A terméskő fal és a faragott kő fal kö­zötti különbség bizonyára mindenki számára közismert. A részletek helyes értelmezése érdekében azonban rövi­den áttekintjük az alapfogalmakat. Terméskő: fal- és egyéb szerkezetek készítéséhez használt, a bányából na­gyolva kitermelt, kőműveskalapáccsal durván alakított építőkő.

Faragott kő: fal- és egyéb szerkezetek készítéséhez használt, különböző kőfa­ragó szerszámokkal vagy gépekkel terv szerinti alakúra megdolgozott építőkő. Cikkünkben főképp ez utóbbival fog­lalkozunk a falak külső tagozataihoz és burkolatához való használhatóság szem­pontjából.

Kövek megmunkálása és beépítése

A különféleképpen megmunkált kőze­tekből különféle burkolatok készíthetők (6.4. ábra).

6.4. ábra. Kőfalak és kőburkolatok a) közönséges; b) kiegyenlítő réteges; c) sokszögű (ciklop); d) réteges; e) szabályos váltósoros; f) szabályos soros; g) szabályos (kváder), eltérő rétegvastagsággal; h) szabályos (kváder) homlokzati.

6.5. ábra. Kőburkolat kialakítása.

Falazási módszerek

A szabálytalan elemekből épített réteg nélküli (ciklop) falak, lábazatok, tám­falak, kerítésfalak szerkezeteként gya­koriak. Közel egyforma méretű, öt- vagy hatszög alakú, durván megmunkált fe­lületű szabálytalan kövekből, rétegek nélkül építik, és mivel a fal vastagságát kiadó egymás mögötti kősorok kötése is bizonytalan, általában nagy falvas­tagsággal készülnek. A falazási módból adódóan a kőanyag gazdaságosan fel­használható, mivel a megdolgozási hul­ladék kevés.

Az egyes elemek egymás­hoz a homlokzati síkra merőlegesen befelé mért legalább 10 cm-es mély­ségig közel párhuzamos felületekkel, míg a homlokzati síkon párhuzamos élekkel csatlakoznak. Kőékek csak a fal belsejében alkalmazhatók. A szabálytalan és görgetegkövekből épített réteg nélküli fal alkalmazási te­rülete és építése lényegében megegye­zik a ciklop faléval, azzal a különbség­gel, hogy a gömbölyű kövek összeil­lesztéséhez kis kövekből rakott ágyazat szükséges.

A szabálytalan elemekből épített ki­egyenlítő réteges fal kevéssé idomított, durva felületű, lapos hasadású kövek­ből, legalább 40-50 cm vastagságban készíthető. Az elemek eltérő méretei és szabálytalan alakjuk miatt nincsenek szigorúan vett kötési szabályok.

A falazásnál be kell tartani a követke­zőket:

• minél több bekötőkő, valamint a külső és belső oldali rétegek szét­válását megakadályozó átkötő kő (m²-enként legalább kettő) szük­séges,
• kisebb kövek csak a fal belsejébe kerülhetnek, ott is csak szétszór­tan, és kötésben átfedő nagyobb kövek alá,
• a homlokzati felületre erőhatásra kimozduló kő nem helyezhető,
• nem vízszintes ágyazású kő fenék­lapja csak a fal belseje felé lejthet,
• 50 cm-nél nem vastagabb falakhoz legalább olyan méretű köveket kell használni, amelyekből kettő köz­bülső habarccsal együtt vett mérete kiadja a fal vastagságát,
• az egyes elemek egymás közötti helyzetét kedvezőtlen felfekvés vagy zugok esetén kőékekkel kell biztosítani,
• az egyenletes ülepedés és teher-átadás céljából legfeljebb 80 cm-énként vízszintes kiegyenlítő-, le­záró réteget kell kialakítani,
• a homlokzati felületre lehetőleg az egyenletes felületű kövek kerül­jenek.

A közel szabályos elemekből épített váltósoros fal főként lábazati falak, rit­kán felmenőfalak szerkezeteként ké­szül. Nagyjából derékszögű hasábokká alakított különböző méretű kövekből, durva és fél durva jellegű felülettel, leg­alább 50 cm vastagsággal építik. Jelleg­zetességüket az egyik sorból a másikba átnyúló álló helyzetű kövek adják, amelyek megbontják a felület szigorú réteg­rendjét.

A helyes falazási mód:

• a kövek hossza ne legyen több, mint a magasság négy-ötszöröse,
• a futókövek mélysége ne legyen kevesebb a kő magasságánál,
• a kötőkövek mélysége ne legyen kevesebb, mint a magasság más­félszerese, illetve 30 cm,
• egy álló kő magassága legfel­jebb 3 fekvő kő összmagasságával egyezhet,
• a különböző alakú, méretű és színű köveket a felületen vál­tozatosan, de egyenletesen el­osztva kell beépíteni.

A lapos hasadású, szabálytalan elemekből épített váltósoros fal készítése – az elemek szabálytalansága miatt – azonos a ki­egyenlítő réteges falak építésével. A szabályos hasáb alakú elemek­ből épített soros fal igényes épü­letek és mérnöki létesítmények szer­kezeti eleme. Szabályos derékszö­gű hasábokká faragott, homlokzati felületükön durván vagy fél durván megmunkált, fekvő helyzetű, fagy­álló kövekből készül.

A kötés szabályai:

• az egyes rétegek végigmenőek, a rétegek magassága egye­ző vagy különböző lehet,
• a fekvő hézagok pontosan víz­szintesek, az állók pedig füg­gőlegesek,
• a futó- és kötőkövek vagy réte­genként váltják egymást, vagy rétegenként-az egymás feletti rétegekben egymáshoz képest kötésben eltolva – két futókő után egy kötőkő következik,
• a futókövek hosszúsága leg­feljebb magasságuk háromszo­rosa lehet,
• az álló hézagok eltolódása leg­alább 15 cm.

Pillérek, oszlopok

A kőből készített pillérek és osz­lopok kisebb igénybevétel vagy nagy keresztmetszet esetén réteges szer­kezettel is, ellenkező esetben, és csak 10 rétegsoros karcsúságig, szabályos kötésben, soros rendszerben ké­szülnek.

A szabálytalan és nagyjából sza­bályos elemekből épített pillérek és oszlopok felülete a kövek alak-, felület- és színkülönbsége, vala­mint hézagainak változatos rajza, esetleg színezése következtében érdekes megjelenést eredményez, a tájjelleget kiemeli, a durva felület­kialakítású soros felület pedig erőt sugároz.

 Faragott kő falak

A faragott kő falak különleges igényű vagy rendeltetésű épületekhez, ül. ré­szeikhez, valamint mérnöki létesítményekhez készülnek, kőmegrendelési terv alapján, darabonként és milliméter pontosan faragott elemekből.

A falazás és kötés – elvileg a téglafa­lakéval megegyező – szabályai:

• a kövek csak természetes rétegfek­vésüknek megfelelően építhetők be,
• a kőelemek közötti, pontosan víz­szintes és függőleges hézagok a kő anyagától függő legkisebb széles­séggel alakíthatók ki,
• az egyes kőrétegek magassága ál­talában egyező, de változó is lehet,
• az álló hézagokat vagy a téglakö­tési szabályok szerinti eltolással, vagy attól eltérően, de kötésrend­szerben kell kialakítani,
• az egymás mellé vagy fölé kerülő elemek szerkezeti együttdolgozá­sát – ha azt az igénybevétel indo­kolj a – kőhornyokkal, kőcsapokkal vagy különböző alakú fémkap­csokkal kell biztosítani.

A nyers (vakolatlan) kőfalazatok lehet­nek faragott kő és terméskő falazatok (6.6.-6.8. ábra). Hasonlóan a nyerstégla falazatokhoz, itt is igen fontos a falak, pillérek, fal­kávák és boltövek gondos falazása. Ál­talában kerülni kell az idegen anyagok leplezetlen megjelenését a homlokza­ton, de nem kifogásolható a más fajtájú vagy jobban megdolgozott kövek be­építése, sőt a fokozott igénybevételnek kitett helyeken (a sarkokon, az éleken és a nyílások körül) ezek kívánatosak is.

Az összenyomódási különbségekből adódóan a fél vegyes fal meggörbülhet, ezért csak kis terhelés és magasság ese­tén ajánlott. E szempont be nem tartása miatt több összeomlás történt már. A faragott kő és terméskő falazatok fe­lületképzését a hézagosztás és a kövek felületi megdolgozásának módja is be­folyásolja. A hézagosztás olyan legyen, hogy a szerkezeti követelmények egy­idejű kielégítése mellett minél kedve­zőbb homlokzati megjelenést adjon. A kövek felületi megdolgozásának lehe­tőségei közül mindig az épületarányok, az egyes kövek méretei és az elérni kí­vánt építészeti hatás alapján kell válasz­tani.

6.6. ábra. Terasz lábazati falának kialakí­tása különbözően falazott terméskövekből a) nyerskő fal, természetes formában falazva; b) idomított kövekből készített nyerskő fal, hozzábetonozással; vegyes szélességű réteges terméskő fal, hozzábetonozással; változó méretű és kötési mélységű idomkövekből, falazáskor hozzábetonozva.

6.7. ábra. Ódon hangulatú, faragott ter­méskő- és nyerstéglaanyagú vegyes fal.

6.8. ábra. Kőfalazat nyers felülettel, válto­zó kötési mélységhez a) réteges; b) közönséges falazási módban, mély fugákkal.

Tömbburkolások

A hagyományos jellegű tömbburko­lások általában a falazattal együtt ké­szülnek, ilyenek például a lábazatok vagy a homlokzati falak pillérei (6.9-6.10. ábra).

6.9. ábra. Azonos méretűre fűrészelt ele­mekből készített vágott kő fal a) váltósoros; b) ritkított, bekötőtömbökkel fa­lazva.

6.10. ábra. Tömbburkolatú terméskő/tégla vegyes fal, a falazással egy időben készítve a) fűrészelt kőtömbökből; b) faragott kőtöm­bökből; c) durván faragott kövekből (a falazatot a belső téglakötési hézagok habarcskiöntése vagy kibetonozása köti egybe).

A tömbburkolásoknál ugyanazok a sza­bályok érvényesek, mint a faragott kő falazatok építésénél. A burkolatot al­kotó egyes kődarabok egymáshoz átkö­téssel, a hátfalazathoz pedig bekötéssel kapcsolódnak.

A nagyobb kövek kőcsappal köthetők egymáshoz. A kőhornyok, eresztékek és csapok helyett vas, réz vagy bronz is használható. A vasat horganyozással kell a rozsdásodás ellen védeni, mert az oxidálódó vas – az oxidálással járó térfogat növekedés miatt – szétrepeszti vagy elszínezi a követ (6.11. ábra). Az álló helyzetű, lemezszerű kövek vég-lapjai tompán, félhornyos vagy horony­eresztékes kötéssel illeszthetők egy­máshoz, a függőleges vagy vízszintes tömbkövekhez pedig horonyereszték­kel csatlakozhatnak (6.12. ábra).

6.11. ábra. Faragott vagy fűrészelt kőtöm­bök egymáshoz kötése kőcsapokkal 1 sarokkötő tömbkő; 2 burkolati tömbkő; 3 tég­la- vagy kőanyagú bélésfal; 4 kőcsap; 5 szár­nyas kőcsap.

6.12. ábra. Finoman megmunkált kőbur­kolat nyíláskeret-profilozással (a boltozati elemeket a nyíláskiváltóval gyámolítva kö­zös teherviselésre kényszerítik) a) acélgerendás kiváltás; b) vasbeton gerendás kiváltás.

A kőburkolatok hézagosztásának meg­tervezésénél figyelemmel kell lenni ar­ra, hogy a köveket minél kisebb tömb­ből lehessen kifaragni. Tégla, kő és beton hátfalak egyaránt burkolhatok faragott kővel. Téglafalazatoknál egyrészt arra kell ügyelni, hogy az egyes kőrétegek magassága megegyezzen a téglarétegek egész szá­mú többszörösével, másrészt arra, hogy a bekötőkövek fél- vagy egész téglamély­ségben nyúljanak be a hátfalba. A sar­kokon nagyobb bekötőköveket kell al­kalmazni. A faragott kő burkolatok kváderkövek­ből, a kváder falazatra érvényes szabá­lyok szerint készülnek. Tervezésük és kivitelezésük során szem előtt kell tar­tani mindazokat az a faragott kövek hézagosztásáról és a kövek arányáról korábban megismer­tünk.

A faragott kő burkolatok stabilitása szempontjából lényeges, hogy a homlokza­ton a kövek kötésben helyezkedjenek el, valamint hogy a kövek egymáshoz és a hátfalazathoz biztonságosan legye­nek rögzítve. Ennek érdekében – külö­nösen a kisebb, könnyen elmozduló köveket – kő- vagy fémkötésekkel egy­máshoz kell rögzíteni, a hátfalazathoz pedig bekötő vasakkal be kell kötni. A kőburkolatok felületképzése azonos a korábban elmondottakkal. A vízszin­tes hézagmélyítés (rusztika) kőhézaga lehetőleg védett helyre (felületre) kerül­jön. Függőleges irányú rusztika eseté­ben a kőhézag a rusztika viharirány felőli oldalára essék.

Durva felületű kövek elhelyezése után a függőleges hézagok mentén egymáshoz illeszkedő köveket össze kell dolgozni. A tömbkövek méretre szabásával egy időben elvégzik a felületi megmunká­lást is, mert egyrészt a munkaasztalon könnyebb a felületet átdolgozni, más­részt pedig az esetleges felületi (él-) sé­rülések így könnyebben korrigálhatók, mint a már beépített elemeknél.

6.13. ábra. Fűrészelt és faragott tömbkövek hézagképzése a) illesztő hézaggal (2-3 mm); b) falazó hézaggal (8-10 mm); c) ék alakú, ún. tölcséres hé­zagul falazó fugákkal; d) egyoldali kváderezéssel; e) teljes tömbkő kváderezéssel; f) kváderes rusztikafelülettel; g) tört szélű rusztika-kiképzéssel (az utóbbiakra jellemző a tökéletes kőtömbméret, amit a felület rusztikus meg­munkálása öregbít).

6.14. ábra. Egyenes záradékú vagy szemöl­dökű kő boltöves ablaknyílás, keretprofilozással.

6.15. ábra. Kőburkolatú homlokzati falnyílások egyenes záradékú kőboltozatai a) sima illesztésű; b) alsó fogazású; c) felső fogazású nyíláskiváltással.

6.16. ábra. Ívelt záradékú kő boltöv rejtett fogazással (a szemben lévő hornyokat a tökéletes stabilitás érdekében ólommal vagy jó minőségű habarccsal töltik ki).

6.17. ábra. Burkolati fal falazati méretéhez közelítő elemnagyságú félkörös boltöv, falnyílással.

Felület- és él megmunkálások

Többféle durva felületet ismerünk:

• szaggatott felület a felület lényegé­ben megmunkálatlan, az élek előírt síkban fekszenek, és a durva felületi síkból 30-100 mm-re emelkedik ki.
• bárdolt felület: csak kisebb nyo­mószilárdságú, puha homokkövek­ből készíthető. Az élek előírt sík­ban fekszenek, és a megmunkált felület e síkból 20-25 mm-re áll ki.
• durván nagyolt felület: főként ke­mény kövekből készíthető. Az élek előírt síkban fekszenek, és a na­gyolt felület a síkból 20-25 mm-re emelkedik ki.

A fél durva felületek a következők:

• durván hegyeseit felület: a durván nagyolt felületen hegyes vésővel vert egyirányú, nem összefüggő, rövid kipattintásokkal egyenletesen durva felületet készí Szép, erőt sugárzó felület.
• finoman hegyeseit felület: a durva hegyesezéssel vagy fogas csá­kánnyal, esetleg fűrésszel síkra hozott felületet a durva hegyesezéshez hasonló eljárással finomabb, sűrűbb vájatokkal alakítjá Erő­teljes hatású, szép felület.
• bordázott felület: a nagyjából síkra alakított felületen hegyes vésővel pattintva, azonos távolságokban, egymással párhuzamos, közel fél­kör szelvényű domború bordázást készí A bordák szélessége kemény kőnél 10-30 mm. Erőtel­jes, elsősorban lábazatoknál vagy talapzatoknál alkalmazott felület­képzés.

Egyenletesen megmunkált felületek:

• felvert felület: a síkra alakított fe­lületen párhuzamos, kb. azonos szélességű, megközelítően félkör szelvényű, hosszú, homorú vaja­tokat vé A vájatok szélessége kemény kőnél 5-10 mm, puha kő­nél 8-15 mm. Főként lábazatoknál alkalmazzák.
• rovátkolt felület: a síkra alakított felületet lapos vésővel megközelí­tően egy vonalba eső, közel párhu­zamos, egymástól kb. 2-A mm tá­volságban lévő durvább vagy finomabb rovátkolással látják el. Első­sorban lábazatoknál készül, de elő­fordulhat teljes homlokzatfelüle­teken is.
• szemcsézett felület: a síkra alakí­tott felületet szemcséző kalapáccsal egyenletesen érdes felületűre mun­káljáÉpítészeti hatása jellegte­len.

Sima felületek:

• fűrészelt felület: keretfűrészből ki­került egyirányú sávozást mutató felü
• gyalult felület: puha köveknél, kő-gyaluval állítható elő. Építészeti hatása jellegtelen.
• gorombán csiszolt felület: szemcsézés vagy fűrészelés után a kő felületét korunddal vagy karborundummal dörzsö Külső oldali épí­tészeti tagozatok műszaki szem­pontból leghelyesebb megdolgozási módja.
• finoman csiszolt felület: a gorom­bán csiszolt felület további csiszo­lásával keletkezik.
• fényezett felület: a már finomra csiszolt felület további fényező­porral való kezelésével állítható elő. Általában belső felületek ki­képzésénél alkalmazható, külső felületeknél csak fényüket szabad­ban is megtartó köveknél (pl. grá­nitnál) kerülhet szóba.

Az élek többféleképpen is megmunkál­hatok (6.13. ábra):

• nagyolt él: durván megdolgozott felületű köveken, nagyoló vésővel készü
• sarkos él: tiszta, csorbamentes fe­lülettel, szabályos él képzéssel, la­pos vésővel vagy marógéppel állít­ják elő.
• eltompítás: a megdolgozott felü­letek éleit legfeljebb 10 mm sugarú negyed körrel – kőreszelővel – legömbölyí
• él lekerekítés: a megdolgozott felü­let éleit előírt sugarú negyed kör mentén, kőreszelővel legömbölyí­tik.
• él lecsapás: a megdolgozott felület éleit előírt hajlású sík mentén la­pos vésővel lesarkítjá
• él szegélyezés: az élek mentén ki­alakított, legfeljebb 30 mm széles szegé

A kőfalak megjelenését elsősorban a természetes vagy megmunkált tömbök alakja és a felületi megdolgozás hatá­rozza meg, valamint befolyásolja az elemek mérete és a hézagok (fugák) vonalvezetése, méretei és kiképzése. A hagyományos kőfalazási technikák­hoz használható tömbök burkolatfelü­leten látszó mérete 3-15 dm², mélysége pedig 10-30 cm. A tömböket fűrészeléssel kell kialakítani, a könnyebb be­építés és munkahelyi mozgatás érdekében általában 20 és 40 kg közötti töme­gűre. Egy homlokzaton vagy a tagozati egységen belül az elemek általában azo­nos méretűek, a hézagképzés tetsző­leges lehet. Igen fontos a nyílások és nyíláskeretek kialakítása (6.14.-6.20. ábra).

Ívelt részek hézagosztása

Ívelt záradékú nyílásoknál a boltöv-kövek és a vízszintes rétegek között szerkezetileg is kifogástalan hézagosz­tást kell tervezni. A legegyszerűbb meg­oldásnál (ami főleg terméskő falaknál igen gyakori) a vízszintes és sugárirá­nyú hézagok között nincs összefüggés, a boltkövek mérete a belső íven (intradoszon) egyforma.

A kőfeldolgozó ipar mellékterméke a rétegelt kőtermék, ami nem más, mint a különböző síkburkoló lapok szabási széleinek hulladéka. A levágott szélek réteges tömbfalba vagy utólagosan ké­szülő burkolathoz egyaránt használ­hatók. Tömbfalhoz az 5-30 cm széles­ségű elemek, falburkolatokhoz a né­hány cm széles elemek használhatók. Szabásukat a homlokzati képhez iga­zodva, a rendelkezésre álló anyag alap­ján kell meghatározni. A legfőbb szabály az, hogy egy sorba csak ugyanolyan rétegvastagság rak­ható.

