• színek
• SZINOID

A színpreferencia és színasszociáció, a színek szerepe

A színpreferencia

Az ember színhez való azt a viszonyát, amelynek eredménye az az értékíté­let, hogy az egyik szín jobban tetszik, mint a másik, színpreferenciának ne­vezzük. Jelentős, hogy környezetünkben preferált színeket alkalmazzunk, mert a tetsző színek társaságában kellemesebben érezzük magunkat, ennek következtében ilyen színekkel kifestett munkahelyen teljesítményünk is nö­vekszik. Az ember élete folyamán változik a színekhez való viszonya, prefe­renciája.

A színasszociáció

Az építészetnek a színek kifejező erejével is számolnia kell. E kifejező erőt az egyes színértékekhez kapcsolt gondolattársítások, színasszociációk jelentik. Az ember élete folyamán ugyanazon tárgyakat s bizonyos fogalmakat meg­személyesítő tárgyakat ugyanazon színek hordozójaként tapasztal. Ezért a hordott színérték tudatunkban azonosul a tárggyal vagy a fogalommal, így pl. a kék az égbolttal, a vörös a tűzzel, a narancssárga a napfénnyel. De a színasszociációk nemcsak egyéni életünk, tapasztalataink során rakódnak le, hanem az emberiség kollektív színélményei is tovább élnek bennünk.

A színasszociáció tartalmát motiválja a színekhez kapcsolódó szimbolikus jelentéstartalom is. A szimbolikus jelentéstartalom lehet vallási, politikai vagy státusz természetű. A szimbolikus jelentés specifikus tartalmai nem állandóak, történelmi és kulturális történésektől függnek. A színek szimboli­kus értéke legpregnánsabban olyan jelentéseiben nyilvánul meg, amelyek a színek sajátosságaiból kézenfekvően adódnak.

• A vörös: boldogság, öröm, szenvedély, küzdelem, erő, harag, erőszak, gyűlölet, durvaság, őrjöngés;
• A narancsvörös: a hűség, becsület, erő, rémü­let, kísértés;
• A narancs: erő, vidámság, figyelmeztetés, elragadtatás, öröm;
• A narancssárga: boldogság, vidámság, extázis;
• A sárga: sugárzás, remény, ki­tárulkozás, öröm, durvaság;
• A sárgászöld: remény, ifjúság, jövő, frissesség, nö­vekedés;
• A zöld: béke, ifjúság, remény, biztonság;
• A zöldeskék: titokzatosság, mélység, örökkévalóság, gondolat, szomorúság;
• A kék: igazság, ész, titokza­tosság, nagyság;
• A kékesibolya: gyász, fantázia, titokzatosság, nemesség;
• A bí­bor: méltóság, gőg, gyönyör, durvaság fogalmakat kifejező szimbolikus je­lentést hordoz.

A színezetben, telítettségben és világosságban egymástól kevéssé külön­böző színárnyalatokhoz néha nagyon hasonló, néha pedig erősen eltérő asszociációs tartalmak kapcsolódnak. Ez a megfigyelés a színes környezet­tervezés számára nagyon jelentős, mert ez azt jelenti, hogy míg egyes, színe­ket bármelyik paraméter irányában bátran módosíthat az építész anélkül, hogy a szín érzelmi mondanivalója megváltoznék, addig más színek eseté­ben a legkisebb árnyalati módosítás is a szín asszociációs tartalmának válto­zását vonja maga után.

Ezért a gyakorlatban csak kevéssé használhatók az egyes diszkrét színekhez kapcsolt asszociációs ismeretek, hanem szükséges és előnyös, hogy egy-egy színre vonatkoztatott asszociáció frekvenciáját mindig a színt tartalmazó skála többi színéhez viszonyítsák. így a skála min­den egyes színéhez 0-tól 100-ig terjedő határok között rendelhető egy olyan szám, amely kifejezi, hogy a kérdéses fogalomhoz a színérték milyen gyakorisággal kapcsolódik.

Melegebb színek

A legmelegebb szín a telített narancs, a leghidegebb a telített mangán kék. Minél telítetlenebb a szín, annál kevésbé fejez ki melegérzetet. Hason­lóan van ez a hideg kifejezésével is, kivéve a króm-oxid zöldek és a kobalt­violák tartományát, amelyben a kisebb telítettségű színek kifejezőbben kel­tenek hideg asszociációt, mint a telítettek.

Sokkal kevesebb olyan szín van, amellyel a zaj, mint amennyivel a csend kifejezhető. A színtér elég nagy tartományai indiferensek-e szempontból. A legzajosabb színek a sárga, narancs és piros, a legcsendesebbek a cölin-kék, kobaltkék és ultramarin.

