Lakásfelújítási tanácsok - 17. oldal

A függönymegkötők egyszerű kiegé­szítők, mégis szerepük van a füg­gönynél. Tetszetősek és feladatuk sze­rint elhúzva tartják a függönyt, hogy a fény szabadon jusson a szobába. Mér­jük meg az összehúzott függöny kerületét és a bukrámból vágjunk le egy ekkora csíkot. Ezután szabjuk ki a kí­vánt ívet. Ezt sablonként használjuk. A függönymegkötők készülhetnek a függöny anyagából, illetve ahhoz és a szoba színeihez illő anyagból.

1. A bukrámsablon-nal vágjunk ki két darabot a függöny­anyagból, 1,25 cm-t hagyva az alsó és oldalsó szegélyekre, valamint 4 cm-t a te­tejére. A végétől 1 cm-re tűzzük le és varrjuk össze az íves része­ket színükkel össze­fordítva. Vasaljuk le a szegélyt.
2. Helyezzük bele a bukrámot úgy, hogy a ráhagyás alá essen. Hajtsuk az anyag felső részét a bukrámra és tűr­jük be szépen a fe­lesleges anyagot. Tűzzük le.
3. Rejtett öltéssel varrjuk el kézzel a megkötőt, de a tűvel ne szúrjuk át a buk­rámot.
4. Kétszálas cérnával varrjuk kéz­zel a megkötő két végére a két karikát. A falba rögzített kam­pókkal már használhatjuk is a függöny­megkötőt.

A függönyt rúdra vagy futósínre akasztjuk, amelyek ugyanazt a célt szolgálják, de a felerősítésük különböző módon történik. Függönyrudat gyártanak fémből és fából is. A rudat a hozzá tervezett konzolok tartják a falon. Ebből általában elég kettő, de nagyobb ablakhoz, vagy nehezebb függönyhöz három vagy annál több konzolt is alkalmazhatunk.

A futósín többnyire műanyagból készül és pehelykönnyű. A sínt több tartófül rögzíti a falhoz. A rúdon a konzolok megakasztják a függönyt, míg a sínen az akadálytalanul mozoghat ide-oda.

Akár rudat, akár sínt szerelünk fel, először vízmértékkel be kell mérnünk és rajzolnunk a tartó helyét. Ahhoz, hogy a függönyt akadálytalanul használhassuk, a rudat kicsit távolabb kell felrakni az ablakmélyedéstől, mint a sínt.

A rögzítéshez legtöbbször elég a példánkban leírt csavarozási módszer, de ha a függöny súlyos, vagy a fal nem kellően erős (pl. falambéria), meg lehet erősíteni a rögzítési pontokat.

Erősebb tartást érhetünk el, ha a konzoloknak fúrt lyukakba gyantát fecskendezünk be.

A függönytartó helye:

1. Az ablaknyílás felső szélétől kb. 5-7,5 cm-re tegyük a függönytartót. A beugró egyik sarkától mérőszalaggal mérjük ki és jelöljük be fölfelé a távolságot.
2. Vízmértékkel húzzunk egy vonalat a jelölésen keresztül, amely érjen túl az ablaknyílás oldalainak vonalán, mivel a függönytartó mindig hosszabb, mint a beugró.

Futósín felrakása:

1. Mérjük fel a sín hosszát a falra az ablaknyílás fölé a szemnek kellemes magasságban, majd egyenlő távolságokban – kb. 25 cm-ként – jelöljük be a tartó­fülek helyeit.
2. Fúrjuk ki a tartó­lyukakat és erő­sítsük fel a tartófüle­ket. A furatokba tipli­ket kell berakni. A fü­leket csavarjuk erő­sen a helyükre. A rögzítőcsavarok és alátétek rendszerint készletben kaphatók.
3. A futósínt egy-O szerűen pattint­suk rá a tartófülekre. Csavarhúzóval meg­erősíthetjük. Tegyük fel a sínre a záróvégeket.

Függönytartó rúd felrakása:

1. A függönytartó rúd konzoljait a nyílástól távolabb kell elhelyezni a vonalon. Fúrjuk ki a falat és tegyünk be egy tiplit, majd erősítsük rá a konzolt.
2. Ellenőrizzük, hogy a konzol biztosan a helyén van-e, de ne húzzuk túl szorosra. Csatlakoztassuk a rúd rögzítőjét. A konzol részeit össze is csavarozhatjuk.
3. A másik konzolt is erősítsük fel. A függönyrudat úgy húzzuk bele, hogy egy-egy függönyka­rika a konzolon kívül essen, ezek tartják helyén a függöny széleit. Tegyük fel a végdíszeket.

A roletta az egyik legegyszerűbb sötétítő. Beszerezhetjük készen, de magunk is elkészíthetjük. Az anyagszükséglet kiszámolásához mérjük le a beugró szélességét és a magasságát és számoljunk 10 %-ot az anyag zsugorodására – ami a textilkeményítés következménye – plusz 30 cm-t a tartórúdra és a merevítőlécre történő ráhajtáshoz.