Ezt szem előtt tartva készülhetnek:

• egyenletes sorvastagsággal és elem­hosszúsággal,
• változó sorvastagságban, állandó elemhosszúsággal,
• egyenletes sorvastagságban, válto­zó elemhosszúsággal (6.21. ábra).

6.18. ábra. Kő boltöv sugaras idomkövek­ből, félkörös záradékhoz, párhuzamos bol­tozati vonalvezetéssel.

6.19. ábra. Kő boltöv homlokzati kőburkolati falnál, félkörös szemöldökkel és csúcsíves boltozati külső záradékkal, kö­zépen záradékkővel, rusztikus és hang­súlyos kidolgozásban.

6.20. ábra. Kő boltövek szerkesztése a) félköríves; b) nyomott, kosáríves.

6.21. ábra. Rétegelt kőburkolat a) egyenletes; b) változó réteggel; c) egyenletes sor, változó idomokból.

Kőburkolatok hézagolása

A kőburkolatok hézagrajzát az elem megdolgozása és falba való beépítése, valamint a hátfalazat hézagrajzolata alapján tervezik meg, külön gondot fordítva a falfelület tökéletes lezárá­sára, valamint az esztétikai szempontokra.

A hézagok méretei:

• durva kőfelületeknél 10-30 mm,
• fél durva felületeknél 10-15 mm,
• egyenletesen megmunkált felület­nél 8-12 mm,
• sima felületnél 3-10 mm. Összefüggő felületeken (és homlokza­tokon) az eltérés legfeljebb ±1 mm le­het.

A fugákat durva és fél durva felületnél szobrászkéssel kell lezárni (kikenni). A fugák lehetnek:

• mélyített sík,
• mélyített domború,
• kiemelt sík és domború

A mélyített fugák a falazással egy időben alakíthatók ki a legegyszerűbben, a kiemelt fúgák csak a fal elkészülte után, a homlokzat befejező munkafázisában készíthetők el. A mélyített fúgák pontosabb falazási munkát igényelnek, a kiemelt – takaró – fugák viszont eltakarják az egyenetlenebb falazást és fugákat (6.22. ábra). Az egyenletes és sima felületű kőbur­kolatoknál, burkolati falaknál a vékony, 2-4 mm-es fugákat csak fugatisztítással zárják le, a 4-12 mm-es fugákat viszont már külön kifugázzák (6.23. ábra).

6.22. ábra. Durva és fél durva megmunká­lású kőburkolatok fugakiképzései a) mélyített, sima; b) mélyített, domború; c) ki­emelt, sík; d) kiemelt, gömbölyű.

6.23. ábra. Párhuzamos fuga élű kőburkolat hézagkiképzései a) mélyített, homorú; b) mélyített, ék; c) mélyí­tett, ferde (vágott); d) mélyített, homorú; e) él-kiemelt, kúpos; f) kiemelt, fél gömbölyű.

A kő mindmáig kedvelt anyag, amit egyaránt szívesen alkalmaz az építész és az építtető, mert a kőből készült épü­letnek, burkolatnak az időtállóságon túl óriási kifejezőereje van. Ez a varázs mindenkit rabul ejt, de a felhasználás­nak az anyagi okok gyakran gátat szab­nak.

A kő az elmúlt évezredek során a hata­lom és a pompa kifejezője volt, és ez mind a mai napig így van. A gránit szilárdsága, a márvány szépsége, a ne­mesebb és egyszerűbb kövek természe­tessége mindig emberközelségű volt, és ez így lesz az egyre korszerűbb építő­anyagok között is.

A természet adta építőanyag

A kő mű­szaki jellemzői nem annyira egyértel­műek, mint az ipar által gyártott anyagoké. Legfontosabb tulajdonsága a szem­cse- és a szövetszerkezet, amit a kő keletkezése (vulkáni vagy üledékes, ezen belül átalakult kőzetek) befolyásol. A kövek alapvető tulajdonságai döntik el alkalmazhatóságukat. Elsőrendű szem­pont a kellő szilárdság és a tartósság, amit mindig az adott terület által tá­masztott igények határoznak meg.

A felhasználásban nem annyira a kövek szilárdsága a döntő, (hiszen számtalan olyan építőanyag van, amely mind ki­elégíti a szilárdsági követelményeket) hanem a tartóssága, valamint az a kü­lönleges képessége, hogy bármilyen igényhez és stílushoz jól illeszthető. A kő mint anyag maradandó, és szépen öregszik, méretei, választékos színei miatt gondos megmunkálással, megvá­lasztásával a legmagasabb igényeket is képes kielégíteni.

A kövek anyaguk, megmunkálhatóságuk és beépítésük szerint osztályoz­hatók. Az anyagok szerkezete és fajtája alapvetően meghatározza a szilárdsá­got, az időtállóságot, sőt a megmun­kálás módját is. A megmunkálhatóságon múlik felhasználhatósága az adott területen, hogy az épület belső vagy külső részére kerüljön stb. A továbbiakban a kövekkel mint hom­lokzatburkolati anyagokkal foglalko­zunk (6.1. – 6.3. ábra).

6.1. ábra. A fa homlokzati nyílászárók­kal, esetleg fazsindelyes fedéssel ké­szült épület nagyobb homlokzati kő­felülete jól illeszkedik a természetes környezetbe.

6.2. ábra. Az idomított kövekből készített lábazati fal elegáns megjelenést kölcsönöz a hagyományos építésű épületnek.

6.3. ábra. Természetes formájú kövekből épített kőfal.

A szárazon kapcsolt kerámialapokból készített homlokzatburkolatoknak alig egy évtizedes múltjuk van. A technológiát nyugati gyártók fejlesztették ki, nagy keménységű és szilárdságú fagy­álló elemekhez. Az így rögzített kerá­mialapok 30-120 cm él méretűek és 0,18-1,44 m² felületűek. A szárazkapcsolású burkolatok álta­lában 8-12 mm-es szerelési fugával készülnek, épületenként egységesen ±2-2 mm mérettűréssel.

A kerámialapok mérete: 300, 450, 600, 750, 900, 1050, 1200 mm, vastagságuk pedig: 0,30-0,50 m²-ig 10-11 mm 0,50-1,00 m²-ig 11-12 mm 1,00-1,44 m²-ig 12-13 mm.

Hálós méreten soha nem a lapmére­teket, hanem mindig azok fugával nö­velt értékét értjük. Például egy 600×900-as gyártási méretű lap tulajdonképpen 590><890mm-es (±2-2mm mérettűrés­sel). A lapok rendelési méretei, oldal­arányai 1:1-től 1:2-ig változnak, ami annyit jelent, hogy 120 cm magas lap legkisebb szélessége 60 cm lehet. A homlokzati burkolólapok felülete általában mázas felületű, a színek a mély tónusoktól a pasztellszínekig szé­les skálán megtalálhatók, egészen a szórt (pettyes) változatig. Nyers, máz nélküli felületű lapok külön megren­delésre készülnek.

Szerelt kerámiaburkolatú homlokzatok tervezése

A kiválasztott burkolóelem szélességi és magassági mérete, valamint méret­hálója alapvetően meghatározza az épü­let karakterét és homlokzati nyílászá­róinak elhelyezését. Például 60 cm-es szélességű mérethá­lóban a nyílások szélessége 60, 120, 180,240 cm, a különbség mint pillér és falsáv ugyancsak az előző méretlépcső alapján számítható.

A 75 cm-es magassági mérethálóban a 3,0 m-es szint­magasságú épülethomlokzatnál az ab­lak és a mellvédfal méretei 2×75 cm, vagyis 1,5-1,5 méter. Az indítószintet (földszint) úgy határozzuk meg, hogy a függőleges mérethálóból lehetőleg ne kelljen kilépni. Az alsó szint gyakran nagyobb magasságú nyílászáróinál az optikai „csalás” módszeréhez folya­modhatunk, így a korrekciós lehetőség, 1-2-3 sornál +1,5 cm soronként, nem lesz feltűnő, sőt hatásos megoldás jöhet létre.

A rögzítéseket a szélteherre feltétlenül méretezni kell. Alapvető követelmény a legalább négypontos függesztés, de nagyobb elemeknél hat- vagy nyolc­pontos függesztés is szükséges lehet. Igen fontos a felületi csapadék elve­zetése és homlokzaton kívülre juttatása. E burkolási módnál legelterjedtebb a nyitott hézagos beépítés, ahol a felületet érő csapadék a beépített lapok kül­ső és belső oldalán egyaránt levezet­hető. Emiatt azonban nem készíthető vízszintes irányú rögzítő hevederezés, hiszen megakadályozná a csapadék el­vezetését. Meg kell tervezni az alsó kivezetést és a szellőztető szabad nyílás méretét, a nyílások, a szemöldökök és a könyöklők kapcsolatát, hogy a már említett mérethálón kívülre maximum a lap vastagság kerüljön úgy, hogy az is rendszerben maradjon.

Szerelt kerámia­burkolatok készítése

A burkolatok tervezett mérethálójának függőleges koordinátái alapvetően meg­határozzák a tartóváz helyét. A tartóvázak burkolattal találkozó felületénél kizárólag alumíniumprofil alkalmazha­tó, az oxidáció miatt. A fali konzolok, ill. a kapcsolóelemek és profilok készül­hetnek horganyzott acélból is, a meg­felelő távolságtartás figyelembevéte­lével. A távtartó rétegében kell elhe­lyezni, ill. kialakítani a hőtechnikai mé­retezés alapján szükséges hőszigetelő lemezt és a szellőztető légrést. A szellőztető légrés elméletben (a nyitott fugák miatt) már megoldaná a mögötte levő páradiffúzióból adódó problémákat, gyakorlatilag azonban mégis szükséges legalább 4-6 cm-es szabad járat a már említett felületi csapadékvíz elvezetése és a vízszintes nyíláson bejutó csapóeső csillapítása miatt.

A hőszigetelés és a lapburkolat között szükséges légrés mérete: 4 m homlokzatmagasságig 4 cm 4-10 m homlokzatmagasságig 5 cm 10 m homlokzatmagasság felett 6 cm Amennyiben valamely oknál fogva (pl. sarok vagy ablakszemöldök-kiváltás stb.) vízszintes hevederezés is szük­séges, úgy a fekvő heveder hátsó síkja és a hőszigetelés közötti szűkített járat legalább 2-3 cm méretű legyen (5.113-5.114. ábra).

5.113. ábra. Szárazon szerelt kerámiabur­kolat szellőztető légrés nélkül, ahol a fal páradiffúziós igényeit a szerelési rések biztosítják (kizárólag csapadéktól védett helyen alkalmazható) A talpas hevederes kapcsolás; B fúrt (köz­vetlen) dübeles kapcsolás; C lapok sarus kap­csolása.

5.114. ábra. Fémvázhoz kapcsolt kerámia­burkolat beépítésének menete a készre szerelt – légjárattal ellátott – vázszerke­zetre 1 ideiglenes illesztő ragasztás; 2 a saruk fú­rással, majd dübeles kapcsolással kapcsolják a burkolóelemet.

A készítés sorrendje:

• a tervezett mérethálónak megfe­lelően a függőleges tartóváz kitű­zése a falfelületen,
• falfúrás, dübeles konzolok beépí­tése,
• a tartóváz szerelése,
• a hőszigetelés beépítése tárcsás kap­csolással,
• a technológiai vezetékek és egyéb szerelvények (pl. reklámtáblák és világítási vezetékek védőcsövei) beépítése,
• a kerámialapok vízszintes sorainak kitűzése,
• a kerámialapok kapcsolt szerelése,
• a felület tisztítása. Homlokzatburkolat alatt gázvezetéket vezetni szigorúan tilos, még kereszt­irányú átvezetés is csak védőcsőben lehetséges!
• A lapok a vázhoz, ül. kapcsolóelem­hez:
• sarus kapcsolással,
• ragasztott saruzással és
• a furatokon keresztüli csavarozással kapcsolhatók.

A sarus kapcsolás (ez a legelterjedtebb) az egyenletes hézagoknak köszönhető­en lehetővé teszi a beépítés közbeni egyszerűbb korrekciókat. Az esetleges – pótlásos – csere viszont sokkal körülményesebb és bonyolultabb. Sarus kapcsolásnál a tartóelemeket lemez­csavarokkal vagy popszegecseléssel kapcsolják a vázhoz, az építés ütemé­nek megfelelően. Az elemek vázhoz való kapcsolásánál a kapcsokon kívül a fém és kerámia közötti néhány mm-es rést a lap behelyezésekor tartósan rugalmas, jól tapadó anyaggal kell ki­tölteni patronból – kinyomó pisztollyal -, 5-8 mm-es szélességben, az illesz­kedési hossz felében szakaszosan.

E tömítő- (ágyazó-) rétegre a homlokzati zajok tompítása és a kapcsok (támasz­tott) merev tartása miatt van szükség. Az ágyazó anyag tapadási szilárdsága a függesztés (és szélteher) terheinél nem vehető számításba. A támasz tapaszo­lásának a homlokzatot érő sérüléseknél van további szerepe, mert így az üté­sekből eredő feszültség nemcsak a kap­csolási (kemény) ponton, hanem a lágy és enyhén rugalmas rétegben oszlik szét a vázon (5.115.-5.119. ábra).

A ragasztott kapcsolás abban külön­bözik az előzőtől, hogy a láthatatlan függesztő sarukat a lapok mögött helye­zik el a kerámialap hátoldalára, és nagy kötési (tapadási) szilárdságú gyorsra­gasztóval ragasztják fel. Ez a technoló­gia szükségessé teszi a kereszthevede­rezést, mert erre helyeződik át a kapocs­elem terhelése. A függőleges hordo­zóváz elhelyezése azonban nem kötött, mert a függesztési terheket a vízszintes vázelem hordja. A tapadó- (ragasztott) korongos kapcsolásnál a váztól való távtartást a menetes csatlakozás, az eset­leges magassági korrekciót pedig a ka­pocs felső részébe épített szintbeállító (csavar) biztosítja.

5.115. ábra. Kerámialap sarus kapcsolása függőleges fém vázszerkezethez.

5.116. ábra. Kerámialap homlokzati burkolás sarus kapcsolással: a szellőzést (és csapóeső-vízelvezetést) biztosító légjáratot a függőleges tartóprofil biztosítja.

5.117.ábra. Szárazon szerelt kerámia hom­lokzatburkolat felületi profilvázának ún. vendégprofilos kapcsolása (kisebb hőhíd) kedvezőbb hőtechnikai értéket ad. A függesztés egy talpas és négy, elem kapcso­lására alkalmas saruval – popszegecs ­rögzítéssel történik; 1 kerámia burkolólap; 2 rugalmas kitöltő ­massza; 3 fuga; 4 saru; 5 hordozó aluváz; 6 popszegecs; 7előfurat; 8 talpelem; 9 csa­varos kapcsolás; 10 légrés; 11 hőszigetelés (pl. THERWOOLIN).

5.118.ábra. Kerámialap sarus kapcsolása homlokzati burkolatnál a teherhordó alu­míniumprofilú hordozóvázhoz 1 kerámialap; 2 fuga (rés); 3 kapocselem; 4 talpcsavarozás (vagy popszegecs); 5 hordozóváz; 6 műanyag profil (UV-álló); 7 függesztő kengyel; 8 légrés; 9 hőszigetelés (pl. THERWOOLIN); 10 főfal.

5.119. ábra. Homlokzati kerámialap sarus kapcsolása profilozott burkolati vázhoz teleszkópos (konzolos) kapcsolással 1 kerámialap; 2 műanyag támasz; 3 kala­pácssaru; 4 hordozóváz; 5 konzol; 6 teleszkóp; 7 kapocselem; 8 talp (dübeles kapcsolással); 9 hőszigetelés (pl. THERWOOLIN).

5.120. ábra. Sarus és ragasztott kapcsolás­sal készülő alumíniumvázas homlokzati kerámiaburkolat.

5.121. ábra. Ragasztott kapcsolású hom­lokzati kerámiaburkolat függőleges és víz­szintes hordozóvázzal 1 kerámialap; 2 támasztó- (és fogadó-) ko­rong; 3 speciális nagy szilárdságú ragasz­tás; 4 csavarmenet; 5 belső menetes csonk; 6 szán; 7 keresztváz; 8 tartóváz; 9 szere­lőtalp.

Az elemek cseréje e megoldásnál a leg­egyszerűbb, esztétikailag pedig – a szabad rések árnyékképének köszön­hetően – jó rajzolatú homlokzatnál igen előnyös (5.120.-5.121. ábra). Csavaros kapcsolásnál a függőleges hevederek perembordázata biztosítja a fúrt kapcsolást. Készítésekor a fémváz és a burkolati lapok közé általában ru­galmas műanyag lemez kerül, az egyenletes felfekvés és rugalmas kapcsolat érdekében.

Készítésénél – hasonlóan a sarus megoldáshoz – a függőleges tartóváz (pontos) vonalbani elhelyezése és stabilitása alapvető fontosságú. A beépítési munkafázisban a lapokat a helyszínen, speciális fúróval fúrják, majd a furatokon keresztül kapcsolják csavaros kötéssel. (Kisebb lapok pop­szegeccsel is rögzíthetők, ezek azon­ban szegényes látványt adnak. A kapcsolóelemeket úgy kell az előre elké­szített furatba becsavarozni, hogy a műanyag alátét közbeiktatásával fém a kerámiával ne érintkezzen, még teljesen megszorított állapotban sem (5.122-5.124. ábra).

122. ábra. Homlokzati burkolat készítése gyári furatokkal ellátott, különböző ala­kúra formázott mázas elemekből a négy­zetestől a téglányon keresztül a hódfarkú változatokig (német példa).

123 ábra. Kerámiaburkolat csavaros kap­csolása függőleges hordozóvázhoz 1 kerámialap; 2 rés; 3 dugós műanyag alátét; 4 csavar; 5 lágy műanyag lemez; 6 teherhor­dó váz; 7 dübel és távtartó; 8 csavar; 9 hő­szigetelés (pl. THERWOOLIN).

124. ábra. Kapcsolófurat készítése a hor­dozó fémvázba az előre fúrt kerámialapon keresztül, csavaros burkolatkapcsolásnál a – b) a furatkészítés fázisai.

Lécvázra kapcsolt kerámiaburkolatok

Homlokzati falburkolatok is készíthe­tők a tetőfedésekhez készített lécezés­hez hasonló lécvázra. Előfordulnak különleges, tégla- és kerámia alapanya­gú burkolatok is, kapcsolt és szegezett kivitelben egyaránt. A legegyszerűbb lécvázas szerkezetre szegezéssel és kampózott kapcsolással szinte bármilyen lap rögzíthető, így lét­rehozható egy többé-kevésbé időtálló felület. A számtalan példából látható néhány az 5.125.-5.128. ábrákon.

5.125. ábra. Csavaros kapcsolású kerámia homlokzatburkolat zárt (hézagmentes) fu­gákkal, kiegészítő műanyag vagy színes­fém látszatprofillal); a) vízszintes hézagok zárása; b) nézet.

5.126. ábra. Extrudálással készülő pro­filozott és üreges kerámiaburkolat lécváz­hoz kapcsolva (francia példa).

5.127. ábra. Üreges kerámialap homlokzati burkolat szellőztetett légréssel, fa vázhe­vederhez lemezkapocs-rögzítéssel 1 extrudált kerámiaelem; 2 rés (fuga); 3 réz­lemez kapocs; 4 szegezés (vagy facsavar); 5 műanyag (tekercses) szalag; 6 faheveder; 7 hőszigetelés; 8 papucselem; 9 furat; 10 szegezés; 11 facsavar; 12 dübelezés.

5.128. ábra. Üreges és hornyolt homlokzati kerámiaburkolat függőleges hevederezéssel 1 burkolóelem; 2 műanyag – látszó – szalag; 3 kapocselem; 4 faheveder; 5 horony; 6 pa­pucselem; 7 dübeles kapcsolás.

5.129. ábra. Különleges kettős kampózatú téglány homlokzati burkolóelem lécvázra akasztva a) nézet; b) metszet (holland példa).

5.130. ábra. Hódfarkú vagy téglány homlokzati cserépburkolat; sarkok, élek szegőcserép-takarással a) falfelület sarokkal; b) falfelület ablakkal.

5.131. ábra. Hódfarkú vagy téglánycserép hézagjáratos homlokzati burkolása 1 cserépelem; 2 lécheveder; 3 távtartó a cse­rép felhelyezéséhez.

