Házak és lakások felújítása - 109. oldal

Ha értünk hozzá és a rendelkezésre álló idő megengedi, az öreg házak felújítása során szá­mos szakipari munkát magunk is elvégezhetünk. Ez egyes tervezési munkákra is érvényes, ha azok építés-műszaki vagy szervezési jellegűek. A külső megjelenés szempontjából fontos kérdése­ket viszont jobb építésszel közösen megoldani. Minden munkamegosztásnál világosan határoljuk el a hibákért való felelősséget és a szavatosságot. Gondoljunk azonban a jól bevált alapszabályra: aki a tervezésnél takarékoskodik, az drágábban épít.

Építész feladatai

Az építész feladatai közé lényegében a tervbe vett építkezés elgondolása és megtervezése, a szakiparosok ajánlatainak beszerzése és az előí­rásszerű kivitelezés felügyelete tartozik. Az ezért járó javadalmazást az Építészeti Díjszámítási Szabályzat alapján lehet meghatározni. Normális lakóházak korszerűsítése és átépítése esetén a tervezésért, az építkezés irányításáért és az el­számolásért járó tiszteletdíj hozzávetőleg az épí­tési költségek 10-15%-a.

Papírmunkák elvállalása

Egy arra kapható építésszel való megállapodás alapján általában elképzelhető, hogy bizonyos adminisztratív és szervezési tevékenységekben is közreműködjünk, például az építővállalatoknak kiadandó megbízások előkészítésében vagy a határidők ellenőrzésében. Ha van rajzkészségünk, számításba jöhet a megvalósított állapotot rögzítő tervek elkészítésében való közreműködésünk. Az ilyen közreműködés értéke elsősorban a személyes bedolgozásban, a házzal való azonosulásban és az eljövendő munkákra való felkészülésben rejlik.

Önerőből történő kivitelezés

A tervezésnél több pénzt lehet megtakarítani az építkezés önerőből való kivitelezésével – helyesebben mondva ily módon növelni lehet a saját tőke arányát. Aki maga épít, könnyebben hajlik ar­ra is, hogy szokatlan építési eljárások kipróbálá­sával új utakon járjon.

Az önerőből végzett munkák aránya egyebek mellett a ház nagyságától, a választott szerkezeti megoldásoktól, nem utolsósorban pedig saját képességeinktől és a rendelkezésre álló időtől függ. Aki például teljes munkaidőben állásban van, saját bedolgozásával egy átfogó felújítási munka építési költségeinek mintegy 10-20 %-át tudja átvállalni. Ez azonban a testi adottságoktól, rátermettségtől, a családi kötelezettségektől és az építkezés időtartamától függően „csak” 5 % vagy akár 30 % is lehet.

Példa, saját munka

Aki pl. 15 000 000,- Ft-os építési költség 10 %-át önerőből kívánja előteremteni, annak szakipari ismereteitől függően kb. 1000 órát kell bedolgoz­nia. Egy főállású dolgozó egy évben kb. 1600 órát dolgozik. Ha ehhez 1000 óra építkezésen vég­zendő besegítés járul, az azt jelenti, hogy pl. egy éven át minden munkanapon még 3 órát, szom­batonként pedig 10 órát kell dolgozni. Évente legfeljebb 40 munkahéttel lehet számolni, a saját teljesítményt a munka-előkészítést is beleértve, mintegy 500 Ft/h értékkel lehet elszámolni. Az építkezéseknél a bérhányad általában az építési költségek: 40-50 %-a.

Nagyobb arányú önerő alkalmazása esetén az építési idő az egyébként szokásos idő 2-3-szorosára növekszik. A problémák elkerülése ér­dekében az önerőből végzett munkákat minél jobban össze kell hangolni az iparosok munkájá­val. Kellemetlen, ha saját munkánkat nem tudjuk a tervbe vett határidőre befejezni és a soron követ­kező iparosnak munkája kezdetét el kell halasz­tania. Emellett saját munkánkat lehetőleg szak­szerűen végezzük el, nehogy az iparos ezeket az előkészítő munkákat szakszerűtlenségük miatt kifogás tárgyává tegye és erre hivatkozva garan­ciáját korlátozza. Saját munkánkra természetesen semmiféle garanciális igényt nem támaszthatunk.

[table id=168 /]

(x) A zárójel megszorításra utal: a megállapítás bizonyos körülmények között csak korlátozottan érvényes, konkrét esetben gondos megfontolás ajánlatos.

Házilagos kivitelezés önerőből történő építkezéskor

Aki az építkezésnél sok önerőt kíván alkalmazni, lehetőleg olyan építésmódot és szerkezeti megoldásokat válasszon, melyek a házilagos kivitele­zésre különösen alkalmasak. A nem teherhordó belső falakat bizonyos körülmények között fala­zott kivitelben sem nehezebb elkészíteni, mint vá­zas könnyűszerkezetes kivitelben.

Aki a belső va­kolat felhordására nem mer vállalkozni, a falakat és mennyezeteket – ha azok sík felületűek – gipsz­karton lapokkal burkolhatja. A faburkolat is jól alkalmazható a falak és mennyezetek borítására. A „száraz építésmódnak” ez a fajtája különösen akkor kézenfekvő, ha hőszigetelő anyagokat is fel kell rakni.

Az „úszó” közbenső padlókat nem csak a hely­színen öntött esztrichlemezekkel lehet megvalósí­tani; házilagos kivitelezés céljára nyilván alkalma­sabbak a gipszkarton lapokból, gipszkőtésű rostlemezből vagy cementkötésű forgácslapokból készülő úgynevezett száraz esztrichek.

Az építtető kötelezettségei a következők:

• Engedélyköteles építkezés esetén az építési munkák megkezdését az építési hatóságnál be kell jelenteni. Az építésrendészeti hatóságnál és a kéményseprő vállalatnál kérni kell a nyers épület átvételét és a végátvételt.
• A munkák felügyeletével szakképzett építésve­zetőt kell megbízni.
• Az építkezés kivitelezésével csak arra alkalmas vállalkozót bízzunk meg, az önerőből végzett munkáknál elegendő, ha a közreműködők kö­zött képesített szakmunkások is vannak.

A városi lakóház

A házak egy másik típusát az I. világháború előtti és utáni időkből származó, többemeletes városi lakóházak alkotják. Ezek általában tömör építésűek vagy favázas szerkezettel készültek, fagerendás födémeik és sokszor díszes homlokzataik vannak, pl. látható favázzal, terméskő vagy tégla díszítőelemekkel. A meredek tető alatti tér nincs beépítve. Az ilyen házak korszerűsítésére és átépítésére általában öröklakásokká való átalakítá­sukkal összefüggésben vagy városépítészeti szanálási akciók keretében kerül sor.

Ezeknek a házaknak gyakran városépítészeti jellegű fogyatékosságaik vannak, tehát olyanok, amelyek a ház közvetlen környezetét érintik és amelyek a sűrű beépítésből adódnak: rossz nap­sugárzási és megvilágítási viszonyok, közleke­dési és ipari zaj és levegőszennyezés, belátható­ság, kevés beépítetlen terület. Ezeket a problé­mákat magánkezdeményezésből szinte egyálta­lán nem lehet kiküszöbölni, kezelésük csak vá­rosépítészeti szanálási programok keretében képzelhető el.

