Tetőtér beépítés - 223. oldal

A ferde tetősík kihasználása

A ferde síkkal határolt tetőtér mindig problémát jelent belsőépítészeti szempontból. A térdfal nélkül készülő tetőtér-beépítéseknél mindig sok alacsony, nehezen bútorozható felület adódik, de ha lefalazzuk a ferde részt, akkor sok helyet veszítünk, és a tér szépsége is csor­bát szenved.

Az alacsony rész megfelelő kihasználására alkalmas lehet egy-egy épített bútor.

Lépések:

1. lépés

Az első lépés a hely felmérése. Ellenőrizzük, hogy ülve és állva kellő hely áll-e rendelke­zésre. Ha nincs elég szabad magasság a ferde tetősík alatt, akkor toljuk el kissé az egész épít­ményt a nagyobb belmagasságú rész irányá­ba. Építésnél az első sor falazóelemet ragasszuk közvetlenül az aljzatbetonra.

2. lépés

Az íróasztalnál falazzuk le a gyakorlatilag hozzáférhetetlen részt egy kis térdfallal. A pórusbeton válaszfallapokat rókafarkú fűrésszel könnyen a szükséges formára vághatjuk. A falat mindig rakjuk kötésben. A felépült fala­zatot vakoljuk megfelelő vékonyvakolattal.

3. lépés

A bemutatott példában egy alacsony, mind­két oldalról nyitott könyvespolc határolja el kissé az íróasztalt a lakótér többi részétől. A kialakuló tárolóhely polcai készülhetnek pél­dául laminált bútorlapból, amelyet méretre vá­gatva is megvásárolhatunk.

4. lépés

A berendezés épített jellege miatt jól illeszkedik a lakótér hangulatához és praktiku­san használja ki a teret.

5. lépés

A tervrajz axonometrikus rajza áttekinthe­tően mutatja be a berendezést. A rajzon jól látszanak a kötésben falazott elemek és a masszív, áthidalókból készült munkafelület. Az asztallap felső síkja az íróasztalok szokásos magasságába került, de ha szükséges, ettől el lehet térni.

Ezzel a módszerrel olcsón és különleges módon oldhatjuk meg konyhánk berende­zését. Látványos és egyedi megoldás a pórus­beton elemekből épített konyha, viszont na­gyobb a helyigénye, mint a hagyományos konyhabútornak.

1. lépés

Tervezzük meg a konyhai gépek helyét is. Az itt megadott méretek nyers méretek, amelyek nem tartalmazzák a felületképzés vastagságát. Gondoljunk arra is, hogy a beépített konyhai gépek megfelelő szellőzését is meg kell oldani.

2. lépés

Műanyag bevonatú munkalap helyett készít­hetünk csempézett munkafelületet is, amelyet sima forgácslapra ragasztunk. A csempe­burkolat nagy előnye, hogy a műanyag be­vonatnál sokkal jobban ellenáll a forró edé­nyeknek. A munkapult fugázását megfelelő víz-és zsírtaszító anyaggal impregnáljuk. A zárt szekrények méretezésénél igazodhatunk a ke­reskedelemben kapható szabványos bútorajtó méretekhez is, de asztalossal gyártathatunk egyedi méretű ajtókat is. Vidéki hangulatú kony­hához megfelelően felületkezelt fa munka­pultot is választhatunk.

3. lépés

A bútortest nagyon egyszerűen készül. Építéséhez (a munkalap kivételével) csak vá­laszfallapokra és áthidalóelemekre van szükség.

4. lépés

A bemutatott példában (fenti képen) a megfelelő osztás­méret nem csak a bútorajtók kiosztásához iga­zodott, hanem a 124 cm hosszúságú áthi­dalóelem méretéhez is.

A pórusbeton falazóelemeket vékony ragasztó­habarccsal építjük be. Ez az eljárás a házi­lagos kivitelezést nagyon megkönnyíti, csupán egyenletes és stabil aljzatra van szükség.

Lehet, hogy csak kis, egyszobás garzon ki­alakítására van hely a tetőtérben, de ügyes ter­vezéssel így is jól használható teret hozhatunk létre. Az építéskor kis többletráfordítással a berendezés egy részét is elkészíthetjük.

Az itt bemutatott egyszobás kis lakás adhat néhány jó ötletet a házilagos kivitelezéshez. Példánkban különös figyelmet fordítottunk arra, hogy minél kedvezőbb költségekkel készítsék el a mindennapos használathoz elengedhetetlen berendezéseket (ágy, munka­asztal, polcok, tárolóhelyek). A beépített búto­rokat úgy készítették, hogy egy esetleges át­alakítás alkalmával könnyen és sérülés nélkül lebonthatók legyenek.

Előkészületek

A munkát kezdjük a mennyezet és a falak fes­tésével. Az ablakokat gondosan takarjuk le, a padlót pedig takarítsuk fel.

1. lépés (kép alul)

Rögzítsük a szőnyegpadlót kétoldalas ra­gasztószalaggal vagy ragasztófátyollal. Ragasztó­szalag használatánál szükség lehet arra, hogy a padlót a ragasztószalag majdani helyén elő­re lekenjük egy a port jól megkötő anyaggal. Szá­radás után ragasszuk le a szalagot, és egy hul­ladék szőnyegdarabbal jól simítsuk rá a felület­re. Ezután húzzuk le a védőfóliát, és hajtsuk vissza a durván méretre vágott szőnyegpadlót.

Ha ragasztófátylat használunk, később is el tudjuk távolítani a szőnyegpadlót anélkül, hogy bármi is károsodna. A ragasztófátylat a teljes felületen kell felragasztani. A szorosan egymás mellé fektetett sávokat szőnyegdarabbal szin­tén jól rá kell dörzsölnünk a felületre. Ezután helyezzük a szőnyegpadlót a pontos helyére, majd a felületet félig hajlítsuk vissza. Húzzuk le a védőfóliát a ragasztóról és simítsuk bele a szőnyeget.

Ehhez használjunk lekerekített élű és sarkú, csiszolt fadarabot. Ha elkészültünk a padló egyik felével, következhet a másik. A szőnyeget a rögzítés előtt és után is méretre vághatjuk. Bár kicsit nehezebb az utólagos vágás, de ekkor biztosan nem csúszik már el a szőnyeg, és így nem vághatjuk túl kicsire.

A vágáshoz használjunk kampós végű szőnyeg­vágó kést. Egyik kezünkkel jó erősen nyomjuk a helyére a szőnyeget, a másik kezünkkel pedig vezessük a kést a fa! és padló közötti élben. Ne hagyjuk, hogy a leeső darabot a kés elhúzza, mert akkor meggyűrődhet a szőnyeg, és nem lesz egyenes a vágás.

Vágás után még egyszer jól simítsuk a ragasztóba a széleket, majd rögzítsük fel a szegélyt kontaktragasztó­val (érdemes előre felhordani a ragasztót, nehogy rácsöppenjen a szőnyegre). A szőnyeg­padlók más burkolatokhoz való csatlakozását burkolatváltó profilokkal oldhatjuk meg. Ezeket a profilokat az aljzathoz csavarozhatjuk.

2. lépés

A különböző polcok, dobozok és asztallapok készítésére nagyon jól használhatók a 18 mm vastag faforgácslapok. Ha alaposan megterveztük a berendezést, akkor a vásárlás helyén azonnal méretre is vágat­hatjuk a lapokat. Ezzel sok portól és zajtól kí­mélhetjük meg magunkat, és időt is spórolunk. Ilyenkor némileg többet fizetünk, viszont nem kell megvennünk egy egész táblát, és nem ma­rad hulladékunk.

Forgácslapokból készíthetünk pl. egyszerű be­épített polcot. A polc két falra erősített oldalfal­ból, egy rácsavarozott tetőlapból és igény sze­rinti, mennyiségű polclapból áll. Az oldalfalakat sarokvasakkal rögzíthetjük a falhoz, a polcokat pedig kis lécek vagy polctartó stiftek tart­hatják.

3. lépés

Stabilabb polcot készíthetünk, ha a kapcso­latokat fatiplikkel és ragasztóval készítjük. A ra­gasztáshoz hidegenyvre és pillanatszorítókra van szükség. A ragasztót a flakon csőrös vé­gén át közvetlenül a ragasztandó részekre lehet felhordani, majd a darabokat össze kell szorítani a teljes száradásig (ragasztótól füg­gően 4 – 24 óra).

4. lépés

Az előző módon készíthetünk egyszerű, egyik oldalukon nyitott dobozokat is, amelyek­ben mindenfélét tárolhatunk. Ha nem akarunk ragasztani, csavarozhatjuk is az anyagot. Használjunk süllyesztett fejű forgácslapcsava­rokat, amelyek nem állnak ki a felületből. Csavarozásnál vigyázzunk arra, hogy a csavarok ne hatoljanak túl mélyre, éppen csak besüllyed­jenek.

5. lépés

A helyiséget optikailag rolókkal és függö­nyökkel is feloszthatjuk. Ezek rögzítéséhez csavarozzunk előre megcsiszolt cserépléceket a mennyezetre. Érdemes a léceket előre kifúrni és lefesteni, így elkerülhetjük azt, hogy össze­festékezzük a mennyezetet és a padlót. Ha szükséges, a rögzítéshez sarokvasakat is használhatunk.

6. lépés

Térelválasztáshoz készíthetünk könnyű pa­ravánokat is. A lécekből összecsavarozott keretet burkoljuk farostlemezzel, feszítsünk rá textilt vagy szereljünk rá rolót.

7. lépés

A fűtőtestek burkolatát úgy alakítsuk ki, hogy az a levegő mozgását ne akadályozza. Az alsó és felső részen készítsünk be- és kimeneti nyílásokat. A nyílásokat készíthetjük keretbe erősített gyékényfonatból vagy perforált lemez­ből is.

8. lépés

A burkolat dobozát csavarozva vagy/és ragasztva készítsük, majd az ablakkerethez és falra csavarozott tartófülekhez (stafnikhoz) rögzítsük.

9. lépés

A tetőlapra marjunk vagy vágjunk hosszúkás nyílásokat, és 120-as csiszolópapírral csiszol­juk meg az éleket.

10. lépés

Festés előtt a vágott felületeket többször gletteljük át és csiszoljuk meg. A végleges fes­tés előtt többszöri alapozásra is szükség lehet. Igazán sima felületet úgy érhetünk el, hogy a megszáradt alapozást 150-es csiszolópapírral átcsiszoljuk.

11. lépés

Ha a faforgácslapból készült dobozt vagy dobogót szőnyeggel akarjuk bevonni, akkor fareszelővel vagy gyaluval törjük le az éleket és csiszoljuk át 80-as csiszolópapírral. A jobb tapadáshoz alapozzuk le a faanyagot, majd kétoldalas ragasztószalaggal vagy szőnyeg­ragasztóval rögzítsük a bevonatot.

12. lépés

A kétoldalas ragasztószalaggal sűrűn, szinte teljes felületen ragasszunk. A folyékony szőnyegragasztót pedig fogas spatulával hord­juk fel és hagyjuk ragasztás előtt kicsit szel­lőzni. Bonyolult formáknál, ahol fontos az erős ragasztás, használhatunk neoprén kontakt­ragasztót is.

Használatánál mindkét össze­ragasztandó felületet egyenletesen és véko­nyan be kell ragasztózni (hengerrel, ecsettel), majd száradni kell hagyni. Amikor a ragasztó felülete már száraz (már nem ragad bele az ujjunk), erősen össze kell nyomni a felületeket, és ezzel kész a ragasztás. Ennek az eljárásnak az a hátránya, hogy az összeillesztés után már nem lehet többé korrigálni az esetleges pon­tatlanságokat.

13. lépés

Ha a szőnyegpadlót falra akarjuk tenni, akkor lehetőleg ketten végezzük a munkát. Egyik ember megtartja az anyagot, a másik pedig igazítja és rásimítja. Folyékony szőnyeg­ragasztó használatakor a rásimítás után né­hány szeggel ideiglenesen rögzítsük a burko­latot, nehogy lecsússzon.

14. lépés

Az anyagot csak a ragasztás után vágjuk pontosan le. A kést jól megvezeti a bútorlap éle, és szép egyenes vágást kapunk.

15. lépés

Ha valamit utólag festünk le, akkor ragasszuk le a szerkezetek környékét maszkolószalaggal, és gondosan takarjuk le a padlót, a textilburkolatokból ugyanis majdnem lehetet­len maradéktalanul eltávolítani a festékfoltokat.

16. lépés

A dobogók felületét legalább 22 mm vas­tag forgácslapból készítsük. Ennél a vastag­ságnál legalább 50 cm-enként helyezzük el a tartóváz bordáit.

17. lépés

A megfelelően erős paravánok szerkeze­tére polcokat is csavarozhatunk. A nagyobb ter­helésű polcokat támasszuk konzolokkal is alá.

18. lépés

Minél kevesebb helyen merevítünk egy lemezt, annál erősebb kapcsolatot kell létrehoz­nunk a lemez és tartószerkezete között.

19. lépés

Az élek és csavarhelyek kikenése és lecsiszolása után alapozzuk le többször a felü­letet. A szintén kissé megcsiszolt és portalaní­tott alapozásra jöhet a befejező réteg (finish). Ha nem vagyunk gyakorlott ecsetforgatók, akkor hengerelhetjük is a festéket.

20. lépés

A paraván keretszerkezetét előre lefestett farostlemez vagy forgácslap táblákkal is kitölt­hetjük.

21. lépés

Ha tapétázni akarjuk a mezőket, azt is ér­demes a beszerelés előtt megtenni.

22. lépés

A beépített bútorokat és berendezéseket könnyen a helyiség színvilágához igazíthatjuk.

23. lépés

A kész hálófülkét nyitottan, de mégis védelmezőén határolja a kész paraván.

Néhány jó ötlet

A berendezéseket készíthetjük műszárított, ragasztással táblásított tömör fából is. Ennél az anyagnál érdemes rejtett összeerősítéseket készíteni (tiplizés és ragasztás). A felületeket lenolajjal, viasszal kezelhetjük, de hagyhatjuk nyersen is. A saját készítésű szekrénytestekre, faliszekré­nyekre rakhatunk a kereskedelemben kapható, lamellás ajtókat is.

Egyszerű ülőke készülhet falapokból. Az összeállított doboz borításához felhasználhatjuk a szőnyegpadló hulladékát, vagy rakhatunk rá ülőpárnát. Sok helyet nyerhetünk azzal, ha az ágyat a nyitott fedélszékben épített galériára telepítjük. A tartógerendákat megfelelő teher­bírású csavarokkal és fémkonzolokkal rögzíthet­jük a falakhoz. A galéria szerkezete persze kellően merevített vagy falhoz fogatott faoszlo­pokon is állhat. A gerendázatra, járófelületnek mutatós deszkázatot készíthetünk. A galériára mindig készítsünk korlátot is.

A tetőtér-beépítések ferde tetősíkja alatti terület maximális kihasználására tökéletes megoldás a tolóajtós beépített szekrények alkalmazása.

Az eredeti ötlet több száz éves, Ázsiában alkal­mazták először. Elsősorban térelválasztási feladatokra használták a tolóajtókat, amelyek­nek a technikai kialakítása nagyon kezdetleges volt: 2 db U alakú fából készült vezetősínnel (vájattal) rögzítették és a könnyű mozgatáshoz bekenték síkosító anyaggal. Az ajtóbetétek­hez gyakran használtak valamilyen textíliát vagy papírt, a könnyebb mozgathatósághoz így csök­kentették az ajtók tömegét.

Tolóajtós szekrény tetőtérben

A mai, korszerűbb technológiával készített ajtók elterjedése a múlt század elején, Észak-Amerikában, az első felhőkarcolók építésének idején következett be, ekkor már elsősorban beépített gardróbszekrényekhez használták a tolóajtókat. Itt is a jó helykihasználás volt a leg­fontosabb tényező. Az európai bútoriparban a 70-es években, majd Közép-Európában a 90-es évek közepén lett igazán közkedvelt.

A tolóajtós beépített szekrény előnyei

Legtöbb esetben a szekrények egyedi méretre készülnek, így az adott falsík akár teljes szé­lességben és magasságban kihasználható.

A tolóajtós szekrény nyitásakor az ajtók nem változtatnak síkot, tehát a hagyományos zsanéros ajtókkal szemben nem nyílnak be a lakó­térbe. Közlekedőkben, hálószobákban nem csak a helymegtakarítás, de a könnyű kezel­hetőség és az üzembiztos működés is fontos szempont. Érdemes még említést tenni a tükrös tolóajtókról is, amelyek kis lakásoknál vagy pl. tetőtér-beépítésnél látványosan megnövelik a térérzetet és a tükörről visszaverődő fénnyel világosítják a helyiséget. Mindezek mellett a tolóajtós beépített szekrények legnagyobb előnye a maximális helykihasználás.

