Egészséges otthon

Hogyan alakítsunk ki az egészségbarát konyhát? 12 TIPP

A nem is olyan távoli múltban a piszkos, füstös főzőterületeket sok kultúra távol he­lyezte el a fő lakrészektől. A konyha egy melléképületben, alagsorban vagy egy súlyos ajtóval elválasztott, különálló szárnyban helyezkedett el, így védték a család tagjait a füsttől, a zsíros gőzöktől és a tűzveszélytől.

Mégis: azok a helyiségek, ahol az ennivalót készítik, a meleg és a táplálék iránti alap­vető emberi szükségletekről beszélnek. Kit nem csalogatott oda még közülünk a sülő kenyér illata, vonzott a szakácsnők vidám tereferélése, és csábított hosszasabb tartóz­kodásra a tűzhely melege? Az egészséges otthonban, melynek tervezésekor figyeltek a szellem, a lélek és a test szükségleteire is, a konyha az elsődleges lakóterület szerves része, a tér egyaránt alkalmas a munkára, a játékra és a társas életre – a funkciók aka­dály nélkül találkoznak. A családi élet központjában álló konyha az otthon lelke.

„Az ennivaló közös érdeklődési területünk, egyetemes élmény.” James Beard (1903-1985), amerikai chef, író

A konyha egyúttal irányító központ is, amelyben mechanikus felszerelések, elektro­mos eszközök és a technikai csodák energiája árasztja el a teret. A kényelmet szolgáló géppark azonban kiszipolyozhatja a környezeti erőforrásokat, egészségügyi kockázatokat jelent, és steril, ipari légkört teremt. Az egészséges konyha megtervezése a lélekkel teli, környezetbarát elemek beillesztésével kezdődik. A modern gépezetet nem kell szekré­nyek mögé rejteni, de hangsúlyos jelenlétüket a természetből vett dekorációs elemek­kel tanácsos tompítani.

A friss gyümölccsel teli kosarak vagy a befőttek rubinvörösen csillogó üvegei tetszetős kiegészítői a vakító fehérnek vagy a fényes feketének. A gyümölcsök által ihletett, étvágygerjesztő hatásuk miatt választott színek ugyancsak segíthet­nek abban, hogy az áramvonalas fém háztartási berendezések uralta helyiség derűs le­gyen. A sötétvörös foltok serkentik az agytevékenységet, javítják a légzést, növelik a pul­zusszámot. A narancsszín fokozza az energiát, és segíti az emésztést, a citromsárga a napra utal, a kékek és a zöldek az ég, a fák és a mezők megnyugtató képét idézik fel.

Még a legegyszerűbb részletek is megszólítják lényünk nem tudatos rétegeit, és a hi­deg teret meleg és tápláló helyiséggé változtatják. Az elektromágneses energiák tompí­tására és a levegő frissítésére helyezzünk csuprokban gyógynövényeket az ablakpár­kányra, és gyökereztessünk jácintot a mosogató mellett. Töltsük meg a helyiséget a grépfrút és a levendula kedélyjavító illatával. Fedjük el a hűtőszekrény mechanikus züm­mögését egy szobaszökőkút csobogásának hangjával.

Fiókos-polcos, szigetszerű munkaterület

Fent. Egy fiókos-polcos, szigetszerű munkaterületen könnyen elérhető tároló helyeket alakíthatunk ki. Az ecetből és olívaolajból készült bevonattal kezelt fa tiszta és csillogó marad.

Kényelemre és könnyű használatra tervezve

A konyha területét nem tanácsos csecsebecsékkel, cikornyás függönyökkel vagy más, a feladathoz nem illeszkedő, esetlen részletekkel „barátságosabbá tenni”. Az egészséges konyha szépségét a funkcionalitás adja. Minden elemnek megvan a célja és helye, és minden tervezési döntést a kényelem és a könnyű használhatóság körültekintő figyelembevételével hozzunk meg.

Sokan kedvelik az U alakú elrendezést – igen hatékony tér. A középső „sziget” bőséges munkafelületet nyújt, és plusz tárolóhelyet hoz létre. A változó magasságú pultok lehetővé teszik, hogy állva vagy ülve is dolgozhassunk. Nem feltétlenül kell azonban egy nagyobb átalakításba belevágnunk, ha az ergonómiát is számításba vevő munkaterületet szeretnénk létrehozni. Konyhánk kényelmességét – ha kellően nagy hozzá – olyan egyszerűen is fokozhatjuk, hogy beteszünk egy robusztus asztalt a helyiség közepére.

