Lakásfelújítási tanácsok - 9. oldal

A semleges színek jellegtelen és unalmas benyomást is kelthet­nek, de merész társítások helyett gyakran használjuk megbíz­ható, matt jellegük miatt. Lelkesedéssel és némi gyakorlattal a sem­leges színekből is létrehozhatók eredeti, modern kompozíciók. Ezeket a színeket is ugyanolyan körültekintően kell megválasztani, mint bármely más színt.

A zöldesszürke, a sárgás krémszín és a rózsaszínes bézs árnyala­tok nem alkotnak feltétlenül harmonizáló kombinációt, pusztán mert semleges színeknek hívjuk őket. Válasszuk inkább minden semleges színnek egy alapárnyalatát, variáljuk a tónust, a mintát, és gondoskodjunk berendezésünk anyagainak változatosságáról.

A halvány, semle­ges színeket nagyobb mennyiségben és szabályos formákkal együtt használva, hű­sítőén modern össz­képet kaphatunk. Ebben a finom össze­állításban a hangsúly a kandallóra, a nagy­méretű bútorokra és a felületek változatos­ságára esik. A kiegé­szítőelemek, mint pl. a párna a szoba nagyságát hangsú­lyozzák.

A fehér hálószo­bát egyszerűsége és hűvössége miatt so­kan tartják tökéletes pihenőhelynek. Az összhatás hűvös­séget oldja az ágyra vetett színes takaró.

A sötét tölgyfa gerendák fehér fallal alkotott kontrasztja segít hangsúlyozni a padlásszoba szín­padias jellegét.

Mielőtt kiválasztanánk a felhasználandó színeket, érdemes megfontolni, hogy milyen típusú, illetve hangulatú környe­zetet szeretnénk. A színeket sokféleképpen lehet csoportosítani: a természetben együtt található színek ugyanúgy jól illenek egy­máshoz, mint a mesterséges festékekkel létrehozott színcsaládok. A halvány színeket ugyanolyan könnyedén kombinálhatjuk egy­mással, mint néhány sötét színt, pl. a borvöröset, a tengerészkéket és a palackzöldet. Miután döntöttünk az alapszínről, könnyebben kialakíthatjuk a hozzánk illő képet. Csináljunk sok kis színmintát magunknak, és nézzük meg, hogyan illenek egymáshoz.

A hangsúlyos felü­leteken az art deco jellegzetes színei (me­leg, kissé halvány ba­rack és lila) uralkod­nak ebben a padlás­térben, amelynek be­rendezését a 30-as évek divatja inspirálta. Jellemző a rácsszerű ablak, a légies bőrfo­tel és az alacsony, egyszerű vonalú tá­roló.

A tágas, nyílt tér­ben a cukormázszínű falak különböző tevé­kenységi területeket különítenek el. A mo­dern berendezés és kiegészítők használa­tával nem válik édes­késsé az összkép.

Egy régi kert han­gulata adta az ötletet ehhez a vidám fürdő­szobához. Az uralko­dó szín a rózsaszín, a krókuszsárga és a világoskék. A hang­súlyt a zöld levélszínű árnyalata adja.

A színekhez hasonlóan, a minták is optikai és hangulati válto­zást hoznak a szobában. Segítségükkel sokféle időszakot és stílust idézhetünk fel. Az élénk kockás minták vidéki házak hangu­latát idézik, míg a fonott jellegűek a Viktória-korra utalnak. Ha különböző mintás anyagokkal dolgozunk, meg kell találnunk az egyensúlyt az anyagok és tapéták túlzottan kidolgozott, szinte steril összhangja és az ízléstelenül sokféle mintát alkalmazó tér kö­zött.

Ha nincs ebben elég tapasztalatunk, maradjunk az egyszínű falaknál, a mintázatot máshol próbáljuk ki, így elkerülhetjük a sok kiadással járó felesleges munkát. Figyeljük meg, hogy sok helyen a szobák falán olyan hétköznapi minták vannak, amelyek a tér végső berendezésekor elkerülik a figyelmünket. Egy teljes falra ki­terjedő könyvespolc, illetve egy bonyolult mintájú parketta például eltereli a figyelmünket.

Ebben a hívogató hálószobában szür­késkék mintázat bo­rítja a falakat, az ab­lakot, a spanyolfalat és az ágy melletti futószőnyeget. A festett padlózat jól rímel a csíkos háttér­re, és kellemes ho­mogén felületet alkot.

Falak

A mintákat használhatjuk egy tér arányainak a megváltoztatására, vagy bármilyen építészeti hiba el­kendőzésére. Az optikai hatások két alapigazsága, hogy a függő­leges csíkok magasítják a szobát, míg a vízszintes csíkok alacso­nyabbnak láttatják. Nemcsak tapé­tát használhatunk csíkos felület létrehozására. Ha a falaink vagy a mennyezet nem egyenletes, a csíkos minta ezt még jobban hangsúlyozza. A kívánt hatás el­éréséhez a csíkokat a megfelelő irányban fel is festhetjük, vagy csaphornyos lambériát alkalmaz­hatunk (függőlegesen vagy vízszintesen).

Ferde mennyezet, illetve kiszögellő sarok elfedésére használjunk egy­féle, de kisméretű mintát az egész helyiségben.Ebben a mór stí­lusú fürdőszobában a kerámialapok kék árnyalatai víz alatti hatást sugallnak. A burkolatok sokféle mintázatú lehet, az egyszerű fehértől, a hasonló tónusú la­pok használatán át, a kézzel festett gaz­dag mintázatúig.

Az egyedi és stílu­sos mintázatot e fehér falon mindössze né­hány doboz festékkel és biztos kézzel alakí­tották ki. A függőle­ges csíkokat függőón mellett húzták meg, majd átfestették. A mintákat ceruzával kihúzták, majd körbe­ragasztották és kifes­tették.

A padlózat kialakítása a legtöbb házban több pénzt visz el a felújítási alapból, mint bármi más. A mintás padlók ter­vezése nehezebb feladat, mint az egyszínűeké, ezért ha nem vagyunk bizto­sak a dolgunkban, válasszuk inkább az utóbbit.

