Lakásfelújítási tanácsok - 14. oldal

Mozaiklapokkal feltűnően dekoratív mintákat készíthetünk akár nagy felületen is.

Az apró csempékből készült mo­zaiklapokkal is szép felületeket alakíthatunk ki. A mozaik teljesen más hatást kelt, mint a hagyomá­nyos csempe, és elemei apró méreté­nek köszönhetően, finoman tagolt felszínt képez. Fizikai tulajdonságait tekintve pedig rendkívül ellenálló. A mozaikokat egyszínű, nagyméretű panelekben is lerakhatjuk úgy, hogy egy másik színből szegélyt futtatunk át rajta, vagy „összeolvasztjuk” egy másik panel elemeivel. Ez a megoldás olyan felületeken mutat jól, ahol az egész falat mozaikkal borítjuk, illet­ve némi színes, szabálytalan foltot vi­szünk az összképbe.

Mivel a mozaikok kisméretűek, nagy hálóra ragasztva hozzák forgalomba, így egyszerre hatékonyabban tudjuk lerakni. Egyes darabokat vagy sorokat is kivághatunk belőle, hogy azt a má­sik színbe illesztve, szabálytalan szín­hatást keltsünk. Még így is alapos ter­vezést igényel az eljárás, tehát ajánla­tos a paneleket felrakás előtt kiteríte­ni a padlón. Ha nagy felületen dolgo­zunk, érdemes csempézősablont is ké­szíteni.

1. Mielőtt felrakjuk a mozaikpanelt a falra, döntsük el, hogy a paneleket ho­gyan osztjuk fel. He­lyezzük valamilyen lapos felületre vagy munkaasztalra, úgy hogy átfedjék egy­mást, és a fugák egy­más fölé kerüljenek, mivel a háló egy ré­szét el kell vágni.
2. Snitzerrel vágjuk ki egyszerre mindkét panel háló­jából a mintázatot. A szabálytalan foltok és csíkok kialakítá­sához soronként vágjunk ki egy, leg­feljebb öt mozaikda­rabból álló sort.
3. A szükséges he­lyen cseréljük ki a kivágott mozaikda­rabokat és az aszta­lon alakítsuk ki a kez­dő mintázatot. Ezt később mindkét szín­ből megismételhetjük a panelek belső ré­szén is. Jelöljük meg, hova szeretnénk ten­ni még egy-egy da­rab mozaikot.
4. Ragasszuk fel az első panelt a falra csempézősablon (faléc) használa­tával. Kis simítóhengerrel egyenletesen és erősen a helyükre nyomhatjuk a mo­zaikdarabokat.
5. Tegyük fel a má­sodik mozaikpa­nelt, és illesszük össze az első színnel, ahogy terveztük. Megint egyengessük el a kis simítóhengerrel a lapocskákat, különös tekintettel a két szín találkozá­sánál.
6. Mielőtt megszá­rad a ragasztó, snitzerrel vágjuk ki a megjelölt mozaik­darabokat. Ezt azért tanácsos ebben a szakaszban csinálni, mert ha korábban vágjuk ki őket, a há­lót nehezebben tud­juk kezelni.
7. Illesszük be az egyes mozaik­lapokat a megfelelő helyekre a tervezett minta alapján. Foly­tassuk a panelek fel­rakását hasonlóan szabálytalan mintá­zattal. Ha megszáradt a ragasztó, fugáz­zunk a már ismert módon.

Asztallapunk mozaikborítása látványos módja egy régi bútordarab felújításának.

Mozaikkészítéshez vásárolhatunk kifejezetten erre a célra készí­tett mozaiklapokat. Válasszunk egy­forma vastagságúakat, hogy egy síkban maradjon a felület. Készíthetünk ma­gunknak saját mozaiklapocskákat is hagyományos csempéből úgy, hogy szabálytalan alakúra vágjuk fel őket vagy, ahogy példánk mutatja, vágjuk a csempéket ugyanolyan méretű dara­bokra a szabályos mintázat kialakítá­sához. Ügyességünktől függően, kiala­kíthatunk bonyolult mintákat is, akár a fenti asztallap lepkés képét. Az egy­szerű minták, például a koncentrikus körök is kifejezetten jól mutatnak.

1. Példánkban az eredeti asztal széle ferdére vágott, úgyhogy a másik ol­dalát jobban tudjuk használni. Csavaroz­zuk le az asztallapot, és csiszoljuk le tel­jesen a munkafelüle­tet. Nedves ruhával tisztítsuk meg a portól.
2. Döntsük el, hogy hány kör vagy sáv mozaikot szeret­nénk lerakni. Kössük a ceruzát a zsinegre, fogjuk a kör közepé­re, és körzőként használva, húzzuk meg a tervezett mo­zaikmintáknak meg­felelő átmérőjű kö­röket.
3. Filctollal vagy ce­ruzával jelöljük be a csempén a kí­vánt mozaikok mé­retét, ami természe­tesen a mintától függ. Ebben az esetben az 1 cm-es oldalhosszú­ságú négyzetek mu­tatnak a legjobban.
4. A bejelölt csem­pét tegyük a csempevágó gépbe, és karcoljuk végig a kivágandó vonalak mentén. Jó erősen nyomjuk rá a kart, hogy a vágókerék megtörje a csempe mázát. Fordítsuk el a csempét, és a má­sik irányban is karcol­junk bele vonalakat.
5. Ha kijelöltük az összes elvá­gandó élt, állítsuk be megfelelően a csem­pét a gépbe, szorít­suk a sínek közé, és erősen nyomjuk le a kart, hogy sávonként eltörje a csempét.
6. A sávokat ezután illesszük be ke­resztirányban a csem­pevágóba, és jelölé­sek mentén törjük kis mozaiklapokra. Vé­gezzük el a művele­tet ugyanígy a többi csempével is.
7. A minta kirakását kezdjük az asztal kerületén. Tegyünk a lapocska aljára egy kis ragasztót, majd nyomjuk az asztalra. Az eredetileg csem­peszélen lévő dara­bokat itt is helyezzük az asztal szélére, így oldalról a mázas él lesz látható.
8. Alakítsuk ki O a mintát a mo­zaikok egyenkénti felrakásával. Lehet, hogy a sorok találko­zásánál kisebb elem kell, itt csípőfogóval lekicsinyíthetjük a darabokat. Ha kész a minta, fugázás előtt hagyjuk megszáradni a ragasztót. A kész mozaikot a fugázás után lakkozzuk le.

A díszes keretléccel szerelt könyvszekrény tökéletesen illik az antik bútorokkal berendezett enteriőrbe.

A beépített könyvszekrény helyta­karékos megoldás, és egyben dekoratív bútor, amely lehet egyszerű polcos felépítésű, de zárt résszel kombinált is. Állhat bármely falmé­lyedésben, alkóvban, beszögellésben, mivel a keret rögzítésére itt adottak az oldalfalak. A beépítés kétszeres haszonnal jár, mivel ezt a helyet egyébként is nehezen lehetne kihasz­nálni. A falmélyedést célszerű körben bú­torlappal keretezni, hogy beépített hatású legyen. Ezek a bútorlapok lesznek egyben a könyvszekrény ol­dalfalai. Példánkban az alkóv kissé szabálytalan oldalait optikailag ki­egyenesítik a bútorlapok, amelyekre a polctartó síneket és a keretet is sze­relték. Az alsó részére ajtók kerültek, így a bútor nemcsak könyvespolc, hanem tároló is. A könyvszekrényt, ha akarjuk, be­festhetjük a fallal egyező, vagy azzal kontrasztos színnel, így optikailag kiemelkedik a környezetéből.

