Felületképzések

Mik a homlokzati falfelületekkel szemben támasztott követelmények?

A külső falszerkezetek anyaga kő, beton, tégla vagy gázbeton. Egyre gyakoribbak a vegyes külső falak. A falaknak kellően szilárdnak kell lenniök, a homlokzatfestés a legkisebb elmozdulást sem képes elviselni. Annak a be­tonnak, amelyre közvetlenül ráfestenek, a szilárdsága legalább B140 legyen, ugyanis ennek van meg az a felületi tulajdonsága, amely a festéshez megfe­lelő.

A fal és födém, valamint a fal és nyílászárók csatlakozását úgy kell épü­letszerkezetiig megoldani, hogy a homlokzatfestés a bekövetkező mozgá­soktól ne károsodjék. Nagyobb tömegű festett épületeknél a mozgási héza­got a szükséges helyeken a festési jelleg figyelembevételével kell kialakítani.

Napsütés és hideg hatásai, attika

A homlokzatoknál az attikafalak a többi faltól eltérően mindkét oldalról kaphatnak napsütést, illetve két oldalról erős hidegnek lehetnek kitéve. Az attikánál az ebből származó mozgások jelentősen nagyobbak, mint az alat­ta lévő falaknál, ezért az eddig épített attikák túlnyomó részénél a homlok­zatok repedtek, felülethibásak.

Az attikát lehetőleg kerülni kell, vagy megfelelően kell megszerkeszteni. A különböző vastagságú egymás feletti falak, a lizénák oszlopok, díszíté­sek a homlokzatfestés hibaforrásai lehetnek. Legfőképpen a vízszintes tago­zatoknak kell minden szempontból megfelelő szerkezetűnek lenni.

Vízelvezetés

A homlokzat jó vízelvezetése a fő követelmények közé tartozik. Azzal számolni kell, hogy a szél a vizet torlónyomásával a résekbe belenyomja, si­ma felületeken közel egy métert felfelé „hajtja”. Tagozott felületeken aláfolyás fordulhat elő. Egyes helyeken összegyűlhet annyi víz, amely a homlok­zatfestésen „kimosást” okozhat. Elsősorban a szennyeződés itt nem tud lera­kódni és a homlokzat foltos lesz.

Hőszigetelés

A különböző hőszigetelő, páraáthatoló és hőtároló képességű falakon a homlokzatfestés eltérő hő- és páraterhelést kap, különösen a hőhidak előnytelenek.

Szellőző és fűtőberendezések homlokzatra vezetett áttöréseinél a falat különleges hatások érik. A külső falnak a homlokzatfestés előtt száraznak kell lennie. Építésből vagy használatból származó szennyeződés a felületen nem lehet.

Homlokzatvakolatokkal szemben támasztott követelmények

A falakra vonatkozó – előző fejezetben leírt – követelményeken túlmenően a vakolatra további igényeket kell támasztani. A vakolatnak a falfelületén megfelelően kell tapadnia, úgy, hogy lehetőleg a teljes homlokzaton közel azonos vastagságú legyen. A szilárdsági és felületkeménységi követelményeket az adott helyzetnek megfelelően határozzák meg. Kiírás hiányában legalább Hv h 10 minőségű legyen.

Nedvesség

A vakolat a higroszkopikus egyensúlyi nedvességtartalomnál magasabb nedvességű nem lehet. A vakolat porozitása elsősorban egyenletes legyen. Kis porozitású felület megfelelő festéktípussal festhető, a nagyon pórusos felületet előkezelik és ezután szintén festhető.

A vakolat nem lehet repedezett, mivel ez a kész homlokzatfestés minősé­gére kedvezőtlen. Az építőanyagokba, illetve a külső falba az esőbehatolás összefüggésben áll a hajszálcsövek, repedések és hézagok méreteivel. Az ezzel kapcsolatos ismereteket foglalja össze a 19. táblázat.

19. ábra. Hajszálcsövek, repedések, hézagok méretei és az esőbehatolás összefüggései

SorszámOkA nyílás mérete, mmMegjegyzés
1Kapilláris erő (kapilláris szívás)0,01- .0,50,01 mm-nél kisebb kapillárisoknál a növekvő kapilláris szívóerő ellenére (I. az 50. ábrát) a szállított vízmennyiség csekély. 0,5 mm-nél nagyobb átmérőjű hajszálcsőnél a kapilláris szívóerő a nedvességszállítás szempontjából nem jön számításba.
2Nehézségi erő0,50,5 mm-nél kisebb nyílásokon keresztül nehézségi erő következtében nincs vízfelvétel, a víz felületi feszültsége miatt. Nagyobb nyílások és összefüggő vízhártya esetén uralkodóvá válhat a nehézségi erő
3Légáramlás (amely a vizet magával ragadja)1-4Amennyiben az ilyen nyílások két oldala között nyomáskülönbség van, lehetséges olyan légáramlás kialakulása, amely a vizet magával ragadja
4Az esőcseppek kinetikus energiája4A gyors esőcseppek bevágódnak az ilyen méretű hézagokba és repedésekbe
5Szélerő0,01-40,1-0,2 mm átmérőjű nyílásoknál a szélerő és a kapilláris erő hatékonysága kb. megegyezik és összegeződik. 4 mm-es nyílásátmérő felett az vízhártya már átszakadhat, s ezután a szélnyomásnak a nyomás kiegyenlítődése miatt már nincs jelentősége

