Szép lakás - 209. oldal

Az ezredforduló lakáskultúrájában csaknem minden megtalálható, ami az elmúlt évezredben felhalmozódott, úgy régmúlt korok lakberendezési tárgyai, mint stílusai. Szinte egész Európában elterjedt a régi népi vagy sokak által paraszti építészetnek ne­vezett stílus is.

Hasonlóan más lakásberendezési trendekhez, tulajdonképpen itt sem stílusról, hanem építészeti szokások­ról beszélhetünk, a lakás összes he­lyiségében. A paraszti építészet, ezen belül a belső terek kialakítása a legfunkcionálisabbak közé tartozik; feles­leges, díszítőelemet alig tartalmaz. Díszítő motívumként a függönyrojtok, az ágyvégek tornyos kiképzése, a népies festésű háttámlás karos pa­dok, ruhatároló sublótok és a szó­szék jelenik meg.

A népi építészet jellegzetességei

A népi építészet alapjában véve az adott kor technikájának, az alkal­mazott építéstechnológiának és az építők szellemiségének, szakmai fel­készültségének az eredménye minden tájegységben, legyen az Matyóföld vagy a zalai falvak. A máig fennma­radt szokások főként az előbbi terü­leten jellemzőek, a települések „vé­detté” nyilvánítása következtében.

A belsőépítészet, ill. a lakberende­zés legfőbb eleme a ház, a lakás fű­tésének eszköze, legyen az sparhelt vagy éppen a kemencék valamelyike. Ezek meghatározóak voltak, mert a lakás egyetlen (lakó)szobájának ki­zárólagos fűtési lehetőségét jelentették. A főzés télen a tűzhelyen, vagyis a lakószobában, míg nyáron az előszobául szolgáló pitvarban sza­bad kéményes lábas állványon tör­tént.

Funkciók

Az ülőbútorok, mint a pad, a szék, esetleg az asztal, egyben az étkezés és a családi együttlét helyéül szol­gáltak. Ezeket tehetősebb családok­nál mívesebb faragású vagy éppen népi motívumos festéssel látták el a kapcsolt fiaszekrénnyel (tulipános ládával) együtt.

Akik manapság hétvégi vagy lakó­házukat – főként külterületen – né­pi stílusjegyekkel kívánják felruház­ni, komoly gyűjtést kell végezniük, vagy az új hasonmás bútorokat és kellékeket kell beszerezniük.

A szép népi építészeti elemekkel díszített, ill. berendezett lakás építé­szeti alapkövetelményei:

• Falak: kézi tapasztású, natúr ke­rámia, hajópadló, esetleg dön­gölt föld, rongyszőnyeggel fol­tokban terítve.
• Mennyezet: az épület szerkezeti rendszeréhez igazodva kereszt­ vagy mestergerendás. Az utóbbi szebb, mert itt a gerendázat mindkét fajtája megtalálható.
• Ajtók: hevedertokos és az eltérő irányú deszkázatból készült ajtó­lapok egyszerű külső (látszó) hevederpántokkal és zárvasala­tokkal. Nagyon szép a belső ajtók fariglije, valamint a zsinóros, húzó(üzemű) billenő fakilincs.
• Ablakok: az épület külső és bel­ső stílusát egyaránt meghatá­rozza a helyiségenkénti 1-2 ab­lakszem, melyek mérete csak töredéke a jelenleg szokásos ab­lakméreteknek.
• Függönyök: abszolút funkcioná­lisak, mert nagyságuk az ablak­nyílás belső méreténél alig na­gyobb.
• Bútorok: a paraszti kultúra el­múlt néhány száz évéből merítve a legszélesebb palettán kapcsol­hatók az előbbiekhez. Színezé­sük a (használattól kopott) ab­szolút natúrtól a szivárvány teljes spektrumáig terjed, ami új dimenziót nyit a városlakó előtt, ha külterületi házához ezekből válogathat saját kedve szerint.

A mai új építésű házak belső teré­nek hangulatát egy-két, népi épí­tészetből származó főelem teljesen megváltoztatja, és érzelemvilágunk új dimenziót kap.

Közép-Európában az emberek vé­leménye a skandináv stílussal kap­csolatban sokszor igen eltérő. Tulaj­donképpen a szóban forgó belsőépítészeti megkülönböztetés nem jelent önálló stílust, csak egy igényességi kategóriát a lakásbelsők megvalósításában.

Amit nálunk skandináv stíluson ér­tenek, az a természetes anyagok ter­mészetes megnyilvánulásában, a lakás miliőjének, építészeti, belsőépíté­szeti, lakberendezési elemeinek, anyagainak és tárgyainak ki- és összeválogatásában fejeződik ki.

• Építészeti szempontból a belső ajtók, ablakok, a mennyezetek gerendázata főként natúr fenyő­fából, látszó faerezettel készül, ami része ennek az irányzatnak, vagyis stílusnak.
• A belsőépítészet vonatkozásában elsősorban natúr fenyőbútorok, natúr textíliák, rongyszőnyegek, visszafogott vonalvezetésű lám­pák és egyszerű üveg-, illetve fémkiegészítők alkalmazását je­lenti.

A skandináv stílus igazi jellegze­tességei, eredete

Ismerkedjünk meg a skandináv stílus többi meghatározó jellegze­tességével is. Fent északon a hosszú sötét telet semmihez sem hasonlítható nyár kö­veti a lélegzetelállítóan szép mélykék tenger látványával, fehér vitorlások százaival, állandóan mozgásban lé­vő, szárazon és vízen végigrohanó széllel, kristálytiszta levegővel, cso­dálatos, ezernyi színben játszó vad­virágos réttel. Ők szolgálnak dísz­letként a természet által kreált, hagyományosan vörös, sárga vagy kék színű faházakban megbúvó skandi­náv otthonok hátteréül.

Barátságos és természetközeli stílus

Talán nincs még egy földrész, ahol hasonló alá­zattal közelítene az ember a környe­zetéhez, mint errefelé. Táj és ember kapcsolatának egészen különleges harmóniája valósul meg az északi félteke e részén. Valószínűleg ennek a következménye, hogy mindenfelé rendezett, barátságos, világos, nem hivalkodó otthonokkal találkozunk, ahol a vendég elveszti az időérzékét. Semmi sem emlékeztet pillanatnyi divatokra, irányzatokra; a berende­zési tárgyak nemes anyagokból, tisz­ta forrásból táplálkozó klasszikus formavilágra építkezve készülnek.

A skandináv otthonokra jellemző kortalanság hátterében a több száz éve változatlanul vagy csak apró módosításokkal alkalmazott formák, a tradicionális alapanyagok, mint a különböző fenyőfélék és a nyírfa, je­lentős szerepet játszanak. A lakbe­rendezés máig alkalmazott jellegze­tes stílusa egészen III. Gusztáv király uralkodásának idejére nyúlik vissza.

Gusztáviánizmus jegyei

Ekkor honosodott meg ugyanis er­refelé az európai klasszikus irányza­tok egy speciális, északi változata, amely a társadalom sajátos beren­dezkedése révén már a 19. század folyamán – a paraszti otthonokban is – jelentős mértékben teret hódí­tott. Ez az ún. gusztáviánizmus, amelyhez hozzátartozik, hogy a fa­lakat különféle formájú profilokkal, bordűrökkel, márványt utánozó fal­festéssel, gobelinek világát idéző festett faliképekkel díszítik.

A falakra nehéz, aranyozott keretbe foglalt ké­pek kerülnek, kristálycsillárok gyer­tyái világítják be a teret. A szoba egyik legfontosabb berendezési tár­gya az eredetileg henger alakú, később változatos formában és magas­ságban készülő fehér cserépkályha, melyet mívesen kidolgozott, arany fényben csillogó ajtó tesz teljessé.

Burkolatok a skandináv stílusú lakásokban

A helyiségek jellegzetes burkoló­anyaga a hajópadló, melyet szőnye­gek borítanak. Mára ezt kényelmi szempontokból sok helyen szalag­parketta, illetve szőnyegpadló vál­totta föl. A velúr szőnyegpadló akár a mezítlábas sétálásnak is kedvez a hálószobában, vagy jó játszófelület a gyerekeknek. A textíliák egyszerű felületkezelésűek, még a gyári úton előállítottak is magukon viselnek egyfajta kézműveseredetet. Sok az egyszínű megoldás; a minták között a csíkos, kockás és a virágmotívum kedvelt.

Ezek inkább kis léptékűek, a nagyméretű, geometrikus alakzatok idegenek ettől a világtól. A színek között a fehér számtalan változata a kiindulópont, melyeket vörösek, ké­kek, zöldek és meleg sárgák egészí­tenek ki. A bútorokat sokszor festik, a régebbi daraboknál átütnek a ko­rábbi rétegek is. A nyers fafelületek szépségét méhviasszal teszik élővé. Az ablakok, ajtók, mellvédek vagy fából készült burkolatok általában festettek, csak ritkán hagyják őket ere­deti natúr állapotukban.

A mediterrán lakás mediterrán ég­hajlatú országokban a legelterjedtebb. Nálunk, mérsékelt égövi népeknél hasonlókat legfeljebb hangulatá­ban, az épített, valamint a helyi ter­mészeti környezet ötvözésével hozhatunk létre.

Új ház építésekor vagy a meglévő átalakításakor – a lehető­ségek határain belül – megtehetjük, hogy otthonunkat a mediterrán építészet jellegzetességeinek alkalmazásával alakítjuk ki, melyek kö­zül legalapvetőbbek a tágasság, a vi­lágos és könnyen átlátható terek, a színek és ami a lényeg, a biológiai tér, valamint a lakáson belüli (és kí­vüli) növények kapcsolása, elhelye­zése. Ezek a sajátosságok éppúgy megvalósíthatók városokban, mint falvakban vagy külterületeken, de akár a belváros magas házainak leg­felső emeletén is.

Mediterrán hangulat

A mediterrán enteriőr vagy a már említett mediterrán hangulat építé­szeti és belsőépítészeti kialakítása két­féle lehet:

• Belsőépítészetileg gazdagon for­mált tér egyszerű bútorokkal.
• Tiszta, könnyedén átlátható te­rek, izgalmas és színes téralkotó elemekkel berendezve.

Mindkettőnél fontos, sőt döntő a színek szerepe és megfelelő helyen való alkalmazása. Színezhetjük a különböző falsíkokat, és használhat­juk a merészen hangsúlyos falikár­pitot vagy tapétát, de mindig alap­vető tényező kell, hogy legyen a napfény, a megfelelő benapozás és a vele elérhető hatás, mely romanti­kussá teszi lakókörnyezetünket. Ne feledkezzünk meg azonban arról sem, hogy a túlbonyolított színvilág, az erőltetett megoldások, például a bú­torok kárpitja vagy a mély színű „sú­lyos” függönyök is komor összhatást eredményezhetnek.