Függetlenül attól, hogy a konyhánk a legkorszerűbb konyhaszekrényekkel vagy otthonos fűzfa tárolókkal van fölszerelve, a tárolás legyen logikus és intuitív. Rendezzük el felszerelésünket a feladatok szerint, és minden elemet a használati helyéhez közel tároljunk: a mixereket és tálakat a hűtőszekrény közelében, a fazekakat és a fakanalakat a tűzhely mellett, a tisztító szereket és a kávéfőzőt a mosogatónál. A mindennap használt fazekakat és konyhaszerszámokat akasszuk föl karácsonyfadísz-szerűén könnyen elérhető kampókra.

A sarokszekrényekbe forgatható rakhelyeket és kihajtható fiókokat szerelhetünk

A nehéz holmikat kihúzható rekeszekbe és teljesen kihúzható, mély fiókokba tegyük, hogy minél kevesebbet kelljen hajladoznunk, a hátunkat megeről­tetnünk. Ha a hűtőszekrényt és az ételszekrényt az ajtó mellé tesszük, ahol az élelmi­szert behozzuk, nem kell fölöslegesen járkálni. Egy fedett bejárat vagy tornác kétszeres hasznot hajthat: működhet „hideg szobaként”, ahol energiafelhasználás nélküli tárol­hatjuk a romlandó árukat.

Az általában a konyhához kötött feladatok egy része a lakás teljesen más részén is helyet kaphat. Egy italos korsó vagy egy gyümölcsprés, valamint egy kis hűtőszekrény növelheti a háló-, a dolgozó- vagy a fürdőszoba kényelmét. A terasz vagy a kert kültéri főzőközponttá válhat egy gáztüzelésű wokkal, fatüzelésű tűzhellyel és egy zsírkő moso­gatóval. Másrészt viszont a szeretettel tervezett konyhába az ennivaló készítéséhez nem kapcsolódó tevékenységek is beférhetnek. A kreatív tervezés gyerek játéksarokká, csalá­di számítógépközponttá vagy mosóhellyé alakíthat egy üres sarkot vagy a pult alatti zugot.

„Egy békében megevett kenyérhéj többet ér, mint egy szorongással elfogyasztott lakoma.” Ezópusz: Mesék

Kereken gördülő szekrény

Fent. A kereken gördülő szekrény egy pillanat alatt megteremti a szigetet egy laza, rugalmas konyhában. A kovácsoltvas csillár edénytartóként is szolgál, így könnyen elérhetők a főzőkellékek.

Vásztu-sásztra

Mivel az, aki a családról gondoskodik, oly sok időt tölt a konyhában, szeretettel kell megtervezni. A Vásztu-sásztra bölcsessége azt mondja, hogy nagyon figyeljünk a biztonságra, a kényelemre, a könnyen használhatóságra, a szellőzésre, a megvilágításra, a hőmérsékletre és a kártevő-mentesítésre.

  • Az egészség javul, ha a szakács kelet felé néz; tegyük a tűzhelyt a délkeleti sarokba.
  • Nyissunk ablakokat a szemközti falakon, így kereszthuzatot hozhatunk létre.
  • Sose helyezzünk polcokat közvetlenül a tűzhely fölé.
  • A fa, fém és textil felszereléseket a helyiség energiáinak az enyhítésére való alkalmasságuk szerint válasszuk ki.

Feng shui

Az egész család egészsége érdekében létfontosságú, hogy a szakács nyugodtan és összpontosítottan végezhesse a dolgát. A feng shui bölcsessége azt tanácsolja, hogy gondosan fontoljuk meg minden berendezés elhelyezését. A tűzhely különösen fontos, mivel az egészséget és a bőséget jelképezi.

  • Tartsuk tisztán a tűzhelyt, és figyeljünk, hogy minden égőt egyforma mértékben használjunk.
  • Gondoskodjunk rendezett munkafelületről a tűzhely körül.
  • Tegyünk tükröt a tűzhely fölé úgy, hogy láthassuk ki lép be a helyiségbe.
  • Úgy helyezzük el a tűzhelyt, hogy ne nézzen a bejárati ajtó, a fürdőszoba, a hálószoba, a lépcsőház vagy egy sarok felé.
  • A víz eloltja a tüzet – ne tegyük a mosogatót a tűzhely közelébe. Helyezzünk zöld, leveles növényeket a tűzhely és a mosogató közé.

