Parkettázás - 225. oldal

Fűrészek

A fűrész egy sokélű forgácsolószerszám, amelyet a faelemek vágására, darabolására használnak. Minden kézifűrésznek két fő része van. Egyik az acélból készült, fogazott fűrészlap, a másik pedig a különböző anyagú és formájú fogórész. Működését alapvetően a fogazott vágóéi határozza meg, de fon­tos a fogórész is, hiszen ezzel működtetjük a fűrészt. A jó vagy kevésbé jó fogás befolyá­solja a fűrészlap mozgását, így a fűrészelés menetét, minőségét is.

A felhasználási területeknek megfelelően többféle fűrésztípus létezik, amelyek fűrész­lapja, illetve megfogórésze eltérő. A fűrészlap alsó élén szabályos elrendezésű fogazás talál­ható.

A forgácsolás mélységét (durva, finom stb.) a fogak egymáshoz viszonyított helyzete (szét­húzott, ritkított), a forgácsolás irányát pedig a vágóélnek a fűrészfog hegyvonalával bezárt szöge határozza meg. Hegyesszögű fogazású fűrész csak puhafa, derékszögű fogazású pedig csak keményfa vágására alkalmas.

A széthúzott vagy ritkított fogazás megkönnyíti a fahulladék eltávozását (ez elsősorban a gépi fűrészeknél lényeges.

Fűrésztípusok

A parketták és fapadlók készítése során hasz­nált fűrészek a keretes, a kengyeles, a lyuk-, a rókafark-, az illesztő- és a padfűrészek.

• Keretes fűrész: A leggyakrabban alkalmazott fűrésztípus, melyben a fűrész­lapot egy kerettel lehet megfeszíteni. Ennek hossza 60-90 cm, szélessége 35-45 mm. A szerszám a keretén lévő zsinórt megfeszítve válik használhatóvá. A zsinór feszítésével a fűrészlap is feszes lesz. Fogazása többféle lehet. A leggyakoribb a tompaszögű fogkiala­kítás, így mindkét irányú vágásra használható a fűrész. A fűrészlap síkját a keretben el lehet fordítani, így szükség esetén, ferdén is hasz­nálható.
• Kengyeles fűrész: Hasonlít a kere­tes fűrészhez, az eltérés csak annyi, hogy a lap feszességét itt egy acélkengyel biztosítja. A fűrészlapot a markolatnál lehet megfeszí­teni. Lapvastagsága 0,50-0,75 mm, széles­sége 3-5 cm, hossza 70-100 cm.
• Lyukfűrész: Pengés rendszerű, a fűrészlap a marokba illeszkedő fogantyú­hoz van rögzítve. Különböző lyukak kivá­gására használjuk. A fűrészlap keskenyedő szélességű, 35-40 cm hosszúságú, szélessége 40-10 mm. Fogazata hegyesszögű, ezért csak toló irányú vágásra alkalmas.
• Rókafarkfűrész: A lyukfűrész­hez hasonlóan pengés kialakítású. A fűrész­lap marokba illeszthető fogantyúhoz van rögzítve. Alkalmazhatjuk a keretes fűré­szek helyett. A fűrészlap 50-100 mm széles, 30-50 cm hosszú. A fogak általában hegyes-szögűek, toló vágásra alkalmasak.
• Illesztőfűrész: Pengés rendszerű, a lap merevségét a felső élen acélmerevítés biztosítja. A fűrészlap éle párhuzamos a merevítéssel, a vastagsága 0,7 mm, a szé­lessége 60 mm, a hosszúsága 25-35 cm. Az illesztőfűrészt a különböző parkettaele­mek és egyéb faelemek illesztési felületeinek pontos kialakításánál használjuk.
• Hevedervágó fűrész: Lapját speci­ális famarkolatba foglalták. A fűrészt a leerő­sített padlóburkolatok, parketták elemeinek vágásra használjuk. A fűrészlap apró foga­zató, vastagsága 0,7 mm, hossza 14-20 cm, szélessége 25-45 mm. Toló és húzó vágásra egyaránt alkalmas.

A fűrészelés általános menete

• Először pontosan ki kell jelölni a vágási vonalat, fel kell rajzolni a vágás helyét! A jelölés­kor figyelembe kell venni, hogy akár 3 mm széles vágási hézag is keletkezhet az erősen kihajtogatott fogak miatt! Ezt mindig a leeső rész felé kell figyelembe venni.
• A fűrészelés megkezdésénél a fűrészlapot a vágási vonalra helyezzük úgy, hogy a kihaj­togatott fűrészfogak külső csúcsai egy vonalba kerüljenek a felrajzolt vonallal!
• A fűrészt óvatos mozdulatokkal toljuk a fába. A fűrészlapot mindig merőlegesen tartsuk a vágási vonalra, és az első mozdulatoknál hüvelykujjunkkal támasszuk meg! Amikor a lap biztonságosan mozog a vágási vájatban, elvehetjük az ujjunkat.
• Egyenletes, egyenes és hosszú húzásokkal vezessük a fűrészlapot, ügyelve arra, hogy a lap mindig merőleges helyzetű maradjon! (A megszoruló fűrészlap arra utal, hogy a fogak kihajtottsága nem felel meg a faanyag típusának, keménységének.)
• A fűrészelés végéhez közeledve óvatosan mozgassuk a fűrészt annak érdekében, hogy az adott faelem ne szálkásodjon, ne szakadjon át.

A fűrészek karbantartása

A fűrészek karbantartása során elsősorban a fűrészlapot élezzük, illetve a fogazatát állít­juk helyre. Emellett szükség esetén a fogórész (markolat) megfelelő kapcsolatának a kialakí­tása is a karbantartás része lehet.

Az élezésnél szükség lehet a foghegyvonal, a fogak és a fogközök eredeti alakjának visszaállítására, a megfelelő terpesztés kialakí­tására és a fogak élesítésére.

A foghegyvonal eredeti alakjának visszaál­lítására lapos, sűrűn rovátkolt reszelőt hasz­nálhatunk. A reszelőt nyomás nélkül, léc foglalatok segítségével kell előre-hátra járatni addig, amíg ki nem alakul a megfelelő, egyen­letes vonal. A fűrészek közepe a használat miatt valószínűleg kopottabb, ezért a két szélén erőteljesebb kiigazítás szükséges.

A fogalapvonal kiigazítására is szükség van, mert a fogak és a fogak közötti héza­gok nagyságának sem szabad megváltoznia. Ez azt jelenti, hogy a foghegyvonal kiigazí­tása után a fogközöket is lesüllyesztjük annyi­val, amennyivel csökkent a fogak magassága. Ez lényegében a fogak élezésével egyszerre történik. A fogalapvonalat a foghegyvonal kiigazításánál használt foglalathoz kapcsolt ceruzával ellenőrizhetjük.

A fogak váltakozó irányú kihajtogatásával (terpesztessél) szélesebb vágásrés keletkezik. A túlzott kihajtogatást kerülni kell! Lágy lombos fákhoz és fenyőfélék­hez 0,3-0,4 mm-es, keményfákhoz pedig 0,15-0,3 mm-es terpesztést kell kialakítani. A fogak kihajtogatásához fűrészfog hajtogatót használunk. A fogaknak csak a felső egyharmadát szabad kihajtani.

A fogak élesítéséhez olyan alakú reszelő szük­séges, amely pontosan illeszkedik a fogak közötti hézagba. Az élezés során a fűrészt satuba kell fogni. A reszelés csak finom fogazatú reszelővel végezhető. Az éle­sítéssel egy időben ügyelni kell arra is, hogy a fogközök mélysége egyenletes legyen.

Vésők

A vésők az ékhatás elve alapján forgácsolják a fát. A farostokkal bármely szöget bezáró forgácsolási munkára alkalmasak. Elsősorban fapadlók felújítása és bontása során haszná­lunk vésőket.

A véső két fő része a nyél és a penge. A hen­geres fanyelet a két végén fémkarikával lát­ják el, hogy a fanyél ne hasadjon szét. A penge élszöge általában 25-30°, az él csak egy oldalon köszörült. A penge végén egy perem található, amely megakadályozza, hogy a penge a nyélbe csússzon. A vésők pen­géje egyenes vagy lehúzott szélű lehet.

A vésők fába hatolását ütőszerszámokkal érhetjük el. A vésőket nem szabad fémkala­páccsal ütni, fából esztergált bunkót vagy műanyag kalapácsot célszerű használni.

A favésők karbantartásánál elsősorban a penge állapotát kell megvizsgálni. A kicsor­bult él hibáját köszörüléssel lehet eltüntetni. Az élezést nedves fenőkővel végezzük. Nagy fordulatú, szárazon működő köszörűkövet ne használjunk! Tudnunk kell, hogy ha a nyél és a penge közötti stabil kapcsolat megszűnik (szétcsúszik), akkor a véső a továbbiakban nem használható. A szerszámot cserélni kell!

Gyaluk

A kézigyaluk tulajdonképpen olyan vésők, amelyek tolóerő hatására hosszabb felületen forgácsolják a faanyagot. A behatolás mélységét a gyalu tokja és a gyalukés egymáshoz viszonyított helyzete szabá­lyozza.

A gyalukat a rostokkal párhuzamos irányban mozgatva használjuk, elsősorban a fűrészelt felületek simává tételére, a pontos méretek beállítására, illetve az egyedi profi­lok kialakítására.

• Nagyológyalu: Durva felületi megmunkálást tesz lehetővé. A gyaluvas kissé íves kialakítású, 30-50 mm széles, így a gyalult felület kissé hullámossá válik. A szerszámot nagy felületeken használjuk.
• Simítógyalu: A felületek simára gyalulására alkalmas. Kése egyenes, körül­belül 45 mm széles, a két szélén lekerekített. Emiatt a gyalu nem hagy élesen elhatárolható nyomot a felületen használat közben.
• Eresztőgyalu: A nagyobb felületek megmunkálásánál, illetve a faelemek illesztési síkjainak kialakításánál használják. Hosszú­sága 60-65 cm, a kés szélessége 45-60 mm, ezért alkalmas nagyobb egyenlőtlenségű felü­letek gyalulására is.
• Fogas gyalu: Kése fogazott kiala­kítású, meredek dőlésű. Ezzel az eszközzel a ragasztások felületeit lehet előkészíteni.
• Idomgyalu: Különböző profilú lécek kialakí­tását teszik lehetővé. A nyílászáró szerkeze­tek beállításánál használjuk.

