Színek a környezetünkben

Gusztáv-stílusú tanyaház (Svéd klasszicizmus)

A KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI korstílusok, irányzatok alapelveinek kreatív és hozzáértő alkalmazása olykor épp annyira beszédes lehet, mint az előképek szolgai másolása. Jól példázza ezt Lena Proudlock svéd tervező nemrégiben felújított és berendezett délnyu­gat-angliai tanyaháza, ahol is sikerült megragadnia a svéd Gusztáv-stílus klasszicista díszítőművészetének lényegét.

A Gloucestershire grófságban, Tetbury közelében levő épületet 1784-ben emelték, 1804-ben kibővítet­ték. Amikor Lena Proudlock először meglátta, az egyszerű kőhomlokzat azonnal azt sugallta számára: célszerű, egyszerű otthon lehet belőle, ami találkozott akkori saját, személyes elképzeléseivel. A belső elrende­zés egyszerűsége is megerősítette ezt: eltekintve attól, hogy a konyha bővítése érdekében egy lépcsőt eltávolí­tott, illetve egy másikat építtetett, hogy a tető alatti lomtár is megközelíthető legyen, csak kevés lényegi szerkezeti változtatásra volt szükség.

A dolgozószoba

Fent: A dolgozószoba egyenes vonalú, fegyelmezett formái (fali tányértartók, a kandallót közrefogó asztalok) dacára könnyedséget sugall. Ez elsősorban a fehér mennyezet és bútorok, illetve a „francia orgonalila” falak színkontrasztjának köszönhető, de erősíti a kandalló klasszicista füzérmotívuma is, amelyet a lábazati szegőléc mintájához hasonlóan fénylő holland aranyfüsttel vontak be. Melegebb tónusú a sötétre pácolt, bütüillesztésű padló. A kandallópárkányon és az asztalon álló iratgyűjtőn a befőttesüvegekben a dekor többi elemével megegyező színű textildarabkák vannak.

Az üvegben tárolt színes textildarabkák üzenete

Fent: Az üvegben tárolt színes textildarabkák üzenete: a szín nélkülözhetetlen része a dekorációnak, amelyet Lena Proudlock szerint úgy kell adagolni, ahogy a mesterszakács a fűszereket.

A „sima palatető” alatt Lena Proudlock olyan belső teret alakított ki, amelyben maximálisan érvényesült a svéd Gusztáv-stílus visszafogott eleganciája, illetve saját elképzelései. A siker titka a színekben rejlik, főleg a svéd klasszicista paletta tompa szürke, zöld, orgonalila, mályva és fehér tónusaiban.

A meglévő teakfa kerti szék adta az ötletet a lécezett karosszékpárhoz, amely ma a nappali kandallóját fogja közre. Fekete vászonnal kárpitozott szófa és hosszú, kecskelábú asztal teszi teljessé a helyiség berendezését – a dekor minimalizmusát erősítik a mennyezet, a falak, az ácsmunkák és a padló eltérő fehér árnyalatai. A klasszicista stílusjegyek közül rögtön szembeötlik az ajtók, az ablaktáblák és a kandalló egyszerű, egyenes vonalú díszítése – ezeket egységesen holland aranyfüst­tel emelték ki. Az aranyozás a többi helyiségben is jelen van, bár nem feltűnően, mint a dél-európai enteriőrök­ben, inkább visszafogott, ismétlődő vezérmotívumként a lábazat szegélyén, a lépcsőn és a tükörkereteken.

Az étkezőbe még ennél is könnyebb volt odavará­zsolni a „nordikus stílus”-t, amely Lena Proudlock saját munkáira jellemző. A fehérre festett fagerendák, szé­kek, padok, asztalok – utóbbiak jégkék lappal – való­jában a megszokott, természetes tónusú skandináv famunkák színezett változatai.

Lena Proudlock otthonában visszatérő motívumok a virágok és szirmok

Fent: Lena Proudlock otthonában visszatérő motívumok a virágok és szirmok. A hálószobában csipeszen függő családi fényképekhez hasonlóan ezek is a mulandóságot, a memento mori elvét idézik a klasszicista jellegű, határozott mértani formák között.

Az „ófehér” festett falú előtérben megmaradt a tanyaház

Fent: Az „ófehér” festett falú előtérben megmaradt a tanyaház eredeti, 18. Századi kőpadlója. A belső helyiségben lila falak szolgálnak háttérként a piros-­fehér csíkos huzattal bevont karosszékhez. A csíkos kelmék a francia, svéd és angol klasszicista enteriőrökben egyaránt gyakoriak.

Az épületben mindenütt jelen lévő fehérek és szür­kék tágítják és világosítják a belső teret. A szándékoltan elhelyezett, de oda nem illő tárgyak, például a pasztellszínű vászonbálák a hálószoba sarkában, inkább a min­denre nyitott, befogadó megközelítést tükrözik, mint­sem hogy a posztmodern játékosság megnyilvánulásai lennének.

Az ilyen és ehhez hasonló, kifinomult részletek, vala­mint a ház egésze a Gusztáv-kori klasszicista stílus sajá­tos szellemiségét sugallja, és – némi franciás jelleget is mutatva – egyedi esztétikai és kulturális elképzelések sorát valósítja meg.

„Úgy használd a színeket, mint jó szakács a fűszereket.” (Lena Proudlock, a ház tulajdonosa)

A tetőtéri étkezőben az asztal körüli Gusztáv-stílusú székek

Fent: A tetőtéri étkezőben az asztal körüli Gusztáv-stílusú székek (másolatok) ülőkéjét kék vászonszövettel kárpitozták. A kandalló fölötti féldomborművön látható, lantot tartó alak klasszikus ókori motívum. A kovácsoltvas csillár előkelő jelleget kölcsönöz az egykori lomtárnak, amely elegáns, könnyed és szellős étkezőhelyiséggé alakult a világoskék-fehér festés révén.

Az egykor éléskamrának használt konyha a stílus szentélye lett

Fent: Az egykor éléskamrának használt konyha a stílus szentélye lett. A kredenc ajtóbetétjén a díszítést aranyozás emeli ki a világoskék alapból. A tányérok, tálak többségét Wedgewood „indiai fácán” mintája díszíti. A padlóléceket galambfehérre festették, a 18. Századi svéd meszelt padlókéhoz hasonlóan (a felületkezelés elsődleges célja a kártevők elleni védelem volt).

Ez a hálószoba, bár a minimalista modern esztétika jegyeit hordozza

Fent: Ez a hálószoba, bár a minimalista modern esztétika jegyeit hordozza, dekorációjában, berendezésében a svéd klasszicista Gusztáv-stílus tipikus, visszafogott eleganciáját, takarékos ornamentikáját idézi. A svéd paletta a szürke-kék falakon, a „galambfehér” festett famunkákon van jelen. Stílusosan egyenes vonalú a baldachinos ágy és a végében a lécezett pad. A régi anginból varrt ágyfüggöny kék-fehér csíkos mintáját a klasszicizmus idején különösen kedvelték. Az ágytakaró színesebb – rózsaszín-vörös, halványkék és szalmasárga – stilizált virágmotívumai is geometrikus mintázattá állnak össze.

Lena Proudlock textiltervező számára nincsen különbség a munka és a magánélet között

Fent: Lena Proudlock fehér falú hálószobájában feketére festett ruhacsipeszek rögzítik a családi fényképeket, akár egy 18. Század végi, 19. Század eleji „metszetszobában”, ahol nyomatok díszítették a falakat. A fehérre festett öntöttvas ágy sarokoszlopai réz csúcsdíszekben végződnek.