A házak állaga nagyon különböző lehet

A gyakrabban előforduló hiányosságok közé tarto­zik a nedves pince- és lábazati falazat, melyhez a falazat kivirágzása társul, a falazat és a faszerke­zet közti átmenetnél elkorhadt fagerendák, hibás tetőhéjazat, hibás ablakok, a homlokzati elemek hiánya.

A lakások elrendezése és nagysága gyakran nem felel meg mai elképzeléseinknek. A helyisé­gek túl nagyok, túl magasak vagy túl kicsinyek. Lehetséges funkcióik szempontjából nem megfe­lelően kapcsolódnak egymáshoz, ez a hátrány különösen világosan megmutatkozik a zsákszo­báknál. Gyakori, hogy a lakások személyzeti rész­re és a tulajdonképpeni lakásra oszlanak. Van ugyan egy nagy konyha, a fürdőszoba viszont ki­csiny, vagy egyáltalán nincs is. Ezt a hátrányt sokszor csak az egész alaprajz átrendezésével lehet kiküszöbölni. A falak megváltoztatásával és egészségügyi helyiségek áthelyezésével vagy lét­rehozásával járó átépítés gyorsan drága mulat­sággá válhat, ajánlatos ezért a célszerű és gaz­daságos újrafelosztást alaposan megfontolni és több változatot megvizsgálni.

Gyakran a ház technikai berendezéseit és belső kialakítását is fel kell újítani. A régi emeletközi födémek és az egyes lakásokat egymástól elválasz­tó vékony belső falak hang- és hőszigetelés szempontjából általában tökéletesítésre szorul­nak. Ha a javításokat és változtatásokat sikerül a lényegre korlátozni, esélyünk van arra, hogy ked­vező áron saját lakáshoz jussunk.

A parasztház

A harmadik háztípus a parasztház, amelynél a la­kórész és a csűr egymás mellett, egy tető alatt helyezkedik el. A magas padlástér gabonatárolás­ra és raktározásra szolgál. A szintmagasságok és az ablakméretek viszonylag kicsinyek.

Korszerűsítési esélyek

Egy öreg parasztház korszerűsítése sokszor nagyobb ráfordításokkal jár, mint egy városi házé vagy az 50-es évek családi házáé. Az ilyen házak állaga és technikai felszereltsége általában egy­szerűbb, ugyanakkor rosszabb állapotban van. A külső falak repedéseit a pinceboltozat eltolódása vagy a nem kellően mély alapozás okozhatja. A falazatban felszálló nedvesség, melyhez gyakran sókivirágzás társul, a falazóhabarcs és az ezen elhe­lyezkedő favázelemeket tönkreteheti, ez utóbbiak rá­adásul gyakran túl gyengére vannak méretezve, emellett fakártevők pusztításának is ki vannak téve.

A terméskőből, vályoggal borított vesszőfonatból vagy téglából készített kifalazások az idők fo­lyamán annyira instabillá válhattak, hogy részle­ges vagy teljes kicserélésük elkerülhetetlen. A gyengén méretezett tetőszék az egyszerű, az eső ellen rosszul tömítő tetőcserepek helyett nehe­zebb és tömörebb tetőhéjazat alkalmazását gyakran csak a fa tartószerkezet egyidejű megerősíté­sével teszi lehetővé, nem is beszélve az olyan ge­rendákról, amelyeket a kártevőkkel való fertőzés miatt mindenképpen ki kell cserélni. A jó átszellőzésnek köszönhetően a csűr fa tartószerkezete gyakran jobb állapotban van, mint a lakóházé.

A régi parasztházakban a meglévő létesítmé­nyek terjedelme rendszerint nagyon csekély, gyakran még fürdőszoba és WC sincs, sokszor előfordul, hogy a ház nincs bekötve az időközben már kiépült nyilvános szennyvízcsatornába. Elő­fordulhat tehát, hogy először a házban kell elké­szíteni az alapvezetéket és azt be kell kötni a csatornába vagy egy új házi tisztítóberendezést kell építeni.

Ami a ház technikai létesítményeit, belső kialakí­tását és a többi átépítési és korszerűsítési intézkedést illeti, azokra értelemszerűen alkalmazha­tók a városi háznál és az 50-es évek családi há­zánál bemutatott szempontok.

Parasztházak beépítése

A parasztházak általában sok teret kínálnak be­építésre. A beépítés tervezése során nagy gondot kell fordítani az új ablakok és tetőablakok odaillő megválasztására, egy rossz megoldás a ház megjelenését teljesen elronthatja. A csűr nagy te­rét esetleg a ház másik felévé lehet átépíteni. Kevésbé célszerű viszont az egykori istálló- és pin­cehelyiségek lakás céljára való kiépítése. A nedvesség-problémákat véglegesen többnyire csak részleges bontás és azt követő újjáépítés árán lehet megoldani.

Az itt felsorolt problémák bizonyára nem mind fordulnak elő egy időben, ugyanannál a háznál. Aki azonban nem kíván kalandokba bocsátkozni, az említett kérdéseket még az öreg parasztház megvásárlása előtt vizsgálja meg és a koncepci­onális és pénzügyi megfontolások során vegye figyelembe.

Külső falak

• Repedések és tömítetlen hézagok, amelyeken a víz át tud hatolni.
• Repedések a teherhordó szerkezetekben.
• Rozsdásodó acéltartók, repedések és beton leválá­sok főleg loggiákon és erkélyeken.
• Betonleválások látható betonfelületeken, rozsdáso­dó acélbetétek.
• A hiányzó külső szigetelés miatt nedvesedő pince­falak.
• A falak hiányzó vízszintes szigetelése miatt kúszó nedvesség.
• A külső falak hőszigetelése részben nem felel meg a mai követelményeknek.
• A külső falba bekötött épületelemeknél és a padlás­födémeknél jelentkező belső páralecsapódási problémák.
• A túl vékony ablakmellvédek által okozott hőhidak.

Belső falak

• Építőlemezekből készült, túl vékony belső falak, ill. vékony, fa vagy acél teherhordó rácsszerkezettel ké­szült, tégla kitöltő falazatok.
• A lakások vékony válaszfalai miatt rossz hang- és hőszigetelés.
• A lépcsőház vékony falai miatt hiányos tűzvédelem.
• Rossz állapotú vakolat a falakon, nagyobb vakolat­felületek leválásával.

A külső falak felülete

• Repedt vagy feltáskásodott vakolat, nedvesség okozta leválások a lábazaton.
• Sérült, repedt vagy leváló gipszelemek.
• Épülettagozatok bádogozási hibái.
• Téglaburkolatok kimosott, kipergő fugái.
• Függesztett kőlap burkolatok hibái a nem megfelelő tartószerkezet rögzítése és hőszigetelése miatt.
• Leváló, repedezett hőszigetelő vakolatrendszerek.

