Épületek belső burkolatai

Milyen beltéri burkolatok vannak? [ÖSSZEFOGLALÓ]

A padozati, a falazati és a mennyezet­burkolatoknak egyaránt ki kell elégít­sék az épületfizikai határértékeket, va­lamint a zajvédelem alapvető követel­ményeit. Ismerni kell a kiválasztott bur­kolat és az alatta lévő szerkezet réteg­rendjének hőtechnikai és hőszigetelési jellemzőit, valamint a következő tulaj­donságait.

Ezek:

  • vízfelvételét (fagyállóság szempont­jából),
  • kopásállóságát,
  • csúszásgátló képességét stb.

Az ebben a részben ismertetettek tulajdon­képpen a következő részekhez tartoznának, értelmezési megfontolások­ból azonban az elméleti és gyakorlati rész között is foglalkozni kell velük.

Hangelnyelő burkolatok

A helyiségeken belül kialakuló hang­nyomásszint csökkentése céljából al­kalmazott hangelnyelő burkolati rétegek – a hatékonyságot meghatározó mechanizmus alapján – a következők szerint csoportosíthatók.

Ezek:

  • porózus réteg,
  • kemény, perforált lemezzel takart vagy anyagában perforált porózus réteg,
  • lemezrezonátor,
  • üregrezonátor.

A nyitott pórusú (porózus) anyagok hangenergia-elnyelését a rezgő moz­gásban levő levegőrészecskék és a pó­rusfalak között lejátszódó, ún. külső súr­lódás idézi elő. A súrlódás révén hővé alakuló hangenergia mennyisége a ré­szecskesebességgel arányos. Ezzel függ össze, hogy a porózus anyagok elnyelési foka – egy meghatározott tartományon belül – a frekvenciával együtt nő, mi­vel a részecskesebesség a frekvenciával arányos.

A porózus réteg elnyelési foka az anyag tulajdonságaitól és a réteg vas­tagságától, valamint a hangvisszaverő felülethez viszonyított helyzetétől függ. Az akusztikai porozitás meghatározásá­hoz az anyagot zárt edénybe teszik, és túlnyomás létrehozásával (a légköri nyo­másnál meglevő mennyiségen felül) to­vábbi levegőmennyiséget juttatnak az anyag pórusaiba.

Hőszigetelési szempontok

A bevihető levegő mennyisége arányos a létrehozott túl­nyomással és az akusztikai porozitással. Nyilvánvaló, hogy a hőszigetelési szem­pontból kiváló zárt cellás műanyag habok nem rendelkeznek akusztikai po­rozitással, ezért hangelnyelő képességük csekély. A korszerű hangelnyelő anya­goktól megköveteljük, hogy akusztikai porozitásúk legalább 0,8 legyen, ennél nagyobb érték azonban csak akkor hatá­sos, ha a porozitással együtt nő a súrló­dást fokozó pórus felület is.

Ez a tulajdonság a fajlagos áramlási ellenállás ér­tékében fejeződik ki. A műanyag habok elnyelő képességét fokozza az anyag részecskéi között a pórusfalak rezgése közben lejátszódó, úgynevezett belső súrlódás. Ezzel ma­gyarázható, hogy a nyitott pórusú mű­anyag habok hangelnyelési foka nagyobb, mint az áramlási ellenállás alap­ján várható érték.

A merev hangvisszaverő felületre he­lyezett porózus rétegek elnyelési foka az 500 Hz-nél kisebb rezgésszámok tar­tományában mindössze néhány tized. Ennek okát a merev felület előtt kia­lakuló állóhullám tulajdonságaiban kell keresnünk.

Nagy alapterületű helyiségek esetén a hangelnyelő burkolatot a mennyezeten kell elhelyezni.