5.132. ábra. Homlokzatburkolat hullámos felületű sajtolt cseréppel.

5.133. ábra. Homlokzatburkoló sajtolt agyagcseréppel és szellőztetett homlok­zati légréssel 1 tetőcserép; 2 szegezés; 3 tetőléc; 4 légrés; 5 hőszigetelés (pl. THERWOOLIN); 6 hálós szalag (vagy perforált); 7 heveder; 8 lemez­gallér; kiszellőzővel; 9 lemezkönyöklő (vég); 10 könyöklő faváza; 11 csupasz lemez; 12 fel­hajtott lemezkönyöklő (vég); 13 ablakkeret­bádog; 14 ablak; 15 kerettartó (bak); 16 vízorr-lemez; 17 látszó szemöldökfa; 18 légjárat; 19 ereszdeszkázat (ritkított); 20 ereszcsa­torna.

5.134. ábra. Cseréptető és homlokzati cse­répburkolat tetőfelépítménynél 1 cserépelem; 2 szellőzőcserép; 3 lécezés; 4 kezdő hevederfa; 5 légjárat; 6 támasztó hevederfa; 7szálas hőszigetelés (pl. THER­WOOLIN); 8 főfal; 9 bádogszegő; 10 poli­sztirollemez hőszigetelés vakolt felülettel (pl. AUSTROTHERM); 11 tetőzet; 12 kiszellőzés; 13 perforált lezáró; 14 légjárat; 15 szegezés.

A kerámiaburkolatok készülhetnek ágyazó habarcsba rakva, vagy speciális ra­gasztóval felragasztva. A felhasznált anyagok és a burkolat rétegfelépítése mindkét módszernél más és más. Hagyományos burkolásnál a burkoló­lapok felrakásához ágyazó habarcsot használunk.

Tégla- és betonfalak esetén az aljzatot vakolással, a vakolatréteg felhordásá­val készítjük. A vakolatok készülhetnek egy vagy két rétegben, ezt a falak függőlegessége határozza meg. Az egy réteg­ben felhordható vakolatréteg vastagsága általában 10-12 mm, nagyobb vastag­ság esetén a kiegyenlítő vakolatot több rétegben kell elkészíteni. Igen fontos a vakolás előtt a felületet előkészíteni, amit a vakolandó felület tisztításával kell kezdeni. Téglafalak esetén a hézagokból ki kell kaparni minden szennyeződést, és a falsíkból kiálló habarcsrészeket le kell verni, ezután – közvetlenül a va­kolás megkezdése előtt – a felületet jól meg kell locsolni. Tisztítás után a téglafelületet híg ha­barccsal kell befröcskölni (gúzolni), ezt követi a vakolás. Betonfelület esetén a tisztítás és a vizes locsolás elvégzése után a felületet híg cement lével kell befröcskölni.

A gipsz- és a fa-, esetleg fémfelületek burkolását a hagyományos burkolatké­szítési eljárásokhoz egészen másho­gyan kell előkészíteni, mint a tégla- és betonfelületeket. Ezekre az anyagokra a vakolat nem hordható fel közvetle­nül, ezért szigetelés után rabichálót kell közbeiktatni. A rabichálót (20-25 mm lyukbőségű, 1-1,5 mm vastagságú hor­ganyzott drótháló) a falhoz kell erő­síteni, majd híg cementhabarccsal kell befröcskölni. Az így előkészített felü­letre a burkolat hagyományos módszer­rel, ágyazó habarcsba vagy az elkészült vakolatra ragasztva egyaránt felrak­ható. A vakoláshoz jó minőségű ha­barcs (Hvb 7 jelű) szükséges.

A falburkolatok felületének utólagos kiegyenlítéséhez célszerű műgyanta-adalékos, előre gyártott habarcsot használni, ilyenek pl. a MAPEI és MURE-XIN ragasztók. A homlokzati burkola­tokhoz minden esetben „fagyálló” ragasztót alkalmazzunk.

Kerámiaburkolatok ragasztása habarccsal

Homlokzatburkolatok tömör és pórusos szerkezetű kerámiatermékekből egy­aránt készíthetők. A tömör szerkezetű lapok fagyállóak, kevés vizet szívnak fel, ezért a burkolólapokat felrakás előtt nem kell áztatni. A pórusos szer­kezetű kerámialapok nem fagyállóak. Mivel a lapok hátlapja nedvszívó, ezért felrakás előtt áztatással kell gondos­kodni a telítettségükről. Ennek hiányá­ban a burkolólap elszívja a habarcs kö­téséhez szükséges nedvességet, aminek következtében a habarcs tönkremegy, a nedvességhiány miatt „elég”, porlik, tapadása, szilárdsága nem megfelelő, és a burkolat a faltól vagy a habarcstól elválik.

A nem fagyálló, mázas kerá­mialapokat a felrakás kezdete előtt 8-10, egyes lapokat pedig – a gyártó elő­írása szerint – 24 órára tehát vízbe kell áztatni. Az áztatás alatt a burkolólapok színe sötétebb lesz, egyes lapok folto­sodnak, aminek a lapok egyenlőtlen vízfelszívó képessége az oka. Kiszá­radás után a foltok eltűnnek, és a lapok visszanyerik eredeti színüket.

Burkolás előtt

A burkolat felrakása előtt a homlokzati felületet portalanítani és előfröcskölni (gúzolni) kell. A jó kötéshez érdemes a falat burkolás előtt híg cementes mész­habarccsal bevonni, aminek meghúzása után (ha már nem folyik, hanem tapad) megkezdhető a lapok felrakása. Téves az, hogy az előfröcsköléshez híg cement­tej kell, mert a cement filmréteget ké­pez a homlokzaton, ami akadályozza a fal „lélegzését”. Ez a folyamat és az anyagok különböző homogenitása idő előtti leválásokat okozhat.

A homlokzatburkolást a kitűző lapok elhelyezésével kell kezdeni, amelyeket úgy kell felrakni, hogy a burkolóléccel elérhetőek legyenek. A kitűzést vízszin­tesen, a szélső lapok beállításával kezd­jük, majd zsinór segítségével a közben­ső kitűző burkolólapokat helyezzük el egymástól kb. 1,0 m-re. A vízszintes sík meghatározása után be kell állítani a függőleges síkot is, és csak ezután következhet a falburkolat felrakása.

Burkolólapok felrakása

A burkolólapok felrakásához szüksé­ges habarcsot úgy kell kőműveskanál­lal a lap hátoldalára teríteni, hogy a habarcs az egész lapot befedje, majd három oldalélről kb. 45 fokos szögben levágjuk a habarcsot. Ezután a lapot ráhelyezzük a falfelületre úgy, hogy a lapnak az az éle legyen felül, amelyről nem vágtuk le a habarcsot. Mivel a felrakás után mindig szükséges némi helyreigazítás, a habarcsvastagság né­hány mm-rel több legyen a lapon, mint amennyi a végleges szintvastagság mi­att kellene. Ez a habarcstöbblet ad lehetőséget a tömörítésre, a síkba veregetésre, ami egyúttal a burkolat szi­lárdságát is fokozza. A helyreigazítást, beveregetést egy-két határozott moz­dulattal kell végezni, mert többszöri, apró ütögetésre a habarcsból a víz ki­csapódik a felületre, és a lap megcsúszik.

Ellenőrzés egy sor felrakása után

Egy sor elkészülte után mindig ellen­őrizzük a sor vízszintességét, az eset­leges igazításokat a hézagba helyezett fa- vagy műanyag ékekkel kell elvégez­ni. A lapok felrakásakor 2-4 mm-es hézagot kell hagyni, vízszintes és füg­gőleges irányban egyaránt. Az elké­szített lapsor ellenőrzése és a lapok beveregetése után a felső élre kinyomó­dott habarcsot spatulával levágjuk, a hiányosságokat pedig pótoljuk úgy, hogy a sorok éle mindenütt telt és tö­mör legyen.

Ezt követően ellenőrizzük a burkolat síkját úgy, hogy a burkolólécet a kitűző-lapokra és az elkészített burkolatra át­lósan ráfektetjük. Az észlelt hibákat ki kell igazítani. Ezt az ellenőrzést vízszin­tes irányban is többször el kell végezni. Nyitott hézagos burkoláskor a burkoló­lapokat hálósán rakjuk fel. Az egyen­letes hézagszélesség tartásához a terve­zett hézagmérettel azonos vastagságú műanyag fugakereteket helyezünk el távolságtartóként. A függőleges héza­gokat – a lapok felrakásakor – a spa­tula élével igazítjuk a kívánt széles­ségre. Az egyenes vonal betartását bur­kolóléccel vagy függőónnal folyamato­san ellenőrizni kell. A burkolat felületét minden sor felrakása után, több irányban is ellenőrizzük, hogy a síkbeli elté­réseket elkerüljük, mert a fény hatására a burkolatok legkisebb síkbeli eltérése is feltűnő, ami a burkolati munka minő­ségét rontja (5.105. ábra).

5.105. ábra. Kerámia falburkolat ragasz­tóhabarcs réteggel, mély és rugalmas ki­töltésű fugákkal a) pirogránit; b) majolika falburkolati részlet; 1 közbenső elem; 2 sarokelem, pozitív; 3 sarok­elem, negatív; 4 ragasztóhabarcs; 5 rugalmas fugázó; 6 homlokzati fal.

Kerámiaburkolatok készítése ragasztással

A 90-es évektől kezdve széles körben elterjedt a falburkolatok vakolt alap­rétegre való ragasztása cement- vagy műgyantabázisú, előkevert, száraz- és kétkomponensű ragasztókkal egyaránt. Ragasztott falburkolatokhoz sem a tö­mörebb fagyálló, sem a pórusos, nem fagyálló kerámialapokat nem kell víz­ben áztatni, sőt nem is szabad, mert a műgyantahabarcsok kötését és tapa­dását a víz gátolja, illetve a ragasztót folyóssá teszi.

A vízzel hígítandó ra­gasztóanyagokhoz csak a csomagoláson levő alkalmazási útmutatóban előírt víz­mennyiséget szabad hozzákeverni. A ragasztott homlokzati burkolatok alatti fal felülete tökéletesen sík legyen, mert a méreteltérések a 2-4 mm vastagságú ragasztóréteggel már nem korrigál­hatók. Ragasztott burkolat készíthető beton-, vakolt tégla- vagy fafelületre egyaránt, a felületek előkészítése azon­ban igen gondos munkát igényel. Jó minőségű burkolat csak száraz, tiszta felületre, megfelelő minőségű és típusú ragasztóval készíthető.

A burkolás első munkafázisa a felület előkészítése

A megfelelő ragasztóanyag­ból kisebb mennyiséget előkészítünk, és ezzel vékony rétegben átkenjük, gletteljük a falfelületet. Ez a réteg gyorsan megköt, és megalapozza a jó tapadást a ragasztóréteg és a fal között. Ezután a lapok felragasztásához keverjük meg az anyagot, de mindig csak annyit, amennyi 30 perces munkához elegendő, mert a műgyanta-adalékos ragasztók gyorsan kötnek, ezért nagyobb adag nem hasz­nálható fel, mert a kötés megkezdődik.

A ragasztóanyagot mindig a fal felü­letére kell felhordani fogas kenőlappal, ha azonban vastagsági korrekció is szük­séges, akkor a lapok hátoldalát is be kell vonni kiegészítő ragasztóhabarccsal. A ragasztóréteg vastagsága a kenőlap fo­gainak méretével szabályozható. A falfelületre hordott ragasztót a kenőlap (spatula) fogas részével azonos vastag­ságúra szétterítjük (lehúzzuk), majd a burkolólapokat enyhén nyomva felhe­lyezzük. Csak akkora területet vonjunk be egyszerre ragasztóval, amekkorára a lapokat a ragasztó kötése előtt fel tudjuk hordani. A burkolólapok vízszintességét és függőlegességét folyamatosan, a ra­gasztóanyag megkötése előtt ellenőriz­zük, és az észlelt hibákat azonnal iga­zítsuk ki.

Kismozaik készítése

A kismozaik készítése hasonló a kerá­miaburkolatéhoz. A burkolásra előké­szített felületet Hvb 7 minőségű habarccsal be kell vakolni, és erre kell ragasztani a mozaikot. A kismozaik ál­talában papírra ragasztottan, táblásítva kerül forgalomba. Készülhet a táblásítás úgy is, hogy a lapok tapadó felületét vízálló ragasztóval gyárilag ragasztják üvegszövetre.

A táblásított elemeket egymáshoz csat­lakoztatva helyezik el, ügyelve arra, hogy az egymás mellé helyezett táblák közötti hézag a táblásított mozaikele­mek közötti hézagtávolságokkal azonos méretű és helyzetű legyen, hogy a héza­gok folyamatosan fussanak a teljes felü­leten. A mozaiklapocskákból figurális vagy egyéb minták is kialakíthatók, eh­hez azonban a mintát gondosan kell tervezni, és az előre eltervezett felrakási mód szerint kell felragasztani a részegy­ségeket.

A kismozaik felrakása után a szinteket a fal síkjának megfelelően ki kell igazí­tani, és a lapocskákat összefogó papírt a felületről le kell mosni. Ezt követi a végleges beigazítás és a hézagolás. A törtlapos padlóburkolatokhoz hason­lóan homlokzati burkolatok is készít­hetők tört lapokból. A törtlap falburkolat azonban csak akkor szép, ha ké­szítéséhez gondosan összeillesztett, ép élű elemeket használunk, amelyek élét szükség szerint csiszolni is kell. Eltérő színű lapok használata esetén a színek harmonikus összhangját előre meg kell tervezni.

A törtlap burkolat készítésekor a hom­lokzatra felhordott friss vakolatba a lapocskákat egymáshoz illesztve, eny­hén be kell nyomkodni, és egy-egy fe­lületrész elkészülte után sulykoló fával egyenletesen sima felületűre kell ütö­getni (5.106.-5.107. ábra).

5.106. ábra. Homlokzati kerámiaburkolat­hoz a ragasztóréteget a legalább 1 napos alapvakolatra speciális fogazott lehúzóval kell felhordani.

5.107. ábra. Vastagabb ragasztórétegekhez a lapokra is kell ragasztóanyagot kenni.

Kerámiaburkolatok hézagolása

A homlokzati burkolatok hézagrajzai többféleképpen, kötésbe rakva és háló­sán, valamint vegyesen, zárt és nyitott hézagokkal egyaránt készíthetők. A korábban szinte egyeduralkodó zárt hézagos burkolás mára szinte feledésbe merült, egyrészt minőségi szempontok, másrészt az igényesebb felületek elő­térbe kerülése miatt. A homlokzati felületre ragasztott kerámialapok más keménységűek, ill. tömörségűek, mint a közvetítő- (ragasztó-) réteg és a burkolandó fal anyaga.

Ezek az eltérő és egymástól függetlenül változó hőmér­sékletű szerkezetek eltérően reagálnak a környezet hatásaira, a dinamikus rez­gésekre és az épületmozgásokra. Fel­mérések bizonyítják, hogy tömör héza­gokkal készített burkolatok 5-10 éven belül legalább a felületek 1/10-részé-ben leválnak a falról. Ennek oka több­nyire éppen a tömör, ún. támaszkodó zárt fuga. A mozgások lehetőségét bizto­sító nyitott fugák esetén ez az arány jóval kedvezőbb, amit természetesen befolyásol a fuga tömörsége, ill. a fu­gázó anyag keménysége és/vagy rugal­massága is.

Nyitott hézagok kialakításával – túl a tartóssági és javíthatósági előnyökön – esztétikusabb felület hozható létre, és a lapok méretpontatlansága is kevésbé vehető észre. A nyitott hézagokhoz általában színes hézagoló habarcs szükséges, a hézag szélessége az alkalmazott falburkoló lap méretétől és a falrész lapkiosztásától függ. Kerülni kell a vé­kony csíkok toldását, és a hézagszéles­ség helyes megválasztásával is töreked­jünk arra, hogy lehetőleg vágás nélküli, teljes lapokat építsünk be. A nyitott hé­zag egyenletes szélessége megfelelő vas­tagságú műanyag távtartóval, műanyag zsinórral vagy üvegcsíkkal biztosítható. A műanyag távtartókat a hálósán rakott burkolólapok sarkainál kell elhelyezni.

A kerámiaburkolatok hézagolhatók:

• híg cementtejjel,
• finom fugázó cementhabarccsal,
• készfugázókkal.

Cementtejjel való fugázáshoz tiszta és csomómentes (friss) cementet kell víz­zel elkeverni, amíg a kívánt konziszten­ciát, ill. bedolgozhatóságot elérjük. A cementtejes fugázáshoz általában fehércementet használnak, sötétebb szí­nű felületekhez azonban szürke vagy 554-es, mélyebb tónusú cement is szó­ba jöhet. A cementek oxidfestékekkel színezhetők, természetesen az ésszerű határokon belül, és legegyszerűbben a fehércementtel. Cementtejjel maximum 2 mm széles és kizárólag zárt fugák készíthetők, elsősorban kis felületeken. A finom fugázó cementhabarcs alap­anyaga azonos az előzőével, a különb­ség az, hogy a cementpépbe finomszem­csés kvarc homokot vagy kőlisztet kell keverni. A fuga vastagsága 2-3 mm lehet.

A készfugázók bármilyen típusú, 0-15 mm méretű hézagok ingázására al­kalmasak. A hézagoló anyagot a fugázás üteméhez igazodva kell vízzel keverni. A keverési arány a fúgázó anyagok gyári csomagolásán megtalálható. A MAPEI és a MUREXIN fugázók egyaránt al­kalmasak a jó minőségű fugázáshoz. A kimért vízhez folyamatos keverés köz­ben kell adagolni a keverési arány sze­rinti kötőanyagot. A tejfölsűrűségűre kevert hézagoló anyagot gumilappal kell a burkolat felületére hordani, majd a hézagokat egyenletesen ki kell tölteni. Ahhoz, hogy a burkolt felület hézagai tökéletesen telítettek legyenek, a hézagolási folyamatot rövid időközönként meg kell ismételni. Meghúzás után a hézagoló anyagot a felületről puha szivaccsal és ronggyal le kell tisztítani, a felesleges anyagot úgy ledörzsölve, hogy a hézagok teljesen kitöltöttek ma­radjanak.

5.108. ábra. Dilatált homlokzati kerámiaburkolat-mező készítése (homlokzati nézet) 1 kerámiaburkolat; 2 ablak; 3 dilatáció; 4 befordított él dilatáció; 5 vízmentes könyöklőburkolat.

Dilatációs hézagok kialakítása

A dilatációs hézagok helyes kialakítására különös gondot kell fordítani, mert gya­korlatilag minden dilatál, azaz mozog. Elmondható, hogy az épületkárosodások oka 90%-ban dilatációs eredetű.

A mozgások oka lehet:

• hőhatás,
• terhelés,
• vízfelvétel – kiszáradás,
• kémiai folyamat,
• geológiai mozgás,
• rezgés stb.

A különféle felületeken, illetve anya­gokban tapasztalható repedések tulaj­donképpen spontán dilatációk, a kiala­kított dilatációs hézagok pedig beter­vezett repedések. A ragasztott kerámiaburkolatokat teljes ragasztó- és hordozó- (habarcs-) réte­gével együtt dilatálni kell az 5.4. táb­lázat szerint.

5.4. táblázat. Dilatációs táblák mérete m²-ben:

A dilatációs táblaméret gondos megha­tározása különösen nagyjelentőségű dé­li oldalak esetén, mert a hő terhelés nagy­sága és az ebből adódó mozgás sokkal intenzívebb, mint pl. északi oldalakon. A köztes értékeket (DNy, ÉK) arányosítás­sal kell meghatározni. A 10 dm²-nél na­gyobb felületű lapokat habarcsos kap­csolással már ne építsük be, ezek csak sá­vos, max. 2 soros beépítésben és (vagy) szárazkapcsolással rögzíthetők. A dilatációs fuga mélysége a teljes bur­kolattal azonos mélységű (ragasztó- és hordozóréteggel együtt), szélessége 4-8 mm-nél kisebb legyen a következők szerint,

Ezek:

• 6-10 m² táblaméretig 4-5 mm,
• 10-14 m² táblaméretig 5-6 mm,
• 14-18 m² táblaméretig 6-8 mm hézagszélesség szükséges.

