• viktoriánus stílus

Késő viktoriánus londoni villa

Ezt a tágas, háromszintes viktoriánus villát tég­lából építették Dél-Londonban az 1890-es években. Tulajdonosai kérésére nemrég kívül-belül felújította Christophe Gollut, ismert londoni lakberendező és régiségkereskedő.

Fent: A földszinti előtér díszítése világosabb, mint az előképeké volt a Viktória-kor közepén: az ajtókat és a lambériát szürkés-krémszínűre festették, a matt, vakolt falak fent fehérek. Klasszikus megoldások láthatók az ajtó fölötti koronapárkányzaton és a tört vonalú oromzaton is.

A késő viktoriánus angol házak többségéhez hason­lóan itt is számos neoklasszicista kiegészítő található. Kiemelkednek közülük az egyszerű, egyenes vonalú tagokkal és frízekkel kialakított kandallók, a díszes szemöldökfák (ezekhez tört vonalú oromzat és kis koronapárkányzat tartozik), a változatos párkány­stukkók, melyek közül a mívesebbeket tojássor vagy stilizált virágmotívumok díszítik.

Fent: A drapéria nélküli kétszárnyú ablakokkal megvilágított nappali ablakülését élénkvörössel kárpitozták. Mintás díszpárnák sorakoznak rajta.

A helyiségek többségét ezenkívül képsín és lábazat is gazdagítja, a fal így – a klasszikus mintákat követve – három részre (architráv vagy párkányfríz, mező vagy faltükör és lábazat) tagolódik. Számos viktoriánus házhoz hasonlóan azonban az építészeti megoldások itt sem a klasszikus orna­mentikából eredeztethetők. Az ablakok fakeretezése például a 16. És 17. Század eleji, ún. Jakab-kori előké­peket idézi.

Christophe Gollut új, a nagy ablakoknak köszönhető sok természetes fényt kihasználó belsőépítészeti ter­vébe jól illeszkednek az eredeti kiegészítők, így a belső terek azokat a világosabb, derűsebb enteriőröket idézik, amelyek a Viktória-kor végén jöttek divatba az Atlanti-óceán mindkét partján. Ennek érdekében az ablakok többségét függöny nélkül hagyta, és a sötét, meleg viktoriánus vörös és kék színek háttereként hal­ványzöldekből, világosabb kőszínekből, a sárga és a fe­hér árnyalataiból álló palettát alkalmazott. A telt színek főleg az egyszerű, sűrű mintás bútorkárpitokra és a sző­nyegekre korlátozódnak, és mindenütt a mahagónibú­torok sárgás- és vörösesbarna tónusaival társulnak.

„Elterjedt, ámde téves elképzelés, hogy a viktoriánus enteriőrök sötétek és barátságtalanok voltak.” (Christophe Gollut, lakberendező)

Fent: Törtfehér és krémszín árnyalatok adják a semleges hátteret a kandalló élénkebb, kék keretéhez és a finoman erezett márvány asztallaphoz.

Fent: A könyvtárban a falakat kéttónusú halványzöld csíkos francia tapéta borítja. A 19. Századi szófa mutatós háttámlája különlegesen kezelt mahagóni, kárpitja Paisley-kelme. Mintáit (stilizált fenyőtoboz és más botanikai formák) a 19. Század végén Angliában, Franciaországban és az Egyesült Államokban divatos import kasmírkendők ihlették.

Fent: A könyvtár ezen sarkában kényes egyensúly jött létre a világosabb színek (halványzöld fal, fehérre festett mennyezet, törtfehér alapú virágmintás szőnyeg) és a sötétebb felületek (vörös alapszínű terítő, rózsafa utánzatú könyvszekrények, kandalló) között.

Fent: A díszszalonok klasszikus kelléke a fehér szobrászmárvány férfibüszt, amelyet itt oszlopos faux porfír talapzattal láthatunk.

Fent: A jó megvilágítású szalon tereit kiemeli a mennyezet és az építészeti elemek fehére, valamint a tapétázott és festett falak, illetve a függönyök világos zöld tónusai. Ellenpontjukat a vegyes – egyszínű és mintás – bútorszövetek, illetve a párnázott bútorok melegebb árnyalatai (főleg vörösek és rózsaszínek) biztosítják.