• faanyagok

A faanyag külső megjelenése

A külső megjelenés a faanyag azon jellemzőinek összessége, melyeket különböző érzékszerveinkkel (látás, tapintás) határozhatunk meg. Ilyen a szín, a rajzolat, a fény, a szöveti finomság. Ezek esztétikai jellemzők, melyek a faanyag használati értékéhez nagymértékben hozzájárulnak.

A fa színe

A fa természetes színét sárga, vörös, barna árnyalatok határozzák meg. A sejtfal alkotóinak a színe minden fafaj esetén, ugyanaz (a cellulóz fehéres, a lignin vörösbarna). A sejtekben lerakódott járulékos- és festékanyagok miatt a szín fafajonként mégis különböző, a fehértől a feketéig számos árnyalatú lehet.

A mérsékelt égövi fafajok színskálája szűkebb, mint a trópusi fajtáké. Néhány mérsékelt égövi fafajnál is előfordulnak extrémebb színhatások (pl. a cseresznye zöldes, az akác zöldes, aranyló fénye, a szilva lilás árnyalata). A legélénkebb, illetve a legsötétebb színek a trópusi fafajokra jellemzők (pl. ében, paliszander, mahagóni, meranti).

Egy-egy fafaj színe nem egyöntetű, vagyis többféle színárnyalatból tevődik össze. A szí­nes geszt sötétebb, mint a szijács (a színtelen geszt és a szijács színe között nincs eltérés). A késői paszta sötétebb színű, mint a korai paszta. Egyes fahibák (pl. a vaseresség) szintén megváltoztatják a fa természetes színét. A különböző termőhelyekről származó egyedek igen eltérő színűek lehetnek.

A külső károsító hatások lényeges színváltozást okozhatnak. A gombafertőzés, az élő fatörzs mechanikai sérülései, a hőmérsékleti szélsőségek álgesztesedést, és ezzel színbeli tarkasá­got eredményeznek (pl. barnabélű kőris, álgesztes bükk, nyár stb.).

A beltérben használt faanyag színe a napfény és levegő hatására mélyül, ha eredetileg vilá­gosabb árnyalatú volt, és fakul, ha sötétebb árnyalatú volt. Egyes fajok színe csak a döntést követő száradás után alakul ki (pl. az éger).

A különféle fafeldolgozási technológiákhoz is lényeges színváltozás kapcsolódik. A gőzö­lés markáns színmélyülést, illetve a felületek színbeli tarkaságának kiegyenlítését okozza: a fehér színű bükk vörössé, a zöldes, aranybarna akác sötétbarnává, a csíkozott dió egyön­tetű barnává változik stb. A felületkezelő anyagok (műgyanta lakkok, természetes filmképzők) szintén mélyítik a felületek színét. A természetes szín, pácolással, fehérítéssel teljesen megváltoztatható.

A fa rajzolata

Rajzolatnak nevezzük a makroszkópos szerkezeti részek által a faanyag felületein létreho­zott jellegzetes mintázatot. A rajzolat leginkább szembeötlő részét az évgyűrűk ívei adják.

A vágási iránytól, tehát az anatómiai metszettől függően a fa rajzolata háromféle lehet:

• A bütün az évgyűrűk koncentrikus (vagy excentrikus) körívek formájában helyezkednek el, de fafajtól függően hullámosak is lehetnek. A bélsugarak az évgyűrűk ívére merőle­ges, hosszú, világosabb színű, sugárirányú vonalakként vehetők észre.
• A sugármetszeten az évgyűrűk párhuzamos csíkos-vonalas, ún. frízes rajzolatot hoznak létre. A bélsugarak kisebb-nagyobb méretű fényes pöttyök, foltok vagy az évgyűrűk vonalára merőleges csíkok, sávok formájában jelennek meg (bélsugártükrök).
• A húrmetszeten az évgyűrűk parabolikus, lángnyelvszerű, ún. flóderos rajzolatot alkot­nak. A bélsugarak hosszanti, alacsonyabb-magasabb, sötétebb színű vonalak vagy orsó alakú vonalkák formájában jelennek meg.

A fa rajzolata természetesen nem csak a vágási iránytól, hanem a fafajtól is függ. A rajzo­latot kialakító makroszkópos szerkezeti részek nem minden fafaj esetén láthatók egyforma mértékben:

• A tűlevelűek rajzolata igen egyszerű, de határozott: az évgyűrűk színben eltérő korai és késői pasztái hozzák létre.
• A gyűrűslikacsú lombos fák szintén határozott, markáns rajzolattal rendelkeznek, amit az évgyűrűk pasztáinak eltérő színe és porózussága okoz.
• A szórtlikacsú lombos fák rajzolata általában kevésbé markáns. Vannak kifejezetten elmo­sódott, semleges rajzolatú fafajok, melyeknél még az évgyűrűhatárok is nehezen vehetők ki (hárs, nyár, éger). Más szórtlikacsúak esetén az évgyűrűhatárok többé-kevésbé látha­tók, a pászták színben elkülönülnek egymástól (bükk, dió, juhar). Ezek határozottabb rajzolatú fafajok.

A makroszkópos szerkezeti részeken túl a fa rajzolatának kialakításában a fahibáknak is jelentős szerepük, lehet. Ilyen fahiba a csomorosság, a fodrosság, a csavartrostúság (pl. a mahagóni, okúmé csavarodott rostkötegei), a göcsösség (főleg a tűlevelűeknél), a hul­lámos évgyűrűszerkezet (pl. gyertyán, vörösfenyő). Ezek a szöveti sajátosságok egyedivé teszik az adott faanyagot, így növelik az esztétikai értékét.

A fa fénye

A természetes fafelületek általában mattak, de vannak jellegzetesen fényes felületű fafajok (ilyen az akác, a szilva, a mahagóni stb.). Legnagyobb mértékben a vágási irány befolyásolja a fényt: a sugármetszeti felületek a legfényesebbek a bélsugártükrök csillogása miatt. A bél­sugarakban elraktározott keményítőszemcsék átvágása ugyanis selymes fényt kölcsönöz a felületnek.

A keresztmetszet a legmattabb felület. A fa természetes fényének gyakorlati jelentősége azért nincs, mert a fatermékek felületeinek fényét a felületkezelés (lakkozás, viaszolás, olajozás, politúrozás) határozza meg.