Rabicháló

Az eltérő anyagú külső falfelületek találkozásánál mindkét anyagra kellő­en rányúló rabichálót helyeznek el, hogy a repedések keletkezését megaka­dályozzák. A felületfolytonossági hiányosságok – a repedéseken kívül – lehetnek még szabálytalan lyukak, gömb alakú kavernák. Ezek közül azok megjelené­si formája kedvezőtlen, amelyeknek a felületén csak kis nyílások jelennek meg és ezért az előkezelő anyag nem tud behatolni. A későbbi meghibáso­dások gyakran innen indulnak el.

A vakolatok felületét illetően legjobb a semleges kémhatású. E követel­ményt gondos munkával megközelítően ki lehet elégíteni. A cement és mészkötésű anyagok erősen bázikusak, amelyek idővel – széndioxid felvétele mellett – veszítenek lúgosságukból. A mészhabar­csok gyorsabban, a betonok lassabban. A lúgosság kimutathatóságának fel­tétele, hogy nedvesség legyen jelen. Például tízéves vakolat alapos átnedve­sedés esetén 10 percen belül is lúgos reakciót mutathat. Új vakolatnál nedvesség hatására 1 percen belül a fenolftalein indikátor lúgos kémhatásra jel­lemző elszíneződést mutat.

A lúgosságot azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert a homlokzat­festékek esetleg nem lúgálló pigmentjeit színárnyalatát megváltoztathatja, a kötőanyagok egyes típusait „elszappanosítja” és ezáltal a festékbevonat vízoldhatóvá válhat. A vakolat készítéséhez használt víz pH-értékére is ér­demes figyelemmel lenni.

A homlokzatfestés alá készülő vakolatokba csak portlandcementet cél­szerű használni, így a zsugorodás mértéke alacsonyabb és a klinkeren kívüli egyéb anyagok (pl. kohósalak vagy annak szennyeződései) a kémiai tulaj­donságot nem befolyásolják.

A homlokzaton alkalmazott fém rozsdaszennyezést okozhat, a szigetelés­ből bitumen juthat a vakolatra, a zsaluról a falra majd a vakolatba kerülhet az olaj. Ezeket legcélszerűbb mechanikai úton eltávolítani és új vakolatot készíteni. Ez a megoldás olcsóbbnak bizonyulhat, mint az oldószeres lemo­sás és a szigetelőlakkal való bevonás, annál is inkább, mivel az említett szennyeződések általában jól elhatárolt és kis felületen fordulnak elő.

Ked­vezőtlenebbek az ún. „kivirágzásos” felületszennyeződések, amelyekre homlokzatfestések nem készíthetők, ilyenek:

  • magnéziumszulfát és kalciumszulfát szennyeződések, amely talajvízből vagy esővízből az építőanyagok felületén feldúsulnak, majd a víz elpárolgása után fehér sók formájában maradnak a felületen,
  • a hiányos falszigetelés következtében vagy más módon a talajvízből vagy használati vízből a falon keresztül felszívódott felületi elpárolgásból visszamaradt szennyeződések, amelyek főleg nitrogéntartalmú anyagból származnak (kalcium-nitrát vagy más néven mészsalétrom, kálium-nitrát, ammónium-nitrát stb.). Ezek nedvszívók, így a falazatok felületét nedvesen tartják, ebből következően ilyen felületre homlok­zatfestés nem készülhet,
  • a tetőről vagy ablakpárkányról kiinduló erős vízsugár az vasoxid tartal­mú sókat mos ki, amelyek sárga v. barna foltban maradnak vissza, erre nem szabad festeni,
  • a levegő széndioxidjából és nedvességéből szénsav keletkezik, nagyvá­rosok szennyeződéséből kénsav és ezek hatására egyes építőanyagok felületén kalcium-hidrogén-karbonát, illetve kalcium-hidrogén-szulfit keletkezhet, amelyek vízoldhatók, ezért a festést hátráltatják.

A homlokzaton szerves szennyeződések nem lehetnek, növényi és állati maradványoktól meg kell tisztítani, mikroorganizmus, penész, gomba nyo­mokban se maradjon.