Iparosított technológiával készült épületek - 67. oldal

Szabadon álló szerelvények, csővezetékek

A vízellátás, csatornázás, központi fűtés vezetékeit, berendezési tár­gyait és a csatlakozószerelvényeket első lépésben szemrevételezéssel célszerű ellenőrizni. Az elzáró- és szabályozószerelvényeken a tömítő szelence vagy O-gyűrűs orsótömítés meghibásodásának jellegzetes jelei láthatók (csepegés, vízkőkiválás, korróziós nyomok).

A szerelvényeket működés közben is ellenőrizni kell. Meg kell győződni arról, hogy az elzáró szerelvények alkalmasak-e még a tö­mör zárásra, a szabályozószerelvények szabályozóeleme a teljes sza­bályozási tartományban működőképes-e. Amennyiben vezettek üzemeltetési naplót, vagy a javításokról fel­jegyzéseket, azokat át kell nézni és értékelni.

A hőközponton kívüli csővezetékekbe (felszálló- és ágvezetékek) épített szerelvényeket, ha azok a csővezetékekkel azonos korúak és a csővezetéket cserélik, akkor általában érdemes lecserélni. Ez alól ki­vételt jelenthetnek az utólag beépített vagy speciális, nagy értékű szerelvények. Ilyen esetben is azonban alaposan meg kell vizsgálni a szerelvény állapotát, hiszen egy csővezetékbe épített szerelvény cse­réjének munkadíja az esetek többségében meghaladja a beszerzési értéket.

A nyomócső-vezetékeken előforduló gyakori lyukadások a csőve­zeték-hálózat részbeni vagy nagy kiterjedésű korróziós károsodására utalnak. Amennyiben nagy kiterjedésű korróziót tételezünk fel, cél­szerű a hálózat egymástól távol lévő pontjairól legalább három sza­kaszon mintát venni. A kivágott, kb. 1,0 m hosszú csőszakaszok osz­tósík mentén való szétvágása után egyrészt ellenőrizhetők a lerakódások, másrészt a lerakódásokból vett minták vegyi elemzése, illetve a megtisztított csőfelület nagyítóval végzett vizsgálata alapján meg­állapítások tehetők a csővezeték állapotára.

Korróziós károsodás

Amennyiben a rendszerben valahol (csővezeték, tárolótartály, hő­cserélő stb.) korróziós károsodás fordult elő, mindig fontos feltárni az előidéző okokat, különben előfordulhat, hogy a kicserélt csőveze­ték a meghibásodottnál lényegesen rövidebb idő alatt tönkremegy. A hiba okainak tisztázására a szakterületen járatos szakértőt kell bevonni.

A vízvezetéki nyomócsövek és a csatornavezetékek csatlakozási pontjait szemrevételezéssel kell ellenőrizni. A PVC és CPVC anyagú, hideg- és melegvíz-vezetékekből is ér­demes mintát kivenni, és megvizsgáltatni, hogy milyen állapotban vannak. Erre a vizsgálatra azért van szükség, mert gyakorlati tapasz­talat a várható élettartamra még nincs, a beépítéskor esetenként ko­moly hibákat is elkövethettek. (Például nem biztosították a csőveze­tékek hőtágulásának feltételeit. Ilyenkor óriási feszültségek keletkez­hetnek a csővezetékekben, és az élettartam jelentősen csökkenhet.)

Dugulás

Csatornavezetékeknél gyakori dugulás esetén ellenőrizni kell a lej­tési viszonyokat, az iránytöréseknél alkalmazott idomok megfelelőségét. Szükség esetén pótlólagosan tisztítóidomokat kell beépíteni. Hosszú üzemidő után előfordulhat, hogy a lerakódás olyan nagy mértékű, hogy csak nagynyomású mosatással vagy a csőszakasz cse­réjével lehet tartósan megszüntetni.

A fűtőtestek korróziós károsodása és a csatlakozószerelvények (ra­diátorszelep, légtelenítő szelep) meghibásodása feltűnő. Ezeket a hi­bákat a felhasználó észleli, és a szükséges javításról, cseréről általá­ban intézkedik. Egy teljes körű felújítás során ellenőrizni kell, hogy a lakásokban hány helyen, mikor és milyen okból cseréltek fűtőtes­teket.

Amennyiben megállapítható, hogy több fűtőtestet kellet lyuka­dás következtében cserélni, feltétlenül felül kell vizsgálni a fűtési rendszert annak tisztázása érdekében, hogy a meghibásodásoknak mi az oka. Lehetséges, hogy a hibák természetes elhasználódás követ­keztében alakultak ki, de az is előfordulhat, hogy a fűtési rendszert átalakították, vagy az üzemeltetésben következtek be olyan változá­sok, amelyek összefüggésbe hozhatók a meghibásodásokkal.

Abban az esetben, ha az épület hőszigetelését, nyílászárócseréjét és ezzel egyidejűleg a szellőzési rendszerét felújítják, vagy a fűtési rendszert átalakítják, épületgépész szaktervezőt kell a munkákba be­vonni, aki számításokkal ellenőrzi, hogy a meglévő fűtőtestek alkal­masak lehetnek-e a továbbiakban is feladatuk ellátására. Amennyi­ben lakásonként hőmennyiségmérőt szerelnek fel, és lakáson belül vízszintes elosztású egycsöves fűtést létesítenek, a fűtőtestek méretét nagy valószínűséggel változtatni kell.

Eltakart csővezetékek ellenőrzése

Panelos épületekben a lakásokon belül a csővezetékek szakipari fal­lal eltakart szerelőaknában haladnak. A szakipari fal elbontása után a szemrevételezéses vizsgálat elvégezhető.

A vezetékekből, ha korrózióra utaló nyomot a külső felületen nem látunk, akkor is célszerű mintát kivágni. A kivágott csőszakaszokon ellenőrizhető az el vízkövesedés és az esetleges korrózió mértéke. A minták számát és kiválasztásának szempontjait a szakértő határozza meg. A szerelőaknák feltárásakor okvetlenül ellenőrizni kell a szinten­kénti tűzgátló lezárás meglétét, illetve annak állapotát.

Szellőztetőkürtők csatlakozási pontjai

A szerelőaknában haladó szellőztetőkürtők csatlakozási pontjait, a kürtőbe csatlakozó elszívó-ágvezetékek csatlakoztatásának módját szintén meg kell vizsgálni. A különböző kialakítású szellőztetőkürtőknél a csatlakozások műszaki megoldása eltérő. Vannak olyan – el­sősorban a négyszög keresztmetszetű kürtőknél alkalmazott – meg­oldások, amelyeknél a tömített csatlakozás nem volt tervezési szin­ten sem megoldva. Ezeket a kürtőket feltétlenül cserélni kell!

Vannak azonban olyan rendszerek is, amelyeknél a légtömör csat­lakoztatás műszaki megoldása kidolgozott, de a helyszíni szerelést lelkiismeretlenül végezték, nem csatlakoztatták megfelelő módon egymáshoz a kürtők elemeit, illetve a bekötő- szakaszokat. Ezek a ja­vítások utólag viszonylag egyszerű módon elvégezhetők.

A folyamatos üzemű, ventilátoros szellőztető berendezéseknél – amennyiben a meglévő rendszert meg kívánjuk tartani – műszeres méréssel, elszívó szelepenként célszerű ellenőrizni a légtérfo­gat áramot. A méréshez mérőtoldatba szerelt, kalibrált anemométert (légsebességmérő műszer) használhatunk. A mérésre azért van szük­ség, mert az elmúlt időszakban szinte biztos, hogy a szelepek több­ségét elállították, az egyes helyiségekből valószínűleg ma már nem az eredetileg tervezett légmennyiséget szívja el a berendezés.

Gázvezetékek, gázkészülékek

A panelos épületekben a gázvezetékeket általában már hegesztett kö­tésekkel szerelték. Ezeknek a vezetékeknek a műszaki állapota nagy valószínűséggel megfelelő.

Ha a csővezetékek csatlakoztatását nem hegesztéssel, hanem me­netes kötésekkel oldották meg, akkor a felújítás során célszerű a rendszeren nyomáspróbát tartani, és vagy a csőhálózat átalakításával (menetes kötések helyett hegesztett kötések), vagy a gázszolgáltató által elfogadott más módszerekkel biztosítani a tömítettséget. A ve­zetékekben szállított földgáz „száraz gáz”, ami hosszabb üzemidő után kiszárítja a menetes kötések tömítőanyagát, és gázszivárgást okozhat.

Egy felülvizsgálat során ellenőrizni kell a gáztűzhelyek bekötése­inek állapotát, tömítettségét, továbbá a készülék műszaki megfelelő­ségét. Gázüzemű konyhákban ellenőrizni kell, hogy az óránkénti 4-szeres légcsere megvalósul-e. Ha nem, a szellőztető berendezést javí­tani kell, illetve meg kell oldani a szervezett levegő-utánpótlást.

Szemétledobók

Felülvizsgálat előtt a szemétledobókat tisztíttatni szükséges. Ez a hi­giéniai megfontolások mellett azért is szükséges, mert a csatorna bel­ső falán lerakódott szennyező anyagok eltakarhatják a belső felülete­ken jelentkező hibákat. A belső felületek állapotát videokamerával, a külső részek esetle­ges hibáit szemrevételezéssel lehet megállapítani.

