Vízvezeték szerelés

Csőhálózatok – Elzárás és szabályozás

Keresse meg az elzárócsapot!

Ha esze ágában sincs vízvezetéket szerelni, akkor is tudnia kell, hogy csőtörés esetén hol lehet elzárni a vizet.

Elzárócsap

A legfontosabb szerelvény a főcsap, amely ott található, ahol a hálózati vezeték bejön az épületbe. Nem árt, ha minden lakó tudja, hogy hol ez a csap és hogyan kell elzárni.

Ami a legfontosabb

Régebbi épületeknél előfordul, hogy belül nincs elzárócsap, így azt a föld alatt kell keresni, valahol a ház és az utca közti szakaszon. Ez esetben célszerű minél hamarabb egy belső elzárócsapot is fölszereltetni – akár már a csőhálózat felújítása előtt.

Próbálja ki!

Az elzárócsap beragadhat, ha ritkán használják, így vészhelyzetben sem lehet elzárni a vizet. Ennek megelőzése érdekében rendszeres időközönként mozgassa meg – zárja el, majd nyissa meg újra – a csapot, és fújjon némi kenőolajat a tengelyére. A napi használathoz nyissa ki teljesen, majd pedig egy negyed fordulattal tekerje beljebb a csapot.

Mi folyik a csőben?

Ha az épület tartályból, ciszternából kapja a vizet, keresse meg annak kivezetéseit. A csapok közül az egyik a hideg vizes vezetéket, a másik a vízmelegítőhöz vezető csövet szabályozza. A csöveket követve kiderülhet, hogy melyik milyen csap. Ha nem sikerül, nyúljon be a tartály belsejébe, és húzzon egy alkalmas méretű műanyag zacskót a kivezetőnyílások egyikére. Ezután nézze meg, hogy melyik vezetékből nem folyik a víz, és ennek alapján jelölje meg az elzárócsapot.

Mivel zárható el a csap?

Ha a kültéri elzárócsap a föld alatt található és csak a négyszögletes végű szárához lehet hozzáférni, akkor szaküzletben kell különleges, hosszú elzárókulcsot vásárolni hozzá.

T elzárókaros csap

T elzárókaros csaphoz hulladék falécből is barkácsolhat kulcsot. Vágjon le egy akkora darabot, ami elér a csapig, majd vágja be V alakban a végét, hogy könnyen rá lehessen húzni a csap elzárókarjára. Ekkor a léc túlsó végére szögeljen keresztben egy másik lécet és ezzel fordítsa el a csapot.

Helyi elzárószelepek

A korszerű vízvezetékek csőágain több helyen van kis méretű elzárószelep, így a csapok, töltőszelepek és „vizes” készülékek anélkül is vízteleníthetek, hogy mindenütt el kellene zárni a vizet vagy le kellene ereszteni a víztartályt.

Helyi elzárószelep

Az ilyen szelepeken – a hornyukba illesztett csavarhúzóval vagy vékony pénzérmével – negyed fordulatnyit kell fordítani a záráshoz. A szelep akkor van nyitva, ha a vezetékkel párhuzamosan áll a horony.

Ha nincs rajta csap…

Nincs elzárócsap a hideg vizes ciszterna kivezetőcsövén – vagy van, de beszorult?

Töltőszelep

Nos, fektessen keresztbe egy lécet a tartály tetején, majd kösse föl hozzá a töltőszelep karját. így a szelep zárva marad, és a kifolyóvezeték csapjait megnyitva a tartály kiüríthető. Ha már üres a tartály, nem folyhat víz se a hideg, se a meleg vizes csapból.

Ha gyorsan kell vízteleníteni egy csövet – például csőtörés miatt -, akkor sem kell kivárni, míg kiürül a tartály. Dugjon egy méretes répát a tartály kifolyónyílásába, majd a csapokat megnyitva víztelenítse a sérült vezetéket.

Vízellátás

Iható-e a víz?

