Festés, tapétázás

Festés és mázolás a gyakorlatban, sok képpel bemutatva!

Tartalomjegyzék Rejt

A helyiség megtervezése

Kis színtan

Egy új színösszeállítás alapvetően meg tudja vál­toztatni a szoba képét vagy akár a teljes otthont. Az új színek a bútorzat vagy a kárpitozás költséges kicserélése nélkül is képesek barátságos lakhellyé átalakítani egy rideg szobát.

Mivel a színválasztás mindig egyéni, kezdjük a festés megtervezését a kedvelt színek összegyűjté­sével (ugyanúgy, mint az öltözködésben, a bútorzat vagy műtárgyak kiválasztásakor). Merítsünk ötlete­ket magazinokból. Böngésszünk a szaküzletekben, hogy helyesen választhassuk meg a festékszínt, a tapétát és szövetet. A szín lehet világos vagy sötét, meleg vagy hideg, csillogó vagy matt. A színek befolyásolják a szoba hangulatát, s ennek megfelelően kell kiválasztanunk őket.

Színtartományok

Színtani kisszótár

  • Alapszínek: A piros, a sárga és a kék.
  • Árnyék: Sötétebb színárnyalat, amely fekete vagy szürke hozzáadá­sával jön létre.
  • Átlagos színárnyalat: Adott szín világos vagy sötét színskálája.
  • Egyszínű minta: Egyetlen színár­nyalat árnyékolási változatainak egyidejű használata.
  • Hangsúlyozott szín: Kontrasztos színárnyalat, képi hangsúlyt ad.
  • Hideg színek: Kék. zöld. bíbor árnyalatok.
  • Kiegészítő színek: Két olyan szín, amely pontosan szemben áll egymással a színtárcsán.
  • Kiegészítő színminta: A kiegészítő színek együttes használata.
  • Kontrasztos színek: Olyan színek, amelyek között a színtárcsán legalább három másik szín van.
  • Másodlagos színek: Narancsvörös, zöld és lila. Olyan színek, amelyeket két alapszín összekeverésével nye­rünk.
  • Meleg színek: Piros, narancs, sárga és barna árnyalatok.
  • Semleges színek: A fehér, a szürke és a bézs finom változatai.
  • Színárnyalat: Valamelyik szín.
  • Színminta: Színek csoportja, melye­ket együttesen használunk egy han­gulat vagy hatás elérésére. Telítetlen színek: Tompa, matt színárnyalatok, amelyek kevésbé csillo­gók fehér, fekete vagy a kiegészítő színük hozzáadása miatt.
  • Telített színek: Fényes, intenzív színárnyalatok, amelyek nincsenek összekeverve feketével, fehérrel vagy kiegészítő színnel.
  • Világos színárnyalat: Bármely szín, ha fehéret adunk hozzá.
  • Viszonylagos (rokon-) színek: Két szín közvetlenül egymás mellett a színtárcsán.
  • Viszonylagos (rokon-) színminta: Viszonylagos színek csoportjának egyidejű használata.
Színtárcsa

A színtárcsa mutatja, hogyan viszo­nyulnak egymáshoz a színek. A piros, a sárga és a kék – alapszínek. A narancs, a zöld és a lila – másodlagos színek, amelyeket két alap­szín kombinációjaként hozunk létre. Valamennyi szín a fehér, a fekete és az alapszínek bizonyos kombináció­jának eredménye.

A viszonylagos (vagy rokon-) színek

A viszonylagos (vagy rokon-) színek azok, amelyek közvetlenül egymás mellett helyezkednek el a színtárcsán. A tervezők gyakran alakítanak ki színmintát két vagy három viszonylagos színből.

A kiegészítő színek

A kiegészítő színek egymással szemben helyezkednek el a színtár­csán. A kék például a narancs kiegészítő színe. A kiegészítő színek hangsúlyt adnak egymásnak.

Semleges színek

Semleges színek a fehér, a szürke vagy a bézs árnyalatai. A legsemle­gesebb színeket kissé élénkíteni szokták meleg vagy hideg színek­kel. A semleges színű falak nem befolyásolják a bútorzat és a berendezések hatását.

Világos színek

A világos színek világosnak, nagyobbnak és magasabbnak mutatják a szobát. Mivel a vilá­gos színek verik vissza a legtöbb fényt, világossá tehetik az északi fekvésű szobát, a zárt helyiséget vagy a sötét közlekedő folyosót is.

A fehérek és más világos szí­nek alkalmasak bölcsődébe, óvodába vagy gyerekhálószobá­ba. A fehér falak minden szobá­ban semleges hátteret képez­nek, nem befolyásolják a bútor­zat hatását.

A fal felülete és a festék fé­nyessége bármely szín világos hatását módosíthatja. A sima felületek és a fényes festékek verik vissza a legtöbb fényt, és ezzel a színt még világosabbá teszik. A durva szerkezetű fala­kon a sík részleteken fénylő festékek több árnyékot adnak, és csökkentik a szín világos jellegét.

Világos színek

A világos színek visszaverik a fényt, ami látszólag nagyobbá és nyitottabbá teszi a szobákat. Ezekben a szobákban a világos bútorzat összeolvad a falakkal, és fokozza a nyitottság érzetét. Világos falfesték ajánlatos kis szobákban vagy olyan helyiségekben, amelyekben alig van természetes megvilágítás. A világos színek világosabbá teszik a bölcsődei, óvodai szobát vagy a gyermek hálószobáját.

Sötét színek

Sötét színekre van szükség, ha intim hangulatú helyiségre vá­gyunk. Mivel a sötét színek el­nyelik a fényt, a falak látszólag közelebb kerülnek, olyan benyo­mást keltve, mintha a szoba kisebb volna. A sötét színeket gyakran használják könyvtárak­ban, dolgozószobákban és más csöndes helyeken.

A sötétebb színekkel el lehet takarni a problematikus területe­ket, például a szabálytalanul elhelyezkedő falakat, sőt a ma­gas mennyezetet is látszólag alacsonyabbá lehet velük tenni. Az erős használatnak kitett terü­leteken a sötét színek leplezni tudják a kopottságot. Durva felü­leteken a sík felületre való festé­kek a színeket látszólag söté­tebbé teszik, mivel több fényt nyelnek el.

A sötét falak meglehetősen uralják a szobát, az egyensúlyt világosabb színekkel lehet meg­teremteni.

Sötét színek

A sötét színek elnyelik a fényt, és a szobát nyugodtabbá, intimebbé teszik. A sötét színek jól hatnak könyvtárakban, dolgozószobákban. A sötét falak hangsúlyt adnak a világos színű bútoroknak. A sötétebb bútorzat beleolvadna az ilyen szobába, s komorabb hangulatot teremtene.

Meleg színek

A pirosak, sárgák, barnák, a narancsos és őszibarack árnya­latok meleg színek. Az intenzív meleg színek izgalmas hatású helyiségeket hoznak létre, míg a tompítottan meleg színek olyan kellemes szobákat alakítanak ki, melyek társas összejövetelek céljaira alkalmasak. Meleg szí­neket gyakran használnak az étkezőhelyiségekben.

A meleg színek ezenkívül ba­rátságosabbá is teszik az északi fekvésű szobát. A vizsgálatok kimutatták, hogy az emberek valóban melegebbnek érzik a sárgával, vörössel vagy na­ranccsal kifestett szobákat, mint a fehér vagy kék tónusú helyisé­geket. Hidegebb éghajlaton a meleg színek a népszerűbbek.

Meleg színek

A meleg színek az intenzív sárgáktól, pirosaktól és narancsvörösektől a tompább lazacvörösig és barnáig terjednek. Meleg színeket általában a délelőtt használt helyiségekben alkalmaznak, illetve az éjjeli tevékenységek területein. Hideg éghajlaton a meleg színek a szobákat lakályosabbá és barátságosabbá teszik.

Hideg színek

Hideg színek

A kékek, zöldek, levendulakékek és szürkék hideg színek. Az intenzív hideg színek frissítő és feszültségkeltő hatásúak, míg a tompább hideg szürkék meg­nyugtatnak. A hideg színű szo­bák kevésbé barátságosak. Für­dőszobákat és más kisméretű helyiségeket gyakran festenek hideg színekkel.

A hideg színeket a nyugati fekvésű konyhákban, előcsarno­kokban és olyan területeken kell alkalmazni, ahol a délutáni me­leg a probléma. Nagyon meleg vidékeken a fehérek és a hideg színek használata az egész há­zat kellemesebbé teszi.

Hideg színek

A hideg színek a világos ibolyától a királykéken és a nefritzöldön keresztül a halvány mentazöldig és a dús indigókékig terjednek. A hideg színeket gyakran használják hálószobákban, nappalikban illetve ebédlőkben. A fürdőszobák, öltö­zők és más kisméretű helyiségek kevésbé barátságosak, ha hideg színekkel vannak kifestve.

Csillogó színek

A csillogó színek erősen telítve vannak festék­anyaggal. Nincsenek felhígítva fehérrel, de feketé­vel sincsenek sötétítve. Jó hatásúak forgalmas he­lyiségekben, például rekreációs termekben, napozócsarnokokban és gyermekszobákban.

Mivel a csillogó színek vonzzák a szemet, gyak­ran használják felületek hangsúlyozására, egyéb­ként semleges vagy tompa színű szobákban.

Csillogó színek

A csillogó színek izgatók, nagyon jól hatnak olyan helyiségekben, ahol nagy a jövés-menés, illetve ahol gyenge a természetes megvilágítás.

Matt színek

A tompa, matt színek kevésbé telítettek. Gyakran tartalmaznak keverékben fehéret, feketét vagy szür­két. A matt színek ellazítanak, pihentetnek, ezért gyakran használják dolgozószobákban és hálószo­bákban. A matt színek lágy hátterek adnak a fürdő­szobákban és az öltözőkben.

Fokozhatja a látvány érdekességét, ha egy matt színű szobában néhány kiemelt világos színt is alkalmazunk.

Matt színek

A matt színek pihentető, nyugtató hangulatot keltenek a hálószobában és más csöndes helyiségekben.

Színhangulatok

Minden szín vagy színkombináció más-más érzést, hangulatot kelt. Fontos, hogy a szoba színei megnyerjék a benne tartózkodók tetszését. A rendelke­zésre álló kombinációk száma határtalan.

Előszobába vagy hallba merészebb színkombi­nációt javaslunk, amely határozott benyomást tesz a belépőre. Vendégszobába választhatunk klasszi­kus sötét színeket, hogy elegáns, meghitt legyen a helyiség. A tizenévesek szobájában a világos szí­nek szeszélyes keveréke is alkalmazható. A szülők hálószobájában kellemesebb hatást kelt a tompa színek nyugtató kombinációja.

Könyvtárban, dolgozószobában, ha az egész család használja, lehet lágyabb rokon színeket alkalmazni, hogy nyugodt hangulatú legyen a helyi­ség. A természetes árnyalatok (barnák, nyers színek) nagyon megfelelnek a könyvtárakban és a nappalikban.

