Lakás komfort - 7. oldal

Egy helyiség, egy ház külső fala rendkívül sokré­tűen befolyásolja a belső levegőállapotot. Házaink külső falainak valamint ablakainak, ajtóinak, tetői­nek – az a feladatuk, hogy a hideg évszakban és az átmeneti időszakokban fűtéssel előállított meleget, mint az egészséges belső levegőállapot egyik fontos feltételét, lehetőleg minél tovább benn tartsák a helyiségekben.

A külső fal anyagától, szerkezetétől, elsősorban annak hővezető képességétől függ, hogy ez milyen mértékben valósítható meg. Minél kisebb ez a hő­vezető képesség, annál jobb a külső fal anyagai­nak együttes hőszigetelő tulajdonsága. Minél ki­sebb a külső falon át eltávozó hőveszteség, annál kisebb a fűtéshez felhasznált földgáz vagy olaj mennyisége.

Mi történik a helyiség hőjével a külső falban?

A hideg évszakban és az átmeneti időszakokban, amikor tehát a kívánatos belső klíma létrehozása és megőrzése a lakóktól függ, a helyiség levegője és a külső levegő között kisebb-nagyobb hőmérsék­let-különbség van. Az eltérő nagyságú energiatartalomnak megfelelő hőmérsékletek kiegyenlítődésre törekszenek. Eb­ben az értelemben tehát a belső meleget a külső környezete számára hőforrásnak tekinthetjük.

Hőmérséklet kiegyenlítődés:

Eltérő hőmérsékletek esetén hő áramlik a nagyobb hőmérsékletű tarto­mányokból a kisebb hőmérsékletűekbe, a falon át. A hő az energia egyik formája, nevezetesen a mo­lekulák mozgási energiája. Szilárd testekben, már­pedig a falak ilyenek, ezek a molekulák álló középhelyzetük körül rezegnek. A hideg test mole­kulái lassabban rezegnek, mint a melegéi. Amikor tehát egy testet melegítünk, valójában molekulái­nak mozgási energiáját növeljük. A folyamatot úgy képzelhetjük el, hogy a hőforrás erősen rezgő mo­lekulái nekiütköznek a szomszédos, gyengéb­ben rezgő molekuláknak és a hőt rezgési energia formájában közlik ezekkel.

Geometriai hőhidak keletkezése:

Az épületelemek hőátbocsátása is negatív szerepet játszik, ha úgynevezett hőhidak alakulnak ki, ame­lyek a belső mikroklímát megzavarhatják. Hőhidakon a külső falnak azokat a részeit értjük, amelyek­ben a környező felületekhez viszonyítva nagyobb hőáramsűrűség, azaz nagyobb hőveszteség alakul ki. Ilyen hőhidakat az eltérő anyagtulajdonságok, vagy az ún. geometriai hőhidakat az építészeti megoldások hoznak létre.

A hőhidaknál fennáll annak veszélye, hogy a belső levegő nedvességtartalma ott lecsapódik és pe­nészedés indul, és a helyiség levegőjében a pe­nészgomba spórái is megjelenhetnek, a falak pedig elszíneződnek.

Mi is az a hőátbocsátási tényező?

A hőátbocsátási tényező, az ún.  λ-tényező (mérték­egysége: W/m² • K) azt mutatja meg, hogy mekkora hőenergia lép át az épületszerkezet belső teréből a külső térbe. Minél kisebb a  λ-tényező, azaz minél kisebb a meleg oldalról a hideg felé áramló hőmennyiség, annál kevesebb hőenergia megy veszendőbe, an­nál jobb a szerkezet hőszigetelése.

A  λ-tényező segítségünkre van abban, hogy a régi épületek külső falainak energetikai tulajdonságait jobban megértsük és azokat közelítőleg megítéljük.

1 – belső vakolat; falazat; külső ásványi anyag vakolat; 2 – polisztirolból vagy ásványi gyapotból felépített összetett hőszigetelő rendszer; 3 – a rendszer erősítőrétege és fedővakolat

A sok régebbi építésű házra jellemző, szigeteletlen falazatban, valamint a szigetelt falazatban kialakuló hőmérséklet-eloszlás világosan szem­lélteti, miért játszik döntő szerepet az utólagos hőszigetelés a kellemes belső levegőállapot létrehozásában. Az ábrák felső részén a meleg évszakban uralkodó állapotok, alsó felén a hideg hónapokra jellemző hőmérséklet-eloszlások láthatók.

A belső levegő hőmérséklete mindhárom esetben +20 °C. A belső mikroklíma szempontjából döntő a belső falfelületek hőmérséklete: a szigeteletlen falnál ez a hőmérséklet télen 13,6 °C, a Protektor hőszigetelő bevonattal ellátott falnál 16,5°C, míg a hagyományos hőszigetelt fal esetében 18,5 °C, vagyis az utóbbi kettő szobahőmérséklet közelében marad. Így elmaradnak a zavaró levegőmozgások és a huzatérzet, a belső levegőállapot kellemes marad. Előnyös az is, hogy szigetelt falazat esetén a fagyhatár nem a külső fal belsejében ala­kul ki, hanem kitolódik a szigetelésbe.

Hőveszteségek, tehát belülről kifelé irányuló, túlzott mértékű hőáramlások gyakran fordulnak elő az ún. hőhidakon, amelyek külö­nösen a helyiségek külső falainak sarkaiban, úgynevezett geometriai hőhidak formájában alakulnak ki.

Ennek oka a rendkívül kes­keny belső (esetünkben 20 °C belső hőmérséklethez tartozó) hőfelvevő felülettel a fal külső oldalán a falvastagság kétszeresének meg­felelő hőleadó felület áll szemben. Példánkban -15 °C külső hőmér­séklet esetén a belső falfelületek hőmérséklete 14,1 °C, a sarkokban viszont ez az érték mindössze 8,5 °C.

Következmény: A páralecsapódás, a nedvese­dés és a penészesedés itt szinte elkerülhetetlen.

A külső falak a közhiedelemmel ellentétben nem lélegzenek. Arra sem képesek tehát, hogy levegőcsere vagy a vízpára szállítása (diffúziója) útján a helyiség levegőjének nedvességtartalmát elvezessék, ami a kellemes klímához szükséges lenne. Ez csak szellőztetéssel oldható meg.

1. Nemes vakolat; 2. feszültségelosztó erősítőréteg; 3. a hőszigetelő rendszer homlokzati szigetelőlapjai; 4. ragasztó; 5. falazat; 6. belső vakolat vagy mechanikai rögzítés. Látható, hogy egy külső fal k-tényezőjét (U értékét) utólagos hőszigeteléssel mennyire meg lehet javítani.

Látható, hogy egy külső fal  k-tényezőjét (U értékét) utólagos hőszigeteléssel mennyire meg lehet javítani.

Hőtároló képesség hasznosíthatósága:

A tömör falaknak az a képessége, hogy hőt képesek tárolni, majd újra leadni, a belső klímát télen és nyáron egyaránt kedvezően befolyásolja. 1. a külső fal hőtároló kapacitásának normális körülmények között csak mintegy harmadát lehet kihasználni; 2 a karcsú, de szigetelt teherviselő falnál a hőtároló kapacitás optimálisan kihasználható; 3 a belső oldalon elhelyezett szigetelőréteg késlelteti a hatékony hőtárolást. Tárolásra csak a belső szigetelés borítása, pl. egy gipszkarton lap jöhet számításba; 4 a lakásépítésben belső válaszfalként gyakran alkalmazott tömör téglából, kétoldali vakolatréteggel készített, 12-15 cm vastag fal hőtároló képessége kedvezőnek mondható.

Az utólagos hőszigetelés egyik változata a szerelt homlokzatburkolat.

A szélnek és csapóesőnek kitett oldal védelmére is jól alkalmaz­ható. Azt azonban fontoljuk meg, hogy ennek a szigetelési fajtának a tervezéséhez szemmértékre, ízlésre és tapasztalatra van szükség. Épületfizikai szempontból mindenképpen előnyös, mert a homlokzat­burkoló lapokból, természetes palából vagy fából készült védőburko­lat megvédi a mögötte elhelyezett szigetelést és magát a külső falat az időjárás hatásaitól

Ez a törvényszerűség természetesen befelé is érvé­nyes: mindössze az a különbség, hogy a tárolt, majd újra kisugárzott fűtési hő kiegyenlítődése ré­vén a helyiségnek hoz hasznot. A tömör falaknak ez a kiegyenlítő hatású tárolóképessége a belső mikroklíma szempontjából nyáron különösen hasz­nos, a nehéz szerkezetű falak lassabban meleged­nek fel, és éjszakai szellőztetés esetén a hűvösebb éjjeli levegő visszahűti a faltömeget. Ezzel elérhető, hogy a nap folyamán a belső klíma újra kedvezően alakuljon.

A nyerstégla burkolati falból, szigetelésből és teherviselő falból álló kétrétegű falazat is hatékony hővédelmet nyújt és megteremti a ked­vező belső mikroklíma előfeltételeit.