A döntés előtt mélyedjünk ma­gunkba, gondoljuk át, mit akarunk a színekkel elérni, az egyes színek milyen érzelmeket válthatnak ki be­lőlünk, mely színek teszik környeze­tünket kellemessé, illetve nyugtatóak számunkra. Családon belül is meg kell vizsgálnunk ezt a kérdést, mert ha a színek feszesek, feszült légkör uralkodhat el otthonunkban, nem is beszélve a harmonikus együttlét le­hetetlenné válásáról. A harmónia két alapvető összetevője ugyanis maga az ember, illetve embercsoport és az őket „zárt dobozként” magában fog­laló lakótér milyensége, vagyis a lakás miliője.

Optimális elrendezés, színek és formák

Tisztázni kell a meghatározó él­ményt nyújtó színek, formák, termé­szetes fények stb. optimális elrendezé­sét. A tér erős megvilágítása vagy a sok apró pontszerű (és rejtett) fény­forrás elhelyezése, a kapcsolt színpá­rok alkalmazása vagy különféle anya­gok együttes használata egészen eltérő látványt eredményezhet. Fon­tos lehet a „kicsik”, a látszólag má­sodlagos tényezők szerepe; ilyenek a textúra, a felületek struktúrája és maga az árnyék, az árnyékkép is.

A mediterrán színek könnyedsé­get, vidámságot és szabadságot su­gallnak a halványtól a mélyvörösig, a világostól a haragoszöldig. Fontos tudni, hogy a három alapszínből (vörös, sárga, kék) minden szín és összes árnyalatuk létrehozható, a leg-komorabbakat is beleértve. A színek­kel kapcsolatban azért nagyon fontos az óvatosság, mert hatásmechaniz­musuk korosztályonként más és más, sőt az ember „favorizált színvi­lága” élete során többször is változ­hat. Márpedig a színek összhangja rendkívül fontos ahhoz, hogy létre­jöhessen a még ennél is lényege­sebb CSALÁDI ÖSSZHANG.

A lakások és házak színeivel fog­lalkozó szakemberek véleménye sok esetben egészen eltérő, ez természetes. A napfény színe is más és más, hisz délen fehér, fehéres-sárgás, észa­kabbra pedig egyre mélyül, azaz vö­rösödik a korongja, ennélfogva a skandináv nép másként látja a nap­palt, mint a latin, ez is természetes. Színigényünket pedig ez határozza meg, ezért a nap, a napfény utáni vágy miatt, illetve a túlzott fényözön csökkentése érdekében ellentétes hatású belső színeket alkalmazunk.

A színekkel foglalkozó szakembe­rek véleménye szerint:

• a vörös a tűz, a szenvedély (a sze­relem) színe, és fejleszti az ön­bizalmat;
• a sárga a napsugár, a test és a lélek színe;
• a narancssárga a vidámság jel­képe;
• a zöld a nyugalom, a természet, a természetesség kifejezője, mely már önmagában is békét sugá­roz, megnyugtatja az embert;
• a kék a tiszta eget, a tengert, a tavat, a folyót juttatja eszünkbe, ezáltal felfrissít.

Az előzőeket összegezve megálla­píthatjuk, hogy a mediterrán stílus (ha egyáltalán stílusnak nevezhetjük) csak egy a belső architektonikus kép kialakításának alternatívái közül, és csak kevesen alkalmazzák. Az óva­tosság tehát erény, hisz egy kész la­kóteret már nehéz átalakítani ko­moly anyagi áldozatok nélkül.

Az ezredforduló belsőépítészetében különleges, a régit az újjal ötvöző lakberendezési stílusjegyek jelentek meg, amelyek máris hódítanak. Az európai bútorgyártók és bútortervezők javaslatára és a közönség kedve­ző fogadtatása mellett a Bed Office dédmamakori ágyba viszi a kényel­meseknek a modern irodát, a Home Office pedig a praktikumot kedve­lőknek rejti évszázados redőnyös íróasztalba a komputert. A múlt-jö­vő antikolt, öreg színű, facsapolású, fortélyosan egymásba fordítható, barátságos hangulatot teremtő bú­torai máris népszerűek

Nosztalgia és újítás

A nosztalgia és az újítás jegyében születtek, és Nyugat-Európában máris kedveltek az újmódi „örök életű” bútorok. A „szúrágtára” anti­kolt, „öregségét” színével is mutató viaszolt fafelület, az évszázados ódivatot idéző vonalvezetés, a valaha volt mesterek asztalosfortélyait új praktikummal ötvöző megmunká­lás és megoldások olyan darabokat ajánlanak otthonunkba, amelyek hangulatteremtők, barátságosak -generációk szolgálatára alkalmasak.

A faredőnyök, a bőrrel bevont író­asztallapok, a fasíneken csusszanó fiókok, az egyedi, kézi megmunká­lású zsanérokon forduló ajtók, a kü­lönleges gombok és zárak vonzását sokféle, korunk igényeit kielégítő funkcionális trükk egészíti ki, és sugallja: ezeket a bútorokat szeretni lehet és kell. Velük mintha száza­dokat mennénk vissza az időben, ugyanakkor mindennapos tevékeny­ségeinket szolgálják, egyszersmind becses családi örökséget jelentenek utódainknak.

A Home Office-ban valójában egy redőnyös felsőrészű régi-új szekreter­be rejtették az otthoni irodát. A la­kásban bárhol elhelyezhető, sokféle berendezéshez harmonikusan illeszt­hető bútordarab a stílusváltás jegyé­ben az antik íróasztaltípust hozza vissza, ám kiegészíti, variálja korunk követelményei szerint. Az íves, masszív lábakon álló szekrény-íróasz­tal igazából komfortos iroda, amely­ben rendkívül ésszerű elrendezésben mindennek van helye.

A negyed kör­íves faredőnnyel fedett részben el­helyezhető a számítógép-monitor, a bőrrel bevont íróasztallapon tol­lal éppúgy lehet írni, mint a laptop billentyűivel, az irodaszereknek kis polcok, rekeszek kínálkoznak. Az asz­taltestben elfér a számítógép, a nyom­tató, a kifordítható ajtólapok egyben CD- és papírtárak. A kihúzható író­pad, a beépített lámpa, az oldalról felcsapható hosszabbítólap a kom­fortot növeli. Előtte pedig kényelmes az egykori borbélyszékre emlékezte­tő, bőrüléses, hajlított fatámlás ka­rosszék, amelyet könnyedén át lehet tenni a szoba egy másik sarkába, mondjuk egy olvasólámpa alá, ha az irodát bezárják, s belőle „csak” egy szép régi szekrény lesz…

Hogy segítsük a lakás berendezését, a lépcső és a kandalló, valamint a falburkolatok kiválasztását, érdemes néhány szót ejteni a főbb lakberen­dezési stílusokról. A stílus szó halla­tán most ne az építészet- és művészettörténetben előforduló stílusokra gondoljunk (amilyen a gótika, a re­neszánsz, a barokk stb.), hanem a mai stílusokra. Ezért a lakás belső tervezésénél a „stílus” szót tanácsos idézőjelbe tenni, hiszen inkább bú­torozási szokásokról vagy egy-egy hagyománycsoportról van szó.

Ezek meghatározzák a lakás hangulatát, amelynek lényeges része a megfelelő karakterű és „stílusú” lépcső is. Ha egy bizonyos kort és annak stílusát szándékoznánk követni, akkor lakásunk egy-egy helyisége inkább múzeumi bemutatóteremre hasonlítana, amelybe bizony egyáltalán nem ille­ne a televízió és más elektronikai be­rendezések. A hasonlat persze kissé bizarr, hiszen csak keveseknek van módjuk egy barokk szoba berendezésére, ahol a hangfalak helyett in­kább a hárfának lenne helye.

A könnyebb áttekintés érdekében röviden bemutatjuk a főbb stílusokat

Eklektikus stílus

Eklektikus stílus esetében a helyi­ségbe vegyes stílusú bútordarabok kerülnek, amelyek csak rendelteté­sükben egészítik ki egymást.

A kü­lönböző korokból származó bútor­zathoz egyaránt jól illeszkedik egy, a berendezés hangulatától alapvetően eltérő, egy régebbi építészeti kor­szakra emlékeztető vagy akár egy modernebb darab is.

Rusztikus stílus

A rusztikus stílus előképe a régi fa­lusi életformában, valamint az ahhoz tartozó egyszerű megoldásokban és funkciókapcsolatokban keresendő. A rusztikus otthonok lakói kedvelik az időtálló és többfunkciós bútoro­kat, illetve lakberendezési módokat. Az ilyen környezetbe jól illenek a hagyományos belső ajtók, az egysze­rűen falazott kandalló, a tégla jelle­gű burkolat, a zömök, mondhatni robusztus lépcső a korlátul szolgáló kézi tapasztású vagy csak ennek lát­szatát keltő felületű mellvédfalával és a deszka járófelület. Színezésük szinte fehér legyen, a fa maradjon meg a saját nyers színében. A lépcső járófelületén jól mutat a rongysző­nyeg – futószőnyegszerűen végigve­zetve -, ügyelve arra, hogy balesetet ne okozhasson.

A rongyszőnyeg réz­pálcával nem fogható le, szóba jö­het viszont a nem látható felületen 8… 15 cm² méretű, a szőnyeghez va­ló vagy hozzá ragasztható rejtett tépőzár saruk elhelyezése a futósző­nyeg két szélén, főként a fellépő és belépő negatív sarkoknál (fokon­ként kétszer). További lehetőség az ácsolt jellegű falépcsők vagy a csak faanyagú lépcsőfoktömbökből álló lépcsősor kialakítása. A fát „bárdolt”-nak ható, de simára csiszolt felület­tel kell ellátni a szálkásodás veszélye miatt, mert a szálkás felület nemcsak a kezünknek kellemetlen, hanem a lenge ruhák, főleg a műszálasak, igen gyorsan tönkremennek, ha be­leakadnak.

Skandináv stílus

A skandináv stílus az utóbbi évtize­dekben egyre népszerűbb. Jellem­zői a fehérre vagy világosra színezett falfelületek, az egyszerű belső falta­gozatok, valamint natúr ajtók, és az ezek architektúrájához kapcsolódó közepes „mívességi” kategóriájú falépcső a megfelelő korláttal, amely galéria esetén folytatódik. Az ilyen lépcsőkhöz természetes anyagokból készült bútorok, kárpitok és szőnye­gek illenek, amelyek egyszerűségük és áttekinthetőségük folytán jól ki­egészítik egymást.

A bútorok főként natúr fenyőfából, a kárpitok gyap­júból vagy pamutból, a szőnyegek ugyancsak gyapjúból vagy valamilyen rostos növényi anyagból készülnek. A világos tónusú lakás elmaradha­tatlan kísérője a sok növény. A lép­cső struktúrája és színezete egyező legyen a bútoréval, a fokok járófelü­lete pedig illeszkedjék a helyiség padozatához, illetve az ott elhelye­zett szőnyeghez.