„Ahol szeretet honol az asztalnál, jobban ízlik az étel.” Francia mondás

Konyha

Fent. Ennek a nyugalmas konyhának a szívében egy tömör fenyőfa asztal áll. Mivel nem tartanak rajta semmit, ezért étkezésre vagy más időtöltésre is mindig alkalmas. Egy kisfeszültségű függőlámpa szolgáltat energiatakarékos munkavilágítást.

Egy hatékonyan megtervezett konyha a háztartás fenntartásának a központjává válik

Fent. Egy hatékonyan megtervezett konyha a háztartás fenntartásának a központjává válik. A kompakt, energiatakarékos mosógépek elég helyet hagynak a rendezett varrópultnak és a tároláshoz.

Környezetvédelem a konyhában

  • Papír helyett használjunk rongyokat és textil törlőkendőket.
  • Használjunk textilszalvétákat és tányéralátéteket.
  • Használjunk fedős tálakat műanyag csoma­goló vagy alumíniumfólia helyett.
  • Cseréljük újra felhasználható textil szűrőkre a papír kávészűrőket.
  • Tartsuk az újrahasznosítható hulladék gyűjtőit a konzervdobozok és palackok felhasználási helye közelében.
  • Tegyünk fedőt a lábasokra, így hatékonyabban melegszenek.
  • A kisebb lábasokat a kisebb égőkre tegyük.
  • Kerüljük az aeroszolokat; veszélyes gázt juttatnak a levegőbe, és a dobozaikat nem lehet újra felhasználni.
  • Vásároljunk újrahasznosított tartókba csomagolt termékeket.
  • Vásároljunk nagyban; a nagyobb kiszerelések­hez kevesebb csomagolóanyagot használnak.
  • Kerüljük a polisztirolt; nem bomlik le.
  • Használjunk palatáblát a családi üzenetekhez.
  • Vásároljunk sűrített gyümölcsleveket; kevesebb csomagolóanyagot használnak hozzájuk.
  • Komposztáljuk a zöldséghulladékot.
  • Javítsuk meg a csöpögő szerelvényeket.

Megtervezett biztonság

Egy olyan helyiség létrehozása, ahol ilyen sok tevékenység folyik, kockázatokkal teli. A gondos tervező egyfajta médiummá válik, aki előre látja a sokféle lehetséges balese­tet, és beépíti azok megelőzési módjait. A pultok és a szekrények szélei legyenek leke­rekítettek, hogy megelőzzük a horzsolásokat. A fiókokat kicsúszásgátlóval szereltessük fel: ez megakadályozza, hogy a tartalmuk kiboruljon a padlóra. A gyerekektől biztonsá­gi kilincsek tartsák távol a késeket és az elektromos berendezéseket.

Áramütés

A konyhában nélkülözhetetlen főzőberendezés kockázata az áramütés, és hogy égé­si sebeket okozhatnak. Minden nagy berendezésnek legyen különálló áramköre, amely­nek vezetéke közvetlenül a fő elektromos biztosítékpanelba fut. Az áramütés megelő­zésére a mosogatók és a mosogatógépek mellett földelt fali csatlakozó aljzatok legye­nek. A tűzhelyek és sütők ideális esetben az ajtótól távol vannak. A fali kemencék át­gondolt elhelyezése biztosítja, hogy a felhasználóknak sosem kell lehajolniuk vagy nyúj­tózkodniuk a nehéz sütőserpenyő kivételéhez. A tűzhely melletti égésálló felületre biz­tonságosan tehetjük le a forró lábasokat.

A legtöbb modern konyhában megtalálható elektromos készülékek más kockázatot jelentenek, talán észrevehetetlent, de egyes kutatók szerint jelentőset. A mikrohul­lámú sütő, a pirító, a robotgép, a turmixgép, a konyhamalac, a rádió, az órák és a megszámlálhatatlan egyéb kis készülék mind elektromágneses sugárzást bocsát ki. Valamit enyhít talán a helyzeten, ha használaton kívül elzárva tartjuk őket. Térjünk át a nem elektromos konzervnyitóra, a tejszín fölverésére használjunk kézi habverőt, és dobjuk el az elektromos szeletelőkést. Az olyan egyszerű feladatok, amelyekhez nincs szükség munkát megtakarító eszközökre, megnyugtatók és kielégítőbbek, ha kézzel végezzük el őket.