• (1) nyerstégla burkolat;
• (2)1 cm-es légrés;
• (3) szigetelőlap;
• (4) horgony­elem szorítótárcsával és leszorítófejjel;
• (5) főfal;
• (6) belső vakolat

A belső falrétegek tárolókapacitása hideg időben is lehetővé teszi a napenergia passzív hasznosítását: a nagy ablakokon vagy üvegajtókon át bejutó nap­sugárzást a belső falrétegek, padlószerkezetek és a helyiségben lévő berendezési tárgyak tárolják és így energia megtakarítását teszik lehetővé. Ha a napsugarak közvetlenül érik a tárolásra alkalmas falat, a tárolt hőenergia természetesen sokszorosa az egyébként közvetett besugárzásból tárolható hőnek.

• a falak földdel érintkező részének meg­bízható szigetelése a talajnedvesség ellen
• repedésmentes, jól tapadó külső vakolat
• száraz falazat
• a fal építőanyagainak kis hővezető képes­sége
• megfelelő hőszigetelés
• a fal belső felületeinek olyan hőmérsék­lete, amely csak kevéssel tér el a helyiség levegőjének kellemes hőmérsékletétől. Ezzel elkerülhetők a zavaró levegőmoz­gások, a nehezen viselhető huzat és a por felkavarása, megakadályozható az átned­vesedés és a penészesedés.
• a megfelelő hőtároló képesség
• a páradiffúzó kérdésének megoldása: a külső fal párasűrűségének belülről kifelé csökkennie kell
• a vízpára szorpciójára, azaz ideiglenes tárolására való képesség

Transzparens hőszigetelő rendszer:

A hőszigetelő rendszerek egy speciális válfaját je­lenti az átlátszó (transzparens) hőszigetelés. Ilyen­kor a szokásos szigetelőrendszert, lehetőleg a déli homlokzat felületének egyes részein, ennek az át­látszó hőszigetelésnek az elemei hozzák létre.

Homlokzatburkolat mint hőszigetelés ?

Előnyös utólagos hőszigetelés lehet a homlokzati burkolólapokból, zsindelyből vagy tetőcserépből szerelt homlokzat. A homlokzatot teljesen bebo­ríthatjuk, de a burkolatot pl.: csak a szélverte oldalra is korlátozhatjuk, ahogyan az régebben szokásos volt.

A hőszigetelés fokozásának egy további, pl. fa-szerkezetes házaknál alkalmazható lehetősége egy második falréteg felhúzása, mondjuk pórusbeton elemekből. Ahol az eredeti homlokzatot meg kell tartani, pl. műemlék házaknál külső szigetelés nem lehetséges, belső szigetelést kell alkalmaznunk, ez azonban épületfizikai szempontból problémás lehet.

Ilyen például az, hogy a külső fal keresztmet­szetében uralkodó hőmérsékletek csökkennek és a fagyhatár befelé tolódik. A külső falban elhelyezett vezetékek befagyhatnak, és a vízpára a külső fal hi­deg belső felületén, a szigetelőréteg alatt kondenzvíz formájában lecsapódhat, hacsak párazáró réteg ebben meg nem akadályozza.

Minden törekvés a határoló falak belső oldali hőmérsékletének optimalizálására irányul.

Ha az összes érvet szemügyre vesszük, amelyek a külső falnak a belső mikroklímára gyakorolt hatása mellett szólnak, könnyen beláthatjuk, hogy minden intézkedés arra irányul, hogy a külső falak belső oldalán megfelelő legyen a hőmérséklet. Régi építésű falak esetében ehhez rendszerint utólagos hőszigetelésre van szükség. Másképpen nem ér­hető el az a cél, hogy ez a belső felületi hőmér­sékletet, lehetőleg mindössze 2.-3 °C eltéréssel megközelítse a szobahőmérsékletet.

Számtalan régi építésű, nem kellően hőszigetelt külső falú ház esetén a hőmérséklet-különbség nagyon sokszor messze meghaladja a 2-3 °C értéket. A két érték­től alapvetően függ az ember hőkomfort érzete. Feltételezzük, hogy az emberi test száraz hő, illetve a víz bőrön át való elpárologtatásával, nedves hő formájában mindig le tud adni egy meghatározott hőmennyiséget. Ettől a hőleadástól, amelyet a he­lyiség levegő-hőmérséklete befolyásol, meg kell különböztetnünk az emberi test és a helyiség ha­tároló felületei közötti sugárzásos hőcserét, amely­nél azok hőmérsékletének van döntő szerepe.

Ennek a hőcserének az intenzitását a testnek a helyiségen belül elfoglalt helyzete is befolyásolja, hiszen a falfelületek hőmérséklete magától érthetően nem egyenletes.

Mennyi pára távozik óránként a különböző falszerkezetek esetében.

Sokszor leírták, hogy a helyiség levegőjének nedvességtartalma állítólag el tud távozni a falon át és így észrevehető módon hozzá tud járulni a belső levegőállapot alakításához.

A külső falon átvándorló, azaz diffundáló vízgőz mennyisége csekély. A helyiség levegőjének felesleges nedvességtartalmát ezért szellőztetéssel kell elvezetni. Az ábrákon feltüntetett számok a vízgőz négyzetméterenkénti és óránkénti mennyiségét grammban adják meg. Az alkalmazott szigetelőanyag polisztirol keményhab (sárga) illetve hőszigetelő, kerámia tartalmú festékbevonat (piros) volt. Ha ásványi gyapotot alkalmaznánk, a szigeteletlen falhoz képest az arányok nem változnának. A példában szereplő hőszigetelt falazatok közül a Protektor hőszigetelő bevonattal ellátott szerkezet képes a legtöbb nedvességet elvezetni.

A kellemes belső levegőállapot előfeltételei.

• (1) A hőszigetelés megfelelő k-értéke;
• (2) A helyiség levegőjének kellemes hőmérséklete;
• (3) Mérsékelt levegőmozgás maximuma;
• (4) A levegő kedvező relatív nedvességtartalma;
• (5) A belső levegő hőmérsékletétől csak kevéssé különböző felületi hőmérséklet

Meghűlés vagy reumatikus panaszok kiváltó oka is lehet:

Hideg külső felületeken, pl. nagy ablakoknál, ame­lyekre nagy kifelé irányuló hőáramlás a jellemző, a belső levegő a határolófelületeken lehűl, lefelé irányuló hideg levegőáramlás keletkezik, amelyet esetleg még az ablak résein át behatoló hideg kül­ső levegő is erősít.

Ez a hideg levegő, ha a padló mentén áramlik be, a belső hőmérsékletet kellemetlenné teszi. Az em­ber ugyanis bőrének érzékenyebb területein már kb. 0,1 m/s levegősebességeket is érzékelni képes.

A kétszer ekkora sebességeket gyakran már za­varónak érezzük, elsősorban a komfortérzet tarto­mányába eső hőmérsékleteknél, amelyek alkattól függően 20…22 °C. Ez orvosilag tökéletesen megmagyarázható: a komfortérzet tartományában a bőr vérellátása nem változik és így szabályozó ­képessége hiányzik. Ezért előfordulhat, hogy, amikor a bőr egy részét hideg levegőáramlás vagy hideg sugárzás éri, az lehűl, ami a véredényekre és az izmokra ható reflexeket vált ki. Ennek következ­ményeként meghűlés vagy reumatikus panaszok léphetnek fel.

A helyiség túlfűtése nem oldja meg a légáramlási problémát.

A régi házakban sokan úgy próbálnak ezeken a zavarokon úrrá lenni, hogy erősebben fűtenek. Ez azonban hosszú távon nem oldja meg a problémát. A feladat ugyanis továbbra is az lenne, hogy a szo­ba levegőjének hőmérséklete és a külső falak belső felületeinek hőmérséklete közti különbséget csökkentsük. Eltekintve attól, hogy a nagy hőmérséklet önmagában is kellemetlen, fűtési energia megy veszendőbe, a levegőáramlás és a hőmérséklettel arányos sugárzás pedig még fokozódhat is.

A külső fallal kapcsolatban egy másik, a belső mikroklímára szintén ható jellemző a páradiffúzió. A lakott helyiségekben keletkező nedvesség a he­lyiség levegőjében láthatatlan vízgőz formájában van jelen. Ennek mennyisége a levegő hőmérsék­letétől is függ. Ha a külső fal belső felületének hőmérséklete jelentősen a belső levegő hőmérséklete alá csökken, akkor ott a vízgőz lecsapódik, a falakat átnedvesíti és elősegíti a penészgombák szaporodását.

Lélegző falak, páradiffúzió:

A vízgőzmolekulák a külső falon át is vándorolnak, ez a páradiffúzió. Ennek mennyisége azonban cse­kély. Arra semmiképpen nem elegendő, amint azt olykor vélik, hogy pl. a belső levegő zavaró ned­vességtartalmát elszállítsa. Ez a vélekedés vezetett oda, hogy egészségi okokra hivatkozva egyenesen igény lett a külső falak lélegzésének biztosítása. A külső falak azonban sem lélegezni nem tudnak teljes egészükben, sem a levegő nem tud azokon átáramolni, mert a külső falak légtömörek. Kell, hogy azok legyenek. Ellenkező esetben a helyiség­ben kialakuló levegőmozgás rendkívül kellemetlen mértéket öltene. A páradiffúzió és a levegő át-áramlása egyébként két, teljesen eltérő folyamat.

