Lakás komfort

Az ideális nappali tervezése

Élhető teret szeretnék, olyan helyet, amely jól tükrözi a stílusomat, az élményeimet, és ahol mindenki jól érzi magát, olyannyira, hogy örökre itt maradna.

Az ideális nappali

A nappali, a legegyszerűbb megfogalmazásban, nem más, mint egy élettel teli tér. Olyan hely, ahol a legtöbb időt töltjük, amikor otthon vagyunk, s ami egyben a legalaposabban megtervezett belső terünk. Életünk azonban a ház többi részén is folyik, a nappali berendezésével szerzett tapasztalatokat tehát másutt is hasznosíthatjuk.

Nappali

A ház központi, meghatározó részeként működő nappali adja meg az egész épület alaphangulatát, ezért fontos, hogyan hat a szomszédos helyiségekre, még a nyitott terekre is. Ebben a fejezetben a ház lakóhelyiségeivel kapcsolatban szolgálunk ötletekkel — hogy ön minél kellemesebben tölthesse el idejét bennük.

Milyen legyen a nappali?

Mindenfajta belső berendezés sikere elsősorban azon múlik, hogy képesek vagyunk-e pontosan meghatározni a tér használatának céljait. A tervezés korai stádiumában mind a funkcio­nalitásra, mind a stílusra gondolnunk kell.

Mielőtt kiválasztanánk a színeket és új bútort vennénk, szánjunk időt arra, hogy a szobát egységként szemlél­jük, és készítsünk róla alaprajzot. Ügyeljünk a méret­arányra. Először jelöljük be a nagyobb bútorok helyét, mint pl. a dívány, karosszékek, fotelok és komódok. Ezek a kulcsfontosságú darabok határozzák meg, milyen további bútorokra lesz szükség, és hogyan használhatjuk fel a már meglévőket. A következő lépésben jelöljük be a közlekedő-útvonalakat. A kényelem miatt a szélesebb közlekedőknek 90-120 cm-eseknek kell lenniük. A dohányzóasztal és a kanapé között hagyjunk legalább 45 cm, a többi bútor között pedig 60 cm-es távolságot.

Nappali rajza

A szo­ba dekoratív vagy inkább lakályos legyen?

Tegyük fel a kérdést, mire akarjuk használni a szobát, és milyen kiegészítő bútorokra lesz szükségünk – zsúrasztal, dívány, állólámpa, fiókos szekrény, székek stb. A család el­sősorban tévénézésre használja majd vagy társalgásra, közös játékra, együttlétre? Vegyük fontolóra, milyen to­vábbi bútor – faltól falig polcok, esetleg egy bárpult­ként használható asztalka – javíthatja funkcionálását. Amikor a bútorzattal megvagyunk, döntsük el, milyen szőnyeget szeretnénk. Amennyiben sokan ülik körbe az asztalt, érdemes akkora szőnyeget választani, amelyen elfér az összes bútor. Ha ez nem lehetséges, a dohány­zóasztal lapjánál valamivel szélesebbet válasszunk.

Nyitott tér

Ez a nyitott terű szoba (fent és előző oldal) tevékenységek szerint külön­választott részekre osztott. A részek jól elkülönülnek egymástól és nagy közlekedőteret hagynak.

  • EGY U ALAKÚ TÁRSALGÓSAROK nagy társaság leültetésére alkalmas.
  • AZ ÜLŐSARKOT a kanapé hátoldala választja el az ebédlőtől.
  • A TÁRSALGÁSI TERÜLETET egy nagy szőnyeg is jól behatárolja, az ebédlőrészben nincs szőnyeg.
  • A TERASZRA és a többi helyiségbe nyílt téren át lehet eljutni, ez annak köszönhető, hogy a bútorzatot a falaktól távolabb helyezték el, mindkét tér esetében középen.
  • A KISEBB KAROSSZÉKEK rugalmas elhelyezést tesznek lehetővé.