Modern stílus

A modern stílus mindazon lakberen­dezési irányzatok együttese, ame­lyek az előzőekbe nem sorolhatók be. Lehet bennük reneszánszra vagy éppen a barokkra utaló elem, de a tömeggyártásra való törekvés miatt az egyszerűség az általános jellem­zőjük. A modern bútorokhoz egy­aránt illik a fehér fal és a tapéta, a falazott vagy vasbetonanyagú lép­cső. Kevésbé alkalmas a fa, főként nyers színében. A rácsos vagy áttört falépcsőket mindenképpen élénk, játékos (de harmonikus) színűre fes­sük. Jól használható a rézcső, a plexi, az üveg, sőt a különféle fémek is. Ez utóbbiak megmunkálásuk és a belő­lük kialakított térplasztikák miatt már a high-tech kategóriába tartoznak.

Modernek azok a szellemesnek mondható példák is, amelyeket köny­vünk fotóin bemutatunk. Szokatlan­nak számít például a lépcső- és ga­lériakorlátok elhagyása vagy a korlát optikai terének egy „alig rögzített” fogódzóval való jelzése és így to­vább. Az ilyen megoldások ugyan nem felelnek meg sem a hazai, sem az európai uniós szabványnak sem, lakásunkon belül azonban bocsána­tos bűnnek tekinthetők.

A lakásbelsők burkolása az elmúlt évtizedekben és évszázadokban fő­ként a padozatokra korlátozódott, ám ez mára teljesen megváltozott. Manapság elsősorban a mennyezet­burkolatoké a főszerep, ám ezek az esetek bizonyos hányadában vala­milyen „kényszerítő” ok vagy egyéb szükségletek miatt készülnek. Készülhetnek fából, gipszből, mű­anyagból, valamint ezek kombiná­cióiból.

Gipszanyagú burkolatok és szegők

Az ún. „fehérmunkák” az épületek belső falfelületeinél fordulnak elő, ha az épülettel vagy bizonyos helyi­ségeivel szemben különlegesen ma­gas esztétikai igényeket támasztanak.

A „fehérmunkák” alapanyaga a gipsz, amelyből

• gipszvakolatok;
• különböző tagozatok és párká­nyok, valamint
• műmárvány készíthető.

A gipszvakolatok nagy felületeken, különleges igények esetén készülnek. A gipsztagozatok a helyszínen is, és előre gyártva is készíthetők. Hely­színen készülnek a különböző mére­tű és kiülésű párkányok, valamint a „szabad kézből” felhordott ornamen­tikák. A tagozatok közé soroljuk az ún. forgatott tagozatokat (pl. baluszte­rek) és az egyéb forgástesteket.

A műmárvány tulajdonképpen fes­tett gipszhabarcs alapanyagú, hely­színen felhordott burkolat. Készíté­séhez nagy gyakorlat, jó szín- és formaérzék szükséges. A fehérmunkák – tekintettel a nagy élőmunka igényre és a magas fokú szakismeret szükségességére, vala­mint a korlátozott lehetőségekre -igen ritkán fordulnak elő.

Faanyagú burkolatok

A fa, mivel könnyen hozzáférhető, természetes, könnyen megmunkál­ható, relatíve tartós és ellenálló, meleg színű és kellemes tapintású anyag, ősidők óta az építészet és a lakberendezés kedvelt alapanyaga. Ha padló, fal vagy mennyezeti bur­kolóanyagként alkalmazzuk, meleg­gé, otthonossá, előkelővé vagy rusz­tikussá tehetjük vele otthonunkat.

A mennyezetburkolat célja

A mennyezetburkolat azért készül, hogy a belmagasságot csökkentsük, hogy melegebbé, bensőségesebbé te­gyük vagy gazdagítsuk a teret. Ter­mészetesen műszaki okok miatt is készülhet mennyezetburkolat, pél­dául hogy a helyiség szellőzőcsator­náit vagy egyéb, mennyezeten futó berendezéseit elrejtsük, de a hang- és hőszigetelést is megoldhatjuk ve­le, vagy javíthatunk az akusztikáján.

Készíthetünk fából álmennyezetet, azaz a födémre függesztett mennye­zetet, de a deszka vagy kazettás, esetleg sima mennyezeti burkolatot közvetlenül a födémhez is rögzít­hetjük. Rusztikus hatást tudunk el­érni az eredeti födémgerendák lát­hatóvá tételével, vagy álgerendákat is készíthetünk, ha ragaszkodunk a rusztikus hatáshoz. A mennyezetbur­kolat faanyagát általában a padló-és az esetleges falburkolat anyaga ha­tározza meg. Mindenképpen szép erezetű, nemes fából ajánlatos készí­teni, esetleg intarziával gazdagítva. A falburkolatok elsősorban a he­lyiség megjelenését változtatják meg.

Stílusosabb, mele­gebb, kényelmesebb hatást lehet velük el­érni. Természetesen a hő- és hangszige­telést, illetve a he­lyiség akusztikájá­nak javítását is szol­gálhatják. Magas­ságuk attól függően, hogy milyen hatást szeretnénk elérni, lehet mennyezetig, ajtóig vagy mellma­gasságig érő (ha a belmagasság csök­kentése a cél), de ablak alatt is elhe­lyezhetők.

A falfelü­leteket sokféle for­mában lehet burkol­ni: például vízszin­tes vagy függőleges lécburkolattal, me­lyek általában saját vagy idegen csapos, esetleg ráfalcolt megoldású profilozott, letört élű vagy közönséges élű deszkák vagy lécek illesztéséből állnak. Az ilyen falburkolatot kissé rusztikus, falusias miliőbe, skandináv jellegű bútorok köré vagy konyhába, fürdőszobába ajánljuk. A kazettás burkolatot keretbetétes burkolótáblák alkotják, és egészen elegáns, gazdag, kifino­mult hatások érhetők el vele.

Faanyag megválasztása burkolatokhoz

Érde­mes nemesfából készíteni, termé­szetesen úgy, hogy jól illeszkedjen a padlóburkolat és a bútorok faanya­gához. Ha kazettás falburkolatot vá­lasztunk, ügyeljünk arra, hogy kifo­gástalan csiszolása és lakkozása le­gyen. Ez eleve nem olcsó megoldás, ezért nem árt a szakipari munka minőségére odafigyelni. Jól mutat a klasszikus szobabelsőben, kedveli az angolos, kifinomult stílusú bútoro­kat. Könyvtárszobák, szalonok, repre­zentatív hallok dísze lehet, de a szobaszerűen berendezett fürdőszobá­nak is meleg hangulatot kölcsönöz.

A különböző méretű lapokból összeállított falburkolatot lapburkolat­nak nevezzük. A lapokat többnyire takart, nem látható elemekkel rög­zítik a tartószerkezethez. Az ilyen bo­rítás modern, egyszerű bútorokkal is kombinálható.

Falburkolatok készítésénél ügyelni kell a nedvesség okozta károsodások kivédésére, ezért felrakásuk előtt a fa­lakat kívülről be kell vakolni. A fal és a burkolat között mintegy 20-25 mm légrést kell hagyni, melyet a mennyezeten vagy a padlón keresztül is lehet szellőztetni. Ha a fürdőszobá­ba faburkolatot szeretnénk tenni, fontos a falak, valamint a burkolat hátoldalának gombásodás elleni ke­zelése.

Természetes faburkolat

A természetes fa hatását, melegsé­gét semmilyen más anyag nem tud­ja helyettesíteni, pótolni. A szépen és szakszerűen elkészített burkolat esz­tétikai hatása lenyűgöző lehet, és az adott építmény díszévé válhat. A bur­kolatok esztétikai hatásukon kívül hő-és hangszigetelésre is alkalmasak.

Helyzetüket tekintve lehetnek ol­dalfal-, mennyezet- és padlóburkola­tok, ennek megfelelően vízszintesek, ferdék vagy függőlegesek. Megol­dásuk lehet lambériás, táblás, kazet­tás vagy sima, osztott felületű. A burkolat kiválasztása gondos elő­készítést tesz szükségessé; már ilyen­kor gondolni kell a berendezés és a burkolat összhangjára.

Keményfából is készíthetünk fal­burkolatot zsaluleveles formában, mezőkre osztva. Ennek anyaga általában tölgy. Oldalfalburko­lat készülhet fenyőfából lambériás vagy keményfából kazettás kivitelben. Kedveltek még a si­ma, furnérozott lapokból össze­állított burkolatok is.

Néhány jó tanács a burkolatok fel­rakásához, ill. a munka előkészíté­séhez:

• Az alapnak – amelyre a burko­lat kerül – megfelelően előkészítettnek, tökéletesen síknak, pár­nafával, alátétekkel ellátottnak kell lennie.
• A felkerülő burkolatot a felrakás előtt felületkezelni kell, hogy el­kerüljék a burkolat mozgása közben keletkező repedéseket és világosabb csíkokat. Ne feled­kezzünk meg a gombák és rova­rok elleni védelemről sem!
• A lambériát mindig csak rejtett szegezéssel, ill. csavarozással szabad felrakni.
• A párnafák, ill. a burkolat fal­hoz rögzítésekor a faltól függő­en válasszuk ki a rögzítőelemet: a tiplit vagy a csavart (pl. beton­falhoz műanyag tipli+csavar, lyu­kacsos téglához speciális tipli való). A párnafát a rögzítési pontok figyelembevételével he­lyezzük fel a burkolandó felü­letre.

A falegyenetlenségek, a pontatlan csatlakozások miatt szükségessé vál­hatnak közdarabok, saroklezárók, saroklécek. Ezek nélkül a burkolat befejezetlennek tűnik. Különböző burkolatokhoz és falcsatlakozásokhoz különböző fajtájú lezáróelemeket kell felhasználni.

Laminált falburkolatok

A műanyagok a faiparban is széles körű alkalmazásra találtak. Ma már teljesen magától értetődő, hogy a ragasztók, pác- és felületkezelő anya­gok műanyag-származékok.

A fa- és bútoripari felületkezelés egyre nagyobb hányada készül az ún. laminálással. Ebben a technológiá­ban melamin műgyantával impreg­nált papírt laminálnak a bútorlapra, amely forgácslap vagy farostlemez lehet. Ez a technológia elsősorban sík felületek (bútorlapok) felületkeze­lésére alkalmas, bár speciális berendezésekben a síkban – sőt a térben is – meg lehet hajlítani a felületet bo­rító lapot. Ennek az alkalmazásnak jól ismert példája a minden háztar­tásban előforduló laminált konyhai munkalap.

Kasírozás – mi ez?