A gyaluk karbantartásánál a gyalutest és a kés megóvásáról kell gondoskodni. A gyalutestre ragadt természetes gyantát terpentinnel tud­juk eltávolítani, a kiszáradást lenolajkencés felületi beeresztéssel lehet megakadályozni. A gyalu talpának sérülését nagyfordulatú gépi gyaluval javíthatjuk ki. Ezután még finom felületi csiszolás is ajánlott. A gyalu-kés élesítését, a vésők élezésével megegyező módon kell elvégezni.

Kézi körfűrész

Elektromos meg­hajtómotorjának tengelyére körfűrészlap van rögzítve, ennek forgómozgása végzi a fűrésze­lést. A körfűrészlap átmérője 100-250 mm, anyaga általában króm-vanádium ötvözet. A géphez markolat, keret, vezetősín és a forgó fűrészlapot védő biztonsági burkolat tartozik. A védőburkolat felső része fix kialakítású, míg az alsó burkolat, működés közben teszi szabaddá a forgó fűrészlapot. A fűrészt ferde helyzetben is lehet üzemeltetni. A kézi kör­fűrészeknek létezik speciális, dönthető fejű típusa is.

Körfűrész állványos változata (gérvágó)

Kiválóan alkalmas a lemez­szerű faelemek darabolására, szabására, ferde vágására. Az állványrész lehet külön asztalra szerelt vagy asztallal egybeépített, ez utóbbi az asztali körfűrész. Az állvá­nyos körfűrész vezetősínnel van felszerelve, így a vágott faanyag a beállított szélességnek megfelelő méretű. A körfűrészeknél alkalma­zott fűrészlapok vastagsága 2-3 mm, a fogak kihajtása kb. 0,5 mm. A fűrészlapok fogazatá­nak kialakítása farkasfogas, csoportos, kettős álló, álló, meredek ferde vagy lapos fogazású lehet. A fűrészlapok a fogak alapján sűrű, ritka vagy csoportos fogazásúak lehetnek.

A gépek működése közben fahulladék, fűrész­por és por képződik. Ennek eltávolításáról és elszívásáról gondoskodni kell. A korszerű körfűrészekhez gyakran fűrészporelszívó is tartozik. Ez a parkettázómunkák során külö­nösen előnyös, mivel így a belső térben tisz­tább munkakörnyezet biztosítható.

Lyukfűrészgép

Pontos munkák­hoz, a különböző minták kivágásához, vala­mint a kisebb faelemek leszabására hasz­náljuk. A fűrészlap mozgása gyors, egyenes vonalú és váltakozó irányú. Kis alaphosszú­ságú mozgásokat végez, a laphúzásra vág. A lökethossz általában 25 mm, a rezgésszám percenként 500 és 3000 között változhat. A lyukfűrészek különböző kiegészítő tartozé­kainak segítségével szabályos íves vonalakat is vághatunk.

A gépek éles megmunkálószerelékkel ren­delkeznek, melynek fordulatszáma gyakran nagyon magas, ezért a gépekhez tartozó biz­tonsági védőberendezések és eszközök hasz­nálata kötelező!

A fúrás gépi eszközei

Kézi fúrógépek. A fapadlózás során a szük­séges furatokat alakítjuk ki ezekkel. Általá­ban elektromos meghajtásúak. A fúrást végző betéteket (fúrószárat) a motor forgótengelyé­hez kapcsolt tokmányba kell befogni A tokmány 1-16 mm átmérőjű fúrószár rögzítésére alkalmas. A mai fúrók többségé­nél változtatható a fordulatszám és a forgási irány. A fúrógép biztonságos üzemeltetéséhez mindkét kéz részére fogantyú van kialakítva.

A különböző fúrógépekhez számos kiegészítő elem, illetve tartozék kapcsolható (pl. mély­ségütköző pálca, pótfogantyú, derékszög-tokmány stb.). Ezek jelentősen megkönnyítik a fúrást, és elősegítik a pontosabb munkavég­zést.

A fúrás megkezdése előtt a munkadarabot megfelelően rögzíteni kell, majd a fúrógépet folyamatosan a kívánt szögben tartva kell a fúrást végezni. A kézi fúrógépek egy része külön állványra is erősíthető. Ez elsősorban a pontosabb fúrást segíti elő. A fúrógép dőlés­szöge így pontosan beállítható. A fúrógépek egyes típusait csavarok behaj­tásához is használhatjuk. Az ehhez szüksé­ges megfelelő tokmány és a csavarozószárak külön tartozékként csatlakoztathatók.

Csavarozógép. Kifejezetten csak csavarozásra alkalmazható eszköz. A fúrógépnél kisebb méretű, de azonos elven működő elektromos kisgép, amelyhez komplett csavarozószár készlet tartozhat. A csavarozószár a tokmányba csatlakoztat­ható. Rendszerint akkumulátoros kivitelben kerül forgalomba.

Csiszológépek

A csiszológépek segítségével teljesen sima padlófelület állítható elő. A működési sajátos­ságaiknak megfelelően megkülönböztetünk szalag- és tárcsás csiszológépeket.

• Parkettacsiszoló gépek. Nagymé­retű önjáró berendezések, melyek a padlófe­lületen egyenletesen mozogva (előrehaladva) végzik a csiszolást. A végtelenített csiszoló­szalag két henger körül forog, ezek közül az egyik a meghajtó. A csiszolási szélesség 150 és 350 mm közötti, a szalag sebessége 2100 és 5000 fordulat/perc között változhat. A szalag alsó felülete folyamatos mozgás esetén egyen­letesen csiszolja a padlófelületet. Az igények­nek megfelelően különböző finomságú csi­szolóvászon használható. A berendezés része egy porelszívó és egy porzsák. A nehezen hozzáférhető részeken és a szegé­lyek mentén speciális sarokcsiszoló gépek­kel, illetve kézi csiszológépekkel végezhetjük a csiszolást.
• Sarokcsiszoló gépek. Kisméretű berendezések. A csiszolást egy forgómozgást végző, kör alakú csiszolókorong végzi. Ezzel a falszegélyek mentén és a szűkebb helyeken is elvégezhető a csiszolás. A csiszolókorong átmérője általában 100-300 mm, a sebessége 2800 és 3500 fordulat/perc között változ­hat. Az igényeknek megfelelően különböző finomságú korongok használhatók.
• A tárcsás parkettacsiszoló gép nagyméretű berendezés. Alsó, kör alakú felületére rög­zíthető a csiszolást végző, cserélhető betét. A csiszolóanyag forgó mozgása egyenetlen csiszolási munkát eredményez, emiatt a felü­let kagylós lesz.
• Kézi szalagcsiszolók. A nagy­méretű parkettacsiszoló berendezésekhez hasonlóan működnek. A végtelenített csiszo­lószalag két henger körül forog. A csiszolási szélesség 75-100 mm.
• Excenter rezgő csiszoló. A kör alakú csiszolóvászon kombinált, oszcilláló és forgómozgást végez egyszerre, így kiváló csi­szolási teljesítmény érhető el vele. A géppel fényezési, polírozási munkákat is végezhe­tünk. A beépített turbina a perforált csiszoló­vásznon keresztül szívja el a keletkező port.

• Kalapács. A hagyományos, leg­elterjedtebb típusa acélfejből és keményfa nyélből áll. A különböző szakmák sokféle kalapácsot használnak. Ezeknél eltérő a fej nagysága, formai kialakítása és az anyaga is. A fapadlók készítése során hagyományos kalapácsot, illetve ún. szeghúzó vagy palázó kalapácsot használunk.
• Ütőfa. A csaphornyosán kapcso­lódó parkettaelemek összeillesztésénél hasz­náljuk. A parkettaelemet az ütőfán keresztül (kalapáccsal) óvatosan ütögetve szorítjuk a már lerakott elemekhez, így megóvjuk a parkettaelem széleit a sérülésektől. Az ütőfa egyik oldala hornyos kialakítású, így illeszke­dik a parkettaelemekhez.
• Behúzóvas. A csaphornyosán illeszkedő szélső parkettaelemek összeszorítására szolgáló speciális fémeszköz. Akkor használjuk, ha nincs elegendő hely arra, hogy a parkettaelemet ütőfával rögzítsük egymás­hoz. A beakasztott behúzóvas óvatos ütögeté­sével húzzuk be a szélső parkettaelemet.
• Pontozó. A fúrást megelőzően a keményfa felületen a fúrás pontos helyé­nek megjelölésére használjuk. Ütés hatására pontszerű kis mélyedés keletkezik a felületen. Ez megakadályozza, hogy a fúró fejré­sze elmozduljon a fúrás kezdeti fázisában. A kialakítandó furat méretétől függően külön­böző fejképzésű pontozók használhatók.
• Szögbeverő ék. A csaphornyos parkettaele­mek szegezésénél azt segíti, hogy a szege­ket süllyesztve be tudjuk ütni a horonyba. A kalapáccsal nehezen hozzáférhető helyen a szögbeverő éket a szeg fejéhez tartjuk, és ezen keresztül ütjük be a horonyba a szeget, így a parkettaelemek nem sérülnek meg.
• Csavarhúzók. A különböző csa­varok behajtására alkalmas nyeles szerszá­mok. A nyélbe rögzített szár vége a csava­rok fejkialakításának megfelelően többféle lehet. A parkettázómunkák során rendszerint kereszthornyos fejű csavarokat alkalmazunk. Ehhez ún. csillagcsavarhúzóra van szükség.

Egyéb eszközök

A szorítószerszámok elsősorban a munkada­rabok elmozdulásmentes rögzítését biztosít­ják a különböző megmunkálási folyamatok (szabás) során. A leggyakrabban használt szorítószerszámok a csavar szorítók vagy pillanatszorítók.

• Harapófogó. Ki lehet vele húzni a faanyagba ütött szegeket. Elsősorban par­ketták bontása, felújítása során lehet szükség harapófogóra olyan helyeken, ahol a szegki­húzó kalapács nem alkalmas a kihúzásra.
• Fogas kenőlemez. A ragasz­tók felhordásához használt eszköz. A lemez élén kialakított, egyforma nagyságú fogak a ragasztó felkenésekor azonos mennyiségű anyagot hagynak a felületen, így annak réteg­vastagsága azonos lesz. A kenőlemez fogazása szabvány szerint sokféle lehet. A 46. ábrán a méreteket megadva bemutatjuk az egyes típusokat. Megjegyezzük, hogy a fogazott betétek kopnak, ezért azokat általában 200 m²-ként cserélni kell. A ragasztók gyártói általában minden típushoz ajánlanak kenő­lemezt. Lehetőleg a rozsdamentes változatot alkalmazzuk, így elkerülhetjük, hogy a rozsdásodás miatt a felület elszíneződjön.
• Karos vágó. Kizárólag laminált parketta elemek vágásához használható esz­köz (fa parketta elemekhez nem használható). Működtetéséhez nagy kézi erő szükséges. A vágást egy határozott mozdulattal kell elvé­gezni. A vágási méret felvételekor figyelembe kell venni, hogy a vágókés 4-5 mm széles. Ebből a vágási sávból az eszköz kipréseli a laminált parketta anyagát, vagyis az egyik parkettadarab ennyivel rövidebb lesz.

