Faházak - 114. oldal

Már a régi rómaiak is­merték az átriumos építkezést. Példánkban még­sem az antik kultúra iránti tiszteletből, sokkal inkább a szomszédos házakhoz való il­leszkedés miatt készült ez a megoldás. A délnyugati tájo­lású ház a falu közepén, egy beépített utcában áll, ahol a szomszédos épület elhelyezke­dése már meghatározta, hogy közel kell épülnie az utcához. A napos oldalra tervezett sza­bad felületek közvetlen kiala­kítása megoldhatatlan volt.

Átriumos, faszerkezetes ház mellett határoztak, amely dél­nyugatról északkelet felé egy emelettel emelkedik. Így a nap be tud ragyogni az utca felől az egyszintes házrész fe­lett a belső kertbe. így min­den fontosabb helyiséget az átrium felé tájoltak, ami az egész ház karakterét meg­szabja. Az, hogy az építtető és építész nagyon kedveli a fát, a belsőterek kialakításá­ban is megfigyelhető.

A lát­ható födém és tetőszerkezet, valamint – a csempézett fürdőszoba kivételével -a padlók is mind ebből az anyagból készültek. A külső falak vázkitöltéséhez gázbe­tont alkalmaztak. Ásványi alapú nemes vakolat, és vörös tetőcserepek egészítik ki ennek a rendkívüli háznak a látványát.

A telekhatáron futó, 4 m magas töltésen haladó út miatt nem éppen kedve­zőek a telekviszonyok, ráadá­sul a rendezési terv szigorú korlátokat szabott. így például a földszinti padló magasságát a középtengerszinthez viszo­nyítva határozták meg. A te­lek adottságaiból származó gondok megoldására, és a kü­lönböző életviteli és lakóigé­nyek kielégítésére a házat két különálló épülettel tervezték meg, melyeket üveggel fedett épületrész köt össze. Épületen belüli hidacska köti össze a lakóteret a „gyerekházzal”.

A favázas szerkezet lehetősé­get adott Manfréd Müller építésznek arra, hogy megoldja a nehéz feladatot. A ragasztott fa tartószerkezet lehetővé te­szi, hogy az oszlopok messze álljanak egymástól. A vázkö­zök beburkolva falként szol­gálnak, de üresen hagyva és üvegezve is állhatnak. A ház így könnyű, áttetsző. Az épí­tőelemek — a favázszerkezet és a félnyeregtető szarugeren­dái — tagolják a belső teret.

Melyik kisgyermekes építtető ne lenne boldog, ha hasonló méretű telekhez jutna egy szinte forgalomtól mentes utcában az erdő szélén, ahonnan ráadásul a kilátás is szép, mint a következő történetben? Olyan házat mutatunk be, ahol a két gyerek egy csodálatos környezetben zavartalanul fejlődhet.

Az utca végén a ter­mészet kezdődik — ideális hely kisgye­rekes családoknak. Ezt gon­dolhatták az építtetők is, ami­kor emellett a telek mellett döntöttek — beépítetlen, hegy­oldali, gyönyörű kilátással a völgyre – a felsőfranki Pegnitzben, hogy ezen épít­sék fel házukat maguknak és a két lányuknak. Igazából két különálló épületről beszél­hetünk, melyeket a bejárat köt össze.

A kialakítás nem építészeti játék, hanem funkcióval bír. Egyrészt nappali és háló épü­letrészre osztja fel a házat, másrészt „az épületek külön­választásával az épülettömeg optikailag csökkenthetővé vált” — jegyzi meg a bayreuthi építész A. Hollweg.

Valójában nem kicsi a ház, ez a kialakítás így hatásos. A lakórészt a lejtős terep miatt ki lehetett egészíteni egy jól megvilágítható pin­cével, ahová szauna és kan­dallószoba került. Efelett helyezkedik el a kis étkező­résszel rendelkező konyha, valamint egy nagy ebédlő és nappali, amelyek légtere a tetőig ér. Az ebédlő felett egy kis olvasó-galériát alakí­tottak ki. Ebben a jókora térben, ahol jól láthatóak a tartóoszlopok, tapasztal­ható, mennyire fontos volt a tervezőknek, hogy az ,,épület statikai konstruk­ciója látható legyen. Mi nem alkalmazzuk azt a „papírmasé” építkezést, amit sajnos egyre több helyen láthatunk, hogy falemezekkel burkolt vasbeton vázat építenek.”

