Tapétázás

Tapétázás kezdete: az alap előkészítése

Az alap szakszerű előkészítése, ami a kifogás­talan tapétázás előfeltétele, nem egyszer fárad­ságos, időigényes és költséges. Az alapok előzetes kezeléséhez különféle szer­számokra van szükségünk, ilyenek pl. a festő­kefék, ecsetek, vödrök, a gőzös tapétaleválasztó készülék, a perforálóhenger, a tapétatigris, a kaparóvas, a kefék, szivacsok, a lengőcsiszoló, a csiszolótuskó, a spatula, glettvasak, a gipszelő serpenyő, a japán spatula, a kőműveskanál, a fogó, kalapács, csavarhúzó vagy a feszültség­vizsgáló.

Tapétázáshoz használt szerszámok

A régi tapéta leválasztása

A munka megkezdése előtt a tapétázandó helyiségben a biztonság kedvéért kapcsoljuk ki az áramot, majd minden konnektornak és kapcsolónak vegyük le a keretét. A régi burkolatot egészen az alapig maradék­talanul, tisztán el kell távolítani.

A falon hagyott régi tapéták többféle hibát okozhatnak:
  • nem terhelhetők; az új tapétázás után a régi tapéta a száradási feszültségek hatására elválik az alaptól;
  • a varratok átlapolásai, a dombornyomatok és a színesen nyomott mintázatok, a zsír­foltok és a dohányfüst nyomai az új tapétán is átüthetnek;
  • az esetleges baktériumok, penészfoltok, rovarok a régi tapéta mögött a falon maradnak.

Nem szükséges levenni a lehúzható falburko­latoknál a visszamaradó hordozópapírt, amennyiben az jól tapad az alaphoz. A tapadást úgy ellenőrizzük, hogy a hordozópapírt több helyen 10-15 percig vízzel puhítjuk. Ha nem hólyagosodik fel, akkor előkezelés nélkül rátapétázhatunk.

Előkészületek tapétázáshoz

Ha a visszamaradt hordozópapír egyes részei leválnak az alapról, akkor a teljes papírfelületet el kell távolítani. Vízpárát át nem eresztő fal­burkolatok – pl. lakk- vagy fémtapéták – fel­ragasztásakor a hordozópapírokat mindig el kell távolítani. A helyükön maradhatnak a nem papírra kasírozott, bevonattal ellátott üvegszálas anyagok, ha még jól tapadnak az alaphoz.

Leválasztási eljárások

A régi tapéták tapadása függ:

  • a ragasztóanyag fajtájától: azokat a tapétá­kat, amelyeket vízben oldható ragasztóval ragasztottak, többnyire könnyen le lehet vá­lasztani. Speciális vagy diszperziós ragasztó esetén a leválasztás nehezebb, nagyon fá­radságos is lehet;
  • az alkalmazott ragasztó mennyiségétől és állagától;
  • az alap szívóképességétől;
  • a tapétát ért nedvességtől.

A ragasztóanyag és az alap adhéziós kötését teljesen meg kell szüntetni. A víz a ragasztót feloldja. Ezt az oldóhatást gyorsítani és fokozni lehet a vízhez adagolt vegyszerekkel (nem habzó nedvesítőszerekkel), amelyek megszün­tetik a vízfelületi feszültségét. A nedvesen jól tisztítható vagy lesúrolható tapéták felületét durva (P 40 vagy P 60 szem­cseméret) csiszolópapírral csiszoljuk meg.

Több egymásra ragasztott tapétaréteghez cél­szerű perforálóhengert vagy tapétatigrist alkal­mazni. Itt a csillagkerekek benyomódásának mélységét finoman be lehet állítani, így elkerülhető az alap felsértése. Ezek a szerkezetek mechanikusan felnyitják a ta­péták felületét, a lyukakon áthatoló víz gyor­sabban át tudja azokat nedvesíteni.

A makacsul ragadó tapétákat gőzölő tapéta­leválasztó készülékkel könnyebben el lehet tá­volítani. A vizet egy elektromosan vagy PB-gáz­zal fűtött kazánban hevítjük, és a gőzt hajlékony tömlővel a derékszögű legőzölőlapba vezet­jük. A gőz nagy hőmérsékletének hatására a speciális ragasztó és a diszperziós ragasztó hőre lágyuló műanyag alkotói meglágyulnak.

