Házak és lakások felújítása

Egészségügyi létesítmények, vízellátás és szennyvíz

A fűtéshez hasonlóan itt is arra törekszünk, hogy a felújítási és bővítési munkák tervezéséhez nyújtsunk segítséget. A tulajdonképpeni szerelési munkák kivitele­zését többnyire szakemberekre célszerű bízni. A házilagos kivitelezésre itt is az előkészítő és befe­jező munkák területén nyílik lehetőség.

Vízellátás

A horganyozott acél vízvezetékcsövek átlagos élettartama mintegy 15-40 év, ez jelentős mér­tékben függ az ivóvízben lévő anyagoktól, ül. a víz agresszivitásától. Csak tapasztalt szakember tudja megítélni, hogy egy régi vezetékhálózatot sürgősen ki kell-e cserélni. A megítélés szempont­jából mértékadó a mészlerakódás és a rozsdaré­teg vastagsága, valamint a meglévő anyagvas­tagság. Mindenesetre, ha a vízvezeték csövein az első tömítetlenségek már megjelentek, az átépí­tési munkák során az összes vízvezetéket cserél­jük ki.

A vezetékhálózat bővítésénél vagy (részleges) felújításánál mindenekelőtt az anyag kérdését kell tisztázni. A házban lévő hidegvíz- és melegvíz­ vezetékek számára elvileg horganyzott acélcsö­vek, rézcsövek (kemény és lágy) valamint újab­ban térhálósított polietiléncsövek alkalmazhatók. A rézcsövek hajlíthatok és légyforrasszal forraszt­hatók, ezáltal aránylag könnyen, gyorsan és egy­szerű szerszámokkal lehet őket feldolgozni.

A horganyozott acélcsövekre ezzel szemben a helyszínen külső menetet kell vágni, majd mene­tes karmantyúkkal össze kell azokat csavarozni, ami már csak a szükséges menetvágó berende­zés miatt sem ezermestereknek való munka.

Vezetékek élettartama

A réz- és acélvezetékek élettartama csaknem azonos. A réz, mint anyag, ugyan drágább, de a rövidebb szerelési idők miatt még az iparosok is egyre szélesebb körben használják. Minden fémből készült vízvezetékre érvényes, hogy a fém parányi mennyisége a vízben folya­matosan oldatba megy (acélvezetékeknél ez pl. arról ismerhető fel, hogy a vezetékhálózat leüríté­se után a víz barnára színeződik). Az egyes régi házakban még fellelhető, ólomból készült ivóvízvezetékeket az ólom egészségre ártalmas hatása miatt feltétlenül cseréljük ki.

Ugyanezért rézcsöveket sohasem szabad az áramlás irányában acélcsövek elé beépíteni, mert az acélcsöveket a korrózió rövid időn belül szét­marná!

A hullámos védőcsőben elhelyezett polietilén­csövekkel a fémcsövek sok hátránya kiküszöböl­hető. Ezeket a csöveket a jól átgondolt technikájú rendszer (cső a csőben) révén, egyszerű eszkö­zökkel ezermesterek is könnyen fel tudják dol­gozni, nem korrodálnak és (mai ismereteink sze­rint) nem adnak át káros anyagokat a víznek – új létesítményekhez tehát megfontolásra érdemes alternatívát jelentenek. A házi rendszerekben al­kalmazott ilyen vezetékek élettartamáról ma még nincsenek megbízható tapasztalataink, a védő­csövekben elhelyezett vezetékeknél azonban a hibás darabokat könnyen ki lehet cserélni.

Konyhában és fürdőszobában a csővezetékek fektetésére jó lehetőséget kínál az úgynevezett takarófalas megoldás. A vezetékeket nem falhor­nyokban, hanem a csupasz falon helyezzük el, majd burkolattal vagy vékony fallal takarjuk el, pl. 5-10 cm vastagságú ALBA-fallal, habkő- vagy pórusbeton falazóelemekből készült takarófallal. Az ilyen falfelületeket tudatosan fel lehet használni a tér formálására is, pl. lerakó-párkányok, zu­hanyválaszfalak számára vagy falak kiegyenesítésére.

