Betonozás - 144. oldal

A betonokat osztályozhatjuk sűrűségük (könnyű, közönséges, nehéz), a felhasznált adalékanyagok alapján (tömör adalékanyaggal, könnyű pórusos, nehéz adalékanyaggal), tömörségük alapján (tömör, hézagos szövetszerkezetű, pórusbeton stb.). A beton legfontosabb tulajdonsága, amely szerint a betont minősítik, osztályozzák: a nyomószilárdsága. Az osztályok számozása mutatja a garantált szilárdságot 28 nap után, MPa-ban kifejezve. Nálunk hagyományosan henger alakú próbatesteken végzik a nyomáspróbát, ezért a szabványok szerint a beton osztályát jelölő szám a C betű mögött a henger nyomószilárdságát adja meg.

Az európai norma két értéket ad meg: a C (concrete) betű mögött a hengerszilárdság szerepel törve a kockaszilárdsággal. Újdonságként szerepel a szabványban néhány nagyszilárdságú osztály is, a C55/67 és C100/115, de ezeknek gyártása nem túl gyakori még a valóban magas színvonalú gyártásban sem. Az építkező ma még találkozhat a régebbi tervdokumentációkban vagy az idősebb szakemberek szóhasználatában a betonok korábbi megjelölésével is, mint például B135, B170, B250. Ezek az értékek még régi mértékegységben szerepelnek, kPa/cm²-ben adják meg a beton szilárdságát, a számértékük ezért kb. tízszer nagyobb a mai megjelölésnél.

A beton fajtáját – osztályát – az építési terv tartalmazza

A beton készítése során arra kell törekednünk, hogy a lehető legkevesebb cementet és vizet használjuk fel, ezért nagyon fontos, hogy pontosan megállapítsuk a beton összetevőinek megfelelő arányát.

A megfelelő osztályú beton meghatározása meglehetősen nehéz feladat. A gondot az jelenti, hogy a beton szilárdságát több tényező is befolyásolja, amelyek egymásra is hatással vannak. Példaként álljon itt néhány tényező: nedvesség, vízfelvevő képesség, az adalékanyag szemcséinek alakja, felszínének minősége, pórusosság, agyagosság, a cement fajtája stb.

Ennek a kiadványnak nem célja bonyolult matematikai képletekkel bemutatni az egyes tényezők egymásra hatását, hogy megkapjuk a beton legoptimálisabb összetételét. A kisebb, statikai szempontból kevésbé igényes betonozási feladatokhoz azonban szeretnénk meghatározni a beton összetételének alapelveit, amelyek figyelembe veszik az egyes összetevők tulajdonságát, és amelyek alkalmazásával megfelelő tulajdonságú betont készítenek, olyat, amely megfelel a szilárdsági követelményeknek, de emellett gazdaságos és házilagosan is előállítható.

A beton összetevőinek aránya

A beton összetevőinek egymáshoz viszonyított arányát úgy kell meghatározni, hogy a homok a vízzel és a cementtel keveredve olyan habarcsot alkosson, amely tökéletesen kitölti a kavicsok közti hézagokat és beborítja a kavicsokat. A beton szilárdsága attól függ, hogy a cementpép megfelelően körülveszi-e a homokszemeket, ezzel megfelelő kötést biztosítva. A szilárdságot befolyásolja természetesen a cement tapadó képessége és mennyisége is.

A cement és a víz mennyiségének növelésével gyakorlatilag nem nő a beton térfogata, mivel a cementszemcsék a homokszemcsék közti hézagokat töltik ki. Ebből következően a kavics hézagosságából meg lehet állapítani a szükséges homok mennyiségét. Az így kiszámított mennyiséget azonban a gyakorlati tapasztalatok alapján mintegy 35 %-kal kell növelni. A kavics és a homok arányát nem növelhetjük 2 : 1 értékre, mivel ezzel jelentősen romlana a keverék feldolgozhatósága vagy nőne a cementszükséglet. A homok mennyisége függ a beton feldolgozásának módjától is. Ha a keveréket töméssel tömörítjük, akkor több homokot kell belekeverni, mintha vibrációval érnénk el a megfelelő minőséget, mivel a homok javítja a feldolgozhatóságot.

A cement szükséges mennyiségét az 1 m³ beton elkészítéséhez szükséges mennyiségben, kg-ban adjuk meg. 1 m³ beton elkészítéséhez 145-450 kg cement szükséges. Ennél többet nem kell felhasználni, mivel 450 kg/ m³ felett a szilárdság már nem nő arányosan a cement mennyiségével. Ezenfelül az ennél több cementet tartalmazó beton túlságosan összezsugorodik és túlzott mértékben felmelegszik.

Gazdaságos keverék

A gazdaságos betonkeverék készítése során ügyelünk arra, hogy a szükséges minőséget a lehető legkisebb cementfelhasználással érjük el. Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kap a beton tartóssága. A vonatkozó európai szabvány ezért a környezeti hatások figyelembevételével meghatározott leggyengébb minőségű betonfajta használatát ajánlja, és határértékeket ad meg a keverék összetételére vonatkozóan. A környezeti hatásokat a korrózió veszélye alapján osztályozzuk. A 3. táblázatban tájékoztatásképpen közlünk egyes kiválasztott értékeket (kimaradtak belőle a legagresszívebb környezeti hatások, de ezek egyéb feltételek teljesítését is megkövetelik, amelyeket házilagos kivitelezésnél lehetetlen elérni).

A feldolgozás, elkészítés módja alapján választjuk meg a keverék állagát is. Minél intenzívebb a feldolgozás, annál sűrűbb keveréket használhatunk (kevesebb vizet használva), így kevesebb cement szükséges ugyanolyan szilárdság eléréséhez. Ebben az esetben csak a feldolgozáshoz szükséges vízmennyiségről van szó, nem pedig a cement hidratációjához szükséges víz mennyiségéről.

A beton egyes alkotóelemeinek adagolását az MSz ENV 13670-1 szabvány írja elő, amelyben a cement és az adalékanyag mennyiségét tömeg szerint adják meg.

3. táblázat. A beton összetételére és tulajdonságaira vonatkozó határértékek

[table id=141 /]

A 4. táblázatban megtalálható a különböző típusú betonfajták készítéséhez szükséges összetevők mennyisége. A táblázatot úgy állítottuk össze, hogy a legjobban alkalmazkodjon a gyakorlat követelményeihez, az egyszerű, házilag is elkészíthető betonszerkezeteket figyelembe véve. A táblázat tartalmazza a cement mennyiségét kg-ban és zsákban mérve is; az adalékanyag mennyiségét térfogati mértékegységben (l-ben), mivel tömegét házilagos kivitelezésnél nehezen lehet megállapítani.

Az építkezéseken általános mértékegységként az 50 kg-os cementes zsákot vehetjük alapul, amely mintegy 42 l cementet tartalmaz. 1 l cement tömege ugyanis körülbelül 1,2 kg

4. táblázat. Az 1 m³ beton elkészítéséhez szükséges összetevők mennyisége és azok aránya

[table id=142 /]

A cement por alakú kötőanyag, amely vízzel keverve megköt és megszilárdul. Mivel ez a folyamat nemcsak levegőn, hanem víz alatt is lezajlik, a cementet a hidraulikus kötőanyagok közé soroljuk. Ezeknek az a fő tulajdonságuk, hogy ellentétben a levegőn kötő anyagokkal (mint például a mész), a kötéshez nem kell levegővel érintkezniük.

A cement megkötése és megszilárdulása összetett kémiai és fizikai folyamatok eredménye, amelyeket együttesen a cement hidratációjának nevezünk.

Vizsgáljuk meg, hogyan lesz a cementből szilárd anyag, amely a kavicsot és a homokot szilárd, ellenálló és kemény betonná köti össze. Ez a rövid elméleti kirándulás segít megérteni azt is, hogy miért fontos jó minőségű összetevőket választani és megfelelő arányban keverni azokat. Ahhoz, hogy a kész beton megfeleljen az elvárt szilárdsági követelményeknek, és előállítása gazdaságos legyen, be kell tartani a keverés, kiöntés, megmunkálás és utókezelés meghatározott folyamatait. Az a laikus elképzelés, amely szerint elég több cementet használni a beton elkészítéséhez, és ezzel jobb minőséget érünk el, nemcsak hibás, de felesleges kiadásokat is jelent.

1. ábra. A cement hidratációjának folyamata (1800-szoros nagyítás) a) a cementmag a vízzel való összekeverés előtt; b) a cementmag röviddel a vízzel való érintkezés után, a mag felszíne reakcióba lép a vízzel, kristályok kezdenek kialakulni; c) a hidratáció folyamán a mag teljesen feloldódik és kialakul a kristályszerkezet, amely átalakul sűrű, kemény anyaggá

A hidratáció folyamata csak mikroszkóp alatt követhető. A folyamat úgy zajlik, hogy a cementmagot körülvevő víz fokozatosan kioldja a szervetlen alkotóelemeket, és a vízből így telített oldat keletkezik. Ebből az oldatból alakulnak ki a szervetlen anyagok kristályai. A kristályok vonalszerű alakzatokat alkotnak, amelyek átszövik az oldatot, és fokozatosan sűrű hálót alakítanak ki, amely a cement kötőképességének alapját alkotja és a szilárd anyag alapja lesz.

A hidratáció két fázisa a kötés és a szilárdulás. Kötésnek nevezzük azt a folyamatot, amely során a betonpép sűrűsödik. A betonpépet még a sűrűsödés, a kötés megkezdődése előtt a zsaluzatba kell juttatni. Ezért a cement tulajdonságait meghatározó szabvány kimondja: a kötés ne kezdődjön meg az alkotóelemek összekeverését követő 45, illetve 60 percben (általában 3-5 órával az összekeverés után kezdődik). A kötés teljes folyamata legfeljebb 12 óráig tarthat (általában 4-6 óra). A kötésidő hosszát befolyásolhatjuk a víz mennyiségének szabályozásával (víz hozzáadásával elnyújthatjuk, de ezzel romlik a beton minősége!), a hőmérséklet szabályozásával (a hőmérséklet emelkedésével rövidül) vagy különböző adalékanyagokkal.

A cement szilárdulása során a megsűrűsödött beton keménysége növekszik. A folyamat legnagyobb része lezajlik az első 28 napban, kezdetben ez a folyamat gyorsabb, intenzívebb, majd lassul; teljesen csak évek múlva fejeződik be. A legtökéletesebb hidratáció 15-20 °C hőmérsékleten következik be.

2. ábra. A beton szilárdsága az idő függvényében

A cement hidratációjakor még egy jelenség figyelhető meg: a kémiai folyamat során hő keletkezik, amely melegíti a betont. A hő segíti a víz elpárolgását a keverékből, és ezzel csökken a beton térfogata. A hidratációs hőt a téli időszakban használhatjuk ki, amikor segít megtartani a kötés normális lefolyásához szükséges hőmérsékletet.

Most nézzük, hogy ebből az elméleti kitérőből mit tudunk hasznosítani a beton elkészítése során!

Tudjuk, hogy:

• A hidratációhoz víz kell, amely körbeveszi a cementmagot. Minél finomabbra őrölt cementet használunk, annál gyorsabban zajlik a hidratáció, mivel a cementmagok felülete, amely kapcsolatba kerül a vízzel, ekkor összességében nagyobb.
• A gyakorlatban: Minél finomabbra őrölt cementet használunk, annál gyorsabban megkeményedik a beton.
• Ahhoz, hogy a felhasznált cement teljes egészében hidratálódjon, megfelelő mennyiségű vizet kell használni.

A gyakorlatban: A beton elkészítéséhez használt víz mennyiségét gondosan ki kell mérni, ne legyen sem túl sok, sem túl kevés.

• A hidratáció bizonyos környezeti feltételeknél, adott hőmérsékleten zajlik le optimális módon. Kis hőmérsékleten megáll, nagy hőmérsékleten a hidratációhoz szükséges víz túl gyorsan elpárolog.

A gyakorlatban: Ne betonozzunk olyan időszakban, amikor a megengedettnél kisebb hőmérséklet is várható. Gyors, váratlan lehűlés esetén a betont a keményedés idején védeni kell hőszigeteléssel, vagy a helyiség fűtésével. Túl nagy melegek, erős napsugárzás esetén a beton felszínét szintén védeni kell, erre a célra legalkalmasabb a gyékényszőnyeg, amelyet folyamatosan nedvesen kell tartani, hogy a szilárdulás ideje alatt pótoljuk az elpárolgó vizet. A víz locsolását csak a megkötés után szabad megkezdeni, hogy a beton felszíne ne sérüljön. Ugyancsak emiatt kell védeni a friss betont a kötés ideje alatt a heves esőktől.

• A kisebb építkezésekhez használt cementet 50 kg-os zsákokban árulják. A zsákokat védeni kell a nedvességtől, ezért zárt helyen kell tartani őket, és szigetelőanyagra, például deszkára kell fektetni, hogy alulról se kapjanak nedvességet.
• A beton készítéséhez használt cement nem lehet túl friss, de ne legyen túl öreg sem (3-4 hónaposnál ne legyen öregebb – a raktározástól és az időjárástól függően). Ha a cement felszínén vékony kéreg keletkezik, amely gyenge nyomásra porrá omlik, átszitálás után még felhasználható. A cement idővel veszít kötőképességéből, és ezzel romlik a felhasználásával készült beton szilárdsága is. A kötőképesség 3 hónap alatt mintegy 10-15 %-kal, 6 hónap alatt 15-25 %-kal, egy év alatt 25-35 %-kal csökken.
• Ha a megvásárolt cementet nem tudjuk felhasználni a tél beállta előtt, akkor műanyag zsákokban tároljuk, amelyeket szorosan bekötünk vagy a száját nehezékkel lefogjuk, hogy a cement egyáltalán ne érintkezhessen a levegő nedvességével. A levegő nedvességétől legjobban úgy védhetjük meg a cementet, hogy fémhordóba tesszük, amelyre bilincscsel tudjuk rögzíteni a gumiszigetelésű fedelet.
• A hosszabb ideig tárolt cement részlegesen megköt. A levegő nedvességének hatására ugyanis megkezdődik a hidratáció folyamata, amely a nedvességtartalom függvényében fokozatosan az egész zsákban lezajlik. Fontos! A megkeményedett cementet már nem lehet betonozásra felhasználni, mivel kötőképessége a nullával egyenlő, a hidratáció ugyanis már végbement.

A cement fajtái

A gyakorlatban a cementet a szabványok a következő szilárdsági osztályokba sorolják: (22,5); 32,5; 42,5 és 52,5. A számok az előírt legkisebb nyomószilárdságot adják meg N/mm²-ben 28 nap szilárdulás után.

Az EN 197-1-es norma a 22,5-ös szilárdsági osztályt már nem tartalmazza. A gyengébb minőségű betonok elkészítéséhez azonban használhatunk ún. kőműves cementet, ebben a csoportban még szerepel a 22,5-ös minőségi osztály (7 nap után a szilárdság 10 MPa, 28 nap után 22,5 MPa).

1. táblázat. A cement mechanikai tulajdonságai

[table id=139 /]

R betűvel a nagy kezdeti szilárdságú betonokat jelölik

A cementfajtákat összetételük szerint, a klinker tartalom és más összetevők (leggyakrabban kohósalak, pernye, természetes vagy mesterséges puccolán stb.) arányának alapján osztályozzuk. Ismerünk tiszta portland-cementet (a klinker tartalom 95-100 %), kohósalak-portlandcementet (65-94 % klinker és 6-35 % salak), és kohósalak-cementet (5-64 % klinker, 39-95 % salak). A salaktartalom befolyásolja a kötés és szilárdulás folyamatát, nagyobb salaktartalom esetén lassúbb a hidratáció. A beton ebben az esetben érzékenyebb a kisebb hőmérsékletre, mivel kevesebb hidratációs hő keletkezik, megfelelőbb azonban a masszívabb szerkezetekhez. A salaktartalommal változik a beton ellenálló képessége az agresszívabb környezettel szemben (a legkevésbé ellenálló beton a tiszta portiand cementtel készült beton).

Az utóbbi időben változott a cement fajtáinak jelölése. A korábban használt betűmegjelölést (PC – portlandcement, KSPC – kohósalak-port-landcement, PPC – pernye-portlandcement) felváltotta az I-V osztályozás. A cement csomagolásán például a következő megjelölés szerepelhet: ENV 197-1 CEM I 42,5R (portlandcement, amelynek nyomószilárdsága 42,5 MPa, nagy kezdeti szilárdsággal). Korábban a csomagoláson használt nyomtatás színe is utalt a cement fajtájára (pl. a portlandcement csomagolásán fekete színű felirat volt, a kohósalak-portland-cement zöld feliratú volt stb.), a jövőben a színnel való megkülönböztetést már nem használják, csak a felirat tartalma adja meg a cement minőségét.

2. táblázat. A leggyakrabban használt cementfajták áttekintése

[table id=140 /]

A II osztályú cement tartalmazhat a kohósalak mellett más adalékot is. Ebben az esetben az S betű helyett az adaléknak megfelelő jelzést találjuk (például V – szilíciumtartalmú pernye-portlandcement, L – mésztartalmú pernye-portlandcement). Gyártanak még ún. puccolán cementet, amelyet a IV osztályba sorolunk (IV osztály, 11-55 % puccolánt tartalom), és kompozit cementet, amely cement a granulált kohósalak kiegészítő anyag mellett puccolános kiegészítő anyagot, trassz őrleményt vagy pernyét is tartalmaz (V osztály, 18-50 % kiegészítő anyag, amelynek fele puccolán). Ezeknek a cementeknek a tulajdonságait – a kohósalak-port-landcementhez és a kohósalak cementhez hasonlóan – az adalékanyagok tartalma és fajtája határozza meg.

A felsorolt cementfajták mellett, amelyekkel a leggyakrabban találkozhatunk a gyakorlatban, gyártanak még egyéb, speciális cementfajtákat is. Ilyennek például a fehércement, a táguló, a kénálló és az alumíniumtartalmú cementek. Ezeket speciális szerkezetek elkészítéséhez alkalmazzák, de nem alkalmasak egyszerű, házi betonozásra, sőt, felhasználásuk a laikusoknak semmiképpen sem javasolható. Az alumíniumtartalmú cementeket például tilos betonszerkezetekben használni, tulajdonságai ugyanis idővel változnak.

A cement fajtájának azonosítása

Habár minden zsákon fel kell tüntetni a cement fajtáját és a minőségi osztályt, előfordulhat, hogy a zsák szétszakad és nekünk kell megállapítani, hogy a kiömlő anyag cement vagy őrölt oltatlan mész. Ezt a két kötőanyagot első pillantásra nehéz megkülönböztetni.

