Magasépítészet - 30. oldal

A vegyes falazatok általában két különböző falazó anyagból (tégla, kő stb.) épített falazatok. Az ilyen falazatok elsősorban azért terjedtek el, mert egyesítik a felhasznált anyagok kedvező tulajdonságait. Régebben a vegyes falazatok elsősorban téglából és kőből készültek (a legtöbb vegyes falazat ilyen).

Ezeknek három fajtája terjedt el:

• váltakozó rétegekkel rakott vegyes falazat;
• téglával bélelt kőfalazat;
• kővel burkolt téglafalazat.

A váltakozó rétegben rakott vegyes falazatba a kőrétegek közé két-három téglaréteget építettek. A téglarétegeknek elsősorban kiegyenlítő szerepük volt, megkönnyítették a kőrétegek kötésben építését, ugyanis így nem kellett az állóhézagok elhelyezkedését az alsó kőréteghez viszonyítani. Ilyen típusú vegyes falazatokat ma már nem készítenek.

A téglával bélelt kőfalazatok téglaburkolattal ellátott kőfalnak tekinthetők. A kész kőfalazat elé 2-8 cm távolságra fél tégla (ritkábban él tégla) vastag km. tégla bélésfalazat épül. Ez minden ötödik téglasorban téglabetétekkel van bekötve a kőfalazat csorbázataiba.

A bélésfal nem teherhordó (a teherviselésben nem vesz részt), mindig utólag, a kőfalazat elkészülte után építik meg. Ezt a megoldást elsősorban a falazat kedvezőbb hőtechnikai tulajdonságai miatt alkalmazták. A tégla bélésfal, de főleg a bélésfal és a kőfal közötti légrés jelentősen növelte a falszerkezet hőszigetelő képességét. Előny még, hogy a tégla bélésfal könnyebben vakolható és véshető.

A kővel burkolt téglafalazatok az előző vegyes falazathoz hasonlóak, azzal a különbséggel, hogy itt a téglafalazathoz kapcsolódik a kőburkolat. A legtöbb esetben a kő- és a téglarétegek légrés nélkül (szorosan) összeépülnek. A kőburkolatok megfelelően vastag rétegben építve a teherviselésben is részt vesznek. Ilyen vegyes falazatot elsősorban lábazatoknál alkalmaznak.

5.54. ábra Váltakozó rétegben rakott vegyes falazat

5.55. ábra Téglával bélelt kőfalazat       

A téglából és kőből készülő vegyes falazatok építése során mindig figyelembe kell venni a két különböző anyagú falrész eltérő ülepedési mértékét!

Szintén régebben alkalmazták a téglából és betonból készült vegyes falazatokat. Ennél a megoldásnál a fal két oldalát egy-egy fél tégla vastag km. tégla falazat alkotta, a két fal közötti részt pedig betonnal töltötték ki. A különböző anyagú falrészek közötti kapcsolatot bekötő téglasorral vagy átkötő vasakkal biztosították. A két oldali téglafalazat bennmaradó zsaluzatnak tekinthető.

5.56. ábra Kővel burkolt téglafalazat

5.57. ábra Tégla-beton vegyes falazat

Az itt bemutatott vegyes falazatokat ma már csak ritkán alkalmazzák. Építésük nehézkes és időigényes, illetve számos épületfizikai tulajdonságuk nem felel már meg a mai követelményeknek. Napjaink vegyes falazatait a különböző anyagú kézi zsaluzóelemekből épített falak alkotják, melyek üregeit betonnal kell kitölteni. Ezeket a falazatokat a következő alfejezetben tárgyaljuk részletesen.

Megjelenésével és elterjedésével a beton az építőipar egyik alapvető anyagává vált. A beton azonban számos olyan kedvezőtlen tulajdonsággal rendelkezik (nagy súly, alacsony hőszigetelő képesség), ami miatt önmagában kisméretű (kézi) falazóelemek alapanyagaként nem célszerű alkalmazni. A beton hátrányainak kiküszöbölésére fejlesztették ki a könnyűbetonokat.

Az első – homok alapanyagú – pórusbeton falazóelemeket az 1920-as években fejlesztették ki Svédországban azzal a céllal, hogy az építőfát ahhoz hasonló, de nem éghető és tartós (nem korhadó) építőanyaggal helyettesítsék. Az új anyag alapanyaga homok, mész, cement és víz volt, melyhez finom fémport adagolva kialakult a pórusos szerkezetet. Az ebből készített falazóelem később Ytong márkanéven került forgalomba és terjedt el.

A könnyűbetonok 2000 kg/m³-nél kisebb testsűrűségű, nagy hézagtérfogatú, cement és/vagy mész kötőanyagú betonok. Előállításuk sejtesítéssel, könnyű adalékanyagok hozzáadásával vagy homogén egyszemcsés alapanyagok felhasználásával történhet.

Az alkalmazott technológiák alapján három fajtáját különböztetjük meg a könnyűbetonoknak:

• sejtesített könnyűbeton vagy pórusbeton (pl. Ytong);
• adalékanyagos könnyűbeton (pl. Habisol);
• egyszemcsés könnyűbeton (pl. Liapor).

Mindhárom könnyűbeton fajtát alkalmazzák falazóelemek alapanyagaként, a falazóelemek kialakításai és tulajdonságai azonban jelentősen eltérhetnek. Az alábbiakban, a napjainkban használatos legelterjedtebb könnyűbeton falazóelem típusokat mutatjuk be. Ezek a vázkerámiákhoz hasonlóan egy adott építési rendszer részei (vagyis nem csak a falazóelemek, hanem más épületszerkezetek építőelemének alapanyaga is lehet a könnyűbeton).

Pórusbeton falazóelemek és falazatok

Hazánkban a vázkerámiák után a leggyakrabban pórusbeton falazó elemekkel találkozhatunk. Ezek – az anyaguknak, kialakításuknak és porózus szerkezetüknek köszönhetően – kivitelezési és épületfizikai szempontból az egyik legkedvezőbb falazóelemek.

A pórusbeton falazóelemek alapanyaga homok, mész, víz és cement. Ezeket meghatározott arány szerint keverik és a pórusszerkezet kialakulásának előidézésére alumínium pasztát adagolnak hozzá. A formába öntést követően a keveréket előérlelik, méretre vágják és nyomás alatti gőzérleléssel autoklávban szilárdítják. A késztermék pórusfalai főként kalcium-szilikát-hidrátból állnak. A pórusfalak mennyisége határozza meg a szilárdságot, a pórusoké pedig a hőszigetelő képességet.

A pórusbeton falazóelemek rendkívül méretpontosak és kiváló hőtechnikai tulajdonságokkal rendelkeznek. Utóbbit az elemek magas hézagtérfogata (porózussága) teszi lehetővé. A pórusbeton falazóelemek egyik legnagyobb előnye viszont, hogy egyszerűen és gyorsan alakíthatók. (A napjainkban forgalomban lévő kézi falazóelemek közül a legkönnyebben megmunkálhatok, vághatok, faraghatók).

5.43/a. ábra Normál falazóelem

5.43/b. ábra Nútféderes megfogó hornyos falazóelem

A kis testsűrűségnek köszönhetően a falazóelemek viszonylag nagyméretűek. Ezen tulajdonságok gyors és könnyű kivitelezhetőséget biztosítanak. További előnyük, hogy felületi érdességüknek köszönhetően jó vakolattartók. A teherhordó falazatokhoz alkalmazható pórusbeton falazóelemeknek kétféle kialakítása terjedt el. Ezek a sima (megfogó hornyos) falazóelemek és a nútféderes megfogó hornyos falazóelemek.

A sima falazóelemek egyszerű hasáb alakúak, a két végén bemart megfogó horonnyal. A téglaszerű nagyméretű elemek a téglakötés szabályainak megfelelően egyszerűen építhetők. Az elemek közötti állóhézagot mindig falazó habarccsal kell kitölteni.

5.5 táblázat Pórusbeton falazóelemek adatai

[table id=419 /]

A nútféderes megfogó hornyos elemek a gyors és kényelmes beépíthetőséget előtérbe helyezve lettek kifejlesztve. Ezt elsősorban az ergonómiai szempontok szem előtt tartásával kialakított megfogóhorony és a behatárolt elemtömeg biztosítja. További előnyük, hogy ha a kialakítás során a nút és féder szorosan illeszkedik, nincs szükség a függőleges hézagok habarccsal való kitöltésére. Így a falazás anyagtakarékosabb és gyorsabb lesz.

A falazóelemek komplett építési rendszer részeként kétféle szilárdsági osztályban és négyféle méretben kerülnek forgalomba. Ahogy a mai korszerű falazóelemek többsége, a pórusbeton falazóelemek is a kialakítandó falvastagságához igazodnak. A falazóelemek méretétől függően a kialakítható teherhordó falszerkezetek vastagsága 20; 25; 30 és 37,5 cm lehet. Az elemek magassága 20 cm, hosszúságuk 60 cm, a 37,5 cm vastag elemek esetében pedig 50 cm.

A pórusbeton falazatok készülhetnek hagyományos falazó habarccsal 10 mm-es hézagvastagsággal; az adott építési rendszerhez tartozó hőszigetelő habarccsal 5 mm-es fuga-vastagsággal; illetve szintén az adott építési rendszerhez tartozó vékony ágyazatú falázó habarccsal 2-3 mm vastagságban. Ez utóbbi hézagmagasságot az elemek fokozott méretpontossága miatt lehet alkalmazni.

Pórusbeton falazatok építése

A pórusbeton falazatokat is a már korábban bemutatott elveknek megfelelően kell megépíteni. Az építőelemek, falazó habarcsok, vakolatok zsugorfóliázott raklapon érkeznek az építés helyszínére. Az elemeket fajtánként, a falazóelemeket méret és szilárdsági osztályonként csoportosítva kell deponálni. A tárolóterületnek kellően teherbírónak, felszíni vizektől mentesnek kell lennie. A fóliatakarásokat csak közvetlen a felhasználás előtt célszerű megbontani. A bontott raklapokat a munkaidő lejártával eső ellen védeni kell.

A falazó és vakolóhabarcsokat a cementtel azonos tárolási feltételek és tárolási körülmények között kell deponálni. Mivel a falazás közben keletkező vágási maradék is teljes mértékben felhasználható, érdemes gondoskodni a vágott elemek rendezett tárolásáról is.

A falazás megkezdése előtt az építőanyagok előkészítésén és a falszerkezet kitűzésén kívül fontos a fogadószerkezetek ellenőrzése is. A falazóelemek nagy méretpontosságából adódó előnyök csak akkor használhatók ki maradéktalanul, ha a fogadószerkezetek (alapsáv, alaplemez, lábazati fal) is méretpontosak. Legfontosabb a magassági szint pontos és terv szerinti beállítása.

Minél pontosabb a falszerkezet aljzata, annál vékonyabb habarcsrétegre lesz szükség. A fogadószerkezetek esetleges pontatlansága a vastagabb habarcsrétegbe helyezett kezdősorral (kiegyenlítő sorral) korrigálható. A kiegyenlítő sor felső síkja pontosan vízszintes kell, legyen, így a felső rétegek is pontosan építhetők.

Maga a falazás folyamata nem tér el jelentősen a kerámia falazóelemeknél már bemutatott falazási műveletektől. Néhány, az alapanyag tulajdonságaiból adódó technológiai szabályt betartva a pórusbeton falazóelemekkel történő falazás sok tekintetben egyszerűbb és gazdaságosabb, mint más elemek esetében.

A falazással kapcsolatos három lényeges szabály:

• Az elemek sérülékenysége miatt a beépítés során csak gumikalapács használható.
• A pórusbeton falazóelemek faragással nem, csak fűrészeléssel alakíthatók. Gépi és kézi fűrészelés egyaránt alkalmazható.
• A pórusbeton fokozott nedvszívó tulajdonsága miatt nagyon fontos, hogy a kialakított falazatokhoz közvetlenül kapcsolódó nedves eljárási munkák (pl. betonozás, hagyományos vakolás) megkezdése előtt a falszerkezet a szükséges mértékben legyen előnedvesítve.

A falazást mindig a sarkoknál kell kezdeni. A kezdősor pontos lerakása után a falazat további rétegei – az egyéb falazatoknál ismertetett általános kötési szabályok betartásával – egyszerűen és gyorsan építhetők. A pórusbeton falazóelemek méretéből adódik, hogy nem kötő, hanem futó helyzetben lesznek beépítve, vagyis csak futó sorokat alakítanak ki. Az egymás feletti rétegekben a függőleges hézagok egymástól mért legkisebb vízszintes távolsága 12,5 cm. A falazati rétegek pontosságát minden réteg esetén ellenőrizni kell.

A habarcs a szükséges portalanítás után fogas terítőkanállal vagy habarcsterítő szánkóval teríthető az elemek vízszintes felületére. Vékonyfugás falazásnál a szorosan illesztett nútféderes álló hézagokat nem kell kitölteni habarccsal, csak vágott elemeknél, illetve falsarkoknál és falcsatlakozásoknál. A falazáshoz mindig az adott rendszerhez tartozó falazó habarcsot kell alkalmazni (ha van ilyen).

5.44. ábra Habarcsterítés

5.45. ábra Parapetvasalás kialakítása

A falazás során az ablaknyílások alatti első vízszintes habarcshézagba 2 szál, 08-as, bordázott felületű (pl. B 60.50 jelű) betonacélt, úgynevezett parapet vasalást kell beépíteni. A parapet vasalás a terheletlen mellvédfal és a nyílás melletti falpillér terhelése miatt fellépő feszültségek, nyíróerők felvételére szolgál. A vasakat az ablaknyílás oldalánál kb. 80-80 cm-es túlnyújtással kell elhelyezni. Mivel a fugavastagság a legtöbb esetben lényegesen kevesebb, mint

8 mm, a betonacél szálakat horonyhúzóval be kell süllyeszteni falazóelemekbe. A hornyot habarccsal ki kell tölteni, és abba úgy kell beágyazni a betonacélt, hogy a habarcs teljesen körülvegye. Azokon a helyeken, ahol a nyílás széle közelebb van a falsarokhoz, mint 80 cm, a betonacélokat a falsarkon be kell fordítani.

A kész falszerkezet tetején a födém szerelése előtt ismét méretellenőrzést kell végezni, és szükség esetén falegyennel kell beállítani a kívánt pontosságú födémfogadó szintet.

Adalékanyagos könnyűbeton falazóelemek, falazatok

Az adalékanyagos könnyűbeton falazóelemeket szintén gyakran használják teherhordó falak építésére. Anyagösszetételük és egyedi kialakításuk kedvező épületfizikái tulajdonságokat biztosít. Az adalékanyagos könnyűbeton falazóelemek olyan betonból készülnek, amelyek adalékanyaga 0-4 és 4-10 mm szemcseméretű égetett-agyagkavics, tufa vagy egyéb könnyűbeton készítésére fel-használható anyag.

Az adalékanyagos könnyűbeton falazóelemek az eddig bemutatott korszerű falazóelemektől eltérő, egyedi kialakításúak. Az elemek külső köpenyből és a belső, nagyméretű üregeket megosztó bordázatból épülnek fel. Felülről teljesen zártak. Ez megakadályozza a hőtechnikailag káros cirkuláció kialakulását és a falazó habarcs üregekbe jutását. További sajátossága az elemeknek, hogy az egyedi kialakításuk miatt összeépítések során kapcsolódásonként két-két üreg keletkezik, ami tovább fokozza a hőszigetelő képességet. Az elemek egymáshoz illeszkedését a nútféderes kialakítás biztosítja.

A teherhordó falszerkezet építésére használható adalékanyagos könnyűbeton elemeket a kétféle méretben forgalmazott általános falazóelemek és az ezekhez tartozó többféle kiegészítő elemek alkotják.

Az általános falazóelemek magassága egységesen 22 cm. A kétféle szélességi méretből adódóan a kialakítható falvastagság 20 és 25 cm. A 20 cm széles elemek hossza 38 cm. A 25 cm széles elemek 50 cm hosszúak. Külső teherhordó falak kialakításához csak kiegészítő homlokzati hőszigeteléssel alkalmazhatók!

A kiegészítő elemek a különböző csomópontok (falvégek, falcsatlakozások) falidom kötéseihez szükséges, gyárilag kialakított darabelemek. Méretükben, kialakításukban az általános falazóelemekhez igazodnak.