Olyan részeken, amelyek a fröcskölő víz közvetlen hatásának nincsenek kitéve, a vezeté­kek szabadon álló vezetése is elképzelhető. Ez átgondolt tervezési és gondos kivitelezés esetén esztétikailag még egészen kellemes is lehet. Ha a falazat kellően vastag (>12 cm), akkor a csővezetéket később bevakolandó falhornyokban és kivágásokban is vezethetjük.

Ennek elsősor­ban a következő előnyei vannak:

  • kényelmes szerelés;
  • hang- és hőszigetelő burkolás;
  • esztétikailag nem jelent gondot és tiszta.

Gondoljunk azonban arra, hogy

  • teherhordó és merevítőfalakban statikai okokból nem mindig szabad hornyokat készíteni;
  • a falban nem szabad vízszintes hornyokat ké­szíteni;
  • válaszfalakban ne hozzunk létre hanghidakat;
  • külső falakban kerüljük a hőhidakat.

Minden vízvezetéket rostos vagy hab szigetelő­anyaggal kell burkolni, a melegvíz vezetékeket a hőveszteségek megakadályozása, a hidegvíz­vezetékeket a kondenzvíz lecsapódásának megakadályozása érdekében. Szabadon álló vezeték­nél ajánlatos a kereskedelemben kapható héjakkal vagy tekercseléssel végzett utólagos szigete­lés. A burkolás, valamint a csőbilincseknél alkalmazott gumikarmantyúk emellett az áramlási zaj átadása ellen is védenek.

A meglévő alsó elhelyezésű WC-öblítő-tartályokhoz ma szinte minden építőanyag-áruház­ban olcsón kaphatók olyan öblítésmegszakítók, melyek az öblítőkar elengedése után az úszósze­lepet súlyuknál fogva visszaállítják és így figye­lemreméltó vízmennyiséget takarítanak meg. A felső öblítőtartályoknál úgy segíthetünk magun­kon, hogy a harangot a víz felszíne alatt néhány cm-rel megfúrjuk (furatátmérő 6-8 mm). Öblí­téskor az átfúrt rész alatti víz a tartályban marad, hacsak az öblítőkart nem tartjuk lenyomva.

14.11. ábra. A lefolyóvezeték kicserélése

14.11. ábra. A lefolyóvezeték kicserélése. Elő­térben a WC függesztéséhez alkalmas szaniter-szerelőfal.

14.12. ábra.

14.12. ábra. A szaniter létesítményekhez al­kalmazott takarófalnak több célja Is lehet: a víz- és lefolyóvezetékek elhelyezése; a fröcskölő víznek kitett részeken a keramikus falbur­kolat alépítménye, a mögöttes szigetelést is beleértve; térkialakítás; a fal kiegyenesítése; zuhanyválaszfal; lerakópárkány

14.13. ábra. Utólagos szabályozás beépítése a WC öblítővizéhez

14.13. ábra. Utólagos szabályozás beépítése a WC öblítővizéhez: Az eredetileg csak a vízleeresztés megindítására szolgáló működtetőkart vegyük ki, a csuklót sasszeggel vagy csa­varral tegyük merevvé és a kart tegyük vissza. Így a kar felnyomásával szabályozható a lefolyó vízmennyiség.

14.14. ábra.

14.14. ábra. Az öblítővíz mennyiségének sza­bályozása súly beakasztásával (szaküzletek­ben kapható) Ha a működtetőkart rövid öblítés után elengedjük, ezt a beakasztott súly rögtön felnyomja és ezzel az öblítési fo­lyamatot megállítja.

Az esővíz hasznosítása

Az ivóvíz értékes „élelmezési cikk”. Ezért minden javítási vagy új szerelési munka alkalmával következetesen juttassuk érvényre a vízzel való takaré­koskodás minden lehetőségét: tömítsük el a cse­pegő csapokat, a mosogató- és mosdószerelvé­nyekbe szereljünk be átfolyás-határolókat, a WC-k öblítőtartályába építsünk be öblítésmegszakítót stb.

