Végre ezt a lehető leghétköznapibb tárgyat is elérte a modern formatervezés. Ma már a vécéülőke színe, formája és stílusa éppoly fontos, mint bármely más fürdőszobai kiegészítőé. Egy igen kedvelt változat a natúr fafelület. Könnyen újralakkozható, ami az attraktív megjelenés mellett a hosszú élettartamot is garantálja.
Az ülőke beszerelése
Az ülőkéket általában szabvány, a vécécsészén lévő lyukakba illeszkedő szerelvényekkel gyártják. A szerelvényeket általában hozzá lehet igazítani az adott vécécsészéhez, ezt azonban vásárlás előtt mindenképpen ellenőrizzük.
Régi ülőke felújítása
Egy régi műanyag ülőke önmagában általában nem túl vonzó, átfestéssel azonban újjávarázsolhatjuk. Festés előtt szereljük le a vécékagylóról, nehogy összefogja a kagylót a festék.
Lépések:
- Festés előtt alaposan tisztítsuk meg a műanyag ülőkét a megfelelő tisztítószerrel. Utána töröljük le, majd öblítsük le.

- A felülettől 15 cm-re tartva a festékes palackot, fújjuk le az ülőkét több rétegben. Egyenletes mozdulatokkal vigyük fel a rétegeket, inkább több vékonyat, mint kevesebb réteget vastagon. A spray használatakor szigorúan tartsuk be a gyártó utasításait. Feltétlenül viseljünk maszkot!

Fürdőszobaszékek
Egy fürdőszobában általában kevés bútort lehet elhelyezni; egy széknek azonban legtöbbször még marad hely. Egy szék önmagában is lehet dísz, harmonizálva vagy kontrasztot alkotva a környezetével. A szabálytalan formájú részek festésére legjobban a festékszóró spray használható. Készíthetünk különleges, pl. Repedezett felületeket is a megfelelő anyagokkal.
Lépések:
- Csiszoljuk le a szék felületét, majd nedves ronggyal távolítsuk el a rajta maradt port. A spray-t kb. 15 cm-re tartva a felülettől fújjuk le a széket. Többször fordítsuk el a bútort, hogy lefesthessük a nehezen hozzáférhető helyeket is.

- Hagyjuk megszáradni a széket, így létrejön a speciális repedezett felület. A festék száradása után vonjuk be a felületet védőlakkal.

