Szép lakás - 210. oldal

A különféle stílusú és anyagú, illetve szerkezetű lépcsők elsősorban a köz­lekedés lebonyolítását szolgálták, másodsorban azonban mint lakberen­dezési tárgyak is funkcionáltak. A ne­mes és időtálló kövekből, különle­ges, emberkéz készítette elemekből épült alkotások ma is példaértékűek. A lépcső a helybeli adottságokhoz igazodva változott; az észak-itáliai kőházak kőlépcsővel, a tiroli fahá­zak falépcsővel készültek, és készül­nek ma is, pedig a térképen nincs köztük lényeges távolság.

A múlt örökségét megőrizve ugyan ma már a gazdasági térből a lakás felé veze­tő lépcső legalább légtér-elhatároló fallal elkülönül úgy, hogy mindkét funkció egymástól függetlenül szol­gálja az épületegyüttes lakóit. Az Európai Unió országaiban azonban részben még élnek egyes régi szoká­sok, melyek esetenként a modern élet szabályaihoz és igényeihez iga­zodva őrződtek meg a ma embere számára is.

A lépcső helye a lakásban

A ma épülő lakások közel 90%-a már többszintes, és ezek többsége úgy jött létre, hogy az épület felső szintjén levő lakások a tetőtér felé terjesz­kedtek. Később azután egyre inkább két- vagy többszintes családi házak épültek.

A hazai lakásépítés ilyen irányú fejlődése csak részben indokolható funkcionális megfontolásokkal (pl. az alárendeltebb és a hálóhelyiségek el­különítésével stb.), a kedvező város­képi hatású magastetők padlásterei­nek gazdaságos kihasználásával vagy azzal, hogy kis telkeken gazdaságo­sabb nagyméretű lakások készülnek. Inkább a többszintes lakások divatjá­ról van szó, amit tovább erősít, hogy a belső terek megfelelően kialakított lépcsői és galériái igen hatásosak.

Lépcső­ház és  lépcsőboksz

A lépcsők lakáson belüli elhelye­zésének két alapvető változata terjedt el. Az egyik esetben egy lépcső­házat vagy lépcsőbokszot alakítanak ki, amely a lakás közlekedőterülete­ihez kapcsolódik. A másik esetben a lépcső a lakás egyik helyiségébe, leggyakrabban a nappaliba vagy az egyúttal étkezés céljára is használa­tos lakóelőtérbe kerül.

A következőkben olyan lényeges szempontokat és összefüggéseket emelünk ki, amelyeket a többszintes lakások belső lépcsőinek elhelyezése, formai kialakítása során minden eset­ben érdemes átgondolni.

Belső lépcső

A lakások egyes helyiségei közöt­ti kapcsolatot a közlekedőterületek teremtik meg. Ezek közé tartozik a belső lépcső is, amely az eltérő szin­tek helyiségei közötti közlekedést biztosítja. Ahogyan ügyelni kell arra, hogy a közlekedőterületek a lebonyo­lítandó forgalom, illetve tevékeny­ség számára megfelelőek legyenek, úgy fokozott gondot kell fordítani arra is, hogy a lépcsőkön kényel­mesen és biztonságosan lehessen köz­lekedni.

A túlzott helytakarékosság miatt a lépcső használhatatlanná válhat! Mindig gondolni kell a gyermekek és idős emberek igényeire, lehetősé­geire, ám arra is, hogy a lépcső által elfoglalt terület csökkenti a hasznos alapterületet. Ezért egyszerre kell mindkét szempontot vizsgálni: a gye­rekek, a felnőttek és az idős embe­rek számára egyaránt kényelmes és biztonságos lépcsőt kell kialakítani minimális alapterületen.

Egy-egy lakás használati értékét je­lentősen befolyásolja, hogy helyiségei mennyire különülnek el egymástól. Egy külön bejáratú helyiség, amely egy másik szoba vagy helyiség érin­tése nélkül, közvetlenül megközelít­hető, több célra is alkalmas, és mi­nél több ilyen van, annál jobban használható az egész lakás. Ha a la­kás felső szintjéhez vezető lépcső nem a közlekedőterülethez kapcso­lódik, hanem például a nappaliban van elhelyezve, akkor az emeleti he­lyiségek csak azon keresztül közelít­hetők meg, ami még akkor is zavaró lehet, ha a nappali fekhely nélküli helyiség.

Ha viszont a lépcső csak közlekedőterülethez kapcsolódik, akkor a lakás minden tere külön, más helyiség érintése nélkül meg­közelíthető. Köztes megoldás, ha a lépcső időszakos használatú helyi­ségbe, pl. lakóterületbe, étkezőbe kerül, amely egyébként a közleke­dőterület bővítéseként is felfogható. Ebben az esetben a közlekedés és az egyéb funkciók nem zavarják egy­mást számottevően.

Térkapcsolás módok a lakásban

Ezzel összefüggésben külön meg kell említenünk azt a térkapcsolási módot, amelynél esztétikai, építé­szeti megfontolásokból a lakás nap­palija galériával csatlakozik a felső szinthez. Ezekben az esetekben a nappali közel kétszeres belmagassá­gú vagy ferde mennyezetű. Az ilyen terek szép megjelenésűek, de szá­molni kell azzal, hogy az emeleti he­lyiségek csak a nappali érintésével közelíthetők meg.

A lakáson belüli lépcsők helyének és kialakításának meghatározásához figyelembe kell venni azt is, hogy a lépcsőházi téren át az egyes szintek légtere közvetlen kapcsolatba kerül egymással. Ez a lakás fűtési rendsze­rének kialakításánál lényeges. Ha a lépcsőház csak a közlekedőterekkel van közvetlen kapcsolatban, más szóval a lakáson belül a lépcső és a közlekedőterületek önálló légteret képeznek, akkor a fűtés egyszerűb­ben megoldható.

Ha viszont a lép­cső a nappaliban vagy más helyiség­ben helyezkedik el, akkor a helyiség fűtésénél számolni kell azzal, hogy a meleg levegő a lépcső részére kiala­kított födémnyíláson át felszáll, és csak az emeleti légtér felmelegedése után melegszik fel az alsó helyiség, így az emeleti helyiségekben min­dig melegebb van, mint az alattuk lévő szinten.

A tervezés so­rán dönteni kell a következőkről:

• A földszinten és a felette levő szinten hol, milyen célú helyisé­geket, helyiségcsoportokat helyezzünk el?
• Az alsó szint funkciójába bekap­csoljuk-e a felette levő szintet, vagy sem?
• A lakás előteréből vagy közleke­dőjéből indítsuk-e a felette levő szint lépcsőjét?
• Osztott szintes (eltolt szintes) lesz-e az épület?
• Készül-e galéria a lakás fő helyi­ségében?

Az előző kérdésre a válasz általá­ban már a tervezés előtt adott; van, aki galériás nappalit akar, de olyan is, aki csodaszép íves lépcsőt képzel a nappalijába. A különleges megol­dások által életre hívott esztétikai megjelenés mellett számolni kell bi­zonyos hátrányokkal is, a mozgalmas és nem utolsósorban egyáltalán nem csendes végeredmény miatt.

Lépcső a bejárat közelében

Ha azt akarjuk, hogy lakásunk a kialakításának köszönhetően legyen csendes, akkor a felső szintre vezető lépcsőt a bejárat közelében, az elő­szobában, esetleg a szélfogóban vagy annak közvetlen közelségében, kap­csoltan kell elhelyezni. Ennek óriási előnye van az együtt élő generációk szempontjából is, ugyanis az éjjel érkező családtagok nem zavarják a már pihenni térteket. A zajmentes forgalom a lépcső anyagán és rend­szerén is múlik.

Az építésztársadalom fele szerint a lépcsőt a lakáson belül centrálisán kell elhelyezni. Ez ugyan szép, de nem minden esetben teljesülnek az előzőekben elmondottak, bár kétség­telenül előnyös, hogy a lépcső felső szinti érkezőpontja közel van a felső tér súlyponti teréhez, alul pedig a lakásbejárat közeléből indul. Ha ra­gaszkodunk a csodaszép beltéri lép­csőhöz, amely a lakás fő attrakciója, akkor annak olyannak kell lennie, hogy minden hátrányért kárpótol­jon a látvány. Ehhez azonban óriási építészeti, főként térépítészeti ta­pasztalatokkal rendelkező szakembert kell bevonnunk a tervezésbe és a megvalósításba egyaránt.

Beltéri lépcsők esetleges galériás kapcsolásánál gondolni kell a követ­kezőkre:

• Hogyan fogjuk fűteni az alsó (indító)teret?
• Kialakulhat-e nem kívánt és nem szabályozható huzat?
• Milyen a kapcsolt lépcső látvá­nya lentről felfelé és fentről le­felé?
• Mekkora a lakótér többletpor-­képződése?
• A túlzott nyitottság nem zavar­ja-e nyugalmukat?
• A nappaliban elhelyezett kandal­ló működés és/vagy funkció szem­pontjából mennyire elválasztható vagy éppen kapcsolható stb.?

A felvetett problémák többfélekép­pen megoldhatók, szóba jöhet a pad­lófűtés, esetleg kiegészítő fűtőtestek, a nem kívánt huzat kiküszöbölhető az átellenes szellőztetés tökéletes szabályozásával és így tovább. A la­kótérben elhelyezett lépcső viszont csak akkor lehet intim, ha tömör a lépcsőkar és a korlátmező az egész szakaszon. Áttört változat esetén a szoknyában ott közlekedő háziasszony számára nem feltétlenül öröm a nappaliban ülő vendég bámész pillantása, sőt a fentről lefelé irá­nyuló látvány is sokak számára zava­ró, még szűk családi körben is.

Lakás tervezés lépcsővel

A lakások, de általában az emberi tartózkodásra szolgáló épületek he­lyiségeinek tervezésekor számtalan olyan probléma és igény adódik, ame­lyeket a tervezés során kell össze­hangolni. Minden esetben igen lé­nyeges szempont a természetes fényt biztosító ablak és a belső ajtók elhe­lyezése úgy, hogy a lakás belső lép­csője vagy a közösségi lépcső meg­felelő fényt kapjon.

Egy lakás lépcsőjének elhelyezésé­vel, valamint a bútorzat elrendezé­sével és kialakításával kapcsolatban felmerülő számtalan kérdés általá­ban egymástól független részprob­lémaként jelenik meg. A lakás funk­ciói – a lakás rendeltetéséből és a lakáson belüli helyiségek kapcsolatából következően – egymással igen szoros összefüggésben vannak. A la­kásnak célszerűnek, gazdaságosnak és esztétikusnak kell lennie, s bár a három követelmény kielégítése ter­mészetesen nem boszorkányság, de feltétlenül végig kell gondolni a kö­vetkezőket:

Célszerűség

A lakáson belüli tevé­kenységek között a kapcsolatok le­gyenek ésszerűek: az összetartozó funkciójú helyiségek területei szük­ség szerint érintkezzenek, a nem összetartozó vagy egymást esetleg zavaró tevékenységek területei pe­dig különüljenek el.

Gazdaságosság

Lényegében a cél­szerűségből fakad, de természetesen nem egyenlő az olcsósággal. A lak­berendezésnél – akárcsak az élet egyéb területein – gyakran a drágább megoldás gazdaságosabb, különösen ha a költségtöbblet magasabb minő­ségi szintet, célszerűbb és esztétikusabb megoldást eredményez.

Esztétikum

Elsősorban nem külső­leges, látványos szépséget, inkább rendet jelent. A funkcióban kialakí­tott rend, a fény, a színek, a formák, az anyagok célszerű használata és az eszközökkel való takarékos bánás­mód adja meg azt az egyensúlyt, amely a kellemes látványban jelenik meg, amelytől jó a közérzetünk, és amelyet tulajdonképpen a szépség okozta örömnek nevezünk.

Ezek az alapvető követelmények természetesen nemcsak írott szabá­lyokon alapulnak, hanem a szükség­szerűségből fakadnak. A három fő követelmény egyformán igényli a he­lyiség, azaz a tér kedvező, de nem parancsoló összekapcsolását és a kap­csolatok tiszta átláthatóságát, hogy az nappal, természetes fényben jól érzékelhető legyen. A tiszta átlátha­tóság a természetes fény biztosításá­val, azaz a megfelelő elrendezéssel és a lépcső optimális elhelyezésével érhető el.

Felmerül a kérdés, hogy miért fon­tos ekkora hangsúlyt fektetni a lakás és a környezet formálásának eszkö­zeire? Ha felidézzük, hogy az elő­szoba a lakás kapujának, az ablak a lakás szemének, a zsalugáter vagy egyéb külső árnyékoló pedig a lakás napszemüvegének nevezhető, már meg is kaptuk a választ, amely sze­rint a belső lépcső fontossága a forgalmi igények kielégítésén túl majdnem olyan, mint egy ablak a függönnyel vagy maga a lakás, a he­lyiség bútorzata.

Forgalmi szempont­ból egy helyiségcsoport, ez esetben egy lakás esetén a kapcsolat úgy jön létre, hogy a köztes lépcső helye a legrövidebb útvonal képzeletbeli tengelyén helyezkedik el, ahol a képzeletbeli tengelyek a helyiségek súlypontján áthúzódó átlókat kötik össze. Az utóbbi két évtizedben egyre-másra építjük a kétszintes lakáso­kat, bővítgetünk a tetőtérben, de a meredek, szűk lépcsőket csak nem tudjuk megszokni. Pedig még el sem képzeltük, mi lesz, ha megöreg­szünk! A tervezők többsége nyugati példákra hivatkozva kitartóan ra­gaszkodik a közlekedési terekkel va­ló takarékoskodás elvéhez.

Használati és esztétikai szempon­tok

A használati és esztétikai szempon­tok nemcsak a szerkezet anyaga, hanem a kivitelezés elvárt szakmai minősége szempontjából is megha­tározóak. E tekintetben a legkritiku­sabb az acéllépcső, mert az acélszer­kezet elemeinek illesztése nagy pontosságot kíván, az utólagos javítások, kiegészítések rendkívül csú­nyák. A kötési, rögzítési módok (hegesztés, csavarozás) megjelenése általában nem előnyös a lakások belső terében. Azzal az erővel, amellyel a teherhordó acélszerkezetet az elfogadható mértékig leburkoljuk fával, akár önálló falépcsőt is épít­hetünk.

Ha valaki mégis acélszerkezetű lépcső építésére adja a fejét, legjobb, ha egyenes karú lépcsőt formál, mert ebben az esetben a legkevesebb az illesztések és csomópontok, vagyis a kritikus csatlakozási helyek száma.

Tulajdonképpen semmi baj nincs az acéllépcsővel azonkívül, hogy az átla­gos esztétikai igények kielégítéséhez átlagon felüli munkaminőség szük­séges, legalábbis a fa- vagy vasbeton lépcsőkhöz képest. Szép falépcsőt készíteni igazi mes­termunka, valóságos művészet, ami­hez a megfelelő szaktudás mellett jó anyag és jó szerszám is szükséges. Manapság mindebből még talán a jó szerszámhoz juthatunk hozzá leg­könnyebben. Az igazán szép falépcsőben az elemek hagyományos fa-kötésekkel (csapokkal, hornyokkal) kapcsolódnak, fémszegeket, csavaro­kat nem kívánatos felhasználni, vagy ha mégis elkerülhetetlen, akkor azo­kat rejteni, takarni kell. Az ehhez szükséges pontos munka még cél­gépekkel is rendkívül időigényes, következésképpen drága.

A lépcső mint lakberendezési tényező

A lépcső helye már az építészeti ter­vezés során a lakás alaprajzának ki­alakításakor eldől, a bútorozásnál már abból kell kiindulnunk, hogy adott:

• a lépcső helye;
• a lépcső járóvonala;
• a lépcső stílusa.

Ezek az adottságok alapvetően befolyásolják, illetve meghatározzák a bútorzat megválasztását, annak la­káson belüli rendszerét, illetve elhe­lyezését. Különös figyelmet érdemel­nek a fix elhelyezésű bútorok, szekrények, szekrénysorok, (stb.), de még a könnyen mo­bilizálható ülőbútorok és asztalok helye és iránya is. Ma, az intenzív televíziózás időszakában, gondolni kell a lépcső használata miatti „szennyező” hangzavarra is.

A lépcső elhelyezésére szolgáló tér bútorozása még egyszerűbb he­lyeken is, például az előszobában, a stílusok egyeztetését igényli, a nap­paliban elhelyezett lépcsőknél pedig fokozott gondossággal kell eljárni.

Elhelyezései szempontok:

• legegyszerűbb a helyzet a tömör szelvényű (mellvéd)korlátok és tömör vasbeton lépcső esetén;
• a színezett áttört acéllépcsők lé­gies alakja csak a legmodernebb bútorokkal harmonizál, még akkor is, ha a járófelület könnyed vagy meleg anyagú;
• az áttört faanyagú lépcsők le­hetnek harmonikusak, de kiál­tóan hamisak is;
• külön ügyelni kell a színek har­móniájára.

A világos színek a távolság illúzió­ját keltik: minél világosabb egy lépcső, az alatta lévő sík, a padló és a szem­közti mennyezet nagyobbnak, a tér áttekinthetőbbnek tűnik, még a lép­cső is tágasabb és járhatóbb benyo­mást kelt. Kis belmagasság esetén a fehérre színezett lépcső optikailag magasítja a teret. Fordítva is érdekes a helyzet: ha egy galériás lakásban szabadon álló vagy falhoz simuló lépcsőt építünk, a tömeg és a szín tovább növelheti a belmagasságot, optikailag is torzíthatja a belső ké­pet.

A csillogó fényes felületek, a tü­kör, a fényes rézlemez, a műanyag lemez a tágasság érzetét keltik, el­lentétben a matt, fénytelen tárgyak­kal, bútorokkal. Egyes országok la­káskultúrájában a tükrök sokasága annyira természetes, hogy még a bú­tort is kiegészítik kisebb-nagyobb tük­rökkel, sőt a helyiség felső határoló­falát gyakran teljes egészében tükör díszíti. Az átellenes falfelületek, illetve általában a nagy felületek tükörrel való burkolása azonban zavaró lehet, ráadásul elvesznek a lépcső, a helyi­ség és környezete jellegzetes vonásai.

Az új lakásba költözők, de még a lakberendezők számára is örök di­lemma, hogy a nappaliban:

• legyen-e szekrénysor?
• elegendő-e csak ülőbútor?
• mennyi növény kerüljön a he­lyiségbe?
• a világítás esetenként legyen a berendezéshez átszerelhető, vagy átépíthető legyen?

Az elmúlt időszakban ugyancsak jelentősen megváltozott a belsőépí­tészet a mesterséges megvilágítás tekintetében is, ugyanis a fényfor­rások száma a lakások helyiségeiben általában megduplázódott, egyes esetekben megtöbbszöröződött. Ezt a tudatos tervezés és a világítástech­nikai kínálat bővülése tette lehetővé, jelentősége pedig abban áll, hogy bár egy dolgozó család tagjai napjuk nagy részében távol vannak, a többi idő 80%-át a lakás falain belül, en­nek 3/4-ét pedig mesterségesen megvilágított környezetben töltik, erre viszont ez idáig nagyon keve­sen figyeltek csak fel.

A mai modern lakások belső meg­világítását a pontszerű és főként a halogénlámpák kiválóan biztosítják, akár 90-180°-os szögű fénypásztával is. A halogénizzók a törpefeszült­ség és kis teljesítményfelhasználás ellenére fehéren és nagy hatásfok­kal világítják be környezetüket, és teszik színesebbé hétköznapjainkat.

Elektromos hálózat méretezése

A mai építési költségeknél a laká­sok külső és belső mesterséges meg­világítására a teljes bekerülési költség 2-4%-át fordítjuk. Mielőtt számolni kezdünk, azt is vegyük figyelembe, hogy az épület elektromos hálóza­tának kiépítésekor a lakás teljes komfortját szolgáló elektromos berendezések üzemeltetése is költség­tényező, nem is beszélve magukról a szükséges berendezésekről. Az elektromos hálózat, ill. a minőségi lakáskultúra igényeinek teljes isme­retében az előbbi költséghányad meg is duplázódhat.

További kiadást jelentenek a klí­makészülékek, a hűtők, a szellőzők, a főzéshez, sütéshez, mosáshoz stb. használt háztartási gépek, melyek akár több milliót is kitehetnek a csa­ládi költségkeretben. Manapság ha valaki házépítésbe vagy lakásfelújításba kezd, felfogad egy építészt, aki – két-három alter-vezővel – a megrendelő elképzelé­seinek megfelelően prezentálja az építészeti, illetve a víz-, gáz- és elektromos terveket. Csakhogy a vil­lanyszerelők egy része manapság nem tanul világítástechnikát, legfeljebb azt tudja megmondani, mekkora legyen a kábelek keresztmetszete, milyen szabványokat kell figyelembe venni, vagy éppen a vizes helyiségekbe hová lehet konnektort szerelni.

A vég­eredmény, hogy mindegyik helyi­ségben a mennyezet közepén árvál­kodik a jobb esetben öt-, rosszabb esetben háromerű vezeték, amelyhez a kiválasztott lámpatest csatlakoztat­ható. A háromerű vezeték esetében még arra sincs lehetőség, hogy több kapcsolási fokozatú lámpatestet le­hessen felszerelni. Ilyenkor utólag már nagyon nehéz racionálisan vi­lágítást tervezni. Ennek ugyanis a háztervezés részeként kellene meg­történnie, helyiségenként végiggon­dolva a funkcionális elvárásokat és az azokhoz igazodó lehetséges meg­oldásokat.

A tervezés a vizuális szakmai fantá­zia átvitele a valóságba

A fény, a fény­forrás helyének és alakjának megál­lapítása egy helyiségen vagy éppen a bútorzaton belül vagy kívül. A vi­lágítás belsőépítészeti tervezése leg­alább annyira belsőépítészeti, mint elektromos szakember feladata. Ná­lunk, Magyarországon viszont ezt a feladatot mindkét szakma magáé­nak vallja, ám sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy sok esetben a két félmegoldás együttes alkalmazásá­ból nem születik elfogadható ered­mény.

Az igényes lakás belső világításá­nak szakmai összetevői a következők:

• a benapozás helyének és irányá­nak meghatározása az építészeti alaprajzokon;
• a bútorozási elképzelés kialakí­tása a helyiségek fűtési módjá­nak ismeretében;
• a falak, a mennyezetek felületi kidolgozása (struktúra, tagoza­tok, függönyök stb.);
• az alapvető elektromos hálózat vonalas tervének elkészítése;
• a belső mesterséges megvilágí­tás biztosítása alapszinten vagy felsőfokon, a mai csúcstechnika vívmányainak alkalmazásával.

Elektromos rendszerek a világítá­si hálózatok kialakításától kezdve az ún. intelligens otthon megvalósítá­sáig egyaránt létrehozhatók. Az in­telligens otthonhoz csúcstechnikát képviselő installációs rendszerek gyártása a modern kapcsolószerel­vényektől az épület-automatizálási rendszerekig terjed. A hazai képvi­selet többéves tervezői, telepítői gyakorlattal komplett megoldásokat kínál a leggazdaságosabbtól a „legfényűzőbb” lakásokig, szinte épület­mérettől és rendeltetéstől függetlenül. A hagyományos kapcsolószerelvé­nyeknél megszokott kiegyensúlyozott elegancia az EIB-szerelvények különlegesen összetett szolgáltatá­sainál is biztosítja a praktikus, szok­ványos kezelést és az optimális kör­nyezetbe illeszkedést.

Összegzésül:

• Mielőtt a konkrét megvalósításba kezdenénk, figyeljük meg világosban lakásunk természetes fényeit, és eze­ket a tapasztalatokat használjuk föl a világítás tervezéséhez. Napközben a kintről beszökő napsugár nyomán ke­letkező és óráról órára változó csodá­latos fény-árnyék játéknak lehetünk tanúi, amelyet ügyesen alkalmazha­tunk az esti fények kialakításakor. Céltudatos tervezéssel létrehozhatók olyan mesterséges effektusok, ame­lyek hatása vetekszik a nappaliakéval. Ahhoz, hogy lakásunk világítása kel­lemes legyen, célszerű „fényszigete­ket” létesíteni. Ezek révén könnye­dén kapcsolódnak majd egymáshoz a különböző terek, az árnyékos és vi­lágos részek kellemesen összemosód­nak, vagy éppen ellenkezőleg, karak­teresen elkülönülnek egymástól.
• További fontos szempont az, hogy mit hogyan világítsunk meg. Egy át­lagos méretű helyiséget általános és helyi fényforrásokkal egyaránt cél­szerű ellátni. A beszélgetősarkot lágy, a munkaterületet erős, az étkezőt erős, de nem vakító, kedvenc fest­ményünket direkt fénnyel kell meg­világítanunk.

