Kültéri burkolatok - 60. oldal

A nagy felületek egyhangúságát érdekes és váltakozó lerakási mintákkal oldhatjuk fel. Különböző kőféleségek és színek kombinálásával is izgalmassá tehetjük a burkolat megjelenését. De a burkolatot műalkotássá is tehetjük, ha különféle színű és méretű intarziakövekből vonzó díszítéseket helyezünk el benne.

Jelen példánkban a Semmelrock La Linia köveinek felhasználási módját mutatjuk be. A finom vízsugaras mosás a terméskődarabkák felületét kinyitja, amitől a kő vonzóvá válik és a piszok sem látszik meg annyira rajta. Különféle méretű és alakú kövekből teljesen eltérő minták sokasága rakható ki.

Ennek a belső udvarnak a burkolatát intarzis kövekből rakott díszítmények teszik változatossá.

Intarziakövek

Különösen kreatív burkolási munkákhoz az itt bemutatott program különféle színű, a formátum raszterébe illő intarzia köveket kínál, amelyekből minták, keretek és díszítmények alakíthatók ki.

Aki kreatív kövezési munkákra vállalkozik, elgondolásait rajzolja fel mindig méretarányosan, hogy részleteiben is lehetőleg hű képet alkothasson magának a burkolat későbbi megjelenéséről.

A képeken látható, hogyan készül a nagy díszítmény az udvar közepén. A szükséges köveket és intarziaelemeket a lerakási terv pontosan feltünteti.

Itt látható, hogyan burkolják az utcáról bevezető bejárót. Ezen a helyen az udvarival azonos, de kisebb díszítmény lazítja fel a felületet.

Egy rendszer – sok lehetőség

Ha a ház körül egyöntetű képet óhajtunk elérni, olyan burkolási programra van szükségünk, amelynek elemei a legkülönfélébb módokon alkalmazhatók. Az itt mutatott kövek például vízáteresztő lapokkal is kombinálhatók. Ezáltal elkerülhetjük a tömör vízzáró felületet és burkolatunk mégsem válik egyhangúvá.

Emellett sztélék és paliszádok is kaphatók szegélyezésre vagy rézsűk kialakítására. Ahogy a kép bizonyítja, a gránitmurvából gyártott betonkövek a gránit terméskővel – a képen látható, szárazon rakott fallal – kiválóan kombinálhatók.

A díszítmények terv szerinti lerakása

Az előzőekben látható udvaron az egyedileg készített lerakási CAD-program szerint négy különböző díszítményt helyeztek el. A kövek tulajdonképpeni lerakása a puzzle játékra emlékeztet. A kirakott képet folyamatosan összehasonlítják a számítógépről kinyomtatott rajzzal. Mivel a kövek megengedett méreteltérése csekély, nagyon eltérő alakú kövekkel is pontosan betartható a kőprogram alap rasztere, mert minden pontosan összeillik.

További lerakási minták különböző kőforgalmazók katalógusából.

Vízáteresztő lapok intarziakövekkel kombinálva.

A képen látható teraszt 40 x 40 cm-es nemeskő lapokkal burkolták. Az egyhangúság oldására a lapok közé gránit mozaikkocka sorokat raktak. Oldalt különféle színű mozaikkő körök csatlakoznak a burkolatmezőhöz.

Különféle lerakási minták és anyagok kombinálása határozza meg tehát a burkolat képét. Az előző fejezetben mutatott terasszal ellentétben ide más rétegszerkezet és más lerakási technika kell.

Az alépítmény

A ház nagyon agyagos talajon áll, ez a vizet nehezen ereszti át. Ha meg akarjuk akadályozni, hogy a burkolat alatti föld vízzel telítődjön és erős fagyban nyomást gyakoroljon fölfelé, a terasz kb. 28 m-es területén előbb 80 cm mélyen ki kell emelni a földet és helyére törmeléket kell hozni. Az ilyen alépítmény már kellőképpen víztelenít.

Az alépítmény attól lesz kellően teherbíró, hogy a feltöltésre használt anyagot rétegenként helyezzük el, előre kifeszített zsinórokhoz igazodva elegyengetjük, majd tömörítjük. Itt is ügyelni kell arra, hogy a tömörített felszín a kert felé 1,5-2 %-kal lejtsen.

A lerakási technika

A lerakásra választott lapok, a szegélyekre szánt mozaikkövek és a burkolatmezőt részekre osztó kis gránitkockák magassága más és más. Ezek tehát nem rakhatók le egy finom murvából készített, pontosan lehúzott ágyazó rétegre. Ehelyett a törmelékből készített durva tükörre cement és homok száraz keverékéből álló, kb. 10 cm vastag réteget helyezünk. Erre előbb egy sor lapot rakunk le zsinórhoz igazítva és vízmértékkel szintre hozva.

Miután a földet 80 cm mélyen kiemeltük, helyét törmelékkel töltjük fel; ezt rétegenként elegyengetjük és tömörítjük.

A lapok és a mozaikkövek ágyazó rétegét szárazhabarcs keverékből készítjük, ez hat rész homokból és egy rész cement­ből áll.

Az ágyazó rétegét a kert felé kis lejtés­sel lehúzzuk. Lefektetjük az első lapokat. A hézagok szélessége a mozaikkövek­hez igazodik.

A zsinór mellett beállított lapokat az ágyazatba nyomjuk és vízmértékkel megigazítjuk.

A ház fala, ill. a teraszajtó és a lapok el­ső sora között három sor mozaikkőnek hagyunk helyet. A köveket kövezőkalapáccsal az ágyazatba nyomjuk és vízmértékkel megigazítjuk.

A köveket a közökben úgy kell elosztani, hogy megközelítőleg egyenlő hézagszé­lességek keletkezzenek.

A lapok helyzetét vízmértékkel ismételten ellenőriznünk kell. A lapokat gumikalapáccsal ütögethetjük és igazíthatjuk.

A burkolatot soronként rakjuk le. A kert felé a teraszt nagy bazaltkockákkal zárjuk le, ezeknek habarcsból támaszt készítünk.

A terasz jobb szélén néhány lapot kihagyunk, itt alakítjuk ki az átmenetet a mozaikkőhöz.

A kör középpontjába egy vasat verünk és a burkolat végleges magasságát vízmértékkel kijelöljük.

A következő lépés a ház felőli szélső sáv mozaikkövekkel való kitöltése. Ezt követően a lapok elválasztó sávjait kis gránitkockákkal rakjuk ki. Addig rakjuk a sorokat, míg a kert felőli szegélyt el nem érjük. Itt egy sor nagy bazalt kockakővel zárjuk le a teraszt, a köveket külső oldalukról habarccsal támasztjuk meg.

Ha a burkolólapokat az itt leírt technikával rakjuk le, a terasz felületét már nem kezelhetjük rázógéppel. A lapok és a kövek szintjén úgy végezhetjük el az utolsó igazításokat, hogy egy rájuk fektetett deszkát kalapáccsal ütögetünk. Az alépítmény azáltal éri el stabilitását, hogy az ágyazó réteg homokcement keveréke megköt és megkeményedik. Két nap elteltével a felület terhelhető. A hézagokat ezt követően töltjük fel homokkal.

Mozaikburkolat

A teraszhoz oldalról csatlakozó körkörös mozaikminta ágyazó rétegét homokcement keverékből készítjük el. Magát a kört a középpontjában levert vasrúdra kötött zsinór segítségével rajzoljuk meg. Ezután középtől kifelé a burkolóköveket egymás után a száraz habarcságyazatba ütögetjük bele. A kövek teteje ekkor még mintegy 15 mm-rel emelkedik a tervezett végső magasság fölé. Mind a hét sort kézi döngölővel hozzuk a kellő szintre. Végül a hézagokat homokkal töltjük ki.

A mozaikkör alépítményéhez törmeléket terítünk el és tömörítünk.

A mozaikburkolat ágyazó rétegét is száraz cementkeverékből készítjük. A burkolandó körfelületet zsinórral jelöljük ki.

Miután mozaikkőből hét kört kiraktunk, három további körben nagy bazaltkockákat helyezünk el.

A lapokkal burkolt terasz és a kőkor közötti felületre pontosan oda illő köveket kell összeválogatni. Végül felezett kövekkel is dolgoznunk kell.

Az alépítmény

A klinkertéglák alépítménye akkor lesz szakszerű, ha előbb a termőtalajt hordjuk le és későbbi újrafelhasználáshoz tároljuk. Ezután a földet úgy készítjük elő, hogy fagymentes és teherbíró legyen.

Ehhez rendszerint egyengetni és tömöríteni kell. Csak ezután helyezzük rá az alépítményt, amelynek vastagsága attól függ, hogy a kész burkolat milyen magasan helyezkedik el majd a föld fölött. Az alépítmény a szintkülönbségek kiegyenlítésére (feltöltésre) és a teher elosztására szolgál.

Erre a célra durva kavicsból álló keveréket választunk, amelyet rétegekben helyezünk el és tömörítünk. Az alépítmény teljes vastagsága mintegy 50 cm. Az ömlesztett anyagok tömörítésének mértéke – az itt bemutatott példában használt kavicskeverék esetében is – kb. 30 %. Ha az ömlesztett anyagok durva szemcséjűek, arra kell ügyelnünk, hogy a szemnagyság felfelé csökkenjen, és hogy az egyes lerakott rétegek vastagsága közel egyenlő legyen.

Így elkerülhetjük, hogy a feltöltés később különböző mértékben ülepedjen. A lerakott kavicskeverék rétegenkénti elegyengetéséből és tömörítéséből jön létre az úgynevezett durva tükör.

Lépések:

1. Az építési terv alapján kell a terasz helyét kitűzni.
2. Az egyenetlenségeket durva kaviccsal egyenlítjük ki, ezáltal teherbíró alépítményt kapunk.
3. A kilépési helytől kiindulva határozzuk meg a későbbi burkolat végleges magasságát.
4. Az alépítményt vibrátorral rétegenként tömörítjük, és felületét elegyengetjük. Így jön létre a durva tükör.

A szegély kialakítása

Miután a terasz alépítményét a leírt módon elkészítettük, a szegélyt rakjuk le. Ez adja meg a későbbi burkolat keretét. A szegély téglasorát pontosan a burkolat végleges magasságára kell beállítani. A burkolat lerakási mintájának ebbe a keretbe pontosan be kell illenie. A szegély most már a burkolatot oldalról rögzíti és megakadályozza a burkolatmező szélső tégláinak eltolódását a burkolat lerakása és használata közben. A szegély klinkertégláit sovány betonba rakjuk, például téglasorként élükre állítva.