Antikolás
Ezen a széken remekül mutat a repedezett festés; egy ilyen, régies hatású bútordarab szinte bármilyen fürdőszobában jól mutat.
A különféle kiegészítők nagyban meghatározzák a helyiség hangulatát, ezért érdemes azokat gondosan megválogatni. Ezt sose tévesszük szem elől, legyen szó kicsi vagy nagy, nélkülözhetetlen vagy díszítő célú berendezésekről.
Törülközőtartó rácsok
Egy fürdőszobában nagy valószínűséggel szükség van valamilyen, a törülközők felakasztására és szárítására alkalmas eszközre. A fűtött törülközőtartó rács, amely gyors szárítást tesz lehetővé, a lehető legideálisabb megoldás. A rács stílusát igazítsuk a helyiség egészének hangulatához.
Hagyományos törülközőtartó rácsok
Az egyszerű formájú rácsok kellemes látványt nyújtanak a fürdőszobában. Akár elektromos rendszerűek, akár a központi fűtés részei (mint az itt látható is), praktikus és egyben tetszetős berendezési tárgyak.
Modern kialakítás
Az elmúlt években egyre bővül a különféle rácsrendszerek választéka. Ha az elem része a központi fűtésnek, ez azt jelenti, hogy a fűtési energiát egyben szárításra is hasznosítjuk. Egy modern fürdőszobához kifejezetten illik az ilyen berendezési tárgy.
Szerelvények cseréje
A kisebb szerelvényeket gyorsan és egyszerűen kicserélhetjük. Ily módon villámgyorsan átalakíthatjuk a fürdőszoba összképét. Nem feltétlenül szükséges, hogy a felújítás nagyszabású, időigényes tevékenység legyen.
A szerelvények felhelyezése
A kisebb szerelvényekhez gyakran papírsablont is mellékelnek, amely segít a lyukak kifúrásában. Ehhez egyszerűen illesszük a falhoz a sablont, majd jelöljük be a lyukak helyét.
A legkézenfekvőbb elemek
A húzókapcsoló fogantyúját gyakran elhanyagolják, pedig a szokványos műanyag elemek helyett számtalan másféle megoldás közül választhatunk, amelyeket néhány perc alatt ki lehet cserélni. A „húzókapcsoló” alkalmazását a vizes helyiségekben az életvédelmi szempontok indokolják!
Kilincsek
A különböző kilincsekből annyiféle kialakítás áll rendelkezésünkre, hogy valóban csak a saját ízlésünk szab határt a lehetőségeknek. Kapható a kilincsszerkezettel egybeépített, illetve attól különálló zárszerkezet is, bár előbbi jóval egyszerűbb, praktikusabb megoldás.
A zárszerkezet működése
A kilinccsel egybeépített zár fő eleme egy, a kilincs közepén elhelyezkedő záró csavar.
A gyermekek biztonsága
Az integrált kialakítás előnye, hogy kívülről is ki lehet nyitni a zárat egy speciális biztonsági kulccsal.
A fürdőszobában a tükör az egyik legalapvetőbb berendezési tárgy. Praktikus funkciójuk mellett a tükröknek díszítő feladatuk is van. A különböző kiegészítők alkalmazásával más-más összhatást érhetünk el. Egy tükör legfontosabb jellemzői a méret, a forma és a stílus.
Térnagyobbítás
A tükröket használhatjuk például a tér megnagyobbítására, ami különösen jól jöhet egy kisméretű helyiségben, főleg, ha kellően nagy falfelületet tudunk tükörrel borítani; akár többszörös visszatükröződést is létrehozhatunk.
Praktikus funkciók
Ne feledkezzünk meg a tükrök praktikus funkciójáról sem. Az elhelyezésnél ez az egyik legfontosabb szempont. A praktikus és a díszítőfunkciókat azonban ötvözhetjük is egymással, ami még érdekesebb hatást ad.
Tükör, mint díszítőelem
Ahol kevésbé fontosak a praktikus szempontok, jobban előtérbe kerülhet a díszítőfunkció. Egy adott stílus vagy a szokványostól eltérő elhelyezés új arcot adhat a fürdőszobának. Használhatunk például a képen láthatóhoz hasonló, régies hatású tükröt.
Tükör felcsavarozása
A tükröt, a képekhez hasonlóan, kampókkal is felakaszthatunk, de föl is csavarozhatjuk. Erre a célra speciális csavarokat használunk.
Lépések:
- Fúrjuk ki a falban a lyukakat. Ha kell, használjunk tipliket, majd helyezzünk a tükörben fúrt lyukakba gumibetétet. A betét megakadályozza, hogy a tükör megfeszüljön és elrepedjen, amikor megszorítjuk a csavart. Óvatosan húzzuk meg a csavarokat.

- A speciális csavarok fejére csavarjuk rá a félgömb alakú sapkát. Ezek a sapkák elrejtik a csavarfejet, és esztétikusabb megjelenést adnak.

A tükör felragasztása
Amennyiben a tükrön nincsenek gyárilag kifúrt lyukak, érdemes inkább ragasztással rögzíteni a falhoz; ehhez speciális tükörragasztót használjunk. A ragasztó megkötéséig a tükröt egy, a falra szegezett tartóléccel támasszuk alá.
Lépések:
- Szegezzük az alátámasztó lécet vízszintesen falra. A tükör hátát bőségesen kenjük be speciális ragasztóval, érdemes a ragasztót hullámos vonalban felvinni, mert ez különösen jó tapadást ad.

- Illesszük a tükröt a falra, a felszegezett tartólécre. A lécet csak a ragasztó teljes száradása után szedjük le, különben a tükör esetleg lecsúszik. Száradás után szedjük le a tartólécet, a szegezés nyomát gletteljük.