A homlokzatok diagnosztikájánál az állapotvizsgálatnak ki kell ter­jednie az összes olyan épületelemre, amely befolyásolhatja a hom­lokzat állapotát akár a jelenlegi, akár a felújított állapotban. Így pl. vizsgálni kell az épületsüllyedéseket, az alapok állapotát, a belső te­rek állapotát, szellőzöttségüket, fűtési és vizesrendszereiket, a tető­szerkezetet, csapadékvíz- és páraszigeteltségüket stb.

Ezeket elsősor­ban mérnöki szemlével diagnosztizáljuk, szükség esetén mérjük is a hibák, eltérések nagyságát, dinamikáját, fejlődését. Kiemelten kell kezelni az épületelemek kapcsolati csomópontjainak vizsgálatát. Ez azért is lényeges kérdés, mert ez a legjobban eltakart szerkezeti hely, és igen nagy nehézségek árán lehet a tényleges állapotáról meggyő­ződni.

Lépések

A diagnosztikai vizsgálatok felbontása kettős. Első lépésben a szerkezetek funkciójának teljesítését vizsgáljuk. Amennyiben szükséges, akkor második lépcsőben vizsgáljuk a szerkezeti részek anyagtani állapotát, illetve jellemzőit.

A szerkezeti részek funkciós vizsgálatai az általános építő-, épí­tészmérnöki tevékenységhez tartozó szemlét és az abból következő ítélkezést jelentik, ezért itt csak felsoroljuk őket.

Ezek:

• geodéziai mérések a szerkezeti elemek egyedi függőleges és vízszintes irányú eltéréseinek megállapítására,
• beázási nyomok rögzítése,
• tető lejtésviszonyainak rögzítése lapostető esetében,
• tetőelemek deformációi, hiányosságai magastető esetében,
• összefolyó, csapadékvíz-elvezető rendszer,
• szigetelések állapota,
• repedésképződések jellegük, mozgási tulajdonságaik,
• az összes szerkezeti elem állapotának szemléje.

A homlokzatdiagnosztikához közvetlenül az alábbi vizsgálatok el­végzését tartjuk fontosnak.

Fotogrammetriai felvétel

A vizsgálathoz a fotogrammetria tudományterület mérési módszere­it kell alkalmazni. Ezek alapján észlelhetők a homlokzat tényleges méretei. Az egyes elemek ferdeségei, eltérései a tervezetthez képest. Ezeknek különösen a nem házgyári elemekből épült épületeknél van nagy jelentőségük (nagyblokkos elemek).

A repedések jellegének megállapítása

A tapasztalható repedés vonalából következtethető, hogy az teher okozta okokból, süllyedések miatt zsugorodásból vagy anyagtani-összetételi okokból következett-e be.

Süllyedés

A teher okozta, a süllyedések miatti repedések jellegzetes, az erő­játéknak megfelelő irányultságúak, ugyancsak ilyen okok miatt el-ágazatlanok, vagy 1-2 elágazást képeznek. Általában átmenő repedések.

Zsugorodási repedés

A zsugorodási repedések rendszerint elágazatlanok, a táblaszélek­nél kisebb elágazások lehetségesek. Általában átmenő repedések.

Egyenes és poligonális alakú repedés

Egyenes vonalú repedés. Alatta rozsdásodó vasbetét van. Táskásodó jellegű. Az anyagtani összetételi okokból keletkező repedések általában poligonális alakú, szertefutó hálózatot mutatnak. Általában felületi repedések.

Repedések tágassága

Jellemezni kell a repedések tágasságának a mozgását. Ezt egysze­rű esetekben a repedést átfogó gipszpecséttel, a repedés két oldalán rögzített üveglemezzel, illetve azok elszakadásával lehet.

Ha szükség van a megnyílás nagyságának mérésére is, akkor az úgy végezhető el, hogy a repedések átellenes partjainál mérőcsonkot képezünk, amelyre mechanikus órával működő, legalább egy század-mm érzékenységű deformmétert illesztünk. Ez egy-egy egyedi mérő­hely kialakítására alkalmas megoldás. Ha az ilyen mérési követel­mény tömeges jellegű, akkor oda alkalmas mérőszánok segítségével elektromos mérőfejeket kell rögzíteni, és azokat egy elektromos rendszerben egymás után, tetszőleges rövid időközökben működtet­ve az idő (hőmérséklet)-megnyílás diagramot fel lehet venni. (Az al­kalmas mérőfejek ohmikus nyúlásmérő bélyegek, induktív és kapacitív adók).

Ezek előnye, hogy jól követhetők az időjárás, illetve teher okozta tágasság változások, amelyek az elem tönkremenetelét jól jellemzik. A repedések mélységét azok megfúrásával jellemezhetjük. Szeren­csés esetben egy furatban, máskor két-három, egymásba átható furat­ban lehet a repedés gyökét megtalálni.

Amennyiben a repedés a fal köztes habrétegébe ér, akkor a hab fel­tárása után a túloldali betonfelületen is kell a repedés után kutatni. Ez nem oldható meg a belső oldalról, mert sok esetben a falon lévő ta­péta, burkolat a repedéseket elfedi.

A panelkapcsolatok vizsgálata

Ez a legnehezebb feladat a rejtettség miatt. Egy épületen belül min­denképpen szükség van legalább 2-3 helyen a csomópont feltárásá­ra és a csomópont endoszkópos megfigyelésére.

A feltárás összeköthető két ún. roncsolásmentes módszerrel:

• Ultrahang terjedési sebességének mérése. Ez csak akkor hasz­nálható, ha a csomópont és a mérőfej között terv szerint nincs az ultrahang terjedését gátló közeg (pl. levegő vagy műanyag). Ha ez nincs betervezve, akkor a kapcsolat jóságát a normális se­bességgel terjedő ultrahang bizonyítja (3000-5000 m/s). Az et­től való eltérések (elsősorban lefelé) üregek, hibák meglétére hívják fel a figyelmet.
• Impact echo-módszer. Ennél a hallható hang terjedését akuszti­kus készülék elemzi, számítógép segítségével. A hibás (elsősor­ban üreges) helyek a készülékkel kimutathatók.

A valamely módszerrel megvizsgált, majd feltárt csomópont hite­les képet ad az állapotról. A többi csomóponti helyen a hibaelemzés­re elegendő a roncsolásmentes módszer alkalmazása.

Acélbetétek állapotvizsgálata

Az acélrozsda pH < 8,5-9 közegben alakul ki, ha a betonban egyéb szennyeződés nincs. Ha a betonban só is van, úgy az akár a 14 pH ér­téknél is rozsdásodik. Az acélrozsda kb. 10-20-szor nagyobb térfogatú, mint az acél, amiből keletkezett. Ezért az acélbetét feletti betont megrepeszti, le­feszíti.

Vizsgálni kell tehát az acélbetét környezeti jellemzőit:

• Az acélbetét fekvését mágneses készülékkel lehet vizsgálni. Az acél mágneses térbe kerülve az erővonalakat összesűríti, s így a mágneses készülék térerején az kijelezhető. A vizsgálat közönséges permanens mágnessel is végezhető, így kijelöl­hető az acélbetét helye. Ha a mágnes hitelesített, és ismert az acélbetét átmérője, akkor a mélysége is. Kedvezőbb e célra tervezett elektromágnesekkel végezni a vizsgálatot. Ennél két helyzetet lehet beállítani: ismert az átmérő, ekkor meghatározható a mélység, ismert a mélység, ekkor meghatározható az átmérő.
• Az acélbetét korróziós állapotát, ún. kisroncsolásos módszerrel lehet meghatározni. Az elem egy helyén a mágneses vaskereső segítségével feltárunk egy akkora acéldarabkát, amelyre az elektromos kontaktust illeszthetjük. A galvanikus kapcsolatban lévő mezőt raszterpontokra osztjuk, a felületet benedvesítjük és réz/telített réz-szulfát oldatú elektródával letapogatjuk. A réz­szulfát elektródát mV-mérőn keresztül összekötjük az acélbetét­ kontaktussal. A készüléken leolvassuk a réz/réz-szulfát és az acél/betonpórus elektrolit közötti elektromotoros erőt. Ha az acélbetét nem tiszta acél, hanem rozsdás, az elektromotoros erő megváltozik. Ez alapján követhetjük a rejtett rozsdásodást a be­tonréteg alatt. Az ekvipotenciális helyeket összekapcsolva kiraj­zolható a korróziós mező.
• Az acélbetét állapotvizsgálatához szükség van a beton pH-értékének meghatározására is. A beton a levegőn felületileg megkö­ti a szén-dioxidot, ezáltal elveszíti lúgosságát. A pH-érték 8,5 alá száll, az acél rozsdásodni kezd, ha ez a zóna addig behatol. Ennek vizsgálatát 1 %-os alkoholos fenolftaleinoldattal végez­zük. A beton felületét ütéssel-véséssel feltörjük, a friss felületre fenolftaleinoldatot porlasztunk. A karbonátosodott réteg színte­len marad, a megfelelő lúgos rész lila lesz. Mérni kell a karbo­nátos réteg vastagságát.
• A beton klorid tartalmát az abból kifúrt porból analitikai úton határozzuk meg. Mértéke kihat az acélbetét korróziójára.
• A beton cementtartalmát 2 %-os sósavas kioldással határozzuk meg. Nem használható a módszer, ha az adalékanyag is savold­ható.

A falanyag nedvességfelvételének vizsgálata

A falra csatlakozóperemmel ellátott mérőcsövet ragasztunk. Mérjük az időegység alatt elnyelt víz mennyiségét. Ez jellemző a falazat átnedvesedő-képességére, és tájékoztat a légáteresztő képességéről is.