A megnövelt biztonság érdekében használjuk mértékletesen a mikrohullámú sütőt, és működés közben álljunk távolabb tőle. Ne álljunk hosszú ideig a tűzhely mellett. A kávéfőzőt és más berendezéseket olyan falak mellé tegyük, amelyek nem határosak a lakóterületekkel. Húzzuk ki a konnektorból a kis készülékek csatlakozóit, amikor nem használjuk őket.

Légtisztaság

Becslések szerint egy konyha egyetlen évi normális használata alatt mintegy 90 kilo­gramm zsíros gőzt, füstöt és nedvességet juttat a levegőbe. A konyhatervezés leggya­koribb hibája, hogy mellőzik a szellőztető és légtisztító rendszereket. Egy szénszűrős, vezetékes szagelszívó csökkentheti a zsír- és a szagkibocsátást, de nem távolítja el a hőt vagy a nedvességet. A vezetékben megtelepedő gombák és baktériumok csök­kentik a ventilátor hatásfokát, és további egészségügyi veszélyforrások. Az elszívó ventilátorok hatékonyabbak, ha a ház külsejére szellőztetnek. Ennél is jobb, ha az ab­lakok és tetőablakok energiafelhasználás nélküli szellőzést és bőséges természetes megvilágítást nyújtanak.

A légminőség javításának másik fontos lépése a kereskedelmi tisztítószerek mellőzé­se. A zsíroldók, az ammónia, az üvegtisztítók, fehérítők, öblítők és mosogatószerek erős gőzöket bocsátanak ki, amelyek hetekig, sőt hónapokig megmaradnak a padlón, a mun­kafelületeken és az edényeken. A természetes alapanyagok, például a szódabikarbóna, az ecet és a citromlé ragyogó tisztán tartják a konyhát a környezet szennyezése nélkül.

Ideális esetben az a hely, ahol az ennivalót elkészítjük, harmonikus kapcsolatban van a természettel, minden felület mentes a levegőbe mérgező vegyi anyagok gőzeit bocsá­tó mesterséges vegyületektől. A ma gyártott konyhaszekrények jó részét farostlemez­ből, rétegelt lemezből, illetve más olyan összetett anyagból készítik, amelyeket formal­dehidet kibocsátó ragasztók tartanak össze. Ezeket az anyagokat gyakran szintén for­maldehidet tartalmazó felülettel borítják. Ne lélegezzünk be mérgeket: szereltessünk fel tömör fából készült szekrényeket, amelyeknek a felületét víz alapú bevonattal kezelték.

A modern, csúcstechnológiás konyhához fontoljuk meg az élénk színű, égetett zománc­cal borított acélberendezést. Ha nincs mód új konyhaszekrények felszereltetésére, ak­kor tudjunk róla, hogy az alkohol alapú alapozó/fedőfesték csökkenti a gőzök kipárol­gásai. A feldolgozott faanyag egészségtelen gőzei mintegy tíz év alatt eltűnnek a leve­gőben, így a régebbi szekrények már nem jelentenek gondot.

A PVC és az összeállításához használt anyagok szintén leronthatják a levegő minő­ségét. A legegészségesebb padlók a földet és a vizet idézik föl. A fa, a kő és az agyag alapú anyagok kényelmesek a láb alatt, és nem szennyezik a levegőt. Győződjünk meg róla, hogy a lerakáshoz használt malter vagy ragasztó anyagok víz alapúak és nem mér­gezők. A szigetelő és a felületkezelő anyagok is legyenek párolgásmentesek.

Konyha

Fent. A hatékonyság és a kényelem jegyében tervezett Concept 2010 konyhaprojekt a hő visszavezetésével megőrzi a természetes erőforrásokat, és kisebb rekeszekre osztja a berendezéseket. Az egységet a fő lakótérben is elhelyezhetjük.

A narancssárga és a sárga energizáló és étvágygerjesztő hatású

Fent. A narancssárga és a sárga energizáló és étvágygerjesztő hatású. Az élénk színű vászon asztalterítők jó hangulatot váltanak ki, ráadásul hozzájárulnak a természeti erőforrások megőrzéséhez.

„Jobban esik otthon egy jó csésze tea és egy tálka rizs, mint másutt eqy lakoma.” japán mondás

Környezetbarát padlók

Linóleum

Az agyagból, parafából, falisztből, lenolajból, gyantákból és színanyagokból készült linóleum biológiailag lebomló anyag, ezért a természet megőrzése szempontjából barátságosabb választás, mint a PVC. A lenolaj illata azonban, különösen, amikor még új a linóleum, érezhető egy darabig.