A tapéta leválasztásának eredményessége és gyorsasága a bemutatott készülékek, szer­számok és segédeszközök kombinációjától függ. A legfontosabb szerszám továbbra is az egyenes élű, célszerűen 10-12 cm munkaszé­lességű festőspatula, sarkai ne legyenek felhaj­lítva, nehogy az alapot megsértse.

Jó tanács

A leválasztás megkönnyítése: a nedvesíthetőséget az is javítja, ha a puhításra hasz­nált vízbe 5-10 % normál ragasztót adago­lunk, mert így a nedvesség tovább tudja kifejteni hatását a tapétára. A tapéta­leválasztó ill. -ragasztó vizes oldatát festő­kefével, hosszúszálú gyapjúhengerrel, de a legjobb, ha permetezőkészülékkel hordjuk fel, majd – a tapéta fajtájától füg­gően – 10-20 percig áztassuk a falbur­kolatot. Makacsul tapadó tapétán ezt az eljárást többször meg kell ismételni. A jól benedvesített felületeket vékony fóliával akár több órára is letakarhatjuk, hogy a nedvesség még jobban be tudjon ha­tolni az alapba.

A tapétacserét megkönnyítő alapozó

A vízzel hígítható elválasztóemulziót még a ta­pétázás előtt kell alkalmazni. Helyes alkalma­záskor a tapétacserét megkönnyítő alapozóra ragasztott tapétát a felújítás előtt sávonként, szárazon le lehet húzni. Ez különö­sen az olyan felületeknél előnyös, amelyeket gyakran kell tapétázni – pl. vásárok kiállítóhe­lyein, üzletekben vagy olyan lakásokban, ame­lyekben a bérlők sűrűn cserélődnek. Az alap céljára szívóképes belső vakolatok, gipsz­karton vagy forgácslapok alkalmasak. Az elő­kezelt felületeket száradás után a szokásos módon lehet tapétázni.

Az alap szakszerű előkészítéséhez tartozik a tisz­títás, az alapozás, a lelúgozás, továbbá a részle­ges vagy az egész felületre kiterjedő tapaszolás. Száradás közben a legtöbb falburkolatban fe­szültségek ébrednek, amelyeket az alapnak kell felvennie. Ez a feszültség a varratok környékén és a sávok szélein különösen nagy. Ha vékony papírtapétát sima alapra ragasztunk, amely­nek szívóképessége túl nagy, akkor az előze­tes ragasztózáshoz elegendő a híg, 1 : 80 arányú metil-cellulózragasztó.

A tapétacserét megkönnyítő alapozóra ragasztott tapétákat – sávonként vagy nagyobb darabokban – szárazon maradéktalanul le lehet húzni (lenti kép.)

Tapéta eltávolítása

Homokolódó vakolatok­nál előzetes ragasztózás nem alkalmazható. Enyhén érdes vakolatokon a struktúra és a szívó­képesség kiegyenlítésére kenhető makulatúrá­kat lehet használni, ezek azonban csak könnyű és közepesen nehéz papírtapéták ragasztásá­ra alkalmasak.

Az alapok megerősítése

Az enyhén homokolódó vagy krétásodó vakolat­felületek megerősítésére alapozószereket kell alkalmazni – ezek az alap fajtájától és tulaj­donságaitól függően oldószert nem tartalmazó alapozódiszperziók vagy oldószertartalmú mélyalapozók lehetnek. A vízzel hígítható, oldószert nem tartalmazó mélyalapozót, amely­nek alapját a vízben kolloid alakban eloszló igen kicsiny műgyanta részecskék alkotják, a kö­vetkező alapokhoz használjuk:

  • erősen szívó vakolatfelületek,
  • gipszkarton lapok,
  • gipszfalépítő lapok.

A mosható és súrolható festékbevonatoknál a tapadást ragasztószalag-próbával ellenőriz­zük. Itt esetleg hígított, oldószertartalmú alapozó­szert alkalmazhatunk. Az alapozódiszperzióknak nincs erős szaguk. Nem tűz- és robbanásveszélyesek, viszonylag gyorsan száradnak és így lakóhelyiségekben előnyösen alkalmazhatók. A vizes alapozókat 5 °C alatti hőmérsékleten, hideg felületekre nem szabad alkalmazni.

