Lakberendezés - 148. oldal

A padló nemcsak képletesen a lakás alapja: praktikus és esztétikai szempontokból is az. Ezen járnak családtagjaink, kedvenc háziál­lataink, vendégeink, mi magunk is, leülünk vagy leheverünk rá, kiöntünk vagy leejtünk rá valamit véletlenül, alatta futnak a vízve­zeték csövei, az elektromos kábelek. Elvár­juk, hogy hő- és hangszigetelő legyen, jól bírja a használatot, hiszen a padlóburkolat cseréje jelentős kiadással járhat.

Éppilyen fontos megállapítás, hogy a padló bútoraink és berendezési tárgyaink kerete is egyúttal. Mivel minden szobában nagy felületet borít, a padló színe és textú­rája fontos szerepet játszik a lakberendezési együttesben. A nagy minták, a mély árnya­latok és az erős határvonalak hatására a szoba a valódinál kisebbnek látszik, az apró minta, a világos színek és az egyszerű, sima felület a tér tágasságát sugallja. A padló­burkolat típusa ugyancsak hozzájárul otthonunk jellegéhez: akár egy-egy stílus vagy korszak kiegészítőjeként, akár azzal szem­ben, tudatos anakronizmusként használjuk.

A padlóburkolat anyagának kiválasztása vagy megváltoztatása alapos figyelmet ér­demel. Fordítsunk gondot az apró részle­tekre is: milyen az illeszkedés a különböző burkolatok, illetve a padló és a fal között, de ne veszítsük szem elől az összbenyo­mást, a szintek vagy a szobák közötti át­meneteket sem.

A mellékelt listát úgy állítottuk össze, hogy segítsen igényeink és kívánságaink tudatosításában. Ezek után gyerekjáték lesz a burkolat kiválasztása.

Padlóburkolat

Mire figyeljünk?

Mi a rendeltetése a kérdéses helyiségnek?

• nappali,
• konyha,
• étkező,
• háló,
• fürdő,
• mosás,
• játék,
• műhely,
• ezek kombinációja.

Mi zajlik a padlón?

• ülés,
• fekvés,
• játék,
• tánc,
• torna,
• más.

Nem áraszthatja-e el a lakást

• a kád?
• a mosogatógép?
• a lefolyó?
• a virágöntözés?
• a mosógép?

• Lehet-e, hogy gyerekkocsit vagy kerékpárt fogunk tolni a padlón?
• Van-e olyan háziállat, amelynek hullik a szőre vagy lábnyomokat hagy?

Illenie kell-e a padlóburkolatnak

• a meglévő berendezéshez ?
• otthonunk építészeti jellegéhez?
• a bútorokhoz ?

Alapozhatjuk-e lakberendezési elképzeléseinket a padlóburkolatra?

• Van-e olyan hely a lakásban, ahonnan több, különböző padlóburkolat egyszerre látszik?
• Mennyi ideig kellene a burkolatnak tartania?
• Szükség van-e a padló különleges ápolására?
• Mennyi takarításra és karbantartásra van szükség?
• Szeretnénk-e, hogy a padló hő- és hangszigetelő legyen?
• Elbírja-e a födém a kívánt padlóburkolatot?
• Nem mutatják-e a faanyagok a korhadás, a fertőzés vagy a nyirkosság jeleit?
• Van-e nedvesség elleni szigetelés, jó-e a szellőzés?
• Nagy felfordulással jár-e az új burkolat lerakása?

A padlóburkolás előtt szükség van-e

• újrahuzalozásra?
• építési munkára?
• vízvezeték-szerelésre?
• festésre, tapétázásra?
• központi fűtés, hűtés beszerelésére?

Továbbá:

• Hozzá kell-e férni a padló alatti épületgépészeti elemekhez?
• Megfelel-e a választott burkolat típusa a padlófűtéshez (ha ilyet tervezünk)?
• Gondoltunk-e olcsóbb megoldásra?
• Mely területek vannak különösen erős igénybevételnek kitéve?
• Van-e közvetlen kijárat a szabadba?

A hagyományos, palából és kőből rakott burkolatot a régi oxfordshire-i házban megmentették a pusztulástól, de a szándék a megőrzés, nem a felújítás volt. A tulajdonosoknak tetszik a régi padlófelület és az eredeti márvány a falon, ezért a ház legszebb vonásait minél teljesebben szeretnék megőrizni.

Gyűjtsük össze azokat a tárgyakat, ame­lyek igazán tetszenek, amelyeket egész életünkben magunk körül szeretnénk tud­ni – futószőnyeget, képet, kerámiát -, és a színekre, textúrákra vonatkozó elképzelé­seink szerint osszuk szét őket a megfelelő szobákban, ahol központi témaként szerepelhetnek.

Ha pénztárcánk nem engedi, hogy meg­unt bútorainkat kicseréljük, gondolkoz­zunk el azon, hogyan kendőzhetnénk el kedvezőtlen vonásaikat. Például a ször­nyű, de drága szőnyeget átfesthetjük, a jól felrakott, de tolakodó fürdőszobacsempe hatását elevenebb színekkel és fénylőbb textúrákkal enyhíthetjük. A bevásárlás so­rán megtörténhet, hogy elképzeléseinken változtatni kell.

Példa – bútprvásárlás

Egy barátom például el­ment konyhabútort venni. Leverten jött haza – a számára megfizethető konyhabú­tor szerinte csak „hulladék farostlemezből összetákolt tömegáru” volt. Nem találta meg azt, amit keresett, bár pontosan tudta, mire volna szüksége: halvány, textúráit, rusztikus és kézzel faragott, csiszolt tölgy­re.

Mivel nem volt pénze arra, hogy bútor­asztalostól rendelje meg a darabokat, úgy döntött, megveszi az olcsó konyhabútort, és maga fest rá repedezettnek tűnő mintá­zatot. Pontosan tudta, mit szeretne, ezért a konyha berendezése gyerekjáték volt.

Türelem és kitartás

A bevásárláshoz idő, türelem, kitartás és néha végtelen optimizmus szükséges. De minél biztosabb az ízlésünk, annál könnyebben alkalmazkodhatunk az üzletben talált tárgyakhoz. A szobák színeinek összeállítása is időbe telik. El kell döntenünk, hogy valamennyi helyiség színe azonos mélységű legyen-e (például középkék, kö­zépszürke, középzöld és így tovább), vagy inkább erős kontrasztokat szeretnénk a fe­lületek, dekorációs témák között, esetleg az egész házat egyetlen szín különféle tónusaival akarjuk kifesteni.

Dönthetünk úgy is, hogy a keletre néző szobák friss kékes árnyalatot kapjanak, a nyugatiakat pedig festhetjük meleg sárga árnyalatokra – de ekkor meg kell oldanunk a közbenső térben az átmenetet.

Kezdjük a legfontosabbal

Kezdjük azzal a szobával, amelynek be­rendezését a legfontosabbnak tartjuk. Pró­báljuk megérezni a hangulatát: üljünk le benne különféle napszakokban. Képzeljük el használat közben. Hívjuk be azokat, akikkel együtt lakunk, és vitassuk meg kö­zösen az elképzeléseket. Döntsük el, mire szolgál majd a szoba, és tervezzük meg a praktikus részleteket: a tárolótereket és a közlekedő útvonalakat.

Ez nagyon fontos, ha nem akarjuk később kényelmetlenül érezni magunkat. Készítsünk költségve­tést, de tartsuk észben, hogy a dolgok ki­választása időbe és energiába kerül, és ha anyagi okokból a kevésbé tetsző, de ol­csóbb megoldást választjuk, sok későbbi csalódás és újabb kiadások veszélyét koc­káztatjuk, mert kiderülhet, hogy mégsem tudunk együtt élni a végeredménnyel.

Készítsünk listát a bevásárláshoz

A jellegzetes bútorok, a meglévő tárgyak, szín- és textúra gyűjteményünk áttekintésé­vel ellenőrizzük, hogy eredeti elgondolá­sunk valóban illik-e a kérdéses szobához. Csináljunk bevásárló listát a fontosabb téte­lekről: a bútorszövetről (nyomott vagy szőtt), a padlóról (szőnyeggel borított vagy kemény, mintás vagy festett), a falakról (festett, textúráit vagy tapétázott). Csak ezek után dönthetjük el, hogy melyik felü­lettel kezdjük. Én általában a padló textúrá­jával és hozzávetőleges színárnyalatával szeretek először tisztában lenni, ezután vá­lasztok mintás kelméket.

Kísérletezzünk színes felületekkel – nap­fényben és mesterséges világításnál, verő­fényben és árnyékban. Egy csöpp doboznyi festék vagy egy kis festékminta jó befekte­tés ahhoz, hogy megtaláljuk a keresett szín­árnyalatot. Fessünk be minél nagyobb felü­letet, lehetőleg a szoba sarkában. Rövid időre együtt kell élni ugyan egy furcsa folt­tal, de ez a kényelmetlenség bőven megté­rül, ha magabiztosan dönthetünk, amikor majd az egész szobát festjük ki.

Színek hatása

A szín hatását egyetlen foltból nem könnyű felmérni, de ugyanez szinte lehe­tetlen, ha csak a színminta kicsiny csíkjával próbálkozunk. Kísérletezzünk annyi fes­tékfolttal, amennyi csak jólesik: az ered­mény biztosan meglepő lesz.

Nyugodt hangulatú szoba – tervezése nagy magabiztosságról és jó stílusérzékről tanúskodik. A domináns témát a bútorszövetként és párnahuzatként használt, gazdagon mintázott, erős színű szőttes és az erőteljes mintázatú szőnyeg adja.

A színek kiterjedése is nagyon lényeges. Ha az egész szobát egyetlen színnel festjük ki, gondoljunk arra, hogy eredményül a szín különféle árnyalatait kapjuk majd – mást a világos és az árnyékos felületeken, mást a szomszédos színek, textúrák és tár­gyak mellett.

Tapéta

Ha tapétát választunk, ugyanúgy járjunk el, mint festésnél: szerezzünk be egy minél nagyobb mintát, vagy vegyünk egy teker­cset, és nézzük meg, hogyan fest a szobá­ban különféle megvilágításnál. Ha lehet, vásárláskor vigyünk magunkkal olyan tár­gyakat – például egy párnát -, amelyen megvannak a szoba színei.

A legtöbb boltban nemtörődöm módon rakják ki az anyagokat, gyakran gyűröttek, piszkosak vagy túl közel vannak más, ke­vésbé rokonszenves társaikhoz. Különít­sük el a kelmét, és önmagában próbáljunk összpontosítani rá.

Tartsuk nyitva a szemünket a berende­zés során

Kellemes meglepetést szerezhet egy ajtótok, egy takaróléc, a természetes fény szépsége vagy a kandalló alakja. Az is előfordulhat, hogy kellemetlen megle­petések érnek: valamit tévesen tartottunk nagyszerűnek és kiemelésre érdemesnek.

Ott állunk végül a frissen elkészült, régi-új szobában. Paradox módon túl tisztának, túl tökéletesnek tűnhet. Az idő azonban megérleli: a felületek megkarcolódnak, le­csiszolódnak, megfoltosodnak. Mivel ez rendszerint jóval előbb következik be, mint­sem hogy az újrafestésen gondolkoznánk, ez újabb szempontot ad a berendezéshez: ho­gyan hat az idő múlása a tárgyakra?

A munka kezdetén pontos elképzeléseink voltak arról, hogyan használjuk majd a szobát – nos, a meghozandó döntések szempontjai között ne feledkezzünk meg a dolgok öregedéséről sem.

Nemcsak a nyilvánvaló helyeken (nyomott kelmén, tapétán, szőnyegen, stukkón) ta­lálunk díszítést, hanem a különféle textú­rákban is. A szizálkendernek csakúgy, mint a dombormintás tapétának megvan a saját mintázata – és ugyanez érvényes az intar­ziás asztalra, a csipkés asztalterítőre, a szőnyegre és a székek egyszerű huzatára is.

Hogyan használjuk a textúrát, a díszí­tést, a mintákat? Sok díszes tárgy hasznos feladatra készül – a léghuzat kizárására, hibák vagy szennyezett foltok eltüntetésé­re. Az egyhangú felületek megmozgatásá­ra is mintákat használunk. Régen gyakran a mintázat feladata volt a rossz minőségű alapszövet eltakarása.

Egyszerű, dísztelen szoba dekoratív textúrájú felületekkel: virág mintás, hímzett portugál szőnyeg, szőtt párnahuzatok, nehéz, fehér hímzés a nagy karosszék fehér huzatán, bonyolult faragás az asztallábakon. A többféle felületet néhány szék határozott fekete vonalai, az asztal szigorú üveglapja és a kiállított cseréptárgyak fogják szoros egységbe.

Vegyük sorra a díszítőelemeket abban a szobában, ahol épp olvassuk ezt a cikksorozatot, és döntsük el, hogy egy-egy tárgy díszítése hat-e a funkcióra: egyszerűbb, kellemesebb vagy éppen nehezebben használható lesz-e tőle a tárgy. Mintája a miénktől eltérő kultúrából származik-e? Kézi vagy gépi munka? A dekoratív felüle­tek és tárgyak eredeti funkciójukat töltik-e be, vagy a szükség és kedvünk szerint más célra használjuk-e őket: például egy régi sálat a falra akasztva, vagy egy éjjeliedényt virágcserépnek?

A lépcső dekoratív cikcakkos vonala külön díszítés nélkül is szellemesen ellenpontozza a mozgalmas, festői ágynemű együttest.

A minták használata a szobák stílusához igazodik. A merész mintájú nyomott kelme a figyelem egyetlen középpontja lehet egy minimalista étkezőben. Egy dinamikus szobában ugyanez csak a díszítés ritmusá­nak része. Az egymáshoz hasonló, halk árnyalatokkal berendezett szobáknak tex­túrát és érdekességet ad a minta. A mintá­zat hatása szinte független a felhasznált motívumtól: az a fontos, hogy a színek hogyan olvadnak össze vagy állnak szem­ben a többi tárggyal és textúrával, hogy milyen és mennyi mintát használunk.

A választást megnehezíti, hogy a minták rendszerint erőteljesek. A mintákat általá­ban vonzó motívumaik, színösszeállításuk vagy stílusjegyeik miatt szemeljük ki, de figyelemmel kell lennünk arra, hogy mi­lyen hatást gyakorolnak majd a szobára. A mintáknak kiegyensúlyozottnak kell len­niük.

Ebben a dolgozószobában szinte minden felület mintás.
A bambuszredőny megtöri a fényt, az „egyszerű” asztal lapját és a bőrkötésű könyveket az idő patinája foltozza, az íróasztal és a pohárszék faragott, a képkeretek mintásak, a virágok is pettyesnek tűnnek.