Aki különösen odafigyel arra, hogy a faszerkezetes há­zában elegendő hőtároló anyag is legyen, az lehetőség szerint két rétegű falat épít, vagy — mint itt — a külső és belső falakhoz gázbetont használ.

Az alaprajz tervezésnél a ma már 7 és 9 éves lány­nak elengedhetetlen szerepe volt. „Számunkra az volt fontos” – meséli a háziasszony, „hogy a gyerekszobát játszó­szobaként is lehessen használ­ni, és hogy az mindenképpen a földszinten legyen.” A szót tett követte, amint azt az alaprajzon láthatjuk. A ját­szószobán kívül mindkét lánynak saját szobája van a tetőtérben, a lépcső egyene­sen az első, nagyobb szobába vezet fel, ahonnan a második gyerek szobájába juthatunk. Az, hogy mindkét gyerek jól érzi magát birodalmában, az az előző oldalon látott képekből is kitűnik. Egyébként a játszó- és a szülői hálószoba előtti folyosó is azért széles, hogy „további játékteret biztosítsunk” — világosít fel minket vendéglátónk.

Nemcsak a belső terekben, de kívül is sok lehetőséget nyújt a két részre osztottság. A lépcsőzetes kialakítás miatt sok kellemes apró tér keletke­zett, ahol – biztos nem csak — a gyerekek kellemesen el tudnak időzni. Például a kertre nyíló terasz, amelyet a játszószobából is meg lehet közelíteni, és ahonnan csodálatos kilátás nyílik a rétre és az erdőre.

Még a kikövezett, enyhén lejtős túloldali kocsibejáró is tökéletes játszóhely, „ideális versenypálya görkorcsolyázáshoz” — mondja a házi­asszony. Ezt a helyet kicsi korukban is kihasználták a lányok, amikor kisautóikban száguldoztak rajta. Természetesen a kert is sok teret ad a játéknak, pihenés­nek. Az erdő szélén áll a ba­baház, amit korábban, amíg a lányok kicsik voltak, a te­rasz mellett tartottak.

Aki ezt az idillt szemléli, nehezen tudja elképzelni, hogy az építész mennyit küzdött a hatóságokkal. A korai terveket, többek között egy sátortető csúcsként kiala­kított üvegpiramis gondola­tát el kellett vetnie.

Az ember később mindig okosabb, így a kérdésre „mit csinálna ma másképp?” — vendéglátónk rögtön rávágja „két egyforma nagy gyerek­szobát építtetnék, saját für­dővel”. Bár a fürdőszobát könnyen ki lehetne most is alakítani, de a második, már eleve kisebb gyerekszoba mé­rete így még tovább csök­kenne.

A ház két részre osztottsága a jövőben arra is szolgál­hat, hogy az egyik felében a gyerekek, a másikban a szü­lők lakjanak. „Ezt már át­gondoltuk a férjemmel” — mondja nevetve a házi­asszony, „átköltözünk a pin­cébe, ahol a szobánk mellett szaunánk és kandallónk is van — mi másra lenne még szükségünk?”

A dél-badeni Weil-am-Rheinban élő hattagú Eberhardt család házában kívül és belül is sok fát találhatunk. Felületét nézve: a homlokzat. Belül: a padló, a födém, és közöttük sok-sok jól látható fa. De a fának itt egyéb szerepe is van: mint minden fával történő építkezési módnál, a vázas szerkezet biztosítja azt a rugalmasságot, amivel később az építtető család a már elgondolt változtatásokat meg tudja valósítani.

A gyerekek nem valami viskóban laknak — foglalja össze Ingó Bucher-Beholz építész. A tetőtérben négy 15 m²-es szoba találha­tó – az egész család fent al­szik. Egy szoba a szülőké, egy a 9 éves Ingridé. Az alig egy éves Katrin még a szü­lőkkel alszik. És az 5 éves Anne és 3 éves Laura? „A két középső hamar elha­tározta, nem akarnak külön aludni, és így összeköltöztek” – meséli Mónika Eberhardt.

Mind a négy gyerek köz­vetlenül a szobájából kijuthat a szabadba. Két-két szoba osztozik egy teraszon. Innen könnyen lehet a közeli fáról szilvát enni, még csak ki se kell hajolni. A messze nyúló ágakról Mónika Eberhardt előrelátóan alulról fogja a gyü­mölcsöt szüretelni, hogy emiatt egy gyermeke se essen ki.

