Egészséges otthon

Egészségbarát gyerekszoba kialakítása lépésről lépésre [SZAKÉRTŐ]

Gyerekek számára tereket tervezni izgalmas, de nagyon felelősségteljes feladat. A kicsik érzékenyek a környezetükre, és a környezeti ártalmaknak (mérgek, allergiakeltő anya­gok) a felnőtteknél sokkal kiszolgáltatottabbak. Azok a szobák, ahol gyerekkorukat töl­tik, sokkal változatosabban befolyásolják és alakítják az értelmi-érzelmi jól-létüket, mint amennyire gondolnánk. A gyerekekben mély, felnőtt korukban is ható nyomokat hagy­nak azoknak a helyeknek az emlékei, ahol aludtak és játszottak.

Gyerekszoba elhelyezése a házban

A legegészségesebb a lakályos és különálló, de a család működésétől mégsem elszi­getelt tér. A kisgyerekek kellemetlennek érzik, ha hálószobájuk másik emeleten vagy az épület másik szárnyában van, mint a szüleiké. Sok gyerek számára megnyugtató, ha egy fiú- vagy lánytestvérrel osztja meg a hálószobát, és ez serkenti az együttműködési szel­lemet is.

Minden gyereknek szüksége van azonban egy önálló területre, ahol ábrándoz­hat és hódolhat az egyéni érdeklődésének. Amikor két vagy több gyereket kell elhe­lyezni egyetlen szobában, egy eltolható paraván vagy egy függöny mindegyiknek segít fenntartani a tulajdonosi érzést.

Gyermekbarát terület létrehozása

Ne feledjük, hogy a kisgyerek másképp gondolkodik a térről vagy a távolságról, mint mi. Az a szoba, amelyet egy felnőtt szűknek érez, egy négyéves számára biztonságos­nak és megnyugtatónak tűnhet. Egyetlen nagy szoba helyett fontoljuk meg több gyer­mekbarát terület létrehozását szerte a házban. Még egy kis éléskamra is elbűvölő me­nedék lehet a csendes játékhoz vagy egy délutáni szundításhoz.

Ahogy nőnek a gyerekek, szükségleteik és érdeklődési körük gyorsan változik. Pár évenként újra ki akarják jelölni a maguknak igényelt teret. Ha bátorítjuk a gyereket, hogy a tervezésben részt vegyen, e helyiségek létrehozása és újraalkotása az önfelfedezés fontos útjává válik.

Békés, védett gyerekkuckó

Fent. Békés, védett gyerekkuckó, olvasólámpával. A fonott kosarakban rendben tarthatók a játékok.

Vegyszermentesen

Ideális esetben az egész otthon mentes az olyan szintetikus és gyárilag előállított anya­goktól, amelyek mérgező vegyületeket tartalmaznak. Ez a célkitűzés még fontosabb lesz, amikor a gyerekeknek tervezünk szobákat. A csecsemőknek még nincs teljesen ki­fejlett immun-, szaporító- vagy idegrendszerük. A bébi mája és veséje nem képes haté­konyan eltávolítani az ártalmas anyagokat a testéből. Míg egy felnőtt esetleg komolyabb következmények nélkül átvészeli, ha valamilyen méreg, például ólom hat rá, a csecse­mő súlyos károsodást szenved.

Ahogy a gyerekek a kisgyermekkortól a serdülőkor felé haladnak, szöveteik és szer­veik gyorsan növekednek és fejlődnek. A gyerekek gyorsabban lélegeznek és testtö­meg-kilogrammra számítva több mérget szívnak be. Ha légszennyeződésnek vannak ki­téve, a gyerekek sokkal nagyobb valószínűséggel fognak hörghurutban, tüdőgyulladás­ban, fülfertőzésekben és asztmában szenvedni, mint a felnőttek.