Ablakok és külső ajtók

• Rosszul tömítő, vetemedett fa ablakkeretek és fal­csatlakozások.
• Korhadt farészek az ablakszárnyakon és a tokokon.
• Sérült vasalatok és zárelemek.
• Sérült redőnyök és zsaluk, ablakpárkány-borítások.
• Kellő hő- és hangszigetelést nem adó egyszeres üvegezés.
• Rosszul tömítő, vetemedett, elhúzódott külső ajtók hibás vasalatokkal és/vagy zárral.
• Szigeteletlen fém ablakkeretek belső páralecsapó­dási problémákkal.
• Nem megfelelően kialakított, rosszul szigetelő üvege­zések.
• Rideggé vált, a tapadó élek mentén leváló tartósan ru­galmas hézagtömítések, melyek így lehetővé teszik a nedvesség behatolását.

Tető

• Alulméretezett tetőszélek, meglazult fakötésekkel.
• Házi cincér okozta kártevés a szabadon álló farészeken.
• Korhadt párkányzatok kiugró tetőtúlnyúlások alatt.
• Sérült tetőhéjazat, a héjazat alatt nincs alátéthéjazat.
• A födémeknek a padlástér felé, a tetőfelületeknek a külső levegő felé való hőszigetelése hiányzik vagy nem elégséges.
• Düledező kéményfejek a tető felett, elkormosodott ké­ményjáratok.
• Sérült tetőfelépítmények, például tető-felépítményes ablakok, szigetelés nélküli díszoromzatok.
• Használhatatlan vakolat a ferde tetőfelületek alatt.
• Sérült ereszcsatornák, lefolyócsövek, tetőcsatlako­zások.

Emeletközi födémek

• Alulméretezett, meghajlott fagerendás födémek.
• Korhadt gerendavégek a falazatban való felfekvésnél.
• Alulméretezett acéltartók/betonfödémek vagy vasbe­tonfödémek.
• Betonfödémek réteges leválása, főleg a pincében.
• A nádazott mennyezetvakolás hibái, nagyobb leválá­sokkal.
• A mennyezet faanyagának gombásodása nedvesség behatolásának hatására.
• A poroszsüvegboltozat acéltartóinak átrozsdásodása a pincében.
• Hőhidak hatására keletkező kondenzvíz a kinyúló be­tonlapokon (erkélyek).
• Felfagyott csempe- és padlólap-burkolások erkélyeken és loggiákon.

Padlók, belső ajtók

• Kitaposott hajópadlók nagy hézagokkal.
• Sérült fa szegélylécek.
• Tömör mennyezeteken alkalmazott esztrichek repedé­sei vagy lyukai.
• Csempe-, padlólap- és linóleum-burkolatok, ill. sző­nyegpadlók hibái.
• A kötött esztrich lépészaj elleni védelmének elégtelen­sége.
• A pincepadló téglaburkolatának átnedvesedése, hibái.
• Elvetemedett, rosszul tömítő betétes ajtók, hibás vasalattal/zárral.

Emeleti lépcsők

• Kitaposott, kopott élű fa lépcsőfokok.
• A behatoló nedvesség miatt korhadásnak indult lépcsőrészek.
• Hibás vagy hiányzó részek a fa lépcsőkorlátoknál.
• Állati vagy növényi kártevők a farészekben.
• A falépcsők alsó oldala nincs bevakolva, ezért tűz­védelmük hiányos.
• Az üvegezett szélfogók nem biztosítanak kellő zaj-és tűzvédelmet.
• A tömör lépcsőfokokon alkalmazott padlólap- és műkőborítás sérülései.
• A vízszintes acél lépcsőkorlátok rúdtávolságai túl nagyok.

Egészségügyi létesítmények

• Használhatatlan vagy sérült vízvezetékek és lefolyó­vezetékek.
• Eldugult lefolyó-alapvezetékek a pince alján.
• Alulméretezett víz- és csatornabekötés.
• Használhatatlan vagy felújításra szoruló berendezési tárgyak a fürdőszobában, WC-ben és konyhában.
• A fürdőszobában nincs melegvízellátás.

Fűtés

• Sok kéményjáratot igénylő, szénnel, olajjal és gázzal üzemeltetett egyedi kályhafűtés.
• Alulméretezett gázbekötés.
• Túlméretezett, falazott kémények az elkormolódás veszélyével.
• Központi fűtések felújításra szoruló kazánjai és fűtő­felületei.
• A gravitációs fűtéshez túlméretezett fűtési csőveze­tékek.
• A fűtőberendezéseken hiányoznak a korszerű szabá­lyozó-berendezések.

Villamos hálózat

• Használhatatlan vagy felújításra szoruló villamos ve­zetékek, dobozok, kapcsolók és fogyasztási helyek.
• Használhatatlan vagy felújításra szoruló biztosíté­kok, főelosztók és alelosztók.
• Alulméretezett villamos hálózat.

Egy régi ház megszerzésénél és átépítésénél számos egyéb körülmény mellett az ökológiai szempontokat is figyelembe kell venni. Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a saját egészsé­günkre nézve előnyös anyagokat és építésmódot válasszunk ki, állandóan szem előtt kell tartanunk azt is, hogy az építőanyagok, az építési tevékeny­ségek a környezetet ne károsítsák.

A környezetre tudatosan ügyelő építkezéshez az ökológiai tényezőkkel felelősen számoló lakás­kultúrára és életstílusra van szükség.

Az ökologikus építkezést a gyakorlatban cím­szavakkal nagyjából a következőképpen lehet jel­lemezni: káros anyagokat nem, vagy csak kismér­tékben tartalmazó építőanyagok, természetközeli ellátó- és mentesítő rendszerek (pl. szennyvízelve­zetés és a háztartási hulladék eltávolítása), ener­gia-, nyersanyag-, terület- és költségtakarékos építkezés.

Egészséges építkezés

Az egészséges építkezésnél lényegében káros anyagoktól lehetőleg mentes, természetközeli építőanyagok alkalmazásáról, valamint a termé­szetes és mesterséges sugárzások és erőterek figyelembevételéről van szó.

Az „épületbiológia” intenzíven foglalkozik a la­káskörülmények ilyen jellegű egészségügyi kér­déseivel és az utóbbi években a különböző egye­sületekben és szövetségekben kifejtett tevékeny­sége révén jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a közvélemény ezeknek a kérdéseknek a tudatára ébredt. Ezzel azonban sajnálatos módon néhány félreértésnek is elvetette a magvát. Téves például az a nézet, hogy a (bizonyos esetekben szükséges) páraszigetelő réteg a helyiség klímá­ját előnytelenül befolyásolja és alkalmazása ezért nem helyénvaló. Elhagyása esetén a nedvesség a házban jelentős károkat okozhat és épületele­mek tönkremenetelét okozhatja.

A „hőszigetelés vagy hőtárolás” kérdése körüli vita mindaddig céltalan, amíg az épületbiológia ellenőrizhető tapasztalatokat és ajánlásokat nem ad arra nézve, hogy hogyan lehet a régi és új épületek fűtőenergia-felhasználását globális lép­tékkel mérve drasztikusan csökkenteni.

Korszerűsítés

Az energiatakarékosságra irányuló intézkedé­sek a korszerűsítés nagyon fontos területét jelen­tik, mert éppen a régi épületek azok, melyeknek nem ritkán különösen nagy az energiafogyasztá­suk. Az ilyen intézkedések mindig gazdaságosak, akár hosszú távon – ökológiai értelemben -, akár középtávon – a ház költséggazdálkodása szem­pontjából – szemléljük azokat. A szénnel, olajjal, gázzal vagy atomenergiával való takarékoskodás lassítja a korlátozottan rendelkezésre álló ener­giakészletek felélését és korlátozza a levegő­szennyezést, ill. az atomerőművekkel járó kocká­zatot.

