Lakberendezés

Együtt a család az ebédlőben, étkezés a szabadban

Együtt a család az ebédlőben

A családi étkezések célja nem pusztán az étel elfogyasztása: talán ez az egyetlen al­kalom a nap folyamán, amikor a szülők és a gyerekek kényelmesen leülnek és be­szélgetnek. A nyugodt környezet minden­nél fontosabb. Az ebédlőnek állnia kell a gyerekek ostromát, a kiömlő ételt, felboru­ló poharat, ugyanakkor szépnek kell len­nie, hogy a felnőttek is jól érezzék benne magukat. Ha a házban több étkezőhelyi­ség is van, az egyiket berendezhetjük az egész családnak, a másikat csak felnőt­teknek. De a legtöbb lakásban egyetlen ebédlő fér el csupán, és kompromisszu­mot kell kötnünk.

A nyugodt családi étkezés szinte elkép­zelhetetlen lemosható burkolatok nélkül. Ha az étkező egybenyílik a konyhával – ami nagyon bölcs megoldás kisgyerekes családoknál -, a rozsda-, tégla- vagy bar­na színű mozaiklapok vagy a régi, mázas, fehér porceláncsempék nagyon mutatós és praktikus falburkolatot adnak. A mű­anyag tapéták között válogatva biztosan találunk elegáns, de teherbíró fajtát.

Ebben a házban az alagsornak is fontos szerep jutott

Ebben a házban az alagsornak is fontos szerep jutott. Az U alakú pulttal úgy osztották fel a teret, hogy a középső rész szolgáljon főzésre, mosogatásra, és a helyiség két végébe kerüljön a két étkezőhely. A kerek asztal körül jut hely a család­nak, a vendégeknek. A másik oldalon szellemes reggeliző pult húzható ki a munkalap alól; az ablak mellett éppen reggeli fényt kap

Sokan úgy gondolják, hogy a kényel­mes lakásból nem hiányozhat a szőnyeg, pedig a szépen lakkozott padló önmagá­ban is elegáns, a parafa vagy a mozaik­csempe barátságos. Akit mégis a szőnyeg­hez húz a szíve, válasszon tartós, mintás anyagot. Ezen kevésbé látszanak a foltok, mint a világos, egyszínű szőnyegen. A kis­gyerek széke alá fektetett, jókora mű­anyag lap talán nem a legfestőibb látvány, de legalább megvédi a szőnyeget.

Praktikus és hangulatos ez a hatalmas faasztal

Praktikus és hangulatos ez a hatalmas faasztal, mely munka­lap és családi gyülekezőhely egy francia vidéki házban

Nemcsak étel kerül időnként a szőnyeg­re, hanem evőeszköz, tányér, pohár is. Egy­szerűen nem éri meg, hogy étkezéskor egyfolytában féltsük a drága porcelánt, az értékes poharakat. Keressünk szép, olcsó étkészletet, olyan mutatós tányérokat és poharakat, amelyek nem döntenek anyagi romlásba, ha eltörnek. A gyerekeknek ve­hetünk saját étkészletet: egyszerű, olcsó tányért, színes műanyag poharat.

Aki sajnálja az asztalt, borítsa védőlap­pal! A fehér, préselt lemezből készült asz­talok jól tűrik a családi étkezés viszontag­ságait. Szép porcelántányérokkal és kristálypoharakkal ünnepi alkalmakra is megfelelők. A régi fenyő- vagy tölgyfa asztal szintén ellenálló, de a legmakacsabb szennyezések, a vörösbor és a kifröccsent bé­biétel foltjai ellen helyénvaló átlátszó vé­dőborítást alkalmazni.

Barlangra emlékeztető hosszú, alacsony szoba

Barlangra emlékeztető hosszú, alacsony szoba. A napfény és a fehér fal legyőzi a homályt. A hosszú asztalnál a legnagyobb család is elfér

Kockás műanyag asztalterítővel vagy szí­nes viaszosvászonnal könnyen elérhetjük azt a civilizált hatást, amelyre áhítozunk, mégsem kell órákig mosnunk-vasalnunk. Aki nem szeret szenvedni, az csak ünnepi alkalmakra használjon damasztszalvétát, a napi étkezésekhez a könnyen kezelhe­tő, műszállal kevert pamutszalvéta is meg­teszi.

Ha az étkező kredencében értékes dol­gokat, például szép porcelánt és kristályt tartunk, nem árt megakadályozni, hogy az apró kezek kinyissák a szekrényt, és kibo­rítsák a tartalmát.

