Színek a környezetünkben

A Julita-udvarház (Svéd klasszicizmus)

A JULITA-UDVARHÁZ és birtok a Stockholmtól 160 km-re nyugatra fekvő Södermanlandban található. A középkorban ezen a helyen egy gazdag ciszterci monostor – majdani zarándokhely, virágzó kulturális és agrárközpont – állott. A 16. Század elején I. (Vasa) Gusztáv király, aki Svédországot inkább protestáns, mintsem katolikus országnak szerette volna látni, lefoglalta az épületet, a szerzetesek pedig elmenekül­tek.

A koronától kapott kölcsönnek köszönhetően ekkor került először magánemberek kezébe a birtok. 1745-ben az eredeti, hányatott sorsú kúria leégett. Helyén 1760-ban készült el az új, jelenleg is álló épület, amelyet 1941-ben a svéd Északi Múzeumnak (Nordic Museum) adományoztak.

Julita-udvarház

Fent: Az 1800 körül kialakított eredeti berendezését őrző Kék­szoba kék alapszínű klasszicista tapétájáról és a halványkék-fehér csíkos bútorszövetről kapta a nevét. A fehér festett garnitúra klasszicista directoire stílusú. Ez az irányzat a 18. Század utolsó öt évében virágzott Franciaországban. Szellős, mértéktartó ornamentikája formáit, szellemét tekintve a svéd Gusztáv-stílussal rokon. A lakosztály két oroszlánmancs-­lábú, X-vázú székének klasszikus görög előképe az összecsukható diphrosz okladiasz.

Julita-udvarház tapétája

Fent: A Kék-szoba tapétájának tipikusan klasszicista mintájában a kecses indás virágmotívumok, urnák, mitológiai és emberalakok, a trompe l’oeil építészeti elemek is antik eredetűek.

A ház számos történelmi, építészeti és iparművészeti stílust képvisel. Két szomszédos szárnya például kései svéd barokk; néhány enteriőrje a feudális paraszti élet emlékét őrzi; a dohányzó színpompája és zsúfolt beren­dezése 19. Század végi svéd-viktoriánus stílusú. A főbb helyiségek díszítése és berendezése azonban a klasszi­cista Gusztáv-stílust képviseli: ez a 18. Század végén és a 19. Század elején váltotta fel a svéd rokokót, és a 20. Század elején ismét reneszánszát élte.

A Gusztáv-stílusú enteriőröket elsősorban a francia klasszicista stílus ihlette, egyes bútorokon a rokokó, a kelméken és tapétákon a hagyo­mányos kínai ábrázolások hatása érezhető.

Mindezek az irányzatok azonban harmonikus, stiláris és architektonikus egységgé ötvöződtek, és sajá­tosan svéd összhatást eredményeznek, ami nem utol­sósorban a pasztell, halvány sárgákból, szürkékből, kékekből álló, jellegzetesen Gusztáv-stílusú palettának köszönhető, amelyet gyakran még aranyozással is élénkítettek.

„Szalmasárgák, hideg szürkék és tompa kékek a Gusztáv-stílus tipikus színei.” (Jenny Gibbs, szakíró)

 

 Gusztáv-­paletta jellemző tónusa

Fent: A 18. Század óta az étkezők falait, ajtóit többször is újrafestették az eredeti, hideg szürke színre, amely a Gusztáv-­paletta jellemző tónusa. Az ajtó fölötti falfestmény, akár a többi díszítés, az 1760-as években készült. A rokokó stílusú székek az uradalmi ács, Henning Forsman munkái a 20. Század elejéről.

Az egyik hálószoba

Fent: Az egyik hálószobában a tapétát, a toile ablak-, illetve ágyfüggönyöket, az ágypaneleket a hagyományos kínai dekor ihlette virágok és más botanikai motívumok díszítik a Gusztáv-stílusra jellemző, igen halvány szalmasárga és szürkéskék színekben.

A Gusztáv-stílusú, nyári étkező

Fent: A Gusztáv-stílusú, nyári étkezőnek szánt Erkély-szobával a 20. Század elején bővítette az épületet utolsó magántulajdonosa, Arthur Bäckström.