A régi németalföldi mesterek virág­csendéleteinek klasszikus dekoratív min­táiban a virágmotívumot a kosár geometri­kus formája, esetleg egy egyszínű cserép­váza ellensúlyozza – mindez barátságos színű háttér előtt. Gyakran előfordul, hogy a képek kevésbé fontos dekoratív elemekre is utalnak – romokra vagy rovarokra. A minta, a textúra és a színek harmóniájá­nak titka az egység és az egyensúly.

Sokféle minta és textúra bőséges használata jellemzi ezt a hagyományos angol szobabelsőt. A nehéz kárpitok, a gazdagon mintázott szőnyeg, a könnyű csipke, a faragott fa, a kézi munkával tűzött ágytakaró és a dekoratív cserépedények harmonikus egységét egyszerű eszközzel érték el: a falak alján körbefutó erős vörös festéssel.

Gyűjtsünk ötleteket!

Senki sem képes rá, hogy egyetlen pillantás­sal felmérje, hogyan fog festeni végül egy szoba. Jó szolgálatot tehet, ha a lakberende­zési döntésekhez segédeszközöket gyűj­tünk. Ezek inkább benyomások legyenek, ne kész döntések, és gondolkozzunk el rajtuk, amíg szaporodnak az ötletek. Nem a szakmai források a legjobbak; a folyóiratok, könyvek, kirakatok fontos és hasznos útmutatással szolgálhatnak, de mások elképzeléseit tükrö­zik. Próbáljuk inkább saját ötleteinket meg­fogalmazni, és ne kívülről várjuk a megol­dást.

Nézzünk körül lakásunkban, és gondosan válogassuk össze azokat a dolgokat, ame­lyek vizuális örömöt nyújtanak; semmi sem lehet túl apró, túl szerény. Lehet olyasmi, ami gyerekkorunk óta a miénk; lehet egy ruhada­rab, amelyet mindig szívesen hordunk; lehet olyasmi, ami a polcunkon áll. Figyeljük meg a részleteket: hogyan készült a kiválasztott tárgy?

Mossuk le, tisztítsuk meg vagy fényesítsük ki, ismerjük meg közelebbről. Vajon magunk választottuk, vagy véletlenül került a lakásba? Gondolkodjunk el azon, mit kö­szönhetünk a szerencsés véletleneknek: van egy vég szövetünk, amelyet eredetileg füg­gönynek szántunk, de gyönyörű térítőként szolgál azóta, hogy először szétterítettük az asztalon; elővettünk egy régi párnát, amely új életre keltette a díványt.

Próbáljuk meg elképzelni, milyen kapcso­latban állhatnak ezek a tárgyak a berende­zendő szobával – hátha eszünkbe jut egy ötlet, egy motívum.

Hasznos lehet, ha összegyűjtjük az inspi­ráló színeket és textúrákat:

Vegyünk egy fo­nott kosarat, egy fatálcát vagy valami hason­lót, és töltsük meg. Kerüljön bele kelmeda­rab, gyöngysor, gyapjúminta, hímzőfonal, gyümölcs, dióhéj, színes üveg, csomagoló­papír, parafadugó, kagyló vagy cserép.

Ne siessünk, hiszen gyűjteményünkből kikerül majd egy-egy darab, de helyükre úja­kat teszünk. Elrendezhetjük a tárgyak egy részét csendéletszerűen, kipróbálva, hogy a színek, textúrák, minták hogyan illenek egy­máshoz.

Értékes inspiráció forrása lehet egy képes­lap, egy reprodukció, egy folyóiratban látott kép is. Ne felejtsük el azonban, hogy a kép csak illúzió: figyeljünk a szín- és textúra foltokra, a harmóniára és a kontrasztokra; ne akarjunk olyan szobát rekonstruálni, amely csak a papíron létezik. Lehet, hogy inspirá­ciót merítünk egy csendéletből, amelyen mély olajzöld tányéron narancsok és citro­mok gömbölyödnek a zöld fal előtt: a mű­vész tetszetős szín- és formakezelését saját céljainknak megfelelően alakíthatjuk át.

Próbáljuk a tárgyak és képek egy csoport­jának domináns tulajdonságait megnevezni. A jelző lehet „fényes” a textúra miatt, „erőtel­jes” az élénk és kontrasztos színek miatt, „természetes”, ha a csoportba a természetből származó tárgyakat tettünk, vagy „lágy”, ha gyűjteményünk hangulatát ez adja vissza a legjobban. A megtalált név vagy motívum szerint rendezhetjük ötleteinket, és további tárgyak, színek, kelmék vagy bútorok segít­ségével dolgozhatjuk ki és tisztázhatjuk el­képzeléseinket.

Az inspiráció nem mindig tudatos

A be­nyomások rögzülhetnek anélkül is, hogy észrevennénk. Próbáljunk azonban felké­szülni a tudatos befogadásra. Egy színházi zsöllyében vagy egy étteremben ülve, ahol bőven van időnk, eltűnődhetünk azon, hogy hogyan tervezzük, díszítsük, világítsuk meg szobánkat. Utazásaink idején kinyílhat a sze­münk más kultúrák színeire és mintáira, a fényjátékaira.

Ha egy indiai repülőtérről tar­tunk a város felé, az útközben látott sárga és vörös muszlinsál, türkiz bokaperec, fehér tur­bán, poros fa vagy szürkés tehén vizuálisan is roppant érdekes lehet. Az ötletek érkezhet­nek új, rejtett vagy régóta ismert forrásokból: tartsuk nyitva a szemünket.

Ez az előszoba egy XVIII. századi, rusztikus stílusú, faburkolattal épült vidéki házban áll. A faliszekrényt rejtő ajtót sok rétegnyi festék borította, amelyet lekapartak, hogy az ajtót az új festéshez előkészítsék. Az eredeti festékréteg azonban nem akart lejönni az ajtóról, ezért a kaparást abbahagyták. Eltelt egy kis idő: a régi, göcsös, kopott fafelület az előszoba dísze lett – a lakók úgy döntöttek, hogy meghagyják.

Díszítő festési kidolgozási módok>>

Úgy tűnik, a díszítés hozzájárul jó közérze­tünkhöz. Az ember ősidők óta díszíti magát – bogarak, kígyók vagy pillangók mintáza­tát utánozza. Érdemes megemlíteni, hogy a dísztelenség hagyományosan kötelező a gyászolók, a búskomor kedélyállapotban, a visszavonultan élők számára.

A díszítés származást és státust jelezhet

A virágos bútorkreton például a régi angol pompát idézi. Vannak minták, amelyek ősi szertartá­sokhoz kötődnek; a gazdagon díszített fe­hér csipkét a tisztasággal, a szerénységgel vagy az esküvővel társítják; a magyar népi táncot dúsan hímzett ruhában járják; az in­diai menyasszonyok kezére bonyolult, csip­kés mintákat rajzolnak hennával.

Régen az emberek maguk készítették, maguk mintázták tárgyaikat. Az otthoni munkát azóta ipari tevékenység váltotta fel, a mintaválaszték óriásira nőtt, és eltá­volodott személyes világunktól.

Vízmerő hely lépcsős falai Jaipur mellett, Indiában.

Ma a sablonfestés, erezés, márványozás, falfestés, pontozás különböző eljárásai reneszánszukat élik: ki-ki kiélhetné tehát mintázó kedvét. Sokszor azonban a kész­terméket választjuk; döntéseinket befolyá­solja a kínálat.

Ugyanez a motívum ismétlődik a közelben készült selymen.

A kelmék díszítésére a XVIII. század vé­ge óta használnak ipari eljárásokat; a réz­ből készült nyomóhengerek és a dúcnyomás jóvoltából a rajzok ismétlődő minta formájában jelenhetnek meg az anyagon. A korai, ismeretlen mesterek – akik a min­tákat rajzolták – keleti motívumokat utá­noztak vagy variáltak. Gazdagon hímzett kasmírsálak, indiai és török hímzések szol­gáltak mintául, de másolták a korabeli festményeket vagy könyvillusztrációkat is.

Nyomtatott minták

Most is, mint régen, a nyomott minták nagy része régi nyomatok felhasználásával készül; a hagyományos angol bútorkreton jó példa erre. Sok nagy cég termékeinek jó részét olyan mintákkal nyomja, amelyeket ódon motívumok ihlettek.

A korunkban (és a korunknak) készülő minták úttörői azok a vállalkozó kedvű gyártók voltak, akik a második világháború után forradalmasították az iparágat: kor­társ festők munkáit használták, és a textil­mérnökök új generációját nevelték ki. A nyomott textilminták önállóak lettek és nagykorúsodtak: immár a kiterített kelmét díszítik, és nem redők között ismétlődő, mellékes részletek.

A kelmeválaszték óriási, de a kínálatot szűkítik a gyártók döntései. Amikor kivá­lasztanak egy-egy régi motívumot, helyet­tünk döntenek. Rendszerint olyan rajzok szerepelnek díszítés gyanánt, amelyek bőséget, nyugalmat, ritmust és rendet sugároznak – a stilizált természeti képeken a gyík nem surran, a méh nem döngicsél, a virágszirom nem hullik. Úgy gondolják, senki sem szeretné, ha ágyneműjén pillan­gók és rovarok pihennének, de a függö­nyön – természetellenes formában – azért nézhetjük őket. A régi virágmintákon még gyakori vendég volt a valósághűen ábrá­zolt természet.

Az összehangolás munkája túlságosan könnyű lett. Háztartási kellékek egész ská­láját kaphatjuk ugyanazzal a mintával dí­szítve: ágyneműt, törülközőt, tapétát, zu­hanyfüggönyt, teáskészletet, tányérokat, asztalterítőt, tányéralátétet, képkeretet, szappantartót, levélpapírt vagy akár serpe­nyőt. A minta utáni vágyunk így kielégülhet, de egyáltalán nem biztos, hogy egyet­len motívum gyakori ismétlődése a legjobb díszítés, és az sem valószínű, hogy a minták összehangolása ennyire fontos. Az összha­tásból néha teljesen hiányzik az élet.

Ne becsüljük azonban le a minták díszí­tő erejét

A meleg, harmonikusan színezett minták kellemes hangulatot teremthetnek, a szobának pedig ritmust, lendületet, ké­nyelmet, derűt és életet adhatnak. A dur­ván rajzolt és érzéketlenül színezett mintá­zat ugyanakkor – bizonyos színekhez ha­sonlóan – elkedvetlenítheti szemlélőjét.

Az egyik vendégház hálószobáját „remetelaknak” nevezik. A faragott bútorok gótikus formái spirituális légkört sugároznak. Jencks saját kaliforniai otthona számára találta ki a Los Angeles-i oszloprendet; az oszlopmotívum az ágykereten látható.

Sablonnal festett minta az Aer Pavilonban, ahol a medence mellett kapott helyet az első hálószoba. A motívum szimbólumai a négy őselemre és a kaliforniai pálmára utalnak.

Mivel a színek hatása erős, hajlunk rá, hogy szabályokat keressünk a hatás ma­gyarázatára. „A kék és a zöld üti egymást” – szokták mondani. Nincsenek azonban merev és szigorú szabályok. Idő és erőfeszítés, sok-sok próbálgatás árán kerülhe­tünk csak a színekkel barátságba. A szín kiválasztásakor tulajdonképpen a megfe­lelő árnyalatot találjuk meg. De azt is tud­nunk kell, milyen benyomást kelt majd a kész színes felület.

A tárgyak színét a környezet is befolyá­solja: a fény, az árnyék, a szomszédos szí­nek. A fény módosítja a szín tónusát, me­legségét és teltségét. A sötét színeket egy fénytelen sarokban feketének látjuk, de ugyanezek egy jól megvilágított helyen szinte elillannak.

A színek egymásra gyakorolt hatása megdöbbentő

Van szín, amely teljesen elnyeli a másikat; van, amely uralkodik a körülötte lévő többi szín felett. Vannak színváltozatok, például a szürkés árnyalatok, amelyek készségesen „együttműköd­nek” szinte minden más színnel.

Ha még sosem figyeltük meg a színek kölcsönhatását, tegyünk egy kísérletet. Vágjunk ki többféle színes (például piros, kék, sárga és szürke) papírból egy-egy na­gyobb (kb. 22 x 22 cm-es) és egy-egy ki­sebb (kb. 8×8 cm-es) darabot. Tegyük az egyik kis négyzetet egy nagyobb közepére, és figyeljük meg, mi történik. (Ha valame­lyik lapon minták – például szívek – van­nak, a színek megváltozását nehezebben vesszük észre.)

Ha festéshez készülünk, kísérletezzünk: fessünk egy nagy foltot a falra, és nézzük meg különböző napsza­kokban, más-más megvilágításnál. Pró­báljuk elképzelni, milyen lenne az egész szoba ilyenre festve. A festékfoltot – vagy kelmét, esetleg szőnyegmintát – vessük össze a szoba majdani berendezési tárgyai­val is. Segítik egymást a színek, vagy ront­ják egymás hatását?

Ez a hálószoba meleg, lágy és hívogató a reggeli fényben, annak ellenére, hogy az általában hidegnek tartott kék dominál benne. A napfény foltjai, a csipetnyi zöld és rózsaszín, az áttört, finom pamut ágynemű és a kézzel festett kisszekrény lágy textúrája meleggé varázsolja a szobát.

Egy törtfehér szoba más-más karakterű lesz, ha a padlót kerámialap, krémszínű padlószőnyeg vagy színes műanyag borít­ja. Ezeknek nemcsak a tónusa, hanem a textúrája is befolyásolja az összhatást. Egy puha, meleg szín más hatást kelt a sző­nyeg, és mást a fényes csempe mellett.

A törtfehér árnyalat azért jó példa, mert egyszerűnek látszik, valójában azonban sokféle lehet. Hogyan választhatjuk ki a céljainknak megfelelő világos árnyalatot? Először is keressük meg a nekünk tetsző „majdnem fehér” változatot- nem színtáb­lázatban, hanem egy tárgyon, egy kelmén, papíron vagy könyvborítón, esetleg egy cserépedényen. Meglátjuk: a szín nem egy­szerűen fehér, hanem vöröses, sárgás, zöl­des, kékes vagy szürkés, meleg vagy hideg, erős vagy visszafogott, fénylő vagy tompa.

Írjuk össze azokat a tárgyakat, amelyek­nek szeretjük a színét; a színösszeállítások kiválasztásakor sokkal több hasznát vesszük majd ennek, mint a festékesdobozok színtáblázatainak.