Néhány gyakorlati tanács arra, hogyan kerüljük el az összecserélésüket:

• A cement színe általában szürkés, kékes vagy zöldes, ezzel ellentétben a mész inkább sárgás. A legegyszerűbben úgy tudjuk megállapítani az ismeretlen anyag fajtáját, hogy egy kis halom anyag mellé egy másik halom cementet szórunk. Ha az ismeretlen anyag mész, akkor az általában világosabb színű, mint a cement.
• Ha megmérjük 1 l cement és 1 l mész tömegét, a cement általában mindig nehezebb; legtöbbször meghaladja az 1,1 kg-ot, míg 1 l mész szinte sohasem nehezebb 1 kg-nál.
• A cementet általában finomabbra őrlik, mint a meszet: ha összeszorítunk egy maréknyi cementet, akkor az összeáll, míg a mész a szorítás felengedése után rögtön széthullik.

Oltatlan mésszel ma már ritkán találkozunk, ezért nem kell hosszan foglalkozni vele. Napjainkban a meszet és különböző keverékeit zsákokban árulják, amelyek alkalmasak a közvetlen feldolgozásra. A betonozás gazdaságossága miatt is nagyon fontos a cement fajtájának helyes megválasztása. A következőkben felsoroljuk, hogy mely szerkezetekhez és milyen körülményekhez milyen cementet válasszunk.

Be kell tartanunk bizonyos alapelveket:

• Ha a betonszerkezetnek nem kell nagy szilárdságúnak lennie, akkor olcsóbb, gyengébb minőségű cementet használunk, mint például a kohósalak-cement.
• Ha ún. soványbetont készítünk, vagyis kis cementtartalmú betont, annak szilárdsága kisebb lesz, mivel a cement nem burkolja be tökéletesen a felhasznált kavicsszemeket. A beton szilárdsága akkor éri el a maximumot, ha annyi cementet használunk, hogy az a homok- és kavicsszemeket tökéletesen beburkolja. Ezt akkor érjük el, ha 1 m³ beton elkészítéséhez körülbelül 450 kg cementet használunk fel. Több cementet felesleges adagolni, mivel az a szilárdságot nem növeli tovább, sőt romlana a beton állaga, mivel a túlságosan „kövér” beton nagyobb mértékben zsugorodik.

A kevesebb cementet tartalmazó, de jól elkészített betonnak gyakran nagyobb a szilárdsága, mint a nagyobb cementtartalmú, de helytelenül feldolgozott betoné, amelyet nem utókezeltünk megfelelően.

A cement tárolása

A cement a beton legdrágább alkotóeleme, ezért hogy megóvjuk a károsodástól, érdemes odafigyelni a tárolására, raktározására.

A szabadban lerakott cementet csak a nagy építkezéseken láthatunk, a zsákos cementet sohasem tartjuk a szabadban. Nem elég az sem, ha fóliával takarjuk le. A cementnek rendkívüli mértékben árt a nedves, hideg levegő.

Habár teljes védelmet a száraz helyen tárolt cementnek sem tudunk biztosítani (kötőképessége száraz levegőn is romlik), a cementet alapvetően száraz, a lehetőségekhez képest meleg helyen tartsuk. Soha ne rakjuk közvetlenül a földre, legalább fa alátétre tegyük. Nagyobb cementszükséglet esetén érdemes megjelölni az egyes cementszállítmányok érkezésének időpontját, és a cementet érkezési sorrendben felhasználni.

Beton-adalékanyagok

Ebben a kiadványban csak az ún. tömör adalékanyaggal készült betonnal foglalkozunk (2000-3000 kg/m³), nem tárgyaljuk az ún. könnyű, hézagos szövetszerkezetű betont vagy a pórusbetont. Adalékanyagon a beton szilárd elemeit értjük, azaz a homokkal kevert kavicsot (a szabványokban szereplő megnevezés – apró és durva adalékanyag).

Az adalékanyag a beton fő teherhordó része. Az adalékanyag a szemei közti rést kitöltő cementes kötőanyaggal kompakt egységet képez, amelynek tulajdonságai az adalékanyag szilárdságától, tartósságától és teherbíró képességétől függenek. Az adalékanyagban előforduló szennyeződés (pl. agyagdarabok, humuszos föld, kénszármazékok, csillámdarabok vagy más káros szennyezőanyagok) megmutatkozik a beton szilárdságában, a felszíni hibákban (foltok, ún. betonvirágok stb.).

A beton tulajdonságait befolyásolja az adalékanyag szemeinek alakja is. A legkevésbé megfelelő szemalak a tű vagy lemezes forma; ugyancsak rossz hatással van a beton tulajdonságaira, ha a szemek könnyen hasadó anyagból vannak (pl. palakő). A természetes adalékanyag vagy kavics (a szemek többsége gömbölyded, sima), vagy zúzott kő, amely a kőfejtőből származó kőzet darabolásával keletkezik (szögletes szemek). A gömbölyded, sima szemek javítják a feldolgozhatóságot, ami növelheti a beton szilárdságát. A zúzott kőből készült betonnak ugyanakkor nagyobb a húzószilárdsága.

Homok (aprókő adalék)

Az egyes homokszemek mérete 0,1-4 mm, az egyes szemnagyságoknak azonos arányban kellene jelen lenniük a homokban. A nagyon finom homok (kőliszt), amelynek szemcsemérete 0,1 mm-nél kisebb, csak speciális esetekben használható kiegészítő adalékanyagként, akkor is pontosan meghatározott (kis) mennyiségben. A házi betonozás során a túl apró szemű adalékanyag használatát kerülni kell, a kőliszt alkalmazása ilyenkor szóba sem jöhet.

A betonozás során természetes, elsősorban folyami vagy mesterséges, kavics zúzásával keletkező homokot használunk. Azt tartjuk megfelelő homoknak, amelynek szilárd, tovább nem aprózódó szemesei vannak. A túl puha, aprózódó anyagból nem lehet szilárd betont készíteni.

Kavics (durvakő adalékanyag)

A kavicsszemek 4 mm-nél nagyobbak, jobbára gömbölyded vagy hengeres alakúak. Beton készítéséhez kevésbé alkalmas a hosszúkás, lapos szemekből álló kavics.

Homokos kavics (sóder)

A homokos kavics az apró és nagyobb szemekből álló kőadalék természetes keveréke. Már említettük, hogy a beton fő teherhordó része az adalékanyag, ezért is fontos, hogy a szemek közti távolság, amelyet cementes kötőanyaggal töltünk ki, minél kisebb legyen.

A legnagyobb megengedett szemnagyság függ a betonszerkezet méretétől és a vasalás sűrűségétől, elhelyezésétől. A nagyobb mértékben terhelt szerkezetek esetében az adalékanyag legnagyobb szemei ne legyenek nagyobbak, mint a vasbetét és a beton felszíne vagy a vasalás egyes részei közt lévő távolság háromnegyede. A kisebb terhelésnek kitett szerkezetek (és ez a kiadvány jobbára ilyenek készítéséről szól) elkészítéséhez használt beton esetében elegendő, ha kétféle adalékanyagot használunk: 0,1-4 mm szemnagyságú homokot és 15 mm-nél nagyobb szemű kavicsot. Jó összetételnek számít például, ha a homokos kavics 35-40 % homokot és 65-60 %, minél nagyobb szemű kavicsot tartalmaz.

Az előzőek alapján a következő gyakorlati tanácsokat érdemes figyelembe venni:

• A betonkészítés során előnyben részesítjük az olyan adalékot, amelyben a szemnagyság fokozatosan változik a legkisebbtől a legnagyobbig, mivel az ilyen anyagból készült beton nem igényel túl sok vizet, és viszonylag könnyen előkészíthető egyszerű tömörítéssel.
• Összetétele alapján a betonkészítésre a legmegfelelőbb a folyókból kitermelt homokos kavics, ha nem tartalmaz szerves vagy szervetlen szennyeződést, iszapot, agyagot. A folyó régi medréből bányászott kavics ugyan már nem olyan tiszta, mint a közvetlenül a folyókból nyert anyag, de az egyszerű betonszerkezetek többségéhez (alapok stb.) megfelel.
• A tavak partján gyakran található hevesebb esők által lemosott, durvább szemű homok, ez azonban nem megfelelő adalék a betonkészítéshez, mivel általában túlságosan szennyezett, földet, agyagot tartalmaz.
• Járdák vagy vízhatlan szigetelések alapjaként alkalmazott beton készülhet tiszta, fejtett homokkőből származó éles szemű homokból. Egyébként azonban a fejtett homokot sohasem használjuk betonkészítéshez, mivel általában túlságosan szennyezett

A víz

A víz két feladatot tölt be a beton készítésében. Egyrészt a cement hidratációját hozza létre (1 kg cementhez 0,25 l víz szükséges), másrészt javítja a beton megmunkálhatóságát azáltal, hogy a cementből és az adalékanyag legapróbb szemeiből kenőanyagot képez, amely csökkenti az ellenállást az adalékanyag szemei közt. Vizet használunk a kész beton locsolásához is.

A betonkeverék készítéséhez és a beton locsolásához használt víznek meg kell felelnie az EN 1008-as szabványnak. Tiszta, szennyeződés nélküli vizet kell használni. A betonozáshoz megfelel az ivóvíz, de alkalmazható a folyók, patakok vagy tavak tiszta vize is. Felhasználás előtt el kell végezni a víz vegyelemzését, ez a nagyobb építkezések során előírás. Nem alkalmas a betonozásra az ipari szennyvíz, a sáros, iszapos víz és egyes talajvizek.

A víz nyáron mintegy 15 °C-os legyen, télen 30-50 °C-ra melegített vizet használunk. Az ennél melegebb víznek káros hatása lehet, mivel gyorsítja a beton kötését. Meleg víz használata esetén a vizet előbb az adalékanyaggal keverjük össze, ez átveszi a hő egy részét, és csak ezt követően adjuk hozzá a cementet

Kiegészítő adalékok

A beton készítésekor alkalmazott kiegészítőkkel speciális tulajdonságokat érhetünk el. Általában kis mennyiségben alkalmazzuk őket. A kiegészítő adalékokkal például elérhető a könnyebb megmunkálás (plasztifikátorok), a gyorsabb vagy éppen a lassabb kötés. Kiegészítőkkel befolyásolható a hidratáció és javítható a beton szigetelőképessége. A házilagos betonozás során azonban nem használunk kiegészítő adalékokat, mivel azok alkalmazását a szabályokat betartva, nagyon pontosan kell meghatározni, ezért csak szakember dolgozhat velük. Emellett ezek a speciális kiegészítő adalékok meglehetősen drágák, ezért még a nagyobb építkezéseknél is mérlegelni kell, hogy az így elért tulajdonság megéri-e az árát.

A beton napjaink leggyakrabban használt építőanyaga. Nincs olyan épület, amelynek építése során ne alkalmaznának betont, és nincs olyan építtető, aki meg tudná kerülni alkalmazását. Betonozzuk az alapokat, támfalakat, födémeket, lépcsőket, betonlapokkal rakjuk ki a kerti utakat, vagyis minden olyan esetben betont alkalmazunk, amikor szilárd, nagy teherbírású szerkezetre van szükségünk.

Okok

Gyakran azért alkalmazzuk ezt az építőanyagot, mert kisebb mennyiségben bárki könnyen el tudja készíteni, nincs szüksége költséges gépekre. Ennek ellenére az elkészítés, a lerakás, az utókezelés és a karbantartás során gyakran követünk el olyan hibákat, amelyek elrontják az elvégzett munka felett érzett örömünket, és amelyeket csak nehezen, sok munkával és komoly költségekkel tudunk kijavítani.

Ezt a cikksorozatot azoknak szánjuk, akik betonozásra készülnek; nem szakembereknek, hanem elsősorban laikusoknak készült, akik csak annyit tudnak a betonról, hogy létezik és jó építőanyag. Könyvünk velük szeretné megismertetni a betont, bemutatva helyes elkészítésének módját, a megfelelő összetétel szállításának, lerakásának és megmunkálásának lehetőségeit. Elsősorban azoknak akar tanácsot adni a betonozás megfelelő módszereiről, akik saját kezűleg készülnek betonozni. Szeretné felhívni figyelmüket a leggyakoribb hibákra, amelyeket a betonozás során el szoktak követni. Ez a kiadvány ismeretterjesztő jellegű, ezért a tisztelt olvasó ne keresse benne a konstrukciós számításokat vagy más, bonyolult elméleti fejtegetéseket, azok más könyvbe tartoznak.

A cikkeinkben hivatkozunk az érvényes szabványokra. Jelenleg a magyar szabványok érvényesek, amelyek jelölése MSz, de velük párhuzamosan érvényesek az európai normák is, amelyek jelölése EN (a magyar kiadványokban gyakran MSz EN megjelölést használnak). Fokozatos bevezetésük során még az MSz jelölésű magyar szabványokkal együtt lesznek érvényesek, az átmeneti időszak után csak az EN európai szabványhoz kell majd igazodni. A beton gyártásához már kiadták az európai normát.

Az új szabványok az Európai Unión belüli egységesítés miatt módosítják a jelöléseket és a szakkifejezéseket, szakterminológiát is. Például a korábban a beton összekevert állapotban lévő alkotóelemeire vonatkozó betonkeverék kifejezést a friss beton kifejezés váltja fel. A közérthetőség kedvéért használjuk a szövegben a köztudatban elterjedt betonkeverék kifejezést is, amelyet az alkotóelemek összekeverése utáni, a szállítás, kiöntés és a kötés fázisában lévő betonra értünk. A friss beton kifejezést a már kiöntött, megkötött betonra használjuk.

A beton és tulajdonságai

A beton szó hallatán mindenki a jól ismert fehéres vagy szürkés építőanyagra gondol, amely cementből, vízből és adalékanyagból készül.

A beton előnyei:

• Nagyon tartós, nemcsak a levegőn, hanem a vízben is. A több mint százéves tapasztalatok azt mutatják, hogy élettartama rendkívül hosszú, néha annyira, hogy ez már nem előnyként, hanem hátrányként jelentkezik. Már ma is küzdünk azzal a gonddal, amit a betonszerkezetű lakótelepi tömblakások okoznak: kérdés, hogyan bontsuk le vagy alakítsuk át a morálisan hamarosan elavuló, de a fizikai élettartam szempontjából még használható épületeket.
• A beton tulajdonképpen művi úton létrehozott kő, amely nagyon ellenálló a mechanikus károsodással szemben.
• Rendkívül jól terhelhető nyomásra. Az építkezéseken általános, hogy terhelhetősége eléri a 10-30 MPa értéket is.
• A beton és az acél együttdolgozása a két anyag egymásra való hatásának köszönhető. Ez teszi lehetővé, hogy a betonba acélbetéteket téve vasbetont hozzunk létre. Ezzel olyan tulajdonsága lesz a szerkezetnek, amellyel a beton önmagában nem rendelkezik: a nyomás mellett elviseli a húzó és hajlító terhelést is. Az együttdolgozás nem romlik a hőmérséklet változásával sem, mivel a betonnak és az acélnak azonos a hő tágulása.
• A beton alakíthatósága és homogenitása olyan tulajdonság, amellyel más építőanyagok nem rendelkeznek.
• Javítja a gazdaságosságát az a tény, hogy a betont formába (zsaluzat) öntjük, vagyis bármilyen alakot adhatunk neki, figyelembe véve az ácsmunka és a fa tulajdonságai adta feltételeket. Mindez azt jelenti, hogy a szerkezet alakját hozzáigazíthatjuk a terheléshez és az arra ható erők nagyságához, vagyis sehol sem kell több anyagot használni, mint amennyit a terhelés igényel.
• A beton általános elterjedését segítette, hogy alapanyagai bőségesen rendelkezésünkre állnak. A kavics, a sóder (homokos kavics), a homok nem drága nyersanyagok. A cementet mészkő és agyag zsugorodásig való égetése által létrejött klinker, valamint gipszkő megfelelő arányú keveréke alkotja. (Az aluminát cementeket rossz tulajdonságaik miatt nem célszerű használni.) Valamennyi nagy mennyiségben található a természetben, vagyis általában mindenhol hozzáférhetőek.

A beton hátrányai:

• Nem alkalmazható, amennyiben olyan vegyi anyagokkal kerülhet kapcsolatba, amelyek károsítják, bomlasztják a betont. Ilyen anyagok megtalálhatók a levegőben is, például vegyi üzemekben, vagy nagyon szennyezett vizekben.
• A vízáramban a betont mechanikusan károsítja az áramlás (kavitációval, amely nem más, mint lassú erózió). A víz ugyanis kimossa a betonból a cement kötőanyagot.
• Rosszul viseli az erős, folyamatos dinamikus terhelést, tehát az olyan terhelést, amely erős, rendszeresen ismétlődő ütésekkel vagy erős rezgéssel jár.
• A beton felületét megbonthatja a légkör hátrányos összetétele, például ha a levegőnek nagy a szén-dioxid-tartalma. Ez ugyanis a beton karbonizációját okozhatja. A beton tulajdonságainak szemmel nem látható változása hatással van a vasalatra is, amely lassan korrodálódik a betonban.
• Szilárdsága, keménysége és tartóssága – azaz előnyként említett tulajdonságai – miatt az átalakítása és a lebontása nehéz és költséges.
• Nagyon nehéz, vagyis nagy a tömege. 1 m³ beton átlagos tömege 2000-2300 kg, a vasbetoné 2300-2600 kg. A nagy tömeget a gyártása során használt természetes kő okozza. Ez a hátránya elsősorban az előre gyártott elemek szállítása során jelentkezik, amikor kénytelenek vagyunk nehéz szállítójárműveket és rakodógépeket alkalmazni.
• Rossz hőszigetelő.

Megjegyzés: Az utoljára említett két hátrányos tulajdonsága kiküszöbölhető ún. könnyű betonok alkalmazásával. A porózus adalékanyag (pl. keramzit, azaz duzzasztott agyagkavics) felhasználásával készült sűrű beton megfelelő szilárdságú, 800-2000 kg/m³-es sűrűség mellett. Amatőr építkezők ezt az anyagot ritkábban használják.

Húzószilárdsága kicsi. A beton törékeny anyag, károsodása hirtelen következik be. Ezért javasoljuk az acélrúddal, acélhálóval merevített beton használatát. Speciális rostok alkalmazásával, amelyet az acélszálakhoz hasonlóan a betonkeverékbe teszünk, ún. rostbeton jön létre, acélrostok (drótok) hozzáadásával pedig drótbeton. Ennek az anyagnak megfelelő tervezés esetén jóval nagyobb a húzószilárdsága, nem törik olyan gyorsan. A drótbetont azonban házilagosan nem lehet előállítani. A beton felületi megmunkálás nélkül általában nem alkalmas belső terek kialakítására.

A beton fajtájának megválasztásánál mérlegelni kell minden hátrányos tulajdonságát, amelyek korlátozzák felhasználhatóságát. Azt is át kell gondolni, hogy hátrányos tulajdonságainak kiküszöbölése és előnyeinek kihasználása kiegészítő szerkezeti elemek alkalmazásával gazdaságos-e.