1. Vágjunk le a beugró mélységénél annyival rövidebb faléceket, mint amilyen vastag a végén a felszerelendő díszkeret. Fúrjunk lyukat a csavaroknak a léc két végébe. Vízmértékkel illesszük a léceket a helyükre, jelöljük a falon ceruzával az alsó élüket és a lyukakat.
2. Tégla- vagy be­tonfalba tiplit kell használnunk. Ehhez a munkához a leg­praktikusabb kézi­szerszám a fúró-csavarozó gép. A fal egyenetlenségét korrigálhatjuk a léc mögé helyezett kis fadarabbal. A léce­ket mindkét oldalon egymástól 30 cm tá­volságra csavaroz­zuk a falra.
3. A szekrény oldal­falai bútorlapból vagy farostlemezből (MDF) készülnek, amelyek hossza a szekrény magas­sága, szélessége pe­dig a falra erősített lécek hosszúsága. A bútorlapon ceruzá­val jelöljük be a polc­tartó sín helyét. Olda­lanként két sínre van szükség, a lap szé­létől 5 cm-re.
4. A síneket egye­lőre tegyük félre, majd az oldalfalnak szánt bútorlapokat két-két facsavarral rögzítsük a tartólé­cekhez, 5 cm-re a szélétől. Ezeket a csavarokat a polc­tartó sínek később elfedik.
5. Vízmérték mellett függőlegesen csavarozzuk fel a he­lyükre a polctartó síneket. Ezt a bútor­lap vastagságánál valamivel, kisebb fa­csavarokkal is meg­tehetjük, ill. a sínek­hez az egységcso­magban kapott csa­varokat is használ­hatjuk.
6. Vágjuk méretre a külső díszítő­szegélyt, és szögel­jük a tartólécek vé­géhez. Ha felső sze­gélyt is szánunk a szekrénynek, felülre, a falfülke tetejére is kell szerelnünk bú­torlapot.
7. A polctartó la­pocskák a sínek nyílásaiba illesztve szilárdan állnak, biz­tonságosan megtart­ják a polcokat. Mivel a síneken sok nyílás van, ez lehetővé te­szi, hogy igény sze­rint változtassuk a polcok magasságát.
8. A szerelés utol­só fázisa, hogy a méretre vágott (bú­torlapból vagy ke­ményfából készült) polclapokat a helyük­re tesszük. Ha min­den kész, le is fest­hetjük a könyvespol­cot. A polcokat ta­nácsos a behelyezés előtt festeni.

A belső meleg, ami a kellemes, egészséges belső mikroklíma egyik legfontosabb feltétele, megbíz­hatóan működő fűtőberendezéssel állítható elő. A korszerű fűtőberendezés olyan technikán alapul, ami a hőt gazdaságosan és környezetbarát mó­don, a felhasznált elsődleges energia legjobb hasznosításával állítja elő. Ezen túlmenően a termelt hő olyan elosztását is lehetővé teszi, ami nem jár energiapazarlással és a berendezés megfelelő vezérlésével és szabályozásával az egyedi hőigényeket megbízhatóan kielégíti. Alapszabályként el­fogadhatjuk: a 15 évnél idősebb fűtőkazánok álta­lában már nem felelnek meg a korszerű fűtőberen­dezéssel szemben támasztott követelményeknek.

A  fűtőberendezés működőképességének hiányosságait a laikus tulajdo­nos is könnyen felismerheti:

A fűtési helyiség belső hőmérséklete aránylag nagy, a fűtőkazán meleg ta­pintású, a fűtővíz hőmérséklete 70-90 °C, az égő gyakran leáll, ezért gyakran kell újra indulnia, és így károsanyag-kibocsátása megnövekszik. A korsze­rű fűtőkazánok hatásfoka meghaladja a 90 %-ot, szemben a régi kazánokkal, amelyek a tüzelőanya­got csak 60-70 %-os arányban tudták hasznosí­tani. Arra kell törekedni, hogy az égő egy év alatt legalább 1600-2000 órán keresztül működjön. Az ennél rövidebb összes működési idő túlméretezett kazánra utal. Csupán magának az égőnek a ki­cserélése nem járható út, mert az égőt és a kazánt össze kell hangolni egymással, és még a kémény­hez is illeszteni kell. Ha ma határozunk el kazáncse­rét, kis hőmérsékletű kazánt válasszunk.

Miért válasszunk kis hőmérsékletű kazánt ? 

Azért, mert a kis hőmérsékletű kazánok melegvíz-hőmér­séklete 40-75 °C, míg a régi kazánok 90 °C-os előremenő hőmérséklettel dolgoztak. Ez azt okoz­ta, hogy a régi fűtőtestek által leadott hő túl nagy része jutott a por felkavarásával járó konvekciós tartományba, a nagy hőmérsékletek miatt ráadásul a por kéntartalma is megnövekedett.

A fűtőtest és a helyiség közti hőátvitel konvekció és sugárzás formájában megy végbe.

Az időjárás által vezérelt, központi egységgel szabályozott fűtőberendezés vázlata

• (1) a külső hőmérséklet érzékelője;
• (2) az előremenő hőmérséklet érzékelője;
• (3) központi szabályozóegység;
• (4) fűtőkazán;
• (5) égő;
• (6) keverőszelep;
• (7) keringtetőszivattyú;
• (8) előremenőág;
• (9) fűtőtest;
• (10) visszatérőág;
• (11) szoba termosztát kapcsolóórával és hőmérséklet-érzékelővel

Ha energiatakarékos kis hőmérsékletű kazánt alkalmazunk, akkor a régi fűtőtestek túl kis fűtőfelülete a kis előremenő hőmérséklettel nem tudja felmelegíteni a helyiséget. Ehhez nagyobb fűtőfelületre van szükség

• (1) régi fűtőtest
• (2) új fűtőtestfelületek
• (3) előremenő hőmérséklet

A belső megfelelő hőmérséklet szempontjából fontos, hogy új fűtő­testeket alkalmazzunk. Ennek okai:

• (1) kisebb előremenő hőmérséklet
• (2) kisebb visszatérő hőmérséklet
• (3)a kellemes sugárzó hő aránya nagyobb
• (4)a port felkavaró konvekciós hő aránya kisebb

A konvekciós hőközlésnél a hő mindig a hidegebb hely felé áramlik. Ennek során először a fűtőtest körüli levegő melegszik fel, amely azután felemel­kedik a hidegebb levegőrétegekbe. Valamikor elér­jük azt a pontot, amikor a levegőáram, immár lehűl­ve, ismét visszaáramlik az eredeti hőforráshoz. A fűtőtest a hűvös levegőt újra felmelegíti és képze­letbeli körpályáján ismét útjára bocsátja. A levegő­nek ez a keringése felkavarja a port és ezzel légutainkat megterheli.