A légtömörség ugyanis azt jelenti, hogy a falban levő levegő nem mozog. Azonban a nem légzáró festékkel kezelt porózus falakban (pl. mészvako­lattal ellátott tégla- vagy vályogfal, vagy gerendafal, amely nincs műanyag festékkel kezelve) a leve­gőmolekulák között kölcsönhatás van (Dalton-törvény szerint), de áramlás nincs. A külső falon át kialakuló páradiffúzió csak annyiban érdemel figyelmet, hogy a fal keresztmetszetében párale­csapódást okoz, ami a fal anyagát átnedvesítheti. Ezt meg kell akadályozni, nehogy mennyisége egy meghatározott mértéket meghaladjon. Erre szol­gálnak pl. a helyiség felé eső, meleg oldalon elhe­lyezett párazáró rétegek. A helyiségből a nedves­séget a szükséges mennyiségben elvezetni azon­ban csak ablakon át való szellőztetéssel vagy mes­terséges úton lehet.

A páraszorpció:

A belső mikroklímát befolyásoló fizikai folyama­tok közé sorolható, amelynek során az épületelemek a belső levegő­ből vízpárát vesznek fel, majd azt a belső levegő feltételeinek meg­változása (szellőztetés) után ismét leadják.

Egészen más lapra tartozik, hogy akár a belső, akár a külső falak, a nedvességet fel tudják hal­mozni és rövid ideig tárolni is képesek. Az épü­letfizikában ezt nevezik páraszorpciónak. Ebben a belső vakolatok, a különféle gipsz építőlapok, a fa­burkolatok vagy a bútorok vesznek részt.

A szorpció nem helyettesíti a szellőztetés általi nedvesség elvezetést.

Az átmenetileg tárolt vízmennyiség ugyanis a szel­lőztetés után visszakerül az akkor már szárazabb belső levegőbe. A szorpció tehát a nedvesség szel­lőztetéssel történő elvezetését nem helyettesíti. Megalapozatlanok azok az aggályok, amelyek szerint a párazáró réteggel ellátott belső szigetelés az elnyelőképességet lerontja. A párazáró réteg ugyanis a külső falaknak éppen a nedvességet felvevő belső burkolata mögött helyezkedik el. A párazáró tapéták és a belső falburkolat párazáró bevonatai (pl. műanyag festékek) azonban tényleg hátrányosak és azokat valóban kerülni kell.

A tetők, így a lakóházak padlásai, ill. tetőterei is, a külső falhoz, ablakokhoz és ajtókhoz hasonlóan az épület külső burkolatának a részei.

Mikor hat hátrá­nyosan a padlástér a belső levegőállapotra?

Akkor, ha nincs hőszigetelése és tömítetlen helyei vannak. Ha a tetőtér nincs beépítve, a funkciókat meg is lehet osztani: a behatoló nedvesség ellen a tetőfe­dés és fólia szigeteli a tetőt, míg a tetőtér padlóján, vagyis a padlásfödémen elhelyezett hőszigetelő ré­teg megakadályozza, hogy a hő az alsó helyisé­gekből eltávozzon.

Tetőtér beépítés esetén:

Más a helyzet akkor, ha a tetőtér be van építve. Ilyenkor a hőszigetelés rétegrendjére különösen fi­gyelni kell. Míg ugyanis egy beépítetlen tetőtérben a belső és külső hőmérsékletek és nedvességtar­talmak folyamatos kiegyenlítődésének feltételei adottak, addig a tetőtér beépítése és hőszigetelése az épületfizikai helyzetet alapvetően megváltoztat­ja. A hőszigetelő réteggel ellátott tetőszerkezet fö­lött és alatt, azaz kívül és belül, hirtelen eltérő hő­mérsékletek és nedvességtartalmak jelennek meg.

A különbség már -10 °C külső hőmérséklet és +20 °C belső hőmérséklet esetén is 30 °C. A tetőtér belső levegőállapota attól függ, hogy a hőszigetelő réteg hibátlanul működik-e. Ez azt je­lenti, hogy a tetőtér száraz marad, és annak teljes rendszere megakadályozza, hogy a tetőbe nedves­ség, azaz kívülről hó és eső, belülről pedig vízpára behatoljon. Továbbá, hogy az esetleg mégis beju­tott vagy ott keletkezett nedvességet el lehet vezetni, mielőtt az kárt okozna.

A legfontosabb szigetelési módok:

Többféle szigetelési mód közül választhatunk. A szarufák alatti vagy feletti szigetelést, amelynél a hőszigetelő réteg a szarufák alatt vagy felett he­lyezkedik el és a tető teljes faszerkezete be van borítva, különösen új épületeknél alkalmazzák.

Meglévő házaknál az utólagos szigetelést többnyi­re a szarufák között helyezik el. Mivel azonban a szigetelőrétegek vastagsága az igények fokozódá­sával egyre növekszik, azok elhelyezésére a szarufák közti magasság gyakran nem elegendő. Kü­lönösen igaz ez a hátsó szellőztetéssel is ellátott tetőfelépítmények esetén, ahol a szarufák közötti mélységben még a légréseknek is helyet kel! hagy­ni. Ilyenkor a szarufák közti szigetelést egy máso­dik, a szarufák alá beépített, vékonyabb szigetelő­réteggel egészítjük ki. így lehet a hőszigeteléssel szembeni követelményeket kielégíteni.

A külső szellőztetéssel ellátott szerkezet egyébként sok kérdést vet fel, mivel a szellőztetett légrésnek min­denhol legalább 2-4 cm magasnak kellene lennie, ugyanakkor az alátétfólia belógása, vagy egy rosszul méretezett ásványigyapot-szigetelés megduzzadása ezt a járatot leszűkítheti. Emellett az ilyen szellőzőjáratot az eresznél levegőnyílással, a gerincnél pedig előírt minimális mértékű szellőzőnyílásokkal is el kell látni.

Ilyen egy helyesen felépített, hőszigetelt, szellőztetett légréssel is ellátott tetőtéri rétegrend.

• (1) héjazat;
• (2) tetőlécezés;
• (3) keresztléc, közötte szellőztetett légrés a hé­jazat és a lécezés kiszáradásának elősegítésére és a nyári túlmele­gedés csökkentésére;
• (4) alátétfólia;
• (5) szellőztetett légrés a hőszigete­lés és az alátétfólia között;
• (6) szarufák közti hőszigetelés;
• (7) pára- és levegőzáró réteg;
• (8) alsó hevederekre szerelt belső burkolat

Amennyiben hasonló felépítésű tetőszerkezetünk van, azonban még így sem vagyunk megelégedve a tetőtérben lévő téli – nyári hőmérséklettel, akkor kiegészítő hőszigetelésre van szükség.

Kiegészítő hőszigetelés – Protektor hőszigetelő bevonat

Kiegészítő szigetelésként válasszunk kerámia tartalmú hőszigetelő bevonatot.

Több típusú kiegészítő hőszigetelést választhatunk, de talán az egyik legegyszerűbb a kenhető, kerámia tartalmú hőszigetelő bevonat. Nem kell a tetőszerkezetet megbontani, elég csupán a felületet előkészíteni és felhordani a bevonatot.

• a hibátlan tetőhéjazat, vízhatlan fedés,
• a tető és az oromfal kellő hőszigetelése,
• a tető helyes rétegrendje,
• a szarufák közét teljesen kitöltő, hátsó szellőzés nélküli szigetelés (melegtető) esetén maximálisan páraáteresztő, de víz­hatlan alátétfólia,
• hátsó szellőzéses tetőfelépítmény (hideg­tető) esetén a szellőzőjárat minimálisan szükséges méretei, ill. levegőbevezető és szellőzőnyílások az eresznél és a ge­rincnél,
• a meleg belső oldalon elhelyezett levegő-és párazáró réteg tökéletes tömörsége a csatlakozó épületelemek, kémény, szellő­zőcsövek stb. felé, valamint a zárófólia átfedéseinél,
• a szarufákon elhelyezett keresztlécezet, amely elősegíti a tetőcserepek kiszáradá­sát és a közte kialakuló szellőztetett lég­rés csökkenti a nyári túlmelegedést,
• a fa tetőszerkezet épsége.

A tetőtér túlmelegedése ellen alkalmazzon hőszigetelő tetőbevonatot.

A maximálisan páraáteresztő speciális alátétfólia lehetővé teszi, hogy a hátsó szellőzőjáratot elhagyjuk és a szarufák magasságát teljesen a hőszigetelés elhelyezésére fordítsuk. A tetőcserép felforrósodása ellen alkalmazhatunk un.: bevonatszigetelést. A hőszigetelő bevonat lényege, hogy visszaveri a hőhullámok ~84%-át ezáltal a felületi hőmérséklete sokkal alacsonyabb lesz. Mindemellett a Protektor hőszigetelő bevonata 150%-os rugalmassággal és vízlepergető tulajdonsággal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a tetőn egyfajta védőrétegként funkcionál, amely gátolja a túlmelegedést és megakadályozza a nedvesség behatolását. A rugalmasság miatt  bizonyos mértékű alakváltozásra képes, ezért időtálló, repedésmentes bevonatot kapunk.