Lehet, hogy nem tátong még lyuk a tetőn és nem penésze­dik a fal, de jobb az ilyesfajta bajokat gondos vizsgálattal ide­jében megelőzni. A szerkezeti problémák felismeréséhez szak­értő mérnöki szem kell, de a lai­kus is számtalan dolgot észre­vehet idejében.

A felületi tünetek komolyabb bajra hívhatják fel a figyelmet. Gondoljunk arra, hogy mindig a probléma okát kell megke­resnünk. Ha hibát találunk, próbáljuk meg felderíteni ere­detét. A helyreállítási munká­kat ellenőrizzük kétszer is, hi­szen a javítás csak akkor ad­hat megnyugtató érzést, ha ren­desen végezték el. Ha nem la­kunk hosszú ideje a házban, gondoljunk arra, hogy egy ko­rábbi javítással esetleg csak eltüntetni akartak valamit.

Jó állapotban van a faanyag a szépnek látszó festés mö­gött? Próbáljunk beszúrni egy vékony pengéjű kést, és ellen­őrizzük! Nem csak a szerkeze­ti elemek mozgásakor fellépő repedések eltüntetésére szolgált a friss vakolat? Keressünk friss repedéseket. Ha végignéztük a saját laká­sunkban található javításokat, vessünk egy pillantást a szom­széd házakra. A hasonló korú és kivitelű házak problémái is hasonlóak. A szomszédban fel­fedezett hiba nekünk is meg­mutathatja, mire érdemes foko­zottan odafigyelnünk.

Ha súlyos bajra gyanak­szunk, mindig kérjük ki szakér­tő tanácsát, de próbáljuk meg­érteni, miről is van szó, hiszen a számlát nekünk kell majd állnunk.

Falak

A jó állapotú falnak egyenes­nek és függőlegesnek kell len­nie. A régi házakban kis eltéré­sek megengedhetők, de ezek egy újonnan épült házban rend­szerint nagy bajt jeleznek. Néz­zük meg az ajtó- és ablaktoko­kat: derékszögben kell állniuk, és pontosan, rések nélkül kell a falhoz illeszkedniük.

A domború fal rendszerint nedvesség hatására táguló tég­lafalra vagy szétcsúszó tető­szerkezetre utal: leginkább a fal tetején látható. Ha a falfelü­let erősen domborodik, szak­értőtől kérjünk tanácsot. Az eny­he domborulat inkább csak kel­lemetlenség, mint baj.

Repedések

A repedés arra utal, hogy vala­mi elmozdult. A kicsiny vagy hajszálrepedésekkel egy régi házban nem érdemes sokat fog­lalkozni (és az újonnan épült ház is mozog egy kicsit). A na­gyobb repedések okát azon­ban fel kell deríteni.

A repedések lehetnek füg­gőlegesek, vízszintesek vagy átlósak (az utóbbiak gyakran lépcsőzetesen haladnak, a tég­lákat vagy a köveket követve). Felléphetnek a talaj mozgása miatt, ha huzamosan volt külö­nösen száraz vagy különösen nedves az idő; okozhatják kö­zeli fák gyökerei (akár nemrég kivágott fáé is). Ok lehet még az alapozás hibája, a téglafa­lazat duzzadása, a tartógeren­dák vagy a tetőszerkezet moz­gása.

A stabil repedéseket kikapar­hatjuk és feltölthetjük, bár ez­zel semmit sem tettünk az ok megszüntetésére, ha a fal to­vábbra is mozog. Ellenőrizzük gyakran a fugázást, nincs-e új repedés. A folyamatos moz­gás ellenőrzésének egyik esz­köze lehet, ha a repedésre ún. gipszpecséteket helyezünk el, ráírva a készítés dátumát. Ha bekövetkezik, amitől tartottunk, a gipszpecsétek megreped­nek, s az épületmozgás a pe­csétek repedésének mértékén jól követhető. Az ily módon ter­jedő repedés komoly javításo­kat, pl. aládúcolást tehet szük­ségessé.

Nedvesség

A régi, tömör fal érzékenyebb az áthatoló nedvességre, mint az újabban épített üreges falak. Ha eső után a belső falon nedvességfoltokat találunk, meg kell keresni a be­ázás okát. Nagy eső idején el­lenőrizzük, nem telik-e meg az esőcsatorna, nem szivárog-e vagy nincs-e eltömődve a le­folyócső. Nézzünk be az ab­lakpárkányok alá: a párkány alján rendszerint barázda fut végig, amely megakadályoz­za, hogy a lecsurgó víz a falra folyhasson.

Ha van víztárolónk vagy cisz­ternánk, ellenőrizzük, nem szi­várog-e. Az üreges falaknak nem sza­bad átnedvesedniük. A ned­vesedést általában az okozza, hogy az építéskor az üregbe habarcsdarab esik, amely az üreget áthidalja. A beázások ellen úgy véde­kezhetünk (az esőcsatorna és a vízlevezető megjavításán kí­vül), hogy újravakoljuk a falat. Kevésbé súlyos esetekben szín­telen, víztaszító szilikonréteg felvitele is segít.

Talajnedvesség

Modern házban az alulról való nedvesedés nem lehet problé­ma, mert a falakat szigetelik a talajvíz ellen. Ha mégis baj van, a szigetelés megsérült vagy át­hidalódott: a hibát a külső va­kolat, egy virágágy vagy egy szeméthalom egyaránt okoz­hatja. A falszigetelés a talaj­szint felett kb. 15 cm-rel ér vé­get: ez gyakran észrevehető a falon.

Sok régi házat szigetelnek utólag nedvesség ellen úgy, hogy valamilyen vízálló vegy­szert préselnek a falak alsó ré­szébe. A kezelést ajánló cé­gek ingyen felmérik a teendő­ket, és megbecsülik az elvégzendő munka nagyságát. Kér­jünk több árajánlatot, mert az árak nagyon eltérőek lehetnek. Patinás céggel érdemes dol­goztatnunk: mit sem ér a húsz­éves garancia, ha a cég eltű­nik a piacról.

Faltípusok

Téglafal

A tömör téglafal tégláinak felü­lete szép. A fugázásnak is ép­nek kell lennie, hogy a víz ne hatolhasson be. A laza habar­csot szedjük ki és a réseket fu­gázzuk újra. A téglafal megtisz­tításának legjobb eszköze az erős ecset és a tiszta csapvíz (szappan és mosószer nélkül). Ha van a beépítettel megegye­ző téglánk, azt is használhatjuk az erősen felhólyagosodott ré­szek tisztára dörzsöléséhez.

Ha a téglák porózusak let­tek, érdemes a falat festéssel szigetelni, amit időről időre meg kell ismételni. Az újabb tégla­falon megjelenő fehér lerakó­dást – a kivirágzást – a téglá­ból kioldódó sók okozzák, és idővel elmúlik. A téglák felüle­tén megjelenő leválás és repe­dés komolyabb probléma: ezt az okozza, hogy a téglába be­került víz megfagy, és kiterjed. Csak a sérült tégla cseréje se­gít. Ha nagyobb kiterjedésű a kár, újra kell vakolni a falat.

Vakolat

Bár nem elsősorban a vakolat, hanem a mögötte lévő fal álla­pota a fontos, a jó vakolat nagyban hozzájárulhat a fal el-lenállóbbá tételéhez. A felhólyagzott területek arra utalnak, hogy a fal és a vakolat, illetve a két vakolatréteg közötti kötés meggyengült a nedvesség be­jutása miatt. Kopogtassuk vé­gig a vakolatot: tömören vagy üregesen szól-e.

A nagyobb repedéseket (ame­lyek a fal mozgását jelzik) tölt­sük ki további vakolással. A ki­sebb repedéseket speciális kőműves festékkel tölthetjük ki. Ha a vakolat erősen hólyagos, először speciális stabilizáló ala­pozót kell használni.

Faburkolat

A favázas házak egyre nép­szerűbbek napjainkban: csak­nem ugyanúgy festenek, mint téglából épített hagyományos társaik. Ha favázas házban lakunk, ne feledkezzünk meg a fal üregében húzódó párazáró fóliáról, melyet nem szabad át­lyukasztani. Az amatőr barká­csolók tartózkodjanak minden olyan munkától, amely a külső fal átfúrásával jár (pl. elektro­mos csatlakozó kivezetése).

Festéskor a faborítást és a zsindelyt ugyanúgy kezeljük, mint a többi faanyagot (lásd alább). Ha a faanyag termé­szetes állapotában maradt, idő­ről időre konzerváló szerrel kell kezelni. Van olyan fafajta (pl. a vörös cédrus), amely tartalmaz­za saját konzerváló olajait is, és idővel szép ezüstszürkére nemesedik. A laza burkolatot ötvözött vagy galvanizált szegekkel rög­zítsük. Az egyszerű acélszög rozsdásodik. A faburkolat alumínium- vagy műanyag burkolatra cserélhe­tő; de jobb, ha a faborítást kija­vítjuk vagy kicseréljük.

Tető

A tetőt tekinthetjük teherhordó szerkezetnek, amelynek épnek kell lennie, de felfoghatjuk úgy is, hogy a házat védi az időjá­rás viszontagságaitól. Bármi, ami megbontja a tetőcserepek vagy a tetőpala síkját (tető­összefolyó, tetőablak és külö­nösen a kémény), elősegítheti a víz behatolását.

Legjobb, ha a tetőt tetőlétrá­ról alaposan megvizsgáljuk – ennek hiányában pedig táv­csővel végezhetjük az ellen­őrzést. Ha a tető siralmas állapot­ban van, először a legkíno­sabb dolgon essünk túl: ellen­őrizzük, nem befolyásolja-e a tartófalak szilárdságát. Ha az egész tető erősen süppedt vagy roskadt, ellenőrizzük a tartó­falak esetleges elmozdulását is. Ha a falak kifelé mozdultak el, a megfelelő szögből észrevehetjük a tető íves behajlá­sát. Ilyenkor a fal kitér a függő­legestől – ez legegyszerűb­ben függőónnal ellenőrizhető, de rendszerint puszta szem­mel is jól látható.

Ha a fal túlságosan kimoz­dult, nem garantálható az épü­let szilárdsága, és előfordul­hat, hogy egy új tető sem segít a helyzeten. Nyilvánvaló, hogy csak szakértő döntheti el, or­vosolható-e a ház állapota. Régi házban katasztrofális lehet egy elég gyakran végzett „javítás”: a régi palatetőt ol­csóbb, de nehezebb beton­cserépre váltják. Nem biztos, hogy a régi szerkezet elbírja a nehezebb tetőt.

A régi sorházon vagy ikerhá­zon könnyen észrevehető a ki­domborodó tető: a tető síkja a tűzfalak mentén megtörik, és a cserép vagy a pala ferdén áll. Ez a tűzfal két oldalán a tető roskadását vagy mindkét ol­dalsó fal süllyedését jelzi. A tűz­falak kisebb terhet hordanak, ezért ritkábban süllyednek meg. Megfelelő irányból nézve el­lenőrizhető, hogy a cserépso­rok szabályosan követik-e egy­mást. Az egyetlen megoldás a beázás megszüntetésére a cserép vagy pala hézagainak azonnali szigetelése, pl. sziloplaszttal.

A tetőszerkezet ellenőrzése

Még az erősen megereszke­dett tetőnél is érdemes meg­vizsgálni a tetőgerendákat: nincs-e hibás ereszték vagy rögzítés, esetleg korhadás (a hiba a gerincen látszik a leg­jobban): így megállapítható a baj. Az eresznél, a külső fal belső élénél futó gerenda az, amelyik a leginkább hajlamos a korhadásra. A szarufa és a födémgerenda is itt van rög­zítve, ezért ellenőrizzük, nem mozdultak-e el a szarufák, a helyén van-e a szarufákat tartó ácsolat. A hiba a szarufák má­sik végénél is kiütközhet: ott, ahol a szarufák a gerincszele­mennél találkoznak. Nézzük meg, nem korhadt-e el valame­lyik elem. A helyreállítás ebben az esetben könnyebb, mint az eresz körüli hibák esetén.

Ha a tetőn csak kisebb be­mélyedés vagy roskadás van, a hibát valószínűleg az alatta lévő vázelem helyi hibája okoz­za. Az eresztől a gerincig futó szarufát egymástól bizonyos távolságra fekvő, vízszintes szelemenfák támasztják alá. Magát a szelement bakdúcok tartják, amelyek a falakra támaszkodnak. Nézzük meg, nem deformálódtak-e a szele­menfák és a szarufák; nem csa­varodik-e a szelemenfa; nincs-e elmozdulás vagy lehajlás a bakdúcokon. Problémát okoz­hat, ha kevés a szelemen, ha a gerendák nem elég erősek, vagy ha a dúcok nincsenek jól rögzítve. A régi fa kiszárad, és veszít szilárdságából.

Ha a baj nem súlyos, a bű­nös szelemenfát támasszuk meg, hogy a tető vonala ki­egyenesedjen. A rosszul terve­zett tetőcsúcs is igénybe vehe­ti a szelemenfát, és így megros­kadhat a tető. A tető roskadása nem tévesz­tendő össze a hullámosság­gal. A hullámos tető kiemelke­dik és besüllyed az eresztől a gerinc felé haladva. Régi tető­nél ilyenkor a tetőléceket ellen­őrizzük. Előfordulhat az is, hogy az egyik szarufa hibája miatt a tetőléc kétszeres távolságot fog át, ezért nagyobb terhet vi­sel a többinél. Ha a szarufák túl messze állnak egymástól, hasonló lehet a következmény.

Modern házban gyakori a rácsos szerkezetű szarufás tető. A tetőtér valóságos ge­rendahálózat, amely a hagyo­mányosnál jobban osztja el a terhet. Ilyenkor is ellenőrizzük, nem korhad-e valamelyik gerenda, nem hajolt-e meg vala­melyik dúc, jók-e az illesztések – különösen ott, ahol a vízszin­tes gerendák a szarufákat tart­ják az eresznél.

Kémény

Nehéz a kémény sorsa: nem­csak szem előtt van, de meg is kell birkóznia a váltakozó hi­deggel és meleggel, meg a víz és a korom korróziót okozó elegyével. Ellenőrizzük a kéményeket: nem görbülnek vagy dőlnek-e. A vakolásnak jó állapotban kell lennie: szükség esetén újra kell fugázni. A kihézagolás – ter­mészetesen – nem segít a szer­kezeti bajokon: ilyenkor szak­értő mesterrel végeztessük a javítást, hiszen rendszerint áll­ványozásra is szükség van.

A kéménytoldat ne legyen repedezett, és szilárdan álljon: nem volna jó, ha egy nagyobb viharban leesne, és megron­gálná a tetőt. A kémény és a tető találko­zását jól kell szigetelni. A lép­csős ólom zárólemez a leg­megbízhatóbb megoldás; a le­mezt néha vékony cementcsík­kal kötik a téglához. Ellenőriz­zük, hogy nincs-e repedés vagy rés. Ugyanez érvényes a nye­regtető és a fal találkozásánál, különösen, ha a tűzfal túlnyúlik a tetőn.

A feleslegessé vált kémény csak tehertétel: ha meg akar­juk tartani a kéménytoldatot, gömbölyű gerinccseréppel le kell takarni, hogy ne essen be­le az eső, de szellőzzön. A fe­leslegessé vált kémény esetén a hosszú távú megoldás szin­tén a befedés: ilyenkor a ké­ményt rendszerint csaknem a tető szintjéig lebontják, majd betonlappal lezárják. A lapnak lyukacsos téglákon kell állnia a szellőzés miatt, egyébként a kémény belsejében lecsapódó víz elszínezheti a belső falakat.

Tetőfajták

Ha kimerészkedünk a tetőre, szerezzünk be megfelelő létrá­kat. Az egyiknek szilárdan kell állnia a földön, és jóval az ereszcsatorna fölé kell érnie. A másik a tetőlétra: ez beakaszt­ható a tetőgerinchez. Az eső­csatorna nem elég erős ahhoz, hogy megtartsa a létrát, ezért gondosan kell kiválasztani a kitámasztási pontot.

Megtörténhet, hogy a gerinc­cserepek a fagy miatt megla­zulnak, és átengedik az esőt. A laza cserepet fel kell venni, és új habarcsba kell rögzíteni. Ha a cserepet előre beáztat­juk, nem fogja a cementet kiszárítani. A fedő- és oromkö­veknek szintén szilárdan kell állniuk.

Zsindely

A vörös cédrusból készült zsin­delytetőt fából épített palatető­nek tekinthetjük, és mint olyat kell ellenőriznünk – elsősorban a szabályos felületi mintázatot és a korhadás jeleit figyeljük meg.

Kátránypapír, tetőszigetelő lemez

A lapos tetőn nem állhat meg a víz. Ellenőrizzük, jók-e az illesztések, nem repedezett-e, nem hólyagos-e a fedőlemez. A javítás bitumenes kenéssel végezhető, a nagyobb hibák esetén kátrány fedőlemez se­gítségével. Ha van zárólemez, ellenőrizzük, szilárdan áll-e. A kavicsréteg megnöveli a szigetelt tető élettartamát.

Aszfalt

A tócsák kevés problémát okoz­nak az aszfalttal borított tetőn. Az aszfaltnak azonban szilárd­nak és simának kell lennie, és erős, mozdulatlan alapra kell fektetni, különben megrepede­zik, és a víz a legkisebb résen is utat talál.

Palatető

A jó palatető sima, egyenletes mintázatot mutat. A hiányzó te­tőpala pótlása nehéz, mert a rögzítésére szolgáló szögeket már elfedi a következő sor.

Ha mi magunk látunk hozzá a tető javításához, béreljünk palavágót. Ezt be tudjuk csúsz­tatni a palalemezek közé, és az egyébként hozzáférhetetlen szögeket is elvághatjuk vele. Eltávolítjuk a sérült lapot, és a szomszédos, lefedendő lapok közé vékony, ólomból, rézből vagy cinkből készült csíkot szegezünk. Ennek elég hosszú­nak kell lennie ahhoz, hogy az új lap alján túlérve felhajthas­suk, és rögzítsük a lapot.

Ha a pala rossz állapotban van – hólyagos, morzsalékos -, akkor a tetőcsere helyett olcsóbb megoldást is választha­tunk: a belső oldalt kenjük le vastagon speciális szigetelő­anyaggal. Ez azonban nem szellőzik, és megrepedezhet. Kívülről nem szabad felvinni, mert nagyon csúnya. A pala­utánzat rendszerint vékonyabb és sötétebb, mint a termé­szetes pala, de rögzítési mód­ja a paláéval megegyezik. Az újabb palautánzatokban nincs azbeszt.

Cserép

A betoncserép olcsósága mi­att egyre terjed. Itt is ellenőriz­ni kell, hogy szabályos-e a mintázat, nincs-e repedt vagy hiányzó cserép. Az új cserepet a helyére csúsztathatjuk, ha a környező darabokat egy kicsit megemeljük.