A tolóajtós beépített szekrények hátrányai

A hazai kínálat 95%-a alsó vezetősínes. A sínek festése kb. 2 – 3 éven belül megkopik. A kopást a görgő folyamatos mozgása okozza, így erre a gyártók nem vállalnak garanciát. Érdemes a korszerűbb, alumíniumkeretes tolóajtókat választani, ezekre ez a probléma kevésbé jel­lemző.

A beépített szekrények tervezése

Általános elvárás, hogy berendezési tárgyaink, bútoraink tetszetősek, praktikusak és olcsók legyenek. Amikor új házunkat, lakásunkat be­rendezzük, vagy a meglévőt átalakítjuk, java­solt, hogy a beépített szekrényekre szánt összegen túl pontos elképzelésünk legyen arról, hogy hol és mit szeretnénk az adott szekrényben tárolni.

A szekrény mérete, belső elrendezése és esztétikai megjelenése szem­pontjából ugyanis fontos a ruhák, háztartási eszközök és minden egyéb elrejteni kívánt holmi mérete. Beépített szekrényünk elkészíttetése előtt, már a tervezés fázisában segít­séget kérhetünk a Magyarországon is nagy számban megtalálható gyártó cégek szakem­bereitől. Amikor a lakás készültségi szintje le­hetővé teszi a tervezést, több cégtől is érde­mes árajánlatot, helyszíni felmérést kérnünk.

A tolóajtós beépített szekrények szerkezeti egységei

A tolóajtó esztétikai és mechanikai szempont­ból a beépített szekrény legfontosabb része. Érdemes nagyobb figyelmet szentelni a tech­nikai megoldásoknak, az ajtóvasalatok mecha­nikai jellemzőinek és az ajtóbetétek esztéti­kájának.

A szekrénytest szinte minden esetben egyedi méretre készül. Igényeinknek megfelelően mi magunk is meg tudjuk határozni a szekrény belső elrendezését. Ma már a hagyományos ruhaakasztók mellett sokféle belső kiegészítővel felszerelhetjük a szekrényt (pl. ruhalift, nadrágtartó, nyakkendő­tartó, kihúzható polc, kosár, cipőtartó stb.).

Műszaki megoldások és jellemzők

Tolóajtó típusok technikai megoldás szerint

Alsó-felső megvezetésű tolóajtók

• görgő nélküli csúszó ajtók ( a régi vitrin­ajtók): ma már elavult, nem használjuk. Hátrányuk a nehézkes, zajos működés, és időnként valamilyen síkos kenőanyaggal az alsó és felső csúszó megvezetőket ke­zelni kell;
• alsó görgős és felső csúszó megvezetős ajtók: előnyük, hogy az alsó görgőknek köszönhetően a nehezebb ajtók is viszony­lag könnyen gurulnak, de a felső csúszó megvezető zajos és időnként valamilyen kenőanyaggal kezelni kell;
• csapágyas alsó– és felsőgörgős tolóajtók: leginkább ez a megoldás terjedt el. Előnyük a csendes működés és hogy a nagyméretű ajtók is könnyedén gurulnak. Az általános tisztításon kívül utólag semmilyen kezelést nem igényel. Az ajtók tömege az alsó sínre terhelődik, a felső megvezetésnek csak támasztó szerepe van. A sínek minden esetben látszanak. Ára és használhatósága miatt a közkedveltebb megoldások közé tar­tozik.

Függesztett tolóajtók

Még viszonylag új megoldásnak számít. Esz­tétikai szempontból előnyös, mert eltakarható az alsó és a felső sín, ill. a teljes szekrénytest. Ezt a megoldást egyre gyakrabban alkalmaz­zák kisebb térelválasztó ajtóknál is.

A függesztett ajtók hátránya, hogy az ajtók tömegközéppontja a felső megvezető síneken helyezkedik el, ezért nagyméretű és nehéz ajtókat nem javasolt belőle készíteni. A bonyo­lultabb szerelvények miatt a drágább megoldá­sok közé tartozik.

Toló-csukló ajtók

Ez a típus technikai megoldásában hasonló, mint a függesztett tolóajtó, de itt az ajtók harmonikaszerűen eltolhatók oldalra, így a szek­rénybelsőhöz szinte teljesen hozzá lehet férni. Hátránya a hagyományos tolóajtókhoz képest magasabb ár.

Tolóajtó típusok vasalat ill. szerelvény szerint

Keret nélküli tolóajtók

Főbb alkatrészei az alsó és felső sínek, az alsó és felső görgők, az ajtópanel. Ezek az ajtók általában normál bútorlapból készülnek, leg­többször süllyesztett fogantyúval.

Ennek a megoldásnak a legnagyobb erénye a kedvező ár, de esztétikailag az egyszerűbb megoldások közé tartozik. Kiválóan alkalmas pl. garázsokba vagy gardróbszobákba elhe­lyezett egyszerűbb szekrényekhez. Hátránya, hogy a nagyméretű ajtópanelek a lakótér és a szekrénybelső hő- és páratartalom-ingado­zása miatt utólag megvetemedhetnek, és erre a gyártók nem minden esetben vállalnak garanciát.

Keretes tolóajtók

Főbb alkatrészei az alsó és felső sínek, az alsó és felső görgők, a függőleges és vízszintes keretek, a H alakú osztókeretek, az ajtópanel. A piacon kb. 80 – 90 %-ban ez a megoldás ter­jedt el. A keretes ajtók legnagyobb előnye, hogy nagyon sokfajta ajtóbetéttel készíthetők. Az ajtóbetétet valamilyen felületkezelt, formára alakított fémkeret veszi körül. Nagyon sokféle profilkialakítás, szín és felület létezik. A profilok anyaga acél, ill. alumínium.

Az acélkeretes profilokat előre felületkezelt (festett), vékony acéllemezből hajtogatják for­mára.

Felületük szerint két kategóriát különböztetünk meg:

• standard színek: ezüst, arany, pezsgő és fehér;
• fautánzatú színek: bükk, cseresznye, fenyő, tölgy, mahagóni, dió

Az alumíniumkeret modernebb technológiával készül. A profilokat utólag felületkezelik.

Négy különböző felületű kategória létezik a piacon:

• eloxált (anódozott) standard színek: ezüst, arany, réz, bronz, pezsgő, króm és fehér;
• laminált fautánzatú színek: bükk, cseresz­nye, fenyő, tölgy, mahagóni, dió;
• festett fautánzatú színek: bükk, cseresznye, fenyő, tölgy, mahagóni, dió;
• furnéros: bükk, cseresznye, fenyő, maha­góni, tölgy stb.

A furnéros felületű alumíniumprofilok esetében a faerezet mintája a mérvadó, pácolással bár­milyen színárnyalat elérhető. Nagyon előnyös ez a felület, ha a tolóajtó színét már meglévő bútorokhoz kell igazítani. Természetesen lak­kozással a natúrfa jelleg is megtartható.

Az alumíniumkeretek a profil szerkezete szerint is csoportosíthatók:

• nyitott szerkezetű profilok: gyakorlatilag az ajtóbetéten az elzáró profil szerepét töltik be. Előnye a kedvezőbb ár, de nagyobb méretű ajtóknál (hasonlóan az acélkeretes ajtókhoz) nem ad megfelelő merevséget a vékonyabb ajtóbetét A nyitott szer­kezetű profiloknál gyakori probléma, hogy ha szemből ránehezedünk a tolóajtóra, akkor a két ajtó összeérhet, súrolhatja egymást;
• zárt szerkezetű profilok: előnyük a jó tartás, a merevség, a libegésmentessé Ebben az esetben szó szerint a keret tartja az ajtó­betétet. Célszerű ezt a típust választani nagy­méretű tükrös vagy osztott ajtóknál. Egy-két cég ebből a profilból készít régi, belvárosi lakásokhoz 3 m-nél magasabb ajtókat is. A keretek szélessége lehet 6…7 cm (mar­káns megjelenésű), 3…4 cm (széles), 2 cm (hagyományos) vagy egészen vékony, szinte észrevehetetlen.

Ajtóbetétek, ajtófrontok

Érdemes egy kicsit többet foglalkozni a meg­felelő típus kiválasztásával, mert az ajtóbetét a szekrény azon része, amely éveken keresz­tül szemünk előtt lesz. Senkit nem zavar, ha a szekrénybelső nem éppen a legesztétikusabb (a benne lévő holmik úgyis mindent el­takarnak). Ha spórolni akarunk, akkor azt ne a szekrény frontoldalán tegyük. Természetesen oda kell figyelni a különböző típusok árára is, mert akár többszörös eltérés is lehet a négy­zetméterárakban.

Pár éve nagy divat volt a teli tükrös és bútor­lapos tolóajtó. Mára nagyon sokféle felület jelent meg a piacon és H keresztmetszetű osztókere­tekkel ezeket variálni is lehet egy ajtón belül. Nyugodt szívvel állítható, hogy az anyagtípu­sokat és a színeket figyelembe véve lehető­ségeink határtalanok. A leggyakoribb ajtó­betétek a bútorlapok, a tükrök, a színes vagy savmaratott üvegek, a nád vagy papírszövetek és a bambuszok.

A biztonságos üvegajtók

Üvegajtók beépítésénél feltétlenül győződjünk meg arról, hogy azt megfelelő biztonsági védő­fóliával látták-e el, kérjünk minőségi tanúsít­ványt. A hétköznapi dekorfólia nem alkalmas erre a célra, nem erre fejlesztették ki.

A tévhitek eloszlatásához meg kell jegyezni, hogy nem létezik törhetetlen üveg. A védőfólia nem gátolja meg az üveg törését, csupán egy­ben tartja az összetört üveget. Vannak olyan üvegfajták, amelyeket felületi érdességükből adódóan nem lehet védőfóliázni. Ezeknek az élét feltétlenül csiszoltassuk le és edzessük be. Tükrös ajtóknál néha találkozunk olyan meg­oldással is, amikor bútorlapra ragasztották fel a tükröt.

Nagyméretű ajtóknál kerüljük az ilyen meg­oldást, mert a tükröt csak csíkokban ragaszt­ják a bútorlaphoz és törés esetén kisebb üveg­darabok leválhatnak, ami sérülést okozhat. Műszakilag sem igazán jó ez a megoldás, mert az ilyen ajtóknál nagyon gyakori a vetemedés, amelyet utólag csak egy több ezer forintos al­katrésszel lehet javítani.

A szekrénytest

A beépített szekrények legtöbbször egyedi méretre készülnek. Sokféle műszaki megoldás létezik, ezek közül csak néhányat említünk.

• A szekrénynek nincs oldala és hátfala, csak polcai és belső függőleges elválasztófalai vannak.
• A polcok a falhoz vannak rögzítve fali konzollal és tiplivel, szélesebb szekrényeknél középen egy-két függőleges válaszfal is található. Ez a megoldás a nagyon kedvező ár miatt terjedt el, de csak olyan esetben javasoljuk, amikor a szekrény nem mindennapos használatnak van kitéve és nem tárolunk benne nehezebb holmikat. Stabilitás szempontjából nem ked­vező megoldás. A szekrény összeszerelésekor az esetleges görbe falak sok műszaki problémát okozhatnak.
• Oldalfalakból, függőleges válaszfalakból és polcokból álló szekrény. Egy fokkal jobb megoldás, mint az előző, de a hátfal hiánya miatt csak úgy lehet elérni megfelelő stabilitást, ha néhány ponton a fal­hoz rögzítjük a szekrényt.
• Oldalfalakból, függőleges válaszfalakból, pol­cokból és hátfalból álló a szekrény. Ez a legstabilabb megoldás. A hátfalnak tartó szerepe is van, nagymértékű stabilitást ad a szekrénynek, a fali rögzítést akár el is lehet hagyni. Nem elhanyagolható szempont, hogy ennél a típusnál a ruhaneműk nem érintkeznek a csupasz fallal és könnyen tisztán tartható a szekrény belseje is. Ez a változat minden szem­pontból előnyös.

A szekrénytest alatt egy 8 – 10 cm magas lábazat van

Ennél a megoldásnál biztosan nem lesz gond a párhuzamosokkal és a derékszögekkel. Sajnos az építőiparban szinte mindennapos, hogy a falakban és az aljzatokban 1 – 5 cm-es eltérések vannak. Ha a szekrénytest alá lába­zat kerül, akkor nagymértékben lehet csökken­teni a ferde aljzatból eredő hibákat, műszaki problémákat. Ez a megoldás kevésbé anyag­takarékos, mint az előzőek, de a pár ezer forin­tos többletköltség a szakemberek munkadíján nagy valószínűséggel megtérül, és precízebb lesz az elkészült szekrény is.

A tolóajtók a szekrénytest előtt, vagy benne helyezkedjenek el?

Sajnos Magyarországon inkább az első vál­tozat terjedt el. Ez a megoldás azért népszerű, mert ekkor az ajtók gyakorlatilag faltól falig és aljzattól mennyezetig érnek, így a tolóajtókkal teljes egészében eltakarható a szekrénytest. Esztétikailag ez az elképzelés jó, de az esetek nagy részében a végeredmény mégsem lesz olyan, mint amit vártunk. Sokan (a szakembe­rek is) elfelejtik, hogy a falak nem párhuza­mosak és az aljzat szinte sohasem egyenes.

Legtöbb tolóajtótípusnál van magasságállító csavar és ezekkel lehet korrigálni az ajtó hely­zetét is, de sajnos az oldalfalak hullámosságával már nem tudunk mit kezdeni. Nem túl szép látvány, amikor az ajtó és a fal között több mil­liméter hézag van, vagy amikor az egyik ajtó jobbra, a másik balra dől. Természetesen van­nak megoldások ezeknek a problémáknak az utólagos korrigálására, de ezek tovább növelik a költségeket.

Ha az ajtók a szekrénytesten belül vannak, akkor az előbb említett problémákat szinte tel­jes egészében ki lehet küszöbölni. Ennél a megoldásnál az oldalfalak élét és a lábazatot nem takarják el az ajtók, de esztétikai szem­pontból még mindig ez a jobb megoldás, a végeredménnyel biztosan elégedettek leszünk.

Belső kiegészítők

A belső kiegészítők jelentősen megnövelhetik a szekrény árát. Sajnos a keleti és az európai termékek között akár 50 – 70 %-os árkülönbség is lehet, ami a minőségben is tükröződik.

Az általános vállfatartó mellett a leggyakoribb kiegészítők a ruhaliftek, a kihúzható kosarak és cipőtartók, a nadrágtartók és a nyakkendőtartók. Praktikus megoldás a kihúzható polc is. Természetesen a beépített szekrényben ha­gyományos fiókot is lehet alkalmazni.

Ezek az eszközök a kényelmünket szolgál­ják, így egy hagyományos szekrényhez képest többletszolgáltatást jelentek. A gyártók értelemszerűen nem vállalnak garanciát az utólag keletkezett felületi sérü­lésekre, kopásokra és törésekre, vagy a nem megfelelő tisztítószerek használatából eredő felületi elváltozásokra. Ezért amikor beépítés után átvesszük új bútorunkat, érdemes alapo­san megvizsgálni a felületek minőségét, mert ezekre a hibákra a garanciát utólag már nem tudjuk érvényesíteni.

Egyértelmű garanciális hibának számít a moz­gó alkatrészek meghibásodása, törése, szoru­lása, a bútorlapok elzárásának leválása. Néhány tolóajtónál a gyártók a normál 1 – 5 éves garan­cia helyett örök garanciát vállalnak, ez azonban csupán reklámfogás. Gondoljunk bele, hogy 10 – 20 év múlva létezik-e még az a cég, ame­lyik a szekrényt gyártotta? A technikai fejlődés miatt lesz-e még megfelelő pótalkatrész?

A faanyagokról

A faanyag kivételes helyet foglal el az ipari nyersanyagok között. Tervszerű és irányí­tott termesztéssel megújítható nyersanya­got képez, szemben a Föld kőolaj-, földgáz-, szén- és érckészleteivel, amelyek végesek. A műanyagok 20. századi elterjedése valame­lyest visszaszorította a faanyag felhasználá­sát, de esztétikai és használati értékében nem tudja azt pótolni.

A faanyaggal a hétköznapi életben találkoz­hatunk az építészet, különböző területein és a bútorgyártásban, otthonaink számos hasz­nálati tárgyában, a jármű-, csomagolás-, szerszám- és sportszergyártásban, az élelmi­szer- és vegyiparban, a mezőgazdaságban stb.

A széles körű felhasználás a faanyag előnyös tulajdonságaival magyarázható:

• Természetes, környezetbarát anyag.
• Jelentős az esztétikai értéke.
• Megújítható, és hulladékmentesen feldol­gozható.
• Könnyen megmunkálható, akár kézi erővel is késztermékké alakítható.
• Viszonylag alacsony a sűrűsége, emellett nagy szilárdsággal és teherbíró képesség­gel rendelkezik.
• Megfelelő körülmények között tartós.
• Vegyileg ellenálló.
• Hő-, hang- és elektromos szigetelő képes­séggel rendelkezik.