A kádra vagy a zuhanytálcára szerelt falak, ill. Fülkék megakadályozzák, hogy fürdéskor a kád vagy a zuhany környéke vizes legyen. Kádra szerelt falra akkor van szükség, ha zuhanyozni is a kádban lehet. A különálló zuhany, általában külön kabinban van. Legyen szó bármilyen kialakításról, a gyártók általában mindegyikhez mellékelik az egyértelmű felszerelési útmutatót.
Kádfal:
Egy kádfalat általában viszonylag egyszerű felszerelni, és a működése sem túl bonyolult. A kádfal általában két táblából áll, amelyeket a kád felső pereme mentén lehet elcsúsztatni. Ezek akadályozzák meg fürdéskor a víz kifröccsenését.
Zuhanykabin:
Általában egy négyszög vagy félkör alakú zárt doboz, amelyből nem jut ki a víz a fürdőszobapadlóra. A zuhanykabinok rendkívül széles választékban kaphatók. A számtalanféle méret és forma közül olyat válasszunk, amely illeszkedik a zuhanytálcához. A zuhanykabin ajtaja lehet egy vízhatlan kialakítású, pántokon felfüggesztett ajtó, vagy a kádfalhoz hasonlóan sínben elcsúsztatható tábla.
Beszerelés
Amennyiben lehetséges, a kádfalat inkább csempézés előtt szereljük fel. Ha viszont csempézés után akarjuk felhelyezni, a rögzítéshez szükséges lyukak elkészítéséhez szükségünk lesz egy csempefúróra.
Kádfal felszerelése
A kádfal tulajdonképpen egy vízhatlan térhatároló elem. Ezt a szempontot felszereléskor is mindenképpen szem előtt kell tartanunk. Fontos, hogy a falat tökéletesen függőlegesen, könnyen működtethető módon szereljük fel. Ügyeljünk rá, hogy a csatlakozóprofil a kád peremének középvonalában helyezkedjen el, így a víz a kád pereméről befelé, a kádba csorogjon le.
Lépések:
- Hosszú szintezővel ellenőrizzük, hogy a csatlakozóprofil pontosan függőleges legyen, és a kád peremének középvonalába essen. Ceruzavonallal jelöljük meg a falon a profil és a kifúrandó lyukak helyét.

- Fúrjuk ki a lyukakat. A falszerkezettől és a rögzítésmódtól függően esetleg tiplikre is szükségünk lesz. Ügyeljünk arra, hogy a tiplik, a fúrófej és a csavarok mérete azonos legyen.

- Illesszük a helyére a csatlakozóprofilt, szintezővel ellenőrizzük, hogy pontosan függőleges-e, majd csavarozzuk a falhoz.

- A gyártó utasításait követve illesszük a csatlakozóprofilt a tokszerkezetbe. A fal és a tokszerkezet találkozását szilikontömítéssel zárjuk le, létrehozva így a vízhatlan kapcsolatot.

A padlószőnyeg a legpuhább, a lábnak a legkellemesebb burkolat, ezért sokan kedvelik. Padlószőnyeget könnyebb fektetni, mint linóleumot, bár néhány fektetési alapelv mindkettőnél azonos. Kétféle padlószőnyeg létezik: a (műanyag)habalátétes és a jutaalátétes.
Habalátétes szőnyegek
Ahogyan azt a név is mutatja, ezeknél szőnyegeknél a textilhurkokat műanyaghab alap fogja össze; ez egyben a szőnyeg aljzata is, így nincs szükség külön alátétrétegre. Ezek a szőnyegek általában olcsóbbak, mint a jutaalátétesek, ugyanakkor könnyebb a fektetésük is. A különböző vastagságú és minőségű szőnyegek nagy választékban kaphatók.
Lépések:
- A szőnyeget vágjuk méretre. A falpadló csatlakozásánál, körben az egész helyiségben ragasszunk fel kétoldalas öntapadós ragasztószalagot.

- Gondosan terítsük le a szőnyeget, a szegélyt fixen rögzítsük a ragasztószalagra.

A megfelelő aljzatkialakítás
Bár a habalátétes szőnyegek puha, párnás felületet képeznek, az elkészült burkolat minőségét alapvetően mégis a lerakás és az aljzat minősége határozza meg.
Jutaalátétes szőnyegek
Az ilyen szőnyegek felrakása kissé több időt igényel, mint a habalátétes változatoké, ezenkívül itt rögzítő léceket is be kell szerelni. Emellett alátétlemezre is szükség van, hogy járáskor kellően puha legyen. Az alátétet 90 cm szélességben árusítják. Az alátétet terítsük ki az aljzaton, vágjuk méretre, majd egyszerűen helyezzük rá a padlószőnyeget.
Lépések:
- A fal szegélye mentén szereljük fel a rögzítő léceket (a képen piros színű). Ezek és a fal szegélyléce között maradjon 5 mm-es hézag. Szegezés közben fogjunk egy darab farostlemezt a szegélyléc mellé, nehogy megsértsük azt a kalapáccsal.

