Bár a Viktória-korszak bő fél évszázadot ölel fel, és számos, gyakran eklektikus építészeti és díszítőstílusokat befogadott, a főbb irányzatok színvilága markánsan különbözik. Az 1850-es évek előtt a világosabb klasszicista színek, főleg a halvány rózsaszín, mandula, levendulakék és irizáló fehérek voltak divatosak, bár a „férfias” könyvtárakban és étkezőkben sötétebb színeket is alkalmaztak, amilyen például a bíborvörös.
A 19. Század harmadik negyedében előtérbe kerülő markánsabb paletta uralkodó színei a hagyományos földszínek, a vörösek és barnák, élénk anilinzöldek, kékek, sötétlilák és sárgák, valamint az előszeretettel használt arany. A század utolsó negyedében ezen erőteljes, színpompás „érett viktoriánus” paletta ellenhatásaként a világosabb, visszafogottabb tónusok lettek népszerűek, különösen a sárgásfehér, az elefántcsont, az olívzöldek, a rózsapirosak, a halványkékek, a lágy szürkék és a fehér.
Fent: Világosabb, késő viktoriánus színek (fehér, szürkészöld és kőszínek) egészítik ki a mahagónibútorokat és a sötét rózsaszín, sárga és bíborvörös bútorszövetet.
Fent: A lécburkolatú viktoriánus házakon gyakran alkalmaztak kontrasztos színeket: ezeken az 1890-es években épült, fehérre festett amerikai sorházakon az ablakkereteket például palackzölddel emelték ki.
Fent: A Goodwin-társalgó (Wadsworth Atheneum, Hartford, Connecticut) virágmintás tapétájának visszafogott, harmonikus színei gyakoriak a 19. Század végi enteriőrökben.
Fent: A Viktória-korszak végén divatos, visszafogott harmadlagos színeket gyakran élénkítették. Itt ezt a szerepet a szék kék kárpitozása tölti be.
Fent: A festett üveg igen kedveltté vált a Viktória-korban. A tökéletesedő síküveg-gyártás révén nagyobb táblák is készülhettek, de a neogótika a kisebb, ólomüveg berakású ablakokat preferálta.
Fent: A tapétákon a 19. Század derekán divatos naturalisztikus, élénk színű növénymintákat fokozatosan felváltották a stilizált, tompább színű, például olajzöld és halványsárga motívumok.
Fent: A koloniális korszakban népszerű lambériázott szobák a 19. Század végén ismét divatba jöttek. A képen látható helyiség (Wadsworth Atheneum, Hartford) héjkupolás szekrényt is magában foglal.
Fent: A Viktória-korban az aranyozást a képkeretek, képsínek és a lábazat szegélyének díszítésére alkalmazták. Ez a megoldás gazdagította és melegebbé is tette a palettát.
Ezt a tágas, háromszintes viktoriánus villát téglából építették Dél-Londonban az 1890-es években. Tulajdonosai kérésére nemrég kívül-belül felújította Christophe Gollut, ismert londoni lakberendező és régiségkereskedő.
Fent: A földszinti előtér díszítése világosabb, mint az előképeké volt a Viktória-kor közepén: az ajtókat és a lambériát szürkés-krémszínűre festették, a matt, vakolt falak fent fehérek. Klasszikus megoldások láthatók az ajtó fölötti koronapárkányzaton és a tört vonalú oromzaton is.
A késő viktoriánus angol házak többségéhez hasonlóan itt is számos neoklasszicista kiegészítő található. Kiemelkednek közülük az egyszerű, egyenes vonalú tagokkal és frízekkel kialakított kandallók, a díszes szemöldökfák (ezekhez tört vonalú oromzat és kis koronapárkányzat tartozik), a változatos párkánystukkók, melyek közül a mívesebbeket tojássor vagy stilizált virágmotívumok díszítik.
Fent: A drapéria nélküli kétszárnyú ablakokkal megvilágított nappali ablakülését élénkvörössel kárpitozták. Mintás díszpárnák sorakoznak rajta.
A helyiségek többségét ezenkívül képsín és lábazat is gazdagítja, a fal így – a klasszikus mintákat követve – három részre (architráv vagy párkányfríz, mező vagy faltükör és lábazat) tagolódik. Számos viktoriánus házhoz hasonlóan azonban az építészeti megoldások itt sem a klasszikus ornamentikából eredeztethetők. Az ablakok fakeretezése például a 16. És 17. Század eleji, ún. Jakab-kori előképeket idézi.
Christophe Gollut új, a nagy ablakoknak köszönhető sok természetes fényt kihasználó belsőépítészeti tervébe jól illeszkednek az eredeti kiegészítők, így a belső terek azokat a világosabb, derűsebb enteriőröket idézik, amelyek a Viktória-kor végén jöttek divatba az Atlanti-óceán mindkét partján. Ennek érdekében az ablakok többségét függöny nélkül hagyta, és a sötét, meleg viktoriánus vörös és kék színek háttereként halványzöldekből, világosabb kőszínekből, a sárga és a fehér árnyalataiból álló palettát alkalmazott. A telt színek főleg az egyszerű, sűrű mintás bútorkárpitokra és a szőnyegekre korlátozódnak, és mindenütt a mahagónibútorok sárgás- és vörösesbarna tónusaival társulnak.
„Elterjedt, ámde téves elképzelés, hogy a viktoriánus enteriőrök sötétek és barátságtalanok voltak.” (Christophe Gollut, lakberendező)
Fent: Törtfehér és krémszín árnyalatok adják a semleges hátteret a kandalló élénkebb, kék keretéhez és a finoman erezett márvány asztallaphoz.