Az alapozás öt alapszabálya

  • Az alapozóbevonat anyaga hatoljon be az alapba, csökkentse az erős, ill. egyenlítse ki az eltérő szívóképességet.
  • Biztosítsa az utána következő tapétá­zási és ragasztási műveletek eredmé­nyességét.
  • Erősítse meg az enyhén homokolódó vakolatokat és krétásodó visszamaradt festékbevonatokat, gipszkarton lapok­nál akadályozza meg a felület felpu­hulását, hogy a tapétákat később könnyebben le lehessen választani.
  • Az alapozóbevonat anyaga nem zár­hatja le az alapot.
  • Munkavédelmi és környezetvédelmi okokból a faanyagok kivételével az összes szívóképes alapot vízalapú alapozóanyaggal kell kezelni.

Kivételes esetekben még szükség lehet az oldó­szertartalmú alapozókra, amelyek az alapot erősen és mélyen megszilárdítják.

Ilyen esetek lehetnek a következők:

  • puha gipszvakolatok;
  • mészhabarcs vakolatok, egy esetleges szinterréteg feltörése után;
  • ha a tapétázás alapja faforgács lap, kemény farostlemez vagy bútorlap.

A víztartalmú alapozók a faanyagok megduzzadását idézhetik elő. Igaz, hogy az oldószer­tartalmú alapozók szagterhelését már jelentő­sen csökkentették, belső helyiségekben mégis csak akkor alkalmazzuk, ha azokat jól át lehet szellőztetni. Az előírt száradási időket feltét­lenül tartsuk be, még akkor is, ha a felületet már száraznak érezzük. Ez különösen azokra az esetekre vonatkozik, ha polisztirol-keményhab alátéttapétát, viniltapétát vagy strukturált viniltapétát kell ragasztani. A viniltapétát az oldószer gőzei ledobhatják és színárnyalatát is megváltoztathatják.

Glettelés helyett üvegfátyol

A gipszkarton lapok felrakását követően a felületet kezelni kell, az illeszkedése­ket, a hézagokat, csavarfejeket, nútokat glettelni, a sérültebb területeket pedig csiszolni kell. (A gipszkarton lapok hosszanti éle például le van vékonyítva, ha ezt nem glettelik, a felület egyenetlen marad; de hasonló a helyzet a vágott élek csat­lakozásánál is, azokat is ki kell egyenlí­teni). Az épület mozgása során keletkező mikrorepedéseket, egyenetlenségeket tö­kéletesen elfedi, a fizikai hatásoknak el­lenáll, a fátyol nem szakad el. A hossza­dalmas és aprólékos munka elkerülhető, ha a szakemberek a glettanyag helyett az üvegfátyolt választják.

A speciális anyag felhasználásának két módja ismert:

  • speciális ragasztóval, akár mint egy tapétát, viszik fel a felületre, majd ra­gasztás után egyszerűen átfestik;
  • glettbe ágyazzák, és így erősítik meg a vakolatot.

Erre a célra a gyártók az üvegfátyol egy speciális változatát fejlesztették ki. A fátyol felhasználása előtt mindig meg kell vizsgálni a falfelületet, a repedt, felhólyagozott, töredezett, nem megfelelő tapadású felületre az anyagot nem lehet megfelelően felhelyezni. Az üvegfátyol felhelyezését szakemberre kell bízni.

Mi az üvegfátyol?

A gyártás során – nagyon leegyszerű­sítve – üveggranulátumokat robbantanak fel, aminek következtében elemi mikroszálak keletkeznek. Ezeket egy speciális kötőanyaggal fogják össze, hengrelik, majd különböző g/m2 tapétákat készí­tenek belőle. A piacon megvásárolható üvegfátyolok között minőségi eltérések vannak, ami a robbantás precizitásával áll összefüggésben.

A minőségi üvegfá­tyol homogén, ezáltal erősebb, szemben a gyengébb minőségűvel, amely – sok esetben – csomós marad. Az üvegfátyolt Európában és Kínában gyártják. A tapé­tázásra is alkalmas üvegfátyolt kizárólag egy európai gyár tudja gyártani. (Az ér­dekesség kedvéért: arról az üvegfátyolról van szó, amilyet a terhességi tesztekben is megtalálhatunk.)

Olaj- és lakkfestékbevonatok előkészítése

A régi olaj- és lakkfestékbevonatok – pl. lépcső­házak lábazatainál – tapéták alapjául nem alkalmasak. Különösen az erősebben meg­feszülő tapétákra jellemző, hogy a sávok szélei felválnak – még akkor is, ha diszperziós ra­gasztóval dolgozunk. A festékbevonatot lúgos anyaggal érdesítsük fel, majd vízzel alaposan mossuk le. Így jól tapadó, sima felületet ka­punk. Ezt célszerű tapadóhíd bevonattal ellát­ni, majd tekercsmakulatúrával beragasztani. A tapadóhíd telített, kenhető állagúra beállított diszperziós ragasztó. A felület fapadosságát speciális adalékanyagokkal (pl. kvarchomok­liszttel) még fokozni lehet.