- Ahol íves körvonalakat kell kialakítani, vágjuk apró darabokra a rögzítő lécet, így könnyebb formára igazítani azt. Amikor az összes rögzítő léc a helyére került, fektessük le az alátétlemezt; ez érjen el a rögzítő léc pereméig, de ne takarja le azt.

- A nagyjából méretre szabott szőnyeget terítsük le, majd snitzerrel pontosan vágjuk méretre. Speciális szőnyegfektető szerszámmal simítsuk ki a szőnyeget, enyhén megfeszítve azt.

- Térdfeszítővel, esetleg széles vésővel nyomjuk be a szőnyeg széleit a rögzítő lécek és a fal közé.

A linóleum átmenetnek tekinthető a hidegburkolatok és a padlószőnyeg között. Mivel strapabíró és vízálló, ugyanakkor kellemes, meleg érzés a lábnak, ideális fürdőszoba burkolat. Puhábbnak érezzük, mint a követ, de nem süppedős, mint a padlószőnyeg. A linóleumlemez fektetése nem könnyű feladat. Szánjunk elegendő időt a mérésekre.
Sablonkészítés
A linóleumlemez kiszabásához el kell készítenünk a fürdőszobapadló sablonját, majd a sablont át kell másolni a lemezre. Ezzel a módszerrel nagyban megkönnyítjük a méretre igazítást és a fektetést, és még a végleges rögzítés előtt a helyére tudjuk próbálni a burkolatot.
A fektetés szabályai
Linóleumburkolatnál fontos, hogy pontosan szabjuk ki a lemezt, mert az nem alakítható rugalmasan. Linóleum fektetésénél még a leggyakorlottabb szakemberek is bőségesen szánnak időt a mérésekre, mert az esetleges elrontott vágások később nehezen korrigálhatók.
Egyenes vonalak
A padló szegélylécénél éles snitzerrel vágjuk el a lemezt. A lemezt hajtsuk föl a padló és a fal csatlakozásánál, hogy minél pontosabban vághassunk.
Íves vágások
Ahol ívet kell vágni (pl. A vécékagyló körül), sűrűn vagdossuk be a lemezt, mert így könnyebb a snitzerrel kialakítani az íves vonalat. A linóleumot nem feltétlenül kell a szegélyeknél leragasztani mégis érdemes lehet itt kétoldalas ragasztószalagot vagy linóleumragasztót használni.
Illesztések
Nagyobb fürdőszobákban elképzelhető, hogy két darabból kell összerakni a padlóburkolatot. Ilyenkor mindig a gyárilag levágott élek kerüljenek egymás mellé, a lemezszegélyeket kétoldalas ragasztószalaggal rögzítsük fixen az aljzathoz.
Extra tömítés
Fürdőszobákban a nedvességterhelés miatt érdemes a lemezszegélyek mentén szilikontömítést végigfuttatni, hogy ne juthasson be a nedvesség a burkolat alá. A kellően precíz munkához ragasztószalaggal takarjuk le a fal és a padló találkozását, vigyük fel a szilikontömítést, majd rögtön, még a száradás előtt távolítsuk el a ragasztószalagot.
A legtartósabb, legkopásállóbb padlóburkolat a csempe. Fektetése azonban alapos előkészületet és tervezést igényel. Közvetlenül hajópadlóra például nem lehet kőburkolatot tenni, ehhez alátétlemezt kell lerakni (18 mm-es rétegelt lemez). Miután kész a megfelelő aljzat, meg kell határozni a munka menetét, és a megfelelő helyen indítani a csempézést.
Kiindulópont
Ne a helyiség sarkában, hanem a szoba közepén kezdjük a munkát; mindkét faltól kb. Egyforma távolságra essen a kiindulópontunk. Így a vágott elemek a fal mellé kerülnek, és a látványt az egész elemek határozzák meg.
Csempe padlóburkolat készítése
Burkoláskor módszeresen dolgozunk; a munkafolyamat maga – amennyiben az aljzat jól elő van készítve – általában adja magát. Álpadló esetén érdemes rugalmas ragasztóanyagot választani, amely követni tudja a szerkezeti mozgásokat.
Folyamatosan ellenőrizzük, hogy vízszintes-e a lapok felülete, a fugahézagok egyenletességét pedig távtartó keresztekkel biztosítsuk. A lapokat általában normál csempevágóval daraboljuk, amely a legtöbb padlóburkoló lapot képes elvágni. A különösen vastag csempékhez, vagy ha a szabálytalan alakú berendezési tárgyak miatt különösen sok szabálytalan vágásra van szükség, érdemes csempevágót bérelni.
Lépések:
- Kenjünk a padlóra csemperagasztót, majd helyezzük az első lapot szorosan a vezetőléc mellé.

