Aljzat vizsgálat repedésnél: vakolat szilárdsága, nedvszívó képessége, üregek, tapadás
A szükséges helyreállítási intézkedések kiválasztásához a repedések meghatározásán és besorolásán kívül a vakolathordó alapréteg fizikai és kémia adottságainak bevizsgálása is alapvető feltétel. A minőségi, szakértelemmel elvégzett aljzatvizsgálat és értékelés nélkül a legköltségesebb műszaki és a legjobb minőségű helyreállítási eljárás is kudarcot vallhat. A szükséges és elengedhetetlen aljzatvizsgálatokat célszerű egyszerű segédeszközökkel lehetőség szerint a helyszínen elvégezni anélkül, hogy körülményes laborvizsgálatokra kerülne sor.
A javítási munkálatok előtt alaposan meg kell bizonyosodni arról, hogy az aljzat mozgásai befejeződtek. A repedésmozgás meghatározásának egyszerű de hatékony módszere, ha kb. 5 mm vastagságú gipszcsíkokat kenünk a repedésre. Legalább 1 hónapig kell figyelni őket, de a hosszabb megfigyelési idő azonban biztosabb eredményt ad. Ügyelni kell azonban arra, hogy a gipszcsíkok megfelelően tapadjanak az aljzatra, és ne legyenek túl vastagok.
Egyes esetekben szükség lehet további vizsgálatokra is, ezek a vakolathordó alapréteg fajtájától és kiképzésétől, valamint a repedés típusától és a felhasználandó bevonatrendszerrel szemben támasztott követelményektől függenek.
A vakolat szilárdsága
A régi vakolat szilárdságát, valamint az egymást követő vakolatrétegek növekvő szilárdságát úgy állapíthatjuk meg, hogy éles késsel belekarcolunk a vakolatba. Ha megfelelő tapasztalatunk van, akkor ezáltal durva becslést adhatunk a vakolat szilárdságról. A vizsgálat elvégzése előtt a vizsgálandó területről el kell távolítani a vakolaton esetlegesen visszamaradt szerves bevonatokat.
Ezt követően a legcélszerűbb a vizsgálatot egy száraz és egy benedvesített területen elvégezni, mert így adott esetben meg tudjuk állapítani, hogy a vakolat szilárdsága csökken-e nedvesedés esetén. Többrétegű vakolat esetében a vakolatot keresztmetszetében átvágva és vágási felületet drótkefével megdörzsölve lehet az egyes rétegek közötti szilárdságkülönbségekre következtetni.
Nedvszívó képesség
Az új vakolati hordozóréteg (régi vakolat vagy festékréteg) nedvszívó képessége határozza meg, hogy szükséges-e megfelelő alapozóréteg felhordására, ami esetleg kiegyenlíti a nedvszívó képességet és/vagy javítja az új réteg tapadását, vagy elegendő csupán a felületet alaposan benedvesíteni. A vakolati aljzat nedvszívó és ezáltal vízfelvételi képességét is viszonylag egyszerűen lehet meghatározni az ún. nedvesítési próbával. A nedvesítési próbánál teljesen el kell távolítani az esetlegesen visszamaradt bevonatokat, majd szórófejes üveggel vagy pipettával egy csepp vizet kell a régi vakolatfelületre cseppenteni.
Nedvszívó képesség vizsgálata
A vízcsepp lefolyását figyelve a lefolyás sebességéből és a megtett útból következtethetünk a nedvszívó képességre. Erősen nedvszívó vakolatok, ill. nagy nedvszívó képességű aljzatok esetén a vízcsepp csak rövid nyomot hagy, mivel a víz viszonylag gyorsan behatol az aljzatba. Ilyenkor célszerű egy alapozóréteget alkalmazni, amely szabályozza a nedvességfelvételt. Kevésbé nedvszívó vakolatok esetén a víz természetesen lassabban hatol be. A hidrofobizált vagy víztaszító vakolatokról a vízcseppek szabályosan lefutnak. Ha tehát a lefutó vízcsepp hosszú nyomot hagy, vagy esetleg le is pereg, akkor az alapozás mellé általában még egy tapadóhidat is fel kell hordani.