A régi épületek típusai

Régi épület mint olyan, nem létezik. A falusi pa­rasztház sok szempontból más, mint a múlt szá­zad második felének városi bérháza vagy az 50-es évek elővárosi családi háza. Ennek megfelelő­en sokfélék a felújítási tennivalók is. A követke­zőkben a régi épületek három jellegzetes típusát ismertetjük, melyek az épületállomány nagy ré­szét reprezentálják. Ennek a bemutatásnak az a célja, hogy megkönnyítse a régi házak megítélé­sét és általánosítható útmutatást adjon a szaná­lási intézkedések számára.

Az 50-es évek családi háza

A korszerűsítésre szoruló régi épületek közül a legfiatalabbak az 50-es, 60-as és 70-es évek csa­ládi házai. Ezek a szabadon álló egylakásos vagy sorházak általában az „újjáépítés idejéből” szár­mazó, „régi” új lakótelepeken találhatók. Ezeket csaknem kizárólag tömör falazott szerkezettel és betonozott födémekkel készítették. Mai szemmel nézve egyik jellegzetes hátrányuk a felaprózott alaprajz. Egyes falak eltávolításával vagy áthelyezé­sével ezeket a házakat nagyvonalúbbá lehet tenni.

A szóban forgó házak további jellegzetes hát­ránya a fűtési célokat szolgáló energiafogyasztás nagy értéke. Építésük idején a környezetvédelmi és energetikai kérdések még nem voltak a figye­lem középpontjában és az energia megtakarítását célzó hőszigetelési intézkedések még szinte ismeretlenek voltak.

Az ilyen házak állaga általában nem mutat sú­lyos hiányosságokat. A külső falak belső oldalán, különösen a padlás födémek, ablakok és födémek környezetében jelentkező (pl. penészesedéssel párosuló) nedvességproblémák oka gyakran az új, szorosan záró ablakokban és az elégtelen szellőzésben keresendő, és megszűnik, ha hő­szigetelést helyezünk el. Általában felújításra szorul a fűtőberendezés, az elektromos hálózat, a vízvezetékrendszer és az egészségügyi helyiségek.

Az építkezésnél betartandó ökológiai alapelvek:

• A természetes energia- és anyagforrások haszná­lata.
• Keresni az egymással összekapcsolható anya­gokat,
• Emberi léptékű terek és méretek tervezése.
• A nyitott épületszerkezeti rendszerek tervezése.

Napjainkban, amikor a gazdasági növekedés csökken, környezetünket pedig egyre áttekinthetetlenebb és mélyebbre hatoló károsodások érik, az egészségre nem ártalmas építőanyagok és környezetkímélő építési eljárások alkalmazása iránti igény a lakásépítésnek szinte alapszabályává vált és a meglévő épületállomány fenntartása és felújítása minden bi­zonnyal az elkövetkező évek központi építészeti feladata lesz.

A vidéki épületeknek megvannak a maguk jellegzetes problémái. Ám gyakran még az 50-es és 60-as évek „új lakótelepein” épített családi házak sem felelnek meg az egészség­ügyi felszereltségnek, az alaprajz kialakítása, a helyiségek nagysága és a racionális energia­felhasználás vonatkozásában ma támasztott kívánságoknak.

Azt, hogy ezek a régi házak felújításának vannak tipikus problémái, szemléletesen mutatják azok az újra meg újra ismétlődő kérdések, amelyeket az építtetők építészekhez intéztek. Megkíséreltük ezért, hogy válaszainkat, melyeket a felmerült kérdésekre adtunk, az önerőből építkezők számára is érthetően és áttekinthetően fogalmazzuk meg.

A régi épület

Egy régi ház korszerűsítése vagy átépítése iz­galmas és kifizetődő feladatot jelenthet. Egy jói felújított régi épületben gyakran kellemesebb és lakályosabb lakni, mint egy ridegen berendezett új házban. Sok régi házban érezni lehet, hogy céljukat már régóta szolgálják és lakóiknak kelle­mes és barátságos otthont nyújtanak. Ugyanez mondható a régi házak környezetére is. A telepü­lések történelmileg kialakult részei mindig a ha­gyományok és a biztonság levegőjét árasztják.

Aki olyan épületben lakik, amely még magán viseli a szakmájukat művészi szinten művelő kézművesek keze nyomát, az biztos lehet abban, hogy az alkalmazott építőanyagok, a terméskő, a fa, az agyag, a tégla az egészségre semmilyen veszélyt nem jelentenek, hacsak azokat a modern technika vívmányaival utólag „tökéletesebbé” nem tették.

A régi épületállomány fenntartásának, felújítá­sának és használatának mindezen túl egész sor „anyagi” természetű előnye is van: a régi épüle­tekből álló negyedek általában a város vagy falu központjának közelében helyezkednek el, így sok utat gyalog vagy kerékpárral lehet megtenni. Egy régi épület a telekkel együtt rendszerint olcsóbb, mint egy megfelelő új épület. Egy régi házba sokszor közvetlenül a megvétel után be lehet költözni és az átalakításokat fokozatosan lehet elvégezni.

A régi épületállomány újrahasznosítása megfelel a meglévő értékeink megóvását, valamint az energiával és nyersanyagokkal való takarékosko­dást szorgalmazó környezetvédelmi követelményeknek. Ha a „korszerű komfort” iránti igényein­ket a valóban szükséges szintre redukáljuk, az épület maga pedig jó állapotban van, a felújítási munkák ráfordításai egyáltalán nem is lesznek olyan nagyok.

Kivitelezési költségek

Vannak azonban olyan esetek is, amelyekben a régi épületeken végzendő felújítási munkák terve­zése és kivitelezése költséges és nehéz, főleg ak­kor, ha az épület rossz állapotban van, vagy, ha a lakott házban kiterjedt építési munkálatokat kell végezni. A régi házak némely problémáját csak nagy nehézségek árán vagy egyáltalán nem lehet megszüntetni.

A sűrűn beépített faluközpontok­ban vagy városmagokban lévő házak gyakran ke­vés fényt és napot kapnak, ez az államilag támo­gatott szanálási programok egyik fő indítéka. Ha a ház teherhordó épületelemeiben számottevő hiá­nyosságok mutatkoznak, pl. hibák az alapozás­ban, nedves, kilúgozott alapfalak vagy korhadt fagerendák, akkor a szanálás költségei gyakran elviselhetetlen magasságokba emelkedhetnek.

Hiányosságok

Ha ráadásul ezek a hiányosságok csak az építke­zés során válnak nyilvánvalóvá, a vállalkozás fe­neketlen hordóvá válik. Akinek műemlékvédelem alatt álló épülete van, számítson még arra is, hogy számos tervezői elképzelést esetleg nem lehet nehézségek nélkül összeegyeztetni a kultúr­történeti szempontok szerinti fenntartás és kialakí­tás célkitűzéseivel. Műemlék épületekhez állami pénzügyi támogatást, sajnos, csak korlátozott mértékben lehet szerezni.