Látszóbeton felületek alapozása

Új létesítményeknél gyakran előfordul, hogy tapétázható betonalapra kell dolgozni. Ezeket csak olyan alapozás után lehet tapétázni, amely alapozás a nagyon sima betonfelület tapadá­sát megnöveli. Az ún. tapadóhíd telített, kenhető állagúra beállított diszperziós ragasztó vagy valamilyen speciális tapéta­alapozó festék.

Nehéz tapétákra célszerű tapadást segítő bevonatot felhordani, arra pedig tekercsmakulatúrát ragasztani (lenti kép).

Tapéta bevonat

Az alapok lesimítása

A tapéták az alapok egyenetlenségeit nem fedik le. Csak a vastag, strukturált tapéták képesek az alap finomabb hibáit elrejteni. Erre azonban nem hagyatkozhatunk. A kidudorodások, lyukak, repedések, spatulanyomok és a gipsz építőlapok illesztési helyei a tapétázás után láthatók maradnak. Ez oldalról érkező vagy pásztázó fényben különösen zavaró.

A szakszerű tapétázás fontos előfeltétele a glettelés és az azt követő csiszolás, különösen sima vagy fénylő felületű, pl. sima vinil-, fém- vagy kép­tapétáknál. Érdes alapokról a homok- és vako­latszemcséket előzőleg kaparjuk le. A vízre duzzadó glettanyagok a ma kapható, jó minő­ségű tapétákhoz nem alkalmasak. A vízgőzt nehezen áteresztő tapétákhoz diszperziós vagy latex tapaszokat se alkalmazzunk.

A kidudorodásokat és hullámosságot nagy felületen alkalmazott gipsztartalmú, semleges tapasszal (pl. gipszhidrát tapasszal) lehet kiegyenlíteni. A glettelés megis­métléseinek száma a felület egyenetlenségei­től függ. Az egész felületre kiterjedő, gondosan elvégzett glettelés sima alapot ad.

Vakolathiba javítása
Vakolathiba javítása

Ha a szóban forgó falrészletet egy kézi lámpá­val oldalról megvilágítjuk, láthatjuk, hogy a glet­telt felületen vannak-e még egyenetlenségek. A falnak a később arra felszerelt falilámpák fényében, indirekt megvilágítás esetén vagy súrolófényben is kifogástalanul simának kell látszania.

Súrolófényben ellenőrizhetjük, hogy a glettelt felületen vannak-e még egyenetlenségek (lenti kép).

Súrolófény ellenőrzés

Fluátozás

A lúgos alapok tapétázásra alkalmatlanok. A fluátok (fluor-szilikátok), azaz a sziliciumfluor-dihidrogénsav fémes sói képesek arra, hogy a felszíni, lúgosabb alapokat semlegesít­sék. A fluátok mész- és cementtartalmú ala­poknál alkalmazhatók, fa-, gipsz-, tégla- vagy diszperziós festékkel bevont felületeken azon­ban hatástalanok.

A fluátozás alapszabályai

Általános érvényű szabály, hogy csak tiszta, műanyag edényeket használjunk. A fémfoglalatú kenőszerszámok alkalmat­lanok. A fluor-szilikátok a fémekkel vegyi reakcióba lépnek és elvesztik hatékony­ságukat. Az egyes munkamenetek között időt kell hagyni a fluát reakciójára, azaz vigyázni kell arra, hogy az egyenként fel­hordott fluátrétegek megszáradjanak.

Az eljárás, lépésekre bontva:

  • Az alapot tisztítsuk meg, a régi bevo­nat maradványait távolítsuk el.
  • A vakolat hibás részeit javítsuk ki.
  • Fokozatosan növelt koncentrációval vé­gezzük el a fluátozást: fluát,víz aránya:
    • első munkamenet. 1 : 4,
    • második munkamenet 1:2,
    • harmadik munkamenet. 1:1, csak akkor végezzük el, ha a felületen még mindig hólyagok keletkeznek.
  • A fluát megmaradt részét vízzel alapo­san mossuk le.