Ha mégis mintásat szeretnénk, az le­gyen tudatos választás. Az elszínező­dött, szennyezett részek elfedésére nem alkalmas a mintás padló. A visszatérő, kisméretű motívumok még jobban kiemelik a foltokat. Kétféle módon használhatunk mintázatot a padlón.

• A felületet teljesen beborítva.
• Meghatározott helyeken, pl. a szoba közepét kijelölő, illetve szél- vagy sarok­motívumok formájában.

A fürdőszoba falán és padlóján lerakott színes kőlapok optikailag finoman hatnak, míg a hangsúly a bonyolultabb mozaikbera­kásra terelődik.

A kockás PVC-lapok op-art változata tö­kéletes háttér ennek a hatvanas éveket idéző konyhának. A merész padlót a bútorok egy­szerű színei és tiszta formái ellensúlyozzák.

Minták kombinálása

A különböző, de egymást kiegé­szítő minták gyakorlott szemmel való összeválogatása fémjelzi iga­zán a stílusos szobát. Időbe telik, amíg ösztönösen a megfelelő min­tákat választjuk, de nem lehet olyan nagyot tévedni, ha hasonló színárnyalatú mintákat társítunk. A friss rózsaszín, a levélzöld, a nárcisz sárgája és a búzakék mind tiszta világos színek, míg a vörösesbarna, a fakéreg színe, a narancs és a gyömbér színei az őszt idézik. Az élénk rózsaszín, a narancs és a sárga élénk, felvil lanyozó árnyalatok, míg az őzbarna, a levendula, a szürke és a hal­ványzöld visszafogott színek.

Fontos, hogy az összeállításban szereplő minták sok mindenben hasonlóak legyenek. A minták ele­mei viszont különbözhetnek az anyagokon. Az egyszerű kockás és csíkos anyagok jól illenek egy­máshoz és a virágos anyagokhoz. Ha a bemutatott mintákat még egy kicsit tovább variáljuk, érdekesebb lesz az összhatás. De legyünk óva­tosak! A finom apró minták nem illenek a nagyméretűekhez.

A fagylalt színei és a geometrikusformák adják a melegséget és a harmóniát ebben dúsan mintázott falú szobában. Az egyedi, geometrikus falfestést kiegészítik a kerete­zett nyomatok, vala­mint erre a mintára rímel a polc és a sző­nyeg formája is.

Az emelkedett hangulatú fürdőszo­bában először a ró­mai redőny felirata tűnik fel. További min­tázatot képez a perfo­rált lámpaernyő fény­árnyék játéka a falon. A polc és a különle­ges üvegek bonyolult formájukkal hívják fel magukra a figyelmet.

Bevált párosítások

Az alábbi minták csoportjai jól illenek egymáshoz, mivel hasonló színek alkotják őket (de nem ugyanazok az árnyalatok) és általános jellemzőik is megegyeznek. A csíkos mintásak­nak halvány, tört színük van, ezért inkább szobába valók, mint cirkusz­ponyvának vagy tengerparti kuny­hónak.

A magas fényű sárgaréz ágyat borító textíliák közös jellem­zői a hasonló, meleg színek és a stilizált virágmotívumok. Keleties és hagyomá­nyos stílusú párnák keverednek. A per­zsaszőnyeg alapozza meg az összkép fény­űző jellegét.

Ebben a tündér­meseszerű gyerek­szobában az élénk, vibráló mintás textília uralja a teret. Érdekes a sárga kiskockás ágynemű és a fal mintája. A pöttyök között egyszer-egy­szer megjelenik a függöny virágcsere­pének mintája.

A vizuális érzékelésen túl tapintással is tapasz­talhatunk, amikor az anyagokkal kezdünk foglalkozni. A kő, a tégla, a vakolat, a szizál és a nyersvászon durva felülete kellemesen termé­szetes, háromdimenziós hatású. A barátságos anyagú fapadló színt és melegséget visz a semle­ges színekkel berendezett otthonba, míg a bár­sonypárnák, a puha luxusplédek, a csomózott szőnyegek, a terrakotta cserepek, vagy egy fa­törzs további érdekes felületeket hoz létre.

Textíliák

A textilek felszíne igen különböző lehet a fényes selyemtől a szaté­non, a tafton át a durvább anyago­kig, amilyen például a zsákvászon. Vegyük számba a szobánk jellemző felületeit, amikor új anyagot vásá­rolunk. A felületek minőségét is ugyanúgy össze kell hangolni, mint a színeket. A selyem például jól illik a durvább anyagokhoz és a finom, fényesekhez is, mint a lakkozott sötét fa vagy a króm.

Jól válasszuk meg az anyagok egymás­hoz viszonyított he­lyét. Ebben a háló­szobában az ágy fa­anyaga és a fejvég ellensúlyozza az ágy­takaró, a díszpárnák és a függöny fényűző jellegét.

A felületek válto­zatossága különösen olyan szobákban fon­tos, ahol kevés szín van jelen. Ebben a fe­hér hálószobában a felületek finom kont­rasztját a könnyű füg­göny, a ropogós ágy­nemű, az alacsony, fűzvesszőből font tál­ca és a szárazvirág adja.

 A felületek minő­sége sokszor nem olyan szembeötlő, mint a színek, vagy a minták, de ösztö­nösen érzékeljük, hogy a különböző anyagok hidegek-e vagy melegek, durva vagy finom a felszí­nük. Ebben a semle­ges képben a fotel huzatát, a függönyö­ket és az asztalterítőt az edények, a kövek és a képek fakerete ellensúlyozza, így a felületek több fajtája is jelen lehet.

Falfelületek

Lakásbelsőnk díszítésében a falnak elsődleges szerepe van. Kialakít­hatjuk a szobában alkalmazott szí­nek és felületek semleges háttere­ként, de mint érdekes felületet, ki is emelhetjük. Díszíthetjük képek­kel, lambériával, készen kapható dekorációs panelekkel, vagy tapé­tázhatjuk, festhetjük. Különösen a régebbi házak falain mutatnak szépen a nagy felületet megosztó alsó borítások, lábazatok.