A negyedik szobában je­lenleg nem alszik senki, még­sem kihasználatlan. Valószínű­leg később Katrin kapja majd meg a mostani játszószobát. Ha Anne és Katrin mégis külön akarnak majd költöz­ni, a szülők levonulnak a jól megvilágított alagsori szobá­ba – minden lehetséges vál­tozatot jó előre átgondoltak.

Ma még azonban játék fo­lyik az emeleten. ,,Ha mele­gebb lesz, kiviszem a játékai­kat a teraszra, és ott játszat­hatnak tovább.” Ha esik, a nyitott nappaliba terjeszked­nek tovább, a középen álló csigalépcső köré. „Ha igazán rossz az idő, a négyszög körül tombolnak, fogócskáznak.”

Jobb a kertben, a közeli utca veszélyes, mert a most épülő lakónegyedben még sok teherautó jár. Weil-am-Rheinbann nem volt könnyű építési telket ta­lálni. „Manapság nem lehet válogatni” — mondja Mónika Eberhardt, „tulajdonképpen már mind elkelt, de akkor valaki meggondolta magát.”

Az építész, Bucher-Beholz lakóteleptervével megnyert egy rangos „takarékos, de környezetbarát építkezés” pályázatot. Az Eberhardt há­zaspár így figyelt fel rá. Az építész más faházait is meg­nézték, és azok is megnyer­ték tetszésüket. „Nagyon lel­kesek voltunk” — meséli. „A férjem jól érthető, markáns megjelenésű házat akart.” Mindketten fontosnak tartot­ták, hogy „az építészet/ökológia arány megfelelő legyen.”

A fény. „Bucher-Beholz házainak megvilágítása egye­dülálló. A mi házunkban is ilyet szerettünk volna.” így az üvegfelületek a padlótól a te­tő alá húzódnak. A napfény beragyogja a háló- és gyerek­szobákat éppúgy, mint a földszinti családi helyiséget, mely konyha, étkező, nappali és dolgozószoba egyben. A 2×2 m-es osztású, látható szárfák és fa tetőgerendák ál­tal nyitott tér belső szerkezete tisztán tagolt.

A nap járásának megfele­lően, körben 2 méterenként üvegtáblák és könnyű szerke­zetű falszakaszok váltakoz­nak. A nyitott építési mód jelentősen megkönnyíti a napenergia felhasználását. így az Eberhardt háztartásban mindjárt nem olyan borúsak a gázszámlára tévedő tekinte­tek.

Hangszigetelés

De hogy valósítható meg egy ilyen nyitott épületben a hangszigetelés? Sok gyerek, nagy zaj? Nem jár-e hang­technikai tévúton egy hatta­gú család? Két dolgot külön kell választani! Először is, nyitott épületekben a legfon­tosabb szabályok a fegyelem és a figyelmesség. Bucher-Beholz mérnök a 40 dB-es szigetelést elegendőnek tartja. Egyébként is „igény szerint minden megoldható, még egy faházban is” — állítja a tapasztalt építész.

Kecses acél csigalépcső köti össze a szinteket, amit tető­ablak világít meg. Egy kis­gyerekes házban azonban ez nem egy magától értetődő szerkezet. „Még egyik sem gurult le úgy igazán” — nyug­tat meg Eberhardtné. Katrin még olyan sovány, hogy át tudna csúszni a rácsok közt. A biztonság kedvéért ezért a földszinten és az emeleten röplabda-háló zárja le a lép­csőt, amin a nagyobbak át tudnak lépni. Ugyanakkor a szülők a gyerekek lelkére kö­tötték, „a lépcsőmászás tilos.” Ügy tűnik, sikeresen.

A padlásról a család tuda­tosan mondott le. A tetőtéri szobák így magasabbak, és talán majd ha a gyerekek nagyobbak lesznek, galériát építenek, hogy az ágyak fel­helyezésével több térhez jus­sanak. A tárolóhely elvesztése nem zavarja őket: „egyéb­ként is csak olyan dolgok porosodnának a padláson, melyeket már rég ki kellett volna dobni, el kellett volna adni, vagy ajándékozni” — állítja a háziasszony. És van hely padlás nélkül is egyrészt a pincében, másrészt a tetőtér plafonig érő beépített szekré­nyeiben. A kert végében pe­dig fém konténerház áll a biciklik és kerti szerszámok ré­szére.