A kémény olyan építészeti szerkezet, amelynek feladata az elégett anyagok elvezetése a külső légtérbe. A jó kémény huzatot ad és a kazán­ban megteremti a fűtőanyag gazdaságos elégetésének feltételeit. A kémény építésénél a falazóanyagokat mészcementes habarccsal rögzítjük. A kéménycsatornát nem szabad szellőztetésre használni.

A gázzal működő fogyasztókat önálló füstelvezetővel (füstcsővel) kell a kéményhez csatlakoztatni. Minden olyan gáz elégetésével működő fogyasztót, amelynek teljesítménye nem haladja meg a 20 kW-ot, helyi fogyasztónak tekintünk. Az atmoszferikus égőjű készülékeket csak a deflektoron (huzatkiegyenlí­tő) keresztül lehet a kéményekhez hozzákapcsolni.

Ennek két feladata van:

• a kéményhuzat megszakítása;
• védelem (biztosító) a visszaáramlás ellen.

Szél esetén a kéményhuzat olyannyira megerősödhet, hogy feleslegesen sok levegő „áramlik át” a fogyasztón, és ezzel csökken a fűtés gazdasá­gossága és romlik az égés minősége. A megfelelő égetés érdekében meg kell szüntetni a kéményhuzatot.

A nagymértékben odaszívódott levegő nem halad át a fogyasztón, hanem megkerüli azt. Ezt a deflektor teszi lehetővé, amely elszívja a levegőt a helyiségből. Ezzel egy időben felhígulnak az elégett anyagok és csökken a vízpára kondenzációjának lehetősége. A kéményhuzatot megszüntető berendezés fölötti füstelvezetőnek függőlegesen kell elhelyezkednie és min. 50 cm hosszúnak kell lennie. (Magyar előírás szerint: 3d, azaz 3 átmérőnyi hossz!)

55. ábra. Deflektor (huzatkiegyenlítő): baloldalt visszaáramlás (rossz), jobboldalt jó áramlás

A visszaáramlást megakadályozó biztosító olyan szélviszonyok mellett működik, amelyek lehetővé tennék a visszaáramlás bekövetkeztét, azaz lehetővé tennék, hogy a fűtési rendszerből kikerült elégett anyagok a le­vegőbe való távozás helyett visszatérjenek a fogyasztó légterébe.

A biztosító úgy működik, hogy megakadályozza az elégett anyagok belépését a fogyasztó légterébe és a kéményhuzat megszakítójával elvezetteti azokat a fogyasztótól. Ez az állapot a fogyasztó égőfejének begyújtása után csak rövid ideig tart, addig, amíg a kémény fölmelegszik.

Kémény huzata

A kéményhuzat az időjárási viszonyok hatására változik. Előnyös ha a kéményhuzat szabályozható, mivel egyenletes huzat esetén a fűtőanyag 6 %-át megtakarítható. A kéménytoldalék keresztmetszetének felülete ugyanolyan legyen, mint a kéménykürtőé. A toldalék tengelye megegyezik a meghosszabbított kéménytengellyel.

Kémény magassága

A kéménynek még min. 80 cm-rel kell a tető fölé magasodnia. A kémény magassága befolyásolja a huzat nagyságát. Amennyiben a huzat nem ele­gendő (a turbókazánoknál mindig megfelelő), a kazán és a kéményszel­lőző közé ventilátort kell elhelyezni. A kémény keresztmetszetének nagysága a fogyasztó teljesítményétől függ. A családi házaknál általában elegendő, ha az átmérő 130 mm.

[table id=167 /]

Új kémény üzembe helyezése előtt ki kell azt próbálni és teljesíteni kell a tűzbiztonságra és tömítettségre vonatkozó kívánalmakat. A fogyasztók csatlakoztatása előtt ellenőrizni kell a bekötést és ajánlatos elvégezni a kémény tömítettségének próbáját.

Magyarországon szükséges a kéményt a kémény közszolgáltatókkal felülvizsgáltatni. Csak megfelelőnek minősített kémény használható gáztüzelésre! Némely cégek részletesen foglalkoznak az elégett anyagok elvezetésének kérdésével a gázfogyasztók üzemelésének gazdaságossága és biztonsá­gossága szempontjából.

A hőszivattyúk funkciója hasonlatos a hűtőgép funkciójához. Mindenki tudja, hogy a hűtőgép belsejében hideg van, de a hátsó oldalán van egy hőcserélő, ami meleg. Ahhoz, hogy a hőszivattyú fűteni tudjon, hőt kell valahonnan elvonnia, vagyis valamilyen anyagot le kell hűteni. A hő átvitelét munkaanyag végzi, az ún. hűlő anyag, amely változtatja halmazállapotát.

A szivattyú elektromos energiával átalakítja a padlás, a föld alatti vagy föld fölötti víz vagy levegő kihasználatlan hőjét, melegítésre vagy fűtésre alkalmas hővé. (Svédország erőművei ezen az elven működnek. A tenger vizének melegét vonják el és teszik alkalmassá felhasználásra.) A természettől szerzett hő átalakítása háztartási felhasználáshoz (vagy máshoz) kis hőmérsékletű hő, de sok van belőle és ingyenes.

Csak tudni kell jól kihasználni. Ilyen fajta hőforrásból több is létezik:

• földi (geotermikus hó). A földben levő hőt csövekből készült cserélők­kel lehet kinyerni. Ezek általában mély furatban (egészen 150 m-ig) vagy felületi kiásott kollektorban (2 m-es mélységben) helyezkednek el;
• föld alatti vagy felületi víz. Tisztának kell lennie, elegendő mennyiség­ben, és hőmérsékletének min. 8 °C-osnak kell lennie;
• levegő, amely tetszés szerinti mennyiségben a legjobban hozzáférhető. A külső levegőből visszanyert hő persze az épület hőveszteségei miatt ismét elvész. Hátránya a jelentősen változó hőmérséklet, amely meg­változtatja a szivattyú paramétereit;
• a gyártás során keletkezett hő csak technikai folyamatoknál jöhet szá­mításba, a háztartásokban ritkán fordul elő, tehát ennek a fajta hőnek a gyakorlati kihasználása minimális.

1 kW-h elektromos energia felhasználása közben hőszivattyú révén átlagosan 2,5-3 kW-h hőenergiát lehet nyerni. Az elektromos energia 1/3 részben veszi ki részét a hőenergia termeléséből, 2/3 részt a természeti forrásokból származó hő tesz ki. A teljesítmény és a hőszivattyú áramfo­gyasztása közti arányt fűtő faktornak nevezzük és értéke általában 2,5-3. Minél nagyobb a kis potenciájú hőforrás hőmérséklete és minél kisebb a fűtőközeg hőmérséklete, annál előnyösebb lesz a hőszivattyú.

A víz melegítéséhez és a fűtéshez használatos hőszivattyú lehető leg­előnyösebb kihasználásnak feltételi:

• az épület minél kisebb hővesztesége és minél nagyobb hőkapacitása legyen;
• kis hőmérsékletű fűtési rendszer (padlófűtés) csekély felhasználással és kis hőveszteséggel;
• kis potenciájú hőforrás elegendő hőmérséklettel vagy állandóan nagy mennyiségben levő hővel;
• a fűtőközeg átfolyása a hőszivattyún független a fűtési szerkezeten való átfolyástól, mind a hőszivattyú, mind a fűtési szerkezet különálló keringtető-szivattyúval rendelkezik. A fűtési rendszerben van akkumulá­ciós tartály;
• a hőszivattyút 10-27 °C-os hőmérsékletű szellőző, pormentes helyen kell elhelyezni.