Fent: A könyvtárban a falakat kéttónusú halványzöld csíkos francia tapéta borítja. A 19. Századi szófa mutatós háttámlája különlegesen kezelt mahagóni, kárpitja Paisley-kelme. Mintáit (stilizált fenyőtoboz és más botanikai formák) a 19. Század végén Angliában, Franciaországban és az Egyesült Államokban divatos import kasmírkendők ihlették.
Fent: A könyvtár ezen sarkában kényes egyensúly jött létre a világosabb színek (halványzöld fal, fehérre festett mennyezet, törtfehér alapú virágmintás szőnyeg) és a sötétebb felületek (vörös alapszínű terítő, rózsafa utánzatú könyvszekrények, kandalló) között.
Fent: A díszszalonok klasszikus kelléke a fehér szobrászmárvány férfibüszt, amelyet itt oszlopos faux porfír talapzattal láthatunk.
Fent: A jó megvilágítású szalon tereit kiemeli a mennyezet és az építészeti elemek fehére, valamint a tapétázott és festett falak, illetve a függönyök világos zöld tónusai. Ellenpontjukat a vegyes – egyszínű és mintás – bútorszövetek, illetve a párnázott bútorok melegebb árnyalatai (főleg vörösek és rózsaszínek) biztosítják.
Fred Hughes, Andy Warhol menedzsere az 1970-es évek elején vásárolta meg ügyfelétől New York Cityben, a Lexington Avenue-n álló négyszintes, késő viktoriánus házát. Az enteriőröket ezt követően eredeti, 1889-ben Henry J. Hardenbergh (a Central Park első híres apartman tömbje, az ún. Dakota-ház építésze) által kialakított állapotuknak megfelelően állíttatta helyre.
Fent: A smaragdzöld utcai szalonban faux marbre festésű kandalló áll. A Viktória-korban a faragott és öntöttvas kandallókra is márványmintát festettek. Ugyanilyen népszerű volt, és itt is látható a tükrön a kandalló fölött, az egzotikus rajzolatú és textúrájú keményfák (például rózsafa, mahagóni és tölgy) gesztjét utánzó festés. Ahogy a viktoriánus helyiségek többségében, itt is sokféle dísztárgyat tartanak a kandallópárkányon.
A felújított helyiségek dekorációja – főleg a falak markáns színei, például a smaragdzöld, padlizsánlila, élénk kékek, sárga okker – az érett viktoriánus stílusra volt jellemző. Mint a 19. Században, most is aranyozott stukkók, sablonnal festett motívumok és arany képkeretek egészítik ki a palettát. A világosabb falfelületek – a dolgozószobában ilyen a halványsárga elefántcsontszín és a grège (szürke és bézs keveréke) – szintén autentikusak; igaz, akkoriban főként a hálószobákban használták ezeket.
Fent: Fred Hughes dolgozószobája. Kedvence, a szürkéből és bézsből kevert hideg grège – itt a kandalló és a fal színe – semleges háttér a festményekhez, műtárgyakhoz. Ezt a színt Nancy Lancaster, a jelentős 20. Századi amerikai belsőépítész is kedvelte. A kandallópárkányokon sorakozó dísztárgyak közül különlegesek az új-mexikói zuni puebloindiánok sárga, fekete és fehér maszkjai.
Az érett viktoriánus stílus elsősorban a ház berendezésében mutatkozik meg. A 19. Század második felében mindinkább divatba jött a régi bútorok gyűjtése, és Fred Hughes pompás kollekciója is ezt a hagyományt követi. A fontosabb helyiségekben míves európai és amerikai régiségek, Adam-, empire, regency, szövetségi stílusú és neogótikus darabok zsúfolódnak az érett viktoriánus stílusra jellemző módon. Finom erezetű keményfa (rózsafa, mahagóni) felületük patinás színekkel gazdagítja a palettát.
Mindez – a sokféle stílust és ornamentikát kedvelő viktoriánus ízlésnek megfelelően – eklektikus műalkotások és műtárgyak gazdag gyűjteményével egészül ki: jellegzetes darabjai például a 17. Századi olajfestmények, a Canova-szobrok, késő György-kori falikarok, Warhol selyem-szitanyomatai, valamint az amerikai indiánmaszkok Santa Féből.
Fent: Az utcai nappali falai és párkányzata élénk smaragdzöld. A zöld visszafogottabb árnyalatban jelenik meg a bútorszöveten. A képkeretek, a kagyló formájú falikarok és a párkányzat alatti szegély aranyozása mellett a középső portré és a 19. Századi orosz szófa vörös és vörösesbarna tónusai uralják a helyiséget.
Samuel L. Clemens, írói nevén Mark Twain, 1873-ban telket vásárolt magának a Nook Farmként ismert birtokon, a connecticuti Hartford külterületén. Az 1874-ben elkészült épületet Edward Tuckerman Potter (1831-1904) New York-i építész tervezte. Arculata számos korabeli amerikai viktoriánus házéhoz hasonlóan eklektikus. Az Anna királynő-stílus mintás téglafelületei váltakoznak a Stick-stílusra jellemző meredek nyeregtetőkkel, verandákkal, mívesen faragott balusztrádos tornácokkal.
Fent: Mark Twain vöröstéglás házának mintázatát cinóbervörös és fekete festés emeli ki. Cinóbervörös a festett ácsmunka és a tetőcserepek némelyike is; ez utóbbiak kontrasztját a finom rombuszmintát alkotó palaszürke cserepek biztosítják.
A fontosabb helyiségeket és berendezésüket 1881-ben a belsőépítészek nagy tekintélyű szervezete, az Associated Artists újította fel, melynek tagja volt többek között Louis Comfort Tiffany, Lockwood de Forest, Candace Thurber Wheeler és Sámuel Colman.
Fent: A könyvtár fal- és mennyezettapétájának mértani mintázata sablonnal készült: türkizkék alapon arany színű. Az aranyozás ismétlődik a párkányzaton és számos képkereten is.