1. Erősítsük fel a tar­tórúd konzolait. Mérjük le a konzolok közti távolságot és kis kézifűrésszel vág­juk méretre a tartórudat.
2. Szabjuk ki a rolettaanyagot, a beavatás miatt min­den irányban hagy­junk rá 10 %-ot, és a varrási visszahajtásokra a hosszirány­ban 30 cm-t. Jól szel­lőző helyiségben fúj­juk le az anyagot a keményítő spray-vel, majd hagyjuk megszáradni.
3. Amikor az anya­gon a keményítő megszáradt, mérjük le és szabókrétával rajzoljuk rá a roletta-méreteket. A vonalak legyenek egyenesek. Vágjuk az anyagot méretre, közben vi­gyázzunk, hogy ne gyűrjük össze. Mindig feltekerve moz­gassuk.
4. Mérjük le a me­revítőléc kerü­letét, az anyag foná­kénak a szélét hajt­suk vissza és tűzzük le úgy, hogy a léc beleférjen. Próbáljuk bele a merevítőlécet, mielőtt levarrjuk az anyagot. Ha szüksé­ges, kis kézifűrésszel vágjunk le a lécből és a végét csiszoljuk simára.
5. Varrjuk le a szé­let egyenes ölté­sekkel (előtte a lécet vegyük ki). Az anyag­gal egyező színű cérnát használjunk. Ügyeljünk rá, hogy munka közben ne gyűrjük össze az anyagot.
6. Húzzuk le a tartórúdról az önta­padó rész takarópa­pírját (ha volt rajta) és pontosan illesszük az anyagot a rúdra. Ideiglenesen rögzít­sük gyurmaszerű ra­gasztóval, hogy ne mozduljon el a munka alatt, végül tekerjük fel rá az anyagot.
7. Húzzuk be a merevítőlécet az alsó szegélybe és tegyük fel a léc két végére a lezáró elemeket. Függesszük fel a rolettát a konzolokra és próbáljuk ki, hogy működik-e.

A roletta mívesebb változata a római redőny. Leeresztve kisimul, felhúzva vízszintes rakásokba rendeződik. A függöny fölé erősített tartóléchez csatlakozik.

A sötétítő hátoldalán kis karikákon átvezetett felhúzózsinór segíti a bevarrt tartólécek által alkotott rakásokat. A rakások méretét a merevítőlécek sűrűsége határozza meg. Minél több van belőlük, annál kisebbek a rakások.

A római redőny anyagszükséglete nagyobb az egyszerű rolettáénál, mert a merevítőlécek is felvesznek belőle.

A szükséges anyagméret kiszámításához a lefedendő ablakfelület méretéhez számoljuk rá a szegélyt a tetején, az alján és a széleken, valamint a be­bújtatott merevítőlécekhez szükséges többletmennyiséget is adjuk hozzá.

Ha a sötétítő szélessége több darab­ból áll, cikcakk-, majd egyenes öltés­sel varrjuk össze az anyagokat a visszájukon.

1. Mérjük le és jelöl­jük be az oldal­szegélyeket, majd tűzzük és varrjuk le (1218-219. oldal 2 és 3). Hajtsuk vissza az anyagot a tetején, mint behúzószalag varrásakor. A tépőzár bolyhos oldalát tűzés után varrjuk a sötétítő fonákoldalának a te­tejére.
2. Mérjük ki és je­löljük be a mere­vítőlécek helyét az anyag fonákoldalán, figyelembe véve az átmérőjük által kívánt anyagszükségletet. A bújtatok helyén je­löljük be gombos­tűvel a merevítőlécek vastagságának a fe­lét, és hagyjunk rá egy keveset a Ietűzéshez. Fogjuk össze a bejelölt részt és tűzzük le.
3. Egyenes ölté­sekkel varrjuk le a letűzött bújtatót. Az anyag aljára varr­junk egy nagyobb bújtatót a legalsó merevítőlécnek.
4. A szélektől egyenlő távol­ságra varrjuk be kézzel a karikákat a bújtatókba. Széle­sebb sötétítőkre azonnal, vagy ha a merevítőlécek egy idő után meghajla­nak, a sötétítő közép­ső részére varrjunk bele egy újabb sor karikát a felhúzáshoz.
5. Húzzunk át fel­húzózsinórt a ka­rikasorokon és kös­sünk csomót a végé­re. Vágjuk le a mere­vítőléceket a kívánt méretre, amely le­gyen egy kicsit rövi­debb, mint a redőny szélessége. Csiszol­juk le a végeiket és bújtassuk be.
6. A sötétítőre varrt karikasorok kö­zötti távolságot mér­jük fel a tartólécre és ide csavarjuk be alul­ról a horgos csavarokat. Ragasszuk az öntapadós tépőzár tapadóoldalát a tartólécre. Ha a redőny súlyos anyagból van, tűzőgéppel is tűzzük rá a tartólécre.
7. Illesszük a redőny tépőzáras tetejét az ablak feletti tartóléc tépőzáras részéhez. Fűzzük át a felhúzózsinórokat a karikákon, majd a horgos csavarokon keresztül a felhúzás oldalára, végül teker­jük a falra szerelt zsinórtartó horogra.