A szín hatása az élettani paraméterekre

A színek alkalmasak arra, hogy segítségükkel épített környezetünk emberre káros tulajdonságait kompenzáljuk. Ehhez a színek élettani hatásait kell is­mernünk. A vörös az idegrendszerre serkentőleg és izgatólag hat, növeli a vérnyomást és a percenkénti légzésszámot. A narancssárga kedvezően befolyásolja az emésztőszervi működéseket és csökkenti az anyagcsere zavarait.

A zöld nyugtatólag hat az idegrendszerre, csökkenti a vérnyomást, tágítólag hat az erekre. A kék lázcsillapító hatású, csökkenti a fájdalom­érzést, vérnyomást, pulzust és a percenkénti kilégzés számát. Az ibolya a szívműködésre kedvező, működését fokozza, megszünteti ritmuszavarait.

A szín szerepe a térérzékelésben

A különböző színeknek térérzet módosító hatásuk van. A kékek, kékes­zöldek, zöldek elsősorban törtebb árnyalataikban távolító, a narancsok, sár­gák és pirosak elsősorban teltebb árnyalataikban közelítő hatásúak. Ugyan­azon szín tört és világos árnyalatai mindig távolítóbbak, mint telt és sötét árnyalataik. Térérzékelésünket, térben való tájékozódásunkat a színek se­gíthetik, de rossz alkalmazásuk térérzékelésünket nemcsak bizonytalanná, hanem a környezet topológiai adottságaival ellentétessé is teheti. A meleg és telt színekkel lefestett tárgyakat nagyobbaknak, a hideg és tört színekkel lefestetteket kisebbeknek érezzük.

A szín funkciói az épített térben

A színeknek az épített térben használati, informatív és esztétikai funkciója lehet. Használati funkciójuk alatt azt értjük, hogy adaptációs, preferáltsági, asszociációs tulajdonságaikkal, élettani és térmódosító hatásaikkal segítik a térben folyó tevékenységet. E tevékenység és a szín viszonyával részle­tesen az ergonómia foglalkozik. A szín informatív funkciója azt jelenti, hogy képes vizuálisan szervezni környezetünket.

E szervezést a funkcióban összetartozó térelemek, padlók, nyílászárók hasonló színadása, falakon és egyéb felületeken megjelenő színes foltok, vonalak vagy piktogrammok segítségével érheti el. A szín esztétikai funkciójának betöltése révén válik az épület, az épített tér egyik téralkotó elemévé. Ezt a funkcióját a tér színharmónia együtteseiben való részvétele útján valósítja meg.

Színmegjelenés világítástól való függése

A felületek színe csak potenciális tulajdonság, a megvilágítás függvénye. Ugyanazt a felületet más és más színűnek látjuk a megvilágítás erősségétől, minőségétől és irányától függően. A túl gyenge fényben a narancsokat és pi­rosakat rosszabbul érzékeljük, mint a zöldeket és a kékeket. A túl erős fény csökkenti a színek telítettség érzetét, legkedvezőtlenebb a hatása a zöld és kék színekre. Ezért van az, hogy a napsütésben a narancsok, sárgák és piro­sak érvényesülnek jobban, az árnyékban pedig a kékek és a zöldek.

A fény minősége alatt spektrális energiaeloszlását értjük

A napfény és az izzó­lámpák az egész spektrumban folyamatosan sugároznak energiát, ezért minden színt egyformán adnak vissza. Színhőmérsékletüktől függ, hogy fé­nyükben a kékek vagy a pirosak érvényesülnek e jobban. A nagyobb szín-hőmérsékletűek (északi égbolt, napfény, xenonlámpa, halogén lámpa) a ké­keket, az alacsonyabb színhőmérsékletűek (közönséges izzók) a vöröseket éltetik jobban.

Azok a fényforrások,amelyek az egyes hullámsávokban sza­kaszosan sugároznak (ilyenek a fénycsövek), az egyes szomszédos színeket is különböző módon adják vissza. Előfordul pl. az, hogy az egyformán telített kobaltkék és mangánkék közül a mangánkéket szép telített színűnek s a kobaltkéket ugyanakkor tört piszkos, szürkés színűnek mutatják. Na­gyon fontos ezért az, hogy a tervezett színekhez válasszuk ki a fénycsöveket. A fény iránya is megváltoztatja a felületek színét. A tele fényben mindig jobban élnek a színek, mint a kontrafényben vagy az oldalfényben. A színek megjelenése szempontjából a diffúz megvilágítás a legelőnyösebb.