Monet nem törődött a színekről alkotott bevett előítéletekkel, amikor Givernyben berendezte a házát. A sárga általában olyan erős, hogy szinte elárasztja a szobákat, és uralkodik a többi szín fölött, itt azonban a szoba szellemes és fegyelmezett berendezése fékezi hatását. Ebben az ebédlőben a határo­zott vonalak uralkodnak. Az asztalt viaszosvászon terítő fedi, a képek kerete fekete, a kandalló és a padló mintázata kockás, a székek ugyanazt az ívet ismétlik. Mindez a sárga szín hatását ellensúlyozza.

Rájövünk valószínűleg arra is, hogy kedvenc színünket nem nagy, egész falfe­lületen szeretnénk viszontlátni, hanem egy-egy fontos helyen, ahol a szobának nyugodt vagy éppen drámai hangsúlyt ad­hat. Megjelenhet a szín egy cserépedé­nyen, egy halványzöld fonott kosáron, egy élénk sálon vagy egy fényes, piros lámpán: ezek önálló életet élhetnek a szobában. Használjuk bátran, de mértékkel kedvenc színeinket, és ne gondoljuk, hogy háttérbe szorulnak, ha nem bőségesen, nagy felüle­tekre hordjuk fel őket; a fonott kosár színe ugyanolyan fontos szerepet játszhat a szo­bában, mint a falé.

Jelleg és hangulat

A színek megváltoztathatják a helyiség jellegét, hangulatát. Ha kiválasztottunk egy színárnyalatot, és eldöntöttük, milyen arány­ban illik legjobban a szobához, gondoljunk arra is, milyen napszakban használjuk majd a szobát, és mit fogunk ott csinálni.

Az a jó árnyalat, amelyet kellemesnek érzünk. Bizonyos színek nyomasztóan, mások talán vidítóan hatnak, ezért mielőtt a festékeket megvennénk és a kelméket kiválasztanánk, győződjünk meg róla, hogy ismerjük a kiválasztott árnyalatot, szeretjük, együtt tudunk élni vele. A legár­tatlanabb világos árnyalatok néha kényel­metlen érzést okozhatnak, a rózsaszín hi­deg lehet, a kék meleg és kellemes, a nyers bézs esetleg idegesít. Még ha szívesen pi­henünk vagy töltjük is időnket éjszaka egy fekete hálószobában, a napsütötte regge­len az ébredés siralmas lehet.

Tiszta és erős színek

Az erős, tisz­ta színek – mint a vörös vagy a fekete – ünnepélyes alkalmakhoz illenek (például egy díszebédhez az ebédlőben), a kevésbé uralkodó színek pedig meghitt családi összejövetelekhez valók. Ha flamingó-rózsa­szín szobát szeretnénk – ezt is meg lehet jól csinálni -, keressük meg azt a tarka kelmét, amely épp a keresett árnyalatot tartalmazza.

Az anyag a szoba többi színét is inspirálhatja – a kelméből készült füg­göny, a türkiz padlóburkolat és a szürkére festett bútorok például kellemes együttest alkothatnak. Egészen más hatást kelt a le­vendulaszínű fal és a sárga padló. Nincse­nek azonban szabályok: választásunk attól függ, hogy milyen színeket kedvelünk.

A színekről

A fehérnek – csakúgy, mint a többi színnek – számtalan változata van, és nehéz kiválasztani az éppen helyes árnyalatot. A tárgyak textúrája befolyásolja a színeket. A sima, csillogó felületek egészen más hatást keltenek, mint azok, amelyek elnyelik a fényt.
A visszafogottan fehér szobában, ahol fehér muszlinból készült szúnyoghálók védik a tábori ágyakat, a szőnyegek és a hálók textúrája az egyszerűség érzetét kelti, míg a fapadló és a cserép­edények melegséget sugároznak.

A gótikus sarokba jól illik a preraffaelita festmény – a stilizált ablakokat, a bútort és a padló mintáját összefogja a fehér szín.

Az ablakfülke varázslatos hangulatát a pompás kilátáson kívül a különféle textúrájú fehér felületek adják: a faburkolat, a faragott bútorok, a fehér vászon kárpitozás és a csipketerítő.

Törtfehér szoba: a falak sárgásak, a kárpit szürkés. A türkiz kerámiagyűjtemény jól illik a berendezés egészéhez.

Tiszta, fényes, csillogó fehér. Ebben a kikötőre néző házban a fehér színt spártai háttérnek használták: minden tárgy és részlet ez előtt jelenik meg. Tiszta, fehér mester­séges fény, fényes falak, rozsdamentes acélból készült lába­zat, halvány, csillogó padló – ragyogó összkép.

A díszítőminták tervezése látszólag távol esik a lakberendezéstől, de közös bennük, hogy nehéz és elvont fogalmak (szín, egyensúly, harmónia, stílus) gondos mér­legelését kívánják. Időm legnagyobb ré­szét – csoportunk többi tagjával együtt – idestova több mint húsz éve azzal töltöm, hogy mintákat válogatok és festek. A ter­vek megfestése és a színkombinációk ki­választása rengeteg időt és alapos elmé­lyülést követel.

Ha hosszabb ideig kísérle­tezünk, a gondolatok lassan formát ölte­nek, és életre kelnek! Mire meghozzuk a végleges döntést, egyszerűnek, a napnál is világosabbnak tűnik – ösztönszerűen érez­zük helyesnek. Ha nem jut idő arra, hogy az ötleteket alaposan megrostáljuk – eset­leg aludjunk rájuk egyet -, munkánk nem lesz személyes és sikeres.

Ugyanez érvényes a legtöbb alkotótevé­kenységre – természetesen lakásunk be­rendezésére is. Otthonunkat életvitelünk­kel összhangban kell megterveznünk. Fontos tehát, hogy mielőtt nekilátnánk az átalakításoknak, sorra vegyük: a teendőket.

A lakás berendezésén tanakodva bizo­nyára adódnak olyan pillanatok, amikor megbénít bennünket az a gondolat, hogy képtelenek vagyunk dönteni. Talán pontos elképzeléseink voltak róla, hogy milyen le­gyen a szobánk, most azonban a külső hatásoktól elbizonytalanodtunk. Félünk a külvilág kritikájától, és belső kétségek is feszítenek. Döntésképtelenségünkben sok­szor másokhoz fordulunk megerősítésért: mérlegeljük, mások hogyan csinálták, mit írnak a könyvek és a folyóiratok? Ezzel megtörik kezdeti lendületünk, és nem bí­zunk már saját ötleteinkben.

Akkor válik tudatossá, hogy mi is tetszik nekünk, ha kifejlesztjük magunkban a kör­nyezet pontos megfigyelésének képessé­gét, és benyomásainkat tudatosan értékel­jük. Tegyünk próbát azzal a szobával, amelyben most ezt a könyvet olvassuk: nézzünk körül, és jegyezzük meg az első öt dolgot, amely tetszik – egy ablakot, egy ládát, egy színt… Ezután mérlegelés nélkül írjuk össze azt az öt dolgot, amely nem tetszik – egy beázás nyomát, egy ajtókilin­cset, a rendetlen könyveket, egy színt, egy bútorfelületet. Ha tudatosan reagálunk a látottakra, már meg is indultunk azon az úton, amely a lakásbelsőkről vallott elkép­zeléseinktől elvezet a megvalósításig.

A napfény üvegtéglákon át szűrődik be ebbe a visszafogott hangulatú szobába, mely a falikárpit és a szokatlan rózsaszín zsúrkocsi miatt hűvös, de nem hideg.

Alakítsuk ki magunkban azt a szokást, hogy valahányszor belépünk egy helyi­ségbe, feltesszük a kérdést: tetszik vagy nem? Mit találunk kellemesnek? Mit le-hangolónak?

Próbáljuk meghatározni egy-egy helyi­ség legfontosabb tulajdonságait. Mi ala­kítja ki a hangulatot, a légkört? Nem elég, ha csak annyit mondunk, hogy „stílusos” vagy „kellemes” – kivéve persze, ha ponto­san tudjuk, hogy mit jelöltünk ezekkel a szavakkal. Amikor megtetszik egy szoba, mely például lehet „hívogató”, „elegáns”, „rusztikus”, „laza” vagy „mediterrán”, ke­ressük meg azokat az elemeket, amelyek hozzájárultak benyomásaink kialakításá­hoz: ezek saját lakásunk berendezéséhez is ötleteket adhatnak.

Személyes kincsekkel teli szoba. A kézi munkával készült takaró, a hímzett párnák, az elnyűtt szőnyeg és a kényelmes arányok melegséget sugá­roznak.

Könyvek és folyóiratok, kirakatok és té­véműsorok is adhatnak ösztönzést: mind­ezek rendszerint a napi divat elemeit hor­dozzák. Az új divat mindig izgalmas, és ahogy a divatok jönnek-mennek, ahogy új építő- és díszítőanyagok, új bútorötletek és új belsőépítészeti hangsúlyok jelennek meg, ráébredünk a változtatás szükséges­ségére.

Milliószám záporoznak ránk a le­hetőségek, és ennek megvan az az előnye, hogy szinte bármilyen belsőépítészeti megoldást megvalósíthatunk, és- paradox módon – az a hátránya, hogy a választás sokkal nehezebbé vált, mint valaha.

Fél szuterén egy Anna királynő korából fennmaradt londoni házban: érezhető a meleg égövi utazások hatása. A padló nagy kerámiacsempéinek hűvössége, a meszelt falak egyszerűsége mediterrán jelleget ad a rusztikus szobának.

Fon­tos, hogy döntéseink személyesek legye­nek, és ne a ravasz reklámok által éppen divatosnak kikiáltott megoldások uralkod­janak rajtunk. Tudatosítsuk magunkban, mire akarnak rávenni minket, és döntsünk önállóan – válasszuk ki a divatnak azt az elemét, amely tetszik, és bátran használjuk is fel. Személyes ízlésünket csak önma­gunk formálhatjuk meg. Mielőtt ottho­nunk átalakításába fogunk, tudnunk kell, hogyan reagálunk a részletekre, tárgyakra, textúrákra, mintákra, színekre és terekre.

Ez a finom, aranyozott gipszöntvényékkel díszített, tiszteletet parancsolóan szimmetrikus szoba inkább elegáns, mint előkelő; azzá teszi a klasszikus Matisse-féle kagylószékek, a vászon bevonatú padló, a kígyólábú kisasztal és az áramvonalas üveg-asztal szellemes együttese.

A minimalista szobákban nincs szerepe a véletlennek. Minden szín, alak és arány gondos mérlegelés eredménye, egyetlen tárgyat sem tartanak szem előtt. A tulaj­donosok életformája bizonyára hasonlóan visszafogott.

A fényes folyóiratok pompás álomszobái nemcsak a berendezésükkel tűnnek ki, ha­nem azzal is, hogy egyszerűek, rendetlen­ségnek nyoma sincs bennük, és többnyire a személyes dolgok is hiányoznak a képről. Az igazi otthon persze tele van személyes holmival. A lakás arculatában fontos sze­repet játszik, hogy milyen tárgyaink van­nak; hogyan, mikor és hol használjuk őket. A rendezett otthonnak az a titka, hogy az legyen elöl, amit látni és használni aka­runk.

Ha a tárolórendszert jól tervezzük meg, a tárgyak fölött nem veszítjük el hatal­munkat, és nem lesz rendetlenség. Ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell rej­teni, hanem azt, hogy mindennek legyen meg a helye, és minden oda kerüljön, ahol lennie kell.

A jó tárolásnak számos előnye van

Elő­ször is nem kell idegeskednünk, mert nem áll minden egymás hegyén-hátán, és ha valamit keresünk, nem kell tárgyak renge­tegén átverekednünk magunkat.

Egy ügyvéd iratszekrényéből szokatlan, de kiváló vitrin lett az antik üveggyűjtemény számára. A kicsi, mély fiókokban a kevésbé értékes tárgyaknak is bőven jut hely.

Lehet, hogy a fiókjaink tele vannak, de semminek sincs igazi helye. így aztán düh­rohamot kapunk, ha az autókulcsot a félre­tett aprópénz, a jó kis fonallal körbecsavart pamutgombolyag, a tollak, ceruzák, jelvé­nyek, tavalyi képeslapok, kiszóródott gyufa­szálak és rozsdás csavarok közül kell elő­halásznunk. De a zűrzavar sokkal nagyobb méreteket is ölthet: az előszobát kerékpá­rok, csizmák, limlomok torlaszolhatják el; a nappaliban lemezek, füzetek, papírok tornyosulhatnak.

Ha a tárgyakat rendben tartjuk, és könnyen elő tudjuk őket venni, tovább szol­gálnak bennünket. Az ésszerű tárolással helyet takaríthatunk meg. A zűrzavarból kiszabadított szobák meglepetést is szerezhetnek: tiszta vonalakat, remek építé­szeti megoldásokat fedezhetünk fel, és tá­gasabbnak tűnhet a lakásunk.

Az angol vidéki házhoz tartozó lószerszámos kamra komódját a helyi asztalosok készítették. Stílusa illik a környezethez, alakja követi a fal görbületét.

Tárolórendszerek

Miután végiggondoltuk, mire van szüksé­günk, nézzük a választékot! Három cso­portot állíthatunk fel.

Önálló bútorok: könyvszekrény, szekrény, komód. Ezeket többnyire örököljük, vagy a bizományiban vesszük. Sok helyet foglal­nak el.

Beépített szekrények: nem mozdíthatók el, nem mindig olcsók, de helyet takarítha­tunk meg velük. Egyedi, stílusos darabokat is beépíthetünk. Kitöltik az esetlen vagy kihasználatlan helyet, például a lépcső alatt vagy a tetőtérben.

Modulok: A polcokat és a szekrényeket igényeink és pénztárcánk szerint bővíthet­jük. Többnyire otthon kell őket összesze­relni.

Ha egyedi tárolórendszerre fáj a fogunk, a következő lehetőségek kínálkoznak:

• kész elemeket vásárolunk,
• magunk tervezzük és építjük meg a rendszert,
• megbízunk egy szakembert a munkával.

Természetesen több megoldást is alkal­mazhatunk egyszerre. Az otthon vagy megrendelésre készített darabok vitatha­tatlan előnye, hogy többféle anyag közül választhatunk, mint a gyári termékek ese­tében, méretük akkora, amekkorára szük­ségünk van, és a többi bútordarabhoz hangolhatok. Az asztalosok általában drá­gák. Ha magunk látunk munkához, pénzt takarítunk meg, ha időt nem is.