Anyagok és formák végtelen variációiból varrhatunk párnákat. A legegyszerűbb a négyzet alakú párna. Az anyagot aszerint válasszuk ki, hogy milyen célra szánjuk. A töltőanyag sokféle természetes és mesterséges anyag lehet: toll, afrik szivacs vagy polisztirolgranulátum. A készen kapható angin- és pamutvászon párnák sokféle alakúak és méretűek. A párna készítéséhez két téglalap alakú anyagra van szükség, melyek oldalai 3 cm-rel hosszabbak a párna méreténél.

1. Mérjük le és rajzoljuk meg a párna két oldalát. A szélességén 2 cm-t, a hosszúságán pedig 3 cm-t hagyjunk rá a szegélyhez és a cipzárhoz. Ha több párnát készítünk ugyanabból a mintás anyagból, készítsünk szabásmintát a minták összeillesztésére. Szabjuk ki a két oldalt.
2. Fordítsuk az egyik oldalt a színére és gombostűvel tűzzük a szélére a lefelé fordított cipzárt. Cikcakköltéssel varrjuk össze az anyagot a cipzárral. Ezzel megelőzzük az anyag kirojtosodását, mert különben abból előbb-utóbb kifoszlik a cipzár.
3. Fordítsuk az anyagot a visszájára és a cipzár szélétől 3 cm-re húzzunk egy vonalat. Hajtsuk be a cipzárt a vonalhoz, és tűzzük le. Ez a varrás takarja majd el a cipzárt a kész párnán. Levarrás előtt ellenőrizzük, hogy egyenesen tűztük-e le a cipzárt.
4. Cipzárvarró talppal menjünk végig a cipzár fogazata mellett. A másik oldal levarrásához ismételjük meg a 2 és a 3 lépést. Amikor a méretre vágott cipzár húzózárához érünk, nyissuk ki egy kicsit a cipzárt, emeljük meg a varrótalpat majd engedjük vissza és folytassuk a varrást.
5. Ha méretre vágott cipzárral dolgozunk, tegyük bele a húzózárat mielőtt összetűzzük az anyaggal, és ellenőrizzük, hogy a felső sarkok egyenesek, valamint a cipzárra hajtott anyagrész elér a fogakig.
6. Normál varrótalppal és egyenes öltéssel varrjuk össze a széleket, majd a rojtosodás megelőzésére cikcakköltéssel menjünk végig rajta még egyszer (ha kell, váltsunk varrótalpat).
7. Fordítsuk vissza f a huzatot a színére. Tegyük bele a töltött párnatokot és húzzuk össze a cipzárt. Ha nem mosható a huzat, fújjuk be textilkímélő spray-vel, ez hosszú ideig tisztán tartja.

A párnahuzat nyílása lehet a párna hátoldalán is. Ha varrógépünkön nincs cipzárvarró talp, akkor a tépő­zár kiválóan helyettesíti a cipzárt. A hátul záródó párnához valamivel több anyag kell, mint a cipzárashoz, mert a párna hátoldala két darabból készül, és az egymásra hajláshoz (át­fedés) szükséges az anyagtöbblet.

Egyéb zárási módok:

• Párnánkat zárhatjuk párizsikapoccsal, nyomópatenttel, szalaggal vagy gombbal.
• Ha a nyílásra nem varrunk záróelemet, akkor egymásra is hajthatjuk az anyagot.
• A hátoldalt alkotó két darab anyag hosszára hagyjunk rá 2,5 cm-t. Férceljük össze az át­fedést, mielőtt leszegjük a széleket. így elke­rülhetjük, hogy az egymásra hajtott részek az oldalak letűzésekor elhúzódjanak. Ezután szedjük ki a fércet és fordítsuk ki a párna­huzatot.

1. Mérjük le és rajzoljuk be az anyagon a párna elejét, az oldalak széleire hagyjunk rá 1 cm-t. A két hátsó lap szélessége megegyezik az elsőkével, de a hosszúsága a fele, illetve ehhez kell még hozzáadni a tépőzár szélességének a kétszeresét és még 2 cm-t.
2. A hátsó lapok fonákoldalán jelöljük be az átfedéshez szükséges ráhagyást. Tűzzük meg gombostűvel és egyenes öltéssel varrjuk le. Tegyük egymásra a két lapot úgy, hogy az átfenésedek egymás fölé essenek, és egyeztessük a teljes hosszúságukat az első lapéval.
   