A bútoripari felületkezelés hős­kora azonban nem ez volt, hanem a kasírozás. Ez a technológia nem igényelt olyan magas hőmérsékletet és olyan nagy présnyomást a felület borítása során, mint a laminálás, ezért kisebb berendezésekben is el­végezhető volt. Gyakorlatilag min­den bútorgyár magának kasírozott. Ma már a laminálás csaknem telje­sen kiszorította a kasírozást, amely­nek során tulajdonképpen ragasztá­si kötés jön létre a bútorlap és a PVC-fólia között, míg lamináláskor a forgácslapban lévő műgyanta és a felületre felvitt dekorfóliába imp­regnált műgyanta között – hő és nyomás hatására – kémiai kötés ke­letkezik, amely megbonthatatlan.

Van azonban a PVC-kasírozásnak egy szép jövő előtt álló speciális fel­használási területe, a „laminált” fal­burkoló. Idézőjelben laminált, mert hisz valójában kasírozott a felület, de a falburkoló panelek szép lekerekítéseinek kialakításához – s még inkább a dekorfólia visszahajtásá­hoz a horonyba és az eresztéknél -sokkal inkább megfelel a PVC-fólia, mint bármi egyéb.

Laminált falburkoló

A laminált falburkoló, amely né­hány éve jelent meg a piacon, eleinte kemény farostlemezből készült, majd megjelent közepes sűrűségű farost­lemez hordozóalapon, míg végül az utóbbi időben már faforgács lap hor­dozóelemen is.

A laminált falburkoló kéziszerszám­mal könnyen alakítható, fúrható, fű­részelhető, sokkal hosszabb és széle­sebb méretben gyártható, mint a falambéria. így igény esetén hossz­toldás nélkül is lehet burkolni vele. Felrakás előtt ajánlatos néhány napig abban a helyiségben tárolni, ahol fel fogjuk használni. így felve­szi az adott helyiség páratartalmát, később nem fog vetemedni. Tárolni csak fektetve szabad, ahogy a desz­kát, s óvni kell a víztől. Párás, dohos helyiségekben sem tárolni, sem felhasználni nem szabad. A fa, legyen az bútor, padló- vagy falburkolat, ál­talában ugyanazt a klímát kedveli, mint az ember.

Jó tulajdonságai is a fáéhoz hason­lóak; szabályozza a helyiség relatív páratartalmát, nedvességet vesz fel vagy ad le, de csak ha a burkolat megfelelően kiszellőztetett, azaz ha a vízszintes irányú szerelőlécet füg­gőleges párnafára rögzítik.

Parafa burkolat

A paratölgy, latin nevén Quercus suber, különleges fafajta, amely a me­diterrán medence egyes területein honos. A parafának olyan egyedülálló tulajdonságai vannak, mint a kis sű­rűség, rugalmasság, tartósság, víz­záróság, jó hő-, hang- és rezgésszi­getelés.

A mai korszerű, legalább közepes igényszintű lakáshoz mindenkép­pen készül erkély, terasz vagy tetőkert, függetlenül attól, hogy hányadik emeleten van. Az erkélyek és tera­szok a lakást a külső térhez kapcsol­ják, vagyis funkcionális szempont­ból a lakás és a természet közötti átmenetet biztosítják.

Az erkélyek jól bútorozhatok kell, hogy legyenek, és a ház, az épület fontos részének kell lenniük, akár belülről kifelé tekintve, akár kívül­ről szemlélve, vagyis a homlokzati képben. Az erkélyek akkor töltik be igazán szerepüket, ha jól és sokoldalúan használhatók, tehát ha a bútorozá­son kívül marad rajtuk annyi hely, ami lehetővé teszi a „zavarás” nél­küli közlekedést. A teraszok nagyobb területűek, kényelmesebbek, és általában köz­vetlenül a kerthez csatlakoznak. A te­tőteraszok és tetőkertek mérete természetesen korlátozott, ettől füg­getlenül alapfunkciójukat, a lakás és a természet közvetlen kapcsolatá­nak biztosítását így is kitűnően be­töltik.

Teraszok és erkélyek környezete

Egy terasz és erkély környezete árul­kodik annak tulajdonosáról, jelle­méről és a természethez való viszo­nyáról. A szép terasz önmagában persze csupán üres ékszerdoboz, amely csak akkor tölti be feladatát, ha megfelelő tartalmat kap. Mint mindennek, a terasznak és az erkély­nek is megvan a maga küldetése, amely abban áll, hogy élményt je­lentsen használója számára.

Növényzet és bútorzat

Az erkélyek berendezése előtt végig kell gondolni, hogy mit is várunk el tőlük: tűző napnak, huzatnak kitett, szabadon belátható helyeken ugyan­is aligha esik jól a hosszas tartózko­dás. Ha erkélyünkön napozni is sze­retnénk, feltétlenül védekezni kell a széltől és a kíváncsi tekintetektől.

A korlátrácsok mögé többnyire minden gond nélkül felszerelhetők különféle árnyékolóelemek anélkül, hogy ezzel megváltoztatnánk az épü­let eredeti arculatát. Nagyobb változ­tatásokhoz egyébként csak kevés épí­tész vagy háztulajdonos járul hozzá. Az erkélyvédők természetesen nem korlátozhatják a kilátást – amelyet természetesen növényekkel sem sza­bad eltakarni, különösen ha a lakás­ból is élvezhető.

Földigény – erkélyek

Az erkélyek számára komoly terhe­lést jelent a növényzetet éltető föld és a tárolók súlya. Célszerű kis földigé­nyű, nem évelő növényeket telepíteni, változatos elhelyezéssel, a falra vagy a korlát külsejére erősített tartóedé­nyekbe. Az épületfalra vagy faltőbe helyezett virágtartó lényegesen keve­sebb terhelést ad át az erkélynek, mint egy erkély szélére kerülő vagy a kor­látra függesztett tartó.

A legnagyobb gond a korlátokra való felfüggesztés, hiszen egy korlát többnyire nincs több száz kilós állandó (függesztett) terhekre méretezve, ezért a terhel­hetőséget külön meg kell vizsgálni, főként régebbi építésű erkélyek ese­tében. Szerencsésebb megoldás, ha a virágtartó a korlát fölé kerül, vagy ha maga a virágtartó a korlát. Kevés­bé kedveltek a korlát belső oldalára függesztett virágtartók, mert csök­kentik az erkély szabad terét.

A teraszokon és tetőkertekben sok­kal változatosabban helyezhetők el a növények, mint az erkélyeken. Mi­előtt a növények fajtájáról vagy he­lyéről döntenénk, gondoljuk végig a terasz berendezését, hogy hová tesszük az ülő- és fekvőbútorokat, eset­leg a sporteszközöket, mert ezzel kapcsolatban különleges igények is felmerülhetnek – árnyékos vagy ép­penséggel napos terület stb. A tar­tózkodási hely megtervezése után gondoljuk át, hogyan védekezhe­tünk a szél ellen, valamint a kíván­csi pillantásoktól. Olykor a felülről való rálátást is meg kell akadályoz­ni, amihez igen jók a pergolaszerű építmények.

A növények tetőteraszokon köz­vetlenül termőtalajba, teraszokon és erkélyeken pedig tartóedényekbe telepíthetők. Kiválasztásuknál az er­kélyek, de még a teraszok esetén is fő szempont a megfelelő tűrőképes­ség. A konténerekben tartott fűszer­es gyógynövények nemcsak hogy jól fejlődnek ilyen körülmények kö­zött, hanem hasznosak is.

Gondoljuk végig, hogy mutat az erkély, a terasz a lakás felől nézve, hiszen leggyakrabban ebből az irány­ból gyönyörködhetünk majd az elénk táruló látványban. Különleges hatás érhető el a jól tervezett megvilágí­tással, amely kihangsúlyozza a tér és a növényzet szépségét.

Tárolóedények

Az igen kedvelt fa virágládák viszony­lag jó hőszigetelők. Házilag 1/2-3/4 colos gyalult fenyődeszkából kisza­bott lapokból egyszerűen összeállít­hatók, de ne feledkezzünk meg ar­ról, hogy a hézagokat fatapasszal tömíteni kell. A felesleges víz a 30-40 cm-enként a ládafenékbe fúrt lyukakon át távozhat el. A ládákat még festés előtt be kell kenni (kívül-belül) valamilyen impregnáló- és gombaölő szerrel (pl. Xylamon-nal), ami a láda élettartamát lénye­gesen meghosszabbítja. Impregnálás után a ládát legalább két rétegben fessük le olajfestékkel vagy Xylade-corral.

Színek

Kerüljük a rikító színeket, nehogy a festék színe túlszárnyalja a virágo­két! Ha olyan többlakásos házban lakunk, amelynek homlokzatát sok egyforma erkély tagolja, gondol­junk arra is, hogy virágládáink mé­rete, színe, elhelyezése összhangban legyen a szomszéd ablakok ládáival! Az összhatás így sokkal szebb lesz, mint ha csak egyéni szempontjainkra figyelnénk.

A többféle minőségben, színben és méretben kapható műanyag ládák fő előnyei jó nedvességőrző képes­ségük, könnyűségük és olcsóságuk.

Két alaptípusuk van:

• a polisztirolból készült ládák,
• a keményműanyag (PVC-)ládák.

A polisztirol ládák kissé rugalma­sak, anyaguk fehér. Hátrányuk, hogy nem túl tartósak, könnyen piszko­lódnak és mohásodnak. A felesleges víz elvezetésére a ládák aljába lyu­kakat kell fúrni. A virágláda méretét gyakran meg­szabja a számára kialakított hely, il­letve pl. az erkély rácson elhelyezett kampók mérete. A jó láda kereszt­metszete legalább 15×15 cm, hossza szükség szerint változhat. Az üzle­tekben 15×15 cm-es keresztmetszetű, 30 és 50 cm hosszú műanyag ládák kaphatók. Az eternitládák kereszt­metszete 18×18 cm, hosszúságuk 40, 60, 80 cm.

Az 1 m-nél hosszabb virágládák már nehezen mozgathatók. Minél nagyobb a láda keresztmetszete, an­nál több föld fér bele, és annál szeb­bek, dúsabbak lesznek növényeink is. Nagyméretű növények – pálmák, kisebb fák, oszlopos örökzöldek -ideális tárolóedénye a fadézsa.

A dé­zsák gyakorlatilag ugyanúgy készül­nek, mint a hordók. A keményfa, ál­talában tölgyfaanyagú léceket közel függőlegesen helyezik el a kör ala­kú talp fölé, majd 2-3 vaspánttal összeszorítják azokat, egyúttal megadva formájukat is. Egy régi, hasz­nálaton kívüli hordót kettévágva két növénytartóhoz jutunk. Ajánlatos a dézsákra két fület is felszerelni, hogy könnyebben mozdíthatók le­gyenek. Festésükre ugyanaz vonat­kozik, mint a fa virágládákéra.

Nem kevés azok száma, akik lakóházuk és hétvégi házuk kertjében eddig is építettek fürdőmedencét, ha csak státusszimbólumként is, ám azt általában még nyá­ron sem tudták használni. A legtöbb esetben természetesen az alapvető szakmai ismeretek hiánya okozta a célszerűtlen és alkalmatlan beruhá­zás használhatatlanságát.