Állítható polc

A polc a tárolórendszerek legfontosabb eleme. Mindenféle formában, méretben, stílusban kapható; van, amelyik állítható. Döntsük el, hogy fát, alumíniumot vagy acélt szeretnénk-e, és miképpen akarjuk a falhoz rögzíteni. Lehet, hogy jobban já­runk, ha a polcnak háta is van, és nem a falon lóg.

Érdemes körülnézni

Az irodában, a gyárban vagy az üzletekben kitűnő, tartós és praktikus tárolórendsze­rek vannak. A kerekes állvány, az acélszek­rény, az irattartó, a forgó állvány már a lakásokba is bevonult. Válasszuk meg gondosan a darabokat, nehogy elüssenek a többi bútortól, de mindenképpen érde­mes körülnézni az irodabútorok és a gyári tárolóberendezések között. Ha a ruhákat elöl akarjuk tartani, akár bolti állványra is felakaszthatjuk őket.

A nehéz szerszámo­kat, készülékeket merevítővel erősített ipa­ri polcon tárolhatjuk. A kerékpártartót, műanyag állványt, a görgőkön forgó vagy futó acélállványt, a drótból font bevásárló­kosarat is felhasználhatjuk tárolásra. A csővázas acélszerkezet szintén nagyon hasznos lehet; rolettával szabályos szek­rénnyé alakíthatjuk át.

A szekrény belsejében

Hogy hogyan fest a szekrény belseje, az elsősorban a bútordarab típusától és vázá­tól függ. A tárolást megkönnyíti, hogy a kiegészítő elemek széles skáláját kínálják a drótrekesztől a vesszőkosárig, az acélkam­pótól a kötélig.

A szekrények belsejét tárgyaink ismere­tében tervezzük meg! Minden darabnak célszerűen válasszuk meg a helyét. A szekrénybe tehetünk drót cipőtartót, a kampókon, apró síneken pedig a nyakkendőtől kezdve a varrófelszerelésig bármit tarthatunk.

Az egymásra rakott kartondobozokat színes feliratok élénkítik.

Számtalan ötlet egyetlen egységben: beépített asztallap, fa-, karton-, fém-, műanyag dobozok, fiókok. A változatos anyagok mozgalmassá teszik a felületet, és megkönnyítik a dobozok azonosítását.

A szobához illő szekrényt kívül-belül célszerűen tervezték meg. Kiszámított helye van az átalakított padlástérben, a ferde tető alatt. A polcok fönt a kazettáknak, középen a videoszalagoknak, lent a hanglemezeknek adnak helyet. A jól látható címkék miatt könnyű kiemelni, amire éppen szükség van.

A lépcső alatti szűk helyet nagyszerűen kihasználják a cipők, csizmák tárolására. A hosszú szárú csizmák a mélyebb szekrényben lógnak. A cipőtisztító felszerelés két rekeszt kapott. A tárolót gondosan kell tervezni, hogy szép legyen, és a tárgyak is elférjenek benne. Ha vaktában építjük a szekrényt a lépcső alá, és utóbb találjuk ki, mit tegyünk oda, nem tudjuk ilyen jól elrendezni a tárgyakat.

A ház felső szintjén elhelyezkedő, sok fantáziával átalakított lakás „félemeleti” hálószobájában jó szolgálatot tesz a műanyag redőnyös szekrényke. 

Rendcsinálás

Ha rendet akarunk teremteni, átfogó tervre van szükségünk. Nem érdemes kitakarítani a szobát, és utána selejtezni a kacatokat, amelyeknek nem jutott hely. Az egész ház­ban egyszerre kell rendet rakni. írjunk össze mindent – a könyvektől a sílécekig -, amit el akarunk tenni. Nézzük át a listát: gyakran előfordul, hogy amit automatiku­san eltennénk, azt inkább elöl kell hagyni, mert gyakran van rá szükség. Van, amit egyszerűen ki kell dobni. Legyünk kegyet­lenek magunkhoz: gondoljuk át, mit aka­runk megtartani, és mi az, amihez csak hozzászoktunk. Ha nem emlékszünk rá, hogy mi van egy szekrényben, akkor való­színűleg sose használjuk azt, amit odatet­tünk.

Nézzünk még egyszer körül:

Lehet, hogy éppen a nagy darabokat felejtettük ki, pél­dául a bőröndöket, pedig először ezeknek kell helyet teremteni.

Nézzünk körül, hol van újabb lehetőség a tárolásra. A hely nagy kincs – különösen annak, aki kis lakásban él. Minél kisebb a lakótér, annál rendesebbnek kell lennünk. A tárolás miatt talán elveszítünk egy sar­kot, de az előnyök mellett biztosan eltör­pülnek a veszteségek.

A tárgyakat aszerint csoportosítsuk, hogy milyen gyakran használjuk őket. A müzlinek, a cipőnek, a telefonkönyvnek kéznél kell lennie; a karácsonyfadíszeket, a kempingfelszerelést és a kedves, de fölösleges ajándéktárgyat nehezebben elér­hető helyre is eltehetjük. Gondoljunk a különleges követelményekre: a szerszá­moknak száraz helyre kell kerülniük, hogy ne rozsdásodjanak, a veszélyes tárgyakat pedig el kell rejtenünk a gyerekek elől.

Most foghatunk hozzá az egyes tárgyak és szobák tárolóegységeinek tervezéséhez. Mielőtt nekiindulnánk az üzleteknek, vés­sük az eszünkbe, hogy milyen problémák adódhatnak.

Ha a hely szűk, olyan szekrényt válasszunk, amelyen nem zsanéros, hanem to­ló- vagy csapóajtó, illetve redőny van. Szekrényt állíthatunk be a kéménypillér mellé vagy az alkóvba, a lépcsők, az ágyak alá. Nem érdemes magas polcokat hasz­nálni, ha nem érjük el a tárgyakat. A kes­keny polc jobb, mint a mély, amelynek a hátsó sorában már csak tapogatózunk.

Ne takarjuk el a szekrényekkel a duga­szolóaljzatokat vagy a fontos csapokat és kapcsolókat. Nézzük meg, milyen erős a fal, amelyre polcot vagy szekrényt akarunk akasztani, és a megfelelő bútordarab kivá­lasztásánál ezt is tartsuk szem előtt. A szekrények, tárolóhelyiségek megvilá­gítása is fontos – nem túl nagy élvezet sötétben előkotorni a tornacipőt. Ma már kapható olyan kicsi, de erős lámpa, amely a legapróbb szekrényben is felszerelhető.

Ebbe a múlt század végi, tágas londoni lakásba szellemes tárolórendszert tervezett az építész. A hatásos, klasszikus rendszer az épület szerves része, és a tulajdonosok igényeit is kielégíti. Az eredmény: bőséges tárolóhely csendes, rendezett környezetben.

A könyvszekrény nemes arányú, kellemes ritmusú felülete a könyvtár­ban. Az üvegajtók mögötti polcok állít­hatók. A szekrénysor­ban keskeny fiókok­nak is jutott hely.

A beépített szekrény összehajtha­tó ajtaja helyet takarít meg, és egybeolvad a spalettával.

A jókora, régi komód és a ládika a nappaliban kapott helyet.

A tárolás fortélya

A tároláshoz is ugyanannyi találékonyság és érzék szükséges, mint a lakberendezés más, látványosabb területeihez. Ne ra­gaszkodjunk a régi szokásokhoz: kísérlete­zéssel, újítással sokkal többre megyünk. Tárolási gondjainkat próbáljuk meg fantá­ziával és józan ésszel megoldani! (Sok pénzt és helyet takaríthatunk meg.)

A lakberendezés története a szokások megszegésének sorozata. A régi fenyőfa kredenc fokozatosan kiszorult a konyhá­ból, és büszkén elhelyezkedett a nappali­ban. A bútoráruházakban ma új változatait árulják, amelyek már követik a nappali bú­torainak vonalát; az átmenet tehát teljes. A „high-tech” stílus az iparban használt anyagokat, burkolatokat behozta a kony­hába és a szobákba. Ha kevés helyünk van a tárolásra, térjünk el bátran a hagyomá­nyos módszerektől; így könnyebben ráta­lálunk a megoldásra.

Vizuális hatás

A szekrénynek kellemes látványt kell nyúj­tania, de nem szabad uralnia a szobát. A jól választott elem beleolvad az enteriőrbe, de festéssel vagy egyéb fogással akár el is bújtatható.

A tárolóegységek maguk is használha­tók az egyenetlen fal elrejtésére vagy egy ügyetlen beugró kitöltésére. Szolgálhat­nak térelválasztóként, megváltoztathatják a szoba arányait, elnyelhetik a csöveket vagy eltakarhatják a fölösleges ajtót. Sok olyan szellemes helykímélő bútort kitalál­tak már, amely egyszersmind önmaga tá­rolója. Ezek közé tartozik a lehajtható ágy vagy asztal. Van, aki ügyes kis csomagot csinál a munkaasztalból, és a falról lógatja le, amikor nem használja.

Akármilyen megoldást választunk is, tartsuk szem előtt a szoba egészét. Ha megvan a tökéletes méretű és színű szek­rény, de a fogantyúja nem illik a szoba tárgyaihoz, egyszerűen cseréljük ki a fogantyút.

A szekrények ajtaját és oldallapját be­festhetjük, illetve beboríthatjuk műanyag lappal, furnérlemezzel. A terebélyes szek­rény karcsúbbnak tűnik, ha a színe beleol­vad a szobáéba. Sose használjunk elütő anyagokat, fölösleges díszeket, gombokat, fogantyúkat.

A beépített szekrény stílusa illeszkedjen a többi bútoréhoz. A jó asztalosok rajz alapján is dolgoznak; ha tehát egy régi házba akarunk szekrényeket beépíteni, ke­ressünk képeket a korabeli szekrényekről, és ezekből induljunk ki. A díszes szegélye­ket vagy egyéb mintákat folytassuk a szek­rények előlapján, így nem törjük meg a szoba egységét. A rosszul elhelyezett szekrény felborítja a szoba vizuális egyensúlyát, de ha a helyére kerül, érdekesebbé teheti a helyiséget.

A vitrint arra használják, hogy a „kiállí­tott” tárgyak kompozíciója kellemes szín­foltot nyújtson. A jó vitrin nemcsak meg­mutatja, hanem ki is emeli a tárgyak szép­ségét.

Venus és farakás egy amszterdami városi házban. A kis udvar hátsó falánál egymásra rakták a fás ládákat, hogy helyet nyerjenek. A sima szobor és a hasábok durva textúrája együtt izgalmassá teszi azt, ami különben csúf, nehezen kezelhető felület volna.

A zenészcsalád otthonában mély polcokon sorakoznak a kották és a szakkönyvek. A falakat eltávolították, csak a szerkezeti oszlopokat hagyták meg. Az oszlopokban kaptak helyet a hangszalagok.

A házilag összeszerelhető elemekből olcsó, egyedi szekrényt építhetünk. A kockákból különböző formákat komponálhatunk, és kitölthetjük az esetlen sarkokat. Az ajtókkal, fiókokkal, polcokkal és üres rekeszekkel megszüntethetjük a rendetlenséget, az érdekes tárgyakat azonban elöl hagyhatjuk.

Tárolóhelyiségek

A tárolási gondokat a tárolóhelyiség oldja meg a legegyszerűbben. Erre a célra jól megfelelnek az apró szobák, amelyek más­ra amúgy sem jók, mert sötétek vagy aránytalanok. Ha nagyobb átalakításba vágjuk a fejszénket, átépítjük a tetőteret vagy az alagsort, esetleg újabb részt tol­dunk a házhoz, érdemes a tárolónak is he­lyet szorítani.

A helyiség berendezésekor gondoljunk arra, hogy itt nem fogadunk vendégeket, nem pihenni akarunk, ezért ne a falak borí­tásával törődjünk elsősorban, hanem az­zal, hogy minél több dolgot tudjunk elhe­lyezni, jó állapotban megőrizni és könnyen elővenni. A helyiség ne legyen nedves, szellőzzön, és megvilágítása legyen jó. Semmi sem lehangolóbb, mint amikor fel­mászunk a jéghideg padlásra egy zseblám­pával, óvatosan lépegetünk a gerendákon, nehogy beszakadjon alattunk a mennye­zet, órákig keressük a turmixgép réges-rég elvesztett használati utasítását, hogy be tudjuk fejezni a vacsorát, míg végül egy dohos papírköteget találunk, amelyet a te­tőről besodort hó áztatott szét.

A padlástér és az alagsor csak akkor megfelelő, ha átalakítottuk

A tárolóhelyi­séget aszerint rendezzük be, hogy mit fo­gunk ott tartani. Használjunk állítható pol­cokat és drótkosarakat vagy egyéb könnyű dobozokat, amelyeket akkor is magunkkal tudunk vinni, ha tele vannak. Minden dobozt jelöljünk meg, hogy könnyen megta­láljuk, amit keresünk.

A bútort le kell takarni, nehogy megron­gálódjon a tárolás során, a törékeny tár­gyakat pedig úgy kell eltenni, mintha köl­tözéshez csomagolnánk őket. Ha a tárolóhelyiség tágas és könnyen megközelíthető, nagy tárgyakat is tartha­tunk benne, például fagyasztót, szerszá­mokat, szobafestő felszerelést, festékeket. Ha a hőmérséklete egyenletes, használjuk „borospincének”: az oldalára fordított sö­rösláda olcsó üvegrekesz. Itt tárolhatjuk például a helyigényes WC-papír- és mosóporkészletet is.

A szobát a mennyezetig megtölthetjük, és megengedhetjük magunknak, hogy semmit se dobjunk ki. A rendetlenségen akkor leszünk úrrá, ha a tárolóhelyiségben is rendet tartunk. Az agyonzsúfolt szobácskában azonban semmit se találunk meg. Érdemes az ajtóra függeszteni egy papírt, amelyre pontosan feljegyezzük mindennek a helyét.

BIZTONSÁG ÉS KÉNYELEM

(Fent bal kép) A tárolás tervezésekor sokan nem hallgatnak a józan észre. A magas konyhai polcok gyakran olyan szélesek, hogy felágaskodva se látjuk, mi van a mélyükön.

(Fent középső kép) A magasan lévő polcok olyan keskenyek legyenek, hogy széltében csak egyetlen tárgy férjen el rajtuk. Ezzel elkerüljük a kényelmetlen keresgélést, és nem verünk le semmit. Ha a polc széles, a kisebb tárgyakat tegyük a nagyobbak elé.

(Fent jobb kép) Az alacsonyabb polc, amelyet ágaskodás nélkül teljes mélységében látunk, szélesebb is lehet. A tárgyakat rendezzük sorokba! A polc ideális magassága attól függ, hogy ki használja.

