Épületek belső burkolatai

Padlóburkolatok – kis történelem

Cikksorozatunk fő témakörével, a padlóbur­kolatokkal kapcsolatban megemlítjük, hogy a padozatok már az ősidőkben burkoltak voltak, a döngölt földtől a márványokon keresztül, egészen a díszmozaikokig sorolhatnánk a különféle burkolatokat. Az egyéb határoló szerke­zetekkel kapcsolatban azonban ez már korántsem mondható el, és még ma is csak bizonyos hányaduk kapnak megfe­lelő burkolatot.

Az egyes burkolati rendszerek és bur­koló szakmák a házépítés mesterségé­vel párhuzamosan, szakmánként ala­kultak ki. Mára már külön szakma a hi­deg-, a melegburkoló, a parkettás, a kőfaragó, a műköves szakma stb. A kerámia szó a görög „keramosz” fő­névből származik, ami agyagvázát je­lent. Az idők folyamán e kifejezés je­lentéstartalma kiszélesedett, ma az ége­tett agyagból készült burkolatok és hasz­nálati tárgyak sokaságát egyaránt jelöli a szó.

Belső burkolatok megjelenése régen…

Tulajdonképpen nem tudjuk, kinek kö­szönhetjük az égetett kerámia megje­lenését, mindenesetre Mezopotámiában az i.e. 3-4. évezredből származó agyag­téglákat is találtak. Ezeket még nyilván nem 500 °C-on égették, de mindenkép­pen úgy, hogy már nem mállottak szét az esőben, mint a szárított agyagtéglák. Az etruszkok i.e. 800 körül már égetett agyagcseréppel fedték be házaikat. A mai értelemben vett csempe-, vagyis a falburkolatokhoz használt mázas ke­rámialapok legkorábbi leletei Egyip­tomból, i.e. 3000 tájékáról származnak, és ugyanaz a kék máz borítja őket, mint amit az egyiptomiak használtak éksze­rek és kultikus tárgyak díszítésére.

A máz alapanyaga a Sínai-félszigeten található malachitból kivont réz volt. Az i.e. 9. és 6. század közötti időszak­ban az asszírok és babilóniaiak is készí­tettek policrom mázzal bevont, figurális ábrákkal díszített falicsempéket. Hasonló történet a faragott kőburkola­tok története, azzal tetézve, hogy erede­tüket egészen a mai időkig is csupán ta­lálgathatjuk. Természetes formájukban (tört, hasított) már a házak elődjénél, a kunyhóknál általánosan használták mint „tipegő” lapokat, hogy esős időszakban ne kelljen a sárban járni.

Hazai építészetünkben mindkét alap­esetre számtalan példát találhatunk, már a másfél ezer évvel ezelőtt a rómaiak ál­tal készített padlófűtés-burkolatokkal kezdődően.

A népi építészetben közismert a dön­gölt agyagburkolat, a fa-, a tégla- és (rit­kábban) a kőburkolat egyaránt. Különösen érdekes ezek között a földpadló készítésének több száz éves technikája, ahol a rétegrend előírásszerűen köte­lező volt, mégpedig fentről lefelé a kö­vetkezők szerint.

Ezek:

  • 5-8 cm vastagságú, szalmatörekkel kevert földnedves agyagréteg (be­döngölve),
  • 10-15 cm vastag nád vagy szalma-törek száraz homokkal kevert terí­téke (hőszigetelő réteg),
  • döngölt, természetes talajréteg.

E felső rétegre kerülő mázréteget agyag és tehénürülék fele-fele arányban készí­tett híg keverékeiből állították össze. A továbbiakban a padlók mai, korszerű és hagyományos rendszereit mutatjuk be, a hordozó rétegektől egészen a műanyagkötésű változatokig.