Merész szín

A merész színmintát ebben a szobában a fehérek és a feketék közötti, valamint az egymást kiegészítő vörös és zöld közötti kontraszt hozza létre. A kemény vonalú, geometrikus ábrák és a sötét falak hozzájárulnak a hatás­hoz.

Szeszélyes színminta

A szeszélyes színminta számos világos színt és tárgyat használ. A szokatlan formák is fokozzák a feszült hatást.

Nyugodt hangulatú szoba

Nyugodt hangulatú szobát lehet létrehozni hideg, alig kontrasztáló rokon színek használatával. A drapériákon, a művészi tárgyakon és a szőnyegeken ismétlődő virágos minta egységessé teszi az egész szobát.

Vidám, szellős hatású szoba

Vidám, szellős hatást keltenek a világos színek, melyek a szobát nagyobbnak mutatják. A nyitottság érzetét erősí­tik az alig kontrasztáló pasztell színű bútorok. A kicsi ablakfüggöny nem zárja ki a napsütést.

Finom hatású szoba

A finom hatású, kényelmes színminta matt kiegészítő színeket tartalmaz. A gondosan elhelyezett pasztellkékek hideg kontrasztot jelentenek a meleg, őszibarack színű falak mellett.

Hagyományos színminta

A szabályos, hagyományos színminta klasszikus hatású részleteket, gazdag szövetanyagokat és sötét színhang­súlyokat alkalmaz. A sötétebb fal ebben a szobában intimebb érzést keltene.

Természetes színminta

A természetes színminta meleg, földtónusú színek, vala­mint egyszerű minták és textúrák használata révén jön létre. Az égszínkék ebben a szobában hideg hangsúlyt ad a barna tónusok természetes melegének.

Mit kell tudni a mintákról?

A tapéták mintájukkal, textúrá­jukkal és színhangsúlyaikkal fokozzák a vizuális hatást. Tapé­tázással alapvetően meg lehet változtatni egy szoba stílusát. Például egy erős hatású absz­trakt minta azonnal modern be­nyomást kelt, míg az apró virág­mintás fal hagyományosabb ér­zetet kelt.

A lemosható műanyag tapéták egyre népszerűbbek a konyhák, fürdőszobák és más nagy for­galmú helyek díszítésére.

Az üzletek tapétaminták szá­zait kínálják, amelyek négy alap­stílusba sorolhatók (baloldali ábra): geometrikus, nagymintás, sűrű mintás és kismintás. Egyes üzletekben lakberendezőt is al­kalmaznak, aki segít a megfelelő stílus és minta kiválasztásában.

A tapéták főbb változatai:

Geometrikus minták

A geometrikus minták tartalmazhatnak kockákat, csíko­kat és rácsokat. A nagy geometriai minták merészek és izgatóak lehetnek, míg a kicsik hangulatosak, titokzatosak tudnak lenni. Az erős függőleges vonalakat tartalmazó minták magasabbnak mutatják a szobát.

Nagy minták

A nagy minták nyújtják a legérdekesebb látványt. Ugyanakkor a szobát kisebbé és intimebbé teszik.

Sűrű mintázat

A sűrű mintázatot a szem együtt látja, és alig érzékeli az egyes mintákat, színeket. Sűrű minta bármilyen szobá­ban használható.

Kis minta

A kis minta az általános háttér színével együtt kifino­mult háttér-függöny érzetét kelti. Gyakran használják konyhában, fürdőszobában és más kisebb helyiségekben.

Különleges hatások

Ha a tapéták anyagai, szegélyei és sajátos textúrái harmonizálnak, még több díszítési lehetőséghez jutunk. A vászon- vagy textiltapéták lággyá teszik a szobát, a domborított vagy nyújtott műanyag tapé­ták térhatásúvá a falakat. Textúra festéssel olcsón is érdekessé tehetjük az egyenetlen felületet.

Számos gyártó készít tapétákkal kombinálható szöveteket és szegélyeket. Ezekből a tapétákat ismertető mintakönyvek is közölnek példákat, és fényképeken mutatják be, hogyan lehet az elemeket kombinálni. A fényképek jó ötleteket adnak a falak kialakításához is.

Mintakönyvek

A mintakönyvek csoportosítják a harmonizáló tapétákat, kereteket és szöveteket. Gyakran fényképeket is közöl­nek, amelyek megmutatják, hogyan kombinálhatók az elemek.

A szegélyek érdekesebbé teszik a szobát

A szegélyek érdekesebbé teszik a szobát. Felhasználha­tók összehangolt tapéták összekapcsolására, ablakok és mennyezetek keretezésére, esetleg falvédő szegély kiala­kítására a festett falakon.

Az összehangolt szövetek

Az összehangolt szövetek és tapéták a gyártótól sze­rezhetők be. A szövetek vagy a tapétához illeszkednek, vagy annak kiegészítő színeit tartalmazzák. Az össze­hangolt anyagokhoz gyakran illeszkedő vagy kiegészítő szegélyek is tartoznak.

Szövetszerkezetű (texturált) festés

A szövetszerkezetű (texturált) festés árnyékokat, enyhe színkülönbségeket hoz létre, érdekesebbé téve a falfelületet. A nedves festéket megfelelő eszközökkel felhordva különböző textúrákat hozhatunk létre.

Szövetszerkezetű tapéták

A szövetszerkezetű tapéták, pl. a domborított vagy zsugorított műanyagok a gipsz vagy a texturált festés hatását utánozzák. A szövetszerkezetű tapéták további előnye, hogy könnyű őket eltávolítani a falról.

Tervezzük meg a szobát!

A jó terv alkotó módon egyesíti a régit az újjal. Kezd­jük a régi, megtartani kívánt bútorok, függönyök és más tárgyak adatainak összegyűjtésével.

Nem túl feltűnő helyről vegyünk kis szövetmintát. Erősítsük össze a szövetből vett mintadarabokat a szegélyüknél, és készítsünk kárpitos szövet és dra­périaminta-gyűjteményt. Ha lehet, legyen mintánk a faanyagokból és a burkolólapokból is.

A következő lépés, hogy elmegyünk az üzletbe, ahol mintákat gyűjtünk a festékekből és tapétákból. Vágjunk ki érdekes elgondolásokat folyóiratokból is. Amikor a minták összegyűltek, rakjuk szét őket abban a szobában, amelyet át akarunk alakítani. Próbáljuk elképzelni, hogy az új színek és minták hogyan mutatnának a meglévő bútorzat mellett. A legjobb terv az, amelyik nekünk és a családnak is tetszik. Bátran bízzunk saját ízlésünkben!

Vágjunk ki mintát pl. a drapéria szélének a belső oldalá­ból

Vágjunk ki mintát pl. a drapéria szélének a belső oldalá­ból vagy a lakástextíliák eldugott csücskéből. Vegyünk mintákat a burkoló szövetekből a bútorok aljáról is. Ha lehet, gyűjtsünk mintát a padlóburkolatból és a faanya­gokból is.

Vágjuk ki a jó ötleteket

Vágjuk ki a jó ötleteket a lakásmagazinokból, és gyűjt­sünk festék-, tapéta- és szövetmintákat a boltokból.

Ragasszuk a mintákat kartonlapokra

Ragasszuk a mintákat kartonlapokra. Ezeken feltüntet­jük a méreteket, és megjegyzéseket is írhatunk rájuk. A mintákat tegyük tiszta műanyag zsákokba, úgy, hogy a zsák tartalma könnyen látható legyen. Ez különösen akkor hasznos, amikor egyszerre több szobán dolgozunk. A mintákat vigyük magunkkal az áruházba, amikor el­kezdjük a válogatást.

A színterv elkészítése

A legtöbb szobaterv három alap­vető színminta egyikét alkalmaz­za. Az egyszínű minta egyetlen szín árnyalatait használja (pl. világos és sötétkék). A rokon színminta olyan színeket hasz­nál, amelyek egymás közelében helyezkednek el a színtárcsán, ilyen pl. egy kék és levendulakék színekkel díszített szoba. A ki­egészítő színminta esetében olyan színeket használunk fel, amelyek egymással szemben helyezkednek el a színtárcsán (pl. az őszibarackszín és a kék). Amikor felújítjuk a szobát, a színminták széles választékát használhatjuk, akkor is, ha a függönyöket és a bútorokat nem cseréljük ki.

Egyszínű minta:

Ugyanazon szín különböző árnyalatai

Ugyanazon szín különböző árnyalatai. Az egyszínű minta könnyen kialakítható és pihentető látvány. Kapcsolatot teremt két helyiség között, ha ugyanazt az egyszínű skálát használjuk mindkét helyen. A sötétebb kék falak kiemelik a világosabb kék bútorokat.

Rokon színminta:

Rokon színminta

Olyan színeket használjunk, amelyek közel vannak egymáshoz a színtárcsán. A rokon színek egységes, nyugodt szobaképet adnak. A világos színek lazító hatásúak, míg a sötétek elegáns, szertartásos belsőt hoznak létre.

Kiegészítő színminta:

Kiegészítő színminta

Olyan színeket használjunk, amelyek a színtárcsán szemben helyezkednek el. A kiegészítő színek gyakran drámai hatásúak. Ebben a szobában a meleg őszibarackszín kiemelésére és kiegyensúlyozására hangsúlyozott hideg kéket láthatunk. A pasztell falak révén a világos bútor beolvad a szobába.

Harmonikus díszítés

Harmonikus díszítés

A szövetek, tapéták és szegé­lyek összehangolt kollekciója sok lehetőséget teremt a szoba kialakításához. Ugyanolyan szö­vet, drapéria, díszpárna és bú­torzat használatával egységes képet lehet kialakítani.

A bútorzat kiemeléséhez olyan tapétát vagy festéket kell választani, amely kontrasztéi a bútorszövettel és a drapériákkal. Ha nem akarjuk a bútorokat ki­emelni, olyan tapétát és festékszíneket válasszunk, amelyek­kel összeolvadnak.

A jól megtervezett szobában lehet csak egyetlen minta, de sok különböző is, amelyek szín­ben és stílusban összeillenek.

Enyhe kontraszthatás:

Enyhe kontraszthatás

Az egységes minta megteremti a bútor és a drapériák összhangját. A fal színét itt úgy választották meg, hogy illesz­kedjen a szövetek világos alapszínéhez. Ettől nagyobbnak látszik a szoba, mivel a bútor szinte beolvad a falba. Ugyanannak a mintának az ismétlődése egységbe forrasztja a szomszédos helyiségeket.

Erős kontraszt:

Erős kontraszt

A szövet sötétzöldje azonos a fali háttérszínnel, és erősen kontrasztéi a világos függönnyel meg a huzatok alapszí­nével. Az aprómintás tapétaszegély ellentétben van a környező markáns színekkel.

Sokmintás megoldások:

Sokmintás megoldások

Számos különböző mintát lehet sikeresen kombinálni ugyanabban a szobában. Ebben a szobában a különböző mintákat az egymáshoz illő világos minták és ismétlődő színek egységesítik. A tapétaszegély segíti a szoba elemeinek az összekapcsolását.