Ügyelni kell arra, hogy a ki­cserélt cserépdarab vagy -folt ne törje meg a mintázatot, és ne maradjon hézag ott, ahol a régi cserepekkel találkozik.

Fémtető

Sok régi középület tetején réz­borítást találunk. A régen hasz­nált ónt kiszorította a hullámle­mez. Garázs és hasonló épít­mény felett gyakori az áttetsző műanyag tető. Itt is ellenőriz­zük, hogy nincs-e szivárgás.

Eresz

A ház eresze könnyen megsé­rülhet. Itt gyűlik össze a tetőről lecsorgó eső, de mivel nehéz hozzáférni, ritkán tartják kar­ban. Az oromszegély deszka, amely az esőcsatornát rögzíti, korhadásra hajlamos, ha elha­nyagoljuk.

Esővízcsatorna

A modern PVC-csatornák bordázottak, ezért a törmelék nem állhatja el a víz útját. A levele­ket és az iszapos hordalékot azonban valamennyi csatorná­ból ki kell időről időre tisztítani. A régi öntöttvas csatorna kívül­ről szilárdnak tűnhet, de belül alaposan elrozsdásodhat. Ha sok a falevél, műanyag hálóval védhetjük a csatornát. A lefolyók fölé szerelt drót- vagy mű­anyag kalitka megvédi az ejtővezetéket a madaraktól és a madárfészkek gyakran dugu­lást okozó törmelékeitől.

Nagy eső idején figyeljük meg, hogyan birkóznak meg az ereszcsatornák és a leszál­lócsövek a vízzel. Ha nem esik, egy vödörből vagy a kerti lo­csolóból juttassunk vizet az eső­csatornába, a lefolyótól legtá­volabb eső pontba. így kide­rülhet, hol ereszkedett meg a csatorna egy rossz konzol mi­att, vagy hol akadályozza tör­melék a víz szabad áramlását. Már egészen kis törmelékmennyiség is jelentősen ronthatja a vízelvezető kapacitást.

A tetőre fölérve ellenőrizzük az oromdeszkán az esőcsator­nát tartó konzolokat. A rozsdás csavar helyét töltsük ki sziloplaszttal, és helyezzük át a kon­zolt. Az esőcsatornának foko­zatosan a lefolyó felé kell lejte­nie, és nem lóghat be. Ha elkorhadt az oromdesz­ka, cseréljük ki. A nehéz, ön­töttvas esőcsatornát ne pró­báljuk házilag leszerelni.

Az esőcsatorna rozsdás ré­szeit a fémig lecsiszoljuk, és rozsdagátlóval kezeljük. A hi­bákat epoxigyantával javítjuk, ügyelve arra, hogy a belső felület sima maradjon, és ne gyűjthesse össze a törmeléket. A szivárgó illesztéseket bitu­menes kenőccsel javítjuk. Az új PVC-esőcsatorna nem szo­rul karbantartásra. Valamennyi csatornatípusnál ügyeljünk ar­ra, hogy a hó ne üljön meg a falakon.

Lefolyócső

A vízlevezető csöveket – külö­nösen, ha régiek és öntöttvas­ból vagy kőagyagból készültek – rendszeresen ellenőrizzük: nincs-e repedés rajtuk, nem szivárognak-e az illesztések. Nézzük meg, nincsenek-e ned­ves foltok a falon, a cső mö­gött. A régebbi házakon do­boz alakú tartályba futnak be az esőcsatornák, és ennek al­járól vezet a lefolyó: ezt levelek vagy madárfészkek zárhatják el. Az öntöttvas lefolyókon a szelvények találkozásánál rés van. Ha valamelyik szelvény eldugul, a felette lévő résen szivárog a víz; így állapíthatjuk meg a dugulás helyét. A lefo­lyó lent nyílt víznyelő aknába vagy csatornába csatlakozzon.

A szennyvízelvezető cső a vé­cé, a kád, a mosdó és a kony­hai mosogató szennyvizét gyűj­ti össze. Illesztéseinek légmen­tesen kell zárnia. Felső részé­nek jóval túl kell nyúlnia a leg­magasabb ablakon: rendsze­rint az eresz fölött (többnyire a tetőtérben) végződik. A lefolyót ráccsal védjük, hogy ne kerülhessen bele törmelék.

Ha az ellenőrző akna tetejét leemeljük, a házban pedig kinyitjuk a csapokat és lehúz­zuk a vécét, szinte azonnal erős vízáramlást kell tapasz­talnunk. Az akna belseje jó ál­lapotban legyen, hogy törme­lék ne kerülhessen a lefo­lyóba. Ha arra gyanakszunk, hogy a szennyvízelvezető rendszer valahol ereszt, forduljunk szakemberhez.

Faanyag

A festett fára ajtón, ablakon, tokokon és valamennyi sza­badtéri faanyagon ugyanazok a tanácsok vonatkoznak. Ha a festés repedezni kezd, a fa vi­zet szív fel, ettől még jobban pereg a festék, és a fa korha­dásnak indul. Ilyenkor a festé­ket a tiszta fáig eltávolítjuk, az esetleges réseket töltőanyag­gal betömjük, alapozunk és új­rafestünk. Ne engedjük, hogy a csupasz fa nedvesedjen! Az átnedvesedett fát hagyjuk festés előtt kiszáradni: ha ned­vesen ráfestünk, az új festék biztosan felhólyagosodik. Ha a festés csak megfakult vagy el­szürkült, lecsiszoljuk és újra­festjük.

A natúr fát újra kell kezelni, mielőtt felülete szürkülni és rücskösödni kezdene. Sokféle pác, lakk és konzerválószer kapható, többféle kivitelben. Ha a faanyag repedezett, színben hozzáillő töltőanyaggal tömjük be a réseket. Az elkorhadt darabokat vág­juk ki és helyettesítsük új fával. Ha észrevesszük, hogy egy aj­tó- vagy ablakkeret nedves, szárítsuk ki. Ezután töltsük fel a repedéseket és fessük újra a fát. Ha olyan puha marad, hogy egy kés könnyen beleszalad, a faanyag korhadt.

Leggyakrabban az ajtótok alján kezdődik a korhadás, ezért ezt ellenőrizzük először. Az ablakkereten a keret alsó sarkai, a kinyíló ablakszár­nyak, a párkányok és a pár­kánydeszkák a gyenge pon­tok. Az üvegnek és a fának is pontosan kell illeszkednie. Az itt beszivárgó víz szintén korhadáshoz vezet, ezért a kiszá­radt vagy kiesett ablakgittet pótolni kell – nemcsak az ab­lakon, hanem az üvegezett aj­tókon is.

Az imént mondottak az alu­mínium kivételével a fémből készült ablakokra is vonatkoz­nak, csak a „korhadás” szót „rozsdával” kell helyettesíteni. Ne legyen rés az ajtó- és ab­lakkeret, valamint a fal között, mert ez a fal nedvesedését okozhatja. A réseket gitt vagy habarcs helyett sziloplaszttal töltsük ki, mert ez rugalmas marad.

A külső ablakpárkány alsó felén bemélyedés fut végig, hogy a víz lecsöpögjön, és a fal száraz maradjon. A rést né­ha elzárja a festék. Ha ez a helyzet, keményfából készít­hetünk egy alsó peremet: ez ugyanazt a feladatot látja el. A tolóablakoknál alapos vizs­gálatra van szükség, mert a falban lévő üres doboz hajla­mos a korhadásra. A zárt, üvegezett erkély sok­szor okoz problémát, hiszen nem olyan erős, és nem áll olyan szilárdan, mint a környező fa­lak. Az erkély ezért néha meg­süllyed, vagy elhajol a háztól, és a keletkezett réseken bejut az eső. Megtörténhet, hogy a fa­anyag belülről korhad, és a fes­tett külső felület nem mutatja ennek jeleit. A nyirkos szag, a gombák és gombafonalak je­lenléte azonban ilyenkor is árul­kodik. A fa olyan puha, hogy a kés könnyen beleszalad.

A száraz és a nedves korhadást gyakran összekeverik. Kezdetben, amikor a korhadás megindul, a fa mindkét eset­ben nedves, és a korhadt fa végül szárazzá és törékennyé válik. A fontos különbség az, hogy a nedves korhadás meg­áll, ha a fa kiszárad, a száraz korhadás azonban folytatódik, szétterjed a házban – még a téglafalon vagy a vakolaton is áthalad. Ha a fát megfelelő konzerválószerrel kezeltük, a gombák és a bogarak támadásának szintén ellenáll. A korhadás esetében ugyan­csak fontos, hogy ne csak a tü­neteket, hanem a nedvesedést kiváltó okot is megszüntessük.

Száraz korhadás

Az árulkodó jelek a követke­zők: tompa, barnás szín, repedezettség, vetemedés, dohos szag. Ha a gombák már elsza­porodtak, meglátszanak a szür­ke gombafonalak vagy a pisz­kos vattára hasonlító kinövé­sek, később pedig ovális kivirágzás és rozsdavörös folt je­lenik meg. A fa az erezet men­tén reped.

Ha száraz korhadást talá­lunk, vagy erre gyanakszunk, haladéktalanul szakemberhez kell fordulni. A helyreállítás nagy munka: kivágják és elé­getik az összes fertőzött da­rabot. Az érintett helyeken és 30 centiméteres környezetükben le kell verni a vakolatot. A gombásodás jeleit mutató többi anyagot (talajt, törmelé­ket) is gondosan el kell távolí­tani, és a megtisztított felülete­ket gombaölő szerrel kell ke­zelni. Az újonnan beépített fa­anyagot konzerváló anyaggal tartósítjuk.

Nedves korhadás

A köznyelv minden gombáso­dást, amely nem száraz korha­dást okoz, nedves korhadás­nak vagy rothadásnak nevez. Mivel a korhadás megindulá­sához a fának nedvesnek kell lennie, a javítás első lépése a nedvesség forrásának meg­keresése és megszüntetése. Az elkorhadt darabot vágjuk ki, pótoljuk új faanyaggal, és az összes faanyagot kezeljük gombaölő szerrel. A szellőzés javítása sokszor segít.

Mindig jobb új faanyagot beépíteni, mintsem az elkor­hadt részt töltőanyaggal kitöl­teni, bár kisebb területek ese­tén az utóbbi megoldás is al­kalmazható. A cseredarabot méretre vágva, vízálló ragasztóval rögzítsük a helyére, és kezeljük gombaölő szerrel. Az esetleges réseket töltsük ki és simítsuk le.

Egy mindenre elszánt betörőt a legdrá­gább zár vagy riasztó sem tart vissza, de a hangos riasztójel és a jól látható bizton­sági berendezések elriasztják az alkalmi tolvajt, aki mások gondatlanságát vagy nemtörődömségét próbálja kihasználni. A jó minőségű, helyesen beszerelt zárak és a jó riasztó megéri a befektetést: a biztosító által fizetett összeg nem kárpótolja a pó­tolhatatlan, szívünkhöz nőtt tárgyakat.

A biztonság nagyrészt közismert intéz­kedésekkel teremthető meg:

Ne hagyjunk pénzt vagy értéket jól látható helyen, ne tüntessük fel címünket a kulcscsomónkon, ne tartsuk a kulcsokat a kézitáskánkban a személyi okmányok mellett, ne hagyjuk a kulcsot a lábtörlő alatt, ne lógassuk be zsi­nóron a levélszekrénybe vagy más rejtek­helyre: a tolvajok pontosan ismerik az ilyen lehetőségeket. Azzal se áltassuk magun­kat, hogy értékeink oly csekélyek, hogy nem is érdeklik komolyan a betörőket, hiszen éppen a mindennapos használati tárgya­kat (fényképezőgép, tévé, rádió vagy más elektromos gép) a legkönnyebb értékesí­teni. Készítsünk leltárt értékeinkről, írjuk fel a készülékek gyári számát, vagy fényké­pezzük le az értékesebb darabokat.

Az UV-lámpa alatt látható, foszforeszkáló festékkel készített jelzés kevésbé jó meg­oldás, mert a festés idővel elhalványul, és néhány hónaponként újra el kell helyezni a jeleket. Biztosításunk legyen értékkövető és terjedjen ki új beszerzéseinkre is. Hasz­nos, ha a biztosítóval úgy állapodunk meg, hogy az ellopott tárgy új árát térítse meg, hiszen ez tükrözi a valódi ráfordítást. Ter­mészetesen betörés esetére is biztosítsuk magunkat.

Minden lakásnak máshol vannak a gyen­ge pontjai, ezért érdemes olyan bűnmeg­előzési szakember vagy biztonságtechni­kai szakértő véleményét kikérni otthonunk biztonságáról és a leghatékonyabb véde­kezési módszerekről, aki mindjárt felvilágo­sítással szolgál a várható költségekről is, hiszen ez alapvetően fontos szempont. Nincs értelme drága lakatot tenni a fészer­re, ha csak néhány virágcserepet őrzünk ott, és felesleges három zárat tenni a lakás­ajtóra, ha gyenge az ajtókeret. Ellenőrizzük azt is, hogy a biztosító milyen intézkedése­ket ír elő – ha ezt elmulasztjuk, megtörtén­het, hogy a biztosító nem fizet.

Sebezhető pontok

A biztonság fokozásának két alapvető módja van: megne­hezítjük a sebezhető pontok el­érését, illetve igyekszünk elke­rülni a potenciálisan veszélyes helyzeteket. A gyenge pontok megkereséséhez gondoljuk át, hogyan jutnánk be a házba vagy a lakásba, ha kizárnánk magunkat. Be lehet mászni egy szénledobó csúszdán, egy rosszul világított pinceablakon, vagy egy nyitva felejtett tető­ablakon? A tolvajok rendsze­rint a legcsendesebb behato­lási útvonalat keresik: egy gyen­ge ablakot a ház hátsó falán, a lapos tetőn vagy a tűzlépcsőn.

A külső ajtók és ablakok nyil­vánvalóan gyenge pontok:

Kü­lönösen azokra ügyeljünk, ame­lyek kiesnek a szomszédok és a járókelők látóteréből, és azok­ra, amelyek az ereszcsatorná­ról, egy fáról vagy a lapos tető­ről könnyen elérhetők. Sok se­bezhető pont észrevétlen és védtelen maradhat: egy búvóhelyet kínáló sövény vagy bo­kor a ház mellett, egy kerti ka­pu, a garázs vagy a fészer, amelyből belső átjáró vezet a házba, egy-egy elöl hagyott esz­köz vagy alkalmatosság, ame­lyet a betörő felhasználhat. Gon­doljunk arra, hogy egy baba­kocsiban egy tévét is el lehet szállítani észrevétlenül.

A gyenge pontok vizsgálata során gondoljuk át napirendün­ket és azokat a helyzeteket, amelyek a betörőnek kedvez­nek. Próbáljuk álcázni, sőt: ész­revehetetlenné tenni, hogy mi­kor vagyunk rendszeresen tá­vol, hiszen az szinte vonzza a tolvajokat. Ne feledjük, hogy a legtöbb betörés napközben történik. A ház sose tűnjék üres­nek: az üzenetrögzítő ne keltse azt a benyomást, hogy elutaz­tunk, csak annyit, hogy az adott pillanatban nem tudunk be­szélni.

Legalább egy családtag min­dig tartózkodjon otthon, ha kül­ső ember dolgozik a lakásban. Ellenőrizzük az ablaktisztítók, szerelők, egyenruhás emberek személyazonosságát – kétség esetén hívjuk fel munkaadó­jukat vagy a megfelelő hatósá­got. A költözést megbízható céggel végeztessük, tárgyain­kat biztosítsuk lopás és törés ellen, és készítsünk leltárt ró­luk. A lakás felújításával, festé­sével és hasonló munkákkal megbízott embereket körülte­kintően válasszuk ki, hiszen hosszabb időre bejárásuk lesz a lakásba. A munkák végezté­vel érdemes a kulcsokat kicse­rélni.

Ha kulcsainkat ellopják, azon­nal értesítsük a rendőrséget, cseréljük ki a zárakat, vagy sze­reljünk fel újabbat a meglévő mellé. Gondoljunk arra, hogy a kulcsokat akkor is lemásolhat­ták, ha végül megkerülnek. Bi­zonyos típusú zárak kulcsait a gyártó cég nyilvántartja, és csak saját kezű aláírásra készít róluk másolatot: ez persze nem garancia arra, hogy a kulcsot máshol nem másolták le.

Hosszú távollét

Ha egész napra vagy estére elmegyünk otthonról, gondo­san zárjunk be minden ajtót, ablakot, és ha sötétedés után térünk haza, állítsuk be a vilá­gítás időzítő kapcsolóját. A be­vált módszer szerint ilyenkor a kutyát be-, a macskát pedig ki­zárjuk.

Ha hosszabb időre maradunk távol, hagyjuk értékeinket egy bank széfjében, mondjuk le az előfizetett újságokat, ne húzzuk össze a függönyöket, hagyjuk a redőnyöket félig nyitva, állítsuk be a világítást kapcsoló programot naponta más-más időre, és hagyjuk be­kapcsolva a ház külső világítá­sát. Hagyjunk jelöletlen pótkul­csot a szomszédnál vagy egy barátunknál, jelentsük be a rendőrőrsön, hogy elutazunk, és mondjuk meg, kinél van a kulcs. Ha meg tudjuk állni, ne meséljük széltében-hosszában, hogy utazni készülünk. Megkérhetjük a szomszédot, hogy közölje a rendőrséggel, ha gyanúsat tapasztal, vegye ki a postaládában összegyűlt leveleket, és estére húzza össze a függönyöket.

Ha kulcsunkat ellopják, míg távol vagyunk, telefonon azon­nal figyelmeztessük a szom­szédokat.

Különleges óvintézkedések

Ha a lakásban kisgyerek, idős vagy mozgáskorlátozott felnőtt lakik, vagy ha valaki egyedül vagy elhagyatott környéken él, különleges óvintézkedésekre van szükség. Ha kisgyerek van a családban, a külső ajtó zárjá­nak olyan magasan kell lennie, hogy a gyerek ne érhesse el, de a kémlelőnyíláson kinézhessen és a biztonsági láncot kiakaszt­hassa. Az a legjobb, ha a gye­reket megtanítjuk, hogy senkinek se nyisson ajtót. Ha a gye­rekek nélkül megyünk el este, a pótmamának vagy a legidő­sebb gyereknek pontosan ma­gyarázzuk el, hová megyünk és hogyan érhet el minket. Hagy­juk a telefon mellett a címet és a telefonszámot – a szomszéd te­lefonszámával együtt – arra az esetre, ha valami gyanús törté­nik. (Mutassuk meg a pótma­mának azt is, hogyan jut ki a házból tűz esetén.)

