Faházak

Magas építésű faház, példa

Ami nem tud széltében növekedni, az felfelé igen. Ez a kék-fehér faház a város közepén található. Egy korábban már beépített, és azután megosztott telekre épült. A teljes 470 m2-nyi alapterületből csupán 70 m2 volt beépíthető, de ezt a hát­rányt ellensúlyozta a négy épületszint. A színek és alap­anyagok váltakozása kelti életre a homlokzatot. Az oromzat magasságát optikailag éppúgy csökkenti az alul kékre festett faburkolat, mint felül a fehérre festett fa lam­béria.

Magas építésű faház 1Magas építésű faház 2Magas építésű faház alaprajza

A pinceszint, a konyha beszögellése melletti bejárat, és az ablakkeretek itt is fehérek. A tetőt és a falelemeket részben előregyártották, így a házat egy nap alatt fel lehe­tett állítani. A cikornyamentes építési vonalak, a jó tulajdonságú szigetelőrétegek, és a hőszigetelt ablakok se­gítségével a ház fokozottan energiatakarékos.

Magas építésű faház belülről

A földszint a család köz­pontja az összenyitott nappa­lival, konyhával és étkezővel. Két kijárat nyílik a kertbe. A későbbiekben télikert is épül majd. Az emeleten a szülők szobája és a két gyer­mekszoba elegendő helyet nyújt a család visszavonulásá­ra. A tetőtérben levő pihenő­szoba nyugodt munkakörül­ményeket és szép kilátást biztosít. Az alagsorban ven­dégszoba van, mely előtt a földmunkák után kis kert is kialakult.

Magas építésű faház belülről 2Magas építésű faház belülről 3

Tények és adatok

  • Építész: Gisela Romero oki. építész.
  • Építési mód: keretes építés, 24 cm vastag külső és 12 cm-es belső falak, cellulóz és ásványgyapot hőszigetelés, hőszigetelő üvegezésű faablakok (K-érték 1,4 w/m2), teljesen alápincézve, 30°-os nyeregtető betoncserép héjalással, külső burkolat: borított lucfenyő és lambéria (DG) lakkozva.
  • Épület gépészet: központi gázkazánfűtés, fűtőtestek, na­pelemek vízmelegítésre, cserépkályha.
  • Lakófelület: alagsor 18 m2, földszint 58 m2, emelet 54 m2, tető 30 m2.
  • Építési költségek: Tiszta építési költség 240000 EUR, mellékköltségek tervezési díjjal 1500 EUR.