Külső oldalukról a köveket soványbetonnal rögzítjük. Ha azt akarjuk, hogy a burkolás későbbi menetében minél kevesebbet kelljen vágnunk, és szép mintát kapjunk, a szegély belső oldalának a távolságát – például a ház falától előbb határozzuk meg úgy, hogy próbaképpen klinkertéglákat rakunk le 3-5 mm-es hézagokkal. Ezzel elérjük azt, hogy a téglákat vágás nélkül teljes szélességükkel, ill. hosszúságukkal rakhatjuk le. A szegéllyel határolt felületen ezután legalább 10 cm vastag hordozóréteget helyezünk el, így határozzuk meg a szegély távolságát a házfaltól.

Így határozzuk meg a szegély távolságát

A szegély helyén az alépítményt még egyszer tömörítenünk kell.

A szegély klinkersora alá földnedves habarcsból ágyazó réteget készítünk.

Ezt zsinór mellett a kívánt magasságra húzzuk le.

Az első téglát élére állítva habarcságyba nyomjuk.

Végül vízmértékkel megigazítjuk.

A kövezőkalapáccsal a téglákat zsinór mellett beütögetjük a habarcsba.

Helyzetüket vízmértékkel ismételten ellenőrizzük.

A téglákra keresztben fektetett vízmértékkel igazítjuk ki a szegély utolsó egyenetlenségeit.

Ha a habarcs kissé meghúzott, hézagoló vassal kitöltjük a hézagokat.

A szegély külső oldalát habarccsal támasztjuk meg.

Ha a még friss habarcsmaradékok gondosan lesöpörjük, a téglákon nem maradnak cementfoltok.

Amikor a szegély már áll, zsinórokat feszítünk ki – A hordozórétegnek a zsinórokhoz mért távolsága mindenütt egyforma legyen.

A zsinórokhoz viszonyítjuk a burkolat hordozórétegének magasságát.

A hordozórétegnek a zsinórokhoz mért távolsága mindenütt egyforma legyen.

A hordozóréteget rázógéppel tömörítjük és egyengetjük.

Még egyszer és utoljára kifeszítjük a zsinórokat, hogy az ágyazó réteg ma­gasságát is meghatározhassuk.

Ágyazatnak finom murvát terítünk el a hordozórétegen.

A murvába ideiglenesen fektetett csövek vezetősínként szolgálnak az ágyazat lehúzásához.

Az öles lécet a csövek fölött egyenlete­sen elhúzzuk.

A házfallal párhuzamosan is csöveket fektetünk a murvába.

Lehúzás után az ágyazó réteg a kert felé enyhén lejt.

Vastagsága legalább 10 cm legyen. A hordozóréteg osztja el a burkolat által továbbított terheket az alatta fekvő rétegekre, illetőleg az altalajra. A hordozóréteg legyen vízáteresztő, hogy a burkolat hézagain átszivárgó csapadékot elvezethesse. Az ásványi keveréket rétegenként mintegy 1,5-2 %-os lejtéssel tömörítjük.

Ahol a burkolt rész keskeny, a szegélydeszkát használjuk lehúzáshoz.

Végül a murvát rázógéppel tömörítjük.

Az alépítmény és a szegély metszete. A kert 1,5-2 %-os lejtést kell készíteni.

Ilyen a lehúzott és tömörített ágyazó réteg a klinker­téglák lerakása előtt.

A hordozóréteg magassága, az ágyazó réteg vastagsága (kb. 3 cm) és a választott klinkertéglák magassága együttvéve ne haladja meg a burkolat felső szintjének a durva tükörtől mért magasságát. Az említett rétegek felszínének kialakításakor a háztól a kert felé kb. 1,5-2 %-os lejtést kell figyelembe vennünk. Hogy a szegélytéglák ne fagyjanak ki, hézagaikat habarccsal kell kitölteni. Ekkor a víz nem juthat közéjük. A friss habarcsmaradványokat a cementfoltok elkerülésére le kell sepernünk.

A hordozóréteg

Most a zárt szegélyen belül a hordozóréteget helyezzük el. Ez 0-45 mm közötti, megfelelő szemcseeloszlású anyagból készüljön, vastagsága legalább 10 cm legyen. A hordozó­réteg osztja el a burkolat által továbbított ter­heket az alatta fekvő rétegekre, illetőleg az altalajra. A hordozóréteg legyen vízáteresztő, hogy a burkolat hézagain átszivárgó csapa­dékot elvezethesse. Az ásványi keveréket rétegenként mintegy 1,5-2 %-os lejtéssel tömörítjük

Az ágyazó réteg

A zárt szegélyen belül az elegyengetett hordozórétegre most már utolsó rétegként a klinkertéglák ágyazatát helyezzük el. Ehhez 2-5 mm-es szemcsenagyságú zúzalékhomokot (murvát) használunk. Az anyag mennyiségét úgy kell kiszámítanunk, hogy a tömörített réteg vastagsága ne haladja meg a 3 cm-t.

Az ágyazó réteg felszíne akkor lesz teljesen egyenletes, ha az anyagot előbb gondosan beállított vezetősínek (csövek) között lehúzzuk. A csöveket a megkívánt 1,5-2 %-os lejtéssel helyezzük a murvába. Nagyon ügyeljünk arra, hogy a kész ágyazat felszíne olyan magasan feküdjön, hogy a későbbi a burkolat végleges tömörítése után mintegy 10 mm-rel emelkedjenek a szegély fölé. így a felszíni víz akadálytalanul lefolyhat.

Az első sorokat halszálkás kötésben lefektetjük.

A burkolat szerkezete: talaj, kiegyenlítő feltöltés, hordozóréteg, murvából készített ágyazó réteg, burkolótéglák.

A hézagok futásának irányában két zsinórt feszítünk ki a ház falával párhuzamosan.

A zsinórokat a terasz ellenkező oldalán ideiglenesen kövekkel rögzítjük.

A klinkertéglák lerakása

Ha a különböző árnyalatú klinkertéglák egyenletes és természetes színhatását óhajtjuk elérni, mindig több raklapból kell a téglákat kivennünk és összekeverve bedolgoznunk. A lerakást a szilárdított széleken kezdjük (szegélyek, falak, lépcsőfokok mellett). Előbb csak néhány sort fektetünk le, ill. a ház falával és a szegéllyel párhuzamosan zsinórokat feszítünk ki a terasz szemközti végéhez, csak egy kis területet burkolunk a kívánt kötésben. Ezzel a hálót rögzítettük és zsinórokkal visszük át a hátralevő burkolandó területre.

Az itt mutatott esetben a terasz végénél, a teraszajtótól jobbra kezdünk. Mihelyt kb. egy négyzetméter klinkertéglát a szegélyhez és a ház falához gondosan csatlakozva leraktunk, A klinkertéglák fektetésekor különösen fontos, hogy közöttük 3-5 mm-es, egységes hézagot hagyjunk.

Ha a téglákon távtartó dudorok is vannak, egy kiegészítőtávot akkor is be kell tartani, hogy később elegendő homokot lehessen bemosni. Ettől kapja ugyanis a burkolat a végső szilárdságát. A szélekhez szükséges kiegészítő darabokat kézi sarokcsiszolóval (gyémántlappal) vagy különleges kővágó fűrésszel (nedves vágással) vágjuk ki.

Állítsuk be a zsinórok közötti távolságot.

Rakjunk le újabb téglákat. A zsinórokra merőlegesen a vezetőirányt öles léccel ellenőrizzük.

A téglák lerakásakor a zsinórokhoz iga­zodjunk.

Közben mindig ügyeljünk a 3-5 mm-es hézag betartására.

Halszálkás minta lerakásakor a szélekre fél téglák is kellenek.

Már rövid idő alatt a terasz felületének nagy részét klinkertéglákkal borítottuk.

Ahol a ház fala a terasszal 45°-os szöget zár be, kiegészítő darabokat kell vágni.

A vágás helyét pontosan jelöljük be a kiegészítő darabokon.

Burkolóiparosok, kövek vágására gyémánt élű körfűrészt használnak.

Vágáskor a fűrészlapot vízzel hűtik a vágóél kilágyulása ellen.

A kiegészítő darabokat a fal felé is 3-5 mm-es hézaggal kell lerakni.

A darabokat egymás után lerakva zárjuk a szélső területet.

Ha pontosan vágunk, a fal mellett egyenletes hézag marad.

Ahol a teraszra kilépünk, egy téglát sarkosan kell kivágnunk.

Halszálkás kötésben a klinkertéglák változó színezése különösen jól érvényesül.

Végül a burkolatot a hézagtöltő anyaggal rögzíteni kell.

A hézagok töltőanyagának bemosása

Mielőtt a kész burkolatot rázógéppel tömörítenénk, 0-2 mm-es szemnagyságú zúzalékhomokot mosunk a hézagokba. Ezt a vibrációs tömörítés után megismételjük.

A burkolat lerakása és a hézagok futá­sának ellenőrzése, ill. kiegyenlítése után feltöltjük a hézagokat.

A hézagok futásához képest rézsútosan seperjük be a finom murvát (szemnagy­sága 1-3 mm).

Ezt követően a finom murvát vízsugárral a hézagokba mossuk be.

A felület többszöri seprésével a hézagok megtelnek. A felesleges anyagot a vibrá­ciós tömörítés előtt.

A klinkertéglák felületének védelmére, a rázógépre műanyagkötényt helyezünk.

A rázógépet közepes frekvenciára állítjuk be.

A felületet egyenletesen tömörítjük.

A rázógéppel a felület szélén és a házfal mentén is elhaladunk.

Funkcionális és esztétikai szempontok

Az utak és a terek nemcsak funkcionális feladatokat töltenek be, hanem a kültéri létesítmények dekoratív elemei is. A funkciónak ideális esetben összhangban kell lennie a külső megjelenéssel. A szakszerűen kövezett területek élettartama vetekszik az épületével. Ezért helytelenül takarékoskodnánk, ha erre olcsó, de rosszabb minőségű termékeket használnánk.

A legfontosabb tervezési elvek

Ha teljesen új kövezett területeket kell terveznünk, készítsünk a telekről egy lehetőleg nagy, méretarányos vázrajzot.

Erre a szintkülönbségeket éppúgy be kell jelölnünk, mint a meglevő fákat és cserjéket, és nem utolsó sorban a napsugarak irányát és a környező beépítés tényezőit is. A kövezett utak és terek illeszkedjenek harmonikusan a környezet egészébe. Arányaikban és alakjukban igazodjanak a telek és a ház nagyságához.

A házhoz vezető út szélessége legyen például 120-150 cm. A mellékutakra többnyire 60-80 cm-es szélesség elegendő. A nagyobb szintkülönbségeket lépcsőfokokkal kell könnyebben járhatóvá tenni. A burkolatot a várható igénybevételnek megfelelően válasszuk ki, figyelembe véve annak fajtáját, rugalmasságát, kopásállóságát stb.