A kis hajókonyha apró étkezőbe torkollik

A kis hajókonyha apró étkezőbe torkollik. A rendhagyó sarok­ablakból pompás kilátás nyílik.

Étkezés a szabadban

Még a legbarátságtalanabb éghajlaton is van néhány gyönyörű nyári nap, amikor az embernek kedve támad a szabadban en­ni. A melegebb vidékeken pedig célszerű úgy berendezni a kertet, a teraszt vagy az erkélyt, hogy ott is étkezhessünk. A kert­ben érdemes elkeríteni egy kis részt, ki­egyengetni a talajt. Ilyen helyen szükség van megfelelő székekre, és védekezni kell a szél vagy a nap ellen. A magas falak, sövények, kerítések útját állják a szélnek, és egyben körülfogják a szabadtéri szo­bát, amitől még kellemesebbé, meghitteb­bé válik az étkezés.

Nagy könnyebbség, ha a konyha köze­lében telepedhetünk le, különben a sza­kács és segítőtársai oda-vissza rohangál­hatnak. A konyha és a kinti étkező közötti útnak simának, egyenletesnek kell lennie. Igyekezzünk kiküszöbölni a szintkülönb­ségeket és eltüntetni az akadályokat az útból. Időnként a szabadban is főzhetünk. Válasszunk szép és praktikus grillsütőt er­re a célra, vagy építsünk tűzhelyt tűzálló téglákból. A kerti kemence nagyon muta­tós, és finom pizzát süthetünk benne. A szép kilátás fokozza az élvezetet, ha pe­dig nincs sok látnivaló, talán jobb megoldás bokrokkal, falakkal, kerítéssel övezett, zárt teret vagy szőlőlugast kialakítani.

A gyékényszerű rolók, a deszkapadló és a faszékek remek összhangja

A gyékényszerű rolók, a deszkapadló és a faszékek remek összhangja. Az átszű­rődő napfényben jólesik a nyári ebéd

Ha a kertben több étkezőhelyet rende­zünk be, a nap járását is követhetjük. A keletre néző reggeliző hely reggel kap napot. A déli fekvésű étkező, ahol a fák vagy a lugas levelei pöttyös árnyékot vet­nek, délutánra melegszik fel. A nyugati te­rület kapja az utolsó délutáni napsugara­kat: kellemes teázó-, vacsorázóhely lehet. Ha nincs lehetőség ilyen fényűzésre – már­pedig általában nincs -, próbáljunk napos helyet választani a konyha közelében.

A bútor legyen tartós és elég súlyos ah­hoz, hogy állja az időjárás viszontagsá­gait, de könnyű, hordozható darabokat is használhatunk. A masszív tölgyfa jó példa az előzőre (a fabútor készüljön lécekből, hogy az eső lecsuroghasson róla), az összecsukható vászonszékek és nyugágyak pedig a másodikra. A zöld környe­zetben jól érvényesül a fehér fa, de rend­szeresen újra kell festeni. Az élénk színű párnák kényelmesek, és a szemet is gyö­nyörködtetik. Mindenképpen törekedjünk arra, hogy az ülőhelyek ne csak kényel­mesek, hanem szépek és mutatósak is le­gyenek.

 Apró terasz grillsütővel. A nyersanyagokat a felfüggesztett kosarakból veszik elő

Apró terasz grillsütővel. A nyersanyagokat a felfüggesztett kosarakból veszik elő

A felnőttek és a gyerekek egyaránt sze­retnek a gyepen ülni. Terítsünk le takarót, hogy a fű ne fesse zöldre a ruhát. Az ala­csony falakra, padokra, széles lépcsőkre is szívesen letelepszünk. Semmi sem varázslatosabb egy sza­badban elköltött nyári vacsoránál. Aki ál­landó villanyvilágítást akar, forduljon szak­emberhez. A gyertyák, mécsesek meghitt fényét a házból jövő halvány világítással egészíthetjük ki.

A kerti étkezéshez nagyon jól illik a cse­répedény: a terrakotta- vagy zöld és sárga, tompa fényű mediterrán tálak, a kézzel fes­tett, csillogó tányérok. Igen praktikusak a könnyű, törhetetlen, nyers vagy élénk szí­nű műanyag edények. Ünnepélyes alkal­makra a legjobb ezüst-, porcelán- és kristálykészletünkkel, a legfinomabb asztalte­rítőnkkel terítsünk. Bármilyen szép és bódító a kert, mindig tegyünk az asztalra egy váza virágot vagy egy csokor friss, illatos gyógynövényt.

Ünnepre terített asztal gyönyörű környezetben

Ünnepre terített asztal gyönyörű környezetben