L alakú ter

Ez az L alakú tér három különböző tevékenységet fogad be – tévénézés, társalgás és evés. Mindegyik tere egymástól függetlenül is működik, az összbenyomás mégis egységes egészet tükröz.

  • A két tálaló adja a tér beépített jellegét, ugyanakkor tárolási funkciójuk is van. A lámpák az ebédlő felső megvilágítását egészíthetik ki.
  • A szőnyeg kiemeli a szórakozás terét, a bejáratnál szabadon hagyva a közlekedőfolyosót, amely a többi helyiségbe vezet.
  • A zárt komódban audiovizuális készülékek találhatóak, a bútor hangsúlyozza a tér könyvtár­szoba jellegét.
  • A társalgási tér a kandalló körül szerveződik. A gurulós fotelek könnyen áttolhatok más terekre.
  • Az általában alacsony ülőalkalmatosság – például ez a karfák nélküli dívány vagy ülőgarnitúra – optikailag megnöveli a szobát.

A kikapcsolódás tere

Ha a nappali a kikapcsolódás tere is, a kanapét egészítsük ki könnyű székekkel, amelyeket szükség szerint helyezhetünk el, ezenkívül tegyünk be egy asztalkát, amelyen a vendégeinknek ételt és italt szervírozhatunk.

  • Egy pár könnyen mozgatható szék jól jön a vendégek fogadásakor.
  • A hallból a közlekedési útvonalak a központi kanapé körül haladnak.
  • Egy ebédlőasztal méretű lapon, könnyen hozzá­férhető módon helyezhetünk el ételeket, de társasjátékoknál is kiválóan használható.
  • A zsúrasztal össze­jövetelekkor bárként funkcionálhat.
  • A dekoratív lámpák (körrel jelölve az asztalon és a padlón) három­szögben helyezkednek el. s tompított fényükkel hangulat­világítást adnak.
  • Az egymáshoz illő kanapék derékszöget alkotnak, hogy nagyobb társaság esetén két beszélgetésre alkalmas tér jöhessen létre.
  • A szoba nagyságú szőnyeg széle a faltól 45-60 cm távolságra legyen. A bútorok „lelóghatnak” a szőnyegről.

Hagyományos kanapéformák

Bármilyen alakú is, a kanapé önmagában megváltoztathatja a helyiség alaphangulatit. Maradjunk a semleges színnél, a stílus kiválasztásakor pedig mindig a kényelmet helyezzük előtérbe.

  • Klasszikus kanapék: A maradandó stílus kerüli a trendi divatot, a hagyományos kanapé már több évtizede bútorzatunk állandó darabja.
  • Antik stílusú kanapék: Az elegáns külsejű kanapé, osztatlan háttámlája miatt, általában nem annyira kényelmes, mint a ma elterjedtebb fotelkanapék.
  • Variálható fotelkanapék: Az elemes sarokgarnitúrák a berendezés­ben nagy rugalmasságot biztosítanak. A tér változásával nyugodtan eltávolíthatunk vagy hozzáadhatunk egyes darabokat.
  • Kétszemélyes kanapék: Ezek a kisebb bútorok jó megoldást kínálnak a szűkre szabott terekben, például az előszobában vagy hallban, esetleg a hálószobában is használhatóak.

Családi és baráti összejövetelek

A jól megtervezett nappali mindenkiben kellemes érzést kelt. A megfelelően kialakított ülőhelyek közvetlenségre és könnyed társalgásra ösztönöznek.

Barátságos nappali

Az élet egyik legkellemesebb és örömteli kiváltsága csa­ládunk és barátaink vendégül látása. A nappaliban min­denkinek otthon kell éreznie magát, az ülőhelyek meg­tervezése ezért kulcsfontosságú. A tér berendezése meghatározza, hogyan kommunikálnak majd egymással az emberek, ezért gondolnunk kell a nagyobb és a ki­sebb társaságra is, valamint a variálhatóságra. Néha elő­fordul ugyan, hogy idegenek egy zsúfolt szoba két túlsó végéről is észreveszik egymást, az emberek többsége azonban jobban érzi magát, ha közelebbről társaloghat.