Parafa

A parafa begyűjtése nem károsítja a fát, csak a kérget használják. Amikor padlólapnak használják, a parafa sokféle, gazdag, agyagos tónusú mintázatba rendezhető. A felület elnyeli a hangot, hőszigetelő hatású és rugalmas járófelületet ad. A fényesség megőrzéséhez szükség lehet viasz- vagy poliuretán-bevonatra. A bútorok alatt azonban behorpadhat

Burkolólap

A kerámia és porcelán burkolólapokat a kiégetéskor olyan mázzal vonják be, amely szinte érzéketlen a szennyeződésre és a foltokra. A mázatlan burkolólapokon meglátszanak a kopásnyomok és legalább évente egyszer tömíteni kell. Az újrahasznosított autóüvegből készült burkolólapok erősek, és élénk szivárványszínekben kaphatók.

Természetes kő

A mészkőnek, a palának a terrakottának, a homokkőnek, a travertinónak, a márványnak és a gránitnak mind megvan a maga különleges vonzereje. Egyes kövek göröngyös hegyoldalakat idéznek föl, mások nagy palotákról regélnek Valamennyi kemény, erős és tartós. A nem fényes, csúszásgátló felületek a legjobbak.

Keményfa

A tölgy, a cseresznye, a fenyő és a juhar meleg, ragyogó szépséget visz bármely szobába. Gazdag színei és gyönyörű, márványos textúrája miatt érdemes figyelembe venni a tíkfát, a kempast és más, felelősségteljesen kitermelt trópusi fát is. Több rétegű erős, nem mérgező felületkezeléssel a fa jól viseli a mérsékelt forgalmat és az időnkénti ráfröccsenést. A mosogatógépek alatt azonban és olyan helyeken, ahol gyakran éri víz, megvetemedhet.

Bambusz

Ez az acélerős fűféle tartósabb, mint sok keményfa, és felületkezeléssel ragyogó arany vagy barna árnyalatúvá tehető. A bambusznövény három-öt év alatt nő vágáséretté, emiatt gyorsan megújuló forrás.

Régi és visszanyert fa

A régi hajópadló és a megmentett faanyag megőrzi a természeti erőforrásokat és régi világbeli bájjal gazdagítja a konyhát. Mivel a fán már sokat járkáltak és koros, valószínűleg elviseli az erős igénybevételt.

A konyha és a lakóterület egy oldott „nagyszobába" olvad össze

Fent. A konyha és a lakóterület egy oldott „nagyszobába” olvad össze, amely ennek a természetszerető, maine-i vidéki háznak az egész földszintjét elfoglalja. A tér egységét az egész falat beborító ablakok és a természetes fapadló biztosítják.

Receptek az egészséges tisztításhoz

Általános célú tisztító

Keverjünk össze sót és ecetet egy szóró­fejes palackban. Vagy oldjunk fel 4 evőkanál szódabikarbónát 1 liter vízben.

Kávéskannák és vízforralók

A vízkőlerakódás eltávolításához töltsük fel őket tömény ételecettel, és hagyjuk benne egy éjszakán át.

Fertőtlenítő

Használjunk két szórófejes palackot. Az egyikből fújjuk be a felületet étel ­vagy almaecettel. Ezután permetezzük be a felületet 3 százalékos hidrogén-­peroxiddal is. Öblítsük le vízzel.

Hulladéktároló

Szagtalanításához zúzzunk össze narancs-, citrom-, lime- vagy grépfrút gerezdeket.

Lefolyók

A dugulás elhárításához először használjunk pumpát. Ezután öntsünk bele 1 vagy 2 csésze szódabikarbónát, ezt követően pedig 1/2 csésze ételecetet a kevésbé hígított változatból. Szorosan fedjük le I percig. Forró vízzel öblítsük át. Szükség esetén 30 perc múlva ismételjük meg az eljárást.

Padlók

Téglához vagy kőhöz keverjünk 1 csésze ételecetet 4 liter vízbe. PVC-hez vagy linóleumhoz adjunk hozzá kupaknyi babaolajat. Fát egy-egy arányú babaolaj és ecet keverékével fényesítsük

Szemetesvödör

A baktériumok szaporodásának megakadályozására szórjunk bele 1/2 csésze bóraxot.

Mosókonyha

Mosószer helyett használjunk bóraxot.