Az ívelt lépcsőfokokat és a köztük levő pihenőket pontosan kell megtervezni. Ugyanez vonatkozik a felületek felosztására és a választott lerakási mintákra.

Anyagok és lerakási minták

Ügyeljünk arra, hogy a kiválasztott burkolókövek összhangban legyenek a ház stílusával és színével. Nagyon oda nem illő megoldás lenne például, ha modern betonburkolatot fektetnénk egy szecessziós homlokzat elé. Munkánk során a lerakási minták különleges figyelmet érdemelnek. A minták legkülönfélébb változatainak sokasága létezik, ezek a felhasznált anyagot mindig más és más megjelenésben hagyják érvényesülni. Főleg a klinkertéglák lerakási mintájának megválasztása nagy jelentőségű. A minta határozza meg a megjelenést, de a felület terhelhetőségét is. A leggyakoribb minta a futósoros (feles) kötés. Könnyen lerakható és nem kíván kiegészítő köveket. ívek és enyhe kanyarok könnyen megvalósíthatók.

(Bal) Futósoros (feles) kötés, (jobb) hálós kötés kettős elemekkel (parketta-kötés)

(Bal) Halszálkás minta (Z-kötés), (jobb) hálós (vonalas) kötés

Az egymásba nyúló körkörös mintákból – méghoz­zá eltérő magasságú síkokon – alkotott burkolat­mezőt gondosan meg kell tervezni, mielőtt a lera­káshoz hozzáfognánk.

Hosszú utakat ívek közbeiktatásával nagyon szépen lazíthatunk.

Utakhoz és gépkocsibejárókhoz többnyire a halszálkás mintát célszerű választani. A 45°-os szögben lerakott kövek kötése nagyon erős.

Különösen dekoratív hatású a hálós kötés kettős elemekkel (parkettakötés). Ilyenkor két vagy három követ váltakozó irányban rakunk le. Hátránya, hogy kevésbé terhelhető, ezért csak kerti utakhoz vagy teraszokhoz válasszuk.

Ugyanez érvényes az egyszerű hálós (vonalas) lerakási mintára. Ennek további hátránya, hogy nagyon szembeötlő, ha a hézagok nem futnak teljesen egyenes vonalban.

A terhelhetőség megtervezése

Mint már említettük, a lerakási mintának nemcsak optikai jelentősége van. Gépkocsival járható kövezetek esetében a választott mintának döntő hatása van a terhelés megoszlására, a stabilitásra és a zajképződésre.

Alapvetően minden gépkocsival igénybe vett felületen a köveket lehetőleg a fő közlekedési irányra átlósan kell lerakni. A terhelés ilyenkor a köveknek mind a négy oldalára egyenletesen oszlik meg. A kövek a toló- és a forgatóerőket optimálisan fogják fel és a legördülő kocsiabroncsoktól keletkező zajok a lehetséges mértékben csökkenthetők.

A felhasznált kövek magasságának is közvetlen hatása van a felület későbbi terhelhetőségére. Ajánlatos legalább 8 cm magas köveket használni. A gépkocsik abroncsai alatt keletkező gördülőterhek hatására a burkolókövek hajlamosak elfordulni. A már említett átlós lerakás is ez ellen hat. De az oldalsó támaszfelületek is csak akkor elegendők a hatóerők biztosan felfogására, ha a kövek elég magasak ehhez.

Végül pedig a kövek közötti hézagok is nagy hatással vannak a burkolat szilárdságára. A vonatkozó előírások beton burkolókövek, de klinkertéglák esetében is 3-5 mm széles hézagokat írnak elő. Ezt a méretet lerakáskor feltétlenül be kell tartani. Különféle kövek már a gyárban oldalsó távtartókkal készülnek. Ezek arra valók, hogy a lerakást megkönnyítsék. A hézagnak még az is a funkciója, hogy a termelési technikától függő kis méreteltéréseket a kövek között kiegyenlítse. Ezért a távtartókkal ellátott köveket sem szabad „csikorgásig” közvetlenül egymáshoz szorítani. Ehelyett növeljük a közt az előírt 3-5 mm-re.

Így hatnak a kocsiabroncsok által kifejtett erők a burkolókő oldalfelületeire.

A távtartó elemekkel ellátott köveket így nem szabad lerakni.

(Balra) Így kell kinéznie a helyesen lerakott kövek hézagainak. (Jobbra) A méreteltérések a kövezet ágyazatával kiegyenlíthetők.

A menetirányra keresztben lerakott köveken a tolóerők mindig a kövek két oldalára koncentrálódnak. Átlós lerakáskor az előbbivel ellentétben a köveknek mind a négy oldalát egyforma megterhelés éri. A kövek nem billenhetnek ki olyan könnyen.

Az egyedi kövezési munkák tervezését és elvégzését megkönnyíti, ha a burkolókövek szállítója már fel van arra készülve, hogy számítógépes lerakási rajzot készít.

Hasznos segédletek a kövezéshez

Egy ilyen útburkolatot nem lehet a kódkombinációk és a minták pontos megtervezése nélkül szépen elkészíteni. Nagy burkolókő szállító cégek katalógusában a nehezen lerakható mintákra, például körökre és körszeletekre ilyen mintarajzok találhatók. A rajzot a lerakáshoz használhatjuk és a szükséges anyagot is eszerint rendelhetjük meg.

Az alépítménytől a kész kövezetig

Az első munka a kövezésre kerülő terület bemérése és kitűzése. A terület körvonalait a tervezett létesítményekről készített méretarányos tervrajzba kell berajzolni. Ezt a tervet visszük majd át a terepre. Ami a kövezet felszínének magasságát illeti, akadnak mindig vonatkoztatási pontok, amelyekhez igazodhatunk. A teraszok magassága az ajtók kilépési magasságához igazodik. A házhoz vezető utak esetében szintén az ajtók magasságát kell figyelembe vennünk, illetőleg a teraszok vagy a lépcsőpihenők magasságát, amelyekhez csatlakozniuk kell.

Utak kitűzése a terepen

Ha egyenes utakat tűzünk ki, elegendő, ha külső sarkaikat jelöljük meg. Verjünk be a burkolandó terület szélén zsinórvasakat, ezekhez erősítjük az irányjelző zsinórokat. Ezután a területek külső sarkait mintegy 50 cm hosszú, alul kihegyezett karókkal jelöljük meg. Ha az irányjelző zsinórokat előbb az irány és magasság tekintetében pontosan beállítottuk, a karókat könnyen állíthatjuk a megfelelő helyre és verhetjük be a kövezet magasságáig.

Ha kövezés előtt nagyobb földkiemelő munkákat kell végeznünk, célszerű a karókat a kiásandó területtől távolabbra leverni. Ezután már a magasság alakulásához is pontosan kijelölt utunk van. Ha alumíniumból készült 2 m hosszú öles lécünk van, akkor a takarókat 2 m-nél közelebb helyezzük el egymástól. Később a kijelölt pontokat az öles léc ráfektetésével összeköthetjük egymással.

A rajzokon látható, hogyan lehet egyenes vonalú, de lépcsősen eltolt szélű utakat, köríves felületeket, illetőleg ívelt utakat kitűzni. Ha a burkolatmező széle köríves, kijelöljük a kör középpontját, és a karók helyét a körön zsinórral jelöljük ki.

Zsinórvassal és irányjelző zsinórral az irányokat és magasságokat jelölhetjük.

A vízcsöves szintező az azonos magasságú pontokat mutatja.

A kövezet alépítménye

A burkolandó terület alépítményével szemben két alapkövetelmény érvényes: teherbírónak és vízáteresztőnek kell lennie. Ezért durva kőanyag tömörítésével szilárd, de pórusos réteget kell kialakítani. Hogy a burkolóköveket pontosan beállíthassuk, erre a hordozórétegre homokból vagy finom murvából egy ún. ágyazó réteget helyezünk. Természetesen a későbbi terheléstől és a mérettartással szembeni igényektől függ, hogy mibe kerül kövezetünk alépítménye.

A legegyszerűbb esetben a köveket vagy lapokat közvetlenül a termett talajra terített vékony homokágyazatba helyezzük. Kis igénybevételű kerti utaknak ez gyakran elegendő. Ha egy erősen igénybevett kövezet alépítményét szakszerűen készítik el, a rajz szerinti, több rétegű szerkezetet kell kialakítani. Táblázatunkban az alépítmény ajánlott vastagsága látható különböző igénybevételű kövezetek és különféle talajok esetében. Ne felejtsük el, hogy az alépítménynek mindig kb. 10 cm-rel kell a kövezett területen túlérnie, ezzel kerülhető el a burkolat oldalirányú kibillenése.

A felhasznált durva kavicsot vagy zúzottkövet, ill. a napjainkban alkalmazott újrahasznosított anyagot mindig rétegenként kell elhelyezni, majd rázógéppel alaposan tömöríteni, így kerülhetjük el a későbbi ülepedést.

A derékszögben eltolt széleket karókkal és zsinórokkal jelöljük ki.

Ha a burkolatmező széle köríves, kije­löljük a kör középpontját, és a karók he­lyét a körön zsinórral jelöljük ki.

Egy „görbe” út: a lapok hosszanti élének mindig merőlegesnek kell lennie az út vezető irányra.

Az egyszerű alépítmény: a durva anyagból készült hordozóréteg fölött egy vékony ágyazó réteg van, erre rakjuk a lapokat.

[table id=299 /]

A kövezet víztelenítése és alagcsövezése

A teraszok és a bejáró utak felszínére jutó víz folyjon mindig a háztól elfelé. Egyéb utaknál kétfelé kell folynia. Az ajánlott átlagos lejtés 1,5-2 %, ami méterenként 1,5-2 cm-nek felel meg.

Már magát az alépítményt is ezzel a lejtéssel kell elhelyezni és tömöríteni. A homokból vagy murvából kialakított ágyazó réteget már nem szabad a felület szintezésére használni. Ha ugyanis az ágyazó réteg nem egyformán vastag, ez elkerülhetetlenül ülepedésekre és a kövezet későbbi egyenetlenségeire vezet. Ha a kövezet melletti, nem szilárdított területek a felszíni víz befogadására alkalmatlanok, a csatornahálózatig érő víztelenítésről kell gondoskodnunk. Ha olyanok a lejtési viszonyok, hogy a víz pontszerűen fut össze, a kövezetbe vízelnyelőt kell beépítenünk. Bejáró utaknál viszont gyakran hosszú vízelnyelőt kell az út teljes szélességében beépíteni. Ezekben a víz oldalirányban egy ejtőcsőhöz folyik.

A csatornahálózatba torkolló elvezető csöveket természetesen az alépítmény behelyezése előtt fagymentes mélységben kialakított homokágyazatba kell fektetni.