A szemkontaktus nagyon fontos, és ezt sokkal könnyebb megvalósítani két könnyedén mozdítható székkel, mint egy nagy asztalt körülülve. Az ülőalkalmatosságok elhe­lyezése tehát logikai feladat, ezért törekedjünk a minél kézenfekvőbb megoldásokra. Ha a nappalinkban van kandalló, használjuk ki ennek előnyeit, a téli időszakban helyezzük e köré a beszélgetősarkot. Nyáron az ablak vagy a terasz felé néző kilátás a tökéletes fókuszpont. Mindig legyen elég hely további székek számára, vala­mint biztosítsunk helyet az italok szervírozásához, és gondoskodjunk kényelmes kispárnákról.

Hely a társalgáshoz

Egy olyan helyiségben, ahol gyakran tartanak társas összejöveteleket, az elkülönített részeken kialakított beszélgetősarkok biztosítják a választási lehetőséget.

Nappali társalgáshoz

Ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát, elsősorban könnyű átjárhatóság szükséges. Amennyiben van elég helyünk, alakítsunk ki több, társalgásra alkalmas sarkot. A vendégeknek és a családtagoknak így több mozgásra és egyszerre többféle tevékenységre lesz lehetőségük. A partit megelőzően távolítsunk el a szobából minden felesleges dolgot, hogy több helyünk legyen. Helyez­zünk el kiegészítő fényforrásokat és székeket, hogy több vendéget tudjunk kényelmesen leültetni, és az emberek könnyebben mozoghassanak az egyik csoporttól a má­sikig. Kisebb helyiségekbe összecsukható székeket, a padlóra pedig esetleg ülőpárnákat tehetünk.

Miért jó?

(KÉP) Ebben a világos és tágas nappaliban három elkülönített tér van, ez teszi kiválóan alkalmassá a mindennapi családi életre, ugyanakkor tökéletes nagyobb csoportok fogadására is.

  • NYÍLT TEREK vannak, amelyek arra csábítják a vendégeket, hogy ide-oda mászkáljanak a helyiségben.
  • TÖBB TÁRSALGÓSAROK áll rendelkezésre, a kandallónál két, egymással szemben elhelyezett kanapé van, a dohányzóasztalka körül kényelmes és mozgatható fotelok találhatók, ha pedig valaki intimebb társalgásra vágyik, a párnákkal körberakott heverőt választhatja.
  • A FEHÉRRE FESTETT ácsszerkezet mintegy egységesíti a teret, ugyanakkor nyugalmat sugároz.
  • A FASZÉKEK különleges alakjuk miatt is érdekesek, könnyedén mozdíthatóak
  • A SZŐNYEGEK semleges színükkel kiemelik az ülőgarnitúrákat, de nem törik meg a mézszínűre pácolt hajópadló egységesítő hatását.

Klasszikus kényelem

Egy hagyományos szobaberendezést is fel lehet dobni néhány odaillő, modem darabbal, úgy, hogy a kényelmet a stílus fölé helyezzük.

A kandalló köré csoportosított, szokványosnak mond­ható együttes — egy kanapé, egy kávézóasztalka és né­hány fotel – a mai napig nagy népszerűségnek örvend. A térkihasználás tökéletes, az elrendezés szinte minden stílusú bútorzatnál alkalmazható. A kreativitás a színek, a bútorzat és a kiegészítők kiválasztásában nyilvánul meg, a klasszikustól egészen a legmodernebb elemekig válogathatunk, a régi és új jó érzékkel való vegyítésével a legkonzervatívabb szobabelsőt is újjá lehet varázsolni.