A szegélylécek, lábazati profilok rögzítésé­hez szegbelövő gépet használhatunk. A sűrített levegővel működő géphez kompresszor tartozik, amelyet áramforrás­hoz kell csatlakoztatni. Az eszköz fejrészé­nél egy biztonsági csap található, amely csak akkor engedi a szeg kilövését, ha az eszközt a szegélyhez nyomtuk. A szerszám különö­sen veszélyes, a biztonsági csap ellenére még véletlenül se hozzuk működésbe levegőben vagy más személy felé tartva!

Baleset-elhárítás, karbantartás

A famegmunkáló gépek üzemeltetésénél betartandó legfontosabb munkavédelmi sza­bályok a következők.

Íme:

• A körfűrészek vágásra nem használt részeit le kell fedni. Törött, repedt, hibás fűrészlapot használni tilos! Kikapcsolt, de még mozgó fűrészlapokat nem szabad a lapra gyakorolt nyomással lefékezni!
• A forgórészhez való hozzáérést védőbur­kolattal kell megakadályozni! Az anyagot vezető kéz nem kerülhet a forgó fűrészlap közelébe, célszerű tolófát alkalmazni!
• A körfűrész fűrészlapját rendszeresen ellenőrizni kell!
• A faipari gépek működésénél a fűrészpor folyamatos elszívásáról gondoskodni kell!
• A faipari gépeket a kenési utasításnak megfelelően áramtalanított állapotban kenni kell, és minden műszak végén meg kell tisztítani!
• A gépek kezelését, kiszolgálását és ápolását csak szakképzett személyzet végezheti!
• A gépeket szükség szerint, de legalább évenként egyszer meg kell vizsgálni balesetbiz­tonság szempontjából, és a szükséges javításokat el kell végezni!
• A megdolgozandó munkadarab szilárd alátámasztását mindenkor biztosítani kell! A rövid vagy keskeny munkadarabokat megfelelően kell befogni és vezetni, erre a célra adagoló­asztalt vagy más alkalmas berendezést kell felszerelni!
• A gépeket csak kikapcsolt állapotban szabad szállítani!
• A villamos hálózat és villamos gépek szerelését, földelését képzett villanyszerelő végezze, és a munka helyes végrehajtását az építésvezető érintésvédelmi szakemberrel ellenőriz­tesse, még a gépek használatbavétele előtt!

A fa padlóburkolatok osztályozása

A fa anyagú padlóburkolatok többféle szempont szerint osztályozhatók.

A gyakorlatban az alábbiak szerint csoportosítjuk leggyakrabban őket:

• Burkolóanyag rétegszáma.
• Fektetési mód.
• Rendeltetés, elhelyezkedés.

Rétegszám szerinti csoportosítás

A fa padlóburkolatot alkotó elemek lehetnek egy-, két, illetve háromrétegűek.

• Egyrétegű fa padlóburkolatok. A csaphornyos padlóelemeket egy fadarabból alakítják ki toldások nélkül. Ilyen burkolat a hajó- és svédpadló, a hagyományos csaphor­nyos parketta, a lamellaparketta és a mozaik. Egyrétegű parketta
• Kétrétegű parketták. Nagy méretpontosságú, korszerű burkolóelemek. Egy felső fedőrétegből és egy alsó, úgyneve­zett fektetőrétegből állnak. A felső 4-6 mm vastag réteg keményfa (nemesfa). Az alsó, ragasztott fenyő vagy rétegelt lemez réteg száliránya a felsőre merőleges. Vastagsága 5-8 mm. A kétrétegű parketták előnye, hogy tetszőleges lerakási variációk készíthetők, nincs szükség a lerakást követően felületkezelésre (készparketta), a fektetést követően azonnal használhatók.
• Háromrétegű parketták. Három egymásra merőleges rostirányú rétegből áll­nak. Az alsó és középréteg puhafa (általá­ban fenyő), a felső réteg valamilyen nemesfa (keményfa). A háromrétegű parketták szintén készparketták, gyári felületkezeléssel (lakko­zással) kerülnek forgalomba. Lerakást köve­tően azonnal használhatók. Háromrétegű par­ketta a szalagparketta.

Fektetési mód szerinti csoportosítás

A parketták fektetése alapján megkülönböz­tetünk ragasztott, szegezett és úsztatott bur­kolatokat. Az elnevezés lényegében az aljzat és a padlóburkolat közötti kapcsolatra is utal.

Ragasztott parketták. Sávosan vagy teljes felületen ragasztva kapcsolódnak az aljzat­hoz. Ennek megfelelően a ragasztott parket­ták kapcsolata legstabilabb az aljzattal. Meg­jegyezzük, hogy ennél a kialakításnál a leg­inkább korlátozott a fa természetes mozgása.

Szegezett fa padlóburkolatok. A járófelületet képező fapadlót, parkettát párnafákra vagy vakpadlóra rögzítjük szegezéssel (esetleg csavarozással). A szegezett kapcsolatok kevésbé korlátozzák a fa természetes mozgását.

Úsztatott fa padlóburkolatok. Szárazon, mindenféle rögzítés nélkül az alj­zatra fektetett szerkezetek (a padló „úszik” az aljzaton). A padló mozdulatlanságát az egységes felületszerkezet biztosítja. Úszta­tott padlóburkolat például a napjainkban szé­les körben elterjedt laminált padló.

Rendeltetés és elhelyez­kedés szerinti csoportosítás

Rendeletetésük és elhelyezkedésük szerint megkülönböztetünk.

Ezek:

• Beltéri fa padlóburkolatokat.
• Kültéri fa padlóburkolatokat.
• Ipari parkettát.
• Sportpadlót.

Fa padlóburkolatokat leggyakrabban beltérben alakítanak ki. Esz­tétikusak, tartósak, felújíthatók, természetes megjelenésűek.

• Kültéri fa padlóburkolatok . Az időjárási hatásoknak tartósan ellenálló faanyagból készülő, rendszerint egyrétegű fapadlók. Elsősorban a trópusi fafajokból, illetve a vörösfenyőből készülő padlók alkal­masak kültéri felhasználásra.
• Ipari parketta. Parkettalécekből álló, táblásított, nagy teherbírású parketta. Régebben jellemzően forgalmas terekben, ipari létesítményekben alkalmazták, ahol nagy igénybevételt is jól tűrő, masszív padlóra volt szükség. Napjainkban egyre gyakrabban fordul elő lakóterek padlóburkolataként is.
• Sportpadló. A különböző sport célú létesítményekben (sportcsarnokokban, tornatermekben) egyedi igénybevételekkel terhelhető, speciális fa padlóburkolat.

Fa padlóburkolatok általános rétegfelépítése

A fa anyagú padlóburkolatok általános réteg­felépítése a következő:

• Padlóburkolat (felületképző réteg).
• Rögzítő- (ragasztó) réteg.
• A burkolat aljzata (hordozóréteg).

Természetesen a különböző rétegek anyaga és kialakítása többféle lehet. A három eltérő fektetési mód egyben három különböző szer­kezeti felépítést is eredményez.

A felületképző réteg maga a padlóburkolat. A csaphornyosán illeszkedő fa padló- vagy parkettaelemek képezik a járófelületet.

Rögzítőréteg csak a ragasztott padlóburko­latoknál található. Ez maga a ragasztóré­teg, amely biztosítja a megfelelő kapcsolatot a padlóburkolat és az aljzat között. Ragasztott parketták esetében a burkolat alj­zata közvetlenül a betonaljzat, az esztrich, vagy építőlemez borítás.

A szegezett fa padlóburkolatok esetében a burkolat aljzatát párnafák vagy vakpadló képezheti. A vakpadló lényegé­ben párnafákra rögzített deszkaborítás.

Az úsztatott parkettákat általában közvetlenül a betonaljzatra vagy fokozott hő- és hangszi­getelési követelmények esetén szárazaljzatra fektetjük. A szárazaljzatok különböző építőlemezből és hőszigetelésből álló, többrétegű szerkezetek.

A fa padlóburkolatokat különböző méretű és alakú, de szinte minden esetben csaphornyos elemek alkotják. Ezek szorosan egymáshoz illeszkedve képezik a burkolatot. Típustól függetlenül egy általános padlóelem (parket­taelem) részeire vonatkozóan az alábbi meg­nevezésekkel találkozhatunk a gyakorlatban.

• Színlap. A parkettaelem járófelülete. Ennek szélességi mérete adja az elem, szá­mításba vett szélességét.
• Hátlap (fonáklap). A parkettaelem alsó felülete. Szélessége mindig kisebb, mint a színlapé, és ez megkönnyíti az összeépí­tést.
• Csap és horony. A parkettaelemek meg­felelő összekapcsolását lehetővé tevő kétoldali élképzés. A csap illeszkedik a horonyba, de szélességi mérete kisebb, mint a horony mélysége.
• Járóréteg. Többrétegű parkettaelemeknél a felső keményfa réteg. Rendszerint a szín­laptól a csap/horony felső síkjáig terjed.

A parkettaelemek összeillesztését követően a színlapok szorosan illeszkednek, míg a hát­lapok között kb. 3 mm-es hézagok találhatók.

A csap és horony elhelyezkedésétől füg­gően a parkettaelem lehet jobbos vagy balos. Ezt az határozza meg, hogy a parkettaelem csapjai melyik oldalon helyezkednek el, ha az elemet járófelületével magunk felé fordítjuk.

A fa padlóburkolatok részei a szegélylécek, melyek a falszegély mentén a fal és a padlóburkolat közötti hézagot takarják le, és egyúttal esztétikusan zárják le a burkolatot.

A hagyományos parkettaburkolatok részét képezi a falléc is, amely a fal­szegély mentén elhelyezkedő, szélső eleme a padlóburkolatnak. Mindkét oldalán hornyok találhatók. Falléc csak a hagyományos par­kettáknál fordul elő, míg szegélylécet minden faanyagú padlóburkolatnál alkalmazunk.

A legrégibb faanyagú padlóburkolatok egy­szerű deszkapadlók voltak, melyek szorosan egymás mellé sorolt deszkákból álltak. Ebből alakult ki a később széles körben elterjedt hajópadló, valamint a svédpadló.

