Lakásdekoráció

Harmonizáló és kontrasztos színek alkalmazása

A színkör felbecsülhetetlen értékű eszköz. Megmutatja az egyes színek természetes szomszédjait és ellenpárjait, és leolvashatjuk róla a színek egymáshoz való viszonyát. Segít megtalálni, hogy mely színek működnek jól együtt, és szo­katlan színkombinációkra is rávezethet

Összeillő színek

A színkör szomszédos színein alapuló, harmonikus színösszeállítások megnyugtató hatásúak. Válaszunk közvetlenül egymás melletti vagy egymáshoz közel el­helyezkedő színeket, például három-négy hasonló szín­értékű színt, amelyek ugyanabból az elsődleges színből származnak, vagy rendhagyóbb megoldásként párosít­sunk egy elsődleges színt egy vagy több szomszédjával.

Monokróm (egyszínű) színösszeállítás

A harmonikus színösszeállítások e szigorúbb változata azt jelenti, hogy egyetlen színnel kell dolgoznunk, a legvilágosabb árnyalatától a legsötétebbig anélkül, hogy elmozdulnánk a színkerék következő szelvénye felé.

A festékboltokban megtekinthetjük a színek külön­böző árnyalatait tartalmazó színkártyákat, amelyek se­gítenek a monokróm összeállítások megtervezésében. Valószínűleg jó néhány kártyát végig kell néznünk, hogy valamennyi lehetőséget kimerítsük. A faanyagok­ra a szín leghalványabb színértékét használjuk, némileg erősebb színt a mennyezetre, közepes tónust a falakra, és mélyebb árnyalatot a padlóburkolatra. Keressünk olyan mintás tapétát vagy lakástextíliákat, amelyek ugyanannak a színnek a különböző tónusait tartalmazzák, hogy elkerüljük az egyetlen szín felhasz­nálásából eredő esetlegesen unalmas hatást.

A legtöbb monokróm összeállítást hangsúlyozó szí­nekkel kell élénkíteni – nézzük meg újra a színkereket, és keressünk a választott színnel ellentétes színeket.

Színek a lakásban

A fenti képen látható harmonikus színösszeállítás olyan színek használatán alapul, amelyek egymás szomszédságában helyezkednek el a szín­körön – ez esetben a halvány ibolya és kék árnyalatai.

Kontrasztos színek

A kiegészítő (más néven komplementer) színekből álló színösszeállítások a színkerék egymással szemben elhelyezkedő színein alapulnak. Ezek a párok a piros és zöld, sárga és ibolya, kék és narancs. A kiegészítő szí­nek között lévő különleges kapcsolat azt jelenti, hogy mindegyik a legjobbat hozza ki a másikból. Kiválasztá­sukkal automatikusan egy meleg színt párosítunk egy hideggel. Ha körülbelül egy percig megpróbálunk összpontosítani egy meleg szín erős változatára (példá­ul a pirosra), majd levesszük róla a szemünket, „utó­szín” formájában megjelenik előttünk az ellentéte (a zöld) – néha furcsa játékokat űz velünk a szemünk!

A komplementer színek együttes alkalmazása ser­kentő és izgató hatású, ha azonban mindkettő színérté e túlságosan magas, az összhatás akár zavaró is lehet. Komplementer színnek számít az adott szín valamennyi tónusa és árnyalata is – tehát például a cukorka­rózsaszínnel társíthatjuk az olíva zöldet. Ezek az ellen­tétpárok már nem annyira hangsúlyosak, és olyan he­lyiségekben mutatnak jól, ahol nem szeretnénk túlsá­gosan nyugtató hatást elérni, de nem kívánunk állandó stimuláló hatás alá kerülni sem. A kontrasztos színösszeállítás állhat egy elsődleges színből és a vele szemben helyet foglaló szín szomszéd­ságában lévő két harmadlagos színből is. Társíthatjuk például a kéket a pirosas- és sárgásnaranccsal.

Hatásos komplementer színösszeállítást hozhatunk létre úgy is, ha nem az egymással közvetlenül szemben elhelyezkedő színpárokat használjunk. A lényeg, hogy meleg és hideg színeket párosítsunk, például kéket sár­gával, narancsot olíva zölddel vagy zöldet ibolyával. A kiválasztott ellentétes színeket ne egyenlő arány­ban alkalmazzuk, mert mindegyik szín küzd a figyel­münkért, és így kioltják egymás hatását. Ehelyett össz­pontosítsunk egy domináns színre. Akár egy harmadik színt is bevihetünk az összeállításba, de háromnál többet semmiképpen se használjunk.

Színek kanapé

(Kép fent) A rózsaszín kanapé és a különféle árnyalatú díszpárnák jól kiegészítik a nappali szoba visszafogott semleges színeit, életet és melegséget visznek a helyiségbe.

Praktikus tanácsok

  • A színösszeállítás akkor a legsikeresebb, ha egymással harmonizáló monokróm (tónusos) vagy egymással ellentétes (komplementer) színeket alkalmazunk ahelyett, hogy a színe­ket véletlenszerűen válogatnánk össze.
  • A színkör két ellentétes oldalán elhelyezkedő színek küzdenek az uralomért és hajlamosak az összeütközésre is, amennyiben „tiszta” in­tenzitásukban alkalmazzuk őket, ezért hasz­náljunk rendkívül egyenlőtlen arányokat, vagy világosabb, illetve sötétebb tónus formájában tompítsuk az egyik vagy mindkét színt.
  • Általános szabályként megfogalmazhatjuk, hogy a monokróm színösszeállításokban a világosabb tónusok kifinomult harmóniát hoznak létre, míg a sötétebb tónusok meré­szebb és drámaiabb hatást váltanak ki.
  • Monokróm színösszeállítás esetén különösen fontos, hogy több különböző textúrájú lakás­textíliát használjunk.

2.Néhány élénk narancsszín kiegészítő érdekes meleg színfoltot jelent ebben az ibolya árnyalatait ötvöző monokróm szoba­belsőben.