Számos kedvező adottsága mellett a faanyag­nak hátrányos tulajdonságai is vannak:

• Szerkezetéből adódóan érzékenyen reagál környezete nedvességváltozásaira, méret­es alakváltozást szenved.
• A biológiai kártevők könnyen megtámad­ják.
• Más építési anyagokhoz képest alacsonyabb hőmérsékleten meggyullad.

Megfelelő módon kezelve és alkalmazva mindezek a negatívumok minimális mérté­kűre csökkenthetők.

Természetes anyag lévén fejlődését és szer­kezetét a növekedési körülmények jelentősen befolyásolják, tulajdonságai ezért nem mindig megbízhatóan egyenletesek. Szövetének inho­mogén jellegét az esetleges fahibák tovább növelik, szilárdságát csökkentik. Az ember az átgondolt erdőgazdálkodás útján részben beavatkozhat ebbe a folyamatba.

Erdőgazdálkodás

A szervezett és tervszerű erdőgazdálkodás feladata úgy biztosítani a megfelelő mennyi­ségű és minőségű nyersanyagot a fafeldolgo­zás számára, hogy közben az erdő környezet­védelmi és turisztikai szerepe se csorbuljon. Ez azt jelenti, hogy az ipari célú fakitermelés­sel nem csökkenhet az erdősültség mértéke. Egy évben csak annyi fát szabad kitermelni, amennyi a fák természetes növe­kedésével egy év alatt képződik. Ezt éves növedéknek nevezzük.

Az éves növedék kiszámolásához az erdőben található fák számát megszorozzuk egy fa átla­gos éves gyarapodásával, m³-ben kifejezve. Ha az évi növedéket elosztjuk egy vágásérett fa átlagos törzstérfogatával, megkapjuk az adott évben kitermelhető fák számát.

A vágásérettség az a jellemző életkor, ami­kor a fát célszerű kitermelni. Ekkorra kialakul a fafajra jellemző geszt-szijács arány, ezt követően a növekedés inten­zitása csökkenni kezd. A vágásérettségi kort a fafajon kívül a klimatikus viszonyok és a termőtalaj adottságai is meghatározzák.

A túl korán kidöntött fa minősége rosszabb, mert magas benne a juvenilis fa és a szijács részaránya. A túltartott fa minősége is csök­ken, mivel silányabb évgyűrűk képződnek, valószínűbbek a biológiai kártevők okozta betegségek, melynek következtében az idős fa viharkárt is könnyebben szenved.

Magyarország a mérsékelt égövi lombhullató erdők övében fekszik, ezt a hazai erdők fafa­jainak megoszlása is tükrözi . Az erdőgazdálkodás alapját a természetes erdők és a telepített erdők adják. A mintegy 17 ezer km² erdőterület (19%-os erdősültség) közel fele telepített erdő (kultúrerdő, ültet­vény). Az értékes őshonos fafajok területvesz­tése miatt fontos a tekintélyes mennyiségű akác és csertölgy minél sokoldalúbb faipari felhasználása (a csertölgy minősége alulmúlja a nemes tölgyekét, az egyébként kitűnő tulaj­donságokkal rendelkező akác felhasználási értékét pedig a gyakori fahibák csökkentik). Természetvédelmi szempontból fontos az őshonos fafajból álló erdők megóvása.

A hazai ültetvényeken az akác és a nemes nyarak telepítését részesítik előnyben, a fakitermelés közel felét is e fafajok adják. Ennek oka, hogy vágásérettségi koruk ala­csony, a fatermést kb. 25-40 év alatt be lehet takarítani. Az ilyen ún. monokultúrák hátrá­nya, hogy élőviláguk sivár, gyakran inkább mezőgazdasági területekhez, mint erdőkhöz hasonlítanak.

Ugyanakkor az alföldi puszta­ság ma már el sem képzelhető az évszázadok­kal korábban telepített összefüggő akácerdők nélkül. (A magyarországi akácosok területe meghaladja a többi európai országokét együtt­véve, ezért is tekintik a fakereskedelemben tipikusan magyar fafajnak.) A magyar erdők hármas szerepet töltenek be. Az erdőség közel 80%-a fakitermelési célú gazdasági erdő, 18%-a kifejezetten környezetvédelmi célú, 2%-a pedig parkerdő. A gazdasági erdők többsége ökológiai és üdülési feladatot is ellát.

Természetes erdőségeink és őshonos fafajaink megoszlása:

• A magasabb hegységek és a csapadékos dombvidékek fafajtái a következő fajok élnek. A gyertyános-tölgyesekben kocsánytalan tölgy és gyertyán tenyészik, hozzájuk társul a cseresznye, a kislevelű hárs, a mezei és korai juhar. A bükkösök szinte egyeduralkodó faja a bükk, de elvétve gyertyánt, hegyi juhart, magas kőrist, kocsánytalan tölgyet is talá­lunk. A meredek falú völgyekben tenyésző szurdokerdőben él a nagylevelű hárs, a magas kőris, a korai és hegyi juhar. Természetes fenyvesek hazánkban csak a nyugati határszé­len, az Alpokalján alakultak ki. Általában elegyes erdők, az erdeifenyő és lucfenyő mel­lett jegenyefenyő, bükk, gyertyán, nyír, hegyi juhar, éger tenyészik bennük.
• A középhegységekben és a szárazabb dombságokon száraz lomberdők alakultak ki. A cseres-tölgyeseket kocsányos tölgy, csertölgy, mezei juhar alkotja. A molyhos-tölgyes bokorerdők nem összefüggő, hanem ligetes erdőfoltok, szárazságtűrő növények. Például molyhos tölgyek, virágos kőrisek alkotják.
• Az alföldi homoktalajokon szintén szárazságtűrő növényzet telepedett meg. A pusztai tölgyeseket kocsányos és molyhos tölgy, mezei szil, mezei juhar, fehér és szürke nyár, vadkörte alkotja. A nyáras-borókás ligeterdőkben fehér és szürke nyár, közönséges boró­kafenyő él.
• A vízpartok ligeterdőinek fafajait a vízfolyástól való távolság határozza meg. A parthoz legközelebb bokorfűzesek – fűzfélék, fekete nyár – találhatók. Távolabb fűz- és nyár­ligetekre bukkanhatunk, ahol a fűzfajok, fehér és fekete nyár mellett éger, vénic szil is tenyészik. Az égerligetekben enyves éger, magas kőris, fehér fűz és vadalma él. A part­tól legtávolabbi tölgy-, kőris-, szilligeteket kocsányos tölgy, magas kőris, rezgő nyár, mezei és vénic szil alkotja.
• A természetes erdők faállományába jövevény fajok vegyülnek, pl. bálványfa, fekete dió, zöld juhar, kanadai nyár és főleg akác, amely az ország minden területén megtalálható.

Elsődleges és másodlagos feldolgozás

Környezetünk tárgyainak előállításához nyersanyagokra van szükség. A nyersanyagok ásványi, növényi, állati vagy mesterséges eredetűek lehetnek. A nyersanyag olyan munkatárgy, amely maga is egy előző munkaszakasz eredmé­nye, például a kitermelő ipar terméke.

A növényi eredetű fa nyersanyagot az erdő­gazdálkodás állítja elő.

A fakitermelés irtás­sal vagy döntéssel történhet.

• Irtáskor a főgyökereket átvágják, és a tuskóval együtt termelik ki a fát. így a törzs legértékesebb faanyagát tartalmazó tőszakasz (gyökfő) még tovább feldolgozható.
• Döntéskor a törzset a talaj felszíne fölött vágják át. A fa kidöntése után a tuskó a földben marad. Ez az eljárás akkor alkal­mazható, ha az irtás erdőművelési okok miatt nem választható, mivel döntésnél a törzs tőszakaszából hulladék keletkezik.

A kitermelt fa nyersanyag alkotórészei a következők:

• A törzsfából darabolt rönkök (megközelítő­leg ez a teljes növény 60-70%-a).
• Tuskó.
• Gyökér.
• Ágfa.
• Kéreg.
• Levelek (lomb, tűlevelek).

A nyersanyag egy részét feldolgozzák a továb­biakban:

• Az elsődleges megmunkálás során a fa nyers­anyagból alapanyagok készülnek. Fűrészáru, furnér, rétegelt lemez, rétegelt falap, léc- és furnérbetétes bútorlapok, faforgács lapok, farostlemezek, cellulóz, illetve más vegyi anyagok. Az elsődleges megmunkálásból kikerülő alapanyagok a továbbiakban még feldolgoznak.
• A másodlagos megmunkálás során az alap­anyagokból késztermékek készülnek. Épí­tőipari , bútoripari, épületaszta­los-ipari termékek, továbbá fa tömegcikkek, sportszerek, járművek, csomagolóeszközök, ládák, hordók, rakodólapok, papír stb.

Léteznek olyan fa késztermékek is, amelyeket elsődleges és másodlagos feldolgozás nélkül, közvetlenül a kitermelés és néhány előkészítő művelet után használnak fel.

Erdei választékok

Erdei választékoknak nevezzük a fa kidöntése után a törzsből, a tuskóból, a gyökérből és az ágakból álló fa nyersanyagot. Az erdei válasz­ték lehet ipari fa és tűzifa.

Ipari fa

A világon évente feldolgozott ipari fának 2/3 része tűlevelű. Az ipari fa lehet közvetlen erdei késztermék vagy elsődlegesen feldol­gozott választék. Minden, nem tüzelési célú erdei választékot ipari fának nevezünk.

Erdei késztermékek

Az erdei késztermékeket közvetlenül a dön­tést követően állítják elő, további feldolgozás már nem történik. Célzott kezeléseken men­nek keresztül, hogy rendeltetésüknek megfe­leljenek. Típusai a következők:

Hengeres termékek:

• Cölöpfa (hidakhoz és vízi építkezésekhez).
• Vezetékoszlop (szabadvezetékek tartására).
• Állványfa, rúdfa.
• Bányafa, bányapillér, bányadorong (bányá­ban használt ácsolatok készítéséhez).
• Gyümölcstámasz, szőlőkaró, komlófa, cölöpfa (mezőgazdasági késztermékek, gyümölcsfáknak, szőlőtőkéknek a megtá­masztására, komlófuttató huzalok tartá­sára).

Bárdolással, hasítással, faragással készült termékek:

• Faragott gerenda (építészeti célú készter­mék).
• Fakerítés elemek (hasított vagy faragott ter­mékek, de hengeres formájúak is lehetnek).
• Vasúti talpfa.

Elsődleges feldolgozásit erdei választékok

A döntést követően a fatörzs hosszirányú fel­darabolását hossztolásnak nevezzük. Ez min­den esetben a törzsfa adottságainak, hibáinak figyelembevételével történik. A hossztolással kapott rövidebb termék neve rönk.

A rönk a további, elsődleges feldolgozása alapján a következő lehet:

• Fűrészipari rönk. A fűrészáru termelés nyersanyaga, a törzs legértékesebb része. A kitermelt hengeres fa legnagyobb része fűrészipari feldolgozásra kerül, Magyarországon ez az arány kb. 20-22%. A szabvány és a kereskedelem fenyő, lágy lombos és kemény lombos fűrészrönköket különböztet meg. Minősítésük az előfor­duló fahibák alapján történik.
• Furnér- és lemezipari rönk. A furnér- és rétegeltlemez-gyártás nyersanyaga. A faanyag minősége szempontjából leg­igényesebb erdei választék, csak egyenes tengelyű, hiba- és repedésmentes törzsfa alkalmas erre a célra. Tűlevelű és lombos fafajokból egyaránt előállítható.
• Farost- és faforgács rönk . Ala­csonyabb rendű, vékonyabb erdei válasz­ték, amely méretei, hibái miatt fűrész- és lemezipari célra nem alkalmas. Farostle­mezek és faforgács lapok gyártására emel­lett felhasználható az ágfa és a fűrészipari darabos hulladék is.
• Cellulóz- és papíripari rönk. Vékony erdei faválaszték, amely szövethibás is lehet. A farontó gombák által károsított faanyag vegyipari feldolgozásra sem alkalmas.
• Egyéb ipari rönk. Sajátos, kisebb területű feldolgozásokra:
  • Gyufagyártásra (nyárból és fűzből).
  • Vegyi feldolgozásra (faszén stb.).
  • Fabrikett gyártására.

(Az utóbbi két feldolgozási területen más üzemek hulladékanyagai is gazdaságosan felhasználhatók.)

Tűzifa

Az újratermelhető faanyag fontos energia­hordozó, és környezetbarát tüzelőanyag. A világon évente kitermelt 3,3 milliárd m³ faanyagnak több mint a felét – mintegy 56%-át – tüzelési célokra használják fel tűzifa és faszén formájában. A farontó gombák által károsított, korhadt törzsek tüzelési célokra sem alkalmasak. Tűzifa választék lehet ipari feldolgozásra alkalmatlan törzsfa, tuskó, vas­tag ág és vékony gally.

A fa keletkezésének, szerkezeti felépítésének megismerése nélkülözhetetlen tulajdonsága­inak megértéséhez, felhasználhatóságának és a többi ipari nyersanyag között elfoglalt helyének megállapításához. A fa természetes anyag, ezért az ember szakszerű erdőnevelési módszerekkel csupán a helyes, hibamentes növekedéshez tud hozzájárulni.

A faanyag szerkezete három szervezettségi szinten tanulmányozható: szubmikroszkópos, mikroszkópos és makroszkópos szinten. Ezek egymással összefüggnek. A faanyagot alkotó elemek elrendeződése, mennyiségi részará­nya, mérete, színe stb. meghatározza egy adott fafaj jellemző felépítését. Csak mind­ezen szerkezeti jellemzők ismeretében tudjuk megkülönböztetni egymástól a fafajokat.

A fa mint növény

Az élőlények életjelenségeik által különböz­tethetők meg a tárgyaktól. Ilyen életfolya­mat az anyagcsere – anyagfelvétel, átalakí­tás és lebontás -, a növekedés, az öröklődés, a szabályozóképesség stb. A növények néhány egyedülálló tulajdonsága: önálló (autotróf) módon táplálkoznak, szervetlen anyagokból szerves anyagokat hozzanak létre, amelyek­ből felépítik saját testüket. Ez a folyamat a fotoszintézis, melynek motorja a napenergia.

Fotoszintéziskor

A napenergiát a levelek zöld színanyaga, a klorofill köti meg. A gyökér­zeten át felvett és a levelek zöld színtestjeibe szállított víz, ill. a levelek gázcsere nyílásain keresztül felvett szén-dioxid reakciójából szerves anyag, szőlőcukor (glükóz) képződik, és oxigén szabadul fel. A szőlő­cukor az az elsődleges szénhidrát, amelyből a fa létrehozza a többi szerves anyagot. A foto­szintézis tehát egy fotokémiai reakció, amely a növények nappal végbemenő anyagcsere –folyamata. Éjszaka a növények a többi élő­lényhez hasonlóan lélegeznek.

A növényi sejt felépítése

A sejt az élő szervezetek különböző életműködéseit végző, fénymikro­szkópos nagyságrendű élettani, fejlő­déstani és alaki egysége.

Az élő növényi sejt alkotórészei két csoportba sorolhatók:

• Élő sejtalkotók (aktív részek).
• Élettelen sejtalkotók (passzív részek).

A sejt élő anyaga a protoplazma, amely citoplazmából, sejtmagból, színtestekből, sejtszervecskékből áll. Az élő sejtalkotók csak a fatest külső évgyűrűiben (a szijácsban), valamint a háncstest sejtjeiben találhatók meg. Életműködéseik során különböző termékeket, élettelen sejtalkotókat állítanak elő. Ilyenek pl. a plazmazárványok, a sejtnedv és a sejtfal. A fatest belső részének évgyűrűiben (a geszt­ben) a sejtek protoplazmája elpusztul, és csak az élettelen sejtalkotók maradnak fenn.

A citoplazma legfontosabb terméke a sejtfal. A fiatal sejtek fala nagyon vékony. A sejt öre­gedése során a sejtfal folyamatosan vastago­dik, az egyes sejtek esetében eltérő mértékben.

A sejtek alakját a sejtfal határozza meg. Alak szerint a növényi sejteket alapvetően két cso­portba soroljuk, ezek a prozenchima sejtek és a parenchima sejtek. Létezik a kettő közötti átmeneti sejtalak is. A növényi sejtek átlagos mérete a milliméter század és tizedrésze között talál­ható. A sejtek méreteit mikrométerben szok­tuk kifejezni (1 mm = 1000 µm).

A megnyúlt prozenchima sejtek hossza az átlagosnál nagyobb, pl. a fenyők tracheidái elérhetik a 4000-5000 µm–t (4-5 mm), a lom­bos fák rostjai a 1500 µm-t (1,5 mm). A lom­bos fáknak 800-1000µm hosszúak lehetnek az egybeolvadt edénytagjai. A parenchima sejtek hosszúsága kisebb, mint a prozenchima sejteké: 10 és 100 µm közötti, átmérőjük 15-70µm. E sejtek hosszúsági és keresztmet­szeti méretei között nincs jelentős különbség.