Ennek fő okai a következők:

• a medence célszerűtlen elhelye­zése és tájolása;
• a vízellátás (töltés-ürítés) meg­oldatlansága;
• a víz szűrésének lehetetlensége;
• az elhasznált víz elvezetésének megoldatlansága;
• a medence rossz tervezése és ki­vitelezése;
• a víz temperálásának megoldat­lansága, illetve lehetetlensége;
• a medence közelében helytele­nül telepített fák okozta hasz­nálati és üzemi károk;
• az épületfizikai és -kémiai károk megelőzésének hiánya;
• a medencék, fürdők burkolatá­nak alkalmatlansága;
• a fűtött vizű medencék rossz energetikai méretezése (falak és víztükör hőmérlege stb.).

A medence és a lakás kapcsolata

A nagyobb terű, újonnan épülő la­kó- vagy közösségi épületeknél a ki­sebb merülőkádakon túl különböző alakú medencék is létesíthetők, ter­mészetesen belső térkapcsolattal. A medencék lehetnek kisebb méretű fürdő- vagy örvénymedencék, úszó­medencék, esetleg feszített víztü­körrel, ez utóbbiak azonban – nagy­ságuknál fogva – csakis sportolási céllal épülnek, ellentétben a kisebb, házi fürdőzésre használható válto­zatokkal.

Az örvénymedence jelenleg még kevésbé ismert, de a gazdaságilag fejlett országokban erőteljesen ter­jed. Lényege, hogy kis helyigényű, de mégis az úszás élményét képes nyújtani. Az örvény medencében a vizet egy szűkebb keresztmetszetű medencecsatornában, az úszási se­bességnek megfelelően, az úszóval szemben áramoltatják. Az áramlást egy vagy több nagy teljesítményű keringetőszivattyú idézi elő, vagy a köráramlást egy nagy keresztmetszetű kerülőcsatornába telepített lapátke­rék hozza létre. Hely szempontjából az első megoldás, a költségek vonat­kozásában és az üzemeltetés egysze­rűsége miatt viszont a második cél­szerűbb.

Fürdőmedence az épületben

Az épületben elhelyezett fürdő­medence kapcsolódhat közvetlenül a lakótérhez, a nappali térhez is, azonban a jelentős páraképződés épületszerkezetre gyakorolt hatása miatt költséges légtechnikai beren­dezést kell beépíteni. A lakótérben elhelyezett medence nagy alapterü­letet igényel, és egyébként is jelen­tősen befolyásolja a lakás használa­tát. A fürdő- vagy úszómedence a lakás nappalijában, esetleg az épület eltolt vagy alsó szintjén is elhelyezhe­tő, ha viszont a kertbe kerül, be kell tartani bizonyos védőtávolságokat.

Nyugat-Európában egyre gyako­ribb az épületekben vagy azok tol­dalékaiban elhelyezhető, kis elemek­ből szerelhető „dobozmedence”. A medencék és előterük teljesen előre gyártottak, emberi erővel könnyen beszállítható elemekből a helyszínen – megfelelően tömített kapcsolatokkal – összeállíthatók. Kisebb szaktudással is bárki által el­készíthetők.

Házi medencét helyigénye és a kapcsolt kiszolgálóhelyiségek szük­ségessége miatt csakis nagyobb, rep­rezentatív lakásokba szoktak tervezni. A medencetérhez általában külön zuhanyozó és WC, esetleg kondicio­nálószoba és szauna kapcsolódik. Ezek együttese már a házi fitneszigényeket is kielégíti, főként ha a kondiszobában szolárium is van.

A szauna egyesek szerint a modern lakás, illetve háztartás része, mások szerint egészségügyi berendezés vagy terápiás helyiség. Alapjában véve mindegyik állításnak van igazságtar­talma, de a lényeg az, hogy mindez­zel elsődlegesen a funkciót kell szol­gálnia. A szaunázás mai kapcsolatszegény világunkban a társas együttlét öröm­teli élményét és az egészség megtarthatóságának esélyét ígéri, de számos más vonzó jellemzőt is felso­rolhatnánk itt. A szaunázás a finnektől vagy az északi orosz földeken élőktől ered, több évszázados, sőt egyesek szerint évezredes múltra tekint vissza.

A szauna múltja a jelenben

Másként értelmezték a szaunázást mint izzasztófürdőt a rómaiak, a tö­rökök, az indiánok, sőt régebbi idők­re visszanyúlva már a szkíták is. A szo­kások, a helyi természeti és égtáji különbségek miatt, részben különböznek, mindegyiknél azonos viszont az izzasztás ceremóniája. Indiában a „szertartás” természetes velejárója a vadkender magjának tűzre hintése, ami valójában a kábítószer élvezetét a szaunázás önmagában is csodála­tos élménye elé helyezte. Modern infraszauna kabinok mát itthon is kaphatóak (pl.: a Sunlighten az egyik ismertebb cég világszerte), melyek a szaunához hasonlóan működnek, csak alacsonyabb hőfokon.

A szaunázás ma is arra szolgál, hogy tisztálkodjanak, felfrissüljenek, esetleg bizonyos betegségekből kikú­rálják magukat az emberek, amint ez a Novgorod környéki, a Fehér­-tenger partvidéki és szibériai fal­vakban mindenütt szokásos. Ugyan­ez a szokás él Skandináviában is mind a mai napig, főként finn és svéd te­rületeken, de modernebb változatai Nyugat- és Kelet-Európában egy­aránt kezdenek meghonosodni.

A felfűtés szertartása

A hideg Észak őshonos lakosait a zord éghajlati körülmények késztet­ték arra, hogy gőzfürdőket építse­nek maguknak. Ehhez a környező erdők szinte korlátlan mennyiségű, építkezésre és tüzelésre egyaránt al­kalmas fát kínáltak. Hogy a lakó­épület tüzet ne fogjon, a fürdőházat az erdőtől távolabb, lehetőleg víz, folyó vagy patak közvetlen közelé­ben építették meg. A telepítést per­sze az is indokolta, hogy ne kelljen a vizet messziről hordani, ráadásul a patakvíz lágyabb is, tehát kedvezőbb a tisztálkodáshoz.

Az aztékoknál az izzasztófürdő egyúttal kultikus szertartás is volt, egyéb területeken viszont csupán tisztálkodásra használták. Az azték izzasztókunyhókat a föld istennőjé­nek ábrázolásai díszítették, aki az asszonyok védelmezője volt, ezért az asszonyok az izzasztókunyhóban szültek. Azt remélték, hogy a meleg lerövidíti és mérsékli a fájdalmat. Gyakran találkozhatunk ezzel a finn szaunák leírásainál is, miszerint a szülő nő még fél évszázaddal ezelőtt is az átforrósított szaunában, vala­mivel sterilebb körülmények között hozta világra a család legújabb jöve­vényét.

Szauna és a sport

Európában a szauna hivatalosan az 1936-os berlini olimpiai játéko­kon jelent meg a sportolókat kiszol­gáló létesítményként. Szaunákat a nagyobb szállodák, üdülők és fürdő­helyek kiegészítőjeként is építettek ugyan, de nem volt akkora jelentő­ségük, mint a nálunk ismert gőz­- vagy más néven török fürdőknek. A szaunák eredménynövelő hatását a sportban ugyancsak a harmincas évektől kezdődően tartják számon, és ez a teljesítménynövelési módszer sohasem került évszázadunk tiltó doppinglistájára.

Az északi országokban eleinte heti egy-két alkalommal szaunáztak, testi tisztálkodás céljából. Manapság egyes területeken a hét minden napján használják, még a szellemi munkát végzők is. A napi 8-12 órás szellemi megterhelést követő forró szauna­fürdő után a család felszabadultan időzhet együtt.

Még egy dologról kell beszélni:

A szaunázás és fürdőzés helyszíne nem tévesztendő össze a szexuális élet, az alkalmi szeretkezés helyével. A szaunakedvelők erre nagyon érzé­kenyek, erről a kérdésről még be­szélni sem szeretnek, szerintük ter­mészetes, hogy ez fel sem merülhet, és a legrövidebb időn belül kiközö­sítik azokat, akik eltérnek az íratlan szabályoktól.

Végezetül íme néhány bölcsesség a nagy szaunakultusszal rendelkező finn néptől:

• „Amíg a lábaid a szaunába visz­nek, addig könnyen ki is hoznak onnan.”
• „A földön két szentély van, a templom és a szauna.”
• „Hogyha az alkohol, a gyógytea és a szauna nem segít, akkor már semmi sem segít.”

Szauna a lakásban

Szaunafülkék épületben való elhe­lyezésénél figyelembe kell venni az építmény funkcióját. Más szem­pontok érvényesülnek a szállodák­nál, a sporttelepeknél, az üzemek­nél és a lakóházaknál, valamint a – nálunk jelenleg terjedő – sport- és szabadidőközpontokban.

A szaunafülketér építészeti és épü­letgépészeti kialakítása egy adott épületben lényegében ugyanolyan, mint egyéb, általános esetekben. Ha már meglévő épülethez kapcsoló­dik, úgy jelentősen megváltozhat az adott épületrész funkcionális elren­dezése. Ez általában nagyobb forgal­mú fürdőknél és sportlétesítmények­nél fordul elő.

Az építészeti igények megfogal­mazásának, valamint a gazdasági és a tér adta lehetőségek figyelembevé­telével középületeknél többfélekép­pen is építhető szauna. A lakásba vagy nyaralóba épített szaunafürdő­höz a szaunafülkén kívül rendszerint még egy helyiség tartozik. Ebben össz­pontosul az előfürdés, a lábmelegítés, a törülközés és a hűtés. A pihenő­hely a lakás lakóhelyisége, az esetle­ges szolárium pedig a pihenő- vagy egyéb közeli, fűtött helyiségbe kerül. A lakóépület alárendeltebb igényű szintjein, pl. a padlástérben vagy az alagsorban, esetleg a pincében egy teljes fitneszblokk is kialakítható.

Skandináv és egyéb nyugat-euró­pai országokban egy többlakásos társasház közösségi helyiségek nélkül már szinte elképzelhetetlen. A kö­zösségi részben megtalálható a házi zeneterem, a sport- és a szaunablokk, külön-külön vagy összevont formá­ban. Ezek többsége az épület alsó vagy félemeleti szintjén helyezkedik el.

A szauna működéséhez különféle kiegészítő és kiszolgáló eszközök szükségesek

Előfürdő, zuhany

Lakásokban e célra a fürdőszoba zuhanya is megfelel. A zuhanyozó kialakítása azonos az egyéb zuhanyo­zófülkék vagy -blokkok kialakításá­val. Belső vetületi mérete 80 x 80 cm, ajtóval együtt 80×90 cm. Tartozéka a fogódzó és a szappantartó, vala­mint a hideg-meleg vizes kézi vagy fix zuhanyrózsa.