Néhány dolgot tartsunk szem előtt:

A natúr fával burkolt mennyezet öt­ven százalékkal több fényt nyel el, mint a fehérre festett; a napfényes ablakok estére barátságtalan, sötéten tátongó vermekké alakulnak, s meg­szűnik az általuk napközben keltett tágas térérzet, többek között ezért is szokás őket függönnyel eltakarni, melynek színén sok múlik. A söté­tebb textíliák több fényt nyelnek el, mint a világosabbak. A függöny helyettesíthető fényekkel is. Az erő­teljesen megvilágított erkéllyel – in­direkt módon, kívülről – megnövel­hető a szoba térhatása.

Világítási módok

Az esztétikus és praktikus természe­tes lakásmegvilágítás alapvető köve­telményei a következők:

• Az általános világítás a tájékozó­dást, illetve a helyiségben levő bútorok áttekintését szolgálja. Fontos, hogy az ajtónál tudjuk kapcsolni. Előszobában, lépcső­házban alternatív kapcsolót kell felszerelni.
• A hangulatvilágítás a lakberen­dezés egyik hatásos eleme. Egyik lehetőség, hogy bizonyos tárgya­kat a megvilágítással kiemeljünk; a róluk visszaverődő fény domi­nál, a lámpa pedig szinte észre­vétlen.
• A helyi vagy funkcionális világítás feladata, hogy a különböző te­vékenységekhez (olvasás, játék, étkezés, barkácsolás) megfelelő fényt szolgáltasson. Ilyenkor fon­tos a jó világítás, mert a szemnek összpontosítania kell, így igény­bevétele fokozott. Célszerű több­féle lámpával felszerelni a lakást, hogy megfeleljen a különféle rendeltetéseknek.

Konyhai világítás:

Az esti főzéshez, kony­hai munkához erős helyi világí­tás szükséges. A lámpákat úgy helyezzük el, hogy ne vessenek árnyékot a munkafelületre. Leg­alkalmasabb erre a mennyezeti vagy fali világítósínre szerelt spotlámpa, a felső szekrény aljára szerelt belső világítás. Az étkezőasztalt külön világítsuk meg, állítható magasságú felfüggesz­tett lámpával.

Nappali világítása:

Az álló- és asztali lám­pák a bútorokkal alkossanak fényudvart. Ezek a kiemelő fé­nyekkel az egész helyiségnek elegendő megvilágítást adnak. Jól használható a felfelé világító állólámpa, melynek fénye visszaverődik a falakról.

Hálószoba világítása:

Célszerű úgy megol­dani a kapcsolást, hogy az ajtó és az ágy mellől is tudjuk működ­tetni. A fésülködőasztal lámpája mindig minket világítson meg, ne a tükröt. Érdemes szétválasz­tani az ágy mellett az éjjeli és az olvasólámpa funkciót.

Gyerekszoba világítása:

Az éjszakai jelzőfény megnyugtató a gyerek és a szü­lők számára is. Legyen helyi világítás az íróasztalnál, az ágy mellett. Az általános világítás lát­hatóvá teszi a játékokat, a szek­rényekben levő tárgyakat.

Fürdőszoba világítása:

Speciális lámpák kö­zül válogassunk, amelyeknek nem árt a pára és a kifröccsenő víz. A faliszekrénybe is építhe­tünk világítást. A tükör mindkét oldalán legyenek lámpák.

Világítás felülről lefelé

Nemegyszer lehetőség van valami­lyen alacsony álmennyezet kialakítá­sára, amely fölött elrejthetők a gépé­szeti berendezések és a vezetékek, s amelybe be lehet süllyeszteni kü­lönböző lámpatesteket is. A lakás világításának kialakításánál elsődleges szempont, hogy mire szeretnénk használni. A magyar csa­ládok tekintélyes százalékánál még mindig a konyha az az élettér, ahol összegyűlnek, esznek, beszélgetnek, vendégeket fogadnak.

A mesterséges fényt legtöbbször egy, a mennyezetre szerelt – rend­szerint onnan lelógó – lámpa szol­gáltatja, amely az egész helyiségnek nyújt általános megvilágítást. Jó esetben, ha időben gondolnak rá a háziak, az étkezőasztal fölött szintén lóg egy (sokszor lehúzható) lámpa, és emellett még a konyhaszekrény felső részének az aljára csavarozva található egy fénycső, amely olykor ki is látszik a szekrény alól.

Általánosságban persze nehéz op­timális megoldásokat megfogalmaz­ni, hiszen a konyhai világítás dön­tően a belsőépítészet függvénye. Természetesen a mai lakástren­deknél a helyiségek világítása na­gyobb hányadában a mennyezetről történik.

Világítás a lakásban

A szobabelsőt a lámpák fénye teszi igazán hangulatossá. Mégis több­nyire csak a falfestés meg a karnisok, függönyrudak elhelyezése után jut eszünkbe, hová is kellett volna még huzalokat vezetnünk. Lényegében háromféle megvilá­gítás létezik, mindhármat fel kell használni a lakásban, mivel kiegé­szítik egymást.

A szobák bevilágítására mennye­zeten elhelyezett spotlámpákat, álló­lámpákat, függönyfodrok mögé rejtett fénycsöveket, fali- és asztali lámpá­kat használunk. E fényforrásokkal az a célunk, hogy az egész helyisé­get halvány világossággal árasszuk el. Ha dolgozni akarunk, asztali lámpával, állítható lámpával, a kony­hában takarólemez mögé helyezett fénycsővel, kezünkre irányított spot-lámpával világítunk. Fontos, hogy ezek a lámpák elegendő fényt szol­gáltassanak a munkához, és érdekes fényudvarokat alkossanak a szobában.

A helyi világításnak a tárgyakra, tárgycsoportokra kell felhívnia a fi­gyelmet. Hangulati feszültséget kel­tenek a spotlámpák, fényszórók, felfelé és lefelé irányított fények, a képvilágítás, az asztali lámpák, az apró izzókból összeállított füzérek, a petróleumlámpák, a gyertya- és a tűzfény. Idesorolhatjuk még a fény­erő-szabályozóval felszerelt lámpá­kat is.

Tisztázzuk magunkban előre, hogy mit várhatunk a különböző lámpák­tól, melyik állítható, melyik erős vagy tompa fényű, valamint hogy hol, milyen helyzetben használható a legjobban.

A szobákba funkciójuknak megfe­lelően, de közel azonos ergonómiai trend alapján kell a lámpateste(eke)t, a fényforrás (oka) t elhelyezni. Nappali terekben nagymértékben kezd elterjedni a középvilágítással párhuzamosan a sávos és pontszerű mennyezet- és fali világítás, halogénizzós kiegészítő lámpatestekkel. Ezeket mint pontszerű lámpákat a bútorzat felső részétől az álmennye­zetig mindenhová beépítik, ill. alkal­mazzák.

Halogénlámpás világítás

Újabban az autófényszóróknál már megszokott halogénizzó egyre ter­jed az igényesebb családi házakban, lakásokban is. Általában nem gazdaságossági szempontok alapján vá­lasztják (bár tagadhatatlan, hogy ezeknek a 230 voltos feszültségről táplált izzólámpáknak lényegesen nagyobb a világítási hatásfoka -szakszerűen fényhasznosítása – is), hanem azért, mert halogénizzók al­kalmazása esetén a kis teljesítményű lámpák is szép fehér fényt adnak, s így megfelelően elhelyezett sok kis lámpával sajátos, tetszetős világítási hatást érnek el.

Lakásokban inkább a „normál” kivitelű, csaknem 180°-os szögben, minden irányban su­gárzó típusok szokásosak, de termé­szetesen egy-egy dísztárgy kiemelő megvilágítására alkalmazhatók a „hideg tükrös” halogénizzók is, amelyek a 30°-os sávban sugárzó „szúrófényűektől” kezdve a 60°-os „szélesen sugárzókig” nagy válasz­tékban kaphatók. Egy-egy halogén­izzó teljesítménye 10 W-tól 150 W-ig terjedően lépcsőzetesen választha­tó, a lakásokban azonban – éppen a sok kis lámpa használatának igénye miatt – inkább csak a 10-50 W-osakkal érdemes számolni.

Ezek a halogénizzók (ugyanazon teljesítmény mellett) a normál izzók­nál sokkal kisebb méretűek, emiatt azonban sokkal kisebb felületen ad­ják le a hagyományos villanykörték­hez hasonló mértékben termelődő hőmennyiséget, ezért felületük sok­kal magasabb hőmérsékletű, mint azoké. Azt azonban sokan nem gon­dolják végig, hogy éppen ennek az igen nagy hőmérsékletnek sokkal nagyobb a gyújtó hatása is, ezért megfelelő távolságot kell tartani az izzók és a környezetükben lévő ég­hető anyagok (pl. lámpaernyők fa-vagy textilburkolatok, tapéták) között. Ezeket a lámpákat úgy kell elhelyez­ni, hogy felületüket a szabadon ki­alakuló levegőáramlás folyamato­san és hatásosan hűthesse.

Az izzók tápfeszültsége igen kicsi (a magyar elnevezés szerint törpefeszültségűek); elvileg kaphatók 6 és 24 V-osak is, de legelterjedtebbek a 12 V feszültségűek. Ebből a körül­ményből mindenki örömmel veszi tudomásul, hogy ezeknél gyakorla­tilag nincs áramütés-veszély, s kisebbek a szigetelési problémák is, de arra már kevesebben gondolnak, hogy a kisebb feszültség mellett ugyanazt a teljesítményt csak jóval nagyobb áramerősséggel lehet elérni.

A villanyvilágítás kiválasztása

Először is azt kell eldöntenünk, hogy a lakás világításában az energiataka­rékosságot vagy a komfortérzetet szeretnénk-e előnyben részesíteni -mondja a szakember. A fényforráso­kat ugyanis e szempont szerint két nagy csoportba sorolhatjuk: hagyo­mányos és halogénizzókra, valamint fénycsövekre és kompakt fénycsö­vekre. Az előbbiek komfortérzetün­ket szolgálják, az utóbbiak viszont az energiatakarékosságot.

Mi jellemzi a hagyományos és a halogénizzókat, s hol ajánlatos a hasz­nálatuk?

Színvisszaadásuk jóval tökélete­sebb, és színhőmérsékletük miatt fényük meghittebb, melegebb, mint az energiatakarékos csoportba tartozóké. Mellettük szól még az is, hogy bekapcsolásuk pillanatától teljes és egyenletes fényerőt adnak. Általános vilá­gításhoz inkább a hagyományos izzókat, a helyi, illetve dekoratív világításhoz a halogéneket java­soljuk. Említett tulajdonságaik egyúttal felhasználásukat is meghatározzák. Pontosabban szólva: a hagyományos izzók bárhol használhatók, ahol fon­tos a színvisszaadás, a meghitt, meleg fény.

Mi a teendő, ha takarékoskodni szeretnénk? Minthogy az energiatakarékos fényforrások közül a hagyomá­nyos fénycsövek vibráló fényt adnak, s a lámpatestek, ame­lyekben ezeket alkalmazzák, általában nem túl esztétikusak, nem javasoljuk, hogy lakásban használják őket. Inkább irodákba, üzlethelyiségekbe, bankokba valók, ám ott is lehetőleg olyan működtetőegységgel, amely vib­rálás nélküli fényt biztosít.

Más a helyzet a kompakt fénycsö­vekkel, amelyek sorában – mé­retüket és fényüket illetően -már léteznek a hagyományos izzóhoz közelítő fajták. Haszná­latuk mégsem ajánlatos az in­tim funkciójú helyiségekben, mint például a háló, a nappali vagy a gyerekszoba, továbbá ott sem igazán célszerű, ahol gyak­ran kapcsoljuk ki és be a fény­forrásokat. Ugyanakkor jól be­válhatnak például konyhában, műhelyben, dolgozószobában, ahol folyamatosan, hosszabb ideig van rájuk szükség. Kültéri és kerti világításhoz pedig kife­jezetten hasznosak.

Előszoba villanyvilágítása

Az előszoba bútorozásának, illetve világításának megtervezésekor érde­mes szem előtt tartani a skandináv építészek és belsőépítészek jelmon­datát: „Az embert előszobájának hatása alapján ítéljük meg az első találkozáskor”. Valami biztos van ben­ne, ugyanis míg például egy többla­kásos ház lépcsőháza az épület korá­ról árulkodik, onnan a lakásba érve azonnal az embert, a családot látjuk megnyilvánulni, ahogy, vagyis ahol fogad minket.

Funkcionálisan minden előszoba azonos szerepet tölt be, azzal az elté­réssel, hogy milyen mértékben foga­dótér, ruhatároló vagy éppen csak falifogassal ellátott légzsilip a lakás többi helyisége és a „külvilág” között. Megvilágításukra nincsenek írott szabályok, de a lámpatesteket lehe­tőleg a mennyezeten és ha van tü­kör, annak két oldalán helyezzük el. Ügyelni kell arra, hogy a lámpatest, főleg a függesztek, a használati tér űrszelvényébe semmiképpen se lóg­jon be, nehogy a felsőruha (pl. téli­kabát) felvételekor egy óvatlan kar­mozdulat áldozatául essék. Fontos még a cipőbefűzés helyének irány­fénnyel való kiegészítése.

Világítás a konyhában

Lakberendezők és építészek azt vall­ják, hogy a konyha munkahely, tehát a természetes megvilágítással együtt a mesterségeset, az elektromos fény­forrásokat ennek figyelembevételé­vel kell megtervezni, illetve megva­lósítani. Ezt a felismerést alig követi a konyhák berendezése. A munkafe­lületek kialakításánál még csak-csak, a világításnál azonban szinte soha nem érvényesülnek az ergonómiai szempontok.

Kezdetben beérték a majd minden konyha közepéről be­lógó világítótesttel. Ez megfelelt ak­kor, amikor még a konyha közepén állt az étkezőasztal, csakhogy ez utóbbi eltűnt a középpontból, a lám­pa viszont ott maradt. Ennek köszön­hetően legfeljebb általános világítási szerepe lehet, hiszen a munkahelyet biztosan nem, legfeljebb az annál dolgozó fejét, hátát világítja meg. Ez „a fénynek mindig fentről kell jönnie” gondolkodás a mai napig is tartja magát.

Az utóbbi években divatossá vált hidegtükrös halogén­izzókat is ugyanígy szerelik. A süllyesz­tett világítótestek legtöbbször a kony­habútor felső elemének tetejére szerelt lapba kerülnek. A hatás szinte ugyanaz, mint a mennyezetre szerelt lámpánál, azzal a különbséggel, hogy ezek legalább dekoratívak. A kony­ha munkahely részének megvilágí­tására ugyanis csak a felső elemek aljára szerelt helyi világítás alkalmas.

Fénycsöves világítás

Erre a célra korábban előszeretettel alkalmazták az ún. vonalizzókat. Ezeknek azonban a felvett elektro­mos teljesítményhez képest igen cse­kély a fénykibocsátásuk, hőleadásuk viszont annál jelentősebb. A munka­felület megvilágítására napjainkban inkább a legkülönbözőbb típusú fény­csövek vagy kompakt lámpák hasz­nálatosak. Ezek közös előnye, hogy igen jó a fényhasznosításuk, hiszen a fénycső négyszer-ötször több fényt ad, mint az azonos fogyasztású izzólámpa. Ráadásul ennél az alkalma­zásnál a hosszúkás csőforma is kife­jezetten előny, hiszen így nagyobb felületet sugároz be egyenletes fény­erősséggel a fényforrás. Egyedüli hátrányuk inkább a velük kapcsola­tos ismeretek hiányából adódik.

Kevesen tudják ugyanis, hogy – ellen­tétben a hagyományos izzólámpák­kal – a fénycsövek többféle színhő­mérsékletű változatban készülnek, a leghidegebbtől az izzólámpákat utánozó meleg fehérig. A tapaszta­lat szerint a hagyományos izzólám­páéra legjobban az úgynevezett háromsávos fénycsövek fénye ha­sonlít, a kibocsátott fény ugyanis -a többszörös fényporbevonatnak köszönhetően – ezeknél a leginkább természetes hatású. A fény színhőmérsékletének igen fontos szerepe van.

A nem megfelelően megválasz­tott fénycső fényénél a nyers húsok azonnal romlottnak tűnnek. A szín­hőmérséklet szempontjából kedve­ző halogénizzók viszont nem szerel­hetők a megvilágítandó felülethez ilyen közelre (20-30 cm), mert fény­sugárzásuk mellett igen jelentős a hősugárzásuk is. A másik kizáró ok pedig, hogy a tükrös izzók általában igen keskeny sugárban világítanak, fényük erősen összpontosított, ezért a munkafelületet csak foltokban ké­pesek bevilágítani.

Mindent egybe­vetve leszögezhetjük, hogy a konyha világítását lehetetlen egyetlen fény­forrással jól megoldani. Általános világításnak megmaradhat a kony­ha közepén egy egyszerű, minden irányban sugárzó világítótest, szük­ség van azonban a funkciók szerint célszerűen megválasztott helyi vilá­gításra. A felső elem fölé vagy az ún. áthidalókba szerelt tükrös halogén­izzók részben az általános világítást adják, részben helyi világításként szolgálnak. Az elemek alsó lapjára inkább a fénycsöveket ajánljuk.

Sorolható lámpatestek

Létezik olyan modulrendszerű, ki­fejezetten konyhai, munkahelyi vi­lágításra kifejlesztett világítótest is, amelynél tetszőleges számú fénycsö­vet, illetve csatlakozóaljzatot sorolha­tunk egymás mellé. Házilagos válto­zatban megoldható ez úgy is, hogy a készen kapható energiatakarékos világítótesteket csavarozzuk fel a felső elem alsó lapjára. Célszerű azon­ban a fénycső elé a világítótesttel megegyező – kb. 7-8 cm – magassá­gú takarólapot szerelni, hogy magát a fénycsövet ne, csupán a fényét lás­suk.

Sajnos arra alig van esélyünk, hogy a készen vásárolt világítótestben célunknak megfelelő színhőmérsék­letű csövet találjunk. így szinte bi­zonyos, hogy azt ki kell cserélni a világítási szaküzletekben, szakáruhá­zakban kapható azonos teljesítményű háromsávos változatra. Jóllehet ez többletköltség, mégis megéri, mert így legalább a valódihoz közelebbi színben látjuk mindazt, ami a kony­hában készül.

Konyhai világítás tervezése

Az egyik legelemibb elvárás, hogy a konyhába lépve azonnal tudjunk fényt biztosítani, tehát az ajtó mellé fel­tétlenül kell egy kapcsolót helyezni. Mindenképpen fontos több áram­körre bontani a világítást, mert ener­giát megtakarítani kétféle módon lehet: egyrészt jó fényhasznosítású fényforrások használatával, másrészt megfelelő számú kapcsolt áramkör­rel, hogy mindig csak az a lámpa üzemeljen, amelyre az adott hely­zetben szükség van.

A konyha kialakításánál minden­képpen gondolni kell a korrekt mun­kavilágításra. Ez azoknál a konyhai elrendezéseknél, ahol van egy alsó munkapult meg egy felső szekrény, viszonylag egyszerűen megoldható. A felső szekrény magassága ugyanis rendszerint a normál termetű ember látósíkja alá esik, így egy ide szerelt lámpatest jó megvilágítást biztosíthat. A színhőmérsékletnek az általá­nos atmoszféra megteremtésében is szerepe van, hiszen ha azt akarjuk, hogy meleg-, otthonos érzetünk le­gyen, azt szintén a melegebb színű, 2700-3000 kelvin közötti színhő­mérsékletű fényforrásokkal érhet­jük el.

Színvisszaadás

A konyhai világítás kialakításánál lényeges szempont még a színvisszaadás, hiszen főzésnél, tálalásnál egyaránt fontos, hogy az ételek szí­ne ne torzuljon. Erre nemcsak a ha­gyományos izzólámpák alkalmasak, hanem például a halogénlámpák is, amelyek burájában speciális gáztöl­tet növeli valamelyest a világítás ha­tékonyságát. Az izzólámpák nagy előnye, hogy kisebb méretűek, így viszonylag könnyű hozzájuk lámpatestet méretezni.

A konyha világításánál mindezek mellett figyelni kell a megvilágítás intenzitására. Abszolút számok nin­csenek, hiszen a konyhák mérete sem egyforma, de általában 200-300 lux erősségű fény szükséges a jó megvilágításhoz, s ezen belül – kü­lön kapcsolási lehetőséggel – ki kell alakítani a munkapult, az étkezőasz­tal, a mosogató, esetleg a tűzhely kü­lön megvilágítását. Tehát a konyhák esetében, akárcsak minden más helyi­ségnél, törekedni kell arra, hogy mi­nél több, az élethelyzetekhez rendelt fényforrás álljon rendelkezésünkre.

Konyhaszekrénybe épített világítás

A modern konyhaszekrények több­ségébe már beépítik a világítást. Akad, amelyiknek homokfúvott üvegű felső szekrényében alakítják ki a belső, nyitásra működésbe lépő vilá­gítást. Az igényesebb konyhabútorok is úgy készülnek, hogy a vezetékek vagy a lámpatestek beépítésével elő­készítik a munkapult megvilágítását.

Az e mellé rendelt általános vilá­gítás lehet indirekt is, amikor az ol­dalfalra teszünk világítótestet. Ezt általában a mennyezettől 50-60 cen­timéterre célszerű elhelyezni, így a mennyezet deríti a kibocsátott fényt, s ez adja a helyiség általános megvi­lágítását. Ennek a módszernek a ha­tásfoka nem túl jó, mégis az egyik legkellemesebb érzetet nyújtja, mert az ember látómezejében nem jele­nik meg erős fény.

Másik megoldást jelenthet a középre helyezett lám­patest. Ez lehet mennyezetre tapadó, most divatos lencseszerű vagy vala­milyen függesztett csillár is, de az utóbbi kevésbé ajánlott. A harmadik lehetőség az álmennyezetbe süllyesz­tett lámpatestek alkalmazása, ame­lyeket úgy kell elhelyezni, hogy a falak végig derítsenek, azaz a vissza­verődő fény világítson. Ez utóbbi esetében – irányított fénnyel – vala­milyen tárgyat, berendezést célszerű kiemelni, ami kellemes látványt nyújt.

A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy nem könnyű besze­rezni igazán jól használható lámpa­testeket, s ha mégis, borsos az áruk. Más kérdés, hogy némi fantáziával, ötletekkel olcsón is lehet megfelelő világítást kialakítani minden kony­hában, csakhogy a barkácsoló kedvű konyhatulajdonosok kivételével a vásárlók többségének az egyetlen döntési szempont a lámpa formája. Gyakorta még azt sem nézik meg, milyen a kiválasztott darab foglalata, milyen típusú, teljesítményű fény­forrást lehet beletenni.

Fürdőszobák villanyvilágítása

A fürdőszobák szín- és fényvilágának összefüggései rendkívüli jelentősé­gűek, ugyanis ezek a helyiségek nap­pali, természetes fényt szinte alig kapnak, mivel ablakaik nagyon kicsik vagy egyáltalán nincsenek.

A fürdők használhatóságához, „szépségük” érvényesüléséhez a fé­nyeket a használat és a látvány szem­pontjainak megfelelően kell alkalmaz­ni. A mosdók, a fürdőkád, a bidé, de maga a pipereasztal is önálló funk­ciót tölt be, tehát ezeket úgy kell meg­világítani, hogy a lehető legkisebb árnyékot vessék, a világítás pedig mindenképpen fehér fényű legyen, mert a sárga vagy egyéb árnyalatú fényforrás erősen meghamisíthatja a falitükörben látott képet.

A fények színének fontos szerep jut az elegáns és élményeket hordozó szép fürdőszoba megvalósításában. Természetesen a falak vagy egyéb síkok megvilágítását a többi fényfor­rástól függetlenül is színesre kompo­nálhatjuk. A „színesített” fényekkel kapcsolatban azonban figyelemmel kell lenni az összhatásra. Gondoljuk csak jól át, hogy egy kék lámpafény sárga csempével (vagy fordítva) zöld csempefalat eredményez. Mivel a csempék mind színesek, még fehér fényben is lehet a színhatás fantasz­tikus, de éppúgy lehangoló is.