Hajópadló

A keményfa hajópadlók hosszoldaluk men­tén csaphornyosak, általában 22 mm vastag, 80-150 mm széles, 3,00-5,00 m hosszú luc,vagy jegenyefenyő (puhafák) deszkákból készülnek. A színlapjuk gyalult, a hátlapjuk gyalulatlan.

A deszkázatot általában 50×70 (…100) mm keresztmetszetű párnafákra fektetjük. A párnafák párhuzamosan, egymástól 45-60 cm távolságra helyezkednek el, a köze­iket teljes magasságban hőszigetelő anyag tölti ki. (Régen a párnafákat tömörített salak­feltöltésbe ágyazták úgy, hogy alulról és két oldalról körülvette őket a feltöltés.) A hajó­padlókat általában úsztatott aljzatra fektetjük.

Svédpadló

A svédpadló sok tekintetben hasonlít a hajó­padlóhoz. 16-22 mm vastag, 70-120 mm széles és 0,50-1,50 m hosszú (előfordulhat­nak nagyobb szélességű és hosszúságú desz­kák is.) Hosszoldala mentén csaphornyos kialakítású. Gyalult keményfa deszkákból készül. A svédpadló tehát rövid, keményfa anyagú hajópadlónak is tekinthető.

A svédpadlót a hajópadlóhoz hasonlóan álta­lában párnafákra szegezve fektetjük. A pár­nafák tengelytávolsága a svédpadló elem hosszának a fele (vagyis egy 1,00 m-es deszka esetében 0,50 m). Az egyes sorokban a hossztoldások nem eshetnek egy vonalba, ezért a deszkák a kötési szabályoknak megfelelően feles eltolásban helyezkednek el.

Korszerűbb megoldást képeznek az úsztatott száraz aljzatra ragasztott svédpadlók. Ezek aljzatát lényegében szárazon alá­tétfóliára és polifoam hablemezre fektetett (úsztatott) OSB, vagy MFP építőlemezekből készülő borítás képezi. Erre teljes felületen ragasztják a svédpadlót. Az ilyen kialakítás előnye, hogy kiváló járáskomfortot biztosít, és eltérő burkolatok között kisebb szintkü­lönbségek adódnak (1-3 cm-es).

A parketták egy- vagy többrétegű, tömör, keményfa padlóburkoló elemek. Az egyré­tegű elemek teljes vastagságában kemény­fából készülnek. A többrétegű parkettalécek felső, járófelületet adó rétege (koptatóréteg) min. 2,5 mm vastag keményfa. Az alsó réte­gek készülhetnek keményfából, de legtöbb­ször ezek puhafák. A parkettaelemek méretétől, formájától, összetettségétől függően többféle típust különböztetünk meg.

Ezek:

• Hagyományos csaphornyos parketta.
• Lamellaparketta.
• Mozaikparketta.
• Szalagparketta.
• Intarzia parketta.
• Ipari parketta.

A parketták felületkezelésétől függően lehet­nek hagyományos és készparketták.

• Hagyományos parketták. Felületkezelés nélkül kerülnek forgalomba, a szükséges felületi védelmet a beépítés helyszínén ala­kítják ki.
• Készparketták. Végleges felületkezeléssel kerülnek forgalomba. A belőlük készült burkolat a lerakást követően azonnal hasz­nálatba vehető.

A két- és háromrétegű parketták legtöbb­ször készparketták is, míg az egyrétegűe­ket rendszerint a helyszínen csiszolják, és felületkezelik burkolás után. A parketták felületkezelése tehát készül­het a gyártás során, illetve a lerakás után a helyszínen. A felületkezelő anyag lehet lakk, pác, olaj, viasz, valamint ezek kombinációja. A legtöbb esetben lakkbevonatot készítünk.

Hagyományos vakpadló

A szegezett parketták közvetlen aljzata a vak­padló, amely lényegében párnafákra rögzített (csavarozott, szegezett) deszkázat. A párnafákat közvetlenül a szilárd alj­zathoz erősítjük.

A deszkázat kiosztása lehet sűrű, normál vagy ritkított. A párnafák távol­sága és a deszkázat kiosztása elsősorban a parkettaelemek méretétől és a várható ter­heléstől függ. A párnafák tengelytávolsága általában 50 és 80 cm között változik. A vakpadlók kizárólag gomba- és rovarölő szerrel impregnált faanyagból készíthetők. A párnafák közötti mezőt teljes magasságban hőszigetelő anyaggal töltjük ki.

Ragasztott vakpadló

A hagyományos parkettáknál korszerűbb megoldást képeznek a sűrű lécezésből álló ragasztott vakpadlók. Itt a 2×5 cm kereszt­metszeti méretű lécek egymástól 10-12 cm távolságra helyezkednek el, az aljzathoz ragasztva. Nincs deszkaborítás, a burkolatot képező parkettaelemeket közvetlenül a lécek­hez szegezik.

A ragasztott vakpadlók tehát jóval kevesebb faanyag felhasználásával készülnek. Ennek megfelelően a hagyományos vakpadlók­hoz képest gazdaságosabb a kivitelezésük. További előnyük, hogy jóval kisebb a réteg­vastagságuk, így könnyebben igazítható más burkolatokhoz.

Csaphornyos parketta

A legismertebb – és egyben az egyik legrégibb – parkettatípus a hagyományos, oldalai men­tén csaphornyos parketta. Vastagsága 17, 19 és 22 mm, szélessége 23-66 mm, hosszúsága 190-505 mm lehet. Teljes keresztmetszetében tömörfa (egyrétegű) parkettalécekből készül. Napjainkban legelterjedtebb a 22 mm vastag, 250-500 mm hosszú parket­taelemek alkalmazása.

Anyaga általában tölgyfa, bükk, de előfordul cser, kőris, akác, különleges esetekben pedig jávor vagy diófa csaphornyos parketta is. A csapok és hornyok elhelyezkedésétől füg­gően a parkettalécek lehetnek jobbosak vagy balosak. Csaphornyos parkettából többféle mintázatú padló készíthető. A legismertebb a halszálkaminta, napjainkban azonban a futó parkettaminta alkalmazása az elterjedtebb.

A csaphornyos parketták az anyag és kiala­kítás alapján az alábbi három minőségi osz­tályba sorolhatók:

• osztályú parketta (natúr). A színlapja repedés- és szijácsmentes. Finom szö­vetszerkezet jellemzi, nincsenek nagy színkülönbségek. A jól benőtt göcsök meg­engedett átmérője max. 8 mm. A fekete göcsök 1 mm átmérőig megengedettek.
• osztályú parketta (csíkos). A színlapja repedésmentes. Egészséges szijács, eltérő szín- és szövetszerkezeti hatás adja az osz­tály összképét. A jól benőtt göcsök meg­engedett átmérője max. 10 mm. Feltűnő, durva szöveti különbségek nincsenek.
• osztályú parketta (rusztikus). Határo­zott színhatás, göcsök és élénk szövetszer­kezet jellemzi. Jól benőtt göcs, tárolási folt, penész és egyéb elszíneződések megen­gedettek. A fekete göcsök átmérője max. 15 mm lehet.

A minőségi osztálytól függetlenül a parketta élén és felületén semmilyen sérülés nem lehet. Csaphornyos parketta vakpadlóra szegezve vagy teljes felületen sík és szi­lárd aljzatra (önterülő anyaggal kiegyenlí­tett beton vagy esztrich) ragasztva egyaránt készülhet. Régebben jellemzően szegezték, napjainkban viszont jóval elter­jedtebb a ragasztásos rögzítés. Utóbbi azért is előnyös, mert így nincs szükség vakpadló készítésére, ami jelentős anyag- és munka­megtakarítást jelent.

Viszonylag ritkán alkalmazott megoldás a ragasztott vakpadlóra szegezett csaphornyos parkettaburkolat. A csaphornyos parketták előnye, hogy az anyaguk rendszerint valamilyen jó minőségű, nemes fafaj, a kis elemméret miatt pedig több­féle mintában lerakhatok. Emellett magasabb esztétikai értéket is képviselnek az ilyen pad­lóburkolatok. Hátrányuk, hogy a lerakásuk munkaigényesebb, mint a nagyobb méretű elemekből készülő fa padlóburkolatoké.

Lamellaparketta

A lamellaparketták csaphorony nélküli, tömör, keményfa parkettalécekből készülő, ragasztott parkettaburkolatok. Az elemek vastagsága 8-10 mm, szélessége 20-60 mm, hosszúsága 107-300 mm. Vannak ennél nagyobb (14x75x500 mm) parkettalé­cek is. A lamellaparketta elemeinek a csap­hornyos parkettalécekkel közel megegyező a geometriája, ebből adódóan a kialakítható mintázatok azonosak.

A lamellaparkettákat a szilárd aljzathoz ragasztva fektetjük. Mivel nincs csaphornyos kapcsolat, az elemek „csak” szorosan illesz­kednek egymáshoz. A megfelelő rögzítést a teljes felületű ragasztás biztosítja. A korszerű lamellaparketta elemek hátlapján hornyok találhatók, hogy a ragasztási felület minél nagyobb lehessen.

A lamellaparketták kis szerkezeti vastagsá­guknak köszönhetően alkalmazhatók pad-lófűtéses helyiségekben. A kis méret miatt viszont a lerakásuk időigényes.

Mozaikparketta

A mozaikparketta a gyártás során összera­gasztott parkettalécekből képzett táblás bur­kolóelem. A léceket az alsó felületen általá­ban műanyagháló vagy egyéb szöveterősítés fogja össze, a felső felületen pedig védőpapír kasírozás található. (Lényegében táblásított lamellaparketta.) Anyaga általában tölgy, bükk, kőris, akác. A mozaikparketta elemek vastagsága 6-10 mm, a táblák mérete többféle lehet: 305×305; 432×432; 320×640; 280×500; 274×720 mm stb. Ezek mintázata – a táblát alkotó lécek alakjától és elhelyez­kedésétől függően – lehet négyzetrácsos, hal­szálkamintás, paralel stb.

A mozaikparketta burkolatok általában úszta­tott és önterülő anyaggal kiegyenlített beton­vagy esztrich aljzatra, ragasztva készülnek. Kis vastagságuk miatt padlófűtés esetén is előnyösen alkalmazhatók.

Szalagparketta

A szalagparketta háromrétegű, nagymé­retű (deszkaszerű), csaphornyos parketta­elem. Gyárilag csiszolt és felületkezelt, azaz készparketta. A felső (koptató) réteg keményfából (bükk, akác, kőris, juhar), a középső és alsó réteg pedig lágyabb fából (fenyő, éger stb.) készül. Az egyes rétegeket a gyártás során műgyanta ragasztóval egye­sítik.