Szilárd szegély kialakítása

Kevéssé terhelt kerti utak kivételével nagyon ajánlatos a kövezett területek szélét úgy megkötni, hogy a kövek ne billenhessenek ki oldalra, vagy ne csúszhassanak el. Amint már említettük, a kövezet alépítményének a későbbi szegély alatt túl kell érnie, hogy a szélek stabilak legyenek. Kiegészítésként még támasztó betonozást is ajánlunk. Ehhez az ágyazó réteget a kövek lerakása után a hordozórétegig óvatosan lekaparjuk és helyébe soványbetonból vagy habarcsból egy csíkot alakítunk ki, amit ferde éllel legalább a kövek magasságának a feléig felhúzunk.

Egy erősen terhelt kövezet szakszerűen kialakított szerkezete. Ha hobbikövezők vagyunk, rendszerint beérjük a kiegyenlítő feltöltéssel (ha erre szükség van), tömörített hordozóréteggel és ágyazó réteggel.

Oldalirányban alakítsunk ki 1,5-2 %-os lejtést. Ezt vízmértékkel ellenőrizzük. Munkánkat megkönnyíti, ha a vízmérté­ket olyan 1 m hosszú lécre helyezzük, amelynek egyik végére alul egy 1,5-2 cm vastag kis fadarabot szögeltünk.

Kocsi beállókhoz gyakran üreges köveket használnak, amelyek a felszíni vizet egy­szerűen áteresztik a talajba.

Hosszú víznyelő, bejáró utak esetében.

Ha a felszíni vizet el kell vezetnünk, az út szélén lefolyót helyezünk el.

Egyszerű kerti utak szegélyét nem kell, feltétlenül szilárdíthatunk.

A klasszikus lerakási módszer

Ha nagyon eltérő nagyságú terméskövekkel dolgozunk, a különbségeket úgy egyenlítjük ki, hogy minden egyes követ kalapáccsal külön-külön ütögetünk be a homokból készített ágyazó rétegbe. Eközben egy zsinórhoz igazodunk, amely nemcsak a vezetőirányt, de a kész burkolat magasságát is jelzi.

Még stabilabb szegélyt kapunk, ha a szélső köveket közvetlenül az alépítmény fölé húzott habarcságyazatba rakjuk. A szegélykövek magasságát ekkor nagyon pontosan kell beállítanunk. A házfalakhoz vagy a szembeni szegélyekhez viszonyított távolságukat pontosan le kell mérni. Ha ezt az előkészítő munkát gondosan elvégeztük, könnyebb az ágyazó réteget elegyengetni: behordjuk a homokot vagy murvát és az elkészített szegélyek fölött egyszerűen lehúzzuk.

A kövek ekkor még mintegy 15 mm-rel magasodjanak ki a végleges szint fölé, mivel a hézagtömörítés, majd a hézagok végleges kitöltését követő felülettömörítés során majd megfelelő mélyen az ágyazatba nyomódnak.

A kövezet szegélyének szilárdítása támasztóhabarccsal.

Nagyobb terhelés esetében a szélső sor köveit a habarcsba ágyazzuk.

A nagy mérettűrésű és szabályta­lan aljú terméskő kockákat egyenként ütögetjük be a homokágyazatba.

Kocsi beállóknál és bejáróutaknál a habarcsba gyakran különleges szegélyköveket helyeznek.

A hézagokba töltött homok szilárdítja a burkolatot. Átlóirányban dolgozzuk be.

A kövezetet végül kézi döngölővel vagy rázógéppel tömörítjük és egyenlítjük ki.

Kövezés mérettartó kövekkel

A klinkerek és a beton burkolókövek mérettűrése nagyon kicsi. Alsó felületük is egyenletes. Ha ilyenekből készítünk burkolatot, ajánlatos az ágyazatot lehetőleg minél simábban lehúzni és még a kövek laza elhelyezése előtt tömöríteni is. A lefektetett kövek stabilizálására hézagoló anyagot seprűnk a hézagokba, majd az egész felületet lap vibrátorral még egyszer tömörítjük.

Ha iparilag gyártott burkolókövekkel dolgozunk, előbb a hordozóréteget rázógéppel tömörítjük

Ezután helyezzük el az ágyazó réteget, majd pontosan lehúzzuk.

Az ágyazatra fektetett kövek most már egyenletes felületet alkotnak. Kitöltjük a hé­zagokat, majd a burkolatot vibrátorral tömörítjük.

Kövezett lépcsők és lépcsőpihenők építése

Ha a kövezésre szánt terep lejtése meghaladja a 7 %-ot, tervezzünk be lépcsőfokokat vagy lépcsőpihenőket. Ezekhez mindenképpen beton alapozás kell. Rajzaink néhány megoldási javaslatot mutatnak. Legegyszerűbb, ha betonból készült lépcsőfok tömbökkel dolgozunk. Ezek élét 1-2 cm-es átfedéssel rakjuk le. A legjobb, ha úgy készítjük el az alépítményt, hogy a lépcsőfokokat vékony habarcságyba lehessen helyezni.

Ha a lépcsőfokokat magunk rakjuk terméskőből, klinkertéglából vagy beton burkolókőből, a fokok magasságát és mélységét a következő gyakorlati képlettel számítjuk: két fellépő magasság plusz egy belépőmélység kb. 65 cm. Ha a lépcsőfok magassága 12,5 cm, akkor a belépőmélység 40 cm. Kültéren kényelmi okokból és a járás biztonsága érdekében a lépcsőfok magassága lehetőleg ne haladja meg a 15 cm-t. Hosszabb lépcsőkbe iktassunk be pihenőket. Itt ez a szabály érvényes: a pihenő hossza egyenlő a 65 cm-es lépéshosszal plusz egy belépőmélységgel.

Betonlapra helyezett lépcsőfoktömbök.

Ezt a lépcsőt teljes egészében élükre állított téglákból rakták.

A lépcsőfoktömböket burkolókövekkel kombinálhatjuk.

A burkolóköveket így kombinálhatjuk minipaliszádokkal.

A lépcsőfokok élének nem kell mindig egyenes vonalban futnia, ezt bizonyítja a kép is. Klinkertéglákból könnyen alakíthatunk ki ilyen íveket.

Mi mindenre van szükségünk kövezéskor?

A kövezés a földmunkákkal kezdődik. Rendszerint le kell hordani a termőtalajt, hogy helyére egy szilárd alapozást, vízáteresztő hordozóréteget tehessünk.

Lapátolás, kotrás és egyengetés

Kisebb földmozgatásokhoz elegendő a csákány, az ásó, a lapát és a talicska. De ha már egy 10 m hosszú és 1 m széles utat akarunk úgy megépíteni, hogy hozzá 40 cm mély tükröt ásunk ki, kereken négy köbméter földet kell meglazítanunk, talicskába lapátolnunk és eltolnunk, majd ugyanennyi anyagot kell az alépítmény, ill. a burkolókövek ágyazatához behordani, elegyengetni és tömöríteni.

Meg kell tehát fontolnunk, rászánjuk-e magunkat ekkora „kulimunkára”. Ha a helyi adottságok lehetővé teszik, próbáljunk meg gépet alkalmazni. Vannak olyan mini kotrók és kis toló lemezes traktorok, amelyek keskeny kapukon is beférnek és néhány perc alatt annyi földet mozgatnak meg, amennyit izomerővel órák alatt is alig győznénk. Az ilyen gépeket kikölcsönözhetjük és magunk is dolgozhatunk vele, de gépkezelővel együtt is bérelhetjük. Lap vibrátor is bérelhető, ezzel az alépítményt és a kész kövezetet egyaránt tömöríthetjük. Kis lap vibrátort kombiban gond nélkül hazaszállíthatunk.

Kisebb földmunkákhoz vagy a murva terítéséhez lapátra van szükségünk, nagyobb földmozgatáshoz ilyen kiskotrót alkalmazhatunk.

Kövezéskor mindenképpen szükségünk van egy alumínium simítólécre. Ezzel ki­sebb távolságokon belül a magasságot is kijelölhetjük.

A murvaágyazatba ideiglenesen fektetett csövek a vezetősín szerepét töltik be le­húzáskor. Helyes fekvésüket vízmérték­kel ellenőrizzük.

A murvaágyazat lehúzásához egyenes deszkát használhatunk. Ha a szegélyek magasítva vannak, a deszkát megfele­lően ki kell vájolni.

A függőónnal többek között az irányt vi­hetjük át a zsinórról az alatta levő talajra.

Kitűzés, mérés és egyengetés

Feltétlenül szükség lesz néhány kihegyezett vasrúdra, amelyeket a földbe verünk be, hogy azokra erősítsük az irányt, ill. a magasságot jelző zsinórt.

Ha kis távolságokra kell magasságokat átvinnünk, vízmértékkel, ill. lécre helyezett vízmértékkel dolgozunk. Nagyobb távolságokhoz csöves szintezőt használunk. A profik teodolitot (optikai mérőműszert) is használnak, amellyel egyetlen mérési pontból azonos magasságú pontokat lehet kijelölni. Homok- vagy murvaágyazat elegyengetésére vastagabb egyenes lécet, deszkát vagy alumíniumlécet használunk. Legjobb, ha az ágyazatba átmenetileg vízcsöveket fektetünk vezetősínnek és ezek fölött húzzuk le az anyagot.

Szerszámok ütögetéshez és ütéshez

A klasszikus lerakási technika során a burkolóköveket egyenként ütögetjük a homokágyazatba. Ehhez gumikalapácsot használhatunk. A profik hagyományos kövezőkalapáccsal dolgoznak, aminek az éles oldalával a kövek, ill. a lapok alatti ágyazatot lehet tömöríteni. Ha viszont egyforma méretű klinkertéglák vagy beton burkolókövek mellett döntöttünk, akkor azokat csak lazán ráhelyezzük az ágyazatra és hézagolás után az egész területet vibrátorral tömörítjük.

Tömörgumiból készült kalapács. Ez nem olyan nehéz, mint az előző kalapács, ezért könnyebb munkákra különösen al­kalmas.

Klasszikus kövezőkalapács. Lapos vé­gével a lapok, ill. a terméskövek alatti ágyazat tömöríthető.

A simítóléccel gyakran ellenőrizzük az egyenes állást a kövek lerakása közben. A köveket az elülső élükre mért könnyű ütésekkel állíthatjuk be.

Érzékeny felületű kövek ütögetésére tompa kalapácsot használunk ráhúzott gumisapkával.

A hézagolás és a tömörítés szerszámai

A hézagoló anyag bedolgozásához durva seprűre, valamint locsolótömlőre van szükségünk, amelyekkel az anyagot a hézagokba mossuk. Kis felületeken elegendő a kézi döngölő, azzal nyomjuk a köveket szilárdan az ágyazatba. Többnyire azonban célszerű vibrátort használni, ez ugyanis nagyobb erővel dolgozik és a nyomást nagyobb felületen egyenletesebben osztja el, kiegyenlítve a lerakás után maradt utolsó egyenetlenségeket is.