További tervezési szempont a für­dőszobában elhelyezendő tükrök és lámpatestek kiválasztása, melyek a lát­ványérték tekintetében szintén lehet­nek attraktívak, de ugyanúgy taszítók is. A kereskedelemben beszerezhető enyhén bronzos tükröket lehetőleg száműzzük a lakásból, ám a fürdő­szobákból mindenképpen, mivel ezekbe tekintve magunkat nyáriasan napbarnítottnak látjuk, ez pedig rend­szerint nem felel meg a valóságnak.

Fürdőkben, mosdóknál legalkalma­sabbak a kétoldali szórt fényű falika­rok, melyek arcunkat és felsőtestün­ket azonos fényerejű megvilágításban láttatják a tükörben. Zuhanyozóknál és kádaknál a meg­felelő biztonsági távolságon belül leg­jobb a mennyezeti vagy álmennyezeti egypontos vagy soros spotlámpák betervezése. Az esetleges további, főleg hatás­fokozó szerepet betöltő világítótes­teket bárhol elhelyezhetjük, de arra ügyeljünk, hogy ne rontsák a fő fényforrásokkal létrehozott kedvező összképet.

Bútorvilágítás

Legegyszerűbb ez pl. a gardróbszekrényeknél, ahol a külső kiemelt párkányszegőbe helyezik el a lámpasort, vagy a mélyebb szekré­nyeknél belülről. A legegyszerűbb kivitelű bútor is dekoratív eleme le­het bármilyen enteriőrnek, ha jól megtervezett, úgynevezett kiemelő világítást kap. A hazai gyártók és forgalmazók érdekes és változatos megoldásokat kínálnak, méghozzá nemcsak a közismert, bútorokba épí­tett és süllyesztett lámpákat, ha­nem utólag is könnyen felszerelhető világítótesteket is. Alkalmazzák a transzformátoros halogénizzós és a transzformátor nélküli hidegtük­rös (hálózati feszültségről működő) halogénlámpákat.

Bútorvilágítás lehet a bárszekrény­ben, a bárpultban, akár kívül vagy belül, egyes esetekben felfelé irányuló tablófüggesztéssel. A hálószobákban a hangulathoz, a csendes félrevonuláshoz és intimi­táshoz a legkisebb fényerősségű, szek­rényekbe vagy ágyszekrénybe, eset­leg a felső ágyvéggel egybeépített, fényerő-szabályozóval kiegészített világítást is alkalmazhatunk.

Lépcsők megvilágítása

A lakáson belüli közlekedés egyik legbalesetveszélyesebb helye a két vagy több szint közötti lépcső, ám megvilágítására ennek ellenére – általában – nem fektetünk komoly hangsúlyt. Általában fali- vagy mennyezetlámpával igyekszünk megol­dani a problémát.

A mennyezetre szerelt lámpák hasz­nálata esetén, azok helyétől függő­en, a lépcsőfokok élei a rajtuk való közlekedéskor még többpontos meg­világítással is árnyékba kerülnek. Kü­lönös körültekintést igényel a húzott fokú és a csigalépcső felső megvilá­gítása. A fali lámpaelhelyezés valamivel szerencsésebb, mert a fénypászta jobban megvilágítja a lépcsőfokok belépőéleit. Természetesen egykarú falilámpákból legalább kettőre, míg íves vagy tört karúakból ennél több­re van szükség.

Különleges lépcsővilágításnak minősül az, melynek fényforrását a járófelület közelében, a lépcsőfokok fellépőjébe vagy a fokok mellett pont­szerűen, esetleg „csövesen” helyez­zük el. Reprezentatív látványt nyújt a korlátfogódzó erőteljes kiülésének ún. hónalj-elhelyezésű lámpasora, amely összefüggő árnyékmentes já­rófelületet biztosít.

A benapozás, az árnyékolás és az ár­nyékolók helyes értelmezése szem­pontjából meg kell ismerkednünk a napsugárzáshoz kapcsolódó alapfo­galmakkal.

A lakás benapozása

Egy adott hely benapozásának mér­tékét a hely földrajzi adottságai, ezen belül elsősorban a földrajzi szélesség határozza meg. Hazánk az északi szélesség 46°45′-e és 48°35′-e között, a Greenwichtől keletre eső hosszúság 16°20′-e és 22°40′-e kö­zött fekszik; országunk „súlypontja” az északi szélesség 47. fokára, a ke­leti hosszúság 19. fokára esik. Ma­gyarország területének aránylag kis méretei megengedik, hogy benapozási és árnyékolási kérdésekben -számottevő hibalehetőség nélkül -erre a pontra korlátozzuk vizsgála­tainkat.

A benapozás tényezői

Az égbolton a nap egy ún. pályát fut be. Ennek a „nappályának” az ada­tai – magassági szöge és a déli iránytól való eltérésének szöge (azimut) – a földrajzi szélességtől, hosszúságtól és a mérési időponttól függenek.

A látszólagos nappálya négy jel­lemző időpontban:

• március 21-én (tavaszi napéj­egyenlőség);
• június 21 -én (nyári napforduló, leghosszabb nap);
• szeptember 23-án (téli napfor­duló, legrövidebb nap)

Az ún. nappályadiagram a 47. szé­lességi foknak megfelelően a napál­lás meghatározásához, valamint egyéb építészeti szerkesztési munkákhoz az égtáj irányoknak megfelelő beál­lítással, központos koordináta-rend­szerben szemlélteti a látszólagos nappályákat. A koordináta-rendszer centrális körei a horizonthoz viszo­nyított magassági szögeket jelölik, sugárirányban pedig a déli iránytól keletre és nyugatra 5-5 fokos beosz­tások láthatók. A nappálya az ábra szerinti görbék alapján egyértelmű­en meghatározható. A görbesorról közvetlenül leolvasható a nap hori­zontsík feletti szögmagassága, vala­mint az égtáj irányoktól való szögel­térése.

A látszólagos nappályagörbéken az időpontok is láthatók (a déli idő­pont az ábrázoláson azért tolódik el a déli égtájtól, mert a közép-európai idő a Greenwichtől 15 fokra keletre eső hosszúságra vonatkozik). Mivel a vizsgált pont a 19. hosszúsági fokon van (vagyis a zónaidő helyétől 4 fokkal keletre), a nap déli 12 óra előtt 16 perccel delel (éri el pályája legmagasabb pontját), déli 12 óra­kor pedig a 15. hosszúsági foknál van pályájának legmagasabb pontján.

Napsütés a lakásban

A homlokzatokat érő napsugárzás­ból származó fény- és hőhatások ak­kor számottevőek, ha a napsugár beesési szöge nem túl kicsi. A szak­irodalom szerint a horizontsík felett 0-10° között beérkező sugárzást nem kell figyelembe venni, egyrészt azért, mert e szögtartományban maga a környezet is takar, másrészt a sugár­zásnak ilyenkor vastag por- és pára­rétegen kell áthaladnia, emiatt nagy­mértékben csökken az intenzitása.

A látszólagos nappályagörbék és az árnyékolandó felület tájolása alapján megállapítható, hogy az épület hom­lokzatán kívüli árnyékolószerkezet tervezéséhez milyen napfény beesési szöget célszerű figyelembe venni.

Az épületkörnyezet hatása a lakásra

A látszólagos nappályagörbék – az árnyékolási problémák megoldásán kívül – az épületek és környezetük be-napozásának tisztázására, valamint az egyéb építmények által vetett árnyé­kok meghatározására is módot adnak.

A hazánkban érvényben levő épí­tésügyi szabályzat (OTEK) szerint a helyiségek számára – funkciójuk szerint – az előírt benapozást feb­ruár 15-én legalább 60 percen át biztosítani kell. Az épülethomlokzat és a mögötte levő helyiségek benapozásának mértéke számítással és szerkesztéssel egyaránt meghatározható. Közel vízszintes területen benapozottnak tekinthető az a homlokzat, amely a szomszédos árnyékvető épülettől.

Ezek:

• az ÉK-DK vagy DNy-ÉNy kö­zötti égtájmező irányában legalább H távolságra áll, ahol a H érték a meglévő épület homlokzatmagassága, illetve a terület rendezési tervében megengedett legnagyobb utcai hom­lokzatmagasság (mindig a magasabb értéket kell figyelembe venni).
• A tervezéshez általában az egy­szerű szerkesztés is elegendő. Ha a 60 perces benapozás igazolható, ak­kor a megengedett homlokzattávol­ság H és 2H között változhat, a H érték alá azonban csak kivételes eset­ben kerülhet.

A lakás benapozása

A hazai előírások szerint a lakás leg­alább egy lakószobájának – vagy két fél szobájának -, három- vagy ennél több szobás lakás esetén pedig leg­alább két szobájának, valamint a csecsemők, gyermekek, tanulók ne­velő-oktató helyiségeinek közvetlen természetes megvilágítására szolgáló szabad felületek (ablakok) és a helyi­ségek alapterületének előírt aránya a következő:

• általában legalább 1:8;
• csecsemők és gyermekek tartóz­kodására szolgáló helyiségek ese­tén legalább 1:6.

A megvilágítandó helyiség vizsgált területének meghatározásakor számí­tásba kell venni az építmény árnyék­vető szerkezetei (lodzsák és erkélyek vagy kiugratott épületrészek) víz­szintes vetületének árnyékolandó helyiség előtti területét is. Árnyékoló építése vagy szerelése – az alaprendeletek szerint – kötele­ző az olyan DNy-Ny-i irányból nap­sugárzást kapó terek esetén, ahol vagy a tevékenység helyhez kötött, vagy a helyiség csecsemők és gyermekek huzamos tartózkodására szolgál.

Lakás helyiségeinek tájolása

Az ideális lakás helyiségeinek tájo­lását a fény- és az attól elválasztha­tatlan hőtechnikai szempontokat fi­gyelembe véve alakítjuk. Vegyük sorra. A hálószoba természetesen le­gyen keleti fekvésű, hogy reggel a kelő nap ébresszen bennünket. Ne­vezhetjük ezt fényterápiának is, mi­vel vidámak leszünk tőle. Azt, hogy az életmód meghatározhatja egy adott helyiség tájolását, érdemes komolyan venni. A kamra, mint már utaltunk rá, legyen északi vagy belső fekvésű, de mindenképpen jó szellőzéssel.

A nappali elhelyezke­dése délkeleti fekvéstől délnyugati tájolásig az adottságoktól függően megfelelő lehet, különösen, ha a nyári tűző napot ki tudjuk védeni. A dolgozószobára a műteremről mondottak állnak: legjobb az északi irány, hogy a napfény játéka ne za­varjon. Ideális esetben a lakáshoz két terasz tartozik: az egyik nyári hűsölésre északi, a másik téli napfürdőzésre déli tájolással. Persze ezek csak általános ajánlások. Kinek-kinek egyéni ízlése, fényérzékenysége akár homlokegyenest ellenkező megol­dást is eredményezhet, a lehetőségekről, adottságokról nem is beszélve.

Üvegfelületek és ablakok

Ablakok, erkély ajtók, felülvilágítók, fényalagutak és üvegtégla falak le­hetnek a természetes fényforrása­ink. Az ablakok és erkély aj tok annál több fényt engednek be, minél ma­gasabbak, minél magasabban áll a szemöldökük, és minél kevesebb ben­nük az osztás. Sok függ a választott ablaküveg fajtájától is. Az általánosan használt normál (kétrétegű) hőszi­getelő üveg fényáteresztő képessége 80%, közvetlen sugárzásáteresztő ké­pessége (napfény-átbocsátása) 70%.

A hőtechnikai okokból használt, hővédő réteggel ellátott üveg ese­tén ez a két érték 75-re, illetve 46-ra csökken. Hővisszaverő fóliák felvite­lével tovább korrigálhatjuk a tájolás esetleges hibáit. Ezt a célt szolgál­hatjuk speciális üvegfajták alkalma­zásával is. Persze ezek a megoldások valamennyit mindig rontanak a fény­áteresztő képességen. A legegyenle­tesebb fényhatást a helyiség külső falának közepére helyezett nyílászá­rókkal biztosíthatjuk, de különleges fényhatásokat érhetünk el sarokra helyezett ablakokkal vagy vékony bevilágítósávokkal is. De ez már a belsőépítészet világába vezet.

Ellentétben a közhiedelemmel a felülvilágító nem kényszermegoldás, hanem az egyik legattraktívabb és leghatékonyabb megvilágítási mód. Az égbolt látványa és a bőséges fény még a panoráma elmaradásáért is kárpótolhat. A felülvilágítókba az ablakoknál használt üvegeken kívül gyakran alkalmaznak légcellás mű­anyag (polikarbonát) elemeket -elsősorban hőszigetelési és törésvé­delmi okokból. Ezek fényáteresztő képessége megfelel az üvegének. Üveg felülvilágítóra célszerű törés­védelmi fóliát ragasztani.

Belső fekvésű helyiségeknél újab­ban fényalagutat alkalmaznak

Ezek egy felső, külső gyűjtőlencséből és alul fényvetőben végződő fényvissza­verő csőből állnak. A modernebb vál­tozatokat a szellőzővel egybeépítik. Az üvegtégla reneszánszát éljük. Külső térrel határos helyen tetszőle­ges alakú fényforrásként, belül pedig közvetett megvilágítás biztosítására alkalmas. Mintázatától és színezésé­től függően a legváltozatosabb hatá­sok érhetők el vele.

Az ún. világítóudvarok sokszor csúfot űznek saját nevükből, tulajdon­képpen csak szellőzésre szolgálnak, bár arra is rosszul. Ahol régi bérhá­zakban együtt kényszerülünk élni velük, sokat javíthatunk a hatásfo­kukon, ha belső felületüket fényvisszaverő anyaggal, festékkel vonjuk be. De tisztításuk sajnos akkor is szin­te megoldhatatlan marad.

Fény és árnyék hatása a lakásban

Megfigyelhetjük, hogy a fény beesési szögétől és erősségétől függően kör­nyezetünk folyamatosan változtatja színeit. Minél erőteljesebb a megvi­lágítás, a színek annál élénkebbek, míg a szürkület, a derengés tompít­ja, egybemossa a színeket. Ugyanazt a színt másnak látjuk a padlón, a fa­lakon és a mennyezeten a fény beesési szögétől függően. A szoba berendezése, a falain alkalmazott szí­nek erősítik vagy gyengítik a megvi­lágítást: a világos felületek több fényt vernek vissza, a sötétek, mat­tok elnyelik a fényt, bizonyos színek pedig nem jól illenek egymáshoz.

Amilyen meghatározó szerepe van az építészetben a fény-árnyék hatá­soknak, ugyanolyan alapvető a bel­ső terek fény-árnyék egyensúlyának biztosítása. Gondoljuk meg, hogy egy egyenletesen és túl erősen megvilá­gított helyiség valóságos kínzókamra. Szemünk elveszti benne a térbeli tá­jékozódás képességét.

A fény nemcsak nélkülözhetetlen, olykor zavaró is lehet!

Sőt káros is. Akad, amit nem illik napfénynél ten­nünk, s akad, amit nem ajánlatos. A fénnyel járó hő- és UV-sugárzás káros hatásaival még csak ismerke­dünk. Szerencsére az ellene való vé­dekezéssel külön iparág foglalkozik. Az árnyékolástechnika szerkezetei minden helyhez és alkalomhoz ren­delkezésre állnak: az épületen megje­lenhetnek homlokzatképző elemként előtetők, árnyékvetők, mozgatható napellenzők formájában. Az ajtókon, ablakokon pedig hangulatos zsalu­gáterek, redőnyök, reluxák, belső spaletták, sötétítőfüggönyök szabá­lyozhatják a fény erejét.

A natúr szó hallatán nem annyira egy szín, mint inkább bizonyos han­gulat vagy színcsoport jut eszünkbe, melyet a melegséggel, a harmóniá­val, az egyszerű szépséggel társítunk. Az értelmező szótár szavaival élve jelentése: „természetes, eredeti álla­potában lévő”. Ha ezt jobban meggondoljuk, a természetben fellelhető összes szín, melyet nem mesterséges úton állítottak elő, natúr, azaz ere­deti.

Színek gyakorlati alkalmazása

A gyakorlati alkalmazáskor azonban ebbe a csoportba a krém­színek, drappok, barnák, homok­os csontszínek, törtfehér, galamb­szürke sorolhatók – a fa, a föld és a kő színei. Ősi anyagok, melyek szépségüket a természetnek köszön­hetik. Idézzük csak magunk elé a tengerparti homokon csillogó kagy­lóhéjat, vagy egy vesszőből font ko­sárban a már kissé kiszáradt hagy­ma látványát, vagy a felszántott mezőkön itt-ott felbukkanó szal­makazal képét. A földi élet számta­lan csodája.

Lakberendezési összefüggésben a kulcsszó az egyszerűség

A natúr szí­nek saját árnyalataikkal kombinálva a legszebbek, amikor a hangsúly az anyagra és a formára helyeződik át. A visszafogott színhasználattal figyel­münk a terekre, a tárgyakra, azok igazi énjére irányul.

Különösen fontos szerepet kap a bútorválasztás és elhelyezés, mely esetben a „kevesebb több” elvét jó követni, hogy az egyes darabok for­mavilága megfelelően érvényesülni tudjon, hogy szemünk ne egyik pont­ról a másikra ugráljon, hanem élve­zettel fogadja be a látottakat. A jól elhelyezett asztal, kanapé, néhány szék vagy akár csak egy virágállvány meghatározóvá, térrendezővé válhat. Világos, natúr környezetben sikerrel alkalmazhatók a sötétebb barna és fekete kontúrú kiegészítők, melyekkel mennyiségtől függően erősíthetjük és sötétebb hangulatúvá tehetjük a teret. Igen lényeges a különféle anyagok, felületek együttes és válto­zatos használata.

Kontraszthatás és ennek lé­nyege a lakásban

A lágy, selymes, fé­nyes, áttetsző ellenpontjaként az erőteljesebb, strukturáltabb, ruszti­kus anyagok. A kontraszthatás lé­nyege, hogy felhívja a figyelmet az anyagok szerkezetére és az abban rejlő szépségére. A túlzottan azonos vagy csupán némileg eltérő felüle­tek együttes alkalmazása zavaróan egysíkú és unalmas lehet, míg a kü­lönféle textúrák játéka azonos szí­nen belül is változatos, izgalmas eredményre vezet.

Natúr színekkel való tervezéskor fokozottan figyel­jünk a fényviszonyokra. A leghalvá­nyabb szín, de akár a fehér is a leg­különfélébb árnyalatokban változik a ráeső fénytől és a környezetében lévő tárgyak reflexióitól függően. A falak színválasztásánál – miként azt más színeknél már javasoltuk -ne maradjon el a próbafestés.

Az úgynevezett szín a színben na­túr környezetet főleg azok válasszák, akik szeretik a sima formákat, a le­vegős, nem telezsúfolt tereket, ame­lyekben mindössze néhány dísztárgy kap helyet. Habár azt mondottuk, hogy a na­túr szín saját árnyalataival a legszebb, azoknak, akik színesebb hatásokra törekszenek, kiegészítőül a mély föld­színeket javasoljuk, mint például a terrakotta, a mélyvörös, az indigó­kék, melyek természetességükkel nem ölik meg a világos szín lágyságát.

Színek és a fényhatás

Gyakorló építészek számára egy-egy épület vagy épületegyüttes külön vagy együtt tervezésénél rendkívül fontos a színek és a fények eredőjé­ből létrejövő tiszta árnyékkép. Napjaink, vagyis az ezredforduló belsőépítészetében szintén óriási je­lentőséggel bír a fény és a szín, va­lamint együttes hatásuk. A fények hatását természetes és mesterséges megvilágításnál egyaránt vizsgálni és értékelni kell, ám míg egy normál ablakozású lakásnál a mesterséges megvilágítás igényel fokozott fi­gyelmet, addig nagy üvegfelületek (pl. télikert, felülvilágítók stb.) ese­tén nagyobb hangsúlyt kell kapjon a természetes fények belsőépítészeti megjelenítése.

Berendezések színei

Lakása berendezésekor mindenki válogat stílusok és bútorok között, hosszan mérlegeli, milyen színeket válasszon, nem kevés pénzt költ bur­kolóanyagokra, textilekre, ám eköz­ben nem fordít kellő figyelmet a meg­lévő és kialakítható fényhatásokra. Pedig a fény csodákra képes, ra­gyogóvá teheti, de meg is ölheti a színeket, általa kelnek életre ked­venc tárgyaink, bútoraink, ráadásul közérzetünkre is jelentős befolyás­sal van.

A legkellemesebb hatást a termé­szetes napfény adja – idézzék csak fel azt a tavaszi délelőttöt, amikor elsőként árasztja el erőteljes napsütés szobáinkat -, ezt követi a halogén­izzók fénye, leginkább megközelítve a természetes fény tulajdonságait. A normál égők narancsos-sárgás, míg a neonlámpák ridegen kékes árnya­latot adnak a színeknek. A napsza­kok változásával ugyancsak változik a természetes fényhatás is, kora reggel kicsit rózsaszínes, dél felé erős sárga, naplementekor vöröses tónust te­remtve.

Színek és textúrák

A fény és a színek összefüggései­ben lényeges elem a tárgyak textúrája. Egészen különböző hatású ugyanis, ha matt, fényes, sima, érdes vagy át­tetsző felületekről verődik vissza. Meg kell említeni még a mennyiségeket és arányokat is. Általános vélekedés, hogy a természetes fény­ben szűkölködő, ráadásul kis tereket világos színűre célszerű festeni, így nagyobbnak, derűsebbnek tűnnek.

Ez azonban egyáltalán nem törvény­szerű, mert ha történetesen egy északi fekvésű kisméretű szobát vörösre festünk, csökkentjük ugyan a térér­zetet, ám egyben meleggé, hívoga­tóvá varázsoljuk – kompenzálva a természetes fény hiányát. Érdemes még megjegyezni, hogy a fehér mennyezet 10-15 százalékkal több fényt ver vissza, mint a színezett, és hogy bizonyos színek – például a terrakotta, a zöld vagy a lila – telje­sen megváltoznak a legkisebb fénykülönbségek mellett is.

Változó fényviszonyok

Egy-egy szoba berendezésekor nem árt, ha alaposan megfigyeljük a nap folyamán változó fényviszonyokat – hol kel fel és nyugszik a nap, mikor a legintenzívebb a fény, a szoba mely részeit világítja be a napsugár -, mert annak megfelelően alakít­hatunk ki hangsúlyosabb és rejtet­tebb részleteket, helyezhetjük el nö­vényeinket, dísztárgyainkat. Ezeket az adottságokat érdemes tehát figyelembe vennünk és tanul­mányoznunk, mielőtt lakásunk szí­neit, berendezési tárgyait kiválaszta­nánk.

A fürdőkultúra fejlődésével, új be­rendezések megjelenésével, korsze­rű szerelési rendszerek felhasználá­sával lehetőségünk nyílik arra, hogy a fürdőszobát a lakás gyöngysze­mévé varázsoljuk. Nem elég azonban a műszaki lehetőségek felderítése, a modern berendezések beszerzése, szükség van a kialakítás átgondolá­sára, az egyéni szempontok érvé­nyesítésére.

Első lépésként át kell gondolnunk, mit is akarunk valójában? Ezt a lakás­nagyság és az is befolyásolhatja, hogy egy- vagy kétszemélyes fürdőszobát akarunk-e kialakítani?

A fürdőszoba alapvető funkciói a tisztálkodás köré csoportosulnak: mosdás, fürdés, zuhanyozás, altestmo­sás. Ehhez járulhat a WC, esetleg pi­szoárberendezés helyigénye is. A kis­lakásokban pl. a vízmelegítés és a mosás berendezései is a fürdőszobába kerülhetnek, nagyobb lakások ese­tében egyes feladatköröket más he­lyiségbe csoportosítunk át. A WC-t lehetőség szerint külön helyiségben helyezzük el, természetesen kézmo­sóval ellátva. A vízmelegítés beren­dezései adott esetben átkerülhetnek a konyhába. Többszintes lakásoknál célszerű szintenként fürdőszobát ki­alakítani. Az emeleti, hálószobák melletti fürdőszoba ilyen esetben ál­talában igényesebb kialakítású.

A funkciók és a helyiségek számá­nak eldöntése után kerülhet sor a berendezési tárgyak kiválasztására.

Itt a következők jöhetnek szóba:

• mosdó, fürdőkád, zuhanyfülke, bidé;
• WC;
• gázvízmelegítő vagy villamos forróvíz-tároló;
• mosógép és centrifuga, auto­mata mosógép.

A berendezési tárgyak kiválasztása után meg kell állapítanunk a hely­igényüket. Kétféle helyszükségletet kell figyelembe vennünk: magának a berendezési tárgynak a gyártási és elhelyezési méreteit, valamint a hasz­nálathoz szükséges helyet.