„Miért nincs járólap a fürdőszobában?” „ A vendé­gek gyakran csodálkoznak a linóleumon. Mindenütt le van ragasztva, a szélein he­gesztve – biztosít bennünket Mónika Eberhardt -, így még nagyobb áradásoknak is ellenáll”. Fugák nélkül „pilla­natok alatt ki tudok takarítani”. Épp ilyen könnyen tisz­tán tarthatóak a nagy tük­rök, a zuhanyzófülke és a fürdőkád melletti terület, amelyektől a fürdőszobák na­gyobbnak és világosabbnak tűnnek.

A konyhából Eberhardtné jól láthatja, mit csinálnak a gyerekek, nem hajolnak-e ki túlságosan, hogy gyümölcsöt szedhessenek. A terasz padló­ja fémrács, aminek meg van az a további előnye is, hogy még több fényt enged be a nappaliba, valamint „a sár és piszok, amit a gyerekek fel­hordanak, egyszerűen leesik” a szintén rácsborítású terasz­ra. Addig jó, amíg a felnőt­tek nem ott kávéznak…

A családi házaknál már jól bevált a fakeretes szerkezetű építési mód. Sok­kal ritkábban találkozhatunk azonban vele iker-, vagy többlakásos házak esetén.

Hogy ez az építkezési módszer ikerházaknál is praktikus, jól bizonyítja ez a Heinz Schier által tervezett, mindenütt kitűnően hőszige­telt épület, amely így az energiatakarékos házak közé tartozik. A földszinten megfigyel­hetjük, hogy az étkező és a konyha egybenyílik, a nap­pali azonban külön áll. A te­raszon a két nagy ablakele­met galambkék zsaluk fedik.

A Schaudel család környezetkímélő házat szere­tett volna. így az építkezés során, amennyire lehetséges, lemondtak a műanyagokról, és csak környezetbarát festé­keket és pácokat használtak.

A rendezési terv szerint a háznak a hosszanti oldalával az egyik telekhatár felé kell tekintenie, így a déli oldalon fekvő kert messziről belátha­tó. Ahhoz, hogy mégis le­gyen egy kis magányuk, a főépület és a szomszéd kert közé egy kis belső udvart építettek, melyet az utca felé a garázs zár le. A ház és a ga­rázs félnyeregtetői egymás felé fordulnak, és befedik az udvar bejáratát. Minden szo­bát az udvarra tájoltak, így a földszinti konyha kijárata is ide nyílik.

A ház klasszikusan egy­szerű alakja a környe­zetvédelmi — és az építtetők egészségügyi igényeinek kö­szönhető. A délre és nyugatra néző nagy ablakok viszont passzív napenergia-nyerők. Egyszerű formákat találunk a házbelsőben is, a nappali, az étkező, és a konyha közös légtérrel került kialakításra. A középen elhelyezkedő kecses fa- és acélszerkezetű lépcső választja el a külön­böző funkciójú területeket. A svédkályha acélkéménye egészen a tetőig hangsúlyozza a teret.

A környezeti szempontok nem véletlenül kerültek előtér­be. Az építtető család allergi­ában szenved. A három gyermek neurodermatitiszes. Ez éppen elég érv amellett, hogy saját „allergénszegény” falak közé költözzenek. Minden felhasznált építőanyagot gon­dosan ellenőriztek. így pl. a természetes festékekben gyak­ran használt citrushéj-olajok sem állták ki a próbát.

További feltételek, melyek­nek teljesülni kellett: rövid építési idő, alacsony költsé­gek és környezetbarát építési mód. A deszkaköteges építési mód minden kihívásnak megfelelt, és így ennél az épületnél a pincétől a tetőig ezt alkalmazták. Előnye, hogy a falak vékonyak — így na­gyobb lesz a hasznos tér — és a zárt fafelület miatt jó a hangszigetelése. A tűzrendészeti előírások is könnyen betarthatók. Az ácsműhely­ben nagyrészt előre kialakí­tott fal- és tetőelemeknek köszönhetően a ház három napon belül szerkezetkészen állt, beleértve az ablakokat, a szaniter berendezéseket is.

A faszerkezetet betonblokk falazatú pince, és mészzúzalé­kos betonpadló egészíti ki. Az elektromos hálózat éppúgy hozzátartozik a házhoz, mint a WC-öblítéshez használt esővízgyűjtő, vagy a napele­mes vízmelegítő.