(Fent bal kép) A ritkán használt tárgyakat is el kell érnünk anélkül, hogy lábujjhegyre állnánk. A balesetek elkerülése miatt a fölső polcon csak könnyű takarót, üres bőröndöt stb. tartsunk.

(Fent középső kép) Fontos, hogy a padlón tárolt nagy, nehéz tárgyakat könnyen elővehessük. Szereljünk a dobozokra görgőt és kötelet, hogy kihúzhassuk őket. Ne csúszkáljunk, ne eről­ködjünk!

(Fent jobb kép) A nehéz tárgyakat derékmagas­ságban, masszív polcon érdemes tárolni. Ha derékmagasságban emeljük fel a tárgyat, az összes izmunkat használjuk, és a teher egyenletesen oszlik el.

Rejtett előnyök

A kész szekrénysort az igények szerint alakították át. A lámpák és elekt­romos készülékek számára huzalokat vezettek a belsejébe. A magas, keskeny polcokra kis műanyag dobozok kerültek. A széles középső polc munkaasztalnak is megfelel. Alul to­vábbi széles polcok vannak. A vasaló­deszka kihajtható. A harmonikaajtó is helyet takarít meg.

A nagy mozgatható szekrényeket tágas lakásba tervezték. Összegyűjthetők egyetlen tömbbe, vagy állhatnak külön-külön, a falak mentén. Az ötlet jól használható a munkahelyen is, ahol egyszerre több ember eltérő igényeit kell kielégíteni.

A szépen kidolgozott szekré­nyek átjárót képeznek, amelyet könyvespolcokkal használnak ki. A takaróléc egységbe foglalja a szekrényt és a falat.

Ha azt akarjuk, hogy a ház jó állapotban legyen, és mi is kellemesen érezzük benne magunkat – vagyis télen ne fázzunk, nyá­ron ne izzadjunk -, akkor egyensúlyt kell teremtenünk a szigetelés és a fűtés, illetve a hűtés között, de emellett gondoskod­nunk kell a szellőzésről is.

Az emberek többsége központi fűtésre vágyik. Sokszor valóban ez a legjobb meg­oldás, de nem mindig. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy milyen házban élünk, hol van ez a ház, milyen a szigetelé­se, milyen tüzelőanyagot tudunk besze­rezni. Lehet, hogy a kályha gazdaságo­sabb; lehet, hogy célszerűbb a ház egyik részét központi fűtéssel, a ritkábban hasz­nált szobákat pedig egyedi fűtéssel mele­gíteni. Ahol gyakori a hőség, légkondicio­nálót is beépítenek a rendszerbe, de van, aki csak légkondicionálót szerel fel, és al­kalmanként kandallóval vagy más beren­dezéssel fűt.

A kényelem és a gazdaságosság azon­ban nem mehet a harmónia rovására. A kandalló és a kályha a szoba központi helyén áll, és ennek tudatában kell kivá­lasztanunk. Akár hangsúlyozni akarjuk a radiátor formáját, akár el akarjuk tüntetni a fűtés minden nyomát, a csöveket minden­képpen el kell dugnunk – például a padló alá, a falakba, a szekrényekbe, a szegélyléc vagy takaróléc alá, rácsok mögé.

A nappali központi helyén álló kályha egyrészt fontos térplasztika, másrészt a ház szerves része. A kályha jobb hőforrás, mint a nyitott kandalló. Sok kályha nemcsak lakás-, hanem vízmelegítésre is szolgál.

A rosszul elhelyezett, rendetlen radiátor vagy az aránytalan kandalló még jóval a fűtésszerelők távozása után is bosszantja az embert, ezért érdemes gondosan meg­tervezni a fűtést. A drága berendezések üzembe helyezése előtt alaposan vizsgáljunk meg minden lehetőséget. Az építé­szektől megtudhatjuk, milyen megoldá­sok közül választhatunk, milyen rend­szer illik a legjobban a házunkhoz, hova kerüljön a radiátor, mekkora kazánra van szükség stb.

Az egyterű, magas mennyezetű lakásban függőlegesen helyezték el a karcsú radiátorokat. Olyan magasak, mint a szoba, és szinte beleolvadnak a könyvespolcba: nem zavarják meg a bútorok összhang­ját. A kisebb lapradiátorok az alacsonyabb falak mentén futnak.

A szigetelés télen melegen, nyáron hűvösen tartja a házat. Annyi szigetelést építsünk be a házba, amennyit csak tu­dunk. Ostobaság drága fűtőberendezé­seket vásárolni anélkül, hogy a házat szigetelnénk. A jó szigetelés gazdaságos és kényelmes.

Központi fűtés

Vizes rendszerek

A kazán felmelegíti a vizet; a meleg víz átáramlik a csöveken és radiátorokon, majd visszatér a kazánba, ahol újra felme­legszik. Általában ez a rendszer szolgáltat­ja a háztartásnak is a meleg vizet (lásd később).

A legtöbb rendszerben egy kis keringető szivattyú hajtja át a vizet a csöveken és a radiátorokon; ez lehetővé teszi, hogy az utolsó csövek átmérője ne legyen na­gyobb 1 5 mm-nél. Az átáramló víz mennyiségét könnyű szabályozni: minden ra­diátornak saját hőszabályozója lehet.

Háztartási meleg víz

A vízmelegítő tartályba a központi fűtés kazánjából nyúlnak forró csövek. A fűtésre szánt és a háztartási víz két különböző csőrendszerben áramlik. A fürdőszoba fű­tését azonban ugyanabba a csőrendszerbe kell bekötni, mint a melegvíz-tartályt, hogy a törülközőket nyáron is meg tudjuk szárítani, amikor a központi fűtés nincs bekap­csolva. A melegvíz-tartály hőszabályozóját, amely a csövekbe szerelt, motoros sze­lepet működteti, általában a tartály külső felületén találjuk.

Meleg levegős rendszerek

A légvezetékek meleg levegőt keringetnek a házban. A levegőt ventilátor hajtja át a léghevítőn (kaloriferen), majd a szobák vezetékeibe fújja, ahonnan rácsokon áramlik ki. A rácsok fölszerelhetők a pad­lóra, a falra vagy a mennyezetre. Minden­hol egyedi rácsra van szükség, hiszen a rács alakján múlik, hogy a levegőből minél több kerüljön a fűtendő térbe.

A levegő egy részét újabb rácsokon át juttatják vissza a kaloriferhez. Szagmente­sítésre elektrosztatikus légtisztítókat sze­relnek be, de a konyha, a fürdőszoba és a WC használt levegőjét nem szabad vissza­vezetni a rendszerbe. A „fújó-” és „szívórá­csokat” úgy kell elhelyezni, hogy a meleg levegő szabadon áramoljon a szobában, mielőtt újra visszakerülne a csövekbe.

A meleg levegős rendszernek több hátrá­nya is van. A vezetékek – különösen a „szí­vóvezetékek”- jól vezetik a hangot. A leve­gő áramlását nehezebb szabályozni, mint a vízét. A kaloriferhez rendszerint csak köz­ponti hőszabályozót lehet használni.

Légkondicionálás

A meleg levegős rendszer nagy előnye, hogy összekapcsolható a légkondicioná­lással. A vezetékekben elhelyezett hűtőspirál hűti a keringő levegőt. Ha a kalorifert kikapcsolják, a berendezések általában hi­deg levegőt is tudnak fújni. A rendszeren áthaladó levegő páratartalma szabályoz­ható.

Elektromos rendszerek

Ezek tulajdonképpen nem központi rend­szerek, hiszen minden fűtőtest külön is működtethető. Többféle típust gyártanak.

Hőtárolós villanykályha. Az áram drága, bár a legtöbb áramszolgáltató éjszakai ára­mot is kínál. Az áramot nem lehet tárolni, de a termelt hőt lehet. Meg kell azonban jósolnunk, hogy milyen meleg lesz más­nap, mert csak így tudjuk beállítani, hogy mennyire fűtsük fel a villanykályhát éjsza­ka. Tévedni persze könnyű, ezért szükség van egy nappali árammal működő tartalék rendszerre is. Az a legjobb, ha néhány szo­bába hőtárolós villanykályhát teszünk, az alkalmanként használt szobákat pedig nappali árammal fűtjük.

A hőtárolós villanykályhák újabban kar­csúbbak. Kaphatók egyedi hőszabályozóval, de a központi hőszabályozóhoz is csatlakoztathatók.

Olajradiátor. Általában nem gazdaságos, de ha a működtetési költség nem számít, vagy ha más módszerrel nehézkes fűteni, az olajradiátort is használják.

Padlófűtés. A padlóba vagy a mennyezet­be ágyazott fűtőkábelek éjszakai és nap­pali árammal is működtethetők. Ha a padlófűtés vezetékei betonba ágyazva kanyarognak, a rendszer lassan követi a szabályozást, és csak kiegészítő fűtésnek felel meg.

Tüzelőanyagok

A vizes és a levegős fűtőrendszerek köz­ponti hőforrással működnek: a meleg leve­gős rendszer kaloriferrel, a vizes pedig ka­zánnal vagy tűzszekrénnyel. (A tűzszekrényt – vízmelegítés és központi fűtés cél­jából – a kandalló vagy a kályha hátsó részébe építik be. A tűzszekrénynek és a kandallónak egymástól függetlenül és együtt is kell működnie.)

Gáz

Vizes és meleg levegős rendszerekhez egyaránt használják. A gáz általában olcsó; sokrétű, automati­kus felhasználást is lehetővé tesz. A gázkazánok nagy hatásfokúak, és kis helyen elférnek. Némelyik nem sokkal nagyobb egy kalapdoboznál. Csak szakem­ber szerelheti fel és javíthatja.

Kürtők. A gázkészülékből mindig el kell vezetni a füstgázokat. Van hagyományos, kéménybe köthető típus, a zárt égésterű változatnál pedig a füstcső a készülék hát­só részétől közvetlenül a szabadba vezet. Ventilátorral is használják, ilyenkor a gáz­kazán vagy léghevítő a külső faltól 3 mé­terre vagy még távolabb is lehet.

Szilárd tüzelőanyag

Kazánokhoz és tűzszekrényekhez használják.

A gravitációs betáplálású kazán félauto­matikus fűtésre is alkalmas. Működtetése gazdaságos. Az olcsó, bitumenes szenet égető, füstemésztő készülék még olcsóbb. Ezekhez a berendezésekhez elsőrangú kürtők szükségesek, és tisztításuk is na­gyon fontos.

Fa

Kazánokhoz és tűzszekrényekhez használják. A fatüzelésű tűzszekrényeket néha tűzhelyekkel is egybeépítik. Nem mindenhol van tűzifa, és a fa árán kívül azt is mérle­gelni kell, hogy meddig lesz utánpótlás. A fatüzelésű készülékek általában átalakít­hatók, hogy más szilárd tüzelőanyaggal is működtethetők legyenek.

Áram

Vizes és – korlátozott mértékben – meleg levegős rendszerekhez használják. Egyes kazánok éjszakai árammal fűthetők. Ezek rendszerint nagyobbak, mint más ka­zánok, és gondoskodni kell róla, hogy hő­tárolójuk elég nagy legyen a ház fűtésé­hez. A gázkazánokkal szemben az az elő­nyük, hogy nincs szükségük kürtőre. A nappali árammal működő kazánok lé­nyegesen kisebbek ugyan, üzemeltetésük azonban rendkívül drága.

A hőtárolós kaloriferek is képesek áthaj­tani a levegőt a csővezetéken, de rosszul bírják az igénybevételt, és csak kis tér fűté­sére alkalmasak.

Az elektromos hőszivattyúk például a vízfolyásokból nyernek energiát, és ezt alakítják át hővé. Fűtésre, hűtésre egyaránt használhatók. Gondosan kell őket mére­tezni, mert valamivel alacsonyabb hőmér­sékleten állítják elő a hőt, mint a kazánok vagy a kemencék. A beruházási költség elég magas; a működési költség az elektro­mos energia árától függ.

Alternatív energiaforrások

Meleg vidékeken a napenergia jól hasz­nálható, ám a termelt hőmennyiséghez ké­pest a beruházási költség magas; a lakás fűtésére nem ez a legalkalmasabb mód­szer. Nyáron viszont a napenergia nagyszerűen fűt alacsony hőmérsékleten, ezért például úszómedencéhez eszményi.

Olaj

Vizes és meleg levegős rendszerekhez használják. Az olajtüzelésű kazánokba rendszerint nagynyomású, fúvókás égőket szerelnek. Ezek megbízhatók, de zajosak. Az olajfűté­sű és gázfűtésű légmelegítők hasonlóak, de az előbbieket drágábban árulják.

Cseppfolyósított földgáz

A gáztüzelésű kazánok általában cseppfo­lyósított földgázzal is használhatók.

Szabályozás

A berendezésekbe rendszerint beépítik a hőfokszabályozót. Ez többnyire automati­kus, de a szilárd tüzelőanyagú kazánokat általában kézzel szabályozzák. A központi fűtés szabályozására számos más eszköz is használható.

Szobai hőfokszabályozó. Ezt az egyszerű szabályozót a keringető szivattyúhoz és a kazánhoz vagy a kaloriferhez csatlakoztat­ják, és úgy programozzák, hogy előre megadott időközökben kapcsolja be a fű­tést, ha pedig a hőmérséklet eléri az előre beállított értéket, magától kapcsoljon ki. Olcsó és megbízható, de csak abban a helyiségben érzékeli a hőmérsékletet, aho­vá felszerelték.

Radiátor-hőfokszabályozó. Az összes ra­diátor-hőfokszabályozó radiátorszelepé­nek felszerelése drágább, mint a szobai hőszabályozóé, de a működtetési költség alacsonyabb, mert minden szoba hőmér­séklete külön szabályozható. A legelőnyö­sebb a radiátor-hőszabályozók és a köz­ponti hőszabályozó együttes használata.

„Fagyszabályozó.” A ház leghidegebb zu­gába vagy a ház mellé még egy hőszabályozót felszerelhetünk, és úgy állíthatjuk be, hogy az összes többi szabályozót „fe­lülbírálva” akkor kapcsolja be a fűtést, amikor a hőmérséklet egy adott szint – rendszerint a fagypont – alá esik.

Mágnesszelep. A szobai és a kazán-hőfok­szabályozóval, valamint az időzített kapcsolókkal együtt használják; ez a szelep szabályozza a keringetést a hőmérséklet és az eltelt idő szerint. Alkalmas egy-egy kü­lönálló lakrész (például az alsó vagy fölső szint) hőmérsékletének beállítására, és ar­ra is, hogy újabb helyiségeket kapcsoljon be a keringetésbe. Egy-egy „zóna” hőmér­séklete szobai vagy radiátor-hőfokszabá­lyozóval állítható be.