Fémek

  • Alumínium: fényesítsük vízzel kevert borkővel.
  • Sárgaréz: keverjünk össze citromlét szódabikarbónával vagy ecetet sóval. Puha ronggyal fényesítsük
  • Króm és ón: szódabikarbónából és vízből álló pasztával fényesítsük.
  • Vörösréz: forraljuk a megfakult tárgya­kat 1 evőkanál sót és 1 csésze ecetet tartalmazó vízben. Vagy próbáljuk ki a szódabikarbóna, borkő vagy citromlé oldatát.
  • Ónötvözet: keverjünk pasztát sóból, ecetből és lisztből. Puha ronggyal fé­nyesítsük
  • Ezüst: béleljünk ki egy serpenyőt alumíniumfóliával. Töltsük meg vízzel, és tegyünk hozzá 1 teáskanál szóda­bikarbónát és 1 teáskanál sót. Merítsük bele a megfeketedett ezüsttárgyat, és forraljuk fel.
  • Rozsdamentes acél: törüljük le hígítatlan ételecettel.

Szagok

Helyezzünk el a helyiségben kis tányérkákban ecetet. Vagy tegyünk fahéjat, szegfűszeget, szerecsendiót vagy vaníliát egy gyöngyöző forrásban lévő vizet tartalmazó lábasba.

Sütők

Keverjünk össze 1 rész ecetet 4 rész vízzel. Permetezzük a hideg sütőre, és töröljük le súrolópárnával. A makacs foltokhoz használjunk szódabikarbónát

Főzőedények

Sikáljuk sóval és meleg vízzel.

Mosogató

Súroljuk 1/2 liter vízhez kevert 2 evőkanál szódabikarbónával. Szükség esetén adjunk hozzá citromlét vagy ecetet a zsír eltávolí­tásához.

Ablakok és üvegek

Keverjünk 2 vagy több evőkanál ecetet 1 liter vízhez. A csíkozás elkerülésére adjunk kukoricakeményítőt a keverékhez.

Faszekrények és bútorok

Keverjünk össze ecetet és olívaolajat vagy babaolajat.

 Nincs szükség a szemetesedény elrejtésére

Fent. Nincs szükség a szemetesedény elrejtésére. Szín és stílus ötvöződik, ha billenő ajtós, erős acél­tartályokat használunk. A kivehető belső acéltartály megkönnyíti a tisztántartását.

A karos szerelvényeket könnyebben használják a gyerekek

Fent. A karos szerelvényeket könnyebben használják a gyerekek és a mozgássérültek. A magas hattyúnyak kifolyócső plusz helyet hagy a mosogatóban.

Mérgek nélkül a kártevők ellen

Először is tömjünk be minden rést, ahol bejuthatnak a kártevők. Ezután próbáljuk ki a következő házi ellenszereket:

  • Csótányok: szórjunk cukorral kevert bóraxot a nyílások közelébe.
  • Hangyák: szórjunk ki hintőport, cayenne-i borsot, paprikát, nedves őrölt kávét, csontlisztet, faszénport, krétaport vagy citromlét héjdarabokkal.
  • Legyek: a legyek elfogásához kenjünk be tervezőpapír-csíkokat mézzel. A legyek elriasztásához ültessünk cserépbe mentát vagy bazsalikomot.
  • Muslicák: tegyünk ki kis tányérkákba ecetet, ez odavonzza az apró ecetmuslicákat, és belefulladnak a tálba.
  • Egerek: acélforgács vattával tömjük be a lyukakat. Az egerek távoltartására helyezzünk el a ház körül tiszta borskivonatba áztatott vattapamacsokat.

Tiszta, természetes munkafelületek

A környezetvédelmi ellenőrzések azt mutatják, hogy a mosogatók, a pultok és a vágó­deszkák az E. coli és a szalmonella baktériumok melegágyai. Az egészséges konyhához nélkülözhetetlen egy kézmosásra alkalmas hely, odakészített, tiszta, könnyen elérhető törülközőkkel. Fokozott figyelmet fordítsunk a munkafelületre: simát válasszunk, amely nem szívja magába az ételcseppeket és a mikrobákat. Kerüljük a műanyag laminált és az akril vagy poliészter „ellenálló felszínű” anyagokat, ezek mérgező alkotórészeket tartal­maznak.