A tömítések vizsgálata

A tömítések állapotának megfigyelésére flexibilis endoszkóp alkal­mazandó. Ez a műszer kanyargós úton is bevezethető a szemmel közvetlenül nem látható helyekre. Az újabb típusúak néhány mm átmérőjű üregekbe is bevezethetők. A kombinált endoszkópokkal anyagminta is kicsíphető a szerkezetből.

A diagnosztikai vizsgálatokról általában

A diagnosztika olyan vizsgálatokon alapuló állapotjellemzés, amely figyelembe veszi a szerkezetre ható összes tényezőt. A diagnosztika tehát komplex és átfogó vizsgálatok összessége. Alapvető követel­mény, hogy túlnyúljon azon a szerkezeti elemen vagy részeken, ame­lyet közvetlenül akarunk jellemezni.

A diagnosztikai vizsgálat az épületfelújítások, -korszerűsítések előkészítésének fontos részét képezi. Célja az adott épület, épület­rész, szerkezet, illetve környezetük tényleges műszaki állapotának meghatározása, feltérképezése, a hibák okainak meghatározása. Ezek alapján tervezhető meg a szükséges beavatkozások jellege, mértéke, módja és sorrendje. Amennyiben a hibaokokat nem határozták meg, vagy nem teljes körűen, úgy a javítás általában csak „tü­neti kezelésnek” tekintendő (pl. egy penészes falfelület felületkeze­lése csak ideig-óráig szünteti meg a penészesedést, mert idővel, mi­vel a penészesedés peremfeltételei továbbra is fennállnak, újra meg­jelenik.

Tartós megszüntetése csak a hiba okának feltárásával és megszüntetésével lehetséges, pl. utólagos külső oldali hőszigetelés­sel). Nagyobb volumenű, összetettebb vizsgálat esetén – akárcsak a tervezésnél – gyakorta elkerülhetetlen több szakterület szakági szak­értőjének együttdolgozása (tartószerkezeti, szigetelési, épületgépé­szeti stb. szakértők), mert a hibák okai teljes körűen csak így tárhatók fel.

A vizsgálat terjedelme, mélysége

A diagnosztikai vizsgálat terjedelme, mélysége a konkrét feladat ismeretében határozható meg. Az alkalmazandó módszer kiválasztá­sa a vizsgálatot végző szakember feladata. Kihangsúlyozandó a diagnosztikai vizsgálat kellő mélységének fontossága egy további szem­pont miatt is. Nem kellő alapossággal elvégzett diagnosztikai vizsgá­lat a felújítási, korszerűsítési munka során váratlan „többletmunká­kat” jelenthet, ezek pedig lehetőséget biztosítanak a kivitelezés vál­lalkozójának pótmunkák elszámolására, amely a kivitelezés költsé­gének nem kalkulált megemelkedését jelenthetik a későbbiekben!

A diagnosztikai vizsgálat eljárásának helyszíni vizsgálati eljárása az egyszerű szemrevételezéses módszertől a különböző roncsolásmentes mérési eljárásokon (szilárdság, nedvességmérés stb.) keresz­tül a roncsolásos, feltárásos, illetve laborvizsgálatokig terjedhet. A szakértőnek törekednie kell a roncsolásmentes vizsgálati eljárások alkalmazására, és csak ha ezek nem vezetnek eredményre vagy bár­minemű kétség merül fel, akkor érdemes alkalmaznia valamelyik roncsolásos módszert. Természetesen vannak olyan esetek, amikor ez elkerülhetetlen.

A helyszíni bejárást azonban meg kell, hogy előz­ze az adatok begyűjtése (tervek, korábbi szakvélemények, javítások, beavatkozások leírását stb.), ami az adott szerkezet és környezetének megismerését szolgálja. A következőkben kiemelünk néhány olyan diagnosztikai vizsgála­ti módszert, amelyek a kiadványunk témaköréhez kapcsolódnak.

Tartószerkezetek diagnosztikája

Általánosságban az épületek tartószerkezeteinek felújításával vagy átalakításával kapcsolatos tervezői-szakértői feladatok mérvadó összefoglalását tartalmazza az „Épületek megépült teherhordó szerke­zeteinek erőtani vizsgálata” című, MI 15011:1988 sz., ma hatályon kívüli (de alkalmazható) Műszaki Irányelv.

Eszerint valamely épület­re nézve az erőtani követelmények teljesülése

• a használati tapasztalatokra,
• az erőtani számításra,
• a próbaterhelésre,
• valamint ezek kombinációira alapozott vizsgálattal igazolható.

A használati tapasztalatokra alapozott döntés lényege a tartószer­kezet pillanatnyi és várható jövőbeni állapotának megítélése az elő­életére vonatkozó adatok és tények, szemrevételezés, szükség szerin­ti kis feltárások, esetleg roncsolásmentes vizsgálatok alapján, a szer­kezetet károsító fizikai beavatkozások (mintavétel stb.) nélkül.

Ennek megfelelően ezen döntési mód megbízhatósága mérsékelt, ezért csak az ily módon egyértelműen megítélhető esetekben alkal­mazható.

Ennek kritériumai lehetnek a következők:

• a szerkezet legalább 20 éves használat tapasztalatai alapján megfelelőnek bizonyult és benne lényeges károk nem keletkez­tek,
• a tervezett további élettartam alatt nem várható, hogy a szerke­zetet az eddigieknél erőtanilag kedvezőtlenebb hatások érik.

A nem megfelelő állapot is megállapítható csupán használati ta­pasztalatokra hivatkozva, ha

• a szerkezet használatát lényegesen korlátozó hibák jelentkeztek,

és/vagy

• a szerkezet olyan új igénybevétele várható, amelyre az nyilván­valóan nem felel meg.

Az erőtani számításra alapozott igazolás esetében a számítás kiin­dulási adatait a következők alapján kell felvenni.

Ezek:

• a fellelhető tervek és egyéb írásos dokumentumok,
• korábbi vizsgálatok adatai,
• ellenőrzött geometriai és súlyadatok,
• az alaki és repedezettségre vonatkozó szemrevételezés észlele­tei,
• az ellenőrzött szilárdsági adatok 5%-os valószínűségű alsó kü­szöbértéke, és
• az esetleges terhek alap- és szélső értékeire vonatkozó tervezé­si előírás.

Az erőtani modell felvételénél vagy az ellenőrzött eredeti tervekre és számításokra vagy pedig saját mérési eredményekre kell támasz­kodni. Feltételezhető, hogy a szerkezeti elemek vagy elemrészek teherbírásuk arányában vesznek részt a teherviselésben, ha az ennek előfeltételét képező igénybevétel-átrendeződésre képes a szerkezet, és az nem veszélyezteti a stabilitást.

A felsoroltakban megjelenő anyagszilárdsági és merevségi adatok a célszerűen lefolytatott épületdiagnosztikai vizsgálat részeredmé­nyeiként adódnak. A tárgyi építménykörben meghatározó a vasbeton, esetleg a feszített vasbeton komponens, így az adatok a szerkezeti beton, illetve betonacél vagy feszítőacél mechanikai és állapotjellemzői.

Ezek:

• A betonszilárdság meghatározható roncsolásmentes módszerrel, ennek jellemző eszköze a Schmidt-kalapács, vagy pedig foko­zott jelentőségű probléma esetében fúrt mag-mintavétel és Schmidt-kalapács együttes alkalmazásával. Az eljárásra és a ki­értékelés módjára nézve az MSZ EN 206 szabvány előírásai mérvadók.
• A vasbetétek fajtája kedvező esetben azonosítható a bordázat képe alapján. Az átmérő műszeres vizsgálattal nagy valószínű­séggel, vagy pedig feltárással állapítható meg. Esetleges korró­ziós károk (betonkéreg leválás, keresztmetszet csökkenés) kü­lön számításba veendők.

A próbaterhelésen alapuló vizsgálat akkor indokolt, ha várható, hogy az a szerkezet – egyéb módon kellően nem bizonyítható – meg­felelő vagy tűrhető állapotát igazolja, tehát:

• ha a használati tapasztalatok alapján a szerkezet nem ítélhető meg egyértelműen,
• ha a szerkezet igazoló számításához nem áll elegendő adat ren­delkezésre,
• ha a számítás eredménye a használati tapasztalatokkal egybe­vetve nem ad egyértelmű bizonyítást.

A próbaterhelés előtt a terhelendő szerkezetet szemrevételezéssel, felméréssel, dokumentumok felhasználásával, szükség esetén kis fel­tárásokkal azonosítani kell.

Ha reprezentatív vizsgálatról van szó, a terhelendő szerkezeti rész­egység erőjáték szempontjából az azonos kialakításúnak és minősé­gűnek feltételezett teljes szerkezetre legyen jellemző. A részegység nagyságát úgy kell meghatározni, hogy az tartalmazzon n ≥ 0,5√N darab szerkezeti elemet, ahol N a szerkezetben lévő névleg azonos elemek száma, (ha a szerkezet mérete a felületével jellemezhető, ak­kor legalább 0,2L² kiterjedésű felület tekintendő egy szerkezeti elem­nek; L a szerkezeti elem fesztávja, fal esetében az emeletmagasság).

A terheléshez olyan anyagok, eszközök használhatók fel, amelyek lehetővé teszik, hogy a próbateher értéke +- 5%-os eltéréssel megha­tározható legyen. Ebből a szempontból előnyösen alkalmazható a ka­librált súlyteher vagy a vízteher (1. fotó).

1. fotó: Próbaterhelés vízzel feltöltött medencével

A terheket úgy kell elrendezni, hogy az igénybevételek megoszlá­sa a tartó mentén – de legalább annak mértékadó szakaszán – a ren­deltetésszerű használatból származó igénybevételeket jól megköze­lítse.