Külső érzékelő. A szabályozót kint, rend­szerint az északra néző falon szerelik fel. Egyenletessé teszi a hőmérsékletet, és csökkenti a költségeket, mert a külső és belső hőmérséklet összehasonlítása alapján a bent kívánatos hőmérséklethez iga­zítja a fűtést.

Fűtőtestek

A fűtőtestek típusai

Akármilyen rendszert választottunk a köz­ponti fűtéshez, a lakásban elhelyezhetünk különböző típusú fűtőtesteket, de ezeket külön hőszabályozóval kell ellátnunk.

A fűtőtestek sugárzással vagy konvekcióval, esetleg a kettő kombinációjával fű­tenek. A sugárzó fűtőtestek (radiátorok) esetében a meleg a berendezés forró fel­színéről árad szét. A konvektorok meleg légáramot indítanak el.

A radiátorok elhelyezéséről komoly vitá­kat folytatnak. Egyesek azt állítják, hogy a radiátort az ablak alá, a szoba leghidegebb pontjára kell tenni, hogy pótolja a hideg külső falak és ablaktáblák miatti hőveszteséget. Mások szerint a radiátort a belső falak mentén kell felszerelni, ahol kisebb a hőveszteség; ez a megoldás olcsóbb, mert kevesebb csövet igényel.

A radiátort nem szabad eltakarni búto­rokkal és nehéz függönyökkel. Ha tehát egy hosszú radiátor fut végig az egyik fal mentén, a bútorokat már nem tehetjük akárhová. Az ablak alatti radiátor elé nem szabad függönyt húzni. A konvekciós fűtőtesteket úgy kell elhe­lyezni, hogy a meleg levegőt a megfelelő helyre juttassák. Érdemes több szakvéleményt is besze­rezni a fűtőtestek elhelyezéséről és mére­tezéséről.

Radiátor. Általában acéllemezből készül, de drágább öntöttvas és alumíniumberen­dezés is kapható. A bordás acélradiátor nagyobb hatásfokú a közönséges radiá­tornál, mert nagyobb a fűthető fémfelüle­te. A radiátorok számát a szobák mérete, a radiátorok típusa és helye szabja meg. Er­ről mindenképpen érdemes több szakem­ber véleményét kikérni.

Szegélyléc-fűtőtest. Egyenletesen fűt, és nincs gond a bútorok elhelyezésével.

Ventilátoros konvektor. A fűtőtest ugyan meleg levegőt állít elő, mégis a vizes rend­szerhez csatlakoztatják. A ventilátor a le­vegőt a berendezés hőcserélőjén fújja át, ahol a víz áramlik. Nagyon kis helyről is sok hőt juttat el nagy légtérbe. Kiválóan használható a konyhában, ahol kevés hely van a falon.

Sokféle radiátor kapható, ezért alaposan körül kell néznünk, mielőtt választanánk. Olyat keressünk, amely minden szobabelső­höz alkalmas.

Ebben a konyhában a radiátor az ablak alatti polc alá került.

Az antik bútorokkal berendezett térbe régimódi radiátort tettek. Rózsaszínre festették, és térelválasztókén t használják a háló­szoba és a fürdő­szoba között.

A fölfelé terjeszkedő, nagy felületű radiátorok nem vesznek el nagy falfelületet a bútorok elől. A függőleges vonalak megnyújt­ják a helyiséget.

A karcsú szegélyléc-radiátor nem zavarja a beren­dezést, és divatos is. A feketére festett cső jól illik a krómozott asztalhoz és a tompa fekete hangszóróhoz.

Az alkóv radiátorát falécek mögé bújtatták. A fakeret kiengedi a meleget, és szerves része a kellemes, beépített kanapénak.

Alumíniumpadló elektromos dugaszolóaljzatokkal. A meleg levegőt árasztó rács fontos térelem és hőforrás.

A harmincas évek­ből származó kró­mozott elektromos fűtőtest a régi kandalló fém zárólapján tükröződik.

A régimódi, fatüzeléses kályha új változata megállja a helyét a hiper­modern szobában.

A fürdőszobában elhelyezett egyszerű törülközőtartó a törülközőt és a helyiséget is melegíti.

A régiségekkel teli, elragadó szobában otthonra talált a régi fatüzelésű kályha.

Szobai fűtőtestek

Sokan nem kívánják egyetlen hőforrással fűteni az egész házat, inkább külön fűtő­testet szerelnek fel azokba a szobákba, amelyeket nem használnak állandóan.

Szilárd tüzelőanyag

Kandalló. Nagyon fontos, hogy a kandalló mérete megfeleljen a fölötte lévő kémény­nek. A tüzet elegendő levegővel kell táp­lálni, lehetőleg közvetlenül a szabadból, különben a kémény a meleg levegő nagy részét elszívja.

Kályha. Minden szobához kapható megfe­lelő kályha. A kürtőn sokkal kevesebb me­leg levegő távozik, mint a kandallóból, rá­adásul a kályhának általában jobb a hőleadása is.

Gáz

Gáztüzelésű kályha. Többnyire nem olyan mutatós, mint a kandalló vagy a szilárd tüzelőanyagos kályha, de automatikus, és nem kell időről időre megrakni. Sugárzás­sal, konvekcióval vagy a kettő kombiná­ciójával fűthet. A mű fahasábokkal dí­szített kandalló, amelyet nagyon nehéz megkülönböztetni az igazitól, viszonylag drága, mert nyitott, és a hő nagy része a kéményen át távozik, akárcsak az igazi kandallónál.

A gázzal fűtött kályhát nem mindig kell bekötni a kéménybe; az égésterméket a parapet magasságában futó, 50 mm átmé­rőjű csövön lehet kivezetni.

A gázkonvektorok tűztere zárt. Nagy szobák, előszobák fűtésére is alkalmasak. Ha minden szobába kerül gázkonvektor, és időzítőkapcsolóval is fölszereljük a be­rendezéseket, olyan, mintha központi fűtésünk volna.

Áram

Sokféle elektromos, sugárzó, konvekciós és kombinált villanykályhát gyártanak. Ezek nagy hatásfokúak, de rendszerint drágán fűtenek.

Cseppfolyósított földgáz

A propán-butános hordozható fűtőtestek nagyon kedveltek, de elég nagyok, és víz­gőzlecsapódást okozhatnak. Általában nincs kürtőjük, ezért azokat a helyiségeket, ahol ilyen fűtést használunk, jól kell szel­lőztetnünk.

A zsúp- vagy zsindelytetőt meredekre épí­tik, hogy az eső gyorsan lefolyjon róla. A cserép- vagy palatető lejtése kisebb; a hullámlemezzel fedett tető még laposabb. A lapos tetőre régebben ólom- vagy cink­lemezt tettek, újabban aszfaltos és bitume­nes borítást használnak.

Ha a cserép elkopik, nem biztos, hogy újat kell venni. A patinás, régi palát vagy cserepet alulról is összefoghatjuk rugal­mas műanyaggal, hogy ne ázzon be a tető. Soha ne használjunk olyan kötőanyagot, amelyet kívül kell a tetőre kenni; ez ma­ga alá rejti a cserepeket, és nem lehet leva­karni.

Az ausztráliai bádogtető a csíkos festéstől és a faszegélytől lett ilyen vidám. Kinek ne támadna kedve betérni ebbe a fogadóba?

Ha nem tudjuk megmenteni a tetőt, próbáljuk meg régi darabokkal kiegészí­teni a cserepeket. A jól látható helyeket fedjük le a még használható, eredeti cse­repekkel vagy palával, a pótlást pedig a belső oldalakra, hajlatokra vagy más, kevésbé feltűnő részekre tegyük. Dör­zsöljük át az új palát vagy cserepet trá­gyalével, íróval vagy folyékony növény­tápszerrel; hat hónapon belül az aktív organizmusok jóvoltából elhalványul a régi és az új anyag közötti különbség. A színt korom bedörzsölésével mélyít­hetjük.

Az „idő vasfoga” markánsabbá tette a New York-i háztető bonyolult formáit és zsindelyoromzatát.

Az ólom drága, de cinkkel, rézzel vagy alumíniummal pótolható. Az új fém színe egy kicsit elüt, ezért az új le­mezt is kevésbé feltűnő helyre tegyük. A zsindelytető kijavítására általában ka­nadai cédrust vagy vörös cédrust hasz­nálnak. A régi hullámlemezt megfoltozhatjuk, vagy ha kell, kicserélhetjük.

Eresz, esővízcsatorna

Az ereszeket és a csatornákat Angliában régen feketére festették. Ennek a megol­dásnak kétségtelenül számos előnye van. Ha azonban túl sok a cső, jobb, ha elvon­juk róluk a figyelmet, mégpedig úgy, hogy a festetlen fal színének lágyabb változa­tára mázoljuk be azokat.

Ha a háznak festett fala van, akkor ugyanolyan színű fes­téket használjunk a csövekre. Az eresz és az esővízcsatornák felújításakor igyekez­zünk az eredetinél kevesebb csövet hasz­nálni, és ezeket lehetőség szerint a ház sarkánál vezessük le. Egyedül álló vagy ikerháznál a csöveket irányítsuk valame­lyik oldalfalra.

Díszítés

A régi épületeket gyakran ékesíti díszes tetőgerinc. Az ócskapiacon szép cserepek­re bukkanhatunk.

Az 1892-ből származó, somerseti ház díszes oromvédője gondos konzerválás nyomait mutatja.

Találhatunk egy-egy oromdíszt is, me­lyet hajdan a gerinc végére és a tetők il­lesztési pontjára tettek, vagy egy-egy szép, régi kéményfejet, amely úgy fest, mint egy óriási sakkfigura. A fehérre festett házon a tetőcsúcsot díszítő oromvédő deszka harmonizálhat a bejárattal, ha az megnyugtató vagy sötét tónusú.

Az amerikai deszkaborítású ház gótikus hangulatát még érzékletesebbé teszi a falak egyöntetű színe, amely összhangban van a tetőével.

A tégla-, kő- vagy színes falú házon az az oromvédő deszka mutat jobban, amely az ablakkeret és a többi faszerkezet színét követi.

Ablakok

A leggyorsabban akkor csökken egy ház értéke, ha az eredeti ablakokat modern fém-, fa- vagy műanyag ablakokra cseré­lik. Ha a régi ablakokat már nem lehet megjavítani, a pótablak minél jobban hasonlítson az eredetire. Megbocsátha­tatlan, ha jelentős építészeti értéket képviselő házak homlokzatának egyen­súlyát oda nem illő méretű, alakú és anyagú ablakokkal teszik tönkre. A kevésbé jellegzetes házaknál ugyanilyen fontos az összhang, mivel rendezetté te­szi az épületet.

Keretek

Sok ablak szépsége elvész a rosszul fes­tett keretek mögött. A kis üvegtáblákból álló tolóablakok és a mintás öntöttvas rácsozatú ablakok akkor érvényesülnek a legjobban, ha a keretet fehérre vagy világosra festjük. Az egyetlen táblából álló tolóablakok és a nagy műteremab­lakok keretéhez a sötétzöld, a barna és a fekete illik.

Az új ajtó- és ablakkeretet érdemes színes védőfestékkel óvni. Vannak olyan festékek, amelyeknek jó az áteresztőké­pességük, és hasonló hatást keltenek, mint az eredeti, hagyományos olajfesté­kek.

Párkányok

Ha a párkányok téglából vagy kőből vannak, hagyjuk meg őket festetlenül, a fapárkányt pedig fessük olyanra, mint az ablakkeretet. A bevakolt párkány szí­ne a ház stukkódíszeivel legyen össz­hangban.

A hagyományos virágládák, korlátok és erkélyek fémrészeit ritkán szabad másra, mint feketére vagy fehérre festeni. A feke­tétől hangsúlyosabb lesz a kovácsoltvas finom mintája, de az öntöttvas nehézkessé válik. A mélykék és a mélyzöld a modern fémalakzatokhoz illik.

Szépítés

Össze nem illő ablakok

Kívülről az üveg feketének vagy sötétszür­kének látszik, ezért ha a ház ablakai külön­böző alakúak, méretűek és beosztásúak, az ablakkereteket fessük fehérre, és használ­junk fehér függönyt vagy redőnyt; esetleg fessük a külső keretet fehérre, a belsőt fe­ketére vagy sötétszürkére: ekkor az üvegtáblák egybeolvadnak. Ha a ház falai fehé­rek, minden keretet befesthetünk feketére vagy sötétszürkére, de ne használjunk fe­hér függönyt.

Ha túl kicsi az ablak

A kis ablak nagyobbnak tűnik, ha a keretet és az ablaktokot (az ablakot keretező tég­lát vagy követ) fehérre festjük. A zsalus vagy fatáblás spalettától a kes­keny ablak szélesebbnek tűnik; akkor érjük el a legjobb hatást, ha a spaletta szélessé­ge pontosan a fele az ablakénak. A keretet, az ablaktokot és a spalettát fessük egyfor­mára.

A halvány színű kővel vagy stukkósze­géllyel keretezett ablak hangsúlyossá vá­lik. Ez a megoldás a köz- és magánépüle­teken egyaránt gyakori. Az ablak fölötti stukkódísz megnyújtja a zömök ablakot. A keret színéhez illő virágláda ugyanilyen hatású; a kontrasztos virágláda szélesebb­nek láttatja az ablakot.

Ha túl nagy az ablak

A harmincas évek nagyszerű házainak ter­vezésekor az építészek sokat bajlódtak, hogy megteremtsék a falak és a közked­velt, óriási ablakok egyensúlyát. Nemcsak az ablakok, hanem a keretek ritmusával is törődtek. Erre azonban később kevesen figyeltek, és az új házakon egymás után jelentek meg – rendszerint a rendezőelv legcsekélyebb jele nélkül – a hatalmas ab­lakok és teraszajtók.

Ezen a helyzeten az esetek többségében javíthatunk. A nagy teraszablakon segít a pergola, ha vízszintes rácsozata éppen az ablak fölött indul. A homlokzati oldalon az ajtó szemöldökfájának magasságáig a falat ráccsal boríthatjuk. A rácsra felfuttatott növények lágyabbá teszik a felületet. Ha az ablak túl sok fényt enged be, zsa­lus spalettával takarhatjuk le egy részét. A zsalu színe legyen összhangban a keret­tel.

Új vagy módosított ablakok

Ha azt akarjuk, hogy a ház belseje világo­sabb legyen, megnövelhetjük a régi abla­kok szélességét. A homlokzat helyett in­kább a ház oldalába és hátsó falába vág­junk új ablakot. Nagyon fontos, hogy a főhomlokzat egyensúlyát ne zavarjuk meg: az új ablakoknak olyanoknak kell lenniük, mintha eleve oda építették volna őket.