Még így is csak a háztartásban felhasznált ivó­víznek csak 30-40 %-a az a mennyiség, amely­nek valóban ilyen minőségűnek kellene lennie. A többi 60-70 % – ez fejenként naponta legalább 70 L – a WC meghúzásakor zubog el vagy olyan célra használjuk, melyre általában gyengébb mi­nőségű víz is megfelelő lenne. A tetőfelületekről lefolyó esővíz hasznosításával a nagy ráfordítások árán előkészített ivóvíz fogyasztását jelentős mértékben csökkenteni lehet.

Az esővíz lágy víz, ezért egy egyszerű szűrés után a WC-k öblítésén és a kert öntözésén kívül fehérneműk mosására is kiválóan alkalmas. Tu­dományos vizsgálatok bizonyítják, hogy erre a célra az esővíz minősége higiéniai szempontból teljesen kielégítő, a víz kisebb keménysége miatt pedig érezhetően kevesebb mosószert kell hasz­nálni, ami csökkenti a tisztítóberendezések és a folyók terhelését.

A vízvezeték-hálózaton végzendő nagyobb be­avatkozásokkal együtt ezért a WC-k öblítőtartálya­ihoz és más esővíz-felhasználókhoz fektessünk le esővízvezetéket is, még abban az esetben is, ha az esővíz összegyűjtéséhez szükséges berende­zés megvalósítását csak későbbi időpontban ter­vezzük.

Az esővíz felfogására földbe épített ciszternák vagy a pincében felállított műanyag tartályok alkalmasak. A tároló térfogata a vízszükséglethez és a tetőfelületek alapján várható esővízmennyiséghez igazodik: egy négyszemélyes háztartás­hoz és 100-150 m2 tetőfelelthez kb. 2-4 m3 tárolótérfogat kívánatos, de már kisebb térfoga­tokkal is figyelemreméltó mennyiségű ivóvizet lehet megtakarítani.

Egy esővízgyűjtő berendezés vázlatát és annak lényeges elemeit a 14.15. ábrán mutatjuk be:

  • a pincében elhelyezett tároló vagy a földbe süllyesztett ciszterna (utóbbinál a fagyvédelem érdekében a tároló fedőlapját és falait a terep­szint alatt kb. 100 cm-ig pl. nedvességre nem érzékeny habüveg lapokból álló hőszigetelést kell alkalmazni);
  • az esővíz levezetőcsöve csappantyúval, eső­vízkifolyó iszapfogóval és szűrővel.
  • leeresztő- és túlfolyócső;
  • ivóvíz-bevezetés pl. úszós szelepen át, arra az esetre, ha az esővízkészlet elfogyna;
  • házi vízellátó berendezés szivattyúval és hidro­forral;
  • finomszűrő;
  • műanyag esővízvezetékek (a fémvezetékek túl gyorsan korrodálnának).

Eltekintve a házilagos kivitelezéssel elérhető költségmegtakarítástól, pénzügyi szempontból megéri, ha (pl. sorház jellegű beépítés esetén) a szomszédokkal közösen egy nagyobb berende­zést üzemeltetünk. Európában vannak már olyan törekvések is, hogy egyes községekben megkívánják az esővíz felhasznált mennyiségének külön számlálóval való mérését. Erre azután csatornadíjat vetnek ki. Az öntözővizet a vízszámláló előtt lehet leágaztatni.

14.15. ábra. Az esővíz hasznosítása

14.15. ábra. Az esővíz hasznosítása 1 a tetőről levezetett víz; 2 készlettároló ciszterna, itt: be­tonozott falakkal (alternatív megoldás: műanyag tartá­lyok); 3 túlfolyó- és leeresztőcső; 4 szivattyú hidroforral; 5 finomszűrő; 6 megcsapolások a mosógép, kiöntőmedence, WC és a kerti öntözés számára; 7 szennyvíz-­lefolyóvezeték.