A fafelületek természetes meleget visznek a térbe, de a fából készült húselő­készítő lapokon könnyen szaporodnak a baktériumok, különösen akkor, ha nincsenek rendszeresen és nagyon alaposan mosva, esetleges hézagaik szigetelve. A magas fényű, kemény bevonattal ellátott kerámia- vagy porcelánlapok erősek, karcolásállók és súrol­hatok, de ha az illesztések nem elég szorosak és zártak, akkor a hézagokban kiömlött étel maradhat.

A maximális tisztaság elérése érdekében sok, az egészségre figyelő ember választja a csúcstechnológiájú fémeket és az innovatív új anyagokat. A rozsdamentes acél fényesen, ezüstösen ragyog, könnyű mosni, öblíteni és tisztán tartani. A vörösréz, a cink és a matt nikkel az acél előnyeit kínálja, de a patinájuk lágyabb. A maratott vagy színezett hőkezelt üvegből készül munkafelületek a tágasság érzetét keltik, Az üvegen megmaradhatnak az ujjnyomok, de gyorsan kristálytisztára törölhető. A betongyártás legújabb fejlesztései kő­kemény, hőálló kikészítésű munkafelületek kialakítását teszik lehetővé. A betonba ágya­zott csiszolt üveg- és kődarabok a kavicsos tengerpart illúzióját kelthetik.

A természetet felidéző ereje miatt azonban egyetlen anyag sem vetekedhet a föld­ben született gránittal, palával, márvánnyal és más kőzetekkel. A vulkánokból kivetett, a folyómedrekben kialakult és a világ hegyeiből kibányászott kő az időtlenséget és a megbízhatóságot sugallja. A világos hússzínű tónusoktól a mohazöldig és az ébenfeke­téig terjedő színárnyalataikkal ezek a felületek tökéletesen illenek a fához, a kerámiá­hoz, az üveghez vagy a fémekhez.

gyümölcsléprése­lés

Fent. Az egyszerű feladatokhoz – amilyen például a gyümölcsléprése­lés – szükségtelenek az elektromos szerkentyűk. A kézi erővel működő eszközök egyszerre szépek és praktikusak.

Földből bányászott pulttetők

Gránit

A vízhatlan és nehezen karcolható gránit sok évig megőrzi gazdag árnyalatú fényét. A savas ráfröccsenéseket, amilyen például a citromlé, az ecet, a vörösbor vagy a kóla, azonnal le kell törölni, mert ezeken a helyeken a felület matt lesz, foltossá válik.

Kirkstone

Ez az angliai Lake Districi dombjain bányászott, tengerzöld kőzet vulkáni hamuból képződött, és majdnem olyan kemény, mint a gránit.

Lávakő

A franciaországi Volvic vulkáni lávafolyásaiban született és ékkőfényes, gyémántkemény bevonattal zománcozott lávakő hőálló, és nem tesz kárt benne se víz, se zsír, se sav. Általánosan a cég nevéről – Pyrolave – ismert.

Márvány

A színek krémes örvénylésével a márvány a régi világbeli paloták légkörét idézi föl. Sima, hideg felülete ideális a tésztanyújtáshoz. A márvány azonban puhább, mint a gránit és könnyen karcolódik, csorbul és foltosodik. A márványra hasonlító travertino („édesvízi márvány”) nevű rózsaszínű vagy sárga mészkő szintén speciális gondozást igényel.

Pala

A mély tónusú és csillámló pala ellenáll a savfoltoknak és forró lábasok alá is tehető. A karcolások eltüntetéséhez használjunk acélszivacsot.

Zsírkő

Noha puha, a zsírkövet mégis könnyű karbantartani, mert a karcolások könnyen eltüntethetők finomszemcsés csiszolópapírral. Ahogy öregszik, a szürkéskék patina gazdag sötétszürke árnyalatot ölt.

A krémfehér színek

Fent. A krémfehér színek és a finom színfoltok kiemelik a fekete szemcsés gránit szépségét.

Energiahatékonyság

Hűtőszekrények

A háztartási energia legmohóbb fogyasztója a hűtőszekrény. Sosem szabad szellőzetlen szekré­nyekbe zárni, vagy a tűzhely, illetve más forró berendezés mellé tenni. A meleg miatt a komp­resszor erősebben dolgozik, több energiát fogyaszt. Az üres fagyasztónak sem könnyű a hideget tartani, tartsuk legalább kétharmad részt megtöltve. Az optimális hatékonyság érdekében tartsuk a hűtőszekrény rácsait tisztán, kapcsoljuk le a „külső nedvesség” gombot és válasszunk mértékle­tes hűtési beállítást.