Idős, mozgáskorlátozott vagy magányos helyen lakó embe­rek szereljenek fel kukucskálót az ajtóra olyan megvilágítással, amelyet belülről tudnak kapcsol­ni. Ha erre nincs lehetőség, használjunk biztonsági láncot az ajtón, és mindig ellenőriz­zük a csengető személyazo­nosságát. Tartsuk a szomszédok és a rendőrség telefonszá­mát a telefon közelében, és ne féljünk a rendőrséget hívni, ha valami gyanúsat látunk vagy hallunk. Idős vagy mozgássé­rült emberek számára érdemes házi telefont szerelni a szom­szédhoz vagy a rendőrséghez.

Ha egyedül élünk, ne írjuk ki nevünket a csengőre és a ka­putelefonra, vagy ha mégis, adjunk meg két nevet. A sze­mélyi védőeszközök – sípok és elektronikus riasztók – olcsók és elférnek a zsebben.

Zárak és reteszek

Minden külső ajtónak és ab­laknak zárhatónak kell lennie. A gyenge vagy rosszul felsze­relt zár nem elég hatékony, ezért megéri, ha egy szakértő lakatossal átvizsgáltatjuk és megerősíttetjük az ajtó- és ablakkereteket és a zárakat. Ha a zár szorul, ne olajat, hanem szilárd kenőanyagot hasz­náljunk.

Ha csak lehet, az ablakokat kulccsal zárjuk, hogy ne tudják kinyitni őket az üvegbe vágott kis nyíláson át. Olyan csavaro­kat használjunk, amelyek az üveg kitörése után sem hajtha­tók ki. A fémből és a fából ké­szült ablakot más-más zárral, kilinccsel és retesszel kell el­látni. A fémkeretes ablakon a zár a keretet vagy a fogantyút rögzíti, de biztonsági okokból belülről könnyen nyithatónak kell lennie. A fakeretes vagy tolóablakoknál másféle zárra van szükség.

Kétféle ajtózár típus van:

A bevésett és az ajtóra szege­zett zár. A bevésett zár tégla­test formájú kivágásba kerül, és az ajtón kívülről mindössze a kulcslyuk látszik. A betörő nehezebben férhet hozzá, de csak megfelelő vastagságú (legalább 5 cm-es) ajtón haté­kony. A rászegezett zárat az ajtó felületére szerelik, ezért vékonyabb ajtókon is használ­ható.

Mindkét típusból olyat érde­mes választani, amely mindkét oldalról zárható, de kulcs nél­kül egyik oldalról sem nyitható vagy zárható, és nem lehet az ajtó és a tok közé csúsztatott műanyag lapocskával vagy más egyszerű eszközzel kinyit­ni. Ez különösen akkor fontos, ha az ajtó üvegezett, vagy a zár elérhető a levélbedobó-nyílásból, esetleg ablak van az ajtó fölött. Ha a tolvaj más úton jutott be, de zsákmányával az ajtón át szeretne távozni, ne könnyítsük meg a dolgát egy óvatlanul elöl hagyott kulccsal. Belső ajtók esetében a szállo­dákban használt zármegoldás is alkalmazható, bár rendsze­rint elég csúnya.

A biztonság fokozására toló­ vagy rúdzárakat is használha­tunk, ajtón és ablakon egy­aránt. A felületre szerelt retesz éjszakára megfelelő védelmet nyújt, és előnye, hogy belülről könnyen nyitható, ha gyorsan akarjuk elhagyni a lakást (pl. tűz esetén). A kulcslyukat rézből vagy krómozott anyagból készült le­mezzel fedjük le, de megtehet­jük azt is, hogy a borítólemezt az ajtó színére festjük.

Ajtó

A külső ajtónak fémből kellene készülnie – bár ilyet rendsze­rint csak olyan házban látunk, amely eredetileg nem lakás céljára épült. Jó a keményfa ajtó is, ha vastagsága legalább 5 cm, szorosan zár (nincs olyan rés az ajtó és a tok között, ahová beilleszthető egy feszí­tővas), és három erős, belső, egymástói elég távol fekvő zsanér van rajta. Az ajtónak és a keretnek egyformán erősnek kell lennie.

A fő-, oldal- és hátsó bejá­ratnak különösen erősnek és jól megvilágítottnak kell lennie: két bevésett zár és egy rásze­gezett automata zár jó megol­dás (ha elég távol esnek egy­mástól). Alul és felül egy-egy, éjszakára zárható reteszt sze­relhetünk fel. A biztonsági lánc legyen elég hosszú ahhoz, hogy kinézhessünk. Lánc hiányában egyszerű ideiglenes megoldás­ként az ajtót faékkel is megfe­szíthetjük.

Az ajtó zár körüli részét acéllemezzel erősítsük meg: ez legyen legalább 2,5 cm széles, 4 cm vastag és 25 cm hosszú. Az ajtóra keresztrudakat is szerelhetünk: ezek csú­nyák, de nagyon biztonságos­sá teszik az ajtót. A társasházak kapuját és közös helyisé­geit nyitó kulcsokat szigorúan csak a lakók kapják meg. A kö­zösen használt előtérben és lép­csőházban a világítás kapcso­lója az ajtó mellett legyen.

A belső ajtókat éjszakára – vagy távollétünk esetére – csuk­juk, de ne zárjuk be. Legfel­jebb az erős, tömör ajtókkal te­gyünk kivételt. A lezárt belső ajtó elriaszthatja a tolvajt, aki bejutott a lakásba, de utalhat rejtett értékekre is. Ügyeljünk arra, hogy veszély esetére a me­nekülési útvonalak szabadon maradjanak. Ha a lakás vala­melyik része különösen sebez­hető, és nem vezet át rajta me­nekülési útvonal, zárjuk kulcs­ra az ajtaját.

Ablak és üvegezett ajtó

Az ablakkeret záródjon ponto­san, készüljön jó minőségű fá­ból, acélból vagy alumínium­ból, és az üveg legyen mélyen a keretbe ágyazva. A ritkán vagy sosem használt ablakokat csa­varozzuk a tokhoz. Felszerel­hetünk nyíláshatárolót, hogy az ablakot csak résnyire lehessen kinyitni. A fakeretes tolóablak mindkét oldalára kell zár. Jó ötlet ütközőt felszerelni – különösen, ha kisgyerek van a lakásban -, így szellőztetéskor az ablak csak a biztonságos mértékig nyitható.

Ha az ablakon belső zsalu van, szorosan illeszkedő fém­rudazattal kell biztosítani. A ré­seket, amelyeken át a rudakat ki lehetne feszíteni, zárható re­tesszel védjük az ablak alján és tetején. A vasrudak és rá­csok nem szépek, de haszno­sak a földszinti és alagsori ab­lakokon, de ha igazi biztonságot akarunk, akkor belülről zár­ható fémtáblával is lezárhatjuk az ablakot. A külső rácsokat gyakran ellenőrizni kell, hogy nem rozsdásak-e, és a téglá­ban vagy a betonban szilár­dan állnak-e. Ha az ablak kife­lé nyílik, belső rácsot használ­hatunk: ha ez harmonikaszerűen csukódik, használaton kí­vül a függöny mögé rejthetjük. Sok régi rács nagyon dekora­tív, ezért – pl. festéssel – hang­súlyozzuk.

Az üvegezett tolóajtók alu­míniumkeretén különleges zá­rakat használunk az alsó és a felső futósín mellett. Az erkély­ajtóra vagy a franciaablakra három bevésett zárat tegyünk – alulra, középre és felülre.

A huzalbetétes üveg, az akril- vagy polikarbonát lapok fokozhatják a veszélynek kitett ajtók és ablakok biztonságát. A huzalbetétes üveg kevésbé biztonságos, mert az üveg ki­törése után a huzalok elvághatok. Az akrilüveg könnyű, és csaknem tízszer erősebb az üvegnél, ezért erős keretbe szerelhető – bár nagyon drága, könnyen karcolódik és tűz­veszélyes. A polikarbonát szin­te törhetetlen, de mivel a teljes ablakfelületre kell felcsavaroz­ni úgy, hogy körben 1-1 cm-rel túlérjen a nyíláson, olyan he­lyeken használják, ahol nem zavaró, ha nem lehet az abla­kot nyitni.

Az elektromosság a lakás legkényelmesebb energiaforrása. Csak egy kattintás, és ég a lámpa, megindul a fűtés, meleg víz folyik a csapból, működnek a kisebb-nagyobb készülékek. Sokunknak azonban rejtély, hogy hon­nan jön és hogyan kerül be a házba az áram. Mindenesetre mindig ott van, ami­kor használni akarjuk. A rejtélyes elektro­mos hálózat a falakban, a padló alatt és a mennyezetben bújik meg. Csak a duga­szoló aljzatok, kapcsolók, lámpák és ké­szülékek árulkodnak arról, hogy mennyi áramot használunk (no meg a villany­számla).

A lakás elektromos vezetékrendszeré­nek és a dugaszoló aljzatok elhelyezésé­nek természetesen a lakók igényeihez kell igazodnia. Sajnos minden háztartás­nak más az energiaigénye, ezért az a rendszer, amelyet az egyik lakáshoz ter­veztek, nem biztos, hogy a másikban is megfelel.

Gondos tervezés

A rossz megoldásba azonban nem kell beletörődni. A meglevő hálózatot módosít­hatjuk vagy bővíthetjük, új armatúrákat, dugaszoló aljzatokat szerelhetünk föl, vagy áttelepíthetjük a régieket, és új helyiségek­be is bevezethetjük az áramot. A gondos tervezés sok bosszúságtól megkímélhet. Semmi értelme sincs föl­bolygatni a házat, ha öt év múlva kide­rülhet, hogy újabb vezetékre van szük­ség. Számolni kell tehát a jövőbeli igé­nyekkel is. Persze nem mindig látunk elő­re, ezért jobb, ha rátartással tervezünk. Inkább több dugaszoló aljzatunk legyen, mint kevés.

Minden beszerelt armatúrát, dugaszoló aljzatot és kapcsolót jegyezzünk föl. Ha egy helyiségben változtatásokat akarunk, vázoljuk fel az alaprajzot, jelöljük meg a már meglevő szerelvényeket, és azt is, hogy hová szeretnénk újakat tenni. Ha a vezetékrendszert akarjuk bővíteni, kérjük ki az építész tanácsát, és csak ezután tár­gyaljunk a villanyszerelővel. Ha kis változ­tatásra készülünk, pl. a villanykapcsolót fényerő-szabályozós kapcsolóra akarjuk kicserélni, a villanyszerelőtől célszerű tanácsot kérni.

A szakember tanácsára részben a biz­tonság miatt van szükség, részben azért, hogy a lehető legkevésbé bolygassuk meg az elektromos rendszert. A vezeték­rendszer megbontása óhatatlanul együtt jár a fal megbontásával. A jó szakember nem vés vaktában, és az új vezetékek be­húzásához is megtalálja a legjobb meg­oldást.

Honnan jön?

Az elektromos áram többnyire föld alatti kábeleken lép be a házba, bár a kábelek néhol még mindig a magasban fut­nak oszloptól oszlopig. A ve­zetékek mindkét esetben a fő­biztosíték-dobozon és mérőórán át a lezárt elosztódoboz­ba kerülnek. Ebből a doboz­ból több áramkör indul ki; ezek a ház különböző részeit látják el árammal. Minden áramkör­höz tartozik egy megfelelő biz­tosíték.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a főbiztosíték és a fo­gyasztásmérő az Elektromos Művek tulajdona. Ezeket senki sem bonthatja meg. Az elosz­tódoboz mérete attól függ, hány áramkörre van szükség.

Egy három hálószobás, két­szintes lakáshoz legalább öt vagy hat áramkör tartozik:

• két erősáramú áramkör – mindegyik emeletre egy;
• két áramkör a világításhoz – mindegyik emeletre egy;
• egy áramkör az elektromos tűzhelyhez;
• egy áramkör a villanybojler­hez.

Ha arra számítunk, hogy ener­giaigényünk nőni fog, több áramkört kell beköttetni (a kony­hában talán csak így tudjuk egy­szerre használni a nagy telje­sítményű készülékeket). A hő­tárolós fűtőtestekhez szintén külön áramkör jár, amelybe be­kötnek egy központilag vezé­relt időkapcsoló órát is, a csúcsidőben és az éjszaka fo­gyasztott áram megkülönböz­tetésére.

Az áramköröket a saját biz­tosítékuk védi. Az olvadó válto­zatnál kényelmesebb a modern, miniatűr megszakító, amely le­kapcsol, ha az áramkört va­lamelyik fogyasztó túlterheli. A hiba kijavítása után a biztosí­tékot egyszerűen fölcsapjuk, vagy gombját benyomjuk. A biz­tosítóbetét túlterheléskor kiég, és újra kell kicserélni. (Ha ilyen biztosítékunk van, tartsunk ott­hon tartalék biztosítékot, és ta­nuljuk meg, hogyan kell becsavarni. Nem árt, ha a biztosíték­doboz mellett zseblámpa van.)

Az elosztódobozból kiindul­va az áramkörök behálózzák a lakást és összekötik a meg­felelő armatúrákat, dugaszoló aljzatokat és kapcsolókat.

Tervezés

Legelőször azt kell eldönte­nünk, milyen új szerelvények­re, dugaszoló aljzatokra van szükségünk, mit kell áthelyez­ni, mi vált feleslegessé. A rend­szer korától és a munka termé­szetétől függően a meglevő huzalrendszer módosítható, bő­víthető. Ez a megoldás persze nagyon előnyös, hiszen keve­sebb falbontással jár, és ol­csóbb is.

Ha az energiaigény jelen­tősen megnő, valószínűleg újabb áramkörökről kell gon­doskodnunk. Kirívó esetben – ha pl. a vezetékek nagyon ré­giek, vagy rosszul fektették le őket – az egész rendszert ki kell cserélni. Ez természete­sen nagy munka, és jókora ka­varodással jár. Ebben az eset­ben érdemes átgondolni, mi­lyen munkákra van még szük­ség, mert jobb egyszer meg­bolygatni a házat, mint a sorozatos felfordulásokon átküzdeni magunkat.

A következő kérdések meg­válaszolásával meg tudjuk be­csülni, mennyi munkára, milyen tervezésre van szükség:

• Milyen régi a meglévő veze­tékrendszer, és mikor ellen­őrizték legutóbb? A huszonöt évnél idősebb vezetékeket ki kell cserélni (és minden huzalt legalább ötévenként ellenőriz­ni kell).
• Szükség van új áramkörre az új szerelvényekhez, beren­dezésekhez? Ne felejtsük el, hogy itt nem szabad takaré­koskodni.
• Az új szerelvények vagy be­rendezések hol lesznek az el­osztódobozhoz képest? Talán el tudjuk őket helyezni úgy is, hogy az új vezetéket könnyebb legyen behúzni.

• Mindössze a világítást akar­juk megváltoztatni? Ha nem akarunk nagyon sok armatú­rát beiktatni, az új szerelvé­nyek talán a meglévő vagy az erősáramú vezetékekre is ráköthetők.
• Van minden szobában ele­gendő dugaszoló aljzat? Le­hetőleg minden készüléket és szerelvényt más aljzatba csat­lakoztassunk, ne használjunk elosztót. A lakásban tehát le­gyen jó sok dugaszoló aljzat (a fürdőszoba kivételével), hogy a vezetékek ne kígyózzanak összevissza, és hogy elke­rüljük a hosszabbítók haszná­latát.
• Könnyen előfordulhat, hogy a meglévő áramköröket túlterhe­lik az új készülékek és szerel­vények? Ha igen, akkor szük­ségessé válhat egy új áramkör, vagy a régit kell bővíteni. A há­lózat terhelését villanyszerelő­vel ellenőriztessük.

Az útmutató bizonyára segít majd eldönteni, milyen munkák válnak szükségessé, ha változ­tatásra szánjuk el magunkat.

Jó tanács

Ha eldöntöttük, mire van szük­ségünk, és felmértük a várható munka nagyságát – pl. azt, hogy egyszerű bővítésre van-e csak szükség, vagy új áramkö­röket kell beiktatnunk, esetleg az egész rendszert ki kell cse­rélnünk -, hívjunk villanyszere­lőt. Az Elektromos Művek helyi kirendeltségétől biztosan helyt­álló útmutatást kapunk.

Kérdések az elektromos hálózatról

• Be lehet vezetni bergmanncsöveket a házba, hogy a vezetékek abban fussanak, és a későbbi változtatások egyszerűsödjenek?
• Hány dugaszoló aljzatra van szükség az egyes szobákban?
• Az erősáramú áramkörök elbírják, hogy az összes elektromos készüléket, szerelvényt, lámpát egyszerre használjuk?
• A huzalozás befejezése előtt tervezzük meg a világítást, hogy a világítótestek a megfelelő helyre kerüljenek, és jól legyenek bekötve.
• A kisfeszültségű világítótestekhez transzformátorra is szükség van – ezt számításba vettük?
• Teljes mértékben kihasználtuk a sínre szerelt világítótestek előnyeit és az elektromos készülékek erősáramú síneit?
• Úgy helyeztük el a kapcsolókat  és a szabályozókat – pl. a fényerőszabályozót -, hogy közben szem előtt tartottuk a biztonságot és a kényelmet, és külön gondoltunk a gyermekekre, a mozgáskorlátozottakra és az idősekre?
• Gondoltunk már azokra a biztonsági dugaszoló aljzatokra, amelyek lezárnak, ha nem használják őket?
• A kígyózó vezetékek veszélyesek és a szoba összhatását is rontják. A vezetékeket vagy az épületben vezessük, vagy rögzítsük.
• A számítógép áramellátását gondosan meg kell tervezni, hogy a rendszert ne zavarja a többi berendezés. Szakembertől kérjünk tanácsot!
• Tervezzük-e, hogy pl. a fűtést, világítást, biztonsági rendszert és melegvíz-ellátást számítógéppel vezéreljük? Tudjuk, hogy ez nagy villanyszerelési munkával jár?
• Ha különálló lakást akarunk kialakítani a házban, eszünkbe jutott már, hogy külön elektromos hálózat is kell hozzá?
• Ki kell bővítenünk vagy föl kell újítanunk a meglevő hálózatot? Ha igen, tervezzük meg most a változtatásokat, amelyek nyomán javulni fog a világítás, biztonságosak lesznek az elektromos szerelvények, megszabadulunk a kígyózó vezetékektől, dugaszoló aljzatok kerülnek oda, ahol szükség van rájuk.
• Eszünkbe jutott már, hogy az elektromos hálózat bővítése vagy felújítása festéssel is járhat?

[table id=138 /]

Világítás tervezése a lakásban, fali csatlakozók

A világítás megtervezésekor nemcsak arra a praktikus szem­pontra kell ügyelnünk, hogy min­denhová jusson elegendő fény, hanem arra is, hogy a jó megvi­lágítással kiemelhetjük a helyi­ségek előnyös tulajdonságait, meghatározhatjuk hangulatukat.

Az a legjobb, ha a lakás va­lamennyi szintje külön áramkö­rön van, amelyek 12 db száz-­wattos izzó számára szolgál­tatnak elegendő áramot. Ha több fogyasztónk van, célsze­rű újabb áramkört bekötni.