A mechanikai védelmet vagy esztétikai célokat szolgáló, porképződést csök­kentő bevonatok kisebb-nagyobb mér­tékben befolyásolják a porózus hangel­nyelők tulajdonságait. Ilyen szempont­ból legelőnyösebb a 2-3 mm vastagságú üvegfátyol vagy a sűrű üvegszövet, ame­lyet különböző színekben ragasztanak a lemezekhez. Nem rontja számottevően a hangelnyelést a legalább 10 %-nyi per­forációval ellátott fóliatakarás, a drót­szövet és az expandált acél- vagy alumí­niumlemez bevonat sem.

A gipsz-, fa- vagy fémanyagú perforált felületképző réteg az 1000 Hz-nél na­gyobb frekvenciájú hanghullámokra nézve visszaverő felületet képez, mert a lyukak közötti felületek méretei a hullámhosszal összemérhetők, illetve annál nagyobbak. Ebben a tartományban a burkolat csökkenti a hangelnyelést. Az 1000 Hz-nél kisebb frekvenciájú hangok elnyelése szempontjából viszont előnyös a perforált lemez, ha vastagsága legfel­jebb 5 mm, és a perforáció kb. 30 %-os.

A lyukak szélén a hanghullámok elhaj­lanak, ennek következtében a perforáció mögött levő elnyelő anyagban sokirányú terjedés, és vele egyidejűleg igen hatásos elnyelési folyamat játszódik le. Az anyagában perforált porózus réteg is hasonló elvek szerint működik. Ezt fő­ként hangelnyelő álmennyezet formájában alkalmazzák; pl. ARMSTRONG-OWA-AKUMIN álmennyezetek.

A kis rezgésszámú hangok elnyelésére rezonátorok alkalmazhatók, amelyek között az üreg- és lemezrezonátor műkö­dése hangelnyelés szempontjából igen bonyolult, és emiatt már az előkészítési fázisban akusztikus szakember bevoná­sát teszi szükségessé.

Akusztikai álmennyezet pere­mes hordozó vázzal

3.29. ábra. Akusztikai álmennyezet pere­mes hordozó vázzal.

3.30. ábra. Jó akusztikai tulajdonságú ál­mennyezet horony peremes csatlakozta­tással.

A határoló szerkezetek és burkolatok hőtechnikai jellemzői

Az épület tervezésekor a hő- és páratech­nikai szempontokat is elemezve kell ki­választani a megfelelő szerkezetet. A magyarországi szabványok szerint minden huzamos emberi tartózkodásra szolgáló épületnél hőtechnikai számí­tással kell alátámasztani a szerkezetek, beleértve a falak, a mennyezetek és pa­dozatok megfelelő voltát. A falazatok hőtechnikai jellemzőivel előző cikksorozatunk foglalkozott részletesebben. A padozatoknál, mint burkolati réte­geknél mind a fűtött helyiség/talaj, mind a fűtött helyiség/fűtetlen felé teljesülni kell az előírt hőátbocsátási (k) értékek­nek (3.1. táblázat).

3-1-TABLA

Talajon fekvő padlók

Az MSZ ágazati szabvány a talajon fek­vő padlók hőátbocsátási határértékét a szerkezet belső felületi hőmérsékletének korlátozásával adja meg. A talajra kerülő padlók külső oldalukon nem érintkeznek levegővel, ezért külső hőátadási ténye­zőt nem kell figyelembe venni. A táblázatban közölt rétegtervek hő­technikai szempontból méretezettek, az előírt belső felületi hőmérséklet szempontjából ellenőrzöttek. Telítési pára­nyomás-túllépés szempontjából a szab­vány ellenőrzést nem ír elő.

Pincefödémen fekvő padlók

A pincefödémek hőszigetelése elkészít­hető a szerkezeten belül, illetve a fö­démszerkezet alatt (3.31. ábra). A b) ábrán látható megoldás a többla­kásos épületek pincefödéménél előírt akusztikai követelményeket is kielégíti. A hőszigetelő – és egyben úsztató – réteg anyaga az akusztikai szempontok miatt lépésálló kőzetgyapot lemez. A 3.31. c) ábrán alul-felül sík teherhordó födém alsó síkján elhelyezett hőszigeteléssel kialakított pincefödém látható. Ez a megoldás hőtechnikai szempontból kedvező, mert a hőszigetelés a hideg ol­dal felől van.