Színkontrasztok

Ha színekkel dolgozunk akkor a síkban és térben való komponálás ismert törvényszerűségein (pl.: ritmus, hangsúly, stb.) kívül a színkontrasztokat is ismernünk kell. Három alapvető színkontraszt van, ezek: színezet kontraszt, amelynek egy vállfája a komplementer kontraszt, telítettség kontraszt és világosság kontraszt. Tisztán ritkán fordulnak elő. Ismertebbek még a mennyiségi, minőségi és hideg-meleg kontraszt.

Egyazon felületen vagy térben ugyanazon időpontban létrejövő hatást szimultán kontrasztnak, egymás után sorolt terek színeinek időben eltolódó egymásra való hatását szukcesszív kontrasztnak nevezzük. A szimultán kontraszt okozza azt, hogy a tört színek még törtebbek társaságában telítettnek, a telítettek még telítettebbek társaságában törtnek hatnak.

Színharmóniák

Épített környezetünk színhordó felületei különböző színezetű, telítettségű és világosságú színeket képviselnek. Ez azt jelenti, hogy érzékelésük és ezzel egyidőben téralkotó aktivitásuk nem egyenként, hanem együttesükben, egymással való kölcsönhatásaikban történik.

Az épített tér felületeinek színe jelentős szerepet játszik a térélmény ki­alakulásában. A térélmény tartalma két összetevőből vezethető le, ezek: a térérzet és ezen érzetnek a valóságos tér funkciójához való kapcsolata. Mindkét összetevőben a színérzetek harmóniaegyütteseket alkotva vannak jelen. Azok a törvényszerűségek, amelyek színérzeteinket harmónia együt­tesekké rendezik, jelentik a harmónia fogalom tartalmát. Általánosítható­ságuk foka szerint a harmónia tartalomnak különböző szintjei lehetnek. A színharmónia tartalmának három egymásra épülő szintjét ismerjük.

Az első szint a színérzékeléssel van szoros kapcsolatban

Azokat az összefüg­géseket tartalmazza, amelyek csaknem minden ember számára azonosak, mert a színérzékelés folyamatától függnek és pszichofizikai összefüggésekkel magyarázhatók. A második szint az érzékelt színegyüttes az érzékelő ember pszichikumára való hatása. E szinten az értékítélet kialakításához hozzá­járulnak az érzékelő személy pszichikai, szomatikus, életkori, kulturális, szo­ciális sajátosságai is. A színharmónia tartalmának harmadik szintjét a szín, emberes környezet komplex kölcsönhatása jelenti.

A harmóniaélményt je­lentő értékítélet tehát függ a színegyüttes környezetétől, mégpedig a vilá­gítás, a struktúra, az anyag, de a téri helyzet és a funkcióhordozás vonat­kozásaitól is. A színharmónia mindig a környezet esztétikai funkciójával áll közvetlen kapcsolatban. A harmóniába rendeződött színek együttese, for­mája annak a tartalomnak, amelynek érdekében az együttes létrejött.

A harmonikus színegyütteseket az őket alkotó színek színérzet-paramé­terei között fennálló összefüggések alapján csoportosíthatjuk. Attól függően, hogy az együttest alkotó színek egy, kettő, három, négy vagy több különböző színezethez tartoznak-e, beszélünk monokróm, dikróm, trikróm, tetra-króm és multikróm harmóniákról.

Ha a harmóniában résztvevő színezetek között a kapcsolat valamilyen szempontból kitüntetett, akkor diád, s ezen belül komplementer, triád és tetrád harmóniákról van szó. A kitüntetett kapcsolat azt jelenti, hogy komplementer színek esetén a két színezet a Szinoid színkörben (4/a ábra) egymástól 180°-ra van, a triád harmóniák ese­tén pedig azt, hogy a három színezet egymástól 130° és 230°, tetrád esetén 34°, 130°, 230° vagy 130°, 230°, 326°-ra hajlik el.

Minden egyes színharmónia fajtán belül több harmóniaskála létezik

Azo­kat a színegyütteseket nevezzük skáláknak, amelyek alkotó színeinek telí­tettsége vagy világossága,esetleg mindkét paraméter számértékei számtani vagy mértani sort képeznek. Mindezekből az is következik, hogy az egy­mással harmonikus színek téri helyei a SZINOID színtestben egyenesekre, szabályos görbékre vagy egyszerű geometriai alakzatokra esnek.

A SZINOID színkör

A harmó­niaegyüttesek érzelmi tartalmát elsősorban az alkotó színek színezetei kö­zötti kapcsolat, a harmónia fajtája, dinamikáját pedig a skála típusa hatá­rozza meg. A színegyüttesek harmóniatartalmának nagysága az együttese­ket alkotó színek rendezettségi fokától függ. A rendezettebb együttesekben a harmóniatartalom nagyobb.