A berendezési tárgyak méretét a gyártók a feladatnak megfelelően állapítják meg, de a fürdőszobai be­rendezések általában több méretben is kaphatók. A nagyobb méretek a kényelmet szolgálják. Az elhelyezési méreteket illetően fontos a magas­sági méret, amely már az egyes be­rendezések használatához is kap­csolódik. A használathoz szükséges helyet a tevékenység helyigénye határozza meg. A szokásos mozgásokat elemez­ve a szakemberek összeállították az egyes berendezési tárgyak használa­ti helyszükségletét.

A berendezési tárgyak kiválasztá­sán és a szükséges hely eldöntésén kívül a fürdőszoba kialakításakor fi­gyelembe kell venni a fürdőszobában végzett tevékenység hatását a kör­nyezetre és a fürdőszobát ellátó, il­letve a szennyvizet onnan elvezető vezetékek helyét.

Fürdőszoba részletei…

Az első kérdés azért nagyon lénye­ges, mert a fürdőszobában több zaj­forrás is található: a rosszul kialakított vezetékekben a víz áramlási zaja, a szennyvíz-vezetékben lezúduló víztö­meg hangja, nem beszélve a mosó­gép vagy a centrifuga zajáról. A fal­ban elhelyezett csővezetékek zaját a tömör fal- és födémszerkezetek jól továbbítják a szomszédos helyiségek felé, és ezzel a fürdőszobát használók zavarják a többiek pihenését vagy szokásos életvitelét.

A probléma megoldása két úton lehetséges: el­sősorban a fürdőszoba átgondolt és jól megtervezett elrendezésével, másrészt a megfelelő méretű és mi­nőségű gépészeti vezetékek zajcsil­lapító módon való elhelyezésével. Gondolni kell arra, hogy egyrészt a fürdőszobát ellátó csatornavezeté­kek mérete nagy, ezért elhelyezésük a födémben vagy a válaszfalakban nehéz, másrészt gyakran a fürdőszo­ba oldalfalában, sarkában alakítják ki azokat a vizes magokat, amelyek a többi vizes helyiséget is ellátják. Ehhez pedig hely kell, amit a fürdő­szoba elrendezésének megtervezé­sekor figyelembe kell venni.

Megfelelő vas­tagságú válaszfal esetén a felszálló-és ejtővezetékek a falban kialakított, majd elrabicolt horonyban vezethe­tők. Vékonyabb válaszfalaknál gya­kori, hogy a vezetékeket a falsarok­ban kialakított és szintén elrabicolt, majd csempézett aknában viszik. Természetesen ekkor figyelembe kell venni ennek helyigényét is! Az ej-tővezeték helyének kiválasztásakor gondolni kell arra, hogy a legnagyobb csatlakozómérettel ellátott WC-hez essék a legközelebb.

A családi házakban sokszor kiala­kítható külön háztartási helyiség, a kisebb lakásokban azonban általában a fürdőszoba a mosás „színtere”. Az előzőekben nem említettük, de lényeges szempont, hogy a vonatko­zó előírások tiltják a vízvezetékek el­helyezését a külső falszerkezetben. Ezt a problémát is megoldja és a szere­lést is egyszerűsíti az előre gyártott, falsík előtti szerelési rendszerek al­kalmazása, amelyek lakás-korszerű­sítések és új épületek esetében egy­aránt kedvezőek.

Fürdőszobák felszereltsége

E kategóriába sorolhatók a működést, vagyis a használatot lehetővé tevő berendezések és a kiegészítők, a csap­telepektől a törülközőszárítókig. A fürdőszoba-csaptelepekkel szem­ben jelentősek az elvárások: tökéle­tesen kell működniük, szabályozhatónak és víztakarékosnak kell lenniük. Ezeken túl esztétikailag tökéletesen harmonizálniuk kell a többi beren­dezési tárggyal. A csaptelep kiválasz­tásakor az egyéni ízlés is döntő szem­pont.

A jelenleg használt csaptelepeket működési elvük szerint négy csoport­ba oszthatjuk. A fürdőszobában ma már a WC-öblítésen és az esetleges mosógép-csatlakozáson kívül kizáró­lag hideg-meleg vizes keverő csap­telepeket építünk be. A hagyományos két csapforgós keverőszerkezet két szeleptestjét külön-külön beállítva nyerhetjük a megfe­lelő hőmérsékletű vizet.

Az egykaros csaptelepek vízmennyi­ségét a kar függőleges mozgatásá­val, a víz hőmérsékletét vízszintes elforgatásával lehet beállítani. A víz­mennyiséget tehermentesített sze­leptest, a hőmérsékletet hengeres forgástest szabályozza. A termosztatikus szabályozóval el­látott csaptelepek szabályozója vál­tozó víznyomás, ül. vízhőmérséklet mellett is biztosítja a beállított hőmér­sékletet – természetesen többlet­költség árán. A víztakarékos csaptelepek nyomás­ra indítanak, és 6, 15 vagy 30 másod­perc után automatikusan zárnak.

Amennyiben szükség van rá, újrain­díthatok. Családi házakban haszná­latuk nem túlságosan indokolt, annak ellenére, hogy a zárt állás az alap­helyzetük, ami víztakarékossági szem­pontból előnyös. A fürdőszoba alapvető berendezé­sein túl a kényelmes használathoz különféle kiegészítő berendezési tárgyak (polc, tároló, szappan- és pi­peretartó stb.) szükségesek. Ezek nagy részben divatcikkek is, amelyeket ter­mészetesen ízlésünknek megfelelően úgy kell összeválogatni, hogy harmo­nikusan illeszkedjenek a helyiségbel­sőhöz.

A divatos fürdőszobákban jelen­leg két alapvető irányzatot találunk: a szekrényes beépítés és a szabadon elhelyezett fém-üveg kombinációjú berendezéseket. Az előzőnél a haszná­lati tárgyak nem láthatók, az utóbbi­nál szem előtt vannak, ami feltéte­lezi igényes kivitelüket.

Ezeken kívül megtalálható a ha­gyományos igények szerinti kiegé­szítő berendezési tárgyak csoportja is. Használatuknál főként a célszerű­ség a döntő szempont, de jó érzék­kel esztétikus helyiségbelső is létre­hozható velük. A célszerűséget a lakók általában személyes tapaszta­lataik alapján valósítják meg, a té­vedések – a luxuskialakítású fürdő­szobákkal ellentétben – viszonylag egyszerűen kijavíthatok. Külön kell tárgyalnunk a törülkö­zőtartó megoldását. A hagyományos lengő vagy rögzített törülközőtartó esetében csak a megfelelő elhelye­zésre és a tartós kivitelre kell ügyelni. Ma már terjed az ún. törülközőszárító fűtőtest, amely praktikus szer­kezet, mivel egyben a helyiség fűté­sét is megoldja.

A fürdőszobák berendezésével kapcsolatban foglalkoznunk kell egy különleges témával, a mozgásukban korlátozott emberek számára meg­felelő kialakítással is, akiken nem­csak a mozgássérülteket, hanem az idős családtagokat is értjük.

Fürdőkádak kiválasztása

A fürdőkád a korszerű fürdőszoba lényeges berendezési tárgya, annak ellenére, hogy az utóbbi időben -elsősorban a víztakarékosságra hi­vatkozva – erős propaganda indult a zuhanyozás terjesztésére. A zuhany használata azonban nem kérdőjele­zi meg a kád beépítését, mivel a kád „feladatai” sokrétűek: tisztálkodás, felfrissülés, egészségügyi célok. Ami a tisztálkodást illeti, a zuhanyozás valóban takarékosabb a kádban für­désnél, de a másik két funkció ese­tében a vízfogyasztás gyakorlatilag azonos.

A fürdőkádak anyaga lehet öntött­vas és acéllemez zománcozva, vala­mint akrillemez, anyagában színezve. Az öntöttvas kád tartós, de gyártási technológiája miatt nagy tömegű, és a valóban kifogástalanul sima belső felület együtt jár azzal, hogy drága. Az acéllemez kád olcsóbb, ugyancsak zománcozott, felülete tökéletesen sima, de kismértékű deformációra hajlamos. A műanyag kádak hasz­nálata erősen terjed szép felületük, meleg tapintásuk és gyakorlatilag korlátlan alakíthatóságuk miatt. Az akril alapanyag ideális, karcállósága jó, bár jelenleg még drágább, mint a lemezkád.

Kádak mérete

Az átlagos kád víztöltete kb. 150 liter, a szokásos kádhossz 160-170 cm. A hagyományos öntöttvas fürdőká­dak és az acéllemez kádak alakja hasonló, az utóbbiak formája job­ban lekerekített. A műanyag kádak formája tetszőleges lehet, amitől sok esetben elszabadul a tervezők fantá­ziája, sokszor a használhatóság és a víztakarékosság kárára.

A kádat viszonylag alacsonyan építik be, ezért bűzelzárójának spe­ciális kialakításúnak kell lennie, szerkezeti magassága nem érheti el a 20 cm-t. Beépített kád esetén elő­nyös, ha az egyik csempéje helyett tisztítóajtót helyezünk el a dugulás elhárítása végett. Amennyiben a padlószerkezet le­hetővé teszi, a kádat a padlóösszefolyóba kötik, mert ekkor nincs alatta vízzár.

Kád elhelyezése

A kád elhelyezése lehet szabadon álló, beépített vagy padlóba süllyesz­tett. Szabadon álló kádat napjainkban már ritkán használnak, ez a díszes kialakítású öntöttvas kádak idején volt szokásos. Ma már ilyeneket nem gyártanak: a kádak külső felülete nem esztétikus.

A beépített kádak a leggyakorib­bak, helyzetük mozdíthatatlanul rög­zített. A műanyag kádak megjelené­sével a forma változatosságával együtt a beépítés is kötetlenebbé vált. Szo­kásos a padló feletti és padlóba süllyesztett elhelyezés. Ma már nem szükségszerű, hogy a padló feletti beépített kád burkolata csempézett legyen, gyakori a bútorszerű kiala­kítás, amelynek természetesen össz­hangban kell lennie a fürdőszoba belsőjével.

A süllyesztett kádak különösen nagy alapterületű luxusfürdőszobákban fordulnak elő. Ennek indoka elsősorban a közlekedés biztonsága, továbbá hogy a kád belenyúlik az alatta levő szintbe, ami statikai probléma. Csempeburkolatú süllyesztett kádakat ma már ritkán épí­tenek, mivel a csempeburkolat nem vízzáró, és alá vízszigetelést kell he­lyezni. A süllyesztett kádak csatorna­vezetéke csak pince esetében helyez­hető el megfelelően, mert a talajban mélyen fektetett vezeték ellenőrizhe­tetlen, és hibája károsíthatja az épü­letet.

Kádak formái

A kádforma kialakításakor a kor­szerű elhelyezkedés kényelmét igyekeznek a takarékos térfogattal összhangba hozni. Az ilyen kádak kivétel nélkül kartámasszal, továbbá – helytakarékos minikádak esetén -ülésperemmel készülnek, és jól köve­tik az emberi test körvonalait. Olyan különleges kialakítás is előfordul, hogy a lábrésznél kör alakú tálcát képeznek ki, amely zuhanyozásra szolgál, és félkör alakú zuhanyfülké­vel is ellátható. Ezzel a megoldással megtakarítható a zuhanyozó beépí­tése.

A modern fürdőszobák esetében a változatosabb formájú berendezési tárgyak következményeként a csem­pézett, kötött, szögletes formákat felváltja a szabadabban kialakított, szerelt jellegű, bútor szerű kialakí­tás. A változatos kádformák leg­többször víztakarékosak és kényel­mes medencéjűek. A kádat padlóra állítva vagy padlóba süllyesztve épí­tik be. A padlóra állított kádat a megszokott módon csempézik, vagy bontható burkolattal látják el. Alkal­maznak különféle alakú és célú (kád-, mosdó-, zuhanytálca)elemeket is, amelyek modulszerűen összeépíthetők. A helytakarékosság, ill. a szűkös alapterületű fürdőszobák miatt kiala­kították a csökkentett méretű korsze­rű kádakat, amelyek ergonómiailag jól megfelelnek, s így megközelítő­en ugyanazt a komfortot nyújtják, mint a teljes méretűek.

Hidromasszázskád a lakásban

Az utóbbi évtizedben a lakáskultúra változásának idején a szülői háló­hoz kapcsolt fürdőbe vagy magába a hálószobába nagyméretű fürdőká­dat, hidromasszázskádat építenek be. A hidromasszázs már jó ideje nem ismeretlen fogalom a hazai építte­tők körében sem. Ám hogy a külön­böző fúvókákkal ellátott kádak nemcsak masszírozásra, s ennek ré­vén izomlazításra, relaxálásra alkal­masak, hanem egy speciális generá­tor alkalmazásával az egészség megóvására és nem utolsósorban a fiatalság, a szépség megőrzésére is. Az orvosok, koz­metikusok által is elismerten jóté­kony hatású különleges eljárás neve: ózonterápia.

Ózonterápiás fürdő

Az oxigénhiány világszerte civili­zációs népbetegség. Az erős napsu­gárzás, a szmog, az elhasznált levegő a zárt terekben negatívan befolyá­solja szervezetünk, bőrünk anyag­cseréjét. Az eredmény: korán elöre­gedett, kiszáradt, petyhüdt, sokszor cellulitiszes bőr, rossz közérzet, fá­radtság, idegesség, fejfájás, esetleg depresszió és számos szervi megbe­tegedés. Ezt felismerve fejlesztette ki gyógyító eljárását az e témával foglalkozó kutató- és orvoscsoport, melynek lényege az ózonterápia.

Az ózonterápia hatékony kozmetikai és egészségügyi gyógykezelés, amelynek során közvetlenül látjuk el bőrünket aktív oxigénnel. A három oxigén­atomból álló bomlékony ózonmole­kulából ideális közegben, vízben ol­dódva negatívan töltött, kémiailag aktív oxigénatom szabadul fel, amely serkenti a perifériás vérkerin­gést és az anyagcsere-folyamatokat, lebontja a bőr alatt felhalmozódott zsírréteget, segíti a hámsejtek hidromasszázzsal történő eltávolítá­sát, ráadásul megállítja a hajhullást, s eredményes az allergiás megbete­gedések, az arcüreggyulladás leküzdésében is. Közben elpusztít min­den kórokozó mikroorganizmust a vízben. E fokozott fertőtlenítő hatása ré­vén tehát tünetmentessé teszi a hám­hiányos vagy hámtöblettel járó bőr­betegségeket, elősegíti a gombás, vírusos fertőzések gyógyulását. A vízből kilépő ózont belélegezve pedig enyhíthetők az asztma, a szénanát­ha tünetei, erősíthető az immun­rendszer.

A beépített ózongenerátor telje­sítményét úgy állítják be, hogy a víz­ben oldott molekulák mennyisége mindig az ideális szinten legyen, így nem irritálják a bőrt, a szemet, a nyálkahártyát. Nem elhanyagolható további erényük az ózonmolekulák­nak az sem, hogy oxidálják a lera­kódott szennyeződéseket, a bőrola­jokat és -zsírokat, így a víz megőrzi áttetszőségét, optikai és biológiai tisztaságát.

Zuhanyozók a fürdőben

A zuhanyozás sportos, rohanó ko­runk szokása. Elterjedését a higiéni­kus tömegtisztálkodás igénye, a hely­es víztakarékosság siettette. Feltéte­le azonban a megfelelő nyomású és biztonságos melegvíz-ellátás. A ma már elterjedt elektromos és gázüzemű melegvíz-készítők lehetővé tették, hogy a zuhany a családi házakban is hasznos, megszokott berendezés le­gyen.

Zuhanyzók méretei

Az öntöttvas, ül. acél zuhany tálcák 80X80, ül. 90X90 cm külső méretű­ek, mélységük 16-17,5 cm. A ma is gyártott zománcozott fém zuhanytál­cák a modern berendezési tárgyakkal bútorozott fürdőszobákban megle­hetősen idegenül hatnak. Ezért a fürdőkádakhoz hasonlóan törekednek arra, hogy a formatervezett zuhany­tálcák illeszkedjenek a fürdőszoba stílusához. Az akril alapanyagú zu­hanytálcák gazdag színválasztékban készülnek, és süllyesztett vagy padló feletti beépítésre egyaránt alkalmasak.

A tálcák beépítését legfőképpen a csatornaelvezetés lehetősége határoz­za meg. A tálca alatt ugyanis el kell helyezni a bűzelzárót, amelynek kö­tött, a szokásos kivitelben 12-13 cm a szerkezeti magassága. Ennek kö­vetkeztében a tálca pereme legalább 15-20 cm-re a padló fölé kerül. A gyakran íves vagy lekerekített zu­hanyfülke tálcáját, falait és sarkait a ma már kapható speciális idomcsem­pék ellenére sem könnyű a szögle­tes csempékkel burkolni.

Ennek ellenére a zuhanytálca padló feletti beépítése a legbiztonsá­gosabb megoldás, mert alatta – mivel a csempe padlóburkolat nem vízzáró – tökéletes vízszigetelés készíthető az épületszerkezet, ill. az alatta levő helyiség védelmére. A padlóba süllyesztett zuhanytálcák beépítésének megkönnyítésére kifej­lesztették a kis mélységű tálcát, amely­nek szerkezeti magassága csupán 4 cm, és a hozzá tartozó speciális szifonnal együtt nem tesz szükséges­sé 13 cm-nél vastagabb szerkezetet.

Ez a magasság a talajon fekvő pad­lószerkezet feltöltésében, ill. födém­nél a megnövelt vastagságú aljzat­ban is elfér. Arra azonban ügyelni kell, hogy a vízszigetelés lehetőleg a szifon és az elvezetőcső alatt legyen. A süllyesztett tálcák esetében gon­dolni kell arra is, hogy alig kerülhető el a fürdőszoba padlójának elárasz­tása, ezért a fürdőszobában padló­összefolyót feltétlenül el kell helyezni.

A kis alapterületű fürdőszobákhoz fejlesztették ki a kettős célú fürdő­kádakat, ezek azonban a magas pe­rem miatt nem teljes értékű zuha­nyozók. A fürdőszoba elárasztásának elke­rülésére az igényes zuhanyozókat nyit­ható oldalfalú fülkeként alakítják ki. Ezek egy, ill. két oldalfala, íves elren­dezés esetében egy része toló- vagy harmonikaajtóval nyitható. Zuhany­fülkét készítenek a kettős célú für­dőkádakra is. A fémkeretes fülkék mechanikai szilárdsága előnyös, mi­vel gyakran – különösen a kád ese­tében – kapaszkodásra is használják őket.

A zuhanycsaptelepek és -rózsák ki­alakításában az utóbbi időben nagy fejlődés tapasztalható. A korszerű és költséges csaptelepek termosztatikus hőmérséklet-szabályozással készül­nek, ami azonban megbízható me­legvíz-ellátás esetében nem feltét­lenül szükséges. Lényegesebb a zuhanyrózsa kialakítása, mert a perlátoros rózsa lényegesen kisebb cseppecskékre bontja a vízsugarat, ami a testfelület jobb nedvesítése következtében 30-40%-os vízmegta­karítást eredményez. Gyártanak olyan zuhanyrózsát is, amely átváltható bon­tatlan, masszírozásra alkalmas víz­sugár kibocsátására is.

A mosdók

A mosdó a higiéniai szokások válto­zásával sokat vesztett eredeti funkci­ójából. A víztakarékos mosdást egyre inkább felváltja a zuhanyozás, fürdés, ami megfigyelhető a háztartások fajlagos vízfogyasztásának folyama­tos növekedésében is. Egy jól felsze­relt fürdőszobában a mosdót leg­többször csupán kéz- és fogmosásra használják. A háztartási helyiség ter­jedésével a mosás is eltűnik a fürdő­szobából.

A funkcióvesztés ellenére a mosdó elengedhetetlen berende­zési tárgy, amelyből – feltételezhető­en a divatnak köszönhetően – ket­tőt, ill. ikerkivitelűt is beépítenek, nem teljesen tisztázott feladatkör­rel. A mosdónak a fürdőszoba többi berendezéséhez esztétikusan illesz­kednie kell, ezért a szaniteráru-gyártók színben és formában azonos termékcsaládokat állítanak össze.

A mosdó szerelési magassága na­gyobb a többi berendezési tárgyénál, ezért bekötése a víz- és csatornahá­lózatba kevesebb problémát okoz. Ezek a bekötések a mosdó alatt van­nak: általánosan használt az álló csaptelep. A vízzárat tartalmazó csa­tornabekötés ugyancsak a falsík előtt van; kevésbé esztétikus megjelenése miatt a modern típusokhoz láb vagy félmagas burkolóelem tartozik. Emiatt előnyös a csőszifon használata, amely nem olyan kényes a du­gulásra, így ritkábban kell burkolat­bontással megnehezített tisztítással, duguláselhárítással számolni.

A mosdót általában a falra csava­rozzák, ami – megfelelően teherbíró falazat esetén – megbízható rögzítés, ezért a talpas mosdók lába csupán esztétikai célzatú. Színvonalas lakásokban a fürdő­szoba már nem minimális alapterü­letű mellékhelyiség, hanem barátsá­gosan és pazarlóan berendezett tartózkodási hely. A hagyományos kialakítású fürdőszoba rideg kerámia­burkolatain bútorozással enyhítenek. A mosdót is gyakran szekrénybe építik, amely hasonló a ruhásszek­rényhez.

A bidé

A bidé, azaz altestmosdó beépítése ma már nem számít különlegességnek, mivel higiéniai hasznossága kétség­bevonhatatlan. A bidét gyakran WC-vel párban építik be úgy, hogy a házban természetesen van önálló WC-helyiség is. A bidé és a WC-csé­sze hasonló kialakítású berendezési tárgy, amit a szanitergyárak hangsú­lyoznak is. A funkcionális eltérésen és a bidé melegvíz-ellátásán túl a két berendezés bekötése más és más: a bidéé a WC-vel azonos ma­gasságú, de kisebb keresztmetszetű.

A mosdók a bidék és a WC-kagylók a mechanikai igénybevétel miatt általában kerámiából (fajansz) ké­szülnek, bár létezik bútorba épített akrilmosdó is. Elhelyezhetők padló­ra állítva vagy – követve az új irány­zatot – konzolosan falra szerelve, ami a fürdőszobát könnyen takarít-hatóvá teszi. A fürdőszoba-berendezés kerámia­zománc-króm jellegét a lakberen­dezők egyre inkább igyekeznek az üveg-kerámia-nemes műanyag anyag­választékra módosítani. Ezért még a fém alkatrészek is műanyag bevona­tot kapnak, és sok kis berendezési tárgyat készítenek kerámiából, ame­lyek a berendezésitárgy-termékcsa­ládokhoz tartoznak.

A kerámia azonban őrzi elsőségét, különösen a fal- és padlóburkolatok esetében. Az anyag hideg tapintását változatos mintákkal és színekkel pró­bálják enyhíteni. A csempeburkolat jelenleg a legtartósabb és legesztétikusabb megoldás vizes helyiségekben, jóllehet nem tökéletesen vízzáró. Ez azonban nem jelent veszélyt, mert egy lakás fürdőszobájában nem je­lentős a nedvességterhelés.

Lakásokban egészségügyi helyisé­geket akkor is kötelező építeni, ha közműves víz- és csatornaellátás még nincs, ill. ha emiatt kerti árnyék­szék építése is szükséges.

Régen a mosdó a lakás konyhájá­ba, a WC pedig az udvar valamely szegletébe került; ez ma már a higi­éniai követelmények miatt elképzel­hetetlen. Egészségügyi helyiségek a WC, a mosdó, a fürdőszoba. Mind­egyik mosható padló- és falburkolattal készül, víz- és csatornahálózattal, melegvíz-vezetékkel ellátott. E he­lyiségek természetes megvilágítása nem feltétlenül, de – főként termé­szetes – szellőzése mindenképpen szükséges.

WC-helyiség

A lakásokhoz a WC-berendezés vagy külön helyiségbe, vagy a fürdőbe, vagy mindkettőbe kerül. Külön WC-helyiség szükséges minden kétszobás­nál nagyobb lakásban, közvetlen vagy közvetett kézmosási lehetőséggel. A mai lakásokhoz árnyékszék (külön udvari WC) csak ideiglenes jelleggel létesíthető.

Méretigény:

• alapterület: min. 0,90 m²;
• szélesség: min. 0,80 m²
• mélység: min. 1,10 m²
• átlag belmagasság: min. 2,20 m.