Lábmelegítő

Erre főként nagyobb szaunáknál van külön igény, lakásokba telepí­tett szaunák esetében az előfürdőzés meleg zuhanya is megfelel.

Hűtőzuhany

Hűtőzuhanyként egypontos vagy többpontos, fix sugárfejes, hideg vi­zes zuhany létesíthető. A vízcsatla­kozás alapvezetéke legalább 3/4″ méretű legyen.

Tömlő

Közösségi szaunáknál a hideg vi­zes rendszerhez kapcsoltan kb. 1,5 m hosszúságú, szűkítő nélküli, 3/4″-os gumicső szükséges. A nyomás erős­sége csapteleppel szabályozható.

Merülőfürdő

Megteszi egy kisebb dézsa, kád vagy medence, a hideg vízre csatlakoztatva. Örvénymedence csak kü­lön hűtőzuhany esetén létesíthető.

Szolárium

E témakörrel külön foglalkozunk. Szaunák különleges körülmények között is elhelyezhetők, ilyenek a thai bárkák, a tengeri hajók vagy a különféle kádáripari termékek, pl. hordók.

Szaunák méretigénye

A szaunafülkék méreteit egyrészt az egyidejűleg használó személyek szá­ma, másrészt a fogadótérben ren­delkezésre álló szabad terület hatá­rozza meg. Jelentősen közrejátszik egy harmadik tényező, a megvalósítási költség is, de ez akkorra már min­dig tisztázódik, amikor az előző két szempontot mérlegeljük.

A helytakarékosság és az eltérő bel­téri réteghőfokok kihasználhatósága érdekében érdemes a szaunafülkék­be nem egy-, hanem két- vagy há­romszintű padelhelyezést tervezni. Egy ülő- vagy pihenőszintes fülkét csak végszükségben építsünk, de a háromnál több szintesre osztott már ugyanígy nem célszerű. Legkedve­zőbb a két- vagy háromszintes meg­oldás. A szintek számát természetesen elsősorban a fülke nagysága vagy a használati igény határozza meg.

Kisebb alapterületű fülkékben a fűtőkészüléket legjobb a padok alatt vagy mögött elhelyezni, tágasabbak­nál tehető a padok elé is. A fülkék belmagassága mindig összefügg az alaprajzi mérettel, a fű­tési móddal és az elhelyezni kívánt padszintek számával.

A célszerű bel­magasságok az alapterület függvé­nyében a következők:

[table id=78 /]

Előfordul, hogy a belmagasság na­gyobb, mint 2,20 m, ami az üzeme­lés szempontjából gazdaságtalan, sőt a szakirodalom szerint rontja a sza­unázás hatásfokát is. A nagyobb belmagasságú térben ugyanis rosszabb a hőmérséklet-eloszlás, és a szauná­zás több személy benntartózkodása-kor mindig csak egy-két fő számára nyújt teljes felfrissülést és tisztulást. Ez az állítás gyakorlati tényeken ala­pul: a nagyobb tér hőmérséklet­eloszlása a szaunafülkében jelentősen eltérő viszonyokat eredményez, aminek következtében hol állva, hol fekve lenne jó pihenni, ami termé­szetesen lehetetlen, mert a felső pa­dokon csak egy bizonyos testhelyzet foglalható el.

Alaprajzi kötöttségek

A belső szaunáknál, így a belsőté­ri szaunaházaknál is, szigorúbbak az alaprajzi kötöttségek. A szaunafülke méreteit gyakran külső tényező ha­tározza meg, pl. a helyiség nagy­sága, amelybe a szaunafülke kerül. Pincében elhelyezett szaunafülkék esetén a mennyezet alatti közművek a fülkében maradhatnak, ha a pa­dok felső síkjától legalább 90 cm tá­volságban vannak. Ugyanez mond­ható el a ferde tetőlehatárolásokkal kapcsolatban is, azzal a kikötéssel, hogy a tető alsó metsződésénél csak az ereszvonalra merőlegesen he­lyezhető el fekvőpad. Ez az elrendezés is okozhat azonban bosszúságot, még ha a tető alatti részbe csak a lá­bunk kerül is.

Szaunakultúra az ezredforduló első éveiben

Az európai szaunagyártók szakmai versenyének köszönhetően annyi technikai újdonság jelent meg a pa­lettán, hogy egyre nehezebb válasz­tani közülük. Változások a szaunák alakjában, anyagában és működési elvében vannak, melyek közül legfontosabb a szaunatérben pihenők friss oxigén­nel való ellátása.

Oxigenizáló

Használatának fiziológiai oka van: a felhevült test szövetei több oxigént fogyasztanak, s ezt a magas páratar­talom még fokozza is. Az oxigenizálás külső oxigéntartályból törté­nik: egy inhalátorcsövön keresztül tiszta oxigén juttatható a kabinban lévők szervezetébe. Aki szájába veszi az oxigénpipát, javítja szövetei oxi­génellátását, kellemesebbé teszi álta­lános közérzetét, növeli koncentráló­képességét, szervezete teherbírását.

Az Aquaviva kabint a meditálva szaunázóknak ajánlják. Azontúl, hogy hagyományosan meleg van a kabinban, különböző hang- és fény­effektusokkal igyekeznek a termé­szet hanghatásait utánozni. Madár­dal szól, levelek susogását hallani, patak csobogása segít ellazulni, en­gedi szárnyalni a bent ülő(k) fantá­ziáját. Hogy mindez teljes összhan­got alkosson, a kabinban különböző fényhatások kelthetők. A kék az ál­modozó, a sárga a vidám, a piros a felpezsdült, a zöld a megnyugtató hangulat forrása.

Wellness

A WELLNESS-nek nevezett új trend valójában nagyon egyszerű ötlet: va­lósítsuk meg az egészségközpontú életfelfogást lakókörnyezetünkben is.

Közismertek a mindennapi élet egészségkárosító hatásai. A városi élet és életstílus számos negatív ha­tással jár. Egyrészt mindannyian ugyanabban a környezetben élünk, nem tudjuk elkerülni a szmog és a zaj élettani hatásait, másrészt a munka diktálta életmódnak további, ún. élet-minőség-rontó következményei van­nak. A gyors és gyakran egészségtelen étkezés, a stressz, a szabadidő hiá­nya nyomot hagy egészségünkön.

Mindezeken könnyen segíthetnénk, ha megfelelő, rendszeres lehetősé­günk lenne sportolni és kikapcsolód­ni, de előfordul, hogy bizonyos élet­szakaszokban ez nem adatik meg az embereknek. Mégis meg kell ta­lálni az egészségmegőrzés módjait. Erre a problémára kínál választ a WELLNESS-trend a modern fürdő­szobákban, amelyeket olyan rekreá­ciós helyiséggé kell alakítanunk, ahol elvégezhetjük a jó közérzethez, komfortérzethez szükséges gyakor­latokat, testápolást, relaxációt.

Gyártók hozzáállása

Az élvonalbeli fürdőszobaberen­dezés-gyártók célul tűzték ki, hogy a fürdőszoba mint környezet eleget tegyen a kényelmi, higiéniai és sze­mélyre, ízlésre szabott legmodernebb látványbeli elvárásoknak. A gyártók a vásárlók kegyeit keresve soha nem látott mértékben áldoznak a formatervezésre, de ugyanilyen hangsúlyt fektetnek a technikai, technológiai megoldásokra is. Ebből a kezdemé­nyezésből született az új koncepció, amelynek lényege, hogy a fürdőhe­lyiség lehetőleg minél több funkciót töltsön be egyszerre. Korábban lé­tezett már fürdőszobai gőzszauna, illetve hidromasszázs, de a mai rend­szerek összehasonlíthatatlanul többet kínálnak elődjeiknél.

A kisméretű fitneszsarok egyik legfontosabb erénye a helytakarékos­ság. Amellett, hogy minden lényeges gyakorlat elvégezhető benne, folyadékkristályos kontrollpanel teszi lehetővé, hogy a használó egy pil­lantással tájékozódjék az edzés pa­ramétereiről és saját testének igénybevételéről.

Az ezredforduló éveinek új lakásai elsősorban központi fűtésrendszer­rel épülnek, ám ezekbe másodfűtési célra sok esetben kandallót vagy cserépkályhát is beterveznek. A kan­dallók szerepe főleg a hangulatte­remtés, vagyis a látvány érték javítása, míg a cserépkályhákat inkább alapfunkciójuk miatt alkalmazzák, sőt -egyéb megfontolások alapján – nem­egyszer fő fűtőberendezésként is ké­szülnek.

Kandalló a lakásban

Egy korszerű lakóház építészeti ter­vezése során a célszerű fűtési mód megválasztása érdekében elengedhe­tetlen az épületgépészeti egyeztetés. Az elsődleges anyagi megfontolá­sok után második szempont a fűtési mód megválasztása. A ma épülő laká­sok túlnyomó többségét központi fűtési rendszerek fűtik, és egy előre­látó építész még akkor is olyan meg­oldást választ, hogy a későbbiekben megvalósítható legyen a központi fű­tés, ha egyelőre csak egyedi fűtés jö­het számításba. Egyre gyakoribb, hogy a központi fűtés mellé kiegészítő fű­tésre kandalló is készül.

Hétvégi házaknál elsősorban az egyedi fűtési módok, ezeken belül is a kandallók kerülnek előtérbe. A kan­dalló mellett több érv is szól, például az időszakos üzemeltetés lehetősé­ge, valamint hogy a kerti hulladék is gazdaságosan használható benne tüzelőanyagként.

A kandalló helye

A kandallót célszerű a lakás belső főfala mellé tervezni, mert a belső főfali kémény hőtechnikai szempont­ból kedvezőbb, és – magastető ese­tén – a kéménykivezetés is közelebb kerül a tetőgerinchez. Az északi or­szágokban mégis a külső falhoz épí­tett kandallók terjedtek el, minden hátrányukkal egyetemben.

A belső fal közelében elhelyezett kandalló más szempontból, például a látvány tekintetében is kedvezőbb. Az ablakkal szembeni elhelyezés emellett működés szempontjából is jobb, mert minél nagyobb távolság­ra van a kandalló az ablaktól, annál kisebb az esetleges kifüstölés. A fű­tés közbeni szellőztetés ablak közeli kandalló esetén megzavarja a laká­son belüli nyugalmi légzónát.

Óhatatlanul felmerül a kérdés: a kandallót illesszük a bútor­hoz, vagy a bútort a kandallóhoz?

Tulajdonképpen bármelyik döntés elvezethet a legjobb megoldáshoz. A lakás tervezésekor további kér­dés, hogy ha már kell pótfűtés, illet­ve kandalló, az mennyire lesz a la­kás, a környezet szerves része – ami természetesen azon is múlik, hogy mi magunk mennyire értékeljük. A kan­dalló a hangulatteremtés alapeleme lehet; a lakáson belüli tűz látványa egyes népeknél szinte ugyanolyan pihentetőnek számít, mint más he­lyeken a televíziózás vagy a zenehall­gatás. A tűz látványa és a lágy zene gyorsan feledtetheti a napi gondokat.