- Szükség szerint daraboljuk az elemeket hagyományos vagy elektromos csempevágóval. A használattal és a biztonsági előírásokkal kapcsolatban tartsuk be a gyártó utasításait.

- A vágott lapoknak a hátára kenjük a ragasztót, majd ezután illesszük azokat a helyükre. Hagyjuk a ragasztót megszáradni.

- Kifejezetten padlókhoz ajánlott fugázóanyaggal hézagoljuk a csempét. Gumi habarcssimítóval nyomjuk az anyagot a hézagokba. A felületről még száradás előtt távolítsuk el a felesleges fugázóanyagot.

A hajópadló burkolatot sokféle módon kezelhetjük. Lehet hagyományosan viaszolt, lakkozott, festett vagy pácolt. Színes pácokkal vagy festékkel rendkívül változatos módozatokat érhetünk el, az adott helyiség stílusához igazodva.
Egyszerű pácolás és lakkozás
A legegyszerűbb módon pácolással és lakkozással dobhatjuk fel a szokványos fapadlót. A művelet nem különösebben bonyolult, a következőkben ismertetett alapelveket azonban érdemes betartani.
Elemekre bontás
A hajópadló pallóit kezeljük önálló egységként. Az egyes pallók pácolással való színezésekor ne menjünk rá újra a már befestett felületre, mert az csúnya, foltos lesz, és elnyomja a természetes erezetet. Folyamatosan haladjunk, sose várjuk meg, hogy megszáradjon az előző ecsetvonás.
Kétféle árnyalat
Rendkívül tetszetős lesz az eredmény, ha kétféle színt használunk. Tetszés szerint választhatunk egymáshoz hasonló, vagy mint itt, kontrasztosabb színeket. Ebben az esetben még inkább fontos, hogy mindig csak egy pallón dolgozzunk.
Felületvédelem
Festési módtól függetlenül a hajópadlót felületkezelni kell. Ecsettel hordjuk fel a lakkot, ügyelve rá, hogy egyetlen kis rész se maradjon ki.
Antikolás
A hajópadlót sokféleképpen antikolhatjuk. Az itt bemutatott módszer egy gyors megoldás, mindössze kétféle emulziós festék szükséges hozzá. Érdemes sötétebb felső és világosabb alsó réteget alkalmazni. A második festékréteg felhordása előtt elszórtan maszkoló folyadékot viszünk fel a felületre, amely megakadályozza a felső réteg kellő megtapadását, így ezeken a részeken átsejlik az alsó réteg. Az eredmény kopottas, régies felület lesz.
Lépések:
- Alapozásként hordjunk fel egy réteg emulziós festéket. Figyelmesen minden kis részt kenjünk le. Hagyjuk a felületet megszáradni.

- Véletlenszerűen, csíkokban hordjuk fel a maszkoló folyadékot a már festett padlóra. Főleg a deszka hosszanti csatlakozását hangsúlyozzuk.

- Hordjuk fel a második, lehetőleg sötétebb festékréteget, majd hagyjuk megszáradni.

- Finom szemcséjű csiszolópapírral dörzsöljük át a felületet. Azokon a részeken, ahol a maszkoló folyadékot kentük fel, át fog ütni az alsó szín. Végül le is lakkozhatjuk a felületet, vagy hagyhatjuk, hogy a mindennapos használattal kopottá váljék.