A nedvesítési próbáról fontos tudni, hogy kizárólag a felület nedvszívó képessége határozható meg vele. A későbbi értékeléseknél figyelembe kell venni, hogy a hidrofobizáló impregnálásokat néhány hónap után már nem lehet kimutatni ezzel a módszerrel. Ennek ellenére a hidrofobizáló anyag behatol az építőanyag kapillárisaiba és ki is fejti hatását. Ezért a gyakorlatban ajánlják, hogy a vakolatminták törési felületein további nedvesítési próbákat végezzünk.
Pontosabb mérések
Pontosabb mérések azonban az ún. Karsten-féle vízbehatolásmérővel (vagy Karsten-csővel) végezhetők, amelyeket a vakolatfelületre ragasztva meg lehet határozni a vízfelvételt az idő függvényében. A Karsten-féle vízbehatolásmérővel végzett mérés kellő tapasztalatot igényel, mivel a vizsgált vakolati vagy festékrendszer víztaszító tulajdonságairól nem lehet általános kijelentéseket tenni. A folyadék a falfelületen gyakran szélesen eloszlik, annak ellenére, hogy a nedvesség nem hatolt be mélyen az aljzatba.
Üregek
Az üregek akusztikus módszerekkel feltérképezhetek. Erre a célra például hajlított drót vagy vékony fémrúd használható, amellyel végig kell pásztázni a felületet. Egyszerűbb azonban, ha a felületet enyhén végigkopogtatjuk egy kalapáccsal vagy hasonló szerszámmal. A kis kiterjedésű (a tenyérnyi méretűnél nem nagyobb összefüggő felületek) üregekkel általában nem kell foglalkozni, ha a vakolat saját szilárdsága megfelelő. A nagyobb felületeket azonban az aljzatig vissza kell bontani. Ha a régi vakolat nagyon kemény, és ezáltal nagy kiterjedésű üregek keletkeztek, akkor ebben az esetben ügyelni kell arra, hogy egy javítási kísérlet során is a vakolat teljesen leválik az aljzatról.
A vakolatrétegek tapadása
A vakolatrétegek tapadásánál különösen fontos az egyes vakolati rétegek egymás közötti és az alapvakolat és az aljzat közötti tapadás ellenőrzése. Ehhez vágókoronggal vagy fúrással egy vakolati mintát kell venni. A vakolati minta lehetőleg tartalmazza az aljzatot is. Ezen minta alapján lehet értékelni a rétegek egymás közötti és az alapvakolat és az aljzat közötti tapadás. A vizsgálat eredménye alapján eldönthető, hogy a repedezett homlokzati felület vakolatát ki lehet-e javítani és helyreállítani, vagy teljesen új vakolatszerkezetet kell választani és új vakolatot készíteni. A tapadás vizsgálata továbbá segíthet eldönteni, hogy milyen helyreállítási eljárást érdemes alkalmazni.
Leszakadási szilárdság
Ha a felületre ásványi vakolat kerül, mindenképp meg kell határozni a vakolathordó réteg leszakadási szilárdságát a vakolási munkálatok megkezdése előtt. Ehhez egy kb. 1/2 m2-nyi területen 5 mm vastag, hidraulikusan kötő tapadóhabarcsot hordunk fel fogazott simítóval. Ezt követően a habarcsra alkálifémnek ellenálló erősítőszövetet fektetünk, amelynek alsó vége legalább 40 cm-re ki kell, hogy lógjon.
Az erősítőszövetre ismét habarcsot hordunk fel, majd elsimítjuk. 4-7 nap várakozási idő után a habarcs megszilárdult, és az erősítőrácsot a szabadon maradt alsó részénél fogva lehúzzuk. Ha a habarcsréteggel a régi vakolatréteg is leválik, akkor tapadószilárdsága nem elegendő ahhoz, hogy a régi vakolat megtartsa a rá kerülő új vakolatréteget. Ha azonban a két tapadóhabarcs-réteg elválik egymástól, akkor a felújítandó vakolat szilárdsága elég nagy, vagyis felhordható rá az új vakolatréteg.