További kockázatok

Ezekhez a kockázatokhoz társul, hogy a gyerekek kiskorukat a padlón mászással, ját­szással és üldögéléssel töltik, ott, ahol a por és a pollen összegyűlik, A természettől ere­dően kíváncsi gyerekek meg akarják tapintani és kóstolni az őket körülvevő világot. Egészséges helyekre van szükségük, amelyek ösztönzik fölfedezési szükségletüket, de megóvják őket az ártalomtól.

Amikor a gyerekeknek szánt, külön teret tervezzük, gondoljuk át alaposan, és távolítsunk el minden olyan dolgot, amely illékony szerves vegyületeket tartalmaz. A vaskos szőnyegeket és ágyneműt, amelyek összegyűjthetik a port, vagy a penész szá­mára jelenthetnek megfelelő terepet, szintén távolítsuk el. Hogyan kell lépésről lépésre a penészt eltávolítani a hálószobában? Itt megtudhatja!

Ha a gyerekünk allergiás…

  • Kerüljük a padlószőnyeget.
  • Tartsuk távol a kedvenc állatokat az alvóhelyektől.
  • Válasszunk fából vagy fémből készült, könnyen tisztítható játékokat.
  • Függönyök helyett használjunk rolettákat.
  • A játékokat tartsuk fiókos vagy zárt szekrényben.

A tengerzöld szín megnyugtató légkört teremt

Fent. A tengerzöld szín megnyugtató légkört teremt a csecsemők számára. A bölcsőt a polcoktól, lámpáktól és ablaksötétítőktől biztonságos távolságba helyezték el.

Mi az illékony szerves vegyület?

Az utóbbi ötven évben gyártott legtöbb szintetikus termék tartalmaz illékony anyagokat, amelyek – néha mérgező gőzök formájában – könnyen elpárolognak Az otthonokban ezek a gázkibocsátó anyagok, az ún. illékony szerves vegyületek okozzák a legjelentősebb légszennyezést

A rétegelt lemezekben, farostlemezekben, festékekben, ragasztókban, szintetikus szövetekben és a tisztítószerekben szó szerint több száz különböző illékony szerves vegyület található. Alább a leggyakoribb és legártalmasabb vegyületek közül csak hármat ismertetünk.

Szerencsére ezek a gőzök idővel szétoszlanak. Minimalizálhatjuk a mérgek megjelenését otthonunkban, ha öregebb bútorokat és szőnyegeket választunk, vagy ha az új tárgyakat alaposan kiszellőztetjük, mielőtt bevinnénk a lakásba. De azért a legjobb, ha kizárólag természetes anyagokat választunk, amelyeket nem kezeltek semmilyen vegyszerrel.

Formaldehid

Nem látjuk, de a festékekből, a préselt fabútorokból, a padlószőnyegből és bizonyos fajta szigetelőanyagokból kipárolgó formaldehid fejfájást, szemirritációt, légzési nehézségeket, csalánkiütést és más allergiát okozhat. A formaldehid gyerekeknél asztmás rohamot válthat ki.

Benzol

A műanyagok, mosószerek és kőolaj alapú üzemanyagok gyártásakor használt benzol nagy koncentrációban leukémiát, nyirokcsomó- és más rosszindulatú daganatot okozhat. A tartósan fennálló alacsony benzolkoncentráció fejfájást, álmosságot, depressziót és étvágytalanságot válthat ki.

Triklóretilén

A vegytisztításhoz és a textilfeldolgozáshoz használt triklóretilén májrákot okozhat. Nyomokban ugyan, de ragasztók, kenőanyagok, festékek, lakkok és gumianyagok is tartalmazhatják ezt a mérgező, színtelen vegyületet.

A játékoknak és más apró tárgyaknak alacsony polcok

Fent. A játékoknak és más apró tárgyaknak alacsony polcok, fonott kosarak és kihúzható görgős tartók szolgáltatnak gyors és egyszerű tárolóhelyeket. A meleg, „földközeli” terrakotta, lazac és barack színárnyalatok között a gyerek biztonságban érzi magát.