A hézagoláshoz használt anyagot egy ke­mény műanyag sertéjű, széles seprűvel osztjuk el a frissen lerakott kövezeten.

Az altalajt és a feltöltéseket gondosan tömöríteni kell. Erre lap vibrátort hasz­nálunk. Egy excentrikusan mozgatott tömeg fejti ki a földre a nyomást.

A hézagok kitöltése után a burkolatot lap vibrátorral tömörítjük. A kövek felüle­tének megóvásához műanyag kötényt erősítünk a vibrátor aljára.

Kisebb felületekre vagy sávos alapokhoz motoros döngölőt használunk.

Kiegészítő darabok készítése

Kövezési munkák során a legritkábban dolgozhatunk kizárólag egész kövekkel. A szélső sávban, vagy amikor más felületekhez csatlakozunk, majdnem mindig szükségünk van kiegészítő darabokra. Némi ügyességgel és egy éles vésővel a köveket kézzel is elvághatjuk többé kevésbé egyenesen. A profik kőtörőt is használnak. Ez a köveket keményfémből készült két él között töri ketté. A szükséges erőt egy hosszú karral fejtik ki.

A szárazon vágó, gyémánttárcsával felszerelt kézi sarokcsiszoló nagyon gyorsan és viszonylag pontosan dolgozik. Ha ilyen kézi sarokcsiszolóval dolgozunk, vegyük magunknak a fáradságot és erősítsük a követ csavarszorítóval valamilyen pallóhoz. A burkolóköveket a legtisztábban és a legpontosabban a vízhűtésű vágópadon vághatjuk el. Ilyen eszközöket esetleg szerszámkölcsönző cégektől bérelhetünk. Ha csak néhány vágott kőre van szükségünk, ezeket már esetleg a kereskedőnél is méretre vágathatjuk.

Minden vágómunkánál fontos a biztonsági előírások gondos betartása! Gyerekeknek például nem szabad a gépek közelében tartózkodniuk.

Ez a kőtörő nem dolgozik olyan tisztán, mint a kézi sarokcsiszoló vagy nedves vágó, viszont nagyon gyors.

Egy vezetőlappal ellátott kézi sarokcsi­szoló a köveket és lapokat gyorsan és pontosan vágja ketté. A géphez porszí­vót csatlakoztathatunk.

Ha nagyobb kövezési munkákat vég­zünk, érdemes ilyen nedves vágót köl­csönözni. Ez a gép vastag köveket is gond nélkül elvág.

Terméskövek, klinkertéglák és beton burkolókövek

Amióta az ember terméskőből és téglából házakat épít, azóta ezeket az anyagokat utak és terek burkolására is használja. Kezdetben nagy kavicsokat vagy lejtőkön gyűjtött kőlapokat – úgy, ahogy voltak – a földre fektettek és némileg egyenletes kövezetté igazítottak el. Később a termésköveket közel egyforma méretre munkálták meg, ill. téglákat égettek; ezek mérete már természetesen közel azonos volt.

Terméskövek

A terméskövek két csoportját különböztetjük meg. Az úgy nevezett kemény kőzetek közé a gránit, a porfír, a gnájsz, a bazalt és a kvarcit tartozik. Ezeket kőfejtőkben termelik és különféle lap és kocka alakúra munkálják meg. Puha kőzet a mészkő és a homokkő. Ezeket a kívánt alakra fűrészelik. Mivel a kemény kőzetek teherbírása lényegesen nagyobb, burkolóanyagként mindenképpen ezeket részesítsük előnyben.

A terméskövek megengedett méreteltérése nagyobb, mint a szabványosított klinker-vagy betonlapoké, ezért nehezebben rakhatók le. A kereskedelemben nagy- és kiskockaköveket, valamint mozaikköveket különböztetnek meg. A nagykockakő szokásos mérete 13/15 – 15/17 és 17/19 cm. A szakember ezzel olyan terméskő kockákat jelöl meg, amelyek élhossza mintegy 14, 16, ill. 18 cm. Az élhosszak ettől a mérettől legfeljebb 1 cm-rel térhetnek el. Kiskockakőből a 9/11 – 8/10 – 7/9 és 7/10 cm-es formátumok kaphatók. A mozaikkő kereskedelemben szokásos mérete 6/8-5/7-4/6 és 3/5.

Bazalt nagykockakő

Klasszikus módon lerakott kiskockakő burkolat kvarcporfitból.

Burkolóklinker

A közönséges téglák mellett burkolásra elsősorban klinkereket használnak. Ezeket a téglákhoz hasonlóan agyagból égetik. A nyersanyagot előbb tömörítik, majd rendkívül nagy (1100 °C fölötti) hőmérsékleten égetik. Ezáltal az agyag összesül, vagyis megolvad és egy nagyon kemény, nagy nyomószilárdságú és saválló kő keletkezik belőle.

A klinkerek nagyon mérettartók. A kereskedelemben különféle formátumok kaphatók. A gyakoribb szabványméretek: 10 x 20-10 x 10, ill. 24 x 11,8 és 11,8 x 11,8 cm. Ezek az igénytől függően 4,5 – 5,2 – 6,2, ill. 7,1 cm vastagsági méretekben kaphatók. A leginkább használatos 10 x 20 cm-es méret 80 mm-es vastagságban is kapható, különösen erős igénybevételű kövezetek rakására használják.

További formátumok az 5, ill. 5,7 cm széles zárókövek, az 5,2 cm élhosszúságú kis mozaikkövek és az 5,2 cm vastag lapok 15×15, ill. 24 x 24 cm-es méretben. Különleges célokra sarokkövek, körkövek és sok egyéb más idomkő kapható. A klinkerek színe a legkülönfélébb vörös, sárga és barna színárnyalatok között változik. Az agyag származási helyétől függően kék színárnyalatok is lehetségesek. A klinker a terméskövekkel jól harmonizál.

Balról-jobbra: Portugálgránit, sötétszürke gránit, svédvörös, carrarai márvány.

Az agyag a klinker nyersanyaga (kép fent). A klinkert természetesnek ható külseje, nagy fagyállósága is környezeti hatásokkal szembeni nagy ellenálló képessége teszi vonzóvá.

A klinkerek napjainkban a legkülönfélébb formátumokban kaphatók.

Beton burkolókövek

Szürke betonkövekből elsősorban a nagyobb kiterjedésű közterületeken raknak le egyszerű kötésű burkolatot. Előnyük a kedvező ár. A magánépíttető napjainkban inkább a betonból készült különleges termékek nagy választéka iránt érdeklődik, ezek számos tekintetben állják az összehasonlítást a terméskövekkel.

A beton gyártásához különféle színű homokokat és cementkeverékeket használnak, de gyakran kevernek bele UV-sugárálló, tartós vas-oxid festékek is.

Különlegesen értékes kövek készíthetők úgy, hogy terméskőből készült adalékot kevernek a betonba vagy kemény kőzetből készített finom zúzalékot nyomnak a felületébe. Ha az ilyen köveket ezután még vízsugárral le is mossák, csiszolják vagy strukturálják, kimondottan nemes burkolókövek jönnek létre. A betontermékek nagy előnye, hogy a legkülönfélébb alakokban gyárthatók. A kereskedők típusválasztékokat kínálnak eladásra, amelyekben a legkisebb mozaikkőtől a nagy burkolólapokig vagy a paliszádig a színárnyalat, ill. a felület a választékon belül azonos, így a külső kialakítás során egységes megjelenés érhető el. Vonzó hatást kelthetünk azáltal is, hogy a betonköveket terméskövekkel vagy klinkerrel kombináljuk.

Az alépítmény és a hézagolás anyagai

Zúzott (zúzottkövet és murvát), valamint zúzatlan anyagokat (kavicsot és homokot) különböztetünk meg. A kavicsot és a zúzottkövet a burkolatok alapozásához használjuk. A finom murvával és homokkal a lerakott kövezet hézagait töltjük meg. A természetes nyersanyagkészletek kímélése érdekében az alapozást egyre inkább újrafelhasznált anyagokból készítik, vagyis a kívánt méretre aprított régi, de még jó minőségű építőanyagokból a zúzottkövet vagy a durva kavicsot helyettesíthetjük.

A beton burkolókövek különféle alakok­ban és színárnyalatokban kaphatók. A beton alapanyagú termékekkel az ége­tett klinkerek árnyalatai is megtévesztő tökéletességgel utánozhatók.

A murva és a zúzottkő (kép fent) a legkülönfélébb szemcseeloszlásban kapható. A keres­kedő többnyire arról is tájékoztat, hogy az anyagot milyen kövezési munkákra használhatjuk.

A különösen értékes betonkövek gyártásához finom szilánkokra zúzott gránitot, bazalt vagy porfírt is felhasználnak.

Környezetvédelem: régi köveket vagy bontott anyagokat, apróra zúznak, és újra felhasználják.

A különféle burkolóanyagokat kiválóan kombinálhatjuk egymással. Példa rá a klinkertégla és a terméskő kombinálása.

Csőbilincs

A horgany-, a horganyozott acél- és alumínium­lemez lefolyócsőelemeket 1000-6000 mm hossz­ban gyártják. Általában körszelvényűek, de eseten­ként négyszögszelvénnyel is kaphatók. A lefolyócső az épület homlokzatán szabadon vagy horonyban (besüllyesztve) vezethető. Ennek meg­felelően többféle csőbilincset gyártanak: körszelvé­nyű lefolyóhoz csuklós és csavaros (falhoronyba illő), négyszögszelvényűhöz pedig kétféle csavaros csőbilincset (209. ábra).

209. ábra: Csőbilincsek: a) szabadon és b) falhoronyban vezetve; c) csuklós és d) csavaros csőbilincs.

A lefolyócső felszerelése

A lefolyócső a fal végleges, vakolt falsíkjától 15-20 mm-re kerüljön. Felszerelését a betorkollócsonknál kezdjük; először a hattyúnyakat, majd a lefolyócső egyenes szakaszait meghatározó kettős könyököket és a kifolyókönyököt helyezzük el.

A lefolyócsöveket általában 2000 mm-es hossz­ban gyártják, ha ennél kisebbek, akkor – legalább 30 mm-rel egymásba csúsztatva – 2000 mm-es sza­kaszokká építjük össze és úgy szereljük fel őket.

A csőbilincsek elhelyezése

A lefolyócső felszerelését a csőbilincsek kiosztásá­val és beverésével kezdjük, lehetőleg az utolsó vakolatréteg felhordása előtt, hogy ne maradjanak később helyre nem hozható foltok a falon. A csőbilincseket mindig felülről lefelé haladva, egyenes vonalban helyezzük el. Nagyon csúnya, amikor nem esnek egy vonalba és a lefolyócső zegzugos vagy ferde lesz.