Amennyiben a hőszivattyútól nyert hő az összes fűtési költséget fedezi, akkor azt a szivattyút monovalens szivattyúnak nevezzük. További hőfor­rásra (elektromos kazán, szoláris kollektorok) kapcsolt fűtőszivattyút bivalens szivattyúnak hívjuk. Bivalens hőszivattyúval felszerelt rendszer lehetővé teszi a szivattyú és az elektromos kazán egyidejű működését, a gyorsabb felfűtést, miközben a hőszivattyút nem kell maximális fűtőtel­jesítményre beállítani.

A hőszivattyúval ellátott egész rendszer három önálló egységet alkot:

• kis potenciájú hőforrás,
• hőszivattyú,
• felhasználó rendszer (fűtés vagy a melegvíz-tartály).

A hőszivattyú alapvető rendszerei:

• víz-víz;
• levegő-víz;
• nap-víz;
• föld-víz;
• víz-levegő;
• levegő-levegő;
• nap-levegő.

A legtöbb hőszivattyú víz-víz és levegő-víz rendszerben dolgozik.

54. ábra. Levegő-víz hőszivattyú vázlata
1 villamos motor; 2 ventilátor; 3 hőcserélő; 4 kompresszor; 5 kondenzátor; 6 expanziós szelep; 7 légtelenítő; 8 melegvíz-tároló; 9 keringtetőszivattyú.

A 54. ábrán a kis potenciájú hő forrása a kinti levegő, amely a lehűléssel egy időben szárad is. Kondenzálja a nedvességet, ami lefolyik a hőcserélő alá. Kis hőmérsékleten a kondenzátum megfagyhat. A fagyás csökken­tené a teljesítményt, ez a hűtőkör rövid ideig tartó áramlás irányváltoz­tatásával kiküszöbölhető.

Az egész fűtési rendszer az alábbi körökre oszlik:

• elsődleges – biztosítja a kis potenciájú hő bevezetését a hőszivattyúba. Ezen kör víz-víz rendszerében megfelelő hőhordozó közegnek kell lennie. Ez lehet pl. monopropilén glikol;
• másodlagos – továbbítja a hőszivattyú teljesítményét a felhasználási hálózatba.

A fűtési rendszerek a hőszivattyúk alkalmazása szempontjából:

• 1. A fűtési rendszerbe belépő víz hőmérséklete megegyezik a hőszivattyú­ból kilépő víz hőmérsékletével, ezeknél a szerkezeteknél nagy felületű fűtőtestek és hőmérséklet-szabályozó szelepek használatosak.
• 2. A fűtési rendszerben levő hőmérséklet kisebb. A padlófűtésnél keverő-szeleppel használják fel.

Fűtés közben a rendszer keringtetőszivattyúi vagy állandóan (amikor előre meghatározott kis belépő hőmérsékleten üzemel) vagy meg­megszakítva (a szivattyú a termosztát által irányított az adott helyiség hőmérséklete alapján) működnek.

A fűtési rendszer vezérlése a mértékadó hőmérséklet alapján igen előnyös, mivel az reagál leggyorsabban a rendszer változásaira. A referens hőmérséklet a legkisebb hőmérséklet a fűtési rendszer forrás- és akku­mulációs részeiben. A hőszivattyú és az elektromos kazán üzemelése mikroprocesszoros hőmérséklet-szabályozóval irányítható, amely a hiszterézis alapján működik.

A Nap kimeríthetetlen energiaforrás. Minden nap ötezerszer annyi ener­giát sugároz a Földre, mint amennyire az emberiségnek szüksége van. A Föld felületének 1 m²-ére ideális feltételek mellett kb. 1360 W sugárzás érkezik. A statisztikai adatok szerint évente több mint 1800 napsütéses óra van. Ebből májustól októberig kb. 1300 óra, a téli időszakban kb. 550 óra.

Ebből az ingyenes és környezetkímélő energiaforrásból azonban sajnos még keveset használunk föl. Bár a napenergia kihasználása már évekkel ezelőtt megkezdődött, a technika még nem igazán terjedt el.

A hasznosított napenergia mennyisége nemcsak az évszakoktól, de a napi időtől is függ. A napsugárzás legtöbb energiáját a sugárzásra merőlegesen elhelyezett gyűjtők tudják befogni. A napsugárzásból származó energia átalakításával szerzett hőenergiát a gyakorlatban szeptember-októberi, ill. április-májusi fűtésre használják a padlófűtéseknél, a víz felmelegítésére, medencék vizének melegítésére és üvegházak levegőjének felmelegíté­sére.

A napsugárzás különböző módokon alakul hővé:

• fűtött tér nagy felületű beüvegezésével;
• csövekben levő víz fölmelegítésével;
• napkollektorokkal;
• felületi, nyitott rendszerekben;
• zárt, hőcserélő rendszerekben.

A napenergiát hasznosító berendezések függetlenséget biztosítanak és helyi energiaellátást tesznek lehetővé. A kollektorok fényt – azaz sugár­zást – alakítanak át energiává.

Különösen a vákuumcsöves kollektorok alkalmasak a napenergia haszno­sítására, mivel ezek nem csak a nyári hónapokban, hanem egész évben gondoskodnak a melegről. Már 200 W/m² -es sugárzást is át tudnak ala­kítani hasznosítható energiává, ezért borús téli napokon is hasznosak. A vízmelegítéshez, valamint fűtésrásegítésként +10 °C-os külső hőmér­sékletig eredményesen használhatók.

A vákuumcsöves kollektornál a napsugárzás az üveg vákuumcsőben lévő abszorbáló-felületen hővé alakul át. Az energiaveszteség elenyésző. Az abszorberhez csatlakozó „hőcsőben” lévő folyadék a csőben elpárolog, és gőzként a kondenzátorba kerül. Itt egy hőcserélő adja át a hőt a továb­bító-anyagnak. A gőz lecsapódik, a hőcsőben visszafolyik, és az abszorber melegének köszönhetően ismét elpárolog.

50. ábra. Vákuumcsöves napkollektor
1 napsugárzás; 2 üvegcső; 3 hőcső; 4 a hőcső bélése; 5 abszorber; 6 kondenzátor; 7 hőcserélő cső és bedugható hüvely; 8 hőszigetelés

51. ábra. A napkolleltor beállításának szöge, a napsugarak sugárzási irányának megfelelően

52. ábra. Vízmelegítés napenergiával (gravitációs rendszer)

53. ábra. Szoláris vízmelegítés szivattyús keringtetéssel

A nagy teljesítményű lapkollektorok elsősorban meleg víz előállítására, medencék vizének felmelegítésére alkalmasak. A nagy üvegfelület „fény­csapdaként” viselkedik, így a, kis szögben beeső fényt is felveszi, és a rézabszorberhez vezeti. Ez a napfényt hőenergiává alakítja.