„A gyermekkorban mindig van egy pillanat, amikor kinyílik az ajtó, és beengedi a jövőt.” Graham Greene (1904-1991): Hatalom és dicsőség

Padlók

A legtöbb szintetikus szőnyeg formaldehidet és más illékony vegyületet bocsát ki, amelyek a gyerekekre különösen ártalmasak. A padlószőnyeg ráadásul magában tart­ja a port és a penészt, ezek hatása egyes gyermekeknél súlyosbíthatja az allergiát. A padlószőnyeg helyett terítsünk le könnyen mosható, természetes rostokból ké­szült kisebb szőnyegeket az alacsony illékony vegyület kibocsátású, uretánnal vagy festékkel fedett padlóra. A természetes linóleum vagy a parafa padló szintén jó megoldás, feltéve, hogy alacsony illékony vegyület kibocsátású ragasztóval teszik fel.

Bútorok

A legjobb, ha kerüljük a farostlemezből és más formaldehiddel és egyéb illékony ve­gyülettel gyártott, összetett fatermékekből készült holmikat. Ügyeljünk a festett fe­lületekre is. 1978 előtt sok festék tartalmazott ólmot – ez mérgező anyag, amely a figyelemzavart, csökkent IQ értéket, tanulási zavarokat és hiperaktivitást okozhat társítható a gyermekeknél.

A totyogók, akik megrágcsálják a festett játékokat vagy az ablakpárkányokat, végzetes adagot nyelhetnek le az ólommal teli festékből. Az ablakpárkányokon összegyűlő festékport bárki belélegezheti, aki arra jár. Az ólom alapú festékkel festett bútorokat és asztalosmunkákat el kell távolítani. A falakat át lehet vakolni vagy alaposan lefedni víz alapú, alacsony illékony vegyület tartalmú ólomfesték-szigetelővel.

Ágynemű

A legkényelmesebb és legkevésbé mérgező anyagok a tiszta pamutból készültek. Óvakodjunk a „tartós vasalású”, „gyűrődésálló”, „antisztatikus”, „víztaszító” vagy „nem piszkolódó” feliratú címkékkel ellátott ágyneműktől. Ezeket olyan vegyszerek­kel kezelték, amelyek esetleg irritáló vagy ártalmas hatásúak. A biztonság kedvéért, mielőtt a gyerekszobába vinnénk, az új ágyneműt háromszor mossuk ki és szárítsuk meg. Kerüljük az öreg matracokat, ezekben penészgombák lehetnek, és teli vannak poratkákkal.

Tisztítóoldatok

A kereskedelmi mosószerek illatanyagai és vegyületei irritálhatják a gyerekek bőrét, szemét, orrát és torkát. Amennyire lehetséges, használjunk olyan tisztító termékeket, amelyekben nincsenek kémiai adalékanyagok. Kerüljük a klóros fehérítőket, a textilöb­lítőket, a tapadás gátló oldatokat és a folteltávolító oldószereket.

Ezenfelül ne vegytisztíttassuk a gyerekek ruháit vagy ágyneműit: e szerekből legalább egy hétig ártalmas gőzök távoznak. A kereskedelmi tisztítók helyett használjunk természetes megoldá­sokat, amilyen például a citromlé, az ecet, a só és a szódabikarbóna. A nem illatosí­tott szappan, a bórax és a mosószóda is kíméletesebb, mint a legtöbb mosószer.

Víz alapú festékkel kezelt bútorok

Fent. A sötétzöld és sötétkék színű, nem mérgező, víz alapú festékkel kezelt bútorok harmonikus és megnyugtató, biztonságérzetet nyújtó környezetet teremtenek. A tömör tölgypadlón elhelyezett gyékényszőnyeg tompítja a hangokat.