Ebben az osztott padlástérben, amelyet egy régi raktárból, alakítottak ki, a natúr kőfal érdekes rajzo­latú felületével olyan otthonos, amit egyet­len sima vakolat sem tudna nyújtani. A durva felület a fél­emelet mennyeze­tének simaságával feltűnő kontrasztot alkot.

Padlózat

Az aljzat nagy területe lehetőséget ad többféle felület kialakítására. Választásunkat a praktikus szem­pontok és a stílus befolyásolja. Gondoljuk végig, hogy milyen fizikai megterhelésnek lesz kitéve a felület, és mely anyagokhoz von­zódunk.

A kerámialap például jó választás a fürdőszobába, feltéve, ha nem vagyunk fázós lábúak.Ez utóbbi esetben válasszunk inkább valamilyen melegebb anyagot.

A szellősen beren­dezett nappaliban a natúr hatású, nagy kopásállóságú sző­nyeg meghatározó elem. A kandalló és a cserépedények vál­tozatossá teszik a fe­lületeket.

A fa felülete olyan hívogató, hogy szinte meg szeretnénk érin­teni. A falak vidám sárga színe kiemeli a fapadló és a fenyő­bútor erezetét.

A felületek kontrasztja

Különösen a semleges színhatású, kevéssé díszített terekben játszik nagyobb szerepet a különböző fe­lületek összhatása. A természetes anyagoknak, mint a matt fa, a fűz­vessző, a tengerifű, a terrakotta, a parafa vagy a gyapjú, meleg, megnyugtató hatásuk van, és némi színt visznek a képbe. A kemény, fényes felületek, mint az üveg, a márvány vagy a mázas kerámia, tükrözik a fényt, így fényesebbnek és hűvösebbnek mutatják a szobát.

A természetes anyagok – bőr, már­vány, kő, pamut, gyapjú – kellemes kombinációjaként jött létre ez az ügyesen berendezett, hívogató nappali, amely szeré­nyebbnek látszik, mint amilyen valójában.

Ékszerszerű ha­tást kelt a patchwork-ként felrakott élénk színű lapok együtte­se. Az ágytakaróval és a párnákkal együtt az összbenyomás egyenesen fényűző.

A króm kiegészí­tők, az üvegből ké­szült mosdó, az üveg­szerű csempe és a tükör fényvisszaverő tulajdonságuk miatt kerültek ebbe a fürdő­szobába, ahol nincs természetes világítás. A berendezés a szűk, szabálytalan alakú teret teljesen átfor­málta fényes, modern helyiséggé. A matt, vízálló, rácsos fapad­ló érdekes kontrasztot alkot a fényes felüle­tekkel.

A rusztikus háló­szobában az antik ágytakaró és a falra függesztett szőnyeg ellensúlyozza a fa, a kerámia és a fűz halványabb árnya­latait.

Mielőtt egy szobát berendezünk, vagy bú­tort vásárolunk, elgondolkodunk a stílu­son, a színen és a méreten. Ha találunk olyan széket vagy szekrényt, amely megfelel az igé­nyeinknek, akkor még figyelembe kell vennünk, hogy a meglévő bútorainkhoz és a szobához ará­nyos méretűek-e.

Az arányoknak is megvannak a szigorú szabá­lyaik, valamint több építészeti stílusnak bizonyos mértékig megvan a saját köve­telményrendszere. A viktoriánus fogadószobának magasabb a mennyezete, mint a modern lakáso­kénak, ezért csak tiszteletet parancsoló, nagymé­retű bútor helyezhető el benne, amely viszont egy kis földszintes házban rosszul nézne ki.

A viktoriánus szo­ba tulajdonosai ma­gas, korabeli bútorok helyett inkább ala­csony keleti darabo­kat helyeztek el, így nyugodt, egzotikus légkört teremtettek. A földön fekvő heve­rők hangsúlyozzák a függőleges vonal­vezetést, amit a nagy­méretű képek és tex­tíliák ellensúlyoznak a falon. A meleg szín­összeállítás erősíti az etnikus megjelenést, és kellemesebb han­gulatot áraszt, mint pl. a fehér vagy a vilá­goskék.

A nagyméretű ülő­helyek sokszor jól mutatnak kisebb tér­ben is. Itt egy kanapé teljesen betölti a do­bozszerű szoba egyik falát. A gyerekfotel és a zsámoly további já­ték a térarányokkal.

A hatalmas, dí­szes ágyat egy vi­szonylag kisméretű szobában helyezték el.

Az élénk színek uralkodnak: a szoba falát élénkzöldre fes­tették, míg a padlót nem fedi semmi.

A modern, nagy ágy jól illik a nagy belmagasságú szobá­ba. A különböző ma­gasságban lévő tár­gyak (mint pl. a kró­mozott kis lámpák) révén a szoba nem nyomasztó, nem túl­ságosan tiszteletet parancsoló.

Bármennyi időt és pénzt szánunk otthonunk szépítésére, sosem fogjuk ott jól érezni magunkat, ha a világítás nem megfelelő. A szoba tervezésekor az egyik elsődleges szempont, hogy megfe­lelő típusú és mennyiségű világítótestet használjunk.

Vizsgáljuk meg a szobát különböző szögekből a nap egyes szakaszaiban. Még annak a szobának is szüksége van mesterséges világításra a söté­tebb napokon, amelyik különben fényárban úszik. Gondoljuk vé­gig, hogy mikor és mire szeretnénk használni a szobát, és melyik részletet vagy bútort kívánjuk kiemelni.

Azt is számításba kell ven­ni, hogy a fényhatások hogyan befolyásolják a szoba arányait és az egész tér optikai hatását. A nagy belmagasságú szobákban kellemes érzést kelt és kevésbé hivatal jellegű az összhatás, ha a világítás le­felé irányul, míg az alacsony szobákban inkább fölfelé szóródjon a fény. A tükör elé helyezett gyertyák szintén a tágítják a teret.

