Lakás komfort

Munka közös szobában, sarokiroda

Különböző helyiségek különböző előnyöket nyújtanak; ennél fogva gondos tervezéssel, bárhová kerül is a dolgozó, mindegyik szobában megteremthetjük az otthonos iroda hangulatát.

Otthoni iroda

Olykor az egyetlen módja annak, hogy helyet talál­junk az otthoni irodának, hogy a lakás egyik helyiségé­ből kétfunkciós teret hozunk létre. A konyhák, háló-, vendég- és családi szobák egyaránt alkalmasak arra, hogy benne helye legyen legalább egy részmunkaidős irodá­nak, anélkül, hogy fel kellene adni a helyiség eredeti funkcióját vagy hangulatát. Amikor egy dolgozósarok­nak helyet keresünk, vegyük figyelembe, hogy milyen módon használjuk a szobát. Ha napközben általában csendes, akkor legalább az egyik falát fel lehet áldozni a dolgozószoba oltárán.

Iroda

Emellett arra is gondoljunk, hogy mennyi és milyen munkát fogunk végezni. A konyha sokkal alkalmasabb kisebb feladatokra, például csekkek rendezésére és az időbeosztás elkészítésére, míg a háló inkább olvasásra és írásra jó, kevésbé megfelelő irodai berendezés és nagy iratkupac befogadására. A nagyszoba vagy a ritkán használt vendégszoba az a helyiség, ahol nagyobb területet is elfoglalhatunk, ezért az a legszeren­csésebb, ha itt rendezzük be a főmunkaidős otthoni dol­gozószobát, megőrzi a lakás hangulatát.

Sarokiroda

Használjuk ki a ma divatos, nagyméretű nappali­kat. Itt bőségesen akad hely egy dolgozósarok­nak, miközben pihenésre és játékra is marad tér.

Sarokiroda

Sok otthonnak megvan az az előnye, hogy van egy ha­talmas nappalija, ahol a család összejön. Ez ideális hely irodának, mivel napközben, amikor a gyerekek iskolá­ban vannak, vagy kint játszanak, mindig csendes.

Hogy a családdal töltendő idő ne vonja el a figyelmün­ket a munkáról — és fordítva —, meg kell vonnunk a munkaterület határát. Ebben sokat segíthetnek a búto­rok és a világítás. Helyezzünk egy nagyobb bútort, ami­lyen a kanapé, a könyvespolc vagy a szórakoztató elekt­ronikai készülékek állványa, képletes falként a szoba és a dolgozó közé. Az ehhez hasonló, otthonos szobákban nem szerencsés teljes válaszfalat kialakítani. Emellett a fényforrásokat is felhasználhatjuk a zónák jelölésére. A munkaterületre irányított spotlámpák, falikarok vagy a mennyezetre szerelt világítótestek lehetőséget adnak arra, hogy azokat lekapcsolva, befejezzük a munkát, amikor eljön az ideje annak, hogy a családra vagy a ba­rátokra fordítsuk figyelmünket.

Miért jó?

A teljesen fehér nagyszobában a hatalmas kanapé mögötti sarok egy nagy irodának ad otthont. Az anya­gok és a színkombinációk mindenhol azonosak, így a munkaterület a nagy­szoba természetes meghosszabbítása.

  • A BEÉPÍTETT KANAPÉ falként és elválasztóként működik. Helyszűke esetén a keret hátuljába egy keskeny íróasztalt is bele lehet építeni.
  • AZ IRODAI TÁROLÓHELYET a kanapé alá rejtették a nyitott polcok is tárolóként szolgálnak.
  • A FALRA SZERELT HALOGÉNÉGŐKET felfelé is lehet irányítani, hogy szórt fénnyel töltsék meg a szobát, vagy lefelé, hogy megvilágítsák az iratokat vagy kiemeljenek valamit. Az asztali lámpák az íróasztal egy bizonyos pontját világítják meg, így irodai légkört teremtenek.

Iroda a hálószobában

A hálószobában végzett munka is lehet örömteli, ha a dolgozósarok illeszkedik a helyiség berendezésének hangulatához.

Iroda a hálószobában

Nem csekély kihívás egy olyan szobában berendezni dolgozósarkunkat, amely alapvetően a pihenésről szól. A megfelelő bútorok átgondolt kiválasztásával azonban harmóniát teremthetünk a munka és az alvás területe között. A hálószobai dolgozó gondos megtervezésével elérhetjük, hogy nem fog minket megzavarni a munka, amikor eljön az alvás ideje, és nem hívogat majd az ágy, amikor dolgoznunk kell.

Függetlenül attól, hogy milyen a hálószoba stílusa, olyan sokféle felület és tárolóegység között válogathatunk, hogy biztosan találunk odaillő bútorokat. Emellett sok olyan darab közül is válogathatunk, amelyeket használ­hatunk irodai bútorként is, ilyenek például az ebédlő­asztalok, komódok és fotelok. A kétfunkciós bútorokkal – ha egy kisasztalt rafináltan éjjeliszekrényként vagy toalettasztalként használunk — visszafogottá tesszük a teret. A dekoratív tárolóegységek stílusosan elrejtik az összevisszaságot.

Miért jó?

Hálószoba

Ebben a hálószobában a teljes munkaterület jól elfért az alkóvban. Az építészeti környezet finoman jelzi a dolgozószoba határát, a bútorzat pedig könnyedén illeszkedik a helyiség hangulatába.

  • CSALÁDIAS BÚTOROK az asztalnál – az asztali lámpa és a kárpitozott görgős szék jól illik a hálószoba bútorai közé.
  • AZ EBÉDLŐASZTAL MÉRETŰ íróasztal jól mutat a nagy térben, erősíti az otthonos hangulatot egyszerű stílusa nyugodtságot, visszafogottságot sugároz.
  • A FAPAD, amelyet mindkét oldalról meg lehet közelíteni, finoman választja el a munka területét a hálóhelyiségtől.
  • A KÖVEKKEL HANGSÚLYOZOTT könyvkupacok vonzó látványt nyújtanak egyúttal határvonalat képeznek.