5.46. ábra Általános falazóelem

5.47. ábra Kiegészítő falazóelemek

5.6. táblázat. Adalékanyagos falazóelemek adatai

[table id=420 /]

Adalékanyagos könnyűbeton falazatok építése

A falazást a korábban ismertetett általános falazási szabályoknak megfelelően kell végezni. A pórusbeton falazóelemekhez hasonlóan az adalékanyagos könnyűbeton falazóelemeket is futó helyzetben építik be. A kialakítandó habarcsréteg vastagsága 10 mm. Az egymás melletti elemeket a nútféderes kapcsolódás mentén falazóhabarccsal kell összeragasztani. A falazáshoz mindig az adott rendszerhez tartozó falazóhabarcsot kell használni.

Falidomkötések

A rendszerhez tartozó kiegészítő elemeknek köszönhetően a különböző falidomkötések egyértelműen megadhatók. A falvég felületét úgy képezik, hogy minden második réteget a falvégképző elem kisebbik darabelemével zárnak le a falvégnél. így a soronkénti eltolás 13 cm lesz. A falvég kialakítható feles elem beépítésével is, ekkor soronkénti fél elemnyi (19 cm) eltolás jön létre a faltestben.

Falsarok képzésénél a kötés kialakítható csak általános falazóelemek felhasználásával. Az első és a második sor falazóelemeit váltakozva kell vezetni a külső falsíkig soronként mindig egymásra merőleges helyzetben. A soronkénti eltolás ez esetben is 13 cm lesz.

Falcsatlakozásnál a csatlakozó fal minden második sora falvégképző elem nagyobbik elemével ütközik a merőleges faltesthez. A másik sor általános elemekkel kezdődik a külső falsíktól indulva. Ugyanebben a sorban, de a merőleges faltestbe a falvégképző elem kisebbik elemét kell beépíteni.

A falkereszteződések kialakítása a többi falazóelem esetében már bemutatott eljárásnak megfelelően történik. A kereszteződő falak egyik rétegében az egyik fal rétege a végigmenő, ehhez csatlakozik a másik falnak ugyanabban a magasságban lévő rétege. A következő rétegben a másik fal rétege lesz végigmenő, és az előző fal ugyanazon magasságban lévő rétege fog csatlakozni.

5.48. ábra Falvég kötés

5.49. ábra Derékszögű falsarok kötése

5.50. ábra Derékszögű falcsatlakozás kötése

5.51. ábra Derékszögű falkereszteződés kötése

Egy szemcsés könnyűbeton falazóelemekből készülő falazatok

Az egyszemcsés könnyűbeton falazóelemek kevésbé ismertek, hazai alkalmazásuk széles körben még nem terjedt el. Nyugat-Európában azonban már korábban felfedezték a kedvező tulajdonságait, ezért ott előszeretettel használják külső és belső teherhordó falszerkezetek kialakítására.

A falazóelemek alapanyaga homogén, egyforma méretű égetett agyaggyöngy. A gyöngyök közötti tér teljesen kitöltetlen (pép nélküli), az egyes gyöngyök csak az érintkezési pontjukban kapcsolódnak egymáshoz. Ez jelentős hézagtérfogatot és egyedi, össze nem téveszthető külső felületi megjelenést eredményez. Az egyszemcsés könnyűbeton falazatok kiváló épületfizikái tulajdonságai miatt a jövőben várhatóan hazánkban is széles körben elterjednek majd.

Hazánkban az egyszemcsés könnyűbeton falazóelemeknek többféle típusa megtalálható. A teherhordó falazatok építésre leggyakrabban alkalmazott elemek a normál és a hőszigetelő-betétes falazóelemek. A normál falazóelemek nagy méretpontosságú, nútféderes kialakítású keskenyüreges elemek. A szélességük 24,8 cm, a magasságuk 23,8 cm. Az elemek hosszméretétől függően a kialakítható falvastagság 24; 30; 36,5; 42,5 és 49 cm lehet. A kialakítható falvastagság 36,5 cm. Önmagában ez a falazóelem rendelkezik a legjobb hőtechnikai tulajdonságokkal.

5.52. ábra Normál falazóelem

5.53. ábra Hőszigetelő betétes falazóelem

5.7. táblázat. Egyszemcsés normál falazóelem adatai

[table id=421 /]

A hőszigetelő-betétes falazóelemek szintén méretpontos, nútféderes kialakításúak. A nagyméretű üregek természetes alapanyagú hőszigeteléssel teljesen telítve vannak. Egyféle méretben kerülnek forgalomba

A falazóelemek 25 cm-es magassági méretlépcsőhöz igazodnak. A falazás során a normál falazóelemeket 12 mm, a hőszigetelő betétes falazóelemeket pedig 10 mm vastag vízszintes habarcsréteggel kell építeni. A falazáshoz mindig az adott rendszerhez tartozó falazó habarcsot kell alkalmazni.

Egyszemcsés normál falazóelem adatai

[table id=422 /]

Az egyszemcsés könnyűbeton falazóelemekből készülő falazatokat a falazás általános szabályainak megfelelően a korábban más falazóelem típusoknál bemutatott elvek alapján kell kialakítani.

Az egyszemcsés könnyűbeton falazóelemek előnyei:

• Csak természetes, környezetbarát anyagokból készülnek. Káros vegyi anyagokat nem tartalmaznak. A megmaradt hulladékelemek vagy a visszabontott falazóelemek könnyen összetörhetők és újból feldolgozhatók.
• Könnyen, egyszerűen és gyorsan alakíthatók. Fúrhatok, véshetők, vághatok (fűrészeléssel).
• Jó vakolattartók. Az érdes, tagolt felülethez a vakolat kiválóan tapad.
• Tűzállóak.
• Nem nedvszívók! A falazóelemek alapanyagában, az agyaggyöngyökben nem jön létre kapilláris hatás. Nedves területeken kiválóan alkalmazható.
• Fagyállóak.
• Kiváló hőszigetelők. A nagy hézagtérfogatú szerkezet és az önmagában is porózus alapanyag együttesen kiváló hőtechnikai tulajdonságokat biztosít.
• Kiváló hangszigetelők. Ez a falazóelemek tömege mellett elsősorban a porózus agyaggyöngyök hangelnyelő tulajdonságának köszönhető.
• Jó páraáteresztők. A szemcsék közötti tér kitöltetlen, az agyaggyöngyök pedig maguk is légáteresztők, így a falazat páraáteresztő képessége kedvező.

A falazóelemek talán egyetlen hátránya, hogy a többi korszerű elemekhez viszonyítva jelentősen drágábbak.

Napjaink legelterjedtebb kézi falazóelemei a vázkerámia kézi falazóblokkok. A 80-as években a falazatokkal és azok kialakításával szembeni elvárások és követelmények folyamatosan szigorodtak, így az addig alkalmazott kézi falazóelemek (km. tégla, kevéslyukú tégla, B 30-as stb.) elavulttá váltak.

Ekkor vezették be a nagy üregtérfogatú, méretükhöz képest könnyű vázkerámia falazóelemeket. Az ezekből készült falazatok sokkal kedvezőbb épületfizikái tulajdonságokkal rendelkeztek, építésük egyszerűbb és gyorsabb lett. Az azóta eltelt időszakban egyre több, jobb és nagyobb vázkerámia falazóblokkok jelentek meg.

A vázkerámia falazóelemek külső határoló falai 10-20 mm vastagak, míg a vékonyabb belső bordák 4-10 mm vastagak. A bordák közötti üregek térfogata a falazóelem egészéhez viszonyítva jelentős, 25-65% között változhat. A nagyméretű vázkerámia falazóelemek külső felületei a jobb vakolattartás érdekében gyárilag rovátkoltak vagy érdesítettek.

Az egymás melletti elemek kapcsolódási módja többféle lehet. A hagyományos sík állóhézagos illeszkedésen kívül a korszerűbb vázkerámia falazóelemek már habarcstáskás vagy nútféderes (horony-eresztékes) illeszkedéssel kapcsolódnak egymáshoz. Ennek köszönhetően gyorsabban felépíthető a falazat, és kevesebb falazó habarcsra van szükség.

A hazánkban megtalálható, legjellemzőbb vázkerámia falazóelem típusokat mutatjuk be néhány fontos tulajdonságaikkal. Természetesen ennél jóval több falazóelem típus létezik, a méretekben és kialakításokban azonban nincs jelentős eltérés.

Korszerű (habarcstáskás és nútféderes)

A leggyakrabban alkalmazott vázkerámia falazóblokkok a habarcstáskás és a nútféderes falazóelemek. A korszerű nagyméretű vázkerámia falazóblokkok gyakran egy komplett építési rendszer tartozékaként – a gyártók által – az épület egészére meghatározott valamilyen modulrendszerhez igazodnak. Az ilyen rendszerek lényege, hogy az elemek méretei és a méretlépcsők úgy vannak meghatározva, hogy a különböző épületszerkezetek elemei egymáshoz igazodva, csonkolás vagy vágás nélkül illeszkedhetnek, kapcsolódhatnak. Ez az épület egészére vonatkozóan gyors és anyagtakarékos kivitelezést tesz lehetővé.

Azért, hogy a különböző típusú falazóelemek más építési rendszerhez tartozó elemekkel együtt is felhasználhatók legyenek, a különböző gyártmányú falazóelemek többsége azonos befoglaló méretekkel készül. A falazóelemek magassága a legtöbb típus esetében 238 mm, amely a 12 mm-es vízszintes habarcsréteggel együtt adja a 25 cm-es sormagasságot. Tehát az ilyen elemekből készülő falszerkezetek magassági mérete 25 cm-es méretlépcsőben változhat.

Napjainkban a legkorszerűbb falazóelemek a csiszolt vázkerámia elemek. Ezek nagy méretpontosságú nútféderes falazóelemek, amelyek magassága pontosan 249 mm. Az 1 mm vastag ragasztóréteggel pontosan biztosított a 25 cm-es falazati rétegmagasság.

A csiszolt vázkerámia falazóelemek gyártása során az égetést követően az elemek felfekvési felületeit megcsiszolják. így tökéletesen vízszintes (a függőleges oldallapokra pontosan merőleges), sík alsó és felső felületű falazóelemeket hoznak létre, amelyek felhasználásával minden eddiginél pontosabb falszerkezet építhető.

A gyorsabb és egyszerűbb kivitelezhetőség érdekében a vázkerámia falazóelemek a kialakítandó falvastagságához igazodnak, vagyis a szélességi méretük határozza meg az építhető falvastagságot. A forgalomban lévő korszerű vázkerámia falazóblokkokból, méretétől függően 20,25, 30,38, és 44 cm vastag teherhordó falszerkezetek alakíthatók ki. (Egyes kevésbé alkalmazott típusok méretei az itt felsoroltaktól 1-2 cm-rel eltérhetnek.)

Habarcs táskás és nútféderes falazóelemekből készülő falazatok falidom kötései

Falvégek kötései

Habarcstáskás falazóelemek falvég kötésénél – falvastagságtól függetlenül – minden második sorban feles elem a kezdőelem, így biztosítható a soronkénti feles eltolás. A szélső falazóelemek (kezdőelemek) habarcstáskás oldala mindig befelé esik.

Nútféderes falazóelemek falvég kötésénél – a habarcstáskáshoz hasonlóan – minden második sort feles elemmel kell kezdeni. Az egész kezdőelemek falsíkból kiálló hornyait le kell ütni.

Falsarok kötései

A nagyméretű vázkerámia falazóelemekből készülő falsarok kötésének lényege, hogy a falak rétegeit váltakozva kell a fal végéig vezetni.

Habarcstáskás falazóelemek falsarokkötésénél, 38-as fal esetében a szélső elem egész elem, 30-as fal esetén pedig 18 cm széles vágott elem. A szélső falazóelem habarcstáskája mindig befelé esik.

5.34/a. ábra Habarcstáskás falszakasz és falazóelem

5.34/b. ábra Nútféderes falszakasz és falazóelem

5.35/a. ábra Falvég kötése habarcstáskás falazó elemekkel

5.35/b. ábra Falvég kötése nútféderes falazóelemekkel

Nútféderes falazóelem fal sarokkötés énéi 44-es falnál a végigfutó réteg egy 18 cm széles vágott elemmel és egy közvetlenül mellé épített feles elemmel kezdődik. 38-as falnál a szélső elem egész, 30-as esetén a szélső elem 17,5 cm széles vágott elem.

A felsorolt falvastagságoknál az egymás feletti rétegek között fél tégla eltolás van. (Minden második rétegben a függőleges hézagok egymás fölé esnek.) 25-ös és 20-as falnál a szélső elemek lehetnek egészek. Így nem lesz rétegenként feles eltolás, de annak mértéke szilárdsági szempontból még megfelelő. A feles eltolás a közbenső elemek méretre vágásával biztosítható.

Falcsatlakozás kötései

A nagyméretű vázkerámia falazóelemekből készülő falcsatlakozások esetén a bekötőfal (vagy csatlakozófal) sorait felváltva kell bevezetni a végigmenő falazatba. A végigmenő fal egy-egy rétegét felváltva vezetik át a csatlakozáson.

Habarcstáskás falazóelemekből készülő 38 cm vastag falazatok derékszögű falcsatlakozása esetén a csatlakozó fal bevezetett rétegének szélső eleme egész. A végigmenő falazatban a csatlakozáson átvezetett rétegben 12 cm széles vágott elemet kell beépíteni, így tartható a rétegenkénti feles eltolás. 30-as fal esetén a csatlakozó fal bevezetett rétegének szélső eleme 18 cm széles vágott elem. Ugyanebben a réteg-magasságban a végigmenő falazatban is egy 18 cm széles vágott elemet kell beépíteni. A szélső falazóelemek habarcstáskája mindig befelé esik.

5.36/a. ábra Falsarok kötései 38-as és 30-as habarcstáskás falazóelemekkel

5.36/b. ábra Falsarok kötései 44-es és 38-as nútféderes falazóelemekkel

5.36/c. ábra Falsarok kötései 30-as, 25-ös és 20-as nútféderes falazóelemekkel

Nútféderes falazóelemekből készülő falazatok derékszögű falcsatlakozásának kötései – a különböző vastagságban kialakítható falazatok nagy száma miatt – igen sokfélék lehetnek. Építésüknél alapvető szempont, hogy a rétegek között megfelelő eltolás legyen, valamint hogy az egymás feletti rétegekben az állóhézagok ne essenek egymás fölé. Ez általában feles vagy vágott elemek beépítésével biztosítható.

Korszerű vázkerámia falazóelemekből készülő falazatok ferdeszögű falcsatlakozásainak kialakításánál is a fent leírt kötési szabályokat kell betartani. Ilyen esetekben a csatlakozások kötéseit előre meg kell tervezni, és a falazóelemeket a terveknek megfelelően kell kialakítani, beépíteni.

5.3 7/a. ábra Derékszögű falcsatlakozások habarcstáskás falazóelemekkel

5.37/b. Derékszögű falcsatlakozások nútféderes falazóelemekkel

5.37/c. ábra Derékszögű falcsatlakozások nútféderes falazóelemekkel

Falkereszteződések kötései

Korszerű vázkerámia falazóelemeknél a falkereszteződések kialakításának lényege megegyezik a téglafalaknál leírtakkal. Az alábbiak a habarcstáskás és a nútféderes falazatokra egyaránt vonatkoznak.

A falkereszteződések kötésénél a kereszteződő falak első rétegében az egyik fal rétege végigmenő, ehhez csatlakozik a másik falnak az ugyanabban a magasságban lévő rétege. A második rétegben a másik fal rétege lesz végigmenő és az előző falnak az ugyanazon magasságban lévő rétege fog csatlakozni. A falazásnál mindig arra kell ügyelni, hogy állóhézagok ne essenek egymás fölé, vagyis a rétegek között megfelelő (lehetőleg feles) eltolás legyen. Ez vágott és/vagy feles elemek beépítésével biztosíthat.

5.38/a. ábra Derékszögű falkereszteződések habarcstáskás falazóelemekkel

5.38/b. ábra Derékszögű falkereszteződések nútféderes falazóelemekkel

Vázkerámia falszerkezetek kialakítása

A vázkerámia falazatokat is a téglafalazatoknál leírt építési sorrendnek megfelelően kell készíteni. Vagyis a falazás műveletét megelőzi a falszerkezet kitűzése és az anyag-előkészítés.