Kandalló és bútor

A kandalló helye általában már az építészeti tervezéskor, a lakás alap­rajzának kialakításakor eldől.

A bú­torozásnál tehát már abból kell kiin­dulnunk, hogy adott a kandalló:

• helye;
• stílusa;
• típusa (nyitott vagy zárt tűzterű).

Ezek az adottságok alapvetően be­határolják a bútorzat megválasztását, annak lakáson belüli rendszerét, il­letve elhelyezését.

A kandalló helyének megválasztá­sában az egyik lényeges szempont az optikai téralakítás. A kívántnál kisebb méretű szoba vagy tér ugyan­is alapvetően meghatározza a lakás berendezőjének lehetőségeit – főleg akkor, ha a helyiségben kandalló is van. Kandalló építésekor tehát az optikai téralakítás, vagyis a szép rá­látás miatt tartsuk szem előtt a kö­vetkezőket.

Kandalló, optikai téralakítási szempontok:

• a kandalló az ülőbútorokkal szembe kerüljön;
• a televízió és a kandalló látóvo­nala legalább 45-90 fokos szög­ben térjen el egymástól;
• a kandalló előtti tér mérete (a kandalló külső síkja és a szemközti falsík között) leg­alább 3,6 m legyen, de jobb, ha ennél sokkal nagyobb;
• a kandalló kiülése a falsíkhoz képest (tömegének keresztmet­szetében mérve) az előtte lévő tér 1/6-nál több ne legyen; el­lenkező esetben a kandalló annyira uralja a teret, hogy a lakás bútorai teljesen alárendeltté válnak;
• a kandalló üzeme ne veszélyez­tesse kipattanó szikráival a kör­nyezetet (kerülni kell a subasző­nyeg, könnyű kárpit, függöny közeli elhelyezését stb.).

Mindezek után azt gondolhatnánk, hogy a viszonylag nagy tér is szűkös. Ne feledjük azonban, hogy egy he­lyiség méretét a fal mentén elhelye­zett bútorok 0,65 m-rel, a kétoldalt elhelyezettek pedig 1,20-1,30 m-rel csökkentik. A mai lakásépítési irány­zatok szerint a lakások nappali szo­bájának kisebbik mérete 4,80-6,0 m között van, és a nappali alapterülete a lakás összterületének 30-40%-a. Egy ilyen méretű térben egy 1,0-1,5 m² vetületi méretű kandalló már külö­nösebb nehézségek nélkül elhelyez­hető, bár egy 4,8 m szélességű helyi­ségben egy 1,0 m-es kiülésű kandalló már valóban szűkös helyet hagy a szemközti falnál felállítható szekrény­ vagy bútorcsoport számára.

Ahhoz, hogy viszonylag tágas hatá­súvá tegyünk egy szobát vagy nap­pali helyiséget, amelyben már meg­van a kandalló, vagy éppen tervezzük annak építését, választhatunk bizo­nyos lehetőségek között, például dönthetünk „optikai” átszervezés mellett, megfelelő bútorzat megvá­lasztásával és jó elhelyezéssel.

Az al­ternatívák például a következők:

• a kandalló tömegének falba vagy fali fülkébe süllyesztése, amennyi­re csak lehetséges;
• az épített kandalló egyedi meg­oldású bekapcsolása a szekrény­sorba;
• a kisebb méretű kandalló két ol­dalának és a fölötte lévő felület körülépítése bútorzattal.

Egy kisméretű tér tágítható, egy túlságosan tág tér pedig meghitté varázsolható egyszerű dekorációs módszerekkel is. A magasság- vagy szélességérzet befolyásolható színek­kel és mintákkal. A világos színek a távolság illúzióját keltik, tehát mi­nél világosabb a kandalló, a padló, a mennyezet, annál nagyobbnak tű­nik a szoba. Ha a belmagasság kicsi, akkor a fehérre festett mennyezet és a kandalló tűztere fölötti tömeg csökkentése optikailag magasítja a szobát.

A csillogó fényes felületek -ilyenek a tükör, a fényes rézlemez, a műanyag lemez – mindig a tágasság érzetét keltik, ellentétben a matt és fénytelen tárgyakkal, bútorokkal. Egyes országok lakáskultúrájában a tükrök sokasága annyira természe­tes, hogy még a kandallót is kiegészítik kisebb-nagyobb tükrökkel, sőt a felső burkolati falat gyakran teljes egészében tükrökkel fedik. Kerüljük azonban a szemközti falak, illetve kan­dallók nagy tükörfelületekkel való burkolását, mert ez zavaró lehet, rá­adásul elvész a kandallónak és kör­nyezetének lényege és varázsa.

Az új lakásba költözők, de még a lakberendezők számára is örök di­lemma…

…hogy a nappaliban:

• legyen-e szekrénysor?
• elegendő-e csak ülőbútor?
• mennyi növény kerüljön a he­lyiségbe?
• a világítás a berendezéshez ese­tenként átszerelhető vagy átépít­hető legyen?

Az előbbiek nagyon fontosak a kandalló helyének és a tűztér „látó­vonalának” meghatározásához.

Cserépkályhák a lakásban

A cserépkályha évszázadokon át be­bizonyította, hogy egy lakás kizáró­lagos fűtőberendezése lehet, és ez ma sincs másként. A cserépkályhát a már említett ál­landó vagy időszakos jellege miatt legelőnyösebb a lakás középrészén elhelyezni. Egyrészt ezen a részen magasabb a tetőgerinc, ami tökéle­tesebben üzemelő kémény építését teszi lehetővé, másrészt a fűtés haté­konysága, vagyis a hőleadás intenzi­tása is jobb így.

A lakásbelső térképzésében is szebb egy falközépre helyezett cserépkályha, mintha valahol a sarokban vagy az ablak mellett állna. A cserépkályhák kétféle üzemel­tetési rendszer valamelyikének al­kalmazásával építhetők meg: az egyikben a kályha a fűtött tér felőli, a má­sikban hátsó fűtőnyílással, vagyis tüzelő- (és hamuzó)ajtóval rendel­kezik. A kívülről való fűtés valamely alárendelt helyiségből vagy a lakás belső folyosójáról történhet.

A külső fűtésű kályhák tisztábbak, mert a fűtés és a hamuzás nem szennyezi a környezetet a lakás többi he­lyiségében. További előnyük még, hogy a fűtésnél kiáramló füstgázok nem kerülnek a főhelyiségek légte­rébe, ami főként szénfűtés esetén kedvező. A belső fűtésű kandallók­nál a fatüzelés miatt a füstölés nem okoz túl nagy gondot, mert csak kevés gázelegy szabadul fel a fűtő­anyagból.

Esztétikus megjelenés

A cserépkályhák esztétikus meg­fogalmazásukkal és tömegalakítá­sukkal teljesen azonosulnak a fűtött térrel, ám természetesen csak akkor, ha harmonikus összhatásukat már a tervezésnél és a kiválasztásnál szem előtt tartjuk. Fontos, hogy a kályha zománcfényes felülete ne irritáló, ha­nem bársonyos hangulatképzőként jelenjen meg a beltéri architektonikus képben.

Elhelyezés, tűzvédelem

A belső fűtésű cserépkályhák elhe­lyezését az alapvető tűzvédelmi kö­vetelmények is befolyásolják, mert éghető anyagú bútor és padló a tűz-térajtóhoz 0,8 m-nél közelebb nem lehet. Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy ha egy belülről fűtött cse­répkályha ajtajának betervezése nem megfelelően történik, a látvány már önmagában is nagyon idegen, sok esetben egyenesen rideg lehet, nem is beszélve az esetlegesen kusza -a szenesvödröt is magában foglaló – környezetről.

A padlástér hasznosítása ma már annyira természetes, hogy építészeti tervezés során csakis a lakás szerves részeként vehető figyelembe, nem pe­dig családi lomtárként vagy galamb­padlásként.

A padlástér funkciója

A padlástér fő funkciója általában a lakás alsóbb szintjein lévő helyisé­gek kiszolgálása. Néhány esetben vi­szont a nappali éppen a kényelem, a környezet zajforrásaitól való minél nagyobb távolság biztosítása érdeké­ben „szorul” a padlástérbe. Végső soron kijelenthető, hogy a tetőtér­ben bármilyen fajta helyiség kiala­kítható, akár önálló lakás, iroda vagy műterem is, amelyek a közös lépcső­házhoz vagy a lakás egyéb tereihez kapcsolhatók. Három-négy évtizede még a csa­ládi és társasházak padlásterének csupán néhány százalékát hasznosí­tották lakótérként vagy egyéb fon­tos célra, ám mára ez az arány meg­fordult.

A tetőtér-beépítés – mint már említettük – lehet egyszerű, de le­het bonyolult feladat is. Bonyolult­sága több tényezőre vezethető vissza, az épület belső funkcionális adottságaitól a szerkezeti kialakítá­sokig. Az egyszerű kialakítás elsőd­legesen új ház építésekor lehetséges, amikor mindent az elérni kívánt cél alapján, tervszerűen és tudatosan teszünk.

A tetőtér beépítése

A céltudatos tetőtér-beépítés már a ház tervezésével egy időben kezdő­dik, azaz lényeges maga a program, amelyet célul tűzünk magunk elé, illetve amelyet anyagi helyzetünk megenged. Tervezéskor a lehetősé­geket kell vizsgálni, azon szempon­tok alapján, hogy a kívánt lakásrész, mely a tetőtérbe kerül, ütemezetten vagy együtt készül-e a teljes házépí­téssel. Ütemezésen szakaszokra bon­tást kell érteni, de nem úgy, hogy pl. a tető később épülne, mert ez lehe­tetlen, hanem csak annak beépítése halasztódik későbbre.

Az ütemezett megvalósítás esetében a célszerűség azt kívánja, hogy egy munka folyta­tását soha ne átalakítással, hanem a technológiai sorok előkészítésével ter­vezzük meg. Az oromfalakat, a tűzfalakat, esetleg a zárófödémet (szerkezet vonatkozásában) természetesen már a végleges állapotnak megfele­lően kell kialakítani. Az oromfalakban ki kell képezni az ablak- és erkély­ajtónyílásokat. Az oromfalakba cél­szerű akkor is ablakokat helyezni, ha egyébként csak külső tatarozás az, amibe belefogtunk.

Ablakok

A tetősíkba kerülő ablakoknál egy­szerűbb a helyzet, mert ezek utólag 1-2 m² tetőfelület megbontásával rövid idő alatt elhelyezhetők.