A legkisebb méretű térbe ajtószárny nem nyílhat. Az elhelyezendő kéz­mosó növeli a helyigényt. A WC-helyiség lehetőleg ajtóval elkülönített közlekedőtérből nyíl­jon. Ablak nélküli WC-helyiségek -szellőzőkürtő hiányában – szellőztethetők a helyiség világítási áram­körére kötött, a szellőzőnyílásra vagy -kürtőre szerelt ventilátorral is, így a világítás bekapcsolásakor a gépi szellőzés üzemel.

Tisztálkodási helyiségek

A tisztálkodási helyiségek a fürdéshez, mosdáshoz, kézmosáshoz és a mo­sáshoz szükségesek. Méretük és szá­muk függ a lakók létszámától, a lakás nagyságától és a szintek számától.

Fürdőszoba WC-vel

Abban az esetben készül, ha a lakás kétszobás vagy annál kisebb, vagy ha háromszobásnál nagyobb, és a lakásban van külön WC-helyiség is. Tartalmaznia kell a fürdőkádat, a mos­dót, a WC-csészét, valamint helyet kell biztosítani benne a mosáshoz (mosógép), és a fűtést is meg kell ol­dani. A fürdőkád legkisebb mérete 110×70 cm, és a mosdóval közös csapteleppel is létesülhet úgy, hogy zuhanyozáshoz is megfeleljen.

A helyiség javasolt méretei:

• alapterület: min. 3,20 m²;
• oldalméret: min. 1,40 m. Ajtaja nem nyílhat szobára, főző-, étkező- és élelmiszer-tároló helyi­ségre.

A legelterjedtebb megoldás a fürdő­szoba, amelyben csakis a tisztálkodás és a mosás lehetséges. Elsősorban elő­szobára, közlekedőre és gardróbra nyílhat. Kivételt jelentenek az olyan egy- vagy másfél szobás lakások, ahol a fürdőszobának önálló, köz­vetlen természetes szellőzése van, és nincs benne WC-csésze; ez esetben kivételesen szobából is nyílhat.

Javasolt méretek:

• alapterület: min. 2,50 m²;
• oldalméret: min. 1,40 m.

Zuhanyfülke

A legkisebb alapterületű vagy több­szintes lakások második vagy kiegé­szítő tisztálkodási helyiségéül szolgál. Ha a lakótérben van külön fürdő­szoba, a zuhanyfülkében nem feltét­lenül szükséges mosdót elhelyezni. Külső padlóösszefolyóval készül.

Mosdó nélküli zuhany fülke javasolt méretei:

• alapterület: min. 1,40 m²;
• oldalméret: min. 0,85 m. Közvetlen természetes szellőzése szükséges.

Mosdófülke

Bármely helyiséghez kapcsoltan lé­tesíthető ott, ahol erre szükség van. Elsősorban olyan háló- vagy dolgo­zószobánál hasznos, ahol a külön fürdőszoba csak az előtéren keresz­tül érhető el, vagy a lakás más szintjén van. Mosdófülke beépített szekrény­ben is elhelyezhető, ha önálló mester­séges megvilágítással rendelkezik. Padozata a kapcsolt tér anyagáéval azonos anyagú. A tisztálkodóhelyisé­gek ablakmellvédjének magassága (parapet magassága) fürdőkád esetén 1,40 m-nél, zuhanytálca esetén pe­dig 1,80 m-nél alacsonyabb nem le­het.

Külső határolófalra (vagy falba) vízvezeték csak külön hőszigeteléssel ellátva szerelhető, csaptelep pedig csak különösen indokolt esetben ke­rülhet. A tisztálkodóhelyiségben el­helyezendő vízmelegítőnél nem szabad megfeledkezni a szükséges hely betervezéséről, és hogy – az elektromos üzemű kivételével – szá­mára kéményt kell építeni, valamint a megfelelő légtérfogatot biztosítani kell.

Itt kell megjegyezni, hogy ma kapható olyan gázüzemű melegvíz­-termelő készülék is, amelynek nincs füstelvezetése, hanem az égéstermék a helyiség légterében marad. Ez mér­gező gáz, amely a fürdőkádban ülő­re veszélyes lehet, ezért e készülék alkalmazását érdemes elkerülni!

A szép fürdőszoba

A fürdőszobának egyszerre kell sugallnia az egészség, a szépség és a tisztaság érzetét. A mindennapi jó közérzet titka a megfelelő testápolás­ban is rejlik. Ezt az érzést csak egy megfelelően berendezett, tisztán tar­tott fürdőszoba tudja nyújtani. A für­dőszoba mérete meghatározza, hogy kád vagy csak zuhanyozókabin, eset­leg mind a kettő elfér-e benne.

Ízlésünktől és pénztárcánktól füg­gően lehet csempézett falú, füg­gönnyel elzárt vagy tolóajtós szögle­tes, esetleg ívelt formájú kabinunk is. Ne feledkezzünk meg a csúszás­gátlókról: műanyag aljról, redőzött felületről, kapaszkodóról, kilépőről. Ne vásároljunk túl sötét csempét, de kerüljük a túl díszes motívumo­kat is. Egy pasztell árnyalatú fürdő­szoba nemcsak tágasabb, de tisztább hatást is kelt.

A mosdótálat beépíthetjük szek­rénybe vagy azonos színű csempével kirakott, alul nyitott asztal formájú pultba. Mindkét esetben értékes tá­rolóhelyeket nyerhetünk, ahol a tisztítószereket, vagy törülközőt, vagy akár gyékénykosarakban a szennyest is tárolhatjuk. Ha bidét is felszereltetünk, min­denképpen közvetlenül a WC mellé kerüljön, és csak akkor kérjük, ha sok felesleges helyünk van. Szintén csak nagyobb térben mu­tatnak jól, ha bizonyos részeket meg­magasítunk, legyen az a kád vagy a mosdórész.

A szekrények, polcok kiválasztásá­nál fontos szempont, hogy a víz ne tegyen kárt bennük. Tehát célszerű fém- vagy műanyag tárolókat felállí­tanunk. Ha mégis a fabútorok mel­lett döntenénk, szereljünk rájuk ál­lítható lábakat, amelyek nemcsak a stabilitás miatt praktikusak, hanem védik a szekrényeket a vizesedés ellen. A fürdőszobák szín- és fényvilága, mint az előzőekben említettük, ki­nőtte önmagát. Vagyis igényességi kategóriáik lassan minden más la­kótérét, sok esetben a lakás főhelyiségéét, a nappaliét is felülmúlják.

Fürdőszoba a lakásban

Azok közül, akik ugyan foglalkoztak már a fürdőszoba berendezésével, átalakításával, talán csak kevesen járták körül alaposan ezt a problé­mát. Sokan biztosan úgy gondolták, hogy a kereskedelem által kínált, ma már nagyon széles körű válasz­ték, s a bemutatóteremben látható csábító burkolóanyagok, korszerű szerelvények, berendezési tárgyak megvásárlásával megoldódik min­den gondjuk.

Sajnos sok esetben rá kellett jön­niük, hogy még a csúcstechnika fel­használása sem elégséges. Gondos és részletes tervezés, ötletek nélkül nem valósíthatók meg a jól használ­ható, életformájuknak, igényeiknek megfelelő fürdőszobák. Természetesen ebből a szempontból mindegy, hogy kis, közepes vagy nagy terű a fürdőszoba, bár mindegyik más-más problémát vet fel, de az alapos terve­zés minden esetben elengedhetetlen. A fürdőszoba az európai lakáskul­túrában egészen az elmúlt néhány évtizedig nem kapott különösebb hangsúlyt, mindössze egy helyiség volt a többi között.

Mára, az ezredfordulóra, a hely­zet teljesen megváltozott. A válto­zásban több tényező is közrejátszott: igényesebbek lettünk jelentősen bő­vültek a technikai lehetőségek, a bur­kolatrendszerek választéka rendkívül megnőtt stb. A fürdőszoba, de még a szauna is, a család igénylistáján az utolsó helyek egyikéről az élbolyba került, ez pedig gyökeres szemlélet­változást jelez. Az idősebb korosz­tály gyermekkori fürdőzéssel kapcso­latos emlékei a konyha szegletére korlátozódnak, mára viszont a für­dőszoba a család közös kedvencévé vált, és gyermekeink többfúvókás hidromasszázskádban tölthetik sza­badidejük egy részét a tisztálkodá­son kívül, vagy szaunázhatnak.

A helyzet alapvető változását jelzi az is, hogy míg negyed százada Kelet-Európában mindössze 3-4 fürdő­kádméret közül választhattunk, ma­napság egy negyedmilliós város kereskedelmében is 150-200 féle különböző színű típus vár a bőség zavarával küzdő vevőkre. Ugyanez mondható a fürdőszoba-burkolók választékára is, valamint komoly igény támadt a több- vagy sokpontos szórt fényű megvilágítás iránt a nagy tü­körfelületű fürdőszobákhoz.

Fürdőszoba divatról viszont nem beszélhetünk, ugyanis ma minden, ami szép és esztétikus, legyen akár száz évvel ezelőtti stílus, ott van a modern fürdőszobákban a legújabb, legkorszerűbb zuhanyfülkékkel együtt vagy kis és nagy elemes burkolatként. Az árnyalatok is rendkívül szélső­ségesek, bár a mély színek csak ki­egészítőként, a fürdőhelyiség teljes felületének mindössze néhány szá­zalékán jelennek meg.

Kis fürdőszobák

A kisméretű fürdőszobák világába te­kinthetünk be néhány gondolat, öt­let erejéig. Mindenki másként éli meg ezeket a problémákat; van, aki csak rácsodálkozik a magazinokban vagy ismerősöknél látott nagymé­retű, gyönyörű fürdőszobákra, és nyugtázza, hogy neki soha nem lesz ilyen, hiszen ő már behatárolt, a lá­tottaknál nagyságrendekkel kisebb térben él, és nem is próbálkozik azt semmilyen eszközzel kényelmeseb­bé-jobbá tenni.

Szerencsére vannak, akik elfogadják ugyan, hogy az ese­tek túlnyomó többségében mozdít­hatatlan falak által behatárolt kis vagy közepes tereket kell „belakniuk”, de ötletekkel, gondolatokkal, precíz tervezéssel megpróbálják a „lehetet­lent”: az építészeti adottságok elle­nére használhatóvá, működőképes­sé és nem utolsósorban esztétikussá tenni a fürdőszobát. Rájöttek, hogy ez nem megvalósíthatatlan, próbál­kozásaik a legtöbb esetben ered­ményesek, örömükre szolgál, hogy hosszabb vagy rövidebb időn keresztül olyan környezetben élhet­nek, ahol a jól használhatóan és szé­pen elhelyezett tárgyak esztétikus környezetet teremtettek.

A minimál méretű fürdőszoba kb. 3,0-4,0 m²-es, benne el kell helyezni a WC-t, hiszen a lakásban erre kü­lön helyiség nem áll rendelkezésre. A kis méretek ellenére elfér még a kád és a mosdó is. Berendezési tár­gyak elhelyezése és több funkció megvalósítása tekintetében ekkora helyen nem nyílik más lehetőség, de pl. a WC és a mosdó mögötti falsza­kasz beépítésével, tükrök használa­tával lehetőség van sok apró tárgy elhelyezésére. A szemközti oldalon lévő kis falszakaszra törülközőszárítós fűtőtest kerülhet.

Érdemes nagyobb léptékű, világos színű burkolólapo­kat választani, tükröket elhelyezni; ezek optikailag tágítják a teret. Ke­rüljük a nagy mintás csempéket, a sötét színeket és a kisméretű burko­lólapokat, mert szűkítik az amúgy is kicsi fürdőszobát. A kiegészítő tárgyak (zuhanyfüggöny stb.) harmonikus színei kellemes hatást eredményez­nek. A világításra mindenkor külö­nös tekintettel kell lennünk, de talán itt fokozottan, hiszen mesterséges fényt kap a helyiség. Az általános vi­lágításon kívül a tükörnél elenged­hetetlen speciális fények alkalma­zása.

Közepes nagyságú fürdőszobák

A közepes nagyságú, 4-6 m² alapte­rületű fürdők már nagyobb igények kielégítését szolgálják.

Fontosabb jel­lemzőik az alábbiakban foglalhatók össze:

• Alapfunkciójuk betöltésén túl ké­nyelmesebbek, és gondos tervezéssel, vagyis tudatos belső térfomálással és az anyagok, ül. berendezési tárgyak összeválogatásával jobb látvány érté­ket képviselnek.
• Többnyire nincs bennük WC, a bidé viszont már része a tisztálko­dási lehetőségeknek.
• Lényeges a kád, zuhanyozó előt­ti padlóösszefolyó vagy zuhanyozás­nál a víz kicsapódását megakadályo­zó fülke.
• A mosdó körül a piperepolcokon kívül kerámiából vagy valamely bú­torelemből készült munkaasztal he­lyezhető el.
• A mosás lehetőségét is biztosíta­niuk kell, ha nincs másutt helye a la­kásban.

Példáinkban találunk helyet a szennyestárolónak is az ablak alatt, amely, a tetejére színes párnákat téve, ülőhelyként is szolgálhat. Az ajtó mögötti falszakaszra törülközőszá­rítós fűtőtest szerelhető fel. A für­dőszoba érdekessége a különleges formájú tükör és az ablak elé a mennyezetről lelógatott buja, zöld növényzet.

Nagy fürdőszobák

A nagyméretű fürdőszobák az elő­zőekben felsoroltakon kívül tartal­maznak még…

• zuhanyozót és kádat is;
• dupla mosdót;
• pipereasztalt;
• belső faliszekrényeket;
• hangulatvilágítást;
• ülőalkalmatosságot (legalább a pipereasztalhoz);
• esetleg „szobainast”. Kizárólag másodfunkciós jelleggel

…alkalmi WC is beépíthető.

Extra igényes fürdők

Nincs sem ajánlás, sem szabály, mely méretükre, felszereltségükre és lát­ványtervezésükre vonatkozna; ám mindegyik jellemzőről elmondható, hogy minden elképzelést felülmúl, mondhatni extra.

E kategória minőségi paraméterei:

• 10-30 m² közötti alapterület;
• extra méretű és formájú, rend­szerint már hidromasszázs-funkcióval is rendelkező, különleges be-, illetve körülépítésű kád;
• abszolút igényes nagy elemes, pl. kerámia vagy márvány padló-és falburkolat;
• speciális térképzésű álmennye­zet beépített lámpasorokkal;
• tágas, zsúfoltságmentes tér;
• tartozék pihenőpad, ágy vagy fotel;
• természetes megvilágítás, nagy­méretű ablak.

A dolgozósarok kialakításakor a leg­fontosabb szempont, hogy milyen gyakran és milyen jellegű munkát végzünk otthon. Akár tanulósarkot, akár számítógépasztalt vagy irodát szeretnénk otthonunkba költöztetni, a rendelkezésünkre álló helyet meg­felelően kell kihasználnunk. Határt szabhat fantáziánknak egy rossz beosztású vagy kis alapterüle­tű lakás, de bizonyos kritériumokat ekkor sem hagyhatunk számításon kívül: az ergonómiailag jól kialakított széket és asztalt, az oldalsó megvilá­gítást.

Dolgozósarok helye

Az első lépés, hogy eldöntsük, hol szeretnénk íróasztalunkat elhelyez­ni. A dolgozósarkot tehetjük a háló­szobánkba vagy az étkezőbe, de a legkedveltebb és legegyszerűbb meg­oldás a nagyszoba egyik sarkát át­rendezni. Bárhova kerüljön is, min­dig figyeljünk arra, hogy választott bútoraink színben és stílusban is egyezzenek a már ott lévő berende­zéssel. Egy helyesen megtervezett dolgo­zósarokban nélkülözhetetlen egy kényelmes, sokféle irányban állít­ható szék. A testtartásunkat követő, szinkronmechanikás változatot vá­lasszuk.

A dolgozóasztal lehetőség szerint ne legyen kisebb 80×120 cm-nél, hiszen amikor mindent ráhelyezünk, sokszor még ez a méret is kicsinek bizonyulhat. Az asztallap ne legyen fekete, és ne készüljön üvegből, mert a fekete-fehér kontraszt és a csillogás fárasztja a szemet. Praktikusak az asztal alá gördít­hető fiókos és polcos tárolók. Ren­geteg helyet spórolunk meg velük, és emellett a rendetlenséget is elke­rüljük. Ha számítógépet használunk, ügyeljünk arra, hogy olyan helyre kerüljön az asztal, ahol nem tükrö­ződik vissza a számítógép képer­nyőjén se ablak, se valamilyen vilá­gítótest.

Lámpák a dolgozósarokban

Fontos, hogy állítható lámpákat válasszunk, amelyekkel a fényt mi magunk irányíthatjuk a tetszőleges helyre. A lámpát az író kezünkkel ellentétes oldalra szereljük fel, így nem vetődik árnyék a papírra. Ha sokat dolgozunk lámpafénynél, ke­rüljük a túl erős fényt, vegyünk in­kább meleg fényű és energiatakaré­kos izzókat.

Kellemesebb a lelkünknek is, ha kilátunk az ablakon, vagy átnézhetünk egy nagyobb térbe, esetleg a nappa­liba. Ez a gondolkodást serkenti, és a természetes fény elkerülhetetlen a munkához is.

Dolgozószoba

Külön dolgozószoba létesítése ott indokolt:

• ahol a speciális alkotómunka megköveteli a zavartalanságot (írók, orvosok, zenészek mun­kája stb.);
• ahol a munkával járó szennye­ződés és zaj zavarná a lakás éle­tét (szobrászok munkája stb.);
• ahol ügyfélforgalom van, amely­hez esetleg járulékos helyiségek is szükségesek (kozmetikus/gyantázó, szabó/próbafülke stb.);

Idesorolható az ún. háztartási szoba is, ahol pl. a vasalás, a házi szabás-varrás, ruhajavítás, ill. a bar­kácsolás végezhető. A lakásétól erő­sen eltérő funkciójú ipari és egyéb tevékenység, amelyet a tulajdonos főfoglalkozásszerűen végez, esetleg alkalmazottakkal, már nem folytat­ható külön szobában; ennek helyét a lakástól függetlenített üzemként kell kezelni, ill. figyelembe venni.

Fontos tudni, hogy a lakóépülettel egybeépített vagy attól elkülönített épületrészbe telepített ipari tevé­kenység külön kategóriába tartozik. Létesítéséhez – függetlenül attól, hogy esetleg egy már meglévő épü­letbe települ – nemcsak építési, ha­nem külön szakhatósági engedélyek is szükségesek. Tárgyalásuk és szak­ágankénti ismertetésük hosszadal­mas, így könyvünk lakóház-centrikussága miatt eltekintünk ezek -talán keveseket érdeklő – részletezé­sétől.

A lakáson belüli dolgozószoba vagy dolgozóhely ennél szűkebb, de a la­kás szempontjából részben vagy tel­jesen kapcsolódik, ill. kapcsolódhat valamely más helyiséghez. A helyi­ségek közötti kapcsolatot a közleke­dők jelentik, de kizárólag szellemi foglalatosságok helye akár közvetle­nül a lakó- vagy a nappali szobára is nyílhat. Az oldott, feszültségmentes munkatérben az alkotó ember szelleme szabadon szárnyalhat, teljesít­ményét szinte semmi nem korlátozza.

Méret és helyigény

A dolgozóterek méret- és helyigé­nyére külön szakmai követelmények nincsenek. E helyiségek a lakásban – függetlenül azok elnevezésétől, használatától – lakószobának minő­sülnek, és az ezekre vonatkozó elő­írások érvényesek rájuk. A természe­tes megvilágítási feltétel azonban általában szigorúbb, mint a lakószo­báké (1:6), de vannak kivételes ese­tek, amikor csak a szellőző is ele­gendő (pl. fotóműterem és labor).

A gyerekszoba a lakás azon helyisége, melyben a család gyermekei töltik az otthoni idő legnagyobb részét. Fontos, hogy alvásra ugyanúgy alkal­mas legyen, mint tanulásra és já­tékra. A gyerekszobánál meghatározó jelentősége van a természetes fény­nek, gondoskodni kell azonban sza­bályozható árnyékolásról is. A belső világítást körültekintően kell kiala­kítani, figyelemmel a gyermekek szertelenségéből eredő veszélyekre.

Összegezve: a gyerekszobának min­den olyan jó tulajdonsággal rendel­keznie kell, melyek a munkához, a pihenéshez és a szórakozáshoz szükséges körülményeket egyaránt biztosítani tudják. Tetőtér-beépíté­sű lakóházaknál a padlástérben el­helyezett gyerekszoba a legideálisabb a néha túl hangos zene vagy éppen a figyelem-összpontosításhoz szük­séges csend miatt.

Gyerek életkorának megfelelő tervezés

A családban élő gyermekeket min­den korban önálló egyéniségnek kell tekintenünk, és lehetőség szerint gondoskodnunk kell külön birodal­muk zavartalanságáról. A gyerek­szobát az élet három szakasza, a cse­csemő-, a kisgyerek- és az iskoláskor sajátos követelményei szerint kell megtervezni.

Gyerekszoba padláson

A csecsemő gondozásához általá­ban nem szükséges külön szoba, a kiságy elhelyezhető a szülői hálóban is. Ez természetesen egyéni dolog; sok helyen az egy-két hónapos csecsemőt már külön fektetik. (A gyermekpszi­chológusok szerint a későbbiekre való tekintettel ez a legszerencsésebb megoldás, ugyanis nincs elszaka­dásélmény, mely nemcsak a gyerek­nek, hanem a szülőnek is konfliktu­sokat okoz.)

A gyerekszoba léte kisgyermekkor­ban a legnagyobb jelentőségű, ami­kor a gyermek az otthoni idő legna­gyobb részét itt tölti. Az iskolás gyermek már keveseb­bet tartózkodik a szobájában – az is­kolába járás miatt szabadidejét is egyre inkább a többlettanulás és az otthoni munka tölti ki. Idősebb gyer­mekkorban igényei egyre inkább kö­zelítenek a felnőttekéihez. A gyerekszoba mérete a szülői há­ló és a lakószobák közötti legyen, a nagyobb mozgástér (és játéktér) érdekében. Ennélfogva, vagyis a na­gyobb szabad padlófelületek miatt az emeletes ágy ma ugyanúgy igény a kisebb lakásokban, mint a nagyob­bakban.

A gyerekszoba tervezésekor min­denképp érdemes a következő néhány apróságot figyelembe venni:

• egyedi (hagyományos) vagy köz­ponti fűtésnél a fűtőtest előtti rácsozat elhelyezhetősége;
• lehetőleg puha padlóburkolat (szőnyeg);
• csak bukóablakokat építsünk be, mert a nyílószárny nyitott helyzetben nagyon veszélyes;
• ha mégis nyílóablakot építenek be, annak parapetfala:
  a) földszintes épületnél min. 80 cm;
  b) 8,0 m szintmagasságig min. 90 cm;
  c) 8,0 m szintmagasság felett min. 100 cm legyen;
• egynemű gyerekek szobája vagy gyerekszoba és játszószoba közé ajtót csak külön igény esetén te­gyünk;
• több gyerekszoba a lakáson belül egy csoportot alkosson;
• gyerekszobákkal azonos szinten mindenképpen legyen WC kéz­mosóval.

Életkor

A gyerekszoba berendezését a gye­rek életkora határozza meg. A baba­szoba legfontosabb kelléke a rácsos ágy. Könnyebb tisztán tartani a mű­anyagból vagy lakkozott fából ké­szült bútorokat.

Nagyobbacskáknak érdemes olyan bútorokat választanunk, amelyeket sokáig nem kell másikra cserél­nünk. Praktikusak az állítható hosszúságúak, amelyekben egy felnőtt ember is elfér. Egyszerűbbet keres­sünk, amelyet nem un meg hamar a gyerek.

Iskolás évek…

Az igazi gondok az iskolás évekkel kezdődnek, mert már szükségünk lesz íróasztalra, székre, több polcra is. Ha túl kicsi az alapterület, de a belmagasság meghaladja a négy métert, remekül mutathat egy ga­léria, amely megoldhatja a helyhi­ányt. Felül elég csak egy kényelmes matracot elhelyeznünk, alatta pedig játszó- vagy tanulórészt is kialakít­hatunk.