Padlószerkezetek hőtechnikai keresztmetszetei

3.31. ábra. Padlószerkezetek hőtechnikai keresztmetszetei a) talajon fekvő padló, b) pincefödémen fekvő padló (a hőszigetelés a szerkezeten belül van, és egyúttal kiegészítő hangszigetelő réteget is ad), c) pincefödém alsó hőszigetelő réteggel, 1 burkolat, 2 ragasztó réteg, 3 aljzatbeton, 4 fólia, 5 hőszigetelő lemez, 6 vízszigetelés, 7 védőbeton, 8 kavicsfeltöltés, 9 födém (vasbeton lemez, palló, vasbeton gerenda stb.), 10 ragasztás, 11 kiegyenlítő réteg, 12 vakolat.

A rétegtervek polisztirolhab lemezzel kialakított hőszigetelési rendszer al­kalmazásával készültek, amely bármi­lyen teherhordó födémtípus esetén ra­gasztással rögzíthető, és a rákerülő va­kolat biztosítja a hőszigetelés védelmét. Többlakásos épületek esetén akusztikai szempontból korántsem mindegy, hogy milyen rétegfelépítést választunk. Az ágazati szabvány pincefödémre nem ír elő számszerű hőátbocsátási határér­téket, hanem a szerkezet belső felüle­tére rögzít követelményeket.

A méretezés és ellenőrzés során figye­lembe kell venni külső légállapotjel­lemzőket:

  • a hőszigetelés vastagságának meg­határozásánál: tez=15°C,
  • a belső felületi páralecsapódás el­lenőrzésénél: tez=-15°C,
  • a szerkezeten belüli páralecsapódás ellenőrzésénél: te=+5°C,              φe=75%

Egy előregyártott, üreges teherhordó födémre kerülő rétegterv méretezése és ellenőrzése a következő:

  • a hőszigetelés legkisebb vastagsági méretét és a tervezett rétegfelépítés hőátbocsátási teljesítményértékét a teherhordó födém átlagos hővezetési tényezőjével kell számítani,
  • a belső felületi páralecsapódás szem-pontjából a rétegtervet ellenőrizni kell a teherhordó födém:
  • átlagos hő vezetési tényezőjének értékét és
  • tömör keresztmetszetében az anya­gok tényleges hővezetési tényezői­nek értékét,
  • a szerkezeten belüli páralecsapódás szempontjából ellenőrizni kell a rétegtervet a teherhordó födém:
  • átlagos hő- és páravezetési té­nyezőjének értékét és
  • üreges keresztmetszetében az anyagok tényleges hő- és pára­vezetési tényezőjének értékét.

A tervező feladatai a következők:

  • a padlóburkolatok méretezése, il­letve ellenőrzése hőelnyelési szem­pontból a szabvány szerint,
  • a pincefödém ellenőrzése hanggátlási szempontból,
  • úsztatórétegként beépített hőszi­getelés esetén a fal és a pincefödém csatlakozásainak akusztikailag he­lyes megtervezése.

Nemcsak fűtött helyiségek, hanem fű­tetlen helyiségek, például pincék funk­cionális igényei (terménytárolás, gépkocsi tárolás stb.) miatt, esetleg a pince­térben elhelyezett gépészeti csövek, berendezések miatt is szükséges lehet hő­szigetelés tervezése és beépítése.

Burkolt padlásfödémek

Az MSZ ágazati szabványban a padlás­födém előírt hőátbocsátási értéke:

kf=0,40 W/(m20K).

A számítások során figyelembe vett külső légállapot-jellemzők:

  • a belső felületi páralecsapódás el­lenőrzésénél: tez=-15°C,
  • a szerkezeten belüli páralecsapódás ellenőrzésénél: tez=-2°C, -φez=90%.