3. A tépőzárat vágjuk kicsit rövidebbre a párna szélességénél. Egyik oldalát varrjuk az egyik hátsó lap fonákoldalára, a másik oldalát pedig a másik hátsó lap színére.
4. Illesszük össze a tépőzár két oldalát, majd gombostűvel tűzzük össze a párna elejét a hátával, és egyenes öltéssel varrjuk le. A rojtosodás megelőzésére a széleket cikcakköltéssel varrjuk át. Nyissuk ki a tépőzárat és fordítsuk ki a huzatot.

A párna szegélyét a párna anyagából vagy más, harmonizáló színű anyagból készíthetjük. A szegély kihangsúlyozza a párna formáját és elegánssá teszi. A sarkokon rézsútosan kell kialakítani a szegélyt. A rézsútos sarkokat a kép szerint elkészítjük. Szabókrétával jelöljünk meg egyenlő szélességű csíkokat körben a kiszabott párna szélein (férjen bele a zsinór és hagyjunk rá a visszaszegéshez), és a végeket ferdén vágjuk le.

1. Vágjuk ki a szegélyeket. Tűzzünk össze kettőt derékszögben, színükkel fölfelé. Varrjuk össze és folytassuk a szegélyek összevarrását, amíg körülérik a párnát. A későbbi varráshoz hagyjunk rá 1-2 cm-nyi anyagot.
2. Hajtsuk az anyagot a bélelőzsinór köré, hogy a sarkok összeérjenek. Cipzár- vagy szegélyvarró talppal varrjuk végig a szegélyt a zsinór mellett.
3. Tegyük a szegélyt a párna egyik oldalának a színére. A széleket illesszük pontosan egymás fölé és a 2 pontban bemutatott vonalon varrjuk végig még egyszer. Mindig a párnahuzat hátoldalán varrjunk, hogy a végek találkozása ne látszódjon.
4. A sarkoknál vágjuk le a felesleges részeket majd a zsinórt is. Hajtsuk be a kiálló anyagot és varrjuk le keresztbe. A párna két lapját színükkel tegyük egymásra és varrjuk össze.

Megereszkedett régi ülőbútorunkat az ülőpárnarész felfrissítésével vadonatújjá varázsolhatjuk.

Nagyobb ablakmélyedésünket ülőpárna berakásával kellemes olvasókuckóvá alakíthatjuk, de láda tetejére is készíthetünk ülőrészt.

A választott bútorszövet legyen elég erős, hogy bírja a töltőanyag feszítését (a szivacs feleljen meg a tűzvédelmi előírásoknak).

1. Illesszünk a fotelba megfelelő méretű csomagolópapírt, és ceruzával rajzoljuk meg a párnarész kontúrját. Ahol a papír nem simul a felületre, vagdossuk be a szélén. Vágjuk ki a megrajzolt sablont és ez alapján a szivacsot vagy vatelint. A régi ülőrészt is használhatjuk sablonként.
2. Készítsünk még egy papírsablont úgy, hogy az elsőt 1 cm-es ráhagyással körülrajzoljuk. Tegyük a második sablont az anyagra és rajzoljuk körbe. Ezt ismételjük meg még egy darab anyagon. Jelöljük össze a sablon és a kivágott anyagrészek sarkait és közepét. Szabjuk ki az anyagokat.
3. Mérjük meg a második sablon elejének, hátuljának és oldalainak hosszát. Ezek a méretek szükségesek a párna oldalának a kiszabásához. A magasságát a szivacs vastagsága adja. Az oldalakra is hagyjunk rá 1 cm-t.
4. Színükkel lefelé tűzzük össze az oldalperemeket egy nagy karimává. Varrjuk össze az összetűzésnél, a széleken 1 cm-t hagyjunk rá. Hajtsuk félbe az elülső peremeket és pontosan illesszük egymáshoz a széleket. Jelöljük meg a hajtás vonalát. Ezt csináljuk meg a hátulsó peremmel is.
5. Tűzzük a jobb oldali peremet az ülőrész jobb oldalához, figyelve a sarok-és középpontjelölé­seket. Varrjuk rá körbe az ülőrész tetejéhez, majd cikcakköltéssel is menjünk át rajta. Tűzzük össze az oldalperemet az ülőrész aljával, de egy oldalt hagyjunk nyitva.
6. Fordítsuk ki az anyagot, helyezzük a vatelint a szivacsra és tegyük be­le a huzatba. Ren­dezzük el a töltőanyagot a sarkokba. Tűzzük össze a nyitott oldalt 1 cm-es ráhagyással. Kövessük az anyag szálirányát vagy az anyag mintáját.
7. Görbetűvel, rejtett varrással menjünk végig a letűzött részen  A görbetű ugyan-, azzal a mozdulatunkkal megy be az anyagba, amellyel kihúztuk, így azokhoz a részekhez is eljut, amelyekhez különben nem férünk hozzá. Súlyosabb anyagok varrásához használjunk gyűszűt.