A kitöltő fugázó anyagnak UV-állónak, rugalmasnak és vízmentesnek kell len­nie. A dilatációs hézagot a teljes mélységtől a lapburkolat fél vastagságáig szabad kitölteni, mert nyáron a táblák tágulása miatt a tágulási fugák teljesen kitöltődnek, teljes szintbe fugázás ese­tén pedig egyenlőtlenül kitüremkednének (5.108. ábra).

Szellőztetett burkolatok

A rétegelt homlokzatok közé tartozó szellőztetett kerámiaburkolatok készí­tése nem tartozik az egyszerű feladatok közé (5.109. ábra).

5.109. ábra. Szellőztetett kerámialap homlokzatburkolat 1 kerámialap; 2 dilatáció; 3 ragasztóhabarcs réteg; 4 rabic hordozóréteg; 5 hegesztett acélháló; 6 szellőztetőcső (drén); 7 hőszigetelés; 8 homlokzati téglafal.

A szellőztetett homlokzatburkolat első­sorban szálas anyagú külső hőszigete­lése dübeles technikával rögzíthető a falra úgy, hogy a szellőztetőjáratul szolgáló dréncső egyszerűen beépíthe­tő legyen. A burkolati hordozóréteget egy feszített acélháló és rabicháló össze­kapcsolásával kell kialakítani, m-en­ként 4-6 beépített konzolhoz felfüg­gesztve (5.110.-5.112. ábra).

5.110. ábra. Hőszigetelt homlokzati kerá­miaburkolat hordozóréteggel (szellőző­csöveken keresztül felvett metszet) a) egyoldali cső és laza hőszigetelő kapcso­lattal; b) 2/3 oldali szellőzőcső/hőszigetelés kapcsolással; 1 bordás tapadó felületű kerámiaburkolat; 2 ta­padó borda; 3 ragasztóhabarcs; 4 rugalmas fugázás; 5 rabic hordozóréteg; 6 hegesztett acélháló; 7 tartókonzol; 8 szellőztető dréncső; 9 hőszigetelés.

5.111. ábra. Hőszigetelt és szellőztetett homlokzati kerámiaburkolat, hordozóré­teggel 1 kerámialap; 2 tapadó borda; 3 ragasztóha­barcs; 4 rugalmas fuga; 5 rabic hordozóréteg; 6 hegesztett acélháló; 7 konzol; 8 kibetonozás; 9 dréncső; 10 perforált felület; 11 hőszigetelés; 12 főfal.

5.112. ábra. Hőszigetelt homlokzati bur­kolat hordozóréteggel, szellőztetés nélküli megoldás – páratechnikai szempontból azonos a normál kerámiaburkolattal 1 kerámialap; 2 fogazás; 3 ragasztóréteg; 4 rugalmas fugázás; 5 rabic hordozóréteg; 6 hegesztett acélháló; 7 kibetonozás; 8 kon­zol; 9 rabicháló; 10 polisztirol hőszigetelés; 11 HERATEKTA hőszigetelés; 12 főfal.

A készítés menete a következő:

• a téglafelület letisztítása,
• a konzolok beépítése,
• a hőszigetelés dübeles kapcsolása,
• a hegesztett acélháló felfüggesz­tése a konzolokra,
• a szellőztetődréncsövek behúzása (a csövek felületén 1 m-enként 20-30 cm²-es furat szükséges),
• stabilizálás (kikötés huzalokkal) és a rabicháló kifeszítése,
• a dilatáció helyének kitűzése és a dilatációs betét behelyezése (max. 2-5 cm-es oldalirányú pontossággal),
• a lövellt beton rabic nagy nyomással való felhordása osztályozott anyag­ból, 2-5 cm vastagságban,
• az alapvakolat (mint hordozóréteg) felületének kiegyenlítése,
• a kerámiaburkolat (vékony) ragasz­tása,
• a fugázás,
• a dilatációs rés kitöltése,
• a felület tisztítása.

A szellőztetett kerámiaburkolatok dila­tációs helyei az 5.4. táblázat alapján határozhatók meg, és a hordozó rabic réteget is táblásítani kell a burkolatnak megfelelően.

A homlokzatburkolás előtt ki kell épí­teni az eltakarandó vezetékeket és a kapcsolódó szerkezeteket. A burkolás megkezdésekor ellenőrizni kell a meg­lévő vezetékek állagát és minőségét, szükség esetén gondoskodni kell a vé­delemről. A vezetékek a hálózati ve­zetékrendszerbe csak burkolás után köt­hetők be, de az esetleges hibák felde­rítésére próbaüzemelésekre van szük­ség. A nyomáspróba szakszerű elvég­zése a szerelő feladata, aki azután az észlelt hibákat is kijavítja. Burkoláshoz csak minőségileg kifogástalan vezeté­kek, ül. védőcsövek esetén adható át a munkaterület.

Az elektromos vezetékrendszer műkö­dését szintén ellenőrizni kell, különö­sen, ha a vezetékek nem védőcső rendszerbe kerülnek, mert míg a csőrend­szerbe húzott vezeték utólag is javít­ható, addig a szabadon szerelt műanyag vezeték cseréje vagy javítása a burkolat bontása nélkül lehetetlen. A homlok­zatburkolatok és a nyílászáró szerke­zetek (ajtó, ablak) kapcsolatainál gon­doskodni kell a nyílások pontos beállí­tásáról és védelméről. A burkolatok általában a nyílászárókhoz is csatla­koznak, ezért a lapok vágását, illesz­tését ezeknek megfelelően kell elkészíte­ni. Ha a nyílászárók tokszerkezete nincs pontosan beállítva, a burkolás előtt hely­re kell azokat igazítani.

Amire figyelni kell: a beépítési sorrend!

Az anyagok és szerkezetek előírt be­építési sorrendjének megváltoztatása a minőség, sőt a használhatóság rovására is mehet. A már elkészült szerkezetek védelmét mindig tartsuk szem előtt. A burkolás megkezdésekor először a munkafolyamatok sorrendjét kell végiggon­dolni. Előfeltétel tehát a falba kerülő (eltakart) vezetékek beépítése, a nyí­lászárók pontos beállítása, de számolni kell a vakolt felületek elkészítésével is.

Azokat a felületeket, amelyek burko­latát hagyományos burkolási eljárással, cementhabarcs ágyazattal rakják fel, nem kell vakolni. Ha viszont ragasztott falburkolat készül, a teljes felületet si­mára kell vakolni. A technológia tehát visszahat a munkák védelmére is, hi­szen utólagos vakolás esetén a burko­latot kellene megvédeni, tehát minden­képpen a vakolást kell előbb elvégezni. Helyes sorrendben végzett munka mel­lett a burkolatot utólag sem védeni, sem tisztítani nem kell.

A lapok szabása

A lapok a vídiavágóval és lapvágó gép­pel darabolhatok. A legegyszerűbb esz­köz a vídiavágó, amely a máztalan lapok vágásához könnyen használható, mázas kerámialapokhoz azonban már nagyobb gyakorlat szükséges. A lapot a vídiával be kell karcolni, majd kéz­zel határozottan megfeszítve, a bekarcolás mentén szétválik. A bekarcolást a lapok mázas oldalán, folyamatosan, széltől szélig, vezetősín vagy derék­szög mentén kell végezni. Ha a bur­kolólapból kisebb sávot kell levágni, ezt a karcolás mentén, fogóval csípjük le.

A törési éleket csiszolókővel vagy nagyobb keménységű csiszolóvászon­nal simára kell csiszolni. Egyszerűbb a lapokat vágógéppel el­vágni, amelyekből többféle is van for­galomban. A géppel végzett munka min­dig pontosabb és tökéletesebb, amellett gazdaságosabb is, igen kevés selejt ke­letkezik.

A vezetékek átvezetése, a szerelvények, a berendezések felszerelése miatt a bur­kolatokon gyakran kell lyukakat fúrni. A kisebb lyukak fúrása kézi vagy gépi fúróval végezhető, ennek híján a lyuk hegyes kalapáccsal is kifaragható. A faragást mindig a mázas oldal felől, a mázréteg kívánt nagyságú eltávolításá­val kell kezdeni. A munkafolyamat las­sú, fárasztó, és számos esetben siker­telen. Legcélszerűbb fúrófejjel ellátott vágógépet használni, amellyel mindkét munka, a vágás és a fúrás is elvégez­hető.

A kerámialapokból már egy-két ezer évvel ezelőtt is készültek homlokzat­burkolatok, gondoljunk az antik világ fennmaradt épületeire. Alkalmazásuk az ötvenes években igen elterjedt, de egy-két évtized elteltével páratechnikai problémák miatt igen komoly gondok jelentkeztek.

Kerámiaanyagú burkolat készíthető teljes homlokzatmezőkön, raszteren­ként, ablakmellvéd mezőkben és sávok­ban egyaránt. Ez a burkolatfajta nem­csak esztétikai szempontból, hanem azért is előnyös, mert nemcsak sík, hanem nagy görbületű íves felületek burkolásához is alkalmas. A lapok több­színű, ül. tónusú szemcsékből állnak, néha pedig elszórtan, más színű szem­csék élénkítik a felületet.

Méretei alapján a mozaiklap lehet:

• mikro mozaik: 12x 12 mm-es szem­nagyságú, négyszög alakú elemek­ből álló mozaik,
• kismozaik: 20×20 vagy 24×24 mm-es szemnagyságú, négyszög alakú elemekből álló mozaik,
• sávmozaik: 20×42 vagy 24×50 mm-es szemnagyságú, téglalap alakú ele­mekből álló mozaik,
• kombinált mozaik: kisebb és na­gyobb, 20×20,20×42 és 42×42 mm-es szemnagyságból összeállított mozaik, vegyes szemcsenagysággal,
• középmozaik: 42×42 mm vagy 50×50 mm-es szemnagyságú, négy­szög alakú elemekből álló mozaik (a középmozaik a szakiparban kis-kerámia néven volt ismert),
• matricamozaik: utólag eltávolított szövet- vagy papírhordozóra ra­gasztott mozaiktábla,
• ipari mozaik: kézműves vagy gé­pesített módszerrel előállított, elő­re gyártott mozaiktábla,
• pirogránit,
• majolika: a lapok tört fehér színű elemek homlokoldalakkal, agyag-, kvarc-, földpát- és egyéb színezők-kel színezettek és másodégetéssel stabilizáltak.

Rajz alapján szabályos vagy szabályta­lan alakú mozaikszemcsékből ornamentális, figurális vagy nonfiguratív művészi mozaikfelületek is készíthe­tők.

Anyagtani kérdések

A különböző méretű mozaikelemek vas­tagsága általában 5-6 mm, a nagyobb lapok 10-20 mm vastagok. Széles kör­ben használják a kőagyag, a majolika (mázas cserép) és az anyagában színe­zett üveg (opaküveg) mozaikszemcsé­ket. A mázas mozaikszemcsék felülete lehet magas fényű, fényes vagy matt. A többnyire kőagyag anyagú mozaiklapok hátoldala a jobb tapadás érdekében ro­vátkolt felületű. A szövetanyagú hor­dozórétegre 2-4 mm-es hézagokkal felragasztott elemekből álló mozaik­táblák (ill. mezők) nagysága általában 30×30 cm-től 50×50 cm-ig terjed.

Épületfizikai kérdések

A kerámiaburkolatok anyaguknál fogva párazáróak, annak ellenére, hogy a mo­zaikkal burkolt felületek hézagainak összterülete lényegesen nagyobb más burkolt felületek hézagainak területé­nél, ez azonban nem elegendő a falon átdiffundáló pára eltávozásához. Ez az oka annak, hogy a homlokzati mozaik­felületeken igen gyakoriak a mozaik­réteg mögött megrekedt és lecsapódott pára megfagyása miatt fellépő káro­sodások.

Az ilyen károk elkerülhetők:

• páraáteresztő hézagoló- és ragasz­tóhabarcs alkalmazásával,
• a fal belső felületén párazáró réteg kialakításával (legegyszerűbb eset­ben lehet portlandcement habarcsból készült vakolat vagy egyéb párazáró, pl. fém-, műanyag stb. fólia),
• a külső homlokfelület ragasztóha­barcs rétegében vagy a külön hő­szigetelő rétegben kialakított dréncsöves átszellőztetéssel.

Jó megoldást eredményez, ha az ele­meket a faltól kiemelten, homlokpanel­ elemre ragasztjuk, illetve a nagyobb lapokat, elemeket szárazkapcsolással rögzítjük a hordozó vázszerkezethez. Ebben az esetben a hordozóváz közé (és alá) a hőszigetelés akadálytalanul behelyezhető, és az átszellőzés is meg­oldott.

Szerkezeti kérdések

A kerámialapokkal burkolt felületek hé­zagosztása általában hálós, a lapokat csak ritkán helyezik el kötésben. A kávákat, szemöldököket és könyöklőket idomdarabokkal alakítják ki, amelyek általában hosszlyukas kivitelűek és víz­orral ellátottak. A ragasztóhabarcs jobb tapadása érdekében a lapok hátoldala fecskefarok szelvényű vájatokkal ké­szül.

A burkolat alatt maradó téglafal felü­letét le kell tisztítani, meg kell nedve­síteni, majd cementtejjel be kell csapni (gúzolni). A gúzréteg meghúzása után minimum 10 mm vastagságban kell fel­hordani a hordozó alapréteget. Korsze­rűbb technológia a vékony ragasztóré­teggel való kapcsolás.

Mozaikszemcsék – kismozaikok

A mozaikszemcsék használhatók köz­épületek és lakóépületek külső és belső burkolására egyaránt, kirakatok, por­tálok, előcsarnokok és oszlopok deko­ratív burkolóanyagaként.

Kőagyag mozaikcsempe

A kőagyag burkolólappal kb. azonos összetételű, tömörre égetett, 5×5 cm-nél nem nagyobb méretű kerámialapokat mozaiknak nevezzük. A kerámia mozaiklapokat szárazon sajtolják és (többnyire) csőkemencében égetik tömörré. Tégelyekbe csomagol­ják, és samott liszttel töltik, hogy az összeégés és tapadás ellen megvédjék. A különböző színűre égetett anyagok felhasználásával kívánság szerinti színű szemcsék és lapok gyárthatók. A mozaikszemcséket azonos színben, vagy előre meghatározott színösszeállítás szerint papírra ragasztják, raszterezik. Az eljárás előnye, hogy meggyorsítja a lapok felragasztását, megkönnyíti az anyag mozgatását, szállítását. Hátránya, hogy a mozaikfelület minősége csak a beépítés és a papír eltávolítása után el­lenőrizhető.

Külföldön gyakori módszer a műanyag hálóra ragasztás. Ebben az esetben a háló a mozaikcsempék ragasztandó fe­lületére, ül. a szemcsék aljára kerül, és benne marad a ragasztóhabarcsban. A kerámia (kőagyag) mozaikszemcse mázas változatban is készül. A máz a kerámiatest felületének legfontosabb dí­szítőanyaga, azt simává, fényessé, tetsze­tős színűvé teszi, és a pórusokat eltömi. A máz lehet ólom-, bór- és cirkon máz. Alkotórészei a kaolin, a kvarc, a mész-pát, a bórsav, a földpát, a szóda és az ólom, a cirkon vagy a cink vegyületei, valamint a színezőanyagok.

A keverék alkotórészeitől függően a máz lehet ho­mályos (matt) vagy fényes felületű. Tar­tósságát a máz és a kerámia hőtágulási együtthatója közötti különbség hatá­rozza meg, ezért a máz összetételét úgy kell megválasztani, hogy hőtágulási együtthatója közel megegyezzen az alap­anyag hőtágulási együtthatójával. Ha a máz hőtágulási együtthatója nagyobb, mint az alapanyagé, a mázon hajszálre­pedések keletkezhetnek, ha viszont az alapanyag hőtágulási együtthatója na­gyobb, a máz leválhat.

Pirogránit

A pirogránit nagyobb létesítmények de­koratív külső és belső burkolására, ül. díszítésére használatos, párkányok, lizénák, oszlopok nélkülözhetetlen anyaga. A pirogránit a fagyálló épületkerámiák csoportjába tartozik. Hazánkban a Pécsi Porcelángyár hozza forgalomba. Alap­anyaga magas hőmérsékleten tömörödésig égetett kőagyag massza. A máztalan pirogránitot eredetileg a kőszobrok és kőfaragványok pótlására szánták. A pirogránit kő pótlására való felhaszná­lása hazánkban különösen jelentős, mert kellően fagyálló és időtálló faragható kővel nem rendelkezünk. A pirogránit fagy- és saválló, ezért sem a nedvesség, sem a hideg, sem a városok gázokkal szennyezett levegője nem támadja meg.

További előnye, hogy alapanyaga, az agyag könnyen formázható és mintáz­ható, így a burkolóelemek készítése gyors és gazdaságos (5.99. ábra). A máztalan pirogránit fehéres vagy bar­násvörös árnyalatú. A színárnyalatot a gyártáshoz felhasznált agyag vastar­talma szabja meg. Mázas kivitelben, valamint egyedi tervek szerinti méretek­ben és színekben egyaránt gyártják. A lapok vastagsági mérete 8-22 mm. A felület lehet sima, recés vagy min­tázott. Az idomdarabok és nagy lapok merevítő bordákkal készülnek. Hátsó felületük érdesített vagy bemélyített, kazettaszerűen kiképzett.

Majolika

Középületek és lakóházak homlokzatának fontos burkolóanyaga a majolika. Színes, mázas felületével az épületek megjele­nését jó irányban befolyásolja. A majolika burkolólapok különféle méretekben ké­szülnek, 4×8 cm-től 30×40 cm-ig. A ke­rámiagyárak általában megszabják a présgépekkel előállítható burkolólapok legkisebb és legnagyobb méretét, de természetesen a megadott méreteken felül is készítenek kézi formázású bur­kolólapokat, amelyek előállítási és ki­vitelezési költsége azonban jóval na­gyobb (5.100. ábra). A lapok vastag­sági mérete 16-22 mm.

5.99. ábra. Pirogránit anyagú homlokzat­burkolat.

A majolika alapanyaga vöröses színűre égő, gondosan előkészített agyag, amely­ből lapokat formáznak, majd szárítás és égetés útján szilárd, porózus szerkezetű terméket állítanak elő. A vízbeszívódás megakadályozására az egyik oldalt máz­bevonattal látják el. A felület lehet sima, recézett, mintázott. A lapok nyers hátsó felületűek vagy hornyos kiképzésűek.

Mázas kerámialapok

Jó műszaki tulajdonságainak, változa­tos forma- és színválasztékuknak kö­szönhetően a mázas kerámialapok hasz­nálata egyre gyakoribb a homlokzati burkolatok készítésénél is. A burkolólapokat különböző formák­ban és többféle méretben állítják elő, amit a homlokzatburkolatok tervezése­kor figyelembe kell venni. Igénybevé­teli szempontból a fal védelme, eszté­tikai szempontból pedig az összhang, a színharmónia, a burkolatok hézagrajza, vagyis az összkép kialakítása a fontos. A homlokzatburkolatokhoz általában vékonyabb lapokat használnak. Az azo­nos színű és mintázatú mázas burkoló­lapokkal készített falburkolatoknál kü­lönösen nagyjelentőségű a nyitott hézagrendszerű, hálósán rakott burkolat, ahol a függőleges felületek folyamatos átmenőhézagainak köszönhetően a bur­kolat egységes képet mutat.

5.100. ábra. Majolika homlokzatburkolat; ablakrészlet.

5.101. ábra. Hagyományos ragasztású ke­rámiaburkolat a) a habarccsal való ragasztást (ahol a ragasztási habarcskupacok hézagai üresen marad­hatnak) kerülni nem célszerű nagyfelületű déli oldalak burkolásánál, valamint a sík tapa­dó felületű lapokkal való felülettakarásnál; b) elő-vakolásra ragasztóréteggel burkolva a leg­megfelelőbb; 1 homlokzati fal; 2 sík burkolólap; 3 bordázott tapadó felületű burkolólap; 4 cementes fuga; 5 ragasztó (tömb-) habarcs; 6 alapvakolat; 7 ragasztóréteg; 8 rugalmas fugázó.

5.102. ábra. Hagyományos kerámiaburko­lat-ragasztás nyitott fugával, rugalmas fu­gakitöltéssel a) nyitott fugával; b) fugázva; 1 kerámialap; 2 lábazathézag; 3 fugamélyítés; 4 rugalmas fugázó anyag; 5 ragasztóhabarcs; 6 gúzréteg; 7 homlokzati fal.