A villamos vezetékek rend­szerint a mennyezet fölött fut­nak, és innen haladnak lefelé a falakon a kapcsolókig és az alj­zatokig. Ha újabb lámpát vagy kapcsolót szeretnénk, a kapcso­lódobozoknál vagy a mennye­zeti elosztónál csatlakozzunk a vezetékhálózathoz. A felfordu­lást csökkenti, ha a felső helyiség padlózatának megbontása után felülről fúrjuk ki az új lám­pához vezető huzalok helyét. Fali csatlakozók és kapcsolók szá­mára a vezetéket a falban kell lehozni – a válaszfal üregében vagy a tömör fal vakolata alatt.

Ha sínt használunk, bárhová tehetjük a világítótestet a sín mentén. A sínre leggyakrabban spotlámpa kerül, de más, kis fogyasztású eszköz (mint a képen látható ventilátor) is helyet kaphat rajta. További lehetőség, ha a magasan fekvő fogyasztókat rugalmas vezetéken keresztül sínről látjuk el árammal (ilyen az ábrán sze­replő, polcra csíptetett spotlámpa is).

A legtöbb álló- és asztali lám­pa vagy spotlámpa mellett szól, hogy nincs szükség külön huzalozásra, ezért a festést vagy a tapétát nem rongálja meg az új lámpa vagy a lámpák átren­dezése.

Ha magas a mennyezet – kü­lönösen a felső szinteken vagy egyes régi bérházakban -, ér­demes álmennyezetet építeni, és a vezetékeket az új mennye­zet fölötti térben vezetni. Olyan helyiségekben, ahol ugyanazt a lámpát több helyről szeretnénk kezelni (pl. folyo­són, lépcsőn, pihenőn) sokszor rendkívül hasznos, ha több kap­csolót is beszereltetünk. Ha a szobának egynél több ajtaja van, valamennyi mellett legyen kapcsoló. Mivel a kapcsolókat a falra szerelik, ez a falburkolat megsértésével jár.

Ha kis fogyasztású égőket használunk, ellenőrizzük, nincs-e szükség különleges adapterre. Az álló- és asztali lámpák a fali dugaszoló aljzatba csatlakoz­nak, a mennyezeti világítótes­tek pedig a mennyezetrózsa huzalozását használják – ehhez nem kell megbontani a veze­tékhálózatot. Vannak helyiségek, amelyek a világítással szemben speciá­lis követelményeket támaszta­nak: pl. a konyha és a fürdő­szoba (lásd később).

Kisfeszültségű volfrám­-halogén izzó: transzformá­torral működik, és csak a számára tervezett foglalatba csavarható be.

Fali csatlakozók

Amikor az elektromos vezeté­kek útvonalát tervezzük, érde­mes a következő tanácsokat mérlegelni.

• A csatlakozók számát úgy növelhetjük a legolcsóbban, ha a meglévő egyszerű aljza­tok helyett kettős aljzatokat épí­tünk be. A kábelezést ehhez csak a minimális mértékben kell megváltoztatni, és a dugaszo­ló aljzat környékén sem szüksé­ges lényeges beavatkozás.
• Ha fali csatlakozót szerelünk, eleve kettős aljzatokat építsünk be.
• Az az ideális, ha legalább egy kettős aljzat van valamennyi helyiség valamennyi falán. Ez különösen a nappaliban és az egyterű lakásokban fontos, mert itt sok a fogyasztó. A kony­hára másféle szabályok vonat­koznak, a fürdőszobában pe­dig – biztonsági okokból – le­hetőleg egyáltalán ne legyen fali csatlakozó.
• Nagyobb helyiségben (nap­paliban, hosszú hallban) körül­belül háromméterenként legyen fali csatlakozó. (A legtöbb por­szívó zsinórjának hossza más­fél-öt méteres.)
• Ha az elektromos hálózatot részben vagy teljesen felújítjuk, helyezzük át a kényelmetlen helyen lévő csatlakozókat. Ha csak kevés új aljzatra van szük­ség, ezeket ráköthetjük a meg­lévő csatlakozók áramkörére.

Konyha

A konyhában a biztonság a leg­lényegesebb tényező: egyfelől itt vannak a legnagyobb fogyasz­tók (tűzhely, mosogatógép, hű­tő- és fagyasztószekrény, eset­leg mosó- és szárítógép), más­felől számítani kell vízre vagy más folyadékra is.

A munkafelület mögött sínen vezet­hetjük a hálózatot a villamos berende­zések számára.

Nagyon fontos, hogy a kony­ha világítása jó legyen, különö­sen a munkaterület körül. Ha a világításra a szekrények alsó részén sorakozó fénycsövek szolgálnak, a csatlakozást le­hetőleg a mennyezethez köze­li elosztódobozból kell megol­dani, bár egy alkalmas fali csat­lakozóból való leágazás is szó­ba jöhet. A vezeték futhat a szekrény belsejében is: ekkor a fal festését vagy a tapétát nem bolygatjuk meg nagyon.

Gondosan meg kell tervezni a konyha elektromos hálózatát:

Gondoljuk át, milyen konyhai eszközöket, készülékeket fo­gunk használni. Nincs szükség minden kony­hai elektromos eszközhöz csatlakozóra, de az állandóan hasz­nált eszközöknek jusson ilyen. Ügyeljünk arra is, hogy elegen­dő szabad csatlakozó marad­jon a munkalap környékén az alkalmanként használt eszkö­zök számára: ezek némelyike saját áramkörös, esetleg külön biztosíték védi. A fali csatlako­zókat tegyük a konyhai munka­felület fölé – ne kerüljenek épp csak a padlószint fölé. Némelyi­ket szekrénybe is rejthetjük.

Valamennyi villanytűzhelyt, fő­zőlapot és sütőt közvetlenül kell a hálózatra kötni, és az áramtalanító kapcsoló közelében (2 m) elhelyezni. Az ilyen berendezé­sek felszerelése vagy áthelyezé­se komoly szakértelmet igénylő feladat, gondosan mérlegelni kell a huzalozás vonalvezetését, különösen konyhasziget esetén.

A háztartási mikrohullámú sü­tőket a közönséges aljzatba csat­lakoztatjuk. A vendéglátóipar­ban használt hasonló készülé­kek teljesítménye jóval nagyobb, ezeket rá kell kötni a hálózatra. A konyhamalacot, hulladék­megsemmisítő készüléket kü­lön biztosítékkal védett áramkör­re kell kötni, alkalmas helyen lévő áramtalanító kapcsolóval. Az elszívót és a konyhai venti­látort ugyanígy kell bekötni.

Fürdőszoba

A fürdőszobai elektromos csat­lakozók biztonságos használa­tát a különböző országok más-­más módon szabályozzák. A lámpákat, fűtőtesteket és tö­rülközőszárítókat úgy kell a biz­tosítékkal védett hálózatra kötni, hogy a kapcsolódási pont a kád­tól és a zuhanytól messze legyen. Általában tilos a fali csatlakozók használata, kivéve a villanybo­rotva számára különlegesen ki­alakított, elválasztó transzformá­torral ellátott aljzatot. Minden kap­csoló legyen húzózsinóros, vagy a helyiségen kívül kapjon helyet.

A falon nem szabad vezeték­nek haladnia: valamennyit süllyesszük vagy a mennyezeti résben vezessük. Minden fémből készült fel­szerelést földeljünk (ideértve a nyomó- és lefolyócsöveket, fémcsapokat és más hasonló eszközöket is). Ügyeljünk arra, hogy egy újonnan beépített műanyag elem ne szakíthassa meg a földelést. Ne tegyük a fürdőszobába a mosó- és szárítógépet, ha nem tudjuk biztosítani, hogy legalább két méterre legyen a kádtól és zuhanytól. A gépek felszerelését bízzuk hozzáértő víz- és villanyszerelőre.

Helytakarékos elosztó, amelybe különleges, miniatűr csatlakozókat dughatunk – így elkerülhetjük a HIFI-torony és a számítógép körüli kábeldzsungelt. Ha az elosztót a készülékek közelében helyezzük el, csak egyetlen vezetéknek kell a fali csatlakozóhoz futnia.

Elektromos fűtés

Sokféle villamos fűtőtest van; ezek beszerelése vagy áthe­lyezése kisebb-nagyobb fel­fordulással jár. Az alapfűtésre használt rendszerek nagy át­alakításokat igényelnek, és csak a ház építésekor érde­mes beszerelni őket: ilyen pél­dául a padló- vagy mennyezet­fűtés. A hőtárolós villany-kályhák­hoz külön áramkör tartozik. Bár szabadon állnak, a fali csatla­kozódobozba közvetlenül kell bekötni őket.

Hősugárzók, központi fűtés

A falra szerelt hősugárzók – mivel helyük rögzített – szintén közvetlenül vannak bekötve. A mozgatható hőforrások (pl. az olajtöltésű radiátor vagy a ventilátoros fűtőtestek) ritkán okoznak problémát, mert a kö­zönséges fali csatlakozókba dughatok.

A többi elektromos fűtőberen­dezés rendszerint ugyancsak a közönséges aljzatba csatla­kozik. A huzalozás problémája ter­mészetesen nem csak a villany­fűtésű házban vetődik fel. A köz­ponti fűtést – működjék olaj-, gáz- vagy szilárd tüzelésű ka­zánnal – vezérelni kell, hiszen az időkapcsoló órák, a szobai termosztátok, a szivattyúk és a vezérlőszelepek mind elektro­mos berendezések, és ezek­hez megfelelő vezetékeket kell kiépíteni. A vezérlőegységek (a szobai termosztát kivételével) rendszerint a központi vízme­legítő berendezés vagy bojler mellett kapnak helyet. Ha ez fali szekrénybe van építve, a vezetékek állhatnak szabadon. A szabályozó- és vezérlőegy­ségeket ráköthetjük valamelyik meglévő áramkörre.

A melegvíz-tárolós villanyboj­ler fűtőtestét a hálózati elosz­tóból saját vezetéken át kell árammal ellátni. Az átfolyós vízmelegítőt zu­hanyozóban vagy a vízvezeték­rendszer olyan pontjain hasz­nálják, ahol kicsi a melegvíz ­igény. Mivel az ilyen eszközök fogyasztása nagy, saját áram­körre kell kötni őket.

Bolha

A lakásban emberen, macskán és madáron élősködő bolha fordul elő a leggyakrabban. A macska- és patkány­bolha az embert is megcsípi.

Hatás. A lárvák és a bábok nem a gazdán élnek. A rovar csak akkor fejlődik ki, ha a rezgések a gazda jelenlétére utalnak. A gazda vérével táplálkoz­nak, gyakran heves viszketést okoznak. A macskabolha a központi fűtéses, szőnyeges épületeket kedveli.

Védekezés. Permetezzünk tartós hatású rovarölőt a szőnyegekre, a kárpitra, a sarokba és a repedések­be, hogy elpusztítsuk a lárvákat. Gondosan porszívózzunk. Égessük el a macskaalmot, és permetezzünk be minden olyan helyet, ahol a macska aludni szokott. A fertőzött háziállatok kezelésére kérjünk az állatorvostól port vagy sampont. A bolhanyakörv meggátolhatja a további fertőzést. Távolítsuk el a tetőről és az ereszről a madárfészkeket.

Poloska

Hatás. A lárvák és a kifejlett rovarok vérrel táplálkoznak. Sokan érzékenyek a csípésükre. A poloska a zsúfolt, piszkos helyiségekben tenyészik. Kellemetlen szagot áraszt.

Védekezés. Szakemberrel fertőtleníttessünk vagy permetezzünk szét megfelelő rovarirtót. A denevéreken és a madarakon is élősködnek poloskák; távolítsuk el a madárfészkeket.

Szúnyog

Hatás. A mérsékelt égövben a szúnyog csípésével viszketést okoz; a trópusokon azonban maláriát, dzsungellázat, agyhártyagyulladást terjeszt.

Védekezés. Tegyünk szúnyoghálót az ablak elé. A kifejlett példányokat rovarirtó permettel irtsuk. A szaporodást úgy előzhetjük meg, hogy egy kis paraffint öntünk bármilyen állóvíz felszínére – ez magához vonzza a lárvákat és a bábokat a levegőből.

Néhány kártevő, amely szennyezi az élelmiszert és betegségeket terjeszt

Rágcsálók

Hatás. Az egér, táplálék után járva, ürüléket és vizeletet hagy maga után. Többek között szalmonellát terjeszt. Olyan házban, ahol emésztőgödör és szemétdomb van, patkány is előfordulhat. Ez súlyosabb betegségeket terjeszt, pl. a Weil-szindrómát, a Haverhill-lázt, a trichinosist, az állatok között pedig száj- és körömfájást. A bubópestist a patkánybolha hozta be Európába a XIV. század­ban, és ma is terjeszti Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában.

Védekezés. Az élelmiszert tartsuk egérmentes szekrényben vagy dobozban. Ha rágcsálót találunk, kérjünk segítséget az önkormányzat egészségügyi osztályától, vagy hívjunk ki egy féregirtó céget.

Légy

Hatás. Emberi élelmiszerrel táplálkozik, de csak szívó szájszerve van, ezért végigjárja a takarmányt, a szemetet, az emésztő-gödröt stb., majd az ételt kihányja és összetapossa (hogy „ehetővé” dagassza). A házi légy rothadó szerves anyagon, a döglégy állati tetemen, a húslégy húson tenyészik. A légy okozhat gyomor- és bélhurutot és typhoidot (a hastífusz egy változatát). Meleg éghajlaton vérhast, szemgyulladást, kolerát, diftériát terjeszt.

Védekezés. A higiéniai szabályok megtartásával védekezzünk a legyek ellen. A szemetet zárt zsákban vagy vödörben gyűjtsük; nyáron soha ne hagyjunk elöl ételt. Az ablakok elé tegyünk hálót, használjunk aerosolt vagy légypapírt. A poros hátú légy ellen (amely ősszel jelenik meg) tegyünk a porszívóba rovarirtót.

Svábbogár

Hatás. Éjjel mászik elő az épületek repedéseiből. Hányadékot, ürüléket és bűzt hagy maga után. Kórokozókat terjeszt: ételmérgezést, fertőzést okoz. Kórházakban, éttermekben vagy konyhában fordul elő.

Védekezés. A svábbogár a meleg, nedves helyeket kedveli, a lakótelepeken, az irodaházakban terjed. A hatásos védelem érdekében a rovarirtót a búvóhelyén kell elhelyezni; ez szakember dolga. A rejtett petékből kikelt lárvákat csak újabb kezeléssel lehet elpusztítani.

Éléskamrai kártevők

Portetű, lisztbogár, gabonazsizsik, gabonamoly

Hatás. Ezek a kártevők száraz táplálékon, pl. levesporon, gabona- és tésztaféléken élnek. A kamrában, kredencben tárolt élelmiszerekbe fészkelik be magukat.

Védekezés. Öntsük ki a szennyezett élelmiszert, tisztítsuk meg a kamrát vagy kredencet és permetezzük be rovarölő szerrel.

Fekete fahangya

Hatás. Ismereteink szerint nem terjeszt betegséget. Minden édes táplálékot ellep.

Védekezés. A vonulási út mentén elhelyezett, bór-savas csalétket a hangyák becipelik a bolyba. Ezzel etetik a királynőt és a kicsinyeket, míg az egész kolónia el nem pusztul. Használhatunk rovarölő lakkot vagy diazinonpermetet is.

Fáraóhangya

Hatás. Trópusi faj; csak a párás, központi fűtéses épületeket kedveli. Fehérjével táplálkozik. Fertőzést okoz, kór­okozókat terjeszt. Egyre gyakoribb Európában.

Védekezés. Nehéz kiirtani, mert 2 mm-es kis testével apró repedésekben bújik meg. A rovarirtók jodofenfoszt és bórsavas permetezést vagy metoprén csalétket használnak.

Előtér és lépcső

Rámoljunk el mindent, ami a közlekedést gátolja, és a lép­csőjárást tegyük biztonságo­sabbá: rögzítsük a futószőnye­get, ne használjunk olyan sző­nyeget, amelyik meggyűrődik, és erősítsük meg a szőnyeg­rögzítő rudakat. Ne engedjük, hogy a gyere­kek a lépcsőn hagyják a játé­kaikat. A bicikli sem maradhat az előtérben. A lépcsőkorlát és a kapaszkodó legyen jó álla­potban. A lépcső fontos menekülőút, ezért nem szabad elha­nyagolni a karbantartását.

Nappali és ebédlő

Ezekben a helyiségekben a kandalló hordozza a legna­gyobb veszélyt. Tegyünk elé védőrostélyt, ha nem tartózkodunk a szobában. Tüzet okozhat a gondatlan dohányzás és az elektromos berendezések ha­nyag kezelése (a kevés duga­szoló aljzat, az elhasználódott, kusza vezetékdzsungel). A mo­dern kárpit, amely rendszerint poliuretánhabból készül, könnyen meggyullad, és mérgező gázokat ereget, hacsak nem ke­zelik vagy nem vonják be spe­ciális anyaggal. Olyan bútoro­kat vegyünk, amelyeket lánggátló címkével jelöltek meg, vagy fújjuk be a bútort láng­gátló spray-vel (a használati útmutatás szerint).

Konyha

A konyhában fordul elő a leg­több otthoni baleset, de a jó munkarend, a bőséges tároló­hely és a könnyen tisztítható felületek biztonságosabbá te­szik a helyiséget.

A konyha akkor a legveszé­lyesebb, ha forró olajjal dolgo­zunk. Aki gyakran süt olajban, vásároljon hőszabályozós sü­tőedényt. Az égési sérülés, forrázás szintén gyakori baleset. A gye­rekeket kisebb veszély fenye­geti, ha a főzőlapot védőrács­csal vesszük körül, és stabil, nagy fenekű edényeket hasz­nálunk, amelyekben a hátsó főzőlapon vagy gázrózsán főzünk, amikor a gyerekek körülöttünk téblábolnak.

A modern konyha tele van elektromos eszközökkel. A biz­tonságos konyhából nem hiá­nyoznak a dugaszoló aljzatok, és a készülékeket karbantart­ják. A vezetékek megpörkö­lődhetnek és veszélyessé vál­hatnak, ha a tűzhely közelé­ben hagyjuk őket. A tűzhely­nek és elektromos fűtőtestnek speciális csatlakozója van. Ha a konyhába bojlert vagy ka­zánt is beépítettek, gondos­kodnunk kell a hatékony szel­lőztetésről.

Hálószoba

A hálószoba biztonságos me­nedék – hacsak nem dohányzunk az ágyban. Az elektro­mos berendezések legyenek biztonságosak, és helyezzünk el elegendő dugaszoló aljzatot, hogy ne botoljunk lépten-nyomon vezetékekbe. A villanyfű­tésű takarót az előírásnak meg­felelően használjuk, és rend­szeresen ellenőriztessük. A szekrények még a tűz el­len is védelmet nyújtanak, ha hősugárzóval fűtünk, mert a hőforrás közelében elöl hagyott ru­ha, de még az éjjeli lámpára dobott sál is könnyen meggyul­ladhat. A padló ne legyen csúszós; a padlóburkolatot és a szőnye­get tartsuk jó állapotban.