A bilincseket úgy verjük az előfúrt lyu­kakba vagy téglahézagokba, hogy száraik kissé fer­dék, lefelé hajlóak legyenek, hogy a vizet a faltól kifelé vezessék. Kiosztásukat befolyásolják a le­folyócső toldási helyei, a homlokzati falkiugrások (párkányok, lábazat) stb. Leghelyesebb, ha kb. 30-60 mm-rel a csőtoldások fölé kerülnek, és egymástól való távolságuk – a függőleges szaka­szon – ne legyen több 2 m-nél (210. ábra). Az alapmázolással ellátott csőbilincsek fedőmázolását el­helyezésük után, de még a lefolyócső felszerelése előtt végezzük el.

210. ábra: A lefolyócső és a hattyúnyak felszerelése: a) a csőbilincsek kiosztása; b) a hattyúnyak felszerelése; c) a csőtartó gyűrűt a csőbilincs fölé helyezzük vagy a csőbilincs alá szorítjuk; 1 hattyúnyak; 2 csőtartó gyűrű; 3 forrasztás.

A csőbilincsek alá csőtartó gyűrűket kell szerel­nünk, hogy megakadályozzuk a lefolyócső lecsú­szását, s egyben az alsó csőszakaszokat mentesítsük a felettük levők terhétől. A csőtartó gyűrűk készen kaphatók, és vagy a csőbilincs alá szorítva, vagy a bilincs fölé a csőre forrasztva helyezhetjük el őket (l. a 209. ábrát). A horganyozott acéllemez lefolyó­cső csőtartó gyűrűjének felső szélét – elhelyezés után — körülforrasztjuk, az alumínium lefolyócső csőbilincse alá szerelt gyűrűt csak a bilincs megszorításával rögzítjük.

A hattyúnyak elhelyezése

A hattyúnyak előre gyártva, készen kapható, és méretei általában a szokásos párkánykiugráshoz alkalmazkodnak. Esetleg műhelyben is elkészíthető, sőt a horganylemez lefolyócsőnél ismertetett mó­don, íves csődarabokból is kialakítható. A hattyú­nyak felső végén felkötőfül van, amellyel a betorkollócsonkhoz kapcsolható.

A hattyúnyak beállításakor először a felső ív-darabot kb. 50-60 mm-es szakaszon ráhúzzuk a betorkollócsonkra, majd az alsó ívdarabot a felsőre csúsztatjuk. A két ívdarab egymáshoz csatlakozó végeit legalább 40 mm-re, ill. olyan mélyen toljuk egymásba, hogy – 45°-os helyzetben – az alsó ívdarab egyenes szakasza és a végleges falsík közötti távolság legalább 15 mm legyen.

A két ívdarab összeillesztésének helyét ceruzával körbejelöljük, az alsó ívdarab vég- és tengelyvonalát pedig a falra karcoljuk. Majd az egész hattyúnyakat leemeljük, és az ívdarabokat a jelölésnél összeforrasztjuk. A rögzítő csőbilincset a megjelölt helyen beverjük a falba, úgy, hogy a hattyúnyak alsó vége mintegy 40-50 mm-t túlnyúljon rajta. A csőbilincs a hattyú­nyakat lazán fogja körül.

Miután egyenesbe állítottuk a hattyúnyakat, a felkötőfüllel a betorkollócsonkra akasztjuk. Az is előfordul azonban, hogy a felkötőnyelv és a -fül hiányzik, ilyenkor pótolnunk kell, mert ha később a forrasztásnál a két csődarab elválik, a hattyúnyak lecsúszik a betorkollócsonkról.

Az egyenes lefolyócsőszakasz elhelyezése

A lefolyócső szerelését a hattyúnyakhoz csatlakoz­va, a lefolyócsőelemek elhelyezésével folytatjuk. A csőszakasz első elemére – az alsó végétől kb. 200 mm-re – szorosan meghúzott csőtartó gyűrűt húzunk, majd a csövet 40-50 mm-rel a hattyú­nyakra csúsztatjuk. Benézéssel vagy függőzéssel függőlegesbe állítjuk, majd a végét és a tengelyét a falra jelöljük. A csőbilincset beverjük. Ügyeljünk arra, hogy a csőbilincs legalább 50 mm-re legyen a következő csőelem felső végétől, továbbá a cső korcolt oldala a fal felé nézzen. A lefolyócső a fal­felülettel sehol sem érintkezhet. Végül a csőtartó gyűrűt forrasztással rögzítjük.

Ha több csőszakaszra van szükség, akkor azokat ugyanígy helyezzük el. A horganyozott acéllemez lefolyócsőelemeket 40-50 mm-rel egymásba csúsztatva és körülfor­rasztva csatlakoztatjuk, míg az alumíniumelemeket — forrasztás-helyett — szoros illesztéssel, és legalább 50 mm-nyire csúsztatjuk egymásba.

A kettős könyök elhelyezése

Előfordul, hogy a falsíkból kiugró osztópárkány vagy lábazat miatt a lefolyócsövet meg kell törni. Ez kettős könyök közbeiktatásával oldható meg. A kettős könyököt a csőbilinccsel – az előzőekhez hasonlóan – az alsó végén erősítjük fel. Ehhez az szükséges, hogy a kettős könyök alsó egyenes része legalább 250 mm hosszú legyen (211. ábra), hogy elegendő hely álljon rendelkezésre a csőbilincs, a csőtartó gyűrű és a lefolyócsőhöz való csatlakoztatás számára. A kettős könyök felső végét a lefolyócsőre csúsztatjuk, az alsót pedig a lefolyócsőbe dugjuk.

211. ábra: A kettőskönyök és a kifolyó­könyök felszerelése, csatlakozás állványcsőhöz: a) kettős könyök; b) kifolyó­könyök; c) állványcsőtölcsér, horganyozott acéllemez és alumíniumlemez esetén; 1 forrasztás; 2 lemeznyelv.

A kifolyókönyök elhelyezése vagy csatlakozás az állványcsőhöz

A lefolyócső alsó, befejező szakasza lehet a tető­vizet a szabadba vezető kifolyókönyök vagy – ahol a tetővizet a talajba fektetett szennyvízcsatornába vezetik – állványcső.

A kifolyókönyök kb. 150 mm-re végződjék a járda, a vízelvezető vályú stb. szintje fölött. Kertes épületekben, családi házakban gyakran hordókat helyeznek el a kifolyó alá az esővíz felfogására, ilyenkor a kifolyócsövet a hordónak megfelelő ma­gasságban kell felszerelni.

A kifolyókönyököt felerősítő csőbilincset a kö­nyökhajlat merevítőlemezétől számított kb. 200-300 mm magasságban helyezzük el, és a kettős kö­nyöknél leírtak szerint szereljük fel.

Állványcső esetén a lefolyócsövet az állványcső karmantyúja alá legalább 20 mm-rel be kell csúsztatni. A lefolyócső és az állványcső csatlakozásánál adódó hézag lefedésére tölcsérszerű fémlemez gyű­rűt, ún. állványcsőtölcsért használunk, amelyet a horganyozott acéllemez lefolyócsőhöz forrasztással, az alumíniumlemez lefolyócsőhöz a lefolyócsőre szegecselt 20×100 mm-es alumíniumlemez nyelvecskével erősítünk fel. A csatlakozási hézagot gon­dosan tömíteni kell.

Csatornaelem

Magyarországon az ereszcsatornák alakját és mére­teit az alkatrészek összeépítési módját országos hatályú szabványok írják elő. A horgany-, a hor­ganyozott acél- és alumíniumlemez függőeresz csatorna-elemek alakja és mérete kissé eltér a kül­földön használatos csatornákétól. Általában félkör-szelvényűek, de vannak négyszögszelvényűek is. Gyártási méretük 1000 vagy 2000 mm. A csatorna­elemek mindkét szélükön befelé göngyölített, csöves beszegéssel (peremmel) készülnek, ellentétben a korábban ismertetett, Németországban használatos csatornákkal, amelyek külső széle kifelé göngyölí­tett peremmel készül.

A horganyozott acél- és az alumíniumlemez csa­tornaelemeket szegecselt átlapolással csatlakoztat­juk egymáshoz (204. ábra).

204. ábra: Félkör- és négyszögszelvényű függőeresz csatorna-elemek összeépítése szegecseléssel (szegecskiosztás).

7. táblázat: A félkörszelvényű függőeresz csatorna méretei Magyarországon

[table id=297 /]

* Körülbelüli méret.

8. táblázat: Négyszögszelvényű függőeresz csatorna méretei Magyarországon

[table id=298 /]

*Körülbelüli méretek. A betűjelek magyarázata a 204. ábrán látható.

Csatornatartók

A csatornaelem-keresztszelvények méreteit (7. és 8. táblázat), a gyakorlati tapasztalatok alapján, a víztelenítő tetőfelület vízszintes vetületének 1 m²-ére számítva – a tető hajlásszögétől függően – 1,0-0,80 cm-ben állapítjuk meg (9. táblázat). A függőeresz csatorna tartói a csatornaelemek keresztmetszeti méreteihez igazodnak, jelölésük ezért a csatornaelemek jelölésével azonos, pl. a 33-as jelű csatornaelemhez 33-as jelű tartó szükséges.

Egyenes és csavart szárú, valamint szár nélküli csatornatartókat gyártanak, a csatornaelemek befogásához két-két rögzítőnyelvvel (205. ábra). Az alumíniumlemez csatornák tartói általában tűzi horganyozással vagy horganyfehér mázolással el­látott acélszalagból készülnek, de gyártják őket kemény alumíniumszalagból is.

A tartókat a csatorna 2-3 ‰-es esésének figye­lembevételével szabják le, ami azt jelenti, hogy min­den tartó íves része és tartószára közötti függőleges szakasz (az ábrán x-szel jelölve) 3 mm-rel hosszabb az előzőnél. Egy tartókészlet 10 db tartóból áll, vagyis 10 m csatorna felerősítésére elegendő, amely egyúttal a csatornalejtést is biztosítja.

9. táblázat: A tetőfelület nagyságától és a tető hajlásszögétől függő csatornaméretek

205. ábra Csatornatartók a) egyenes szárú; b) csavart szárú; c) szár nélküli csatorna-tartó; d) tartónként 3 mm-rel növekszik.

A függőeresz csatorna-elemek összeépítése

A horganyozott acél- és az alumíniumlemez csator­nákat lényegében ugyanúgy helyezzük el, mint a horganylemez csatornákat, csupán az elemek össze­építésében van némi eltérés.