• A székülés újrakárpitozásához nem kell sok anyag, és könnyen el tudjuk végezni.
• A széküléshez kevés anyag és idő szükséges, ezért a lakás általános felújításakor érdemes ezt a könnyű munkát elvégezni.
• Készíthetünk kétféle anyagú, illetve színű ülést is, amelyeket cserélgetve egy másik berendezéshez illeszthetjük a székeket. Így ugyanazokat a székeket más ülőfelülettel használhatjuk a konyhában és az étkezőben.
• Az anyagszükséglet kiszámolásához mérjük le az ülés kétféle szélességét. Minden oldalon hagyjunk rá 2,5 cm-t a behajtáshoz. Mérjük meg a székülés vastagságát. Az ülés alját, a hevedert és a szivacsot molinóval fedjük le. A különböző keménységű szivacsok közül válasszuk a keményet.

1. Ha a kivehető székülés szorul a keretben, akkor könnyű kalapácsütéssel kimozdíthatjuk. Vegyük le róla a kárpitot. Ha a heveder is elkopott, szedjük le azt is, és a töltőanyagot is. Figyeljük meg, hogy volt a régi heveder felerősítve az üléskereten.
2. Jelöljük be egyenként a kereten a hevederek középpontját. A feltekert heveder végét szögezzük a kerethez. A másik oldalon feszítsük ki a hevedert fahasábbal a képen látható módon, és szögezzük le azt is. Kis ráhagyással vágjuk le.
3. Szögezzük le a hevederek egy részét egy irányban, majd keresztben fűzzük át ezeken a többit. Hajtsuk vissza a ráhagyásokat és a hevederenkénti három szög között két szöggel rögzítsük a kerethez. Ez már elég erősen fogja a keretet
4. Pontosan a keret méretéhez vágjunk ki egy darab habszivacsot. Tegyük a szivacsot a hevederre. Vágjunk egy akkora darab vatelint, amely lefedi az ülést és a szivacs oldalaira is jut belőle.
5. Szabjunk ki az új szövetből akkora darabot, amely teljesen lefedi a habszivacsot és a keretet. Hajtsuk 2,5 cm-re a keret alá az elején és a hátulján. A keret alján húzzunk egy vonalat 2,5 cm-re a szélétől. Középről kifelé tűzzük le tűzőgéppel az anyagot a vonal mentén.
6. Feszítsük ki az anyagot elől középen, és kifelé haladva tűzzük le, miközben folyamatosan feszítjük hátulról előre és enyhén oldalirányban is. A sarkon is húzzuk ki 2,5 cm-re a keret szélétől. A többi oldalt is rögzítsük ugyanígy, vigyázva, hogy a szövés, illetve a minta ne húzódjon el.
7. A sarkok felett húzzuk az anyagot az ülés középpontja felé és rézsútosan tűzzük le. Hajtsuk vissza és tűzzük le a ráhagyott anyagot. A hajtások számát az anyag vastagsága határozza meg. Ha letűztük a szövetet, vágjuk le a felesleget a sarkoknál, de ne túl közel a tűzéshez.
8. Vágjunk ki az ülés méretére egy darab molinót. Körbe hajtsuk vissza és tűzzük a keret aljára. Ennek csak esztétikai szerepe van, ezért nem kell olyan sűrűn tűzni mint a kárpitot, mert a használat során nincs kitéve nyomásnak.

Az étkező székeket vagy kis dohányzóasztalokat szépen felöltöztethetjük laza huzattal. Az elkészítése elég egyszerű, mert ezeknek a bútoroknak nincs karfája sem párnája. A kész huzat könnyen levehető és tisztítható.

Ez az egyszerű székhuzat öt részből áll:

• a támla
• a szék hátulja
• az ülés
• a szoknya
• a két betét a széklábaknál

A támla és a szék háta a földig érő egy darab szövetből áll, amely a szék támláján át van hajtva.

A szükséges szövetmennyiséghez ismerni kell a szék összes méretét. Ez alapján le tudjuk rajzolni a szabásmintát. A szék első sarkainál a lábakat takaró hajtásokat is be kell kalkulálnunk (1).

1. Mérjük le a szék magasságát az ülésig és külön a háttámla magasságát; az ülés szélességét; a szoknya magasságát és hosszúságát; a hajtásokra a két sarkon számoljunk 32 cm-t. A széleknél 1 cm-t hagyjunk a szegélyekre. Ha a szoknyát nem tudjuk egy anyagszélességből megoldani, tűzzünk hozzá még anyagot.
2. Tegyük a támlára a fonákoldalával kifelé a szék hátulját és a támlát befedő szövetet, és tűzzük össze a széleit. A támla és az ülés találkozásánál hagyjunk anyagot a varrásra, az alján pedig a szoknya felhajtására. A zárt sarok kialakításá­hoz a belső kis képen látható módon hajtsuk le a felső sarkokat és jelöljük meg.
   