Fürdőszoba

Az áram, a víz és az ember együtt végzetes dolgokra ké­pes, ezért számos országban szigorú előírásokat vezettek be a villanykapcsolókra, a duga­szoló aljzatokra és a fűtőtestek elhelyezésére.

Nem tanácsos mosó- és szá­rítógépet tenni a fürdőszobá­ba, hacsak nincs két méter a berendezések és a kád között. A gépeket csak villanyszerelő és vízvezeték-szerelő helyezhe­ti üzembe. Sok esést előzhe­tünk meg, ha a padló nem csú­szik, és kapaszkodókat sze­relünk fel. Fontos, hogy a kád és a zuhanyfülke se csússzon. A gyógyszereket és tisztítósze­reket zárjuk el.

Biztonságos otthon

• Minden gáz- és villanyszerelési munkát szakemberrel kell végeztetni.
• Mindig csapjuk le a biztosítékot, ha háztartási készülékünkben valamilyen alkatrészt cserélünk.
• Tervezzük meg előre, mit fogunk csinálni. Általában akkor érnek balesetek, ha felkészületlenek vagyunk.
• Mindig megfelelő szerszámokat használjunk; eszközeinket tartsuk karban, és tároljuk tisztán; kövessük a használati utasítást.
• Rakjunk rendet magunk után; zárjuk el a veszélyes dolgokat; ne hagyjunk szeméthalmokat, ezekben könnyű megbotlani, vagy tüzet okozhatnak.
• Munka közben ne dohányozzunk.
• A gyerekeket tartsuk biztonságos távolságban, amikor dolgozunk.
• A nagyobb gyerekeket tanítsuk meg, hogyan bánjanak az éles és a villamos szerszámokkal, a mérgező anyagokkal. Ügyeljünk arra, hogy csak felnőtt irányításával dolgozzanak.
• Gondolkodjunk, mielőtt cselekszünk. A javítások, festések eszeveszett kapkodásba torkollhatnak, ha elrontunk valamit. Őrizzük meg a nyugalmunkat!
• Ne kockáztassunk fölöslegesen; ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, hívjunk szakembert.
• Aki sokat barkácsol, rendezzen be magának műhelyt, ahol van elég dugaszoló aljzat, polc, megfelelő a világítás, szerezzen be stabil munkapadot, védőkesztyűt, védő­szemüveget és más védőruhát.
• Úgy tervezzük meg a polcokat, szekrényeket, hogy a gyerekek ne férjenek hozzá az anyagokhoz és a szerszámokhoz.
• Tartsuk karban a létrákat; mindig hagyjunk megfelelő nyílásszöget, és ne használjuk egyenetlen talajon; ne nyújtózkodjunk a létrán.
• Minden ragasztót óvatosan használjunk.
• A vágószerszámokat ne hagyjuk elöl, az éles szerszámokkal csak stabil asztalon dolgozzunk.
• Az elektromos szerszámokat megfelelő vezetékkel és biztosítékkal kell ellátni; csak az előírások szerint felszerelt dugaszoló aljzatot szabad használni; szüntessük meg a csatlakoztatást, mielőtt alkatrészt vagy feltétet cseré­lünk, és amikor nem használjuk a szer­számot; sose emeljük fel a vezetéknél fogva; tökéletesen szigetelt hosszab­bítót használjunk.
• Ellenőrizzük, hol futnak a csövek és a vezetékek, mielőtt elkezdenénk a falat vagy a padlót fúrni. Ne kalim­páljunk a magasban: például a lépcső­ház vagy a külső házfal magas részeit megfelelő függőállványról vagy emelvényről fessük. Ne másszunk ki magas párkányra!
• Ne végezzünk egyedül veszélyes munkát! Ha egyikünket súlyos baleset éri, a másik azonnal hívhat segítséget.
• Vegyünk részt színvonalas elsősegély tanfolyamon, és tartsuk kéznél a szük­séges kötszereket, gyógyszereket.

Különleges óvintézkedések

Hogyan vigyázzunk a csecsemőkre, kisgyerekekre?

Az a kisbaba, aki még nem tud sem átfordulni, sem felülni, a meleg, tiszta lakásban, a szülő (vagy más szeretetteli felnőtt) állandó figyelme mellett van biz­tonságban.

A helyzet azonban megválto­zik, amint a baba elkezd mász­ni. Hamarosan fel akarja fedez­ni a világot, és ettől fogva min­dent el kell követni, hogy ne ér­je baj, és hogy ne tehessen kárt értékes darabjainkban. A gye­rekek többsége gyorsan meg­tanulja, mit csinálhat, és mit nem csinálhat biztonságosan a lakásban, de a vendéggyere­keket és a kistestvéreket szem­mel kell tartanunk. A gyerekek­re 5-6 éves korukig vagy még tovább vigyáznunk kell, de a gondos tervezés megkönnyít­heti a dolgunkat.

Érdemes megtartani az „egy­méteres szabályt”: tegyünk min­dent ennél a szintnél maga­sabbra, hogy a gyerek ne ér­hesse el, és zárjunk el min­dent, ami megsértheti a kicsit. A dugaszoló aljzatokra tegyünk védőborítást. Egyszerűbb az élet, ha azokat a helyiségeket, amelyekben a gyerek megfor­dul, úgy rendezzük be, hogy közben az ő biztonságára is gondolunk. Ahol pedig erre nincs módunk, onnan inkább zárjuk ki a gyereket.

Hogyan vigyázzunk az idősebbekre?

A végzetes otthoni balesetek­nek mintegy a felében hatvan­öt év fölöttiek az áldozatok. Mi­vel a leggyakoribb baleset az esés, és ennek hatása idős kor­ban súlyosabb, a világításra és a padlóburkolatra különös figyelmet kell fordítanunk.

A konyhában is gyakoriak a balesetek, nagyon fontos tehát, hogy a konyha megtervezése­kor a biztonság legyen a ve­zérelvünk. Idős korban a reak­cióidő megnő, a memória rom­lik, ezért nem árt, ha automati­kus vagy hőszabályzós elekt­romos berendezéseket vásá­rolunk (a vízforraló például kap­csoljon ki, ha az összes víz el­párolgott). Minél idősebb valaki, annál inkább meleget igényel. Fűt­sünk gazdaságosan és szige­teljük jól a lakást.

A kisgyerek biztonsága érdekében

Tűz

Tüzet okozhat a dohányzás, a rövid­zárlat, de az is, ha a gyerekek játszanak a gyufával. Éppen ezért ne dohányozzunk ágy­ban, ne engedjük a gyereke­ket hozzáférni a gyufához, ön­gyújtóhoz, gyertyához, és az elektromos készülékeket tartsuk rendben. Amikor elmegyünk otthonról, a nagyobb berende­zések csatlakozóit húzzuk ki a falból. Ugyanígy járjunk el a té­vével és a HIFI-toronnyal is minden este – hacsak a készü­lék használati utasítása nem tanácsol mást.

Gyulladó anyagok, tűz terjedése

Természetesen vannak könnyebben és nehezebben gyul­ladó anyagok: favázas, faborí­tású nyaralóban jobban kell vi­gyáznunk, mit téglaépületben. Sok országban és városban kü­lön szabályozzák, hogy milyen építőanyagok használhatók. A nagyobb szerkezeti átalakí­tások előtt tanulmányozzuk eze­ket az előírásokat.

A lakás beosztása befolyá­solhatja a tűz terjedését, ezért a belső átalakításra is vonatkoznak szabályok. A jelenlegi gyakorlat szerint meg kell pró­bálni a tüzet ott lokalizálni, ahol keletkezik, ami az egyterű laká­sokban egyáltalán nem könnyű. A lánggátló belső falakra, ajtókra, festékekre és lakkokra vonatkozó előírások szerint pél­dául az ajtó csak fél óra alatt éghet át. A nem lánggátló anyagból készült, de csukott ajtó is útját állja egy darabig a tűznek és a füstnek. Ha a ház kettőnél több szintes, és lép­cső vezet a vészkijárathoz, ér­demes a lépcsőt lánggátló fal­lal és ajtókkal határolni.

Ha nem lakunk nagyon messze a tűzoltóállomástól, nem érdemes nagyon profi tűzoltó­készüléket beszerezni. A házi készülékek többségével ugyan­is csak kis tüzet lehet eloltani, ráadásul a különböző tüzekkel másképp kell elbánni. De még ha van is otthon megfelelő ké­szülékünk, általában elfelejtjük vagy meg se tanuljuk a hasz­nálatát.

Egyetlen kivételt tegyünk: tart­sunk a konyhában egy lángbiz­tos takarót. Ezzel gyorsan el­fojthatunk minden tüzet, amely a tűzhelynél keletkezik. A tűz­oltásra az üvegszálból, a nem olvadó poliamidból és a megfelelően kezelt gyapjúból szőtt takaró a legalkalmasabb. Ha mégis veszünk tűzoltó készüléket, többféle típus kö­zül választhatunk. Mindegyiket más célra tervezték. Általában a következő fajtákat használják a lakásokban:

Vízzel oltó készülék

A beren­dezés nagynyomású vizet per­metez. Közönséges gyúlékony anyagok, például az égő fa, papír vagy ruha oltására alkal­mas. Lángra lobbant folyadé­kokhoz vagy égő elektromos berendezésekhez nem hasz­nálható.

Haboltó és poroltó

Jól oltja a gyúlékony folyadékokat (zsírt, olajat, alkoholt), de nagy pisz­kot hagy maga után.

Szén-dioxidos oltó, BCF vagy halonos oltó

Gázzal fojtja el a kisebb tüzeket. Igen alkalmas az elektromos tüzek oltására, mert a gázok nem teszik tönk­re a berendezéseket, de a ké­szüléket óvatosan kell használ­ni, mert a gázok mérgezők, ful­ladást okozhatnak.

Jelzőrendszerek

Sok irodában és középületben igen bonyolult füstdetektoro­kat és tűzoltó-berendezéseket használnak. Ezek nagyon drágák egy háztartás számára, de egyes országokban kötelező a jelzőrendszer használata. Az ele­mes füstjelzők már nem túl drá­gák. Füst észlelésére hango­san sípolnak, és azt is jelzik, ha kifogyóban van az elem. Könnyen felszerelhetők a falra vagy a mennyezetre, de a kony­hában ne használjunk füstjel­zőt, mert minden egyes alka­lommal működésbe lép, ami­kor odaég a hagyma.

Menekülőút

Meg kell terveznünk – külö­nösen a fölső emeleteken -, hogy tűz esetén merre mene­küljünk. (Magyarországon az MSz 595/6-80 szabvány elő­írásai a mértékadók.) Gondol­nunk kell a gyerekekre és az idősekre is. A menekülési útvo­nalat szakértő hagyja jóvá.

A mentőkészülékek legtöbb változata nagyon lassú és túl bonyolult az otthoni használat­ra. A külső mentőlétra ugyan megfelel a nagyon öregek, a kis gyerekek és a pánikba esett emberek mentésére, de drága, és a betörőket is báto­ríthatja. Veszély esetén a lép­csőt célszerű használni – ezért is olyan fontosak a lánggátló falak és ajtók.

Előfordult, hogy valaki – utol­só lehetőségként – az ablakon át próbált kimenekülni, de vagy nem volt elég nagy a nyílás, vagy nem tudta kinyitni az ab­lakot. Ezért minden szobában, de különösképpen a hálószo­bában legyen olyan ablak, ame­lyen ki tudunk mászni.

A kerti növényeket nagyobb körültekintés­sel kell kiválasztanunk, mint az üvegház­ba vagy a zárt verandára telepített palán­tákat. Ha a fák sűrűn beárnyékolják a föl­det, vessük el a nyári virágokkal pompá­zó kert tervét, de nyugodtan élvezhetjük a tavaszi virágokat, amelyek a fák levélbon­tása előtt nyílnak. Döntésünk attól is függ majd, hogy a talaj nem szárad-e ki könnyen, elég laza-e, nem szeles-e a kert, mennyire savas vagy lúgos a föld. Néz­zünk utána, hogy a kiválasztott növény jól érzi-e magát abban a környezetben, amely­be szánjuk.

Virágbokrok a cserjék és fák sűrűjében.

Ha a kertet olyan növényekkel népesít­jük be, amelyek akkor is növelik a ház esztétikai értékét, amikor nem virágzanak, a virágzási időszakot érdemes korlátozni. Ültessünk néhány örökzöldet és egy-két olyan növényt, amelyeket a leveleik miatt kedvelünk, de ne essünk túlzásba, mert a kert könnyen olyanná válik, mint egy városi park. Az egynyári növények lágyabbá teszik az összhatást, de több munka van velük, mint a bokrokkal. Ha nem kedvel­jük a túlságosan tarka kertet, a virágokat csoportokban, diszkrét háttér előtt helyez­zük el.

Aki nem akar növényeket ültetni, rendez­ze be a kertet szobának. Vigyen ki asztalt, székeket, és állítson ki egy szobrot, egy ládába ültetett fát vagy egy szép edényt, mely magára vonzza a tekintetet. Ez a kör­nyezet ugyanolyan kellemes lehet, mint az aprólékos gonddal beültetett kert.

A gyerekek nagyon szeretik a karókkal elkerített játszóházat, a saját zöldség- és virágágyásoktól pedig kedvet kaphatnak a kertészkedéshez (persze segítségre van szükségük). A borostyánnal befuttatott mászóka, a hinta vagy a függőágy, amelyet megfelelő fák hiányában például a lu­gashoz erősítünk, szintén sok örömöt sze­rezhet.

Íriszek szegélyezik a mozaik­szerű kerti utat.

A könnyen kezelhető kert a téglák, a fűfélék, a borostyán meg a többi, gondosan megválasztott kúszónövény eltérő felületétől lett plasztikus.

Rusztikus bejárat kutyatejjel és nyesett bukszussal.

Remek látvány bentről a zöldellő kertecske.

Útmutató a kertészkedéshez

Szobanövények

Meleg helyiségekben nevelhető könnyen:

• Dracaena deremensis
• Howeia fosteriana
• Ficus benjamina
• Asparagus

Hideg helyiségekben nevelhető könnyen:

• Jasminum polyanthum
• Hedera canariensis
• Grevillea robusta
• Abutilon

Csak megfelelő környezetben nevelhető könnyen:

• Hoya carnosa
• Acacia dealbata
• Citrus
• Cymbidium
• Stephanotis
• Plumbago capensis
• Adiantum capillis veneris

Csak egy-egy időszakban szép:

• Lilium longiflorum
• Narcissus
• Vallota speciosa
• Primula
• Schizanthus
• Campanula isophylla
• •Acidanthera
• Freesia
• Clivia

Virágládába valók

Napot kedvelő, tartós növények:

• Hebe ‘Carl Teschner’
• Genista Iydia
• Santolina chamaecyparissus
• Pelargonium (muskátli)

Árnyékot kedvelő, tartós növények:

• Hedera (borostyán) különböző fajtái
• Viburnum davidii
• Vinca minor
• Aucuba japonica

Verandára valók

Hűvös hatású növények:

• Chamaerops humilis
• Fatsia japonica
• Bergenia cordifolia
• Fuchsia
• Euonymus japonica
• Campanula isophylla
• Convallaria majalis

A napon érvényesülő növények:

• Plumbago capensis
• Acacia dealbata
• Jasminum polyanthum
• Pelargonium (muskátli)
• Helichrysum petiolare
• Potentilla fruticosa
• Nerium oleander

Tetőkertbe vagy erkélyre valók

Napos helyre:

• Cytisus praecox
• Lavendula latifolia
• Jasminum humile
• Vitis (szőlő)
• Ceanothus delilianus
• Cistus laurifolius
• Ceratostigma willmottianum

Árnyékos helyre:

• Aucuba japonica
• Mahonia
• Elaeagnus ebbingei
• Fuchsia magellanica
• Lonicera japonica
• Hedera colchica
• Helleborus corsicus

Szeles helyre:

• Viburnum burkwoodii
• Jasminum nudiflorum
• Genista hispanica
• Buxus sempervirens
• Hippophae rhamnoides
• Lonicera nitida

Kerti növények

Kitűnő évelő növények:

• Acanthus mollis
• Centranthus ruber
• Artemisia
• Nepeta faassenii
• Sedum spectabile
• Campanula carpatica
• Helleborus corsicus
• Campanula persicifolia
• Bergenia cordifolia
• Stachys byzantina

Kitűnő cserjék:

• Berberis verruculosa
• Mahonia aquifolium
• Buxus sempervirens
• Philadelphus virginalis
• Viburnum bodnantense
• Potentilla arbuscula
• Weigela florida
• Hamamelis mollis
• Cistus corbariensis
• Ceanothus americanus
• Magnolia grandiflora

Napos falra valók:

• Jasminum nudiflorum
• Humulus lupulus
• Wisteria sinensis
• Rosa (különböző fajták)
• Solanum crispum
• Vitis vinifera
• Trachelospermum jasminoides

Árnyékos fal mellé valók:

• Euonymus fortunei
• Parthenocissus henryana
• Jasminum nudiflorum
• Rubus laciniatus
• Hedera
• Hydrangea petiolaris
• Clematis montana

Eleven szőnyeg:

• Ajuga reptans
• Vinca major
• Lamium maculatum
• Geranium macrorrhizum
• Cerastium tomentosum
• Convallaria majalis

Mutatós növények:

• Magnolia grandiflora
• Euphorbia wulfenii
• Rosmarinus officinalis
• Osmanthus ilicifolius
• Senecio bicolor
• Juniperus cummunis

Bár a tető szembetűnő megváltoztatása a világ egyes országaiban engedélyhez kötött, a tetőkert tervezését nem kell összekapcsolnunk a ház vagy a kert tervezésével. Ez a szabadság azonban nem felhőtlen: a tetőkert művelése korántsem egyszerű. A szél csöppet sem kellemes. A széllökéseket ellenzővel kell kivédenünk. A szilárd ellenző néha többet árt, mint használ, mert örvényeket idézhet elő, és erősen kell rögzíteni, de a kényelem miatt szük­ség lehet rá.

A fából készült rácsokat, palánkokat szakemberrel állítassuk fel. Ne felejtsük el, hogy nem tanácsos a tetőbe lyukat fúrni. „Bambuszellenző” felszerelése azonban szinte semmi szakértelmet nem igényel. Ne­héz gerendába fúrjunk lyukakat, és a bambuszrudakat ezekbe szorítsuk be. A fa sú­lya rögzíti a szerkezetet, a bambuszba pedig belekapaszkodhatnak a feltörekvő kúszónövények. A nagy edényekbe ülte­tett babérfák sora örökzöld sövényt alkot. A hűvösebb éghajlatot kedvelő portugál babér is jó szolgálatot tesz.