A próbaterhelés során a próbaterhet több lépcsőben kell felhorda­ni. Az egyes lépcsők elérésekor az alakváltozások stabilizálódásáig megfigyelési időket kell beiktatni, és a jellemzőnek tekintett alakváltozást meg kell mérni. A próbateher legnagyobb értékéhez tartozó megfigyelési idő végén a szerkezetet tehermentesíteni kell. A próbateher legnagyobb értékének működtetésekor és a teher­mentesítés után a javasolt legkisebb megfigyelési idő vasbeton szer­kezet esetében 12 óra.

A próbaterhelést megfelelően viselte el az a szerkezet, amelynél a következő feltételek együttesen teljesültek:

1. tönkremenetel nem következett be;
2. a próbateher alapértékének működésekor mért legnagyobb alak­változás nem haladta meg a használati állapotra előírt követel­ményeket, és a tehermentesítés utáni maradó alakváltozás nem nagyobb, a teljes érték 30%-a;
3. a beton anyagú szerkezet repedéstágassága a próbateher alapér­tékének működésekor nem haladja meg a szabvány szerinti ha­tárérték 1,5-szeresét.

Mindezen elveket és kritériumokat az iparosított technológiával létesített épületek körére értelmezve megállapítható, hogy a szűkebb értelemben vett, házgyári paneles lakóépületeknél kisebb esélye van a próbaterheléses vizsgálatoknak, az ott előforduló szerkezeti prob­lémák más megközelítést igényelnek. Kivételként említhető a hom­lokzati panelek külső kérgének felfüggesztési szilárdsága, ahol elvi­leg van lehetőség és lehet is szükség a próbaterheléses ellenőrzésre.

Szélesebb értelmezésben számításba jöhetnek azonban olyan, szin­tén korszerű és iparosított technológiával kivitelezett épületfajták, mint

• az előregyártott vázas épületek,
• modern zsaluzási technológiával készült monolit vagy
• különleges technológiával előállított, kombinált rendszerű (Lift-Slab, Lift-Form stb) épületek,

amelyek funkciójuk szerint szolgálhatnak a lakáson kívül irodai vagy közösségi célt is. Ebben a körben felmerülő épületdiagnosztikai vizsgálatokban komoly szerepe lehet a próbaterheléses eljárásnak is.

Hazánkban a panelos épületek állami megrendelésre készült típuster­vek alapján épültek fel. A megépült épületek típusterveinek feldol­gozása lehetővé teszi az építészeti, statikai, épületgépészeti, villam­os és szakipari tervek és tervdokumentációk egyedi és rendszerelvű szolgáltatását. Ugyanakkor módot ad bármilyen igényű (pl. sta­tisztikai, mennyiségi) csoportosításra is.

A tervtár vázlata, felépítése és tartalma

A tervtár szolgáltatási díj ellenében vehető igénybe. A várható hasz­nosítók köre a lakosság, egyéni megrendelésekkel a lakóközösségek, önkormányzatok, egyéb jogi személyek (pl. tervező kis- és középvál­lalkozók, kivitelező szervezetek), valamint az államigazgatási szerve­zetek.

A hasznosítás módja egy-egy lakásra, egy-egy épületre vagy épü­letrészre, egy-egy beépítési területre vagy területrészre vonatkozó terv- és adatlap kiadása, speciális adatszolgáltatás, elemtervek, épületképletek, épületenergetikával összefüggő adatok (pl. homlokzati panelok hőszigetelési adatai). Esetenként Budapest vagy egy-egy ke­rület, illetve más település, lakótelep épületének típus-, építési idő szerinti adatainak szolgáltatása, a szükség szerinti részletességgel.

A számítógépes program révén a CD-n archivált tervanyag és al­rendszer folyamatosan biztosítja a felsoroltak számára a megfelelő adatokat és terveket. A panelos lakásállomány 1958-ban kezdődő építése és annak műszaki dokumentációja két alapvető részre bontható.

Ezek:

• a kiviteli tervdokumentáció, az adaptált épületdokumentáció, amely csak az épület megvalósításához, üzemeltetéséhez szük­séges ismereteket tartalmazza. Hozzáférhetősége kétséges, eset­leg
• a lakásszövetkezeteknél,
• társasház képviselőknél,
• levéltárakban,
• tervező szervezetek utódszervezeteinél található meg;
• a kiviteli-átadási tervdokumentáció, hiányozhatnak
• a gyártási típustervek,
• a csomóponti tervek,
• a gyártmányok kontúr- és vasváz tervek.
• a rendszertervek stb., amelyeket nem adtak közre, de isme­retük az érdemi beavatkozásokhoz nélkülözhetetlen.

A számítógépes tervtár felépítése és tartalma

1. Címjegyzék: település, kerület, építéshely (lakótelep), építéshelyi kód, szekciószám, szintszám, lakás (db), az átadás éve, utca, házszám (ahol van) (budapesti és vidéki házgyárak épületeire is).
2. Beépítési tervvázlat az épületek azonosításához.
3. Épület és homlokzati sémák.
4. Valamennyi lakásalaprajz típus.
5. Gyárankénti, időszakonkénti szerkezeti és hegesztési csomópontok.
6. Épületgépészei rendszerek időszakonként, gyártmányonként: hidegvíz-rendszer, melegvíz-rendszer, csatornarendszer, szel­lőzés, fűtési rendszer, felvonó, szemétledobó. Budapesten a hőtermelő, hőszolgáltató és fűtési rendszer összefoglaló ada­trendszer építéshelyenként és összesen.
7. Elektromos rendszerek jellemzői – gyáranként és idősza­konként.
8. Tetőrendszerek szerkezeti, hőszigetelési, vízszigetelési típus­megoldásai gyáranként és időszakonként.
9. Gyártmánytervek, kontúr- és vasváz tervek gyáranként és időszakonként.
10. Homlokzati hőszigetelési állapot (típustervek gyáranként és időszakonként. A „k” értékek jelenlegi számításához az erede­ti adatokkal).

Az iparosított technológiával épült lakóépület – mint minden más épület – állékonysága, biztonságos használhatósága, gazdaságos üze­meltetése, használati értéke megőrzésének, avagy fokozásának érde­kében folyamatosan építési-szerelési munkák elvégzésére szorul. Ezen munkák elvégzését – tekintve, hogy az iparosított technológiá­val épített épületek túlnyomó többsége társasházi vagy lakásszövet­kezeti formában működik – az építésügyi jogszabályokon túlmenően a tulajdonosi formára vonatkozó törvények is szabályozzák.

Alapfogalmak

Karbantartás: a mindennapok során végzett, az épület, épületrész ká­rosodásának megelőzése, kárelhárítása érdekében az eredeti állag meg­óvását, rendeltetésszerű használhatóságának biztosítását célzó munka.

Felújítás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség eredeti műszaki állapotának, használhatóságának, üzembiztonságának visszaállítása érdekében végzett építési-szerelé­si munka.

Helyreállítás: sérült, nem teljes egészében tönkrement építmény, építményrész eredetihez hasonló állapotának visszaállítása érdeké­ben végzett építési munka.

Átalakítás: meglévő építmény, építményrész, önálló rendeltetési egység, helyiség alaprajzi elrendezésének vagy külső megjelenésé­nek, illetőleg használati módjának megváltoztatása érdekében vég­zett, az építmény térfogatát nem növelő építési munka.

Korszerűsítés: meglévő építmény, építményrész, önálló rendelte­tési egység, helyiség használati értékének, teljesítőképességének, üzembiztonságának növelése (az építmény térfogatát nem növelő) érdekében végzett építési-szerelési munka.

Bővítés: meglévő építmény beépített térfogatának vízszintes, és/vagy függőleges irányú növelése érdekében végzett építési munka (toldaléképítés, tetőtér-beépítés, emeletráépítés).

Emeletráépítés: meglévő épület épületmagasítással járó, függőle­ges irányú bővítése új építményszint létesítése érdekében.

Építési engedélyhez kötött munkák

Kizárólag építési engedély alapján végezhető lakóépület, bővítése, valamint olyan felújítása, helyreállítása, átalakítása vagy korszerűsítése, amely a teherhordó szerkezetét érinti, a homlokzat jellegét (megjelenését) – annak szerkezetével együtt – megváltoztatja, illető­leg az építményben lévő önálló rendeltetési egységek számának, ren­deltetésének megváltoztatásával jár.

Ennek megfelelően engedélykö­teles például teherhordó falba történő új ajtó nyitása, avagy ablakcse­re akkor, ha annak osztása eltér a korábbitól. Csakúgy, mint két lakás összevonása, illetve egy lakásból kettő kialakítása. Engedélyhez kö­tött a lakás vagy a nem lakás céljára szolgáló helyiség rendeltetésé­nek megváltoztatása, vagyis lakásból iroda, gépkocsi tárolóból ve­gyesbolt létesítése.

További engedélyköteles példák

Szintén csak építési engedély alapján helyezhető el az épületen portál (üzlethomlokzat), 1,0 m² felületet meghaladó kirakatszekrény, 1,0 m-t meghaladó kiugrású védőtető, előtető és kinyitott állapotban e méretet elérő üzleti ernyőszerkezet, továbbá 1,0 m²-nél nagyobb fe­lületű hirdetési és reklámcélú építmény, reklámszerkezet és reklám-, cég- vagy címtábla, valamint mérettől függetlenül mindenfajta fény­reklám.