Ami nem tud széltében növekedni, az felfelé igen. Ez a kék-fehér faház a város közepén található. Egy korábban már beépített, és azután megosztott telekre épült. A teljes 470 m²-nyi alapterületből csupán 70 m² volt beépíthető, de ezt a hát­rányt ellensúlyozta a négy épületszint. A színek és alap­anyagok váltakozása kelti életre a homlokzatot. Az oromzat magasságát optikailag éppúgy csökkenti az alul kékre festett faburkolat, mint felül a fehérre festett fa lam­béria.

A pinceszint, a konyha beszögellése melletti bejárat, és az ablakkeretek itt is fehérek. A tetőt és a falelemeket részben előregyártották, így a házat egy nap alatt fel lehe­tett állítani. A cikornyamentes építési vonalak, a jó tulajdonságú szigetelőrétegek, és a hőszigetelt ablakok se­gítségével a ház fokozottan energiatakarékos.

A földszint a család köz­pontja az összenyitott nappa­lival, konyhával és étkezővel. Két kijárat nyílik a kertbe. A későbbiekben télikert is épül majd. Az emeleten a szülők szobája és a két gyer­mekszoba elegendő helyet nyújt a család visszavonulásá­ra. A tetőtérben levő pihenő­szoba nyugodt munkakörül­ményeket és szép kilátást biztosít. Az alagsorban ven­dégszoba van, mely előtt a földmunkák után kis kert is kialakult.

Ebben a példánkban két ház alkot közös egysé­get. Derékszögben állnak, és az emeleti erkély köti össze őket. Ez a megoldás annak eredménye, „hogy a telek egyik vége a városköz­pont felé néz, a másik meg semmitmondó új lakótöm­bökre” — magyarázza a terve­ző. Egy idilli udvar jött létre.

„A ház elhelyezése figyelembe veszi a régi kerti fákat, szabadon hagyja a kilátást a templomra, egy régi parasztházra, és a Bodenseera.” A különleges alaprajznak köszönhetően a 4 m széles és 26 m hosszú épületben „a szobákat úgy sikerült el­rendezni, hogy mindkét ol­dalukról kapjanak fényt. Az emeleten minden szobá­hoz lehetett galériát építeni.”

A telkek nem mindig kis mére­tükkel okoznak gondot az építész­nek és építtetőnek — gyakran egyéb akadályokat is le kell győzni. Mit tehetünk egy nagy lejtésű telekkel, amin még egy régi ivóvíz tároló is van? Hogyan határolódjunk el a kevésbé esztétikus környezettől? Hogy használha­tunk ki legjobban egy szűk telket?

Wooden ships on the water, very free, and easy – énekelte 1969-ben a Crosby, Stills & Nash trió. 1996-ban a Wilde család háromszintes faháza a fekete-erdei hegyol­dalból mered az ég felé, egy olyan telken, melyen egykor egy ivóvíz tároló állt. Akik az utcáról nézik, valóban, mint­ha egy tengerjárót látnának, amint utat tör magának a hullámok közt. És aki be akar lépni a házba, annak mintha a gépteremből a parancsnoki hídra kellene feljutnia.

Óriási házról van tehát szó? Egyáltalán nem, hiszen az alapterülete csupán 6 x 12 m, azaz 72 négyzet­méter. A telek dőlésszöge mellett nem is képzelhető el rajta nagyobb ház. „A telket a lakóközösség leírta” — meséli a háziasszony, Helga Wilde. „Két beépített telek közti foghíj, amin ráadásul a régi ivóvíztároló is állt — érthető, hogy nem sokan pályáztak rá.”

Az építtetők mindhárom gyer­mekének a föld­szinten 15 m² alapterületű szo­bája van – a fürdő­szobával együtt az egész szint az ő külön birodal­muk. A szülők há­lószobáján kívül a tetőtérben talál­ható a galérián kialakított nyitott dolgozótér is. Tulajdonképpen kár, hogy mun­kára szolgál…

Amit a hátrányának gon­doltak, végül is a telek előnyévé vált. Egyrészt fele­annyiért adták négyzetméte­rét, mint a környéken a töb­bit, és a víztárolóból eredő gondokat az építész Martin Cleffmann nem drága lebon­tással oldotta meg, hanem egyszerűen meghagyta, és rá­építette a házat.

„Alaplemezre így is szük­ség van, de alapozni már nem kell” — magyarázza iro­dájában, ami a konstanzi kikötőben áll, történetünk utolsó tengeri utalásaként.