Szennyvízelvezetés

A lefolyóvezetékekhez ma főleg szürke PVC, ill. hőálló polietiléncsöveket alkalmaznak, amelyek szinte minden építőanyag-áruházban kaphatók. Olcsók és feldolgozásuk könnyű, a kisebb javítá­sokat és új szerelési munkákat, pl. egy mosdó bekötését, önerőből is elvégezhetjük. Hosszabb élettartamúak és jobb hangszigetelők az öntött­vas lefolyócsövek, amelyek beépítése, megmun­kálása azonban nehezebb és sokkal drágábbak. A magánerős lakásépítkezéseknél ezeket főleg a közbenső födémekben elhelyezett lefolyókhoz, valamint a ház központi ejtő- és vízelvezető veze­tékéhez alkalmazzák.

A házilagos kivitelezők sokszor nem gondolnak rá, hogy a lefolyóvezetékeknél is milyen fontos a vezeték helyes nyomvonala és szakszerű elhelye­zése. A vezetékek méretezésére és a hálózat kivitelezésére vonatkozó legfontosabb előírásokat feltétlenül be kell tartani. A hibásan lefektetett vezeték zajok és szagok forrása lehet, ezeket pl. a födémben vagy takarófal mögött húzódó cső esetén később már nem, vagy csak nagy munká­val lehet kiküszöbölni.

A lakóépületekben alkalmazott ejtőcsövek bel­ső átmérője általában 100 mm. Ezeket légtelenítés céljából változatlan keresztmetszettel a tető fölé kell vezetni. A vízszintes bekötővezetékeket (átmérőjük 40-70 mm) legalább 3 % lejtéssel kell fektetni és azok nem lehetnek 5 m-nél hosszabbak, ellenkező esetben a szennyező anya­gok lerakódnak és dugulásra kell számítani. A régi ólom bekötővezetékeken végzendő munkák­hoz – ha azokat meg kívánjuk tartani – a szakipa­ros gyakorlott kezére van szükség. A vízszintes WC-bekötővezetékek lehetőleg rövidek és 100 mm átmérőjűek legyenek. A fagyveszély­nek kitett vagy zavaró áramlási zajt okozó lefolyó­vezetékeket tárjuk fel és burkoljuk be szigetelő­anyaggal.

Néhány vidéki épületnél még hiányzik a köz­műcsatornába való bekötés lehetősége. A koráb­ban – a mezőgazdaságilag hasznosított területek trágyázása miatt – gondot nem okozó, zárt emésztőgödröket a hatóságok ma már nem vagy csak különböző kikötésekkel engedélyezik. Min­den építkezésnél megkívánják a közüzemi csa­tornahálózathoz való csatlakozást.

Ehhez új, kő-agyag vagy műanyag alapvezetékeket kell lefek­tetni. Korábban betoncsöveket is alkalmaztak. A vezeték nyomvonalának megtervezésekor figye­lembe kell venni, hogy a közüzemi vízelvezetés vegyes vagy elkülönített rendszerű. Elkülönített rendszernél az eső- és szennyvizet a házban is két külön vezetéken keli a két gyűjtővezetékhez vinni. Hosszabb házi bekötővezetékek esetén 15 m-ként kémlelő aknát kell elhelyezni.

14.16. ábra. Szennyvízátemelő berendezés

14.16. ábra. Szennyvízátemelő berendezés 1 szellőzőrés; 2 bejárati ajtó; 3 rés a friss levegő számára; 4 pincepadló; 5 hozzáfolyó vezeték; 6 elzáró tolózár; 7 átemelő berendezés gyűjtőtartállyal, úszós működtetés­sel és szivattyúval; 8 visszafolyás gátló; 9 a visszaduzzasztás szintje fölött vezetett lefolyóvezeték; 10 a visszaduzzasztás szintje, pl. utca; 11 az épületen kívül, fagy­mentes mélységben vezetett lefolyóvezeték; 12 szellőzés a tetőn át.