A falazóelemek közúti járművel vagy vasúti kocsival szállíthatók. Az egységrakományt a járművön elmozdulás ellen biztosítva úgy kell elhelyezni, hogy a gépi rakodása elvégezhető legyen. A falazóelemek a szabadban, fóliába csomagolva, sík és szilárd talajon elhelyezett raklapokon tárolhatók. A falazóelemeket a termék sérülésének elkerülése érdekében rakodás közben dobálni, ejteni, ütköztetni, lebillenteni tilos.

Habarcs

A falazáshoz (ha van) mindig az adott rendszerhez tartozó falazó habarcsot kell alkalmazni. A vázkerámia falazóelemeket nyári melegben nagy pórustérfogatuk miatt falazás előtt nedvesíteni kell, hogy ne szívják el túl gyorsan a vizet a habarcsból.

Sarkok

A falazást a falsarkoknál (centrumok) kell kezdeni, a téglákat teljes felületükön habarcságyba helyezve. A bemutatott kötések alapján a sarokra elhelyezett téglákat vízmértékkel és gumikalapáccsal pontosan be kell állítani, a vízszintes méreteket többször is ellenőrizve. A közbenső falszakaszok ugyanis ehhez fognak igazodni. A téglasorok kialakítását itt is a sarkoknál a tégla felső síkjához illesztett falazó zsinór segíti.

A vízszintes habarcsréteg felhordásakor ügyelni kell rá, hogy a hézag a téglák külső éléig teljesen ki legyen töltve. A vízszintes hézagból kitüremkedő felesleges habarcsot kőműveskanállal le kell húzni. A téglák végleges helyükre illesztésénél a hagyományos téglafalazatoknál megszokott kőműveskalapács helyett gumikalapácsot kell használni. Falazáskor a vízszintes hézag vastagsága 8 és 16 mm között változhat, átlagosan 12 mm. Pontos és a teljes falvastagságban egyenletes habarcsterítés görgős habarcsterítővel biztosítható. A sormagasságot magassági mérőléccel lehet ellenőrizni. A fal függőlegességét először vízmértékkel, majd a 4. sortól kezdve függőónnal kell ellenőrizni.

A falazóblokkokat kötésben kell építeni

A falvégekre és a falnyílásokhoz lezáró, ill. feles elem kerül (némelyik rendszerhez gyárilag is készülnek ilyen kiegészítő elemek). Gyártott feles elem hiányában egész elemek méretre vágásával (fűrészeléssel) készíthetők megfelelő elemek. Derékszögtől eltérő falsarok vagy a falazóelem méretrendjétől eltérő méretű falak esetén az elemek egyedi méretre vágásával alakíthatók ki a kötések. Vágott felületeknél, ahol a habarcstáskás, illetve nútféderes kapcsolat nem alakítható ki, a függőleges fugában habarcsot kell használni. A felesnél kisebb méretű elemeket a fal általános szakaszán, a fal belsejében kell elhelyezni, szintén kötésben falazva.

Annak érdekében, hogy a vakoláshoz egységes síkfelület álljon rendelkezésre, a fal síkjából kiálló eresztékeket le kell ütni (nútféderes elem), a fal síkjában található hornyokat, sérüléseket és egyéb folytonossági hiányokat pedig lehetőleg a falazással egyidejűleg, falazóhabarccsal kell kitölteni. A falazat felső lezárása falegyen készítésével történik. Ez a födém vízszintes felfekvése céljából kialakított vékony, kiegyenlítő réteg.

A nútféderes vázkerámia falazóelemek esetén a függőleges hézagba habarcsot egyáltalán nem kell tenni, csak a téglák horonyereszt ékes oldalait kell szorosan egymáshoz illeszteni. (így a habarcsfelhasználás és a munkaidő szükséglet lényegesen alacsonyabb, mint más falazási mód esetén.) A falsarkoknál és az egyéb falcsatlakozásoknál az eresztéknek mindig kifelé kell állnia, az eresztékek iránya téglasoronként változik. A fal síkjából kiálló eresztékeket vakolás előtt le kell ütni, hogy a vakoláshoz egységes síkfelület álljon rendelkezésre.

Habarcstáskás vázkerámia falazóelemek esetén a szorosan egymás mellé illesztett elemek függőleges oldalait nem kell megkenni habarccsal, csak a habarcstáskákat kell a vízszintes hézag készítésével egyidejűleg falazóhabarccsal teljesen kitölteni. A habarcstáskák mérete olyan, hogy a normál falazóhabarcs ezekbe belefolyik és szilárdulás után megfelelő kapcsolatot biztosít az elemek között.

5.39. ábra Vázkerámia falazat készítése sorosztó léc és falazózsinór segítségével

5.40. ábra Falegyen

Napjainkban a legújabb falazási technológiát a vékony ágyazatú habarcsba ragasztott, csiszolt vázkerámia elemek felhasználásával épülő falazatok képezik. Egy falazati réteg magassága itt is 25 cm. A falazóelem magassága 249 mm, az elemsorok közötti vízszintes habarcsréteg (ragasztóréteg) vastagsága azonban mindössze 1 mm.

Az ilyen falazatokhoz kizárólag csak a gyártó által száraz keverékként forgalmazott vékonyágyazatú habarcskeveréket (ragasztót) alkalmazható.

A csiszolt vázkerámia falazóelemek alkalmazásának számos előnye van:

• A nagy méretpontosság miatt minden eddiginél pontosabb, homogénebb, esztétikusabb megjelenésű falszerkezet készíthető.
• A vékony (1 mm) ragasztóréteg következtében a habarcs szükséglet 90%-kal kevesebb, mint a hagyományos falazó habarcsból épülő falaknál.
• A habarcs felhordása az erre alkalmas eszközzel gyorsan és egyszerűen végezhető.
• A falazási idő jelentősen lerövidül (kisebb bevitt építési nedvesség, gyorsabb száradás).
• Hőtechnikailag kedvezőbb tulajdonságú a falazat (a vékony habarcsréteg mentén nem keletkeznek vonal menti hőhidak).

A csiszolt vázkerámia falazóelemekkel történő építés nagy szakértelmet és pontos munkavégzést igényel. A falazás során két speciális eszköz használata is szükséges. Az az első elemsor alatti habarcságy kialakítását lehetővé tevő szintező-habarcslehúzó szerszámkészlet, valamint a görgős habarcsterítő, amellyel a második sortól a vékony, egyenletes ragasztórétegek alakíthatók ki.

A falazat csak sík, szilárd és pormentes aljzatra építhető. A kitűzést követően a falazat építése minden esetben a kezdősor alatti habarcsréteg pontos kialakításával kezdődik. Ehhez először a szintezőműszerrel pontosan meg kell határozni – a falazat vonalában – az aljzat (fogadószerkezet) legmagasabb pontját. Innen kiindulva tökéletesen sík és vízszintes, min. 1 cm, max. 4 cm vastag habarcságyat kell a tervezett falazat alatt teríteni. Ehhez a szintező-habarcslehúzó eszközt kell használni.

A műszer két, egymástól 2-3 m-re elhelyezett részét szintbeállító csavarokkal pontosan vízszintbe állítják, közben libellás habarcslehúzó léccel ellenőrzik, hogy a két rész egy magasságba legyen, így a tervezett falazat alatt egy pontosan vízszintes síkot határoznak meg (amely nem egyezik az aljzat síkjával). Ezt követően a műszer két része között leterítik a friss habarcsot, majd azt libellás léccel lehúzva sík, vízszintes habarcságyat képeznek. (A habarcs a normál vázkerámia falazatoknál is alkalmazott falazó habarcs.) A továbbiakban a szintező-habarcslehúzó eszköz egyik elemének áthelyezésével – a másikhoz igazodva – 2-3 m-es szakaszokban alakítják ki egymás után a kezdősor alatti habarcsréteget.

A habarcsterítést követi a falsarokból kiindulva a kezdősor falazóelemeinek a lerakása. A csiszolt nútféderes falazóelemeket egyesével, gumikalapács és vízmérték segítségével két irányba, vízszintbe állítva helyezik el.

5.41. ábra Kezdősor alatti habarcsterítés kialakítása szintező-habarcslehúzó szerszámmal

5.42. ábra Vékonyágyazatú habarcsréteg felhordása görgős habarcsterítővel

A kezdősor feletti faltest falazásához szükséges vékonyágyazatú habarcsot, zsákos kiszerelésű szárazhabarcs keverékből, víz hozzáadásával az építés helyszínén keverik ki. A keverést általában vödörben, forgószáras kézi keverőgéppel végzik. A csiszolt vázkerámia falazatok építéséhez kizárólag a gyártói ajánlásnak megfelelő arányban összekevert, csomómentes, friss habarcskeverék alkalmazható.

A friss habarcsot görgős habarcsterítőbe töltik, majd az elemsoron egyenletesen húzva leterítik a vékony réteget. A kötési idő rövidsége miatt 4-5 m-nél hosszabban nem ajánlott leteríteni a habarcsot. A habarccsal (ragasztóval) bevont felületen sorban, szorosan egymáshoz illesztve elhelyezik a falazóelemeket. A falazást – a korábban megismert elveknek megfelelően – kifeszített falazó zsinór mellett végzik. Minden egyes elemet gumikalapáccsal és vízszintmérővel pontosan beállítva helyeznek el, ügyelve az elemek vízszintességére és a sorok egyenletességére.

A kő és az égetett agyagtégla mellett a falak építésére alkalmazott egyik legrégibb építőanyag a vályog. Hazánkban a XVIII. század végétől terjedt el nagy számban a vályog, mint természetes építőanyag alkalmazása. Ennek oka elsősorban a fahiány volt. A vályog alapanyaga, az agyag nagy mennyiségben megtalálható és könnyen hozzáférhető volt (ma is az), így falak építésére ezt kezdték használni.

A XIX. század elejéig hazánkban a falazatokat döntően fából, kőből, illetve égetett agyagtéglából készítették. Földfalakat (vályogfalakat) viszonylag ritkán, csak az egyszerűbb (puritán) lakó-házaknál és melléképületeknél alkalmaztak. Az építésre alkalmas fa mennyisége azonban folyamatosan csökkent, az igények pedig nőttek, így a falakat egyre gyakrabban építették vályogból. A fa felhasználása a tetőszerkezetekre, nyílászárókra, burkolatokra korlátozódott.

A folyószabályozások következtében jelentősen növekedett az addig is nagy mennyiségű agyagtartalmú földterület, így a vályog lett a legkönnyebben hozzáférhető és legolcsóbban előállítható természetes építőanyag. A vályogházak száma és aránya tovább nőtt. A XX. század fordulóján főleg a sík és dombos területeken a lakóépületek és a melléképületek döntő része már vályogból készült.

A XX. század közepétől azonban az építési anyagok fejlődésével a vályog alkalmazása viszonylag gyorsan háttérbe szorult. Ennek több oka volt. Ezek közé sorolható a vályog számos hátrányos tulajdonsága, amely miatt a vályogfalazatok már nem feleltek meg az egyre szigorúbb követelményeknek. A kisméretű tömör tégla tömeges gyártása és elterjedése is a vályog mellőzését eredményezte.

Vályog napjainkban

Napjainkban kezdik újra reneszánszukat élni a vályogházak. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a természetes építőanyagok széleskörűbb alkalmazására. További szempont, hogy a vályogfalaknak olyan előnyös tulajdonságai is vannak (páratechnika), amelyek több korszerű építőanyagból készült falazaténál is kedvezőbbek.

Az építéstechnológiák fejlődésével ma már jóval könnyebben kiküszöbölhetők a vályogfalak hátrányos tulajdonságai. A vályogtéglából készülő falazatok számos előnyös és hátrányos tulajdonságokkal rendelkeznek.

A vályogtégla falazat előnyei:

• természetes, környezetbarát anyagokból készül;
• könnyen, egyszerűen és gyorsan kialakítható;
• jó vakolattartó;
• nem éghető;
• szabályozza a belső páratartalmat;
• jó hangszigetelő;
• kedvező klímát biztosít (nyáron hideg, télen meleg);
• gazdaságos.

A vályogtégla falazat hátrányai:

• nagy súly;
• viszonylag csekély szilárdság (alacsony teherbírás);
• nagy falvastagság;
• zsugorodási hajlam;
• nedvességre különösen érzékeny;
• fagyérzékeny.

A vályog különböző minőségű agyagból, szemcsés adalékból (homok, agyagos föld) és rostos adalékból (szalma, pelyva, esetleg nád) készül. Nedves állapotban jól formázható, képlékeny, száradás után kellően szilárd, viszont zsugorodik. A rostos adalékanyagok növelik a tégla összetartását, csökkentik a zsugorodás következtében fellépő repedéseket, illetve növelik a fal hőszigetelő képességét.

A vályog falazatként történő felhasználása igen széleskörű volt. Elterjedt volt a vertfal (fa zsaluzatok közé döngölt vályog), a sárfal (zsaluzat nélkül rétegesen egymásra épített vályog) és a sövényfal (befont faváz két oldalról betapasztva) készítése is. Ezen faltípusok közül ma már csak a vályogtégla falazatok készülnek nagyobb számban, a többi igen ritka.

A vályogtégla mérete változó; általában 30x15x15 cm méretben készítik. A téglák kézi és gépi módszerrel egyaránt előállíthatók. A hagyományos kézi vályogvetés – a vályogtégla geometriáját meghatározó sablonnal – az ún. vetőkerettel történik. A friss vályogot ebbe a használat előtt előnedvesített formába töltik, tömörítik, a felesleget simítófával lehúzzák, végül a vetőkeretet függőlegesen felemelik.

Az így elkészült vályogtéglákat természetes módon, többször forgatva, a napon szárítják. A gépi vályogvetés pneumatikus, ill. hidraulikus vályogprés gépekkel történik. Ezek a vályogprések mobil, bárhol üzembe helyezhető, kis kapacitású gépek. A gépi vályogvetés előnye, hogy így egyenletes és jobb minőségű vályogtéglák készíthetők. A vályogtéglák ipari méretű tömeges gyártására jelenleg nincs szükség, ezért nagyobb kapacitású gépsorok nem készültek.

Száradás után a szilárd vályogtéglák egyből falazhatok. A vályogtégla falazatok falazóhabarcsa a vályoghabarcs. Ennek anyaga általában megegyezik a vályogtéglákéval, de rostos adalékanyagokat nem tartalmaz.

5.3. táblázat. Vályogtéglák szokásos mérete

[table id=418 /]

A vályogtégla falazatok esetében – a hátrányos tulajdonságok ellenére – nem jelenthető ki egyértelműen, hogy nem felelnek meg a mai szigorú követelményeknek. A vályogtéglákra nincs egységes műszaki tulajdonságokat megadó szabályozás, így azok mérete, anyagösszetétele, stb. jelentősen különbözik.

Ebből adódóan az egyforma méretekkel rendelkező, de különböző vályogtéglákból épített falak tulajdonságai eltérhetnek egymástól, akár jelentősen is. Tehát a vályogtégla falak esetében nem lehet általánosan elfogadott konkrét épületfizikai értékeket megadni, ezek ugyanis minden fal esetében mások. Általánosan elfogadott például, hogy minél nagyobb egy vályogfal vastagsága, annál jobb hőtechnikai tulajdonságokkal rendelkezik. Konkrét értékek csak az éppen vizsgált falazatra vonatkozóan adhatók meg.

5.31. ábra Vágolyvető keretek

Vályogtégla falazat készítése

A vályogfalazatokat minden esetben megfelelően kiszáradt vályogtéglákból a téglakötés szabályai szerint kell készíteni. A falak építésére, az anyagok elhelyezésére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a téglafalazatokra.

A vályogfalak min. 50 cm-rel a terepszint fölé emelkedő, nagy szilárdságú (beton, vasbeton, km. tégla) lábazati falra építhetők. A fal alatti vízszigetelés védelme egy réteg km. téglasorral biztosítható. A falazás során a vízszintes és függőleges hézagoknak vályoghabarccsal telítve kell lennie, hogy a téglák teljes felületükön felfeküdhessenek. A csomópontok kialakításához szükséges darabelemek az egész elemek méretre vágásával alakíthatók ki.