A szarufák teljes vastagságában kialakított szigetelés:

A kifogástalan működés alapvető feltétele, hogy a speciális alátétfólia (piros) maximálisan páraáteresztő legyen, a levegő- és párazáró réteg (kék) pedig mindenhol levegőáteresztő hézagok nélkül csatlakozzon a határoló épületelemekhez.

A szarufaközöket teljesen kitöltő szigetelés ezeket a nehézségeket kiküszöböli, nagyobb biztonságot nyújt, ugyanakkor utólagos kivitelezésnél a tető­cserepeket és a lécezetet el kell távolítani, majd újra fel kell rakni. Ha azt akarjuk, hogy a teljes sza­rufák közti szigetelés hosszú időn át hatásos legyen, különösen két pontra kell fokozott figyelmet fordítanunk:

A szarufákra kerülő és a szarufák közti hőszigetelő rétegre ráfekvő alátétfóliának nem csak esőállónak, hanem maximális mértékben páraáteresztőnek is kell lennie. A meleg belső oldal felé kerülő, vagyis a hőszigetelő réteget a belső tér­től elválasztó levegő- és párazáró réteget ezzel szemben abszolút légtömören kell elkészíteni: azt az átlapolásoknál össze kell ragasztani, a többi épületelemhez, pl. oromfalakhoz, kéményekhez stb. való csatlakozásoknál pedig úgy kell eldol­gozni, hogy a levegőáteresztő rések és hézagok kialakulását tökéletesen megakadályozzuk. Miért?

Ahol az alacsony szarufák miatt arra szükség van, a szarufák alatt egy második szigetelőréteget is el lehet helyezni. Ennek a szigetelőré­tegnek a főszigetelésnél vékonyabbnak kell lennie. A levegő- és pá­razáró réteg a két szigetelőréteg közé tehető. Ez egyben a levegő- és párazáró réteget is megvédi a sérülésektől.

Így csatlakozik a ferde tető és a térdfal hőszigetelése.

Meg kell akadályozni, hogy a belső helyiségekből származó nedves levegő behatoljon a szigetelésbe, vagyis hogy a párazáró rétegen levegőáteresztő rések és hézagok legyenek, ennek érdekében a ha­tároló épületelemekhez való csatlakozást például így lehet kialakí­tani.

A belső levegőállapot érdekében a nap ellen is védekezni kell

A tetőterek nyáron gyorsan felmelegszenek, mert a napsugarak, elsősorban a tetősík­ablakokon át, akadálytalanul be tudnak oda hatolni. A hatékony és szabályozható nap­védelemhez jól beváltak a külső rolók vagy kívül elhelyezett redőnyök, amelyek a fényt és a hőt már kívül, tehát még az üveg előtt megfékezik. Szükség van továbbá a terv­szerű éjszakai szellőztetésre, amely a tető­síkablakok szárnyszerkezetére ráépített spe­ciális szellőzőnyílással megoldható.

Az oromfalak mindig külső falak. Hőszigetelésük túl kicsi, ami a belső klímát károsan befolyásolhatja. Ebben az esetben a belső szigetelés sokat javít a helyzeten.

A tetőszerkezetet nemcsak kívülről érkező eső és szél ellen kell megvédeni, amire az előbb említett alátétfólia szolgál, hanem egy második záróréteg­gel azt is meg kell akadályozni, hogy a meleg, ned­vességgel telített belső levegő a réseken és héza­gokon át bejusson a szerkezetbe, ott az épületele­mek hidegebb oldalain lecsapódjon és a szerkeze­tet átnedvesítse.

Szarufák feletti szigetelés:

Új épületeknél könnyen megvalósítható, előnye, hogy a tető faszerkezete teljesen a burkolaton belülre kerül, a gerendák és a deszkázat pedig belülről látható marad. Régi épü­letekben ez némileg több munkával jár.

Szarufák feletti szigetelés egyik lehetséges módja a bevonatszigetelés. Ebben az esetben a hagyományos szigetelésekkel ellentétben, a hőszigetelő anyag néhány tizedmilliméter vastagságú, kenhető bevonat, amelyet a szerkezet külső felületére (pl.: tetőcserépre) hordanak fel. A bevonat műszaki tulajdonságai lehetővé teszik a hőmozgás áthidalását, ( repedésmentes felület ) vízlepergető, valamint magas hővisszaverő képességű. Mindezen tulajdonságai lehetővé teszik, hogy 3 – 5 °C kal mérsékelje a beltéri meleget.

Különbséget kell tennünk a szarufák feletti szigeteléseknél a nedvesség szállítá­sának két módja között:

Az egyik a tetőszerkezet rétegein át, molekuláris alakban végbemenő pára-diffúzió, a másik a fólia nyílásain, a készítéskor meghagyott vagy keletkezett levegőáteresztő rése­ken és hézagokon, valamint sérüléseken áthatoló, nedves belső levegő által létrehozott páraván­dorlás.

Néhány adat, hogy a nedvesség szállításának két­féle módját össze tudjuk hasonlítani: páradiffúzió esetén a tetőfelület egy 1 m²-én áthatoló mennyi­ség óránként 0,2…2,2 g. Ha viszont a szállítást a hézagokon és levegőzőréseken áthatoló nedves levegő végzi, akkor egy 1 mm széles hézag 1 m-nyi hosszán átmenő nedvesség óránkénti mennyisé­ge 34 g, ami 5 mm széles hézag esetén már óránként 660 g-ra növekszik. Ha tehát a bemutatott konstrukciónál nedvesség okozta károk jelentkez­nek, amelyek természetesen a belső klímát is előnytelenül befolyásolják, ráadásul a szigetelő­hatást is csökkentik, akkor annak oka nagy való­színűséggel a belső levegő- és párazáró réteg foly­tonossági hiányaiban keresendő. Igaz viszont, hogy néha az is nedvesség okozta károkhoz vezet, ha az alátétfólia nem eléggé páraáteresztő, azaz nem a megfelelő fóliát alkalmaztuk.

A házban, sajnos, mindenhol előfordulhat nemkívá­natos nedvesség. Ennek sokféle oka lehet, ame­lyek közül egyet sem lehet félvállról venni. Amennyire fontos, hogy a házban a nedvesség okozta károkat a korszerűsítési munkák megkez­dése előtt kiküszöböljük és jövőbeni kialakulásukat megakadályozzuk, legalább annyira fontos ezek végleges megszüntetése és további előfordulásuk megakadályozása a belső levegőállapot szem­pontjából is.

Régi házak vízszigetelési hiányosságai:

Különösen veszélyes helyzetben vannak magától értetődően az öreg és ódon házak földdel érintkező falai. Ott ugyanis sokszor nem tették meg azokat az óvintézkedéseket, amelyek az új épületeket ma már biztosan megvédik a nedvességtől. A régi épületek, főképpen a faszerkezetes házak alapo­zása, gyakran szakszerűtlen, sőt egyáltalán nincs is, ami megnehezíti vagy lehetetlenné teszi, hogy az alap és a felmenő fal közé vízzáró réteget ik­tassunk be.

Alápincézett házaknál ezt a vízszintes záróréteget egy függőleges záróréteggel, azaz egy függőleges szigetelőréteggel kell kiegészíteni, ami elválasztja a pince falazatát a talajtól és az abban lévő nedves­ségtől. Mellesleg ez a függőleges szigetelés gyak­ran fontosabb is, mint a vízszintes záróréteg. A konkrét esetben alkalmazandó szigetelőrendszer fajtája elsősorban a talaj fajtájától függ.

Vízszigeteléseket befolyásoló talajtípusok:

A talajokat ebből a szempontból három csoportba sorolhatjuk. A legkedvezőbbek a jó vízáteresztő ké­pességű, nem kötött homok- és kavicstalajok. Ha a talaj áteresztő képessége a közepes és rossz fo­kozat közé esik, vagyis a talaj kötött, akkor a nyomás nélküli víz ellen védő, függőleges külső fal­szigetelésen kívül általában alagcsövezésre is szükség van.

Sok régi ház földdel érintkező falazatába a talajból víz jut be. A vé­dekezés módja elsősorban a beépített terület talajviszonyaitól függ. Jó vízáteresztő, azaz nem kötött homok- és kavicstalajoknál csak a talajnedvesség ellen kell védekezni. A víz ugyanis nem gyűlik össze, hanem függőlegesen elszivárog.

Az olyan talajoknál, amelyekben a talajvíz feltorlódhat, különleges szigetelésekre van szükség. Ráadásul a talajvíz a betonra káros ve­gyületeket is tartalmazhat.