A szalagparketta elemek 14-15 mm vastagok, szélességük 129-208 mm, hosszuk általában 2000-2500 mm (max. 5000 mm). A koptató-réteg vastagsága min. 3 mm. A felületi védel­met a gyártás során 3-7 rétegben felhordott, UV-álló, kikeményített lakkozás biztosítja.

A szalagparketta egyaránt fektethető kiegyenlített beton-, illetve esztrich aljzatra, szárazpadlóra vagy más meglévő padló­burkolatra (amennyiben az erre alkalmas). A szalagparkettát általában nem ragaszt­juk az aljzathoz, hanem szárazon fektetve, úsztatott padlóként készítjük. A parketta alá lépés, hanggátló réteget fekte­tünk (pl. 2-10 mm vastag, extrudált polipro­pilénhab-lemezt).

A hagyományos csaphornyos elemek mellett egyre elterjedtebbek az ún. „önzáró” szalag­parketta elemek. Ezek illeszkedési oldalai összeépítés után mechanikai zárrendszerként működnek, nincs szükség, ragasztásra.

Könnyen lerakhatok, lényegében az illesztés vonalában egymásba kell akasztani az elemeket. Az ilyen parketták legnagyobb előnye, hogy sérülésmentesen szétszedhetők és újra lerakhatok.

A szalagparketták főbb előnyei a következők:

• Gyors és egyszerű lerakás.
• Fokozott kopásállóság.
• Azonnali használhatóság.
• Hosszú élettartam.
• Könnyű tisztítás.
• Jó hangszigetelő tulajdonság.

Ipari parketta

Az ipari parketta a gyártás során élére állított parkettalécek összeragasztásával táblásított parkettatípus. Anyaga tölgy, bükk, kőris, gőzölt akác, cseresznye. Az ele­mek vastagsága 14-23 mm, a táblák mérete 160×320; 280×280; 250×300; 300×300 mm.

Az ipari parkettát régebben jellemzően for­galmas terekben, ipari létesítményekben alkalmazták, ahol nagy igénybevételt is jól tűrő, masszív padlóra volt szükség. Napjaink­ban intézmények, irodák és lakóterek padló­burkolataként is alkalmazzuk, elsősorban az exkluzív megjelenés miatt. Teljes felületen az aljzathoz ragasztjuk. A táb­lák között nincs csaphornyos kapcsolat, csak szorosan egymáshoz illeszkednek.

A laminált padló kis szerkezeti vastagságú, többrétegű, sokféle méretű, felületi minőségű és megjelenésű burkoló elemekből készül.

A laminált padlóelemek szendvicsszerkeze­tek: a nagyon szilárd közbenső HDF hordo­zóréteg (panel) felső felületén impregnált, UV-álló, színtartó dekorréteg, valamint az ezt védő, átlátszó, kopás- és karcálló, kemény, melamingyantás védőréteg található. A panel alsó felületén a felső réteggel azonos szi­lárdságú, szintén melaminos hangcsillapító balanszréteg van.

Az elemek vastagsága általában 6-12 mm. A táblák befoglaló mérete a legtöbb esetben 1324×191 mm vagy 1324×329 mm, de elő­fordulnak ettől eltérő lapok is. A járófelület színe, mintázata, struktúrája sokféle lehet, legtöbbször a természetes faanyagok erezetét, színtónusait utánzó burkolóanyaggal talál­kozhatunk. A laminált padlóelemek az illeszkedési felü­letük kialakítása alapján egyszerű csaphor­nyosak, összepattinthatok, illetve egymásba akaszthatók lehetnek.

A forgalomba kerülő laminált padlóburkola­tok kopásállóságuk alapján különböző minő­ségi osztályokba sorolhatók.

Melyek:

• A lakossági igényeknek megfelelő laminált padlók kisebb kopásállósággal rendelkez­nek (21; 22 vagy 23-as jelzésűek). Ezek vastagsága rendszerint kisebb (6-8 mm), jellemzően lakások különböző helyiségei­ben használjuk őket.
• A nagy forgalmú közületi terekbe (irodák, bevásárlóközpontok stb.) – az ott jelentkező fokozott igénybevételeknek megfelelően – nagyobb kopásállóságú (31; 32; 33-as jelzésű) laminált padlókat kell beépíteni. Ebbe a csoportba jellemzően a vastagabb (9-12 mm) padlóelemek tartoznak.

Az erősebb burkolatok (bár elvileg nem szük­séges) mindig felhasználhatók alacsonyabb igénybevételű terekben, ezzel szemben a nagy forgalmú közületi terekbe kis kopásállóságú laminált burkolatok nem építhetők be, mert rendkívül hamar elhasználódnának.

A laminált padlók többféle szilárd aljzatra (beton, esztrich, szárazaljzat, esetleg régi fapadló stb.) fektethetők. A laminált padlóburkolat minden esetben úsztatott padlóként (ragasztás vagy egyéb mechanikai rögzítés nélkül), „szárazon” fek­tetve készül. Szegezni, csavarozni, illetve az aljzathoz ragasztani tilos!

A különleges fa padlóburkolatok anyaguk­ban, szerkezeti kialakításukban vagy rendel­tetésükben különböznek a fent ismertetett hagyományos fapadlóktól és parkettáktól.

Intarzia parketta

Az intarzia parketta különböző méretű és alakú, látványos mintázatokban elrendezett elemekből készül. A burkolat mintázata több elem egymáshoz illesztésével alakul ki.

Csaphornyos, 20-23 mm vastag, tömör keményfa elemekből készülnek. Az elemeket szegezéssel, vagy teljes felületű ragasztással rögzítik. A parketta felületét a helyszínen, csiszolást követően az egyedi igényekhez iga­zodva felület kezelik. Az intarzia parketták 8-10 mm vastag, gyári­lag felületkezelt, táblásított lamellaelemekből is készülhetnek. Magas minőségi és esztétikai értéket képvi­selő, exkluzív terekben alkalmazzuk.

Parafa parketta

A parafa számos előnyös tulajdonsággal ren­delkezik, melynek köszönhetően kiválóan alkalmas szinte bármilyen beltéri felület bur­kolására. Az egyik legkedvezőbb faanyagú padlóburkoló anyag.

A parafa padlóburkolatok többféle méretben és kivitelben kerülnek forgalomba. A téglány vagy négyzetes alakú elemek mérete általá­ban 600×300; 900×150; 900×300 mm, illetve 300×300; 305×305 mm. Alapvetően megkü­lönböztetjük a ragasztással rögzítendő, vala­mint a szárazon lerakható (csúsztatott) parafa padlóburkolatokat.

A ragasztással rögzíthető parafák vastagsága 3-4 mm. Felületkezelés nélkül, illetve gyári felületkezeléssel (készparkettaként) készül­nek. A felületkezelés nélküli burkolatok álta­lában festhetők (színezhetők). A ragasztás nélküli parafa padlóburkola­tok 10-12 mm vastag, többrétegű, rendsze­rint gyárilag felületkezelt elemekből állnak.

Rétegfelépítésük:

• 2,5 m vastag parafa koptatóréteg.
• 6-8 mm vastag, nagy tömörségű HDF faforgács lemez közbenső hordozóréteg.
• 1-3 mm vastag, általában parafa alsó lépés-hangcsillapító réteg.

A parafa készparketták felületét a gyártás során általában 3 réteg lakkbevonattal látják el. Az illeszkedési felületek kialakítása alap­ján háromféle parafa elemet különböztetünk meg: egyszerű csaphornyos, összepattintható vagy egymásba akasztható.

A parafa padlóburkolatok számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek.

Ezek a követ­kezők:

• Lépésállók.
• Vízállók, víztaszítók, sejtszerkezetükbe nem szívódik fel a nedvesség.
• Ózon és UV-állók.
• Penész-, baktérium- és korhadásállók, a rovarok, rágcsálók nem támadják meg.
• Kémiailag semlegesek, nem károsítják a velük érintkező anyagokat (nem összefér­hetetlenek).
• Ellenállnak a gyenge lúgoknak, savaknak, szerves oldószereknek.
• Tartósak.
• Mérettartóak, nem zsugorodnak, nem dagadnak.
• Rugalmasak, jól hajlíthatok.
• Jó hangelnyelő tulajdonságúak.
• Kiváló rezgéscsillapítók.
• Antisztatikusak, nem vezetik az elektro­mosságot.
• Nehezen éghetők (égéskésleltető hatásúak).
• Könnyen megmunkálhatok (méretre vág­hatok).
• Egyszerűen és gyorsan kivitelezhetők.

Sportpadlók

A különböző sport célú létesítményekben (sportcsarnokokban, tornatermekben) az egyedi igénybevételeknek megfelelő, speciá­lis fa padlóburkolatok a sportpadlók. A sportpadlók többrétegű összetett szerkeze­tek, melyek felépítését alapvetően az igénybe­vétel mértéke határozza meg.

A sportpadlóknak számos egyedi követel­ménynek kell megfelelniük

Például úgy kell őket kialakítani, hogy kellő mértékben csillapítsák a sportolók ízületeit érő igény­bevételeket. A sportpadlókat érő terhelések mértéke, valamint az igénybevételek inten­zitása többszöröse egy lakótérben kialakított fa padlóburkolaténak. Ennek megfelelően sokkal „erősebb” szerkezeti felépítés jellemzi őket. Alapvető követelmény azonban a kellő mértékű rugalmasság, a nagy teherbírás és a tartósság.

A sportpadló általános szerkezeti felépítését tekintve vakpadlóra erősített, speciális par­ketta padlóburkolat. A megfelelő lengéscsilla­pítás érdekében a párnafák nem érintkeznek teljes felületen az aljzattal, hanem pontonként elhelyezett, rugalmas párnákon fekszenek. A vakpadló és a parkettabur­kolat között nyikorgásgátló fólia található. A parkettaburkolat egyaránt lehet hagyomá­nyos csaphornyos parketta, vagy megfelelően felületkezelt készparketta.

A különböző sportágaknál (kosárlabda, fal­labda stb.) a padló szempontjából lényege­sen eltérő igénybevételek jelentkeznek, amit a szerkezet tervezésénél és kivitelezésénél figyelembe kell venni. Napjainkban komp­lett sportpadló rendszereket alkalmazunk, melyek az adott sportágnak megfelelő rugal­massági és teherbírási sajátosságokkal, tulaj­donságokkal rendelkeznek.

Egyre elterjedtebbek az ún. mobil sportpadló rendszerek, melyeket rendszerint a többcélú sportlétesítményekben alkalmazunk. Ezek az adott sporteseményre viszonylag gyorsan szerelhetők össze, majd az eseményt köve­tően gyorsan elbonthatok.