5.32. ábra Falsarok téglakötése

Az ismertetett kedvezőtlen szilárdsági tulajdonságok miatt vályogtégla falazat általában földszintes (max. Kétszintes) épületek esetén alkalmazható. A kialakítható legkisebb falvastagság 45-50 cm (másfél tégla vastag fal). A pilléreket, kéményeket, nyílásáthidalókat, boltíveket égetett agyagtéglákból vagy egyéb nagy szilárdságú falazóelemekből kell megépíteni, vályogtéglából nem építhetők. Egészen kis fesztávú nyílásáthidalók azonban vályogtéglából is készíthetők.

A falnyílásoknál lehetőleg törekedni kell a kávás kialakításra. Ha ez nem lehetséges, akkor a falazás során a falnyílás minden oldalán fa rögzítő elemeket kell beépíteni. A vályogtéglából készült teherhordó falszerkezeteket más anyagú, önálló szerkezeti elemekkel nem célszerű egybe építeni. Az eltérő anyagi tulajdonságok miatt ezek a szerkezetek ugyanis nem dolgoznak együtt, ezért a kapcsolódásoknál jelentős repedés keletkezhet.

5.33/a. ábra Falnyílás kialakítása kávával

5.33/b. ábra Falnyílás kialakítása rögzítő fabetétekkel

A vályogtégla falak nedvességre fokozottan érzékenyek, ezért a külső és belső nedvesség elleni védelem megfelelő kialakítása különösen fontos. A falak csapadék elleni megfelelő védelmét biztosítja a magasan (50-100 cm-rel) a terepszint fölé emelkedő lábazat, a jelentősen a falsík elé nyúló eresz (70-90 cm-rel) és a jól kiépített csapadékvíz elvezetés. A belső nedvesség elleni megfelelő védelem jó minőségű szigetelésekkel, burkolatokkal, épületgépészeti berendezésekkel, szerelvényekkel, valamint gyakori szellőztetéssel biztosítható.

Vályogfalakat csak száraz időszakban (nyáron) lehet építeni. Mindig ügyelni kell arra, hogy a kialakítás során (a vályoghabarcs víztartalmán kívül) nagyobb mennyiségű nedvesség ne érje a vályogtéglákat.

Az egyik legrégibb és a közelmúltig leggyakrabban használt építőelem az égetett agyagtégla. Kezdetben a kőszegény, de agyagban gazdag területek követ pótló anyaga volt. Később az építőkövekben gazdagabb vidékeket is meghódította, és az egész világ egyik alapvető építőanyagaként mindmáig megmaradt. Az égetett agyagtermékek előnye, hogy alapanyaguk szinte mindenütt megtalálható, előállításuk olcsó, a belőlük épülő falak építése egyszerű, nagy teherbírásúak, könnyen megmunkálhatok, jó vakolattartók.

Régebben a falazatok építéséhez csak a kisméretű tömör téglát alkalmazták, hiszen csak ez az egyfajta égetett agyagtégla elem állt a kőművesek rendelkezésére. Általánosan elterjedt volt az 1 vagy 1 1/2 tégla vastag falazat, amelyekkel a tartószerkezeti követelményeket ki lehetett elégíteni. Az energiaárak alacsonyak voltak, így a falazatokkal szemben nem támasztottak különösebb hőtechnikai igényeket. Az alkalmazást az is indokolta, hogy a hiányos építőanyag ellátottság miatt a kisméretű tömör téglából sokféle szerkezetet el lehetett készíteni.

A XX. század közepétől azonban az építőipart is jelentősen érintő gazdasági változások (energiaár drágulás) hatására egyre szigorodtak a falazatokkal szembeni elvárások.

A 80-as, 90-es években a falazatokkal és azok kialakításával szembeni követelmények tovább szigorodtak, így viszonylag rövid idő alatt ezek a termékek is elavulttá váltak. Bevezették a kiváló hőtechnikai tulajdonságokkal rendelkező, gyorsan építhető, nagyméretű vázkerámia kézi falazó-elemeket. Ezek elterjedésével az égetett agyagtégla termékek fokozatosan háttérbe szorultak.

A következőkben a kisméretű téglából készülő falazatok készítését tárgyaljuk részletesen. (Ez volt a leggyakrabban alkalmazott falazóelem.) Az ebből készülő falazatok elsősorban a munkaigényesség, a rossz hőszigetelő képesség, a mai szemmel nézve túlzott habarcsigény, a falazatba vitt nagy mennyiségű víz és a falazat ülepedése miatt nem felelnek meg a mai követelményeknek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a gyártásával is teljesen leálltak volna és az építőipar egyáltalán nem alkalmazná. Még ma is elfordulhatnak olyan épületszerkezetek, amelyek kisméretű tömör téglából készülnek (pl. pincefalak, boltövek, boltozatok stb.).

5.2. táblázat Tömör és üreges téglák

Téglakötések rétegei, szabályai

A téglafalazatok egymásra helyezett vízszintes téglarétegekből és a téglarétegek közötti habarcsrétegekből épülnek fel. Egy téglaréteg és egy habarcsréteg együttesen egy falazati réteget alkot. A téglarétegek magassága egyenlő, kisméretű tégla esetén 6,5 cm. A habarcsréteg magassága általános esetben 1 cm. Egy falazati réteg magassága tehát (kisméretű tégla esetén) 7,5 cm.

A téglafalak szerkezeti vastagságát a téglarétegekben kialakított téglasorok száma és helyzete határozza meg. Ezeket mindig a téglakötés szabályainak megfelelően, szabályos rendben és kötésben kell kialakítani. A téglafalakra vonatkozó kötési szabályok megegyeznek a kőfalaknál leírtakkal. A téglák esetében is megkülönböztetjük a futó és kötő helyzetű elemeket, illetve ezek alapján a futósort és a kötősort.

A fal vastagságának függvényében megkülönböztetjük az egy sorú és a kétsorú kötési rendszert. Egysorú kötési rendszerben fél tégla vastag fal és egy tégla vastag fal alakítható ki. A fél tégla vastag fal (12 cm) csak futótéglából készül, ezért a falnak csak egyféle téglakötése van (futókötés). A két egymás után következő réteg állóhézagai egymáshoz képest fél téglamérettel eltolva készülnek, így a felső sor állóhézagai az alatta levő sor tégláinak közepére, minden második sor állóhézagai pedig egymás fölé kerülnek.

5.16. ábra Futósor, kötősor

Az egy tégla vastag fal (25 cm) bekötő kötéssel készítve csupa kötőtéglából áll. A kötőtéglából álló rétegek állóhézagai egymáshoz képest rétegenként negyed téglával eltolódnak. Minden állóhézag az alatta levő kötőtégla közepe fölé kerül. A kötés hátránya, hogy a falazat egyik oldala lesz csak síkfelületű a téglák méreteinek eltérései miatt.

A kétsorú kötést blokkkötésnek is nevezik. Lényege, hogy az azonos kialakítású rétegek egymás felett kétsoronként ismétlődnek. Kétsorú kötési rendszerben a leggyakrabban egy tégla vastag falat és másfél tégla vastag falat alakítottak (és alakíthatnak) ki.

5.17/a. ábra Féltégla vastag fal

5.17/b. ábra Egésztégla vastag fal

Az egy tégla vastag fal egyik rétegét kötőtéglából (kötősor), a másik rétegét csupa futótéglából (futósor) rakják. Az ily módon készített falak külső felülete egyenletesebb, mint az egysoros kötéssel készítetteké. Egy külön változata a keresztkötés, ahol a futósoros rétegek állóhézagait egymáshoz képest minden második rétegben egy fél téglával eltolva alakítják.

A másfél tégla vastag falat (38 cm) rétegenként egy kötő- és egy futósorból építik. A családi házas nagyságrendű épületeknél ez volt a legelterjedtebb falvastagság (még ma is az), így régen ez a kötéstípus volt a leggyakoribb. Az egymás feletti rétegek felcserélt helyzetű futótégla- és kötőtégla sorokból készülnek oly módon, hogy a kötősor az egyik rétegben a fal külső, a másik rétegben a fal belső oldalára kerül. Az egymást követő rétegek állóhézagai egymáshoz képest negyed téglával eltolódnak.

Másfél téglánál vastagabb falat ritkán építettek (főleg nagyobb terhelés esetén). A két tégla vastag fal (51 cm) egyik rétege csupa kötőtéglából, a másik réteg a fal két szélén elhelyezett futósorból és a futósorok között készített kötősorokból áll. Az egyes rétegek állóhézagai egymáshoz képest negyed téglával eltolódnak.

5.18/a. ábra Egésztégla vastag fal

5.18/b. ábra Másfél tégla vastag fal

Falidom kötések

A falazatok építéséhez különböző formájú és alaprajzú faltesteket kell építeni. így a falazás során létrejönnek a különböző falidomok, amelyek segítségével kialakul az épület alaprajznak megfelelő teherhordó falszerkezeti rendszere.

A falidomok kötéseit és a hozzájuk tartozó téglakötési szabályokat, rendszereket szintén a kisméretű tégla segítségével mutatjuk be. Ma már természetesen nem kisméretű téglából készítik a falazatokat, de a kisméretű téglán keresztül megismert falidom kötések alapján más, eltérő tulajdonságú falazóelemek kötése is elkészíthető.

Két tégla vastag fal

Kisméretű téglára a ma készülő falazatok esetében is bármikor szükség lehet kiegészítésként. Ezen kívül vannak olyan szerkezetek is, amelyeket ma is kisméretű téglából készítünk (pl. pillérek).

A falidom kötések közé az alábbi kialakítások tartoznak:

• falvég;
• falsarok;
• falcsatlakozás;
• falkereszteződés;
• falkáva.

A falidom kötések közé soroljuk még a kisméretű téglából falazott pillérek, oszlopok, kémények kialakításait is. A falidom kötések csak a kisméretű tégla különböző darabelemeivel (3/4-es, feles, negyedes és fejelő tégla) alakíthatók ki megfelelően.

Falvégek kötése

Falvégnek nevezzük a falazatnak a hossztengelyére merőleges síkkal határolt végét. A fél tégla vastag falazatok rétegei fél tégla mérettel vannak eltolva, ezért a falvégeket fél téglával kell lekötni. Az ennél vastagabb falak esetében negyed tégla méretnyi a rétegek közötti eltolás, így ezek falvégeit háromnegyedes téglával kötik le. A háromnegyedes téglák számát és helyzetét a falazat vastagsága határozza meg. Az egyik falazati rétegben – falvastagságtól függetlenül – annyi háromnegyedes futótéglát kell elhelyezni a falvégeken, ahány fél tégla a falazat szélessége.

A másik falazati réteg lezárása a falvastagság függvényében:

• egy tégla vastag fal esetében egész téglákkal;
• másfél tégla vastag fal esetében két-két kötő helyzetű háromnegyedes téglával;
• két tégla vastag fal esetében a két-két kötő helyzetű háromnegyedes téglák között elhelyezett futó helyzetű egésztéglákkal történik.

5.20. ábra Kisméretű tégla darabelemei

5.21. ábra Falvégek téglakötései

Falsarok kötése

Falsaroknak nevezzük az egymással szöget bezáró falak találkozásának azt az esetét, amikor egyik fal sem folytatódik tovább. A falsarok kialakítása kétféle lehet: derékszögű vagy ferdeszögű. A derékszögű falsarok kötés kialakításának lényege, hogy a falak rétegeit váltakozva kell a fal végéig vezetni. Minden átvezetett réteget, mint falvéget kell kezelni és háromnegyedes téglával lezárni.

A hegyesszögű falsarok készítésekor is az a szabály, hogy a falak rétegeit felváltva kell végigvezetni. Az első rétegben a külső futósort végigvezetjük a fal végéig, és a másik fal téglasorait e sorhoz csatlakoztatva hozzáfaragjuk. A futósoros réteg kötőtégláit a kötőfal rétegeihez csatlakoztatjuk. A következő rétegben ezt az eljárást fordítva végezzük el. Az egymás fölötti rétegek állóhézagainak egybeesését a rétegek negyedtéglás eltolásával kerüljük el.

Ez úgy történik, hogy a falvéghez kivezetett futósor első hézagánál a fal ferdeségéből adódóan a futótéglát megfaragjuk, és az így kapott ferde hosszhoz egynegyed tégla méretet adunk. Ettől a hézagtól a további hézagok fél-, illetve egésztégla mérettel következnek. A fal másik irányába, a futósortól kezdve, fél tégla mérettel kiosztjuk a hézagokat.

A tompaszögű falsarok kötésekor a belső falélek metszéspontjából a külső falsíkokra képzeletben merőleges szerkesztő egyeneseket rajzolnak. Az első rétegben a belső futósorú réteget ettől a szerkesztőmerőlegestől kezdve fél-, ill. egésztégla mérettel kiosztják. A másik fal rétegét ehhez úgy csatlakoztatják, hogy a másik szerkesztőmerőlegestől negyed tégla eltolással osztják ki az állóhézagokat. A következő rétegben mindezt fordítva végzik el.

Falcsatlakozás kötése

Falcsatlakozás esetén az egyik végigmenő falhoz a vele szöget bezáró másik fal, a bekötőfal csatlakozik. A falcsatlakozás a falsarokhoz hasonlóan derékszögű vagy ferdeszögű lehet. Derékszögű falcsatlakozás esetén a bekötőfal (vagy csatlakozófal) sorait felváltva vezetik be a végigmenő falazatba. A bekötőfal rétegét háromnegyedes téglákkal falvégszerűen zárják le, a fal külső síkjában. A végigmenő falak egy-egy rétegét felváltva vezetik át a csatlakozáson. Azért, hogy a függőleges hézagok egymás fölé ne kerüljenek, a zugban negyed tégla eltolás szükséges.

Ha nincs mód a derékszögben csatlakozó falak egyidejű falazására, akkor a végigmenő falban a falból kiugróan csorbázatot kell készíteni.

5.22/a. ábra Derékszögű falsarok téglakötései

5.22/b. ábra Ferdeszögű (hegyes- és tompaszögű) falsarok téglakötései

5.23./a. ábra Derékszögű falcsatlakozás téglakötései

5.23./b. ábra Ferdeszögű falcsatlakozás téglakötései

5.24/a. ábra Derékszögű falkereszteződés téglakötései

5.24/b. ábra Ferdeszögű falkereszteződés téglakötése

A ferdeszögű falcsatlakozás téglakötésének szabályai lényegében megegyeznek a derékszögű falcsatlakozásnál leírtakkal. Az első rétegnél a csatlakozófalat be kell vezetni a másik, azonos rétegmagasságú végigmenő fal futósoráig. Szakszerű kötés biztosítása céljából A bekötőfal néhány tégláját elhelyezés előtt meg kell faragni a csatlakozás szögének függvényében.

A következő rétegben a végigmenő fal kötő helyzetű réteget alkot, ezt végig kell vezetni. A ferde helyzetű bekötőfal azonos magasságú rétege faragott téglákkal csatlakozik a végigmenő falhoz. A téglák függőleges hézagai a fal síkjára mindig merőlegesek legyenek.

Falkereszteződés kötése

Az egymással szöget bezáró és egymáson áthaladó két fal találkozását falkereszteződésnek nevezzük. Az előzőek alapján a találkozás derékszögű vagy ferdeszögű lehet. A derékszögű falkereszteződés kötésének kialakításánál a kereszteződő falak egyik rétegében az egyik fal rétegét végigvezetik, és ehhez csatlakoztatják a másik fal ugyanabban a magasságban lévő rétegét. A következő rétegben a másik fal rétege lesz végigmenő, és az előző fal rétege fog csatlakozni.

A falazásnál arra kell ügyelni, hogy a két fal találkozásánál keletkező zugban a negyed tégla eltolás meglegyen. Ha a kereszteződés helyén a fal vagy a falak vastagsága is változik, az átmenő réteget az elmaradó vastagságon falvégként kell kialakítani.

A ferdeszögű falkereszteződésnél az azonos magasságú rétegek közül az egyiket végigvezetik, a másik falazat ugyanezen magasságban lévő rétegét pedig ehhez csatlakoztatják. A következő rétegben mindezt fordítva készítik el. A falak csatlakozásánál mindig a csatlakozó fal tégláit kell megfaragni. Az azonos síkban elhelyezett rétegek közül az egyik kötő, a másik pedig futóréteg.

