Vakolat

A gipsz megkötésének folyamata

A gipsz megkötése mint hidratációs folyamat bo­nyolult kémiai reakció. Egyszerűen fogalmazva a hidratáció alatt vízfelvételt értünk. A vízfelvétel miatt megnő a sómolekula. Bizonyos hőmérsékle­teken a hidrátforma elbomlik. Minél kisebb az adott sóra jellemző bomlási hőmérséklet, annál nagyobb veszélynek van kitéve az építőanyag. Az átalakulási folyamat hőmérséklet-ingadozás esetén rövid időn belül többször is végbemehet:

Gipsz megkötése

A reakció néhány percet vesz igénybe

A CaS04H20 különböző változatainak kötési folyamatát, tehát amikor a vegyület kalcium-szulfát-dihidráttá alakul (ez a vegyület kémiai­lag megegyezik a természetes gipsszel, amely a kiindulótermék volt: CaS042H20), lényegében a kiindulási anyag oldhatósága határozza meg. Minél nagyobb az oldhatóság, annál gyorsabban következik be a keverővíz túltelítettsége, és annál gyorsabban indul be a kristályosodási folyamat, amelyben kalcium-szulfát-dihidrát keletkezik.

Kristályképződést befolyásoló tényezők

Ezen túlmenően a kristályképződés sebességét és ezzel együtt a kötés idejét a fajlagos felület is befolyásolja. A hőmérséklet is hatást gyakorol a szilárdulásra. A kötési és kristályképződési folya­mat ún. additív anyagok segítségével erősen befo­lyásolható. Gyorsítólag hatnak például a kénsav és néhány vegyülete, a salétromsav, a sósav és néhány alkáli- és ammóniumsó vagy a vízüveg is stb. Ezzel szemben a kalcium-klorid, a káli- és nátronlúg, gli­cerin, aceton, cukor, citrom- és ecetsav stb. reakciót késleltető hatásúak.

Környezetünk szennyezőanyagai sajnálatos módon épp a kalcium-hidroxidot és a kalcium-kar­bonátot támadják meg és alakítják át az épületeket károsító sókká. Emellett a gipsz sokkal jobban oldható, mint a mész, ezáltal gyorsan és egyszerűen lemosódik a homlokzatokról. Éppen ezért nagyobb koncentrációban szinte sosem mutatható ki.