Az egyszerű kis mécsesekből szokat­lan és tetszetős pad­lóvilágítást készíthe­tünk. Figyeljük meg a fény tükröződését a kerámiákon és a vulkanikus eredetű köveken.

Világítás: földig érő függönyök

A földig érő, félig áttetsző függönyök úgy szűrik meg az erős napfényt, hogy a szoba nem borul közben sötétségbe. A beáramló fényt jól szabályozó római re­dőny is jól illene ebbe a modern nappaliba, hatásos fényjátékot idézve elő. Figyeljük meg a két, felfelé vilá­gító állólámpát, ame­lyek éjjel-nappal fény­ben fürdetik a mennyezetet. A mennye­zeti ablak még több fényt enged be.

A természetes fény, mint díszítőelem teljesedik ki ebben a magas mennyezetű padlástérben. A fény­áradat tetszetős ár­nyakat vet a hatalmas fehér falfelületre.

A természetes fény nélküli fürdőszo­bában a mennyezet­be süllyesztett világí­tás elegendő fényt ad anélkül, hogy a tér steril jelleget öltene. Az üveg-, fém- és ke­rámiafelületek vissza­tükrözik a fényt. A fürdőszobai lámpá­kat feltétlenül védjük a víztől, és alkalmaz­zunk húzózsinórt a kapcsolásukra. Ha fényszabályozó kapcsolót haszná­lunk, azt helyezzük el a fürdőszobán kívül

Természetes fény

A fény-árnyék játék erőssége nap­szakonként és évszakonként is vál­tozik. Ez befolyásolja a szoba han­gulatát és színeit, így lakberende­zéskor nem hagyható figyelmen kívül. Ha lehetséges, válasszuk meg a szoba funkcióját aszerint, hogy a nap melyik szakában kap természetes fényt.

A természetes világítást nélkülöző helyiségekben, mint pl. a fürdőszoba, megfonto­landó napfénytető, illetve ablak beépítése, ha műszakilag lehetsé­ges. A fény nagy részét visszaverő anyagokat válasszunk: tiszta üveg­ből vagy színtelen műanyagból ké­szült polcokat szereljünk fel, hasz­náljunk tükröket, krómot és vilá­gos árnyalatú fát. A festéshez csil­logó olaj festék ajánlott.A nagy, ívelt ablak világossá teszi ezt a brüsszeli tetőtéri szobát. A levegős ha­tást erősíti a szoba festése és a csillogó parketta. Zsalugá­terek pótolják a füg­gönyt. A mesterséges világítást az art deco lámpák nyújtják.

Üdítő a fehér eb­ben a padlástérben, amit szinte egész nap természetes fény áraszt el. A kevésbé napos helyiségekben inkább alkalmazzunk púderrózsaszín vagy halványsárga színeket

Mesterséges világítás

A mennyezetről lógatott magányos égő nemcsak csúnya megoldás, de nem is felel meg a célnak. Ideális esetben háromféle világítást alkal­mazunk. Az általános világításra csillárok szolgálnak. Ezek lefelé vagy felfelé irányított lámpák, amelyek nagy tereket fognak be, és az alapmegvilágítás szerepét töltik be. A helyi világítás mindig valamely helyhez kötött tevékeny­séget szolgál; erre valók például az asztali lámpák és a konyhaszek­rény világítótestjei. Előnyös, ha a helyi világítás iránya állítható. A hangulatvilágítás érdekes részle­teket emel* ki. Ilyenek egyebek között a spotlámpák és a képeket megvilágító fénycsövek.

Az ügyesen elhe­lyezett fények mintát és tónuskontrasztot visznek a puszta, mi-nimalista előtérbe. A rejtett világítás op­tikailag jót tesz a lép­csősornak. A bizton­sághoz mindig vilá­gítsuk meg a legalsó és a legfelső lépcső­fokokat.

Az ódon hangula­tot árasztó előtérben a vörös lámpa vissza­fogott fénye kelleme­sen kiegészíti a fagerendák árnyalatait. A falikar a dekorációs tányérkészletet világít­ja meg.

A régebbi ablakoknak az ablakkeret és az ablak­szárnyak között általában nagy hézagaik voltak, a hézagok levegőátbocsátási értékei szintén nagyok voltak. Teljesen normálisnak számított, hogy 1 milliméternyi ablakhézagon óránként 5 m³ levegő szűrődött át, egy 5 m hosszúságú hézagokkal rendelkező ablak tehát óránként 25 m³ friss levegőt szolgáltatott, ha a szélsebesség éves átlagban 4 m/s volt, és a kül­ső és belső állapot között szintén átlagos nyomás­különbség uralkodott.

Az ennyire nagy, ellenőrizhe­tetlen hőveszteségek nem csupán energiapazar­lást jelentenek, de a belső mikroklímára is zavaróak. A korszerű ablakokat ezért olyan hézagokkal kell ellátni, amelyek levegőátbocsátási értékei korlátozottak.

Fontos az ablaküveg belső oldalának hőmérséklete

A régi ablakok szimpla üvegezésének hőmérsék­lete télen megközelítette a külső hőmérsékletet.

Épületfizikai szempontból az üvegezés hőhídnak számított, amelyen át a belső helyiségekből sok hő ment veszendőbe. Szintén ellenőrizhetetlenül és nemkívánatos módon. Ezenkívül a meleg, nedves belső levegő kondenzált a hideg ablaküvegen, az­az a lakott belső helyiségek levegőjének páratar­talma ott víz alakjában lecsapódott. A bepárásodott ablaküvegről a vizet le kellett törölni, vagy az lefolyt az üvegen, alul egy vízgyűjtő vájatban felfogták.

A kondenzáció, azaz a belső levegő nedvesség­tartalmának lecsapódása, érthető módon a leve­gőnek a lakó- és életfolyamatokból származó páratartalmát is csökkentette. Ez általában előnyös volt. Napjainkban viszont parancsoló szükségsze­rűség, hogy a szimpla ablaküvegeken át bekövet­kező, ellenőrizhetetlen hőveszteséget a lehetősé­gek határáig csökkentsük, azaz hőszigetelő üve­gezésű ablakokat építsünk be.