A sejtfal kialakulása és szerkezete

A sejtfal a citoplazma terméke, a sejt legfon­tosabb élettelen alkotója. Meghatározza a sejt alakját és méreteit, szilárdságát. A szöveti állományban elválasztja, ugyanakkor össze is kapcsolja a szomszédos sejteket.

Az ipari nyersanyagot adó fatest nem más, mint a sejtfalak bonyolult rendszere, ezért a sejtfalak felépítése és tulajdonságai alapve­tően meghatározzák a faanyag műszaki jel­lemzőit és felhasználási lehetőségeit.

A sejtfalak kialakulása mindig kívülről befelé történik. Először a külső vékony réteg, az elsődleges sejtfal alakul ki. Ezután jön létre – belső oldalon – a másodlagos sejt­fal. Ez a folyamat a sejtfal vastagodása.

A fatest mikroszkópos szerkezete

Mikroszkópos szerkezetnek nevezzük a fát felépítő sejtek, szövetek összességét. Ez hatá­rozza meg a faanyag műszaki tulajdonságait.

A fa szövetei

Szövetnek nevezzük az azonos eredetű, műkö­désű és felépítésű sejtek csoportját, amelyek egy adott feladat elvégzésére keletkeznek. A szövetek bizonyos sejtek osztódásával jön­nek létre, majd az így kialakuló fiatal sejtek átalakulnak, különféle feladatok elvégzésére differenciálódnak. Az átalakulási folyamat a sejt alaki, méreti, falvastagsági jellemzőinek kialakulását jelenti, melyek alkalmassá teszik egy adott feladat betöltésére. Az egyszerű szövetek csak egyféle típusú sejtekből épül­nek fel. A fát felépítő szöveteknek két nagy csoportja van: osztódó szövetek és állandósult szövetek.

Az osztódó szövetek felelősek a növények állandó gyarapodásáért és növekedéséért. A hajtás és a gyökércsúcs szövetei osztódásra képes szövetekből épülnek fel.

Mindazokat a szöveteket, melyeknek sejtjei nem osztódnak, hanem különféle feladatok elvégzésére alakultak át, állandósult szöve­teknek nevezzük. Ezek a védőszövet (bőr­szövet), felszívó, asszimiláló, kiválasztó és váladéktartó, szállító-, raktározó, szilárdító szövetek.

A fatestet legnagyobb részt állandósult szöve­tek alkotják, és csak elenyésző mennyiségben az osztódó szövetek. A fatest vastagsági gyarapodását biztosító osztódó szövet a kambium, amely henger­palást formájában a fatest és a háncs között található.

A fa- és háncstest szöveteit felépítő sejtek

A fatestet és a háncstestet szállító-, raktározó-, szilárdító-, esetenként kiválasztó és váladék­tartó szövetek alkotják. Ezeket az állandó­sult szöveteket különféle típusú sejtek építik fel, amelyek mind a kambium osztódásának és a differenciálódásnak eredményeképpen alakulnak ki. A fatestet és háncstestet felépítő sejteket három csoportba soroljuk: vízszál­lító sejtek, szilárdító sejtek, tápanyagszállító és -raktározó sejtek.

Vízszállító sejtek

A fatestben fordulnak elő, és a vizet függőleges irányban, lentről felfelé szállítják a gyökerektől a levelekhez. Általá­nos jellemzőik:

• A szállítás irányában, tehát a törzs hossz­irányában többé-kevésbé megnyúlt ala­kúak.
• Végeik tompák vagy lekerekítettek.
• Sejtfaluk vékonyabb, sejtüregükből, mivel a víz szállítása a sejtüregeken át történik.
• Sejtfalaikon udvaros gödörkék és spirális vastagodások találhatók.
• Élő alkotókat (protoplazmát) a sejt teljes kialakulása után már nem tartalmaznak.

A lombos fák vízszállító sejtje az edénytag, amely függőleges irányú sorokba rendeződik. A tűlevelűek vízszállító sejtjei a korai tracheidák. Az évgyű­rűik korai, tavaszi pasztáját alkotják. Abban különböznek a késői, szilárdító tracheidáktól, hogy vékonyabb sejtfalúak, bővebb üregűek, és a végeik lekerekítettek.

Szilárdító sejtek

A fatestben és a háncstest­ben is megtalálhatók. Jellemzőik a szilárdítási feladat tekintetében .

• A fatörzs szálirányában igen hosszúra nyúlt alakúak.
• Vastag sejtfalúak, szűk üregűek.
• Végeik elhegyesednek, néha villásan elágaznak. Az elhegyesedő végek is a szi­lárdság növelését szolgálják.
• A sejt teljes kialakulása után már nem tar­talmaznak protoplazmát.

Léteznek jellegzetes, a szilárdító és raktá­rozó sejtek közötti átmenetet képző faelemek. Ilyenek a pótló rostok és a rekeszes rostok, amelyek rostalakúak, de tápanyag-raktározás a feladatuk. A pótló rostok hosszúra nyúlt, elhegyesedő végű sejtek, de vékony a sejt­faluk, és protoplazmát tartalmaznak. A rekeszes rostok a pótló rostokhoz hasonlóak, de a vékony harántfalak a sejtüre­get több rekeszre osztják.

Tápanyagot szállító és raktározó sejtek

Többségük parenchima sejt. Ezek a fatestben és a háncstestben is megtalálhatók.

Jellemző tulajdonságaik:

• A tér 3 irányában közel azonos méretűek.
• Lapos végződésűek.
• Vízszintes vagy függőleges irányú sorokba rendeződve szállítják a tápanyagokat.
• Sejtfalaik nagyon vékonyak, a másodlagos sejtfal csak kevéssé kialakult.
• Sejtüregük bő, keresztmetszetben kör vagy négyzet alakú.
• A szijácsban és a háncsban élő sejtek pro­toplazmát tartalmaznak (a gesztben elhalt állapotban vannak).
• A fatest legkisebb szilárdságú szöveteit alkotják.

A fa szövetrendszerei

A magasabb rendű (gyökeres, száras, leveles) növények testét alkotó állandósult szövetek szövetrendszerekbe csoportosulnak. Szövetrendszernek nevezzük az együtt keletkező, de eltérő működésű szövetek összességét.

A fás növények szállító-, alap- és bőrszövet rendszerből épülnek fel:

• A szállító-szilárdító szövetrendszer réteges, köteges elrendeződésben a fa törzsét alkotja.
• Részben a szállító szövetrendszerbe ágyazódva, részben pedig alatta és fölötte található az alapszövet rendszer.
• Végül az egészet burkolja a külső bőrszövet rendszer.

A fa makroszkópos szerkezete

Az egyes makroszkópos szerkezeti részeket a mikroszkópos elemek – a sejtek és szöve­tek – különféle csoportjai építik fel. így a faanyag műszaki és esztétikai tulajdonságait, ill. felhasználási lehetőségeit a makroszkópos szerkezet is befolyásolja. A különböző fafajok sajátos makroszkópos felépítéssel rendelkeznek, ami alapján az adott fafaj felismerhető.

Makroszkópos szerkezetnek nevezzük a fa szabad szemmel vagy kézi nagyítóval látható szerkezeti részeinek összességét. A makroszkópos szerkezetet egyrészt azért kell ismernünk, hogy a fafajokat azonosítani tudjuk, másrészt azért, hogy a faanyag tulajdonságait és felhasználhatóságát meg tudjuk állapítani.

Anatómiai metszetek és irányok

A faanyag makroszkópos felépítését az anatómiai metszeteken vizsgáljuk. Ezek a fatörzs hossztengelyéhez viszonyított, három jellemző irányú felületek:

• A keresztmetszet (bütümetszet) a fatörzs hossztengelyére merőleges felület. A bütü tehát merőleges a fa szálirányára.
• A sugármetszet (rajzos vagy tükrös metszet) a fatörzs hossztengelyén (a bélen) áthaladó, szálirányú felület.
• A húrmetszet (érintőmetszet) szálirányú felület, amely párhuzamos a törzs hossztengelyé­vel, de nem halad át rajta, hanem valamely évgyűrű palástjának érintője.

Az anatómiai metszetekhez kapcsolódó fogalom az anatómiai irány. Az anatómiai metsze­tek a fának a különböző felületei, az anatómiai irányok pedig az ezeken a felületeken kijelöl­hető tengelyek.

Az alábbi három anatómiai irány létezik:

• Szálirány. A fatörzs hossztengelyével párhuzamosan halad. Nevét onnan kapta, hogy a fatestet felépítő legtöbb sejt hosszúsága függőleges irányú.
• Sugárirány. A fatörzs hossztengelyén áthaladó vízszintes irány. A keresztmetszet és a sugármetszet síkjában is kijelölhető.
• Húrirány. Szintén vízszintes, de nem halad át a fatörzs hossztengelyén, hanem érintője valamely évgyűrű ívének.

A faanyagot különböző makroszkópos szer­kezeti részek csoportjai építik fel, ezeket pedig többféle típusú sejt és szövet alkotja. A faanyag szerkezete tehát változatos (inho­mogén). Ebből adódóan a három anatómiai irányban eltérők a faanyag fizikai, mechani­kai és technológiai tulajdonságai. Ezt a sajá­tosságot anizotrópiának nevezzük.

A fa makroszkópos szerkezetét elsődleges és a másodlagos makroszkópos meghatározók szerint jellemezzük.

Elsődleges makroszkópos meghatározók

Azokat a makroszkópos szerkezeti részeket soroljuk ide, amelyek a nevelkedési körülmé­nyektől, a kortól függetlenül minden esetben jellemzik az adott fafajt.

Évgyűrűk

Évgyűrűnek nevezzük a kambium által egy tenyészidőszak alatt létrehozott fanövedéket. Évgyűrűkkel csak a mérsékelt égövi fafajok rendelkeznek, mivel osztódó szö­veteik szakaszosan működnek tavasztól őszig. Ezt az időszakot tenyészidőnek nevezzük.

Az évgyűrűk függőleges hengerpalást formá­ban helyezkednek el. Minden évben egy új évgyűrű képződik a fatest külső, kéreg alatti részén. Az évgyűrű két részből áll: a korai vagy tavaszi pasztából és a késői vagy nyári pasztából. Ezeket szín és poró­zusság alapján lehet elkülöníteni.

Az évgyűrű korai és késői pasztái eltérő szerkezettel és különböző tulajdonságokkal rendelkeznek. A tavaszi időszakban a víz­szállítás az elsődleges feladat, ezért a korai paszta több vízszállító és kevesebb szilár­dító sejtet tartalmaz (a tűlevelűeknél a korai paszta csak vízszállítást végző tracheidákból áll). A későbbi, nyári időszakban a szilárdító sejtek képződése a hangsúlyosabb, az ekkor kialakuló vízszállító elemek általában kisebb méretűek.

A tűlevelű fafajoknál a korai paszta széle­sebb, mint a késői. A gyürüslikacsú és félig gyürüslikacsú fajoknál (pl. tölgy, akác, kőris) viszont a korai paszta mindig keskenyebb a későinél. A szórtlikacsú lombos fáknál (pl. bükk, gyertyán juhar) ilyen össze­függés kevésbé határozható meg.

A két paszta közötti átmenet lehet:

• Éles. Egyes tűlevelűeknél (pl. erdei-, vörös­fenyő, tiszafa) és a gyürüslikacsú lombos fáknál.
• Fokozatos. Egyes tűlevelűeknél (pl. luc-, simafenyő) és a félig gyürüslikacsú lombos fáknál.

A pászták kevésbé különülnek el a szórtlikacsú lombos fáknál. Kivétel a bükk és a dió, ahol a pászták jól kivehetők, illetve a juhar és a platán, ahol a pászták nem külö­nülnek el, de az évgyűrűhatárok élesek.

Az ideálisan (zárt állásban) növekvő fa évgyűrűi a keresztmetszetben koncentrikus körök formájában helyezkednek el a bél körül. Amennyiben az élő fát egyirá­nyú napsütés éri, koronája nem szimmetrikus, vagy külső erőhatások miatt a törzse meggör­bül, akkor évgyűrűi nem növekednek sza­bályosan: a törzs egyik oldalán szélesebbek lesznek. Ezt excentrikus (külpontos) évgyű­rűszerkezetnek nevezzük. Az ilyen szerkezet komoly fahibának tekinthető.

A fafajok többségénél az évgyűrűk általá­ban köríves vonalúak . Vannak azonban a körívtől eltérő hullámos évgyűrűjű fajok is. Például ilyen a gyer­tyán, amelynek nagy hullámú, szabálytalan évgyűrűi egy jellegzetes fahibát eredményez­nek, amelyet ormósságnak nevezünk. Kisebb hullámú évgyűrűi vannak például a tiszafá­nak és az égernek.

A fa fizikai-mechanikai tulajdonságait meg­határozó tényező az évgyűrűk szélessége. Ez a fafajtól és a növekedési körülményektől függ. Vannak jellemzően keskeny évgyűrűket növesztő fafajok, amelyek lassan növekednek, és alacsony az éves fahozamuk (pl. tiszafa). Léteznek jellemzően széles évgyűrűket növesztő fafajok is, amelyek gyorsan növe­kednek (pl. nyár, fűz).

Az évgyűrűk látványát a fa, metszeti felüle­tein rajzolatnak nevezzük. Ez az egyes anató­miai metszeteken eltérő. A bütün az évgyűrűk koncentrikus vagy excentrikus (köríves vagy hullámos ívű) körívei láthatók. A sugármetszeten közel párhuzamos sávok figyelhetők meg, ezt csíkos-vonalas (frízes) rajzolatnak nevezzük. A húrmetszeten lát­ható a fa legjellegzetesebb rajzolata, ahol az évgyűrűk parabolikus, elliptikus, lángnyelv­szerű formájúak: ez a flóderos rajzolat.

A különböző fafajok rajzolata nem egyfor­mán hangsúlyos. Ez az évgyűrűk láthatósá­gától függ, amelyet alapvetően a tavaszi és nyári pászták közötti szín- vagy porózusság különbsége határoz meg:

• A tűlevelűek és a gyűrűslikacsú lombos fák évgyűrűi szabad szemmel jól láthatók, mivel pasztáik színben és szerkezetben is elkülönülnek. Ezeknek a fafajoknak hatá­rozott, markáns rajzolata van.
• A szórtlikacsú lombos fák nagyobb részé­nél a pászták nem különülnek el egymás­tól, ezért évgyűrűik kevésbé láthatók, rajzolatuk elmosódott (ilyen a nyír, a hárs, az éger, a nyár stb.) Kivétel a bükk, a dió, a juhar, a platán.

Edények

Az edények (likacsok, pórusok, tracheák) csak a lombos fákra jellemző makroszkópos szerkezeti részek. Szerepük a víz szállítása a gyökerektől a levelekhez. Bő üregű, vékony sejtfalú vízszállító elemek egymáshoz kap­csolódásával keletkeznek, amelyek így függő­leges csöveket hoznak létre.

Az edények átmérője nagyobb, sejtfaluk vékonyabb, mint a szilárdító sejteké, ezért a vízszállító szövetek a faanyagnak az ala­csonyabb szilárdságú részeit képezik. A lom­bos fák többségénél a tavaszi paszta edényei nagyobbak, mint a nyári paszta edényei. Az edények közötti méretkülönbség és az évgyűrűben való elrendeződésük alapján a lombos fákat három csoportba soroljuk:

• Gyűrűslikacsúak: tölgy, szelídgesztenye, akác, eper, kőris, bálványfa, szil.
• Szórtlikacsúak: bükk, gyertyán, dió, juhar, platán, nyír, éger, nyár, hárs, fűz, vadgesz­tenye, alma, körte.
• Félig gyűrűslikacsúak: cseresznye, meggy, szilva.

A gyűrűslikacsú lombos fáknál a tavaszi paszta keskenyebb, és magas részarány­ban alkotják az igen nagy átmérőjű, szabad szemmel is jól látható likacsok. Ezek egy vagy több sorban helyezkednek el az évgyűrűhatár mentén. Hosszmetszetben árkolások formájában láthatók.

A nyári pasztát szélesebb, és zömében szilár­dító sejtek alkotják. Edényei kis átmérőjűek. A bütü sötétebb színű szilárdító szövetében szabad szemmel is jól lehet látni az apró edé­nyek különböző alakú, világosabb csoportjait.

Az edénycsoportok formája fafaj azono­sító bélyegként is szolgál. Az edénycsoportok a hosszmetszetben árkolások (korai paszta) és finom karcolások for­májában (késői paszta) jelennek meg.

A gyűrűslikacsú szerkezet egyrészt növeli a faanyag inhomogenitását, másrészt néhány kedvezőtlen műszaki tulajdonságot eredmé­nyez (nagyobb zsugorodási, repedezési, vetemedési hajlam, nehezebb megmunkálhatóság és száríthatóság stb.)