Falkáva kötése

A falkáva a falazatok falvégénél kialakított kisebb falnyúlvány. Elsősorban nyílászáró szerkezetek beépítése és rögzítése miatt van rá szükség. A kávák kötése a falvégek kötésének szabályai alapján alakítják ki.

Az egyik rétegben kötő helyzetű háromnegyedes téglákkal falvéget kell képezni, amelyhez a szükséges méretű falkávát hozzá kell falazni. A következő rétegben futó helyzetű egész vagy háromnegyedes téglákkal az előző réteg kávatégláját le kell kötni. A falvégkötésnek megfelelően az előző sor háromnegyedeseit kötő helyzetű háromnegyedesekkel kell lekötni.

5.25. ábra Falkávák téglakötése

Téglafalazatok kialakítása

Az épületek falszerkezeteit mindig a kiviteli terveknek és a falazás szabályainak megfelelően kell megépíteni. A kivitelezés során biztosítani kell a falazatok tervekben meghatározott szilárdsági minőségét, ügyelni kell az előírt méretekre és a megengedett tűréshatárok betartására.

Az alábbi felsorolás (összefoglaló jelleggel) a téglafalazatok készítésének általános menetét tartalmazza:

• falazat helyének kitűzése;
• anyag előkészítése;
• habarcs elterítése;
• iránytéglák elhelyezése, függőzés, centrumok kirakása;
• falazózsinór beállítása és rögzítése;
• téglák elhelyezése;
• felesleges habarcs eltávolítása;
• következő sorok centrumának kirakása;
• zsinór levétele és áthelyezése;
• habarcsterítés a következő réteg alá;
• téglák elhelyezése, a műveletek ismétlése.

A falszerkezetek helyének kitűzése a fogadószint (alap, lábazat, födém, másik falazat) felső síkján történik. Itt pontosan fel kell tüntetni a külső és belső falkontúrt, az épületsarkokat, a faltalálkozásokat, valamint a falnyílások helyét. Ajánlott a kitűzéshez zsinórállást, kitűző állványt készíteni. Ennek hiányában is fokozottan ügyelni kell a falak közötti szögek pontosságára, melyet a falhosszak közötti átló kiszámításával és az épület átlóinak többszöri méretellenőrzésével lehet biztosítani. A kitűzést a kiviteli tervek (1:50) alapján lehet elvégezni.

A kitűzés után következik az anyag-előkészítés. A falazáshoz szükséges kellékeket, alapanyagokat a munkavégzés közelébe kell hordani és úgy kell elhelyezni, hogy a falazás egyszerűen és gyorsan elvégezhető legyen. A falazóelemek tárolásakor ügyelni kell a megfelelő mozgástér, építéshelyi közlekedési utak szabadon hagyására. A falazáshoz szükséges anyagok és az építendő fal között legalább 70 cm-t kell hagyni!

Maga a falazat építése az ún. centrumok kialakításával, az irány téglák elhelyezésével kezdődik. Ez a jellemző csomópontokban (falsarkok, falcsatlakozások) a szélső tégla elemek elhelyezését jelenti a téglakötés szabályainak megfelelve, az adott csomópont és falvastagság függvényében.

A centrumok elkészítése után rakják ki a kezdősort vagy vezetősort. Az egyes épületszintek felmenő falainak indításánál a kijelölt falsávoknak megfelelően – az előzetesen elkészített vízszintes falszigetelésre, ha az a felmenő fal alá lett betervezve – egy falazóelem sort, mint vezetősort kell kirakni. így az elemek kiosztása, függőleges hézagainak rendszere az egész falszakaszra meghatározható. (A falazás során alkalmazandó téglakötések ilyenkor alakulnak ki.)

A falazási munka alapvetően két műveletre bontható. Az első művelet a habarcs elterítése, míg a második művelet a falazótéglák – falazatban elfoglalt helyzetüknek megfelelő – elhelyezése és az állóhézagok kialakítása. A műveletek rétegenként ismétlődnek.

5.26. ábra Irány téglák elhelyezése

5.27. ábra Kezdő-vezetősor (lábazati falon)

A habarcs elterítéséhez a kőműves serpenyőt és kőműveskanalat használ. A serpenyővel lehet a habarcsot a ládából kimerni és a téglasorra teríteni, a kőműveskanállal pedig ki lehet alakítani az egyenletes habarcsvastagságot. A művelet során kb. 1,00-1,50 m hosszan szabad a habarcsot előre elteríteni, ugyanis a habarcs kezdeti kötése miatt csökkenhet a képlékenysége.

A habarcs elterítése után a kőműves a kötési szabályoknak megfelelően elhelyezi a falazóelemeket. Közben arra kell törekedni, hogy az elemek a fal síkjára mindig merőlegesek, illetve azzal párhuzamosak legyenek. Ügyelni kell arra is, hogy a falazóelemek teljes felületükkel a habarcságyazatba feküdjenek, csak így biztosítható az egyenletes teherátadás.

Ennek érdekében kőműveskalapáccsal finoman meg kell ütögetni a téglákat. A felesleges habarcs így a falazat két oldalán kitüremkedik. Ezt kőműveskanállal el kell távolítani. A téglák elhelyezésével egy időben történik a függőleges hézagok kialakítása.

A függőleges hézagképzés háromféleképpen végezhető:

• A kőműves a kanál segítségével egy kis habarcsréteget húz az előzőekben elhelyezett téglák mellé, majd a következő falazóelemet az előző mellé húzza.
• A másik megoldásnál a téglát az elterített friss habarcsra helyezik a már lerakott téglák előtt úgy, hogy a téglát a habarcson végigtolva – a habarcs feltüremkedésével – alakuljon ki a függőleges hézag.
• A harmadik megoldásnál a kőműveskanállal annyi habarcsot kell felvinni a tégla függőleges oldalára, hogy a végleges elhelyezés után kialakuljon a függőleges hézag.

A falazás során szükség van a téglák darabolására. Ez kézzel vagy géppel végezhető. A kézi darabolás kőműves kalapáccsal vagy repeszelő és kalapács segítségével történik. A kalapáccsal a vágás helyét először ütögetéssel kijelölik, majd egy határozott ütéssel eltörik a téglát. Ügyelni kell arra, hogy az ütések merőlegesek legyenek a falazóelemre. Nagy pontosságú darabolás azonban csak állványos kővágógéppel végezhető.

5.28. ábra Falazáshoz szükséges szerszámok

5.29. ábra Sorosztó léc és falazózsinór használata

5.30. ábra Falazat habarcshézagai

A falazás közben folyamatosan ellenőrizni kell a sorok vízszintességét és a sarkok függőlegességét. Az elemek pontos elhelyezését segíti a falazózsinór, a függő, a vízmérték valamint a sorosztó (soroló) léc. A pontos irányoktól való maximális eltérést szabályok rögzítik.

Falazatok készítésénél az alábbi mérettűréseket kell betartani.

• A téglasorok vízszintestől való eltérése 3,00 m hosszú falszakaszon vakolatlan fal esetén max. ±2 mm, vakolt fal esetén max. ±5 mm lehet. 15 m-nél hosszabb vakolt fal esetén az eltérés max. ±20 mm lehet.
• Egy emeleten belül legfeljebb ±30 mm-rel térhet el a fal síkja a függőlegestől.
• Falnyílásoknál a függőlegestől és a vízszintestől való eltérés max. ±10 mm lehet.

A téglafalazatok tervekben előírt szilárdságának biztosítása érdekében a falazást az alábbi szabályok betartásával kell végezni:

• Az egymás fölötti elemsorok haránt irányú álló hézagai nem eshetnek egymás fölé.
• Valamennyi, falazóelemből készülő falazatot az elemek kötésbe rakásával kell készíteni.
• Az egymás mellett két vagy több sorban elhelyezett téglák közötti hosszanti álló hézagok sem eshetnek egymás fölé.
• A futó helyzetű téglák hosszoldalai a fallal párhuzamosak, a kötő helyzetűek pedig a falra merőlegesek legyenek.
• A téglakötés szabályainak figyelembevételével kell csatlakoztatni a különböző ütemben falazott falszakaszokat.
• A falazás során lehetőleg minél több egész elemet kell alkalmazni, és törekedni kell a legnagyobb falazatszilárdság elérésére.
• A téglafalazatok készítése során a habarcsréteget egyenletesen 10 mm vastagságban kell kialakítani. Az elemek közötti hézagokat teljesen ki kell tölteni habarccsal.
• A falazás során jelölni kell a különböző falnyílások (ajtó, ablak) helyét (tengelyét és szélességét), amelyet a nyílászáró szerkezetek tokméretének megfelelően kell megállapítani.
• A terv szerinti falazatmagasság elérése után „falegyen” képzésével kell zárni a falazatot.
• A falazási munkát +5°C feletti hőmérsékleten kell végezni.

Az egyik legősibb és a régebbi korok egyik legelterjedtebb természetes építőanyaga a kő. A mai követelményeket alapul véve azonban számos olyan hátrányos tulajdonsággal rendelkezik, amelyek miatt ma már csak ritkán alkalmazzák falazatok készítésére. A kedvezőtlen hőtechnikai tulajdonságai miatt elsősorban lábazati falak, pincefalak, kerítésfalak és támfalak készülhetnek kőből.

Ezen kívül még régi kőépületek, műemlékek (várak) felújítása során lehet szükség kőfalakra. A kő megmunkálása és a kőfalak építése -a ma alkalmazott építési technológiákhoz képest – időigényes és költséges munkafolyamat. A különböző épületszerkezetek (így a falazatok) kialakítására alkalmas köveket építőköveknek nevezzük. Ezek olyan, a természetben megtalálható kövek, melyek a szükséges mértékben alakíthatók és megfelelnek a velük szemben támasztott követelményeknek.

Az építőkövek többféle szempont alapján osztályozhatók. Építési szempontból a legmeghatározóbb a megmunkálás alapján történő osztályozás.

A keménységet, a kopási ellenállást, a csiszolhatóságot és a fényezhetőséget együttesen vizsgálva az alábbi építőköveket különböztetjük meg:

• Puha kövek: könnyen megmunkálható, egyszerűen vágható és fűrészelhető, kis szilárdságú, porózus szerkezetűek. Utóbbi tulajdonságaik miatt nem fagyállóak és nem fényezhetők. Ilyenek például a mészkövek.
• Közép kemény kövek: szintén könnyen megmunkálhatóak, a puha köveknél tömörebbek, de még így sem fényezhetők. Többségük nem fagyálló. Ilyen kövek a homokkövek, tufák (andezit-tufa, bazalt-tufa).
• Kemény kövek: nagy szilárdságú, nehezen megmunkálható, tömör, fagyálló kövek. Könnyen csiszolhatok és fényezhetők. Ilyen kő: bazalt, gránit, andezit, gabbró, diorit, márványok.

A kőből készült falszerkezeteket – elsősorban a kövek megmunkálása és elrendezése alapján – két csoportba soroljuk.

Ezek:

• terméskő falazatok és
• faragottkő falazatok.

5.1. táblázat

[table id=416 /]

Terméskő falazatok

A terméskő falazatok gyakran teljesen megmunkálatlan vagy csak kis mértékben faragott, különböző méretű kövekből készülnek. A hézagok általában változó szélességűek. A köveket nem előre elkészített kiosztási terv alapján helyezik el, hanem szemrevételezés alapján, mindig az illeszkedési szempontokat betartva. A terméskő falazatok tovább bonthatók réteges és nem réteges terméskő falazatokra.

A nem réteges terméskő falazatok egyáltalán nem vagy csak alig megmunkált (faragott), szabálytalan alakú kövekből készülnek.

5.5/a. ábra I. osztályú, nem réteges terméskő falazat

5.5/b. ábra III. osztályú, nem réteges terméskő falazat (ciklopfal)

A beépítendő köveket úgy válogatják ki, hogy azok azonnal vagy minél kevesebb megmunkálással kötésben összeépíthetők legyenek.

A nem réteges terméskő falak háromféle minőségben készülhetnek:

I. osztályú, nem réteges terméskő falazat (jobb minőségű ciklopfalazat) esetén (az eredeti alakhoz leginkább illeszkedő,) szabálytalan sokszög alakúra, illetve egyenes élűre faragott köveket használhatnak fel, melyek boltozatszerűen támaszkodnak egymásra. A kövek vastagsága min. 25 cm, a homlokzaton mért legkisebb mérete min. 40 cm. A látható habarcshézagok szélessége 1,50-2,00 cm. A falazat min. Hf 30-mc minőségű falazó habarccsal készíthető. Kőékek csak a falazat belsejébe építhetők be.

II. osztályú, nem réteges terméskő falazat (közönséges ciklopfalazat) esetén megfelelően összeválogatott sokszög alakú és gömbölyű köveket használnak fel, melyek megmunkálás nélkül építenek be. A kövek vastagsága legalább 15 cm, a homlokzaton mért legkisebb mérete min. 25 cm. A habarcshézagok szélessége max. 5 cm lehet. A falazat min. Hf 10-mc minőségű falazó habarccsal készíthető. Kőékek a falazat bármely részébe beépíthetők.

III. osztályú, nem réteges terméskő falazat esetén (az előzőhöz hasonlóan) megfelelően összeválogatott sokszög alakú és gömbölyű, megmunkálás nélküli köveket használnak fel. A kövek vastagsága min. 10 cm, a homlokzaton mért legkisebb mérete min. 15 cm. A falazat egyszerű falazó mészhabarccsal készíthető. Kőék bárhová beépíthető.

A réteges terméskő falazatok vízszintes rétegekben elhelyezett, kevésbé megmunkált kövekből állnak.

Az egymás felett elhelyezkedő rétegek magassága változó. A fekvőhézagok minden esetben vízszintesek, de az állóhézagok- a kövek alakjából adódóan – ferdék is lehetnek. A réteges terméskő falazathoz alkalmazott köveket is úgy válogatják ki, hogy minél kevesebb megmunkálással (faragással, esetleg vágással) kötésben összeépíthetők legyenek.

A réteges terméskő falak szintén háromféle minőségben készülhetnek:

I. osztályú, réteges terméskő falazat (vágottkő-falazat) esetén a kövek jobban kidolgozottak (vágott kövek), az élek és az oldalsíkok egymásra merőlegesek. Ebből adódóan az állóhézagok is mindig függőlegesek. A kövek vastagsága min. 20 cm, a homlokzaton mért magassága min. 30 cm, hosszúsága min. 45 cm. A rétegek eltérő magasságúak is lehetnek, de egy rétegben csak egyforma magas kövek helyezkedhetnek el. A látható hézagok szélessége max. 1 cm. Kőékek a hézagokban nem lehetnek. A falazat min. Hf 30-cm minőségű falazó habarccsal készíthető.

II. osztályú, réteges terméskő falazat esetén a kövek kevésbé megmunkáltak. Az állóhézagok ferdék is lehetnek. A rétegek eltérő magasságúak, ugyanazon rétegben eltérő magasságú kövek is beépíthetők, vagyis egy rétegben két kő is kerülhet egymásra. Álló hézagokba – teljes habarcságyba helyezve – kőék is beépíthető. A falazat min. Hf 10-mc minőségű falazó habarccsal készíthető.

III. osztályú, réteges terméskő falazat esetén a kövek alig megmunkáltak. A fekvőhézagok vízszintesek, az állóhézagok ferdék is lehetnek. A hézagok szélessége átlag 2 cm (max. 3 cm) lehet. Kőék bárhová beépíthető. A falazat egyszerű falazó mészhabarccsal (Hf 10-m) készíthető.

Terméskő falazatok építése

A terméskő falazatok kialakítása a megfelelő kövek kiválogatásával és megmunkálásával kezdődik. A megmunkálás mértéke az építendő falazat minőségétől, valamint az adott kő alakjától és beépítési helyétől függ. A megmunkálással egyidőben elkészítik a szükséges falazóhabarcsot, majd megkezdik a falazat építését. Ez a kitűzéssel és az iránykövek elhelyezésével indul.