5.103. ábra. Hagyományos homlokzati ke­rámiaburkolat dilatációs rése a) nyitott fugával; b) rugalmas fugakitöltés és lezárás; 1 kerámialap; 2 nyitott fuga dilatációs mélyítéssel (a friss habarcs kivágásával); 3 tömítő zsinór; 4 kitöltő (vízmentes) anyag; 5 rugalmas fugázás; 6 ragasztóhabarcs réteg; 7 gúzréteg; 8 hom­lokzati fal.

5.104. ábra. Kerámiaburkolat készítése ra­gasztással a) nyitott fugával; b) fugázva; 1 kerámiaburkolat; 2 nyitott hézag; 3 rugalmas fugakitöltés; 4 ragasztóréteg; 5 alapvakolat mint hordozóréteg; 6 gúzréteg; 7 homlokzati fal.

Kőagyag burkolólapok

A kőagyag burkolólapok kedvező tulaj­donságaik és fagyállóságuk miatt külső és belső falak burkolásához egyaránt használhatók. Alkalmasak szabadtéri medencék burkolatához vagy kisebb felületek fedésére. Látvány értékük mi­att homlokzatra kevésbé használato­sak. Keramitlapot és fali csempét épületek külső oldalán csak „védett” felületeken alkalmazhatunk, ahol az időjárás (csa­póeső, kifagyás) nem veszélyezteti a burkolatot.

Hagyományos ragasztású burkolatok

A hagyományos ragasztású kerámialap falburkolatok készíthetők új és régi, tégla-, beton- és faanyagú homlokza­tokra egyaránt. Az elkészült burkolat minősége természetesen függ az alapszerkezet minőségétől, ezért a munka megkezdése előtt gondosan meg kell vizsgálni a falak és (ha van) a vakolatok állékonyságát. Főleg a lapokból és a faanyagú elemekből készült falak le­hetnek nem megfelelő minőségűek. A falak állagának vizsgálata terjedjen ki a kellő merevségre és a vakolattartásra, mert ez a burkolás készítésének módját eleve meghatározza. Gipsz- vagy faaljzatok esetén (mivel ezeket a víz ellen védeni kell) vagy a burkolat hagyomá­nyos rétegfelépítését kell megváltoztat­ni, vagy ragasztott burkolatot kell ké­szíteni.

A vakolat és a fal állapota alapvetően befolyásolja a burkolatkészítés techno­lógiáját. Például egy kitűnő állapotú cementhabarcs vakolatra, ha annak sík­jai nem kifogásolhatók (függőlegesség, simaság), felülete nem zsíros vagy ola­jos, azaz nem szennyezett, ragasztott burkolatot célszerű készíteni. A rossz minőségű, feltáskásodott (faltól elvált) vakolatot azonban le kell verni, és ezu­tán kell dönteni a falburkolat készítésé­ről (5.101. ábra).

Az elmúlt száz évben épült házak hom­lokzatairól megállapíthatjuk, hogy igé­nyességüknél és időtállóságuknál fogva már régen teljesítették a tőlük elvárt feladatot, a tökéletesnek mondható épület megjelenést és a rang kinyilvání­tását. A múlt század végétől a II. világ­háborúig hazánkban épült igényes köz-és lakóépületek több mint fele nyers­tégla burkolattal készült. A századfor­duló szecessziója elterjesztette a mázas kerámiát az építészet formaelemei kö­zött, költségessége ellenére nagy szám­ban alkalmazták épületek díszítéséhez és kiegészítéséhez, ritkábban teljes hom­lokzatok burkolására, amely utóbbihoz a Zsolnai Vilmos alapította pécsi gyár is nagyban hozzájárult. Nyerstégla bur­kolóelemek előállítására pedig ez idő tájt legalább fél tucat téglagyár specia­lizálta magát.

A nagy lakásépítési program első évti­zedének végén (1955-60) az épületeket gyakran burkolták kívülről különböző kerámiákkal, részben vagy teljes felü­letükön úgy, hogy az épületfizikai szem­pontok szóba sem kerültek. A kismozaik-majolika és egyéb burkolókerámiák, valamint a nyerstégla felületek készí­tésekor a homlokzat tartóssága volt a fő cél (5.1.-5.4. ábra). A nyerstégla homlokzatok készítését a kiviteli technológia nagyban befolyá­solta. A századforduló táján az épület határoló falait kívülről, állványokról építették meg, az ötvenes évek óta a teherhordó falakat belülről, a ragasztott burkolatokat pedig egyszerű homlok­zati létraállványról építik.

5.1. ábra. (a és b kép fent.) Falazott külső burkolatú épület egyenes boltöve szerelt függesztésének homlokzati részlete ablakkerettel a) meglévő szerkezeti falhoz készülő nyerstégla burkolat; b) kész burkolat ablakbeépítéssel; 1 nyerstégla burkolat; 2 boltozat; 3 határoló téglafal; 4 hő hídmentes kiváltó; 5 horgony­csavar; 6 teleszkópos konzolvas; 7 függesztő-(híd-) elem; 8 kengyel (0 4,2 mm); 9 horgonyelem; 10 homokréteg; 11 talpdeszka; 12 faék (pár); 13 dúc; 14 támasz; 15 boltozati falazó szintet beállító vízszintes deszka.

5.2. ábra. Nyers homlokzati burkolatú fal elé – kívülre – helyezett lamellás árnyé­koló a) nézet; b) metszet; 1 téglaburkolat; 2 nyerstégla boltozat; 3 kon­zol; 4 sín; 5 árnyékoló lamella sor; 6 burkolati szekrény (fémlemez); 7 ablakbádogozás; 8 hő­szigetelés (pl. THERWOOLIN); 9 főfal; 10 kiváltás.

5.3. ábra. Kiszellőztetett homlokzati tég­laburkolat részlete előre gyártott ablak­könyöklővel és árnyékoló köpenyelem be­építésével a) nézet; b) metszet; 1 burkolati téglafal; 2 légrés; 3 hőszigetelés; 4 kiszellőztető rés; 5 vízorr; 6 könyöklőelem; 7 árnyékoló szekrény; 8 főfal; 9 kiváltó; 10 kon­zol; 11 csúszósín; 12 ablak; 13 árnyékoló ­gyűjtő; 14 hőszigetelt magasító panel; 15 ár­nyékoló, üzemi tér; 16 működtető szerkezet.

Az Anglia, Hollandia, Dánia és Észak-Németország építészetében több száz éve jelen lévő nyerstégla felületű homlokzatok népszerűségének praktikusságu­kon túl a kényszerűség is oka, hiszen a sós, párás tengeri levegő a mész kötő­anyagú vakolatokat gyorsan tönkreteszi, a nyerskerámia (és kő) felülete azonban csak patinássá (cserzetté) válik. A nyers­tégla burkolatok igen gyakoriak orosz területeken is. Egy dán építész számára az teljesen magától értetődő, hogy egy ház akkor is nyerstégla burkolatot kap­hat, ha maga az épület fa vázszerkezetű és előre gyártott (5.5. ábra).

Hazánkban a nyerstégla homlokzattal épülő épületek falazatait (a szintek szá­mától függetlenül) belülről falazták, és néhány soronként belülről fugázták ki. Vannak olyan 5-10 emeletes épületek, amelyekhez a fél évszázad alatt egyszer sem építettek homlokzati állványt.

Anyagtani szempontok

A kerámia-alapanyagú véglegesített burkolatok anyaga gazdasági szem­pontok miatt elsősorban a tégla és a téglafélék.

Hazánkban az utóbbi évtizedekben két­féle homlokzatburkoló téglát alkalmaz­nak: a kellemes színű, tömör vagy lyu­kas mezőtúri homlokzati téglát és a ket­téhasítható burkoló ikertéglát, valamint a sötét lilásbarna színű, selymes fényű, lyukas falburkoló és a szintén ketté­hasítható ikerklinkertéglát. A választék napjainkra azonban meglehetősen le­csökkent, hiszen míg korábban hazánk­ban is gyártottak világossárga, illetve samott színű, sőt mázas felületű színes téglákat is (5.11.-5.12. ábra), ma már legfeljebb a klinkertéglák oxidáló ége­tésével állítanak elő világos vörös színű terméket.

5.11. ábra. Hagyományos készítésű hom­lokzati téglaburkolat hőszigetelő redőny­szekrény-kapcsolattal 1 mezőtúri tégla burkolat; 2 illesztő habarcs; 3 tartó- (fém-) perem; 4 ragasztóhabarcs réteg; 5 vasbeton koszorú; 6 „kapocs”- horony; 7 poli­sztirol redőnyszekrény; 8 szekrény homloklap; 9 ablak; 10 sín; 11 redőny; 12 göngyölítő henger.

5.12. ábra. Homlokzati attika fal lezárása dilatáló hézagos fémlemez szegéllyel normál téglaburkolatú falon 1 záró saruelem; 2 bádogozás (kapcsoltan); 3 konzol; 4 mezőtúri tégla burkolat; 5 ragasztóhabarcs réteg; 6 fogadó falszerkezet.

A burkolótéglák színe többféleképpen változtatható:

• a magasabb égetési hőmérséklet egyre sötétebb, vörösbarnás színt eredményez (pl. a klinkertéglák ese­tében),
• a még nyers, égetetlen elemek fe­lületére az előkészítés idején kb. 6 mm vastag, kellemesebb színt adó (különböző helyekről származó) nemesebb agyagréteget felhordva,
• vegyi (ásványi) anyagok adagolá­sával (kék, zöld, sárga stb. színek),
• a kiégetett téglák homlokfelületére agyag, kvarc, földpát és színező vegyi anyagok keverékéből elő­állított folyékony mázréteget fel­hordva és ismételt égetéssel külön­féle színek és tónusok állíthatók elő. A mázzal bevont felületek ál­talában fényesek, ritkábban matt felületűek.

Az épületek külső burkolatainak főbb rétegei az adott rendszeren belül elté­rőek, és ebből adódóan kiviteli és „mű­ködési” összetevőik, valamint egymás­ra gyakorolt hatásaik is különbözőek.

Legegyszerűbbek a nyersen maradó tég­la- és kőfalazatok, amelyeknél a külső felületi (mint burkolati) falrész és a belső faltömeg azonos szerkezeti és épületfizikai egységet képez. Ennél bonyolultabbak a külső „hasított” klinker burkolattal készített téglafalazatok, mert a tartófal statikai, a burkolat esz­tétikai, a kettő együttesen pedig hőtech­nikai feladatot teljesít. Még összetet­tebb problémát jelent a ragasztott bur­kolatú (pl. mázas lapburkolatú) hom­lokzatok tervezése és kivitelezése.

Mint egyéb területeken, itt is komoly gondot okozhatnak az eltérő testsűrűségű (eset­leg azonos anyagú) szerkezetek felü­letét és magát a szerkezetet érő hatá­sok, kezdve a napsugárzástól egészen a hőmérséklet-változásokig. Egy tég­lafalra ragasztott nagyobb felületű ke­rámialap burkolat elemei néhány év alatt fellazulnak és lehullnak, aminek az oka, hogy a felületet érő hőinga­dozások miatt a felületi ragasztóréteg hol kitágulva, hol összehúzódva, elvá­lik a faltól.

Falazott anyagú vagy vasbeton épület­fal vagy váz esetén tartsuk be a követ­kező alapelveket:

• csak kisebb falrészek burkolhatok kerámiaanyagú elemekkel,
• a közepes táblaméret feletti elemek hézagait rugalmas fúgázó anyaggal kell kitölteni,
• néhány m² nagyság felett a bur­kolatmezőben mozgási hézagot kell kiképezni,
• már tervezéskor tisztázni kell a fo­gadófal páradiffúziós kérdéseit,
• a felületi burkolatot ún. szárazkap­csolással kell a falhoz függeszteni.

Ugyanez mondható el a kő- vagy ve­gyes falazatok burkolatával kapcsolat­ban is, sokkal bonyolultabb azonban a kettőzött rétegű és a kéthéjú falak bur­kolatainak megtervezése és kivitele­zése (4.4 – 4.5. ábra).

4.4. ábra. Kéthéjú homlokzati fal nyerstégla burkolása.

4.5. ábra. Közel azonos hőtechnikai telje­sítményt nyújtó falszerkezetek a) egyhéjú, ragasztott hőszigetelővel és vékony vakolattal; b) kéthéjú fal mészhomok tégla burkolati fallal és beépített (THERWOOLIN) hőszigetelővel (az árnyékolt fal jobb).

A szerkezetnek tehát alkalmasnak kell lennie arra, hogy a héjalás méretháló­jától eltérő helyen is rögzíthető legyen a falhoz, és ez ne befolyásolja a héjalás felfüggesztését, felerősítését. Az értékelésnek tehát az is szempontja, hogy az adott mérethálóhoz kiosztott tartó­váz rögzítései mennyire tolódnak el a tengelytől, esetleg maga a váz eltolód­hat-e a saját síkjában vagy arra merőlegesen?

Az egyszerű kivitelezhetőség széles kör­ben értelmezhető, ugyanis ha egy ele­meinél és anyagainál fogva bonyolult homlokzatburkolat készítéséhez meg­van a szakértelem és az eszköz, akkor ez egyszerű, de az egyszerű kőlemez burkolat is lehet bonyolult, ha nincs meg a kellő hozzáértés. A szárazon szerelt és kapcsolt elemű burkolatoknál (kiselemes cserép, pala, műpala) a javíthatóság igen lényeges szempont, hiszen az esetleges elem­cserét úgy kell megoldani, hogy a körü­lötte lévő felületet minél kisebb nagy­ságban – vagy egyáltalán – ne kelljen megbontani.

Tartóvázak

A kapcsolt és szerelt burkolatok tartó­vázának elemei:

• a segédváz (minden esetben),
• a falkonzolok vagy harántváz,
• a segédváz és falkonzol közötti köz­benső elemek, amelyek a méret­kiegyenlítést szolgálják.

A segédváz további funkciója, hogy vízszintes vagy függőleges egyeneseivel kijelölje azt a síkot, amelyre a héja­lás közvetlenül (vagy közvetve) fek­szik. Az összetett, több profilból álló segédvázak lehetővé teszik a méret­kiegyenlítést vagy a burkolat pattin­tással („feszítéssel”) való rögzítését is. A segédváz megtámasztása általában harántváz vagy pontonkénti távtartó falkonzol, illetve csavar (esetleg mind­kettő) segítségével történik, egyszerűbb esetben a segédváz közvetlenül a teher­hordó szerkezetre fekszik. Az első két megoldás lehetőséget nyújt a héjalás mögötti szellőztetett rés és/vagy hőszigetelő réteg kialakítására. A segédváz tehát az a léc vagy profilos borda, amely a héjazati lemezt, táblát közvetlenül tartja (gyámolítja), tehát teherhordó szerkezet.

A segédvázat kitámasztó falkonzolok vagy csavarok esetén a homlokzattal párhuzamos mérethálóra illesztés lehe­tőségét a segédváz szempontjából kell vizsgálni (hosszirányban vagy erre me­rőlegesen elérhető méretkiegyenlítés). Harántváz esetében értelemszerűen a teherhordó falhoz közvetlenül vagy ugyancsak távtartó falkonzollal, csa­varral csatlakozó harántváz elhelyez­hetőségét tekintve kell vizsgálni a mé­retkiegyenlítés lehetőségét.

A tartóváz és a fal kapcsolata

A homlokzati síkra merőleges méret­kiegyenlítésnél a tartóváz anyagától függően rendszerezett burkolatok (a héjalás tömegétől függően) a homlok­zatra merőleges méretkiegyenlítés érde­kében:

• ovál furattal,
• szorítópofákkal,
• távtartó dübellel, illetve csavarral,
• alátéttel vagy
• teleszkópcsavarral kapcsolva ké­szülnek.

Ovál furattal végzett méretkiegyenlítés csak fémanyagú szerkezet esetén lehet­séges, ahol a homlokzatra merőleges ovál furat egy egyszerű „L” alakú fal­konzol egyik szárán kialakítható. Ezt a megoldást alkalmazzák a rendszerek többségénél, de megbízhatóbb kialakítás az összeszorított felületek közvet­len vagy „közvetett” fogazása. Szorítópofás megoldásnál a szorítócsa­var az egykarú emelőként kialakított fogazott szorítópofák belső, kisebbik karján hat. A fogazott szorítópofás kialakításnál a szorítócsavar közvetlenül a fogazott felületeket szorítja össze, ezért a méretkiegyenlítéshez ovál furat szükséges (4.16.-4.23. ábra).

4.16. ábra. Fa tartóváz kapcsolása átfutó műanyag dübellel (a felfúrást a hevederen keresztül, egyszerre kell elvégezni).

4.17. ábra. Tartóváz kapcsolása üreges téglafalhoz, előfúrással.

4.18. ábra. Nagy húzó és feszítő igénybevételre alkalmas, ún. „zoknis” tiplizésnél a beinjektált ragasztóanyag néhány óra múlva terhelhető.

4.19. ábra. Műveleti fázisok a furat előké­szítéstől a fém dübel behelyezéséig.

4.20. ábra. Áttételes kapcsolás szárnyas dübellel (az előfúrástól a szorítókapcso­lásig.

4.21. ábra. Zoknis dübel beépítésének me­nete.

4.22. ábra. Monolitikus (képlékeny) dübelezés tömör és nagy szilárdságú fogadó falszerkezetbe az előfúrástól a furatfeltöl­tésen keresztül a tartócsavar behelyezé­séig.

4.23. ábra. Homlokzati téglaburkolat horgonyelemeinek utólagos beépítése az elő­fúrástól a fugakapcsolásig.

Távtartó dübellel való méretkiegyen­lítés főleg az azbesztcement-anyagú tartó vázaknál fordul elő.

A magyar szabvány az épületburko­latok méretezése során a szélterhelést a szívott épületsíkon tekinti mérték­adónak. Minél magasabb egy épület, annál inkább ki van téve a szél és vihar hatásainak. Egy héj elemmel „öltöztetett” háznál a szélteher torló nyomását (w), az alaki tényezőket (c), és a számításkor 1,2-es biztonsági tényezőt (y) kell figyelembe venni.

A szélteher számításánál az alaki té­nyezőnek nagy szerepe van (az épület­homlokzat méretének szélesség/ma­gasság aránya függvényében változik). Minél magasabb és keskenyebb egy homlokzat, annál nagyobb szívóhatás érvényesül a szélárnyékos oldalon. A számítást az épület minden oldalára el kell végezni.

A szélteher torló nyomásának hatását mutatják a 4.34 – 4.35. ábrák.

4.34. ábra. A homlokzatot érő szélterhek az épületek magasságával arányban növe­kednek.

4.35. ábra. Alaki tényező számítása épület­homlokzatoknál a) lapos tetős épületnél; b) magas tetős épületnél h/1 2,0 akkor 0,4 h/1 2,5 akkor 0,5 h/1 3,0 akkor 0,6.

Az épület magasságának és a szél tor­ló nyomásának összefüggése a követ­kező áttekintésben látható:

[table id=88 /]

A tényleges szélteher az alábbi össze­függésből számítható: q = wc-y Egy 14 m széles és 30 m magas épület homlokzatának legfelső 3 m-es sávjá­ban ható szívóerő:

q_w = 1,00-(-0,4)-1,20 = -0,48 kN/m²

A falak és a tető élei mentén (pl. az épületsarkoknál) egy-egy 2,0 m széles sávban mind a burkolatot, mind pedig azok kapcsolatait és rögzítéseit c = -2 alaki tényező figyelembevételével kell méretezni:

q_v = 1,00-(-2,0)-1,20 = -2,4 kN/m²

4.36. ábra. A fogadófal és nyílászárók kö­zötti tökéletes légzárást a burkolatok elké­szítése előtt helyszíni habosítású hőszi­geteléssel kell biztosítani.

Faszerkezetek védelme

Az épületek szerelt és kapcsolt hom­lokzati burkolatának hordozó vázszer­kezetei többnyire fából vagy részben fából készülnek. Ezek ugyan épületfi­zikái szempontból – tekintettel a szel­lőztetett légrésre – kevésbé vannak kitéve a párakicsapódás vagy a csa­padék negatív hatásainak, ennek elle­nére a faanyagok védelmével külön foglalkozni kell. A látszó faanyagok és faburkolatok azonban teljesen ki van­nak téve úgy az időjárás, mint a ro­varok és gombák hatásainak. A gomba a fa legfőbb ellensége, főleg a könnyező házigomba és a házi kéreg­gomba. A nem védett faanyagban elő­forduló kékfestő gombák csak elszí­nezik a faanyagot, lepergetik a festék-és lakkréteget, de magát a faanyagot nem teszik tönkre.