Fűtőtest elhelyezését befolyásoló tényezők

A fűtőtestnek az ablaknál való elhelyezésétől függ, hogy kell-e pára­lecsapódásra számítanunk annak következtében, hogy a keringő, me­leg belső levegő egyes sarkokba és zugokba nem jut el

• (1) Az ablaküveg és a keret kis hőmérséklete, valamint az ablaktok mentén kialakuló holttér miatt a felületi hőmérséklet lecsökken, és ezzel megnő a kondenzvíz kialakulásának veszélye.
• (2) Ebben az eset­ben a fűtőtest felől érkező meleg levegő végigmegy az ablak előtt, ez a felületi hőmérsékletek megemelkedését és a páralecsapódás veszélyét csökkenti.
• (3) A fűtőtest meleg levegője itt is végigpásztázza az ablakot, megnöveli a felületi hőmérsékletet és csökkenti a pára­lecsapódás veszélyét.
• (4) A régi házakban gyakori nagy beépítési mélység miatt az ablaktok és falazat környezetében holtterek alakul­nak ki, itt lecsökken a felületi hőmérséklet és megnő a páralecsapó­dás kialakulásának veszélye.

Sugárzás esetén ezzel szemben a hőközlés nem a levegő, hanem elektromágneses hullámok közvetí­tésével megy végbe. Ezeket a hullámokat a napsu­gárzáshoz hasonlóan a fűtőtest bocsátja ki, azok pedig beleütköznek a falakba, a mennyezetbe és a padlóba. A falazat, a padlóburkolat és a tapéta fel­veszi a sugarakat és így azok ismét hőenergiává alakulnak, azaz a helyiség határoló felületei egy bizonyos időn át hőt bocsátanak ki. Ebben a tiszta sugárzás útján végbemenő hőátvitelben a levegő­nek semmiféle szállító szerepe nincs, ezért a por felkavarodása sem következik be. Azoknál a fűtő­testeknél, amelyeknél a sugárzás aránya nagyobb, ennek megfelelően a konvekciós hányad pedig kisebb, a belső levegő ugyan kevésbé melegszik fel, hőmérsékletérzetünk azonban változatlan ma­rad és a levegő nedvességtartalma sem változik.

A fűtőberendezés döntő fontosságú része a sza­bályozás. Szerepe a belső klíma és a kellemes hő­érzet szempontjából mindennél fontosabb. Képes­ségeit azonban maradéktalanul csak egy új fűtő­kazánnal együtt, azzal megfelelően összehangolva tudja kifejteni.

A szabályozással nem csak korszerűen gazdasá­gos energiafogyasztás érhető el, az egyedi igé­nyeknek megfelelő belső hőmérsékleteket is pon­tosan el lehet érni. Célszerű, ha különbséget te­szünk a vezérlés és a szabályozás között. Az időjárástól függő külső vezérlés a fűtővíz hőmérsékletét automatikusan a külső hőmérséklethez igazítja, sőt a kazánt is kikapcsolja, ha fűtési melegre nincs szükség.

Az elektronikus fűtőtest-szabályozók napról napra, minden helyiség­ben gondoskodnak arról, hogy a kellő időben mindig meglegyen a kívánt hőmérséklet. Ha a helyiséget nem használják, fűtését is ki lehet kapcsolni, ill. készenléti hőmérsékletre lehet csökkenteni.

A szabályozás elemei, azaz a hőmérséklet egyedi igényeknek és a helyiség rendeltetésének meg­felelő beállítása ezzel szemben a fűtőtesteken lévő termosztátoknál kezdődik. Ezeket a fűtőtest termosztátokat a központi egység sok szabályozási lehető­sége egészíti ki, amelyek a fűtőkazán működésére hatnak és a hőmérséklet időszakos csökkentését is lehetővé teszik.

A szabályozókészülékekbe beépített diagnosztikai szerkezet egysze­rűbbé teszi az üzembe helyezést, karbantartást és szervizt. A rend­szer kijelzi a hibákat, így nem kell azokat hosszú ideig keresgélni.

Az azonban, hogy egy fűtőberendezést a komfort­tartományon belül mennyire jól lehet szabályozni, a ház építésmódjától is függ: a tömör, masszív há­zakban a fűtés nehezebben szabályozható, mint a kisebb tömegű házak esetén.

A szakemberek ma úgy vélekednek, hogy egy időprogramot is tartalmazó, korszerű szabályozás­sal az energia 30 %-át meg lehet takarítani.

Szellőztetés – mértékkel és káros következmények nélkül

Ha az előző fejezetben tárgyalt építészeti, épület­gépészeti és épületfizikai előfeltételekről a tervezés és a kivitelezés során egyaránt gondoskodtunk, a központi kérdés most már ez: hogyan lehet az elért, kellemes és egészséges belső mikroklímát meg­őrizni? A válasz egyszerűnek tűnik: szellőztetéssel. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a tapasztalanság és az összefüggések nem kellő ismerete költséges és bosszantó tévedéseket okozhat. Ezt a német szövetségi kormánynak épületkárokról szóló, 1996. évi jelentése is alátámasztja, amely új, hőszigetelt ablakok régi házakba történő beépítése után az esetek 13 %-ában penészesedéssel járó, nedvesség okozta károkról számol be. Ez a riasztóan nagy szám azt jelenti, hogy a belső leve­gőállapot, a mikroklíma sok házban egészségtelen és kellemetlen.

Szellőztetési alapelv:

Egyrészt annyi­szor, ahányszor csak szükséges, hogy a belső levegőben túlzottan megnövekedett nedvességtartalmat elvezessük, a vízpárának a belső falfelüle­tekre való lecsapódását, és az ezzel okozott károkat és a penészesedést elkerüljük. Nem utolsó­sorban pedig, hogy a belső levegő kifogástalan minőségű, higiénikus legyen.

Másrészt azonban: a lehető legkevesebbszer hogy minél kisebb legyen a szellőztetéssel járó hőveszteség, ami egy jól hőszigetelt épületnél akár a teljes hőszükséglet 50 %-át is elérheti. Ez a nagy szám azért lehetséges, mert a jó hőszigetelés a külső falon át bekövetkező, úgynevezett transzmissziós hőveszteségeket erő­sen leszorítja, következésképpen a hőigénynek a szellőztetési hőveszteségek fedezésére fordítandó része a ház teljes hőszükségletéhez viszonyítva megnő. Meg kell itt jegyeznünk, hogy az ablakok ki­nyitásával végzett, szabad, természetes szellőzte­tés kevésbé előnyös, mint a ventilátoros, mestersé­ges szellőztetés. Mesterséges szellőztetéssel nem csak a friss levegő mennyiségét tudjuk ellenőrizni, hanem a felhasznált energia is akár 60 %-kal ke­vesebb lehet, mivel a szellőztetési hőveszteségek csökkentnek.

Ennek ellenére teljesen nyilvánvaló, hogy a ter­mészetes szellőztetés az elkövetkezendő évtize­dekben, elsősorban a már meglévő házakban, megőrzi pozícióit. Az ember évszázadok alatt meg­szokta, hogy szellőztetni az ablakok kinyitásával kell, de az a szabadságérzet sem lebecsülendő, hogy az ablakot ki lehet nyitni és azon át ki lehet nézni.