Ugyanakkor ezek a korszerű ablakok a kondenzációt is megakadá­lyozzák, hiszen az üvegtáblák felületi hőmérséklete – ahogyan az egyébként kívánatos – csak kevéssé tér el a belső levegő hőmérsékletétől.

Ezért fontos az ablak hőszigetelése a kellemes belső mikroklíma szempontjából: ha a külső hőmérséklet -10 °C, a belső pedig 21 °C, akkor a rossz hőszigetelésű ablak üvegfelületének hőmérséklete mindössze +9 °C, az ablak közelében kialakuló hideg zóna az ott-tartózkodást kellemetlenné teszi (bal oldali kép). Más a helyzet a hőfunkciós bevonattal (vörös színnel jelölve) ellátott hőszigetelő üvegeknél, amelyeknél az üvegfelület hőmérséklete a +17 °C-t is eléri. A huzatjelenségek megszűntek, az ablak melletti hely a szoba többi részéhez hasonlóan barátságosan meleg

A korszerű termoüvegek működése

• (1) Bevonat, amely a hőáram sugárzásos részét gyakorlatilag kiiktatja.
• (2) Hősugárzás, ami a hagyományos, kétrétegű hőszigetelő ablaküve­geknél a hőveszteség kétharmadát okozza.
• (3) Hővezetés, amely a ha­gyományos, kétrétegű hőszigetelő ablaküvegeknél a hőveszteség egyharmadát okozza. Argon-töltéssel a hővezetés hányada csökkent­hető.
• (4) Konvekció.

A korszerű ablakok ezért a belső levegő nedves­ségtartalmának elvezetését másképpen oldják meg: természetes szellőztetéssel, azaz az ablakok kinyitásával, vagy ventilátoros, mesterséges szel­lőztetéssel. A természetes szellőztetést, amelynek hatásosságát a ház körül uralkodó időjárási viszonyok is befolyásolják, soha nem tudjuk telje­sen ellenőrzésünk alatt tartani, ugyanakkor mester­séges szellőztetés esetén a levegő mennyisége pontosan adagolható.

Ami még ennél is több: a ventilátoros mesterséges szellőztetésnél az elkerül­hetetlen hőveszteséget hőcserélők beiktatásával még tovább lehet csökkenteni: a helyiségekből tá­vozó levegőtől elvonjuk a hőt és azzal előmelegítjük a befúvott, friss levegőt. Hőcserélőkkel a szellőztetési hőveszteségeket akár 50 %-kal is lehet csökkenteni.

Egy olyan időszakban, amikor nyomós okok kény­szerítenek bennünket arra, hogy az energiataka­rékosságot komolyan vegyük, az ablakokat és er­kélyajtókat érő napsugárzásból nyerhető hőben is meg kell látnunk az energia megtakarításának lehetőségét, különösen akkor, ha azok a déli olda­lon helyezkednek el. Ez jól kiegészíti az ún. belső hőnyereséget, amit pl. a tűzhely, a hűtőszekrény, a másológép, a sok izzólámpa és az ember testmelege szolgáltat. A megtakarítás maradéktalanul ter­mészetesen csak akkor aknázható ki, ha korszerű termoüvegeket és olyan, elektronikusan szabályo­zott fűtőberendezést alkalmazunk, amely a más forrásból nyert hőre pontosan reagál.

A napenergia passzív hasznosításának egyik problémája a túlmelegedés lehet. Ahol csak lehet, a lombos fákat úgy telepítsük, hogy azok nyáron védelmet nyújtsa­nak a közvetlen napsugárzás ellen, télen viszont a lombhullás után csupaszon maradt ágak áteresztik a napsugarakat. Ha viszont a napsugárzást pontosabban kívánjuk adagolni, akkor rendszerint nap­védő berendezéseket kell alkalmaznunk.

1. kép: A nyáron a helyiségek túlmelegedése ellen védő, télen pedig a költ­séges energiaveszteséget megakadályozó, napvédő termoüvegek elsősorban a nagyvonalú üvegezéssel ellátott nyaralók és irodák, valamint a sok ablakos, beépített tetőterekben alkalmasak:

• (1) k-tényező, amely a belülről kifelé, azaz a nagyobb hőmérséklet felől a kisebb irányába végbemenő hőátbocsátásra jellemző;
• (2) a g-tényező a teljes energiaáteresztést adja meg, vagyis az ablak­üvegre eső napenergiának azt a részét, amely bejut a belső helyisé­gekbe;
• (3) fűtés;
• (4) légkondicionáló berendezés

2. kép: A kellemes belső mikroklíma előfeltételének számító nyári napvédel­met zsalugáterekkel, redőnyökkel vagy napellenzőkkel, továbbá a tető vagy az erkély túlnyúló részeinek kialakításával lehet megvalósítani, de alkalmasan telepített növényzet, pl. lombos fák is megfelelnek erre a célra, amelyek nyáron védenek a meleg és a közvetlen nap­sugárzás ellen, télen viszont áteresztik a napsugarakat.

• (1) nagy ablakok
• (2) tömör, hőtárolásra alkalmas falak
• (3) lombos fák

Az ábrán feltüntettük az év különböző időpontjaiban bekövetkező napállásokat, megadva a fokban mért beesési szögeket és a naptári napokat is.

Szoláris energia hasznosítása

A megfelelő belső mikroklímához hozzájáruló, in­gyenes napenergiát különösen télen kell megbe­csülni, amikor a tömör falak azt tárolják, ez a tárolt hő pedig jótékonyan kiegyenlíti a hőmérséklet­ingadozásokat. Ahol, pl. nagyon nagy méretűek az ablakok vagy éppen üvegházak esetén, az üvegek napenergiát átbocsátó képességét, azaz a g értéket, csökkenteni kell, az úgynevezett klíma­üvegek alkalmazását javasoljuk, amelyeknek ki­sebb g-értékük van, anélkül, hogy fényáteresztő képességük csökkenne. Látható, hogy ilyen ese­tekben a megteendő intézkedéseket az egyes esetek egyedi vizsgálata alapján, az elhelyezkedés, az ablakméretek és a faállomány szem előtt tar­tásával kell elhatározni.