Emberközpontú terek…

A gyerekeket gyakran lenyűgözik a technikai csodák. Ha nem figyelünk kellőképpen, a hálószobák és a játékra szánt terek számítógépek, televíziók, videojátékok és zümmö­gő, búgó és sípoló játékok tömegének gyűjtőhelyévé válhatnak. Még egy csecsemő szo­bájában is fölhalmozódhatnak mindenféle szerkezetek, mivel a szülők órákat, rádiókat és csecsemőfigyelő eszközöket helyeznek el ott.

Még nem tudjuk, hogy az elektromos eszközökből származó alacsony frekvenciás elektromágneses hullámok mennyire befolyásolják a fejlődő gyerekek egészségét. Mivel nem reális egy huszonegyedik századi otthonból kitiltani a technikát, ha gondosan aka­runk eljárni, gondolkodjunk el alaposan azon, mennyi berendezést tegyünk az alvóterületekre.

Vegyük fontolóra azt is, hogy a számítógépek, a televíziók, a hifi-beren­dezések és a mobiltelefonok magányos időtöltések. A gyerek lelki és testi egészsége szempontjából az a legjobb, ha az elektronikus játékok és eszközök a központi, közös lakóterületen helyezkednek el. Az elektromágneses hullámok elleni további védekezés­ként kerüljük a fémből készült bútorokat, és ellenőrizzük a gyerek ágyának elhelyezé­sét. Egy nagy háztartási készülék, például egy hűtőszekrény a fal másik oldalán mágne­ses teret hoz létre.

Az elektromos berendezésekből sugárzó csendes energiától mentes gyerekszoba emberközpontú térség, ahol a gyerek pihenhet, kreatív játékokat játszhat, és csendesen elmélkedhet.

„Kétségtelen, hogy a legtöbb ember a gyermekkori lakóhelyén és annak környezetében kerül először kapcsolatba azzal, akivé majd önálló személyiségként válik.” Clare Cooper Marcus: House as a Mirror of Self (A ház mint önmagunk tükre)

Biztonsági ellenőrzőlista

  • Tegyük a gyerekágyat távol a polcoktól, lámpáktól és zsinóroktól.
  • A gyerekágyból távolítsuk el a párnákat.
  • A totyogóknak használjunk biztonsági rácsos kiságyat.
  • Tüntessünk el minden apró tárgyat, amitől a gyerek megfulladhatna.
  • Helyezzük a lámpákat és polcokat olyan helyre, ahol nem lehet könnyen felborítani őket.
  • Ügyeljünk, hogy az ablakroló húzózsinórja ne legyen hurokba kötve.
  • Kerüljük a hosszú függönyöket.
  • Kerüljük a hosszú, szabadon lógó villanyvezetékeket.
  • Szereljünk föl gyerekbiztos elektro­mos aljzatokat vagy aljzatfedőket.
  • Kerüljük az irányfényeket és más nyitott világítótesteket.
  • Szereljünk fel nem ionizáló füstérzékelőt.
  • Távolítsuk el az ajtókról a zárakat.
  • A folyosókat és a lépcsőket jól világítsuk meg, tegyünk éjjeli jelzőlámpákat mindenfelé a házban.

Elzárható televízió

Fent. Jobb, ha a televíziók és a videojátékok távol vannak az alvóhelyektől. Ebben a derűs, alagsori játszószobában az elektronikát egy zárható ajtajú szekrénybe tartják.

Színek a szobában

Fent. A gyerekek felnőttként is sokáig emlékeznek a saját szobáikban használt színekre. A játszószobákban vidám egyveleget alakíthatunk ki a gyerek kedvenc színárnyalataiból.

A gyerek szemében a bútor nem pusztán a hasznos tárgy

Fent. A gyerek szemében a bútor nem pusztán a hasznos tárgy: a képzelet segítségével a kreatív játék fontos részévé válik.