A szórtlikacsú lombos fafajokban mindkét paszta edényei aprók, szabad szemmel nem láthatók. A korai pasztában csak kissé nagyobbak, mint a későiben, és a teljes évgyűrűben egyenletesen elszórva helyez­kednek el. Kivételt képez a dió, amelynek egyenletesen szórt edényei mindkét pasztá­ban nagyok, szabad szemmel is jól láthatók. Ezek a hosszmetszeteken jól megfigyelhetők, árkolások-karcolások formájában jelennek meg.

Az edények elrendeződése és mérete miatt a szórtlikacsú lombos fák rajzolata kevésbé markáns, mint a gyűrűslikacsú fafajoké. Szö­vetszerkezetük homogénebb, emellett az ilyen fák könnyebben megmunkálhatok, szárítha­tok, felületkezelhetők, és kisebb a repedezési és vetemedési hajlamuk.

A félig gyűrűslikacsú elrendeződés átmenet a gyűrűslikacsú és a szórtlikacsú szerke­zet között. Ezeknél a fafajoknál mindkét paszta edényei aprók, és szórtan helyezkednek el – a keskenyebb korai pasztá­ban sokkal sűrűbben, mint a későiben. Ezért a két paszta porózussága lényegesen különbö­zik, vagyis a tavaszi paszta lazább szerkezetű és kevésbé szilárd, mint a késői. A pászták egymástól elkülönülnek ugyan, de nem éle­sen, az évgyűrűk ezért közepesen láthatók.

Bélsugarak

A bélsugarak az összes fafaj szerkezetében megtalálható, az anatómiai hosszirányra merőleges, szalagszerű makroszkópos szerkezeti részek. Vékony falú, bő üregű parenchima sejtek vízszintes soraiból épülnek fel úgy, hogy a sorok téglafalszerű építmény­ként helyezkednek el egymás fölött és mellett.

A bélsugarak a háncsból kiindulva a fatest belseje felé vízszintes irányban szállítják a tápanyagokat, és elraktározzák azokat. A legnagyobb mennyiségben raktározott tar­talék tápanyag a keményítő, amely szemcsés formában található meg a geszt bélsugarai­ban. Ezenkívül ásványi anyagok, kristályok is raktározódhatnak.

Fafajtól függően a bélsugarak lehetnek szé­lesek (vastagok), szabad szemmel láthatók, és keskenyek (vékonyak), alig vagy nem lát­hatóak. Egyes fajoknál előfordulnak széles és keskeny bélsugarak egyaránt (pl. a töl­gyekben). A bélsugarak magassági méretei is változóak. Például a tölgyek szerkezetében előfordulnak 50-60 mm magas bélsugarak, a bükkben egyenletesen 3-4 mm magasak, míg a juharban kb. 1 mm magasságúak.

A bélsugarak eltérő módon láthatók az anató­miai metszeteken:

• A bütün világosabb színű, sugárirányú vonalakként.
• A húrmetszeten sötétebb színű, függőleges irányú, különböző magasságú vonalkák (orsók) alakjában.
• A sugármetszeten szabálytalan alakú, kisebb-nagyobb foltok, sávok formájában {bélsugár tükrök).
• A fafajokat három csoportba sorolhatjuk a bélsugarak láthatósága alapján:
• Mind a három metszeten jól látható, széles bélsugarakkal rendelkezik. Ilyen pl. a tölgy, eper, bükk, juhar, platán.
• Keskenyebb, a sugármetszeten apró tük­rökként látható bélsugarai vannak. Ilyen pl. a cseresznye, dió, nyír, akác, kőris, szil.
• Keskeny, és ezért egyik metszeten sem látható bélsugarakkal rendelkeznek a tűle­velűek, a nyár, a hárs, a vad- és szelídgesz­tenye, a fűz.

Léteznek halmozott bélsugarak is (éger, gyer­tyán), amelyek több keskeny bélsugár csopor­tosulásával alakulnak ki, és szabad szemmel egyetlen széles bélsugárnak látszanak.

A bélsugarak alkotják a fatest legkisebb szi­lárdságú szöveteit. A keskeny bélsugarak egyenletesebb szerkezetű fatestet eredmé­nyeznek, amely kedvező megmunkálhatóságot, száríthatóságot eredményez. Azok a fafa­jok, amelyeknek bélsugarai szélesek vagy vál­takozva szélesek és keskenyek (pl. tölgyek), sokkal nehezebben megmunkálhatok, jobban repedeznek és vetemednek.

Gyantajáratok

A gyantajáratok a tűlevelűek szerkezeté­ben megtalálható makroszkópos szerkezeti részek. Ezek alkotják a kiválasztó és váladék­tartó szöveteket.

A vékony falú parenchima sejtek (epitél sej­tek) körkörösen rendeződve csatornát (gyan­tajáratot) zárnak közre. Az epitél sejtek kivá­lasztják a vízben oldhatatlan, sűrű váladék­anyagot, a gyantát (fenyőbalzsamot), amely a csatornában összegyűlik. A gyantajáratok iránya lehet függőleges és vízszintes. Behá­lózzák a fatestet.

A hosszgyantajáratok függőleges irányú váladéktartó csatornák. Rend­szerint a késői pasztákban helyezkednek el. A kidöntött fa gyantája megkeményedik, és világos színűvé válik, ezért a nagy átmérőjű hosszgyantajáratok szabad szemmel jól látha­tók a bütün, világos színű pontokként.

A haránt gyantajáratok vízszintes irányú váladéktartó csatornák. A bélsugarak belse­jében alakulnak ki, és irányuk követi a bél­sugarak keresztirányát. A haránt gyantajáratoknál a bélsugarak kiszélesednek, és közrezárják a gyantajáratot övező epitél sejteket.

A gyantatartalom növeli a fa tartósságát, sűrűségét, keménységét, de nehezíti a szárí­tást, telítést, forgácsolást, ragasztást, felület­kezelést.

Előfordul, hogy az élő fában húrirányú repe­dés keletkezik (pl. szél hatására), és a vízszin­tes gyantajáratokból kifolyó gyanta megtölti a repedést. Ez a gyantatáska, amely fahiba.

A különböző tűlevelű fafajok eltérő mennyiségű és méretű gyantajárattal rendelkeznek. Számos, nagyméretű gyantajárata van az erdeifenyőnek, a feketefenyőnek, a simafenyőnek. Kisebb méretű és kevesebb gyantajárattal rendelkezik a lucfenyő, a vörösfenyő, a duglászfenyő. Nincsenek sem hossz-, sem haránt gyantajáratai a jegenyefenyőnek, a tiszafának.

Másodlagos makroszkópos meghatározók

Másodlagos makroszkópos meghatározóknak tekintjük a fa azon szerkezeti részeit és jel­lemzőit, amelyek a nevelkedési körülményektől vagy a fa életkorától függően eltérhetnek a fajra – a vágásérettségi korban – általánosan jellemző szerkezettől és tulajdonságoktól. Ebbe a csoportba tartozik a szijács, geszt, bél, kéreg, bél, bélfolt. Másodlagos fafaj meghatá­rozó továbbá a fa néhány fizikai tulajdonsága: a szín, a fény, a sűrűség és az illat.

Szijács

A szijács a fatest élő, legfiatalabb része, amely a kéreg alatti külső évgyűrűket tartalmazza. Szélessége fafajtól függ. Vágásérettségi korban például az akác és a tölgy szijácsa keskeny, a kőris és a dió szijácsa pedig széles.

A tenyészidőszakban a szijácsban történik a víz szállítása az ásványi anyagokkal együtt a gyökerektől a levelekhez, és itt megy végbe a tápanyagok szállítása is a fatesten belül.

A szijács gyűrű formájában övezi a fatest idősebb belső részét, a gesztet. A két rész tulaj­donságai különbözők: a szijács nedvessége nagyobb (kivéve a vizes gesztű fafajokat, mint a nyárfa, amely gesztje nedvesebb a szijácsnál); a szijács tápanyagtartalma (fehérjék, cuk­rok, zsírok, olajok) lényegesen nagyobb, tartóssága csekélyebb; a szijács színe világosabb, dagadási, zsugorodási mértéke általában nagyobb, szilárdsága kisebb, mint a geszté.

Hátrányos tulajdonságai miatt a szijács felhasználási lehetőségei korlátozottak, műszaki szempontból a gesztnél rosszabb minőségű faanyagot képez.

Geszt

A fatest belső, idősebb részét gesztnek nevezzük. A geszt már nem vesz részt az életfolya­matokban, az élő fa elhalt részét alkotja. A geszt által betöltött szerep mégis nagyon fontos, mert szilárdítja a fát, és raktározza a különböző szerves és szervetlen anyagokat. Gesztjük alapján a különböző fafajokat a színes gesztűek és a színtelen gesztűek csoportjába soroljuk.

A színes geszt szabad szemmel is jól elkülöníthető az őt körülvevő, világosabb szijácstól. Határuk lehet éles (pl. tölgyek, akác, szilfélék, erdeifenyő, vörösfenyő stb.), illetve fokozatos a geszt és a szijács színe között (dió, nyár, fűzfélék stb.). A színes geszt több lépésben alakul ki:

• Az évgyűrűben nagyrészt megszűnik a vízszállítás (kivétel: a vizes gesztű fafajok).
• A még élő parenchima sejtek kiválasztják az ún. gesztanyagokat, amelyek elraktározód­nak az évgyűrű sejtjeiben, a sejtfalakban és a sejtüregekben.
• A parenchima sejtek létrehozzák a Sejtfalaik benyomulnak a szomszédos edé­nyek üregeibe, és részben vagy egészen elzárják az edényeket, így növelik a faanyag szilárdságát és tartósságát, mivel megakadályozzák, hogy a gombafonalak elő­rehatoljanak az edények üregeiben, és beteggé tegyék a fát.
• Ezt követően a parenchima sejtek elhalnak, már csak raktározás lesz a szerepük.

A parenchimák által kiválasztott gesztanya­gok szerves vegyületek. Ilyenek a festék- és cserzőanyagok, pl. a xilán, a flavonoidok, a gyanták stb. Ezek döntő módon megváltoz­tatják a színes geszt tulajdonságait a szijács­hoz képest. A geszt szilárdabb; keményebb; sűrűsége nagyobb, nehezebben megmunkál­ható, és kevésbé rugalmas. A színe sötétebb; és fája sokkal tartósabb, mivel a gesztanya­gok gomba- és rovarölő hatásúak. Vízfel­vevő képessége kisebb, ezért kevésbé dagad és zsugorodik, mint a szijács.

A színtelen geszt nem különíthető el a szijácstól, mivel a fatest belső része és a szijács azonos színű. A színtelen geszt kialakulása során nem mennek végbe azok a gesztesítő folyamatok, amelyek a színes geszt keletkezésére jellemzők. A nem színes geszt tulajdonságai ezért csak kismértékben különböznek a szijácsétól. A színtelen gesztű fáknak két típusa van: az érett fával és a szi­jács fával rendelkezők.

Az érett fa abban különbözik a szijácstól, hogy benne a vízszállítás nagyrészt megszű­nik, és így a nedvessége lényegesen kisebb, mint a szijácsé. Ennek következtében a sűrű­sége ugyan kisebb, ugyanakkor nagyobb szi­lárdságú, rugalmasabb faanyag. Érett fával rendelkező, színtelen gesztű fafaj pl. a bükk, a hárs, a lucfenyő és a jegenyefenyő.

A szijács fával rendelkező fafajoknál gya­korlatilag a fatest teljes egészében szijács. A belső, idősebb farészben még a vízszállí­tás sem szűnik meg, ugyanolyan nedvességű és ugyanolyan tulajdonságú, mint a külső évgyűrűk. Szijács fa az éger, a nyír, a gyer­tyán, a juhar, a körte, az alma és egyes nyarak (rezgő nyár, olasz nyár).

Kéreg

A kéreg a fatest bőrszövete és fontos szállító­szövete. Külső rétege a héjkéreg, amely a bőrszövet rendszer része, belső rétege pedig a háncs, amely a szállító szövetrend­szerhez tartozik.

A kéreg vastagsága a fafajtól és az életkortól függ. Vannak jellemzően vékony kérgű fafa­jok (pl. bükk, gyertyán), és vannak nagyon vastag kérgű fajok is (pl. akác, tölgyek, nyár). Általánosan jellemző, hogy minél idősebb a fa, annál vastagabb lesz a kérge, és annál erőteljesebben megrepedezik.

• A héjkéreg a fatest bőrszövete. Feladata az élő fa védelme a külső sérülésektől, a szélső­séges hőmérsékletektől, a tűztől, a kiszára­dástól. A héjkéreg elparásodott, elhalt kéreg­rész. Összetett élettani folyamatok során a háncsból alakul ki úgy, hogy a háncs külső rétegei folyamatosan átalakulnak héjkéreggé. A héjkéreg megrepedezik, és külső rétegei leválnak a törzsről. A repedezések jellege és a kéreg színe fafajra jellemző. Megkülönböz­tetünk cserepes, gyűrűs, barázdás, függőle­ges csíkokban leváló és sima kérgű fafajokat.
• Cserepes kéreg. Szabálytala­nul, minden irányban repedezett. A legtöbb fafajnak ilyen kérge van. A cserepes kéreg lehet pikkelyes (a kéregcserepek kisméretűek, pl. lucfenyő, erdeifenyő), táblásán leváló (cse­repei nagyobb méretűek és aránylag véko­nyak, pl. platán, hegyi juhar, tiszafa) és vastag cserepes kéreg (pl. tölgy, szil, kőris).
• Gyűrűs kéreg. Gyűrűszerűén, vízszintes csíkokban repedezik, és vékony sávokban válik le. Ilyen fafaj a cseresznye, a meggy, a nyír stb.
• Barázdás héjkéreg. Függőleges irányban repedezett. Ilyen az akác, a hárs, a korai juhar stb. kérge.
• Függőleges csíkokban leváló kéreg. Vékony sávokban viszonylag könnyen lehámozható. Ilyen a boróka és a tuja kérge.
• Sima kérgű fafajok. A héjkéreg még idős korban sem repedezik meg. Ilyen a bükk, a gyertyán.

A háncs a kéreg belső rétege, élő szövete. Fontos élettani szerepe a raktározás és a táp­anyagok szállítása fentről lefelé. A háncs rétegei az évgyűrűkkel egy időben képződnek: a vastagsági osztódó szövet minden tényészeti időszakban létrehoz kifelé egy háncsré­teget, befelé egy évgyűrűt. A háncs egy-egy rétege sokkal vékonyabb, mint az évgyűrű, és a nem különülnek el egymástól úgy, mint az évgyűrűk. A háncsban szállított tápanyag egy része a gyökerekhez jut, másik részét a bélsugarak átveszik, és a fatestbe szállítják.

A bél

A bél a fatörzs központi része, rajta halad át a törzs hossztengelye. Átmérője kicsi, általá­ban 1-2 mm. Alapszövet, így az egyetlen olyan része a fatestnek, amely nem a kambium osz­tódásával alakul ki. A fa fiatal korában táp­anyagokat szállít, később tápanyagokat vagy elhalt állapotban levegőt raktároz. Bő üregű, nagyon vékony falú parenchima sejtek alkot­ják, ezért a fatest leglazább, legkisebb szi­lárdságú része. Méretei és tulajdonságai miatt építőipari felhasználásra nem alkalmas.

Bélfoltok

Bélfoltok a bél körüli fatestben alakulhatnak ki néhány fafaj esetén (éger, nyír, nyár, fűz, juhar, cseresznye). A bélfoltok képződését az Agromyza carbonaria nevű rovar lárvájának rágása okozza a fiatal fában. A lárvák jára­tait később a parenchimatikus szövet tölti ki, amely különböző járulékos anyagokat tartal­maz. Az ilyen „begyógyult” farészek színe sötétebb, szabad szemmel látható.

A fa elemi összetétele alatt a fát felépítő kémiai elemek összességét értjük. Mivel a fa a fotoszintézis végterméke, szerves anyagainak elemi összetétele a fotoszintézis kiindulási anyagainak (víz és szén-dioxid) megfelelően alakuló.

A fa elemi összetétele:

• Szén (C) 50%.
• Oxigén (O) 43%.
• Hidrogén (H) 6%.

Ez az elemi összetétel fafajonként csak kismértékben különbözik. A maradék 1%-ot más elemek alkotják. Az egyik legfontosabb ezek közül a fehérjékben található nitrogén (N, 0,2%>), amely kiemelkedő fontosságú a növények fejlődése szempontjából. A nitrogén a gyökérzeten át felvett vízzel kerül a fába.