A festék és a tapéta kiválasztása

Amikor elmegyünk megvásárolni a festéket vagy a tapétát, vi­gyünk magunkkal az áruházba mintát az otthon található bútor­szövetekből, lakástextíliákból.

Sok áruházban dolgozik hiva­tásos lakberendező, aki segít a vásárlónak. A festékválaszték néha több száz különböző színre rúg, és a tapétarészleg is tucat­nyi mintakönyvvel szolgálhat. Az otthonról vitt minták összeha­sonlítása az áruházban talált festékmintákkal és tapétákkal meggyorsítja a választást.

Mindig vigyünk haza néhány festék- vagy tapétamintát a vég­leges döntés előtt. Nézzük meg a mintákat abban a szobában, ahol fel akarjuk használni, és döntsük el, hogy a festékek és minták milyen kölcsönhatásban vannak a bútorokkal. Ne feled­kezzünk meg arról, hogy a szí­nek a különböző megvilágítási feltételek között mást és mást mutatnak, úgyhogy nézzük meg a mintát fényes nappal, felhős időben és mesterséges megvilá­gításban is.

Javaslatok a festék és a tapéta kiválasztásához:

Nappali fényben. Izzólámpa fényénél. Fénycső alatt.

Az áruházban ellenőrizzük a festék- és tapétamintákat nappali és mesterséges fénynél. Az áruházi világítás különbözhet az otthonitól!

Minták a boltból

Vigyünk haza néhány (legfeljebb három) szín- és tapéta­mintát. Minél kevesebb a változat, annál könnyebb a döntés.

Festékminta-kártya

A festékminta-kártya sötétebbik vége mutatja az alap­színárnyalatot fehér hozzáadása nélkül. Csaknem vala­mennyi fehér adaléktól mentes szín tiszta árnyalatú.

Válasszuk ki a megfelelő tapétakönyvet

Válasszuk ki a megfelelő tapétakönyvet. A gyors átlapozás is elegendő. Időt takarítunk meg, és el tudjuk dön­teni, melyik könyvre van igazából szükségünk.

Ragasszunk össze négy színmintát

Ragasszunk össze négy színmintát. Nagyobb színmin­tákat könnyebb elbírálni. Vágjuk le a fehér szegélyeket, hogy ne zavarjanak.

Festék- és tapétaminták

A festék- és tapétamintákat abban a szobában kell elbírálni, ahol fel akarjuk használni őket. A színmintákat tartsuk függőlegesen, hogy megkétszerezzük az utat, amelyen a fény a fal felületét eléri. A tapétamintákat ragasszuk fel arra a falra, amelyen fel akarjuk használni.

Végleges döntés előtt

A végleges döntés előtt vágjunk le egy nagy tapétadara­bot a 24 órás vizsgálathoz. Az áruházak rendszerint mintákat adnak, vagy megengedik, hogy kölcsönvegyük a mintakönyvet.

Vegyünk egy kis dobozzal a kiválasztott festékből

Vegyünk egy kis dobozzal a kiválasztott festékből. Fes­sünk le egy nagy kartont és függesszük fel a falra. Végez­zük el a 24 órás vizsgálatot, mielőtt megvásárolnánk a teljes mennyiséget.

A 24 órás teszt

A megvilágítás befolyásolja a színt. Úgy tudjuk elbírálni, hogy a festék vagy a tapéta valójában hogy fog mutatni, ha nagy mintát függesztünk a falra, és időről időre ellenőrizzük a következő 24 óra folyamán. Jegyezzük meg, hogyan változnak a szí­nek különböző megvilágításban.

Ha a szobát leggyakrabban adott napszakban használjuk, a színt abban az időben kell gondosan megvizsgálni. A festék és tapéta más árnyalatot fog mutatni ott­hon, mint az áruházban. A bútorok, a faanyag és a virágok színe visszaverődik a falról, megváltoztatva a falak tónusát.

Az izzólámpa általában sárgás tónust ad

Az izzólámpa általában sárgás tónust ad, bár a villany­körte és a lámpaernyő fajtája módosíthatja a színárnyalatot.

A természetes nappali fény

A természetes nappali fény délben kékes árnyalatot ad, napkeltekor és napnyugtakor azonban meleg narancs­színbe vonja a tárgyakat.

Előkészületek

Létrák és állványok

Létrák és állványok

A legtöbb belső falfelület lefestéséhez két jó minőségű fogaslétra és egy átfektethető palló szükséges. A magasan lévő felületek festéséhez egyszerű állványt kell készítenünk: két létra azonos szintű fokain átfektetjük a pallót. Könnyen elveszíthetjük az egyensúlyunkat vagy mellé­léphetünk a pallón, ezért a biz­tonság kedvéért magas létrákat kell használjunk. A létrák felső része segít az egyensúly meg­tartásában, és nem engedi, hogy a palló végén lelépjünk. Erős, egyenes, 50×250 mm-es ke­resztmetszetű pallót vegyünk, amelynek hossza legfeljebb 3,5 m.

Gyártó cím­kéje

Jó minőségű árunál a gyártó cím­kéje közli a létra teherbírását és a használati utasítást. Olvassuk el gondosan, amikor a létrát megvesszük. Vigyázzunk, nehogy túllépjük a súlyhatárt, amikor szerszámokat vagy anyagokat teszünk a létrára.

Az állvány használata:

A mennyezetek és a magas helyek festésé

A mennyezetek és a magas helyek festéséhez készítsünk egyszerű állványt úgy, hogy hosszú pallót fektetünk keresz­tül a két létrán. A palló ne legyen hosszabb 3,5 m-nél. A létrákat úgy kell fordítani, hogy a fokok szembe kerüljenek egymással. Győződjünk meg arról, hogy a létra rögzítőelemei egymáshoz kapcsolva a helyükön vannak-e, és munka közben nézzünk néha a lábunk elé.

Állvány a lépcső mellett:

Állvány a lépcső mellett

Lépcső mellett fektessünk keresztül egy pallót a létra megfelelő fokán, és a másik végét helyezzük a lépcső fokára. Győződjünk meg róla, hogy a létra stabil-e, és ellenőrizzük, hogy a palló szintben van-e. Tartsuk a pallót a falhoz közel, hogy ne kelljen nyújtózkodnunk.

Ötletek a létrák és állványok használatához:

Kölcsönözzünk hosszú pallókat

Kölcsönözzünk hosszú pallókat a kölcsönzőtől vagy ismerősöktől.

Egyenes pallókat válasszuk

Egyenes pallókat válasszuk, amelyekben nincsenek csomók és repedések. 50×250 mm keresztmetszetű, rugalmas pallót használjunk: a merev, rideg fapallók vá­ratlanul eltörhetnek.

A rögzítőelemeket lefelé nyomva teljesen feszítsük meg

A rögzítőelemeket lefelé nyomva teljesen feszítsük meg. A létra lábai legyenek szintben, és feküdjenek szilárdan a padlózaton.

Ne álljunk a létra tetejére

Soha ne álljunk a létra, a rögzítőelem vagy a szerszámtartó polc tetejére!

A súlypontunkat a létrán helyezzük középre

A súlypontunkat a létrán helyezzük középre. A létrát gyakran helyezzük át, hogy ne kelljen ágaskodnunk.

A létra fokait tartsuk szorosan meghúzva

A létra fokait tartsuk szorosan meghúzva és rendsze­resen ellenőrizzük. Ha szükséges, húzzuk meg újra a rögzítőelemeket.

Tartsuk a létrát magunk előtt munka közben

Tartsuk a létrát magunk előtt munka közben. Az egyensúly érdekében a testünket döntsük a létrának.

Az állítható létrával sok munka elvégezhető. Használhatjuk egyenes állványként is, többfokú létraként is vagy állványalapként a pallókon.

Az előkészítés szerszámai és anyagai

Az előkészítés szerszámai és anyagai

A megfelelő előkészítő szerszámok megvásárlásá­val megtakaríthatjuk a takarításra fordított idő zömét. Például vásároljunk eldobható műanyag- vagy papírvödröket a kenőanyagok kikeveréséhez, a ragasztókeverék összeállításához és a glettanyag felhasználásához. Ha a kence belekeményedik a tartályba, azonnal eldobhatjuk: nem kell a vödröket kimosni, és a lefolyók sem dugulnak el a glettanyagtól.

Szivaccsal vagy nedves csiszolóval simítsuk el a glettet vagy a fal burkoló bevonatát, amíg lágy. Ne várjuk meg, amíg az anyagok megszáradnak.

Vásároljunk különféle kenőszerszámokat. Szűk helyeken keskeny kenőkésre lesz szükség, de a széles kenőkés vagy a kőműves simító is fontos, mert egyszerre átfogja a javítandó felületet, amikor a falak vagy a mennyezetek sérüléseit dolgozzuk el. Az olyan simító szerszámmal, amelyik túlnyúlik a sérülés szélein, elegendő lehet egyetlen mozdulat, így csökken a vakolat csíkozódása, és feleslegessé válik a csiszolás.

Vegyi tisztítóanyagok

A vegyi tisztítóanyagok előkészítik a felületeket a fes­tésre és tapétázásra, és meggyorsítják a tisztítást. Balról jobbra az óramutató járása szerint: tapétaragasztó sűrít­mény, tisztító oldat, tapétaleválasztó, trinátriumfoszfát (TSP).

Előkészítő folyadékok

Előkészítő folyadékok: festékeltávolító, folyékony felületérdesítő a fényes felületek elkészítéséhez, ragasztó kötőanyag a vakolaton végzendő javításokhoz.

Glettanyagok

Glettanyagok és maszkoló anyagok, a bal felső sarok­tól az óramutató járása szerint: glettanyag, takarószalag, előre összekevert falitábla ragasztó, üvegszálas ragasz­tószalag, fakence, perforált fémlemez, gumírozott takaró­háló.

Az alapozók és felületkezelő anyagok

Az alapozók és felületkezelő anyagok jó alapbevonatot nyújtanak, amelyhez a festék vagy a lakk jól tapad. Balról: csiszoló-tömítő anyag, PVA alapozó, sellakk, alkid fafelü­let alapozó.

A szoba előkészítése

A szoba előkészítése

Festés előtt az első lépés, hogy megvédjük a tár­gyakat a festék fröcskölésétől. Távolítsunk el min­den ablak- és ajtószárnyat, világítótestet, borítóla­pot és falikapcsolót. Fedjük le a bútorokat és a pad­lót. Távolítsuk el a fűtés csővezetékének borítását. Takarjuk be a fafelületeket öntapadó papírral vagy maszkoló szalaggal.

Ötlet: Amikor kivesszük az ajtó és ablakszárnyakat, jelöljük meg mindet tapétadarabokkal, hogy később ugyanoda tudjuk visszatenni.

Így készítjük elő a szobát:

Távolítsuk el a vasalásokat

1. Távolítsuk el a vasalásokat, az ablakok kilincseit és a szekrények fogantyúit a festendő felületekről. Ha új vasalásokat akarunk felszerelni, vásároljuk meg, és – ha kell – fúrjuk be az új lyukakat.

Távolítsunk el minden szeget, csavart

2. Távolítsunk el minden szeget, csavart és képtartót a festendő felületekről. A falfelület sérüléseinek megelő­zésére használjunk faalátétet a szeghúzó kalapács feje alatt.