Az előregyártott, üreges teherhordó fö­démekre kerülő rétegszerkezetek mére­tezése és ellenőrzése a következő:

  • a hőszigetelés legkisebb vastag­sága és a rétegterv hőátbocsátási teljesítményértékét a teherhordó födém átlagos hővezetési tényező­jével kell számítani,
  • a belső felületi páralecsapódás szem­pontjából rétegtervet a teherhordó födém átlagos hővezetési tényező­jének értékével, tömör keresztmet­szetében pedig az anyagok tényle­ges hővezetési tényezőinek értéké­vel kell ellenőrizni,
  • a szerkezeten belüli páralecsapódás szempontjából a rétegtervet a te­herhordó födém átlagos hő- és pá­ravezetési tényezőjének értékével, üreges keresztmetszeténél az anya­gok tényleges hő- és páravezetési tényezőjének értékével kell ellenő­rizni.
  • Amennyiben a terek, illetve a helyisé­gek fölső zárófödémje hőtechnikailag nem megfelelő keresztmetszetű, a ki­egészítő hőszigetelés elkészíthető a mennyezet síkja alatt, álmennyezettel vagy burkoló lemezzel takarva. A cso­mópontok és a páradiffúzió szempont­jából ez a megoldás további megfelelő tervezést igényel.

Burkolati anyagok

Ebben a részben főleg a kerámiaburkola­tokkal foglalkozunk, tekintettel arra, hogy a vízszintes és falburkolatok ál­talában mázatlan és mázas kerámiala­pokkal készülnek. Hazánkban mára az eddig érvényes magyar szabványokon túl figyelembe kell venni az EN (Euro-Norm) Euro-szabványt is, és ezek alap­ján kell a különféle termékeket csopor­tosítani (3.32.-3.33. ábra).

Kerámia padlóburkolat

3.32. ábra. Kerámia padlóburkolat a) azonos méretű lapokból, b) – d) kétféle méretű és alakú lapokból.

Különleges kerámiapadló

3.33. ábra. Különleges kerámiapadló, eltérő méretű és színű lapokból, váltó kötéssel.

Kerámia burkolólapok

A vékony falú kerámialapok homok, agyag, folyósítószer, színező anyag, va­lamint kiegészítő ásványi anyagok ke­verékéből készülnek. Az alapanyagot őrléssel, szitálással, keveréssel, nedve­sítéssel készítik elő, majd sajtolással, extrudálással, öntéssel vagy más eljá­rással, általában szobahőmérsékleten formázzák lapokká, ill. elemekké. Ezt követi a lapok szárítása és magas hő­mérsékleten való kiégetése. A kerámialapok készülnek nem éghető és fényálló mázas (GL), mázatlan (UGL) vagy engóbozott (3.34. ábra) kivitelben.

(A zárójelben a nemzetközi jelzés.) A mázbevonat megadja a külső, látszó fe­lület végleges struktúráját, valamint a fe­lület stabilitását és színét. Az üvegszerű mázbevonat gyakorlatilag nem engedi át a vizet, ill. egyéb folyadékot. A mázatlan lapok szerkezete és anyaga sok esetben azonos a mázas lapok anya­gával. A lapok színező anyagát még formázás előtt az alapanyagba keverik. Az engób bevonatot a mázatlan, készre formázott lapokra hordják fel. A bevo­nat lehet matt, agyag alapanyagú, vizet áteresztő vagy át nem eresztő felületi réteggel.

Mázas, mázatlan és engób bur­kolólapok

3.34. ábra. Mázas, mázatlan és engób bur­kolólapok.

A mázas kerámialapok egyszer vagy kétszer égetett technikával készülhet­nek. Az egyszer égetettnél a máz felvi­telét az égetés előtt, a kétszer égetett változatnál pedig az alaplap égetése után végzik el, majd a lapokat újra kiégetik. (Ez utóbbit ráégetésnek is nevezik.)

A lapok a gyártási technika szerint cso­portosíthatók (zárójelben a nemzetközi jelzés):

  • extrudált lapok (A)
  • szárazon sajtolt lapok (B)
  • öntött lapok (C).