Szükséges az építésügyi hatóság engedélye a felvonó külön jog­szabályban meghatározott főbb műszaki adatainak megváltoztatásá­val járó átalakításához. Nem helyezhetők el engedély nélkül építmény homlokzatán a mesterséges szellőztetés és az égéstermék-kivezetés berendezései, szerelvényei.

Külön figyelmet érdemel, hogy az országos érvényű jogszabályo­kon túl engedély kötelesek az olyan egyéb építési munkák, amelye­ket helyi önkormányzati rendelet építési engedélyhez kötött. Érde­mes ezért tájékozódni, hogy az épület helye szerinti képviselőtestü­let nem sorolta-e az engedélyköteles munkák közé mondjuk a hom­lokzatszínezést vagy a válaszfalépítést, mert ez kellemetlen meglepe­tést okozhat.

Az építési jogosultság igazolása társasház esetén

A társasházi törvény értelmében az épület tartószerkezetei, azok ré­szei, az épület biztonságát (állékonyságát), a tulajdonostársak közös célját szolgáló épületrész, épület berendezés és vagyontárgy akkor is közös tulajdonba tartozik, ha az a külön tulajdonban álló lakáson vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségen belül van. Ennek értel­mében egyebek közt közös tulajdon a teherhordó fal, a födém, a homlokzat, a tetőszerkezet, a lépcső. Vagyis mindaz a szerkezet, amelynek felújítása, helyreállítása, átalakítása vagy korszerűsítése engedélyköteles tevékenység.

A társasházi törvény házirendről szóló rendelkezése szerint a kö­zösség a lakóépület sajátosságaihoz képest megállapíthatja a külön tulajdonon belüli építési-szerelési munka és más zajos tevékenység végzésének szabályait, mert ennek alapján tudnak érvényt szerezni saját lakhatásuk nyugalmának. Ennek érdekében a tulajdonostárs kö­teles a lakásában tervezett építkezésről – még engedély nélkül végez­hető munkák esetén is – értesíteni a közös képviselőt vagy az intéző­bizottság elnökét. Egyébként az építtető tulajdonostárs a többi tulaj­donostárs hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése nélkül jogosult a lakásában tervezett építkezés elvégzésére, ha a munka az alapító ok­iratban közös tulajdonként meghatározott épületrészt nem érinti.

A lakás rendeltetésének megváltoztatásához a társasház szerveze­ti-működési szabályzatában lefektetett szabályok az irányadók, ame­lyet a társasház közgyűlése az összes tulajdoni hányad szerinti egy­szerű többséggel alkot meg. Amennyiben a szervezeti-működési sza­bályzat előírását bármely tulajdonostárs megsérti (például a lakásban műhelyt üzemeltet), a közösség megalapozottan kérheti az e tevé­kenység végzésétől való eltiltást.

Lakóépület esetén a társasház közgyűlése megtilthatja a külön tu­lajdonban lévő, nem lakás céljára szolgáló helyiség használata, hasz­nosítása módjának megváltoztatását, ha az a társasház működését vagy a lakhatás nyugalmát zavarná. A közgyűlés a nem lakás céljára szolgáló helyiség megváltoztatott használatához a lakhatás nyugalma érdekében az erre vonatkozó külön jogszabályok előírásainak figye­lembevételével kikötött feltételt tartalmazó hozzájáruló határozatot is hozhat. A közösség az erre irányuló közgyűlési határozatát az összes tulajdoni hányad szerinti – a közvetlenül érintett szomszédos tu­lajdonostársak legalább kétharmadának igenlő szavazatát is magában foglaló – legalább egyszerű szavazattöbbséggel állapítja meg.

Ha a lakóépületben lévő, nem lakás céljára szolgáló helyiség meg­változtatott használata jogszabályban meghatározott engedélyhez kötött tevékenységhez szükséges, az engedély akkor adható ki, ha a hatóság felhívására – harmincnapos határidőn belül – a közgyűlés nem hozott a jelenlévő tulajdonosok tulajdoni aránya szerinti egysze­rű többségével ezt megtiltó határozatot.

A tulajdonostárs köteles lehetővé tenni és tűrni, hogy a külön tu­lajdonú lakásába a közösség megbízottja a közös tulajdonban álló épületrészekkel, berendezésekkel összefüggésben a szükséges ellen­őrzés, valamint a fenntartási munkák elvégzése céljából arra alkal­mas időben bejuthasson a tulajdonostárs, illetőleg a bentlakó szük­ségtelen háborítása nélkül. A közösség köteles megtéríteni a beavat­kozással esetlegesen okozott kárt.

A többi tulajdonostárs alapító okiratban megállapított közös tulaj­doni hányadát nem érintő lakásmegosztás és lakásösszevonás esetén a változás ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetéséhez elegendő az alapító okirat összes tulajdoni hányad szerinti egyszerű szavazat­többséggel történő módosítása. Az építtető köteles beszerezni a jog­erős és végrehajtható építési, és használatbavételi engedélyeket. Az építési jogosultság igazolását attól függően kell igazolni, hogy az építési munka érint-e közös épületrészt, épületszerkezetet.

Az építési jogosultság igazolása lakásszövetkezeti tulajdon esetén

A társasház tulajdonhoz hasonlóan, ha a lakások a tagok tulajdoná­ban állnak, az épülethez tartozó földrészlet, az épületszerkezetek, az épület közös használatra szolgáló területei és helyiségei, a központi berendezések, a házfelügyelői (gondnoki) lakás, továbbá a lakásszövetkezet célját szolgáló más létesítmények (iroda, műhely, raktár stb.) és vagyontárgyak a lakásszövetkezet tulajdonában állnak.

A tag a lakást maga használhatja, hasznosíthatja. A hasznosítás fel­tételeit az alapszabályban kell meghatározni. A lakásszövetkezet alapszabályában meg kell határozni a lakáson belüli építési-szerelési munka, és a zajjal járó más tevékenység végzésének a lakhatás nyu­galmát szolgáló szabályait (a továbbiakban: házirend). Ezek a szabá­lyok nem lehetnek ellentétesek az építésre, illetőleg a zajszint határ­értékére a lakóépület tekintetében irányadó külön jogszabályok rendelkezéseivel. Az alapszabályt a közgyűlés a jelenlévő tagok egysze­rű többségével hozza.

Szintén a közgyűlés dönt – amennyiben e jogkörét a küldöttgyűlés hatáskörébe nem utalja – lakásszövetkezet házirendjében a lakásszö­vetkezet tulajdonában álló épületrészek használata módjának meg­változtatásáról. A küldöttgyűlés szintén egyszerű többséggel dönt.

Minden olyan ügyben, amely nem tartozik a közgyűlés kizáróla­gos hatáskörébe, – ilyen a közös épületrészeken, épületszerkezeteken végzett építési munka, – és amit alapszabály nem utal más szerv ha­táskörébe, a lakásszövetkezet igazgatósága határoz.

A tag alapvető kötelezettsége, hogy a lakásában tervezett építke­zésről értesítse az igazgatóságot, továbbá lehetővé tegye és tűrje, hogy a lakásba a lakásszövetkezet tisztségviselője vagy alkalmazott­ja a lakásszövetkezet tulajdonában álló épületrészekkel, berendezé­sekkel összefüggésben a szükséges ellenőrzés és a fenntartási mun­kák elvégzése céljából arra alkalmas időben bejuthasson, a tag, illetőleg a bentlakó szükségtelen háborítása nélkül. A lakásszövetkezet köteles megtéríteni a beavatkozással a tagnak okozott kárt.

Építésügyi engedélyezési eljárások

Építési engedélyezési eljárás

Az építési engedély iránti kérelmet az építtető írásban a jogszabály­ban meghatározott nyomtatványon terjesztheti elő, ennek tartalmaz­nia kell.

Ezek:

• az építtető nevét, címét és aláírását,
• a kérelemmel érintett ingatlan címét és helyrajzi számát,
• a kérelem tárgyát, annak rövid leírásával,
• a mellékletek felsorolását,
• építészeti-műszaki tervdokumentáció benyújtásának kötelezett­sége esetén a készítésében közreműködő tervező(k) nevét, cí­mét, tervezői jogosultságuk megjelölését,
• a külön jogszabályban meghatározott értékű illetékbélyeget.

Az építési engedély iránti kérelemhez mellékelni kell:

• az építtető építési jogosultságát igazoló okiratot 1 példányban,
• a tervezett építési munka külön jogszabályban meghatározott tartalmú építészeti-műszaki tervdokumentációját 4 példányban, illetőleg az adott esetben érdekelt szakhatóságok számától füg­gően további l-l példányban (lásd 17. fejezet). Az iparosított technológiával épített épületek többnyire meghaladják a két szintet, ezért azok építési engedélyezési eljárásaiban minden esetben szakhatóságként vesz részt az ÁNTSZ és a tűzvédelmi hatóság,
• a tervező nyilatkozatát 1 példányban arról, hogy az építészeti-­műszaki terveket az érdekelt szakhatóságokkal és a közművek­kel a tervezés során egyeztette és a tervezett építészeti-műszaki megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági előírásoknak, továbbá, hogy a tervezésre jogosultsággal rendel­kezik,
• az érdekelt közművek és a kéményseprő nyilatkozatát 1-1 pél­dányban,
• a külön jogszabályban előírt tervtanácsi állásfoglalást 1 pél­dányban,
• a vonatkozó nemzeti szabványtól eltérő műszaki megoldás al­kalmazása esetén igazoló építésügyi szakértői véleményt arról, hogy az építmény tervezésekor alkalmazott műszaki megoldás a külön jogszabályban meghatározott követelményeknek meg­felel.