Ha nem új a víztároló tartály, és nincs kellően szigetelve, inkább ne ennek a vizét igya. Az ivóvizet mindig a konyhai hideg vizes csapból vegye (vagy olyan csapból, ami közvetlenül a hálózati vezetékre csatlakozik). Ahol pedig régi, ólomcsöves vízvezeték található, és lágy a víz, reggelente folyassa ki alaposan a csapot – hisz’ egész éjjel a csőben állt a víz -, s csak ezután töltse üvegekbe, fazekakba az ivóvizet.

Rozsdás víztartály cseréje

Egy idő után tönkremegy a víztartály horganyzása, és emiatt rozsdásodni kezd az edény. Ilyenkor érdemes műanyagra cserélni a régi tartályt. A kerek, rugalmas polietilén tartályok a szállítás idejére összehajthatok, így még a padlás szűk nyílásán is átférnek. A régi, elhasznált tartályt a padlás egy félreeső sarkába lehet eldugni, ha nem akar bajlódni a feldarabolásával és elszállításával.

Hol a leeresztőcsap?

Némelyik vízvezeték-szerelési munkához nemcsak a vizet kell elzárni, hanem a csőhálózatot is vízteleníteni kell. A víz- és fűtésvezetékek leeresztőcsapjára húzzon gumicsövet, és a csapot kinyitva folyassa ki a csövekből a vizet. A vízvezeték leeresztőcsapját közvetlenül a felszálló vezeték főelzárócsapja mellé, míg a bojlerét a meleg vizes tartály alatt célszerű elhelyezni.

Leeresztő

A központi fűtésnek akár több víztelenítőcsapja is lehet – ezeket a rendszer legmélyebb pontjain helyezik el (általában a fűtőtestek és a kazán közelében). Derítse ki – akár szakemberek segítségével -, hogy a víztelenítőcsapok pontosan hol találhatók!

Lakásfűtés

Vízmelegítés

Régi, gravitációs keringtetésű fűtési rendszereknél nem éppen gazdaságos nyárra is begyújtani a kazánt, pusztán a vízmelegítés miatt. Ebben az esetben célszerűbb villanybojlerrel megoldani a vízmelegítést, amelynek hőfok­szabályzója gondoskodik arról, hogy folyamatosan legyen meleg víz.

Riaszt, ha ömlik a gáz

A gázbojlert és az egyéb gázkészülékeket évente vizsgáltassa át. Sohase takarja el a légbevezető nyílásokat, mert a tökéletes égéshez kellő mennyiségű levegő kell. Ha a készülék nem megfelelően működik, halálosan mérgező szén-monoxid gáz képződhet. A szén-monoxid-érzékelők viszonylag olcsón megvásárolhatók, és könnyen felszerelhetők a bojler, fali kazán vagy gázkonvektor közelében.

Nehogy leforrázza magát…

A keringtetőszivattyús (cirkó)rendszerekben szakaszolószelepek találhatók, amelyek annak megfelelően irányítják a meleg vizes tartályhoz vagy a fűtőtestekhez a forró vizet, hogy hol van rá nagyobb szükség. Ne állítsa 60 °C-nál magasabbra a tartály termosztátját, mert leforrázhatja magát. A helyiségek hőfoka a szobai termosztátokkal szükség szerint szabályozható.

Biztonsági rendszabályok

Hívjon szakképzett szerelőt!

A gázkészülékek és – vezetékek kontár javítása nemcsak tilos, de veszélyes is. Épp ezért a szerelést és karbantartást csak­is jól képzett szakemberrel végeztesse el, aki a Gázszerelők Országos Egyesülete vagy a helyi iparkamara tagja. Ezek névjegyzékét az említett intézményeknél találhatja meg.

Fémtárgyak földelése

Cső földelés

Az épület víz- és fűtésvezetékeit, szerelvényeit (a csőhálózatot, fűtőtesteket, fürdőkádakat) érintésvédelemmel kell ellátni – más szóval elektromosan földelni kell. Vizsgáltassa át a házat szakképzett villanyszerelővel, ha kétségei vannak afelől, hogy valóban rendben van-e a földelés.