Ezt a gyönyörű tetőkertet olyan ember teremtette, akinek eleinte fogalma sem volt a kertészkedésről. Egyszerű elveket követett, a saját kárán tanult – és gyakran szegte meg a szabályokat. Minden növényt dézsába és cserépbe ültetett. Azokat a bokrokat kedveli, ame­lyek tavasszal friss levelükkel, nyáron virágukkal, ősszel színeik­kel és télen bogyóikkal hívják fel magukra a figyelmet.

Azokat a növényeket is szereti, ame­lyeknek vörös virágai gondosan tervezett megvilágításban ragyog­nak fel nyári estéken. A több­szintes, különálló terekre tago­zódó tetőkert roppant mutatós. A látvány építészeti remekei a kis tornyocskák, melyek a Brighton Pavilion tornyait másolják.

A padlózatot alaposan szemügyre kell vennünk

Egy építésszel vagy statikussal meg kell nézetni, hogy elbírja-e a tető a nehéz cserepeket és a földdel teli vá­lyúkat. Az új védőréteg segít a súly eloszlatá­sában, és óvja a tetőt a víztől. Ráadásul szebb, mint a legtöbb tetőfedő anyag. A lécrácsos borítás különböző színekben kapható és impregnálható. A kövezetek többsége túl nehéz, hogy a tetőre rakjuk, de a vékony kőlapok esetleg használha­tók. Jó választás a kerámiacsempe, de a gyeptégla vidámabb.

A tetőn valószínűleg kevés az árnyék

Ezen talán lilaakáccal vagy szőlővel befut­tatott lugas segíthet. Egy nagy cserépbe fát is ültethetünk (például nyírfát), de a magas növényeket könnyen megdönti, megtépázza a szél. A védett, napos tető­kertben sokszor a napernyő vagy a pony­va is elég. Ráadásul ezektől az embernek olyan érzése támad, mintha nyaralna. A hangulatot még kellemesebbé teszi egy-két nyugágy, néhány színes fukszia és muskátli. 3 cm-es csövekből emeljünk vázat a tetőre; a vázra nyáron vászonlepe­dőt erősíthetünk.

Csodálatos bougainvillea-koszorú, nagy muskátlis cserepek és árnyékos szőlőlugas egy napsütötte, görög tetőn.

Kiskert

Ne engedjünk a kísértésnek: ne akarjuk megmutatni a kiskertben összes kertésze­ti tudományunkat, és ne ültessünk el min­dent, ami a közeli kertészetben kapható. Talán unalmas, ha egyetlen motívumot vagy színt viszünk végig, de a kert nagyobbnak és nyugalmasabbnak tűnik, ha ugyanazok a növények és ugyanazok az árnyalatok ismétlődnek mindenütt.

Minél kisebb a hely, annál gondosab­ban kell terveznünk

Azt a legnehezebb eldönteni, hogy mit hagyjunk ki, de a sza­bályos elrendezés segít kordában tartani a fantáziánkat. A geometrikus formájú ágyá­sok elsősorban akkor mutatnak jól, ha a kertet föntről nézzük. Az ágyásokat ala­csony sövénnyel vagy díszes kövekkel ve­gyük körül, és fűszernövényekkel, zöld­ségfélékkel vagy virágokkal ültessük be. Kevésbé hagyományos a különböző színű virágok bokorszerű elrendezése, melynél az ágyásokat semmivel sem szegélyezzük. Még ott is szükség van azonban valami­lyen szabályos alakzatra, ahol kedvenc vi­rágaink össze-vissza nőnek (vágjunk pl. ösvényt két virágágyás között).

Azokat a kerteket, amelyekben egyetlen egyenes vonal sincs, elég nehéz meg­komponálni. A kertet rendszerint úgy ter­vezik meg, hogy az ember változó „tája­kon” sétáljon végig, ám az apró kertekben nehéz ilyen illúziót kelteni. De építhetünk romantikus kis barlangot, egy árnyékos helyre apró „erdőt” telepíthetünk, amely nyáron hűvös, télen zöld – és igazán meg­hökkentő egy városi kertben.

Ügyeljünk a kert meghittségére, zártsá­gára

A fák kizárják ugyan a szomszédok tekintetét, de fölszívják a tápanyagot a ta­lajból, és talán a kelleténél több árnyékot vetnek. Ilyenkor nyessük le a fák koroná­ját. Lassítja a növekedést, ha összefonjuk a fákat: ezzel a módszerrel magas sö­vényt nevelhetünk. A megfelelően gondo­zott tiszafa évente akár 40 cm-t is nőhet. A bükk sem lassú, és elég nagy példá­nyokat is telepíthetünk. A közönséges faj­tákat, például a Cupressus Ieylandii-t ke­rüljük el.

A városi kertekben sokszor túl kevés a hely a függőlegesen és a vízszintesen ter­jeszkedő sövények számára. A falakat és a kerítéseket ilyenkor toldjuk meg ráccsal és egész felületüket borítsuk be örökzölddel vagy egymáshoz közel ültetett kúszónövé­nyekkel. A franciák nagyszerű fortélyokat tudnak a rácsokkal. A rács mintája rend­szerint négyzet vagy rombusz alakú. Ha nem rejtjük növények mögé, túlzottan átlát­szik, de sűrűbb „szövésű”, szokatlan ellenzőt sem nehéz készíteni.

A napos zugot akkor használjuk ki a legjobban, ha megtaláljuk a hozzá­illő széket vagy padot. A régi kémény­fej talapzatul szolgál.

Két rombuszos rá­csot úgy tegyünk egymás elé, hogy a nyí­lások kisebbek legyenek (ettől az ellenző is erősebb), vagy a nyitható rácsot csak félig nyissuk szét: ilyenkor a minta megnyúlik, és a rács erősebb, mintha teljesen ki volna nyitva. A rácsot rögzítsük erős lécekhez, ezeket pedig szögezzük a falhoz vagy a kerítéshez. A léceknek ugyanolyan magas­nak kell lenniük, mint a rácsnak.

Ellenzőt vagy közepes magasságú vá­laszfalat gyékényből, fonott vesszőből, deszkából, bambuszból, örökzölddel, pl. borostyánnal sűrűn befuttatott, nagy sze­mű dróthálóból, lécrácshoz támasztva ne­velt gyümölcsfákból is készíthetünk. Az egy­nyári kúszónövényeket, pl. a szagosbük­könyt, a sarkantyúkát vagy a futóbabot karókra futtathatjuk fel, hogy elkerítsünk egy gyereksarkot, egy zöldségágyást vagy bármi mást, ami megbontja a kert egy­ségét.

A vízinövények fölött vezető híd a lombok közé vész.

Ott, ahol nagyon kevés a hely, mondjunk le a pázsitról, és a járófelületet lássuk el szilárd burkolattal. A tégla télen melegebb­nek tűnik a kőnél. Különböző minták szerint is kirakhatjuk, esetleg kaviccsal vagy kővel kombinálhatjuk, de arra föltétlenül ügyel­jünk, hogy fagyálló téglát használjunk.

Az eltérő méretű és színű kavics szintén kitűnő: a növények ezen a felületen össze­vissza szórják el a magvaikat, és nagysze­rű kertet alkotnak. A kis kertben többnyire útburkoló köveket fektetnek le; a legjobb kö­vek természetes anyagból készülnek, de ezek nem éppen olcsók. A színes csempé­ből kirakott motívum különleges – különö­sen akkor, ha a házbelső csempemintájá­hoz igazodik, de ne felejtsük el, hogy fagy­álló csempét kell használnunk. A csempe a kis előkerthez illik a legjob­ban: az előszobát szinte az utcáig meg­hosszabbítja. Gondosan kell kiválasztani a növényeket, hogy a csempe uralkodó hatá­sát ellensúlyozzuk.

A körbe rakott kövek megtörik a sorház hosszú, keskeny kertjének egyhangúságát. A növények gondos kiválasztásával két év alatt sikerült zöld­be öltöztetni a kertet.

Az ágyásokat azért kell szegélyezni, hogy a földet elválasszuk a kavicstól, de a virágágy is rendezettebb így. A szegélykő helyett használhatunk alacsony növénye­ket, csempét, kovakövet, nagyobbacska kavicsot, palát, impregnált tölgyfalécet vagy akár kagylót.

A kavicsokból kirakott út és a tetőcseréppel szegélyezett virágágyás szokatlan párosítása egy virágokkal teli kertben.

Az Erzsébet kori mintára készült kert föntről a legszebb. A bukszussal szegélyezett ágyásokban bokrok és egynyári növények keverednek egymással.

A zárt veranda átvezeti az embert a ház­ból a kertbe – és nemcsak szép, hanem praktikus is. A házfal felmelegíti a levegőt, ezért a veranda fűtése kevés energiát igé­nyel. Másrészt a veranda „kiegyenlítő tar­tály” a környezet és a ház között. Kora ta­vasszal, amikor kint még hűvös van, a ve­randán már virágok között üldögélhetünk. Sokszor még az oldalt nyitott, üvegtetős veranda is elég védelmet nyújt azoknak az évelő növényeknek, amelyek nem bír­nák ki télen a szabadban. A verandán meghosszabbítjuk a kertészkedés évadját, és egzotikus fajtákat is nevelhetünk.

Asztal és szék a verandán

Ha utólag építünk verandát a házhoz, úgy tervezzük meg, hogy egy asztalnak és néhány széknek is jusson hely. A pad­ló megválasztása segít eldönteni, hogy a veranda inkább a házhoz vagy a kerthez tartozik-e. Lakás hangulatát kelti, de a ned­vességet is állja a mozaiklap, a pala, a már­vány, a hajópadló vagy a csónaklakkal bevont fapadló. A tégla, a kockakő vagy a gránitlap inkább a kertre emlékeztet. A ka­vicson nehéz járni; ne vigyük túlzásba hasz­nálatát. Akármilyen padlót fektetünk le, ügyeljünk arra, hogy a házfalaktól az ajtó, illetve az oldalfalon vágott lyuk felé vezes­se le a vizet.

Úszómedence hatású márványtáblák a lombsátor alatt

Bár a veranda építése nem olcsó mulat­ság, érdemes némi pénzt tartalékolni nagy cserepekre és szép növényekre. Ha köl­tünk rá, verandánk bizonyosan eltér majd a szokványostól. Értenünk kell a kertész­kedéshez, mert nehezebb kifejlett növé­nyeket telepíteni, mint palántákat. Akkora cserepeket vagy dézsákat vegyünk, ame­lyekben elfér néhány kúszó növény és egy mutatós, nagy növény is. Jó minőségű vi­rágföldet használjunk! Csinálhatunk né­hány „ágyást” a veranda szélén, de ne a házfal és az oldalfal közvetlen közelében, hogy a szigetelőréteget ne tegyük ki állan­dó nedvességnek.

A veranda kis méretéhez egységes han­gulat illik. Ne keverjük a bozótot a kényes virágokkal, és ne neveljünk tüskés növé­nyeket, ha romantikus lugasra vágyunk. Akármilyen stílust választunk, néhány örök­zölddel teremtsük meg az alapot.

A cserepek nagyobb szabadságot en­gednek a veranda rendezgetésekor, mint a vályúk. Az elvirágzott növényeket félre­rakhatjuk vagy kivihetjük. Érdemes virág­állványt használni, hogy a kis cserepek is érvényesüljenek. Az állványra kerülhet a kényesebb cinerária vagy az igénytele­nebb sarkantyúka.

Öntözés, világítás és fűtés

Gondolni kell az öntözésre, a világításra és a fűtésre is. A locsoláshoz ugyan elég egy csap, de van, aki bonyolult rendszert szereltet be. Az árnyékos terasz talán meg­érdemel néhány olyan égőt, amely mes­terséges napfényt áraszt, és a közönsé­ges foglalatba lehet becsavarni. Ügyeljünk arra, hogy a lámpák vízállóak legyenek.

A növényeket általában könnyebb télen melegíteni és „napoztatni”, mint nyáron ár­nyékba vonni. Ha a terasz délre néz, érde­mes ventilátorokat és redőnyöket felsze­relni. Akinek erre nem telik, fesse be nyár­ra az üveget (a zöld hatékonyabb, mint a fehér), vagy szögezzen zöld műanyag fó­liát az üveg elé, kívül vagy belül. A veran­da köré ültetett fák és bokrok (vagy kúszó­növények) „élő” árnyékot vetnek a veran­dára.

Nincs szükség sok fűtésre, hacsak nem vágyunk trópusi üvegházra vagy nem akar­juk télen lakószobának használni a veran­dát. A fűtőrendszerhez külön termosztátot kell beszerelni, és a berendezést mágne­ses szeleppel kell leválasztani a ház rend­szeréről, hogy télen napi huszonnégy órán át működjek.

Növények gondozása

Bármilyen bonyolult vagy drága beren­dezéseket használunk is a verandán, a növények gondozása alól nem kapunk fel­mentést. Ne öntözzük túl a virágokat, de ne is szárítsuk ki őket. Nyáron naponta el­lenőrizzük, hogy elég nedves-e a talaj. Már léteznek olyan szerkentyűk, amelyek „szólnak”, ha száraz a föld, de ezek drá­gák. A cserepet tegyük tálra vagy ágyaz­zuk kavicsba. Ha a cserép még akkor is vízben áll, amikor az idő hidegre fordul, nehezen kerülhetjük el a baleseteket. A haj­tás idején hetente egyszer tápoldatot kell adnunk a növényeknek, és az elhervadt virágokat el kell távolítanunk. Enélkül a nö­vények előbb-utóbb abbahagyják a virág­zást. Tavasszal és ősszel néhány napot rá kell szánnunk a metszésre, a trágyázásra és az átültetésre.

Ebben a szép, üvegtetős, mozaikpadlós helyiségben a növények mindössze a háttér szerepét játsszák.

Egy festőművész szép, kőfalú házának modern, előre gyártott elemekből készült verandáján a növényekre terelődik a hangsúly. A kúszónövények és a különböző szinteken elhelyezett cserepek dimbes-dombos hatást keltenek.

Belső udvarok, földszinti teraszok és növények

A belső udvar olyan fényűző legyen, ami­lyen csak lehet, és ugyanúgy tükrözze az íz­lésünket, mint a nappali. A hangsúlyt a zárt­ságra helyezzük: alacsony téglafallal, ráccsal, illatos „sövénnyel”, pl. rozmaring- vagy levendulabokorral, esetleg egy sor cserép­pel válasszuk el a kert többi részétől.

Kisebb hibát követünk el, ha a belső ud­vart nagyra tervezzük, mint ha a kelleténél kisebbre zsugorítjuk. Ha a ház körül nagy területet kerítünk körül, az épület könnyeb­ben beleolvad a tájba; de semmi sem ne­vetségesebb, mint egy kis kő- vagy be­tonlapon gubbasztó ház.

Ez a barcelonai kapu vidáman hívogatja a vendégeket. A háziak kellemes órákat tölthetnek az árnyas udvaron.

A külső beszélgetősaroknak, étkezőnek a ház mellett, a napon van a legjobb helye. A nyári ebédekhez árnyékról is kell gon­doskodnunk, de a fákat nem helyes a ház mellé ültetni – megrongálhatják az alapo­zást, és a lehulló ágak is veszélyesek lehet­nek -, ezért használjunk inkább ponyvate­tőt vagy napernyőt, alakítsunk ki lugast.

Nem hiányozhatnak a belső udvarról az illatos növények és a figyelemfelkeltő virágok (pl. a liliomfélék) sem, akár cserép­ben, akár ágyasban neveljük őket. Az örök­zöldek télen is megmentik az udvart a si­várságtól. A citromvirág, a táskavirág és a szuhar (amelynek gyantaillatú a levele) igen egzotikus hatást kelt. Az árnyékos udvar­ba érdekes levelű fajtákat, például páf­rányt, gyöngyvirágot, apácavirágot tele­pítsünk. Ültessünk közéjük egy-egy édes illatú dohánypalántát és borostyánt. Egy egyszerű falikút, nem több egy kőteknőbe vagy egy nagy kagylóba csörgedező víz­sugárnál, kiteljesíti a hűvös, sötét atmosz­férát és párássá teszi a levegőt.

A lilaakác lombsátor alatt íriszek virítanak. A növények színfoltjai kellemesen ellenpontozzák a franciaudvar egyszerű kövezetét.

A cserepek és dézsák a belső udvar­ban mutatnak a legjobban, különösen a be­járat mellett vagy egy sarokban csoporto­sítva. Olyan virágtartókat válasszunk, ame­lyek illenek a növényekhez. Az agyagcserepek mindenütt megállják a helyüket. A műanyag cserepekben tovább marad nedvesen a talaj. Meszeljük a cserepeket fehérre, ha nem tetszik a téglaszín. A méz­színű cserepek, az ólom- vagy az üvegszál-erősítésű edények, a fadézsák (ezek­be évelő, magas növényeket ültessünk), a kőurnák és a rusztikus fahordók ugyan­csak szóba jöhetnek. Szépek a modern, mázas cserepek is, de ellenőrizzük, hogy fagyállók-e.

Ezüstlevelű cinerária és apró, tarka muskátli keveréke: dekoratív nyári növények a zöld háttér előtt.

Az asztal készülhet keményfából, pél­dául tíkfából, amely idővel megszürkül, vagy palából, márványból, ha a klasszikus stílust kedveljük; a festett puhafa és mű­anyag színes, vidám színfolt. Érdemes roston sütőt beépíteni, ha sokat főzünk a szabadban, és ha szeretjük családias stí­lusát. A hordozható roston sütő ugyanilyen praktikus, és több helyet hagy az embe­reknek és a virágoknak.

Ne feledkezzünk el a személyes jegyek­ről sem. Egy-egy szabadtéri szobor, ka­vics- vagy kövületgyűjtemény nagyon mu­tatós lehet. A régi kéményfej is látványos, de ne ültessünk bele semmit. Minden, amit szépnek látunk és állja az időjárás vi­szontagságait, kedvessé teheti a belső udvart.

A sarkantyúka, mely gyorsan kiszínezi a kertet, csak egy ideig virágzik. A futórózsa lágyabbá teszi a fából épített terasz kemény vonalait.

Az idényjellegű virágok és az érdekes virágládák életet lehelnek a kopár sarokba. Ha a fukszia és a zöldike pompás együttese elhullatja a virágát, a gyönyörű, ódon vízgyűjtő önma­gában is kellemes látványt nyújt.

A belső udvarhoz sok türelem kell. Még a gyorsan fejlődő kúszónövények elterjedéséhez is időre van szükség. Az ívelt sarkot futórózsa-zuhatag ékesíti.

Az élénk virágot, például a körömvirágot nehéz elhelyezni a kertben, mert nem engedi, hogy a többi növény érvényesüljön. A liliomokkal és a szokatlan székkel együtt azonban jól megfér.