• homlokzat

A homlokzati rétegek megtervezése: kéthéjú homlokzatok

A falszerkezet külső felületével szer­ves egészet alkotó homlokzatképzé­sek a hő vándorlás jelenségét annyi­ban befolyásolják, hogy különböző színük, érdességük, ill. simaságuk miatt a napsugarakat különböző mér­tékben verik vissza, nyelik el, esetleg bocsátják át, ezért különböző mértékben melegednek fel. Ettől elte­kintve a falszerkezet hőtechnikai vi­selkedését csak kis mértékben változtatják meg (az alkalmazott rétegek hőtechnikai jellemzőitől és vastagsá­guktól függően).

A nedvességvándorlás szempontjá­ból döntő fontosságú a falszerkezet külső felületének kialakítása. Alap­vetően ezen múlik, hogy a falszerke­zet kellően védett-e a külső csapa­dékhatásoktól (csapóesőtől). A külső csapadék elleni védelem elsősorban az illesztések és a hézagok megfelelő kialakítását jelenti, páradiffúzió szempontjából pedig akkor megfele­lő, ha a határoló szerkezet belsejében nem csapódik le nedvesség. A vízgőz nyomása a határoló szerkezet belse­jében a kisebb nyomású oldalról (ál­talában kívülről) a nagyobb nyomású oldal felé (általában befelé) haladva, fokozatosan emelkedik.

Előfordulhat az az eset, hogy eközben eléri az adott hőmérséklethez tartozó telítési nyomást. Ilyenkor a szerkezet belse­jében a pára lecsapódik. Különösen veszélyesek ebből a szempontból az olyan többrétegű szerkezetek, ame­lyeknek külső oldalán a belsőhöz ké­pest nagy páradiffúziós ellenállású ré­teg van, mert ebben a rétegben a pá­ranyomás erősen megváltozik (nagy páranyomás különbséget tart fenn), ugyanakkor a hőmérséklet és az eh­hez tartozó telítési nyomás alig kü­lönbözik a réteg két oldalán.

A páralecsapódás nagy károkat okoz­hat a falszerkezetekben

A homlok­zati rétegek alatti kondenzáció kifa­gyást, repedezést, leválást okozhat, ezért ezt feltétlenül meg kell akadá­lyozni. A lassú nedvességvándorlás miatt ezek a káros jelenségek esetleg csak több év múlva válnak láthatóvá, ezért különösen fontos, hogy foko­zott figyelmet fordítsunk a megfelelő minőségű megoldások készítésére.

A falszerkezetek helyes kialakításá­nak egyik alapelve, hogy a kívülről befelé haladó vízmozgás következté­ben a falba jutó nedvesség, valamint a belülről kifelé vándorló pára a falon keresztül kifelé húzódjék és elpáro­logjon, tehát a külső falbevonat vagy – burkolat páraáteresztő legyen. Hagyományos egyrétegű, viszonylag nagy vastagságú falak esetén a pára­diffúzió azért nem probléma, mert a pára a falban egyrészt lecsapódás nélkül szétterjedhet, és maga a faltömeg – a nagyobb belmagasság és a na­gyobb helyiségméretek miatt – képes addig tárolni a párát, amíg a megvál­tozott páraviszonyok következtében a nedvesség távozhat.

Nagy páradiffúziós ellenállású hom­lokzatburkolatokat (kő, kerámia, mű­anyag stb.) vagy párazáró burkoló ré­tegeket (üveg, fém stb.) feltétlenül ki kell szellőztetni. A kiszellőztetés mi­att erősen csökken a páranyomás különbség a burkolat két oldala közt (a burkolat mögött a külső páranyomás­nál csak valamivel nagyobb páranyo­más alakul ki), és a burkolat mö­götti nedvesség lecsapódás veszélye gyakorlatilag megszűnik.

Kéthéjú homlokzatok

A falszerkezet külső felületétől lég­réssel elválasztott homlokzatképzé­sek, ill. – burkolatok mind a hő vándorlás, mind a nedvességvándorlás szempontjából számtalan előnyt je­lentenek a falszerkezet hőtechnikai tulajdonságai szempontjából. A légréssel elválasztott homlokzatfe­lület megvédi a falszerkezetet a nap­sugárzástól, és erősen csökkenti a nyári hő terhelést. Ennek köszönhe­tően a falszerkezet hő csillapítása jobb lehet, mint egy hagyományos egyrétegű falé. Az árnyékolt homlokzatok télen is kedvezőek a falszerke­zetre nézve, mert csökkentik a szél hűtő hatását. A hőtechnikai mérete­zésnél a jelenség a külső hőátadási té­nyező számértékének csökkenésében jelentkezik.

További előnyük, hogy miután az ár­nyékolás a csapóesőtől is megvédi a falszerkezetet, így a szárazabb külső felület miatt hőtechnikai jellemzői is kedvezőbbek, ami a hő átbocsátási té­nyező (k) értékének 2-5%-os javu­lását jelenti.

A nedvességvándorlás szempontjá­ból a légréssel elválasztott homlok­zatképzés előnye, hogy a fal külső fe­lületét nem kell az eső ellen külön vé­deni vagy vízzáró bevonattal ellátni, tehát a páradiffúzió igen kedvező kö­rülmények közt megy végbe, mert a fal a légrésen keresztül szabadon lé­legzik kifelé.

A légréteg szélessége gyakorlatilag a burkolati fal szélességének 80-90%-ával azonos, vastagsága (v) pe­dig legalább 2-3 cm legyen (egy- és kétszintes épületeknél). A légrés vas­tagsági méretének, valamint egybe­függő magassági méretének növeke­dése fokozott szellőzést tesz lehetővé (3.9. ábra – KÉP LENT!).

Gyakorlatilag tökéletes megoldást ad, ha a szellőző levegőt pincéből vagy biológiailag hűtött tér felől, például az épületet körülvevő, zöld bokrokkal árnyékolt térből biz­tosítjuk. Érdemes tudni, hogy a nap­sugárzás több, mint 2/3 részét a növé­nyek kötik le, így a hűvös levegő utánpótlása a legnagyobb nyári me­legben is megoldható. Tájékoztató adatként jegyezzük meg, hogy 10 m² burkolati falhoz 1,5-2 m² biológiai­lag tömör árnyékot adó növényzet szükséges.

Beszellőzési keresztmetszet

A légrések beszellőzési keresztmet­szete akkor megfelelő, ha az sávsze­rű, ellenállásmentes, és a szellőző ke­resztmetszettel közel azonos. Pon­tonkénti és sávszerű, tehát szűkített beszellőzés esetén a légrés mérete homlokzati vetületi méterenként leg­alább 100 cm² legyen. A szellőztetés intenzitásának növe­lése a nedvességvándorlás, ill. a felü­let szárazon tartásának szempontjá­ból mindenképpen kedvező, hiszen a szellőztetés megakadályozza a belül­ről kifelé terjedő pára lecsapódását a burkolat belső oldalán.

Bizonyos mértékű légmozgás nélkül viszont a pára a burkolat hideg felületén lecsa­pódik. A hő vándorlás szempontjából azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet, mert az erős légmozgás télen túlságosan sok hőt szállít magával a falfelületről, nyáron pedig – bizonyos esetekben – feleslegesen juttat hőt a homlokzat mögé, ha nincs meg a bio­lógiai (hűtött) levegő utánpótlás.