   
3. Vegyük le a szövetet a székről és varrjuk le a tűzés vonalán és simítsuk szét az anyag ráhagyást. Hajtsuk rá a sarkot, hogy a csúcsa az anyagok összevarrásán legyen, és tűzzük meg erre a varrásvonalra merőlegesen. A ráhagyások legyenek szétsimítva. Varrjuk le a 2 pontban megjelölt vonal mentén.
4. Jelöljük be az anyag közepét és innen mérjük ki a sarkok helyét. A sarokrakáshoz mérjünk ki és jelöljünk be négyszer 4 cm-t. Hajtsuk be az anyagot úgy, hogy a két külső jelölés az anyag színén legyen. Tűzzük meg és ismételjük meg ugyanezt a másik sarokkal is.
5. Tűzzük a szoknyát az ülőrészhez. Varrjuk össze ráhagyással. Húzzuk rá a székre. Mérjük le a betétrészt, amelyik a szék hátsó lábait fedi a sliccelésben. Ha a szék lábai ívesek, a betétrész bővüljön a padló felé. Szabjuk ki a betéteket, a színükkel egymáson tűzzük a szoknyához és varrjuk össze.
6. Kifordítva húzzuk fel a támla- és az ülőrészt a székre, és nézzük meg, hogy szépen felfekszenek-e. Tűzzük össze a két darabot a támla és az ülés találkozásánál. Vegyük le a székről és varrjuk össze.
7. Fordítsuk vissza a színére és húzzuk a székre. Tűzzük meg a szoknya és a hátrész találkozását. Tűzzük végig a felhajtást. Vegyük le a huzatot, fordítsuk ki és gépeljük meg a jelölt vonalakat. Varrjunk megkötőket a szoknya és a hátsó rész aljára.

Elkopott kanapénkból újat varázsol a laza, levehető huzat

A szükséges anyagmennyiség kiszá­molásához részletes, méretará­nyos szabásmintát kell készíteni. Az anyagdarabokat terítsük rá a ka­napéra, tűzzük össze őket a fonák oldalukon, majd szabókrétával húz­zuk meg a varrás vonalait. A kana­pé eredeti kárpitja megmutatja, hogy hova kerüljenek a varrások az új huzaton.

[table id=60 /]

A kanapéhuzat elkészítése

1. Szabjuk ki nagyjából a részeket. A szövet fonákolda­lán jelöljük be a szö­vés szálirányát, hogy elöl és hátul is úgy fusson a szál. Mérjük le a kanapé hátlap­jának a hosszát. Je­löljük meg a hátlap középpontját egy gombostűvel.
2. A huzathátlapot  a fonákoldalával terítsük rá a kanapéra és tűzzük össze a kö­zéppontját a hátlap tetejére előbb rászúrt gombostűvel. Tűzködjük fel végig a hu­zat hátoldalát a kana­pé kárpitjára.

A méretek meghatározása

Huzat készítéséhez pontos mé­retekre van szükség. Gyakorlati­lag az összes lehetséges mére­tet le kell venni a bútorról, amint azt az ábrák mutatják. Ezek alapján szabjuk ki a szövetrészeket. Mindegyik varrásnál 4 cm-t hagyjunk rá. Érdemes sza­básmintát készíteni. Ha nagymintás szövettel dolgozunk, az illesztések miatt több anyagra van szükség.

[table id=61 /]

Megjegyzés: A 3, 4, 9 és 10-es adatokra kétszer van szükség, mert azok a kanapé két karfájának a méretei. Mindig mérjük le az adott rész két legtávolabbi pontját

Szabásminta készítése

Érdemes milliméterpapíron részletes és pontos szabásmin­tát készíteni az anyag ráhagyá­sokkal együtt.

Ha az adott rész szélesebb, mint maga az anyag, akkor a két szélé­hez azonos méretű darabokat kell hozzávarrni, illetve két darabból kell kiszabni, és a két szimmet­rikus darabot a kanapé köze­pén kell összevarrni.

A kanapéhuzat megvarrása

3. Vegyük ki az ülő­párnákat. Jelöl­jük be a háttámlarész belső oldalának a kö­zéppontját felül, és a ráterített huzatanya­got simítsuk rá a bú­torkárpitra. A ráha­gyást fölül meghagy­va szabókrétával húzzuk meg a varrás vonalát.

4. Ahol nem egye­nes a kanapé, ott mindenképp ma­rad felesleges anyag, amelyet legalább 1 cm rövidre vág­junk le.

5. Illesszük össze a külső és a bel­ső karfarészeket ugyanúgy, mint a hát­támla részeit. Hozzuk össze a hátlap és a karfa találkozását az ülőlap alapjával. Gombostűvel tűzzük meg, és leemelés után varrjuk le a hát­támla és a belső kar­fa találkozásánál.

6. Tegyük vissza az ülőpárnákat és a fonákán illesszük rá a szabott részt úgy, hogy a ráhagyást mögé és mellé tűrjük be. Ezeket a betűrt részeket tűzzük a hát­támla részhez és a belső karfarészhez a bejelölt vonal men­tén, majd varrjuk le.

