• színek a lakásban

Színek a lakásban (vörös, sárga, kék, zöld)

Vörös

A színek fogalma korántsem egyetemes, és egy adott színhez nem feltétlenül ugyanazokat az érzéseket társítják a különböző kultúrák. Nincs minden nyelvben külön szó például a zöldre, a kékre, a sárgára vagy a narancssárgára; mindegyik megnevezi azonban a vöröset, amely a leggyakrabban előforduló szín a fekete és a fehér után. Az éltető elem, a vér, az izgalom képzete társul hozzá, és valószínűleg a vörös a legélénkebb és legösztönzőbb szín.

Fent: Casita a mexikói Jaliscóban. A rosa Mexicana falfülkék, ajtó-és ablakkeretek, a virágok és a bútorszövet kontrasztját a fehér vakolt falak adják. Balra 18. Századi francia szalon. Az eredeti, törtfehérre festett boiseries az új pasztell pink drapériákkal társul. Jobbra 19. Századi spanyol koloniális ház Mexikóvárosban. A stukkóval díszített falakat mély terrakotta színűre festették.

Fent: José de Yturbe tervezte mexikói enteriőr kő szökő­kúttal, „azték” lépcsővel, terrakotta cserepekbe ültetett növényekkel.

Annak ellenére, hogy a dühöt és a veszélyt is hozzá kapcsoljuk – vagy éppen azért -, erőteljesnek, életi­genlőnek tartjuk. Nem feltétlenül kell a legtelítettebb változatában megjelennie ahhoz, hogy pozitív reakciót váltson ki a szemlélőből. A markáns rózsaszínek és a meleg barnák is átveszik a vörös alapszín vibrálását; az egymás mellé helyezett vörös és fehér élénkítő hatású, ha a vörös nem túl markáns, viszont a telített vörös és a tiszta fehér szemkápráztató társítása kellemetlen látvány is lehet.

Sárga

A sárga képzettársítási köre korántsem olyan egyetemes, mint a vörösé, mégis hatásos eleme a dekorációnak. Melegségével sokak számára éppoly élénkítő lehet, mint a vörös. Egyes tónusai kékkel árnyalva, nagy felületen nem mindig tetszetősek, sőt ingerlőén is hathatnak. Amikor a sárgát kiemelésre használják egy visszafogott paletta színeként, ragyogónak tűnhet. Nagy felületen való alkalmazása mégis meggondolandó, mivel a zárt tér szűkösnek hat miatta.

A sárga elsősorban – természetesen – a napot idézi fel, gondoljunk csak a gyer­mekrajzok jellegzetes, stilizált ragyogó sárga szimbólumára. Van Gogh reproduk­cióként is népszerű napraforgói a 20. Században a természetes életerő nagy hatású ikonjaivá léptek elő: a napfényt és a jólétet asszociáljuk hozzájuk.

Általánosságban elmondható, hogy a sárga, a narancssárga és a vörös „meleg” színek, míg a kék, a zöld árnyalatai „hidegek”. Ennek gyakorlati jelentősége van az enteriőrök kialakításában. Ugyanazt a melegérzetet egy „hideg” színű, például halványkékre festett szobában magasabb fűtésszámla árán érhetjük el, mint egy „meleg” színű, sárgára vagy halvány narancssárgára festett helyiségben. Elvárásaink és tapasztalataink gyakran erősen befolyásolják azt, hogy mit veszünk észre, így reakcióink rendkívül összetettek, ám attól, hogy optikai csalódás váltja ki belőlünk, még nagyon is „valóságosnak” éljük meg őket.

Kék

A kék színt sokféle közismert jelzővel illetjük: az égszínkéktől a tengerészkékig, a púderkéktől a királykékig – és ez csak néhány a számtalan árnyalat közül. A füst, a pára, a távoli hegyek színe is a kék, de elsősorban a vizet és az eget társítjuk hozzá, ami nagyban erősíti „elementáris” jellegét. A sötét égszínkéket a dekoratív felhők és csillagok háttereként is használjuk. A New York-i Grand Central pályaud­var csarnokának mennyezetén aranyló csillagképek és a zodiákus jegyei sorakoznak a tintakék éjszakai égbolton, bár a legutóbbi restauráláskor kiderült, ezt eredetileg élénk türkizkékre festették.

A dekorációban alkalmazott kékről – főleg a világosabb árnyalatokról – hagyományosan úgy tartják, megnyugtató és hűs légkört teremt. Legtelítettebb változataiban azonban a legélesebb, legmélyrehatóbb színek egyike lehet. A kékből származó bíborlilákat és mályvákat gyakran társítjuk az ünnepélyességgel, a királyi pompa kellékeivel, ám egyes országokban a gyász színét a fekete helyett a lila (más kultúrákban a fehér) tölti be. Egyes kékek érzékelhető hidegsége a magyarázata annak, hogy széles körben használják a szomorúság érzékeltetésére.

A zöld

A zöld – a remény színe, netán a féltékenységé, vagy éppen a papírpénzé? Nem feltétlenül. Ezek az asszociációk nem univerzálisak, hanem bizonyos nemzetek felfogását, értelmezését tükrözik. Az amerikai dollárt ugyan joggal nevezik „zöld ha­sú”-nak, de az országok többségében más színűek a papírbankók. Az sem biztos, hogy más nyelvekben létezik a „zöld szemű szörny” kifejezés a féltékenységre. Mégis akad egy szinte egyetemleges képzettársítása a zöldnek: mégpedig a növényekkel, fákkal való rokonítás.

Ezt legutóbb a 20. század utolsó évtizedeiben kibontakozó „zöld” moz­galom, a környezetvédelem fontosságának tudatosítása is megerősítette. Ekkor lett a természeti világhoz kapcsolódó morális, politikai és társadalmi megnyilvánulások, moz­galmak, termékek és események nemzetközi színe. A zöld levél persze a korinthoszi oszlopfő akantuszleveleitől Botticellin át az art decóig mindig is magában hordozta a természeti asszociációk lehetőségét, de az, hogy mai modern világunkban felülvizsgál­tuk a természethez való viszonyunkat, megerősí­tette a hagyományos képzettársításokat (meg­újulás, növekedés, természetes növénytakaró).

A zöld, főleg a világosabb árnyalatai, nyugal­mat és harmóniát sugallnak; ellenpontját adják a mesterséges felületeknek és színeknek. A mar­kánsabb, kékbe hajló zöld azonban élénkebb és intenzívebb – a neonlilához és vöröshöz hason­lóan -, miután a telítettebb szín inkább merész­séget, kalandot asszociál. A világosabb tónusú zöldeket – a tiszta fehér alternatívájaként – kü­lönösen nyugtatónak tartják. Bizonyos környe­zetben a rézrozsda élénk kékeszöld árnyalatait alkalmazzák, ami a különféle anyagok és felületek tetszetős patináját idézi fel.