Falfesték

Meg tudjuk fizetni az alacsony-VOC tartalmú kültéri festéket?

natural brushA levegő, amely a lakásunkban van, akár háromszor olyan szennyezett is lehet, mint a kinti levegő, és az EPA jelentése szerint, az itt megtalálható mérgek, gázok, benne vannak a top öt egészségkárosító anyagokban, amelyekkel ezáltal nap, mint nap találkozhatunk. A legtöbb anyag, amelyet építkezéskor is használunk, még a legújabb házaknál is, tartalmazhat ilyen mérges anyagokat, még évekkel a felépítés után is.

A legrosszabb ilyen mérgek közé sorolhatjuk a festékeket és lakkokat, amelyek számos különböző mérgeket tartalmaznak, amelyeket összefoglaló néven illékony szerves vegyületeknek, azaz röviden VOC anyagoknak nevezzük, amelyek lényegesen hozzájárulnak a festékek összetevőihez. Azonban, köszönhetően az új környezetvédelmi szabályozásoknak, és a kiterjedt figyelemnek a vegyszerek káros anyagai iránt, a festék gyárak új lehetőségeket nyújtanak számunkra a környezetbarát. festéshez.

Az alacsony-VOC, a VOC-mentes és a természetes festékek, már évtizedek óta jelen vannak a lakásfelújításoknál és a „zöld”, azaz környezetbarát építkezéseknél. Ahogy egyre többet tudunk meg ezekről, egyre több változásokat kell megtennünk, és mostanra egyre több gyár próbál ezeknek a követeléseknek eleget tenni.

Ezek az alacsony mértékben, mérges anyagokat tartalmazó festékek lehetővé teszik, hogy kevésbé legyünk érzékenyek ezekre a vegyszerekre, és azok akiknél allergiás reakciókat produkálhatnak, nem kell félniük. Mindebbe beleértve ezekkel az intézkedésekkel kevesebb káros anyag kerül a szemétlerakó helyekre, ezáltal a levegőbe és a belvizeinkbe. Ezek a festékek víz-alapúak, tehát egyszerűbb őket feltisztítani, mint az oldószer-alapúakat, de ugyanakkor sokkal tartósabbak és több erőfeszítésbe kerülnek. Sokkal kevesebb, leginkább pedig káros gőzöktől mentes festékek ezek. Mindez azt jelenti, hogy sokkal biztonságosabb és kellemesebb a szoba festése, és könnyebben lehet visszafesteni is, mint a hagyományos festékekkel.

Akár házat építünk, vagy újrafestünk, valószínűleg hallottunk már a környezetbarát és egészség-tudatos építőanyagokról. Amelyek olykor el is gondolkoztatnak minket azon, hogy: léteznek-e olyan alacsony- vagy mentes-VOC kültéri festékek és a hozzájuk tartozó megoldások, amelyek ugyanolyan jól működnek, mint a már bevált, hagyományos eljárások?

A VOC alapfogalmai

A jó hír az, hogy az alacsony VOC tartalmú termékek meglepően nagy számban kaphatóak az építkezésekhez szükséges vásárláskor. A rossz hír viszont az, hogy még mindig kevés számban kapható, még ha a számuk növekszik is, és egyre többféle van belőlük minden évben.

Például a szigetelő anyagok és a fedőrétegek, a kül- és beltéri használatra egyaránt – fa, kő és a textil – megtalálhatóak a különböző alacsony-VOC anyagokban, a méregmentes összetevőkben. Ez egy tökéletes megoldás akkor, hogy ha már van, vagy használtunk természetes anyagokat, főleg amióta nem adnak hozzá annyi mérgező anyagot. A másik fontos dolgunk a szigetelőanyagokkal kapcsolatban, hogy mindezeket azért alkalmazzuk, hogy megelőzzük a gázszivárgást, vagy esetleges vegyi szivárgást, azoktól az anyagoktól, amelyeket szigetelünk és védünk.