A falazási munka során a sarkok és élek függőlegességét folyamatosan ellenőrizni kell. A köveket a falazással párhuzamosan is folyamatosan alakítják úgy, hogy minél jobban illeszkedjen a már beépített kövekhez. Az alkalmazott habarcs minőségét a falazat megkívánt szilárdsága és teherbírása határozza meg. A kis teherbírású (II. osztályú) terméskő falazatok cementtel javított mészhabarcsba is rakhatók.

5.6/a. ábra I. osztályú, réteges terméskő falazat

5.6/b. ábra II. osztályú, réteges terméskő falazat

5.6/c.ábra. III. osztályú, réteges terméskő falazat

A terméskő falazatok kötését a kövek alakja, megmunkáltsága (vagyis a falazat minősége) jelentősen meghatározza.

A falazatok típusától és minőségétől függetlenül minden terméskő falazat esetében az alábbi szabályok betartására kell törekedni:

• az állóhézagok nem eshetnek egymás fölé, függetlenül attól, hogy függőlegesek vagy ferdék;
• az egyes köveknek mindig az alattuk lévő réteg két vagy több kövére kell támaszkodnia (csak egy kőre nem támaszkodhatnak);
• ha a kövek mérete lehetővé teszi, akkor minél több, a teljes falvastagságot átérő kötőkövet kell beépíteni.

A közel szabályos kövek esetén a kötési szabályok sokkal letisztultabbak. A fenti szabályokon túl a kövek helyzetére vonatkozóan az egyik legfontosabb szabály: a kövek futó és kötő helyzetben történő váltakozó elhelyezése.

5.7. ábra Futó és kötő helyzetű kövek

A kötő helyzetű kövek mélységének min. 15 cm-rel nagyobbnak kell lennie a futó helyzetű kövek szélességénél. A kövek közötti habarcsréteg átlagos vastagsága max. 2 cm lehet. A nagyobb méretű fészkeket habarcsba ágyazott kőékekkel kell kitölteni. Minden terméskő falazatnál (réteges és nem réteges falaknál egyaránt) 60-80 cm magasságonként a fal teljes vastagságában átmenő vízszintes hézagokat kell kialakítani. Ezek a hézagok biztosítják a falazatban a megfelelő (egyenletes) teherátadási.

Egy adott falszakasz elkészülte után, de még a falazó habarcs megszilárdulása előtt a homlokzati felületen a hézagokat ki kell tisztítani (kaparni). Ez a megfelelő hézagolás miatt szükséges. Ezután különböző kialakítású (mélyített, domború, telített) hézagolás készíthető. A hézagoló habarcshoz – az esztétikai kívánalmaknak megfelelve – kőpor adalékot vagy színezéket is keverhetnek.

A hézagoló habarcs megkötése után a falazat felületét kefével vagy ronggyal tisztítják le. A szabálytalan alakú kövekből nem készíthető olyan tökéletes falkötés, mint szabályos falazóelemekből, ebből adódóan a terméskő falazatok teherbírása kisebb. A megfelelő szilárdság és teherbírás biztosítása miatt terméskőből 40-50 cm-nél vékonyabb fal nem építhető.

5.8. ábra Kőékek elhelyezkedése

Mint minden újonnan készülő falszerkezet, így a terméskő falak is ülepednek. Ennek mértéke a terméskő falazat típusától függően jelentősen eltérő lehet. Minél gyengébb minőségű a falazat, annál nagyobb az ülepedés mértéke. (Legjelentősebb az ülepedés a III. osztályú, nem réteges terméskő falak esetében.) Az ülepedés mértékét elsősorban a hézagok mérete és egyenletessége, valamint a kövek illeszkedése határozza meg. Kőékek megfelelő beépítésével a nem réteges terméskő falak ülepedése is csökkenthető.

5.9. ábra Terméskő falazat vízszintes átmenő hézaga

5.10. ábra Kőfalak hézagolása

5.11/a. ábra Vertikális kváderfalazat

5.11/b. ábra Gyémántmetszésű kváderfalazat

5.12. ábra Kövek felületi megmunkálása és peremezése

5.13. ábra Kváderfalak hézagai

Faragottkő falazatok

A faragottkő falazatok gondosan megmunkált, szabályos hasáb alakú, egyenlő méretű, faragott kövekből készülnek. A kövek oldalsíkjai és élei egymásra merőlegesek. A kövek kialakítása és elhelyezése mindig előre elkészített kőkiosztási terv alapján történik. A faragottkő falazatok a legtöbb esetben kváderfalazat formájában készülnek. A rétegek magassága egyenlő, és a függőleges állóhézagok minden második sorban egymás fölé, egy vonalba esnek.

A kövek homlokzati síkja többféleképpen kialakítható. Ezek alapján megkülönböztetjük a vertikális és a gyémánt-metszésű kváderfalazatot. A kövek felülete is különbözőképpen munkálható meg. A felületképzés lehet hasított, rovátkolt, nagyolt (vagy vagdalt), szemcsézett, csiszolt és fényezett. Csiszolt és fényezett felületek csak nagy keménységű kövek (márvány, gránit, andezit stb.) esetében alakíthatók ki.

A megmunkált felületű köveket a szegélyek mentén 2-3 cm szélességben külön peremezéssel látják el. A peremezések az eredeti felületi megmunkálástól eltérően sokkal finomabb kialakításúak. (Fényezett, valamint nagyon durva felületű köveken általában nem készítenek szegélyezést.) A faragott kőfalak homlokzati megjelenése különböző hézagkialakításokkal is gazdagítható. Faragott kövek esetén a fekvő- és állóhézag szélessége egyaránt 2 mm. Puhább és durvább megmunkálású kövek esetén ennél nagyobb (5-10 mm) is lehet.

Faragottkő falazatokat ma már csak ritkán építenek. Elsősorban mélyépítési szerkezeteknél (hídpillérek, mederfalak stb.), műemléki munkáknál fordul elő.

Faragottkő falazatok kialakítása

A faragottkő falazatok kialakítása eltér a terméskő falazatoknál leírtakkal. A kövek minden esetben szabályos alakúak, megmunkálásuk sokkal aprólékosabb, finomabb. A kövek szabályos alakját gyakran vágással alakítják ki. A faragott kövek kialakítása, megmunkálása, beépítése nagy pontosságot igénylő, aprólékos munka. Ezért a faragott kőfalak építését általában nem kőművesek, hanem kőfaragók végzik.

A kövek kialakítása és megmunkálása az előre elkészített kőkiosztási terv alapján történik. Ez alapján minden követ előre beszámoznak, hogy a falazás során az összes kő pontosan a tervnek megfelelő helyére kerüljön.

A falazat építése ez esetben is a kitűzéssel és az iránykövek elhelyezésével kezdődik. A köveket többféle módon, síkfelületekkel, hornyos illesztéssel, kő- vagy fémcsappal, ritkábban bekötővasakkal (tüskékkel) kapcsolhatják egymáshoz. A beépítés után a csapok üregeit ólommal vagy gyorsan kötő cementhabarccsal kell kiönteni. A fém kötőelemeket minden esetben korrózió elleni védelemmel (horganyzással vagy más védőmázolással) kell ellátni. Mivel a kövek közötti hézagok szélessége nagyon kicsi, ezért csak jó minőségű falazó cementhabarcs alkalmazható az illesztésekhez.

A faragottkő falakat szabályos kötésben kell építeni. A kötési szabályok megegyeznek a terméskő falazatoknál leírtakkal.

A kövek kialakítása és beépítése során a kő rétegződéseit mindig figyelembe kell venni. A kövek rétegződéseinek mindig a terhelés irányára merőlegesnek kell lenniük. A csapadékvízzel érintkező, falat lezáró kövek rétegződése a vízfolyási irányával párhuzamos kell, legyen, mivel így elkerülhető, hogy a víz mélyebben beszivárogjon.

5.14/a. ábra Kövek hornyos illesztése

5.14/b. ábra Kövek kő csapos illesztése

5.14./c.ábra. Kövek fémcsapos illesztése

5.15. ábra Kövek rétegződésének irányai

5.14/d. ábra Kövek fémtüskés illesztése

Az épületek alapvető szerkezeti elemeit (a teherhordó és téralkotó szerkezeteket), típusait, kialakításukat és a hozzájuk kapcsolódó egyéb technológiákat két nagy csoportra bontva ismertetjük részletesen. Ezek a függőleges teherhordó és térelhatároló szerkezetek, valamint a vízszintes teherhordó és térelhatároló szerkezetek.

A függőleges teherhordó és térelhatároló szerkezetek csoportjába tartoznak a falszerkezetek, a pillérek és oszlopok. Közös tulajdonságuk, hogy általában egyidőben, az építkezés egy adott fázisában készülnek.

A falszerkezetek

A falak az épületek legjellemzőbb szerkezetei. Elsődleges szerepük a külső és belső tér elhatárolása, valamint a belső terek elválasztása. A falak függőleges helyzetű térelhatároló és térelválasztó hosszanti felületszerkezetek, tárcsák (síkjában terhelt lemez). A hosszúságuk a szerkezeti vastagság többszöröse.

Az építészettel párhuzamosan folyamatosan fejlődtek a falszerkezetek is. Kezdetben nagy tömegű, vastag és tömör falakat építettek. A fejlődés során azonban a szerkezeti vastagság és tömeg fokozatosan csökkent, miközben a falak szilárdsági és egyéb (pl. hőtechnikai) tulajdonságaik egyre kedvezőbbek lettek. Ezt a kettősséget a széleskörűbb anyaghasználat és a gyorsan fejlődő építési technológia tette lehetővé. A fejlődés természetesen ma is tart: a választható anyagok és szerkezeti megoldások köre igen széles és egyre bővül.

A falszerkezetek osztályozása

A falakat osztályozhatjuk:

• rendeltetésük szerint;
• anyaguk szerint;
• szerkezeti jellegük szerint;
• rétegfelépítésük szerint.

Rendeltetésük szerint a falak lehetnek:

• teherhordók és
• nem teherhordók.

A teherhordó falak (főfalak) az épületek legfőbb teherhordó szerkezetei. A felettük elhelyezkedő szerkezetek (falak, födémek, tetőszerkezet) terheit, valamint az egyéb terheket (hasznos terhek, hóteher, szélteher stb.) hordják és továbbítják az alattuk elhelyezkedő szerkezetek felé.

Az épületen belüli elhelyezkedésük alapján megkülönböztetjük a belső (vagy közbülső) főfalakat és a külső (szélső) főfalakat. A külső főfalak az épületek függőleges térelhatároló szerkezetei. (A belső teret határolják el a külső tértől.) A belső főfalak teherhordó térelválasztó szerkezetek, melyek hosszanti és haránt helyzetűek lehetnek.

Ezek alapján kétféle falszerkezeti rendszerben alakítható ki egy épület. Hosszfőfalas az épület, ha a belső főfalak hosszanti helyzetűek, vagyis az épület hossztengelyével párhuzamosak. Harántfalas az épület, ha a belső főfalak haránt helyzetűek, vagyis az épület hossztengelyére merőlegesek. Ezek elsősorban az épület födémezési rendszerét határozzák meg.

5.1. ábra Hosszfőfalas alaprajzi elrendezés

A nem teherhordó falak közé tartoznak azok a falszerkezetek, amelyek a saját terhükön (önsúlyukon) kívül más terheket nem hordanak.

5.2. ábra Harántfőfalas alaprajzi elrendezés

Nem teherhordó főfalak: belső válaszfalak (térelválasztó falak), külső zárófalak, tűzfalak, vázkitöltő falak, függönyfalak, köpenyfalak (térelhatároló falak). A rendeltetés mellett a falak épületen belüli (vagy azon kívüli) helyzetét is figyelembe véve a következő falszerkezeteket különböztetjük meg.

Ezek:

• pincefalak;
• lábazati falak;
• felmenő falak;
• oromfalak, tűzfalak, attikafalak;
• válaszfalak;
• vázkitöltő falak;
• merevítő falak;
• mellvédfalak;
• kerítésfalak;
• támfalak.

Anyaguk szerint a falak készülhetnek:

• természetes anyagokból (kő, vályog, fa) és
• mesterséges anyagokból (tégla, vázkerámia, beton, vasbeton, üveg, fém).

A két vagy többféle anyagból készülő falak a vegyes falak (pl. kő és tégla).

Szerkezeti jellegük szerint a falak lehetnek:

• elemesek:
• kiselemes: kézi falazóelemekből (tégla) készülő falazatok;
• középelemes: előre gyártott elemekből készülő falazatok;
• nagyelemes: nagyméretű előre gyártott elemekből (panelokból) készülő falazatok.
• monolitikusak: különböző anyagokból öntve készülnek.
• félmonolit falak: zsaluzóelemekből készülő öntött falazatok.

Rétegfelépítésük szerint a falak lehetnek:

• homogén falszerkezetek]
• heterogén falszerkezetek.

A homogén falak egyrétegű szerkezetek (pl. téglafalak, betonfalak). A falazat ebben az egy rétegben teljesíti a vele szemben támasztott követelményeket. A heterogén falak többrétegű szerkezetek (szendvicsfalak). A több réteg együttesen teljesíti a falazattal szemben támasztott követelményeket.

A falakkal szemben támasztott követelmények

A falszerkezetekkel szemben támasztott követelmények sokfélék lehetnek, alapvetően meghatározó a rendeltetés és az elhelyezkedés. Az egyes követelmények különböző mértékűek lehetnek.

Tartószerkezeti követelmények

Szilárdság

A falszerkezetek szilárdságának nagyobbnak kell lennie, mint az őket érő különböző igénybevételeknek. A szilárdságot elsősorban a falazatok anyaga, azok minősége, a szerkezeti jelleg és a méretek határozzák meg. Fontos szilárdsági követelmény a falazat állékonysága, alakváltozása is.

Tartósság

Az épület jellegétől és a falak elhelyezkedésétől függően a falszerkezetekkel szembeni tartóssági követelmények eltérőek lehetnek, de a teherhordó falaknak tartósnak és időállónak kell lenniük. Ezt elsősorban a falak szerkezeti mérete, az anyagok, a falat érő igénybevételek, az időjárási hatások és a hőmérsékletváltozások befolyásolhatják.

Tűzállóság

A falazáshoz használt anyagok legnagyobb része (tégla, beton, habarcsok) tűzállóak, vagyis nem éghetők. Az éghető anyagokból (pl. fából) készült falszerkezeteket a követelménynek megfelelő védelemmel kell ellátni (pl. bevonatok, megnövelt keresztmetszet stb.).

Épületszerkezeti követelmények

Hővédelem

A hővédelmet a falak hőszigetelő és hőtároló képessége határozza meg. Ezek elsősorban a térelhatároló (külső) falak, valamint a fűtött és fűtetlen tereket elválasztó falszerkezetek esetében különösen fontosak. A téli és nyári hőmérsékletek mellett a falaknak minden időszakban biztosítani kell a megfelelő hővédelmet. Ez elsősorban a komfortosságban és az alacsony fűtési (és hűtési) költségekben kell, hogy megmutatkozzon. A költségek és az energiafelhasználás csökkentésének érdekében az épületekkel szembeni hőtechnikai követelmények egyre szigorodnak. Ez a falszerkezetek kialakítását is jelentősen befolyásolja.

A falszerkezetek hőszigetelő képessége elsősorban a falak anyagától és a szerkezeti vastagságtól függ. Minél porózusabb, minél nagyobb üregtérfogatú és minél vastagabb egy falszerkezet, annál jobb a hőszigetelő képessége. A falak e tulajdonságát a hőátbocsátási tényezővel lehet jellemezni (jele: U (régi jelölése: k) mértékegysége: W/m²xK).

A jelenleg érvényes 7/2006 (V.24) TNM rendelet (Energetikai rendelet) alapján a külső falszerkezetek re vonatkozó követelményérték 0,45 W/m²xK. A mai korszerű falazóelemekből épült falak többsége ennek a követelménynek még megfelel, azonban várható, hogy a jövőben tovább szigorodnak az épületszerkezetekre vonatkozó hőtechnikai követelmények.

A falazatok hőszigetelő képessége jelentősen fokozható a falazat külső felületén elhelyezett, különböző vastagságú hőszigeteléssel vagy egyéb többrétegű szerkezeti kialakítással (pl. légréssel). Az ilyen heterogén, többrétegű falazatok kialakítása már napjainkban is elterjedt. A jövőben várható szigorú követelmények teljesítéséhez pedig elengedhetetlen lesz homlokzati hőszigetelések alkalmazása.