A tárolót nagyobb felújítás nélkül fel lehetett használni. Ez a megoldás annyiban volt előnyös, hogy a házat erede­tileg feltöltött talajon, maga­sabban akarták elhelyezni. Ott azonban talaj süllyedési problémák voltak, és nem biz­tos, hogy kivédhetők lettek volna, amit a talajminták is mutattak. Végül, de nem utolsósorban, a tárolót a ké­sőbbiekben a vízgazdálko­dásban, vagy a napenergiát hasznosító rendszer kiépítésé­ben használni lehet.

A kissé talán kedveződen fekvés ellenére a Wilde csa­ládnak nem kell lemondania a szép kilátásról. Még csak nem is kell közvetlenül az ablak mellett állni ahhoz, hogy a várhegyre, vagy a Mühlbach völgyére láthasson. Ez a keskeny épületformá­nak, a galériás nyitott alap­rajznak, valamint a nagy ab­lakoknak köszönhető. A ház vázas faszerkezetű, 2 méteres rácsközökkel. Cleffmann mérnök kedveli a vázszerke­zetet, akár fából, mint itt, vagy fémből, mint saját ott­honában. A ház kívül lu­gasszerű fémállványban foly­tatódik, ami könnyedebbé teszi a ház megjelenését, úgy mint a teraszok vagy a bal­konok.

Persze az élet a nyitott lakterekben nem probléma­mentes. „Hiányzik a vissza­vonulás lehetősége, amire szükségem lenne három gye­rek mellett.” — mondja a ház asszonya. A család éppen ezért azon gondolkozik, hogy kiszélesíti a.galériát úgy, hogy a tető alatt még egy csukható szobát alakít­hassanak ki.

És éppen itt mutatkozik meg a faváz óriási előnye. Mert ahogy a háziasszony is megjegyzi, ilyen átalakításo­kat viszonylag könnyen meg lehet oldani: „Először tapasz­talatokat kell szerezni, és utá­na ki lehet alakítani a saját igényeknek megfelelő változ­tatásokat.”

Alaprajzilag a ház emele­tenként elhatárolt, három részre van. osztva. Az alsó szintet a gyerekek lakják, a felsőt a szülők, és a középső a család találkozási központja. Cleffmann építész szerint minden egyéb megoldás odavezetne, hogy a gyerekek látogatóit lehetne kerülgetni egész nap, akik még a hűtőt is üresre ennék.

A ház nem nagy. Messziről nem téveszthető össze a többi­vel, arányos, és a tájba is har­monikusan illeszkedik. Harmonikus, mint Crosby, Stills & Nash éneke…

A húgom tolókocsival is jól használható, ökoló­giailag megfelelő családi há­zat szeretett volna. A férje ékszerészműhelyét és boltját is el kellett helyezni. Werner Grosse építész számára nem volt szokványos a feladat, amihez hosszas keresés után találták meg a megfelelő tel­ket. Mivel a terület egy töl­gyes közepén fekszik, sötét és nyirkos. Ennek ellenére ké­nyelmes házat építettek rajta. „Az alaprajz egy hosszú tég­lalap, és egy ék alakú részből áll.” Az ékben található az ékszerészműhely, mely üzlet­ként és szélfogóként is szol­gál. A szélfogóhelyiség üveg­ajtaja mögött trapéz formájú folyosó vezet az étkező-nap­paliba.

Ehhez ajtó nélkül csatlakozik a konyha. Az üveghomlokzaton át szép ki­látás nyílik a változatosan ki­alakított kertre. „A rövid úton megközelíthető, prakti­kusan kialakított és lehetőség szerint egymásba nyíló he­lyiségeket úgy kellett meg­tervezni, hogy kellemes atmoszférájú, napfényes ház le­gyen az eredmény” – emlék­szik Grosse. Sikerült is, még­hozzá elérhető áron.

Az építtető egy negyedik generációs asztaloscsalád. Szabályos nyolcszög alakú. Bár a szobák sarkai hegyesszögűek, nagyságuk mi­att elegendő felület áll rendel­kezésre. Középen lépcső, és épületgépészeti akna található. Ez utóbbiban helyezték el az összes épületgépészeti vezeté­ket, ami azzal az előnnyel jár, hogy egy központi helyről könnyedén csatlakoztatható minden helyiség. A ház közepén lévő szerkezet támasztja alá a tetőt és a fö­démeket is.