Kültéri fapadlók

Kültéri fa járófelületeket elsősorban teraszo­kon, erkélyeken, játszótereken, átjárókon, illetve medencék körül készítünk. Az esztétikus megjelenés mellett a kül­téri faburkolatok nyári melegben nem forró­sodnak fel, fagyállóak, könnyen tisztíthatók. Hátrányuk, hogy a rendszeres faanyagvéde­lemről gondoskodni kell.

A kültéri fapadlók esetében a legfontosabb tényező a külső időjárási hatásokkal szem­beni ellenállás, valamint a mechanikai ellen­álló képesség. Ez megfelelő faanyag felhasz­nálásával és/vagy faanyagvédelem alkalma­zásával biztosítható.

A faanyagvédelmet valamilyen felületkezelő anyag biztosítja, melyet festéssel, merítéssel vagy szórással hordunk fel a felületre. Tar­tós védelmet azonban ezek az eljárások nem képesek biztosítani, mert a nagy mechanikai igénybevétel a káros időjárási hatásokkal (UV sugárzás, száradás, átnedvesedés) együtt a felületkezelést is tönkreteszik. Néhány évente ezért újra el kell végezni a felületkezelést.

Kedvezőbb az ún. telített faanyagok alkalma­zása. Ezek tartósan ellenállnak az időjárási hatásoknak és a különböző kártevőknek.

Léteznek olyan trópusi fafajok, amelyek akár felületkezelés nélkül is alkalmasak kül­téri felhasználásra (például teák, cumaru, massaranduba stb.). Ezek nagy keménységű, tartós, a különböző kártevőkkel szemben ellenálló faanyagok.

A felhasználás helyétől és az esztétikai igé­nyektől függően többféle kültéri fa padló­burkolat készíthető. Szerkezeti felépítését tekintve a legelterjedtebb a párnafákra erősí­tett (csavarozott), fa lamellákból álló kültéri fa járófelület. A lamellák felü­lete hosszanti bordázott (csúszásmentesített). A leerősítést rozsdamentes (saválló) fémkötő- és rögzítőelemek biztosítják. A falamel­lák lehetnek sűrűn rovátkoltak vagy ritkán bordázottak.

Ritkábban alkalmazott kültéri fapadló az összekapcsolható műanyag rácsokra erősí­tett, fa lamellákból képzett járófelület. A négyzet alakú padlóelemek mérete 300×300 mm, vastagsága 30 mm (ebből a fa lamellák vastagsága 15-20 mm). A padló­elemeket úsztatva (mechanikai rögzítés nél­kül) fektetjük a szilárd aljzatra. A burkolat a műanyag rács kisméretű lábaira támasz­kodva továbbítja a terheket az aljzat felé.

Bambusz parketta

A bambuszok nem fák. A pázsitfűfélék csa­ládjába tartozó örökzöldek, melyeknek több mint 1000 faja ismert. Általában 3-10 m magas növények, szárvastagságuk 2-5 cm. A növény aratását, vágását követően nincs szükség újratelepítésre, mivel csak a talajszint feletti növényrészt távolítják el, ami gyorsan újra kifejlődik. A parkettagyártásban elsősor­ban a kínai óriásbambusz szárát használják fel.

Nagy előnye, hogy kiváló – a fával közel azonos – anyagtani tulajdonságokkal rendel­kezik. Tartós, jó a tűrőképessége, ellenáll a különböző gombáknak és egyéb kártevőknek.

A bambusz parketták szerkezeti felépítése és lerakásának elve lényegében azonos a megis­mertekkel. Bambuszból egyaránt készítenek egy- vagy többrétegű parkettaelemeket, csap­hornyos és egymásba akasztható elemeket. Egyes tulajdonságokat tekintve (keménység, alaktartóság) a bambusz parket­ták lényegesen jobb paraméterekkel rendel­keznek mint a hazai keményfa parketták.

A fa padlóburkolatokat érő hatások

A faanyagú padlóburkolatokat az elhelyezkedésüktől és rendeltetésüktől függően többféle hatások érhetik.

Ezeket a hatásokat alapvetően két csoportba sorolhatjuk:

• Környezeti hatások.
• Használatból adódó hatások, igénybevételek.

A fa padlóburkolat típusának megválasztásánál és szerkezeti kialakításánál természetesen a hatásokat mindig figyelembe kell venni, hiszen azok együttesen határozzák meg a burkolat tartósságát.

Környezeti hatások

A padlóburkolatokat érő környezeti hatások a hőmérséklet, a nedvességtartalom (páratarta­lom), valamint a biológiai hatások. Kültéri padlók esetén ezeket a hatásokat alapvetően az időjárás befolyásolja. Belső térben az adott helyiség rendeltetése, használatának intenzitása alakítja az igénybevétel nagyságát.

Hőmérséklet. Az ideális hőmérséklet-tartomány belső térben 18-24°C. A tartósan túl magas (28°C-ot meghaladó) hőmérséklet a keményfa felület károsodását okozhatja. Szintén káros hatása van a hirtelen nagymértékű hőmérséklet-ingadozásnak, mert a burkolat nem tudja elég gyorsan követni a változásokat. A káros hőhatások nem okoznak gyors károsodást, de jelentősen mérséklik a fapadló tartósságát.

Padlófűtés felett csak az arra alkalmas (a gyártók által ajánlott) parkettatípusok alkalmaz­hatók. Mivel ez esetben a padlóburkolat teljes felületen közvetlenül érintkezik a hőleadó felülettel, az fokozott hőhatásnak van kitéve. Az aljzat hőmérséklete ezért semmiképpen sem haladhatja meg a 28°C-ot!

Nedvességtartalom. A fapadlók nedvességre fokozottan érzékeny szerkezetek. A levegő nedvességtartalmának (relatív páratartalmának) függvényében változik a faanyag ned­vességtartalma is. A fapadlók szempontjából ideális, ha a relatív páratartalom 50-65%. Ha tartósan túl magas a páratartalom, akkor megdagad a faanyag, ha pedig túl alacsony, akkor zsugorodni kezd. Mindkét eset károsítja, tönkreteszi a padlószerkezetet. Különösen káros lehet a padlószerkezetre a jelentős mértékű nedvességtartalom-változás.

A különböző szerkezetű és faanyagú fapadlók eltérő mértékben „reagálnak” a levegő ned­vességtartalmának változására. Ezt a fa padlóburkolat szerkezeti kialakítása során mindig figyelembe kell venni.

Biológiai hatások. A faanyagot a beépítést követően is érhetik biológiai hatások, vagyis rovarok és gombák támadhatják meg. A gombák lényegében (kémiai úton) lebontják a faanyagot, a rovarok pedig a rágásokkal a fa tömör térfogatát csökkentik. A megfelelő favédelemmel ellátott elemekből készülő padlók esetében ez kevésbé jelent veszélyt. Szintén csökken a veszély, ha a rovarok és gombák számára kedvezőtlen életkörülményeket bizto­sítunk (állandó, átlagos hőmérséklet, nedvességtartalom). A felhasználás előtt mindig meg kell győződni a fa padlóelemek faanyagvédelméről.

Használatból adódó igénybevételek

A használatból adódó igénybevételek közvetlenül a padlóburkolat felületét érő hatások. Ide­tartoznak az állandó és ideiglenes terhelésekből bekövetkező mechanikai hatások (bútorok terhei, járás, ugrálás stb.), az ütések, a karcolások, a szilárd vagy folyékony szennyeződések (vegyszerek, víz, sár, por stb.). A használatból származó igénybevételek szempontjából első­sorban a felületi koptatóréteg és a felületképzés ellenálló képessége a meghatározó.

Általános követelmények

A fa padlóburkolatokat érő hatások ismeretében fogalmazhatók meg azok a követelmények, amelyek alapján megválasztható az adott rendeltetésű térben a megfelelő anyagú és típusú (szerkezeti felépítésű) fapadló.

A padlóburkolatokkal szembeni általános elvárás:

• Tartósság.
• Hézagmentes kivitel.
• Rugalmasság.
• Esztétikus megjelenés.

Közvetlenül a fa padlóburkolat felületére vonatkozó követelmények:

• Kopásállóság.
• Keménység.
• Karcállóság.
• Vegyszerállóság.

Szabványok

Külön előírások, szabványok határozzák meg a felhasznált anyagokra vonatkozó, valamint a kész fa padlóburkolattal szembeni követelményeket. Ezek az előírások a követelmények mellett vizsgálati módokat is ismertetnek.

A szabványokat az alábbi három csoportba soroljuk:

• A parkettaburkolatok méretbeli és alaki jellemzőit meghatározó szabványok.
• Vizsgálati szabványok. A különböző jellemzők vizsgálatát leíró szabványok.
• A fa padlóburkolatokra vonatkozó harmonizált szabvány.

A fa parkettaelemekre vonatkozó általános követelmények

A burkolatokra vonatkozó szabványokban külön előírások rögzítik a padlóburkolatokat alkotó különböző termékekre – így a parkettákra – vonatkozó követelményeket.

Felületi megjelenés

A felületi megjelenésre vonatkozó követelmények a parkettaelem színlapján megfigyelhető esetleges hibákat, elváltozásokat szabályozzák. A színlapnak folt- és sérülésmentesnek kell lennie. Nem lehet a felületen korhadás, gombásodás, kieső ággöcs, beteg álgeszt, rovarrágás. Egyéb elváltozásokra, fahibákra vonatkozóan az egyes faanyagok esetében a minőségi beso­rolás függvényében határozzák meg a követelményeket.

Mérettűrések

A parkettaelemekre vonatkozó megengedett méreteltérések és alaki elváltozások a parketta típusától függően eltérőek.

Nedvességtartalom

A parkettaelemek nedvességtartalma az adott környezeti jellemzőkhöz igazodva válto­zik. Ezért az előírások egy adott időpontban (a termék első kiszállítási idején) mért ned­vességtartalomra vonatkoznak. Altalános követelmény, hogy a fapadlót alkotó elemek nedvességtartalma az első kiszállítás idején 7 és 11% között legyen (gesztenye esetén max. 13% lehet).

A parkettaelemek jelölése

A csomagoláson az alábbi adatokat kell fel­tüntetni:

• A parketta típusa.
• A minőségi osztály jele.
• A névleges befoglaló méretek (mm-ben).
• Az elemek száma.
• A hasznos terület (m²-ben).
• A fafaj.
• A mintázat megnevezése.
• A fektetési mód.
• Szabványhivatkozások.

