Színek a környezetünkben

A posztmodern stílus színvilága

A modern mozgalom az Atlanti-óceán mindkét partján, de főleg az Egyesült Államokban virágzott a két világháború között. Célja az volt, hogy új, hiteles építészetet biztosítson a társadalom számára a 20. Században. Elvben ez szakítást jelentett a korábbi stílusokkal, ami leginkább a „felesleges” ornamensek tagadásában nyilvánult meg. A gyakorlatban az így létrejött nemzetközi modern stílust túlnyomóan egyenes vonalú, lapos tetős, díszítetlen épületek képviselték, fehérből és törtfehér színekből álló semleges palettával.

 Virág-ház

Fent: A Virág-ház osztatlan terű nappali részében a fehérre festett betonfalak és ipari stílusú acélmennyezetek az „indusztrialista” modern építészet hatását tükrözik. Az 1990-es években épült londoni ház többi helyiségében is semleges a háttérpaletta: a fehér és natúr fafelületek tónusaihoz foltokban társulnak a posztmodernre jellemző színek – itt Péter Romanuik építész absztrakt festménye révén.

A marrákesi „Ízlésügyi Minisztérium”

Fent: A marrákesi „Ízlésügyi Minisztérium” alapjában véve posztmodern abban a tekintetben, hogy művészien ötvözi az afrikai sivatag színeit és textúráit különféle építészeti és díszítőmotívumokkal. Példa erre a dogon „karóbetétes vakolat”, a vasgyűrűkkel díszített európaias oszlopok és a korlát.

A modern stílussal való elégedetlenség már az 1940-es évek végén érzékelhető volt. Gyengéire azonban csak az 1960-as években mutatott rá kendőzetlenül két nagy hatású amerikai publikáció. Az első, Jane Jacobs Az amerikai nagyvárosok élete és halála (1961) című munkája szerint sok város építészeti szempontból inkoherenssé vált, miután nem megfelelő módon alkalmazták a modern építészet elméletét.

A második Róbert Venturi Összetettség és ellentmondás az építészetben (1966) című műve. Legfőbb üzenete határozott és egyértelmű: a modern építészet központi tézisét tagadva Venturi kijelentette: „a kevesebb unalmas”. Úgy érvelt, hogy a puritán mér­tani formákra redukált épületből vagy enteriőrből hiányzik a történelmi építészetre utaló és arra jellemző minőség, így a modern építészet valójában az intellektuális sznobizmus steril stílusa.

A posztmodernizmus alapvetése – ha volt ilyen egyáltalán – Venturi könyve lehe­tett. Sohasem lett irányzat, inkább csak megközelítési mód; arra szólította fel az épí­tészeket és lakberendezőket, hogy a múltat utalások révén idézzék fel. Venturi után átértékelődtek a színek, a díszítés és a hagyományos motívumok, ugyanis tudatosan, hivatkozásként, nem pedig lélektelen imitációként kezdték alkalmazni őket.

A posztmodern újra felfedezte a színek élvezetét

Fent: A posztmodern újra felfedezte a színek élvezetét, ami főleg a bútorszövetek alkalmazásában nyilvánul meg. Amikor Alexander Julián a bőrbevonatú székeket tervezte connecticuti házába, úgy vélte, színük nem korlátozódhat csupán a borjúbőr természetes tónusaira.

Michael Graves amerikai építész korán átpártolt a posztmodernizmushoz. Pályáját az 1960-as években puritán, modern stílusú magánházak tervezésével kezdte, az 1980-as évek elején azonban már ő álmodta meg a posztmodern egyik ikonikus épületét, a Public Service Buildinget (Portland, Oregon). Ez a klasszikus építészeti elemeket (kolonnád, loggia) erősen stilizáló alkotás a gyerekek színes építőkockákból rakott házait idézi. A portlandi épület barátságos „arca” a homlok­zat stilizált pilasztereiből és záróköveiből áll össze.

Venturi másik meggyőző munkája, valamint Charles Jencks építészetkritikus posztmodern kommentár­sorozata igazolta a díszítésben alkalmazható utalások iránti lelkesedést. A dogmáktól, stilisztikai korlátoktól mentes posztmodern felfogás a világ minden részén éreztette hatását. Mexikó például az 1920-as években kezdett kacérkodni a modern stílussal, amelyet az 1960-as évek végén az újra felfedezett közép-amerikai színek és díszítőmotívumok reneszánsza váltott fel.

Lépcső

Fent: Mexikóvárosbeli otthona tervezésekor Javier Sordo Madaleno építész az ősi közép-­amerikai formákat hagyományos és modern anyagokkal társította. A bejárathoz vezető lépcsőket vulkanikus kőzetekből faragták, a pillérek vastag acélkábelekből készültek.

Másutt is megmutatkozott a posztmodern kulturális hatása. Az Egyesült Államokban feléledt az érdeklődés a 19. Század végi, 20. Század eleji arts and crafts moz­galom iránt, ami az egykor fölöslegesnek titulált törté­nelmi stílusok alkalmazásának, átértelmezésének elfo­gadhatóságát jelzi. Marokkóban a közép-afrikai motí­vumokat és színeket ügyesen és szervesen illesztették a koloniális és hazai, eredeti észak-afrikai építészeti stílusokhoz.

Angliában modern stílusú lakóházakat, Franciaországban 17. Századi barokk kastélyokat és 19. Századi párizsi apartmanokat festettek át és rendeztek be újra találékonyan a posztmodern eklekticizmus szel­lemében. A posztmodern felfogás visszaadta azt, amit a modern elvett, és ugyanakkor olyan szakértelemről tett tanúbizonyságot, amely túllépte az építészet és a belsőépítészet határait, és a 20. Század végi, 21. Század eleji korszellem nélkülözhetetlen eleme lett.

A Virág-ház fürdője

Fent: A Virág-ház fürdőjében tipikusan posztmodern megoldás az anyagok (kanavász, beton, üveg, gumi, zománcozott és krómozott acél) eklektikus használata.

Madaleno házában a lépcső

Fent: A fény és a tér kölcsönhatása a posztmodern építészeknek éppoly fontos, mint modern elődeiknek volt, ám ők a színekkel is kalkulálnak. Madaleno házában ennek a lépcsőnek a tetején a vörös ajtó szerepe kettős: fókuszálja a fényt, és egyúttal szimbolizálja is annak forrását.

A natúr fafelületeké a főszerep Alexander és Meagan Julián arts and crafts stílusú házában

Fent: A natúr fafelületeké a főszerep Alexander és Meagan Julián arts and crafts stílusú házában. A beépített és szabadon álló konyhabútorok jellemzően cseresznye- és juharfából készültek. Ez utóbbi világosabb tónusait – stílusosan – a kulináris palettáról kölcsönvett sáfránysárgára festett fal emeli ki.

 Különösen mutatós a polikróm en-suite paletta Julianék étkezőjében

Fent: Különösen mutatós a polikróm en-suite paletta Julianék étkezőjében: itt ugyanis az összes szín (a bútorszöveten, a dísztárgyakon, az építészeti kiegészítőkön) hasonló tónusértékű, és kromatikus intenzitásuk is megegyezik.

Szimbolikus és dekoratív díszítőelemek

Fent: Szimbolikus és dekoratív díszítőelemek, valamint színek is ismétlődnek a posztmodern dekorban. Madaleno házában (Mexikóváros) bézs falak, fehér párnák nyújtanak semleges hátteret az élénksárga fejtámlának és a három virágmintás párnának. Ezek pazar díszítése ellenpontozza a fölöttük lévő feszület egyszerűségét.