Távolítsuk el a fűtés burkolólemezét

3. Távolítsuk el a fűtés burkolólemezét, hogy ne fröcskölődjön be. Vegyük le a termosztátokat, vagy védjük meg maszkoló szalaggal.

Toljuk a bútorokat a szoba közepére

4. Toljuk a bútorokat a szoba közepére, és takarjuk le műanyag fóliával. Ha nagy a szoba, hagyjunk átjárót a szoba közepén a mennyezet festéséhez. Borítsuk be a padlót 270 g-os ponyvával. A ponyva anyaga felszívja a lehulló festékcseppeket.

Kapcsoljuk ki az elektromos áramot

5. Kapcsoljuk ki az elektromos áramot. Távolítsuk el a fedőlapokat a kivezetésekről és a kapcsolókról, és a fedőlapok csavarjait hajtsuk vissza a helyükre. Távolítsuk el a világítás rögzítőelemeit a csatlakozó dobozokból, vagy távolítsuk el a rögzítőelemeket. A felfüggesztett lámpatesteket fedjük be műanyag burkolattal.

A tapéta eltávolítása

Az újabb műanyag tapétákat gyakran kézzel is le lehet a falról húzni. Néha visszamarad egy kevés papír és ragasztó, amit vízzel könnyen el lehet távolítani. A nem lehúzható tapéták esetében a felületet karcoljuk meg perforáló szerszámmal, majd használjunk eltávolító oldatot a ragasztó feloldásá­hoz.

A tapétát eltávolító folyadék nedvesítő anyagot tartalmaz, amely beleszívódik a papírba, és segít felpuhítani a ragasztőt. Használjunk eltávolító olda­tot a régi ragasztó lemosásához, mikor már a tapétát leszedtük.

Ha a régi tapétát simítatlan falfelületre ragasztot­ták, néha lehetetlen azt a falfelület megsértése nélkül eltávolítani. Előfordulhat, hogy közvetlenül a régi falfelületre lehet festeni vagy tapétázni, de az is lehet, hogy a falfelületet simítani és alapozni kell. A régi falra való festés előtt alkid tartalmú alapozóval kell alapozni.

A tapéta eltávolítása

1. Keressünk egy laza szélt, és igyekezzük lehúzni a tapétát. A műanyag tapéták gyakran könnyen lejönnek.

A tapéta eltávolítása 2.

2. Ha a tapétát nem lehet kézzel lehúzni, fedjük be a padlót újságpapírral, és öntsünk tapétaeltávolító folya­dékot egy vödör vízbe a használati utasítás szerint.

A tapéta eltávolítása 3.

3. Karcoljuk meg a tapéta felületét a perforáló szerszám­mal. A résen az eltávolító oldat behatol és fellazítja a ragasztót.

A tapéta eltávolítása 4.

4. Festékszóróval, festékhengerrel vagy szivaccsal hord­juk fel a tapétaeltávolító oldatot. Hagyjuk, hogy a nedvesség a használati utasítás szerint behatoljon a tapétába.

A tapéta eltávolítása 5.

5. Húzzuk le a meglazított tapétát 150 mm széles késsel. Legyünk óvatosak, hogy ne sértsük meg a falfelületet vagy az alapozást. Távolítsuk el az alapozó papírt is.

A tapéta eltávolítása 6.

6. Mossuk le a ragasztó maradékát az eltávolító folya­dékkal. Öblítsük le a felületet tiszta vízzel, és hagyjuk, hogy a fal tökéletesen megszáradjon.

A falak és a mennyezetek előkészítése és javítása

A falak és a mennyezetek előkészítése és javítása

A falak alapozás előtti gondos lemosása, leöblítése és lecsiszolása garantálja az előkészí­tett felület tartósságát. A tökéle­tes kivitelezés érdekében gon­dosan ellenőrizni kell a falak sérüléseit, repedezéseit, és ki kell javítani a felületet. Gumíro­zott üvegszál betétes javítószala­gokkal és előrekevert glettanyaggal csökken a szárítási idő, s a glettelés és festés ugyanazon a napon elvégezhető.

Javítás előtt mossuk le és csiszol­juk le a falat

Javítás előtt mossuk le és csiszol­juk le a falat. Ehhez TSP (trinátrium-foszfát) oldatot valamint egy sziva­csot használjunk. Gumikesztyűben alulról felfelé mossuk le szivaccsal a falat. Öblítsük le tiszta vízzel, és száradás után könnyedén csiszoljuk át.

Hogyan távolítsuk el a szennyfoltokat?

Szórjunk tisztító folyadékot

1. Szórjunk tisztító folyadékot egy tiszta, száraz rongyra és könnye­dén dörzsölgessük a foltot.

Kezeljük a foltos felületet áttet­sző sellakkal

2. Kezeljük a foltos felületet áttet­sző sellakkal. A sellakk megakadályozza, hogy a folt átüssön az új festéken.

A víz- vagy rozsdafoltok vízszi­várgás veszélyét jelezhetik

3. A víz- vagy rozsdafoltok vízszi­várgás veszélyét jelezhetik. Ellenőrizzük a csövek szivárgását és a vakolatot, végezzük el a szükséges javításokat, majd tömítsünk folttisztító tömítőanyaggal.

Hogyan távolítsuk el a penészt?

Vízzel és oldószerrel mossuk le a foltokat

1. Vízzel és oldószerrel mossuk le a foltokat. A penészes foltok nem tűnnek el.

Mossuk le a falakat

2. Gumikesztyűt és védőszemüveget viselve mossuk le a falakat hypóval, ami elpusztítja a penészgomba spóráit.

Mossuk le a penészt TSP oldattal

3. A hypós kezelést követően mossuk le a penészt TSP oldattal, majd öblítsük le a felületet tiszta vízzel.

Hogyan tüntessük el a hámló falfelületet?

Kaparjuk le a fellazított festéket

1. Kaparjuk le a fellazított festéket kenőkéssel vagy festékvakaróval.

Használjunk glettanyagot a leva­kart festék széleinél

2. Használjunk glettanyagot a leva­kart festék széleinél. A glettet kenőkéssel vagy rugalmas simítókéssel hordjuk fel.

Csiszoljuk le a bevont területet

3. Csiszoljuk le a bevont területet 150-es finomságú csiszoló pa­pírral. Akkor jó, ha kézzel is simának érezzük.

A szeglyukak tömítése

Hordjunk fel a nyílásokra híg glettanyagot kézzel

1. Hordjunk fel a nyílásokra híg glettanyagot kézzel vagy kenőkéssel. Ettől a javítandó felület összeszűkül, és könnyebb befesteni. Hagyjuk a glettanyagot megszáradni.

Csiszoljuk át a javított felületet

2. Csiszoljuk át a javított felületet könnyed nyomás mel­lett 150-es finomságú csiszolópapírral. A csiszolópa­pír felülete nem tömődik el. Távolítsuk el a port egy ned­ves szivaccsal, majd alapozzuk le a foltot PVA alapozóval.

Így töltsük ki a kisebb horpadások és lyukakat

Kaparjuk le és csiszoljuk le a meglazult vakolatot

1. Kaparjuk le és csiszoljuk le a meglazult vakolatot, távolítsuk el a festéket vagy tapétát. Ezzel biztosítjuk a szilárd alapot a gletteléshez.

Töltsük ki a nyílást vékony glettanyaggal

2. Töltsük ki a nyílást vékony glettanyaggal. Olyan kicsi kenőkést kell használni, amely még lefedi a teljes foltot. Hagyjuk a foltot megszáradni.

Könnyedén csiszoljuk át a foltot

3. Könnyedén csiszoljuk át a foltot 150-es finomságú csiszolópapírral.

A falburkoló lemez szegeinek rögzítése

Hajtsuk ki a falburkoló lemezt rögzítő 50 mm-es csavart

1. Hajtsuk ki a falburkoló lemezt rögzítő 50 mm-es csavart. Győ­ződjünk meg róla, hogy a csavar eléri az oszlopot vagy az összekötő elemet, és a falburkoló lemezt szo­rosan nekifeszíti a keretnek.

Kaparjuk le a fellazított festéket vagy a falburkoló keveréket

2. Kaparjuk le a fellazított festéket vagy a falburkoló keveréket. A keretbe úgy hajtsuk vissza a csa­vart, hogy a feje 0,8 mm-rel süllyed­jen be a falburkoló lemez felülete alá. Ne üssük a szeget lyukasztóval!

Használjunk kenőkést három réteg falburkoló keverék felhor­dására

3. Használjunk kenőkést három réteg falburkoló keverék felhor­dására, amellyel lefedjük a szeg- és csavarfejek helyét. Hagyjuk szá­radni minden egyes bevonat után. Csiszoljuk le és alapozzuk le a bevont felületet.

A vakolat repedéseinek eltüntetése

Kaparjunk le minden textúrát

1. Kaparjunk le minden textúrát vagy laza vakolatot a repedés körül. Erősítsük meg a repedést üvegszál betétes ragasztószalaggal.

Kenőkéssel vagy kőműves simítóval hordjuk fel

2. Kenőkéssel vagy kőműves simítóval hordjuk fel a glettanyagot vagy a falburkoló keveréket a szalagra, hogy éppen lefedje. Ha a keverék túl vastag, újból megrepe­dezik.

Ha kell, hordjunk fel egy második vékony bevonatot

3. Ha kell, hordjunk fel egy második vékony bevonatot a szalag széleinek letakarásához. Csiszoljuk át könnyedén, és alapozzuk le a javí­tás helyét. Állítsuk helyre a felület jellegzetes textúráját.

Így gletteljük le a falburkoló lemez kisebb bemélyedéseit

Vizsgáljuk meg a sérült területet

1. Vizsgáljuk meg a sérült területet. Ha nincsenek repedések a nyílás szélei körül, töltsük ki a nyílást glettanyaggal, hagyjuk megszáradni és csiszoljuk simára.

Ha a szélek repedezettek

2. Ha a szélek repedezettek, fedjük be a nyílást perforált fémlemezzel, és a lemezt felragasztott fedőhálóval rögzítsük. Mindkettő igény szerint darabolható és alakra vágható. Ezek a segédanyagok különböző méretekben szerezhetők be.

Gletteljük kenőkéssel a hálót és az alá helyezett perforált lemezt

3. Gletteljük kenőkéssel a hálót és az alá helyezett perforált lemezt. (Két bevonatra van szükség.) Hagyjuk a kezel felületet állni, amíg csaknem megszárad.

Nedves szivaccsal vagy nedves csiszolóval simítsuk le a felületet

4. Nedves szivaccsal vagy nedves csiszolóval simítsuk le a felületet.

Így foltozzuk be a falburkoló lemez nagyobb nyílásait

Nedves szivaccsal vagy nedves csiszolóval simítsuk le a felületet

1. Keretezzük be a sérült felületet asztalos derékszöggel. Lemezvágó fűrésszel vagy szúrófűrésszel vágjuk ki a sérült részt.