Munkáikat a színek (vörösek, rózsaszínek, arany és ezüst, kékek, zöldek, valamint a polírozott fabútorok meleg tónusai) harmonikus, kifinomult alkalmazása jellemzi. Ezeket az árnyalatokat, illetve a fontosabb helyiségek vakolatán, tapétáin és lambériázott lábazatain látható sablonmintákat és motívumokat többnyire keleti előképek ihlették.
A Mark Twain-ház enteriőrjében a 19. Század végén divatos afrikai, közép-keleti, indiai, kínai, japán és amerikai indián színek, formák ötvöződnek az építészet, az iparművészet és az ornamentika hagyományos európai formanyelvével.
„Minden enteriőr csúf ehhez a tökéletes ízlésre valló, álomszép színekben pompázó földszinthez képest.” (Mark Twain, író)
Fent: Az étkező falait 1881-ben domborított, sablonnal festett, vörös és arany liliommintás tapétával borították. A Viktória-korban a vöröset tartották az aranykeretes festmények legalkalmasabb háttérszínének. A bordó plüssbársony drapéria az étkezőt a könyvtártól elválasztó portiére-ek egyike.
Fent: Valószínűleg Tiffany tervezte az előtér falának ezüst sablonmintáját, az amerikai indián textíliákat idéző, rézvörösre festett falat és mennyezetet. A széket vörös virágmintás damaszttal kárpitozták.
Fent: A társalgó falait lazacszínű alapon kelet-indiai stílusú, ezüst sablonminták, motívumok osztják mezőkre. Lockwood de Forest tervezte, aki alaposan ismerte Egyiptom, Szíria és India hagyományos művészetét.
Fent: Az egyik vendégszobában a falakat, ajtókat, ajtó- és ablakkereteket, szegélyeket egységesen fényes élénk kékre festették. Az arannyal festett csillagok (kedvelt amerikai motívumok) és stilizált klasszikus levélmintás bordűrök színe megismétlődik a párkányzaton. A mahagóniágyak (1800 k.) Vörös rojtos, halványsárga baldachinját függönyanyagból varrták.
A roseland cottage 1970-ben került az új-angliai régiségek megőrzésére alakult társaság tulajdonába. Ekkor nyilvánították nemzeti történelmi műemléknek. A házat 1846-ban az angol származású Joseph C. Wells építész tervezte nyári lakként Henry C. Bowen, módos üzletember, a republikánus párt befolyásos támogatója számára.
A számos külső melléképülettel (pajta, jégverem) körülvett ház a Connecticut állambeli Woodstock egyik magaslatán áll. Stílusát, a festői viktoriánus neogótikát eleinte Andrew Jackson Downing építészeti szakíró népszerűsítette az Egyesült Államokban. Downing „eredetisége, merészsége és vitalitása” miatt dicsérte az irányzatot, amely ekképpen „ideálisan alkalmazkodik az ember független szelleméhez”.
Fent: Az ikerszalonban a képsín fölötti linkruszta-fríz az 1880-as években készült. A linkruszta a késő Viktória-kor kedvelt falburkolása: lenmagolaj, mézga és fapép vászonra felvitt elegye, domborúan megmintázva.
A meredek, oromdíszes nyeregtetők, indamotívumos gerinckiképzés, lándzsaívek, manzárd- és zárterkély-ablakok, sima és festett ólomüveg és a függélyes jelleg teszi a ház külsejét tipikusan neogótikussá. Élénk rózsaszínre festett és a romantikus viktoriánus építészetnek így tökéletesen megfelelő fadeszka- és lécburkolata jellegzetesen amerikai megoldás.
A rombuszmintás ólomüveg ablakok mellett a gótikus stílű építészeti elemek és kiegészítők közül az ikerszalon két részét elválasztó lándzsa alakú csúcsív tűnik ki. A bútorok – a lándzsa-, szamárhátívű és oromdíszes támlájú kárpitozott székek, pamlagok – többsége szintén neogótikus munka. Legalább ennyire jellemző azonban a viktoriánus stílusra az enteriőrök színvilága is.
Fent: A linkruszta alatti falmező tapétáját a Viktória-kor végi enteriőrök kedvelt, stilizált levélmintája díszíti, természethű, zöld és halvány barna árnyalatokkal.
Uralkodó színei elsősorban a linkruszta-frízen, a mahagóni- és tölgybútorokon, a festett ajtókon, az ablakkereteken, valamint a pácolt, polírozott padlófelületeken megjelenő barna, zöld és sárga sokféle, viszonylag visszafogott árnyalata. A sokak által túlságosan komornak tartott „templomi” sötétbarnát, mely a középkori Európában a gótikus templomok faragott berendezésének meghatározó színe volt, ez esetben élénkebb színfoltok (például a vörös vagy kék bútorszövet, kék-rózsaszín keleti szőnyegek, valamint természetes megvilágítású vörös-sárga-zöld üvegfelületek) egészítik ki.
Fent: Roseland Cottage deszka- és lécburkolatát az 1880-as években kedvelt élénk rózsaszínre festették. A neogótikus elemeket (például lándzsaablakok, díszes gerincképzés) sötét bíbor festéssel emelték ki.
Fent: Az ikerszalon tapétájának színei, a sárgák és barnák ismétlődnek a neogótikus mahagónibútorokon, a pácolt, polírozott bütüillesztéses padlón, a festett ajtókon és szegélyeken. A Viktória-kori enteriőrökben a merészebb színek foltszerűen, a kárpiton, a szőnyegeken, valamint visszafogottabban a párkányzaton és a frízen jelennek meg, amelyek díszeit arany, zöld, halvány és élénk kék tónusokkal is kiemelték.