Szellőztetés az ablakon át, de helyesen

Amikor tehát a lakás szellőztetéséről beszélünk, az első helyen mindig az ablakon át való szellőztetés optimálissá tétele, a célszerű magatartásra vonat­kozó ajánlások kerülnek szóba. Csak másodsor­ban merül fel az a kérdés, vajon lehet-e és, ha igen, hol kiegészítő vagy helyettesítő mesterséges szellőztető berendezéseket alkalmazni. Ezen a sorren­den az sem változtat, hogy a kis energiaigényű, sőt, energiát egyáltalán nem igénylő (nullaenergiás) házak minden esetben fel vannak szerelve vezé­relhető, ráadásul hővisszanyeréssel kombinált mesterséges szellőztetéssel. Ráadásul az idősebb és ódon házak hőszigetelését hatásosan meg lehet ugyan javítani, korszerű fűtőberendezések alkalma­zásával az energiafogyasztást is jelentősen csök­kenteni lehet, a tervszerűen kifejlesztett kis energia­igényű házak színvonalát mégis nehezen lehetne elérni. Már csak a költségek miatt sem.

Minden ember­nek óránként legalább 10- 25 m³ friss levegőre van szük­sége.

Mielőtt a természetes és mesterséges szellőztetési móddal részletesen foglalkoznánk, nézzük meg a szellőztetés főcélját. Tudott, hogy minden ember­nek óránként 10…25 m³ friss levegőre van szük­sége. Azokban a helyiségekben, amelyekben dohányoznak, a frisslevegő-szükséglet óránként kb. 30 nf-re növekszik. Egy ilyen nagyságrendű levegőcsere általában garantálja azt, hogy a helyiség levegőjében a szag a küszöbérték alatt marad. Ennek megítélése egyébként az orrunkra van bízva.

Kivételek a konyhák, amelyekben főzés közben általában nem elégséges az ablakon át való szellőztetés, mivel az erősen függ az időjárás és a hőmérséklet ingadozásaitól. Itt tehát szellőzőberen­dezésre van szükség. Az ilyen ventilátoros pára­elszívó óránként 150…350 m³ elszívását tegye lehetővé. Kivételt képeznek a körbezárt fürdőszobák és WC-helyiségek is, amelyekben nélkülözhe­tetlen a ventilátoros szellőztetés. A ventilátor tel­jesítménye fürdőszobákban óránként 60 m³, WC-kben óránként 30 m³ legyen. Amikor a mester­séges szellőzőberendezés levegőbevezető és -el­vezető nyílásait tervezzük, a fenti mennyiségekből adódó térfogatáramokat kell figyelembe vennünk.

Ahhoz tehát, hogy egy helyiségbe a higiéniai okok­ból megkívánt frisslevegő-mennyiséget be tudjuk juttatni, meghatározott óránkénti levegőcserére van szükség. A légcsereszám azt adja meg, hogy órán­ként hányszor kell egy helyiség levegőjét kicserélni.

Példa: Helyiségünk térfogata legyen 50 m³ és használja azt két személy. A frisslevegő-igény személyenként 25 m³/h, két személyre tehát összesen 50 m³/h. Helyiségünk alapterülete 4 x 5 m², magassága pedig 2,5 m, térfogata tehát pontosan ugyanakkora. Ennek megfelelően tehát, normál tevékenységet és a belső levegő átlagos szennyezését feltételezve, a helyiség teljes levegőtar­talmát óránként egyszer friss levegőre kellene ki­cserélni. Ebben az esetben a légcsereszám 1. Ha ebben az 50 m³-es helyiségben hat személy tartózkodna és óránként 150 m³/h friss levegőt vezetnénk be, akkor a légcsereszám 3 lenne. Ez a légcsereszám a természetes szellőztetésnek már csak azért is hasznos irányértéke, mert a helyiség adott térfogatához köti a friss levegő arányát. Megjegyzendő, hogy 0 °C alatti hőmérsékletek ese­tén a friss levegő aránya kisebb lehet, ha viszont kint meleg van, az arányt növelni célszerű.

Ahhoz, hogy a természetes szellőztetés lehetősé­gével élni tudjunk, lakásunknak olyan környezetben kell lennie, ahol a levegő minősége és a zaj szintje a lakásban tartózkodást nyitott ablak mellett is le­hetővé teszi. Ez a feltétel a környék beépítési és fejlesztési terveitől függ, részleteiben azonban gya­korlatilag nem befolyásolható. Ahol a lakáskomfort­nak ez a minimális szintje nem biztosítható, ott min­den esetben olyan rendszert kell választanunk, amely zárt ablakok mellett is lehetővé teszi a finom, vagy alapszellőztetést, ül. zajcsillapított, mestersé­ges szellőzőrendszereket.

A természetes szellőztetés problémái

A természetes szellőztetés két alapvető problémája közül az egyik, hogy a levegőcserét ugyan meg tudjuk becsülni, és nagyjából korlátozni is tudjuk, ellenőrizni azonban nem. Pedig éppen az ellenő­rizhető szellőztetésre van szükség ott, ahol energiát kívánunk megtakarítani, márpedig átéli szellőztetés sok energiát használ el. Fontos, hogy ne kerüljön többe, mint amennyibe feltétlenül szükséges.

A második probléma, ami az ellenőrzött termé­szetes szellőztetést megnehezíti, sőt teljesen le­hetetlenné is teszi, az időjárástól való függőség.

Ennek magyarázata az a fizikai törvényszerűség, amely szerint a felmelegített levegő könnyebb, mint a hideg. A szellőztetés során levegőtömegeket kell mozgatni. Ehhez azonban energiára van szükség. Ezt az energiát a Nap szolgáltatja: felmelegíti a ta­lajt, amely azután átadja a hőt a fölötte lévő levegő­rétegeknek. A felmelegített levegő felemelkedik, alatta kisebb nyomású zóna alakul ki, ahová be-áramlanak a hideg levegőtömegek. A meleg levegő azonban a szomszédos, hidegebb levegőtömegek fölé is becsúszik. Ettől azok nyomása megnövek­szik, a levegő hidegtől meleg felé való mozgása felgyorsul: szél keletkezik. Márpedig a szél a ter­mészetes szellőztetés első számú működtetője.

A másik hajtóerő a belső és külső levegő-hőmér­sékletek közti különbség révén maga a felmelege­dett levegő. Amikor az ablakot kinyitjuk, egy sem­leges zóna fölött és alatt a helyiségben uralkodó nyomáskülönbségektől függően eltérő nyomás­eloszlások alakulnak ki. Ha a belső hőmérséklet nagyobb, mint a külső, akkor fent túlnyomás, alatta levegőritkulás jön létre.

Nyáron, amikor a külső le­vegő a melegebb, ez éppen fordítva van. Kiegyen­lített hőmérsékletek esetén a nyomások között nincs különbség.

Érthető az is, hogy miért előnyös az ablakon át és a szellőzőaknával megvalósított szellőztetés összekapcsolása: a nyílások messze vannak egymástól és ezért jó emelőhatás alakul ki. Az itt bemutatott termikus szellőztetést, amely nyomás-különbsé­geken, vagyis a belső és külső levegő hőmér­sékletei közti különbségen alapul, hatékonyan lehet alkalmazni a szobák szellőztetésére. A téli idő­szakban hatása nagyjából egyenértékű a faleve­leket és vékony ágakat megmozgató, a könnyű szellőtől a gyenge szélig terjedő, azaz 2-3 Beaufort-fokos erősségű széllel működtetett szellőz­tetéssel. Természetesen az egyes szobák szellőzte­tésénél is felléphet mindkét, azaz a termikus és a szél hatásán alapuló mozgatóerő, sőt a szeles szellőztetés előtérbe is kerülhet.