Amikor új hűtőszekrényt vásárolunk, olyan típust válasszunk, amelynek a mélyhűtője alul helyez­kedik el. Kevesebb energiát használ, mint az egymás melletti modell, és könnyű elérni a leggyak­rabban használt élelmiszereket. Egyes nagy hatékonyságú hűtőszekrényeket és fagyasztókat külön nyitható rekeszekre osztanak, így a zárva maradt részekből nem szökik el a hideg levegő. Figyel­jünk az elektromos hűtők és fagyasztók szabályozó rendszereiben föltűnő új fejlesztésekre is. A holnap környezetbarát konyhájában valószínűleg elektrokrom üvegből készül hűtőszekrények és fagyasztók állnak, így a felhasználók az ajtó kinyitása nélkül beláthatnak. Több európai gyártó ké­szít olyan modelleket, amely újra hasznosítja a saját hulladék-hőjét és egyetlen funkcióban egyesí­ti a hűtést, a fagyasztást és a háztartás melegítését.

Sütők

Az esetek többségében a gázüzemű kevesebb energiát fogyaszt, mint az elektromos. Az újabb, önműködő gyújtású sütők rendkívül hatékonyak, mivel a termikus gyújtó nem működik folyamatosan, amíg a sütő be van kapcsolva. Nem biztos azonban, hogy a gázsütő energiamegtakarítása megéri az egészségügyi kockázatokat. A gázból rendkívül sok nitrogéndioxid szabadulhat fel, ami egyes felhasználóknál légzőszervi problémákat okozhat. Levegőtisztasági szempontból a vil­lanysütő jobb megoldás.

Az energiatakarékos elektromos sütés érdekében fontoljuk meg egy konvekciós sütő beszerelé­sét. A sütőben ventilátor keringeti a levegőt, így egyenletesebb a hő eloszlása, csökken a sütési idő.

Tűzhelyek

Az elektromos kerámia tűzhelyeket könnyű tisztítani, és gazdaságosak is. Sokat közülük kettős kerületű főzőlappal is felszereltek. Csökken az energiahasználás, ha a kisebb főzőedényeket csak a kisebb, belső főzőlapon melegítjük. Az indukciós tűzhelyek gyorsabbak és hatékonyabbak, mint a gáz. Mivel a főzőedények fém (mágneses) anyagát elektromágneses energiával melegítik fel, a főzőfelület varázslatosan hűvös marad. Nincs hőveszteség, és kisebb a véletlen égési sérülés veszélye.

Mosogatógépek

A mosogatógépek nem pusztán kényelmünket szolgálják, csökkentik a fertőzések lehetőségét is, mert a magas hőmérséklet elpusztítja a mikrobákat. A maximális hatékonyság érdekében keres­sünk olyan típust, amelyben beépített kisegítő melegítő van az öblítő ciklus higiéniájának biztosítá­sára. Arról is győződjünk meg, hogy a mosogatógép programjai változatosak és változtathatók, és nem jut belőlük pára a levegőbe, Létezik már olyan mosogatógép is, amelyben két különálló fiók van, hogy kisebb mennyiséget (kevesebb vízzel és kevesebb energiával) is tisztára mosogathassunk.

Mosás

Válasszunk vízszintes tengelyű mosógépet, amely keverés helyett a dob ide-oda „gördítésével” tisztítja a ruhákat, ez a változat kevesebb vizet használ. Győződjünk meg arról, hogy a modellünk kínál hideg vizes és kis töltetes beállítást is. Keressünk olyan mosógépet, amelybe forró és hideg vizet is vezethetünk, lehetővé téve, hogy a vizet a mosógépen kívül, nem elektromosság haszná­latával is felmelegíthessük.

A ruhák szárításához válasszunk nedvességérzékelős modellt, a szárító automatikusan kikap­csol. Még jobb, ha a Magyarországon amúgy is elterjedtebb gépet választunk, amelyik egy dob­ban mos és szárít. Amikor az időjárás engedi, tegyük ki a ruhákat a szabadba, hogy a nap me­lege szárítsa meg őket.

„Az ennivaló megosztása egy másik emberrel bizalmas cselekedet, amit nem szabad félvállról venni.” M. F. K. Fisher (1908-1992), amerikai étkezési szakértő, író

Egy kompakt gép ugyanabban a dobban mos és szárít

Fent. Egy kompakt gép ugyanabban a dobban mos és szárít, így helyet és energiát takarít meg.