Fent: A neogótikus házakban gyakori színpompás ólomüveg a paletta fontos része. Roseland Cottage zárterkélyének üvegezésén a hagyományos rombuszminta sárga, vörös és zöld színű. A vörös plüssel kárpitozott, mahagónivázas pamlag áttört szamárhátíves, oromdíszes háttal jellegzetesen amerikai neogótikus bútordarab.
A viktória-korban, az 1830-as évek végétől a 20. Század elejéig az építészet és a díszítőművészet szokatlanul eklektikus. Számos stílus – többségük valamely korábbi irányzat felélesztett változata – virágzott különböző időszakokban.
Ilyen volt a középkori európai művészet architektúrája, ornamentikája ihlette neogótika; a neoreneszánsz, a neobarokk és a neorokokó; a 18. Század végi és 19. Század eleji klasszicizáló Adam-, regency és empire stílusok, valamint az Amerikában jellemző és nagyjából az angol regency mintáját követő „olaszos” irányzat. Emellett a külföldi utazások és a külkereskedelem lehetőségeinek bővülése is segítette az összefoglalóan „keleti”-nek nevezett (kínai, japán, indiai, perzsa, arab) ornamentika és díszítőstílusok asszimilálását.
Fent: A viktoriánus neogótika az 1840-es évektől vált népszerűvé. Angliában a házakat gótikus polikróm díszítősávokkal látták el. A szálfában bővelkedő USA-ban a deszka- és léczsaluzás terjedt el, ami színpompásabb külsőt tett lehetővé: ezt bizonyítja az 1846-ban épült Roseland Cottage (Woodstock, Connecticut) is, mely ma eredeti színeiben – bíbor és rózsaszín – pompázik.
Fent: A Viktória-kori stiláris eklekticizmust példázza Mark Twain házának (Hartford, Connecticut) 1881-ben kialakított könyvtára. Japonaiserie stílusú arany-türkizkék tapétájához a könyvszekrény klasszikus mintákat idéző faragványai (indázó voluták, közöttük félrozetta) társultak.
A korszak stiláris eklekticizmusa többféleképpen nyilvánult meg. Sok épületet egy bizonyos stílusban építettek és rendeztek be, de az is gyakori volt, hogy az egyes helyiségeket más és más stílusban tervezték, díszítették: a neogótikus könyvtár mellett békésen megfér a neorokokó hálószoba, a neoklasszicista előtér és a perzsa stílű dohányzó. Gyakran társították különböző stílusok jegyeit egy mívesebb, zsúfoltabb berendezésű helyiségben.
Az 1860-as évek végén megjelenő arts and crafts mozgalom hívei szerint ez stiláris szempontból zsákutca volt: ők inkább az egyszerű formákhoz, igényesebb kézműves munkákhoz való visszatérést hirdették, ami a középkori nemzeti építészetben lelhető fel, jóllehet reneszánsz és keleti motívumokkal, képi világgal társítva.
Az Atlanti-óceán mindkét partján egészen a második világháborúig hatott ez az egységesebb, „hiteles” stílus, amely előkészítette a modernizmus szigorúan racionális elveken alapuló irányzatát.
Fent: Roseland Cottage ikerszalonjának neogótikus formái, motívumai például a két helyiség közötti csúcsív (tölgyfát imitáló pácolt fenyőből), az áttört faragványok, a levéltekercs-díszek a pamlagok támláján, a csúcsban végződő székhátak, a középkori jellegű, színes üvegablakok.
Fent: A Christophe Gollut által nemrég felújított dél-londoni viktoriánus villa (az 1890-es évekből) világosabb, szellősebb, mint a 19. Század végiek általában. A diszkrét színek kontrasztját a fehér, simára vakolt mennyezet, halványsárga falak, ablakkeretek és baluszterek, halványbarna korlátok és korlátpillérek adják. Élénkebb színek csak a késő viktoriánus csillár festett üveglapjain tűnnek fel.
Fent: Fred Hughes 1889-ben épült New York-i lakóházában az élénksárga falak a 19. Század eleji empire markáns, telített színeit idézik. A bútorok, dísztárgyak (az amerikai indiánokat ábrázoló fényképektől a hordozható, ebonizált viktoriánus íróasztalig) a korszak ízlésének megfelelően eklektikusak.
A Gusztáv-palettát a világos színek – púderszerű törtfehérek, halvány kékek, zöldek, rózsaszínek, szürkék (peri grot) és szalmasárga – uralják. Ezek elsősorban a fal, a mennyezet és a bútorok en-suite festett alapszínei; a törtfehérek a rovarok ellen mésszel kezelt padlón is megjelennek. A markánsabb és élénkebb színek (kobaltkék, kobaltzöld, rozsdavörös) főként a kézzel festett díszítőmotívumokra, a fa-, gipsz- és trompe l’oeil díszítményekre, illetve a bútorkárpitok és kelmék mintájára korlátozódnak. A néha arany festékkel helyettesített aranyozást is előszeretettel használták a dekorok kiemelésére.
Fent: A díszteremben és a zeneszobában halványszürke, púderszerű törtfehér és fényes arany dominál. A szürke és a fehér alap kontrasztja hangsúlyosabbá teszi a helyiség arányait. Aranyozás emeli lá a képkeretet, a falmezőket keretező faragott szegélyeket, a mennyezet klasszicista motívumait. A matt sárga-aranyra festett falmezők és a függöny keresztdrapériái is belesimulnak a helyiség színvilágába.
Fent: A virág- és levélmotívumokat – szürkésfehér alapon – kobaltkék és szürke árnyalatokra festették. Keretezésük egyenes vonalakkal határolt, rozsdavörössel kontúrozott.
Fent: A klasszicista kartuson látható lugas sárga tónusai a kandalló fölötti aranyozott tükörkeret és a székek ülőpárnájának színeit ismétlik.