Gyerekszoba kamaszkorban

Kamaszkorban a gyerekek már szeretik maguk eldönteni, hogy néz­zen ki a környezetük. Ne lepődjünk meg, ha egyik napról a másikra tel­jesen felforgatják a szobájukat. Hagy­juk, hadd tervezzék meg ők maguk, ez a kreativitásukat és a fantáziáju­kat is fejleszti. Ha tehetjük, figyeljünk a színösszeállításra, a bútorokon kívül ugyan­azok a színárnyalatok köszönjenek vissza a textileken, az ágyhuzaton és a szőnyegen is. A tiszta, homogén felületeken jól érvényesülnek a minták és a színes képek, este pedig a tarka ernyőjű lámpa teremthet meghitt hangulatot.

Egy kamasznak már nagyobb élet­tér szükséges. A szobát egy tárolóele­mekből és íróasztalból álló munka­felület két részre oszthatja, kialakítva így egy hálót és egy nappalit. A pol­cokból álló térelválasztó biztosíthat helyet a könyvek mellett a tévének, magnónak is.

Hogyan növelhetjük a teret?

Ha kicsi a szoba, úgy növelhetjük a teret, hogy például a gyerekasztalt a falra erősítjük, és ha éppen nem dolgoznak rajta a gyerekek, egy­szerűen csak lecsukjuk. A jó térki­használás miatt kedvelt megoldás az emeletes gyerekágy. Az ágyakra fel­erősíthetünk különféle köteleket, há­lókat, csúszdát is, s máris kész a mini játszótér. De az egymás alatt-felett elhelyezett két fekvőhely helyett vá­laszthatjuk azt a megoldást is, hogy a megmagasított gyerekágy alá tárolórészt iktatunk, vagy alácsúsz­tatott asztalfelületet képezünk ki.

Falak „védelme” a gyerektől

A következő problémakör, amellyel már igen korán szembe találjuk magunkat, az, hogy a gyerekek ki­pingálják a falat, ahol csak elérik, és matricákat is szívesen elhelyeznek rajta. Praktikus megoldás, ha hen­geres fém- vagy fakarnisról másfél méter szélességben tekercsben kap­ható műszaki rajzlapot – úgynevezett dipát – lógatunk le a gyerekszoba mennyezetéről az asztal, íróasztal fölé-mögé. Az éppen legfontosabb­nak ítélt dolgok a falra is felkerül­hetnek, ha nem celluxszal ragasztjuk őket oda, hanem ilyen célra készült ragasztóval, amely nem szedi le a festéket és a tapétát sem. Felszerel­hetünk fali parafa lemez táblát is, amelynek élettartama több év is lehet.

Megvilágítási szempontok

Végül, de nem utolsósorban a gyerekszobák megvilágításáról is szót kell ejteni. A többnyire az egész szobát igénybe vevő önfeledt játék­hoz erőteljes, de nem vakító köz­ponti világításra van szükség. Külön megvilágítást kell kapnia az íróasztalnak, és természetesen fontos az ágy melletti kislámpa is, amely kez­detben az elalvás előtti félelmeket segít elűzni, később pedig olvasáshoz kell.Fontos, hogy a gyerekszoba lám­pái csak világítótestek és nem dísz­tárgyak.

Ezért vásárláskor elsősorban a funkciót figyeljük! Előnyös, ha moz­gatható, állítható, elfordítható darabokat szerzünk be – ezek jobban alkalmazhatók az egymást követő időszakokban. Jó szolgálatot tehet­nek a konnektorokba illeszthető, halvány jelzőfénnyel világító vakdu­gók is, melyeket látva az éjszaka fel­riadó gyerekek könnyebben felisme­rik, hol is vannak valójában.

A lakás tervezésekor a család igényei­nek szempontjából fontos tényező a bentlakók foglalkozása és életvitele. Ennek egyik eleme az érkezés, in­dulás időpontja, a munkába járás­hoz szükséges ruházat elhelyezése. További feladat az utcai ruhák, a la­kásban használatos ruhák, az alkal­mi ruhák, az eltérő évszakok ruhái és az ágyneműk tárolásának megol­dása, beleértve a tisztálkodáshoz használatos textilneműket (törülkö­zők stb.) is.

A tárolás három alapvető módja: az előszobai, a hálószobán belüli és a hálószobán kívüli. Az előszobában az utcai ruhákat tá­roljuk zárt szekrényben és külső fo­gason, az igényekhez igazodva.

Hálószobán belüli ruha­tárolás

A helyiségen, hálószobán belüli ruha­tárolás a legegyszerűbb megoldás. Ez esetben a szobában olyan falfelület vagy falfelületek vannak, amelyek a falazat kialakítása révén lehetőséget adnak egy vagy több beépített szek­rény elhelyezésére. Igen gondos ter­vezést igényel, hogy a szekrények ne „elfalazott” mobil elemek legyenek, hanem jól tervezett alaprajzból fa­kadó lehetőségek. Ilyen esetekben a szekrényeknek csak előlapja (tok­szerkezete és ajtólapja), polcai, fiók­jai és akasztórúdjai vannak. A szek­rények tagolását ajánlatos a tárolandó ruhaféleségektől függően meghatá­rozni.

A felsőruházatot a szekrény homloksíkjával párhuzamos akasztórúdon lehet elhelyezni, ilyenkor a szekrény mélysége 58-60 cm. Ter­mészetesen ha nincs lehetőség ilyen szekrénymélység megépítésére, vagy ennél nagyobb mélység kialakítására van mód, akkor a vállfatartó ruda­zat lehet a szekrény homloksíkjára merőleges is, de ebben az esetben a minimális szekrényszélesség 58-60 cm.

A rudazatot a mélységre való te­kintettel lehet fixre vagy kihúzhatóra tervezni, ehhez a kereskedelem­ben kaphatók különböző vasalatok és rudazat. A szekrények homlokfe­lületének kiképzésére is számtalan lehetőség kínálkozik a szekrényele­meket gyártó cégek választékának megfelelően. Az ipar és a kereskedelem manapság e tekintetben igen felkészült a várható építtetői igé­nyek kielégítésére, hiszen az üzle­tekben

• sima, laminált felületű,
• natúr sima vagy lamellás fa,
• textilbetétes,
• tükrös felületű nyíló-, harmo­nika- vagy tolóajtók stb.

állnak rendelkezésre.

Már a tervezés során ajánlatos ki­választani azt a szekrényféleséget, amelynek paramétereire a szekrény méreteit meghatározzák. Ez elejét veheti annak a kellemetlenségnek, hogy a tényleges beépítés alkalmá­val a kereskedelemben kapható mé­retű elemeken kívül – amennyiben a gyártó nem készít a méretválaszté­kon felüli elemeket – barkácsolással kelljen az esetleges kiegészítéseket elkészíteni.

A szekrények ilyen, szobában való elhelyezése során ajánlatos a tárolá­si igényen felül a szekrényfelületbe más funkciót is betervezni:

• szabad, polcos felületet,
• üvegezett ajtós elemet világítás­sal, könyv, kisplasztika, kép, tv stb.

elhelyezésének lehetőségével.

A hálószobákon kívüli ruhatárolásra a tervezők általában azt a lakáson belüli közlekedőt szokták felhasz­nálni, amely az ún. intim belső for­galmat bonyolítja le a hálószobák, fürdő, WC között. Ennek a közlekedőnek a helyes tagolása és mérete­zése lehetőséget adhat beépített szekrények elhelyezésére. Az ilyen tárolóhelyek kiképzése, jellege más, mint az előzőekben említett háló­szobai szekrényeké, noha anyagaik és szerkezeti elemeik azonosak le­hetnek.

A gardrób

A főzésen kívül a házimunkák másik jelentős területe a ruhaneműk rendben tartása és tárolása, amire a következő lehetőségek kínálkoznak:

• mobil ruhásszekrényben (szek­rénysorban);
• ruhatárolóban (gardrób);
• öltözőben.

A hazai bútortípusok szűk válasz­tékának némileg ellentmondva majd­nem mindegyik szekrénysorban van ruhatárolási lehetőség, a fiókoktól kezdve a kis és nagy ajtós szekrénye­kig. Ezeket általában a lakótérben és a hálókban helyezik el.

A legpraktikusabb a külön ruha­tároló helyiség (járható szekrény), ahol egy helyiségben, akár a falat is körülpolcozva, a család ruhakészle­tének 98%-a is tárolható. Ruhatá­rolóként egy igénytelenebb, ablak nélküli tér is megfelel, de az lénye­ges, hogy a középpontban legyen (a könnyű elérhetőség miatt).

A ru­határoló helyiség szellőzését minden­képpen meg kell oldani, lehetőleg úgy, hogy a légcsere kevés szennye­ződéssel járjon, ami úgy lehetséges, hogy a kiszellőzést valahol felül, a lakás valamelyik nagyobb és tiszta légterű helyiségéből oldjuk meg. Kapcsolódhat előtérből vagy közle­kedőből, alternatívaként a hálószo­ba vagy a vasalótér is szóba jöhet. Az öltöző a ruhatárolóhoz hasonló, de szűkebb tárolási funkcióval, viszont elfér benne a háziasszony toalett­asztala tükörrel, polccal és egy ülő­alkalmatossággal.

Erre többféle megoldás kínálkozik:

• a tárolás helye a hálószoba és a fürdőszoba közé kerül;
• a tárolási lehetőség a hálószo­bából nyílik;
• a tárolóhely csak a fürdőszobá­ból közelíthető meg.

Mindegyik változatnak vannak előnyei és hátrányai; hogy ki milyen elrendezést választ, sok összetevő függvénye. Ezek a tárolóhelyek, a jár­ható szekrények, többfajta funkcióval is tervezhetők, lehetnek csak ruha­tárolók, de lehetnek ezenfelül öltözők is. Tagolásuk és belső kiképzé­sük a legváltozatosabban alakulhat, így tervezhetők zárt térbe, de lehet­nek kürtös szellőzésűek vagy abla­kosak is az igényeknek megfelelően.

A járható szekrényekben a ruhá­kat szabadon, polcokon, fiókokban vagy rudazaton helyezik el, így a ter­vezéskor fokozott gondot kell fordí­tani a pormentességre és a molylepkék elleni védelemre.

A védekezésnek több módja is lehetséges a helyisé­gen belül, így megoldást ad:

• a függöny,
• a műanyag harmonikaajtó,
• a felsőruhák elhelyezése por­védő zsákokban,
• a polcok felszerelése könnyű bil­lenőajtókkal.

Cipőknek 35 cm mély és 50 cm magas rész kell, hogy a férfi, illetve a női magas szárú cipők is elférjenek. Érdemes egy szekrény minden di­menzióját kihasználni. Ennek meg­felelően egy 60 cm mély szekrénybe helyezhetünk 35-40 cm mély pol­cot, így a maradék 20 cm-en öveket, nyakkendőket, sálakat vagy egyéb kiegészítőket tárolhatunk.

Ha tehetjük, a világítást úgy he­lyezzük el, hogy a lehető legegyen­letesebben kapják a ruhák a fényt, és a világítótest jó színvisszaadású legyen. Érdemes a szekrénybe illatosító olajat, szappant vagy levendulát he­lyezni. Az építészeti kiképzésen felül, amely a falak, a padlóburkolatok, a nyílászáró szerkezetek és színek megválasztásából áll, gondolni kell a jó megvilágítás megtervezésére és kiépítésére is. Az esetleges fűtés be­tervezése az adott alaprajzi elrende­zés függvénye.

Ajánlott méretek:

• alapterület: min. 2,00 m²;
• oldalméret: min. 0,80 m;
• hosszméret: min. 1,40 m.

Az öltözőt 4,00 m²-ig nem kell kü­lön szellőztetni, elég, ha a kapcsolt térrel alul-fölül 100-100 cm² kereszt­metszetben szellőzőráccsal kapcsol­juk össze. Ha az öltöző alapterülete a 6,00 m²-t meghaladja, fűthető, és ablaka van, lakószobának minősül!

A vasalás helye családonként vál­tozik. A következők jöhetnek szóba:

• az ún. háztartási szoba;
• konyha;
• étkező;
• fürdő;
• az esetleges kondicionálószoba;
• külön erre a célra létesített he­lyiség.

Mérete, ül. helyigénye ugyancsak a használat módjától függ. Ha az ágynemű mosását, vasalását otthon végzik, akkor a helyigény nagyobb, vasalóasztal vagy vasalóállvány szük­séges.

Külön vasalóhelyiség csak nagyobb lakásoknál indokolt. A mosás általában a fürdőszobá­ban elhelyezett mosógéppel oldható meg úgy, hogy az előkészítés (áztatás) a fürdőszoba kádjában és mos­dójában legyen végezhető. Mérete­zését, ül. helyigényét a fürdő- vagy külön mosóhelyiség tervezésekor kell figyelembe venni. A szárítás he­lye a fürdőszoba vagy a külön szárí­tótér. Kiváló és gazdaságos ehhez a családi házak szellőztetett és por­mentes padlástere, sőt nyáron a hát­só kertje is.

A hálószoba általában éjszakai pihe­nésre, alvásra szolgál, ám a kizáró­lag ilyen célra szánt helyiség lehetővé teszi a főfunkció tökéletes biztosí­tását. A természetes fény itt másodlagos, mert a család, a lakás felnőtt tulaj­donosai csak alvás idejére veszik igénybe. A fekvőbútor – legyen az francia- vagy normál ágy – elhelye­zése azonban fokozott körültekintést igényel. Lényeges, hogy az ágyat ablak alá soha ne tegyük, a beeső reg­geli természetes fény ne az ágy fej­részére irányuljon, egyszersmind kerüljük a fekhely belső válaszfal -más szobával határos helyiség -mellé helyezését is.

A modern házakban a ruhákat és az ágyneműt beépített szekrények­ben vagy külön gardróbhelyiségben tárolják. A lakások hálószobáinak számát, típusait, ill. megoldásuk módját a család létszám összetételé­től függően kell megtervezni. A há­lószobák – beleértve a gyerekszobát is – a lakásterület 40-50%-át teszik ki, tehát területgazdálkodási szempont­ból is mértékadónak tekinthetők.

A hálószoba az éjszakai pihenés he­lye, a lakás intim része

Elrendezése egyszerűbb a nappaliénál, mert csak a fekvőhelyet (ágyneműtároló­val), esetleg ruhatároló szekrényt kell elhelyezni benne. Egy tágasabb hálószoba az éjszakai pihenésen kí­vül egyéb foglalatosság helyszíne is lehet (pl. olvasás, tévézés, rádiózás, esetleg időszakos munka, tanulás stb.).

A hálószoba bútorozásakor figye­lembe kell venni a minimális közle­kedési sávot vagy űrszelvényt – álta­lában 60 cm – mind középütt, mind a falak mentén. A hálószoba mére­tét és területét úgy kell meghatároz­ni, hogy abban legfeljebb két sze­mély számára legyen elhelyezhető fekvőhely. Érdemes inkább kisebb alapterületű hálókat tervezni, mint fiú- és lánygyermek számára egy kö­zös nagyobbat.

A hálószoba tervezé­séhez az is hozzátartozik, hogy a tervezővel tudassuk:

• közvetlen fürdőszoba-kapcsolat szükséges-e;
• a szülői hálóban két egy- vagy egy kétszemélyes (francia)ágy le­gyen-e;
• a szülők külön-külön hálót kí­vánnak-e.

A hálószobák legkisebb alapterü­lete a következő:

• egyszemélyes: 6,00 m²;
• kétszemélyes (szülői): 12,00 m².

A szülői háló optimális alapterülete azonban 14,00-16,00 m², sőt a ket­tős ágy és a körülötte lévő közlekedő­területek, éjjeliszekrények, valamint az ajtó nyitási űrszelvénye, az ágy­nemű- és ruhatárolók (szekrények) helyigénye miatt még a 16,00 m² is kevés lehet.

Az ágyak elhelyezése és a belma­gasság összefüggése azonos a háló­fülkénél ismertetettekkel. A termé­szetes megvilágítás és a szellőztetés lehetőségét közvetlenül biztosítani kell. A tetőtéri helyiség 6,00 m²-es minimális alapterületi előírását a hasznos alapterülettel (1,90 m-nél nagyobb belmagasságú rész) kell teljesíteni; ennél a teljes terület lé­nyegesen nagyobb lehet.

A bútorozás

Talán ezt a szobát a legnehezebb meg­tervezni, mert több funkciónak is ele­get kell tennie, hiszen itt nemcsak aludni fogunk, hanem olvasni vagy akár dolgozni is. A hálószoba mégis a nyugalom szi­gete, a pihenés és feltöltődés színte­re, fontos, hogy jó érzéssel kezdjük és zárjuk napjainkat. Ennek megfe­lelően arra kell törekednünk, hogy a háló valóban segítse pihenésünket. Kezdjük a legfontosabbal, a meg­felelő ágy beszerzésével.

Akkor vá­lasztottunk jól, ha kényelmes, de nem túl puha ágy mellett döntöt­tünk. Ezenkívül már csak hely és íz­lés kérdése, hogy hatalmas balda­chinos ágyban, egyszerűben vagy díszítettben, egyszemélyesben vagy duplában, keretesben vagy keret nélküliben érezzük-e jól magunkat. Sőt egyre divatosabb – és nemcsak a fiatalok körében – a lábak nélküli, csak egyszerűen a földre helyezett matrac. Ha alá fakeret is kerül, ugyan­olyan nyugodt lehet az álmunk, mint „lábas” társaikon. Ha kicsi a hely, válasszunk kinyit­ható kanapét vagy olyan ágyat, amelyiknek aljában fiók segíti a tá­rolást.

Galéria kialakítása

Ha a lakás belmagassága megen­gedi, a galéria is helytakarékos és ötletes megoldás. A galéria alatti rész például alkalmas egy kis dolgozórész kialakítására, íróasztallal, számítógép­pel, könyvespolccal. Feltétlenül kerüljön az ágy köze­lébe valamilyen szekrényke, amelyen berendezhetjük a magunk kis „szentélyét”. Az éjjeli lámpán kívül órát, virágot, könyveket, gyertyát, füstölőt, képeket tarthatunk rajta.

Sötétítés

Célszerű a függönyön kívül söté­títőt is használni, amely lehet redőny, sötétítőfüggöny vagy reluxa. Termé­szetesen ügyelnünk kell, hogy a színek mindenképpen összhangban legyenek. A beépített szekrényekkel is sok helyhez juthatunk. Ha kevés ruha­tárolónk van, praktikus kiegészítő­nek bizonyulhat egy úgynevezett „szobainas” is. A szükséges szekrényeket, ha nincs gardróbunk, számtalan módon dí­szíthetjük, akár házilag is. Dolgoz­hatunk üveggel, náddal, textillel, tü­körrel, de színes festékkel is csodákat lehet művelni egy régi bútordarabbal.

Ha tükröket helyezünk el a fala­kon, ügyeljünk arra, hogy az ablak ne tükröződjön benne, mert ez pi­henésünket zavarhatja. Kényelmünket szolgálhatja egy pi­pereasztal vagy egy kényelmes fotel, de egy hanyagul a földre vetett pár­na is hangulatos díszítőeleme lehet a szobának, és szőnyegekkel is me­legebbé varázsolhatjuk környeze­tünket.

Kényelem, pihenés

Életünk harmadát-negyedét ágyban töltjük, mély békében, nyugalom­ban, vagy az álmok ösvényein járva. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy milyen funkciókat helye­zünk a hálószobába. A magazinok gyerekszobáiban a gyerekek a földön üldögélve fegyelmezetten játszogat­nak, íróasztalok állnak a hátuk mö­gött, és a háttérben ott láthatók az ágyak is, praktikus, összecsukható sezlonok, fotelágyak, emeletes ágyak, szépen elpakolva az ágynemű, csak néhány keresetlen őszinteséggel oda­vetett mackó van rajtuk.

Ez a hozzá­állás vagy szemlélet valószínűleg a lakásban való lakásból ered. Az egyik alapvetés, hogy a lakás (az összes szoba) egyenlő hőfokon funkcionál, a másik, hogy az élettér véges, általában nagyon is szűk, behatárolt. Kell, hogy a lakónak lehetősége le­gyen az elvonulásra, a saját dolgai elkülönítésére, a szeparációra, ami éppen az összezsúfoltság miatt elen­gedhetetlen.

A hálószobához tartozhat fürdő­szoba (többhöz is tartozhat egy), és menet közben, útban az ágy és mos­dó között át kell tudni öltözni, leg­jobb, ha a gardróbban. A fűtés jelen­tősége abban áll, hogy aludni nem azon a hőmérsékleten szoktak az emberek, amelyen fürödni, átöltözni vagy akár csak hosszan tartózkodni szeretnek. A háló lehet 17 °C-os, jó szellőzéssel, míg a gardrób és a für­dő jó, ha legalább 22 °C-os.

Ha tető­ablak épül, a csillagok közvetlenül az ágyból csodálhatók. Ha a besötétítés a több vagy a túl nagy ablak miatt körülményes, nagyon jó meg­oldás a baldachin valami jó súlyos, sűrűn szőtt kárpitból, vászonból vagy más drapériából. Ha gondos munka, gazdag kialakítással igazán szép és hangulatmeghatározó is le­het.

Hálószobához szívesen terveznek franciaerkélyt vagy parányi teraszt részint az ágynemű kiszellőztetéséhez, napoztatásához, részint pedig amiatt, hogy – ha érdemes kinézni, belátni viszont nem lehet – az ágy­ból csak alacsony parapetű ablakon vagy parapet nélküli ajtón lehet ki­látni. Jó, ha a kezelhetőség miatt az ablak az ágyhoz közel kerül. Régi építésű házakban látható, és remek megoldás az ágy oldala melletti ki­csi ablak, amelyen át közvetlenül friss levegő jut az alváshoz, és a fel­ébredő felülve rögtön látja és érzi, milyen nap vár rá felkelés után.

Hálószobák helye

Legjobb, ha a hálószobák a felső szinten vannak, mert ott nyugodtan lehet nyitott ablaknál aludni, nem kell félni vagy váratlan látogatótól tartani. A szülők hálószobája ké­nyelmi szempontok alapján sokszor a földszintre kerül.

A hálófülke

Kisebb alapterületű lakások hálófül­kéje, területgazdálkodási meggondo­lásokból, a nappalihoz kapcsolható. Esetenként dolgozószobával vagy dol­gozótérrel is érintkezhet, de ez ke­vésbé jellemző. A hálófülke lakószobához kapcsolá­sának feltétele az, hogy a két helyiség közötti határfalnak legalább a fele szabad falnyílás legyen, amely ter­mészetesen függönnyel elválasztható. A hálófülke legkisebb alapterülete 4,00 m²; ezen túl igény szerinti. Egy vagy két fekvőhely – legalább két ol­dalról körüljárhatóan – elhelyezhető kell legyen benne.

A hálófülke a következő feltételek kielégítése esetén kapcsolható a la­kószobához:

• ha nincs közvetlen szellőzést és természetes megvilágítást biz­tosító ablaka, akkor legfeljebb 6,00 m² alapterületű lehet;
• ha az előző eset áll fenn, akkor a nappali természetes fénnyel be­világított felületeit a hálófülke alapterületét is beszámítva kell meghatározni;
• ha a hálófülke időszakosan, pl. tolható ajtóval, önálló légterű helyiséggé alakítható, akkor gon­doskodni kell a természetes meg­világításról és szellőztetésről.

A hálófülke legkisebb falmérete 2,05 m, belmagassága tetőzáradék­ban való elhelyezés esetén átlago­san 2,20-2,50 m lehet. Ferde tetőfö­dém esetén a legkisebb falmagasság 1,20 m, egy fekvőhely elhelyezéséhez (párhuzamosan vagy merőlegesen).

A hálófülke szélessége a bútoroz-hatóság miatt:

• kétoldalt egy-egy fekvőhely ese­tén minimum 2,40 m;
• kettős (francia)ágy esetén mini­mum 2,80 m legyen.

Bútorozhatóság

A hálófülkében a főfunkciót betöltő fekvőhelyen kívül kisszekrény elhe­lyezését személyenként mindenkép­pen ajánljuk. A helyiség szabad fal­felületén viszont a gardróbszekrény egy-egy eleme vagy teljes szekrény­sor elhelyezhető, az adottságok és a lehetőségek függvényében.

Fekvőhelyek

A ma élő lakosság nagy hányada ge­rincproblémákkal küzd, és sajnos már a fiatalok között is sokan ébrednek hát- vagy derékfájással. Felmerül te­hát a kérdés, milyen legyen egy ágy ahhoz, hogy egészséges és jó fekvést biztosítson.