A zajcsillapításhoz szükséges üveg- és ablaktípust is a külső zajterhelés alapján kell kiválasztani, ami a fájdalomküszöböt meghaladó tartománytól a károsodást okozó tartományon át a nehezen elviselhető tartományig terjedhet. A helyiség ren­deltetése itt természetesen szintén szerepet játszik.

Ha azt akarjuk, hogy az ablak szellőztetési funk­ciójának kifogástalanul meg tudjon felelni, ügyel­nünk kell annak méretarányaira. Mindenképpen a 80 cm széles és 130 cm magas, álló téglalap for­mátumok a legelőnyösebbek. Az alacsony, de túl­zottan széles ablakszárnyakat azért célszerű mel­lőzni, mert a szigetelőüvegek nagy tömegét a keret és a vasalatok nehezen tudják megtartani. Min­dig az a cél lebegjen a szemünk előtt, hogy a ter­mészetes szellőztetést bármikor, egyszerű módon és a helyiség megbolygatása, például a bútorok és berendezési tárgyak mozgatása nélkül meg lehes­sen valósítani.

Ennek érdekében legjobb az ablak több részre osztása. A méretarányok megtervezésé­nél, adott esetben az alapszellőztetést biztosító adagolószellőztető helyigényét is vegyük figyelem­be, amit az ablakkeretben vagy az ablakszárnyban felül, esetleg felül és alul, vagy oldalt lehet beépíteni.

Az ablakok praktikus használhatósága elsősorban azok méretarányaitól és osztásától függ

Az ablakok praktikus használhatósága elsősorban azok méretarányaitól és osztásától függ

• (1) az ablakszárny túl széles
• (2) két szárnyra osztva az ablak jól használható
• (3) a felső fix üvegezésű ablak tisztítása veszélyes
• (4) a magas szerkezetek főleg régi és ódon házakon fordulnak elő.

Ha az ablakot kicseréljük, a felülvilágítókat tegyük mozgathatóvá

• (5) az ablakszárny itt is túl nagy
• (6) az ilyen nagy ablakfelületeket esztétikai, főleg azonban kezelhetőségi okokból célszerű több részre osztani.

A korszerű tetősíkablakokon a szellőztetés többféle módon is meg­valósítható. Egyrészt az ablak zárt állapota mellett az ablakszárnyba épített szellőzőnyíláson keresztül. Másrészt az ablakszárny nyitott ál­lapota mellett, de vihar- és gyermekbiztos zárral rögzítve, keringtető szellőzéssel. Harmadrészt teljesen nyitott ablakszárnnyal, amikor is a szellőztetés gyorsan, nagy keresztmetszeten át történik.

Milyen ablakot válasszunk ?

Az ablak anyagának kérdése az utóbbi években tulajdonképpen veszített jelentőségéből, mivel minden jó minőségű ablak kielégíti a mai köve­telményeket. A műanyag ablakok ára valamivel magasabb, mint a faablakoké, ugyanakkor ezeknél elmaradnak a rendszeres újramázolás költségei. A választásnál az ár mellett elsősorban a ház jellegét és az időjárási terheléseket kell szem előtt tartanunk. Egy műemléknél, vagy egy olyan háznál, amelynél legalább az azonos anyagok megtartá­sára érdemes odafigyelni, válasszunk faablakokat, jóllehet ma már sokféle stílusirányzathoz illő mű­anyag ablakok is kaphatók.

Az ablak színének megválasztásánál gyakran elfeledkezünk arról, hogy a keret és az ablakszár­nyak hőmérsékletét és ezzel hőmérséklet okozta igénybevételét a színárnyalat jelentősen befolyásol­ni képes. Ahol fehér színű ablakon 40 °C hőmérsék­letet lehetett mérni, ott a kékesszürke és az élénk­kék ablak hőmérséklete már 61 …76 °C, a tűzvörösé 55…63 °C.

A speciálisan betörés ellen kifejlesztett, biztonsági vasalatok lehe­tővé teszik a szellőztetőrések biztonságos megnyitását, pl. a háló­szobában éjjel is.

A lakóépületek belső mikroklímája mindazoknak az élettani és lélektani hatásoknak az összessége, amelyek az ember házon belüli jó közérzetét erő­sítik vagy gyengítik. A belső mikroklímát befolyá­solja a belső levegő nedvességtartalma, hőmér­séklete, a helyiség falainak hőmérséklete, a belső levegő szennyezettsége, mozgása, valamint a kül­ső és belső zajterhelés.

Figyelembe kell vennünk, hogy az egyes tényezők többé vagy kevésbé összefüggenek egymással, tehát pl, a 20-22 °C-os hőmérséklet csak akkor kellemes, ha a falak felületi hőmérséklete ahhoz igazodik, és a belső levegő nedvességtartalma sem halad meg egy meghatá­rozott értéket.

Levegő, víz, vízgőz

A levegő tucatnyi különböző gáz keveréke, ezek közül jelentősebb a nitrogén, oxigén és a szén­dioxid, a többi anyag csak parányi mennyisé­gekben fordul elő. A levegőben ezen kívül változó koncentrációjú ipari füstgázok, por és lebegő anyagok, továbbá növényi és állati mikroorganiz­musok is találhatók.

Vannak a levegőnek természetes eredetű radioaktív alkotóelemei is, ilyen a ra­don, ami a rádium bomlásterméke és a mindig jelen lévő porrészecskékhez kötődik. A levegő har­madik legnagyobb arányú alkotórésze a változó mennyiségű láthatatlan vízgőz. Ha ez egy megha­tározott küszöböt átlép, közérzetünk egyre rosszabbá válik, a nedvességtartalmat egyre fullasz­tóbbnak érezzük, különösen a túl meleg helyisé­gekben.