Az építési engedély iránti kérelem elbírálása során az építésügyi hatóság meggyőződik arról, hogy

• a szükséges mellékletek rendelkezésre állnak-e,
• a tervezett építési munka és az építészeti-műszaki tervdoku­mentáció megfelel-e az építésügyi jogszabályokban előírt szak­mai és tartalmi követelményeknek, illetőleg az azoktól eltérő tervezett műszaki megoldás a külön jogszabályban meghatáro­zottak szerint engedélyezett vagy engedélyezhető-e,
• az építési munkával érintett telek szükség szerinti kialakítása a településrendezési tervekben, illetőleg a jogszabályokban meg­határozottak szerint megtörtént-e,
• a tervezett építmény elhelyezése, rendeltetése és kialakítása megfelel-e a szakhatósági előírásoknak, továbbá az általános ér­vényű táj- és természetvédelmi előírásoknak,
• az építménnyel összefüggő tervezett tereprendezési, kertészeti munkálatok megvalósíthatóak-e.

Az építésügyi hatóság az engedélyt megtagadja, ha a tervezett épí­tési munka a helyi településrendezési tervvel és szabályokkal ellen­kezik, továbbá, ha az ügyben érintett szakhatóság a hozzájárulását megtagadta.

Az építtető csak a jogerős és végrehajtható építési engedély és az ahhoz tartozó – engedélyezési záradékkal ellátott – építészeti-műsza­ki tervdokumentáció alapján, az engedély érvényességének időtarta­ma alatt, továbbá a saját felelősségére és veszélyére építkezhet.

Ha az építési munka felelős műszaki vezetője az építési engedély iránti kérelem előterjesztésekor még nem ismert, az építési engedély csak azzal a feltétellel adható meg, hogy az építtetőnek a kivitelező felelős műszaki vezetőjének a nevét, címét és képesítését, valamint – a külön jogszabályban kötelezően előírt – kivitelezési (megvalósítá­si) tervek meglétét – az építési munka megkezdése előtt nyolc nap­pal – be kell jelentenie az építésügyi hatóságnak. Ugyanez vonatko­zik arra az esetre is, ha a felelős műszaki vezető személyében válto­zás történik. A bejelentés elmulasztása esetén – annak pótlásáig – az építésügyi hatóság az építési munkák végzését leállítja.

A rendeltetés megváltoztatására irányuló engedélyezési eljárás

Épületet, annak önálló rendeltetési egységét csak a használatbavéte­li engedélyben meghatározott rendeltetés céljára szabad használni. Az engedélyben foglaltaktól eltérő célra működtetni csak újabb en­gedélyezési eljárás után lehet. Eltérő a szándék, ha az építmény hasz­nálati célját, üzemelés technológiáját úgy kívánjuk megváltoztatni, hogy az az állékonyság, a tűzbiztonság, az egészségvédelem, a kör­nyezetre gyakorolt hatás, a használati biztonság, az energiafelhasz­nálás, a zaj- és rezgéskibocsátás tekintetében változást eredményez a megelőző használathoz képest.

Más a helyzet, amikor a változás engedélyköteles építési munká­val nem jár. A használat megváltoztatására irányuló engedélyezéskor ugyanis a hatóság azt vizsgálja, hogy az épület vagy annak része al­kalmas-e a kívánt új célra. Gyakorlatilag a vizsgálandó szempontok azonosak a használatbavételi engedélyezés szempontjaival, hiszen ezt az eljárást már nem követi egy használatbavételi eljárás, amikor a hatóság vizsgálhatnák a biztonságos használhatóság feltételeinek meglétét. Ezért ilyen esetben az engedélyt az új célra már kialakított, megvalósított épületre lehet megkérni.

Ez azonban komoly kockázatot rejt magában, hiszen előfordulhat, hogy az engedélyhez nem kötött, de jelentős anyagi ráfordítást igénylő munkák elvégzése után derül ki, hogy a tervezett rendeltetés­re engedély nem adható. Ez kiküszöbölhető, ha előbb a rendeltetés megváltoztatására elvi engedélyt kérünk.

Az engedélyhez kötött építési munkával járó rendeltetés megvál­toztatása esetén a tervdokumentáció tartalma azonos az építési enge­délyezési tervdokumentációra előírtakkal. Az építési munkával nem járó vagy nem építési engedélyhez kötött építési munkával járó ren­deltetésmegváltoztatás esetén a dokumentációnak tartalmaznia kell a kötelező hatályos szabványok, a szakmai jogszabályok és a helyi épí­tési szabályozási tervben előírt követelmények kielégítését biztosító műszaki leírásokat, szakvéleményeket, fényképeket, felmérési terve­ket. Ezen túlmenően tehernövekedéssel járó rendeltetésmódosítás esetén statikai igazoló számításokat is csatolni kell.

Az épület csak az engedély birtokában használható az új rendelte­tés céljára. Az építési hatóság a rendeltetéstől eltérő használatot meg­tilthatja, végrehajtását akár százezer forintig terjedő, ismét kiszabha­tó bírsággal kényszerítheti ki.

Fennmaradási engedélyezési eljárás

Ha csak építési engedély alapján végezhető építési tevékenységet építési engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően, illetőleg az épí­tési engedélyhez nem kötött építési munkát az általánosan érvényes építési előírásoktól eltérően (szabálytalanul) végezték el, az így meg­épített befejezett vagy befejezetlen építményre, építési tevékenység­re az építtetőnek fennmaradási engedélyt kell kérnie.

A fennmaradási engedély iránti kérelemhez mindazokat a mellék­leteket csatolni kell, amelyek az építési engedély iránti kérelemhez szükségesek lettek volna, továbbá, ha az építkezésnek volt felelős műszaki vezetője – annak hiányában építésügyi műszaki szakértő – szakvéleményét arról, hogy az építményt a vonatkozó szakmai, mi­nőségi előírások megtartásával, szakszerűen építették meg és az a rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas.

Építési jogosultság igazolásának hiányában, illetve az építésügyi jogszabályokban foglaltak nem teljesítése esetén a fennmaradási (to­vábbépítési) engedélykérelmet el kell utasítani, és az építmény bon­tását el kell rendelni. Amennyiben a fennmaradásra, illetve a fennmaradásra és tovább­építésre engedély adható, az engedéllyel egyidőben építésügyi bírsá­got is ki kell szabni, mely csak abban az esetben engedhető el, ha építtető a szabálytalanul létrehozott épületrészt elbontja, és az erede­ti állapotot visszaállítja.

Használatbavételi engedélyezési eljárás

A lakóépület bővítésére, építési engedélyhez kötött építmény olyan felújítására, helyreállítására, átalakítására vagy korszerűsítésére, amely a teherhordó szerkezetét, homlokzatát érinti, illetőleg az épít­ményben lévő önálló rendeltetési egységek számának, rendeltetésé­nek megváltoztatásával jár, továbbá felvonó, mozgólépcső és moz­gójárda építésére, áthelyezésére vagy a külön jogszabályban megha­tározott főbb műszaki adatok megváltoztatásával járó átalakítására használatbavételi engedély is szükséges.

Használatbavételi engedélyt az építtetőnek az építmény rendelte­tésszerű és biztonságos használatra alkalmassá válásakor – még a használatbavétel előtt – kell kérnie. Az építésügyi hatóság ennek elmulasztása esetében az építtetőt a használatbavételi engedély iránti kérelem és mellékleteinek benyújtására kötelezheti, és az építmény engedély nélküli használatát köteles megtiltani.

A használatbavételi engedély iránti kérelemhez mellékelni kell:

• a felelős műszaki vezető nyilatkozatát 1 példányban arról, hogy az építési munkát a jogerős és végrehajtható építési engedélynek és a jóváhagyott építészeti-műszaki tervdokumentációnak, valamint a külön jogszabály szerint rendelkezésre álló megva­lósítási terveknek megfelelően, az építési tevékenységre vonat­kozó szakmai, minőségi és biztonsági előírások megtartásával szakszerűen végezték és az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas;
• ha az építési munkát a jogerős és végrehajtható építési enge­délytől, valamint a jóváhagyott építészeti-műszaki tervdoku­mentációtól eltérően végezték, de az eltérés nem minősül építé­si engedélyhez kötött építési munkának, a felelős műszaki veze­tő eltérést ismertető nyilatkozatát, valamint szükség szerint az ezt ábrázoló állapottervet;
• az érintett közművek és a kéményseprő nyilatkozatát 1-1 pél­dányban;
• szükség szerint, az építmény rendeltetésszerű használatra alkal­masságát és biztonságos használhatóságát bizonyító szakvéle­ményeket 1-1 példányban.

A használatbavételi engedély iránti kérelem elbírálása során az építésügyi hatóság – az érdekelt szakhatóságok és közművek, továb­bá a kéményseprő írásbeli nyilatkozata alapján – a helyszínen köteles meggyőződni arról

….hogy:

• az építési munkát az építési engedélynek, az ahhoz tartozó épí­tészeti-műszaki tervdokumentációnak, továbbá az esetleg enge­délyezett eltérésnek megfelelően végezték-e el, valamint
• az építmény az építési engedélyben megjelölt rendeltetésének megfelelő és biztonságos használatra alkalmas állapotban van-e.

A használatbavételi engedély csak akkor adható meg, ha az épít­mény az előzőekben felsorolt követelményeknek megfelel, és az en­gedély megadásához a hatósági előírások megtartásának ellenőrzésé­re az adott esetben jogosult szakhatóságok, a közművek és a ké­ményseprő hozzájárultak.

