• lazúrozás

Lazúrozás a homlokzat szépítésére

Még meg kell említenünk a lazúrozás techniká­ját, amelynek az utóbbi néhány évben megnőtt a jelentősége, és amely határozottan növelheti a homlokzat optikai hatását. Lazúrozással színez­hetjük a természetes felületeket, vagy erősíthetjük a természetes színhatást. Lazúrozással további hangsúlyt adhatunk a homlokzaton a plasztikus felületeknek.

Éppen ez teszi olyan érdekessé a lazúrozást az egyes épületrészekkel, stukkódíszítéssel és szobrokkal kölcsönhatásban. A monoton, egyszerű felületeket strukturálni lehet a lazúrozással, ill. értékes építőanyagok hatását keltheti, imitálhatja például a márvány felületét. Az épület alakításainak szempontjain túl a lazúrozásnak az a feladata, hogy védje a homlokzatot (és természetesen magát is) az időjárás és a környezet káros hatásaitól.

Lazúr tulajdonságai

A megszáradt lazúrozás színáteresztése, transzparenciája a fény törésének módjain alapul, az ún. refrakción, remisszión és reflexión, valamint függ a pigmentek, a kötőanyag és a nem teljesen lefedett alapfelület anyagától is. Különösen jól alkalmazha­tók ilyen helyzetben a szilikát- és diszperziós szili­kátrendszerek, mivel a kötőanyagként alkalmazott kálivízüveg nagymértékű transzparenciát biztosít.

A diszperziós szilikátfestékekbe diszperzióként kevert tiszta akrilát sem befolyásolja jelentősen ezt a tulajdonságot. Ha azonban olyan lazúrokat használunk, amelyekben emulziós, műgyanta diszperziós, olaj vagy lakk kötőanyag található, akkor számolnunk kell bizonyos mértékű színváltoztató hatással gyengébb átlátszóságuk, ill. későbbi elszí­neződésük miatt.

Pigmentszemcsék kiválasztása

A lazúrozás hatásának szempontjából elsődleges a pigmentszemcsék kiválasztása és helyzete. A pig­menteket az átlátszó kötőanyag térben az alapfelület előtt rögzíti, így a beérkező fény azon elszíneződik, majd ezután hullik az alapfelületre. Innen visszave­rődik, közben a pigmenteken újra elszíneződik.

A lazúrt alkotó festékrétegek szukcesszív összeadódásának spektrális törése a teljes festékrendszerben és a lazúr viszonylag laza pigmentszerkezetében megy végbe. A néző tekintete követi ezt az utat a világos, belülről megvilágított képmélységbe és vissza. Ezzel szemben egy zárófesték tömören és felületén átlátszatlanul reflektálja, abszorbeálja a beérkező fényt.

A következő lazúrozás feldolgozása és alap­felületének előkészítése alapvetően attól függ, hogy a már említett szilikát- vagy diszperziós szi­likátfestékeket használják-e. A helyben, fixativból (kálivízüveg) és a hozzá tartozó pigmentekből néhány órával a felhasználás előtt kevert szilikátlazúrokhoz alapfelületként csak „kovásodó” fe­lületek jöhetnek szóba. Kellő mennyiségben kell tartalmazniuk olyan anyagokat, amelyek felületével a vízüveg reakcióba tud lépni, és amelyek a határ­felületen végbemenő reakciókkal messzemenően oldhatatlan szilikátokat képeznek (ilyen anyagok alapvetően a kvarc és más szilikátok).

Megfelelő alapfelületek

Elsősorban a mész- és cementkötésű vakolatok és festékek, beton, tégla, a legtöbb terméskő, valamint termé­szetesen a régi szilikátfestékek és vakolatok tar­toznak a megfelelő alapfelületek közé. Ha azonban diszperziós szilikátfestékeket használunk, amelyek mint már említettük max. 5% szerves kötőanyagot (diszperzió és/vagy szilikongyanta) tartalmaznak, akkor a már felsorolt alapfelületeken kívül más, szilikátosan kevésbé reakcióképes (kevésbé „kovásodó”) alapfelület is bevonható.

A nagyon egyszerű feldolgozásuk, a magas páradiffúziós képesség és az ezzel egyidejű nagyfokú víztaszító képesség előnyei miatt a lazúrozást elő­szeretettel végzik diszperziós szilikátfestékekkel. A kritikus alapfelületre először egy alapozófestést készítenek diszperziós szilikátfestékkel, hogy egységes szilárdságot, nedvszívó képességet, struktú­rát és színezetet biztosítsanak. Ezzel a következő szilikátbevonat és a szilikátos alapfelület közötti reakcióképesség is növelhető.

A felületeket akkor szabad bevonattal ellátni, ha azok szárazak, meg­felelően szilárdak, és mentesek az építőanyagokra káros sóktól és egyéb elválasztó anyagoktól. Ha a mész- és/vagy cementkötésű vakolatokon mész-csurgás található, akkor azt valamilyen marószerrel (pl. vízzel hígított kovafolysavval) durván át kell dolgozni, majd utána alaposan le kell mosni. A túl erősen nedvszívó és/vagy esetleg krétásodó alap­felületeket szilikátos alapozóval vagy a szilikátlazúrhoz tartozó fixatívval kell előkezelni.

Lazúrozás szabályai

A lazúrozásnál fontos, hogy megállás nélkül, „nedves a nedvesre” eljárással, lehetőleg már használt, kisméretű kefével dolgozzunk, hogy az esetleges lerakódásokat és csurgásokat elkerüljük. Egyebekben az általános feldolgozási szabályok érvényesek, tehát például el kell kerülni a napsü­tés vagy erős szél hatására bekövetkező túl gyors száradást.

Színhatás

A kívánt színhatás elérése érdekében, ill. az alapfelület adottságaitól függően a lazúrt legyezőirányú ecsetvezetéssel vagy sávokban, hosszú mozdulatokkal kell felvinni, egy vagy több festéssel. Ennek során a festéket rövid száradási idő után egymás után több különböző, de színben egymáshoz hangolt rétegben is fel lehet vinni. Ez a módszer a lazúrozás optikai megjelenését még erősebben hangsúlyozza.

A lazúrozás technikájával a tervezőknek, épí­tészeknek, valamint a kivitelező szakembereknek érdekes felületkialakítási lehetőségek állnak rendel­kezésükre. A lazúrozásban rejlő lehetőség, vagyis hogy több, igen vékony színréteget hordjunk fel egymásra, és így finom világossági és színátmene­teket képezzünk, szinte határtalan lehetőségeket nyújt a homlokzatok és belső terek kialakításában.

A fényviszonyok változása a nap és az év során az adott felület összképének állandóan változó, finom részletet ad. Ebben egyértelművé válik, hogy a lazúrtechnikában a természet hatásaihoz közel álló minőség rejlik, de az a tény is, hogy a színek kiválasztását és létrehozását nem korlátozhatják a RAL- vagy NCS-színminták.