Hajópadló burkolat felújítása
Egy régi hajópadló burkolat felújítása meglehetősen fáradságos munka, a végeredmény azonban mindenért kárpótol. Mielőtt újralakkozzuk a felületet, el kell távolítani a régi bevonatot.
Lépések:
- A csiszolás megkezdése előtt minden kiálló szöget verjünk be. Ellenkező esetben megsérül a csiszológép.

- A csiszolónak körkörösen mozgó csiszolókorongja van, amely egyszerre forog és rezeg. A fa rostirányában ide-oda mozgassuk a gépet. Először durvább, majd fokozatosan finomabb csiszolópapírral dolgozzunk. A teljes burkolatot háromszor-négyszer kell átcsiszolni, egyre finomabb papírral.

- Amikor az egész burkolatot lecsiszoltuk, porszívózzuk fel a port, majd töröljük át a padlót oldószerbenzinbe mártott ronggyal. Amint elpárolgott a benzin, következhet a felületkezelő anyagok felhordása.

Nagy padlófelületek
Nagyobb fürdőkben a hajópadló felcsiszolásához csiszológépet és szélezőt kell kölcsönöznünk. Változtassuk itt is a csiszolópapír finomságát. A gépek használatakor tartsuk be a gyártó utasításait, és mindig viseljünk porvédő maszkot! Elindulás előtt mindig billentsük hátra a gépet, különben a bekapcsolt, de még egy helyben álló csiszoló belemarhat a padlóba.
Először a padlódeszkára 45°-os szögben csiszoljunk.
Csiszoljunk az előzővel ellentétes irányban.
Farostlemez aljzat fektetése
Farostlemezt szoktak lerakni például akkor, ha parkettára fektetnek linóleumot, vagy ha régi, egyenetlen burkolatra kerül padlószőnyeg. Mielőtt leraknánk a farostlemezeket, vágjuk ki a lefolyók vagy csatlakozások szükséges helyét.
Lépések:
- A farostlemez lerakása előtt a hajópadló esetleges laza pallóit rögzítsük le. Az ehhez használt csavarok ne legyenek annyira hosszúak, hogy megsértsék a padló alatt húzódó vezetékeket.

- A farostlemezt fényes felével felfelé tegyük a helyére és szeggel és kalapáccsal, vagy szögbelövő géppel rögzítsük. Egy fürdőben 120 x 60 cm-es lemezeket érdemes fektetni, mert ezekkel könnyű dolgozni. Eltolva fektessük a darabokat, hogy ne keletkezzenek az egész helyiségen végigfutó hézagok. A szegeket mindkét irányban 15 cm-enként verjük be.

- A farostlemezeket a darabolásához vonalzó vagy például szintező mellett karcoljuk be snitzerrel (lásd kép). Fordítsuk meg a lemezt, majd pattintsuk szét. Ezután az előbbi módon rögzítsük le.FIGYELEM! Soha ne tegyük a kezünket a snitzer pengéjének útjába vágás közben!
- A bonyolultabb vágásokhoz használjunk papírsablont. Ehhez egy papírlap szegélyét vagdossuk be, majd a képen látható módon hajtogassuk az íves rész (például mosdókagyló lába) köré. A hajtásvonalat ceruzával jelöljük meg a lapon.

- Simítsuk ki a lapot, majd vágjuk ki a ceruzával megjelölt ívet. Helyezzük a sablont a farostlemezre, és az ívet másoljuk át a fára.

- Ha farostlemezen íves vágásokat szeretnénk készíteni, snitzer helyett inkább dekopírfűrészt használjunk. A fűrész használatakor mindig szigorúan kövessük a gyártó utasításait! Tartsuk be a biztonsági előírásokat!

- Próbáljuk a kiszabott elemet a helyére, majd szegekkel és kalapáccsal vagy szegező géppel rögzítsük azt. A szegek ne legyenek túl hosszúak, nehogy megsértsék a padlóban lévő vezetékeket.