Fent: A Gusztáv-stílusú karosszék 20. Század eleji reprodukcióján aranyozás emeli ki a klasszicista motívumokat. A henger alakú svéd kályha csempéin szerepel a Gusztáv-paletta jellegzetes patinás kékeszöld tónusa is.
Fent: A szürke számos tónusa tűnik fel a Gusztáv-stílusú enteriőrökben: itt a falon, a betétes ajtón is látható, mégpedig finom zöldes árnyalással.
Fent: A svéd klasszicista enteriőrök kedvelt kék-fehér kockás bútorszövete itt a reprodukált Gusztáv-stílusú székeken látható.
Fent: A púderszerű, lágy tónus a kék tempera-festékbe kevert nagy mennyiségű krétapornak köszönhető.
Fent: A 19. Században a Gusztáv-stílus világosabb árnyalatait fokozatosan felváltották a svéd viktoriánus paletta sötétebb színei.
Fent: A svéd csempék inkább ón-, mintsem ólommázasak. Rajzolatuk, mint ezen a cserépkályhán a kék-fehér virágminta is, a holland delfti munkák formaterveit idézi.
A KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI korstílusok, irányzatok alapelveinek kreatív és hozzáértő alkalmazása olykor épp annyira beszédes lehet, mint az előképek szolgai másolása. Jól példázza ezt Lena Proudlock svéd tervező nemrégiben felújított és berendezett délnyugat-angliai tanyaháza, ahol is sikerült megragadnia a svéd Gusztáv-stílus klasszicista díszítőművészetének lényegét.
A Gloucestershire grófságban, Tetbury közelében levő épületet 1784-ben emelték, 1804-ben kibővítették. Amikor Lena Proudlock először meglátta, az egyszerű kőhomlokzat azonnal azt sugallta számára: célszerű, egyszerű otthon lehet belőle, ami találkozott akkori saját, személyes elképzeléseivel. A belső elrendezés egyszerűsége is megerősítette ezt: eltekintve attól, hogy a konyha bővítése érdekében egy lépcsőt eltávolított, illetve egy másikat építtetett, hogy a tető alatti lomtár is megközelíthető legyen, csak kevés lényegi szerkezeti változtatásra volt szükség.
Fent: A dolgozószoba egyenes vonalú, fegyelmezett formái (fali tányértartók, a kandallót közrefogó asztalok) dacára könnyedséget sugall. Ez elsősorban a fehér mennyezet és bútorok, illetve a „francia orgonalila” falak színkontrasztjának köszönhető, de erősíti a kandalló klasszicista füzérmotívuma is, amelyet a lábazati szegőléc mintájához hasonlóan fénylő holland aranyfüsttel vontak be. Melegebb tónusú a sötétre pácolt, bütüillesztésű padló. A kandallópárkányon és az asztalon álló iratgyűjtőn a befőttesüvegekben a dekor többi elemével megegyező színű textildarabkák vannak.
Fent: Az üvegben tárolt színes textildarabkák üzenete: a szín nélkülözhetetlen része a dekorációnak, amelyet Lena Proudlock szerint úgy kell adagolni, ahogy a mesterszakács a fűszereket.
A „sima palatető” alatt Lena Proudlock olyan belső teret alakított ki, amelyben maximálisan érvényesült a svéd Gusztáv-stílus visszafogott eleganciája, illetve saját elképzelései. A siker titka a színekben rejlik, főleg a svéd klasszicista paletta tompa szürke, zöld, orgonalila, mályva és fehér tónusaiban.
A meglévő teakfa kerti szék adta az ötletet a lécezett karosszékpárhoz, amely ma a nappali kandallóját fogja közre. Fekete vászonnal kárpitozott szófa és hosszú, kecskelábú asztal teszi teljessé a helyiség berendezését – a dekor minimalizmusát erősítik a mennyezet, a falak, az ácsmunkák és a padló eltérő fehér árnyalatai. A klasszicista stílusjegyek közül rögtön szembeötlik az ajtók, az ablaktáblák és a kandalló egyszerű, egyenes vonalú díszítése – ezeket egységesen holland aranyfüsttel emelték ki. Az aranyozás a többi helyiségben is jelen van, bár nem feltűnően, mint a dél-európai enteriőrökben, inkább visszafogott, ismétlődő vezérmotívumként a lábazat szegélyén, a lépcsőn és a tükörkereteken.
Az étkezőbe még ennél is könnyebb volt odavarázsolni a „nordikus stílus”-t, amely Lena Proudlock saját munkáira jellemző. A fehérre festett fagerendák, székek, padok, asztalok – utóbbiak jégkék lappal – valójában a megszokott, természetes tónusú skandináv famunkák színezett változatai.
Fent: Lena Proudlock otthonában visszatérő motívumok a virágok és szirmok. A hálószobában csipeszen függő családi fényképekhez hasonlóan ezek is a mulandóságot, a memento mori elvét idézik a klasszicista jellegű, határozott mértani formák között.
Fent: Az „ófehér” festett falú előtérben megmaradt a tanyaház eredeti, 18. Századi kőpadlója. A belső helyiségben lila falak szolgálnak háttérként a piros-fehér csíkos huzattal bevont karosszékhez. A csíkos kelmék a francia, svéd és angol klasszicista enteriőrökben egyaránt gyakoriak.
Az épületben mindenütt jelen lévő fehérek és szürkék tágítják és világosítják a belső teret. A szándékoltan elhelyezett, de oda nem illő tárgyak, például a pasztellszínű vászonbálák a hálószoba sarkában, inkább a mindenre nyitott, befogadó megközelítést tükrözik, mintsem hogy a posztmodern játékosság megnyilvánulásai lennének.
Az ilyen és ehhez hasonló, kifinomult részletek, valamint a ház egésze a Gusztáv-kori klasszicista stílus sajátos szellemiségét sugallja, és – némi franciás jelleget is mutatva – egyedi esztétikai és kulturális elképzelések sorát valósítja meg.
