Fürdő

Fürdőszoba tervezése, szaniterek és falak

A fürdőszobáról könnyen megfeledkezünk, amikor terve­zésről és dekorálásról van szó, pedig e helyiséget a család minden tagja naponta használja, hogy felkészüljön a nap­ra, elmerüljön egy pihentető fürdőben, vagy élénkítő, fris­sítő zuhanyt vegyen. A fürdőszobának alkalmasnak kell lennie a pihenésre és elvonulásra, azaz meghitt és békés környezetet kell biztosítania, ahol igazán jól érezhetjük magunkat.

Tervezés

A megfelelő fürdőszoba kialakításához figyelmes tervezésre és felmérésre van szükség. Meg kell fontolnunk az összes lehetőséget, hogy aztán olyan tervvel áll­hassunk elő, amely illik a szükségleteinkhez és elvárásainkhoz, de a családi költ­ségvetést sem terheli meg ésszerűtlenül. A legfontosabb, hogy felmérjük, ki fogja használni a helyiséget: az egész család ott fog nyüzsögni, vagy meghitt pihenőhely lesz.

Jó ötlet egy alaprajzzal kezdeni, hogy fel tudjuk mérni a fürdőszoba pontos adottságait és a rendelkezésre álló helyet. Nagyon könnyű házilag is alaprajzot készíteni, ha kockás papírt használunk. Vágjuk ki méretarányosan a berendezési tárgyakat (a fürdőkádat, a mosdót stb.) az alaprajzhoz. Sok fürdőszobagyártó cég katalógusában már eleve benne vannak az ilyen méretarányos tervek, így segítséget nyújtanak abban, hogy olyan fürdőszobát tervezzünk, amely minden igé­nyünket kielégíti.

Abban is segítenek, hogy megfelelő mozgásteret hagyjunk az egyes tevékenységekhez a tervezés során: például fontos, hogy legalább 50 centi­méteres hely legyen a mosdó előtt, és a könyökünk mindkét oldalon kényelme­sen elférjen. Figyelmesen jelöljünk be minden rögzített berendezési tárgyat a ter­ven: az ajtókat, ablakokat, fűtőtesteket és a vízvezeték-kimeneteket. Ezután kigondolhatjuk, a berendezési tárgyak milyen elrendezése lenne a legpraktikusabb az adott térben, és kipróbálhatunk többféle lehetőséget is.

Mosdók

Balra fent: Ha megfelelő helyet biztosítunk a mosdó körül, a fürdőszoba egy­szerre lesz kellemes és praktikus. Jobbra fent: Az olyan egyszerű dolgok is, mint az újrafestés vagy néhány polc felszerelése, nagy változást hozhatnak fürdő­szobánk hangulatában.

Fürdő

A rendelkezésre álló hely és a vízvezeték-szerel­vények elhelyezkedése kulcsfontosságú a tervezés során.

Szaniterek

Napjainkban már hatalmas választék áll rendelkezésünkre a különböző formájú és stílusú kádakból. Nagyon fontos a megfelelő szín kiválasztása, mert ez a kiin­dulópontja a további munkának. A fehér ma a legnépszerűbb, mert bármilyen színösszeállításhoz illik – ha az embernek a jövőben esetleg kedve támadna a fürdőszoba stílusának megváltoztatására. A stílusok palettája az antiktól és a hagyományostól a letisztult modernig terjed. A fürdőkád lehet szabványos vagy egyedi, falra függesztett, falhoz rögzített, illetve szabadon álló, vagy pedig beépí­tett, amely a fürdőszoba berendezésének része.

Ha rendezett és áramvonalas megjelenés a vágyunk, jó választás lehet a bú­torzatba beépített kád, amellyel minden rendelkezésre álló hely jól kihasználha­tó. A szabadon álló kád viszont kicsit kreatívabb és egyénibb megjelenést kölcsö­nöz. Kicsi fürdőszobába jól illik az egyedi sarokkád vagy D alakú kád, amelyekkel helyet takaríthatunk meg. Ez akkor is jó választás, ha fontos számunkra a zuhanyozás, de nincs külön zuhanyzófülke, mert a D alakú fürdőkádban kényelmesen lehet zuhanyozni.