Túl puha fekhely hátrányai

Az ágyak kialakításakor a testsúly eloszlását és a helyes testtartás bizto­sítását kell mindenekelőtt figyelem­be venni. Túl puha fekhely esetén a test nehezebb része, a medence túl mélyre süllyed, a gerincoszlopot hajlott helyzetbe hozza, és deréktáji fájdalmakat okoz. De nem szabad az ágynak olyan keménynek sem lennie, hogy emiatt rosszul aludjunk rajta. A kényelmetlenség mellett ká­ros hatása is lehet, mert a medence­csont és a hát nem az alaknak meg­felelően süllyed be. A váll és a kar elzsibbad, a nyak megfájdul. Rugal­mas felületen viszont az ágy a test­formához igazodik, egyenletesen támaszt alá, így a gerincoszlop a ter­mészetes alakot veszi fel. A párnázat akkor biztosít komfortérzetet, ha felszíne a testet lágyan körülöleli, miközben a belseje felé növekvő ru­galmas erővel meg is támasztja.

Fekvőbútorok szempontjai

A kárpitozott bútorokkal szemben támasztott fiziológiai követelmények közül az egyik legfontosabb, hogy hőszigetelő képességük megfelelő legyen. A másik fontos követelmény a légáteresztő képesség. Fekvőbúto­rok borítására csak azok a bevona­tok alkalmasak, amelyeknek jó lég-áteresztésük van. Hasonlóan fontos a vízgőzáteresztés és a vízgőzfelvétel is. Az ember bőre folyamatosan nedves­séget ad le, ennek egy része beszívódik a környező anyagokba, másik része pedig elpárolog. A hagyomá­nyos, régi típusú párnázatok, ame­lyeknek textilbevonatuk volt, lehe­tővé tették a nedvességleadás mindkét formáját. Az újabb párnázatoknál, elsősorban a PUR-haboknál a szer­vezet viszont képtelen a vízleadásra kellemetlen izzadás nélkül.

Matrac helyes megválasztása

Vásárláskor ezért nem mindegy, milyen ágyat, illetve matracot vá­lasztunk. A legelterjedtebb konst­rukció a farugós tartószerkezet és hab­matrac. A matracot keresztirányú farugók (rugós lécek) tartják, me­lyek enyhe görbülettel készülnek, így a tartószerkezet mintegy hídként működik. Az alvó ember mozgását fel tudja venni, ideális flexibilis alá­támasztást nyújt. A habmatraccal szemben alapvető követelmény, hogy először enyhén besüppedjen, majd erőteljes alátámasztást bizto­sítson, továbbá az, hogy keménységérzet ne alakuljon ki, és ne legyen átülés (ne érezzük a tartószerkezetet).

Mind a PUR-alapú, mind a latex-matracok teljesítik ezt a feltételt: prog­resszív alátámasztást biztosítanak. Mindkét esetben gyakran készülnek többrétegű kivitelben – ezáltal növel­hető a matrac rugalmassága. A kam­rák kialakításának további előnye az átszellőzés biztosítása. A jó matracot mindkét oldalról párnázzák: külön téli és nyári felületeket alakítanak ki.

A megfelelő tartószerkezet ugyan­olyan fontos, mint a jó matrac

Lé­ces tartószerkezettel rendelkeznek az úgynevezett „bioágyak”, melyek ki­zárólag természetes anyagokból ké­szülnek. Fontos az elektromos és mágneses mezők emberi pihenésre gyakorolt hatása, ezért igyekeznek ki­szűrni minden ilyen tényezőt. A gyár­tás főleg kézi munkára épül. Az egy­soros léces tartószerkezetben a léceket jutaszalag fogja össze, a dupla lécsoros tartószerkezet kétoldalas lamel­laszalagból áll, közöttük pedig há­rom- vagy többrugós natúr kaucsuk alátámasztás van.

Ez a szerkezet ide­ális alátámasztást nyújt fekvő hely­zetben. Ugyanolyan „mozgékony”, mint a gerinc: ahol terhelik, ott en­ged, mindenütt alátámaszt, ahol ortopédiailag szükséges, ezáltal bizto­sítva az optimális nyomáseloszlást. Kiváló flexibilis tulajdonságai miatt elegendő rá egy vékony matrac, amely könnyen kezelhető és szellőz­tethető.

A konyha a lakás egyik másodlagos funkciót betöltő helyisége, amely ak­kor tekinthető ideálisnak a használók számára, ha alkalmas a szükséges munkafolyamat elvégzéséhez, és ben­ne az étkezés is lebonyolítható.

A főzőkonyhában csak az ételek elké­szítése lehetséges, míg az étkezőkony­hában a főzés és a család étkezése egyaránt kényelmesen megoldható. A korszerű konyhaszekrények alsó sorába a mosó- és mosogatógépet is beépítik. Igényes lakásokban ez már alapvető követelmény ugyanúgy, mint a szagelszívás és a munkafázi­sok helyének árnyékmentes megvi­lágítása. Az árnyékmentes megvilá­gítás többpontos vagy halogénizzós lámpákkal érhető el, de a mosogató és a tűzhely fénycsöves megvilágítá­sa is kiváló szolgálatot tesz, mely ál­tal az esti házimunka jóval kelleme­sebbé tehető.

A konyha az élelem előkészítésén túl főként a főzést szolgálja, de a mosogatás és étkezés mellett sok esetben a háztartási munkák közül pl. a mosást, a vasalást és a varrást is itt végzik. Ezeket már a tervezés fá­zisában szem előtt kell tartani. A konyhában a területhez és a munkafolyamathoz három munkahely ­csoportot kell figyelembe venni: az előkészítési, a főzési, valamint a mo­sogatási és edénytároló helyet.

Előkészítés

Az előkészítéshez megfelelően mé­retezett munkafelület és tárolóhely szükséges. A tárolóhely a munkafe­lület fölött és alatt, fiókokban he­lyezkedik el.

Főzőhely

A főzőhely a tűzhely, amely kapcso­lódik az előkészítési munkafelület­hez, és még jobb, ha tálaló munka­felület is kapcsolódik hozzá.

Tisztítóhely

A tisztítóhely a munkatér második része, amely magában foglalja az egy- vagy kétmedencés mosogatót, természetesen meleg vízzel ellátva. A három munkafázis a helyesen tervezett konyhában elkülönítve vé­gezhető aszerint, ahogy a folyamat ezt megkívánja.

A konyha alaprajzi elrendezése többféle lehet:

• egysoros;
• kétsoros (párhuzamos);
• sarok (L alakú);
• patkó (U alakú).

A főzőhelyiségek a lakás területé­nek arányában és az étkezés helyének meghatározása alapján különböző (főzőkonyha, étkezőkonyha, teakony­ha és főzőszekrény) nagyságúak. A főzőkonyha biztosítja a teljes konyhafunkció ellátását, területe 4,00-6,00 m², természetes megvilá­gítással és szellőzővel rendelkezik. Ülőalkalmatosság csak az esetleges előkészítő munkához van; az étke­zés a térben kapcsolt étkezőben vagy a nappaliban lehetséges; a kapcso­latot ajtó vagy átadóablak jelenti.

Az étkezőkonyha olyan lakásokban megfelelő, ahol a konyhai főzési mun­kákon túl a család étkezése is itt zaj­lik. Ez manapság már egyre kevésbé kedvelt, csak kisebb alapterületű la­kásoknál tervezik, mert vendégek étkeztetésére a főző munkatér nem ideális terület (szag, látvány). Bútorozásához az étkezőrész miatt az egyoldali vagy sarokszekrénysor jöhet számításba.

Az étkezőkonyha méretjellemzői:

• alapterület beépített berendezés­sel min. 6,00 m², de inkább na­gyobb;
• Legkisebb alaprajzi méret:
• egyoldali szekrény + falra for­dított asztal esetén 2,20 m;
• szabadon elhelyezett étkező­asztal + szekrénysor esetén 2,80 m.

A teakonyha a kisebb alapterületű lakások főzőhelyisége.

Jellemzői a következők:

• alapterület: min. 2,00 m²; max. 4,00 m²;
• legkisebb mérete: 1,45 m;
• természetes megvilágítás és sza­badba nyíló ablakfelület:
• gáztűzhely esetén kötelező;
• elektromos üzemű tűzhely ese­tén csak szellőzés is elegendő.

Főzőszekrény egyszobás lakásoknál létesíthető. A főzőhely csak elektro­mos üzemű lehet, gázüzemű szigo­rúan tilos. Előszobára vagy közleke­dőre nyitható, de külön szellőztetés szükséges.

Jellemzői a következők:

• alapterület: 0,60-2,00 m²;
• legkisebb alaprajzi mérete: 0,60 m.

A főzőszekrény a kapcsolt tértől függönnyel, ajtóval, esetleg redőnnyel is elválasztható, az előtte lévő te­rület (előszoba) mérete olyan legyen, hogy a külön közlekedési sáv szaba­don maradjon.

A konyhákkal kapcsolatban általá­nosságban szükségesnek tartjuk meg­jegyezni a következőket:

• gázüzemű tűzhely esetén szabad­ba nyíló ablaknak kell lennie;
• gázüzemű tűzhelynél teljesít­ményarányos konyhai légtérfo­gat szükséges;
• ha a konyha csak a lakótérből nyílik, akkor abban gázüzemű tűzhely nem használható;
• a főzőhelyiség szabad falnyílás­sal csak étkezőre nyílhat, ezt ne­vezik étkező- vagy lakókony­hának;
• háztartási hűtőgép elhelyezhe­tő legyen benne, – kivéve a teakonyhát és a főzőszekrényt.

A szép konyha

A konyha a lakás szíve, az egyik leg­gyakrabban használt helyiség. Szeren­csés esetben – ha elég nagy méretű – ez az a hely, ahol a család és a ven­dégek összegyűlnek enni, beszélgetni. A család életmódjáról a legtöbbet a konyha árul el. Főzési és étkezési szokásaink – valamint anyagi lehe­tőségeink – határozzák meg, hogy milyen típusú konyhát – teakony­hát, főzőkonyhát, reggelizőpultos konyhát, „olaszos” nagykonyhát vagy amerikai konyhát választunk.

Ügyelni kell a technológia sorrend­jének kialakítására:

Tárolás, hűtés, tisztítás, főzés, tálalás. Fontos, hogy konyhánk célszerű beosztású le­gyen. Figyeljünk arra, hogy a mun­kafázisoknak mindig megfelelő pultfelület jusson, és tárgyaink is el­férjenek.

Ha a munkafelület a tűzhely és a mosogató között van, kevesebb étel kerül a padlóra. A tűzhely mindkét oldalán tartsunk 60 cm távolságot, a mosogató és a tűzhely között pedig legalább 80 cm-t. Egy reggelizőpult munkafelület és asztal is lehet egyben. Egyre divatosabbak a beépíthető konyhai gépek, de helyük megvá­lasztásakor kevesen figyelnek az esz­tétikum mellett az ergonómiai és biztonsági szempontokra.

Főzéshez használt eszközök elhelyezése

Azokat a bútorelemeket, amelyek­ben a főzéshez használt konyhaesz­közöket tároljuk, a tűzhely közelébe helyezzük. Mindennap használt edé­nyeinket, kisgépeinket tegyük könnyen elérhető helyre, de akár sza­bad polcokra is kirakhatjuk, hiszen sok felesleges ajtónyitogatástól kí­méljük meg magunkat, és barátsá­gosabbá tesszük konyhánkat.

A kis alapterületű konyhák tága­sabbnak tűnnek, ha nyitott tároló­kat használunk. Vigyázat, ez a meg­oldás csak akkor mutat szépen, ha mindig rendet tartunk a tárgyaink között! Ha sok edényünk, konyhai eszközünk van, fali polcokon és -szek­rényekben, esetleg alsó fiókokban oldhatjuk meg a tárolást. Megfelelő világítással hangsúlyoz­hatjuk a konyha bizonyos részeit, esetleg néhány tárgyat; megvilágít­hatjuk a munkafelületet, de kellemes hangulatot is teremthetünk a vacso­rához. Szép látvány, ha a főzéshez szük­séges fűszernövényeket mi magunk termesztjük az ablakban. A mosoga­tót is elhelyezhetjük az ablak alá, így jobb kedvvel fogunk az edények tisztításához.

Trendek az ezredfordulón és utána

Milyen legyen egy konyha? Nyitott vagy zárt, kapcsolódjon-e a lakótér­hez, esetleg álljon teljesen függet­lenül tőle? Tervezzük az étkezővel együtt, vagy attól is legalább egy aj­tó válassza el? Számtalan megvála­szolandó kérdés a konyha kapcsán, pedig ezek csupán az elhelyezésére vonatkoznak. De sorolhatók továb­biak is, például, ami a berendezését, a gépesítését és a színvilágát illeti.

Végül is a rendelkezésre álló hely, az igények, az ízlés, a pénztárca döntik el, hogy milyen összkép alakul ki ebben a helyiségben. Eszmefuttatá­sunk nem funkcionális megoldások­ról, gépekről vagy egyéb hasznos szempontokról szól, hanem kony­hastílusokról, azaz elsősorban a lát­ványról, kicsit körbejárva, milyen is a divat az új évezred küszöbén.

Elmondható, hogy nincs kizáróla­gossága egyetlen stílusnak sem. Min­dent szabad, ami tetszik: lehet vok­solni a barátságos country vagy a hűvösen elegáns, ún. cool-design mel­lett, hogy csak a két végletet említ­sük. Kezdjük ez utóbbival, annál is inkább, mert ez a „stílus” csupán az utóbbi években jelentkezett, ám nép­szerűsége rohamosan nő.

Fém és üveg

Az ilyen konyhák jellemzője, hogy -ezt a két anyagot állítva a közép­pontba – minimális eszközökkel érnek el maximális komfortot. A funkció­ra helyezik a hangsúlyt, lemonda­nak minden díszről. Aszketikusak, puritánok és monokrómok, szinte élettelenek, olykor a nagyüzemi kony­hákra emlékeztetnek. Ezért jut nagy jelentőséghez tulajdonosuk stílusa, amely életet lehelhet beléjük is. A jól választott kiegészítők – falra akaszt­ható sínek, rajtuk szép konyhai esz­közök -, a személyes használati tár­gyak tompítják a hűvös hatást.

Fabútorok

Az ezredvéget uraló fém és üveg mel­lett a fa kezd ismét divatba jönni. Nemcsak a már említett country stí­lusú konyháknál, hanem a modern berendezéseknél is. Elsősorban a sötétebb fák, a gesztenye és a wenge a kedveltek, ám egyre népszerűbb a cseresznye és a tölgy is. A frontok, sőt a burkolatként értelmezhető falipanelek is ugyanabból a fából vagy a fára megtévesztésig emlékez­tető anyagból készülnek.

A fa kiegé­szítéseként itt is feltűnnek a már említett népszerű anyagok: az ajtó­kon az üveg, a munkalapok körül, azok lezárásaként az alumíniumlécek, a bútorok alján pedig a szinte filig­rán fémlábak. A konyhai fabútorokhoz sorolha­tó a skandináv bútor, a skandináv atmoszféra (melyre külön fejezetrész­ben térünk ki).

A country

A méhviaszolt, súrolt vagy világos színre festett fafelületek, finom vo­nalak jellemzik. A berendezéshez választhatók átalakított régi darabok vagy ezek stílusában készült újak. E stílus meghatározói az átgondolt és díszítőfunkcióval is bíró részletek, mint a kazettás frontok, tányér- és üvegtartó fakkok, fonott kosárkák. A mosogatók gyakran kerámiából ké­szülnek, formájuk olykor nagyanyáink mosogató táljára emlékeztet.

A be­épített elemek mellett jól érvénye­sülnek az önálló darabok, a kreden­cek és tálalók, illetve a miliőbe illő étkezőasztalok és székek. A vidékies, egyszerű hangulat ne tévesszen meg senkit, nagy jelentősége van itt a technikának és a komfortnak: ezek­nél a konyháknál tűntek fel először például azok a süllyesztett főzőlapok, amelyek megkönnyítették a tűzhely melletti munkát.

Fa a konyhában

A fabútorok, a faanyagok egyéb kony­hai alkalmazása az utóbbi években egyre megnőtt, legyen szó akár pa­dozatról vagy mennyezetről, esetleg a konyha munkapultjáról stb. Pedig a fa betervezésekor az esztétikum mint tényező jó, ha másodlagos sze­repet kap a funkció mögött.

Ahol a konyha rendszeresen nagy főzések színhelye, ott semmiképpen nem javasolom a tömör fapadlót. A levegő páratartalmának állandó változása még az első osztályú par­kettát is megrepesztheti, és ez ellen nem védenek a különböző felület­kezelő szerek. A többrétegű, termé­szetes fapadlók – melyeknél kemény­fa színfelülettel látják el a fenyő szalagparkettát – jobban elviselik a párát. De a burkolat szélein és a burkolatváltásoknál ebben az eset­ben is ügyelni kell arra, hogy az anyag minimális mozgásához, a tágulás­hoz és a zsugorodáshoz megfelelő rések maradjanak. A 6-8 mm vastag szalagparketták újracsiszolhatóak és lakkozhatok. Az ennél vékonyabbak gyári felületkezeléssel kerülnek for­galomba, ezek nem csiszolhatok, és a csöpögő vizet sem kedvelik, vi­szont a nedves levegő nem árt nekik.

Fa munkalapok

Aki hatásában fa munkalapot sze­retne, annak legcélszerűbb a laminált, fautánzatú pult, amely karbantartást nem igényel, jó hő- és kopásállóságú. A valódi fapultokat magas gyanta­tartalmú táblásított vörösfenyőből vagy gőzölt bükkből készítik. Ártal­matlan olajjal engedik be a felületü­ket, amelyet a kopást előidéző és az oldó hatású vegyszerek miatt rend­szeresen gondozni kell, de utólag lakkozni nem lehet. Ha egyedileg készítjük, akkor nagy kopásállóságú, vizes alapú parkettalakkot haszná­lunk; ez nemcsak a vízzel, hanem a mechanikai behatásokkal szemben is ellenállóvá teszi.

Tervezési tanácsok

A konyha tervezése, kivitelezése során meg kell oldani a tárolás, az előké­szítés, az összeállítás, a főzés, a sütés, a tálalás műveleteit, majd a mosoga­tást, az edénytárolást. Tapasztalatok alapján megfelelő, ha a műveletek sorrendjében alakítjuk ki a bútorok elhelyezését. így a főzési idő, ponto­sabban az ételkészítésre és a hozzá kapcsolódó műveletekre felhasznált idő 25-30%-kal is csökkenthető.

A konyhabútor magassági méretei­nek megállapításakor nem mindegy, hogy 150 cm vagy 175 cm magas a konyhában tevékenykedő. A bútortest lábazatának magasságával változtat­ható a munkaasztal (munkalap, mo­sogató, előkészítő stb.) magassága, amely a padozattól mérve általában 85 cm. A lábazatnak minimum 10 cm magasnak és 5 cm-rel visszaállónak kell lennie, hogy a pult előtt álló személy lábfeje kényelmesen elférjen.

A felső polcok, szekrények magas­sága 170-190 cm, hogy álló helyzetből elérhetők legyenek. A legalsó polc 15 cm-re legyen a padló síkja felett. A felső szekrények alsó éle és a munkaasztal lapja között 45 cm tá­volság szükséges, hogy ne verjük be a fejünket, ha föléje hajolva dolgo­zunk. A kényelmes munkaműveletek­hez az egyes bútorok közötti hely­igényre is gondolni kell.

Tűzhely

A tűzhely rendeltetésénél fogva nél­külözhetetlen eleme a konyhának. Fej­lődését vizsgálva (ha visszatekintünk az emberiség történetére) nagyon jól tükrözi a korok változásait, és képet kaphatunk a családoknál alkalmazott ételkészítési technológia változásáról, a technológiai műveletek közötti arányváltozásról is. Láthatjuk, hogy évszázadokon keresztül ez volt a kony­ha egyetlen berendezése. Ha a mai kínálatot és az alkalmazott berendezé­sek körét vizsgáljuk, akkor számtalan lehetőség és berendezés kínálkozik, amellyel ugyanazt az eredményt ér­hetjük el, mint a tűzhellyel.

A köztudatban markánsan él, hogy az elektromos tűzhely „lassú”, míg a gáz az igazi, a gyors. Ha végignézzük a mai kor tűzhely kínálatát, jól érzékel­hető, hogy az elektromos energiával működő készülék megfelelő edényzettel ugyanolyan „gyors” vagy „gyorsabb” tud lenni, mint a gáztűz­hely, sőt a finomabb léptékű szabályozhatóság miatt célszerűbben is használható. E kérdés rugalmas meg­oldására fejlesztették ki a gáz/elekt­romos kombinált megoldásokat is.

Konyhatechnológia

A tökéletes látványt nyújtó, funkcióját legjobban szolgáló konyha eszményi lehet, hajói is működik. A működés feltétele a jó konyhatechnológia, vagyis az ennek megfelelően terve­zett konyha. Állandóan változó és az utóbbi évtizedben jelentősen átalakult világunkban már nem kell azokat a jelmondatokat hallanunk, amelyek elhitették emberek százezreivel, hogy az emberi élethez elegendő a lakótelepi néhányszor 10 m², benne néhány m² a konyhának és étkezés­hez. Ennek jól ismert oka és felté­telrendszere volt az a torz kép, mely szerint egy társadalom étkeztetését is, hasonlóan az élet más területeihez, központosítani lehet, így felesleges vagy minimálisra csökkenthető a la­kásokban vagy a lakásokhoz kapcso­lódva az a terület, ahol az emberek, a családok az étkezésüket megszer­vezik, lebonyolítják.

Mai és várhatóan elkövetkező ko­runkban ilyen és hasonló helytelen szemlélet már nem érvényesül, mi­vel tervezői és magánemberi tapasz­talat, hogy az újonnan épülő vagy átalakított, esetleg visszaalakított la­kásokban egyre nagyobb, sok esetben központi szerep jut azoknak a terek­nek, melyeknek funkcionális célja, hogy bennük ételt-italt készítsenek, majd kényelmesen elfogyasszák, és talán, ami még ennél is fontosabb, hogy közben együtt töltsenek egy kis időt.

Ezek a tendenciák jól mintázzák azokat a Magyarországon is szoká­sos lakás- és házépítési módszereket, melyeket a korábbi évtizedekben már alkalmaztak, és kiváló életterek lét­rehozására bizonyultak megfelelőnek. Gondoljunk arra, hogy az ezekben az időszakokban épített házakhoz, lakásokhoz igen gyakran önálló bejárattal rendelkező konyhát, élel­miszer-tárolásra alkalmas helyisége­ket, valamint a konyhához közvetle­nül kapcsolódó étkezőhelyiségeket alakítottak ki. Természetesen nem fe­ledkeztek meg azokról a helyiségek­ről sem, melyekben a család ellátásá­ban segédkezők voltak megfelelően elszállásolva.

A családi házakban kialakítandó konyhatechnológia (ez magában fog­lalja az élelmiszer tárolásának, az éte­lek elkészítésének és az ételek-italok elfogyasztásának feltételrendszerét) tervezésekor kiindulási pontként min­den esetben a család életritmusát, háztartási, vallási szokásait kell meg­vizsgálni, melyek alapján az ponto­san meghatározható. Néhány szempont, melyet figye­lembe kell venni a technológia és az erre épülő építészeti, gépészeti, elektromos, belsőépítészeti stb. ter­vezéskor.

Ezek:

• Milyen ételeket, italokat és mi­lyen gyakorisággal kívánnak majd a konyhában elkészíteni?
• Ez az egyik legfontosabb szem­pont, mert különböző ételeink elkészítéséhez különböző dara­boló-, szeletelő-, keverőgépek és más-más berendezések szük­ségesek.
• Milyen módon kívánják az ételt felszolgálni, elfogyasztani?
• Az ételek készítéséhez használt nyersanyagoknak milyen az elő-készítettségi foka?
• Szándékoznak-e a konyhában a későbbiekben befőzéssel, tartó­sítással foglalkozni?
• Milyen részarányú a mirelit alap­anyagok és készételek felhasz­nálása a későbbiekben?
• Naponta hány étkezést kell majd a konyhának kiszolgálnia?
• Önálló konyhahelyiség készül-e, vagy a konyha étkezőhöz, terasz­hoz vagy más közös helyiséghez kapcsolódik?
• Csak konyha kialakítása esetén hány embert kell majd egy idő­pontban étkeztetni?
• A különálló vagy hozzá kapcso­lódó étkezőt, közös helyiséget milyen más célra kívánják hasz­nálni, és ehhez milyen beren­dezési tárgyakat kell elhelyezni a helyiségben.
• Az étkezéshez használt eszközö­ket a konyhában, ill. külön tála­lószekrényben, esetleg szekré­nyekben kell-e tárolni?
• Milyen létszámú vendégeskedés, vendégfogadás várható a család életében?
• Hányan akarnak egy időben a konyhában tartózkodni, illetve dolgozni?
• Milyen más, a család életéhez kapcsolódó funkciót kell a kony­hatérben megvalósítani (pl: gya­kori, hogy a mosógépet is a kony­habútorba építik be).
• Hol tárolják az italokat, külö­nös tekintettel a borokra?
• Milyenek az általános ergonó­miai szempontok?
• Mobilizálható legyen a konyha, vagy fix berendezésekkel kell ter­vezni (hány évig, évtizedig kí­vánják használni)?
• Milyen energiahordozók állnak rendelkezésre?