A kékfestő gombák leginkább fenyőfáknál fordulnak elő. A rovarok, pl. a szú és a kopogóbogár lárvái jóvátehetetlen károkat okoznak. A szabadon levő (látszó) faanyagokat a nedvesség – az eső és csapóeső -, ül. a szárazság és a napsütés váltakozva érik, és idővel tönkre is tehetik. A nedves fa gombásodik, korhadás indulhat meg, aminek következtében térfogata is megváltozik, puha és sérülékeny lesz. A nap­sugárzás hatására a víztartalom jelentős része elpárolog, a fa zsugorodik, repe­dések keletkeznek. Ez a folyamat gyor­sítja a fa szétesését, amihez az ultraibolya sugárzás is nagymértékben hozzájárul, porlasztva a fa sejtjeinek falát.

Lécvázak védelme

A homlokzatok burkolásához használt új faanyagot olyan védőszerekkel kell kezelni, amelyek megelőzik a gomba-és rovarkártételeket, és egyúttal meg­őrzik a faanyag minőségét, hogy javí­tásra hosszabb távon se legyen szükség. Fontos alapelv, hogy a fát mindig érje a levegő, sőt állandó légáramlás. A homlokzatburkolat tartószerkezete­ként használt faanyagot ezenkívül el­sősorban az időjárás károsító hatásai, de mindenekelőtt a nedvesség ellen kell megvédeni, ezért meg kell oldani a megfelelő vízelvezetést, ill. biztosítani kell a gyors kiszáradás lehetőségét.

A faanyagok beépítése előtt a kezelés­hez az építőipar a Tetol készítményeket (Tetol FB, Tetol FZ, Tetol RKB), a My-kotox B készítményt, továbbá pentaklór-fenol-nátriumot és bórvegyületeket alkalmaz. Bizonyos anyagok csak méregengedély alapján szerezhetők be. A kezelőanyagokat az előírásos töménységben, mennyiségben és technológiával kell a kezelendő faanyagba juttatni, az időjárásnak kitett faanyagokhoz cél szerű vízben nem oldható védőanya­gokat használni.

Beépíteni természetesen csak egész­séges faanyagot szabad, és csak azt ér­demes védőszerrel kezelni, mert a vé­dőszerek a károsodást megelőzhetik, esetleg lassíthatják, de helyre semmi­képpen nem hozzák. A védőkezelés akkor hatásos, ha a fa­anyag viszonylag száraz, azaz víztar­talma nem haladja meg a 20%-ot, és a védőoldat legalább +15 °C hőmér­sékletű.

A védőszert a kezelés időtartamától füg­gően mázolással, permetezéssel, be­mártással, merítéssel, fürösztéssel, áztatással juttatják a faanyagra. A legha­tásosabb a merítés és a fürösztés, ame­lyek néhány perctől több óráig tartó hatóideje alatt a védőszer a fa rostjainak mélyebb rétegeibe is beszívódik. A védőszerek különböző erősségű mér­geknek minősülnek, így a kezelésükre, felhasználásukra, tárolásukra vonat­kozó egészségügyi és munkavédelmi előírásokat szigorúan be kell tartani! Az előírásokat a forgalmazó mindig jelzi a csomagoláson. A faanyagok tűzvédelmi bevonataként alkalmazott speciális készítmény égés­késleltető és lángmentesítő hatású. A szert áztatással, bemártással vagy má­zolással kell a faszerkezetekre juttatni. A gyalulatlan fa hatásos tűzvédelme min. 500 g/m² anyag felhasználásával érhető el. A bevonat csak áztatással hordható fel, ezért bemártás, mázolás esetén a műveletet többször meg kell ismételni.

Látszó fafelületek, faburkolatok védelme

A faanyagú szerkezeti elemeket – kü­lönösen a külső légtérrel érintkező felü­letükön – kétszer, esetenként három­szor is át kell mázolni. A festékek kü­lönböző színekben kaphatók, és ennek köszönhetően a homlokzathoz illő, esz­tétikus színeket használhatunk. A védőszerrel előkezelt részeket az idő­járásnak kitett helyeken célszerű két­szer-háromszor is átfesteni széles la­pos ecsettel. A második és a harmadik réteghez már lényegesen kevesebb anyag elegendő.

A termékek száradási idejét és az egyes rétegek felkenése között szükséges vá­rakozási időt a gyártó használati utasításban és a termékismerte­tőkben közlik a felhasználókkal. Fontos tudni, hogy a festést mindig a fa erezetének irányában, folyamatosan, az ecset felemelése nélkül kell végezni. Ezzel elkerülhetők a csúnya átmenetek, amelyek foltokat okozva ronthatják a homlokzatburkolat összképét. Ha nem akarjuk, hogy a festés később elszíneződjék, használjunk fénynek el­lenálló anyagot. A gyártók javaslatát is figyelembe véve, a felületeket két-hat évenként újra át kell festeni, ami álta­lában nem jelent nagy munkát, a leg­rosszabb esetben állvány építéssel jár, de egy- vagy kétlakásos családi házak­nál nem jelent különösebb nehézséget.

A vörösfenyő vagy vörös cédrus fafelületeket gyakran kezelik színezett via­szokkal, ezeknek azonban nincs a szab­ványnak megfelelő faanyagvédő képes­sége. Az északi országok faházainak, épületeinek külső burkolatát állati vér­rel, állati zsiradékkal vagy ezek keve­rékével kezelték évszázadokon keresz­tül, sőt még jelenleg is alkalmazzák ezt a módszert. Az eljárás alkalmasságát igazolja, hogy az így kezelt száz-két­száz éves házak még ma is jó állapot­ban vannak.

A faanyagú elemek a talaj felszínétől legalább 30 cm-re kerüljenek, hogy erős esőzés esetén a talajról felcsapódó víz ne nedvesítse be a fát. A fa bütüs vége jobban szívja a nedvességet, mint a hosszirányú vágási felületek, ezért még gondos védőkezelés mellett is jobban károsodhat (4.37. ábra).

4.37. ábra. Homlokzati hőszigetelésnél a rések és nyílások kitöltésére a (párhuza­mos keresztmetszetű) hőszigetelő zsinór az egyenletes kitöltés és tokfeszültség mellett a kellő légzárást is biztosítja. Az így tömített hézagot páradiffúzió és csapa­dékbehatolás ellen rugalmas gittel kell le­zárni.

Fugák (hézagok) lezárása

A kő- és téglaanyagú falazatok elemei közötti hézagok (fúgák) több száz évnyi tapasztalatra hagyatkozva, többféle mó­don alakíthatók ki (4.38.- 4.40 ábra). Magas fokú szakmai hozzáértést és kü­lönös figyelmet igényelnek az elemes és a szerelt burkolatok, amelyek ele­meit egymáshoz, a homlokzati nyílás­zárókhoz és a tetőkhöz igen gondosan kell csatlakoztatni és zárni, úgy, hogy esztétikai és vízzárási szempontból is tökéletes felület alakuljon ki.

4.38. ábra. Normál homlokzati burkolat és ablaktok csatlakoztatása rugalmas fuga­kitöltéssel.

4.39. ábra. Kéthéjú hőszigetelt homlokzati burkolat és ablak csatlakoztatása rugal­mas hőszigetelővel és elasztikus fugá­zóval lezárva.

4.40. ábra. Réteg ragasztott vékony kerá­miaburkolat dilatációjának képzése rugal­mas táblafugával 1 kerámiaburkolat; 2 ragasztóréteg; 3 rugalmas tömítő zsinór; 4 elasztikus fugázás; 5 felületi kiegyenlítő és hordozó vakolatréteg; 6 határoló fal.

A legnagyobb gondot a fix épületré­szek és a laza, rugalmas burkolat talál­kozása jelenti, mivel a különböző anya­gok különbözőképpen tágulnak, és gya­korlatilag állandó mozgásban vannak. E mozgásokat vagy fel kell fogni, vagy a burkolat és az épületszerkezet között teleszkópos kapcsolatot kell kialakí­tani. A fugák és csatlakozási hézagok ki­töltéséhez és fugázáshoz az igénybe­vételeknek megfelelő fugázó anyagot kell választani. A következő táblázat néhány fugázó anyag hőmérséklet-álló­ságát mutatja.

[table id=89 /]

A napon száradó fuga – hosszúsá­gától függően – időnként megrepe­dezhet, emiatt a fugákat ma már in­kább rugalmas masszával töltik ki. A rugalmas massza új problémákat is ma­gával hozott, pl. a massza elválhat a fugák széleitől, vagy rideggé válik és megreped, azután a repedésekbe hatoló esővíz miatt az alatta levő falazat át­nedvesedik. A töltőanyag fajtáján és a fuga kialakításán egyaránt múlik, mi­lyen minőségű lesz a fugázás (4.41.-4.43. ábra). Gondolni kell arra is, hogy nem minden fugázó viseli jól az ult­raibolya sugárzást.

4.41. ábra. Szerelt homlokzati burkolat ru­galmas kapcsolása és fugázása a) közép- vagy nagyelemes kő és beton; b) fém­lemez profilok; c) falazat/fémlemez; d) kerámia ­vagy műpala táblák; e) táblás lemez/falazat rend­szerekben; 1 elasztikus fugázás; 2 fugazsinór (rugalmas); 3 homlokzatburkolat; 4 ragasztott segédprofil (kapcsolódó táblázat: 4.2.).

4.2. táblázat. A fugák mérete az épületek várható mozgásától függ: a fuga hosszúsága és a hosszirányú kiterjedés határozza meg (kapcsolódó ábra: 4.41.).

Tömítőanyagok

Fugázáskor mindig fordítsunk gondot a következőkre:

• A fugázáshoz használt szerkezeti anyag nem lehet képlékeny, ala­kítható, hanem rugalmasnak kell lennie: a rugalmas anyag ugyanis az alakítás után ismét felveszi ere­deti állapotát, a képlékeny anyag ezzel szemben megmarad új álla­potában. Minél rugalmasabb a tö­mítőanyag, annál inkább képes kö­vetni az épületrészek mozgásait.
• A tömítőanyag legyen hőálló, hi­szen nyári napokon igen komoly hőmérséklet-ingadozásnak van ki­téve. A szilikon-, a poliszulfid- vagy poliuretánalapú tömítőanyagok ál­talában kielégítően hőállóak, fém­mel együtt is használhatók. Az akrilátok keményedhetnek és ridegedhetnek, emiatt könnyen megre­pedeznek.
• A tömítőanyagoknak és a szerkeze­ti alapanyagnak egymással össze-férhetőnek kell lennie, az alapanyag­nak nem szabad a tömítőanyagot megtámadnia és fordítva.

A tömítőanyagnak tartósan kell ta­padnia, ennek érdekében esetleg az egyik szerkezeti alapanyagot tapa­dásközvetítő alapozóval kell be­kenni. Erre vonatkozóan célszerű a gyártótól felvilágosítást kérni (4.3. táblázat).

4.3. táblázat. Építőanyagok összeférhetősége.

A fugázás művelete

A burkolóelem felrakása után a fúgát meg kell tisztítani és ki kell szárítani, hogy a tömítőanyaggal intenzív és tö­mören záró kötést hozzon létre. A fuga szélessége négyszer akkora le­gyen, mint annak a lehetséges legna­gyobb méretváltozása. Ha például a fú­ga legfeljebb 2 mm-t tágul, akkor 8 mm szélesnek kell lennie. A fugák kitöl­tésének vastagsága a fuga szélességéhez igazodik, az értékeket a táblázat­ban közöljük. Figyelembe kell venni, hogy a tömítőanyag csak két oldalon tapadhat az alapra, háromszög alakú fuga esetében nem nyúlhat le a fuga alj ára. Ilyen esetekben célszerű zsinórt vagy ragasztóanyag-mentes műanyag csíkot használni.

4.42. ábra. Hő mozgásnak kitett – fémle­mez – burkolat vízmentes és szellőző homlokzati lezárása fugatömítéssel 1 elasztikus fugázás; 2 rugalmas fugazsinór; 3 szorítószegő; 4 szorító- és kapcsolócsavar tiplivel; 5 záró szegő.

4.43. ábra. Homlokzati hézagok rugalmas kialakítása vízszintes fugázással 1 elasztikus fugázás; 2 rugalmas fugazsinór; 3 szegőlemez; 4 téglaburkolat; 5 rugalmas fémlemez burkolat.

Korunk egyik fő követelménye az épü­letek tökéletes kül- és beltéri hőszigetelése. A teljes homlokzati hőszigetelés részei a szige­telés, a burkolóréteg és a vakolat. A homlokzat nemcsak meghatározza – színével és struktúrájával – az épület megjelenését, hanem egyben védi is azt az időjárás viszontagságai ellen, továbbá hőtároló szerepet is betölt. Az épületek túlnyomó többsége vakolt homlok­zatot kap, amely rendszeres karbantartó munkára szorul, mert csak így áll ellen az időjárás károsító hatásainak, és tesz eleget védelmi feladatának.

Egy szok­ványos tatarozás azonban általában ma­ga után vonja a korszerű követelmé­nyeknek való megfelelést, gazdasági megfontolások, környezetvédelmi szem­pontok és az épületek értékállósága szempontjából azonban komolyabb megoldásokat kell választani. Ha egy lapos tetőn vagy homlokzati falon burkolat felújítást végzünk, kötelező ezeket olyan pótlólagos hőszigete­léssel ellátni, amely a hatályos rendel­kezéseket kielégíti. Ez előírás, és nem az építtető kénye-kedvére van bízva. A megoldást a fokozott hőszigetelésű rendszerek jelentik.

Egy négyzetméternyi hagyományos falszerkezetű hom­lokzatra számolva évenként 11,5 liter fűtőolaj vagy ezzel egyenértékű szén, gáz vagy áram szükséges a belső tér megfelelő hőmérsékleten tartásához. Ha egy homlokzatot fokozott hőszigetelésű rendszerrel látunk el, a hőveszteség és ezáltal a fűtési költség is jelentősen csökken. A fokozott hőszigetelésű rend­szer haszna – a beruházás költségének megtérülése után – tisztán kimutatható, különösen az energiaárak folyamatos növekedése miatt. A tüzelőanyag-meg­takarítás ráadásul kisebb szennyező­anyag-kibocsátást is jelent.

Fokozott hőszigetelésű rendszerek

A fokozott hőszigetelésű rendszerek azonban csak részben jelentik a problé­ma végleges megoldását, nem mindegy az sem, hogy hol van a helyiségben a fűtőtest. Ha belső falnál van a cserép­kályha, akkor a mennyezet alatti 25 °C hőmérsékletű légréteghez képest a pad­ló síkjánál akár 12-15 °C hőmérsékletű hideg légréteg is áramlik. Ne csodál­kozzunk hát, ha a falak alsó részén ned­ves vakolathullás, az ágy és szekrény alatt padlópenészedés keletkezik.

Ilyen­kor szoktak egyébként tévesen a fal vízszintes nedvességszigetelésének hi­báira, ill. károsodásaira gyanakodni. A fokozott hőszigetelésű rendszerrel ellátott homlokzatnál a határoló fal bel­ső felülete érezhetően melegebb, és nem léphet fel kellemetlen légáramlás. A falfelület hőmérséklete legfeljebb 6°C-kal lehet kevesebb a helyiség léghőmérsékleténél. Padlósíkon mérve ez a különbség legfeljebb 2,5 °C lehet, hogy a reumatikus megbetegedések elke­rülhetők legyenek.

Gombák és penészgombák

A melegebb belső falfelületeknek kö­szönhetően már 20 °C léghőmérséklet mellett is kellemes hőérzet teremthető. Mindehhez az is hozzájárul, hogy a kül­ső oldalukon szigetelt falak hőtároló hatása kedvezőbb, a hideg felületű fa­laknál jól megfigyelhető páralecsapó­dás itt nem fordul elő. Az állandóan nedves fal ideális tápta­laja az egészségre is káros penészgom­báknak és spóráiknak. Az épület ren­deltetésszerű használata során kelet­kező pára egy része szellőztetéssel tá­vozik, kisebb részének azonban a fala­kon keresztül kell kijutnia a szabadba, azaz a külső falaknak megfelelő diffú­zióképességük kell, hogy legyen. Egy jól elkészített hőszigetelő rendszer en­nek a követelménynek is tökéletesen eleget tesz, ezenkívül megvédi a hom­lokzatot a hidegtől, a melegtől, a szél­től és az időjárás egyéb viszontagsá­gaitól.

A hőhidakat tartalmazó hideg falfelü­let is megóvható a penészedéstől, ha pórustömítő glettelést és szintetikus anyagú fényes festést alkalmazunk, így a gomba spórák megtelepedésének csök­ken az esélye, illetőleg egyszerűen le-moshatók a falról.

A nappali és éjszakai, még inkább a nyári és a téli hőingadozás miatt a hom­lokzat építőanyagai hol tágulnak, hol összehúzódnak, ennek mértéke azon­ban különböző, ami feszültségeket ger­jeszt, és ez gyakran repedéseket okoz. A hőszigetelő rendszerrel védett hom­lokzati hátfalazatok hő okozta moz­gása jóval kisebb, így elmaradnak az oly bosszantó repedések. A csekély mértékű hőmérséklet-ingadozás alkal­massá teszi a rendszert a repedezett homlokzatok tartós felújítására is, a meglevő hátfalazati repedések eltűn­nek a hőszigetelő rendszer mögött, az új hőszigetelő burkolat pedig nem re­pedezik (4.1.-4.3. ábra).

4.1. ábra. Egyhéjú fal hőszigeteléssel és korszerű homlokzati nemes vakolattal.

4.2. ábra. Homlokzati fal külső kőzetgyapot hőszigetelése szerelt homlokzatburkolat alá, tárcsa dübeles kapcsolással.

4.3. ábra. Homlokzati hőszigetelt burko­lati fal szellőző légréssel, huzalkapcsos kitámasztással.

A növényzet és a homlokzat kapcsolata

Az utóbbi időben egyre gyakoribbak a zölddel futtatott homlokzatok és tetők. A századforduló óta szinte elfeledett biológiai burkolat a természetvédők részéről is elfogadott környezetformáló elemnek számít, és szakmai körökben is egyre sűrűbben vetődik fel, hogy csu­pán divatról van-e szó, vagy a városok fejlesztéséből fakadóan szükségszerű­ség lesz, hogy a zöldbe öltöztetett házak a város tüdejeként is működjenek.

A napjainkra felnőtt új építészgene­ráció az anyagok, az energia és a ter­mészet ismeretében szembeszáll a kételkedőkkel, sőt időnként a szabványok előírásaival falán növényeket nevelni? Számolni kell-e a növényzet okozta burkolatkifa­gyásokkal? Hogyan viselhetik el a la­kók az esetleg több rovart? Annak ellenére, hogy az energiataka­rékosság ma már támogatott ügy, a zöld fal-, illetve tetőfelületekkel elérhető energia megtakarításban ma még sokan kételkednek. A füvesített tető túl nehéz – mondják -, nem jó a vízzárása, és vajon illik-e a futónövény a gipszstuk­kóval díszített homlokzatra? Gyakorta összekeverednek az épületfizika és az ízlés kérdései.

Egyre gyakrabban találkozunk az an­golszász tájakon gyakori nyerskő és nyerstégla homlokzatokkal, és terjed az évelő növények felfuttatása az épületek nagy felületeire. Egy zöldbe burkoló­dzott épület biológiai előnye nem vitat­ható, de mérlegelni kell az épületfizikai szempontokat is, mert az esetlegesen okozott kár akár többszöröse is lehet az előnyöknek: a növényzetet érő nyári csapadék tovább vándorolhat az épület falába, és a felületi (párás) árnyékhatás miatt a kiszáradás igen lassú. A téli csa­padékfelszívódásnál jelentkezik azonnal. A gyakran egyéb okok miatt már jelentkező elszínező­déseket növelik a madarak fészkelő helyei okozta, esetleg fekáliás szennye­ződések.

A növényzetet tehát célszerű a faltól független (attól 10-30 cm-re elhelye­zett) rácsozatra felfuttatni. A közbe­iktatott légréssel növekszik az épületfal és a növényzetpaplan közötti függőle­ges légáram intenzitása, ami kedvező hatással van az épületre és a benne la­kókra is.

A burkolat és a napsugárzás

Az épületek homlokzati felületét érő napsugárzás értékelhető előnyösnek és előnytelennek is attól függően, milyen szempontból nézzük. Az épület burkolatát érő sugárzás jelen­tősen befolyásolja a burkolati rétegek mikroklímáját a szellőztetés szempont­jából, általa optimálisra csökkenthető a határoló fal és az épületszerkezetek ned­vesség- vagy páratartalma (3.34. ábra).

