Penészmentesítés tudástár

Penészmentesítés építkezés megelőzés

Írásainkban már többször érintettük azt, hogy a penészgombának nedvességre van szüksége a kifejlődéshez, valamint a szaporodáshoz. Jelen cikkünkben arra kívánunk kitérni, hogy az építkezés során milyen területekre érdemes kiemelt figyelmet fordítani, ha meg szeretnénk előzni a penészesedést.

Már az építkezés során ügyeljünk a penészesedést kiváltó okokra!
Már az építkezés során ügyeljünk a penészesedést kiváltó okokra!

Hogyan vehetjük fel a harcot a penésszel szemben?

Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy a legújabb műszaki színvonal szerinti megépítés javasolt, s ez vonatkozik mind a felhasznált anyagokra, mint a szakember által alkalmazott eljárásokra.

  • A hőszigetelés megfelelő megválasztásával, és az úgynevezett hőhidak kialakulására való odafigyeléssel már sokat tehetünk a penészmentes környezetért.
  • A csapóesővel szembeni védelem az átnedvesedés megakadályozását szolgálja.
  • A tetőszerkezet hiányosságai szintén a lakótér páratartalmának növekedését okozhatják, s ezzel együtt a penészgombák megjelenéséért is felelőssé tehetőek. A tető állapotára tehát mind a megépítés, mind egy esetlegesen szükségessé váló tetőcsere alkalmával érdemes odafigyelni.
  • A vízálló felszerelések és a nyílászárók megfelelő kiválasztása is segíthetik a penészgomba megjelenésének megakadályozását a lakótérben.
Hőkamera által kimutatott hőhíd - a penészesedés táptalaja
Hőkamera által kimutatott hőhíd – a penészesedés táptalaja

Tudta? A rendszeres szellőztetés is csökkenti a penész elszaporodását!

Természetesen nem elegendő csak az épület kialakításakor szem előtt tartani a megelőzés fontosságát, hiszen lényeges az is, hogy a későbbiekben, az egyes helyiségek használata során is ügyeljen a páratartalom alakulására. A rendszeres szellőztetéssel és a fűtés megfelelő használatával kapcsolatos hasznos információkkal várjuk következő cikkünkben.