A fa padlóburkolatokat rajz

A mai készparketták egyszerűek, viszonylag könnyen és gyorsan kivitelezhetők, ugyan­akkor esztétikusak. A burkolóelemek gyártó által megadott méretei és a kialakítható min­tázatok rendszerint ismertek. Általánosan jel­lemző, hogy a legelterjedtebb 8-10 féle min­tázat közül választunk. így ma a fa padlóbur­kolatokról ritkán készítünk burkolati tervet. A mennyiségek meghatározásához is a gyártó által megadott információkat használjuk fel.

Burkolati tervet tehát általában egyedi esetek­ben készítünk, például ha a parketta a meg­rendelő igényei alapján különleges mintázatú lesz. Ilyenkor tervrajz nélkül nem rendelkezünk pontos információkkal a padló felületi megjelenésére, a pontos anyagmennyiségre, valamint a várható hulladék mennyiségére vonatkozóan.

A burkolat kiosztási terve a kivitelezést is segíti, mivel a parkettát a rajznak megfelelően rakhatjuk le.

A rajz készítése előtt pontosan fel kell mérni a burkolandó helyiséget. Ez alapján kell elké­szíteni annak 1:25, vagy 1:50 méretarányú raj­zát. Ebben a méretarányban már jól ábrázol­hatók a burkolat kisebb elemekből álló részle­tei is. A rajzokon feltüntetjük a helyiségmé­reteket, a parkettaelemek pontos kiosztását, elhelyezkedését stb. A rajzon fel kell tüntetni minden határoló szerkezetet, pad­lót áttörő egyéb szerkezeteket (pl. szellőzés).

A burkolatkiosztási rajz alapján pontosan meghatározható a parkettaelemek szükséges mennyisége is (négyzetméterben). Akár az egész- és a darabelemek számát is megadhat­juk pontosan. (Megjegyezzük, hogy a gya­korlat nem alkalmazza az ennyire „pontos” mennyiség-meghatározást.)

Szegezett parketták esetén a burkolat aljzatát vakpadló képezi. Ennek kialakítása a par­ketta típusától és a várható igénybevételektől függően sokféle lehet. Vagyis csak nehezen becsülhető meg előre a szükséges faelemek pontos mennyisége. Ezért a vakpadlókról mindenképpen ajánlott tervrajzot készíteni. A rajz a burkolatkiosztási terv méretarányához igazodva 1:25 vagy 1:50 méretarányú kell legyen.

A vakpadló rajza később a faanyagok mennyiség-meghatározásához is segítséget nyújt­hat. Ezért ezen a rajzon fel kell tüntetni a faelemek méretét, helyzetét (pl. a párnafák elhelyezkedését, tengelytávolságát stb.).

A vakpadlóról készített tervrajz a padló épí­tése során is segítséget nyújt, lényegében kiviteli tervként szolgálhat. Hagyományos szegezett parkettákat ma már csak ritkán építenek, ezért ilyen rajzokat manapság csak elvétve készítünk.

Mennyiség-meghatározás

A fapadló és parketta kialakításhoz szükséges anyagok mennyiségét rendszerint a burko­landó felület mérete alapján határozzuk meg.

Vakpadló mennyisége

A hagyományos szegezett parketták aljzatát képező vakpadlók két fő szerkezeti részét a zárléc méretű elemekből készülő párnafák és a deszakborítás alkotják. Ezek pontos mennyiség-meghatározásához egy tervrajzot kell készítenünk.

Felmérjük az adott helyiséget, és elkészítjük az 1:25 vagy 1:50 méretarányú rajzát (alaprajz). Előre meghatározzuk, milyen méretű faelemeket alkalmazunk, majd – a rajzon – kiosztjuk a párnafákat és a deszkázatot. A párnafák kiosztásánál vegyük figyelembe, hogy az ajtóknál sűrűbb kiosztást kell alkalmazni. Az elkészült tervrajzról pontosan le kell tudjuk olvasni a szükséges faanyagok mennyiségét. Itt megadhatjuk a darabelemek mennyiségét, valamint az adott keresztmetszetű faanyagok teljes anyagszükségletét (fm-ben). A számítás során 2-3%-os vágási veszteséget vegyünk figyelembe.

Parkettaelemek mennyisége

Manapság leggyakrabban ragasztott vagy úsztatott fa padlóburkolatokat építünk, melyek többnyire készparketta elemekből készülnek. Az elemek méreteit, illetve a mennyiség-meg­határozáshoz szükséges információkat a gyártók megadják. így viszonylag egyszerű számí­tással meghatározható a szükséges anyagmennyiség, nem kell tervrajzot készíteni. A bur­kolat kialakításához szükséges mennyiséget a típustól függően megadhatjuk darabszámban, területben (m²).

A gyártók minden esetben felületre vonatkozóan (1 m²-re vetítve) adják meg a parketta­elemek mennyiségét. Ez alapján és az adott helyiség alapterületének ismeretében pontosan megadható a parkettamennyiség. A mennyiség-meghatározáshoz lényegében nem kell mást tenni, mint megadni a burkolandó helyiség pontos alapterületét (területszámítás). A rendel­kezésre álló tervrajzoktól függetlenül minden esetben mérjük fel az adott helyiséget, mivel a valós méretek gyakran eltérnek a terveken szereplőktől!

A fapadló és parkettaelemek különböző kiszerelésben kerülnek forgalomba. Lehetnek dobo­zolt (kisebb parketta lamellák) vagy kötegelt (nagyobb parkettaelemek) kiszerelésben. Eze­ken az egységeken a gyártók mindig feltüntetik, hogy mekkora felület burkolásához ele­gendő az adott kiszerelés. A mennyiség-meghatározás során ezt a mennyiséget kell alapul venni, mivel csak egész számú egységek rendelhetők.

A parketta mennyiség-meghatározása során minden esetben számolni kell valamennyi vágási veszteséggel. Egyszerű alaprajzú, kevésbé tagolt határú alaprajzok esetén ez álta­lában 5%. Összetett határvonalú, illetve ívekkel határolt területek esetén azonban 10%-os vágási veszteséggel kell számolni. Természetesen nem csak az alaprajz tagoltsága növelheti meg a vágási veszteséget. A különböző mintázatok kialakítása során eltérő lehet a vágott elemek mennyisége. A bonyolult mintázatok elkészítésénél szintén nagyobb veszteséggel kell számolni.

Számítások első lépése

A számítások első lépése minden esetben az adott helyiség pontos felmérése, illetve ezzel együtt az alapterület meghatározása. Természetesen a fa padlóburkolat nem csak parketta­elemekből áll. Az adott padló típusától függően minden szerkezeti elemre (pl. szegélylécek) vonatkozóan el kell végezni a mennyiség-meghatározást.

Ragasztott parketták mennyiség-meghatározása során a ragasztóanyag és alapozó szüksé­ges mennyiségét szintén a gyártói ajánlások alapján határozzuk meg. Szegezett parketták esetén a parkettaelemek mellett meg kell adnunk a vakpadló faanyagá­nak és a rögzítőelemeknek (csavaroknak) a mennyiségét is.

Úsztatott padlók esetén meg kell határoznunk az alátét hablemez és az alátétfólia mennyi­ségét is. Általában alapterülettel + 10%-kal kell számolnunk. Tekercses kiszerelés esetén ebből megadhatjuk az adott tekercsből szükséges mennyiséget (folyóméterben).

Helyszínen felületkezelt parketták esetén külön ki kell számolni a felületi bevonatok anyag­mennyiségét is. Az alapozók és lakkok esetében – ugyanúgy, mint a a ragasztóknál -a gyártók megadják az adott anyag kiadósságát. Rendszerint m²/literben adják meg az anyagszükségletet: tehát megadják, hogy 1 liter bevonati anyag mekkora (m²) felület bevo­nására elegendő. Azonban mindig vegyük figyelembe, hogy ez mindig csak egy réteg bevo­nat anyagszükségletét mutatja meg!

A fapadló és parkettaburkolatok aljzata lehet:

• Aljzatbeton.
• Esztrich.
• Szárazaljzat.

Az aljzatbeton az egyik legelterjedtebb alj­zattípus

Általában úsztatott, vagyis az alj­zatbeton alatt egy rugalmas, hangelnyelő réteg található. A rétegrend sze­rint valamilyen lépésálló hőszigetelő anyag.

Az aljzatbeton felületi simasága, kemény­sége, felső síkja rendszerint nem felel meg a követelményeknek, ezért a parketták fek­tetése előtt aljzatkiegyenlítő réteg kerül rá. (Vakpadlóra fektetett fapadlók esetén erre általában nincs szükség.)

Az esztrichek 2-5 cm vastag aljzatok

Spe­ciális habarcsoknak tekinthetők . A legtöbb esetben (lakó- és középületekben) úsztatott kivitelben készülnek. Alkalmazásuk több szempontból is kedvezőbb, mint az alj­zatbetonoké.

Jobb hő- és hangtechnikai tulaj­donságokkal rendelkeznek, a finom szem­cseszerkezetnek köszönhetően pedig jóval kisebb felületi egyenetlenség jellemzi őket. Készítésük gépesíthető, ezáltal a kivitelezés ideje jelentősen rövidül. Mindezek ellenére parkettaburkolatok alá rendszerint aljzatki­egyenlítő réteget kell készíteni. (Az önterülő tulajdonsággal rendelkező gipszesztrichek kivételével.)

Szárazaljzat

Szárazaljzatot elsősorban könnyűszerke­zetes épületeknél és fafödémeken készítünk (más födémszerkezet esetén is kedvező lehet az alkalmazásuk).

A szárazaljzat rendszerint egy alsó hőszigetelő és egy felső építőlemez rétegből áll. A szárazaljzat szak­szerű kivitelezés esetén sima, egyenletes fogadófelületet képez. Így a parkettaburkolat alatt rendszerint nincs szükség aljzatkiegyen­lítőre.

A fa padlóburkolatok aljzatának számos köve­telménynek kell megfelelnie. Természetesen ezek az aljzat típusától, valamint az alkalma­zott burkolatok típusától függően eltérőek. Amennyiben az aljzat nem megfelelő, akkor burkolásra alkalmassá kell tenni. Ez lényegé­ben az előkészítő munka, mely többféle mun­kafolyamatot foglalhat magába.

Szilárdság és keménység

A padlóburkolat csak kellően szilárd, megfe­lelő teherbírással és keménységgel rendelkező aljzatra fektethető. A burkolatot érő mecha­nikai hatások – még ha jelentősen elosztva is – továbbadódnak az aljzat felé. A nem megfelelő szilárdsággal rendelkező ajzatok a burkolat alatt is károsodhatnak, ez pedig idővel annak tönkremenetelét is előidézheti. A fa padlóburkolat fektetését megelőzően az aljzat felületén látható felpattogzások, az eset­leges repedések arra utalhatnak, hogy az alj­zat nem megfelelően szilárd. Ilyen aljzatra nem fektethető burkolat.