A vízterhelés szempontjából harmadik csoportba azok az esetek sorolhatók, amelyeknél a talajvíz minden irányból, folyamatosan nyomást gyakorol az épület földdel érintkező részeire. Itt speciális bevonatokból felépített szigetelésre van szükség, mivel a talajvíz gyakran a betonra káros alkotókat is tartalmaz. Elemzéssel kell megállapítani a fal ned­vesedésének okait. A rosszul megválasztott óvin­tézkedés ugyanis még fokozhatja a bajt.

A falban felszálló nedvesség

A fal építőanyagai nedvszívóak, mert finom póru­sokat, hajszálcsöveket tartalmaznak. A földből ki­emelkedő részeken, például a talaj feletti, fröccsenő víznek kitett zónában, váltakozva követik egymást az átnedvesedési és kiszáradási folya­matok, a talajjal érintkező épületrészeknél ezzel szemben az építőanyag állandóan csak felveszi a vizet. Itt ugyanis hiányzik az a szellőzés, ami a vizet, a földből kiálló részekhez hasonlóan, el tudná ve­zetni. A nedvesség tehát az építőanyag hajszálcsö­vein folyamatosan felfelé vándorol.

Kapilláris felszívó nedvesség

Bal oldali ábra: A nedvesség különbözőképpen tud behatolni a falazatba

• (1) csapóeső;
• (2 )vízpára;
• (3) szivárgó- és torlaszvíz;
• (4) vízfelvétel a haj­szálcsövesség hatására;
• (5 )lecsapódás;
• (6 )higroszkópos vízfelvétel a belső levegőből;
• (7 )páralecsapódás a hajszálcsövekben

Jobb oldali ábra: Ez a vízfelvétel az építőanyag pórusainak a térfogata és az építőanyag teljes térfogata közötti aránytól függ. Ha pl. 1 m³ építőanyagban a pórusok térfogata 18 %, akkor a felvett folyadék mennyisége 180 L lehet. A hajszálcsövek mikroszkopikusan kicsinyek

• (A) átmenő pórusok;
• (B) zsákpórusok;
• (C) zárt pórusok;
• (D) elágazás;
• (E) összekötőág;
• (F) palacknyak

Higroszkó­pos vízfelvétel:

Ilyenkor felszálló nedvességről beszélünk. Ha a falban csak tiszta víz emelkedne felfelé, az nem lenne probléma. A hajszálcsövekben felszálló víz azonban a talajból származó és az épületre ártalmas sókat is visz magával, amelyek lerakód­nak és koncentrálódnak, ebből pedig további épületkárok származnak. A sók ugyanis a levegő­ből nedvességet vesznek fel. Ezt hívjuk higroszkó­pos vízfelvételnek.

Hogy jobban értsük: Ha az építőanyag felületét leszigetelnénk, az semmit sem javítana a helyzeten. A víz még magasabbra emelkedne a falban. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a kapilláris szívó­magasság annál nagyobb, minél kisebb a hajszál­csövek átmérője. Ha viszont a hajszálcsövek át­mérője nagyobb, akkor a szívási sebesség növek­szik meg. Ezt a kapilláris vízfelvételt még tovább erősítheti, ha a talajban, pl. torlaszvíz alakjában megtalálható nedvesség bizonyos nyomással ter­heli a falazatot.

Hajszálcsövesség folyamatából következő károk:

Állagfelvételek alapján az állapítható meg, hogy az első átnedvesedést ugyan a hajszálcsövesség mechanizmusa okozta, az abból eredő sólerakódás azonban a higroszkópos mechanizmussal együtt az épületek korának előrehaladtával lénye­gesen több kárt okozhat.

A falban lévő nedvességet a már említett, úgy­nevezett higroszkópos vízfelvétel is fokozhatja, en­nek során az épületnek azok a részei, amelyekben a felszálló nedvesség hatására sólerakódás alakult ki, a belső levegőből folyamatosan nedvességet vesznek fel. A folyamatot a levegő relatív nedves­ségtartalma, a sólerakódás mértéke és módja be­folyásolja. A nedvességfelvételnek ez a módja kü­lönösen pincehelyiségekben és a földszinten for­dul elő.

A falazat nedvességtartalma nagyban befolyásolja a belső levegő minőségét.

A külső falban lévő nedvesség olyan károkat okoz­hat, amelyek jelentősen befolyásolják a belső leve­gőállapotot. Pl. elősegítik a penészgombák elsza­porodását. A következmények között mechanikai jellegű károk is előfordulnak: a falban lévő víz meg­fagyva szétroncsolja az építőanyag szövetszerkezetét: a kikristályosodó sók térfogatának állandó növekedése szétfeszíti az anyagot.

Az átnedvesedett falak jobban vezetik a hőt, mint a szárazak, ezért a külső falak belső felületeinek hő­mérséklete csökken, ennek pedig számos közvet­len következménye van a belső levegőállapotra is, a huzatjelenségektől a hideg kisugárzásáig és min­dennek egészségkárosító hatásaiig.

A ház nedvesség okozta hibáit, amelyek általában mindig befolyásolják annak lakóértékét, szaksze­rűtlen intézkedésekkel nem lehet megszüntetni. A munkát tapasztalt szakvállalattal kell elvégeztetni. A megteendő intézkedések egyike lehet az utóla­gos vízszintes szigetelés, a fal átfűrészelésével és fólia behúzásával, vagy korrózióálló, például króm-acél lemezek besajtolásával.

Bevált az injektáló-eljárás is, ennél nyomással vagy nyomás nélkül injektálóanyagot juttatnak be, amely szétoszlik a fala­zat hajszálcsöves tereiben. A falazat és a talaj közé függőleges szigetelést is be lehet utólag juttatni. Ez gyakran hatásosabb, mint a vízszintes szigetelésre irányuló törekvések. Különböző rendszerek ismere­tesek, amelyek a szigetelendő falfelületet vízhatlanul lezárják. Kiegészítő intézkedésként az alagcsövezés is számításba jöhet.

Alagcsövezés vízelvezetés:

Alagcsövezést ott kell alkalmazni, ahol a talaj áteresztő képessége a közepes és a rossz között van, tehát kötött, és fennáll a torlaszt víz kiala­kulásának veszélye. Az alagcsöveket olyan mélyen kell elhelyezni, hogy a külső falban lévő vízszintes záróréteg és a pince padozatának alsó oldala biztonsággal a torlaszvíz szintje fölé kerüljön.

Az épületre ártalmas sók, amelyek a talajból a fa­lazat hajszálcsövein át a talaj felszíne fölé jutnak és ott lerakódnak, egész sor problémát vetnek fel.

A rossz vízáteresztő, kötött talajban előforduló torlaszvíz elleni véde¬kezés alagcsövezést vagy drénezést tesz szükségessé.

• (1) lábazat magassága, legalább 30 cm
• (2) kötött talajok
• (3) nem kö­tött talajok
• (4) alagcsövezés
• (5) eléfalazás
• (6 )szigetelés
• (7) szigetelő­habarcs mint alapvakolat a lábazat tartományában
• (8) szigetelőrend­sze
• (9) védőlap

Alápincézetlen, tehát közvetlenül a talajon nyugvó helyiségek hőszigetelt padlószerkezete.

• 1) beton padlólemez
• 2) talajpára elleni szigetelőréteg
• 3) lépészajt szigetelő réteg
• 4) hőszigetelő lemez
• 5) polietilén védőfólia, 0,1 mm
• 6) 4 cm vastag cementesztrich
• 7) vékonyágyazatba rakott burkolólapok;
• 8) szegélycsík
• 9) rugalmas fugázómassza
• 10) polisztirol külső szigetelés üveg­szövettel erősített vakolattal
• 11) lábazati vakolat

A padló szerkezete alapvetően a tervezett rendeltetéstől függ  nem csupán a falazat sómentesítéséről van szó.

A ház nedvességből eredő hibáinak egyik gyakori okozója a levegő vízgőztartalmából kicsapódó víz.

Ez akkor keletkezik, ha a nedvessé­get tartalmazó meleg levegő, amely több vizet tud felvenni, mint a hideg levegő, az épület valamilyen hideg részével kerül érintkezésbe.

• 1 a levegő víztartalma, g/m³
• 2 hőmérséklet, °C
• 3 folyékony víz
• 4 vízgőz
• 5 harmatpontgörbe
• 6 lehűlés

“A” példa: A 7,5 g/m³ víztartalmú levegő 6 °C-nál éri el a harmatpon­tot, további lehűlés esetén a víz kicsapódik.

“B” példa: A 15 g/m³ víztartalmú levegő lehűlés közben már 17,5 °C-nál eléri a harmatpontot, amelynél a víz kicsapódik.

Vakolatképzés sólerakódás esetén:

Sólerakódással szennyezett falazatok újravakolá­sára nem lehet tetszőleges mész- vagy mészce­ment habarcsokat használni. Csak az összefoglaló néven felújítóvakolatnak nevezett, speciális vakolat­rendszerek alkalmasak, amelyeknek csökkentett vízfelvételük, egyben azonban fokozott páraát­eresztő képességük van.