A belső levegőben lévő, láthatatlan vízgőz a laká­sokban mindig problémát okozott, a kérdés azon­ban napjainkban, elsősorban az energiatakaré­kosság miatt alkalmazott, tömörebben záró abla­kok miatt, még jobban kiéleződött. Ma ugyanis már nincs meg a régi ablakok többé vagy kevésbé min­dig szelelőrésein át kialakuló, állandó levegőcsere, amellyel természetesen a nedvesség is eltávozott.

Ma már a vízgőz hideg ablaküvegeken bekövet­kező és a nedvességtartalmat szintén csökkentő kondenzációja is a múlté: az ablaküvegek mele­gek. A levegő nedvességtartalma tehát a koráb­biaktól eltérő módon benn marad a helyiségben, ott egyre növekszik és olyan koncentrációt ér el, amivel bizonyos küszöbértékeket átlép.

Mi történik ekkor?

Mielőtt azonban erre a döntő kérdésre a feleletet megkeresnénk, egy másik kérdést is meg kell vála­szolnunk.

Honnan származik a belső levegő víztartalma?

A lakás nedvességtartalmának, azaz a lakó- és életfolyamatok következtében, elsősorban fűtött helyiségekben keletkező nedvességnek sok oka van. Mindenki tudja, hogy főzéskor nedvesség ke­letkezik, hiszen annak egy részét kondenzált gőz formájában látja is. A fürdéskor vagy zuhanyozás­kor a helyiséget elárasztó nedvességet is érezzük, gyakran rosszul is érezzük magunkat benne, és a levegő nedvességtartalmának fokozódásával igényeljük az ablak kinyitását vagy a ventilátor meg­indítását.

Egy ember mennyi párát ad le otthon?

Az viszont sokkal kevésbé tűnik fel, hogy maga az ember is említésre méltó mennyiségű nedvességet ad le, és hogy ez az éppen végzett munkától is függ. A növényeknek juttatott vízmennyiségek csaknem teljesen a levegő nedves­ségtartalmát növelik. Mindennek alapján, hogy csak egy példát említsünk, egy négytagú család la­kásában napi átlagban 7 L-nyi vagy még több ned­vesség keletkezik.

Egy könnyű munkát végző ember óránként 30…60 g nedvességet ad át a helyiség levegőjének.

Még ma is gyakran hallani azt a követelményt, hogy a külső falaknak lélegezniük kellene, ez megoldaná a belső nedvesség problémáját. Ez a hipotézis azonban, mely szerint a külső falakon át teljes mértékben meg lehetne valósítani a természetes szellőztetést, sajnos téves.

A külső falak ugyanis tömörek, kell, hogy tömörek, mégpedig légtömörek legyenek. Némileg más a helyzet a vízgőzzel, ennek molekulái általában be­hatolnak az építőanyagokba és azokon át is tudnak menni. Ennek a páradiffúziónak a mennyisége azonban annyira kicsiny, hogy ezzel a belső tér levegőjének nedvességtartalmát nem lehet egyen súlyban tartani. A lakás higiéniai viszonyaira, a bel­ső mikroklímára gyakorolt, érzékelhető hatást ettől nem várhatunk.

Egy kádfürdő óránként kb. 700 g nedvességet juttat a helyiség levegőjébe.páratermelés

A főzési és házimunkák során óránként 600-1500 g nedvesség keletkezik, ami vízgőz formájában a helyiség levegőjét terheli.

A falak nem lélegzenek, légtömörek és a nedves belső levegőt nem eresztik át. A külső falon áthatoló vízgőz sem jöhet számításba a belső levegő nedvességtartalmának kiegyensúlyozása szempontjából. A mennyiségek elhanyagolhatóan kicsinyek és a belső mikroklíma számára nincs jelentőségük. Az ábra a nedvességek mennyiségeinek összehasonlítását szemlélteti:

• (1) a belső vakolatban szorpcióval átmenetileg tárolt vízmennyiség
• (2) a szigeteletlen külső falon és
• (3) a szigetelt külső falon átmenő, átdiffundáló mennyiség.

A szorpció magyarázata a pórusokban, az anyagok belső üregeiben keresendő. Ezek a helyiség relatív nedvességtartalmától függően nedvességet vesz­nek fel a belső levegőből. Ha a relatív nedvesség­tartalom nagy, az anyagok is több nedvességet vesznek fel. A nedvesség az anyagok pórusaiban, azok külső és belső felületén helyezkedik el. Az, hogy a páraszorpciónak a belső levegő nedvesség tartalmára gyakorolt kiegyenlítő hatása mennyi­re tud érvényesülni, attól függ, hogy milyen gyorsan megy végbe a szorpció és, hogy a levegő relatív nedvességtartalmának, például szellőztetés hatá­sára bekövetkező megváltozása esetén mennyire gyorsan zajlik le a nedvesség leadása, azaz a de­szorpció.

Minél gyorsabb a folyamat, annál jobb.

Az építő­anyagok közül jó szorpciós tulajdonságai vannak például a fának és a gipsznek. A szorpció kihasználásának mindenesetre feltétele, hogy párafékező, sőt párazáró bevonatok a felületet ne takarják el. Mielőtt a belső levegő túl nagy nedvességtar­talmának nemkívánatos következményeivel foglal­koznánk, meg kell ismernünk az ezt okozó épület­fizikai törvényszerűségeket. Ehhez azt kell tudnunk, hogy a belső levegő által felvehető nedvesség mennyisége a hőmérséklettől függ.

Minél nagyobb ez a hőmérséklet, annál több ned­vességet tud a levegő felvenni, amíg a telített ál­lapotot, azaz a 100 % nedvességtartalmat el nem éri. Ezt a telített állapothoz tartozó mennyiséget a gyakorlatban ritkán érjük el, a levegőben lévő nedvesség annak csak egy részét teszi ki. Ha ezt a részt a teljes mennyiséghez viszonyítjuk, megkap­juk a levegő relatív nedvességtartalmát, amit szá­zalékban szoktak megadni.