Az egyre korszerűbb technikának köszönhetően az energiaveszteség igen csekély. A speciális, hővezető folyadék felveszi az abszorbertől a hőenergiát, és egy hőcserélőn keresztül felmelegíti a vizet. A napenergiát hasznosító rendszerek három részből állnak, a kollektor­ból, a szükséges kiegészítőkből és a melegvíz-tárolóból.

A fűtésszerelés szerszámai, azok fajtái nagymértékben függnek az alkal­mazott, ill. választott csőanyagoktól, szerelvényektől, fűtőtestektől stb. A korszerű fűtésszerelés ma már egyre több célszerszámot igényel. Egyes épületgépész-kereskedők a fűtésszereléshez egységesen választott cső- és szerelvényrendszereket árusítanak, tehát ha valamilyen speciális rend­szert alkalmazunk (pl. műanyag cső, rézcső, műanyag bevonatos fémcső stb.), akkor ajánlatos a kereskedővel a megfelelő szerszámról konzultálni.

Sok esetben a szerszámokat kölcsönözni is lehet tőlünk egy-egy speciális technológiához, szerelési módhoz. A fűtésszereléshez szükséges szerszá­mok felsorolását csak közelítően lehet megtenni.

Általánosan alkalmazott szerszámok:

Kalapács • Vésőkészlet • Vakolókanál, simító • Falfúrók (keményfém betétes) • Fémfúrók • Mérőszalag • Vízszintező • Ácsceruza, kréta Csavarhúzó-készlet • Villáskulcskészlet • Fogók: kombinált, golyó, vízpumpa, svédfogó-készlet • Fémreszelők • Fémfűrész • Csősatu vagy csősatuállvány Drótkefe.

Acélcsöves szereléshez:

• Csőmenetmetsző-készlet (kézi racsnis vagy motoros);
• Csőhajlítókészlet;

Lánghegesztőkészlet:

• dissousgáz- és oxigénpalack;
• reduktor, tömlő;
• pisztolykészlet;
• keverőszár;
• hegesztőszemüveg.

Figyelem! Hegesztést csak szakvizsgával rendelkezők végezhetnek!

Rézcsöves szereléshez

Forrasztókészlet:

• PB-palack;
• tömlő, szelep;
• forrasztópisztoly-készlet;
• csőkefe (fémszálas), dörzsi;
• különféle zsírtalanító, folyató- és forrasztóanyagok.

Egyéb speciális csövekhez alkalmazható szerszámok.

Különféle csővágók:

• görgős csővágók;
• csővágó fogók (pl. műanyag csövekhez);
• csőhajlítókészlet, fogók;
• speciális csőtágítófogók;
• sajtolószerszámok, roppantógyűrű fogók;
• sorjázószerszámok.

Fűtőtestek, szerelvények speciális fűtőtestszelepekhez alkalmas szer­számok:

• radiátortagosító (rúd);
• rögzítőkulcsok;
• feltűzőkulcsok (különfélék) stb.

Egy fűtési rendszerben több szabályozóelem működik.

Szabályozni lehet:

• az égéshez szükséges levegő bevezetését az égőfejhez,
• a füstgázok hőmérsékletét,
• a füstgázok elvezetését,
• a helyiség levegőjének hőmérsékletét,
• a kazánban levő víz hőmérsékletét,
• az elágazó csőhálózatban levő víz hőmérsékletét,
• a fűtőtestekbe kerülő hő mennyiségét stb.

Mivel a fűtés gazdaságosságát főleg a fűtővíz megfelelő hőmérsékletével lehet befolyásolni, ezért ez a fejezet ezzel foglalkozik. A helyi fűtőberendezéseknek megvan a saját termosztátjuk és a használójuk maga választhatja meg a fűtési hőmérsékletet, különböző szempontok tekintetbe vételével. Mivel szubjektív döntésről van szó, így a helyiségben lehetséges pl. állandó túlfűtés is.

Az etázs-, központi és padlófűtések szabályozórendszerei bonyolultak, emellett meglehetősen drágák is, a befektetett költségek viszont néhány éven belül megtérülnek az üzemeltetési költségek csökkentésének köszönhetően.

A fűtési rendszer szabályozható:

• a hőforrásnál (a kazánházban),
• a hőcserélő állomásokon (a nagyobb rendszereknél),
• az egyes helyiségekben,
• az egyes fűtőtesteken.

A melegvíz-szabályozás lehet:

• mennyiségi (vízmennyiség),
• minőségi (víz hőmérséklete) – ez a gazdaságosabb.

A megfelelően szabályozott, gazdaságos fűtési rendszerben a lehető legkisebb a melegített víz mennyisége, ugyanakkor a fűtőtestek hőátadó felülete a lehető legnagyobb és a helyesen beszerelt szabályozóelemek a lehető legjobbak. Természetes követelmény ezzel egy időben a külső falak helyes hőszigetelése, valamint az ajtó- és az ablakrések megfelelő tömítése.

A kazánon általában van termosztát, amely a fűtővíz hőmérsékletét a kívánt hőmérsékleten tartja. Eközben a radiátorokon termosztatikus szelepek vannak. Amennyiben ezek a szelepek csökkentik a fűtőtestben áramló víz átfolyását, a fűtési előremenő víz nem tudja teljes egészében felvenni a kazán által termelt hőt, azaz a vízhőmérséklet emelkedik és a kazántermosztát kikapcsolja a kazánt.

A fűtött helyiségbe (szobába) termosztátot szokás elhelyezni. Ezen be­állítjuk azt a hőmérsékletet, amilyen értékre a helyiséget fűteni kell. A megfelelő hőmérséklet elérése után a termosztát kikapcsolja a kazánt. A helyiség levegőjének kb. 0,5-1 °C-os lehűlését követően a termosztát ismét bekapcsolja a kazánt. A hőmérsékletesés a kikapcsolt és bekapcsolt hőmérséklet közti különb­ség. A tökéletesebb, programozható szobai termosztátoknak napi vagy heti programozása van, naponta 2-4 ciklussal. A fűtőtestekre telepített termosztátos szelepek (radiátorszelep) szabá­lyozzák a meleg víz beáramlását az egyes fűtőtestekbe.

A szobai termosztátokhoz hasonlóan a termosztátos szelepek is lehetnek napi vagy heti programozásúak. Ezek eléggé drágák, és használatuk nem mindig indokolt. Minden egyes fűtőtesten különálló termosztatikus szelepnek kell lennie. A termosztatikus fej, amely fölszerelhető a szelepre, a szelep felső része, melyből a Heimeier cég bő választékot kínál. A radiátorszelep termosztatikus fejének érzékelőjét nem szabad lefedni vagy huzatos helyen elhelyezni, nehogy a szelep működésében zavar keletkezzen. A függönynek min. 5 cm-rel a szelep fölött kell végződnie.

Az olyan fűtési rendszerekbe, amelyeknek a fűtőtestjei a kazánnal azonos magasságban (vagy alacsonyabban) helyezkednek el, keringtetőszivattyút kell beépíteni. A szivattyúk legfontosabb adatai: az emelési magasság és a szivattyúzott víz mennyisége L/s-ban vagy m³/h-ban mérve. Ezek az adatok jellemzik a szivattyút, és meghatározható belőlük a szivattyú teljesítőképessége.

