Télikertek

Úszómedence a télikertben (példa)

Mi a megoldás, ha úszás közben szeretnénk tetőt tudni a fejünk felett, a szabadtéri fürdőzés egyedi hangulatáról viszont mégsem akarunk lemondani. A modern üvegépítészet segítségével messze túl lehet lépni a kertet és a házat összekötő egyszerű építményen. Az üvegkupola tulajdonosai a háznak ezt a részét „az abszolút jó érzések birodalmának” nevezik. Ebből adódóan a lehető legtöbb időt töltik a háznak ebben a részében.

Mivel az építtető család már régóta közeli kapcsolatban áll a vízzel, mintegy három évvel ezelőtt, a ház építésekor az úszómedencét is azonnal megterveztették. Bár a környéken eléggé beépítettek a telkek, az alagsori megoldás mégsem jött szóba. „Egyszerűen világosabb helyiséget szerettünk volna, mint amilyet egy föld alatti megoldás lehetővé tesz” – magyarázza a tulajdonos lánya. Ebből adódóan csak olyan földszinti építmény jöhetett szóba, amely sok fény és napsütés befogadására képes. Az előírások azonban olyan szigorúak voltak, hogy tulajdonképpen egyedül a télikertmegoldás jöhetett szóba.

Üveg dongaboltozat

Az üveg dongaboltozat nagyvonalú térhatást hoz létre, amelyet a plafon alatt húzódó tükörcsík még jobban kiemel.

Az ötlet és az úszómedencét magába foglaló építmény terve az építtetőt dicséri, aki a lehetőségeket kihasználva minden tekintetben látványos épülettestet alkotott. A télikert tartószerkezete alumínium-acél konstrukció, amely az épület kis keresztmetszetének köszönhetően könnyűnek és átlátszónak hat. Az üveg k-értékét úgy választották meg, hogy a hőszigetelés ne menjen a természetes napsugárzás rovására.

Alul kristálytiszta víz, felül világító égbolt

Alul kristálytiszta víz, felül világító égbolt

Az üvegépítményre a dongaboltozat teszi fel a koronát, amely az egész télikertet sokkal nagyobbnak láttatja, mint amilyen az valójában. A nyitott építkezési mód egyedi térélményt biztosít. Bár a télikertet mindössze egyetlen ajtó köti össze a ház előszobájával, mégis építészeti és optikai egységről beszélhetünk. Az üveg boltozat kerekded formái a terasz lefedésének megoldásában és a házhoz épített, félkör formájú erkély vonalaiban is visszaköszönnek. Az építtetők a terek berendezésénél is tanúbizonyságot tettek a részletek iránti érzékükről.

A boltozat ívei több száz kis égőt rejtenek, amelyek az esti órákban kellemes hangulatot teremtenek. Annak érdekében, hogy a helyiség magasságát optikailag csökkentsék, kb. 3 méter magasságban vékony acélköteleket szereltek fel, amelyek a méreteket optikailag csökkentik, a kilátást viszont nem zavarják. A tartóívek kapcsolódási vonalára tükörcsíkot tettek, amely a helyiséget a végtelenbe hosszabbítja meg.

A „második otthon, Szardínia” emlékét felidézendő, egy helyi művészt bíztak meg a jellegzetes szardíniái tájkép elkészítésével, amely a télikert egyik sarkában kapott helyet. Már maga az építmény is elég különleges, ezért az úszómedence formájának kialakításánál az egyszerű, de praktikus téglalap forma mellett döntöttek. A 7×4 m széles medencét kibetonozták, majd csempézték. A medencében áramoltató és vízforgató működik.

Úszómedence

A boltozatban elhelyezkedő égők mellett két víz alatti fényszóró gondoskodik az esti vagy éjszakai világításról. A családtagok szerint az éjszakai fürdőzés igazi élmény. Olyankor a lámpákat is lekapcsolják és csak az égbolt csillagképeiben gyönyörködnek. A medence kialakításánál sem spóroltak. A medence feszített víztükrű, a körben elhelyezkedő túlfolyók tartalmát tíz lefolyó gyűjti össze. A tiszta víz négy függőleges befúvón jut vissza. A víz tisztítását aktívszenes szűrőberendezéssel oldották meg. így az egyébként nem szűrhető anyagokat is képes a szűrő felfogni.

A szűrő tisztítása, a víz fertőtlenítése, a pH-érték ellenőrzése és korrekciója automatikus. A fürdővíz klórral, oxigénnel és ózonrészecskékkel való ellátásáról egy ún. Clorozon-készülék gondoskodik, hogy a nyálkahártya irritációja és a kellemetlen szagok elkerülhetők legyenek. A télikertet a „jó érzések birodalmának” nevezzük – mondja az építtető család. Mindez nyáron különösen igaz, mert a nagy harmonikaajtókat kinyitva szinte a strandon érezheti magát a család. 

Az üvegtető árnyékolása igény szerint változtatható

Az üvegtető árnyékolása igény szerint változtatható

Már 5 °C-nál van hőnyereség:

Az üvegépítmény alumínium keretprofiljai teljesen hőszigeteltek, és az üveg (k-értéke 1,1) is kimondottan jó. Bár léteznek ennél jobb k-értékű üvegek is, az építtetők szerint ezek még annyira drágák, hogy a költségek nem állnak arányban az elérhető megtakarítással. Ezt igazolja három év tapasztalata is. A csarnok minden tekintetben télálló. Az üveg dongaboltozat megfelelő árnyékolására különös figyelmet kellett fordítani, hiszen azon keresztül a napsugarak szinte akadálytalanul juthattak volna be a belső térbe.