Lakásbővítési lehetőségek

Meglévő lakást bővíteni egyrészt több önálló rendeltetési egység összevonásával lehetséges, amely akkor is engedélyköteles tevé­kenység, ha nem jár engedélyköteles építési munkával. Az engedélyezési eljárás ilyen esetben megegyezik a rendeltetésmódosítás es­tén szükséges eljárással.

Komolyabb akadályba ütközhet az olyan bővítési szándék, amely az épület alapterületének növelésével jár. Ilyenkor vizsgálni kell a te­lek beépíthetősége növelésének lehetőségét. A bővítési szándékot meghiúsíthatja, ha a telek beépíthetősége tovább már nem növelhe­tő, avagy az épület részére kialakított úszótelken nem fér el a terve­zett bővítés.

Az épületen emeletráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel kialakítan­dó új lakás megépítésének akadálya lehet az is, hogy jogszabály négy emelet felett felvonó, valamint megfelelő számú gépkocsi tároló hely létesítését írja elő, ennek pedig a bővítés korlátai miatt gyakran nin­csenek meg a feltételei.

A tervezett építési munka parkoló szükséglete

Jogszabály meghatározza, hogy egy önálló rendeltetési egységhez – funkciótól függően – hány gépkocsi elhelyezését kell biztosítani a tervezett építési munkával érintett telken. Ezért amennyiben a terve­zett kialakítás a lakások számának növelését eredményezi, vagy a rendeltetés tervezett megváltoztatása igényel többletparkolókat, gon­doskodni kell ezek biztosításáról.

Ha a település adottságai lehetővé vagy szükségessé teszik, az ön­kormányzat helyi parkolási rendeletet alkotva a várakozóhelyek ki­alakítását 500 m-en belül parkolóházban vagy közterületen is meg­engedheti. Ilyenkor az építtető a rendeletben meghatározott feltételt teljesíti, azaz fizet. Ennek ellentételeként az önkormányzat a parko­lóházat legkésőbb 5, a közlekedési területen megvalósuló parkolót legkésőbb 1 éven belül kialakítja. Ez a rendelkezés figyelembe veszi a valóságot: zömében már kialakult városrészeknél az adottságok nem teszik lehetővé saját telken belül a megnövekedett parkolási igény kielégítését.

Amennyiben az önkormányzat nem alkotja meg a helyi parkolási rendeletet, annak elkészültéig ezeken a területeken csak saját telken biztosítható a gépkocsielhelyezés.

Az építés résztvevőinek jog­szabályban meghatározott feladatai

Építtető

Építtető felelős azért, hogy az építési munkát csak a jogerős és vég­rehajtható építési engedélynek megfelelően szabad végezni. Ettől csak az építésügyi hatóság újabb előzetes engedélyével szabad eltér­ni, kivéve, ha az eltérés önmagában nem engedélyhez kötött munka.

Ha az építési hatóság a fennmaradási engedélyt megadja, ezzel egyidejűleg építésügyi bírságot is ki kell szabnia. A bírsággal az épít­tetőt sújtja. A jogerősen és végrehajthatóan megállapított bírság adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül. Amennyiben fennmaradási engedély nem adható, az építésügyi hatóság köteles elrendelni a szabályossá tétel érdekében szükséges munkálatok elvégzését, vagy ha építtető azt nem vállalja, a lebontá­sát.

Az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbizton­ságot veszélyeztető módon történő kivitelezés vagy épülethibák megszüntetésére az építési hatóság szintén kötelezi a tulajdonost, ha azonban a szabálytalan munkát más végeztette, az építtetőt. Ez eset­ben a hatóság az építési munkából adódó veszélyhelyzet megszünte­tésére a kivitelezőt is kötelezi, hiszen kötelezettségük egyetemleges. Azonban az építési hatóság engedélye az építési munkával kapcsola­tos polgári jogi igényt nem dönt el. Ezért kettőjük vitája a bíróság előtt dőlhet el.

Az építtető felelős azért, hogy az építmény rendeltetésszerű és biz­tonságos használatához szükséges járulékos építmények, tereprende­zési, fásítási, parkosítási, parkosítási munkálatok az építménnyel együtt valósuljanak meg. Meghatározott időtartamon belül az épít­mény környezetéből az építtetőnek és a kivitelezőnek az építési tevé­kenység során keletkezett építési hulladékot, maradék építőanyagot és építési segédeszközöket el kell szállíttatnia, a környezetet és a te­rep felszínét az eredeti, illetve engedélyezett állapotában kell átad­nia, a környezetben okozott károkat meg kell szüntetnie.

Kivitelező

Az építésügyi hatósági engedélyhez kötött építmények építőipari ki­vitelezési tevékenysége akkor folytatható, ha az építőipari kivitele­zés az építési tevékenységet folytató (kivitelező) tevékenységi köré­ben szerepel. Építési szakmunkát csak az végezhet, aki a tevékeny­ségre jogszabályban előírt szakmai feltételekkel rendelkezik.

A kivitelező felelős a megvalósított építmény, építményrész, szak­munka rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságáért, valamint az építtető által rendelkezésére bocsátott jogerős és végrehajtó építé­si engedélyben és a hozzá tartozó jóváhagyott engedélyezési tervek­ben előírottak biztosításáért.

A kivitelező építési naplót vezet, abban rögzíti a napi munkát, a naplót állandóan a munka helyszínén tartja, és azt az ellenőrző ható­ság, illetve a műszaki ellenőr kérésére rendelkezésre bocsátja. Az építési napló részét képezik az elvégzett építőipari kivitelezési tevé­kenységekre vonatkozó felelős műszaki vezetői nyilatkozatok is.

Felelős műszaki vezető

Az építésügyi hatósági engedélyhez kötött építmények építőipari ki­vitelezési tevékenysége akkor folytatható, ha az építés műszaki mun­kálatait az építési munka jellegének megfelelő és jogszabályban meghatározott szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező felelős műszaki vezető irányítja.

A felelős műszaki vezető felel az építménynek, építményrésznek, szakmunkának a jogerős és végrehajtható építési engedélynek és a hozzá tartozó jóváhagyott engedélyezési terveknek, illetve a jogsza­bályban meghatározott kivitelezési terveknek megfelelő megvalósí­tásáért, továbbá az építési tevékenységre vonatkozó szakmai, minő­ségi és biztonsági előírások megtartásáért és a munkálatok végzésé­nek szakszerűségéért.

Műszaki ellenőr

Az építtető az építési-szerelési munka szakszerű végzésének folya­matos figyelemmel kísérésére, ellenőrzésére helyszíni képviselőjeként, külön jogszabályban meghatározottak szerint műszaki ellenőrt bízhat meg, illetőleg jogszabályban meghatározott esetekben köteles megbízni.

Az építési műszaki ellenőr az építmény megvalósítására irányuló építési-szerelési munka teljes folyamatában elősegíti és ellenőrzi a vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, szabványok, szerződé­sek, valamint az építésügyi hatóság, illetve az építmény létesítését engedélyező hatóság által jóváhagyott építészeti műszaki terv betar­tását.

Panelfelújítás a lakás­politika célrendszerében

A lakáspolitika egyik legfontosabb hosszú távú célkitűzése a korsze­rű lakásállomány kialakítása és megőrzése. Ez a cél új, korszerű la­kóépületek építésének, valamint a meglévő lakásállomány folyamatos felújításának ösztönzésével érhető el. Ennek megfelelően a jelen­legi magyar lakáspolitikai törekvések fókuszában a hazai lakásállo­mány minőségének – a szakpolitikák aktuális viszonyítási pontjaként – az EU tagállamok átlagos szintjéhez való közelítése áll.

A felújítás­ra, korszerűsítésre váró lakásállomány egy jelentős, meghatározó ré­szét az iparosított technológiával épült lakóépületek teszik ki (a hoz­závetőleg 4,0 millió összlakásállományból kb. félmilliós panelos technológiával készült). A több százezer panelos lakás nem újítható fel állami segítség nélkül.

A panelos lakótelepekkel kapcsolatos problémakör rendkívül komplex. Említhető az épületek rossz műszaki állapota, a magas la­kásfenntartási költségek, a lakótelepi környezet leromlásával együtt járó társadalmi-szociológiai problémák. A lakóépületek nem megfe­lelő hőtechnikai jellemzői, a lakásonkénti önálló mérő- és szabályo­zókészülékek hiánya, valamint a korszerűtlen távfűtési rendszer nemzetgazdasági szinten is jelentkező, túlzott mértékű energiafel­használást okoz, amely a lakástulajdonosok számára a magas fűtési rezsiköltségben jelentkezik.

Elvileg 100 éves élettartam…

A hetvenes-nyolcvanas években épült panelépületeknél az épületszerkezet várható élettartama elérheti akár 100 évet is, azonban a külső nyílászárók cseréje, szigetelése, a hom­lokzatok és a födémek (utólagos) hőszigetelése napjainkban már in­dokolt, az épületgépészeti rendszerek (fűtési, melegvíz-ellátási rend­szerek, szellőzőrendszerek, villamos hálózat, világítás, lift) felújítás­ra, korszerűsítésre szorulnak. A lakótelepeken élő mintegy kétmillió ember lakhatási és életkörülményeit társadalmi és szociológiai meg­közelítés tekintetében is vizsgálni kell.