A szeles szellőztetés hajtóerejét szolgáltató ház körüli levegőmozgás függ a szél erősségétől, irá­nyától és az épület körül változó nyomás-, szívás-és áramlási viszonyokat hoz létre. A viszonyokat környezet beépítésének jellege is befolyásolja. Az épületnek a szél felé eső oldalán nyomás, szél­árnyékos oldalán szívás keletkezik. Ezek aránya 3:1. Elsősorban az uralkodó szélirányokat kell szem előtt tartani.

Termikus szellőztetést befolyásoló tényezők

A helyiség termikus szellőztetése a belső és külső levegő hőmérsékleteinek különbségén alapul. Ennek következtében az ablak kinyitása után egy semleges zóna alatt és felett eltérő nyomáseloszlások alakulnak ki: ha a belső hőmérséklet nagyobb, mint a külső, akkor fent túlnyomás, alatta levegőritkulás jön létre. Ezt a semleges zónát, amelyben a szellőzőszárnyak hatása minimális, az ablak konstrukciójával befolyásolni lehet, ki

• (A) ábrán a túlnyomás kapott elsőbbséget
• (B) ábrán a levegőritkulás
• (1) túlnyomás
• (2) depresszió
• (3) semleges zóna

A természetes szellőztetés működésének mértéke az ablak típusától is függ

1. A bukóablak, amelyen keresztül az elhasznált levegő (sárga) távozik, nem megfelelő, mert a friss levegő (A) nem tud úgy beáramolni, hogy a kétféle áramlás között semleges zóna alakuljon ki.
2. Magas szellőztetőelem esetén, ami akár keskeny is lehet, az elhasznált levegő el tud távozni, a friss levegő (zöld) pedig akadálytalanul be tud áramolni. A kettő között, tehát a túlnyomást a levegőritkulástól elválasztó rétegben, helyezkedik el a semleges zóna.
3. Kielégítő szellőztető teljesítménye van a felnyíló-bukó ablaknak, amelyben a túlnyomásnak van döntő szerepe. B friss levegő beáramlás billentett helyzetben. C friss levegő beáramlás felnyitott helyzetben.
4. Nagyon jó szellőztetési teljesítménye van a forgóablaknak. Az ablak forgástengelyében elhelyezkedő semleges zóna egyenlő arányban választja el egymástól a felső és alsó áram­lást, azaz a távozó és a bevezetett levegőt. Az ablakot a kívánt szellőzési igényhez jól be lehet állítani

A szél felőli oldalon torlónyomás keletkezik (szeles oldal, 1/3), a széllel ellentétes oldalon levegőritkulás, szívóhatás jön létre (szélvé­dett oldal, 2/3)

Ez a semleges zóna elválasztja egymástól az ellen­tétes irányban ható felső és alsó áramlást, ezért érthető, hogy az ablakok szellőztetőszárnyainak ebben a zónában alig van hatásuk. Ugyanakkor a hatékony szellőztetésre számíthatunk, ha az egyik szellőztetőnyílás minél alacsonyabban, a másik pedig minél magasabban helyezkedik el; a kettő között tehát nagy távolság van. Vagy akkor, ha a szellőztetőelem, azaz az ablak magas, a magas­sága fontosabb, mint a szélessége. Érthető tehát: a szellőztetés hatékonyságára döntő befolyása van az ablak nyitási módjának. Ezzel szabályozható a nyomáseloszlás.

A szeles és szélvédett oldal között az épületen ke­resztülmenő áramlás formájában nyomáskiegyen­lítődés megy végbe. Ennek előfeltétele, hogy az épület külső falán és a belső válaszfalakon tömítet-lenségek legyenek, amint az a régi épületeknél gyakran előfordul. Ez a kiegyenlítődés eredmé­nyezte régebben az úgynevezett rés-szellőztetést vagy önszellőzést, ami ellenőrizhetetlen hőveszteségekkel járt. Annak is okozója lehet, hogy a sza­gok a házon belül nemkívánatos útvonalakat járnak be. Ezért a szeles szellőztetést, azaz a ház kereszt­irányú átszellőztetését a helyiségek elrendezésével úgy kell megtervezni, hogy a friss levegő a háló-, lakó- és nappali szobákba áramoljon be, onnan ve­zessük a használatnak megfelelően az előszobá­ba, fürdőszobába, WC-be és a konyhába, majd azokból távozzon a szabadba, például a konyhá­ban és az egészségügyi helyiségekben elhelyezett szellőzőaknákon át.

Az ablaknyitással való szellőztetés hatékonysága az épület körül és felett uralkodó meteorológiai peremfeltételektől és széláramlásoktól is függ.

Általában igaz, hogy a természetes szellőztetéshez már egy gyenge szellő elegendő, feltéve, hogy a levegő lakásba való belépése és a levegőelvezető akna közti távolság nem nagyobb, mint a helyi­ségek belmagasságának ötszöröse, általában 12,5… 15 m. Azt viszont tartsuk szem előtt, hogy a termikus szellőztetés bemutatott módszere egy-egy helyiségre alkalmazható, a szeles szellőztetés ezzel szemben mindig az egész lakásra vagy házra vonatkozik. Korszerű ablakaink, a szükségszerűen alkalmazott hőszigetelés miatt szinte teljesen tö­mörek, ezért a rés-szellőztetés kizárt.

Míg azelőtt, ha a régi ablakok hézagainak együttes hossza mondjuk 30 m volt, ezeken 66 m³/h levegő áramlott át, ezzel szemben a korszerű ablakok, ugyancsak 30 m-nyi hézagot feltételezve, csak 5,0 m³/h-t engednek át. Az előírás így hangzik: a 8 m magasságot meg nem haladó épületeknél 1 m ablakrésen óránként átjutó levegő mennyisége nem lehet több mint 2 m³. A 8 m-nél magasabb épületeknél ez az érték 1 m³. Az előírások 4 m/s szélsebességre vonatkoznak.

A túl jól záró ablakok azonban azt okozzák, hogy a helyiség levegőjében gyorsan megnő a kellemetlen és káros anyagok aránya. A túlzottan nagy kon­centrációk megelőzésére az elmúlt években külön­böző rendszereket fejlesztettek ki, amelyek zárt ab­lakok mellett is biztosítanak egy állandó, kis értéken tartott levegőcserét. Ezeknél a szerkezeteknél a levegőt, a zajvédelem szempontjait is szem előtt tartva, az ablaktokon vagy a kereten vezetik át. Ha az épület, különböző oldalai között fennálló nyomó és szívómozgásokat ki akarjuk használni, akkor ezekkel a szerkezetekkei a iakás összes abiakát fei kell szerelni. A kiegészítő adagolószellőztetőket szintén az ablaktokban, az ablakszárny üveghor­nyában vagy az ablaküvegezésben lehet elhe­lyezni.