Hőmérséklet és a nedvességfelvétel arányának változása

Ha a belső levegő hőmérséklete 20 °C, akkor 1 m³ levegő legfeljebb 17,3 g nedvességet tud felvenni. Ilyenkor telített állapotról, vagy 100 %-os nedvességtartalomról beszélünk. Ha a relatív nedvességtar­talom 50 %, akkor a vízmennyiség megfeleződik, azaz 8,65 g/m³ lesz.

Ha a helyiség határolófelületei közepes hőmérsékletűek, a levegő mozgásának sebessége pedig kicsi, a kellemes belső mikroklíma a levegő nedvességtartalmának és a belső levegő hőmérsékletének együttes hatása alapján alakul ki:

• (A) levegőhőmérséklet
• (B) a levegő relatív nedvességtartalma
• (1) kellemes tartomány;
• (2) még elviselhető;
• (3) kellemetlenül nedves;
• (4) kellemetlenül száraz.

Hőszigeteléssel kitolható a párakicsapódási pont.

A külső falak belső oldalán keletkező páralecsapódást hőszigetelés­sel meg lehet akadályozni. A rajzon jól látható, hogy -15 °C külső hőmérséklet és +20 °C belső hőmérséklet esetén mekkora lehet a levegő relatív nedvességtartalma (A), hogy a pára ne csapódjon ki. A kondenzvíz képződésének veszélye annál nagyobb, minél kisebb a hőszigetelés és ebből következően a külső fal belső felületének hőmérséklete. Egy példa: ha a hőszigetelő réteg vastagsága 40 mm, a kondenzvíz már a levegő 78 %-os relatív nedvességtartalma mel­lett lecsapódik a fal belső oldalán.

A páralecsapódás, ami úgy keletkezik, hogy a nedves belső levegőben lévő pára a külső fal hideg belső felületein lecsapódik, elsősorban a rajzon feltüntetett területeken jelentkezik, és ott elősegíti az egészségi szempontból ártalmas penészesedést

• (1) külső falsarok, geometriai hőhíddal
• (2) külső falsarok a padló szint­jén
• (3) szigeteletlen ablakbélésfal
• (4)nem kellően szigetelt külsőfal­felületek képek, szekrények, függönyök mögött

Egy példa a táblázat alapján: Ha egy helyiségben a levegő hőmérséklete 20 °C, a levegő relatív nedvességtartalma pedig 60 %, akkor 1 m³ levegő 10,38 g vizet tartalmaz, azonban akár 17,30 g-ot is tartalmazhatna. Ha azonban a hő­mérséklet, például a fal mentén, mondjuk 12 °C-ra csökkenne, akkor a 10,38 g mennyiség már nagyobb lenne, mint amennyit a levegő 12 °C-on fel tud venni, nevezetesen 10,03 g. Itt már átlépnénk a harmatponti hőmérsékletet, a víz­gőz kondenzálni kezdene és kondenzvíz alakjában lecsapódna.

A belső levegő víztartalma páralecsapódással és penészesedéssel terhelt, nedves lakásban (kék) és páralecsapódás és penész nélküli, száraz lakásban (piros) egyaránt követi a külső levegő víztartalmának (barna) az ingadozásait. A nedves lakás levegőjének közepes víztartalma azon­ban 6,8 g/kg levegő, míg ugyanez az érték a száraz lakásban csak 4,4 g/kg levegő. Ezek az értékek 20 °C szobahőmérsékletet alapul véve a száraz lakásban 30 %-os, a nedves lakásban 50 %-os relatív nedvességtartalomnak felelnek meg.

Miért fontos a levegő relatív páratartalma és a hőmérséklet közti különbség?

Fontos, hogy ismerjük a levegő relatív nedvesség­tartalmának a belső hőmérséklettel való össze­függését, mert csak így tudjuk azt helyesen érté­kelni. Ha a levegőben lévő nedvesség mennyisége változatlan marad, a belső hőmérséklet azonban csökken, akkor a relatív nedvességtartalom meg­növekszik. Akkor is növekszik azonban, ha a hő­mérséklet nem változik ugyan, de több nedvesség kerül a levegőbe. A levegő relatív nedvességtartal­ma csökken, ha változatlan mennyiségű nedves­ség mellett a levegő hőmérséklete megnövekszik.

Annak a ténynek, hogy a levegő adott hőmérsék­leten csak meghatározott mennyiségű vizet képes gázalakban megtartani, a belső helyiségekre nézve komoly következményei vannak, amelyek a külső falak átnedvesedését és ezzel azok megrongáló­dását okozhatják, de egészségi szempontból is aggályosak, mert pl.: a nedves helyeken megtele­pedő penészgombák spórái révén károsan befo­lyásolják a belső mikroklímát. A folyamatot konden­zációnak nevezik, de amikor a harmatpont elérésé­ről vagy páralecsapódásról hallunk, akkor is lénye­gében ugyanarra kell gondolnunk. A vízgőz akkor éri el a harmatpontot, azaz akkor kondenzál, ha a hőmérséklet függvényében változó telítési határt átlépjük és a levegő több nedvességet már nem képes megtartani.

Kondenzációra akkor kerülhet sor, ha a belső levegő nedvességtartalma megnö­vekszik, de akkor is, ha a hőmérséklet csökken, ezzel pedig nem jár együtt a nedvesség csökke­nése: a lehűlt levegő megváltozott felvevőképes­ségét ebben az esetben is átlépjük.

A hőmérsékletnek ilyen csökkenése a gyakorlatban akkor fordulhat elő, ha a meleg, nedvességgel te­lített belső levegő a külső falak hideg belső felülete mentén lehűl. Ez főleg a szoba sarkaiban vagy szekrények, kárpitozott bútorok, súlyos függönyök mögött szokott előfordulni és ott átnedvesedést okoz. A veszély csökkenthető, ha a szellőztetéskor kialakuló huzat ezeket a helyeket naponta végig­pásztázza és így kiszárítja azokat. A legjobb mégis az, ha a szoba berendezéséből adódó ilyen hely­zeteket már eleve igyekszünk elkerülni.