7. Az ülőrész karfa elé kinyúló ré­szeit varrjuk a karfa­részhez. Ezt a másik oldalon is végezzük el. Fordítsuk vissza a színére a huzatot és nézzük meg, hogy felfekszik-e a szövet.

8. A hátlap alján és a külső karfán 1,25 és 2,5 cm-t hajt­sunk vissza. Ennek a visszahajtásnak elég szélesnek kell lennie ahhoz, hogy a tépőzárat rávarr­hassuk.

9. Tűzzük a tépő­zárat a vissza­hajtásra: a karfánál a színére, a hátlapon a fonákoldalára. Pró­baképpen illesszük össze a tépőzárat.

10. Vegyük le a huzatot és gépeljük be a tépő­zárat. Ügyeljünk arra, hogy ekkor a tépőzá­ron kívül egyszerre három réteget kell átvinnie a tűnek.

11. Tegyük fel a huzatot és nézzük meg, hogy a szoknya mérete mekkora a kanapé méreteihez képest. A szoknya tetején le­gyen 1 cm ráhagyás, és az alján is elég anyag a fölhajtáshoz.

12. A kanapé kerületének há­romszorosát vegyük a szoknyaméret alap­jául és még adjuk hozzá a hátsó nyílásokhoz szükséges ráhagyásokat. Tűz­zük le a rakásokat a képen látható módon úgy, hogy 2,5 cm-es rakáshoz 7,5 cm anyagot vegyünk fel.

13. A huzat szí­nén a szoknya tervezett felső vonala alatt 1 cm-rel húzzunk szabókrétával egy vonalat. Illesszük a szoknya tetejét színével befelé (a szoknya a vonal fölé essen) a meghúzott vonalhoz, és varrjuk le 1 cm ráhagyással.

14. Hajtsuk le a szoknyát és rendezzük el. Tűzködjük végig az alá-hajtást, majd géppel varrjuk le. Amikor kész a huzat, fordít­suk ki és a rojtosodás megelőzésére cik­cakköltéssel tisztáz­zuk el a belső szegé­lyeket.

Illékony szerves vegyületmentes termékekkel

Az otthonunkban hasz­nált festékek, szigetelők és fedőrétegek nagy mennyiségben tartalmaznak illé­kony szerves vegyületeket. Használat után ezek gázokként szétter­jednek a levegőben és légúti irritációt okozhatnak. A Sunbury Healthy House-ban használt termékeket alacsony illé­kony szerves vegyülettartalmuk alapján választották ki, ezzel minimalizálva a le­vegő minőségét befolyásoló hatásukat.

A szekrények anyagai:

Ahol lehetsé­ges volt, a modern otthonokban rend­szerint található, bútorlapokból készült beépített szekrények helyett tömörfát használtak. A bútorlapok rendszerint formaldehidet tartalmazó ragasztóval ké­szülnek, ám az idővel kiszivárog a leve­gőbe, és felső légúti vagy egyéb irritáció-kat okozhat.

Sunbury Healthy House-ban csak a konyha- és fürdőszobabútorok készültek bútorlapokból, ezeket azon­ban műanyag bevonattal látták el a lehető legalacsonyabb szintre csökkent­ve a formaldehidkibocsátást. A gardrób és a mosókonyha szekrényeibe beépí­tett szellőzőt szereltek a penészesedés és a házi poratkák visszaszorítására.

Padló:

A Sunbury Healthy House-ban mindenütt padlócsempét, illetve laminált parkettát használtak. Mindkét anyag tar­tós és tetszetős, ami azonban még fon-tosabb, tiszta felületeik vegyszerek nélkül is könnyen takaríthatók, és nem gyűjtik össze a port. A házban sehol sincs padlószőnyeg, így kiiktatták a házi porat­kák és penészgombák egyik legjelen­tősebb gyűjtőhelyét.

Mechanikus szellőzés:

A „természe­tes” szellőzés nem biztosít megfelelő mennyiségű friss levegőt. A nyugodt, szélmentes napokon például alig van ter­mészetes szellőzés, ilyenkor a mechani­kus szellőzőrendszer biztosítja a megfelelő arányú légcserét az egész épületben.

A frissen beáramló levegő por- és virágportartalmának kilencvenöt százalé­kát kiszűri, mielőtt egy jól szigetelt kürtő rend szeren keresztül bevezeti az alvó- és lakótérbe, miközben a nedves, állott levegőt a konyha, a fürdőszoba és a mosókonyha felől elvezeti.

A mechanikus szellőzés:

Healthy House-bon használt fajtája lehetővé te­szik, hogy lakói szabályozzák a lakás le­vegőjének páratartalmát és hőmérsék­letét a ,,deszikkáns kerék”, egy csúcs­technikai készülék segítségével, amely biztosítja, hogy a beáramló levegő pára­tartalma és hőmérséklete télen-nyáron megfelelő legyen.

