Ötletek konyhákhoz

A mikrohullámú sütő és működése

Fagyasztott ételek kiolvasztása, melegítés vagy párolás – egy mikrohul­lámú sütő segítségével gyerekjáték. Egy hagyo­mányos tűzhelyen 250 g burgonya elkészítéséhez 35 percre van szükség – ez a mikrohullámú sütőben mindössze 8 percet vesz igénybe.

Mikrohullámú sütő

A mikrohullámok tulaj­donképpen elektro­mágneses hullámok, amelyekkel naponta találkozhatunk. Az élelmiszerek a mikro­hullámokat magukba szívják, a molekulák gyors rezgő­mozgásba kezdenek, és az elektromágneses hullámok hővé alakulnak. Az élelmi­szereket ezzel a hővel olvaszt­hatjuk ki, melegíthetjük fel vagy párolhatjuk meg. Az élelmiszerek külső része és belső rétegei is ugyanolyan intenzitással melegszenek fel. Amikor a mikrohullámok behatolnak az élelmiszerbe, legyengülnek, ezért célszerű kisebb, lapos adagokat tenni a mikrohullámú sütőbe, hogy az étel minél egyenletesebben melegedjen fel.

Az időszük­séglet megválasztásánál min­dig vegyük figyelembe az élelmiszer szerkezetét, mennyiségét, hőmérsékletét, valamint összetételét. A hő különböző sebességgel terjed a vízben, a szénhidrátban és a zsírban. Mikrohullámú sütőket forgalmaznak hullámterelővel és forgó­tányérral is, így a hő és az energia egyenletesen oszlik el a készülék légterében, az étel pedig egyenletesen melegszik fel. A folyadékok nagyon jól nyelik el az elektromágneses hullámokat, ezért a magas folyadéktartalmú élelmiszerek nagyon gyorsan melegszenek fel.

A mikrohullámú sütők különböző teljesítményűek lehetnek:

  • 750-900 W: A legnagyobb teljesítményű, leghatékonyabb készülék. Gyors forrósításához ideális.
  • 600 W: Ideális melegítés­hez és pároláshoz.
  • 360 W: Zaftos húsok süté­séhez.
  • 180 W: Fagyasztott ételek gyors kiolvasztásához, és továbbfőzéshez.
  • 90 W: Kényes élelmiszerek, pl.: fagyasztott málna kiol­vasztásához, vagy az ételek melegen tartásához használ­hatjuk.

Aki a felfújtakat, csőben sült finomságokat és grillezett ételeket kedveli, semmiképpen sem nélkülözheti a mikrohul­lámú sütőt. Ebben az esetben mindenképpen grillező mik­rohullámú sütőt válasszunk. A felfújt teteje és a sült csirke bőre finoman ropogós, a sült hússzelet pedig sokkal étvágygerjesztőbb lesz.

Költségek

Egy jó minőségű, alap­funkciók ellátására alkal­mas készülék ára kb. 35 000 Ft. Ha extra felszereltségű, például grillező készüléket szeretnénk, további 15-20000 Ft-ot kell áldoznunk erre a célra. Ezek az árak természetesen márkás termékekre vonatkoznak. A márka nélküli termékek néha olcsóbban is beszerezhetők.

Mikrohullámú sütőben használható edények

Mikrohullámú sütőben porcelán, üveg, kő, kerámia, papír vagy műanyag — amennyiben alkalmas erre a célra — edényeket használhatunk. Az üveg- és kerámiaedényeknél ügyeljünk arra, hogy ne legyenek arannyal, ezüsttel vagy más fémmel díszítve. A mikrohullámok az étellel együtt az edényt is felmelegí­tik, ezért a felhasznált edény­nek mindenképpen hőállónak kell lennie. Soha ne próbáljunk meg ételt zárt fémedényben vagy alufóliában melegíteni, mert ezeken az anyagokon a mikrohullámok nem hatolnak át, és az étel hideg marad.

Zöldségek

Előfordulhat továbbá, hogy az alufóliából szikrák pattannak ki. Ugyanez igaz az alumíniumba csomagolt termé­kekre is. Ha félkész terméket vásárolunk, és azt mikrohullámú sütőben szeretnénk felmelegíteni, már vásárláskor nézzük meg, hogy a csomagolás alkalmas-e erre. Nézzük meg a termék cso­magolásán lévő utalást.

Sütő és mikrohullámú sütő

Ha nem akarunk lemondani a mikrohullámú sütőről, de helyhiány miatt több készüléket már nem tudunk elhelyezni, célszerű egy olyan sütőt beszerezni, amely mikrohullámokat is képes ki­bocsátani. A beépített mikrohullámú sütő egye­síti az alsó-felső melegítésű sütő, a grillezős és a légbefúvásos sütő előnyeit. Minden sokkal gyor­sabb, és kevesebb energiát igényel.

Alsó és felső melegítés

E hagyományos sütő előnyös ropogós sültek, kenyérfélék és felfújtak készítéséhez.

Légbefúvás

A ventillátor a felülről és alulról érkező hőt egyenletesen osztja el. E módszerrel süteményeket és pizzát süthetünk.

Grill

A grillezés idejét az anyagtól függően állíthatjuk be. így hirtelen sülteket, zaftos húsokat süthetünk.

Légbefúvásos grillezés

A nagyobb egybensültek (csirke, kacsa) süthető ezzel a módszerrel.

Biztonság

A mikrohullámú sütőt úgy tervezik, hogy használata maximálisan biztonságos legyen, ugyanis az elektro­mágneses hullámokkal való közvetlen érintkezés káros az emberi szervezetre. Fontos tehát, hogy a mikrohullámok a készülékből működés köz­ben ne szivároghassanak ki. A készülék ajtaja két ponton is biztosított, így a működés azonnal leáll, ha a sütő ajtaja kinyílik. A tökéletes bizton­sághoz arra is szükség van, hogy időnként ellenőrizzük a zárat és tömítést.

A készüléken lévő ablakon át folyamatosan figyelemmel kísérhetjük a berakott ételt. Fontos, hogy a használati útmutatóban szereplő utasítá­sokat (a gyártó figyelmezteté­seit) tartsuk be. Ha a készülék mellett nem találunk használati útmutatót, reklamáljunk a gyártónál.