Keresztirányú átszellőztetés

A lakást keresztirányban átszellőztető szeles szellőztetést úgy kell megtervezni, hogy a friss levegő a háló-, lakó- és nappali szobákba áramol­jon be, onnan vezessük a használatnak megfelelően az előszobába, fürdőszobába, WC-be és a konyhába, majd azokból távozzon a szabadba

• (1) a külső levegő a fűtőtestek fölött lép be;
• (2) elszívó ventilátor
• (A) hálószoba
• (B) előszoba
• (C) WC; az ajtókon szellőzőnyílások vannak

Áramlási folyamatok

Az (1) szeles és (2) szélvédett oldal között a szél következtében szívó­hatás alakul ki, amely az épületen keresztüli levegőmozgást hoz lét­re. Előfordulhat, hogy a ház vagy lakás megtervezésénél ezeket az áramlási folyamatokat figyelembe kell venni

Adagoló szellőztetők beépítése

A fűtési időszakban a levegő ellenőrzött be- és elvezetésére alkalmas adagolószellőztetőket az ablakkal együtt lehet beépíteni, az épület burko­latán ehhez további nyílást nem kell nyitni.

A vízszintesen elhelyezett adagolószellőztetők ha­tásos levegőcserét biztosítanak, ha a hajtóerő a szél. A függőleges elrendezés ezen túlmenően a hőmérsékletkülönbségből származó hajtóerőt is figyelembe veszi. A semleges zóna ilyenkor az elem magasságának felénél van. Újabban egy olyan rendszer is ismert, melyet ablakhorony-szel­lőzőként több neves gyártó sokféle műanyag ab­lakába utólag is be lehet építeni. Ez az ablak­horony-szellőző a levegő térfogatáramát a szél­erősségtől függően, automatikusan szabályozza. A Németországban megszokottnak tekinthető szél­sebességeknél a szellőztető teljesen nyitva van, ha a szél sebessége kétszeresre növekszik, az auto­matikus szabályozás akkor is biztosítja, hogy a tér­fogatáram hozzávetőleg változatlan maradjon. A szellőztető alkalmazása miatt sem a hőszigetelés, sem a zajszigetelés nem csökken a szellőztető nél­küli ablakhoz képest.

Mi a haszna ennek a szellőztetőnek a lakók szempontjából? Elkülöníti a néha alapszellőztetésnek is nevezett finomszellőztetést a szükség szerinti szellőztetéstől, mégpedig úgy, hogy a finomszellőztetést az ablak feladatává teszi, és a helyiség használójának csak a szükség sze­rinti szellőztetésről kell gondoskodnia. Például a károsanyagok nagyobb felszaporodása esetén, mondjuk családi összejövetelek után.

Az ablakok különbözőképpen szolgálhatják a szellőztetést

• (1) gyors, nagy keresztmetszeten át történő szellőztetés
• (2) tartós szellőztetés buktatott helyzetben
• (3) rés-szellőztetés buktatott helyzetben
• (4) adagolószellőztető az üveghoronyba építve
• (5) kényszerszellőzés

Rés-szellőztetés. Egy 6 cm széles szellőztetőrésen át óránként max. 130 m3 levegő cserélődik ki.

Ha az ablak az egész fűtési időszakban megbillentett állapotban maradna, akkor a kicseréli levegőmennyiség felmelegítésére 6000 L fűtőolajra lenne szükség. A tartós szel­lőztetést ezért a hideg évszakban ne alkalmazzuk.

Gyors szellőztetés a teljesen kitárt ablakon át. Télen a gyors szellőztetés ne tartson 5 percnél tovább, nehogy a falak és a berendezési tárgyak is lehűljenek.

Ideális elhelyezkedésű szellőztetés – egymással szemben lévő szellőzők

A leghatásosabb szellőztetés az egymással szemben vagy sarok mentén elhelyezkedő ablakok és ajtók kitárásával végrehajtott gyors szel­lőztetés. Ezzel még a 0,4…2,5 m/s között ingadozó sebességű, nyárias széláramlást is teljesen ki lehet használni. Az időjárástól függően 2…4 perc alatt a belső levegő teljes mennyisége egyszer kicserélődik

Lakáson belüli szellőztetési irányok

Kívánatos lenne, ha minden lakásban meg lehetne valósítani a keresztirányú vagy sarok menti szellőztetést. Kivétel: a szellőztetővezetékes berendezés, amely biztosítja minden lakás egyedi szellőzését:

• (1) keresztirányú szellőztetés
• (2) sarok menti szellőztetés
• (3) szellőztetés szellőzőberendezéssel.

A befúvott levegő bevezetésénél nagyon kell vigyázni a tartózkodási helyen kialakuló levegősebességekre. Minél nagyobb a szobahőmérséklet, annál nagyobb lehet ott a levegő sebessége is. A görbe a kellemes tartomány határát jelentő levegősebességeket szemlélteti:

1. A belső és külső hőmérsékletek különbsége által működtetett ter­mikus szellőztetés szélcsend esetén meleg évszakban. A szellőzte­tés mindig csak egy-egy helyiségre terjed ki.
2. Szellőztetés az A-tól B felé irányuló szél esetén. A szeles szellőztetést mindig a lakás egészére, az egész emeletre vagy a komplett épületre kell kiter­jeszteni.

Felnyíló-bukó ablak és adagolószellőztető összehasonlítása. Ha az ablak és a szellőztető zárva marad, akkor a 0,9 m³/h levegőcsere a szellőztetéshez túl kevés. A szellőztetőhelyzetbe állított ablak 550 m³/h levegőcserét eredményez, ez a fűtési időszakban túl sok. A fokozat nélkül szabályozható adagolószellőztetővel kapjuk meg az igényekhez igazodó és egyben gazdaságos, max. 80 m³/h-ás eredményt.

Különböző szellőztetési módszerek hatásának összehasonlítása 10 perc elteltével

• 1 szennyezett belső levegő
• 2 friss levegő

A 100 %-osan szennyezett belső levegő; B spontán szellőzés a tömítetlenségeken át, zárt ablakok és ajtók mellett, 6 % friss levegő; C tartós szellőztetés állandóan kissé nyitott ablakon át, résszellőzővel vagy bukóvasalatok használatával, 38 % friss levegő, nyári szellőztetésre alkalmas, amikor a külső és belső hőmérsékletek kiegyenlítettek; D gyors szellőztetés, kereszthuzat a szemben lévő ablakok kinyitásával. A kereszthuzat télen ajánlott, mert a gyors szellőztetés alatt a falak, mennyezetek és bútorok saját hőmérsékletüket lényegében megőrzik.

A természetes szellőzés ellenőrizhetetlenségének, a túl nagy hőveszteségek veszélyének és a néha a teljes működésképtelenséget okozó időjárástól való függés kiküszöbölésére egy másik utat kí­nálnak a ventilátoros mesterséges szellőztetőrend-szerek. Megfelelő vezérlőegységekkel ezek üzem­módját a lakók igényeihez lehet illeszteni. Al­kalmazhatók helyiségenként vagy lakóegysé­genként különálló, egyedi szellőztetőberendezések, ezek különösen az energiatakarékosságot szem előtt tartók körében népszerűek, de vannak több lakást kiszolgáló, központi létesítmények is. A külső fal mentén elhelyezkedő helyiségekben a legolcsóbb megoldás a fali- vagy ablakszellőzők. A levegő ki- vagy bevezetésére egyaránt alkalmaz­hatók.