A három szegmensre osztott, egyenként vezérelhető árnyékoló rendszer teljesen automatikusan működik. A beépített, párátlanítóval és hővisszanyerővel működő szellőztető berendezés kevés kivételtől eltekintve a hideg évszakban is biztosítja az üvegtáblák átláthatóságát, és a kilátás zavartalanságát. Az építtető szerint az üvegből épített csarnok fenntartása (fűtése) sem drágább a hagyományos építésűeknél. Elmondása szerint már 5 °C-os külső hőmérséklet és diffúz fény esetén is hőnyereség érhető el.

A bővítéssel jött meg a kedv a fürdőzéshez

Különlegességnek számít ez az átlátszó építmény, mert az üvegből és alumíniumból épí­tett szerkezet alatt a télikert jellemző növényei és bútorai mellett egy úszómedence is helyet kapott. A formákat és anyagokat szemlélve luxus színvonalú lakótélikerttel van dolgunk. „A télikert a ház központi része” – mondja a házigazda. „Szinte egész évben itt vagyunk.” A télikert természetesen nemcsak pihenőhelyként szolgál. Sőt, éppen ellenkezőleg. Különösen, ha a fiú vízi partit rendez, „akkor elszabadul a pokol” – mondják a szülők. „ Olyankor a fél falu nálunk vendégeskedik.”

Medence

Ott, ahol régebben keveset használt terasz állt, ma úszómedencés télikertet találhatunk. A hozzáépített épületrész a megbízók büszkeségévé vált, hiszen a medence és környezete egyre inkább a család életének középpontjába került.

Annak érdekében azonban, hogy az üveg alatt is felhőtlen legyen a fürdőzés öröme és a természetesség élménye, viszonylag költséges háttértechnika szükséges. A felszerelés az időkapcsolós padlófűtéstől kezdve a hőmérséklet- és eső­érzékelőkkel összekötött automatikus ablaknyitás ­vezérlőn keresztül egészen az árnyékolót vezérlő automatikáig sok mindent magában foglal. Ez utóbbi a nyári hőségben behúzza a tetőponyvát és a függőleges árnyékolókat.

A megfelelő szellőztető és párátlanító rendszerek nélkül a medence körül elhelyezkedő hatalmas üvegfelületeken is könnyen lecsapódna a pára. E rendszereknek mintegy 100 m3 levegőt kell megforgatniuk és nagy hőmérsékleti szélsőértékeket kell kiegyenlíteniük, hiszen a télikertet egész évben használják. Az átmeneti időszakokban a télikert segítségével csapdába ejtett meleget a ház egyéb helyiségei felé vezetik tovább. Ezért aztán az ajtó szinte egész évben nyitva van. „A sokak által félve emlegetett uszodaszaggal sincs semmi gondunk” – mondja a tulajdonos, és említést tesz a „kifogástalanul működő víztisztításról” is.

A háttérben költséges technika működik

A háttérben költséges technika működik

A medence vizét áprilistól szeptemberig a háztetőre felszerelt 20 m2-es napelem segítségével fűtik, amely egyébként a használati melegvizet is biztosítja.

A házigazda így indokolja ökológiai választását:

„A szórakozásomhoz nem akarok olajat égetni”. Napenergiával melegített víz esetén azonban számolni kell azzal is, hogy hosszabb esős időszak esetén a víz hőmérséklete egy-két fokkal csökkenhet. Ez azonban nem zavarja a háziakat. A kibetonozott medencét hőszigeteltek, és fóliával bélelték ki. A medence körül padlófűtést alkalmaztak. A medence felszereléséhez tartozik még a vízáramoltató is. A háziak bevallása szerint nincs annál jobb, mint reggel munka előtt vagy este pihenésképpen egy kicsit az árral szemben úszni. Különösen este különleges élmény az úszás, amikor a medence fényszórói a télikertet zöldes-kékes fénybe öltöztetik, és halványan a kert is láthatóvá válik az üvegen keresztül.

Medence

A medence vizét áprilistól szeptemberig kizárólag a ház tetején elhelyezett 20 m2-es napelem fűti. A keletkező energiát 1000 literes puffertartályba vezetik, ahonnét a megfelelő helyre továbbítják.

Medence

A medence vizét áprilistól szeptemberig kizárólag napenergiával fűtik. A télikertben elhelyezkedő úszómedence hamar a családi élet központjává vált. „Itt tartózkodunk egész évben” – mondják a ház lakói.

Fontos a háttértechnika

A télikertben gyakran szélsőséges klimatikus viszonyok uralkodnak. Ha a télikertben medencét üzemeltetünk, és el szeretnénk kerülni az idegeskedést, elsősorban a klimatizálásra és a víz előkészítésére kell odafigyelnünk. Ajánlatos a medence takarásáról is gondoskodni, hogy a párolgást meghatározott keretek között tudjuk tartani. A „télikerthatás” miatti nagy hőhozam, magas vízhőmérséklet és a közvetlen napsugárzás miatt a jól működő, az összetevők tekintetében gondosan mérlegelt víztisztítás elengedhetetlen.

A szakemberek ebben az esetben a higiéné ­paraméterek automatikus mérését és szabályozását javasolták. A mechanikus tisztítás Sopra-filter-technikával történik, a fertőtlenítést pedig Soprazon-készülék végzi. Ez utóbbi helyben állít elő klórt, amelyet az automata adagoló kever a vízhez. A víz pH-értékének korrekciója szintén automatikusan történik.