Teremtsük meg a tanulás feltételeit

  • Színes, mozgó játékokkal stimuláljuk babánk érzékeit
  • Gondoskodjunk olyan játékokról, amelyek lehetővé teszik a gyerekeknek a hintázást, a ringatózást és a forgást.
  • Fedjünk be egy falfelületet táblafestékkel, és gondoskodjunk elegendő színes krétáról.
  • Kirakós játékokkal és színes építőkockákkal segítsünk fejleszteni a gyerekek gondolkodóképességét.
  • Hozzunk létre egy művészsarkot elegendő ceruzával, filctollal, festékkel és agyaggal.
  • Akváriumokkal, terráriumokkal és rovarfarmokkal keltsük föl az érdeklődést a természet iránt.
  • Érdekes falfestményekkel és mennyezeti képekkel serkentsük a képzelőerőt.
  • Használjunk számokat és betűket színes grafikus környezetben.
  • Rendezzük át gyakran a játékokat, hogy mindig frissek és izgalmasak legyenek.
  • A lehető legjobban vonjuk be a gyerekeket a berendezési döntésekbe.

A nyugalom aurája…

A sikeres terek serkentik, de nem terhelik túl a gyerek érzékeit. Még amikor a gyerek épp elmerül a játékban, és a játékszerek szanaszét hevernek a padlón, akkor is fontos, hogy körülötte a rend és a nyugalom aurája uralkodjék. Tegyünk be guruló ládákat, hogy a játékokat az ágyak és az asztalok alatt lehessen tartani. Építsünk könnyen elér­hető szekrénykéket az ablakpárkányok alá. Szerezzünk be játékos tárolókat, amelyek ar­ra csábítják a gyerekeket, hogy fölkapják a kirakós darabkákat és a kis játékelemeket.

Balesetek csökkentése

A balesetek esélyét azzal is csökkenthetjük, hogy a gyerek életkorának megfelelő be­rendezést választunk. A gyerekek nagyobb biztonságban érzik magukat, és kevésbé va­lószínű, hogy leesnek, ha a székek, az asztalok és a kredencek az ő méreteikhez igazod­nak. Tegyük könnyen elérhető helyekre a fiókokat és a polcokat. Használjunk kapcso­kat vagy horgokat a nagyobb bútorok biztonságos falhoz erősítéséhez. Kerüljük a könnyen felboruló lámpákat.

Színek és fények hatása a gyerekre

A gyerekek rendkívül érzékenyek a színek és a fények érzelmi hatására. Felnőttként sokan elfelejtjük, milyen fontos szerepet játszanak a bútorok egy kisgyerek képzeleté­ben. Egy szék nem csupán ülőalkalmatosság. Lehet fa, vár, hajó, űrhajó. Különféle mé­retű, alakú és színű székek, sámlik és asztalok berakásával ösztönözhetjük a kreativitást.

Annak a gyereknek, aki kedveli a rózsaszínt, szüksége lehet e szín nyugtató tulajdon­ságaira. A lehangolt gyerek vidámabbnak érezheti magát, ha élénk zöld színekkel van körülvéve. Kérdezzük meg gyermekeinket, milyen színeket szeretnek, és figyeljük meg a viselkedésüket is. A gyerekek nem mindig tudják szavakba önteni az ízlésüket, de a testbeszédükkel, arckifejezéseikkel világos jelzéseket adnak. A játékszobákban bátran al­kalmazhatjuk az egymással izgalmas ellentétben álló, harsány, elsődleges színeket: cit­romsárgát, tűzpirost, élénk kéket. Az alvó- vagy tanulóterületeken inkább a kék vagy a zöld halványabb árnyalatai, vagy a barackszín, a terrakotta, a lazacszín vagy a levendu­lakék nyugtató tónusai a megfelelőek.

Tipp!

Mielőtt az egész szobát átfestenénk, próbáljuk ki a színt egy területen, és figyeljük meg a gyerek reakcióját. A legjobb színek azok, amelyektől a gyermek nyugodtnak, biz­tonságban lévőnek érzi magát.