Mesterséges szellőztetés esetén azonban a beáramló friss levegőt melegíteni kell. A belső helyiségek friss levegővel való ellátását rendszerint csöves tetőszellőztetőkkel oldják meg, a csöveket sokszor más közművezetékekkel együtt, aknákban vezetik. Jól bevált az alap- vagy finomszellőztetés, és a szükség szerinti szellőztetés kombinálása is. Ilyenkor a finomszellőztetést is az elszívó ventilá­torokkal végezzük, amelyekben egy csendes já­rású, kis fordulatszámú motor van. Téli és nyári üzemre állíthatók és olyan érzékelővel vezérel­hetők, amely a belső levegő nedvességtartalmát figyeli.

Ha szellőztetőberendezés beépítésének gondolatával foglalkozunk, feltétlenül cél­szerű a fűtő- és szellőztetőberendezések gyártójával kell időben felvenni a kapcso­latot. Az ilyen szakcégek a szakmai tele­fonkönyvekben, az F (Fűtés) és Sz (Szellőz­tetés), vagy az Épületgépészet betű alatt ta­lálhatók.

Gépi szellőztetőberendezés elvi vázlata

• (1) az elszívott levegő szelepe nedves helyiségekben
• (2) a bevezetett levegő szelepe
• (3) szellőzőnyílások
• (4) ventilátor

Így működik egy hővisszanyerő berendezéssel és hőszivattyúval fel¬szerelt szellőztetőberendezés

• (A) külső levegő
• (B) elhasználódott levegő
• (C) távozó levegő
• (D) bevezetett levegő
• (1) hőcserélő
• (2) ventilátor
• (3) hőszivattyú

Hőcserélő vázlata. Az elhasználódott levegőtől elvonja a hőt, és azzal melegíti a bevezetett levegőt

• (A) külső levegő
• (B) elhasználódott levegő
• (C) távozó levegő
• (D) bevezetett levegő
• (1)hőcserélő
• (2, 3) ventilátor
• (4)szűrő
• (5) elpárologtató
• (6) kompresszor
• (7) kondenzátor

Hővisszanyerő berendezéssel ellátott lakásszellőztető vázlata, amellyel megoldható a lakás tisztított és előmelegített külső levegővel történő, ellenőrzött szellőztetése

• (1) külső levegő
• (2) belépő levegő
• (3) szennyezett levegő
• (4) távozó levegő
• (5) lakásszellőztető rendszer
• (6) fűtőkazán
• (7) tárolós vízmelegítő
• (8) napelem
• (9) napkollektor
• (10) rozsdamentes acélkémény
• (A) hálószoba
• (B) fürdőszoba/ WC
• (C) konyha
• (D) lakószoba

Egy lakás ellenőrzött levegőellátása és szellőztetése a konyhában elhelyezett központi készülékkel

(1) nappali szoba, (2) szülők szobája, (3) gyerekszoba, (4) konyha, (5) WC, (6) fürdőszoba, (7) előszoba

A frisslevegő-elosztón lévő számok a bevezetett friss levegő óránkénti mennyiségét adják meg köbméterben, a fürdőszobában, WC-ben és konyhában lévő elszívószelepeken megadott számok pedig az elvezetett levegő mennyiségét

Tiszta elszívóberendezésekről van szó, tehát csak az elhasználódott levegő eltávolítását végzik, a friss levegő az épület tömítetlenségein, vagy, ami sokkal jobb, szellőztetőnyílásokon át jut be a ház belse­jébe. A hangszigetelt szellőzőrendszereknél is jól bevált a friss levegőnek az ablaktokon és ablak­szárnyon át való bevezetése. Vannak olyan kom­binált rendszerek is, amelyeknél a szennyezett levegő elvezetése és a friss levegő bejuttatása egy­aránt gépi úton történik. Ezek a berendezések, amelyek mindenesetre jól tömített burkolatot igényelnek, nem csak szabályozható alapszellőz­tetést biztosítanak, hanem a beszívott levegőt a távozó levegőtől a hőcserélőben elvont hővel előmelegítik. Ha a külső hőmérséklet kicsi, akkor a hőcserélőben előmelegített levegő további melegí­tésére is szükség lehet, erre a célra a fűtővízzel táplált utánmelegítő vagy elektromos fűtőtest hasz­nálható. A bevezetett levegőt szűrni is lehet, így megakadályozható, hogy allergiát okozó porszem­csék, gombaspórák és pollenek kerüljenek be a helyiségbe.

Decentralizált szellőztető berendezés

Ez a fali szerkezet a helyiségek decentralizált szellőztetésére való és komplett egységként, beépítésre készen kapható. A levegőt a falon át teleszkópos cső vezeti be és ki. A ventilátor teljesítménye három fokozatban állítható. A készülékben zajcsillapító van.

A tartóléceken nyugvó polcok egyszerű vonalúak, de tökéletesen megfelelnek a célnak. Takaróléccel tetsze­tősebbé tehetők. Ebben a helységben ilyen polcokat szereltek a falmélyedésbe, amin egységes dobozokba rendezték tárgyaikat.

A tartóléceken nyugvó polcrend­szer olyan olcsó és jól használ­ható tárolóhely, amelyet viszonylag egyszerűen elkészíthetünk. Elenged­hetetlen a polcok és a tartók szinte­zése, mivel az apró pontatlanságok is szembeszökőek. A beugró oldalfalai és hátsó fala megfelelően tartják a polcokat, úgyhogy nyugodtan lehet őket terhelni súlyos könyvekkel. Példánkban 5,5 cm széles és 2,5 cm vastag tartóléceket használtunk, de a polc méreteitől és a tervezett ter­heléstől függően, ez más méretű is lehet.

1. A vízmérték men­tén ceruzával je­löljük meg a falon a polcok helyét. Gon­dosan tervezzük meg a polcok kiosztását, mert a későbbiekben ezen nemigen tudunk változtatni. A mérete­zésnél elsősorban azt vegyük figyelembe, milyen méretű tárgya­kat akarunk elhelyez­ni rajtuk.
2. Állítható, külön­böző szögekben vágó fűrésszel (gér­vágó) vagy kézifű­résszel vágjuk mé­retre a tartóléceket. Szögben vágó fű­résszel könnyebb pontosan vágni. A lécek végeitől 25 mm-re fúrjunk lyukat a csavarok számára.
3. Tegyük a rövid tartóléceket a fal­nyílás két oldalára, a ceruzával korábban megjelölt helyre, és vízmértékkel ellenő­rizzük. Árral vagy fú­róval jelöljük meg a falon a tiplik helyét és fúrjuk ki a lyukakat. Tegyük bele a tipliket, és csavarozzuk fel a léceket.
4. A hátsó fal léceit is ugyanilyen módon csavarozzuk fel a falra. Mindig el­lenőrizzük magunkat, hogy megfelelően szinteztük-e a léce­ket, és az egymás­hoz viszonyított távol­ságukat jó! mértük-e ki, nehogy a szere­lés után derüljön ki a hiba.
5. Mérjük le a pol­cokat egyenként úgy, hogy a szélessé­güket és a hosszúsá­gukat is megmérjük mindkét oldalukon. A beugrók mérete általában nem minde­nütt egyforma, és falaik sem feltétlenül függőlegesek, ezért polconként kell mér­nünk.
6. Miután kivágtuk a polcokat a bú­torlapból, nem kell őket feltétlenül a tar­tólécekre szögez­nünk, csak abban az esetben, ha nem mozdítható és átla­gon felüli erős teher­hordó szerkezetet szeretnénk.
7. Befejezésként apró szögekkel erősítsük fel a polc elejére a puhafából készült díszléceket, amelyek mindenkép­pen olyan szélesek legyenek, mint a tar­tólécek magassága és a polc vastagsága együttesen. A taka­rószegély elrejti a tar­tószerkezetet, és ez­zel csinosabbá teszi a polcot.