Szereljünk be fából vagy a falburkoló lemezből kivágott támasztóléceket

2. Szereljünk be fából vagy a falburkoló lemezből kivágott támasztóléceket. Fa esetén csavarhúzó pisztollyal hajtsuk be a 31 mm-es falburkoló csavarokat.

Támasztólécek helyett használjunk falburkoló lemez­ből kivágott alátéteket

3. Támasztólécek helyett használjunk falburkoló lemez­ből kivágott alátéteket, amelyeket forró ragasztással rögzítünk. Csavarozzunk vagy ragasszunk méretre vágott falburkoló lemezt a támasztó lécek ill. alátétek fölé.

Fedjük le falburkoló szalaggal a repedéseket

4. Fedjük le falburkoló szalaggal a repedéseket, majd hordjuk fel a megfelelő keveréket és csiszoljuk le a felületet (lásd az előző oldalt).

A lyukak javítása a gipszburkolatban

A lyukak javítása a gipszburkolatban

A korszerű javítási módszerek és anyagok leegyszerűsítették a gipszburkolat javítását. A sérült felület bevonása latex ragasztó­folyadékkal jó kötést és szilárd, repedésmentes bevonatot ad. A ragasztófolyadék jóvoltából nem kell megnedvesíteni a gipszet, és nem kell léceket belehelyezni, mert a száradás során a felület nem repedezik. Érdeklődjünk a boltokban beton/gipsz latex ragasztófolyadék után.

Hogyan javítsuk ki a lyukakat a gipszburkolatban?

Csiszoljuk le vagy kaparjuk le a texturált festéket

1. Csiszoljuk le vagy kaparjuk le a texturált festéket a lyuk körüli felületről.

Kaparókéssel vizsgáljuk meg...

2. Kaparókéssel vizsgáljuk meg, hogy a gipsz szilárd és tömör-e a sérült terület körül. Kaparjuk le a laza vagy felpuhult gipszet.

Repedésmen­tes kötés

3. A nyílás szélei körül és a deszka alap felett latextartalmú ragasztófolyadékkal biztosítsuk a repedésmen­tes kötést a régi és az új gipszburkolat között.

Keverjünk javító gipszkeveréket

4. Keverjünk javító gipszkeveréket a használati utasítás szerint, és kenőkéssel vagy vakolókanállal hordjuk fel a nyílásra. A kicsi horpadásokat egyrétegű gipszbevonat­tal töltsük ki.

Mélyebb nyílások esetén hordjuk fel a horpadásoknál is használt alap gipszbevonatot

5. Mélyebb nyílások esetén hordjuk fel a horpadásoknál is használt alap gipszbevonatot, ezután karcoljunk négyzethálót a puha gipszbe. Hagyjuk megszáradni, majd vigyünk fel egy második gipszréteget is. Ezt is hagyjuk megszáradni, és könnyedén csiszoljuk le.

Alkalmazzunk texturált festést

Alkalmazzunk texturált festést vagy falburkoló be­vonatot a tetszés szerinti felületi textúra létrehozására.

Famunkák előkészítése

Mielőtt a fát lemázolnánk vagy újrafényeznénk, meg kell tisztítani, ki kell javítani és le kell csiszolni. Ha a régi festék többszörösen rétegezett vagy repede­zett, akkor mázolás előtt el kell távolítani.

Ha hősugárzót használunk a fa megtisztításához, figyeljünk arra, hogy a fa ne égjen meg. Soha ne használjunk hősugárzót vegyi oldószerek után: a vegyianyag ugyanis elpárologva lángra lobbanhat.

A vegyi festék oldószerek alkalmazásakor mindig viseljünk védőruhát és biztonsági felszerelést, így védőszemüveget és légzőkészüléket is. Kövessük a biztonságos használatra vonatkozó előírásokat és csak jól szellőztetett helyiségben dolgozzuk.

A festék eltávolítása oldószerrel

Használati utasítás

1. A biztonság kedvéért kövessük a használati utasítást. Vegyi oldószerek használatakor viseljünk vastag gu­mikesztyűt és védőszemüveget, használjunk törlőrongyot és a levegőcsere érdekében tartsuk nyitva az ajtókat és az ablakokat.

A festék eltávolítása hősugárzó pisztollyal

Tartsuk a hősugárzó pisztolyt a fafelület közelében

1. Tartsuk a hősugárzó pisztolyt a fafelület közelében, amíg a festék meglágyul és felhólyagosodik. A túlhevítés a festéket gumiszerűvé teheti és megperzselheti a fát. Legyünk óvatosak, ha a hősugárzó pisztolyt gyúlé­kony anyagok környezetében használjuk.

Távolítsuk el a megpuhult festéket

2. Távolítsuk el a megpuhult festéket simító- vagy kenő­késsel. Kaparok a legbonyolultabb felületekhez is kaphatók. Csiszoljunk le minden festékmaradékot, ami a hőkezelés után visszamarad.

Alkalmazzunk bőséges oldószeres áztatást

3. Alkalmazzunk bőséges oldószeres áztatást a fafelüle­ten festőecsettel vagy acélgyapottal. Hagyjuk állni, amíg a festés hólyagosodni nem kezd. Ne hagyjuk az oldószert megszáradni a fafelületen.

Festék eltávolítás

4. Miután megpuhult, a festéket simító- illetve kenőkés­sel vagy acélgyapottal távolítsuk el, lehetőleg azonnal. Dörzsöljük át a lecsupaszított fát denaturált szesszel és friss acélgyapottal, hogy a szélek is tiszták legyenek. Mossuk le a fát nedves szivaccsal vagy oldószerrel, ahogy a festékoldó folyadék használati utasítása írja.

A fafelületek tisztítása és glettelése

Újrafestés előtt ajánlatos a fa felületét megtisztítani, glettelni és lecsiszolni. Folyékony fénytelenítő anya­gokkal borzoljuk fel a fényes felületeket, hogy jól tapadjon rájuk az új festék. Ha új vasalásokat is fel akarunk szerelni, ellenőrizzük, hogy az új darabok illeszkednek-e a régi csavarok furataihoz. Ha új furatokat kell fúrni, töltsük ki a régi furatokat faglettel.

Ha színtelen lakkal kezelt fát újítunk fel, tisztítsuk meg a felületeket petroléterrel vagy bútorfényezővel, majd kenjük le a lyukakat faglettel. Ezt hozzá kell színezni a meglévő fafelülethez. Csiszoljuk a fát simára, majd hordjunk fel egy vagy két réteg lakkot.

Hogyan készítsük elő a fafelületeket mázoláshoz?

Mázolás 1

1. Mossuk le a fafelületeket trinátriumfoszfát oldattal, és öblítsük le. Kaparjuk le a fellazult vagy felpuhult festé­ket. A rosszul lekapart felületet oldószerrel teljesen le kell tisztítani.

Mázolás 2

2. Szeglyukak, bemélyedések vagy sérült területek glettelesére latextartalmú fakencét hordjunk fel kenőkéssel.

Csiszoljuk le

3. Csiszoljuk le a felületeket 150-es finomságú csiszolópapírral, amíg érintésre simává nem válnak. Töröljük le a fát rongydarabbal az alapozás és a mázolás előtt.

Lakkozott fa előkészítése után simításhoz

Lakkozott fa előkészítése 1

1. Tisztítsuk meg a fafelületet puha ronggyal és szagta­lan lakkbenzinnel vagy folyékony bútorfényezővel.

2. Hordjunk fel fakencét a nyílásokra és a bemélyedésekre kenőkéssel. Könnyedén csiszoljuk le a felületeket 150-es finomságú csiszolópapírral.

Lakkozott fa előkészítése 3.

3. Színezzük újra a kezelt felületet, hogy ne üssön el a környezetétől. Vonjuk be egy vagy két réteg lakkal.

Maszkolás és letakarás szövetanyaggal

Maszkolás és letakarás szövetanyaggal

A gyors, tiszta festés és mázolás érdekében minden felületet le kell takarni, amit a festék összefröcsköl­het. Ha csak a mennyezetet festjük, a falakat és a fafelületeket kell letakarni, ha a falakat festjük, akkor a lábazatokat és az ajtó- illetve ablaktokokat. A könnyű bútorokat távolítsuk el, a nehezebb dara­bokat pedig toljuk a szoba közepére, és fedjük le műanyag fóliával. A padlót borítsuk be 270 g-os ponyvával, amely felszívja a festékcseppeket.

Maszkoló és takaróanyagok

Maszkoló és takaróanyagok az óramutató járása sze­rinti sorrendben, a bal felső sarokból indulva: műanyag fó­lia és könnyű ponyva, öntapadó műanyag, maszkoló szalag, gumírozott maszkoló papírok. (Műanyag-papír fóliák is használhatók).

Így fedjük le a falakat

Így fedjük le a falakat 1.

1. Nyomjuk az 50 mm széles maszkoló szalag felső felét a mennyezet és a fal szögletébe. A szalag alsó felét hagyjuk szabadon.

Így fedjük le a falakat 2.

2. Ragasszuk a műanyag fóliát a maszkoló szalag alá, letakarva a falakat és a lábazatot. Amikor a festés már megszáradt, távolítsuk el a szalagot és a fóliát.

Fakeretek letakarása

Fakeretek letakarása 1.

1. Gumírozott papírral vagy széles maszkoló szalaggal óvjuk meg a faelemeket a lecsöpögő festéktől. A maszkoló szalag külső szélét hagyjuk szabadon.

Fakeretek letakarása 2.

2. A szalag felerősítése után toljuk végig egy kenőkés élét a szalag belső széle mentén, így tömítsük a festék beszívódásának megelőzésére. Amint a festék megszáradt, távolítsuk el a maszkoló anyagot.

Ellenőrzés és takarítás

A festés előtt végezzünk végleges ellenőrzést a munka helyszínén. Alaposan takarítsuk ki a helyisé­get, és távolítsuk el a port, ami összegyűlt a szer­számokon, és később rárakódhat a nedves festék­re. Tartsuk be a használati utasítások megkövetelte hőmérsékleti és páratartalmi értékeket. Így a festékszélek nedvesen maradnak, és a későbbiekben nem lesz foltos a felület.

Ugyancsak fontos, hogy a festék normális időtar­tamon belül megszáradjon, ugyanis ekkor még a szennyeződés nem rakódik le a nedves felületekre. Tapétázás esetén a megfelelő hőmérséklet megakadályozza a ragasztó idő előtti megszáradását, a felhólyagosodást vagy a szélek meglazulását.

Ellenőrizzük a festendő felületet erős oldalvilágításban

Ellenőrizzük a festendő felületet erős oldalvilágításban. Csiszoljuk vagy simítsuk le az összes olyan foltot, amely elkerülte figyelmünket az előkészítés során.

Kapcsoljuk ki a légfűtést és a légkondicionálást

Kapcsoljuk ki a légfűtést és a légkondicionálást, hogy a ventillátor ne hajtsa rá a port a festendő felületre.

Csiszoljunk le minden festésre vagy mázolásra szánt felületet

Csiszoljunk le minden festésre vagy mázolásra szánt felületet 150-es finomságú csiszoló papírral. A csiszolás felfrissíti a felületet, amely így jobban felveszi az új festéket. A falakat töröljük át durva vászonnal.