A felújítóvakolatokat két rétegben kell felhordani: a tulajdonképpeni felújítóvakolat egy alapvakolatra kerül, amelynek sótároló képessége van és a só-terhelést aránylag gyorsan felveszi. A sók az alap­vakolatban fokozatosan kikristályosodnak. A vako­latrétegek nagy vízáteresztő képessége miatt a víz kifelé távozhat, ezért a vakolat felületének átnedve­sedése ki van zárva.

Így, sómentes, száraz felületet kapunk, amelyet a diffúziót megengedő, ásványi festékekkel be lehet festeni. Azt mindenesetre meg kell jegyeznünk, hogy az ilyen felújítóvakolatok, hatásmechanizmu­sukból következően, csak a vakolt felület külső megjelenését javítják rövidebb vagy hosszabb ideig, a sók közömbösítéséről és tartós ártalmatla­nításáról szó sincs.

A sókiválás folyamata:

A falba behatoló talajnedvesség elpárolog. A talajnedvesség sókat hoz magával, amelyek közvetlenül a felszín alatt feldúsulnak és kikristályosodnak. Ez a térfogat megnövekedé­sével jár és feszítőerőt hoz létre, ami roncsolja a vakolatréteget és a falazatot. A folyamatot általában a vakolat felületén megjelenő sóvirágokról lehet felismerni.

A kémiai injektáló eljáráshoz szükséges furatok vázlata.

Injektálási eljárás:

Az folyamat célja, hogy a talajnedvesség felszállását a falban megakadályozza. A furatokat általában egymástól 12 cm távolságban szokták fúrni, átmérőjük 20-30 mm.

Bármennyire sok gondot is okoz a talajból szár­mazó nedvesség leküzdése, a háznak más pontjai is vannak, amelyeket a nedvesség fenyeget. Már­pedig ez a nedvesség közvetlenül befolyásolhatja a belső mikroklímát. A nedvesség a sérült vakolaton vagy a rosszul szigetelt tetőhéjazaton át egyaránt be tud hatolni a házba.

Nedvesség okozta károk akkor fordulnak elő, ha meghatározott helyeken, általában a külső fal belső oldalán, a belső levegőben, gőz formájában jelen lévő nedvesség a fal hideg részein víz alakban le­csapódik. A folyamatot kondenzációnak is szokták nevezni. A mechanizmus mindenki által ismert, hi­szen mindennapos jelenség, hogy amikor egy téli napon belépünk a meleg szobába, szemüvegünk bepárásodik: a szoba levegőjének nedvességtartal­ma lecsapódik a szemüveg hideg üvegeire.

Mikor befolyásolja a nedvesség a belső levegőállapotot?

• ha a talajból a falazatban felszáll,
• ha csapóeső vagy fröccsenő víz a hibás vakolatot átnedvesíti,
• ha a belső levegő páratartalma a hideg fal­felületeken, pl. a helyiség sarkaiban, hőhidakon, kondenzál, víz alakjában lecsapódik,
• ha a falakon, pl. szekrények vagy függö­nyök mögött, penész képződik,
• ha a tető alatti, meleg nedves levegő a belső, meleg oldalon elhelyezett levegő-és párazáró réteg résein át bejut a szer­kezetbe és ott kondenzálódik,
• ha a teljes szarufák közti szigetelésnél ki­alakított, hőszigetelt tetőfelépítmény alá­tétfóliája nem kellőképpen páraáteresztő, vagy külső szellőzésű szigetelés esetén, a szellőztetett légrés keresztmetszete nem elegendő vagy azt a rosszabb minőségű szigetelőanyag leszűkíti,
• ha a helyiség levegőjének páratartalma a nem kellőképpen hőszigetelt ablakokon lecsapódik,
• ha a helyiség levegőjében a páratartalom az elégtelen ,szellőztetés miatt túlságosan megnövekszik.

A különböző okokra visszavezethető épülethibák nagyon kedvezőtlenül befolyásolhatják a belső mikroklíma feltételeit. Ez elmondható az öreg és ódon házakra, amelyeknek az állaga az idők fo­lyamán leromlott, vagy rosszul végezték korszerűsí­tést. Épülethibákkal azonban, sajnos, új épületek­nél is találkozhatunk.

A hibát itt sokszor az épület­fizikai törvényszerűségek nem ismerése vagy, hogy a kivitelezők nem ismerik az új építőanyagok alkal­mazásának módját, de szakszerűtlen volt a munka.

A hőhidak esetleges okozói:

1. anyagtól függő hőhíd a falfelületben, a fal egy részén megnövekszik a kifelé irányuló hőáram sűrűsége;
2. geometriai eredetű hőhíd, elsősorban a külső falsarkokon fordul elő. A hőt belül egy keskeny felület veszi fel, kívül ezzel a falszélesség kétszeresének megfelelő hőleadó felület áll szemben.

A belső falsaroknál fordított állapot alakul ki: A hőt felvevő felület kétszer olyan széles, mint a falvastagság, a hőt leadó felület ezzel szemben csak egy vonal. Geometriai hőhíd itt nem alakul ki.

Sok olyan épülethiba van, amit egyszerű eszközök­kel szinte véglegesen helyre lehet hozni. Más a helyzet  hőhidakkal, amelyek hatásai főleg az energiaárak emelkedése óta szükségszerűségét felismertük, ugyanakkor a belső mikroklímát is ká­rosan befolyásolják. A hőhidak létrejöttét egyes elkerülhetetlen építészeti intézkedések előidézik, vagy akár éppen az ilyen, egyébként szükséges intézkedések hatására alakulnak ki.

Ha a belső levegő hőmérsék­lete 20 °C, a külső hőmérséklet pedig -15 °C, akkor a belső falfe­lület hőmérséklete +14,1 °C; a helyiség sarkában azonban, ahol a kifelé irányuló hőáram sűrűsége nagy, mindössze 8,5 °C. Ebből többnyire károk származnak.

Hőhidak megszüntetése nanotechnológiával.

Szakszerű, gondos hőszigetelési munkával a hőhidak elkerülhetőek. Azonban ha a hőhíd jelenség tapasztalható otthonában, megszüntetésükre, lecsökkentésükre remek alternatívát kínál a nanokerámiás hőszigetelő bevonat.  A  a nanotechnológiával készült hőszigetelő bevonatot könnyű alkalmazása, gyors és költséghatékony kivitelezése valamint az épületekre gyakorolt kedvező energetikai hatása miatt kedvelik.

Esettanulmány – Protektor hőszigetelő festék felületi hőeloszlatás

Az ábra egy 2013-ban Miskolcon felújított családi ház, helyszínen mért adatait dolgozza fel. A már korábban említett negatív falsarokban kialakult hőhíd jelenségét mérhetően csökkentette a hőszigetelő bevonat. A falsarokban mért hőmérséklet, a korábbival azonos körülmények mellett 4 °C-kal magasabb volt a bevonat felhordását követően.

A hőhidak az épületszerkezetekben előforduló olyan tartományok, amelyek mentén a meleg-oldal­ról a hideg-oldal felé kialakuló hőáram sűrűsége na­gyobb, mind a környező felületeken. Ebben az esetben anyagtól függő hőhídról beszélünk. Magát a folyamatot könnyen meg lehet érteni, ha két dol­got megfontolunk. Az egyik, hogy mindig a nagyobb hőmérsékletek igyekeznek a környező kisebb hő­mérsékletekkel kiegyenlítődni, nem pedig fordítva.

Az anyagok hővezetési képessége meghatározó a hőhidak kialakulásánál.

A fűtött helyiségekből a hőenergia a falon vagy ab­lakon át a hideg külső levegő irányában áramlik. A második tény pedig az, hogy minden anyagnak megvan a saját hővezető képessége, amely eltér a többi anyagétól.

Például: Ha egy rossz hővezető képességű építőanyagokból készített falban lévő ablaknyílást jó hővezető képességű téglákkal befa­lazzuk, akkor itt erősebb lesz a hőáramlás, mint a környező falakban; a befalazás tehát hőhiddá válik, és épülethibákat okozhat.

A hőhidaknak egy másik fajtája az anyagtól függő hőhidak. Itt a szoba hőjét felvevő belső falfelület nagysága pontosan meg­egyezik a hőt leadó külső falfelületével. A külső fal­sarkokban a hőt felvevő felület mindössze egy vo­nal, nevezetesen a két falszakasz találkozása által képezett belső sarok.

1. külső fal; 2. belső szigetelés; 3. a helyiség sarkában a hőmérséklet 6-7 °C-ra leesik; 4. válaszfal; 5. páralecsapódás helye; 6. 17 °C-ra csökkent falhőmérséklet

Belső szigetelés esetén hőhidak ott jöhetnek létre, ahol belső válasz­falak találkoznak a külső falakkal és itt a szigetelés megszakad.

A hőt leadó külső felület azonban a fal vastagsá­gának kétszeresével egyenlő. Ez nem marad következmények nélkül. Lehet a belső hőmér­séklet, bizonyos feltételezett egyéb értékek mellett, akár +20 °C, és a külső falak belső felületének hőmérséklete ennek megfelelően +14,1 °C, a kül­ső sarokban kialakuló hőhíd a hőmérsékletet ott mégis +8,5 °C-ra csökkenti. Ezzel olyan állapot jön létre, amelyben a belső levegőben lévő pára te­lítődik, lecsapódik és a falsarkot átnedvesítheti.