14.17. ábra. Többkamrás derítőakna

14.17. ábra. Többkamrás derítőakna 1 szellőzés; 2 ürítő-/vizsgálónyílásokkal ellátott lefedés; 3 zsilippel szabályozott elfolyás; 4 lebegő iszap; 5 leüle­pedett iszap; 6 befolyás. Az akna helyszínen öntött betonból vagy előre gyártott betonelemekből készíthető.

Az alagsori szennyvízcsatorna-bekötéseknél gondoskodni kell a közüzemi csatornahálózatból való visszaduzzasztás megakadályozásáról, ne­hogy heves esőzések alkalmával, ha a csatorna az esővizet nem képes befogadni, a víz a lefolyó­vezetéken visszafolyjék és elárassza az alagsort.

Ehhez vagy azt kell biztosítani, hogy minden lefo­lyónyílás a visszaduzzasztás maximális szintje, azaz az utcaszint fölött legyen (ez domboldalon fekvő épületeknél többnyire még az alagsorban is megvalósítható), vagy visszaduzzasztás-gátlót kell beépíteni. Ezen a visszaduzzasztás-gátlón át lehet pl. a pincében elhelyezett mosógépet vagy mosdót vízteleníteni. Ha az alagsorban WC is van, akkor a szennyvizet szennyvízátemelő be­rendezéssel kell a visszaduzzasztás szintje fölé emelni. Előfordul, hogy az erős terhelésnek kitett alagcsövekből is átemelő berendezéssel kell a vi­zet eltávolítani.

14.18. ábra. Zsompágyas szennyvíztisztítás

14.18. ábra. Zsompágyas szennyvíztisztítás 1 meglévő kertfelület; 2 beömlés az iszapfogóból; 3 növényzet, pl. gyékény, nád, káka; 4 védőfólia, védőfátyol; 5 szigetelő fólia; 6 a befolyó közeg alagcsöve; 7 a kifolyó közeg alagcsöve; 8 duzzasztó és ellenőrzőakna; 9 kiömlés; 10 gyökerekkel átszőtt földtest, 80 cm vastag.

14.19. ábra. Komposzt toalett alapelve

14.19. ábra. Komposzt toalett alapelve 1 szellőzés a tetőn át; 2 toalett ülőke; 3 a konyhai szerves hulladékok ledobó aknája; 4 szellőzőcsatornák; 5 a kerti hulladékok betöltő fedele; 6 a kész humusz kivételező nyílásának fedele; 7 levegő bevezetés; 8 komposzt-/humusztartály; 9 mellékhelyiség, pl. az alagsorban.

Tisztítóberendezés

Ha elérhető távolságban nincs közüzemi csa­tornahálózat, akkor a szennyvizet helyi kis tisztítóberendezésben kell megtisztítani. Erre a célra különböző rendszerek állnak rendelkezésre, pl. a többkamrás derítőaknák, a homokszűrő árkok, a csepegtetőtestes vagy növényi tisztítóberendezé­sek. A tisztított szennyvizet az esővízzel együtt valamilyen élővízbe (patakba, folyóba) lehet ve­zetni, vagy a talajban el lehet szikkasztani. A szennyvízben lévő szilárd anyagokat ülepítő ak­nában kell összegyűjteni és onnan rendszeresen el kell szállítani a tisztítóberendezésbe vagy mezőgazdaságilag művelt területekre. Egy ilyen be­rendezés építése engedélyköteles.

Komposzt toalett

A vízöblítésű WC egy lehetséges alternatívája a komposzt toalett. Ezzel elkerülhető minden vízpazarlás és vízszennyezés. Ehelyett a fekáliából, konyhai és kerti hulladékból, kifogástalan higiéniai feltételek között és szagképződés nélkül, jól szellőző és hőszigetelt, pl. a pincében felállított tartályban komposzt keletkezik. A kiérlelt humusz a komposzttartály alsó végén gyűlik össze és egy ürítő fedélen át kivéve azt a kert trágyázására lehet használni.