Az aljzat szilárdságát, keménységét egyszerű módszerrel ellenőrizhetjük. Karcoljunk a felületébe egymással párhuzamos vonalakat 5-6 mm távolságra egymástól. Majd karcol­junk be vonalakat ezekre merőlegesen is. A karcolást végezhetjük erre a célra alkalmas karctűvel, szöggel vagy speciális bekarcoló eszközzel.

Utóbbi előnye, hogy a tűre ható erő nagyságát be lehet állítani, így a karcolás végig egyenletes lesz (egyéb eszkö­zökkel ez nem biztosítható).

Amennyiben a karcolások során keletkezett négyzetrács pontjaiban nincs felpattogzódás, akkor az aljzat szilárdsága megfelelő. Ellen­kező esetben a burkolást nem szabad megkez­deni.

Még egyszerűbb eljárás az aljzat kalapácsos vizsgálata. Üssünk egy „félkilós” kalapáccsal az aljzat felületére. Amennyiben az ütés hatására repedés vagy nagyobb felpattogzódás tapasztalható a felületen, akkor az aljzat szilárdsága nem megfelelő.

A felületen kötési hibákat vagy felületi szi­lárdsági hiányosságokat vehetünk észre (utóbbiakat az okozhatja, hogy kevés volt a kötőanyag). Ekkor felületszilárdítást kell alkalmazni.

Felületi egyenletesség

A felületi egyenletesség az egyik legfonto­sabb követelmény a parkettaburkolatoknál, mivel azok a kis rétegvastagság következ­tében fokozottan érzékenyek a felület elté­réseire. Méterenként 1-2 mm-nél nagyobb egyenetlenség már nem megengedett. Akár ragasztott, akár szárazon fektetett a burko­lat, nincs olyan réteg az aljzat és a burkolat között, amely kiegyenlíthetné az esetleges egyenetlenségeket (sem a ragasztó, sem a hab­lemez nem alkalmas erre). Ezért az aljzatot eleve az adott burkolatnak megfelelően kell kialakítani.

A felület egyenletességét vízmérték, hosszú léc és mérőék segítségével ellenőrizzük. A mérőéket a lefektetett léc alá helyez­hetjük, és így leolvashatjuk, mekkora a szint­különbség mértéke az adott felületrészen. A megengedett eltérés parkettatípusonként változó. Általában méterenként 1 mm vagy 2 méterenként 2 mm lehet.

Ennek a szigorú követelménynek a beton- és esztrichaljzatok általában nem felelnek meg (a szemcseméret és az alkalmazott technoló­gia miatt nem lehet ilyen egyenletes felületet létrehozni). Ilyen aljzatoknál önterülő aljzat­kiegyenlítést kell készítenünk.

Az aljzatkiegyenlítő zsákos kiszerelésben kerül forgalomba. A port az előírt mennyi­ségű vízzel összekeverve az aljzatra önthető, folyós anyagot kapunk. Az önterülő kiegyen­lítőt általában 1-10 mm rétegvastagságban hordhatjuk fel. Szakszerű kivitelezés esetén a követelményeknek megfelelő, kellően sima, kemény, egyenletes felületet képez . A felület nem porzik, így burkolás előtt egyszerűen takarítható.

A felületi egyenletességet biztosító ajlzatkiegyenlítők további előnye, hogy az eset­leges felületi porózusságot, érdességet is megszüntetik. A porózus felület legnagyobb veszélye, hogy gyorsan elszívja a rá felhordott rétegekből (pl. ragasztóanyagból) a nedvessé­get, ezáltal nem jön létre megfelelő tapadóerő a burkolat és az aljzat között.

A szárazaljzatok rendszerint közvetlen bur­kolásra alkalmas felülettel rendelkeznek. Az aljzat felületét ebben az esetben nem kell kiegyenlíteni.

Vakpadlóra fektetett burkolat esetén kevésbé szigorú az aljzat felületi egyenletességére vonatkozó követelmény. Mivel ilyenkor a vakpadló képezi a közvetlen aljzatot, a desz­kaborítás síkját kell úgy kialakítani, hogy az egyenletes, a burkolatnak megfelelő fogadófe­lületet képezzen. A beton- és az esztrichaljzat felületi egyenletessége a vakpadlóval tehát kiküszöbölhető. Természetesen aljzatki­egyenlítés után jóval könnyebben kialakítható az egyenletes síkú deszkaborítás.

Repedésmentesség

Az aljzatban észlelt különböző szélességű és hosszúságú repedések mindig hibának szá­mítanak. Az aljzat szilárdságát és a felület egyenletességét egyaránt hátrá­nyosan befolyásolják.

A meglévő repedéseket a beton- vagy esztrichfelületen – amennyiben további moz­gások nem várhatók – javítóhabarccsal vagy megfelelő gyantával erőzáró módon zárni kell. Ezeket a speciális anyagokat a gyártók külön forgalmazzák, és csak ilyen célra használhatók fel (például a burkolat ragasztására vagy a felület kellősítésére nem). Az erőzáró kötés az anyagfolytonos szerke­zettel egyenértékű helyreállítást jelent.

Jelenlegi ismereteink szerint az, ha önterülő aljzatkiegyenlítő anyagot öntünk a repedé­sekbe, önmagában még nem garantálja az erő­záró kötést. Repedések javítására lehetőleg ne használjunk aljzatkiegyenlítőt!

Nedvességtartalom

A parkettaburkolatok kis rétegvastagságú, nedvességre érzékeny szerkezetek. Ezért nagyon fontos, hogy a burkolat aljzatának nedvességtartalma már lerakáskor sem haladhatja meg az adott burkolat- és aljzattí­pusra vonatkozóan megállapított határértéket.

A túl nedves aljzatra fektetett fa padlóbur­kolaton csak jóval később (néhány hónappal a fektetést követően) jelentkeznek a nedves­ség okozta károsodás jelei (púposodás, hullá­mosság). Ilyenkor azonban már nehezen bizonyítható, mi a károsodás valódi oka, hiszen ekkorra már az aljzat rendszerint kiszáradt, és a parketta anyagának nedvesség­tartalma is elérte (vagy legalábbis megközelí­tette) a gyári értéket.

Az aljzat nedvességtartalmát ún. CM-mérőkészülékkel mérjük, közvetlenül a burkolási munkát megelőzően. A vizsgálat során mintát kell venni az aljzat alsó rétegéből (20 g, 50 g vagy 100 g). Az aljzatban lévő ned­vesség csak a felső felületen tud kipárologni, így a nedvességtartalom mindig ott a legala­csonyabb.

A kalapáccsal vett mintát behelyezzük a műszer acéltartályába, a műszer­hez való acélgolyókkal és egy ampullával együtt. A műszert lezárva és megrázva az ampulla összetörik, és a benne lévő kalcium­karbid reakcióba lép a mintában lévő vízzel. A műszer a reakció során keletkező gáz nyo­mása alapján mutatja a nedvességtartalmat.

Egy helyiségben ajánlott legalább két helyen megmérni a nedvességtartalmat. A mintavé­tel helyének megválasztásánál vegyük figye­lembe azt, hogy a sötétebb sarkok közelében általában magasabb értéket mérhetünk.

Hőmérséklet

A parkettázás megkezdésének fontos feltétele, hogy az aljzat és a levegő hőmérséklete meg­felelő legyen. Mindezt egyszerű mérőkészü­lékkel kell ellenőrizni. Alapvető követelmény, hogy az aljzat felületi hőmér­séklete és a helyiség levegőjének a hőmér­séklete nem lehet 15 °C-nál alacsonyabb. Az alacsony hőmérséklet ugyanis lassítja az alapozók száradását, valamint a ragasz­tók kötési idejét. A túl magas (30 °C feletti) hőmérséklet ezzel szemben gyorsítja a folya­matokat, így ez szintén kerülendő.

A burkolat típusától függetlenül az a legide­álisabb, ha az aljzat és a levegő hőmérsék­lete 18 és 25°C közötti. Alacsony hőmérsék­let esetén folyamatos fűtéssel biztosíthatjuk a kívánt hőmérsékletet.

Tisztaság

A burkolási munka megkezdésének egyik fel­tétele, hogy a fogadófelület tiszta, szennyező­dés-, olaj-, zsír- és pormentes legyen. Ez azért fontos, mert például a szennyezett aljzat­hoz nem tapad kellő erővel a ragasztóanyag. A nagyobb szennyeződések, kitüremkedések pedig egyenetlenné tehetik a burkolatot.

Mindezek ellenére a megfelelő takarítást bur­kolás előtt – teljesen helytelenül – gyakran kihagyják, így szinte biztos, hogy a burkolat gyorsan károsodni fog.

Az építkezésen zajló különböző munkafolya­matok során többféle szennyeződés rakódik le az aljzat felületére (habarcsmaradványok, fes­ték stb.), melyeket a burkolási munkák meg­kezdésig minden esetben el kell távolítani. Először mindig a kitüremkedéseket távolítjuk el mechanikusan, valamilyen kaparóvassal. Ezt követően partvissal vagy ipari porszívóval gondosan portalanítjuk a felületet.

Az aljzatba ivódott (folyékony) szennyeződé­sek eltávolításához fel kell vésni az aljzatot egészen addig a mélységig, amíg a szennye­ződés még látható. A megtisztított, portalaní­tott mélyedést – tapadóhíd felhordása után – az aljzat anyagával megegyező anyaggal kell kitölteni.

A burkolatok fogadószer­kezetének kialakítása

Egyes fa padlóburkolatok esetén a szilárd aljzatra külön fogadószerkezetet kell készí­tenünk. Ilyen padlóburkolatok elsősorban a szegezett parketták és fapadlók, mivel ezek nem erősíthetők közvetlenül a beton- vagy esztrichaljzathoz, de a ragasztott svédpadlók esetében is készül külön fogadószerkezet.

A szegezett fapadlók és parketták alatt hagyo­mányos vakpadlót, esetleg ragasztott vakpad­lót kell készíteni. Ezek faanyagú szerkezetek, a kereskedelemben kapható fűrészáru mére­tekből állíthatók össze. Ragasztott padlóburkolatok alatt általában nem készül külön fogadószerkezet (vak­padló, lemezborítás), mivel ezeket többnyire közvetlenül az aljzathoz ragasztva fektetjük. Magas akusztikai igények vagy járáskomfort követelmények esetén szükség lehet úsztatott lemezborításra.