Az extrudált lapokat képlékeny masszá­ból, szalagpréssel (extruderrel) kialakí­tott szalagból vágják meghatározott hosszúságúra, majd a megfelelő mé­retre után sajtolják.

A kettős lapként formázott lapokat ége­tés után hasítják ketté. Készülnek má­zas és mázatlan felülettel, hátprofiljukon jellegzetes profil látható, amely ja­vítja a tapadási stabilitást (3.35. ábra). A szárazon sajtolt lapokat földnedves, porszerű, finomszemcsés masszából, nagy nyomással formába sajtolva állít­ják elő, mázatlan és mázas kivitelben (3.36. ábra) egyaránt.

Sajtolással készülő kerámia­lap

3.35. ábra. Egyszínű és felületében sima, valamint mintázottra nyomott, extrudálással és után sajtolással készülő kerámia­lap.

Sajtolt eljárással készülő ke­rámia burkolólapok

3.36. ábra. Sajtolt eljárással készülő ke­rámia burkolólapok, egy- vagy többszínű anyagból, mázatlan vagy rovátkolt fe­lülettel.

Az öntött lapokat úgy állítják elő, hogy a masszát a porózus formába vagy po­rózus tűzálló lapra öntik, amely a vizet kiszívja. A lap száradása után nyeri el a végleges méretét. Az öntött lapok nyers és mázas felületi bevonattal készülnek (3.37. ábra).

Öntött kerámia burkolólapok

3.37. ábra. Régi korok stílusát idéző öntött kerámia burkolólapokból készített padló.

A burkoló lapok a gyártási eljárás és a vízfelvétel alapján csoportosíthatók (3.2. táblázat). Az EN jel a vonatkozó szab­ványszámot jelöli. A jelölések ismere­te nélkülözhetetlen a megrendelésnél és a lapok átvételénél (a csomagoláson fel­tüntetett jelzés alapján).

3-2-TABLAZAT

3.2. táblázat

A burkoló lapok egyik fő jellemzője a vízfelvétel, ami a fagyállóság szem­pontjából mérvadó. A 3 % alatti vízfel­vételű lapok fagyállóak, a 3-6 % közöt­tiek közepesen fagyállóak, a 6-10 % közötti és e felettiek nem fagyállóak.

Kültéri alkalmazásra 3 % alatti, 3-6 % közötti vízfelvételű pedig fűtetlen, de fedett terek burkolására alkalmas. A 6-10 % vízfelvételű lapok csak beltéri és fagytól védett helyiségben alkalmazha­tók, vagy ahol a burkolatot a beépítés után semmilyen nedvesség nem éri. A 10 % feletti vízfelvételű lapok csak falburkolatként víz- és nedvességmen­tes helyeken használhatók. Ilyenek ál­talában a falburkoló csempék.

Ma már ugyan nem szabványos, de a köztudatban még ismert a következő csoportosítás is:

  • porozitás alapján:
  • porózus (Pl),
  • közepes porozitású (P2),
  • tömör (P3),
  • fagyállóság alapján:
  • nem fagyálló (NF)
  • fagyálló (F)
  • kopásállóság alapján: KI, K2, K3.

A burkolólapok méretrendszere általában modulméretű, de vannak attól eltérőek is. Modulméret a koordinációs méret cm-ben, ami 10 cm valahányszorosa (pl.: 0,33; 0,50; 1,00; 1,25; 1,50; 2,00; 2,50; 3,00 stb.) A koordinációs méret a lap há­lós mérete (pl. 30×30), a gyártási mérete a burkolási fuga (2-4 mm) szélességével kevesebb (pl. 297×297 mm). Ezt kell számításba venni a tervezésnél és a beépítésnél.

Tévedés az a régi szokás, hogy pl. egy 15×15 cm méretű falicsempénél 3 mm fugával számolva, 153 mm-es há­lóban adták meg a kiosztási méretet. A ma érvényes EURO Szabvány szerint gyár­tott lapoknál – amely a teljes kereske­delmi választékra kötelező – az előző­ben említett (modul vagy nem modul) ko­ordinációs hálóméret a mértékadó (3.38-3.42. ábra).