Az alumíniumcsatornákkal kapcsolatban azonban fel kell hívni a figyelmet néhány nagyon fontos és a tartósságot is befolyásoló körülményre. Míniumot használni az alumíniumlemezzel érintkező acélelemek vagy az alumíniumfelületek bekenésére, szigetelésére nem szabad. Ugyancsak nem szabad az alumíniumlemezt védőréteg nélküli acél-, ólom ­vagy rézfelülettel összekapcsolni. A közvetlen érint­kezés helyén ugyanis, már a legkisebb nedvesség hatására is, gyenge galvánáram keletkezik, aminek következtében az alumínium oldódni kezd és tönk­remegy.

Ezt a két fém közé helyezett bitumen-, műanyag vagy egyéb szigetelőréteggel lehet meg­akadályozni. Legcélszerűbb a rögzítéshez kemény­alumínium szeget, ill. csavart használni. A kőműves szerkezettel közvetlenül érintkező alumínium alkat­részeket mindig bitumenes lemez alátétre kell hogy helyezzük, mert a cement, a mésztej és a habarcs megtámadja őket. Egyébként az alumíniumlemezt – a horganylemezhez hasonlóan – nem mázoljuk, mivel a rajta keletkező oxidréteg egybefüggő és szilárdan kötődik az alapfémhez, nem pereg le, s keményebb is nála. A horganyozott acéllemezt viszont két-három évenként mázolni kell.

A méteres vagy kétméteres csatornaelemeket fel­helyezésük előtt a talajon négyméteres csatorna­szakaszokká építjük össze, mert így könnyebben tud­juk összeszegecselni őket.

Az összeépítést kb. 30 mm szélesen átlapolt, két­sorosán (varrottan) szegecselt és egy oldalról folyósan forrasztott kötéssel végezzük. A szegecsek szá­ma, a csatornamérettől függően (l. a 7. táblázatot) 5, 7, 9 vagy 13 db, ill. (l. a 8. táblázatot) 13 vagy 17 db. Az alumíniumlemez csatornához ennél 50 %-kal több szegecsre van szükségünk, és az átlapolt felületeket forrasztás helyett bitumenkenéssel, horganyfehérpép vagy olajos papírtömítéssel tesszük vízhatlanná. Az átlapolás mindig a lejtés irá­nyában takarjon, a szegecsfejek pedig kívülre esse­nek.

A csatornaelemek összeépítését csatornaállító sablonban végezzük (206. ábra). Előzőleg azonban az egyik elem két szélén a csöves beszegések végét kerek csőrű fogóval behúzzuk, begömbölyítjük, a másikon pedig kinyitjuk. Az elemeket, a sablonba helyezve, összeillesztjük, egymásba csúsztatjuk, és a beszegéseket laposfogóval összeszorítjuk.

206. ábra: A függőeresz csatorna összeépítési sablonja (csatornaszeglethez).

Az egyenesre igazított elemeket három helyen fércforrasztással ideiglenesen összeerősítjük. Az ideig­lenesen összeerősített elemeket keményfa alátéten vagy ólomtuskón a szegecsek átmérőjének (2 mm) megfelelő lyukasztóval kilyukasztjuk. A szegecseket – kívülről – a lyukakba helyezzük, szegecshúzóval megigazítjuk őket, és lapos acélon kézikalapáccsal, majd szegecsfejezővel kialakítjuk a fejet.

A függőeresz csatorna végét a véglemez zárja le, amely korcolással kapcsolódik a csatornához. A véglemez szabás és a korcolás azonban már meghaladja a házilagosan végezhető munkák körét, a többinél nagyobb felkészültséget és szerszámkészletet igé­nyelnek. Ezért gazdaságosabb, ha már véglemezzel is felszerelt csatornaelemet vásárolunk, vagy üzem­ben elkészíttetjük. Ugyanez vonatkozik a csatornát a lefolyócsővel összekötő betorkollócsonkra és a csatornaszegletre is. Ez utóbbi azonban készen csak derékszögű megoldásban kapható.

A betorkollócsonk többnyire a véglemezzel lezárt csatornavégre kerül, ott van ugyanis a csatornaszakasz legalacsonyabb pontja. Felszerelésekor a csatorna fal felé eső csöves beszegése 10 mm-rel magasabbra kerüljön, mint az elülső, hogy a túl­folyó víz ne a fal felé ömöljön. Az összeépítéshez itt is sablonra van szükségünk. Sablont úgy készít­hetünk, hogy egy sík felületű pallóra 10 mm vastag alátétlécet, két oldalt pedig a csatorna szélességé­nek megfelelő lécdarabokat szegezünk fel (207. ábra).

207. ábra: Állósablon betorkollócsonk felszereléséhez.

A csatornára illesztett és függőleges helyzetbe állított betorkollócsonkot a sablonban fércforrasztásokkal ideiglenesen rögzítjük. Fatuskó alátéten a szegecsek helyét kilyukasztjuk, majd a szegecseket kívülről a lyukakba dugjuk, és a szegecselést el­végezzük. A betorkollócsonk csatornához szegecselt peremét folyósán körülforrasztjuk.

A két elem összeforrasztása után a lefolyócső nyílását, a betorkollócsonk belső kerületén, egy reszelő kihegyezett végével körülpontozzuk. A csatorna belső oldalán – a pontozással jelölt körnél 5 mm-rel kisebb át­mérővel – kézi vágóval lyukat vágunk. Végül az 5 mm-es ráhagyást kézikalapáccsal a csonkba pere­mezzük. A betorkollócsonk felkötőnyelvvel készül, amellyel a csatlakozó lefolyócsövet (ill. hattyúnyakat) felkötjük rá.

Könyvünk előszavában már utaltunk arra, hogy a hazai gyakorlatban a horganylemez és műanyag csatornák mellett igen elterjedtek a horganyozott acél- és az alumíniumlemez csatornák is. Azt is megemlítettük, hogy a magyar előírások szerint készült csatornaelemek formája kissé eltér a külföldön használatos csatornákétól, de összeépítési technológiájuk és felszerelési módjuk lényegében azonos.

Hagyományos szegecselés

Mindenekelőtt a már megismert forrasztási techno­lógia kiegészítésére, meg kell tanulnunk a szegecselést is, hiszen mindkét lemezfajtát szegecseléssel építjük össze. A szegecselés ugyan kissé nehezebb művelet, mint a forrasztás, de kis gyakorlással ez is megtanulható.

A szegecskötés anyaga a fémszegecs. Horganyo­zott acéllemezhez rézszegecset, alumíniumlemezhez alumíniumszegecset kell használni. (A horgany­lemezt nem szegecseljük!) A szegecs részei: a gyám­fej, a szegecsszár és a zárófej, utóbbit a munka­darabon túlnyúló szárból kell kialakítani (201. ábra). A túlnyúló szegecsvég a szár átmérőjének (d) kb. 1,5-2,0-szerese legyen. A fej alakjától függően van félgömbfejű, süllyesztett fejű, lencsefejű stb. szegecs. Az épületbádogos munkákhoz általában az utóbbi, lemezszegecsnek is nevezett, lencsefejű szegecset használjuk.

201. ábra: A szegecs és a szegecselés szerszámai a) a szegecs részei; b) szegecs­húzó; c,) szegecsfejező; d) szegecsátmérő; 1 záróvég; 2 zárófej; 3 szár; 4 gyámfej.

A szegecseléshez szegecshúzóra, kézikalapácsra (a szegecsvég elkalapálásához), szegecsfejezőre (a zárófej formálásához) van szükségünk. A szegecs alátámasztására acél alátétet használunk.

A szegecselést az összekötendő lemezek szegecs­lyukainak elkészítésével kezdjük, fúrással vagy lyukasztással. A lyukasztást fa vagy ólom alátéten végezzük. A szegecslyuk kb. 1/20-dal nagyobb legyen a szegecsszár átmérőjénél, hogy a szegecseket könnyen tudjuk a lyukba dugni. Ha kisebb a lyuk, inkább bővítsük ki, de ne a szegecset erőszakoljuk bele kalapácsütésekkel.

A lyukba befűzött szegecset szegecshúzóval meg­igazítva, a lemezeket szorosan összehúzzuk. A meghúzott szegecs kiálló végét – lehetőleg tengelyirányú kalapácsütésekkel – elkalapáljuk. A szabálytalan alakúra szétkalapált zárófejet szegecsfejezővel fél­gömb alakúra idomítjuk. Igen fontos a szegecs kellő alátámasztása, mert jó kötés csak így érhető el (202. ábra).

202. ábra: A szegecselés munkamenete: a) a szegecslyuk kifúrása vagy kilyukasztása; b) a szegecs befűzése; c) a szegecs meg­húzása; d) a szegecs zömítése; e) a szegecsfej formálása; f) a szegecsfej kialakítása szegecsfejezővel; 1 fúró; 2 szegecshúzó; 3 kalapács; 4 szegecsfejező.

Csak a szegecseléssel nem alakítható ki vízhatlan kötés. Ahhoz, hogy vízhatlan kötést kapjunk, a horganyozott acéllemez elemek átlapolási hézagát fo­lyós forrasszal kell kitölteni, az alumíniumlemez elemekét pedig horganypéppel vagy hasonló tömítő­anyagokkal.

Rögzítőszáras szegecselés

Az utóbbi években elterjedt a hagyományosnál egy­szerűbb és gyorsabb rögzítőszáras, vagy ismertebb nevén POP szegecselési mód. A rögzítőszáras szege­cseléshez egy erre a célra készült szegecselőszerszám szükséges. Beszerzése ugyan költséges, de barkácsgép kölcsönző boltokból bérelhető. Hasznos szer­szám, sok barkácsoló szerszámkészletében is meg­található. Többféle rögzítőszáras szegecselőszer­szám használatos, a bádogosmunkákhoz a könnyű, vakszegecselő egyetemes szerszám (203. ábra) a legmegfelelőbb, de alkalmas a karos szegecselő is.

203. ábra: Rögzítőszáras (POP) szegecselés: a) könnyű vakszegecselő; b) karos szegecselő; c) a rögzítő­száras (POP) szegecs és részei; 1 rögzítőfej; 2 szegecshüvely; 3 szegecsfej; 4 rögzítőszár.

A rögzítőszáras szegecs részei: a szegecshüvely, a szegecsfej, a rögzítőszár és a rögzítőszárfej. Anya­ga: acél, alumínium-acél ötvözet, nikkel-réz ötvözet és réz. A rögzítőszár anyaga minden esetben acél.

A rögzítőszáras szegecselést is a szegecslyukak kifúrásával kezdjük. Az egymásra fektetett (át­lapolt) lemezeken a lyukak helyét előzőleg pontozó­val bejelöljük, nehogy a fúróhegy elcsússzon. A szegecset, a rögzítőszárral befelé fordítva és egészen a szegecshüvely pereméig ütköztetve, behelyezzük a szegecselőszerszámba, és az előfúrt lyukba illeszt­jük.