A legtöbb manapság használt építőanyagok tele vannak vegyi származékokkal. Furnérlemez, forgácslemez és egyéb, nemcsak fából készült termékek, tele vannak acetonnal és formaldehiddel. Függetlenül attól, hogy az aceton nem kifejezetten VOC anyag, elég veszélyes méreg. A legtöbb poliuretán faszármazékok tartalmaznak más mérgeket is, amelyek lassan lerakódnak a testünkben, és a legtöbb textil nagy számban tartalmazhat narkotikumokat. A környezetbarát szigetelő anyagokat használva, nemcsak, hogy a házunkat védjük, hanem saját egészségünket is: nem csak attól függ mindez, hogy milyen festéket használunk, vagy szigetelőanyagot, hanem attól is függ, hogyan alkalmazzuk azokat.

Manapság még a fedőanyagok is környezetbarát anyagokból készülnek, vagy teljesen VOC anyagtól mentesek, azonban még így is tartalmazhatnak toxikus hozzávalókat, de természetesen olyanokat nem, amelyek már korábban a kormány által be lettek tiltva. Sose együk éppen ezért a reggeli müzlinket egy frissen festett házban! Hogyha olyan környezettudatos festéket keresünk, amely bel- és kültérre egyaránt használatos, ellenőrizzük le előbb a dobozaikat és a címkéiket.

A következőkben megnézünk néhány szabály, hogyan válasszuk környezetbarát festéket.

Új fejlesztések

A VOC-mentes festékek azok, amelyek kevesebb, mint 5 gramm illékony szerves vegyületet tartalmaznak literenként. (Az EPA adatai általában megegyeznek az FDA elvárásaival az ételek összetevőivel, így a „mentes”, vagy a 0% nem mindig azt jelenti, amire gondolunk.) Továbbá még a VOC-mentes festékek is használhatnak olyan hozzávalókat, amelyek tartalmaznak egy kis „extra” VOC anyagot. Például, ha alacsony-VOC tartalmú festéket színezünk, akkor ez az érték megkétszereződhet 10 grammra literenként (amely, ahogy látni fogjuk, még így is nagyon alacsony).

Az alacsony-VOC tartalmú festékek víz alapúak, és kevés mennyiségű nehéz fémet, és formaldehidet tartalmaznak, vagy egyáltalán nem tartalmaznak. Az EPA által meghatározott mennyiség, kevesebb, mint 200 gramm literenként (300 gramm van a lakkokban), de a legtöbb festékgyár ez alatti értéket használ, 50 grammot literenként. Hogyha zöld pecsétet látunk a megvásárolt festékünkön, az azt jelenti, hogy kielégíti az elvárt értékeket, vagy még annál is alacsonyabbat tartalmaz, 50 gramm literenként, a lakás festésért, és 150grammot pedig a magasabb fokozató festékek tartalmaznak.

Az egyik legérdekesebb trend manapság, az új „VOC-tudatos” festékek, amelyek olyan hozzávalókat tartalmaznak, melyek elnyelik és „csapdába ejtik” a VOC anyagokat. Ezeket elég nehéz használni, de mindazonáltal egy létező előrelépés.

Az MDF által elkészített, elég új formája annak a fedőanyagnak, melyet a furnérlemezek bevonására használnak és az MDF (közepes sűrűségű farostlemez) termékek, melyek formaldehidtől és más nem-VOC anyagoktól, toxinoktól mentesek. Van egy speciális festék, melyet a radiátorok festésére használunk, amely formaldehidtől mentes akár két éven át. A legizgalmasabb az egészben az, hogy van egy termék, melyet „környezet-tisztító” festéknek neveznek, arra lett előállítva, hogy kiszívja a már felkent rétegből a VOC-anyagokat, és ráadásul még magából a szobából is eltünteti ezeket a káros anyagokat. Ezt manapság elég gyakran használják, amikor bútorozunk, vagy szőnyegezünk, azért, hogy gázmentesítsük az ekkor előforduló halálos vegyszereket.

Miközben továbbra is a legmegfelelőbb alacsony-VOC tartalmú kültéri megoldást keressük, nyugtathat az a tudat, hogy ezt megtalálhatjuk. Amióta a festékiparnak jó oka van arra, hogy új és jobb termékeket állítson elő, mindezzel kielégítve vásárlóik igényeit, egyre több új ötlettel állnak elő, melynek következtében környezetbarát és egészség-tudatos festékeket állítanak elő, ezzel is folytatva ennek a fejlesztését. Mindez pedig mindenkinek jó hír!