Csiszoljunk le minden festésre vagy mázolásra szánt felületet

Töröljük le a port a fafelületekről törlőronggyal vagy folyékony fénytelenítőbe mártott tiszta ronggyal.

Porszívóval távolítsuk el a port az ablakkeretekből

Porszívóval távolítsuk el a port az ablakkeretekből és az ablaknyílásokból, valamint a lábazatok szegőléceiről és burkolatáról.

Párásítás

Ha a páratartalom alacsony, a festés vagy a tapétázás előtt kapcsoljunk be egy páradúsítót a helyiségben. Ez megakadályozza, hogy a festék vagy a ragasztó túl gyorsan megszáradjon.

Alapozók és felületvédő anyagok használata

Alapozók és felületvédő anyagok használata

Lakkozás előtt a fát felületkezelő anyaggal kell be­vonni. A faanyag a rostszerkezet miatt hol keményebb, hol lágyabb, ezért felszívóképessége nem egyenletes. A felületkezelő anyag segíti a fa felüle­tének lezárását úgy, hogy a lakk egyenletesen szí­vódik be a különböző típusú faerezeteknél. Ha a fa nincs kezelve, a lakk beszáradása után foltos felü­letek jöhetnek létre.

Az alapozókat a festendő felületek kezelésére használjuk. A falburkoló lemezek glettelt és nem glettelt, egyenetlen részei eltérő módon veszik fel a festéket és elütnek a környező felületektől. Ha a falakat nem alapozták jól, a kötések és a glettelt foltok gyakran átütnek a kész festésen.

Színes alapozó

Színes alapozót vehetünk készen a festéküzletekben, de utólag is színezhetjük. A színben illesztett alapozó nagy­szerűen előkészíti a végleges festékbevonatot.

Alapozás és felületkezelés festés előtt

Festés előtt kezeljük a nyersfát alapozóval

Festés előtt kezeljük a nyersfát alapozóval, illetve használjunk átlátszó felületkezelő anyagot a színtelen lakkozás előtt. A kezeletlen fa foltos felületet adhat.

A már festett felületeket finom csiszolópapírral

A már festett felületeket finom csiszolópapírral borzoljuk fel, majd alapozzuk le, hogy az új és a régi festék jól kössön. Az alapozók „megfogják” az új festékbevonatot.

A texturált felületeket előkészítése

A texturált felületeket polivinilalkohol vagy alkid alapú­ alapozóval kezeljük, majd a végleges bevonatot hosszú festőhengerrel visszük fel. A texturált falak és mennyezetek sok festéket vesznek fel, és a festéket nehéz egyenle­tesen elosztani.

Helyi alapozó

Helyi alapozást kell végezni a kisebb javítandó felületeken, akár a gipszburkolaton, akár a falburkoló lemezen, PVA alapozóval.

Festés, mázolás

A festés munkavédelme

A festékdobozon és hígítós tartályon található cím­kék előírásait mindig tartsuk be. A tűzveszélyes vegyianyagok osztályozása (gyúlékonysági sor­rendben) a következő: éghető, gyúlékony és rendkí­vül gyúlékony. Vegyük figyelembe a figyelmezte­tést, amikor ilyen termékeket használunk, és ne feledjük, hogy még a gőzök is meggyulladhatnak.

A „megfelelő szellőzés mellett használandó” fi­gyelmeztetés azt jelenti, hogy nem szabad hagyni a gőzöket felhalmozódni, hanem úgy kell dolgozni, mintha az anyagot a szabad ég alatt használnánk. Ki kell nyitni az ajtókat és ablakokat, elszívó ventil­látorokat kell üzembe állítani, valamint megfelelő védőmaszkot kell viselni, nehogy a festéket vagy az oldószert belélegezzük.

A festékanyagot soha ne tároljuk. Közvetlenül a felhasználás előtt vásároljuk meg a tervezett mennyiséget, és tartsuk távol a gyerekektől. A feles­leges festékkel vigyünk fel többletbevonatot, a ma­radékokra vonatkozóan pedig kövessük az előírá­sokat.

Viseljünk védőszemüveget

Viseljünk védőszemüveget, amikor vegyi oldószereket vagy tisztítószereket használunk. Szemüveget kell viselni akkor is, amikor a fejünk felett festünk.

Olvassuk el a címkén az információkat

Olvassuk el a címkén az információkat. A mérgező vagy gyúlékony vegyi anyagokat megfelelő figyelmezteté­sekkel és a biztonságos felhasználásra vonatkozó utasí­tásokkal látják el.

Nyílt láng tilos!

Ne használjunk nyílt láng közelében éghetőnek vagy gyúlékonynak minősített anyagokat (pl. festékoldó-szereket). Még az őrláng is belobbanthatja a vegyianyagok gőzeit.

Szellőztetés

Nyissuk ki az ablakokat és az ajtókat és használjunk ventillátort, amikor a festést zárt helyiségben végezzük. Ha a termék címkéjén szerepel a „lenyelni veszélyes, életveszélyes” figyelmeztetés, fel kell tételeznünk, hogy a gőzök belégzése is veszélyt jelent.

Használjunk gázmaszkot a gőzök kiszűrésére

Használjunk gázmaszkot a gőzök kiszűrésére, ha nem tudjuk a munkaterületet megfelelően szellőztetni. Ha érezzük a vegyi anyag szagát, a levegőcsere nem megfe­lelő.

Hagyjuk a hígítókat állni a szerszámok megtisztítása után

Hagyjuk a hígítókat állni a szerszámok megtisztítása után. Miután a szilárd anyagok leülepedtek, szűrjük le a tiszta hígítót, és tegyük félre újbóli felhasználás céljából. Az üledéket távolítsuk el.

A felesleges festéket biztonságosan helyezzük el

A felesleges festéket biztonságosan helyezzük el. Hagy­juk a tartályt fedél nélkül állni, amíg az oldószer elpárolog, majd ismét fedjük le, és tegyük a tartályt más hulladékok­kal együtt a hulladékgyűjtőbe.

A festék kiválasztása

Vagy vizes alapú latex, vagy alkid alapú festéket szokás használni. A vizes alapú latex festéket könnyű felhordani és letisztítani, és a napjainkban rohamosan fejlődő vegyipar csaknem minden felhasználásra alkalassá teszi. Sokan vélik úgy, hogy az alkid festékek simább felületet adnak, azonban sok helyütt törvények korlátozzák az alkid alapú termékek használa­tát.

A festék kiválasztása

A festékeknek különböző fényességi jellemzőik vannak. A festékbevonatok a simától a na­gyon tükrösig terjedhetnek. A zománcok száradás után fényes felületet adnak. Ezeket akkor használják, ha a festett részt gyakran le kell mosni, például a fürdőszobában, konyhában, fa­burkolatokon. A sima festékeket legtöbbször a falakon a mennyezeteken használják.

Festés előtt mindig vonjuk be jó alapozóval a felületet. Az ala­pozó minden anyagon jól köt, és rugalmas alapot képez, amely képes megtartani a külső festék­réteget, sőt megóvja a repedezéstől vagy hólyagosodástól. Az alapozót az új színnek megfele­lően színezzük, hogy ne kelljen a második réteget a drága fedő­festékből felvinni.

Hogyan becsüljük meg a festék mennyiségét?

1) A fal vagy a mennyezet hossza (méterben)  
2) fal magassága vagy a mennyezet szélessége X
3) A felület nagysága =
4) A választott festék 1 liternyi mennyiségével bevonható felület :
5) A szükséges festékmennyiség (literben) =

Így válasszunk festéket

A festék fedőképessége

A festék fedőképessége, ami a jó minőségű áru címké­jén fel van tüntetve, általában kb. 10 m2 literenként. A közönséges festékekből (baloldalt) két vagy három bevo­natra is szükség van egy terület lefedéséhez.

A jó festéket jól lehet mosni

A jó festéket jól lehet mosni. A közönséges festékek (jobboldalt) porlódhatnak, és már enyhe dörzsöléstől is lekopnak.

A festékek fényessége

A festékek fényessége

Fényességi sorrend, balról jobbra: fényes zománc, nagyon tükrös fedőfesték, nagyon sokszor mosható. Valamennyi fényes festék hajlamos a felületi folyásra. Az alkid alapú zománcok a legfényesebbek. A közepesen fényes latex zománcok jól mosható felületet adnak, alig kisebb felületi tükrözés mellett. A fényes zománcokhoz hasonlóan a közepesen fényes festékek is hajlamosak a felületi folyásra. Az eggshell zománc lágyabb fedőfesté­kekkel kombinálva jól mosható zománcot ad. A sima latex általános rendeltetésű festék, lágy felülete eltakarja a befestett anyag hibáit.

Festőszerszámok

Szerszámok

A legtöbb festési művelethez elegendő néhány jó minőségű szerszám. Vásároljunk két vagy három különböző ecsetet, egy festőedényt, amelyet fel lehet akasztani a létrára és egy-két jó hengert. Megfelelő tisztítás mellett ezek a szerszámok évekig kitartanak.

A marha- vagy disznósörtéből készített ecseteket csak alkid alapú festékkel lehet használni. Az általánosan használható ecsetek poliészterből, nylonból és időnként állati szőrből készülnek. Vegyünk egy 75 mm széles, egyenes szélű faliecsetet, egy 50 mm széles, egyenes szélű szegélyfestő ecsetet és egy elkeskenyedő keretfestő ecsetet.

Az ecset kiválasztása

Az ecset kiválasztása

A jó minőségű ecsetnek megfelelő alakúra for­mált keményfa nyele van, a szoros rögzítést korrózióálló fémabroncs adja. A több sorban elhelyezett távtartó ele­mek elkülönítik a szőrzetet. A jó minőségű ecsetnek vágott szőrzete van, amelynek lecsiszolták a végét, hogy pontosan lehessen vele dolgozni. A kisebb ecsetek vége tompa, a szőrök levágatlanok, és egyetlen elválasztó elem van beléjük építve, amely nedves állapotban felpu­hulhat.

Az ecset kiválasztása 2.

A 75 mm-es egyenes végű ecset jó választás a festékvonalak meghúzásához a mennyezeten és a sar­kokban. Fafelületek mázolásához az 50 mm-es szegély­festő ecset (középen) használható a legjobban. Használ­junk csiszolt szélű ecseteket a sarkok festéséhez. Az elkeskenyedő ecset (alul) hasznos az ablakkeretek szög­leteinek mázolásakor.

A hengerek és tartozékaik kiválasztása

A jó festőhenger olcsó, időt takarít meg, és évekig eltart. Válasszunk szabványos, drótkeretes, 220 mm-es hengert nylon szőrzettel. A hengert jól ki­egyensúlyozva kell rögzíteni, és vigyázzunk, hogy a nyél megfelelően illeszkedjék a kezünkbe. A nyél­nek legyen megfelelő csatlakozó része, amelybe hosszabbítót illeszthetünk mennyezetek és magas falak festéséhez.