Egy lehetőség, amellyel csökkenteni lehet a hőhidakat, amelyek a belülről szigetelt válaszfalak csatlakozásainál alakulnak ki: a falakon és a mennyezeten további, ék alakú szigetelőanyag-darabokkal ki­egészítjük a szigetelést.

• (1) külső fal
• (2) fagyos hely, ±0 °C
• (3) belső szigetelés
• (4) szigetelőék
• (5) válaszfal

Hol alakulhat ki hőhíd ?

A lakószint külső falán, a falfelületben vagy a külső sarkokon, belső szigetelés esetén ott is, ahol a belső falak a külső falakkal találkoznak, azaz a szigetelés meg van szakítva, vagy ahol a küiső falra szigeteletlen betonfödém fekszik fel. Továbbá hőhíd lehet a pinceszint külső fa­la, fűtés esetén. A világítóakna bekötése, a pin­ce belső fala, fűtéssel vagy anélkül, az alap környezete, pincefödém, a ház lábazata, er­kélylemezvagy előtető, ablaknyílások, tetőpár­kány, a fűtetlen tetőtér alatti födém, beépített tetőtér esetén a tetőfelületek. A külső fal szi­getelésében hagyott hézagok is hőhidakat okoznak.

Bal oldali ábra: Páralecsapódással járó hőhidak keletkeznek ott is, ahol pl. a külső falakra felfektetett vasbeton födémek egészen a fal külső felületéig kiérnek.

• (1) külső fal
• (2)úsztatott esztrich
• (3) födém
• (4) hőhíd

 A nedvesség penészesedést okoz

Jobb oldali ábra: A födém felfekvésének környezetében kialakuló hőáramlást akkor lehet hatásosan megakadályozni, ha a hőszigetelő lapok nemcsak a födém vastagságában, hanem felfelé és lefelé a födémlemez vastagságán túlnyúlnak.

Hőhidak a tető alatt is létrejöhetnek, ahol a meleg, nedvességgel telített levegő áthatol a levegő- és párazáró réteg folytonossági hiányain, és víztartalma a hőszigetelés zónájában a szarufákon le­csapódik. A rajzon feltüntetett százalékok a levegő relatív nedves­ségtartalmát adják meg.

A födémek felfekvésének környezetében fellépő hőhidakat gyakran az itt látható megoldással igyekeznek kiküszöbölni. Az ábrán bemu­tatott szigetelés azonban csak részlegesen tudja megakadályozni a hőhíd kialakulását, lehűléssel és páralecsapódással továbbra is számolnunk kell.

A külső szigetelés csatlakozásainál elkövetett hibák elsősorban az ablak körüli falak környezetében okozhatnak hőhidakat és át­nedvesedést. Ez pedig jeienősen rontja a belső klímát. Az ilyen hőhidakat, az anyagtól függő hőhidaktól eltérően, geometriai hőhidaknak nevezzük.

A hőhidak a belső levegőállapotot a következőkkel befolyásolják:

• a hideg belső falfelületekkel
• az ott le­csapódó nedvességgel
• a nedvesség okoz­ta penészesedéssel

A szigetelőanyagokba behatoló nedvességgel, ami csökkenti azok szigetelőhatását és további károsodással is jár.

Németországban több mint 20 millió, Magyaror­szágon mintegy 3 millió olyan régi építésű lakás van, amelynek külső falai nincsenek megfelelően hőszigetelve. Márpedig csak a kellő hőszigetelés tudja biztosítani, hogy a külső falak belső felüle­tének hőmérséklete a belső levegő hőmérsékleté­nek közelébe essék, azaz ne legyenek hideg fal­felületek. Több olyan rendszer is rendelkezésünkre áll, amellyel meglévő házak külső falainak hőszi­getelését utólag is meg lehet javítani.

Hőszigetelő rendszerek

Ezek a külföldön már 40 éve jól bevált szigetelő­rendszerek egymással összehangolt különböző rétegekből és kiegészítő elemekből állnak. A szak­szerű elkészítés az ilyen rendszerek hosszú élet­tartamának előfeltétele, ezért nem elégséges, ha az egyes munkafolyamatoknál csak a törvényes elő­írások és az általános szakmai követelmények be­tartására ügyelünk. Munkánk csak akkor lesz sike­res, ha a gyártó felhasználási irányelveit is figye­lembe vesszük. Az összetett hőszigetelő rendszer­rel megvalósított szigetelést külső szigetelésnek nevezzük.

Az építményt mintegy beburkolja, és ily módon biztosítja a kedvező belső klíma egyik elő­feltételét. Hasznossága azonban ezzel még nem ér véget. A szigetelőrétegek egyúttal eltakarják és ezzel hatástalanítják a külső falon előforduló, káros hőhidakat. Sok külső fal vakolatában repe­dések vannak, amelyekbe behatol a nedvesség, és fagykárokat okozhat. Az összetett hőszigetelő rendszerek eltakarják ezeket a repedéseket és megakadályozzák az azokból fakadó további károkat.

Hőszigetelőanyag rétegvastagságának és a fűtési energia csökkenésnek viszonya

A külső falak hőszigetelése, amelyet itt egy polisztirol alapú össze­tett hőszigetelő rendszer példáján mutatunk be, a szigetelőanyag vastagságától függően, jelentősen csökkenti a fűtési energiavesz­teséget. A grafikon egy 24 cm vastag fal 1 m²-ére eső fűtési ener­giaveszteséget adja meg, kW • h/m²-ben. Egy 12 cm vastag szige­telőréteg csaknem a felére, a szigeteletlen fallal összehasonlítva pedig egytizedére csökkenti azt a veszteséget, ami a 6 cm vastag szigeteléssel elérhető

Hagyományos hőszigetelés esetében hasznosítható szoláris energia

Egy hagyományos hőszigeteléssel, például összetett hőszigetelő rendszerrel ellátott külső fal hőáramai alapján világosan látható, hogy a napenergiából még intenzív napsütéses sugárzású napokon sem tudunk említésre méltó hőt hasznosítani, mert a vakolat felülete a napfény egy részét visszaveri, a jó minőségű szigetelés pedig megakadályozza, hogy a belső terek felé hasznosítható mennyiségű hő behatoljon

• (1)napsugárzás
• (2) hőveszteség
• (3) visszaverődés
• (4) hagyományos szigetelés
• (5) hőnyereség
• (6) falazat

Az összetett hőszigetelő rendszer rétegei

• (1) külső fal
• (2) teherbíró rétegek, pl. stabil vakolat
• (3) ragasztóréteg
• (4) polisztirolszigetelés a kiegészítő rögzítéssel együtt
• (5) védő vako­latréteg beágyazott üvegszövet hálóval
• (6) szükség szerinti alapvako­lat
• (7) záróréteg, vakolat

Megszüntetik a falon belüli hőmérséklet-ingadozá­sokat is, amelyek télen huzatot okoznak és a belső klímára nézve károsak lehetnek: ezzel stabilizálják a fal belső felületének hőmérsékletét.

A hagyományos hőszigetelő rendszer

A rendszer leglényegesebb eleme a hőszigetelő ré­teg, amelynek anyaga általában polisztirol vagy ás­ványi gyapot. A szigetelőréteget a külső falazatra, általában a külső vakolatra ragasztással erősítjük fel, a vakolat állapotát és teherbírását azonban elő­zetesen ellenőrizni kell. A hőszigetelő lapokat szükség esetén dübelekkel is a falhoz kell erősíteni vagy teljes egészében sínekre is lehet szerelni azokat. Erre a rétegre védő vakolatréteget húzunk fel, amelybe üvegszövet hálót ágyazunk. A záró­réteg nemesvakolat, vagy festett, simított vakolat. Az a régi gyakorlati szabály, amely szerint minden termék csak annyit ér, amennyi gondot felhasz­nálására fordítunk, itt is érvényes, különösen akkor, ha az időjárás által támasztott magas követelmé­nyekre gondolunk.

Oromszegély menti csatlakozás

Az összetett hőszigetelő rendszereknél fontos a csatlakozások szak­szerű kialakítása. Az ábrán az oromszegély menti csatlakozás látható

• (1) szarufák
• (2) tetőlécezet
• (3) tetőcserepek
• (4) kiegészítő alumínium oromszegélyprofil
• (5) homlokzati szigetelőlapok
• (6) üvegszövet-erősítésű védőréteg
• (7 )közbensőfestés, ha szükséges
• (8) nemesvakolat
• (9) hézagtömítő szalag

Csökkentsük a kockázatokat

A termék vagy a rendszer hibáiban rejlő veszélye­ket már eleve elkerülhetjük, ha csak a megbízható gyártók által kínált összetett hőszigetelő rendszerek közül választjuk ki az alkalmazandó terméket. Az ilyen gyártók még a problémás részletekhez is kiér­lelt és bevált megoldásokat tudnak ajánlani, és ezzel megkönnyítik a tervezést. A munkát feltétlenül bízzuk hozzáértő szakcégre. A kellő szakértelem hiánya, még látszólag jelentéktelen részletek ese­tében is, később sokba kerülhet. A szigetelőréte­gek más épületrészekhez való csatlakozásait min­dig különös gonddal kell elkészíteni.