Ügyeljünk az ablaktáblák arányára és méretére. Ha nem találunk megfelelőt, in­kább egy kicsit nagyobb legyen az üveg. Ha az új ablak ugyanakkora, mint a régi, úgy helyezzük be, hogy az eredetivel egye­ző magasságban legyen a párkány és az ablak teteje; egyébként a fölső kereteket kell egy vonalba állítani.

Ablakfülkék a tetőtérben

Az ablakfülkék keretének, arányának kö­vetnie kell a többi ablakét. Ha nem akarjuk kiemelni az ablakfülkét, színe simuljon be­le a tetőébe (akármilyen színű is a többi ablak kerete). A kis, hagyományos ablak­fülke azonban akkor a legszebb, ha a színe megegyezik az alsó ablakok kereteinek szí­nével.

Egyszerű vonalú, modern ház épült a régi köré. Az eredeti ablakok a nagy ablakok mögött láthatók.

A restaurált Nash-sorház ablaküvegei a szemközti ablakokat tükrözik.

A harmonikás fémspaletták tetszés szerint több vagy kevesebb fényt és levegőt engednek a szobába. Élénk színűek és biztonságosak, mégsem tűnnek barátságtalannak.

Ajtók

A homlokzat ritmusát az ablakok teremtik meg, mégis az ajtó hívja fel magára legin­kább a figyelmet. Minél nagyobb a ház, annál nagyobb hangsúly esik a bejáratra, annak mintájára, az oszlopokra, a timpa­nonra. A látogatónak azonnal tudnia kell, hol a bejárat; akkor is, ha oldalról lehet bemenni a házba. A bejárat helyét az ajtó­hoz vezető útnak kell nyilvánvalóvá ten­nie.

Ha minden külső ajtó egyforma színű, a bejárat veszít a hangsúlyából, különösen akkor, ha élénk színről van szó. A garázs­ajtó – mérete miatt – dominánssá válhat. A többi mellékajtóval együtt érdemes sem­leges színűre festeni, hogy beleolvadjon a fal színébe. Az üvegezett kerti ajtónak és a franciaablaknak az ablakkeret színét kell követnie.

A szomszédos házak homlokzata izgalmas összhatást nyújthat.

Mielőtt hozzáfognánk a festéshez, győ­ződjünk meg róla, hogy az ajtók illenek-e a házhoz. Ugyan­ilyen fontos, hogy például a zsanért, a zárat, a kilincset esztétikusan helyez­zük el. Ha az ajtó nem bírja jól az időjárás vi­szontagságait (nem tölgy-, szil- vagy tíkfából készült például, vagy nem védi tor­nác), lakkozás helyett érdemesebb befes­teni.

Városi ház Chelsea-ben fényes, fekete oszlopokkal és fekete korlátokkal. Egy leheletnyi piros festék és néhány virág színt visz a házba.

Az ajtót és az ajtótokot csak akkor kell egyszínűre festeni, ha fehér színt haszná­lunk, és az ablakkeret is fehér. Az ajtótok olyan színű legyen, mint az ablakkeret, az ajtó színe viszont legyen kontrasztos, kü­lönben az ajtó üresen tátongó lyuk hatását kelti. A színt hangoljuk össze a falakéval: a hideg és a meleg jól mutat együtt, de néha a „lehetetlen” kombinációk is ragyo­góan sikerülnek.

Ezt a sydneyi szellős folyosót Bali szigetének templomépítészete ihlette. Az átjáró a hálószobát köti össze a raktárból kialakított lakótérrel.

Tornác

A tornác színét vagy a bejáratéhoz, vagy az ablakkeretéhez szokták igazítani. Az előbbi megoldás akkor válik be, ha az ajtó egy­szerű és a tornác kicsi, mert az egész bejá­ratnak súlyt ad. A nagyobb ajtó és tornác kecsesebbnek tűnik, ha a tornác az ablakkeret színéhez idomul.

Kövezet

Az utak, kocsifelhajtók, belső udvarok és teraszok kövezetének összhangban kell lennie a házzal. A szürke vagy krémszínű kő jól mutat a tégla meleg színe előtt. A bársonyos szür­ke kő melegebbnek hat télen, mint az egy­szerű szürke. Ha a ház kőből épült vagy kővel burkolt, ehhez igazítsuk a kövezet színét is. A téglaúthoz sötét tónusú, fagy­álló burkolóanyagot használjunk. Minél nagyobb a terasz alapterülete, an­nál nagyobb kőlapokkal burkoljuk.

Ne felejtsük el, hogy a külső festés növeli a ház értékét. A kontár munka könnyen felfedi a csúf részleteket, illetve elnyomja a kedvező építészeti megoldásokat. Az 1930-as évek modernista mozgalmának sok mesterdarabja veszített hatásából, mert elhagyták azokat a színeket, amelye­ket az építészek az épületek síkjainak és mélyedéseinek hangsúlyozására válasz­tottak.

A kiegyensúlyozott hatás érdekében ak­kor is ismernünk kell házunk eredeti festé­sét, ha az épület nem túl régi. Az eredeti állapot visszaállítá­sával meglepetést szerezhetünk magunk­nak: a jellegtelen ház kellemes otthonná alakulhat át.

Festékek védő hatása

De nemcsak a színek és a textúrák eszté­tikai szerepét kell szem előtt tartanunk; fontos a festékek védő és tartósító hatása, az anyagok – például a védődeszkák és a vakolat – szigetelőképessége is.

Szinte minden környéknek megvan a maga hangulata. Érdemes ehhez alkalmaz­kodni, hacsak a környéket nem hagyták nagyon lepusztulni, és nem kerül óriási erőfeszítésbe a felvirágoztatása.

A hasonló típusú épületek, az iker- és sorházak valósággal kínálkoznak az egy­séges kép kialakításához. Célszerű az iker­házat a szomszédokkal egyszerre festeni, de az sem rossz módszer, ha a miénket olyan szépre festjük, hogy a szomszédok kedvet kapnak az utánzásra. Mindenütt ugyanazt a színt, anyagot és textúrát hasz­náljuk, de a bejáratot fessük eltérőre. Az elütő festés is szép lehet, különösen akkor, ha a házak nem egyformák, de ilyenkor is kell „illeszkedési pontokat” találnunk.

A sorházak érdekessége a ritmusukban rejlik, ezt pedig egyénieskedő festéssel igen könnyű tönkretenni. A tégla- és kő-borítású sorházak akkor mutatósak, ha az összes fa- és fémelemet egyformára festik, s csak a bejárat és a kisebb részletek kap­nak eltérő árnyalatot. A falak festésekor egyetlen színt érdemes végigvinni az egész házsoron. A különböző színű, de azonos tónusú házak is jó hatást keltenek.

Ha a ház fák vagy fal mögött rejtőzik, vagy ha a környék építészeti szempontból nem egységes, természetesen úgy festhet­jük ki a falakat, hogy a kedvező tulajdon­ságokat hangsúlyozzuk, a rosszakat palás­toljuk.

George Woo épülete jól hasznosítja a mexikói Acumal-öböl lélegzetelállító látványát. A pompás környezetben álló házat még izgalmasabbá teszi a természetes fény színpadias hatása. A szokatlan méretű ablakok és a ház eltérő magasságú, tömör blokkjai változatos felületet hoznak létre, amit az építész vakítóan fehér falakkal komponált egységbe.

Falak

A ház külső falait általában esztétikai okokból, illetve azért festik be, hogy meg­védjék az időjárás viszontagságaitól. Mi­előtt munkához látnánk, feltétlenül győ­ződjünk meg róla, hogy a falak jó állapotban vannak-e.

A festékek ma már könnyebben kezel­hetők és tartósabbak is, mint régen. Körül­belül hétévenként azonban újra kell feste­nünk, ezért érdemes más megoldásokat is számba venni a munka előtt. Ahelyett, hogy megpróbálnánk festéssel felélénkíte­ni a természetes anyagból épült, unalmas­nak ható falakat, érdemes az ablakokat, ajtókat, kisebb elemeket kiemelni, hogy eltereljük a figyelmet a falakról. A túl hangsúlyos vagy egyenetlen téglafalat, amely az idő múlásával sem lesz kelleme­sebb hatású, kúszónövényekkel takarhat­juk el.

Általában azt tanácsolják, hogy a homlokzatok legyenek egységesek, de a különböző ízlések merész párosítása is hatásos lehet. Ezek a XIX. század végi kaliforniai házak mind egyéniek és szellemesek.

Erre a célra válasszunk örökzöldeket: loncot, iszalagot vagy épp futórózsát. A növényeket hagyhatjuk szabadon nőni, de ha rendezettebb képre vágyunk, futtas­suk fel őket rácsra. A rács maga is remek „szépségflastrom”; a franciák nagyon talá­lékonyan alkalmazzák.

Tégla- és kőfal

Ha a tégla- és kőfalat újra kell fugázni, ügyeljünk rá, hogy a habarcs színe és álla­ga megfelelő legyen. Hacsak nem alkal­mazunk különleges eljárást – például két­féle színnel rakunk ki egy mintát- a falnak ne a mintája, hanem a textúrája legyen érdekes.

Általában az a habarcs a legjobb, amely­nek a tónusa megegyezik a tégláéval vagy a kőével; próbáljunk ki egy keveset egy félreeső helyen, és hagyjuk kiszáradni. Idővel minden habarcs megszürkül.

Néha az újrafugázás sem segít a falon

Ha nagy felületek váltak le, valószínűleg az újravakolás az egyetlen megoldás, de en­nek nem kell az egész házra kiterjednie. Általában a földszintet és az alagsort va­kolják be; ez nemcsak felélénkíti az unal­mas házat, hanem szélesebbnek láttatja a keskeny épületeket. A világos falak vissza­verik a fényt. A vakolás azért is előnyös, mert könnyű felújítani.

Használhatunk színes vakolóanyagot, de a festést hagyhatjuk a vakolás utánra is. A festékek és vakolatok textúrája nagyon változatos. A sima felület kevésbé poroso­dik és kormosodik, a durvább textúra vi­szont elrejti az egyenetlenségeket.

Ha a tégla festése mellett döntünk, légát­eresztő festéket használjunk; ez hagyja eltá­vozni a falba bekerülő nedvességet, és óvja az épületet. A nem áteresztő festék mögött pangó nedvesség buborékokat, repedéseket hoz létre, ami végül a festékréteg leválásához vezet.

Burkolás

A külső falak megóvásának többi módsze­re – védődeszka és cserép- vagy palabur­kolat elhelyezése – drágább, de tartósabb. Ezek az anyagok többé-kevésbé szigetel­nek is. A burkolás a homlokzat vízszintes vonalait hangsúlyozza: alacsonyabbnak és hosszabbnak láttatja a házat. A foltokat is elrejti.

A védődeszkát nem kell mindig befesteni vagy konzerválószerrel kezelni; vannak olyan fák, például a szilfa és a cédrus, ame­lyeknek egyre szebb lesz a színük, ahogy öregednek. A pác nem fedi el a fa erezetét. Kapható légáteresztő, konzerváló anyagot tartalmazó változat is. Ha a védődeszkát mégis befestjük, a hagyományos olajfesték helyett használjunk konzerváló festéket. Ez hasonlít a tompa fényű olajfestékre, de be­hatol a fa rostjai közé, ezért a festett felület nem repedezik meg, nem hámlik le, hanem idővel egyszerűen szétporlad.

A cserép- vagy palaburkolat nem igé­nyel rendszeres karbantartást, de a rossz burkolat a szép házat is könnyen tönkrete­heti. A cserép színének és textúrájának összhangban kell lennie a tetőcserépével, ha ugyan nem egyforma a kettő. Palával csak olyan környéken borítják a falat, ahol palatetőt használnak.

Néha fautánzat, vakolat, kavicsos vako­lat, sőt még cserép és védődeszka is meg­jelenik ugyanazon a házon. Megnyugta­tóbb hatást érünk el, ha a cserepet és a fal domináns anyagát meghagyjuk eredeti ál­lapotában, a többi elemet pedig egyszínű­re festjük.

Szín

A szín kiválasztásakor ne feledkezzünk meg a ház koráról, jellegéről és a helyi hagyományokról. Ha a ház felnagyított fo­tóját átmásoljuk egy papírra, kipróbálhat­juk a színeket. A legelképesztőbb sárgászöld, élénk kék, teltbarna és sárga is felke­rülhet a házfalakra, csakúgy, mint a vakító rózsaszín, az okker, a krémszín vagy a hal­vány rózsaszín.

A színt a környékhez igazodva kell meg­választani. Ha árnyékos helyen vagy ma­gányosan álló villában lakunk, vagy azt akarjuk, hogy a ház kiemelkedjen a kör­nyezetéből, világos, fényvisszaverő színt érdemes használni. Az élénk szín napos helyen érvényesül igazán jól.

Gyönyörű deszkaburkolata ház a kanadai Prince Edward-szigeten. A helyi szokás szerint a kellemetlen téli időjárás ellen színes falakkal „védekeznek”.

Ezeket az olcsó, városszéli házakat a franciaországi Lille-ben a tervezők a rikító színekkel tették egyedivé. Egy új negyedet így varázsolhatunk vidámabbá, jellegzetesebbé.

Ha az eredeti stílusnak megfelelően akar­juk helyreállítani, módosítani vagy beren­dezni a házat, ismernünk kell az eredeti terveket.

Az építészeti vagy történelmi szempont­ból értékes épületek lebontását általában megtiltják, és az eredeti stílus vagy elemek megváltoztatása is tilos. Országonként más-más épületet tartanak műemléknek: kijelölhetnek egy épületcsoportot, mint például New York Cityben egy-egy barna homokkőből épült házsort, Angliában egy középkori falut, egy szecessziós bérházat, egy kolóniái stílusú épületet.

De nemcsak a műemlékeket vagy a régi épületeket érdemes felújítani. Ne gondol­juk, hogy az ötvenes évekből származó há­zak építészeti szempontból érdektelenek.

Bizonyára előáshatjuk valahonnan ott­honunk írásos emlékeit:

Régi térképeket, a környék hajdani fejlesztési terveit. A törté­neti vonatkozásokról esetleg a helyi könyvtárban találhatunk feljegyzéseket, de ha nem, a levéltárban biztosan adnak in­formációt. A könyvtárban szakkönyveket is találunk az építészeti korszakokról és stílusokról. Érdemes körülnézni: könnyen bukkanhatunk hasonló házakra a környé­ken.

