Ötletek konyhákhoz

Saját építésű konyha a legkisebb térben

Minden szekrény méret­re készült Különben nem is lehetne működő­képes konyhát létesíteni ilyen kis területen. A ház az ötvenes évekből származik. Ennek megfelelően a konyhaberende­zés egy tűzhelyből, egy kőmosogatóból és egy alsó szekrényből állt. Az új lakók négy főzőlapos tűzhelyet akartak sütővel, hűtőszekrényt, beépí­tett nemesacél mosogatót és megfelelő mennyiségű szekrényt edénynek, főzőedénynek és háztartási eszközöknek. Kész szekrénysorral ez persze lehetetlen volt. A saját készítéssel a szűk tér minden centiméterét kihasz­nálták.

Kicsi konyha

Működőképes konyha csupán­csak 2,5 négyzet­méteren. Ezt a saját építésű szekrények és a keskeny elektro­mos gépek teszik lehetővé.

A felső szekrénnyel körbeépítették a kiugró falat.

A felső szekrénnyel körbeépítették a kiugró falat. A legnagyobb szekrényt először a vízmér­tékkel be kellett igazítani, majd felakasztani.

A keskeny elektromos berendezések sok helyet takarítanak meg ebben a kis beépített konyhában

Csodálatos térbeépítés – milliméterpapíron

Milliméterpapír, vonalzó, colstok és ceruza voltak kezdetben a legfonto­sabb szerszámok. A helyiség pontos felmérése minden sarokkal, kiugrással és az elektromos gépek méretei a ter­vezés elengedhetetlen feltételei. A mo­sogató helye is adott, mert a vízcsatla­kozó nem helyezhető át. Már az elektromos gépekkel is megta­karíthatunk helyet. A gyártók a nor­mál 60 cm-es berendezések mellett gyártanak 45 cm széles, mégis jó mű­szaki tulajdonságokkal rendelkező tűzhelyeket. A szekrényeket pontosan ezekbe a kö­zökbe építhetjük be, így nem veszítünk el helyet.

A szekrények anyagait az áruházakban lehet kapni. Sokcélú polcanyagból, le­kerekített éllel és fehérrel rétegelt, 19 mm vastag forgácslemezből készülnek a felső és alsó szekrények. Ezeknek a bútorlapoknak az az előnyük, hogy az éleket nem kell külön meg­munkálni. A bútortesteket elemenként csavarozzák össze, és szilárd tetejük van. A lábazat 10 cm magas.

Mivel a szekrényeknek nincs állítható lábuk, műanyag ékekkel kell az egyenetlensé­geket kiegyenlíteni, amiket a felépítés­kor a függőleges felületek alá tolunk. Az alsó szekrények 82 cm magasak, a munkalappal együtt a munkamagasság 86 cm lesz.

Alaprajz

A rajzon látható, hogyan lehet a konyhában minden sarkot kihasználni úgy, hogy a hűtő­szekrényt, a tűzhelyet, a megfelelő mennyiségű szekrényt és a munkalapot el lehessen he­lyezni.

Felső szekrénysor...

A felső szekrénytesteket derékszögben akasztották fel. Jól kivehető, mennyi helyet nyerhetünk a saját kezűleg készített szekrényekkel.

A mosogató alsó szekrénye és az üvegtartó polc a helyükön állnak

A mosogató alsó szekrénye és az üvegtartó polc a helyükön állnak. A padló egyenetlenségeit műanyag ékekkel kell kiegyenlíteni.

A hűtőszekrény csak 45 cm széles, ami egy kis háztartáshoz elég

A hűtőszekrény csak 45 cm széles, ami egy kis háztartáshoz elég. Itt világosan látható, hogy a kész konyhabútor nem fér el.

A sarokszekrényt az ablakpárkány magasságához igazították

A sarokszekrényt az ablakpárkány magasságához igazították. A munkalap ezen a területen nagyon bonyolult alakú, és méretre fűrészelt.

Saját készítésű szekrényekkel minden sarkot okosan ki lehet használni

Ablakkeret sablon szerint

Ahhoz, hogy a konyhában még ki le­hessen nyitni az ablakot, az alsó szek­rény csak 65 cm magas lehet. Problémát okozott ezen a területen az is, hogy a munkaasztalt a lekerekített élek miatt két részből állították össze. Éppen a tűzhely környékén értékes rakodóhelyet biztosít. A felső szekrények stabil teste egysé­gesen 60 cm magas és 30 cm mély. Al­só és felső lemezként 30 cm mély bú­torlemezt használtak lekerekített élek­kel. Az oldal- és a közbenső falak 19 mm vastag fehér forgácslemezből készültek. A szekrény függőleges részei furatokkal vannak ellátva, hogy a fek­tetett polcok különböző magasságba állíthatók legyenek.

A részeket egymással össze kell csava­rozni. A felső szekrények stabilitását a szintén 19 mm vastag anyagból ké­szült hátlap biztosítja, amit hátulról a test kereteire csavaroznak. Két lekerekített hosszanti élük van az elemeknek, amikből az ajtókat szab­ják. Ez az anyag különböző szélessé­gekben, különféle felületekkel kapha­tó. Itt fehéret használtak. A lemezeket csak hosszában kell elvágni. A vágás éleit élburkolattal látjuk el. A szek­rényajtókat pántokkal erősítik fel, amin az ajtók jól beigazíthatok.

Mielőtt a munkalapot szerelik, az éle­ket, a lemeztoldásokat és a hűtőszek­rény mögötti levegőztető lemez kivágá­sait szilikon tömítőmasszával ki kell kenni. Végül a fal fugái és a tűzhely­hez vezető átmenet is szilikonnal tömítendők.

A mosogató kivágása készen van.

A mosogató kivágása készen van. A moso­gatót minden élhez képest egyenlő távol­ságban kell elhelyezni. Ha szükséges, a kivá­gást fareszelővel meg kell munkálni.

Az ablakpárkányt is munkafelületté alakítot­ták ki

Az ablakpárkányt is munkafelületté alakítot­ták ki. Az alacsony alsó szekrények miatt itt átfutó lemezt lehetett alkalmazni.

A munkalap két részből áll

A munkalap két részből áll, amit speciális bevonattal összekötnek. A kötésnél és főleg a mosogató környékén szilikonnal kell tömíteni.

A munkalap vágási élét egy burkolócsíkkal takarjuk le

A munkalap vágási élét egy burkolócsíkkal takarjuk le. A munkalap egy kicsit a tűzhely fölé nyúlik, és ezen a helyen jól lezárható.

A szekrényajtókat két élükön kerekítik le

A szekrényajtókat két élükön kerekítik le. Ez az anyag 29,4-59,4 cm méretben kapható. A vágott éleket körül kell ragasztani.

A mosogató alsó szekrényének ajtaja na­gyon keskeny, hogy ott a hűtőszekrény el­férjen

A mosogató alsó szekrényének ajtaja na­gyon keskeny, hogy ott a hűtőszekrény el­férjen. Mögötte egy mélyen a sarokig húzó­dó rakodótér van.