A bevonat fajtájának meghatározása
Ha a helyreállítás során a meglévő bevonatot nem kívánjuk eltávolítani, csak rá szeretnénk vakolni, akkor mindenképpen meg kell határoznunk a bevonat fajtáját. Ehhez nagy segítséget nyújthatnak a legegyszerűbb eszközök és módszerek is. A régi számlák például sok információt tartalmazhatnak a bevonatról, de sok következtetés vonható le abból is, ha a felületet meggyújtjuk vagy oldószerrel megdörzsöljük. Az ásványi bevonatok például nem éghetők, és így lángban nem is kormolnak.
A szerves bevonatok viszont általában éghetők, és a koromképződés mellett jellegzetes szaggal égnek. Az égő bevonat szagából kellő gyakorlat mellett be lehet azonosítani a kötőanyagokat is. Az oldószeres vizsgálatnál azt kell szem előtt tartani, hogy a szerves bevonatok szerves oldószerekben legalább részben oldódnak, míg az ásványi bevonatok egyáltalán nem. Ha a lánggal vagy az oldószerrel végzett vizsgálatok sem vezettek egyértelmű eredményhez, akkor mintát kell venni a bevakolandó felületről, a mintát pedig laboratóriumban, kémiai módszerekkel elemezni kell.
A bevonat tapadása
Ha a meglévő ásványi és/vagy szerves bevonatot szeretnénk a felület egyes részein vagy az egész vakolandó felületen megtartani, akkor ellenőrizni kell, hogy a bevonat megfelelően tapad-e a régi vakolatréteghez. A tapadást például a DIN 53131 sz. szabvány alapján elvégzett rácsvágásos próbával állapíthatjuk meg. Kézzel megdörzsölve a régi vakolatfelületről meg lehet állapítani a felület esetleges krétásodását.
A krétásodó felületek semmiképpen sem képeznek alkalmas hordozóréteget az új bevonatrendszer számára. Ilyen esetekben meg kell vizsgálni, hogy megfelelő alapozás és/ vagy tapadóhidak alkalmazása elegendő tapadást tud-e biztosítani az alkalmazandó bevonatrendszer számára. Ha nem, vagy túl nagy a kockázat, akkor el kell távolítani a krétásodó bevonatot. Sok esetben elég a felületet nagynyomású eljárással letisztítani, majd ezt követően egy alapozást elvégezni.
Egyebek
Ha a repedéseket új vakolattal vagy festéssel szeretnénk kijavítani, akkor az aljzaton más vizsgálatokat is el kell végezni az új vakolat vagy bevonat felhordása előtt. így a régi vakolatoknál a nedvesség- vagy a sóterhelés is okozhatja a repedések keletkezését, így egyes esetekben szükség lehet számszerű és kvalitatív nedvesség-, valamint sómérlegek felállítására is. A káros hatású sók, mint a kloridok, szulfátok, nitrátok és karbonátok mellett természetesen más anyagok is találhatók az aljzatban, mint például festékpigmentek, korom és olajok.
Ezek az anyagok egy újravakolás vagy egy új bevonat felhordása után ismét megjelenhetnek a felületen. Továbbá meg kell vizsgálni azt is, hogy az aljzatban vannak-e olyan anyagok, amelyek alkálikusságuk révén, vagy alkáli-vegyületekkel lépnek kölcsönhatásba, vagy pedig nedvesség hatására duzzadnak vagy zsugorodnak. Az utóbbi időben egyre gyakrabban vizsgálják azt is, hogy az aljzat tartalmaz-e algákat vagy gombákat, így az aljzatot adott esetben nemcsak tisztítani, hanem fertőtleníteni is kell. Az ezt követő felújításnál arra kell törekedni, hogy az algák és gombák újabb elszaporodását minél jobban kitoljuk.
Ezért egyre gyakrabban alkalmaznak biocid hatású vakolat-és bevonatrendszereket, amelyeket felhordás után már csak az egyes rendszereknek megfelelő festéssel kell ellátni. Az elmúlt években uralkodó nézetekkel ellentétben, miszerint az ásványi vakolatok erős lúgossága természetes védelmet nyújt a gombák és algák felszaporodásával szemben, ma már elterjedt eljárás, amikor az ásványi vakolatrendszereket is ellátják egy vagy két festéssel, ha a feltételek kedveznek a mikroorganizmusok szaporodásának.