Hálósán rakott modul méretű padló- és falburkolat

3.38. ábra. Hálósán rakott modul méretű padló- és falburkolat.

Hálósán rakott kerámiaburko­lat

3.39. ábra. Hálósán rakott kerámiaburko­lat 1-es és 3-as modulméretű elemekből.

Négyszög alakú lapokból készülő burkolatok

3.40. ábra. Négyszög alakú lapokból készülő burkolatok a) ferde (diagonál), szegő kerettel, b) váltómintás, c) váltottsoros méretű elemekből.

Extrudált és szárazon sajtolt kerámialapok méretei

3.41 ábra. Extrudált és szárazon sajtolt kerámialapok méretei a) extrudált, sajtolt, b) extrudált, hasított, c) távolságtartó peremmel készített, SZ: koordinációs méret, W: gyártási méret (látható felület), J: fuga (hézag).

Különleges kopásállóságú és fagyállóságú faltő- és sarokidom

3.42. ábra. Különleges kopásállóságú és fagyállóságú faltő- és sarokidom.

3.3 táblázat

3.3 táblázat

A kopásállóságot az MSZ EN-154 sze­rint kell meghatározni. Egy burkolólap kopásállósága laboratóriumi vizsgálat során, nedves vizsgálat (PEI) vagy szá­raz vizsgálat (MCC) alapján állapítható meg. Hazánkban a nedves vizsgálati eljárást alkalmazzák.

Lapburkolatok

A lapburkolatok anyagai a kerámia-, a cement- és vegyi kötésű, valamint a ter­mészetes kő anyagú burkoló lapok. A lapburkolatok méretrendje alatt ál­talában a modulkoordinációs, legtöbb­ször a valós méreteket értjük. A nedves­ségfelvételt, vagyis a fagyállóságot a vonatkozó szabványok rögzítik, gyakor­latilag hasonló értékkel. Természetes kövek vízfelvételét szállítmányonként kellene egyeztetni, mivel a hazai kövek és márványok eléggé rétegszennyezet­tek, és függetlenül a vízfelvételi %-tól, egy-egy vékony iszapréteg miatt már nem feltétlenül fagyállóak. Az ilyen lapokat csak belső és fedett külső terek burkolata­ként célszerű betervezni (3.43.-3.46. ábra).

Kiegészítő csem­pelécek

3.43. ábra. Változó magasságú modulmé­ret hálóhoz illeszkedő kiegészítő csem­pelécek.

Beltéri burkolatok osztályo­zása a csúszásállóság szerint

3.45. ábra. Beltéri burkolatok osztályo­zása a csúszásállóság szerint (DIN alap­ján).

Különböző lejtésű kültéri bur­kolatok osztályozása

3.46. ábra. Különböző lejtésű kültéri bur­kolatok osztályozása (DIN alapján).

A kopásállóság követelményértékei vi­szont meglehetősen eltérőek, ugyanis a kötőanyag szilárdságán túl az adalék minősége (szilárdság és szemszerkezet) is döntően befolyásolja a belőle készí­tett burkolat minőségét.

3.44. ábra. Különböző csúszási ellenállású kőburkolatok a) jó csúszásállóságú tört lapokból, b) rossz csúszásellenállású egyenes lapokból.

Burkolatok csúszásállósága

A hazai szabványok csak röviden fog­lalkoznak a burkoló lapok csúszásálló­ságával, ill. csúszásellenállásával. Hozzánk legközelebb a DIN megfelelő elő­írása áll, amelyeket javasolt figyelembe venni. A 3.47. ábra szerinti A, B, C be­tűjel nem azonos a lapok gyártási beso­rolásával!

Különböző csúszásállóságú lapok

3.47. ábra. Sima felületű, egy és több irányban rovátkolt felületekkel kialakított különböző csúszásállóságú lapok.