Különböző bolyhozatú hengereket árusítanak, a legtöbb munkához a 10 mm hosszúságú szőrzet való. Válasszunk közepes árú, szintetikus anyagú hengerbevonatot, amelyet többször is fel lehet használni, mielőtt eldobnánk. Az olcsóbb hengerek olykor szálakat hagynak a festett felületen, vagy nem tisztíthatók, és nem használhatók újra. A hen­gert mindig öblítsük ki oldószerben munka után, nehogy megkeményedjen.

Alkid alapú festékekhez használjunk drágább gyapjú hengerbevonatokat. A mohair bevonatok nagyon jók fényes alkid festékek esetén, ahol fontos a tökéletes simaság.

A szőrzet hossza

A szőrzet hossza. Válasszunk a felülethez illő hengert. A 6 mm hosszúságú szőrzet (fent) a nagyon sima felüle­tekhez használható. A 10 mm-es szőrzet (középen) az olyan kis méretű megfolyások lefedésére alkalmas, ame­lyek a legtöbb sima falon és mennyezeten megtalálhatók. A 25 mm-es szőrzet (alul) kitölti a durva felületeken talál­ható hiányokat, pl. a betonblokkok vagy stukkófalak közeit.

A henger bevonata

A henger bevonata. A szintetikus bevonat (baloldalt) alkalmas a legtöbb festékhez (különösen a latexhez). A gyapjú vagy mohair hengerbevonat (jobboldalt) egyenle­tes felületet ad alkid festékek esetén. Jó minőségű henge­reket válasszunk, hogy a festékben ne maradjanak szőrök.

Hengertartó

Erős fogantyúval felszerelt, drótvázas hengertartót vegyünk. A nylon csa­págyak simán futnak, és megkönnyítik a váz fogását. A nyél vége úgy van kialakítva, hogy hosszabbítót lehessen beleilleszteni.

Festéktartó

Vásároljunk lábakon álló festéktartó tálat, amelyet stabilan el lehet helyezni a létra polcán. A jó festéktartó tál nem hajlik meg, amikor a hengert kinyomjuk benne. Használjunk bordás felületű kinyomó lapot, ez megkönnyíti a henger görgetését.

A 20 literes festéktartály

A 20 literes festéktartály és a festőrács meggyorsítja a nagy felületek festését. A festőhengert közvetlenül a festékes vödörbe mártsuk be a fogan­tyúnál fogva. Ne egyensúlyozgassuk a vödröt a létra polcán.

Használjunk 1,2 mm-es hosszabbító nyelet

Használjunk 1,2 mm-es hosszabbító nyelet a mennyezetek és a falak létra nélküli festéséhez.

Különleges festőszerszámok

A szokatlan szögben megtörő, szabálytalan körvonalú felülete­ket nehéz befesteni a szabvá­nyos hengerekkel és ecsetekkel. A speciális szerszámok meg­könnyítik ezt a munkát. Az el­dobható habszivacs ecset pél­dául egyenletes, tiszta bevonatot hoz létre sima fafelületeken.

Levegő nélkül működő festékporlasztó

A levegő nélkül működő festékporlasztó rendkívül alkalmas nagyobb felületek lefestésére vagy a szabálytalan alakú felületek bevonására (zsaluzással ellátott vécéajtók, hőérzékelők stb.). Minden porlasztó szétszór bizonyos mennyiségű festéket, ezért ahol porlasztás folyik, ott védőálarcot és -öltözetet kell viselni. A mozgatható munkadarabokat a szabad levegőn kell lefesteni (esetleg a pincében vagy a garázsban). A festék felhígítása porlasztás előtt megkönnyíti a szerszám használatát és javítja a fedőképességet.

Speciális hengerek

A speciális hengerekkel éleket, sarkokat festhetünk, és más különleges feladatokat végezhetünk el.

Hajlítható szerszámok

A hajlítható szerszámot a szokatlan felületek mázolásá­nál (ablakzáró elemek, öntöttvas radiátorok) alkalmazhat­juk.

Festőkesztyű

Festőkesztyűben egyszerű a csövek és más görbült felületek (kovácsolt vas stb.) lefestése.

Szerszámnyelek

Szerszámnyelek festőpárnák és speciális hengerek igény szerint széles mérettartományban és különböző formákban szerezhetők be.

Aerosolos festékszóró

Az aerosolos festékszóró meggyorsítja a kisebb bonyo­lult munkadarabok (pl. a hőregiszterek ajtóinak) festését.

Festékkeverő szerszám

Festékkeverő szerszám. Fúrótokmányba fogható be, gyorsan és könnyen keveri a festéket. Változtatható se­bességű fúrót használjunk alacsony fordulatszámmal, nehogy buborékok képződjenek a festékben.

Keverjük össze a festéket egy nagyméretű tartályban

Keverjük össze a festéket egy nagyméretű tartályban, hogy megszüntessük a színárnyalatok közötti eltéréseket. Keverjük össze a festéket egy fapálcával vagy fúrótokmányba fogott festékkeverővel. Akadályozzuk meg, hogy a festék lerakódjon a kanna pereme körül. Szeggel üs­sünk kis lyukakat a kanna peremébe, hogy a festék visszafolyhasson a kannába.

Alapvető festési technikák

A szakszerű festéshez-mázoláshoz a festéket egyenletesen kell felhordani a munkafelületre – anélkül, hogy máshova is ráfolyna vagy rácseppen­ne. A túl sok festék folyni fog, és rácsepeghet a faburkolatokra és a padlóra. A túl vékony festékréteg viszont nem takarja le egyenletesen a felületet, és tökéletlen festés a következménye.

Az ecsettel és hengerrel végzett festés háromlé­péses folyamat. Először felvisszük a festéket, ez­után egyenletesen szétkenjük, majd véglegesen elsimítjuk, hogy egyenletes legyen a felület.

Hogyan használjuk a festőecsetet?

Hogyan használjuk a festőecsetet 1.

1. Mártsuk be az ecsetet a szőrzet hosszának mintegy harmadáig, és nyomjuk ki a kanna oldalán. (A mé­lyebb merítés túltelíti az ecsetet.) Ha a kanna szélén túl erősen nyomjuk ki az ecsetet, tönkremennek a szőrszálak.

Hogyan használjuk a festőecsetet 2.

2. A szélek lefestésére az ecset keskeny oldalát kell használni, kellőképpen hozzányomva az ecset szőrét az élhez. Az egyik szemünket tartsuk a festendő szélen, és lassú, hosszú ecsetvonásokkal fessünk. Mindig a száraz felülettől haladjunk a nedves festék irányába, hogy elkerüljük a festékrétegek átfedéséből származó foltosodást.

Hogyan használjuk a festőecsetet 3.

3. A falak szögleteit az ecset széles oldalával fessük le. A szabad felületeket ecsettel vagy hengerrel vonjuk be, mielőtt a felvitt festék megszáradna.

Hogyan használjuk a festőecsetet 4.

4. A nagyobb felületekre a festéket 2 vagy 3 átlós sávban vigyük fel. Tartsuk az ecsetet a munkafelület­hez képest kb. 45°-os szögben, s annyira nyomjuk, hogy a szőrzet rugalmasan meghajoljon. A festéket egyenletesen, vízszintes mozdula­tokkal hordjuk fel.

Hogyan használjuk a festőecsetet 5.

5. Az ecset lefelé mozgatásával simítsuk el a befestett felületet. Könnyed mozdulatokat tegyünk, és minden egyes csík végén emeljük fel az ecsetet a felületről. így lehet elérni az alkid zománcfesték lassú száradását.

A festőhenger használata

A felületeket szakaszonként fessük le, a száraz felületekről a nedves festék irányába haladva, hogy ne keletkezzenek hengernyomok. Ha a festés egy napnál többet igényel, éjszakára fedjük be a hengert műanyaggal, vagy tartsuk vizes vödörben, hogy megakadályozzuk a festék rászáradását.

1. Nedvesítsük meg a hengert vízzel (latex festék ese­tén) vagy petroléterrel (ha alkid zománccal festünk), hogy eltávolítsuk a szálakat és átitassuk a hengerburkolatot. Nyomjuk ki a felesleges oldószert. Töltsük meg a festőtál tartályát. Merítsük a hengert teljesen a tartályba, hogy felszívja a festéket.

Emeljük ki a hengert a festéktartályból

2. Emeljük ki a hengert a festéktartályból, és görgessük visszafelé, rányomva a ferde lemez bordázott felületére, hogy a festék egyenletesen oszoljon el a hengeren. A hengernek telítődnie kell festékkel, amikor kiemeljük festékes tálból, de nem szabad csöpögnie.

A festékkel telített hengert átlós irányban toljuk végig a felületen

3. A festékkel telített hengert átlós irányban toljuk végig a felületen (1) kb. másfél méteren át. Ha a falon felfele húzzuk az első csíkot, elkerülhetjük a festék fröcskölését. Lassú mozdulatokkal húzzuk a hengert, hogy a festék ne kenődjön szét.

Húzzuk a hengert egyenesen lefelé

4. Húzzuk a hengert egyenesen lefelé (2) az átlósan meghúzott csík tetejéről. A hengert az átló kezdetéig mozgassuk, majd ismét toljuk fel (3), amíg a hengerről a festék el nem fogy.

Vízszintes előre-hátra mozgatással kenjük szét a festéket a felületen

5. Vízszintes előre-hátra mozgatással kenjük szét a festéket a felületen.

Felülről lefelé haladva, a henger függőleges mozgatásával simítsuk le a felületet

6. Felülről lefelé haladva, a henger függőleges mozgatásával simítsuk le a felületet. Minden húzás után emeljük fel a hengert, és vigyük vissza a terület felső szélére.

Keretek mázolása

Amikor egy teljes szobát festünk, először a fakereteket kenjük le, s csak azután a falakat. A mázolást a keretek belső oldalával kezdjük, majd kifelé, a ház­fal irányába haladjunk. Az ablakokon például az első mázolást az üveghez közeli éleken végezzük, majd a környező felületeket fessük le.

Keretek mázolása

Az ajtókat nagy felületük miatt gyorsan kell mázol­ni. Hogy elkerüljük az átfedésekből származó foltosodást, a festést a száraz felületek felől kell végezni a nedves festék irányába. A lambérián a felső szél­lel kezdjük, és a padló felé dolgozzunk. Műanyag padlóborítóval vagy széles lemezborítással védhet­jük a szőnyeget vagy a fapadlót a festékcseppektől.

Az alkid és latex zománcok gyakran két réteget igényelnek. Mindig csiszoljuk le a már felvitt réteg felületét a következő réteg felhordása előtt, s töröl­jük le durva ronggyal, hogy a második bevonat meg­felelően kössön.

Ablakmázolás

Ablakmázolás 1.

1. A kétszárnyú ablakokat, ha lehet, vegyük ki a keretből. A rugósan rögzített ablakot a nyíl szerint nekinyomjuk a keretnek, és kiemeljük.

Ablakmázolás 2.

2. Fúrjunk lyukat és üssünk be két szöget a létra lábaiba, és mint egy festőállványra, tegyük rá az ablakot. Másik lehetőség, hogy az ablakot egy padra vagy egy fűrész­bakra fektetjük. A keret alját és oldalait ne mázoljuk be.

