Penészmentesítés tudástár

Mik a penészgombák életfeltételei?

Szinte bárhol előfordulhat!

Az egészségre káros hatást gyakorló penészgombák tulajdonképpen majdnem minden anyagon meg tudnak telepedni. Bútorai éppen úgy nincsenek biztonságban, mint a papír alapanyag, s ennél fogva a gipszkarton sem. A tapétán, a műanyagból, gumiból készült berendezési tárgyakon, fólián, bőrön is megtalálhatóak, de a festékek, lakkok, a szőnyegpadló, valamint a padlóburkolat ragasztó is megfelelő táptalajt jelentenek számukra.

Penész a betonon
Penész a betonon

Penész a betonon?

Igen, nem lehetetlen, hogy a cement, vagy a beton felületek is áldozattá váljanak, sőt, még az olyan anyagokon is kifejlődhetnek, melyek önmagukban nem megfelelő táptalajok, ám a levegő részecskéi, szerves anyagai, vagy a por lehetővé teszik, hogy megtelepedjen rajtuk a gombák. Ennek tipikus példája, amikor az üvegen jelennek meg penészfoltok.

Nedvesség nélkül nem marad életben!

Nem véletlen, hogy otthonunk nedvesség szempontjából kritikus helyiségeiben gyakrabban találkozni penészfoltokkal, hiszen legalább minimális páratartalom kell ahhoz, hogy életben maradjanak. Optimális nedvességi viszonyokról nem beszélhetünk, hiszen a hőmérséklet ingadozása befolyást gyakorol arra, hogy mennyi nedvesség áll a penészgombák rendelkezésére akár a levegőben, akár a táptalajon. Páratartalom szempontjából a magas értékek tekinthetőek ideálisnak a penészgombák számára. Bár  már kevés nedvesség is elegendő számukra, de a spóraképzéshez, valamint egyes anyagcsere funkcióikhez legjobb a magas páratartalom.

Törekedjen a konyha, a fürdőszoba megfelelő páramentesítésére, és a fűtési szezonban az egyenletes hőmérséklet biztosítására! Cikksorozatunk következő részében megtudhatja, milyen intézkedéseket érdemes elvégeznie rendszeresen otthonában.
Korábbi cikkünkben megismerkedhettünk a páratartalom penészgombák fejlődésére gyakorolt hatásával, nézzük most, milyen szempontból játszik még döntő szerepet a nedvesség otthona penészmentességének eléréséhez!

A penészgomba fajok eltérő páratartalom mellett képesek fejlődni, így vannak olyanok, melyek már 71-75%-os páratartalomnál is kiválóan érzik magukat, de egyes penészgombák legalább a vízkár esetében, a táptalaj teljes átnedvesedésekor szaporodnak.

Találja meg a nedvesség okát!

Amennyiben tehát otthonában penészgombák jelennek meg, nagyon fontos, hogy a nedvességet is megszüntesse, hiszen ha ez a tényező továbbra is fennáll, lehetetlen végleg megszabadulnia a tőlük. Hasonló a helyzet azoknak az épületeknek a felújításával is, melyek erősen szennyezettek penészgombával. Esetükben hosszú távú eredmények a páratartalom okának megszüntetésével érhető el.

Fontos a koncentráció!

Penészgomba méréssel hasznos információhoz juthatunk azok koncentrációját illetően. Mint korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a témával, a külső és belső koncentrációval is érdemes tisztában lenni. A levegőből, porból, vagy táptalajt biztosító anyagból vett mintavételt követően tenyésztéssel állapítható meg a koncentráció. Attól függetlenül érdemes elvégezni a vizsgálatot, hogy szaporodóképes penészgombákról van-e szó, vagy sem, hiszen mindkét esetben számolni kell az egészségügyi kockázattal. Ez utóbbi alkalmával nem a kolóniaképződés felületi nagysága alapján vonhatóak le a következtetések, hanem az összes spóraszám, vagy a cellák száma alapján.

Tudtad, hogy a penészgombák komoly betegségeket okozhatnak?

S hogy miért lényeges mindez? Következő cikkünkből megtudhatja, hogy a penészgombák milyen hatással vannak az emberi szervezetre, s mely- talán már Ön által is tapasztalt – tünetek írhatóak számlájukra!
Az előzőekben már foglalkoztunk a penészgombák páratartalom-igényével, most nézzük, hogy a megfelelő körülmények között kifejlődött és szaporodó penészgombák milyen hatást gyakorolnak az egészségre!

Penészes a lakása? Vigyázat: allergiát és fertőző betegségek kaphatunk!

Bár az epiedemiológiai tanulmányok egyértelműen nem támasztják alá, hogy az egészségre káros hatással levő penészgombák milyen koncentrációja szükséges ahhoz, hogy az egyes tünetek megjelenjenek, de a spórák és anyagcsere termékek belélegzése egyértelműen allergiás reakciókat váltanak ki az arra érzékeny személyeknél. A napjainkban sokat emlegetett allergiás panaszok visszavezethetőek az otthonokban megjelenő penészgombára is.

Vigyázat a penészképződés egészségügyi gondot okozhat!

Sokat fáj a feje?  Fáradt, rossz a közérzete?

Nyaki-, és orrirritációk, köhögés, kötőhártya-panaszok, fejfájás és fáradtság a leggyakoribb tünetek, de bizonyos penészgomba fajták akár gombák által terjesztett fertőzéses megbetegedéseket is okozhatnak.

Pontos adatok tehát nem állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy milyen koncentráció szükséges az egyes tünetek produkálásához, de azok megjelenése és a penészgombák közötti kapcsolat biztosan állítható.

Egészsége szempontjából fontos tisztában lennie azokkal az allergiás reakciókkal, melyek megjelenésére számíthat, ha penészgombák élnek otthonában! A következőkben ehhez is igyekszünk segítséget nyújtani!