„Úgy használd a színeket, mint jó szakács a fűszereket.” (Lena Proudlock, a ház tulajdonosa)
Fent: A tetőtéri étkezőben az asztal körüli Gusztáv-stílusú székek (másolatok) ülőkéjét kék vászonszövettel kárpitozták. A kandalló fölötti féldomborművön látható, lantot tartó alak klasszikus ókori motívum. A kovácsoltvas csillár előkelő jelleget kölcsönöz az egykori lomtárnak, amely elegáns, könnyed és szellős étkezőhelyiséggé alakult a világoskék-fehér festés révén.
Fent: Az egykor éléskamrának használt konyha a stílus szentélye lett. A kredenc ajtóbetétjén a díszítést aranyozás emeli ki a világoskék alapból. A tányérok, tálak többségét Wedgewood „indiai fácán” mintája díszíti. A padlóléceket galambfehérre festették, a 18. Századi svéd meszelt padlókéhoz hasonlóan (a felületkezelés elsődleges célja a kártevők elleni védelem volt).
Fent: Ez a hálószoba, bár a minimalista modern esztétika jegyeit hordozza, dekorációjában, berendezésében a svéd klasszicista Gusztáv-stílus tipikus, visszafogott eleganciáját, takarékos ornamentikáját idézi. A svéd paletta a szürke-kék falakon, a „galambfehér” festett famunkákon van jelen. Stílusosan egyenes vonalú a baldachinos ágy és a végében a lécezett pad. A régi anginból varrt ágyfüggöny kék-fehér csíkos mintáját a klasszicizmus idején különösen kedvelték. Az ágytakaró színesebb – rózsaszín-vörös, halványkék és szalmasárga – stilizált virágmotívumai is geometrikus mintázattá állnak össze.
Fent: Lena Proudlock fehér falú hálószobájában feketére festett ruhacsipeszek rögzítik a családi fényképeket, akár egy 18. Század végi, 19. Század eleji „metszetszobában”, ahol nyomatok díszítették a falakat. A fehérre festett öntöttvas ágy sarokoszlopai réz csúcsdíszekben végződnek.
A JULITA-UDVARHÁZ és birtok a Stockholmtól 160 km-re nyugatra fekvő Södermanlandban található. A középkorban ezen a helyen egy gazdag ciszterci monostor – majdani zarándokhely, virágzó kulturális és agrárközpont – állott. A 16. Század elején I. (Vasa) Gusztáv király, aki Svédországot inkább protestáns, mintsem katolikus országnak szerette volna látni, lefoglalta az épületet, a szerzetesek pedig elmenekültek.
A koronától kapott kölcsönnek köszönhetően ekkor került először magánemberek kezébe a birtok. 1745-ben az eredeti, hányatott sorsú kúria leégett. Helyén 1760-ban készült el az új, jelenleg is álló épület, amelyet 1941-ben a svéd Északi Múzeumnak (Nordic Museum) adományoztak.
Fent: Az 1800 körül kialakított eredeti berendezését őrző Kékszoba kék alapszínű klasszicista tapétájáról és a halványkék-fehér csíkos bútorszövetről kapta a nevét. A fehér festett garnitúra klasszicista directoire stílusú. Ez az irányzat a 18. Század utolsó öt évében virágzott Franciaországban. Szellős, mértéktartó ornamentikája formáit, szellemét tekintve a svéd Gusztáv-stílussal rokon. A lakosztály két oroszlánmancs-lábú, X-vázú székének klasszikus görög előképe az összecsukható diphrosz okladiasz.
Fent: A Kék-szoba tapétájának tipikusan klasszicista mintájában a kecses indás virágmotívumok, urnák, mitológiai és emberalakok, a trompe l’oeil építészeti elemek is antik eredetűek.
A ház számos történelmi, építészeti és iparművészeti stílust képvisel. Két szomszédos szárnya például kései svéd barokk; néhány enteriőrje a feudális paraszti élet emlékét őrzi; a dohányzó színpompája és zsúfolt berendezése 19. Század végi svéd-viktoriánus stílusú. A főbb helyiségek díszítése és berendezése azonban a klasszicista Gusztáv-stílust képviseli: ez a 18. Század végén és a 19. Század elején váltotta fel a svéd rokokót, és a 20. Század elején ismét reneszánszát élte.
A Gusztáv-stílusú enteriőröket elsősorban a francia klasszicista stílus ihlette, egyes bútorokon a rokokó, a kelméken és tapétákon a hagyományos kínai ábrázolások hatása érezhető.
Mindezek az irányzatok azonban harmonikus, stiláris és architektonikus egységgé ötvöződtek, és sajátosan svéd összhatást eredményeznek, ami nem utolsósorban a pasztell, halvány sárgákból, szürkékből, kékekből álló, jellegzetesen Gusztáv-stílusú palettának köszönhető, amelyet gyakran még aranyozással is élénkítettek.
„Szalmasárgák, hideg szürkék és tompa kékek a Gusztáv-stílus tipikus színei.” (Jenny Gibbs, szakíró)
Fent: A 18. Század óta az étkezők falait, ajtóit többször is újrafestették az eredeti, hideg szürke színre, amely a Gusztáv-paletta jellemző tónusa. Az ajtó fölötti falfestmény, akár a többi díszítés, az 1760-as években készült. A rokokó stílusú székek az uradalmi ács, Henning Forsman munkái a 20. Század elejéről.
Fent: Az egyik hálószobában a tapétát, a toile ablak-, illetve ágyfüggönyöket, az ágypaneleket a hagyományos kínai dekor ihlette virágok és más botanikai motívumok díszítik a Gusztáv-stílusra jellemző, igen halvány szalmasárga és szürkéskék színekben.