A szivattyú vásárlásánál ismernünk kell a szivattyúzni kívánt víz hőmérsékletét. A padlófűtésnél ennek a víznek a hőmérséklete soha nem lesz olyan nagy, mint a központi fűtésnél, ezért a szivattyú kisebb hőmérsékleti követelményeknek is megfelelhet.

47. ábra. A keringtetőszivattyú helyes és helytelen helyzetei

A szivattyúkat nem szabad elhelyezni:

• a legalacsonyabb helyen, ahol üledékkel, szennyeződéssel telítődhetnek;
• a legmagasabb helyen, ahol levegővel telítődhetnek;
• olyan helyekre, ahol a tágulásból vagy a szerelési hiányokból következő erők hathatnának rájuk;
• nem vízszintes tengelyű helyzetben.

A korszerű fűtési rendszerekben kis mennyiségű víz van és a fűtőkör zárt. Az ilyen rendszerekben természetes dolog a szivattyú, amely a kör­forgásba épül be. Nagyobb hőmérsékleten több levegő kerül ki a vízből (1. vízforralás).

A szivattyú keringteti a vizet és elvonja a levegőt. A szivattyúba csak tiszta víz kerülhet, ezért szűrőt kell elé helyezni a rendszerbe. A kisebb rendszereknél elég, ha a szivattyú csavarkötésébe dróthálót tesznek. A szivattyú bekötését a központi fűtés csőhálózatába a 48. ábrán láthatjuk. A szivattyú komoly zajforrás lehet. Amennyiben a földön helyezkedik el, alapjait úgy kell lefektetni, hogy a hangszint ne lépje túl az egészségügyi előírásokban meghatározott mértékeket, és hogy ne következzen be vibráció.

A nagyobb fűtési rendszerekben lennie kell tartalékszivattyúnak arra az esetre, ha az első számú berendezés megrongálódna. A meleg vizes berendezéseknél ilyen tartalék nem kell. Kis lakóházak fűtésénél a szivat­tyú általában a kazánhoz tartozik.

48. ábra. Keringtetőszivattyú bekötése a csőhálózatba nagyobb fűtési rendszereknél
1 szelep; 2 légtelenítő; 3 szivattyú; 4 szűrő; 5 visszacsapószelep

A szivattyú használatával megváltozik a fűtési rendszer hidraulikája. Csökken a csőhálózat miatti nyomásveszteség, a nyomástöbblet átkerül a termosztatikus radiátorszelepekre, csökken a szabályozószerelvények ellenállása. Az állandó átfolyású fűtőszerkezet változó átfolyású szer­kezetté válik. A hidraulikus rendszerek gazdaságosabb üzemelésének érdekében kifejlesztettek egy ún. szabályozható keringtetőszivattyút. A szabályozható keringtetőszivattyúk jellegzetessége, hogy folyamatosan változhat a szivattyú fordulatszáma. Ezek a szivattyúk kíméletesebbek a fűtési rendszer szabályozószerelvényeivel szemben.

A szivattyú fordulatszáma változtatható az alábbiak megtartása mellett:

• változatlan nyomás a keringtetőszivattyúban,
• a szivattyú és a csőhálózat jellemzői azonosak vagy nagyon hasonlóak.

A szabályozás másik módja, ha egy időben csökkentjük a szivattyú nyo­mástöbbletét és a csőben levő víz átfolyását.

49. ábra. Ikerszivattyús keringtetőszivattyú

A 49. ábrán látható szivattyú két motoros egységgel, két egymás mellett elhelyezendő szivattyút pótol. A motorok üzemelhetnek külön-külön vagy mindkettő egy időben. Együttes üzemelésnél a szivattyúnak kétszeres a teljesítőképessége.

20 évvel ezelőtt még a legtöbb cső acélból készült és a csatlakozásokat hegesztették, esetleg menetesek voltak. A legújabban használt anyagok tulajdonságai megegyeznek az acél tulajdonságaival, sőt némely kimu­tatások szerint jobbak.

Nagyon fontos tulajdonság a csövek hosszanti tágulása, amely a hőmérséklet-változás során lép fel, és amellyel már a fűtési rendszer kiválasztásánál számolnunk kell. A 45. ábra a fűtésnél leggyakrabban használt csövek anyagainak tágulását mutatja be.

Az acél- és műanyag csövek kombinálása megengedett. A kazánból kivezető csövek és az emelkedő csövek lehetnek acélból és az elágazások, valamint a fűtőtestekhez vezető csövek lehetnek vagy acél- vagy műanyag csövek. Ma már némely szerelvény is műanyagból készül.

A következő anyag, amelyet a fűtéshez kialakított csövek gyártásánál használnak a réz, amelynek szintén nagyon jó tulajdonságai vannak. A rézcsöveket lágy, félkemény és kemény kivitelben állítják elő. A lá­gyak könnyen hajlíthatok. Az idomdarabokat 300-as, 400-as és 500-as szériasorban gyártják, attól függően, hogy forrasztással vagy csavarozással kapcsolódnak-e a csövekhez.

45. ábra. Különböző fajtájú csövek hosszanti tágulása

A forrasztást, a forrasztóanyag hőmérséklete alapján lágy (450 °C-ig) és kemény (450 °C fölött) forrasztásra osztjuk. A fűtésnél használt csőrend­szert, amelyben a víz van, lágyra vagy keményre forrasztjuk. Amennyiben a rézcsőben gáz közlekedik, akkor a csövek csak kemény forrasztással kapcsolhatóak össze. A falak mentén húzódó csövekhez nagyon tetszetős fedőburkolatokat gyártanak, tehát bármely helyiségben is legyenek a csövek, nem rontják a szoba küllemét.

Az acélcsövek belső átmérőjének (névleges átmérő) egysége a col, 2″ nagyságig az átmérő colban számítandó, a nagyobb átmérőt az acél­csöveknél milliméterben jelöljük (1″ = 25,4 mm). A fűtési műanyag- és rézcsöveknél minden átmérőt milliméterben jelölünk.

Mivel ezeknek az anyagoknak sokkal simább a belső felülete, kisebb ellenállást fejtenek ki az áramló vízzel szemben és jobbak a hidraulikai tulajdonságaik. Kisebb lehet az átmérőjük azonos mennyiségű víz átáramlása mellett. Kisebb átmérővel is azonos mennyiségű hőt tudnak továbbítani. A fűtési műanyag és rézcsövek, valamint az idom­csövek minimum átmérője 6 mm. Sokkal többféle átmérőben gyártják őket, mint az acélcsöveket.

A fűtőcsöveket úgy kell vezetni, hogy könnyen üríthetők legyenek, és hogy könnyen lehessen őket légteleníteni. Egyenletes lejtéssel felszerelve, minél kevesebb ürítő és légtelenítő helynek kell lennie rajtuk. A cső vezetését, a kapcsolódásokat és a rögzítést úgy kell megoldani, hogy az szabadon tágulhasson. A padlón vagy falon átvezető csöveket védő­csővel (csőhüvellyel) kell ellátni, amely mind a csövet, mind az épület­szerkezetet védi a rongálódástól.

A cső hőtágulásának kiegyenlítése érdekében ajánlott a cső irány­változásának kihasználása. A cső tágulási értékének kiszámításakor a hőmérséklet különbségéből, a csőszakasz hosszából és a cső anyagából kell kiindulni.