3.34. ábra. Többszintes épületek homlokzatburkolatának szellőztetési módjai a) egybefüggően; b) szintenként szakaszolva; c) mellvéd falsávonként.

A homlokzati burkolatok tervezésénél figyelemmel kell lenni az ablakokat, ill. az üvegfelületeket keretező kávákra, mert – főként meglévő épületek utó­lagos burkolásánál – a megnövekedett kávaárnyék igen hátrányos lehet, akár 10-30%-kal csökkentheti a kevésbé napos homlokzatok benapozottságát (3.35. ábra).

A határoló falak hangszigetelése

A zajvédelemmel kapcsolatos (szigorí­tott) általános rendelet 1983-ban szüle­tett meg, és célja az emberi egészség megóvása volt. Az új lakó-, üdülő- és intézmény épületek zajterhelési határértékeit szabványok rögzítik, és a ha­tárértékeket meghaladó zaj veszélyes mértékű zajnak tekinthető. A tervező feladata, hogy – passzív akusztikai védelmi szempontból – az épületszerkezeteket úgy válassza meg, hogy azok eredő – súlyozott – léghang gátlási száma az adott körülmények között kielégítse a léghang gátlási követelményeket.

A számítást helyisé­genként, az azt körülvevő határoló szerkezetekre – fal, ablak, födém, tetőfö­dém – súlyozottan kell elvégezni, és az értékeket a 3.1. táblázat szerinti ha­tárértékkel össze kell hasonlítani. A léghang által rezgésbe hozott fal­lemez úgy viselkedik a szomszédos he­lyiség felé, mint a hangszóró memb­ránja: továbbsugározza a hanghullá­mokat.

A fal akkor gátolja eredménye­sen a léghangok terjedését, ha

• nem tartalmaz légáteresztő héza­gokat vagy lyukakat,
• nagy tömegű, hogy nehezen legyen rezgésbe hozható,
• nem merev, hanem inkább hajlékony,
• ha ún. hangelnyelő paplant is tartalmaz, amelyben a hangenergia súrlódássá, hővé alakulva elenyé­szik, például a kétrétegű üvegezés üveglapjai vastagok legyenek, s a két réteg közül szivattyúzzuk ki a levegőt, vagy alaposan tömítsük a nyílászárók összes hézagát stb.,
• a léghang terjedésének nincsenek a gátlószerkezetet kikerülő útjai.

A külső falak és burkolataik különböző típusú és testsűrűségű anyagaihoz (la­boratóriumi mérések alapján) különféle súlyozott léghang gátlási számok tar­toznak. Ezek az adatok kiindulási ér­téknek tekintendők, és a helyszíni kö­rülmények alapján, az épület jellegétől, a többi szerkezettől, a csomópontok ki­alakításától függően módosulhatnak. A legegyszerűbb a hagyományos határoló falszerkezetek értékelése, ahol a falazat vastagságát, valamint kétoldali 1,5-1,5 cm vastagságú vakolatot kell figye­lembe venni.

Sokkal összetettebb az eltérő tömörségű és testsűrűségű anyagból készülő egyhéjú falak akusztikai értékelése. A legnagyobb problémát a szerelt homlokzatburkolat jelenti, amely önmagában kevésbé hang­elnyelő, emiatt a fellépő hangrezgések hatványozottan ronthatják az egyébként megfelelő teherhordó fal akusztikai ér­tékét, ami a légréssel lezárt hőszigetelő réteg rugóhatásaival ( és a burkolat rugóhatásával), valamint a keletkező rezonanciával magyarázható.

3.35. ábra. Homlokzati nyílások benapozottságát 45°-os beesési szög alapján cél­szerű ellenőrizni a) kiskávás megoldás; b) metszett kávás meg­oldás; c) mélykávás, (előnytelen) megoldás; d) burkolatsíkba helyezett ablakok, a hátfal sarkainak lemetszésével.

3.36. ábra. Homlokzati burkolatoktól ki­emelten készülő bio rács, amelynél a héja-lás elszíneződése minimálisra csökken, a hővédelem viszont jelentősen megnő.

3.1. táblázat. Megengedett hangterhelések.

A külső falszerkezetek vastagságának és tömegének ésszerű csökkentése ér­dekében, a statikai és a hőtechnikai kö­vetelményeket is figyelembe véve, spe­ciális szerkezeteket fejlesztettek ki. Ki­alakultak a réteges falszerkezetek, ame­lyekben a teherhordó szerkezet tégla, ritkábban egyéb anyag (könnyűbeton és vasbeton), a burkolati rétegek alá pedig külön hőszigetelő rétegek kerülnek. A továbbiakban műszaki szakértő kollégánk veszi végig a víz és hőszigetelés fontosságát a külső falaknál.

Hőhidak

A vasbeton koszorúk, a gerendák, a te­tőteraszok, a lodzsák a hőhidak szem­pontjából az ún. kényes szerkezetek körébe tartoznak az átmenőfödémek, a konzolok, a födémfelfektetések, a pere­mek (attikák, vonal menti és pontszerű vízelvezetések), amelyek számos hőhíd kialakulására adnak alkalmat. A hőhíd párakicsapódáshoz, penészképződés­hez vezethet, amely csupán az intenzív hőszigetelés felület folytonos – a kri­tikus csomópontokban is megoldott – vezetésével küszöbölhető ki.

Hővédelem

A külső falszerkezet feladata hőtechnikai szempontból az, hogy a belső te­ret védje a külső hőmérséklet válto­zásaitól úgy, hogy az ideális belső mikroklíma minél kisebb fűtési energiával biztosítható legyen. A külső hőhatások egy-egy nap folyamán – de az egész évet alapul véve is – szakaszosan jelentkeznek. Ezeket a periodikus hőhatásokat a falszerkezet csillapítja és késlelteti, és minél inkább képes erre a szerkezet, annál kevésbé és annál később hatnak a belső térre a külső tér hőmérséklet-változásai. A hő csillapítás és a hő késleltetés egyebek között a falazati rétegek sorrendjétől is függ, a kívül elhelyezett hőszigetelő rétegek hatásosabbak, mint a belső oldalra helyezett rétegek. Szakaszos üzemű fűtés esetén a fala­zatot a belső oldalról, a helyiség felől is érik periodikus hőhatások.

Ebből a szempontból annál jobb egy szerkezet, minél több hőt képes a belső felületén keresz­tül elnyelni, majd felhalmozni, és a fűtés szünetelése alatt a helyiség felé leadni. Ez a hatás akkor érvényesül erőteljesebben, ha a hőszigetelő réteg – amelynek hőelnyelő képessége kisebb, mint a tömör teherhordó rétegé – a külső oldalra kerül. Az ilyen falszer­kezet felfűtése ugyan lassúbb, de nehe­zebben is hűl le, ami szakaszos fűtésnél igen előnyös. Előnytelen viszont pl. hétvégi házak és irodák esetén, ahol a helyiség gyors felfűtésére van szükség, ilyenkor a belső oldali hőszigetelés a kedvezőbb.

Napsugárzás hatásai

Nyáron a napsugárzás ha­tására az üvegfelületeken át jelentős hőmennyiség jut az épület helyiségei­be. A nyári meleg levegő hatásait csak az olyan falszerkezet képes ellensú­lyozni, amelynek tömör, nagy hőelnyelő képességű rétege a fal belső ol­dala felől helyezkedik el, mivel így a helyiség felmelegítéséhez nagyobb hő­mennyiség szükséges, azaz nagyobb a helyiség hő stabilitása. A napsugárzás okozta nyári felmelegedés ebben az eset­ben kisebb lesz, a falakban felgyülemlett hőmennyiség pedig az éjszakai szellőztetéssel könnyen eltávozik. A külső oldali hőszigetelésnek a hő-védelem szempontjából további előnye, hogy a falszerkezetben a külső oldal felé tolja a fagyhatárt, így a falszer­kezet kifagyásának veszélye csökken. A hőszigetelő rétegnek természetesen fagyállónak kell lennie (3.23. ábra).

3.23. ábra. Egyhéjú határoló falakban leját­szódó hőmérséklet-változások téli és nyá­ri szélsőértékeknél A tömör vagy üreges tégla fal esetén kétoldali vakolattal; B belső kiegészítő hőszigeteléssel és külső vakolattal; C külső homlokzati hő­szigeteléssel és belső.

Az ábrákból és az elmondottakból kitű­nik, hogy külső hőszigetelő réteg esetén a tömör anyagból készült határoló fal a kedvezőbb, hiszen a nagyobb testsűrű­ségű anyag gyorsabban képes nagyobb mennyiségű energiát elraktározni, és a fűtési szünetekben is egyenletesebben adja le a hőt a belső tér felé. Ez utóbbi úgy is megfogalmazható, hogy a be­tárolt energia hosszabb ideig ellenáll a felületi lehűlésből származó hatásnak.

Ha a falszerkezet egyes részeinek hő átbocsátása nagyobb, mint általában a többi részé, akkor ezeken a helyeken a belső felület hőmérséklete alacsonyabb lesz, mint a környezet hőmérséklete (hőhidak). A felületi hőmérséklet-kü­lönbség a hő hidakon akkor is elszíne­ződéseket okozhat, ha egyébként ma­gán a felületen nem csapódik le a pára, mivel a levegőben lebegő por lerakódik a hidegebb felületekre, és ún. porár­nyékot hoz létre.

A hőszigetelést a felületi hőmérséklet­elosztás szempontjából is kedvezőbb a külső oldalra helyezni, mivel a jobb hővezető képességű belső réteg oldal­irányú hővezetése nagyjából kiegyenlíti a felületi hőmérséklet-különbségeket. A hő védelem szempontjából tehát egy­értelmű, hogy a hőszigetelő réteget cél­szerűbb a falszerkezet külső oldalára helyezni (3.24.-3.25. ábra). Az ábrák jól szemléltetik a magasabb hőmérsék­letű tér felől az alacsonyabb felé irányuló hő vándorlást és azt, hogy a hő hidak télen és nyáron egyaránt kedve­zőtlenek a belső tér szempontjából.

3.24. ábra. Egyhéjú határoló falszerkezet rétegfelépítése és a hőmérsékleti határértékek a) tömör téglafal; b) tömör kő-tégla fal; c) tömör téglafal belső hőszigetelővel; d) tömör téglafal külső hőszigetelővel.

3.25. ábra. Kéthéjú homlokzati határoló falszerkezet rétegfelépítése és a hőmérsékleti határértékek a) főfaltól légréssel kiemelt burkolattal; b) hőszigeteléssel kitöltött szabad légréssel (tulajdonképpen egyhéjúvá válik); c) falazott homlokzati burkolattal és kiegészítő hőszigeteléssel; d) szerelt homlokzati burkolattal és hőszigeteléssel.

Az 1992-ben életbe lépett új hőszige­telési szabvány nem sokat változtatott a régi beidegződéseken. A szakemberek még ma is a korábbi szabványban meg­határozott hőátbocsátási értéket veszik alapul, azaz azt vizsgálják egy-egy épü­letnél, hogy az adott falszerkezetnek mennyi a hőátbocsátási együtthatója (k), és az hogyan változik a falvastag­ság és különböző vakolatok függvé­nyében. Termékismertetőikben a falazóelem gyártók is a vakolatlan falszer­kezet „k” értékét adják meg. Össze­hasonlító elemzésnél egyébként, ami­kor nem egy konkrét épületet vizsgá­lunk, valóban ezt a jellemzőt kell vizs­gálni.

A falak utólagos hőszigeteléséről már nem sok újat lehet elmondani, ezért most más nézőpontból vizsgáljuk meg az utó­lagos hőszigetelést, mégpedig amikor még nem is nevezhetjük „utólagosnak”. Új épületnél a tervező szabadon dönt­het, hogy az épület külső fala milyen szerkezetből épüljön. A döntés azonban nem egyszerű, hiszen nem minden eset­ben a hőátbocsátási tényező a legfon­tosabb, még akkor sem, ha az egyik fő szempont az energiatakarékosság. A ma készülő épületek, legyenek azok akár lakó-, akár középületek, általában vegyes tartószerkezetűek, azaz a vas­beton tartószerkezetek mind függőleges teherhordó elemként: oszlopként, mind vízszintes teherhordó elemként: geren­daként és kiváltóként egyaránt igen gya­koriak.

Az eltérő hővezetési tényezőjű anyagok hőhidak megjelenését okozzák. A hő­szigetelésre való hagyományos vakolás nem jelent korrekt megoldást, a terve­zőnek tudatosan nagy hőátbocsátási tényezőjű, de gyorsan építhető szerkezetet kell választania, és az eltérő anyagú, többnyire hőhidat jelentő vasbeton szer­kezetekkel együtt az egész külső hom­lokzat hőszigetelését utólag kell megterveznie.

Hőátbocsátás, számolás

Ha összehasonlítunk egy 25 cm vastag kettős méretű, soklyukú téglából épített falat egy 15 cm vastag vasbeton fallal, a hőátbocsátási tényező (k) értéke:

1,28 W/m²-K, ill. 2,87 W/m²K.

Már 3 cm vastag expandált polisztirol­anyagú hőszigeteléssel ezek az adatok:

0,56 W/m²K, ill. 0,92 W/m²K

értékre csökkennek, 6 cm-es hőszigete­léssel pedig már a szabványnak meg­felelőek:

0,40 W/m²K és 0,55 W/m² K.

6 cm-nél vastagabb hőszigetelő anyag­gal a tényező a hőszigetelő anyag minden egyes centiméterére vonatkoz­tatott javító hatása nem egyenletesen nő: 5 cm-ről 6 cm-re való vastagság­növekedésnél a k érték 16%-ot javul, 6 cm-ről 7 cm-re történő növekedésnél viszont már csak 12%-ot. Még szemléletesebb, ha összehasonlítjuk a 3 cm és a 6 cm vastagságú hőszigetelés ha­tását az eredeti hőátbocsátási ténye­zővel, ahol vasbeton fal esetén az első 3 cm hőszigetelés ezt az értéket 67%-kal javítja, az első réteg megduplá­zásával 6 cm-re növelt hőszigetelés a hőátbocsátási tényezőt a fent említett 0,55 értékre módosítja, amely az ere­deti értéknek 20%-a.

Egy újabb 3 cm-es hőszigeteléssel 9 cm-esre növelt ré­teg az eredeti érték 14%-ára képes mó­dosítani a „F értékét (£=0,39 W/m²-K). Tehát a hőszigetelés kiválasztásakor is lehetünk takarékosak, de a hőszigetelő anyag ideális vastagságát több szem­pontból kell megközelíteni. A várható energiaár-emelések ellenére sem cél­szerű egy bizonyos rétegvastagságnál vastagabb hőszigetelést készíteni.

Nedvesség- és páravédelem

A hővezetési és páradiffúziós tényező az anyagok testsűrűségével és tömörsé­gével általában fordított arányban vál­tozik, nagy testsűrűségű, tömör anya­gok hővezetési tényezője aránylag nagy, páradiffúziós tényezője pedig kicsi. Az ilyen anyagokból készült rétegek tehát aránylag kis hőmérséklet-különbség, ugyanakkor pedig aránylag nagy nyo­máskülönbség fenntartására képesek. A kis testsűrűségű, laza anyagok általában fordítottan viselkednek, de vannak kis testsűrűségű, de nagy páradiffúziós el­lenállású anyagok is, pl. a zárt cellás műanyaghabok (3.26. ábra).

3.26. ábra. Különböző határoló falakban lejátszódó páradiffúziós folyamatok a) két oldalon vakolt téglafalban; b külső tömör (légmentes) burkolatú falban – legrosszabb megoldás; c) kéthéjú hőszigeteletlen falnál; d) kéthéjú hőszigetelt határolóknál; A külső oldal; B belső oldal; 1 határoló téglafal; 2 páradiffúzió iránya; 3 párakicsapódás épületszerkezeten belül; 4 vako­lat; 5 tömör burkolat; 6 ragasztóhabarcs réteg; 7 homlokzati héjburkolat; 8 légrés.

A különböző rétegsorrendű, de azonos anyagú és vastagságú rétegekből álló falszerkezetek belsejében a rétegek sor­rendjétől függően vagy bekövetkezik a páralecsapódás, vagy nem.

Állagvédelmi szempontból a belső páralecsapódás megengedhetetlen, ezért kétrétegű szerkezetek esetén a nagyobb páradiffúziós tényezőjű (általában kisebb testsűrűségű) szerkezeteknél esetenként kell megha­tározni a helyes rétegfelépítést. Az ideális hőszigetelő anyag a lehető legjobb fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, emellett csak kevéssé párazá­ró. Természetesen a hőszigetelő anya­gok széles skáláján nemcsak ilyen ide­ális tulajdonságokat mutató anyagok találhatók, pl. a polisztirolhabok (általában a műanyaghabok) meglehetősen rosszul eresztik át a párát.

Az épülethomlokzatok külső elszíne­ződésének okai – hasonlóan a beltéri elszíneződésekhez – a hőt jól vezető hőhidak, elsősorban a vasbeton koszo­rúk, ahol gondoskodni kell a megfelelő hő védelemről és takarásról.

Az elmondottakat jól szemlélteti a kö­vetkező néhány anyag hővezetési té­nyezőjének (X) összehasonlítása:

• polisztirolhab: / = 0,04 W/m-K
• fenyőfa: /= 0,12 W/m-K
• vasbeton: / = 1,55 W/m-K
• acél: /= 60,00 W/m-K

Csapadék és fagy elleni védelem

Épületfizikai szempontból igen fontos, hogy az épület homlokzatától a csapa­dékvizet elvezessük, valamint hogy az ablakok beépítése tökéletesen vízmen­tes legyen. Ez elsősorban az ablak szak­szerű elhelyezésével, a jó tömítéssel érhető el. Az ablakok típusát, valamint a beépítés módját (kávás vagy káva nél­küli) a homlokzat épületfizikai jellem­zőinek ismeretében kell megválasztani (3.27.-3.28. ábra).

Az épületek homlokzatának csapadék elleni védelme elsősorban az ereszek, valamint az oromzatok megfelelő kiala­kításával biztosítható. Mediterrán ég­hajlatú országokban az épületek eresz­párkányainak szinte csak árnyékvető szerepe van, az északi, csapadékos or­szágok túlzottnak tűnő, kalapszerű tető­zete pedig védi a falakat és épülethom­lokzatokat az időjárás viszontagságaitól (3.29. ábra).

3.27. ábra. Épület homlokzatát érő csapa­dék távozása a felületről a) homlokzati kiüléssel (vagy tagozattal) egy-egy szakaszról; b) sík homlokzatnál, nagyobb összefüggő felületről, alul nagy mennyiségben összpontosítva.

3.28. ábra. Ablak és homlokzatburkolat tö­kéletes csapadékvíz-elvezetése és fagy elleni védelme 1 a csapadék útja; 2 a csepp elvezetése; 3 kö­nyöklő vízorros elvezetése; 4 burkolat; 5 ablak­üveg (külső felület); 6 ablak tokkerete; 7 vízvető; 8 légrés; 9 hőszigetelés; 10 kiváltó; 11 az ablak és a homlokzati fal fagyhatárvonala; 12 belső ablaksík; 13 beltéri ablakkeret felülete; 14 bel­ső párakicsapódás lehetséges vonala; 15 ha­tároló fal.

3.29. ábra. Nyitott hézagú homlokzati héj­burkolat külső és belső roncsolás mentes csapadékvíz-elvezetése A csapóeső; B szél terhelő (és fúvóka-) hatá­sa és iránya; 1 kőburkolat; 2 kapocselem mint vízszin­tes távtartó és réstámasztó; 3 csapóeső útja; 4 csapóeső belső vízelvezetése; 5 víz­orr, csepegtetőprofil; 6 légrés; 7 hőszige­telés; 8 tartókonzol; 9 határoló fal.

Hazánkban a csapadék okozta károk gyakran csak néhány év után jelentkeznek az épülethomlokzatokon. A következőkben a szűkebb környezetünk­ben is gyakran felfedezhető hibákat mu­tatunk be néhány ábrán. Igen lényeges az ablakpárkányok bádo­gozása, a megfelelő tömítettség és a fal-tőkapcsolat. Érdemes külön gondot for­dítani a tetők vizét elvezető lefolyócsa­tornára, azok állapotára és méreteik meg­felelőségére, valamint a homlokzatbur­kolat és a lábazat kapcsolatára. Szakmai szempontból ugyan a bádo­gos szerkezetek nem tartoznak cikkünk témakörébe, funkcionálisan azon­ban feltétlenül foglalkoznunk kell velük, mivel a homlokzati leázások és kifagyások egyik fő oka a rossz minő­ségű bádogozás.