A páratartalom-szabályozó:

(humidisztát) harminc-ötvenöt százalékos re­latív páratartalomra való beállítása meg­akadályozza a penészgomba terjedését és nagyban korlátozza a házi poratkák szaporodását is.

A mechanikus szellőzőrendszer arra is lehetőséget nyújt a ház lakóinak, hogy védekezzenek a kívülről jövő allergénekkel szemben is, mint például a polle­nek és a járművek kipufogógázai. A pollentetőzés vagy nagyon magas szennyeződési szintek idején bezárhatják ottho­nukat, és olyan levegőt lélegezhetnek be, melyet előtte már átszűrt az épület szel­lőzőrendszere.

Már kész otthonokba is be lehet épí­teni ezt a fajta szellőzőrendszert, feltéve, hogy előbb eltömítenek minden rést és repedést. Ezt egy fémdobozból kifújható hab segítségével oldhatjuk meg. Amint levegőre kerül, a hab megnő, kitölti a ré­seket és megszilárdul, ezáltal gátat szab levegő és a hő mozgásának. A hab gyor­san szárad, és a szaga is elpárolog né­hány órán belül. A munka eredménye­ként a légmozgás a szellőzőrendszeren keresztüláramló levegőre korlátozódik – persze csak ha az ablakok és ajtók zárva vannak.

Légkondicionálás (hűtés):

Sunbury Healthy House-bon nincs szükség hűtésre a kiváló minőségű szigetelésnek köszön­hetően (az ablakok, falak, mennyezet, aj­tók és padló szigetelésének), ami lecsök­kenti a hő ki- és beáramlását is. A szel­lőzőrendszer kiegészítése a hőkerékkel csökkenti a fűtési és hűtési szükséglete­ket is.

Ha azonban egyszer mégis úgy döntenének, hogy szükség van légkon­dicionálóra a levegő további hűtése érdekében, azonnal érezhető lesz az előnye a jól szigetelt és jól szellőzött la­kásnak. Mivel a ház szellőzőrendszere megbízhatóan áramoltatja körbe a hűvös levegőt a lakásban, az átlagosnál kisebb kapacitású légkondicionáló is elég lesz.

Szigetelés: 

Az épületet nagyon jól szi­getelték. A ház szigete lő borítása (az ab­lakok, a falak, a mennyezet, az ajtók és a padló szigetelése) hőpajzsként viselkedik a hő ki- és beáramlásával szemben. A szigetelésnek ez a foka lehetővé teszi a lakás hőfokának szabályozását, biztosítva, hogy az energia nem vész kárba az épü­let szerkezetén kiszivárogva.

Párazáró réteg: 

A ház szigetelésének hatékonyságát az teszi teljessé, hogy az épület külső borításába egy lég­áteresztő műanyag membránt építettek be. Ez a záróréteg kizárja a lehetőségét annak, hogy a nedvesség a falakon belül rekedjen, így csökkenti a fa korhadásá­nak és a penészgomba szaporodásának esélyeit is.

Rendkívül gondosan kell azonban ezt a réteget felvinni, meg kell győződni róla, hogy teljesen folyamatos és minde­nütt le van zárva, különben rengeteget veszít hatékonyságából. Ebbe beletarto­zik, hogy minden, a falat átlyukasztó elektromos és csővezeték körül el kell végezni a szigetelést.

Nedvességzáró réteg:

A ház építése során egy műanyag ponyvával fedték le a talajt a betonalap alatt. Ez megakadá­lyozza a talaj nedvességének felszivárgá­sát a házba.

Ablakok és ajtók:

Az ablakok jó minőségű dupla üvegekből készültek, alacsony kibocsátású réteggel bevonva (egy vékony fémbevonattal, ami lelassítja az üveg hőleadását), hőszigetelő keretekben. Az ablakok hő hatékonysága növeli a komfortérzetet, és végső soron annyi energiát takarít meg, hogy kárpótol a magasabb beépítési költségekért.

Az ablakok körül minden rést tömíteni kellett a lég- és hőáramlás minimalizálására. A tömítésnél egy, az ablakkeret és a külső falkeret közé befújandó, szét­terjedő habot részesítették előnyben. Minden apró réshez szilikont használtak. A külső ajtók mind időjárásálló hő- és légszigeteléssel növelik a kényelmet és az energiagazdaságosságot.

Fűtés:

A Sunbury Healthy House fűtésigénye körülbelül hatvan százalékkal alacsonyabb, mint egy átlagos, Victoria állambeli házé. A központi lakótér magas hatásfokú, hőátfúvásos kürtőjű gázfűtése az egész házban kellemes hőmérsékletet biztosít télen. Az ilyen típusú fűtés zárt rendszerű kürtője lehetővé teszi, hogy az égéshez szükséges levegőt az épüle­ten kívülről szívja be, az égési mellékter­mékeket pedig kifújja a szabadba. Ez a fajta rendszer nem vonja el a belső lég­tér oxigénjét és rendkívül magas az energiagazdaságossága.