Sokféle padlóburkolat közül választhatunk, attól függően, hogy épp meleg padlószőnyegre, tartós, vízálló csempére, vagy linóleumra vágyunk. A legtöbb burkolattípus fürdőszobában is alkalmazható. Mindegyiknek megvannak a maguk előnyei, és hátrányai. Itt azonban különös súllyal esik latba a tartósság, így a végső döntésnél ez a legfontosabb szempont. Ebben a pontban a különböző burkolattípusok előnyeiről és hátrányairól, és a fektetési technikákról lesz szó.
Padlóburkolatok kiválasztása
Mielőtt eldöntenénk, hogy milyen burkolatot választunk, érdemes a különböző burkolatfajták előnyeit és hátrányait mérlegelni. Gondoljuk át az ebben a részben bemutatott különböző felrakási technikákat, a különböző burkolatfajták előnyeit és hátrányait.
Burkolatok előnyei és hátrányai:
Válasszunk stílust
A padlóburkolat stílusát az egész helyiség, és a többi burkolat stílusa határozza meg. A költség szintén döntő szempont. Bár a padlószőnyeg lerakása olcsóbb, mint a csempézés, viszont előbb, és gyakrabban kell cserélni. Kisebb fürdőkben akár más helyiség, például konyha burkolásakor megmaradt linóleumot is használhatunk. Néha az egyszerű, festett padló, amely minimális költséggel elkészíthető, szintén jól mutat.
Faburkolatok
A régi parketta vagy egy új hajópadló burkolat természetes hatású, ugyanakkor tetszetős és viszonylag tartós is. Ezt a burkolatot azonban a fürdőszobában lakkozni kell, vagy ellátni a kellő felületvédelemmel, hogy ellenálljon a nedvességnek.
Melegpadlók
A padlószőnyeg vagy a természetes burkolóanyagok, például kókuszrost, tengeri fű, kellemes, puha, meleg érzetet ad. Ha ilyen burkolatai vannak a szomszédos helyiségeknek is, akkor egységes stílust érünk el.
Kerámiaburkolat
A padlókerámia a fürdő ideális burkolata, mert tartós és kemény. Fontos azonban a helyes lerakás. Minden egyes, burkoláskor elkövetett hiba sokba kerülhet. Próbáljunk olyan kialakítást tervezni, hogy harmonizáljon a többi felülettel, berendezési tárggyal.
Festés
Néha a legegyszerűbb megoldás a legjobb. A régi fa padlóburkolatot átfestéssel különlegessé tehetjük. Ha a festék kissé kopni kezd, kifejezetten lakályossá válik. Alkalmazzunk padlóra alkalmas festéket, ha azonban kifejezetten kissé kopottas, régies hatást akarunk, válasszunk kevésbé tartós változatot.
A kézzel festett motívumok, jelenetek már nehezebb feladatnak számítanak, mert elkészítésükhöz nagyobb kézügyesség kell. Kisebb stencilezett, vagy nyomdázással készített képeket azonban bárki elkészíthet, akár kisebb felületen, akár nagyobb kompozíció részeként.
Stencilezés
A barkács- és hobbiboltokban a stencilek óriási választéka áll rendelkezésünkre, kellemes foglalatosság azonban ezt saját kezűleg elkészíteni. Mindössze meg kell rajzolnunk, vagy át kell másolnunk a kívánt ábrát, átvinni egy fóliára, majd precízen kivágni.
Lépések:
- Helyezzünk a rajzunkra egy fólialapot, majd filctollal másoljuk rá az ábrát.

- Tegyük a fóliát egy rajztáblára vagy egy darab farostlemezre, majd snitzerrel vágjuk körbe az ábrát.

- Rögzítsük ragasztószalaggal a stencilező sablont, majd fessük ki a képet, az ecsetről minden bemártás után szedjük le a festékfelesleget, és a felületre merőlegesen dolgozzunk.

Stencilezés
- Egyenletes ritmusú ütögető mozdulatokkal fessünk.
- A szokványos ecsetek mellett még számtalan más eszközzel, például festőkrétával vagy festékszóróval is készíthetjük a képet.
- Térbeli hatást úgy érhetünk el, ha az ábra körvonalára több festéket hordunk fel, mint a belsejében, így imitálva a térbeliséget.
Nyomdázás
A nyomdázás az egyik legkönnyebb díszítőtechnika. A bélyeget házilag is elkészíthetjük, ez azonban a bonyolultabb rajzok esetében rendkívül időigényes lehet. Manapság a nyomdázás egyre divatosabb, így a kereskedelemben kellő választék áll rendelkezésünkre.
Lépések:
- Ecsettel, vagy habszivacs hengerrel húzzuk szét egyenletesen a festéket a bélyeg felületén, majd egyenletes, erőteljes nyomással szorítsuk a falfelületre.