Fent: A Gusztáv-stílusú, nyári étkezőnek szánt Erkély-szobával a 20. Század elején bővítette az épületet utolsó magántulajdonosa, Arthur Bäckström.
A SÖRBY-UDVARHÁZ a svédországi Mosäs közelében jelenleg Lars Sjöberg tervező tulajdona , aki a svéd építészet és belső építészet nemzetközi szaktekintélye. Az 1660-as években épült házat száz évvel később részben átalakították: új ablakokat vágtak rajta, így a belsőterek sokkal világosabbak lettek.
A falak a fában gazdag országban hagyományos módon, faragott, hántolt szálfából készültek, így kitűnő védelmet nyújtanak a zord skandináv tél ellen. A 20. Században kívülről általában fehérre festették, míg végül az 1990-es években visszakapta eredeti rozsdavörös színét. Ez – az okkerrel együtt – a vidék házainak, pajtáinak jellemző színe volt. Mindazonáltal a skandináv emigránsoknak köszönhetően a 18. Századi koloniális Amerikában is legalább ennyire kedvelték.
Fent: A Gusztáv-stílusú pamlag reprodukció, Sörby tulajdonosa, Lars Sjöberg tervezte. Dokumentált kárpitján a merész chinoiserie növényminta bizonyítja a kínai ornamentika hatását Svédországban a 18. Század végén. A ház legtöbb helyiségéhez hasonlóan a padlót itt is mésszel kezelték: szürkés-fehér tónusa megegyezik a falak alapszínével.
Fent: A nappaliban a festett falmezőket füzérek, virág- és levéldíszek ékesítik. A svéd klasszicista dekorra jellemző a mesteri ecsetkezelés: a finom színátmenetek révén a motívumok természethűek és térhatásúak.
A díszítés szempontjából a Sörby-kúria belső tere az érdekesebb. Jóllehet, a természetes használat és az idő megviselte, az 1780-as évekből fennmaradt festett dekor így is bepillantást nyújt a klasszicista Gusztáv-stílus díszítőművészetébe, amely a 18. Század utolsó negyedében fokozatosan felváltotta a svéd rokokót.
Külön figyelemre méltóak a lambériázott falak: a főbb helyiségekben klasszikus, hármas osztásúak (párkányfríz, faltükör és lábazat) – ez esetben a keskeny fríz alatt csaknem egyforma magas a mező és a faborítású lábazat. Számos, korabeli svéd házhoz hasonlóan itt is inkább festett trompe l’oeil motívumok tagolják a felületet, nem pedig gipszstukkók vagy fából faragott díszek. A Gusztáv-stílus vidéki birtokokon meghonosodott változatára különösen jellemző a púderszerű szürke-fehér alapú mezők további, egyenes vonalú részekre tagolása egyszerű, rozsdavörös vonalakkal, virágmotívumokkal vagy klasszicista füzérekkel. A tojástemperával kézzel festett motívumok kedvelt színei a kobaltkék, rozsdavörös és fehér.
Fent: A kobaltkéket már a középkorban is kedvelték a svédek. Sörby virág- és levélmotívumainak szintén ez a fő színe. Az itt látható részleten rozsdavörös festékkel húzták meg a motívum körüli egyenes vonalú keretet.
Jóllehet a ház berendezése – a skandináv enteriőrökre oly jellemző módon – szellős, a bútorok egytől egyig a Gusztáv-stílus jellemző darabjai.
Különösen jellegzetes a kobaltkékre festett, rusztikus létratámlás szék, valamint az a törtfehér orsótámlás szék, amelyet Lars Sjöberg reprodukált – mégpedig az épületben talált, 1780-90 tájáról származó eredeti Sörby-szék alapján (ez ma egy múzeumban látható), továbbá a fehérre festett Gusztáv-pamlagmásolat, hiteles kék-fehér virágmintás kárpittal, amelyet Sjöberg tervezett az Ikea lakberendező cég Gusztáv-garnitúrájához.
Fent: Sok svéd házéhoz hasonlóan Sörby fala is klasszikus hármas tagolású (fríz, mező, lábazat). A faragott vagy stukkódíszek, illetve tapéta helyett errefelé a festett trompe l’oeil motívumokat és a színkontrasztot kedvelték.
Ez utóbbi piaci sikere jelzi: az elegáns, visszafogott stílus a 20. Század végén és a 21. Század elején is népszerű maradt.
Fent: A 20. Század végén és a 21. Század elején a Gusztáv-stílus reneszánszát éli, részben azért, mert a posztmodern ízlésnek kitűnően megfelel a színvilága, főleg a markáns kobaltkékekkel társított hideg szürkés-fehér árnyalatok. Ez az eredeti rusztikus Gusztáv-stílű szék és a balra látható, míves másolat eredetije a 18. Század végén készült, de akár 20. Század végi is lehetne.
A szövetségi vagy föderalista korszak (1780-1850) elején az Egyesült Államokban, főleg a mezőgazdasági vidékeken, divatban maradtak a koloniális stílus színei. Ezeket fokozatosan váltotta fel az európai ihletésű élénkebb, világosabb paletta. A falak kedvelt színei a halvány terrakotta, a szalma-, citrom- és „kínai” sárga, a halvány kékek és zöldek, a szürkék és a törtfehér kőszínek számos tónusa.
Ez utóbbiakat a faragványokon is gyakran használták, a görög stílusú enteriőrökben pedig csaknem minden felületen. A vörös, sárga és kék telítettebb, élénkebb árnyalatait szintén kedvelték, főként az empire stílusú helyiségekben, de ott is elsősorban a bútorszövetek, a függönyök, szőnyegek és padlóburkolatok – klasszicista és növényi motívumokból álló minták – színeiként.
Fent: A „natúr” kőszínű, kézi nyomású trompe l’oeil tapéta a faragottkő-falazást imitálja. Különösen a 19. Század eleji szövetségi stílusú házakban volt gyakori ez a megoldás.