A falszerkezetek hőtároló képessége elsősorban a falak térfogatsúlyától és szerkezeti méretétől függ. Minél nagyobb a falszerkezet felülete, vastagsága és súlya, annál nagyobb a hőtároló képessége. A nagyobb hőtároló képességű falazatok jóval lassabban melegednek fel és hűlnek le, így nyáron kevésbé lesz meleg, télen pedig megakadályozzák a gyors lehűlést a belső terekben. A napi hőingadozás így kevésbé befolyásolja belső tér hőmérsékletét.

Hangvédelem

Az épület rendeltetésszerű használata során különböző akusztikai hatások érik a falszerkezeteket. Ezek két csoportja a léghangok és a testhangok. A léghangok a levegőben, a levegő rezgése folytán terjedő hangok, míg a testhangok szilárd testekben terjedő, ütésszerű hatások során keletkeznek. A falak léghang-gátlása a szerkezetek fizikai tulajdonságaitól, elsősorban a tömegtől és az üregtérfogattól függ. Minél nagyobb a falazat tömege, annál jobb a léghang-gátlása.

A falszerkezetek anyagai legtöbbször ún. hangkemény anyagok, vagyis a testhangokat jól vezetik, amely ellen hangszigetelés beépítésével lehet megfelelően védekezni. Ezek olyan hanglágy anyagok (gumi, keményhabok), amelyek kevésbé vezetik a hangot, így a hangkemény szerkezetek közé helyezve csillapítja a testhangokat.

A különböző falszerkezetek esetében megengedett hanghatások mértéke eltérő, ezt elsősorban az épület és az egyes helyiségek rendeltetése határozza meg (gondoljunk például egy szállodára, ahol egymás mellett lehet egy szoba és egy éttermi terem). A hanghatások elleni védelmet is ennek megfelelően kell kialakítani.

Nedvességvédelem

Az épületek különböző részén elhelyezkedő falszerkezeteket nedvességhatások érik. Ezek lehetnek a talajban lévő nedvességokozók (talajvíz, talajnedvesség, talajpára), a külső nedvességokozók (csapadék, csapóeső, felcsapódó víz), az épületek rendeltetésszerű használata során keletkező egyéb nedvességhatások (üzemi és használati vizek, pára), valamint az építési nedvesség. Alapvető követelmény, hogy a falszerkezetek vízálló anyagokból készüljenek, így a kisebb, rövid ideig tartó vagy időszakos nedvességhatások nem okoznak károsodást.

Tartós nedvességhatás a falszerkezetek károsodását okozza, ezért ilyen helyeken az adott nedvességtípusnak megfelelő szigeteléssel kell védekezni. A falszerkezetek, nedvességhatások elleni védelmét a határoló helyiségek rendeltetése és szárazsági követelménye határozza meg.

Vakolattartás

A falakra kerülő vakolatnak jól kell tapadnia a falfelületekhez. A tapadást a nyers falfelület érdessége és nedvszívó képessége határozza meg. Minél tagoltabb, durvább a felület, annál jobb a tapadás. A falazóelemek nagy része rovátkolt vagy érdesített felülettel készül, ezzel is elősegítve a megfelelő tapadást. Nem megfelelő érdességű (túl sima) falfelület esetén a vakolat nem tart, nem tapad meg a falon. Ilyenkor a nyers falfelületet karcolásokkal, a hézagok kikaparásával vagy köztes tapadóhíddal kell vakolásra alkalmassá tenni.

Alakíthatóság (faraghatóság, véshetőség)

Az alakíthatóság követelménye elsősorban a falak könnyebb és gyorsabb építése miatt fontos. A különböző falsarkok, -csatlakozások, -nyílások, -kávák, -hornyok kialakítása csak akkor készíthető el egyszerűen és gyorsan, ha könnyen megmunkálható falazóelemeket használnak. A falakba kerülő épületgépészeti kábelek, vezetékek beépítését szintén megkönnyíti, ha a falazatok könnyen véshető, porózus falazóelemekből készülnek.

Méretpontosság

A méretpontossági követelmények a falazás során betartandó mérettűrésekre vonatkoznak.

A falszerkezeteket érő nedvességhatások

Léghangok és testhangok keletkezése

Kiviteli és gazdaságossági követelmények

Gazdaságosság

A falszerkezetek kialakítása során törekedni kell arra, hogy az építés minél gyorsabban és minél gazdaságosabban elvégezhető legyen. Ezt a falszerkezetek anyaga, mérete, elhelyezkedése, összetettsége és szerkezeti jellege is befolyásolja. A gépesítettség és az élőmunka-igény mértéke, valamint a falazási munka során keletkező hulladék mennyisége szintén meghatározza egy falszerkezet kialakításának a gazdaságosságát.

Kis térfogatsúly

Gazdaságossági szempontból jelentős szerepe van a falazat térfogatsúlyának. Minél nagyobb és minél könnyebb falazóelemekből készül egy falszerkezet, annál gyorsabb és gazdaságosabb a falazás.

Esztétikai követelmények

Alapvető követelmény, hogy a falazatok esztétikusak legyenek. A falszerkezet esztétikusságát – az anyagok és színek helyes megválasztása mellett – a falazóelemek helyzete, pontos illeszkedése, a hézagok egyenletes mérete és a faragott elemek pontos kialakítása határozza meg. A szép falszerkezetre akkor is törekedni kell, ha utólag vakolva lesznek a falfelületek. (A szépen és szakszerűen elkészített falazatok legtöbbször kevesebb kivitelezési hibát tartalmaznak.)

Különleges rendeltetésű falak esetében a követelmények is – a rendeltetésnek megfelelően – egyediek lehetnek. Ilyen: fokozott tűzvédelem, sugárvédelem, teljes légzáróság, vízzáróság vagy vízhatlanság, fokozott hő- vagy hangvédelem stb.

Talajnedvesség elleni bitumenes lemezszigetelés eltérő szintmagasságoknál

Belső lépcső talajnedvesség elleni szigetelése

Pincelábazat talajnedvesség elleni szigetelése műanyag lemezzel

Pince talajnedvesség elleni szigetelése műanyag lemezzel

Pince talajnedvesség elleni szigetelése terasz kapcsolódásánál

Terasz alatti pince talajnedvesség elleni szigetelése (fűtetlen pincetér)

Pincetérben lévő belső lépcső talajvíznyomás elleni szigetelése

Garázslejáró víznyomás elleni szigetelése

A teknőszigetelés kialakítása

A talajvíznyomás elleni szigetelések csak teknőszigetelésként készíthetők. A teknőszigetelés kialakítása során először a szigetelések aljzatát kell elkészíteni. Ezt követik a vízszigetelés, a védőrétegek, majd az ellenszerkezetek.

Talajvíznyomás elleni szigetelés esetén a vízszintes szigetelés (padlószigetelés) aljzata vasalt betonaljzat, mely a szélek mentén (a pincefalak alatt) vastagítással van erősítve. A vasbeton aljzat vastagsága méretezéstől függ (min. 10 cm, a betonminőség legalább C16).

A függőleges szigetelés aljzatát a szigetelést tartó falak képezik. Ezek napjainkban beton válaszfalelemekből készülnek 10, 12 cm vastagságban. Esetleg kisméretű téglából 12 cm vastagságban, 2,00-2,50 m-ként és a sarkoknál erősítő pillérezéssel. A különböző mozgások felvételére 4 m-ként osztóhézagokra van szükség. Az aljzatok készítésével egyidejűleg ki kell alakítani a szükséges hajlat- és él képzéseket is.

4.33. ábra Teknőszigetelés

A vízszigetelés csak megfelelően előkészített, sima és kellősített felületen végezhető. A szükséges rétegszámban fektetett szigetelőlemezeket min. 15 cm-es átfedéses toldással, rétegenként eltolva helyezik el. A hajlatokat vértező sávokkal kell erősíteni. A talajvíznyomás elleni függőleges szigetelést 20-25 cm-rel a mértékadó talajvízszint fölé kell vezetni. Innentől felfelé már elegendő talajnedvesség elleni függőleges szigetelést kialakítani, mivel hidrosztatikai nyomás ezen a szakaszon nem hat a szigetelésre.

A vízszigetelés után a további munkavégzések során keletkező káros mechanikai hatásokkal szemben védelmet nyújtó védőrétegeket kell elhelyezni. Ez a legtöbb esetben 2-3 réteg PE-fólia. Az ellenfödém kialakítása előtt a padlószigetelés és a hajlatok védelmére 5 cm vastag szerelőbeton réteget és az ellenfödém kerülete mentén az ellenfödémmel megegyező magasságú védőfalat kell készíteni. A védőfal lehet él tégla vastag vagy egyéb mechanikai hatásoknak ellenálló szerkezet.

A talajvíznyomás elleni szigetelést mindig két szilárd, elmozdulás mentes szerkezet közé kell „beszorítani”. Ez azt jelenti, hogy a szigetelés aljzata, a vízszigetelés és az ellenszerkezetek között szoros, hézagmentes kapcsolatnak kell lennie, ellenkező esetben a víz nyomása a vízszigetelés elmozdulását és károsodását okozza. A padlószigetelés beszorítása az ellenfödém elkészülésével (a szerkezet tömegéből adódóan) eleve biztosítva van.

A függőleges szigetelés beszorítása a pincefal (ellenfal) építésével egyidejűleg valósítható meg. A fal készítése közben, a fal és a függőleges vízszigetelés közötti hézagot habarccsal töltik ki. Ezzel párhuzamosan a szigetelést tartó falat „rászorítják” a szigetelésre úgy, hogy szigetelést tartó fal mögött folyamatosan végzik a feltöltést és a tömörítést. A tömörített feltöltés tömegéből adódó földnyomás rászorítja a szigetelést tartó falat a függőleges vízszigetelésre.

4.34. ábra Teknőszigetélés kialakítása (lemeztoldások)

4.35. ábra Talajvíznyomás elleni szigetelés

Mozgási hézag szigetelése

Nagyobb területen alápincézett épületek esetén a vízszintes szerkezetekbe mozgási (dilatációs) hézagokat kell kialakítani, akkor is, ha az a talajvízben van. Ez a szerkezetek hőtágulásából adódó méretváltozásoknak és egyéb mozgásoknak biztosít helyet, így nem keletkeznek káros feszültségek.

Talajvíznyomás elleni szigetelés esetén a dilatálandó szerkezetekkel együtt meg kell szakítani a padlószigetelést is. Ehhez a dilatáció mentén szorítóperemes acélelemet kell beépíteni. Az alsó acélperemeket a szigetelés aljzatának (lemezalap) készítése során bebetonozással rögzítik.

A padlószigetelés minden egyes lemezrétegét ráfektetik az acélperemekre egészen a függőleges peremekig. (A csavarok helyét előre ki kell vágni a lemezeken.) A felső szorítóperem elhelyezése előtt – a perem alatt teljes hosszban – védőréteget kell kialakítani. Ezt követően a szorítóperemek lecsavarozásával véglegesen rögzítik a padlószigetelést.

A mozgási hézag vízzárása lírás betételemmel (rugalmas lemezzel) biztosítható. Ez általában műkaucsuk vagy korrózióálló fémlemez (rézlemez), melyet a dilatáció két oldalán külön szorítóperemekkel rögzítenek (csavaródással). A rögzítés mentén a betételem és az acélperemek közé elválasztó réteget kell elhelyezni. A lírás betételem feladata kettős: rugalmasan igazodik a kapcsolódó szerkezet mozgásából adódó méretváltozásokhoz, közben biztosítja a dilatáció mentén a megfelelő vízzárást. A dilatáció mentén a szigetelés aljzatát vastagítással kell erősíteni.

Csőáttörés szigetelése

A különböző épületgépészeti vezetékek pincefalon keresztüli átvezetésének a megfelelő vízzárása – talajvíznyomás esetén – csak nagyon pontosan és körültekintően végzett munkával biztosítható. A csőáttörések az alépítményi szigetelések „legérzékenyebb” pontjai, ezért talajvíznyomás esetén egy kisebb kivitelezési hiba is a talajvíz betörését eredményezheti.

A csőáttörés helyén egy acélperemes béléscsövet helyeznek el, melyet a szigetelést tartó fal készítése során bebetonozással rögzítenek. A talajvíznyomás elleni függőleges falszigetelés készítése során a szigetelőlemezeket rávezetik a béléscső acélperemére. (A béléscső és rögzítő csavarok helyét előre pontosan ki kell vágni a lemezeken.) A szorítóperem elhelyezése előtt, a perem alatt itt is védőréteget kell kialakítani.

Ezután a szorítóperemek lecsavarozásával (szorításával) véglegesen rögzíthető a falszigetelés a csőáttörés körül. A pincefal készítése során a béléscsövet körülbetonozzák, így teljes hosszában rögzítik. A pincefal elkészülte után helyezhető el az átmenő cső. A két cső közötti hézagba tömítőgyűrűk kerülnek. Az átmenőcső rögzítését és a hézag vízhatlan lezárását a béléscső belső, pincetér felőli végén található, bilinccsel beszorított tömítés biztosítja.

4.36. ábra Mozgási hézag szigetelése (talajvíznyomásnál, fűtetlen pincetérben)

4.37. ábra Csőáttörés szigetelése

Pillér szigetelése

A pillérek talajvíznyomás elleni szigetelése is a padlószigetelés megszakításával és acéllemez alkalmazásával történik. A pillér pontszerű, nagy terhelése és a pillérek függőleges vasalása miatt nem vezethető át a vízszigetelés a pillér alatt.

A pillér alatti pontalap és a szigetelés aljzatának készítése során – a két szerkezet egyidejűleg is betonozható – egy min. 14 mm vastag acéllemezt építenek be a pillér helyén, a szigetelés aljzatának felső síkjában. Az acéllemezt a pillér vasalásának átmenő vasaihoz hegesztik. Ezt követően elkészítik a monolit vasbeton pillért, majd a padlószigetelés során a szigetelés minden egyes lemezrétegét rávezetik az acéllemezre egészen a pillérig. (A rögzítő csavarok helyét előre ki kell vágni a lemezeken.)

A felső szorítóperem elhelyezése előtt – a perem alatt teljes hosszban – védőréteget kell kialakítani. Ezután a szorítóperemek lecsavarozásával véglegesen rögzítik a padlószigetelést a pillér körül. A pillérek körül az ellenfödém vastagítása (vagy bordával történő) erősítése nem szükséges, mivel a pillér tömegéből adódóan ellenszerkezetként is funkcionál (az adott helyen).

A talajvízzel érintkező épületrészeknél kialakítandó talajvíznyomás elleni szigetelés a legösszetettebb alépítményi szigetelés. A talajvíz a vízszint ingadozásától függően különböző mértékű, állandó vagy időszakos hidrosztatikai nyomást fejt ki az épületszerkezetekre. Ezért nem elegendő csak a megfelelő vízzárást biztosító vízszigetelés kialakítása. A talajvízzel érintkező épületszerkezeteket (és a vízszigetelést) úgy kell megépíteni, hogy a víz nyomásával szemben ellenálló legyen. Talajvíznyomás esetén csak teknőszigetelés kialakításával biztosítható a megfelelő vízzárás.

A hidrosztatikai nyomás terheléssel ellensúlyozható, vagyis a nyomás mértékét meghaladó mértékű ellenteher (ellenszerkezet) kialakítása szükséges. Az ellenszerkezet méretét, kialakítását, anyagát a mértékadó talajvízszint ismeretében méretezés alapján határozzák meg. Az egyes épületszerkezetekre – a helyzetüktől és geometriájuktól függően – kétféle hidrosztatikai nyomás hat: az oldalnyomás és a hidrosztatikai felhajtóerő.

A külső függőleges (szigetelést tartó) falakra a talajvíz oldalnyomást fejt ki, ennek mértéke a talajvízszinttől lefelé haladva arányosan nő (lineárisan). Az oldalnyomást a legtöbb esetben a pincefal tömegénél fogva képes ellensúlyozni, vagyis a függőleges szigeteléseknél a pincefalak alkotják az ellenszerkezetet (ellenfal).