Klasszikus kényelem

Egy hagyományos elrendezésű szoba lakályosabbá téte­léhez első lépésben cseréljük le a kárpitokat és huzato­kat könnyen kezelhető, természetes eredetű anyagokra, valamint vásároljunk rengeteg párnát. Törekedjünk szép szövésű, vidéki kúriába illő anyagokra. Az ablakok ár­nyékolásához használjunk könnyedebb, egyszerűbb dol­gokat, például vászonrolókat a nehéz függönyök he­lyett, vagy egyszerűen hagyjuk szabadon a felületeket, így világos, szellős lesz az összhatás.

Miért jó?

A szoba hagyományos elrendezésű, lakályosságát a különleges textilek és tárgyak adják.

  • AZ ANTIK bútorok és a lenvászon huzattal bevont ülőgarnitúra párosítása teszi különlegessé és mégis lezserré a helyiséget.
  • A KANDALLÓPÁRKÁNY fehérsége és az osztott üvegezésű ajtók emelik ki a szoba építészeti jellegzetességeit. A kandallópárkányon sorakozó váza­gyűjtemény a színválasztás nemes egyszerűségét hangsúlyozza.
  • A PASZTELLKÉK falak klasszikus hangulatot árasztanak, egyúttal megnyugtatóan hatnak, a szín a berendezés apró részleteiben köszön vissza.
  • A FÜGGÖNY NÉLKÜLI ablakokon beáramló napfény még jobban kiemeli a tükrök és az ezüsttárgyak csillogó felületeit.

Variálható ülőbútorok

Amikor bútorzatot keresünk nappalink számára, olyan darabokat és garnitúrát válasszunk, amelyeket egymással variálhatunk, szabadon ide-oda helyezhetünk, az év­szaknak vagy a társaságnak megfelelően. Erre a célra ideális a részekre bontható ülőgarnitúra. Kanapéból a kisebbeket ajánljuk, azok jobban variálhatóak, mint a nagyok. Az összeillő fotelokat szorosan egymás mellé tehetjük vagy az asztal köré állíthatjuk. A padok és puf­fok szintén használhatóak kettős szerepben – egészen különleges kávézóasztalként, esetleg kiegészítő ülőal­kalmatosságként.

Tavaszi-nyári elrendezés

A felső képen a kanapét az ablakkal szemben helyezték el, innen megcsodálható a kilátás. A bútor teljesen elfordul a kandallótól. Ősszel és télen, lásd másik oldal fotója, a figyelem a kandallóban pattogó tűz felé irányul, egy egyszerű átrendezéssel megoldható a dolog.

Fotelkvartett

Balra egy abszolút klasszikus elrendezést látunk, a fotelok a kávézóasztalkát veszik körbe, ez ideális az esti társasjátékokhoz vagy egy élénk társalgáshoz.

Tervezői lecke: elemes ülőgarnitúra

A sarokgarnitúrák variálható rendszerek, sokkal kevesebb helyet is foglalnak el, mint a székek és kanapék kombiná­ciója. Az egyes daraboknak nincs karfájuk, hiszen eleve nyitott használatra tervezték őket. Általában egy sarok­elemből, néhány egykarfás és karfa nélküli fotelból és kana­péból állnak, ami több lehető­séget nyújt a lakberendező számára. A legrugalmasabban természetesen a karfa nélküli elemek kezelhetőek.

Ülőgarnitúrák

U alakú elrendezés: Ez biztosítja a legtöbb ülőhelyet, nagy társaság számára is elegendő; a közepére helyezett nagyobb méretű puff asztalkaként működhet. A távolság lehetőleg legyen 45 cm.

Sarokelrendezés: Egyforma elemeket helyez­zünk egymással derékszög­ben, egy nagyobb méretű fotelt pedig kiemelhetünk. A középre helyezett asz­talka helyett használjunk konzolasztalt, amit az egyik elem mögé tehetünk.

L alakú elrendezés: Egy téglalap alakú asztal egészíti ki ezt az L alakban elrendezett sarokgarnitúrát. Szűkebb terek esetén a tá­lalóasztalkát a csoport rö­videbbik oldalának végére helyezhetjük, ezzel helyet­tesítve a kávézóasztalkát.