Fluát alkalmazása esetén a lúgosság vegyi át­alakulás hatására csökken, a kalcium-kar­bonát ugyanis oldhatatlan kalcium-fluoriddá alakul át. Eközben enyhe buborékképződés kíséretében szénhidrogén szabadul fel. A reak­ció végterméke gél állagú kovasav, amely be­hatol az alap hajszálcsöveibe és azokat lezár­ja, így lehetővé válik a vízfoltok és a nikotin lezárása. Az edényen lévő használati utasítás szerint fluátozzunk.

Anyagok az alap előkészítéséhez

Az alap előkészítésének finomságai: szigetelő-és lezáróanyagok alkalmazása, a fluátozás, va­lamint a kenhető és a tekercsmakulatúra hasz­nálata. Ha az alapon olyan hibák vannak, ame­lyek a tapétán átütve is láthatóvá válhatnak, akkor szigetelő-, ill. lezáróanyagokat kell alkal­mazni.

A lezáróanyagok megakadályozzák, hogy az alapban lévő oldható anyagok (pl. nikotin­maradványok, festékek, a kémény falán meg­jelent kátrányfoltok és sók) a tapétán átütve annak felületén is megjelenjenek. Ezek az anya­gok megszüntetik az alap szívóképességét, ezért csak kisebb felületeken alkalmazhatók. Nagyobb felületeken csak lehúzható tekercs­makulatúra felragasztásával oldható meg a prob­léma. Pontszerűen elhelyezkedő, rozsdásodó fémrészeket alufóliával lehet lezárni.

Lezáró fémfóliák

  • Alumíniumfólia kasírozva vagy kasírozás nélkül. A kb. 0,01 mm vastagságú alufólia hátoldalára cellulóz- vagy szulfitpapírt kasí­roznak. Ezt salétrom- és sókivirágzások, vízszegélyek, foltok letakarására és korláto­zottan nedvesség elhárítására lehet alkal­mazni. A fóliázott oldalt diszperziós ragasztó­val ragasztjuk az alapra. A fóliát hólyagmentesen, sérülés nélkül nyomjuk rá az alap­ra, a tapétázást csak teljes száradás után végezzük el. A kasírozás nélküli alufóliát (vas­tagsága 0,005-0,1 mm) párazáró rétegnek használjuk. A sávokat 1-3 cm átfedéssel kell egymás mellé ragasztani. Az átlapolt részeket ne diszperziós ragasztóval, hanem kontaktragasztóval rögzítsük.
  • Az ólomfóliák szintén felületek letakarására használhatók. A lúgoknak és salétromnak ellenállnak. A kasírozás nélküli ólomfóliát sugárzás ellen is használják, pl. röntgen­helyiségekben. Szívóképes alapokhoz ebben az esetben is kontaktragasztót kell használ­ni. Ha a kasírozatlan fóliákat és falburkola­tokat betapétázzuk, tapadóhidat alkotó bevonatra és makulatúrapapírra feltétlenül szükség van.

Ragasztózás és folyékony makulatúra

Ha a tapétát sima, sík alapra ragasztjuk, a szívó­képesség csökkentésére elegendő, ha a fe­lületet előzetesen hígított ragasztóval kenjük be.

Az enyhén érdes alapokat a kiálló vakolat­szemcsék lecsiszolása után ajánlatos folyé­kony makulatúrával bekenni. Ez a vakolat eny­hén érdes struktúráját kiegyenlíti. Az arra ragasztandó tapétákat könnyebben lehet igazí­tani és tapadásuk is jobb.

Alátétanyagok

Minden olyan alapot, amely­nek színeltérései vannak, átlátszó falburkolatok­kal (pl. vékony növényi rost, selyem-, vinil- és textiltapétákkal) való tapétázás előtt megfele­lően kezelni kell.

Az alátéttapéta egyenletesen világos és szívó­képes alapot hoz létre. A tekercsmakulatúra ezen kívül az erősebb tapétapapírokra és fű­részporos tapétákra jellemző száradási feszült­ségeket is kiegyenlíti.

A tekercsmakulatúra sávokat egymás mellé illesztve kell ragasztani és azok rendszerint már a következő nap áttapétázhatók. A tekercsmakulatúrákat általában 56 cm szé­lességben gyártják, hogy a tapétavarratokhoz (ez az Euro-tekercseknél 53 cm) képest eltolva lehessen azokat elhelyezni. Ha az alátét­anyagok és a tapéták varratai egymásra es­nének, azok száradáskor esetleg felválnának.