A kádakat különböző anyagból készítik. Az akril az egyik legolcsóbb és legnép­szerűbb alapanyag, mert pillekönnyű, praktikus és megőrzi a meleget. Az öntött­vas, amelyet a kihajló szélű fürdőkádakhoz használnak, szintén jól megtartja a meleget, de nagyon nehéz, és néha a padlót is meg kell erősíteni alatta.

Sarokkád

A sarokkád a helykihaszná­lás szempontjából kitűnő megoldás.

Önállóan álló kád

Az önállóan álló kád elegáns eleme lehet a tágas fürdőszobának, és jól illik a hagyományosabb berende­zési tárgyakhoz, például a mozaikhoz vagy a fából készült bútorokhoz.

Hagyományos szögletes kád

Ha egyszerűbb fürdőszobát szeretnénk, a hagyományos szögletes kád a megoldás. Tökéletesen beilleszthető egy falfül­kébe, és lefesthető, hogy beleolvadjon a színvilágba.

Falak

A kerámiacsempe tartós és vízálló, tehát tökéletes a fürdőszobafal borítására. Használhatjuk takarékosan, vízálló védőfelületek kialakításához és peremekhez, de uralhatja is a fürdőszobát, ha egész falakat, vagy a teljes padlót lecsempézzük. Sokféle változat létezik: színes, mintás, matt, fényes, és vannak szokatlan anya­gú, például üveg- vagy fémcsempék is. A mozaik is nagyszerűen illik a fürdőszo­bába, és friss, stílusos, színek uralta megjelenést kölcsönöz, amely a modern és újszerű fürdőszoba-berendezés sajátja.

A mozaikkockákat is temérdek színben és anyagból készítik, és egyesével, de lapokban is kaphatók – ez megkönnyíti a fel­helyezést. Ha teljesen egyedi fürdőszobára vágyunk, készítsünk saját kezűleg mo­zaikmintát törött csempe, porcelán- vagy üvegcserép felhasználásával, így nagyszerű, egyedi hatást érhetünk el.

A színes csempék életre keltik a fürdőszobát.

A színes csempék életre keltik a fürdőszobát.

A legtöbben lefestik a fürdőszoba falait, mert a festék tovább tart a nedves helyiségben, mint a tapéta. Ha mégis tapétát szeretnénk, válasszunk műanyagot, mert vízállóbb (persze kaphatóak kifejezetten a fürdőszobába szánt tapéták is). Az olajalapú festék tökéletes megoldás, mert vízálló és szigetel. Ugyanakkor sok festékgyártó kínál már emulziós festékeket (víz alapú akrilt), amelyeket éppen az olyan különösen párás, nedves helyiségekhez fejlesztettek ki, mint amilyen a fürdőszoba. A kicsapódás gátló festék olyan helyek lefestésére használható, ahol vizesedés fordulhat elő, illetve jól alkalmazható a gőznek kitett területeknél is, például a zuhany körüli falakon és plafonon.

A fürdőszoba színeinek megválasztása attól függ, milyen stílusú helyiséget szeretnénk kialakítani: a fehér friss, elegáns hangulatot áraszt, amelyet gyakorla­tilag bármilyen más színnel kombinálhatunk. A vízszerű, kékes árnyalatok nagyszerűen mutatnak a fürdőszobában, például a lágy kék vagy a türkiz friss, tiszta és megnyugtató látvány. A merész színek élénkítő hatásúak, ami családi fürdőszobákban ideális.

Csempézett védőfelület

A csempézett védőfelület dekoratív és praktikus kiegészítése a fürdőszobának, és nagyon nagy a választék színekből és formákból.

Finom illesztésű falapok

A finom illesztésű falapok jól illenek a tiszta színvilághoz, és kiemelik a falakat.

Ám nem árt, ha fehérrel kombináljuk őket, különben az élénk színek nehéz, sötét, sőt akár nyomasztó hatásúak lehetnek. A semleges ár­nyalatok, mint a tejfehér, a vajszín, a bézs vagy a drapp árnyalatai, stílusos, ter­mészetes hangulatot hoznak létre, és nagyszerűen illenek a természetes anyagokhoz. A kék és fehér is biztos befutó a fürdőszobában, mert hűs, tengeri han­gulatot árasztanak. Természetes fával és lágy, krémes árnyalatokkal kombinál­hatjuk őket, hogy kicsit melegebb legyen az összhatás.