A főbb hibaforrások a következők:

• a csatornák keresztmetszeti mérete nem megfelelő,
• túl hosszú ereszcsatorna-szaka­szok tartoznak egy-egy lefolyóhoz,
• a toldások szakszerűtlenek,
• nem elegendő a fali bekötések (bilincsezések) száma,
• nem vették figyelembe a hókása bejutását és az abból adódó ter­heket,
• a betervezett anyagok nem bírják el a saját terhüket.

A lábazatok fagyvédelme elsősorban a járdák helyes kialakításával, másod- sorban pedig a lábazatok szigetelésével biztosítható (3.30. ábra). Természetesen még az épülethomlok­zat megtervezése előtt ki kell választa­nunk a számunkra legkedvezőbb meg­oldást. Biológiai köpeny alá elegendő egy igénytelenebb fal- vagy vakolt felü­let tagozatok nélkül, egyszerű színek­ben. Tagozott homlokzathoz és burkolt felülethez nem készíthető kiemelt rá­csozat, mert a tagozatokon nemcsak a csapadék, hanem a lehullott lomb is megül, és bomlásakor a szabadon ma­radó homlokzatfelület elszíneződik. Kiemelt rácsnál a rácsozat irányának kö­zel függőlegesnek vagy ferdének kell len­nie, hogy jól elvezesse a csapadékvizet (a vízszintes rácselemekről könnyen a falra csapódhat a víz).

3.30. ábra. Az épületek és a teraszok lába­zatai szakszerű tervezésének és jó minő­ségű kivitelezésének igen nagy a jelen­tősége a) szakszerűtlen kivitel és anyag összeválogatás szétfagyást okoz; b) lábazatnál a kifa­gyásra érzékeny anyagoknak tökéletes védel­met kell biztosítani.

3.31. ábra. Épületlábazatoknál döntő jelentőségű a falak talaj­nedvesség elleni szigetelése a) rossz megoldás; b) a lábazati fal szerkezeti pórusaiban összegyűlő, főként csapadék eredetű víz miatt a kifagyás elkerülhetetlen; 1 csapadék útja; 2 lábazat; 3 felgyülemlett pára, majd víz miatti szétfagyás.

3.32. ábra. Az épület lábazata és az épület körüli járda téli, hideg időben kölcsönösen veszélyesek egymásra, mind az időtállóságot, mind az esztétikai értéket tekintve a) rosszul épített járda és lábazati csatlakozás; b) épületmozgások esetén a lábazatot feszültség terheli a járda alábetonozása esetén; c) a lábazat alá ültetett járda egy-két tél után széttöredezik a fagy hatása miatt.

3.33. ábra. Teraszok, járdák, lépcsők burkolásához – külső szabad térben – csak fagyálló burkoló-, ragasztó- és fugázó anyag használható.

Az épületek homlokzatfelületeinek épü­letfizikai problémái a hő- és nedvesség­vándorlás jelenségéhez kapcsolódnak, de igen jelentős a meteorológiai ténye­zők, pl. a szél és a csapadék hatása is.

Hő- és nedvesség­vándorlás

A hő vándorlás a hőterjedés azon módja, amikor a hő egyik helyről a másikra hő­vezetés, hőátadás és hősugárzás formá­jában, ill. ezek kombinációjaként jut el. A hővezetés fogalomkörébe tartoznak a falszerkezetek belsejében lejátszódó mindazon jelenségek, amelyek hőmér­séklet-különbséggel, illetve hő kiegyenlítődéssel kapcsolatosak.

A hőszige­telés fogalmán kívül idetartozik:

• a hőelnyelés,
• a hő tehetetlenség,
• a hő csillapítás és
• a hő késleltetés.

Az utóbbiak télen a fűtés egyenlőtlensé­geit, valamint a rövid ideig tartó csúcs­ hidegek hatását, nyáron pedig a napsu­gárzás okozta túlmelegedést csökkentik. A határoló szerkezetek és a levegő között hőátadás jön létre, ami erősen függ a levegő mozgási sebességétől. A szél­nek kitett felületeken télen erősebb a lehűlés, mint a szélvédett részeken. A hősugárzás elleni védekezés az épü­letek hő védelmét tekintve a napsugár­zás elleni védekezést jelenti. Magyar­ország éghajlati viszonyai megkövete­lik, hogy az épületek hőtechnikai terve­zésekor ne csak a téli, hanem a nyári időszakot is figyelembe vegyük.

Meg­felelő határoló szerkezetek kialakításá­val nyáron is kellemes hőérzetet köze­lítő állapot érhető el, ebben a határo­ló szerkezet konstrukcióján kívül nem elhanyagolható jelentőségű az épület homlokzatképzése (színe, érdessége), amely erősen befolyásolja a napsugarak visszaverődését, ill. elnyelését. Igen fontos szerepük van ezenkívül a kü­lönböző árnyékoló szerkezeteknek is. A nedvességvándorlás a határoló szer­kezetekben nedvességvezetés, lassú szét­terjedés (páradiffúzió) és elnyelés (szorpció), valamint e jelenségek társulásával jön létre.

Nedvesség

A nedvességvezetés folyékony halmaz­állapotú nedvességvándorlás, amely akkor lép fel, ha a szerkezet közvetlenül érintkezik vízzel. Előfordulhat talajvíz, csapóeső, páralecsapódás vagy beázás következtében. A talajvíz és beázás el­len megfelelő szigeteléssel kell véde­kezni, a páralecsapódás pedig a hatá­roló szerkezetek belső felületén – a ki­mondottan nedves üzemű helyiségek (fürdők, zuhanyozók stb.) kivételével – megfelelő hőtechnikai méretezéssel kerülhető el.

Csapóeső, eső

A csapóeső a függőleges felületekre nézve aránylag rövid ideig tartó ter­helést jelent, a víz általában nem szívó­dik be mélyen, az eső után a nedvesség ugyanazon az úton távozik a falból, ahogyan bejutott, ezért függőleges fala­kon általában a közönséges vakolat is elegendő védelmet jelent. Erősen nedv­szívó anyagokban azonban nagy károk keletkezhetnek, ezért ilyeneket hom­lokzatképzésekhez nem szabad hasz­nálni. A hézagokat és az illesztéseket úgy kell kiképezni, hogy a szél ne pré­selhesse be az esőt. Látszó hézagok esetén a burkolati réteget úgy kell ki­alakítani, hogy az esetlegesen bejutó csapadék vize tökéletesen kivezethető legyen, mielőtt károsodást, roncsolást okozhatna (3.4. ábra). A páradiffúzió a határoló szerkezet kül­ső és belső oldala mentén, a különböző hőmérsékletű levegő miatti páranyo­más-különbség következtében kialaku­ló lassú nedvességvándorlás.

Páradiffúzió a lakásba

Fűtési idényben a fűtött helyiségek levegő­jének páranyomása mindig nagyobb, mint a külső levegőé, így belülről kifelé irányuló páradiffúzió jön létre. Köz­napi nyelven ezt nevezik a falak léleg­zésének (3.6.-3.7. ábra). Az építőanyagok a környező levegőből páraelnyelés (szorpció) útján nedves­séget vesznek fel abban az esetben, ha nedvességtartalmuk kisebb, mint a kör­nyező levegő nedvességtartalma. El­lenkező esetben száradás megy végbe. Ha a nedvességtartalom éppen meg­felel az egyensúlyi állapotnak, az építő­anyagot légszáraz állapotúnak neve­zik.

Épületfizikái szempontból, vagyis a hő vándorlás és nedvességvándorlás kialakulásának tekintetében igen nagy különbséget jelent, hogy a homlok­zatképzés építéstechnikai szempontból a falszerkezet külső felületével szerves egészet alkot, vagy pedig attól – vé­konyabb-vastagabb légréssel – elválasztva, külön héj szerkezetként készül. Az utóbbi megoldás olyan hatású, mintha a falszerkezet elé a különböző meteorológiai hatásoktól (nap, szél, eső) védő ernyőt helyeznénk. Korszerű és igényes épületek homlokzatképzé­sénél ez a védő (árnyékoló) szerepet betöltő kialakítás igen nagy fontos­ságú.

3.6. ábra. Burkolt kéthéjú falszerkezet, ahol a külső hőszigetelés kiküszöböli a belső elszíneződést és a párakicsapódást 1 burkolati fal; 2 szellőztetett légrés; 3 szálas hőszigetelés; 4 főfal; 5 vasbeton koszorú; 6 belső vakolat; 7 páravándorlás; 8 hő vándor­lás; 9 visszavert napsugárzás; 10 csapóeső-elvezetés.

3.7. ábra. Határoló falak ún. réteg hőmérséklete télen, fűtött helyiség esetén a) hagyományos téglafalazat korszerű ab­lakkal; b) kéthéjú hőszigetelt téglaburko­lattal; c) kéthéjú fémlemez homlokzati burko­lattal.

3.8. ábra. Ablak, fal és homlokzati burkolat légzáró és hőszigetelt csatlakoztatása a) normál ablakbeépítés; b) kávaképzés hom­lokzati burkolattal; (a nyilak a terhelési irányt határozzák meg).

Homlokzati rétegek

A falszerkezet külső felületével szerves egészet alkotó homlokzatképzések a hővándorlás jelenségét annyiban befolyá­solják, hogy különböző színük, érdességük, ill. simaságuk miatt a napsuga­rakat különböző mértékben verik vissza, nyelik el, esetleg bocsátják át, emiatt különböző mértékben melegednek fel. Ettől eltekintve azonban a falszerkezet hőtechnikai viselkedését csak kismér­tékben változtatják meg (az alkalmazott rétegek hőtechnikai jellemzőitől és vas­tagságuktól függően). A nedvességvándorlás szempontjából döntő fontosságú a falszerkezet külső fe­lületének kialakítása. Alapvetően ezen múlik, hogy a falszerkezet kellően védett lesz-e a külső csapadékhatásoktól (csapóesőtől).

A külső csapadék elleni vé­delem elsősorban az illesztések és a hé­zagok megfelelő kialakítását jelenti, pá­radiffúzió szempontjából pedig akkor megfelelő, ha a határoló szerkezet belsejében nem csapódik le nedvesség. A vízgőz nyomása a határoló szerkezet belsejében a kisebb nyomású oldalról (általában kívülről) a nagyobb nyomá­sú oldal felé (általában befelé) haladva fokozatosan emelkedik. Előfordulhat az eset, hogy eközben kialakul az adott hőmérséklethez tartozó telítési nyomás, ilyenkor a szerkezet belsejében a pára lecsapódik. Különösen veszélyesek eb­ből a szempontból az olyan többrétegű szerkezetek, amelyeknek külső oldalán a belsőhöz képest nagy páradiffúziós ellenállású réteg van, mert ebben a ré­tegben a páranyomás erősen megválto­zik (nagy páranyomás-különbséget tart fenn), ugyanakkor a hőmérséklet és az ehhez tartozó telítési nyomás alig kü­lönbözik a réteg két oldalán.

Páralecsapódás okozta károk

A páralecsapódás nagy károkat okoz­hat a falszerkezetekben. A homlokzati rétegek alatti lecsapódás kifagyást, repedezést, leválást okozhat, így ezt fel­tétlenül meg kell akadályozni. A lassú nedvességvándorlás miatt ezek a káros jelenségek esetleg csak több év múlva válnak láthatóvá, ezért különösen fon­tos a megfelelő minőségű munka. A falszerkezetek helyes kialakításának egyik alapelve, hogy a kívülről befelé haladó vízmozgás következtében a fal­ba jutó nedvesség, valamint a belülről kifelé vándorló pára a falon keresztül kifelé haladjon, és elpárologjon, tehát a külső falbevonat vagy burkolat pára­áteresztő legyen.

Hagyományos egyrétegű, viszonylag nagy vastagságú falak esetén a páradif­fúzió azért nem probléma, mert a pára a falban egyrészt lecsapódás nélkül szét­terjedhet, és maga a faltömeg – a nagyobb belmagasság és a nagyobb helyi­ségméretek miatt – képes addig tárolni a párát, amíg a megváltozott páravi­szonyok következtében a nedvesség távozhat (3.9. ábra).

3.9. ábra. Kettőzött rétegű homlokzati burkolat szorosan elhelyezett közbenső hőszigetelő réteggel; 1 burkolat; 2 hőszigetelés; 3 főfal; 4 koszorú; 5 légrés; 6 légjárat; 7 cserépfedés; 8 süllyesztett ereszdeszkázat; 9 szaruzat.

Nagy páradiffúziós ellenállású homlok­zatburkolatokat (kő, kerámia, műanyag stb.) vagy párazáró burkolórétegeket (üveg, fém stb.) feltétlenül ki kell szel­lőztetni. A kiszellőztetésnek köszön­hetően a páranyomás-különbség a bur­kolat két oldala közt erőteljesen csökken (a burkolat mögött a külső páranyo­másnál csak valamivel nagyobb páranyomás alakul ki), és a burkolat mögötti nedvesség lecsapódás veszélye gyakor­latilag megszűnik (3.10.-3.11. ábra).

3.10. ábra. Egyrétegűtől a kéthéjú falszer­kezetig (a szaggatott nyíl az épületet ter­helő meteorológiai hatásokat jelöli) a) téglafal külső vakolattal; b) vegyes fal külső kőfelülettel; c) nyerstégla tömör fal; d) kettőzött és helyenként téglával átkötött; e) kettőzött (kéthéjú) téglafal huzalos átkötéssel; f) kő­burkolat szerelőkonzol-kapcsolással; g) kiselemes burkolat favázzal; h) fémvázra szerelt vékony homlokzati burkolatokkal.

3.11. ábra. Energiatakarékos épület kettőzött határoló falakkal, ahol a falak közbenső lég­rétegei zárt áramkörön belül szellőznek (elmé­leti modell). E megoldással télen és nyáron is szabályozott klíma hozható létre.

Homlokzati burkolat mint kéthéjú homlokzat

A falszerkezet külső felületétől lég­réssel elválasztott homlokzatképzések, ül. burkolatok mind a hő vándorlás, mind a nedvességvándorlás szempontjából előnyösek a falszerkezet hőtechnikai tulajdonságainak szempontjából (3.12-3.13. ábra).

3.12. ábra. Az épület falának héjburkolata mint klimatikus fal 1 légrés; 2 burkolat; 3 burkolathordozó váz; 4 hőszigetelés; 5 határoló fal; 6 levegő bevezető szabad nyílás; 7 szellőzőrés-kitorkollás; 8 zá­ró fedés (eresz); 9 szellőzőlevegő útja; 10 talaj-tömörségű kavics; 11 biológiai hűtő (növény­zet), v: légrés, 2-4 cm; h: hatékony szellőzési.

3.13. ábra. Homlokzati burkolat kéthéjú falszerkezetnél 1 burkolat; 2 hordozó lécváz; 3 hőszigetelés; 4 biológiai és (vagy) hűtött lábazati rész; 5 hű­tő- és szellőző légjárat.

A légréssel elválasztott homlokzatfelü­let megvédi a falszerkezetet a napsu­gárzástól, és erősen csökkenti a nyári hő terhelést. Ennek köszönhetően a fal­szerkezet hő csillapítása jobb lehet, mint egy hagyományos, egyrétegű falé. Az árnyékolt homlokzatok télen is kedve­zőek a falszerkezetre nézve, mert csök­kentik a szél hűtő hatását. A hőtech­nikai méretezésnél a jelenség a külső hőátadási tényező számértékének csök­kenésében jelentkezik (3.14. ábra). További előny, hogy miután az árnyé­kolás a csapóesőtől is megvédi a fal­szerkezetet, így a szárazabb külső felü­let miatt hőtechnikai jellemzői is ked­vezőbbek, ami a hőátbocsátási tényező (k) értékének 2-5%-os javulását jelenti (3.15. ábra).

A nedvességvándorlás szempontjából a légréssel elválasztott homlokzatképzés azért előnyös, mert a fal külső felületét nem kell az eső ellen külön védeni, vagy vízzáró bevonattal ellátni. A pára­diffúzió igen kedvező körülmények közt megy végbe, mert a fal a légrésen ke­resztül szabadon lélegzik kifelé (3.16-3.17. ábra).

3.14. ábra. A homlokzatburkolat légréssel és tökéletes légcseré­vel minőségi épületklímát biz­tosít.

3.15. ábra. Kéthéjú mellvédfal szalagabla­kos épületnél a) – b) fix építésű mellvéd burkolattal, minimális kiegészítő árnyékvetővel; c) – d) mellvédfal­burkolat csuklós és teleszkópos (mobil) árnyékvetővel kiegészítve; 1 homlokzati héjburkolat; 2 légrés; 3 fix árnyékvető; 4 csuklós árnyékoló; 5 teleszkópos ár­nyékoló berendezés (benapozási szög a nyári átlag és csúcs.

3.16.ábra. Kettőzött (kéthéjú) homlokzati fal, ahol a hőtechnikai igényt a határoló fal egyedül képes teljesíteni 1 nyerstégla burkolat; 2 beszellőző nyílás; 3 kiszellőzőnyílás; 4 légrés; 5 YTONG-fal; 6 ablak könyöklő; 7 vízorr; 8 ablak; 9 lábazat; 10 víz­szigetelés.

3.17.ábra. Kéthéjú és hőszigetelő réteggel kiegészített homlokzati fal részlete a be­járati ajtónál. Az ajtótok fölött vízterelő szigetelőlemezt helyeztek el.

A légréteg szélessége gyakorlatilag a burkolati fal szélességének 50-90%-ával legyen azonos, vastagsága (v) pedig legalább 2-3 cm legyen (egy- és kétszintes épületeknél). A légrés vas­tagsági méretének, valamint egybefüg­gő magassági méretének növekedése fokozott szellőzést tesz lehetővé. Gya­korlatilag tökéletes megoldást jelent, ha a szellőzőlevegőt pincéből vagy bioló­giailag hűtött tér felől, például az épü­letet körülvevő, zöld bokrokkal árnyé­kolt térből biztosítjuk. Érdemes tudni, hogy a napsugárzás több mint 2/3 ré­szét a növények kötik le, így a hűvös le­vegő utánpótlása a legnagyobb nyári melegben is megoldható. Tájékoztató adatként jegyezzük meg, hogy 10 m² bur­kolati falhoz 1,5-2 m² biológiailag tömör árnyékot adó növényzet szükséges.

A légrések beszellőzési keresztmetsze­te akkor megfelelő, ha az sávszerű, el­lenállásmentes, és a szellőző kereszt­metszettel közel azonos. Pontonkénti és sávszerű, tehát szűkített beszellőzés esetén a légrés mérete homlokzati vetü­leti méterenként legalább 50 m² legyen (3.18.-3.22. ábra).

A szellőztetés intenzitásának növelése a nedvességvándorlás, ill. a felület szá­razon tartásának szempontjából min­denképpen kedvező, hiszen a szellőzte­tés megakadályozza a belülről kifelé terjedő pára lecsapódását a burkolat belső oldalán. Bizonyos mértékű lég­mozgás nélkül viszont a pára a bur­kolat hideg felületén lecsapódik. A hő-vándorlás szempontjából azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet, mert az erős légmozgás télen túlságosan sok hőt szállít magával a falfelületről, nyáron pedig – bizonyos esetekben – feles­legesen juttat hőt a homlokzat mögé, ha nincs meg a biológiai (hűtött-) le­vegő-utánpótlás.

3.18. ábra. Kiselemes burkolatú „szellőztetett” homlokzati fal.

3.19. ábra. Tömör felületű elemes homlokzati burkolat vázszerkezete közötti légrés kialakítása a) fúrt és fogazott hézagú hevederrel; b) kiemelt tartóvázzal (leggyakoribb megoldás); c) álló helyzetű hevederek közötti légjárattal szellőztetve.

3.20. ábra. Kiselemes és szerelt homlokzati héjfelület légréseinek lábazati indítása a) normál; b) lábazati peremes; c) zsalus bur­kolat esetén.

3.21. ábra. Kiselemes és szerelt homlok­zati burkolat alátét-hevederezése a sza­bad szellőzés biztosításához a) függőleges; b) fogazott réskialakítással.

3.22. ábra. Szerelt homlokzati burkolat lég­járatának felső vízmentes kitorkollása a) közvetlen; b) bukójárattal; c) szórt kitorkollással.