Az egyéb kémiai elemek a hamualkotók (szervetlen anyagok). Ilyenek a nemfémes elemek (foszfor, kén, klór, szilícium stb.), amelyek kis mennyiségük ellenére nélkülözhetetlenek a fa anyagcsere-folyamataiban. A fémes elemek (nyomelemek), a kálium, a nátrium, a kalcium, a magnézium stb., fontos szerepet játszanak a fa életfolyamataiban.

A fa vegyületei

A fát felépítő kémiai elemek szerves és szer­vetlen anyagokat alkotnak. A szerves anya­gok a fotoszintézis során képződő szőlőcu­korból alakulnak ki bonyolult vegyi folya­matok során. A szervetlen anyagok a felvett vízzel együtt, ásványi sók formájában kerül­nek a fába. A fatestet felépítő vegyületek többsége (több mint 99%-a) óriásmolekulájú szerves anyag. Két fő csoportjuk a sejtfalalkotók (vázanyagok) és a járulékos anyagok.

Ezek közül legnagyobb részarányban (több mint 87%o-ban) a sejtfalalkotó vázanyagok fordulnak elő, ilyen a cellulóz, a hemicellulózok és a lignin. A cellulóz és a hemicellulózok szénhidrátok (poliszacharidok), a lignin pedig bonyolult szerkezetű aromás vegyület. Mindhárom a citoplazma terméke.

Sejtfalalkotó szerves anyagok (vázanyagok)

A cellulóz óriásmolekulájú szénhidrát . A fatest legjelentősebb szerves vegyü­lete, a sejtfalak vázszerkezetét hozza létre. A fatestet 45-55%-ban alkotja. A cellulóz óriásmolekula a fotoszintézis során jön létre: a képződött szőlőcukor molekulák fonalszerűen egymáshoz kapcsolódnak, és hosszú, elágazás nélküli láncokat hoznak létre. A cel­lulózmolekulákat ezért fonalmolekuláknak is nevezzük.

A cellulózmolekulák kristályos szerkezetűek (szőlőcukor-molekulák szabá­lyos elrendeződése miatt). A cellulóz vízben és a legtöbb oldószerben nem oldódó szerves anyag. Sűrűsége átlag 1600 kg/m³, meghaladja a legkeményebb fafajok sűrűségét. A cellulóz fonalmolekuláknak magas a szakítószilárdsá­guk, de nem rugalmasak. A sejt­falban kötegelődnek, és micelláris-fibrilláris szerkezetet alkotnak, így képezik a sejtfal vázát.

Hemicellulózok

A sejtfalak vázvegyületei. 20-35%-ban alkotják a fatestet. Óriásmoleku­lájú szénhidrátok, de nem kristályos, hanem amorf szerkezetűek. Makromolekula láncaik elágazóak, és rövidebbek, mint a cellulózé. A sejtfalban a cellulózvázhoz kötődnek. Egy­részt a hosszirányban sorolt micellák közé épülnek be (elemi fibrillák létrehozása), más­részt a micellák felületén, az intermicelláris üregekben tapadnak meg. Az elemi fibrillák szerkezetébe beépülve növelik a cellulózkö­tegek rugalmasságát. A hemicellulózok cso­portjába tartozik a pektin is, a sejtek közötti ragasztóréteget alkotja a ligninnel együtt.

Lignin

A harmadik sejtfalalkotó szerves anyag. A cellulóz-hemicellulóz váz teljes kialakulása után épül be a sejtfa­lak interfibrilláris üregeibe. Ezt nevezzük lignifikációnak (elfásodásnak). 15-35%-ban alkotja a fatestet, a tűlevelűek szerkezetében nagyobb mennyiségben található.

A lignin bonyolult szerkezetű aromás vegyü­let. Felépítése nem kristályos, hanem amorf, térben hálózatos. Miután beépül a sejtfal üre­geibe, jelentősen megnő a sejtfalak sűrűsége, keménysége és szilárdsága. A másodlagos sejtfal rétegei nagyobb ligninmennyiséget tartalmaznak.

Járulékos szerves anyagok

A járulékos szerves anyagok megtalálhatók a sejtfalakban és a sejtüregekben. Kisebb molekulájúak, mint a sejtfalalkotó vázanyagok, és könnyen kioldhatok, mivel nem épül­nek be a sejtfalak cellulózvázába. Oldhatóságuk miatt extrakt anyagoknak is nevezik őket. Mennyiségük a fatestben 1 és 10% közötti, de egyes fafajok gesztjében magasabb is lehet.

Bár mennyiségük jóval kisebb, mint a vázanyagoké, mégis fontos szerepet töltenek be a faanyag tulajdonságainak szempontjából. A fatest kémhatása is a járulékos anyagoktól függ. A fánál ez enyhén savas, és fafajtól függően 3 és 6,5 között változik. A járulékos anya­gokat három csoportba soroljuk: gesztanyagok, gyanták és egyéb anyagok.

Gesztanyagok

A színes geszt képződésekor épülnek be az évgyűrű sejtfalaiba és sejtürege­ibe. A gesztanyagok olyan szerves anyagok, amelyek megváltoztatják a fa fizikai és mechanikai tulajdonságait. Tartósító hatásúak, növelik a fa, gomba- és rovarállóságát, ugyanakkor a színét is megváltoztatják. Ilyen gesztanyag a csersav, amely nagy mennyi­ségben elsősorban a tölgyek, a szelídgesztenye, a vörösfenyő és az akác gesztjében fordul elő. A kéreg is tartalmaz csersavat, rendszerint ebből nyerik a bőrök cserzéséhez használt cserzőanyagokat. A festőanyagok szintén gesztanyagok, a csersavval együtt meghatározzák a geszt színét.

Gyanták

Elsősorban a fenyők szerkezetében találhatóak, de elenyésző mennyiségben előfor­dulnak egyes lombos fákban is. A fenyőgyanta fontos vegyipari nyersanyag, víz-gőz-desztillációjával készül a terpentinolaj és a kolofónium. A gyanták növelik a fa tartós­ságát, és csökkentik higroszkóposságát, ugyanakkor nehezítik megmunkálását, felületkeze­lését, ragasztását, telítését. Gyantaszerű váladékanyag a kaucsuk, amely a gumifa terméke.

Egyéb járulékos anyagok

Ide tartoznak a különböző cukrok, zsírok, olajok, viaszok, alkaloidák stb. Cukor például a keményítő és a fagumi, amelyek a fatest szabad szénhidrát­jai. A keményítő legnagyobb mennyiségben a bélsugarakban raktározódik el. Ez jelentősen csökkenti a fa tartósságát, mivel a farontó szervezetek táplálékául szolgál. A zsírok, olajok, viaszok leginkább a szijácsban találhatók, és szintén csökkentik a tartósságot. Az alkaloidák bonyolult aromás vegyületek, a fatestben kis mennyiségben fordulnak elő. Ilyen például a kinin, a szaponin, a taxin.

A fa szervetlen anyagai

A fatest szervetlen anyagai az ásványi anyagok (sók), amelyek a felvett vízzel kerülnek a fába. Az ásványi anyagokat hamualkotóknak is nevezzük, mivel a fa elégetésekor visszamaradnak a hamuban oxidok formájában. Az ásványi sók kétféleképpen találhatók meg a fatestben: oldat formájában a sejtüregekben (a protoplazma sejtnedveiben), illetve kristá­lyok formájában a sejtüregekben és a sejtfalakban.

Mennyiségük a fatestben kevesebb, mint 1%> (bár a trópusi fafajokban nagyobb is lehet), ennek ellenére fontos szerepet töltenek be a fa életműködéseiben. Az ásványi anyagok befolyásolják a fa tulajdonságait, például a kris­tályok növelhetik a tartósságot, illetve nehezíthetik a megmunkálást (ilyen az akác geszt­jének szerszáméi koptató hatása). A fa elégetésekor keletkező hamu felhasználható a talaj ásványi anyagainak pótlására.

A tűlevelű fafajok elterjedése

A fás szárú növényfajok közül mindössze kb. 450 fafaj tartozik a fenyők osztályába. Ennek ellenére a Föld erdeinek mintegy 1/3 részét alkotják a tűlevelűek, sőt az iparilag feldolgozott faanyag mennyiségének 2/3 része fenyőfa. Az északi féltekén a legelterjedteb­bek, ahol az erdőterületnek közel 2/3-át alkotják. A magyarországi erdőkben a tűlevelűek alacsony, kb. 15%-os arányban fordulnak elő, ezért hazánk jelentős fenyőimportra szorul.

A tűlevelű fafajok általá­nos szöveti tulajdonságai

A tűlevelűek – a lombos fákhoz viszonyítva -alacsonyabb fejlődési fokon álló, egyszerűbb szerkezetű fafajok. A fenyők fatestét min. 90%-ban tracheida sejtek alkotják, amelyek szabályos alakúak, és szabályos rendben sora­koznak, így viszonylag homogén szerkezetű faanyagot eredményeznek. A világos színű, széles korai pászták vízszállító tracheidákból állnak. A sötétebb színű késői pászták keske­nyebbek, és szilárdító tracheidákból épülnek fel.

Az évgyűrűk jól láthatók, és ez markáns, tet­szetős rajzolatot biztosít a tűlevelű fafajok­nak. A többi makroszkópos szerkezeti rész kisméretű, szabad szemmel nem vagy alig látható.

A tűlevelű fafajok általá­nos műszaki tulajdonságai

A faanyag műszaki tulajdonságait a szöveti szerkezet határozza meg. Bár a fa inhomo­gén anyag, a tűlevelűek – szabályos és egy­szerű szöveti felépítésük miatt – homogén szerkezetűek, ezért könnyen megmunkálha­tok (puhafák). Sűrűségük általában alacsony vagy közepes, emellett kedvező szilárdsági tulajdonsággal rendelkeznek, szívósak.

Minél nagyobb a keményebb késői paszta aránya, annál nagyobb a fa szilárdsága. Hosszúra nyúlt tracheidáiknak köszönhetően fájuk igen rugalmas. Keskeny bélsugaraik növelik a faanyag homogén jellegét, és csökkentik a repedezésre, vetemedésre való hajlamot. A tűlevelűek gyantája fontos természetes konzerválószer és vegyipari nyersanyag, ugyanakkor a nagy mennyiségű gyanta meg­nehezíti a megmunkálást, a szárítást, ragasz­tást stb.

A tűlevelűek felhasználási területei

Kedvező tulajdonságaiknak köszönhetően a tűlevelűek gyakran és széles körben alkal­mazott ipari fafajok. Felhasználják őket a bútor- és épületasztalos-iparban, a magas- és mélyépítésben, a belsőépítészetben, illetve számos más – az építőipartól független – területeken (pl. hangszergyártás, hajógyártás). Viszony­lagos alacsony sűrűségükhöz viszonyított magas szilárdságuk elsőrendű építészeti anyaggá teszi őket.

A fa padlóburkolatoknál a fenyőfélék a hajó­padló és a svédpadló, valamint az aljzatot képező vakpadlók jellemző alapanyagai. Emellett a többrétegű parketták hordozóréte­gének alapanyagaként alkalmazzuk őket. Kültérben a kevésbé vagy közepesen tartós fajokat favédő szerekkel kezelve lehet fel­használni.

Hosszú rostjaik, magas cellulóztartalmuk miatt a tűlevelűek elsőrendű papírfák. Ugyan­akkor a fenyőfák törzse komoly szöveti hibák­kal rendelkezhet, főleg a sík- vagy dombvi­déki egyedeké. A nagymértékű göcsösség, a gyantatáskák, illetve a vaseresség jelentő­sen korlátozzák a felhasználás lehetőségeit.

A legelterjedtebb tűlevelű fafajok

Lucfenyő (picea abies karst.)

• Elterjedése. A közönséges lucfenyő a lucfe­nyők nemzetségébe tartozik, amely az északi féltekén terjedt el, és mintegy 50 faja ismert. Az ipari feldolgozásban a közön­séges lucfenyő mellett megtalálható még a szerb-, illetve a szibériai lucfenyő. Ez a fafaj a hűvösebb klímát, a nedves, párás termőhe­lyeket kedveli.
• Műszaki tulajdonságai. A lucfenyő alacsony sűrűségű puhafa. Ennek elle­nére kedvező a szilárdsága, rugalmas és szí­vós. Gyantatartalmának köszönhetően mér­sékelten tartós. Könnyen megmunkálható, jól pácolható és felületkezelhető. Mérsékelten zsugorodik. Cellulóztartalma egyedülállóan magas: 58%.

A hűvös éghajlaton (északon vagy a magas­hegységekben) nevelkedő lucfenyők sokkal kedvezőbb műszaki tulajdonságokkal ren­delkeznek. Évgyűrűik keskenyek, egyenletes szerkezetűek, a késői paszta aránya magas. Ez kiemelkedő sűrűségi és szilárdsági értéke­ket eredményez.

Erdeifenyő (Pinus silvestris L.)

• Elterjedése. A közönséges erdeifenyő az erdeifenyők nemzetségének tagja, amely­nek 120 faja ismert Kiválóan tűri a szélsőséges termőhelyi viszonyokat: a nagy szárazságot, a sok csapadékot, a forróságot és a téli fagyokat. így megtalálható az északi sarkkörtől a Földközi-tengerig, a síkvidéki homoktájaktól a középhegységekig. Magyar­országon őshonos fafaj. A legelterjedtebb hazai fenyőféle, az erdőterületek kb. 9%-át foglalja el.
• Műszaki tulajdonságai. Az erdeifenyő műszaki tulajdonságai felülmúlják a luc­fenyőét. Alacsony sűrűségű puhafa. Szilárdsága magas (kivéve a laza szerkezetű síkvidéki egyedeket). Könnyen megmunkálható. A megnövekedett gyanta­tartalom növeli a sűrűséget és a szilárdságot, de rideggé és nehezen megmunkálhatóvá teszi a faanyagot. Az erdeifenyő általában jól ragasztható, felületkezelhető, pácolható és telíthető, de a magasabb gyantatartalom eze­ket is nehezíti.

Feketefenyő (Pinus nigra L.)

• Elterjedése. A feketefenyő Dél-Európában őshonos fafaj. Jól tűri a szárazságot, a meszes-homokos talajokat. A hőmérsékleti szélsőségekre azonban érzékenyebb, mint az erdeifenyő. A nagy hideget kevésbé bírja. A feketefenyő az erdeifenyő után hazánk leg­elterjedtebb fenyőféléje, a hazai erdőterületek kb. 4%-át alkotja.
• Műszaki tulajdonságai. A feketefenyő mű­szaki jellemzői az erdeifenyőéhez hasonlóak, de göcsös, durva szerkezete miatt szilárdsági tulajdonságai rosszabbak. Közepes sűrűségű puhafa. Keménysége nagyobb az erdeifenyőénél. Gyakori szövetszerke­zeti hibái nehezítik a megmunkálását, ezért fűrészipari feldolgozásra kevésbé alkalmas. Magas gyantatartalma miatt közepesen tartós a fája, de kékülésre erősen hajlamos.

Vörösfenyő (Larix decidua Mill.)

• Elterjedése. A vörösfenyő jellemzően hegy­vidéki, alhavasi fafaj. Közvetlen környezetünkben a Kárpátokban, az Alpok­ban, hazánkban pedig a nyugati határvidéken őshonos. A legnagyobb összefüggő vörös­fenyő erdőterületek Szibériában találhatók. A csapadékos, hűvös területeket, hegyoldala­kat kedveli, a szárazságot és a meleget nem bírja.
• Műszaki tulajdonságai. A vörösfenyő a tűle­velű haszonfák közül a legkedvezőbb műszaki tulajdonságokkal rendelkezik. Közepes sűrű­ségű és keménységű fafaj. Szi­lárdsága nagy. A faiparban feldolgozott tűleve­lűek között a legnagyobb sűrűségű, keménységű és szilárdságú. Magas csersavtartalmá­nak köszönhetően tartós. Szívós és rugalmas fafaj. Bármilyen forgácsolóeljárással könnyen megmunkálható. Telítése, pácolása viszont nehéz.

A hegyvidéken vagy az északi területeken, hűvösebb éghajlaton nevelkedett egyedek keskenyebb évgyűrűket növesztenek, ennek köszönhetően ezek fája sűrűbb, keményebb, szilárdabb és tartósabb. Tehát műszaki szem­pontból jobb minőségű, mint a dombvidéki példányoké.

A vörösfenyő kedvező tulajdonságai széles körű felhasználási lehetőségeket biztosíta­nak. Az egyik legkedveltebb ipari faanyag (fűrészáru, furnér, rétegelt lemez, gerendák, faházak, tetőzsindely-fedések, kerti bútorok, kerítés, vezetékoszlop stb.)

A lombos fafajok rendszertanilag a zárvatermők törzsének kétszikű osztályába tartoznak. A törzsfejlődés során a zárvatermők jóval később jelentek meg, mint a nyitvatermők, ezért fejlettebbnek is tekintjük őket.