Az előre gyártott polc­elemek jól használha­tók a tetőterekben, ahol a polcokat úgy szerelhetjük, hogy azok kövessék a tető dőlésszögét.

Sokféle kész polcszerkezet kapható, amelyek annyiban hasonlítanak egymásra, hogy különböző hosszúsá­gú tartósíneket kell a falra rögzíteni, és a rájuk akasztható konzolokon nyugszanak a polcok. Mivel összesze­relésük viszonylag egyszerű, és sokfé­le méretű elemet tartalmaznak, ezek­kel a polcrendszerekkel nagyszerűen kihasználhatók a ferde mennyezet alatti helyek. Hagyományos módon is összeállíthatjuk a rendszert, azaz képezhetünk az alkatrészekből egy­szerű polcsort is. Mint bármely más polc összeszerelésekor, itt is az a leg­fontosabb, hogy a konzolokat ponto­san vízszintesre állítsuk, különben a polcok feltűnően lejtenek.

1. Vízmérték mellett ceruzával húz­zunk a megfelelő he­lyekre a felszerelendő polctartó sínek hosszával megegyező függőleges vonalakat a falra. A gyártók ál­talában megadják a sínek egymás közti ajánlott távolságát.
2. Szorítsuk a sínt a falhoz a ceru­zával megjelölt he­lyen, és árral, vagy bármilyen hegyes, vékony, kemény tárggyal jelöljük meg a falon a csavarok helyét a sínen lévő lyukakon át. Ceru­zával is jelölhetünk, ha elég vékony.
3. Most egyelőre te­gyük félre a sínt, és a megjelölt ponto­kon fúrjuk olyan át­mérőjű lyukakat a fal­ba (téglába, betonba ütve fúró géppel), amilyen átmérőjű tip­liket akarunk hasz­nálni. A lyukakba üssük bele a tipliket.
4. Tegyük vissza a sínt a falhoz, és illesszük a sínen jelölt csavarhelyeket a tiplik fölé. Használ­junk vízmértéket a függőleges irány pontos beállítására, amikor a sínt a he­lyére csavarozzuk.
5. Tartsuk a követ­kező sínt a falon a jelöléshez, és el­lenőrizzük újra a he­lyét úgy, hogy a víz­mértéket a sínek te­tejére fektetjük. Jelöl­jük be a lyukak he­lyét, fúrjuk ki, üssük be a tipliket, majd csavarozzuk a he­lyére a második sínt.
6. Karmaikkal illesszük a konzolo­kat, tartókarokat a sín réseibe, a kívánt ma­gasságban, és pat­tintsuk be a helyükre. Hagyjunk elég nagy távolságot a tartóka­rok között, hogy a polcon kényelmesen elhelyezhetők legye­nek a könyvek és az egyéb tárgyak.
7. Egyes konzoltí­pusokra rá is csavarozhatjuk a fa-polcokat, hogy bizto­sabban tartsanak, de ha üvegpolcot hasz­nálunk, akkor kis, pu­ha műanyag alátá­masztó darabokat (az egységcsomag­ban ezt is mellékelik) illesszünk a konzolok felső élére.
8. Helyezzük a pol­cokat a konzolokra, és vízmértékkel ellenőrizzük, hogy a polcvégek pontosan egymás alatt legye­nek. A polcok távol­ságát a tartókonzolok új helyre illesztésével tudjuk megváltoztatni.

A mindig szem előtt lévő otthoni dolgozó­sarokban látványnak is kellemes a rejtett felfüggesztésű polc­rendszer.

Bár a polcoknak általában gyakor­lati szerepük van, tervezhetjük és díszíthetjük úgy, hogy a lakás be­rendezésének díszévé váljanak. A pol­cok lényegesen szebben néznek ki, ha a felfüggesztés elemeit elrejtjük. Példaként két rejtett szerelési módszert mutatunk be. Az egyik esetben tiplibe csavarozott kampóra ültették a hátsó élbe süllyesztett tartót, a másikban pedig speciális ragasztóval rögzített rúd tartja a polcelemet.

Hátsó akasztó

1. Két függőleges polcelem hátul­jának a felső részére, egyenlő magasságra csavarozzunk fel egy-egy tartólemezt (sze­relvényboltokban kapható), amelyekbe majd a falikampót akasztjuk. Mérősza­laggal mérjük meg a lemezek nyílása közötti távolságot.
2. Vízmérték mentén húzzunk egy vízszintes vonalat a falon, amilyen ma­gasra szeretnénk akasztani a polcot.(a ceruzavonalat ké­sőbb falfestékkel el­tüntethetjük.) Mérjük fel a vonalra a két rögzítési pont helyét, azaz a lemeznyílások közötti távolságot.
3. Fúrjunk a falba a kijelölt ponto­kon, és helyezzük be a tipliket. Hajtsuk be a kampós csavarokat olyan mélyre, hogy erősen tartsanak, de függőleges helyzetű fejük még eléggé kiálljon ahhoz, hogy a tartólemezek nyílását rájuk illeszthessük.
4. Kissé megdönt­ve, akasszuk fel a polcot a helyére. Ha pontosan mér­tünk, a kampókra éppen ráilleszthetek a tartólemezek. A kisebb pontatlan­ságokat korrigálhat­juk a kampók fejé­nek csekély elfordí­tásával.

Rögzítés ragasztóval

1. Ezt a rögzítésmódot tömör fából készült, vastagabb polchoz ajánljuk. Húzzunk vízszintes vonalat a falra, ahova majd a polc kerül. A polc hosszánál 10…20 cm-rel kisebb távolságra fúrjunk a vonalon két 10… 15 cm mély lyu­kat a falba. Nyom­junk a lyukakba fém­ragasztót.
2. Vágjunk le a menetes rúdból két darabot, amelyek hossza valamivel na­gyobb legyen a polc szélességénél. Nyomjuk a rudakat a ragasztóval feltöl­tött lyukakba úgy, hogy a felük kiálljon. Vízmértékkel ellenő­rizzük, hogy a pálcák vízszintesek-e. Hagy­juk a ragasztót meg­szilárdulni.
3. Szorítsuk a polcot satuba a munkapadon a hátsó élével felfelé. Fúrjunk két lyukat az élbe a falba erősített rudak helyzetének megfele­lően. A lyukak átmé­rője egyezzen meg a rudakéval, mélysé­ge pedig legyen va­lamivel nagyobb, mint a rudak falból kiálló része.
4. Tegyük a polcot a falra úgy, hogy a pálcák belecsússzanak a lyukakba. Ha erősebb tartást szeretnénk, nyom­junk ragasztót a polc lyukaiba is, mielőtt feltesszük a falra. Az egyszerű vonalú polc felfüggesztése teljesen láthatatlan lesz.