A szigetelőréteg csatlakozása régi építésű ház ablakkávájánál

• (1) külső fal
• (2) ablakszerkezet
• (3) meglévő kő ablakkáva
• (4) hézagtömítő szalag
• (5) homlokzati szigetelőlapok
• (6) üvegszövet-erősítésű védő­réteg
• (7) közbenső festés, ha szükséges
• (8) nemesvakolat
• (9) szükség esetén kialakított a vízelvezetés
• (10) sarokvédelem

Az épületrészek mozgásához szükséges dilatációs hézagokat az összetett hőszigetelő rendszerben is meg kell oldani

• (1) a fal szerkezetéében kialakított dilatációs hézag
• (2) készen kapható fugaprofil
• (3)szigetelőiábla
• (4) hézagiömíiő szalag
• (5) üvegszövei-erő-sítésű védőréteg
• (6) közbenső festés, ha szükséges
• (7) nemesvakolat

Redőnyszekrény-csatlakozásnál el kell kerülni a szigetelőrétegek közti hőhidak keletkezését

• (1) ablakáthidaló
• (2) ragasztóhabarcs
• (3) szigetelőtábla
• (4) védőréteg
• (5) üvegszövet
• (6) külső bevonat
• (7) polisztirol redőnyszekrény

Kültéri, műanyag profil

Újrafeldolgozott üvegből készített habüveg vagy műanyag díszprofi­lokkal a homlokzatot az összetett hőszigetelő rendszeren is az erede­tivel azonos módon helyre lehet állítani, vagy újjá lehet varázsolni. Ezeken a helyeken sem hőhidak nem alakulhatnak ki, sem a nedvesség nem hatolhat be, ennek külö­nösen az esőnek kitett felületeknél van jelentősége.

A csapóeső ellen is tömített csatlakozásokat kon­strukciós intézkedésekkel lehet védeni, pl. össze­nyomott hézagtömítő szalag, rugalmas fugázó­massza vagy díszlécek alkalmazásával. Az ilyen csatlakozásokat különösen az ablakok környékén, az ablakáthidalónál, ablakpárkánynál és az ablak bélésfalainál kell kialakítani. Fontos azonban a magastetőknél, pl. az eresz, az oromszegély men­tén, vagyis a tető szélein, továbbá a tetőfelépítmé­nyes tetőablakoknál vagy a terasz- és erkélyfödémeknél lévő csatlakozások megfelelő kivitelezése is.

A szigetelés műszaki előnye mellett, esztétikai szempontoknak is eleget tehet.

Már az eddigiek alapján is egyértelmű, hogy a szakszerűen elvégzett utólagos hőszigetelés meg­óvja a ház értékét, sőt újjávarázsolja a ház homlok­zatát is. Az összetett hőszigetelő rendszerek ezt teljesítik. Lehetővé teszik a homlokzat tagolását, az előnytelen kinézésű homlokzatok átalakítását vagy a homlokzat eredeti formájának visszaállítását. Ez az újjáalakítás az új színezést is magában foglal­hatja. A profilos elemeknek a modern és az időtlen formákat egyaránt felölelő választéka, valamint a historikus profilok és domborművek stílushű utánzataival sok mindent újra vissza lehet állítani.

Az összetett hőszigetelő rendszereket néhány éve egy speciális rendszerrel lehet kombinálni, ami lehetővé teszi a ház fűtési hőigényének csökken­tését, és így energiát takaríthatunk meg vele.

Az összetett hőszigetelő rendszerek csökkentik a külső falon át kialakuló, úgynevezett transzmissziós hőveszteségeket. Az elsődleges energiafelhaszná­lás azonban a homlokzatra érkező napenergia passzív hasznosításával még tovább csökkenthe­tő. Ehhez az összetett hőszigetelő rendszert, ál­talában a déli homlokzat felületének egyes részein, átlátszó hőszigeteléssel kell kombinálni.

Miért figyeljünk az épület tájolására ?

A déli tá­jolásra azért van szükség, mert a hideg évszakban csak itt lehet számítani arra, hogy a napenergiából hőt tudunk nyerni. A felület egyes részeire való korlátozást pedig azért kell alkalmazni, hogy el­kerüljük a nemkívánatos túlmelegedést, ami nagy felületek esetén az átmeneti időszakokban előfor­dulhatna. Az átlátszó hőszigeteléshez szükséges kiváltások az összetett hőszigetelő rendszer felü­letének legfeljebb 10…30 %-ára terjedjenek ki.

Hol érdemes hasznosítani a passzív napenergiát ?

A napenergia passzív hasznosításának csak azo­kon a külső falakon van értelme, amelyek nagy hő-szükségletű helyiségeket határolnak, tehát pl.: nap­pali szobákat. A hálószobák járulékos melegítést nem igényelnek. Az átlátszó hőszigetelésnek egy-egy, az összetett hőszigetelő rendszer kivágásába, mint ablakba beillesztett eleme csöves szerkezetű, fényáteresztő, mechanikusan jól ellenálló szigetelő­lapokból áll, amit leginkább átlátszó szívószálak egymásra halmozott tömegével lehetne szemlél­tetni, amelyeket a külső oldalán üveglap határol.

Műanyagból vagy üvegből készülnek. A szigetelő­elem fal felé eső oldalára fekete hőelnyelő réteg van rádolgozva. A napsugárzás áthatol a külön­böző vastagságokban kapható, átlátszó szigetelő­elemeken és eléri a fekete elnyelőréteget.

Így működik az átlátszó hőszigetelés:

Nyáron a 0 2.. .3 mm-es csövecskékből álló speciális szigetelőtáblák mögötti hézagot a nemkívánatos hő elvezetése céljából átszellőztetjük, télen a szellőztetőelemek le vannak zárva, így a speciális szigetelőréteg mögötti hőelnyelő felületen összegyűjtött hőt az igényeknek megfelelően hasznosítani lehet.

• (1) átlátszó hőszigetelés
• (2) hőelnyelő réteg
• (3) szellőztetőelemek

Átlátszó hőszigeteléssel felszerelt külső falon kialakuló hőáramok, amelyek szoláris eredetű hő nyerését teszik lehetővé. A napsugárzás az átlátszó hőszigetelő anyagon áthatolva egy fekete hőelnyelő fe­lületre esik, ez a napfény energiáját hővé alakítja. A szoláris hőt az átlátszó szigetelőanyag mögött csapdába ejtjük, a szigetelés ugyanis megakadályozza, hogy a hő a külső levegőbe távozva elvesszen.

• (1) napsugárzás
• (2) hőveszteség
• (3) visszaverődés
• (4) elnyelődés és visszaáramlás
• (5) átlátszó hőszigetelés
• (6) elnyelőréteg
• (7) a belső terekben hasznosítható hőnyereség
• (8) falazat

Az átlátszó hőszigeteléssel ellátott külső fal túlmelegedésének megakadályozására több lehetőség van.

Ilyen a hátsó szellőztetés, az árnyékolóberendezések alkalmazása, vagy a geometriai árnyékolás, amelynél az erkély vagy a tető túlnyúló része akadályozza meg, hogy az év, fűtést nem igénylő részében túl sok hő jusson be az épületbe. A déli tájolású homlokzati felületeket a túlnyúló épületrészek nyáron, a magasan járó nap meredek beesési szögei miatt, különösen jól beárnyékolják.

• (1) a nap állása nyáron
• (2) télen

Ez felmelegszik és hőjét átadja a mögötte lévő külső falnak, amely azt tárolja. A csövecskék gon­doskodnak arról, hogy az egyszer befogott és tárolt hő ne tudjon a külső levegőbe visszaáramolni. A falazat a benne tárolt hőt mintegy 4-6 óra késlel­tetéssel adja tovább befelé, a helyiségeknek. Ez azt jelenti, hogy a fal éppen a kora esti órákban, amikor a helyiségben melegre van szükség, felületi fűtés­ként működik több órán át.

Az átmeneti időszakokban és nyáron túlmelegedés következhet be, ezért, a rendszertől függően, nap­ védelemre is szükség lehet, például az ún. geo­metriai árnyékolás alkalmazásával, amit, a nyáron magasan járó nap meredek beesési szögeinek ré­vén, a túlnyúló erkélyek vagy tetők szolgáltatnak. A túlzott napsugárzás ellen árnyékolóberendezé­sekkel, rolókkal, zsalugáterekkel vagy napellenzők­kel is lehet védekezni.

A harmadik módszer a hátsó szellőztetés. Az át­látszó szigetelőelemeket hátsó szellőztetett légrés választja el a falazattól, ezt a légrést be-és kivezető elemekkel kifelé lehet szellőztetni. Ezzel szabályoz­ni lehet a hőáramot.

Az átlátszó hőszigetelő rendszernek az elemeivel a tagolt felületek hőszigetelése is megoldható.