4.31. ábra A hidrosztatikai nyomás és a talpfeszültség különböző talajvízszint esetén

A pontos tervezésnek és méretezésnek azért is nagyon fontos a szerepe, mert a nem megfelelő tervezés (és kivitelezés) utólag olyan visszafordíthatatlan épületkárokat okozhat (pl. pincefal deformációja), amelyek a vízzáróság megszűnése mellett az épület egészének a stabilitását veszélyezteti.

A vízszintes szerkezetekre hidrosztatikai felhajtóerő hat. Ez az egyik fő oka annak, hogy a talajvíznyomás esetén az épületek alatt beton vagy vasbeton lemezalapozást készítenek, amely egyben a padlószigetelés „tartószerkezete”. A hidrosztatikai felhajtóerő ellensúlyozása leggyakrabban a padlószigetelés felett kialakított méretezett vasbeton lemezzel történik. Ez egy fordított vasbeton födémnek (ellenfödém) is tekinthető, mivel a terhelés az alulról felfelé ható felhajtóerő, míg a „támaszerőket” a függőleges teherhordó szerkezeteken keresztül maga az épület terhe adja. A vízszintes szigeteléseknél a vasbeton lemezalap, mint ellenfödém alkotja az ellenszerkezetet.

4.32/a. ábra Vasbeton lemezalap (ellenfödém) kialakítása

Az ellenfödém méretét, vasalását, kialakítását a felhajtóerő mértékének függvényében határozzák meg úgy, hogy az ellenfödém alsó síkján jelentkező talpfeszültség mindig és mindenhol nagyobb legyen, mint a felhajtóerőből származó víznyomás.

Mivel az ellenfödém bizonyos mértékig hajlékony, ezért a talpfeszültség nem lesz egyenletes a teljes felületen (a felmenő teherhordó szerkezetek alatt nagyobb). Az épület terhei – a kisebb időszakos terhektől eltekintve – azonban állandóak, ezért a talpfeszültség értéke az adott pontokban állandó. A felhajtóerő mértéke egyenletes, de a talajvízszint ingadozása miatt nem állandó, a vízszint ingadozásával arányosan változik.

A talpfeszültség tehát állandónak tekinthető, de nem egyenletes, míg a felhajtóerő ugyan egyenletes, de nem állandó. E kettősségből is adódik, hogy pontos számítások és gondos tervezés nélkül nem készíthetők el az ellenszerkezetek! A talpfeszültségnek mindig és mindenhol nagyobbnak kell lennie a felhajtóerőnél, ellenkező esetben a víznyomás megrongálja a vízszintes szerkezeteket, amely a vízszigetelés szakadását és a víz betörését eredményezi.

4.32/b. ábra Leterhelő betonréteg kialakítása

Ritkán alkalmazott eljárás a hidrosztatikai felhajtóerő ellensúlyozására a leterhelő betonréteg kialakítása. Ez a vízszigetelés felett kialakított meghatározott vastagságú betonréteg, amely saját terhével ellensúlyozza a felhajtóerőt. Bár egyszerűbb és gyorsabban kivitelezhető szerkezeti megoldás, széles körben nem terjedt el, mivel csak viszonylag kismértékű felhajtóerő esetén alkalmazható gazdaságosan. Magas talajvízszint vagy mély pinceszintek esetén a nagy felhajtóerő következtében olyan nagy vastagságú betonrétegre lenne szükség, amely túl költséges és nehezen kivitelezhető.

A talajvíznyomás elleni szigetelések és a szükséges szerkezetek tervezése, kialakítása igen költséges, munka- és időigényes. A kivitelezés során elkövetett hibák utólagos javítása vagy nem megoldható, vagy szintén jelentős költségekkel jár. Csak akkor alakítsunk ki állandóan talajvízzel érintkező épületrészeket, ha az feltétlenül szükséges és elkerülhetetlen.

A hidrosztatikai nyomás következtében a talajvíznyomás ellen alkalmazható szigetelési típusok felhasználási köre jóval kisebb, mint a korábban tárgyalt nedvességokozók (talajpára, talajnedvesség) esetén. Talajvíznyomás elleni szigetelésként elsősorban bitumenes vagy műanyag lemezek alkalmazhatók. A folyékony alapanyagú bevonat szigetelések egyáltalán nem használhatók talajvíznyomás elleni szigetelésre. A tömegbeton szigetelések csak viszonylagos szárazsági követelményű belső tér esetén alkalmazhatók.

Bitumenes lemezszigetelések kialakítása

A talajnedvesség elleni szigetelésekhez hasonlóan a talajvíznyomás elleni szigetelések is leggyakrabban bitumenes lemezekből készülnek. A lemezek típusai és a vízoszlop magassága meghatározzák a minimálisan szükséges rétegszámot. A 4 m-nél magasabb vízoszloppal terhelt szigeteléseknél a víznyomás mértéke olyan jelentős, hogy minden lemeztípus esetén eggyel több réteget kell beépíteni.

A mai gyakorlatban elterjedt modifikált bitumenes vastag lemezekből 4 m vízmagasságig elegendő két rétegben kialakítani szigetelést. A teknőszigetelésként kialakított kétrétegű lemezszigeteléseket a talajnedvesség elleni szigeteléseknél már bemutattuk, ezért az alábbiakban a három rétegű lemezszigeteléseket tárgyaljuk részletesen. Három rétegű szigetelést elsősorban a hagyományos (oxidált) bitumenes vastaglemezekből készítenek.

Régebben a négyrétegű vékonylemezekből készített lemezszigetelések voltak a legelterjedtebbek. A ma használatos szigetelőlemezeknél kedvezőtlenebb anyagtulajdonságú lemezekből készült szigetelések megfelelő vízzárását a magasabb rétegszám biztosította. A sok réteg elhelyezése, ragasztása, a toldások megfelelő kialakítása azonban időigényes és költséges volt.

Talajvíznyomás szigetelése

Talajvíznyomás elleni szigetelés során, vízszintes felületen a lemezek mindkét irányban fektethetők (rétegenként egymásra merőlegesen). Függőleges felületen viszont a fektetés iránya csak függőleges lehet, a felhelyezett lemezek megengedett hossza max. 2 m. Az átfedések mérete (15 cm) és a toldások kialakítása megegyezik a talajnedvesség elleni szigeteléseknél leírtakkal.

A lemezszigetelések „legérzékenyebb” részei a hajlatok és sarkok. Itt a legnagyobb a sérülés veszélye, ezért a hajlatokba két lemezréteg közé erősítő sávokat (vértező sávokat) kell beépíteni, míg a sarkokat bitumenálló műanyag sarokidomokkal kell erősíteni. Toldásokat a hajlatokban és a sarkoknál tilos kialakítani!

A különböző típusú lemezek rögzítése is nagyrészt megegyezik a talajnedvesség elleni szigetelésnél leírtakkal. Mivel vékonylemezekből ma már nem készítenek talajvíznyomás elleni szigetelést, ezért ragasztásos rögzítést sem alkalmaznak. A hegesztett bitumenes vastaglemezeket és az öntapadós bitumenes lemezeket pedig teljes felületen kell rögzíteni. Különösen fontos, hogy a lemezek felülete teljesen sima legyen: kitüremkedés, gyűrődés, hólyag nem keletkezhet rajtuk!

A lemezek rögzítése után a szigetelés teljes felületén rögtön el kell helyezni a megfelelő védőréteget. Ez megakadályozza, hogy a később készülő szerkezetek építése során előforduló különböző mechanikai hatások és szennyeződések sérülést (vagy egyéb károsodást) okozzanak a szigetelésen. A védőréteg lehet több réteg PE-fólia, egy réteg bitumenes vékonylemez vagy egyéb, az egyes szigetelőanyagok gyártói által megadott védőréteg (pl. öntapadós fólia).

Műanyag lemezszigetelések kialakítása

A talajvíznyomás elleni szigetelésként kialakított műanyag lemezszigetelések általában egy rétegben készülnek. Az alkalmazott lemezvastagság 4 m vízmagasságig min. 1,5 mm, 4 m-nél nagyobb vízmagasság esetén min. 2 mm. A műanyag szigetelések védőrétegeként min. 1 mm vastag hajlékony műanyaglemez használható. (Bitumen alapanyagú védőréteg csak bitumenálló műanyag szigetelések esetén alkalmazható.)

A műanyag szigetelések egyrétegűek, ezért a szigetelés elkészülte után minden esetben ellenőrizni kell a toldásokat, sarkokat, éleket. Egy rétegű szigetelések esetén ugyanis bármilyen kis hiba a vízzáróság megszűnését eredményezi. Az ellenőrzés vizsgálótűvel, vákuumos módszerrel és túlnyomásos vizsgálati módszerrel történhet. Az észlelt hibákat javítani kell, majd újra el kell végezni az ellenőrzést. A hiba helyeit és a javítás módját az építési naplóban rögzíteni kell. A védőréteg csak hibátlan, teljesen vízzáró szigetelésre helyezhető el.

A talajban lévő épületszerkezetek körül időszakosan vagy állandóan előforduló, nagyobb mennyiségű talajnedvesség vagy talajvíz elleni hatékony védelmet a szivárgó rendszerek (drénrendszerek) biztosítják.

Gyakran előfordulnak olyan terepviszonyok (lejtős terep) és talajrétegződések, amelyek következtében különböző talajvizek keletkeznek (rétegvíz, torlaszvíz). Ezek a talajvizek a legtöbb esetben nem állandó jellegűek, csak időszakosan jelentkeznek. Elsősorban az ilyen talajvizek esetén előnyös a szivárgó rendszer alkalmazása, melynek lényege, hogy összegyűjtik és elvezetik az épület körüli talajvizet. Megfelelő talajviszonyok esetén a szivárgó rendszer állandó talajvízszint süllyesztésre is alkalmazható.

4.28. ábra Szivárgó rendszer elhelyezkedése

4.27/a. ábra A szivárgó rendszer működése

A szivárgó rendszert általában közvetlenül a talajban lévő épületrész (pince) körüli munkaárokban a szivárgó árokban alakítják ki. A vízelvezetés a szivárgó árok alján elhelyezett, az alaptest körül végigfutó szivárgó csövön (dréncső) keresztül történik.

Ez perforált műanyagcsőből vagy agyagcsőből készülhet. A szivárgó csövek az épület sarkainál (töréspontoknál) elhelyezett gyűjtő kutak felé lejtenek. Az itt összegyűlő vizet gravitációs úton vagy szivattyúzással lehet eltávolítani. A vízelvezetés során nem kerülhet a szivárgó csőbe nagy mennyiségű talajszemcse, mivel az hosszútávon a csőrendszer dugulását okozhatja, ezért a szivárgó csövet szűrőréteggel kell körülvenni.

4.27/b. ábra Régebben alkalmazott szivárgó rendszer kialakítása

4.29. ábra Szivárgó rendszer kialakítása (lábazati részlet)

A szűrőréteget finom szemcséjű kavics vagy homok, valamint geo textília alkotja, amely egy fátyolszerű műanyag filcréteg. A szigetelést védő (tartó) szerkezet külső felületén felületszivárgókat kell kialakítani. Ezek összegyűjtik és a szivárgó csőhöz vezetik a pincefal felé áramló vizet. A felületszivárgók leggyakrabban dombornyomásos műanyag lemezek (drénlemez), de készülhetnek üreges beton- vagy téglaelemekből is. A szivárgó rendszer részét képezik még az ellenőrző aknák is, melyek a szivárgó csövek tisztíthatóságát biztosítják.

Régebben a szivárgó rendszereket az épülettől távolabb kialakított szivárgó árkok képezték. A felületszivárgók elterjedésével azonban ez a megoldás háttérbe szorult.

4.30. ábra Szivárgó rendszer kialakítása

A szivárgó rendszer önmagában nem minősül szigetelésnek, csak az adott nedvességokozónak megfelelően kialakított alépítményi szigetelések mellett (annak kiegészítőjeként) alkalmazható!

Csőáttörések szigetelése

Alápincézett épületek esetén a különböző épületgépészeti vezetékeket (víz, gáz, csatorna) általában a pincefalon keresztül juttatják az épületbe. A csőáttörés helyén a megfelelő szögben egy béléscsövet építenek a pincefalba, ezen keresztül vezetik át az átmenő csövet. A béléscső és a gépészeti vezeték közötti rést hőszigetelő anyaggal célszerű kitölteni, így az épület esetleges mozgása esetén nem keletkezik kár a vezetékben. (A béléscső környezetét kibetonozzák, az mereven helyezkedik el a falban.)

A talajnedvesség elleni függőleges falszigetelést a csőáttörés helyén megszakítják, és a szigetelőlemezekhez kapcsolódó, az átmenő cső külső felületéhez illeszkedő szigetelőgallérokat építenek be. A szigetelőgallérok és a függőleges szigetelőlemezek csatlakozását a toldási szabályoknak megfelelően kell kialakítani. A csőáttörés helyén a szigetelést védő szerkezet a cső körül kialakított védő betonréteg. Ezt rabicháló segítségével rögzítik és közvetlenül a szigetelést védő falhoz kapcsolják.

4.21. ábra Részben alápincézett épület szigetelése

4.22. ábra Pinceszigetelés csatlakozása terasznál

4.23. ábra Pillér szigetelése (tömegbetonnal)

4.24. ábra Csőáttörés szigetelése

Szigetelést tartó falak esetén a csőáttörések szigetelése eltér az itt bemutatottaktól.

Dilatációs hézag szigetelése

Nagy felületű szerkezeteknél gyakran van szükség dilatációs (mozgási) hézag beépítésére. Ilyen hézagok mentén a nedvesség elleni szigetelések kialakítása attól függ, hogy mekkora mértékű mozgással kell számolni.

Kismértékű mozgás esetén az aljzatbetont nem szakítják meg, csak az e feletti szerkezetekbe építenek be mozgási hézagot. A hagyományos kétrétegű bitumenes lemezszigetelés alsó, aljzatbetonhoz rögzített lemeze szintén nem szakad meg a dilatáció mentén. (Közvetlenül az aljzatbetonhoz kapcsolódik, ezért nem szükséges.)

A felső lemezréteget megszakítják, a mozgások felvételére külön lemezt építenek be, amely a toldási szabályoknak megfelelően csatlakozik a felső lemezréteghez (szélein min. 15-15 cm-es átfedéssel). A bitumenes lemezrétegek közé fémlemez vértezést építenek be, ez biztosítja a bitumenes lemezek védelmét a különböző mechanikai hatásokkal szemben. (A mozgási hézag gyengíti a szerkezetet, ezért a hézag mentén „érzékenyebb” a mechanikai hatásokkal szemben.)

Világító akna szigetelése

A pincetér természetes megvilágítását biztosító ablakok gyakran csak a terepszint alatt helyezhetők el. Ilyen esetekben a természetes fény az ablak előtt kialakított világító aknákon keresztül biztosítható. Terepszint feletti pinceablakok csak abban az esetben alakíthatók ki, ha a pincét lezáró födém annyival a terepszint felett helyezkedik el, hogy az ablak számára elegendő hely áll rendelkezésre.

A világítóaknákat régebben külön szigetelt tégla- vagy betonfalazattal határolták le, ma már egyre gyakrabban előre gyártott üvegszál erősítésű műanyag szerkezeteket alkalmaznak. Ezek egyszerűen és gyorsan beépíthetők és megfelelő vízzárást biztosítanak.

4.25. ábra Mozgási hézag szigetelése

4.26. ábra Világító akna kialakítás

A függőleges falszigetelés készítése során a falnyílás helyén a szigetelőlemezeket minden oldalon be kell hajtani, a sarkokat és éleket külön meg kell erősíteni. A szigetelést védő szerkezetet (ami jelen esetben extrudált polisztirolhab hőszigetelés) a falnyílás helyén meg kell szakítani. A világító akna elemet a szigetelést védő szerkezethez mechanikusan rögzítik.

Az illesztések mentén tömítő szalagot kell elhelyezni. Az akna alsó részén a szigetelés védelmét és a vízelvezetést az ablakhoz csatlakozó, az akna felé lejtő műanyag vagy fémpárkány biztosítja. Az akna felső részén a szigetelést védő szerkezetre műgyanta (vízzáró) lábazatvakolat kerül. A világító akna elem legmélyebb pontján csatlakoztatható a csapadékvíz-elvezető csatorna. Ez vezeti el az aknába bejutó csapadékot és egyéb vizeket.