Ezek talán segítenek megállapítani a házunk korát, és ha találunk olyan hasonló építményt, amelyet még nem változtattak meg, képet alkothatunk a mi otthonunk hajdani külsejéről és belsejéről is. (A Bu­dapesti Főpolgármesteri Hivatal Tervtárá­ban a helyrajzi szám alapján kikerestethető a ház eredeti építési dokumentációja.)

Az épület egyes jegyeiből – például az ajtók, ablakok alakjából – következtethe­tünk a korukra. Nézzük meg, mi van a homlokzat mögött: néha csupán a hom­lokzatot változtatják meg, hogy a ház „modernnek” tűnjön, de a többi rész elárulja az építkezés idejét. Minél régebbi egy ház, annál valószínűbb, hogy átalakították – ta­lán többször is. Néha nem is kérdés, hogy érdemes-e visszatérni az eredeti megol­dáshoz, de vannak olyan változtatások, amelyekbe bele kell törődnünk.

Ha régi házat vásároltunk, valószínűleg érdemes hangsúlyozni a stílusjegyeit. Igyekezzünk hagyományos anyagokkal dolgozni, és tartsuk meg az épület értékeit. Az a legjobb, ha olyan építésszel, vállalko­zóval dolgoztatunk, aki ért a régi házak felújításához. Soha ne változtassunk meg semmit sem véglegesen szakértők meg­kérdezése nélkül, és ne használjunk cso­daként reklámozott anyagokat a renová­láshoz. Házunkkal ellentétben ezek még nem állták ki az idő próbáját.

Amikor Paolo Farina ezt az olaszországi házat tervezte, Leon Battista Alberti szavai járhattak a fejében: a lakásban meg kell jelennie a városnak is. Ez a szoba egy kőház külső elemeit építi magába: mértékkel hódol annak a divatnak, amely a belső teret külső építészeti elemekkel alakítja ki.

Játékos ötletekkel is találkozunk: a könyvespolcok előtti faoszlopok például rusztikus kövekre emlékeztet­nek; a boltozatok záróköveiben bújnak meg a HIFI-torony hangszórói. A kevés bútor miatt a helyiség sokkal inkább épület benyomását kelti, mint szobáét; csak néhány klasszikusan modern szék, egy szép régi szőnyeg és egy egyszerű, de figyelmet érdemlő íróasztal van benne. 

Kívül

A falak textúrája és felülete, az ablakok és ajtók elhelyezése és aránya, a tető és a kémények alakja, a díszítés gazdagsága és állapota is szerepet játszik abban, hogy milyennek látunk egy épületet.

Sok, egyébként szép házat tönkretettek azzal, hogy a fakeretes, kis táblákból álló tolóablakokat alumíniumkeretesre cserél­ték ki, vagy a XX. század elejéről származó ólomüveget modern „festett” ablakkal vál­tották fel. Még ha az eredeti üveg és belső keretek tönkrementek is – ami valószínű -, az ablakok aránya, mérete és elhelyezése jellemző arra a korra, amelyben a ház épült. A koloniálablak, a IV. György korabeli ab­lakfülke vagy a neogótikus ablakok ön­töttvas díszítése és az újabb, festett ólom­üveg ablak igazi kincs. Ha lehet, a felújítá­suk mellett döntsünk; ez nem föltétlenül drágább. Ha új ablakot kell vennünk, olyat keressünk, amely megfelel az épület stílu­sának.

Az épületről alkotott képben nagy szere­pet játszik a megfelelő bejárat. Minden építészeti stílusra jellemző, hogy milyen kaput használ. A XVIII. század végi kes­keny, angol, városi sorházak lépcsőinek például mindkét oldalán korlát van, és a bejárat előtti „belépő” a ház belsejében folytatódik. Az egy évszázaddal később épült ausztráliai faház ajtajához széles, la­pos lépcsőfokok vezetnek, előtte pedig veranda van, ami nyáron nagyon kellemes. Gyakran alkalmaztak díszítőelemeket: az ajtókba például festett üveget tettek, hogy az előszobát megvilágítsák.

A külső falak textúrája és mintája is fon­tos. Többnyire téglát, követ és fát használ­tak. Hol meghagyták az eredeti felületet, hol befestették, bevakolták, deszkával, cseréppel vagy palával burkolták.

Óvakodjunk a „védőbevonatoktól”! Ezek nemcsak esztétikai szempontból lehetnek károsak, hanem az anyagok minőségét – például porozitását – is ronthatják.

Végül ne feledkezzünk meg a színek szerepéről. A külső falak színének kivá­lasztása ugyanolyan nehéz lehet, mint a belső tér színhatásának megkomponálása.

A IV. György korabeli sorház egyszerű kőfalát mozgalmassá teszi a finom, krémszínű kovácsoltvas díszítés.

Gondosan megőrzött, V. György korabeli elemek: ablakok, téglák, vaskerítések, kapuk.

Jól megválasztott színek XIX. századi San Franciscó-i házakon.

Hagyományos, fehérre meszelt, ír parasztház. Jól illik hozzá az érdekes textúrájú kavicsút.

Külső díszítőelemek

Ha a házat eredeti szépségében akarjuk helyreállítani, a részleteket sem szabad szem elől tévesztenünk. Nem kellemes az összhatás, ha hiányzik a díszítés, ha az eredeti elemeket valamikor kicserélték, ha összekeverték a stílusokat. A részletek fel­kutatása közben biztosan lenyűgöznek a múltbeli építési megoldások és stílusok. A külső és belső díszítés sokat mesél há­zunk régi tulajdonosairól.

Sokan gondolkodás nélkül váltak meg a XVIII. század végétől használt stukkódí­szektől és a későbbi, XIX. századi terrakot­tadíszektől, melyeket hajdan napraforgó vagy rozetta formájában helyeztek el a be­járat fölött.

Patináns bejáratok

Az épület eredeti díszítőelemeit meg kell tartani. A New Orleans-i házak kovácsolt­vas remekei vagy az Edward korabeli sor­házak terrakotta gerinccserepei és oromdí­szei nélkül a ház sokat veszít szépségéből. Ha az eredeti darabok hiányoznak, amikor beköltözünk, érdemes pótolni őket. Elmehetünk bontási telepekre, de néha – pél­dául a terrakotta esetében – „reproduk­ciót” is beszerezhetünk. Talán akad valaki, aki az eredeti darabok alapján elkészíti a pótlást; esetleg korabeli könyvekből derít­hetjük ki, hogy milyen mintákat használtak régebben.

Érdemes utánanézni a falpilléreknek és a záróköveknek is. Kicserélhetjük a párta­magasságban vagy az ablakpárkány alatt elhelyezett nehéz stukkókat. Ha sorházba vagy egységes háztömbbe költözünk, a szomszédos épületek adhatnak ötletet az eredeti díszek helyreállításához.

Gyakran elhanyagolják a tetőt. Amikor beépítjük a tetőteret, igyekezzünk megtar­tani a tető eredeti vonalát. Ha új tetőt ké­szítünk, használjunk hagyományos anya­gokat (egyszerű cserepet, palát, fazsindelyt, hullámlemezt, akár zsúptetőt is), vagy ha erre nincs mód, olyan anyagokat válasszunk, amelyek nem ütnek el a többi­től. Az új tető drága, de megéri, hiszen ha hagyományos anyagokból és jól csinálják, szebb, értékesebb és időtállóbb lesz a há­zunk.

A francia parasztház patinája meggyőző érv a túlzásba vitt felújítással szemben.

Belül

Ha a lakás előző gazdái eltüntették a múlt nyomait – például nagy terekké alakították az apró szobákat, vagy eltávolították a dí­szeket -, akkor nincs értelme a korabeli állapot visszaállításának. De a megmaradt részletekkel, esetleg a ház stílusához illő festéssel és berendezéssel „áthangolhat­juk” a lakást.

Általában senki sem akarja szobáit pon­tosan az eredeti állapotba visszaállítani. Majdnem mindenki a konyhában vagy a szomszédos szobában étkezik: a szobalá­nyok, a néma szolgák kora lejárt. Ráadásul sokkal jobban szeretjük a napfényben für­dő szobákat, mint elődeink, akik gyakran kitértek a természetes fény elől. Ezért né­hány változtatásra is szükségünk lehet, hogy a szobákat világosabbá tegyük.

Ebben a lakásban a legegyszerűbb építészeti elemre helyezik a hangsúlyt. A takaratlan ablakkeret erőteljessé teszi a harmincas évek hangulatát, amihez hozzájárul az elegáns falborítás, a különleges szőnyeg és a szép, modern bútor is.

Előfordul, hogy a hiteles, korabeli búto­rok között is elvész a lényeg. Lehet, hogy az egyszerű faburkolatú szoba, ahol a falak mentén merev hátú székek sorakoznak, vagy a zsúfolt nappali minden porcikájá­ban hiteles, de ne feledjük: a lakás nem múzeum. Azért épült, hogy lakjunk benne, természetes hát, hogy az évek során a la­kók, az igények és az érzelmek változásá­val a ház is megváltozik.

Őrizzük meg az épület ritmusát. Ne akar­juk, hogy egy két hálószobás, peremkerü­leti otthon olyan legyen, mint egy New York-i tetőtéri lakás. De a régiséget sem kell szentségként tisztelni: a Viktória kora­beli sorház két szintjébe vágott, magasba szökő „világítóudvar” nagyon helyénvaló lehet, és miért volna idegen a Bauhaus-szék, a króm- és üvegasztal vagy a kávéfő­ző egy zegzugos, kolóniái stílusú háztól? A siker titka az arányok megtartása, az összeillő anyagok és textúrák alkalmazása.

Ha egy régi szobában szakérte­lemmel keverik a stílusokat, jobban érvényesülnek a tárgyak, mint amikor a saját koruknak megfelelő környezetben vannak. A képen látható kombináció sikeres; a különböző időszakok formái érdekes kontrasztot teremtenek.

Akármilyen állapotban van is a ház, ne döntsük el azonnal, hogyan újítsuk fel, fessük ki, bútorozzuk be. Akkor kezdjük igazán megismerni a lakást, ha ott élünk, és akkor tudjuk a régiségét is összeegyeztetni az igényeinkkel. Addig nem állapít­hatjuk meg, mit kell átalakítanunk, amíg nem tudjuk pontosan, hogyan él a ház, milyen érzés benne lakni. A ház helyreállí­tásához nagyon sok időre és türelemre van szükségünk.

Belső díszítőelemek

A felújítás vagy a festés során sokkal job­ban megőrizhetjük az eredeti értékeket, ha figyelünk a részletekre. Útmutatással a belsőépítészeti könyvek vagy az adott kor­ból származó szobabelsőket bemutató múzeumok szolgálnak. A látottakat termé­szetesen saját ízlésünk szerint használhatjuk fel.

Egyet azonban ne feledjünk: óvato­san bánjunk a korokkal (különösen a nagy építészeti múlttal rendelkező tájakon)! A Viktória korból származó kandalló illik az V. György korabeli vagy kolóniái házhoz. Az egymást követő korok végül is rányom­hatták bélyegüket az épületre; de megfor­dítva: az V. György korabeli kandalló már furcsán hat egy Viktória korabeli házban.

A különleges, faragott karfa jobban mutat festve, mint nyersen.

A legtöbb épületben először a lépcsőt pillantjuk meg. A korlátbábok, a korlátpil­lérek, a lépcső és a lépcsőfokok alakja rop­pant jellemző arra a korra, amelyben a ház épült. A ház egészére hatással lesz az a döntésünk, hogy befestjük-e a korlátot vagy sem, hogy szőnyeget vagy csak futót teszünk-e a lépcsőre.

A hajlított, rozsdamentes acélkorlát kiemeli a gyönyörűen helyreállított szecessziós előszoba eleganciáját.

A padlóval gyakran úgy bánnak, mint a szegény rokonnal. Akármilyen régi sző­nyeggel beérik, vagy az egész házat pad­lószőnyeggel fedik. A padlószőnyeget a XIX. század közepe táján „találták fel”. Azelőtt csak a deszkapadlóra került szőnyeg, az előszobát és a gyakrabban hasz­nált helyiségeket kővel borították. Később kiégetett, színes, mintás padlólapot hasz­náltak az előszobában, és téglát vagy bur­kolólapot a konyhában.

Jól gondoljuk meg, hogy akarunk-e vé­dőbevonatot tenni a kő- vagy palapadlóra. Lehet, hogy később nem tudjuk eltávolíta­ni, és az eredeti felület is elszíneződhet. Még a faszínezékekkel is csínján kell bán­ni. A pácolt, viasszal fényesített vagy a vízzel tisztára sikált fa a legszebb.

A kis dolgok is lehetnek nagyszerűek, mint például ennek a régi, angol vidéki háznak az ablaka és ablakkerete.

Az egyenes, sima fal nem mutat jól a parasztházban, amelynek azelőtt kidom­borodó, lekerekített sarkú falai voltak. A tompa és selyemfényű festékek mindig jobban hasonlítanak a régi meszelésre és az olajfestékekre, mint az új zománcfesté­kek. A rendelkezésünkre álló színválasz­tékkal és festési eljárásokkal – például a pontozófestéssel vagy a szivacsozással – megközelíthetjük az eredeti hatást. Vásá­rolhatunk hagyományos mintájú tapétát és szövetet is.

A falat gyakran osztják részekre tapétá­val

A párkány alatti és a képléc fölötti sávot a fal többi részétől eltérően lehet kezelni. A faborítást nagyon kedvelték a XVIII. század elején, de a XX. századi V. György és neokoloniál stílusú házakban is megtalálható. Jól szigetel és szép felüle­tet ad.

Brüsszel, 1912: az ablak erede­ti rácsa és színes üvege pontosan közvetíti a korszak stílusát, amely a széken is visszaköszön.

A mennyezetpárkányok, azok a faragott vagy öntött stukkószegélyek, amelyek a fal és a mennyezet találkozását rejtik el, illetve hangsúlyozzák, valamint a mennyezetró­zsák (amelyek eredetileg a gázégős csillá­rokhoz készültek) egyszerűek vagy virágo­sak is lehetnek. Sérült részeiket pótoltas­suk!

Előfordul, hogy egy ház minden részle­tét megőrizték, épp csak „modernizálták” az ajtókat, ajtótokokat, szegélyléceket. Ér­demes olyan pótlásokat csináltatni, ame­lyek megfelelnek az eredeti stílusnak, bár ezek drágábbak, mint a boltban kapható árufélék.

A kandalló cseréjekor ügyeljünk a szoba arányaira, és a szoba stílusának megfelelő darabot válasszunk. Ne tekintsük az apróságokat részletkér­désnek: ha csak egyvalami rossz a szobá­ban, biztosan minden tekintet arra irányul majd.