- Óvatosan vegyük el a bélyeget a faltól, ügyelve, nehogy elcsússzon, elmázolva a festéket. A színek intenzitását a felhordott festékmennyiséggel ízlés szerint változtathatjuk. Nyomdázás előtt a bélyegről le is szedhetünk a festékből.

Vegyes technika
A stencilezést és a nyomdázást remekül kombinálhatjuk egymással, mivel mindkettő nagyon karakteres technika. Tetszés szerint variáljuk a motívumokat. A tengeri motívumok különösen népszerűek a fürdőszobában.
Színes képek: Ezen a fürdőszobai képen remekül kiegészítik egymást az egyszínű, nyomdázott motívumok, és az összetettebb, stencilezett képek.
Felületvédelem
A fürdőszobában a festés és a tapéta élettartama mindig rövidebb, mint a lakás többi helyiségében. Néhány egyszerű többletmunkával azonban jelentősen meghosszabbíthatjuk ezt az időtartamot.
A nedves levegő hatásai
A fürdőszobában a legnagyobb veszélyt a nedves, párás levegő, és a páralecsapódás jelenti. Ezért mindenképpen érdemes elszívó ventilátort beépíteni, ami sokszor nem is olyan egyszerű feladat, így érdemes szakemberre bízni.
Felületvédelem
Önmagában a festékréteg nem védi kellően a felületeket, különösen a fürdőben további intézkedésre van szükség. Használjunk matt fényű lakkot vagy emulziós mázat a festett felületeken, így egyben könnyen mosható felületet kapunk.
Fugák kezelése
Meghosszabbíthatjuk a fugák élettartamát, ha időről időre áttöröljük a csempét szilikonbázisú tisztítószerrel, amely védőbevonatot képez a fugán, segítve így a szín megőrzését.
Néhány technika remekül kiegészíti egymást, és nagyszerűen mutat egy felületen. A legtöbb módszerhez speciális szerszámokra van szükség, ezek használatát a munka előtt gyakorolni kell. Érdemes komplett festőszerszám-készletet összeállítani, hogy aztán kedvünkre kísérletezhessünk.
Csíkozás ecsettel és csíkozó fésűvel
Ez a kétféle módszer remekül kombinálható egymással, mivel karakteres, de igen eltérő felületet ad. Inkább kisebb felületen érdemes alkalmazni ezeket, nagyobb falfelületen túlságosan erőteljes lenne a hatásuk. Ezzel a megoldással viszonylag kis felületet kell festeni, ugyanakkor mégis jól érvényesül a minta.
Lépések:
- Ragasszunk körbe egyforma méretű falmezőket. Kijelöléséhez padló-burkolólapokat használhatunk. Az első mezőben rajzoljunk egy másodikat, majd ragasszuk körbe. Ezután sima festőecsettel fessük ki.

- A mező bal felső sarkából kiindulva, csíkozó fésűvel húzzunk függőleges csíkokat.

- A csíkozó fésűt minden második, harmadik lehúzás után töröljük le száraz pamut ronggyal. A függőleges csíkozás után hasonló módon keresztben is csíkozzuk be a falmezőt.

- A festék száradása után távolítsuk el a ragasztószalagot, majd ragasszuk körbe a külső kontúrt. Egy belülre helyezett ragasztószalag megkönnyítené a munkánkat, de fennáll a veszélye annak, hogy felszedi a festéket, amit utólag nehéz lenne korrigálni. Fessük ki a keretet, ügyelve, nehogy rámenjünk a már kész belső mezőre.

- Viszonylag durva sörtéjű ecsettel húzzuk ki a keretet. Használhatunk speciális csíkozó ecsetet is, bár ez általában túl széles. Tartsuk az ecsetet a lehető legkisebb lapos szögben, és lágy, egyenletes mozdulatokkal dolgozzunk.

- A sarkoknál éles, merőleges csatlakozást képezzünk, mert így lesz szép a keret. A festés elkészülte után szedjük le a ragasztót. A többi falmezőt az 1-6. Lépésben leírtak szerint készítsük.

Texturált díszítés
Ez a díszítőmotívum a lakás bármely helyiségében remekül mutat, a fürdőszobában azonban a csempékkel kombinálva különösen érdekes.




