Ablakmázolás 3.

3. Elkeskenyedő ecsetet használva a festést az üveghez közeli felületen kezdjük. Az ecset keskeny oldalát használva kenjünk festéket az üveg szélére is, hogy tömítsük az időjárási hatások ellen.

Ablakmázolás 4.

4. Tisztítsuk le a felesleges festéket az üvegről rongyba csavart kenőkéssel. A rongyot gyakran kell cserélni, hogy tiszta maradjon. A festéket 1,5 mm szélességben hagyjuk az üvegen.

Ablakmázolás 5.

5. Mázoljuk be a keretek sík felületeit (1), azután az ablaktokot (2), az ablakpárkányt (3) és a mellvéddeszkát (4). Lassú ecsetvonásokkal dolgozzunk, és ne kerüljön festék az ablakfa és a keret közé.

Ablakmázolás 6.

6. Ha az ablakot a helyén kell befesteni, száradáskor emeljük fel, majd eresszük le, és ezt néhányszor ismételjük meg, nehogy beragadjon. Ne kézzel, hanem kenőkéssel érintsük a festett felületet.

Ajtók mázolása

Ajtók mázolása 1.

1. Vegyük le az ajtót úgy, hogy az alsó függesztő csapot csavarhúzóval és kalapáccsal kiütjük. Kérjünk meg valakit, hogy segítsen az ajtót helyben tartani. Üssük ki a felső függesztő csapot is.

Ajtók mázolása 2.

2. Fektessük az ajtót lapjára egy fűrészbakon. A betétes ajtókat a következő sorrendben mázoljuk le: 1) Süllyesztett betétlapok, 2) Vízszintes keretelemek és 3) Függőleges keretelemek.

Ajtók mázolása 3.

3. Hagyjuk az ajtót megszáradni. Ha második festékréteg is szükséges, finoman csiszoljuk le, és durva ronggyal töröljük meg az ajtót, mielőtt újra festenénk.

4. Kezeljük az ajtó festetlen széleit átlátszó fatelítő anyaggal, hogy a nedvesség ne hatoljon be a fába. A víztől a fa megvetemedik és felpuffad.

Ötletek a szegélyek, keretek festésére

Védjük a falak és a padló felületét

Védjük a falak és a padló felületét széles kenőkéssel vagy műanyag védőernyős szerszámmal.

Töröljük le a festéket

Minden kenési művelet után töröljük le a festéket a széles kenőkésről vagy a takarószerszámról.

Fessük be a szekrényajtók mindkét oldalát

Fessük be a szekrényajtók mindkét oldalát. Ez egy­részt nedvesség elleni tömítést ad, másrészt akadályozza a vetemedést.

Merev sörtéjű ecset

Az erősen tagolt felületi mintákat merev sörtéjű ecsettel fessük be (az ábrán sablonfestő ecset látható). Kis, körkö­rös mozdulatokkal hatoljanak be a mélyedésekbe.

Mennyezetek és falak festése

Mennyezetek és falak festése

Nagy fal- és mennyezeti felülete­ken úgy készíthetünk sima fedő­réteget, hogy a festést kisebb szakaszokra bontva végezzük. Először fessük be ecsettel a szögleteket, majd rögtön men­jünk rá hengerrel a kijelölt sza­kaszra. Ha az ecsettel befestett szegletek megszáradnak, mie­lőtt a nagy felületeket hengerrel lefestenénk, egyenetlenségek maradnak a kész falon. Termé­szetes megvilágításban könnyebb észlelni a kihagyott folto­kat.

Jó minőségű festékkel és szerszámmal dolgozzunk! Az ecset illetve a henger teljes felü­letét használjuk, hogy ne kelet­kezzenek foltok, és teljesen le­fedjük a felületet. A hengert las­san mozgassuk, hogy a festék lehetőleg ne fröcsköljön.

Ötletek mennyezetek és falak festéséhez

Festés a szögletekben

Festés a szögletekben. A szögletben közvetlenül a hengerezés előtt fessünk le egy kis területet, majd térjünk rá a következő szakaszra. Ha ketten dolgoznak, az egyik fessen ecsettel, a másik hengerezze a nagy felületeket.

Küszöböljük ki az ecsetnyomokat

Küszöböljük ki az ecsetnyomokat. A henger szőrbevo­natát egy kicsit csúsztassuk le a tartókeretről, hogy minél jobban megközelíthessük a szegélyt. Az ecsettel festett területek ugyanis másképp száradnak, mint a hengereltek.

Hogyan fessük a mennyezetet?

Hogyan fessük a mennyezetet?

A mennyezetet meghosszabbított nyelű hengerrel fes­sük. Használjunk védőszemüveget, amikor a fejünk felett dolgozunk. A bejárati ajtótól legtávolabb eső sarokban kezdjük a munkát. Téglalap alakú helyiségben keresztben haladjunk, 1×1 m-es szakaszonként. A szögletekben ecsettel fessünk a hengerezés előtt. A festéket átlós sávokban kel felhordani, majd egyenletes előre-hátra mozgással kenjük szét. Egy-egy sáv elsimításakor mindig a bejárati ajtó falának irányába hengerezzünk, és minden sáv végén emeljük fel a hengert.

Hogyan fessük a falakat?

Hogyan fessük a falakat?

A falakat kb. 0,5×1 m-es szakaszonként fessük le. Indul­junk valamelyik felső sarokból. A mennyezet és a falak találkozásánál lévő sarkokat ecsettel fessük le, majd hengerezzük végig az egyes szakaszokat. A kezdő átlós hengercsíkot a szakasz aljáról indítsuk felfelé, hogy meg­akadályozzuk a festék megfolyását. A festéket vízszintes csíkok festésével egyenletesen osszuk el, majd lefelé gördítve a hengert fejezzük be a műveletet. A továbbiak­ban az eggyel lejjebb elhelyezkedő szakaszt fessük le. Folytassuk a szomszédos területekkel, mindig a szaka­szok felső részénél kezdve. A befejező mozdulatot a padló irányába tegyük.

A texturált festés

A texturált festés mind sík felületek, mind falak dí­szítésére alkalmas. A lehetséges hatásoknak csak a képzeletünk szab határt. A texturálásra alkalmas festékek előre kevert latex, illetve száraz por alakban kaphatók. Az előre kevert latex festékek vilá­gos, szemcsézett ábrák előállítására valók, míg a por alakú festékek vaskosabb minták vagy stukkók előállításához használatosak. A por alakú festékeket 10 kg-os csomagokban árulják. Vízzel kell összekeverni, villanyfúróba illesztett festékkeverővel.

A kívánt textúrát vastag kartonlapon kísérletez­zük ki. Ne feledjük, hogy a textúra mélysége a fes­ték sűrűségétől, a felületre felhordott anyag mennyiségétől és a szerszám típusától egyaránt függ.

Cirokseprűvel örvénylő mintát alakíthatunk ki

Cirokseprűvel örvénylő mintát alakíthatunk ki. A festé­ket hengerrel vigyük fel, majd cirokseprűvel alakítsuk ki a kívánt szövetszerkezetet.

Hogyan adjunk textúrát a festéknek?

Hogyan adjunk textúrát a festéknek?

Kőműves simítóval alakítsuk ki a felületet, a texturált szerkezethez kis adagokban kenjük fel a festéket.

Nyomkodással, húzó vagy törlő mozdulatokkal

Nyomkodással, húzó vagy törlő mozdulatokkal végte­lenül gazdag mintázatot hozhatunk létre – egyetlen szi­vaccsal. Esetleg hagyjuk az első adagot megszáradni, majd vigyünk rá égy másik színt, hogy két színárnyalatú stukkóhatás keletkezzen.

Hosszú szőrű hengerrel érhetjük el ezt a spriccelt hatást

Hosszú szőrű hengerrel érhetjük el ezt a spriccelt hatást. Különböző minták létrehozása céljából változtassuk a hengerre gyakorolt nyomást és a felvitt festék mennyiségét.

Szarkalábas mintát hozhatunk létre hengerrel és ecsettel

Szarkalábas mintát hozhatunk létre hengerrel és ecsettel, ha az ecset lapos oldalát rendszertelenül belenyomkodjuk a felületbe.

Nyomjuk a kőműves simító lapos oldalát a vastag fes­tékanyagba

Nyomjuk a kőműves simító lapos oldalát a vastag fes­tékanyagba, és húzzuk el a faltól, ha ilyen mintát szeret­nénk.

Kőműves simítóval simítsuk le a létrehozott minta csúcsait

Kőműves simítóval simítsuk le a létrehozott minta csúcsait, amikor a festék részben már megszáradt. Az eredmény: brokát hatású falfelület. A simítások között nedves ecsettel vagy szivaccsal tisztítsuk meg a simítót.

A szerszámok tisztítása

Festés után választhatunk, hogy eldobjuk vagy kimossuk a hen­gert. A festékes tálakat, a henge­rek nyelét és az ecseteket azon­ban érdemes megtisztítani és eltenni későbbi felhasználásra. A festékfoltokat könnyű letörölni, ha még nedvesek. Kenőkéssel vagy borotvával sok beszáradt festékfoltot távolíthatunk el üveg vagy keményfa felületekről. Az ellenálló festéket a legtöbb felületről vegyi tisztítószerekkel lehet eltávolítani.

Nagy fordulatszámú szerszámot kell használni

Nagy fordulatszámú szerszámot kell használni a festék és az oldószer eltá­volítására. Mossuk ki a henger szőrzetét vagy az ecsetet oldószerben, majd erősítsük a nagy fordulatszámú szerszámhoz. A fogantyúval folyadékot tudunk átnyomni a hengerbevonaton vagy az ecseten. Ha a forgató szerszámot karton­dobozban vagy kétliteres tartályban forgatjuk, nem fröcskölődik szét a festék.

Tisztítóeszközök

Tisztítóeszközök: vegyi tisztítószer, nagy fordulatszámú forgatószerszám, tisztítószerszám az ecsetekhez és a hengerekhez.

Tisztítási ötletek

Fésüljük végig az ecset sörtéjét

Fésüljük végig az ecset sörtéjét a tisztítószerszám fogazott oldalával. Ez úgy rendezi a sörtéket hogy azonnal meg is száradhatnak.

Kaparjuk le a festéket

Kaparjuk le a festéket a henger burkolatáról a tisztítószerszám ívelt oldalával. Távolítsunk el annyi festéket, amennyit csak tudunk, mielőtt oldószerrel mosnánk ki a szerszámot.

Tartsuk az ecseteket eredeti tokjukban

Tartsuk az ecseteket eredeti tokjukban, vagy csavarjuk be barna csomagolópapírba. A kimosott festőhengert a végére állítva kell tárolni, hogy ne lapuljon le a szőrzete.

A beszáradt festékfoltokat vegyi tisztítószerrel kell eltávolítani

A beszáradt festékfoltokat vegyi tisztítószerrel kell eltávolítani. Mielőtt használnánk a tisztítószert, próbáljuk ki egy nem túl kényes helyen, hogy a tisztítandó felület színtartó-e.