Régi padlásterek átalakítása

A régi padlásterek beépítése lénye­gesen bonyolultabb. A már meglévő épületeket és üres padlásukat körül­tekintő vizsgálódásnak kell alávetni; a jogi, funkcionális és, ami még lé­nyegesebb, szerkezeti problémákkal külön fejezetben foglalkozunk.

Egy régi épület tetőtér-beépítése nem kis feladat, a tetőfelület hőszige­telésével és burkolásával még messze nem tettünk semmit. Terveket kell készíteni és benyújtani az építési ha­tóságnak, és be kell tartani számos építési előírást. Esetleg meg kell vál­toztatni a fedélszerkezetet, amihez ki kell kérni tartószerkezeti tervezéssel foglalkozó szakember tanácsát. A te­tőtérbe vezető feljáratot az előírá­soknak megfelelően kell kialakítani, és biztosítani kell a tetőtéri helyi­ségek kellő megvilágítását.

Épületgépészeti feladatok

Fel kell építeni a válaszfalakat, amelyek azonban nem lehetnek olyan nehe­zek, hogy alakváltozást idézzenek elő a födémben. Nagyon fontos, és gyak­ran nagy nehézségeket jelent az épü­letgépészeti feladatok megoldása, a szennyvízelvezetés, a víz- és az áramellátás, valamint a fűtés megterve­zése, az antennák elhelyezése. Végül gondosan meg kell tervezni a teljes építési folyamatot, az anyagbeszer­zéstől kezdve a felújításon át egészen az épületszerkezetek beépítésének helyes sorrendjéig.

Itt jegyezzük meg, hogy a tetőtér­ beépítés sikeréhez legfontosabb az előmunkálatok megbízható és gon­dos elvégzése. Aki új épületben akar tetőteret beépíteni, annak itt nem kell akkora nehézségeket legyőznie, mint annak, akinek régi épülettel kell „megküzdenie”. A régi fedélszerkezetek és tetőhéjazatok kijavítása és felújítása gyakran jelent minden sza­bad időt kitöltő többéves elfoglalt­ságot, ezután azonban a tulajdon­képpeni építés már meglehetősen gyorsan halad.

A tervezés előkészítése

Egy tetőtér-beépítés többnyire nem kedvtelésből fakad, hanem az élet­körülmények miatt szükséges.

Min­dent, ami ezzel kapcsolatos, fel kell vázolni: mit, hogyan és mi módon akarjuk megvalósítani – feltéve, hogy a tetővel határolt térfogat ezt lehe­tővé teszi. Az elképzelést lehet úgy­nevezett gondolatcsokorba foglalni, de vázlatszerűen is rögzíthető. A gon­dolatok egybegyűjtése az, amikor pontokba foglalva mindent feljegy­zünk, ami e kérdéskörön belül fog­lalkoztat bennünket. Erre akkor is szükség van, amikor felkérjük az építészt a tervezésre: ez lesz a terve­zési program.

A másik programkészítési módszer a vázlat, amelyet a felmért térbe pró­bálunk beültetni, alaprajzon megje­lenítve. Az alaprajz mindig a padló feletti egyméteres magasságban el­képzelt vízszintes metszetet jelenti. A tetőtéri alaprajzokon ezért mindig látszik oldalt a tetőfelület egy darabja. A többi szinthez képest ki­adódó területcsökkenés miatt a te­tőtérben jóval kisebb alapterülettel lehet számolni, mint az alatta lévő szinteken. A tetőtér felosztása legyen nagyvonalú és egyszerű! Lehetősége­inket jóval tisztábban látjuk, amint alaprajzon próbáljuk elképzelésein­ket vázolni. Elaprózott alapterület esetén a ferde tetősíkok hangulatossága igen gyorsan nyomasztó szűkös­ségbe csaphat át.

Egy normál lakó­ház esetében a tetőtér hasznosítását lehetőleg egyetlen család általi hasz­nálatra korlátozzuk. A főbb lehető­ségeket az ábrákon szemléltetjük: a padlás mint a gyermekek játszó- és hálószobája, mint vendégszoba, mint dolgozószoba és mint szülői lakrész. A tetőtérbe felvezető lépcső minden esetben közlekedőbe torkol­lik, ebből pedig az oromfalak irá­nyába jobbra és balra nyílnak a tulaj­donképpeni lakóhelyiségek, amelyek az oromfalon át kapnak megvilágí­tást. A fürdőszoba vagy zuhanyozó a közlekedőből érhető el; lehet mes­terséges megvilágítású, vagy kaphat ablakot a tető síkjában. Látható, hogy a területet úgy is fel lehet osztani, hogy egyáltalán ne legyen szükség a tetőhéjazat utólagos megbontására.

A belső tereknél a térhatás függ a helyiségek méretétől, a tetőzug be­építésétől (a tetőzug a tetősík és a padló találkozásánál adódó zug), vala­mint attól, hogy megosztjuk-e víz­szintesen a teret, vagy egészen a tető­gerincig vezetjük-e fel a helyiségek oldalfalait. A tetőtér helyiségeinek tágasnak kell lenniük, különben -főképp alacsony hajlású tető esetén – nyomasztóan hatnak. Emiatt gya­kori a teljes ferde tetőfelület szaba­don hagyása, az eresztől a taréjig.

Nappali a lakás tetőterében

A tetőzug kihasználására számos lehetőség van, feltétel azonban, hogy a szöglet teljes egészében a hőszige­telt felületen belül legyen. Elhelyez­hető a tetőzugban burkolattal ellá­tott fűtőtest, beépíthető bútorok: könyvespolcok, szekrények és éjsza­kára kihúzható ágyak, amelyek nap­pal kanapéként használhatók. Sza­badon hagyható a tetőzug, ha a tető eléggé meredek, vagy ha az alacsony térrel megnövelhető a gyermekek játszóterülete.

A torokgerendánál – tehát körül­belül 2,30…2,50 m magasságban -beépíthető födémet tulajdonkép­pen érdemes elkerülni. Először is az e fölött keletkező padlásgalérián csak kúszva lehet közlekedni, másodszor pedig csökken a ferde tetősíkok mi­att amúgy is szűkebb szobák szüksé­ges légtere is. Attól nem kell félni, hogy túl sok üres teret kell kifűtenünk, hiszen egyrészt a ferde tetősí­kok miatt már 2,5 m magasságnál csökken a tér, másrészt a meleg le­vegő (amely tudvalevően a házon belül is felfelé száll) felgyülemlik a taréj szögletében, a legfelső ablak­szemöldök alsó éléig.

Galériás szintkapcsolás

Új házak tetőtér-beépítéses laká­saiban kedvelt megoldás a galériás szintkapcsolás. A nagy, növelt vagy nyújtott légtér azonban nagyon gon­dos tervezést igényel, mert a rosszul megválasztott arányok és a tetősík alsó záradékának függőlegesbe való helytelen átmenete a látványérték vonatkozásában a legrosszabb lehet.

Összefoglalva: a tetőterek beépíté­séhez szolid, a környezetbe illő és a lehetőségeknek megfelelő megoldást válasszunk. A túlzott igények vagy egy erőltetett program biztosan rossz eredményre vezet.

Lakás és tetőtér – kötelezően betartandó előírások

Az OTEK előírása szerint minden önálló rendeltetési egységet (helyi­séget) vagy egymással belső kapcso­latban álló fő- és mellékhelyiségek műszakilag is összetartozó együtte­sét (amelynek a szabadból vagy az épület közös közlekedőjéből nyíló önálló bejárata van) meghatározott rendeltetés céljára önmagában is al­kalmasan, és függetlenül üzemeltet­hető tervezési program, üzemelési leírás, üzemeléstechnológiai terv alapján kell tervezni és megépíteni.

Ezt az előírást családi házak, tető­tér-beépítések esetén is kötelező be­tartani, mivel csak ennek alapján tudja az engedélyező hatóság tétele­sen ellenőrizni a részletes előírások betartását. Az építtetőnek, a terve­zőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a tervezett háznak vagy tetőtérnek mekkora a legnagyobb befogadóké­pessége, milyen a nem pihenési cé­lú, egyéb tervezett használat módja. Ez kötelező, függetlenül attól, hogy a konkrét építtető csak egy vagy két személy, az épület viszont pl. ötszobás.

A lakás, a tetőtér befogadóképes­ségét félszobánként egy, szobánként pedig két fővel kell számítani. A ter­vezőnek a tervezési program alap­ján kell igazolnia a tervezett épít­mény állékonyságát, tűzbiztonságát, tűzállóságát és a biztonságos men­tés lehetőségét, megfelelő higiéniai, egészségvédelmi kialakítását, hasz­nálhatóságát, a zaj- és rezgésvédelmi, az energiatakarékossági és nővédel­mi előírások betartását, valamint az egyes hatások elleni védelem kiala­kításának szabályosságát. Számos előírás annak függvénye, hogy milyen a tervezett rendeltetésszerű haszná­lat módja.

Azoknál a lakásoknál, ahol a lakótér kellő belmagassága lehetővé teszi, a szinteket osztottan hasznosíthatják. Általában ezt gazdasági, sőt az esetek elég nagy hányadában esztétikai igények miatt alkalmazzák.

Régi, nagy belmagasságú házak lakásaiban részleges vagy teljes szint­megosztást szokás kialakítani. A teljes szintmegosztáshoz 5-6 m belmagas­ságú tér szükséges, míg a részleges­nél a 4-5 m-es is elegendő. Utóbbit úgy kell értelmezni, hogy egy adott helyiségben annak harmadát-felét osztják meg a galériaszerű – utólag beépített – szinttel. Ennek funkciói fent mindig kapcsolódnak az alsó tér alap- vagy fő rendeltetéséhez.

Példá­ul egy gyerekszobában a galérián hálótér van, míg a szülői hálóban felül található az időszakos dolgozó­tér. Nappali terekhez is lehet kap­csolni olyan funkciót, mely a nyu­galmat, a részleges elkülönítést igényli, ilyen az olvasótér, a köny­vespolc, de még a házimozi is felül­re kerülhet. Az új építésű házaknál a belmagas­ságnak köszönhetően kialakult igé­nyek kielégítésére épített galériák már egészen másként töltik be szere­püket, mert ezeket már eleve így ter­vezik meg.

Fő kérdés

Sokakban felmerül a kérdés, még szakemberekben is, hogy: galériát épí­teni luxus-e vagy szükséglet?

Válaszképpen említsük meg az előnyeit:

• látványértéke (főként lentről) általában pozitív hatású;
• a lakás elhasználódott levegője – a dohányfüst is – felszáll.

Illetve a hátrányait:

• a felszálló szennyezett (esetleg dohányfüstös) levegő a galériáról nyíló helyiségbe akarva-akarat­lanul betódul;
• télen, a fűtési időszakban, a me­leg levegő felfelé száll, így a nap­paliban csak akkor van kellemes idő, ha a fűtés működik; annak leálltával az alsó szint rövid időn belül lehűl, tehát a hőmérséklet (főként ülő helyzetben) nagyon ingadozóvá válik.