A lombos fafajok elterjedése

A Föld fás szárú növényeinek több mint 98%-a lombos. A faj- és formagazdagságuk rendkí­vül nagy. Fajgazdagságuk a tűlevelűekét messze felülmúlja, az ipari felhasználásuk azonban messze elmarad azokétól. Az évente feldolgozott ipari fáknak csak mintegy 1/3 részét teszik ki a lombos fafajok.

A lombos fafajok szöveti tulajdonságai

A lombos fák fateste szöveti felépítés és műszaki tulajdonságok szempontjából rendkívüli változékony. Makroszkópos megjelenésük, rajzolatuk sokféle. A mérsékelt égövi lombos fák több szempont alapján csoportosíthatók. Az edények elrendeződése szerint megkülönbözte­tünk gyűrűslikacsú, félig gyűrűslikacsú és szórtlikacsú lombos fákat.

A tűlevelűek relatív homogén, szabályos szöveti felépítésével ellentétben a lombos fafa­jok szerkezete inhomogén; változatosabb formájú és méretű, gyakran szabálytalan elrendeződésű sejtek építik fel. A leginkább inhomogén szerkezetűek a gyűrűslikacsúak. A szórtlikacsúak szöveti felépítése általában finomabb, egyenletesebb.

A lombos fák fatestében rendszerint több makroszkópos szerkezeti rész figyelhető meg sza­bad szemmel, mint a tűlevelűekében. Az évgyűrűkön kívül az edények, a bélsugarak, ese­tenként a bélfoltok is láthatók. Észrevehető a szijács mellett a színes geszt. Fafajtól függően a felsorolt részek némelyike hiányozhat, vagy szabad szemmel nem látható méretű.

A lombos fafajok műszaki tulajdonságai

Az edények elrendeződésén kívül keménység alapján is csoportosíthatjuk a lombos fákat:

• Kemény lombos fa. Az összes gyűrűslikacsú és félig gyűrüslikacsú fafaj, valamint a szórtlikacsúak egy része ilyen. Szöveti felépítésük és járulékos anyagtartalmuk igen vál­tozatos, így műszaki tulajdonságaik is sokfélék. Sűrűségük 600 és 850 kg/m³ közötti lég­száraz értékkel közepes vagy nagy. Nagy szilárdságú, kopásálló, szívós faanyagot adnak.
• Lágy lombos fák. Kivétel nélkül szórtlikacsúak. Alacsony sűrűségű fafajok, átlagos légszáraz sűrűségük 350-550 kg/m³. Szövetszerkezetük laza. Porózusak, és viszonylag homogének.

A lombos fafajok felhasználási területei

A kemény lombos fák műszaki tulajdonságai nagyon változatosak, ezért felhasználási terü­leteik is igen széles spektrumúak. Kiváló műszaki tulajdonságokkal rendelkeznek, tartós fajok, ezért felhasználja őket pl. a bútor- és épületasztalos-ipar, a belsőépítészet, a magas- és mélyépítés). A kemény lombos fafajok a parketták elsődleges alapanyagai. A lágy lombos fák szilárdsága fajtól függően közepes vagy alacsony. Általában kevéssé tar­tósak, ezért szerkezeti célú építőipari felhasználásra nem alkalmasak.

Kemény lombos fafajok

Tölgyek (Quercus nemzetség)

• Fehér tölgyek. Idetartozik az európai kocsányos és kocsánytalan tölgy, valamint az észak-amerikai fehér tölgy.
• Vörös tölgyek. Idetartozik a csertölgy és az amerikai vöröstölgy.
• A kocsányos tölgy (Quercus robur L.) a hazai erdők mintegy 10%-át alkotja, jellemzően a sík- és a dombvidék fája (Alföld, Dél-Dunántúl).
• A kocsánytalan tölgy (Quercus petraea L.) a hazai erdők kb. 13%-át teszi ki, elsősorban a dombvidék és középhegység fája (Északi-középhegység, Mecsek, Alpokalja, mészszegény, sziklás területek).
• Mindkét faj nemes tölgy. Az ipari feldolgozás szempontjából különbséget teszünk a nemes tölgyek és a csertölgy között.
• Elterjedésük. A tölgyek nemzetsége az északi féltekén terjedt el. A legfontosabb hazai állományalkotó fafajok. A tölgy féléket két csoportba soroljuk:
• Műszaki tulajdonságaik. A kocsányos és kocsány talán tölgy műszaki tulajdonságai közel megegyeznek, ezért az ipari felhasz­nálás során sem különítik el őket. Nagyon fontos ipari haszonfák. Mindkettő nagy sűrű­ségű fafaj. Nagy szilárdságúak, rugalmasak. A kocsánytalan tölgy szilárd­sági értékei valamelyest jobbak a kocsá­nyos tölgyénél, de a különbség nem számot­tevő. A legtartósabb fafajok közé tartoznak, mivel gesztjük csersavtartalma igen magas (10-13%).

A tölgyek szijácsa nem kifejezetten időálló. A széles bélsugarak miatt a faanyag erősen zsugorodik, vetemedik, és igen repedékeny, ezért csak óvatosan szárítható. A korai pasz­tákban a vékony falú, nagy edények szintén növelik a repedési hajlamot.

Egyenlőtlen szövetszerkezetük miatt a tölgyek nehezen megmunkálható, felületkezelhető, ragasztható, telíthető fafajok. Viszont nagyon jól hasíthatok a bélsugarak mentén. Gőzölés után jól hajlíthatok.

Bükk (Fagiis silvatica L.)

• Elterjedése. A közönséges bükk a bükkfélék nemzetségének tagja, amelynek 13 faja ismert. Az északi mérsékelt égövben őshonos. A dombságok és főleg a hegyvidé­kek jellemző fafaja. A hazai erdőknek mint­egy 7%-át alkotja.
• Műszaki tulajdonságai. A bükk jó műszaki tulajdonságokkal rendelkező, fontos ipari fafaj. Nagy szilárdságú és sűrűségű, kemény, rugalmas fa. Bármilyen forgá­csolási eljárással jól megmunkálható. Gőzö­léssel jól hajlítható, késelhető, hámozható. A gőzölés javítja a bükk műszaki tulajdonsá­gait. Jól telíthető, pácolható, felületkezelhető és ragasztható (rajzolata jellegtelen, ezért gyakran kezelik páccal, festéssel). Hátrányos tulajdonsága viszont a nagy zsugorodási, repedezési és vetemedési hajlam. Nem idő­járásálló, külső térben gombák és rovarok is károsíthatják.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia L.)

• Elterjedése. A fehér akác Észak-Ameriká­ból származó fafaj. Európában Magyarországon találhatók a legkiterjedtebb akácerdők, a hazai erdőterületek 22%-át képezik. Ez a fafaj a tápdús homoktalajokat kedveli. A melegebb éghajlatot szereti, szá­razságtűrő és fagyérzékeny. Fényigényes, és igen gyorsan növő fafaj.
• Műszaki tulajdonságai. Kiváló műszaki jel­lemzőkkel rendelkező fafaj. Sűrűsége nagy. A legkeményebb, legszilár­dabb mérsékelt égövi fafajok közé tartozik. Kiemelkedően magas az ütő-, hajlító- és nyí­rószilárdsága. Fája szívós és rugalmas. Nehe­zen hasítható. Mechanikai megmunkálása energiaigényes és szerszámkoptató. Nehe­zen ragasztható, pácolható, felületkezelhető és telíthető. Gyengén zsugorodik, kevéssé vetemedik, de lassan szárad, ezért kíméletes szárítási menetrendeket igényel. Kiemelke­dően tartós és időálló. Gőzöléssel nemcsak a színe, hanem a mechanikai tulajdonságai is javulnak.

Gyertyán (Carpinus betulus L.)

• Elterjedése. A közönséges gyertyán a gyer­tyánok nemzetségének tagja, melynek mint­egy 45 faja ismert . Az északi fél­teke mérsékelt égövében honos. A hazai erdők mintegy 6%-át alkotja. A bükkel és tölggyel elegyesen fordul elő. A dombvidékeken talál­hatunk gyertyánosokat.
• Műszaki tulajdonságai. Szövetének 2/3-ad részét vastag falú szilárdító farostok alkot­ják, így ez a legsűrűbb, legnehezebb mérsé­kelt égövi fafaj. Tömör szövet­szerkezetű, nagy szilárdságú, igen kemény. Magas kopásállósággal rendelkezik, és igen szívós. Hátránya, hogy törzse számottevő alaki hibával bír. Ez a mechanikai megmun­kálást nehezíti. Gyalulásnál a felületek szálkásodnak. Jól pácolható és felületkezelhető, de nehezen telíthető. Száradás közben erősen zsugorodik, vetemedik, repedezik.

Csertölgy (Quercus cerris L.)

• Elterjedése. A csertölgy (cserfa) Kis-Ázsiában, illetve Dél- és Közép-Európában ősho­nos fafaj. Hazánk erdőterületének kb. 11%-át borítja. Leginkább sík- és dombvi­déken tenyészik.
• Műszaki tulajdonságai. A csertölgy műszaki tulajdonságai alulmúlják a nemes tölgyekét. Kemény, nagy sűrűségű fafaj hibamentes faanyag szilárdsága nagy, de nem éri el a nemes tölgyekét. Számos jelentős fahibája miatt szilárdsága csökken, és feldol­gozáskor a rönkkihozatal is nagyon alacsony. Erősen zsugorodik, vetemedik és repedékeny.

A csertölgynek gyenge műszaki tulajdonsá­gai miatt korlátozott az ipari felhasználása.

Madárcseresznye (Prunus avium L., Cerasus avium MOENCH.)

• Elterjedése. A cseresznye (madárcseresznye) a Prunus nemzetség tagja, melynek mintegy 200 faja ismert. A madárcseresz­nye elsősorban Közép- és Nyugat-Európában terjedt el, dombvidékeken és középhegysé­gekben tenyészik. Magyarországon őshonos, elegy fafajként elszórtan fordul elő.
• Műszaki tulajdonságai. Jó műszaki tulaj­donságú, finom szövetszerkezetű, szép raj­zolatú, értékes fafaj. Sűrűsége közepes. Középkemény, szívós és szilárd. Mechanikai megmunkálása problémamentes. Kiválóan faragható. Könnyen esztergálható. Gőzölés után könnyen hajlítható. Jól ragaszt­ható és felületkezelhető. Erősen zsugorodik, könnyen vetemedik, ezért óvatos szárítási menetrendeket igényel. Nem kifejezetten tar­tós, könnyen fülled.

Dekoratív színe, rajzolata és a könnyű meg­munkálás miatt minden korban az egyik leg­nemesebb bútor- és belsőépítészeti faanyag volt. Faragott, esztergált luxustárgyak gyár­tására is alkalmazzák. Hangszereket, zenei eszközöket is készítenek a különösen szép cseresznyefából.

 Juhar (Acer nemzetség)

• Elterjedése. Az északi féltekén tenyésző juharok nemzetségének mintegy 1150 faja ismert. Ipari szempontból kiemelkedő jelen­tőségű Európában a hegyi juhar, amely az egyik legértékesebb hazai fafaj. A hegyi juhar a domb- és hegyvidék üde tala­jaiban terem.
• Műszaki tulajdonságai. A hegyi juhar jó műszaki tulajdonságokkal rendelkező, érté­kes fafaj. Közepesen kemény, szilárd, kopásálló és szívós. Faanyaga homo­gén, nagyon tetszetős. Könnyen megmun­kálható, szépen faragható és esztergálható. Jól hámozható és késelhető, telíthető és pácol­ható. Nagy zsugorodási anizotrópiája miatt könnyen vetemedik, repedezik, ezért csak lassan szárítható. Fája nem tartós, könnyen fülled.

Dió, közönséges dió (Juglans regia L.)

• Elterjedése. A diók nemzetségének 15 faja ismert. A közönséges dió az északi féltekének mérsékelt égövében elterjedt, eredetileg bal­káni, elő-ázsiai fafaj. A síkvidék­től a középhegységekig honos. A tápanyagok­ban gazdag talajokat kedveli.
• Műszaki tulajdonságai. A dió a legértéke­sebb fafajok közé tartozik. Műszaki tulaj­donságai igen kedvezőek. Fája kemény, szilárd, rugalmas és szívós. Minden forgácsolási eljárással könnyen megmunkál­ható. Jól faragható, esztergálható, és könnyen hasítható. Gőzöléssel jól hajlítható, színe is előnyösen változik, tarkából egységesen sötétbarnává válik. Jól telíthető, pácolható, felületkezelhető. Közepesen zsugorodik, vetemedik, és repedezésre kevésbé hajlamos.

A dió nemes faanyaga és esztétikus megje­lenése miatt a bútorgyártás és belsőépítészet értékes fafaja. Furnér, intarzia, faragott és esztergált alkatrészek formájában fordul elő. A belsőépítészet dekoratív padló- és falbur­kolatokat, lépcsőket készít belőle. A faszobrászat, a hangszergyártás is használja.

A trópusi fák (egzóták) a Föld, egyenlítő menti örökzöld őserdeiben élnek. A fás szárú növé­nyek több tízezres faj számának legnagyobb része lombos fa, és ezek többsége a trópusokon él. Így az egzóták forma- és fajgazdagsága roppant nagy, jelentős részük még ismeretlen a kutatók számára. A faipar csak az ismert fajok elenyésző töredékét használja.

A trópusi fafajok elterjedése

A fafeldolgozásban előforduló egzótákat élőhelyeik szerint három nagy földrajzi, területi csoportba sorolhatjuk:

• Távol-keleti (vagy délkelet-ázsiai) egzóták. Malajzia, Indonézia, Mianmar (Burma), Thai­föld, Kambodzsa, Laosz, Vietnam területein található trópusi fafajok.
• Afrikai egzóták. Elsősorban Közép- és Nyugat-Afrika országaiban (Kamerun, Kongó, Gabon, Angola, Elefántcsontpart, Bénin stb.) honos trópusi fafajok.
• Dél- és közép-amerikai egzóták. Peru, Brazília, Guyana, Suriname, Venezuela, Kolum­bia, Panama, Costa Rica, Honduras, Nicaragua területein található trópusi fafajok. Idetar­tozik a világ legnagyobb összefüggő trópusi esőerdője, melynek döntő része Brazíliában található.

A trópusi fafajok általános szöveti tulajdonságai

A trópusi fák általános jellemzője, hogy örökzöldek, a fotoszintézis egész évben folyamatos, így a kambium megszakítás nélkül működik, ezért a trópusi fák nem rendelkeznek évgyű­rűkkel. Ezek helyett növekedési zónáik vannak, amelyek az esős és a száraz évszakokat követik. A mérsékelt égövi fafajok évgyűrűihez hasonlóan a növekedési zónák határai is lehetnek szabad szemmel jól vagy kevésbé láthatók, fafajtól függően. Az egész éves folya­matos fejlődés hatására a trópusi fák hatalmas méreteket érhetnek el, gyakori a 15-25 m-es ágtiszta, hengeres, egyenes szálú, hibamentes törzshossz és az 1 m-t meghaladó átmérő.

Többségük szórtlikacsú. Szabad szemmel is látható, nagy-, illetve közepes méretű edények­kel rendelkeznek, amelyek kisebb csoportokba rendeződnek. Létezik néhány gyűrűslikacsú fafaj is (ilyen pl. a teák). A hosszirányú metszetek gyakran csíkozottak. Ez színbeli elté­résből adódhat (pl. az ében, a zebrano, a paliszander esetében), vagy a csavarodott vagy ellentétes irányban csavaros rostkötegek következménye (pl. a mahagóni vagy az okúmé esetében). A trópusi fák gesztjében a mérsékelt égövi fafajokhoz képest sokkal többféle és nagyobb mennyiségű járulékos anyag raktározódik el.

A trópusi fafajok műszaki tulajdonságai

A trópusi fák megismerését nehezíti, hogy a hatalmas fajgazdagságon túl az egyes fajo­kon belül is eltérő tulajdonságú egyedek fejlődnek a földrajzi elhelyezkedéstől függően. A fafajok tipikus tulajdonságai egyrészt genetikailag meghatározottak, másrészt viszont a nevelkedési körülményektől is erősen függnek (talajösszetétel, csapadék, hőmérséklet stb.).

Így fordulhat elő, hogy ugyanazon fafaj egyedei egészen más szövetszerkezetűek, és eltérő műszaki tulajdonságokkal rendelkeznek, mivel különböző termőhelyekről származ­nak. Ezért a trópusi fák megadásánál nem elegendő csak a fajt megnevezni, meg kell adni a származási helyet, a színt és a sűrűséget is.

Fajgazdagságuk és az azon belüli különb­ségek miatt az egzóták műszaki tulajdon­ságai nagyon széles határok közt változnak. A létező legsűrűbbtől a leglazábbig, legke­ményebbtől a legpuhábbig, legsötétebbtől a legvilágosabbig, a legszívósabbig minden­féle tulajdonságú fafaj fellelhető. Vannak közöttük roppant értékes és drága, ma már ritka fajok (pl. pock, paliszander, ében).