Ha felülről szemléljük a konyhát, az egyik alapszabály, hogy az útvona­lak ne keresztezzék egymást. Ezenkí­vül nagyon lényeges, hogy az előkészí­tett és az előkészítetlen, a tisztított és a tisztítatlan élelmiszer nem ke­rülhet egymás mellé, egy légtérbe a hűtőszekrényben, vagy feldolgozás során ugyanabba az edénybe. A föl­des árut nemcsak a tárolásnál, hanem az előkészítésnél is függetleníteni kell, ezért lényeges a kétmedencés mo­sogatók használata, amelyekben kü­lönválik a zöldségpucolás és az öblítés folyamata.

A konyhát teljesen tipizálni szinte sehol sem lehet, mind­össze a technológia alapműveleti sor­rendjét, s az egyéni adottságokhoz igazított néhány alapszabályt lehet figyelembe venni. A nagykonyha és a háztartási konyha tervezésénél is szempont a nyílászárók elhelyezke­dése és a helyiségkapcsolatok szer­vezése. A beépíteni kívánt konyhai készülékek esetében már az építési terven ki kell jelölni a különböző szerelvények helyét, mert a rosszul kijelölt csatlakozási pontok miatt az elemek nem tudnak a falhoz illesz­kedni. Ideális esetben az építész még a falak felhúzása előtt egyeztet a kony­ha tervezőjével.

Konyhák szag- és páraelszívása

A sütés-főzés során képződött párát és a konyhai szagokat páraelszívóval távolíthatjuk el a légtérből. Ezt sokan elhagyják, vagy nem megfelelően használják. Alapvető szempont, hogy a párát csak kivezetéssel lehet meg­felelően eltávolítani, ezért, ha csak lehet, kerüljük el az aktív szenes üzemmódot. Ne idegenkedjünk a falra szerelés helyének esetleg utó­lagos kialakításától sem, mert az a néhány órai kellemetlenség, ame­lyet a kőműves és a festő jelenléte okozhat, a későbbiek során bőven megtérül.

Méretezési szabályok

A méretezés alapszabálya, hogy a konyha légterének legalább ötszörösét kitevő elszívókapacitású készüléket vásároljunk. Nem kell vi­szont minden körülmények között a legnagyobb teljesítményű készülék megvásárlására törekedni, hiszen működtetése során az a megfelelő, ha a főzés kezdetekor azonnal be­kapcsolva kis fokozaton folyamato­san használjuk – ekkor a működési zaj is elhanyagolható -, és nagyobb fokozatra csak „baj” esetén állítjuk. A mai korszerű elszívómotorok és a jól szigetelt készülékházak majd­nem hangtalan működést garantál­nak, a zajt nagyobb fokozaton való­jában a nagy sebességgel áramló levegő okozza inkább. Ajánlatos ezért a kivezetőcsövet valamilyen vattaszerű szigetelőanyaggal körbetekerni; ez jelentősen csökkenti a zajszintet.

A tervezéskor feltétlenül vegyük figyelembe, hogy a felső szekrény alá szerelt változatnál is be kell tar­tani a főzőlaptól való legalább 650 mm-es magasságot. Ez egyrészt biz­tonsági követelmény (pl. a sütéskor véletlenül begyulladó olaj se tudjon tüzet okozni a páraelszívóban), más­részt a kényelmet szolgálja, így a hátsó főzőhelyen lévő ételt is meg tudjuk keverni, fűszerezni vagy kós­tolni.

Az olcsóbb páraelszívókban textil zsírszűrőt használnak, a drágább, komolyabb készülékekbe mosogató­gépben is elmosogatható tartós fém zsír szűrő szita van beépítve. Mind­két esetben el kell végezni a rend­szeres cserét, ül. tisztítást. A páraelszívóba épített munkahelyi megvilágítás egyszerűbb esetekben izzólámpás, a drágább berendezé­sekben halogénizzós megoldású. Mindkettő nagyon jól használható nemcsak főzéskor, de pl. éjszaka egy pohár üdítőital is kitölthető anél­kül, hogy a konyha fő világítótestjét bekapcsolnánk.

A konyhához kapcsolódó helyiségek

Gyakran tapasztaljuk, hogy a kony­ha a lakás főszereplője, a fő tartóz­kodási hely, de ennek ellenkezőjét is, hogy egy nagy alapterületű lakás­ban még nagyobb létszámú család esetében is a konyhát a lakás különálló részeként, nem közvetlenül az állandó tartózkodás helyszíne mel­lett, hanem attól távolabb, esetleg külön szinten alakítják ki. A konyha kialakításakor vegyük figyelembe, hogy milyen létszámú, szokásrend­szerű család, embercsoport él együtt.

Tételezzük fel, hogy olyan családi ház konyháját elemezzük, amelyben folyamatosan 2-3 generáció lakik, és ún. társadalmi életet is élnek, ven­dégeskednek, ünnepelnek, gyakran együtt étkeznek, és ami a legfonto­sabb, naponta folyamatosan reggel, délben, este, esetleg még éjszaka is használják elsősorban ételek, italok készítésére, másodsorban az étkezés idejére, tartózkodásra, még talán beszélgetésre is.

Ebben az esetben a konyha kiala­kítását a ház földszintjén javasoljuk, így lehetőség nyílik arra, hogy az előbb megfogalmazott célok meg­valósítására a konyha a ház követke­zőkben felsorolt tereivel közvetlen kapcsolatban legyen:

• A ház olyan közlekedőfolyosójá­val, amelyen át rövid úton el lehet jutni az épület bejáratához vagy be­járataihoz, így megoldható, hogy a megvásárolt élelmiszerek más helyi­ségek használata nélkül, közvetlenül a konyhába kerüljenek.
• Az élelmiszerek tárolására hasz­nált helyiséggel. Felmerül a kérdés, hogy a nagyobb mennyiségben vásárolt élelmiszerek és ezen belül a mirelit áruk tárolását hogyan oldjuk meg. Ha önálló tárolóhelyiséget ter­vezünk, az nyílhat közvetlenül a kony­hából, esetleg lehet az előbb említett közlekedőfolyosóról is megközelít­hető. A gépkocsival való szállítás miatt a garázsszinten célszerű kialakítani. Hűtőszekrényekben, tárolószekré­nyekben nagy alapterület esetén a konyhában is megoldható a tárolás.
• A ház olyan közös helyiségével, amelyet az itt élők egész évben több funkcióra együtt használnak. Ennek a helyiségnek a méreteit célszerű úgy meghatározni, hogy beállítható le­gyen egy akkora „ebédlőasztal” a hozzá illő székekkel, esetleg tálaló­szekrénnyel, amely mellett a család teljes létszámban + bizonyos számú vendég helyet tud foglalni.
• Ideális esetben a ház teraszával és ezen keresztül a házhoz tartozó kerttel, illetve a kertben kialakított, nyári tartózkodást szolgáló terüle­tekkel. Vegyük figyelembe annak le­hetőségét, hogy a nyári időszakban az étkezések jelentős része a tera­szon, kertben bonyolítható, és a sza­bad tér további lehetőségeket nyújt gasztronómiai kalandozásokra jól kialakított vagy mobil szabadtéri rostsütő, sütögető segítségével. Ezt a megoldást igen gyakran alkalmaz­zák, mivel így kevesebb nyílászárót kell beépíteni a konyhába. Ennek következtében az ajtónyílás helyén megmaradt falfelület kihasználható a konyhatechnológiához nélkülöz­hetetlen bútorok, berendezési tár­gyak elhelyezésére, vagy az ablak és az alatta lévő rész is beépíthető.

A tökéletes konyhakialakítás ese­tén megfelelő nyílászárókkal és szellőztetőberendezésekkel érhető el, hogy a lakás konyhaszagmentes legyen.

A nyílászárók kialakításának, alkal­mazásának szempontjai:

• A méret a használat gyakorisá­gától függ.
• Milyen konyhatechnológiát kí­vánunk beépíteni?
• Milyen energiahordozót alkal­mazunk?
• A lakás többi nyílászáró szerke­zetének kialakításával, anyagá­val legyen összhangban.
• A konyhai levegő (a legkiválóbb légtechnikai berendezések mel­lett is) mindig tartalmaz zsira­dékot, ezért fontos a jó tisztít­hatóság.
• „Hermetikus”, a konyhai illatok kiáramlását megakadályozó szi­getelés, illesztés szükséges.
• A kedvező helykihasználás miatt tolóajtót célszerű alkalmazni. A tolóajtóval könnyebb kialakí­tani az étkező-konyha egybetartozásának érzetét.
• Nagy gondot kell fordítani arra is, hogy nyílóajtó esetén a nyí­lás irányában, az ajtó mögött ne legyen munkaasztal, munkafe­lület, mivel ez nagyon veszélyes helyzetek kialakulásához vezet­het, hiszen a konyhában éles szúró- és vágóeszközökkel dol­goznak, így egy váratlan lökés súlyos balesetet okozhat.
• Hasonló szempontokat kell figye­lembe venni az elektromos kap­csolók, csatlakozások, szabályo­zók elhelyezésében is.
• Ha az építészeti elképzelések le­hetővé teszik, a nyílászárókat cél­szerű a konyha egy-két falfelü­letére koncentrálni az ablakokkal együtt avégett, hogy a konyha­technológiai berendezéseket és gépészeti csatlakozásokat ma­gában foglaló bútorzat elhelye­zéséhez legyen hely. Természetesen egy centrálisán ki­alakított munkaasztal-főzőblokk ese­tén ezeket a szempontokat másként lehet értelmezni. Az ételek elkészí­tése során azonban olyan készülé­kekre, berendezésekre is szükség van, amelyek nem illeszthetők be az elő­zőekben említett technológiai rend­szerekbe, ezért különösen fontos a szabad felületek megléte a kony­hában.

Élelmiszer-tároló

A konyha ellátásához fontos, hogy bizonyos mennyiségű élelmiszer mindig kéznél legyen, ül. hogy az ételmaradék tovább felhasználható, ehhez pedig szakszerűen tárolható legyen. Az élelem az éléskamrában, kam­raszekrényben, valamint a kislaká­sok teakonyhájához vagy főzőszekrényéhez kapcsolódó, falra szerelt, legalább 70 1 űrtartalmú ún. élelmi­szerszekrényben, továbbá a háztar­tási hűtőben, ill. a mélyhűtőben tá­rolható. E tárolók célja lényegében azonos, a megoldások azonban elté­rőek.

A legkisebb lakásoknál élelmiszer­szekrényt, az 1 + 2 szobás lakásoknál pedig kamraszekrényt létesítenek. A kamraszekrény általában a főző­térbe kerül, de a közlekedőben is el­helyezhető, azonban ez utóbbi ke­vésbé ajánlatos, mert a kívánatos közvetlen természetes szellőzés szellőzőkémény hiányában csak akkor oldható meg, ha a kamraszekrény a külső térhez közel van.

Éléskamra méretezése

Az éléskamra mérete függ a lakás nagyságától, ill. a tulajdonos igényei­től, hogy mit és hogyan szándékozik benne elhelyezni, ill. tárolni. Szel­lőztetéséről, vagyis légcseréjéről mindenképpen gondoskodni kell.

Az éléskamrát az épület árnyékos ol­dalán, lehetőleg külső főfallal hatá-roltan tervezzük. Ennek oka az, hogy a belső, alacsony hőszigetelő képes­ségű válaszfal miatt a tárolóhelyiség gyorsabban felmelegszik. Ez fordí­tottan is érvényes: a téli nyitott ab­lak miatti alacsony kamrahőmér­séklet nagyobb hőveszteséget okoz a lakásban.

Kamrákban a tárolást főleg állvá­nyos polcokon, ritkábban ládákban (vagy fiókokban) oldják meg. Köve­telmény, hogy a polcok felülete la­kószobánként, ill. két kisszobánként (félszobánként) legalább 0,90 m² le­gyen, valamint az, hogy biztosítsák a polcok vagy részben zárt tárolók átszellőztetését. Kamrában hűtőgé­pet vagy mélyhűtőt elhelyezni nem tanácsos, mert az általa leadott hő a légteret fűti, nyáron pedig olyannyira túlfűtheti, hogy a kamra élelmiszer ­tárolásra alkalmatlanná válhat. Mélyhűtő vagy hűtőláda részére nagyobb légterű helyiséget válasszunk, pl. gáz­kazán terét, nagy közlekedőt, lakó­előteret stb.

Manapság egyre kedveltebb megol­dás, hogy ha van rá lehetőség, a kony­hát, illetve az étkezőt egybenyitják a nappalival. így nemcsak tágasabb, jobban átlátható tér nyerhető, ha­nem több helyiségből egyet csinál­hatunk, amely a családi és a társasá­gi élet színtere; itt kezdjük a napot, és itt ültetjük le a vendégeinket is.

Amikor konyha és a nagyszoba egybe van nyitva

Azokban a lakásokban, ahol a kony­ha és a nagyszoba teljesen szeparált, megfigyelhető, hogy az étkező tölti be a nappali eredeti feladatát: itt gyű­lik össze a család teázgatni, beszélgetni. Az egyetlen hatalmas térré alakított étkezős-nappalis megoldás különösen kedvez annak, akinek a családban a háztartási munka a fel­adata: az alatt a néhány óra alatt is, amíg a vasárnapi ebéd elkészül, ré­szese marad a családi életnek.

Sokszor szokták az amerikai kony­hák hátrányaként felhozni, hogy nem kellőképpen szellőztethetők, így az egész lakás átveszi a nem kívánt sza­gokat. Szerencsére ma már ez sem lehet akadály, hiszen többféle szag­elszívó közül is válogathatunk.

A „tér” megtörésére tippek

Ha azt szeretnénk, hogy a helyi­ségek egybeolvadjanak, de mégis jól látható határok legyenek a konyha és a nappali között, akkor többféle megoldás közül választhatunk. Je­lezhetjük ezeket a választóvonalakat a lerakott csempék színével, de a legpraktikusabb és legszebb megol­dás, hogy a csempével burkolt terü­let csak az étkező széléig tart, és a pihenésre szánt részeknél meleg­burkolat váltja fel.

De megtörhetjük a teret fantáziánk­tól és ízlésünktől függően magával az ülőgarnitúrával, könyvespolcok­kal, térelválasztókkal vagy akár virá­gokkal is. Bármelyik megoldást választjuk, mindegyik esetben igyekeznünk kell, hogy teljes összhangot teremtsünk. Az egyetlen hatalmas térré alakított étkezős-nappalis megoldás különösen kedvez annak, akinek a családban a háztartási munka a fel­adata: az alatt a néhány óra alatt is, amíg a vasárnapi ebéd elkészül, ré­szese marad a családi életnek.

Sokszor szokták az amerikai kony­hák hátrányaként felhozni, hogy nem kellőképpen szellőztethetők, így az egész lakás átveszi a nem kívánt sza­gokat. Szerencsére ma már ez sem lehet akadály, hiszen többféle szag­elszívó közül is válogathatunk. De megtörhetjük a teret fantáziánk­tól és ízlésünktől függően magával az ülőgarnitúrával, könyvespolcok­kal, térelválasztókkal vagy akár virá­gokkal is. Bármelyik megoldást választjuk, mindegyik esetben igyekeznünk kell, hogy teljes összhangot teremtsünk.

Az étkező

Az étkezőhelyiség kizárólag az étke­zés helye, s a benne elhelyezett étke­zőasztal – melynél a hétköznap is ün­nep, ha a család minden tagja együtt ül, legyen az futó reggeli vagy hétvé­gi ebéd – rendkívüli jelentőséggel bír.

Az étkezőasztal helye félszáz éve még a nappali volt, polgári családok­nál az étkezőhall. A nappaliban való elhelyezés ma is gyakori, csakúgy, mint a főzőhelyiség egy részének ilyen célú használata.

Ajtóval elkülöníthető független étkező csak a ma ma épülő új házak kis részénél található, mivel funkci­óját – hogy rohanó világunkban egy összetartó hely legyen a család éle­tében – a főzőhelyiséghez, az előtér­hez vagy a nappalihoz kapcsolva is kiválóan teljesíteni tudja. Ma, amikor a konyhai munkát a család felnőtt tagjai munkájuk mel­lett végzik, egyszerűsödik a berende­zés, előtérbe kerülnek a praktikumok. Már a tervezéskor meg kell hatá­rozni az étkezés helyét és a bútorzat elrendezését.

Az étkező elhelyezhető:

• magában a főzőkonyhában, az­az a 6,00 m²-nél nagyobb alap­területű ún. étkező- vagy lakókonyhában;
• külön étkezőben;
• a lakóelőtérben;
• a nappali főzőhelyiség felőli szeg­letében;
• alternatív megoldás, ha a „gyors­reggeliző” egyben előkészítő asztal a főzőhelyiségben, de a családi étkezés helye az előzőek valamelyike.

Lényeges szempont, hogy az étke­zőhely, ül. -asztal szoros kapcsolatban legyen az előkészítővel, ül. főzőkony­hával.

A kapcsolat többféle lehet:

• közvetlen ajtós;
• átadóablakos;
• bár jellegű, ahol az étkező- és főzőtér között mobil, könnyen mozgatható fal vagy belső ab­lak van.

Ajtós kapcsolatnál nagyon lényeges az ajtószárny nyilasi vagy működési űrszelvénye, mert egy kedvezőtlen irányba nyíló ajtó sok bosszúság for­rása lehet. Az átadóablak légmentesen zár­ható és könnyen nyitható legyen. Lényeges kiegészítő eleme a rako­dóasztal, mely az étkezőasztaltól jól elérhető kell legyen. Igen ötletes meg­oldás, amikor az átadóablakra végé­vel rátolt étkezőasztal másik oldala maga a konyhai alsó szekrény, tá­rolópult.

A bár jellegű étkezés a mai életrit­mus civilizációs velejárója, amennyi­ben sokan az étkezést nem a meg­hitt családi együttlét egyik fázisának, hanem gyorsított emberi táplálék­pótlásnak tekintik csak. Kis alapte­rületű lakásoknál természetesen nem annyira igényről, mint kényszer­ről beszélhetünk. Van, ahol még maga az étkezőpult is kétszintű; alul a fő­ételek, fölül a köret és az üres edé­nyek foglalnak helyet. Azt javasoljuk, hogy ha lehet, az ilyet csak alterna­tív étkezőhelynek tervezzük be, al­kalmi és futó étkezésre.

Ülőalkalmatosságok

Igen lényeges az ülőalkalmatos­ság, hogy az étkezés élményére kon­centráló ember legalább háttámlás, de ha lehet, karosszékben foglaljon helyet. Az étkezés közbeni kis pi­hentetés a szék karjára könyökölve – a tökéletesebb emésztésen túl -a nap hátralévő részében alapvetően meghatározza az ember hangulatát. E szempontnak erősen ellentmond a bárszékek kényelmetlensége.

Az étkezőasztal elhelyezhető:

• a sarokban, ülőgarnitúrával;
• a végével falra ütköztetve;
• a falnál, de körülülhetően;
• a helyiség közepén.

Legkényelmesebb az utóbbi két el­rendezés, viszont ezekhez kell a leg­nagyobb tér. Szokás még az étkezőasztalt falhoz, ablak alatt elhelyezni, emiatt már a tervezés stádiumában se válasszunk „csak” nyílóablakot. Legjobbak a bukó- vagy a vízszintes osztóbordázatú bukóablakok, amelyeknél a szel­lőztetéshez elegendő csak az egyik ablakszárnyat megnyitni. A nyíló­szárnyú ablak – függetlenül attól, hogy az étkezőhely az ablakmellvédhez asztallal vagy székkel kapcsolódik – szinte használhatatlan szel­lőztetésre.

Az étkezés helye a lakásban

Az étkezés helyszükséglete nagymér­tékben függ annak milyenségétől, az étkezők számától és természetesen a bevezetőben említett szokásoktól, de törekedni kell arra, hogy a lakás­ban az étkezésnek állandó helye le­gyen.

Korábbi fogalmaink szerint az étkezésre a lakásban három hely kí­nálkozott:

• a konyha,
• az ebédlő-hali és a
• nappali szoba.

A választás az egyének társadalmi helyzetétől függött. A konyhában történő étkezés régen szükségszerű volt, manapság már vi­dékiesnek számít, ám a rusztikus há­zaknál divat is lehet. Helyszükségle­te leginkább a család, az étkezők létszámának függvénye, de egy kb. 3,60×4,00 m-es jól megvilágított és szellőztetett konyhában elegendő a hely egy 4-5 fős család számára fő­zésre és étkezésre is.

A bútorzat fel­szereltség, ízlés és pénztárca kérdése. Ilyen esetekben – főleg ha a házban nincs más étkezési hely – az esetle­ges vendégekre is tekintettel kell a konyha alapterületét meghatározni úgy, hogy az étkezési hely nyugalma meglegyen. Az étkezésnek ezt a for­máját csak a rendszerető háziasszonyoknak ajánljuk. Nincs kellemet­lenebb dolog, mint egy ételszagú, rendetlen konyhában étkezni.

Étkezés

A külön térben történő étkezés a legjobb megoldás, melyről az előző­ekben már szóltunk. Ez a tér nem­csak funkcionális, de vizuális kapcsolatban is kell, hogy álljon a konyhával és a nappali szobával egyaránt, és közvetlen megvilágításúnak kell lennie. Mérete és bútorzata ugyan­csak a a család nagysága és a „vár­ható vendégsereg” létszáma alapján határozható meg.

A padló- és falburkolatok milyensége, a bútorok és kárpitok esztétikája, a növényzet, a mesterséges megvilágítás helye és intenzitása ennek a térnek a han­gulatát egyértelműen meghatároz­za, ezért ajánlatos a tervező építész mellé egy belsőépítészt is bevonni a munkába. Ha már itt tartunk, azt javasoljuk a leendő építtetőknek, hogy a ház alaprajzával azonos idő­ben terveztessék meg lakásuk búto­rozását is a meglévő és a leendő bú­torok figyelembevételével.

Étkezés a nappaliban

Leginkább akkor jöhet szóba, ha az építtető hódol a divatnak, és ún. amerikai konyhás főzési-étkezési megoldást terveztet. Ennek azonban csak akkor van értelme, ha a nappa­li szoba mellé vendégfogadó szobát is építtetnek. Utóbbi hiányában az étkezés közben váratlanul érkező vendég az étkezés intimitását veszé­lyezteti, ami a háziak és a vendég számára egyaránt kellemetlen szitu­ációt hozhat létre.

Ha valakinek mégis tetszik ez az elrendezés, és ilyet akar terveztetni, akkor ajánlatos az összefüggő terek padló- és falburkolatainak, valamint bútorzatának összhangját megte­remteni. Gondolni kell az étkezési hely megfelelő tisztán tarthatóságá­ra, szellőztetési és megvilágítási le­hetőségére. Kő, kerámia és megfe­lelően kezelt fa alkalmas a padló burkolására. A szőnyegpadlót aján­latos kerülni még akkor is, ha a nap­pali szoba többi részén az van.

Mindhárom esetben külön gondos­sággal kell megterveztetni a kony­hai berendezési tárgyak: a tűzhely, a hűtőszekrény, a mosogatógép, a mikrohullámú sütő és a konyhagé­pek helyét, a víz, a csatorna és az elektromosság csatlakoztatási lehe­tőségeit. Gondolni kell a munkahe­lyek és az étkezési hely jó megvilágí­tására.

Az egyes enteriőrök kellemes han­gulatának megteremtése a jó alapraj­zi elrendezésen és az előbb felsorolta­kon felül kívánatos, de belsőépítész nélkül igen nehéz. Az étkezőhelyet a ház több részén is kijelölhetjük; fő­ként időszakosan és/vagy alkalmi esetekben a terasz, a kert, de még az erkély is betöltheti e nemes funk­ciót. Fontos, hogy az ajtós kapcsolat inkább a főzőhelyre nyíljon, mint a lakáson belüli étkezőre.