A szerszámot mindig úgy tartsuk a munkadarab fölé, hogy a szegecsfej a fúrt lyukba illeszkedjék, és a rögzítőszár merőleges legyen a szerkezetre. Kötéskor a rögzítőszár a szárfejtől elszakad és mind­kettő kiesik a hüvelyből (kivéve a rézszegecset, amelynek a feje bennmarad a hüvelyben). A sze­gecsfej és a rögzítőfej által szétnyomott hüvelyvég szoros és szilárd kötést létesít. Szegecselt kötést készíthetünk egysorosán vagy kétsorosán (varrottan). Az előző kötés átlapolási szélességét legalább 15 mm-re, az utóbbiét legalább 25 mm-re, ül. alumíniumlemez esetében legalább 30 mm-re vegyük.

A régi ereszcsatorna javítása, foltozása kimondottan fáradságos művelet, és az eredmény gyakran nem lesz kielégítő, mert végül is csak fércmunkát végez­hetünk.

Karbantartás

Helyesebb, ha a csatornát kellően karbantartjuk, úgy, hogy ne hibásodhassék meg. Ehhez viszont az szükséges, hogy

• az új horganylemez csatornát belül bitumen­ vagy horganyfehér mázolással lássuk el. Ezáltal lé­nyegesen csökken a korrózió, amit főként a kén­tartalmú füstgáz okoz. A horganylemez eresz­csatorna élettartama jó néhány évvel megnő a má­zolás következtében. A vörösréz és a műanyag csatornát nem kell mázolni;
• az ereszcsatornát rendszeresen tisztogassuk ( ábra). A homok- és levéllerakódások alatt a nedvesség hosszú ideig megmarad, ami elősegíti a korróziót;
• vigyázzunk a létra odatámasztásával. Különö­sen a régebbi műanyag csatornák, amelyek a nap­sugárzás következtében ridegekké, törékenyekké válnak, sérülhetnek meg ezáltal. A fémcsatornák könnyen behorpadnak a létra nyomására, ami esz­tétikai szempontból sem kedvező;
• új építkezés esetén vagy a régi csatornák ki­cserélésekor ügyeljünk arra, hogy a csatorna hőmérséklet-változáskor minden további nélkül ki­tágulhasson vagy összehúzódhasson, mert a 15 m-nél hosszabb, tágulási hézag nélküli csatornák rend­szerint meghibásodnak.

195. ábra.

196. ábra: Szivárgás egy régi csatorna forrasztásán keresztül.

A horganylemez ereszcsatornák javítása

A régi horganylemez csatornák forrasztását a fém korróziója nehezíti. Kellemetlenek a festék- vagy kátrányrárakódások is, amelyeket a forrasztási helyekről előzőleg teljesen el kell távolítani. A tisztításhoz háromszögletű fémhántolót, durva dörzs-vásznat vagy acélforgácsot használjunk (l. a 129. ábrát). Forrasztáshoz a bádogos a különféle forrasztószerek helyett általában hígított sósavat hasz­nál, amelynek még felülettisztító hatása is van.

Gyakran azonban mindezeknek a segédeszközök­nek az ellenére sem sikerül az összes varratot összeforrasztani, és „kontár” javítgatásokhoz kell folya­modni. A kisebb tömítetlenségeket szilikonnal per­metezhetjük be, de a nagyobb lyukakat ajánlatos egy szilikonnal beragasztott lemezdarabbal kifoltozni, vagy (bár ez is kontármunka, még ha bádogos csi­nálja is) bitumennel bekent alufóliával tömíteni.

A műanyag ereszcsatornák javítása

A műanyag ereszcsatornák többnyire valamivel egy­szerűbben javíthatók. A sérült részeket kifűrészelhetjük és két összekötő elemmel egy új, odaillő csatornadarabot helyezhetünk be a helyére. A kis lyukakat beragasztott csatornadarabbal foltozhatjuk ki, mert a PVC-t különleges ragasztóval jól lehet ragasztani.

A lefolyócsövek javítása

A lefolyócsöveket rendszerint nem érdemes javítani, mert viszonylag csekély munkával ki lehet cserélni őket. A megrongálódott darabot fémfűrésszel egy­szerűen csak kivágjuk és új lefolyócsődarabbal pótoljuk.

197. ábra: Ha a csatornát forrasztással már nem lehet megjavítani, akkor „fusizni” kell: szilikonnal egy horganylemez sávot kell a lyukakra ragasztani.

198. ábra: Ugyanezt az eredményt érhetjük el azzal a bitumenes ragasztó­szalaggal is, amelyet az építőanyag-kereskedésekben lehet kapni.

199. ábra: Ha egy régi ereszcsatorna lehajlik, a víz átömlik a peremén. Először kíséreljük meg a csatornát kissé felnyomni és úgy megigazítani. Ha ez nem sikerül, akkor helyezzünk a csatorna és a csatornatartók alá néhány lemezcsíkot, hogy a csatorna magasabbra kerüljön.

200. ábra. Fontos a rendszeres tisztogatás, mert a piszok elősegíti a korróziót. Segítségünkre lehet a tisztításhoz egy magunk készítette kaparó.

176. ábra: Műanyag függőeresz csatorna és lefolyócső cseréptetőn. A műanyag függőeresz csatornák elhelyezése tulajdonképpen csak az összeépítés módjában különbözik a fém ereszcsatornákétól. A felszerelés, a beállítás és a lefolyócső felerősítése azonos.

A csatorna elemek összeillesztése

Az elemek csatlakoztatása

A műanyag csatornákat általában a saját kezűleg építők alkalmazzák szívesen, már azért is, mert a legtöbb építőanyag-kereskedésben kaphatók (177. ábra).

Különös előnyük az egyszerű összeállítási mód­ban rejlik. Rendszerint elég az elemek egymásba csúsztatása és a toldáshelyek gumicsíkkal való tömí­tése. Kivételek azonban a négyszögszelvényű csatornák, amelyeknek az elemeit össze kell ragasztani a jó tömítés érdekében.

Az egyszerű összeépítési módnak azonban van hátránya is: minden csatlakozási hely alatt egy összekötő sávot is el kell helyezni, mert a csatorna­elemeket nem lehet közvetlenül egymásba csúsztatni.

177. ábra: A műanyag függőeresz csatornákhoz különféle idomdarabok kaphatók.

Az összekötő elem és alkalmazása

A félkörszelvényű függőeresz csatorna-elemekhez két tömítőgumival ellátott összekötő elemet is gyár­tanak, a két-két csatornaelem közötti rövid távolság áthidalására (178. ábra). Az összekötő elem másik feladata, hogy a műanyag csatornaelemek jelentős hosszirányú tágulását kiegyenlítse.

A hosszváltozás kiegyenlítésére a csatornaelem mindkét végének hátsó peremén egy-egy kis kivágás van. Ha egy darabot lefűrészelünk az elemből, akkor az újonnan keletkezett végződésre fűrésszel és reszelővel új kivágást kell készítenünk. Ebbe a ki­vágásba kapaszkodik bele az összekötő csatorna­elem rögzítő füle. Ez a megoldás megakadályozza az egymásba illesztett csatornaelemek esetleges szétválását, és bizonyos mozgási lehetőséget is nyújt – a kivágás hosszától függően egyenlítésére.

178. ábra: Az összekötő elem beakasztása.

179. ábra: A csatornaszeglet beakasztása.

A csatorna kiegészítő elemei

A félkörszelvényű függőeresz csatorna záró elemeit vagy a véglapjait ugyanúgy kell behelyezni, mint az összekötő elemet. Ezeket is gumibetétek tömítik. A csatorna jobb és bal végére azonos véglap hasz­nálható. A négyszögszelvényű ereszcsatorna vég­lapjait bele kell ragasztani a csatornába, amelyek ugyancsak mindkét végéhez használhatók. A csatornaszegletet vagy a sarokelemeket éppen úgy illesztjük be, mint az összekötő elemeket (179. ábra).

A betorkollócsonk és a lefolyócső

Az előregyártott betorkollócsonkot úgy építjük bele az ereszcsatorna-elembe, hogy a lefolyócsőhöz szük­séges nyílást fémfűrésszel kivágjuk belőle.

A lefolyócsövet és a betorkollócsonkot egymásba csúsztatással illesztjük össze, minden tömítés nélkül. Ha a lefolyócső több darabból áll, akkor célszerű az egyes elemeket egymáshoz ragasztani (180. ábra).

180. ábra: A műanyag csatornaelemeket fémfűrésszel a szükséges méretűre vágjuk. A vágás derékszögű legyen.

A műanyag csatornaelemek megmunkálása

181. ábra: A csatornavéglemezt előbb a csöves beszegés mentén beakasztjuk, majd egy mozdulattal bepattintjuk. A véglemez öntömítő, és egyaránt használható a csatorna jobb és bal végén

182. ábra: A betorkollócsonk-elemet ráfektetjük a csatornára, hogy a lefolyónyílást rárajzolhassuk.

183. ábra: Kifűrészeljük a lefolyócső nyílását. Szükség esetén lemezvágó ollóval lehet a nyíláson módosítani.

184. ábra: Amikor a csatornát már felszereltük, a lefolyócsövet is a helyére illesztjük.

A műanyag csatornaelemek ragasztása

A műanyag ereszcsatornák ragasztásához PVC-ragasztót kell használni (nem kell feltétlenül, hogy a csatornagyártó cég ajánlja). Ragasztás előtt a ragasztandó felületet műanyagtisztítóval töröljük át, hogy a szennyeződéseket eltávolítsuk, de megduz­zad a műanyag felülete is, és ezáltal könnyebb lesz a ragasztás. A PVC-ragasztó felhordása után az elemeket egymásba csúsztatjuk. A ragasztott kapcsolatot ezután 24 óráig nem szabad terhelésnek kitenni (185-187. ábra).

185. ábra: Ragasztás előtt a ragasztás helyét PVC-tisztítóval töröljük le.

186. ábra: A ragasztóanyagot vékonyan kenjük fel, majd illesszük össze az egyes részeket.

187. ábra: A fölösleges ragasztót le kell törölni.

A műanyag csatornaelemek szerelése

188. ábra: A négyszögszelvényű függőeresz csatorna szerelése.

189. ábra: Lefolyócső helyett vízköpő is használható. Ez azonban csak kisebb vízmennyiség elvezetésére, ill. manzárd­tetőhöz alkalmas.

190. ábra: A műanyag csatornák meleg időben igen erősen tágulnak. Ezt az elhelyezéskor figyelembe kell venni.

191. ábra: A bilincset közvetlenül a karmantyú alá szereljük fel, hogy a cső ki ne csúszhasson.

192. ábra: Ha a csatornatartókat nem lehet közvetlenül a tető­deszkázatra vagy a szarufákra felerősíteni…

193. ábra: …akkor szár nélküli csatorna­tartókat kell alkalmaznunk, amelyeket az eresz homlokdeszkájára csavarozunk rá.

194. ábra.