Jellemző a trópusi fafajokra, hogy nehezen száradnak. Mechanikai megmunkálásuk nehézkes. Jól pácolhatok, de számolni kell az erős szálfelhúzással. Felületkezelésnél az erős szívóhatás miatt célszerű több réteget felvinni, mint a hazai fák esetében.

Délkelet-ázsiai fafajok

A délkelet-ázsiai őserdők fafajokban nagyon gazdagok. Kétezerre becsülik a számukat, ebből a kutatók 800-at ismernek, amelyből mintegy 40 faj kerül faipari feldolgozásra. A parkettagyártásban legelterjedtebb távol­keleti egzóták: merbau, teák paliszander, ébenfa.

Afrikai fafajok

Nagyobb részük a trópusi erdőkből, kisebb részük a szavannákról kerül ki. Európá­ban az 1950-es, 1960-as években a legna­gyobb mennyiségben a bútoripar alkalmazta a mahagóniféléket (sipo, kosipo, sapelli, khaya mahagóni). A leggyakoribb afrikai egzóták: iroko, afrikai mahagóni, wengé.

Közép- és dél-amerikai fafajok

A közép- és dél-amerikai őserdőkből ma már meglehetősen korlátozott számú fafaj sze­repel a faipari feldolgozásban. A hatalmas összefüggő erdőterület nagyon megszenvedte az elmúlt évszázadok pusztításait. Ma is jel­lemző az erdők felelőtlen irtása, kivágása és felégetése. A leggyakoribb közép- és dél-ame­rikai egzóták: jatoba, mahagóni.

Fahibák az élő fában és a kitermelt faanyagban is kialakulhatnak. Fahibának nevezzük az élő fa vagy kitermelt faanyag minden olyan rendellenes sajátosságát, elváltozását, mely eltér a fafajra jellemző optimális alaktól és szerkezettől.

A törzs alaki hibái

Az alaki hibák a szabályos törzsformától való eltérések. A fatörzs külső szemlélésével meg­figyelhetők, és a szöveti hibák jelenlétére is utalnak. Örökletes tényező vagy kedvezőtlen nevelkedési körülmény okozhatja ezeket.

Sudarlósság

A fatörzs átmérőjének fokoza­tos csökkenése lentről felfelé. A sudarlósság az élő fa növekedésének természetes követ­kezménye. Akkor számít hibának, ha a törzs­átmérő 1 hosszméterre eső csökkenése meg­haladja a 1,5 cm-t. Az erőteljes sudarlósságnak a nagyobb anyagveszteség a következménye, valamint a feldolgozáskor átvágott rostok csökkentik a szilárdságot.

Terpeszesség

A törzs tőszaka-szának nagymértékű sudarlóssága, mely méterenként meghaladja a 20 cm-t. Hátrá­nya, hogy a feldolgozás során nagymértékű anyagveszteséget okoz, és a rostokat átvág­ják. A tőszakasz tartalmazza a törzs legérté­kesebb faanyagát, ezért igen hátrányos hiba.

Bordás növés

A fatörzs hosszirá­nyával párhuzamosan kiálló bordák, köztük bemélyedések alakulnak ki, és az évgyűrűk eltérnek a szabályos formától. A feldolgozást hátrányosan befolyásolja, mert így nagyobb az anyagveszteség.

Villás növés

Olyan alaki hiba, amikor a fatörzs két vagy több vezérágra osz­lik. A bél már a törzs elágazása alatt két- vagy többfelé válik, és a különálló bélszövetek körül önálló évgyűrűk alakulnak ki. Az ilyen fák nem alkalmasak fűrész- vagy furnéripari feldolgozásra.

Görbeség

A fatörzs eltérése a füg­gőleges irányú, egyenes növekedéstől. A nor­málistól eltérő görbültséget a hó és a szél nyo­mása okozhatja. A görbeség miatt elmetszett rostok csökkentik a faanyag szilárdságát.

Szövetszerkezeti hibák

A szövetszerkezeti hibák a szabályos szö­veti felépítéstől való eltérések. Ezek több­nyire a fatest belsejében találhatók, így csak a törzsfa felfűrészelése, hasítása, hámozása után figyelhetők meg. Bizonyos szöveti hibák jelenlétére utalhatnak alaki hibák vagy egyéb külső jegyek is. Örökletes hajlam, kedvezőt­len külső körülmény vagy biológiai károsítok okozhatják.

Csavarodott növés

A rostirány nem pár­huzamos a fa hossztengelyével. Ez a növés a fa felületén jelentkezik, következménye­ként a fa keresztmetszete változó. Az ilyen fa alkalmatlan faipari felhasználásra.

Fodrosság.

A fa rostjai nem egyenes vonal­vezetésűek, hanem hullámosan görbülnek. A fodros faanyag nehezen megmunkálható, de az esztétikai értéke jelentős.

Külpontosság

A bél nem a fa keresztmetszetének mértani középpontjában helyezkedik el. Az ilyen fa általában vala­melyik oldalról terhelést kap (pl. uralkodó széliránytól). Az évgyűrűk változó szélessége miatt ezeket a fákat nehéz megmunkálni, és a száradásuk során egyenlőtlen zsugorodásra hajlamosak.

Göcsösség

A fa ágainak növeke­dése a bélből indul ki, és ez a feldolgozás során göcs formájában jelentkezik. A göcsösség kedvezőtlen fahiba, mert évgyűrűket jelentő­sen torzítja. A göcs színe és alakja miatt elkü­lönül a környező fától.

Gyantatáska

A gyantajáratokkal rendelkező tűlevelű fafajok szerkezetében for­dulhat elő. A gyantatáskák jelentősen nehezí­tik a megmunkálást, csökkentik a szilárdsá­got és a rugalmasságot.

Álgeszt

A fatest elszíneződése, melyet biotikus vagy klimatikus hatások okoznak. Az álgeszt kontúrvonala sohasem követi egy évgyűrű határát, mint a valódi színes geszté. A bütün szabálytalan formájú, gyakran láng­nyelvszerű nyúlványokban vagy foltokban helyezkedik el. Az egészséges álgesztet barnabélnek nevezzük. Színe ilyenkor vöröses­barna, gyakran sötétebb peremmel.

Műszaki célokra felhasználható, csak a faanyag szín­beli tarkaságával kell számolni. A beteg, kor­hadt álgeszt színe és állaga megváltozik, ez a szürke vagy másnéven csillagos álgeszt. Határán gyakran fülledésre utaló feke­tés vonal húzódik. Szilárdsága nagymérték­ben leromlik, műszaki célokra alkalmatlan.

Az élő fa repedései

Az élő fa repedései mindig száliránnyal pár­huzamosan alakulnak ki.

Lehetnek:

• Palástrepedések. Ilyenkor a nyílás kiter­jed a fatest külső oldalára és a kéregre is (pl. fagyrepedések).
• Bütürepedések. A fatest belseje felé halad­nak, és csak kidöntés után válnak láthatóvá (pl. gyűrűs repedés, bélrepedés). A repedé­sek mindig a kevésbé szilárd szövetek kör­nyezetében alakulnak ki.
• Fagyrepedés. Az élő fa palást­repedése, mely több méter hosszú is lehet. Az erős téli fagyok következtében keletkezik, és áthatolva a szijácson a gesztet is elérheti.
• Gyűrűs repedések. Az élő fában az évgyűrűhatárok mentén kialakuló bütürepedések. Szálirányban mért hosszuk több méter is lehet. Elsősorban az erős szél­fújás vagy a külpontosságból származó belső feszültségek okozzák.
• Bélrepedések. Sugárirányban kialakuló bütürepedések. A bélből indulnak, és elérhetnek a geszt és szijács határáig. Hosszuk szálirányban néhány centimétertől akár több méterig is terjedhet. Növekedési feszült­ségek miatt alakulhatnak ki.

A fa betegségeinek nevezzük a biológiai kár­tevők és az éghajlati tényezők által okozott szerkezeti elváltozásokat, roncsolódásokat, melyek az élő fában, a frissen döntött és a beépített faanyagban is kialakulhatnak.

Farontó gombák

A farontó gombák az élő és feldolgozott faanyag tartalék tápanyagát, illetve vázanya­gát bontják le, és ezzel kisebb vagy nagyobb mértékben megváltoztatják (rontják) a szerke­zeti felépítését, műszaki tulajdonságait.

Penészesedés

Elszíneződéssel járó folyamat. A penészgombák különböző mértékben változtatják meg a fa fizikai és mechanikai tulajdonságait. Sok nedvességet igényelnek, tartós napfény és száradás hatá­sára elpusztulnak. A frissen döntött fáknál figyelhető meg a zöldpenész, zöld foltok for­májában. A feketepenész a nedves fa felületén megtelepedett gombák által okozott fekete csík vagy folt. A penész általában csak a fel­színen jelenik meg, a szilárdságot nem csök­kenti.

Kékülés

A fenyőféléknél gya­kori jelenség. A frissen kidöntött fa felületét támadják meg a gombák, később a fa egész keresztmetszetébe is eljutnak. A vizes, nagy nedvességtartalmú faanyagot támadják meg. A hosszú ideig tárolt, kérgében lassan szá­radó hengeres fát és a helytelenül máglyázott fűrészárut fertőzik.

Fülledés

A sejtfalat lebontó far­ontó gombák élősködésének a következmé­nye. A fülledést okozó gombák kezdetben csak a sejtüregek anyagát élik fel. Az ilyen faanyag feldolgozásakor a szilárdság még nem csökken azonnal. Ha elmarad az előke­zelés, a gombák megtámadják a sejtfalak cel­lulóz- és ligninanyagát. Ilyenkor egyre jobban elszaporodnak, és a faanyagon egyre nagyobb keresztmetszeten megmutatkoznak a végle­ges tönkremenetel jelei.

Korhadás

A fa sejtfalai károsodnak, ezért ez az egyik legsúlyosabb károsodás. Barna-korhadás esetén a gombák a sejtfalak cellu­lóztartalmát felélik, és visszamarad a barna színű lignin. Ekkor a fa először megrepedezik, később kisebb darabokra esik szét, végül pedig teljesen szétporlad. A kor­hadásnak ez a fajtája gyors szilárdságcsökke­néssel jár. A fehérkorhadás során a sejtfalak lignintartalma semmisül meg, és a fa foltos, fehér színű lesz.

A fa korhadása veszélyes lehet a tartószer­kezeteknél, mert a korhadás következtében a keresztmetszet csökken, a szerkezet pedig veszít a teherbírásából. A fából készült tartó­szerkezeteket ezért rendszeresen ellenőrizni kell, illetve a szükséges időközönként el kell végezni a megelőző, karbantartó munkákat.

A korhadást okozhatnak a következő fajták:

• Fenyőlemezes fenyőgomba. Fenyőféléken telepedik meg, általában az anyagok táro­lásakor. Szárazságtűrő, hosszú ideig képes nedvesség nélkül fennmaradni. A faanyag repedésein támad, a korhadási folyamat belülről indul kifelé.
• Pincegomba. 50-60% nedvességtartalom szükséges megtelepedéséhez. 22-24 °C az ideális hőmérséklet a szaporodásához. Vékony, egyre vastagodó rétegben telep­szik meg.
• Házi kéreggomba. A fenyő­anyagot támadja. Nedvességigénye nagy, de a száraz időszakot hosszú ideig átvé­szeli, majd aktiválódik. Könnyen összeté­veszthető a könnyező házigombával.
• Könnyező házigomba. A faanyagú szerkezetek legveszedelmesebb kártevője. Csak beépített vagy már fertő­zött faanyagot támad meg. Kiirtása szinte lehetetlen, mert a falakon, födémeken is áthatol, és minden faanyagot megfertőz. Terjedéséhez nem szükséges külső ned­vesség, mert a faanyag lebontásával vizet termel magának. így kedvező feltételeket teremt magának a további fertőzéshez.

Farontó rovarok

A farontó rovarok okozta hibák következté­ben a faanyag mechanikai és szilárdsági tulaj­donságai romlanak. A rovarok a friss döntésű és a száradó fűrészáruban, illetve a beépített faanyagban okoznak kárt. Ilyenkor a fában létrejövő járatok és folytonossági hiányok is elősegítik a gombák megtelepedését. A leg­fontosabb farontó rovarok a kopogóbogarak, a cincérek, a szúfélék, a darazsak, a lepkék és a hangyafélék.

• Kopogóbogarak : A fejüket a faanyaghoz ütögetik, amely jellegzetes kopogó hangot ad. Kifejlődésük nedves, gom­bás felületeken igen gyors, de a száraz felü­leteket is megtámadják. Sok fajuk létezik, mindegyik más típusú és nedvességtartalmú fafajokban fordul elő. A kopogóbogarak lyu­kakat fúrnak, melyek átmérője kb. 1-2 mm.
• Cincérfélék: A száraz és nedves faanyagot egyaránt megtámadják. Jelenlétük­ről a fa felületén megjelenő faliszt árulkodik. Elsősorban a fenyőfélékben és kemény lom­bos fafajokban fordulnak elő. Rágásképükre jellemző a kb. 6-12 mm széles, ovális kereszt­metszetű járat. Legtöbbször a faanyagnak csak a szijács részét támadják meg.

Szúfélék

Hengeres testű, néhány milliméteres bogarak. Elő és döntött fában okoznak károkat. A fúrt járatok kör kereszt­metszetűek. Általában a nem gyantagazdag, száraz, beteg tűlevelűeket támadják meg.

Fadarazsak

Erdőgazdasági kár­tevők, a feldolgozott faanyagot nem károsít­ják. Nagyméretű lyukakat (járatokat) rág­nak az élő fába. Az óriás fenyődarázs akár a 40 mm hosszúságot is elérheti.

Farontó lepkék

Főleg élő fák­ban okoznak károkat, a fűrészárukban csak a károsítás nyomai észlelhetők. Farontó hangyafélék. A legveszélyeseb­bek a barnafarkú lóhangyák és a faodvasító lóhangyák.

Favédelmi eljárások

A faanyagok gombásodás elleni védelmét gombaölő szerek alkalmazásával lehet biz­tosítani. A faanyagvédelem alapvetően meg­előző és megszüntető védelem lehet.

Megelőző védelem

Célja a károsodások bekö­vetkezésének megakadályozása. Ilyenkor a faanyag még beépítetlen, így a védőszer különféle eljárásokkal felhordható. A beépí­tés után megmunkált részeket is kezelni kell faanyagvédő szerrel.

Megszüntető védelem

Célja a bekövetkezett kár megszüntetése. A védelem első lépése az átnedvesedés okának megszűntetése az épü­let kiszárításával. Ezután lehetőség szerint el kell távolítani a faanyagot, és el kell égetni. A fertőzött részek környékén a vakolatot le kell verni, a fugákat ki kell kaparni. A fer­tőzött anyag helyére új, száraz faanyagot kell beépíteni megfelelő favédelemmel.

• A fa tartósságát, időállóságát, a rovarok, illetve a gombásodás elleni ellenálló képes­ségét a következő eljárásokkal lehet fokozni:
• A fa kilúgozásával, gőzölésével csökken a fehérje- és keményítőtartalom, elpusztul­nak a fában levő gombacsírák, rovarok.
• Hősugárzóval, lángszóróval stb. való hőke­zeléssel (60 °C feletti hőmérséklet) a spórák és rovarpeték elpusztulnak.
• A fa impregnálásával, amely az alábbi technológiákkal készülhet:
  • Mázolással.
  • Permetezéssel.
  • Bemártással.
• Áztatással is telíthetjük a faanyagot. A fel­szívódott védőszer mennyisége az időtar­tammal nő, amely 8 órától akár 10 napig is tarthat.
• Telítéskor légmentesen záró telítőhengerbe helyezett faanyagba nagy nyomással jut­tatják be a védőszert. így lehet a fát legmélyebben átitatni, így lesz a leg­nagyobb a vegyszerfelvétel és a legtökéle­tesebb a védelem.

A fa gyúlékony, alacsony hőmérsékleten is lángra lobban. Az építőipar szempontjából ez a hátrányos tulajdonság teljes egészében nem küszöbölhető ki, de léteznek égést gátló anyagok. Ezek bevonatot képeznek, a gyulla­dás hőfokát emelik, az égés sebességét pedig csökkentik. Az égést gátló anyag­gal a faanyagot legalább kétszer be kell vonni.

A faanyagvédő szereket célszerű a védelem irányultsága szerint csoportosítani. A gombák elleni hatóanyagúak a baktériumok és külön­böző gombafajok ellen nyújtanak védelmet. A rovarok elleni hatóanyagok hatásmecha­nizmusuk szerint lehetnek a rovarok számára riasztók, pusztítók, valamint táplálkozási mérgek. A tűz elleni hatóanyagok késleltetik a gyulladást, lassítják az égést (pl. vízüveg, fémsók vizes oldatai). A vegyes hatóanyag­tartalmú szerek egyszerre több károsodástól védik meg a faanyagot.