Fent: Kedvelték a szürkészöld és sárgászöld falfelületet. A színek élénkítésére szolgáló aranyozás ezen a szövetségi stílusú faragott girandole (domború) tükrön is megfigyelhető.
Fent: A klasszicista enteriőrökben a sárga falakat gyakran a drapériákkal megegyező árnyalatúra en-suite festették. A fehér pamutfüggönyök is erősítik a világos összhatást.
Fent: A függőleges csíkozású tapéta az Atlanti-óceán mindkét partján népszerű volt a klasszicista enteriőrökben.
Fent: A legfényűzőbb kandallók kőből vagy márványból készültek. A fából faragottakat, amilyen az itt látható is, rendszerint fehérre vagy kőszínűre festették.
Fent: Ebben a szalonban a tapétázott felületek sötétebb színűek. A világos paletta könnyedségét így is biztosítják a festett famunkák törtfehér és kőszínei, a gyöngyfehér kárpitozás.
Fent: A középzöld és fehér e kombinációja 1820 tájáról ered. Bizonyítja, hogy a 18. Századi koloniális paletta a 19. Század elején is éreztette hatását. Ehhez hasonló színpárosításra az előkelőbb klasszicista házakban csak a vendégszobákban akad példa.
Fent: Az amerikai klasszicizmus korának vége felé az építészetben és a lakberendezésben a gazdagabb palettát, a szövevényesebb mintákat kedvelték, ami már a nehézkesebb, zsúfoltabb érett viktoriánus dekorációt előlegezi.
Seabury Tredwell tipikus 19. Századi New York-i kereskedő volt: ló vontatta omnibusszal járt otthonról dolgozni a South Street-i kikötőbe. 1835-ben feleségével, Elizával és hét gyermekével a Washington Square-től nyugatra levő elegáns Bond Streetre költözött, egy vöröstéglából és fehér márványból épített sorházba (ma: East Fourth Street 29. Szám).
A ház csak három évvel korábban épült, Tredwellék azonban saját igényeiknek megfelelően átalakították. Ma „Régi kereskedőház” néven ismert, és csaknem egy évszázados folyamatos ottlétük múzeuma: az egyetlen, 19. Századi arculatát híven őrző családi ház a modern New York Cityben. Henry James regényíró így jellemezte a Bond Street környékét, a szomszédos Washington Square-rel összevetve azt: „… a legízlésesebb. Sajátos nyugalmat sugároz… érettebb, gazdagabb, és egyszersmind figyelemreméltóbb összképet nyújt.”
Fent: Seabury Tredwell hálószobájának sűrűn rojtozott, lazán redőzött ágyfüggönyét skarlátvörös damasztból varrták. Az aranyszínű virágokkal ékesített mahagóniágy 1835 táján készült.
Fent: Mrs. Tredwell hálószobája nyáron: az ágy- és ablakfüggönyök könnyű pamutból készültek; a rombuszmintás padló precíz reprodukció.
A régi kereskedőház homlokzatának kései szövetségi stílű arculatát őrzik a manzárdablakok és a bejárat fölötti felülvilágító. A görög mintákat követő enteriőrök között is kiemelkedők az elegáns ikertársalgók, egyforma, fekete-arany márványkandallóval, jón stílusú, kettős pillérű válaszfallal, a többi helyiséget elválasztó mahagóniajtókkal. A mennyezet stílusos gipszmedalionjai a legszebbek a maguk nemében. Építése idején a házat a lehető legkomfortosabbra alakították: bevezették a gázvilágítást, 15 ezer literes ciszternát építettek, a legújabb csengőrendszer jelzett a cselédeknek.
A bútorok közül a különösen mívesek a legnevesebb New York-i mesterek, Duncan Phyfe és Joseph Meeks munkái; a berendezést pazar kelmék és dísztárgyak is gazdagítják.
Fent: Az oroszlánmancs-lábú, faragott sassal és rézrozettákkal díszített, empire stílusú mahagóni chaise longue és hengerpárna kárpitozása reprodukált virágmintás vörös selyemdamasztból készült.
Fent: A görögös jellegű ikerszalon szőnyege eredeti, 19. Századi minta után készült. A törtfehér alapon vörös, sárga és kék nagy, mértani minta szintén erre a korszakra volt jellemző.
Az évek során a város egyre növekedett, Tredwellék szomszédai pedig idővel elköltöztek az elegánsabb külvárosokba. Tredwellék azonban mindvégig itt maradtak. Gertrude, a gyermekek közül a nyolcadik és egyben utolsó, aki nem sokkal azután született, hogy ideköltöztek, sohasem ment férjhez, és 1933-ban, 92 évesen itt hunyt el az emeleti hálószobák egyikében.
Három évvel később múzeumként nyitották meg a házat, amely napjainkban a késő szövetségi stílus iskolapéldája – sokkalta autentikusabb épület, mint a gondosan restaurált és korhűen berendezett műemlékházak többsége.
Fent: Az ikerszalon építészeti szimmetriája az újjáéledt görög stílus sajátja, annak summázata is egyben. A szalon két részének határát a két jón oszloppár között elhelyezett tolóajtó is jelzi. Több más helyiséghez hasonlóan itt is klasszikus, semleges tónusú háttér (törtfehér falak, oszlopok, mennyezet) finomítja a kelmék, bútorok és dísztárgyak (például az aranyozott nagy állótükör) színpompáját.
Fent: A klasszicista motívumok (fogsor-, tojássormintás párkányzat, egyenes vonalú ajtóbetétek, hornyolt ajtófélfák) az enteriőr legfontosabb kiegészítői. Mint azt a gázvilágítású neorokokó csillár bizonyítja, néhol más stílusok is meg-megjelenhetnek.