Figyelembe véve, hogy panelos lakóépületek koruk, műszaki jel­lemzőik alapján nem alkotnak homogén csoportot, lehet azon vitat­kozni, hogy a panelfelújítások támogatási rendszerében a különböző felújítási-korszerűsítési szükségletek közül melyik élvezzen priori­tást. Megállapítható, hogy a kormányzat által 2001-ben elindított „panelprogram” az energiatakarékossági szempontokat helyezte elő­térbe. A panelprogram legfőbb célja az energiafelhasználás hatéko­nyabbá tétele az épületüzemeltetés során, ezáltal a lakások fűtési költségeinek csökkentése.

A program idei módosítása a komplexebb felújítást kívánja ösztönözni azáltal, hogy a „kötelezően előírt” munkálatokat kibővíti, más­részt lehetőséget teremt a lakókörnyezet megújítása támogatására, a fő célkitűzést jelentő energiatakarékos beruházások megvalósítását követően. A szakma által sürgetett, a lakótelepek rehabilitációját cél­zó, komplex szemléletű program elindításának azonban korlátot szab az állami költségvetés jelenlegi teherbíró képessége, valamint a la­kástulajdonosok anyagi lehetőségei.

Önkormányzati elbírálás

A panelprogram keretében működő pályázati rendszer a résztve­vőktől komoly felelőséggel járó feladatok elvégzését kívánja meg: az önkormányzatoktól a helyi pályázati rendszer működtetését, a pályá­zatok elbírálását, a társasházaktól és a lakásszövetkezetektől az alap­pályázat elkészítését. A program működésének tapasztalatai azt mu­tatják, hogy azok az önkormányzatok kapcsolódtak be először, ame­lyeknél már létezett hasonló célú önkormányzati felújítási program.

Ezek az önkormányzatok már korábban felmérték a helyi felújítási szükségleteket, és terveket, koncepciókat dolgoztak ki a probléma kezelésére. így nem okozott gondot számukra a központi program­ban való részvétel. A program későbbi szakaszában a pályázati felté­telrendszert az önkormányzatok és a lakóközösségek fokozatosan megtanulták, „elsajátították”, így a résztvevők köre egyre bővült.

A program keretében a 2001-2004 közötti időszakban az állam ál­tal támogatott panelfelújítások mintegy 50 ezer lakást érintettek, összesen 6,6 milliárd forint felhasználásáról született döntés. Az Orszá­gos Lakás- és Építésügyi Hivatal a 2005. évi panelpályázatot április 4-én hirdette meg az önkormányzatok számára. A pályázatok 2005. szeptember 30-ig nyújthatók be, amely határidőt a pályázat kiírója 2005. december 30-ig meghosszabbította.

A pályázat benyújtásának és elbírálásának feltételei

A pályázat benyújtásának tartalmi és formai feltételei

A lakóépületek energiatakarékos korszerűsítése, felújítása támogatá­sára vonatkozó pályázat alapvető feltételeit a lakáscélú állami támo­gatásokról szóló 12/2001. (1.31.) Korm.rendelet határozza meg.

Az állam az iparosított technológiával épült lakóépületek energia­takarékos felújítása, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszerei­nek, berendezéseinek, valamint közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítéséhez, felújításához vissza nem térítendő állami támogatást nyújt oly módon, hogy a pályázat ál­tal elismert felújítási költségeket a lakóközösségek, a helyi önkor­mányzatok, valamint a központi költségvetési főszabály szerint egy­harmad-egyharmad-egyharmad arányban vállalja.

A pályázati útmu­tató szerint iparosított technológiával épült lakóépületeknek tekin­tendők a panel, a blokkos, az alagútzsalus, az öntött falas, a vasbeton vázas és egyéb előregyártott technológia felhasználásával épült lakó­épületek. Támogatás az iparosított technológiával épített lakóépületek ener­giamegtakarítást eredményező felújítása és az épületek környezeté­nek korszerűsítése, felújítása során elvégezhető következő munkála­tokra igényelhető:

Utólagos hőszigetelési feladatok:

1. az épület külső nyílászáróinak szigetelése vagy cseréje a laká­sok és közös, fűtött helyiségek (lépcsőházak, közös tárolók stb.) 100%-ában, és a zárófödém teljes felületének (fölső síkjának) hőszigetelése (hő- és vízszigetelése, ha az épület lapostetős szerkezetű), vagy az első fűtött lakószint alatti födém hőszige­telése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) érintkezik;
2. az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelése;
3. az épület külső nyílászáróinak szigetelése és/vagy cseréje a la­kások legalább 90%-ában, amennyiben az épület külső falszer­kezete kielégíti az érvényben lévő magyar hőtechnikai szab­vány előírásait, valamint a nyílászáró-cseréhez kapcsolódó szakipari fal cseréje, ha az a nyílászáróval együtt elválaszthatat­lan szerkezeti egységet alkot;
4. az épület egy vagy mindkét, külső nyílászárókkal nem tagolt végfalának hőszigetelése;
5. a tető teljes felületének hő- és vízszigetelése, vagy az utolsó fű­tött lakószint feletti födém (fölső síkjának) hőszigetelése, ha az épület magastetős szerkezetű;
6. az első fűtött lakószint alatti (pince feletti és/vagy árkád) födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) érintkezik.

Az utólagos hőszigetelési feladatok közül a felsorolt munkálatok bármelyikére – egy pályázatban többre is – lehet pályázni, de a fel­sorolt munkálatokat teljes körűen el kell végezni.

Épületgépészeti rendszerek energiatakarékos felújítása, korszerűsítése:

1. meglévő központi fűtési berendezések és rendszerek, valamint a hőleadók és a fűtésszabályozók korszerűsítése, energiatakaré­kos berendezésekre történő cseréje;
2. hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerű­sítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje;
3. épületek közös részein elhelyezett, illetve azokon áthaladó vil­lamos kapcsoló-, biztosító-, főelosztó berendezés, valamint a la­kások mérőórájáig kiépített méretlen elosztóhálózat és világítá­si hálózat korszerű berendezésekre történő cseréje;
4. az épület valamennyi felvonójának korszerűsítése, illetve szük­ség esetén cseréje;
5. szellőzőrendszerek felújítása, korszerűsítése.

III. Lakóépületek közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítése, felújítása:

1. lakóépületek közvetlen környezetében levő utak korszerűsítése, felújítása;
2. lakóépületek közvetlen környezetében levő játszóterek korsze­rűsítése, felújítása;
3. lakóépületek közvetlen környezetében levő parkolók korszerű­sítése, felújítása;
4. lakóépületek közvetlen környezetében levő parkok korszerűsí­tése, felújítása.

A pályázat szempontjából közvetlen környezet a telek, amelyen az épület elhelyezkedik, valamint a telekhatár melletti közterületen már meglévő járdák, közutak, parkok, játszóterek, parkolók. A pályázat­tal érintett területnek a pályázó önkormányzat vagy/és a lakóközös­ség kizárólagos tulajdonában kell lennie.

Az épületgépészeti rendszerek, valamint a lakókörnyezet felújítási, korszerűsítési munkálatainak bármelyikére csak akkor kerülhet sor, ha az épület külső nyílászáróinak szigetelése vagy cseréje a lakások és a közös, fűtött helyiségek esetén teljes egészében, valamint a zá­rófödém hő- és (víz) szigetelése, vagy az első fűtött lakószint alatti fö­dém hőszigetelése megtörténik, vagy az épület valamennyi homlok­zatának hőszigetelését e pályázat keretében elvégzik. E feltétel telje­sülésétől csak abban az esetben lehet eltekinteni, ha a pályázat a be­nyújtásakor az épületdokumentumokkal, illetve -számításokkal iga­zoltan kielégíti az érvényes hőtechnikai szabványokat.

Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már meg­kezdett beruházáshoz. A megkezdés időpontjának építési beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzés időpontját, egyéb esetben az első pénzügyi kifizetés időpontját kell tekinteni. Ugyan­akkor a beruházás – a pályázó saját kockázatára – a pályázat benyúj­tását követően megkezdhető. Ekkor azonban számolni kell azzal, hogy amennyiben a pályázat nem nyer, a pályázó az állami támoga­táshoz nem jut hozzá, a felmerült költségeket pedig maga viseli.

Támogatás csak akkor nyújtható állékonysági problémával rendel­kező lakóépület energiatakarékos felújításához, korszerűsítéséhez, amennyiben állékonyságot biztosító, helyreállító munkálatok a pályázati munkákkal egy időben, de a jelen pályázat keretében támoga­tott munkálatokat megelőzően elvégzésre kerülnek, és finanszírozá­suk a pályázatnak nem képezi részét.

Költségek feltüntetése

A pályázónak a teljes felújítási költség és a támogatás szempontjá­ból elismerhető bekerülési költség megosztását a pályázatban be kell mutatnia. Teljes felújítási költség alatt az egy időben elvégezni terve­zett munkálatok általános forgalmi adót is magában foglaló költsége­it kell érteni, beleértve a pályázat által nem támogatható ráfordításo­kat is.

A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség tartal­mazhatja az energiamegtakarítást eredményező felújítás, korszerűsí­tés szakértői költségeit, a felmérési terv készítésének, tervezési és engedélyezési költségeit, a közbeszerzési eljárás költségeit, a kivite­lezés, és a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségeit, védett álla­tok megléte esetén az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által előírt munkálatok költségeit, valamint a felsorolt költségek általános for­galmi adóját.

A pályázat szerinti beruházás elismerhető ráfordításai közé beszámíthatók a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban a pályázó, vagy a lakástulajdonosok által befogadott és igazoltan ki­egyenlített tervezési, szakértői, engedélyezési, ráfordítások. Koráb­ban az önkormányzat vagy a miniszter által elutasított, de újból be­nyújtott pályázatok esetében a pályázat előkészítése költségeinek el­ismertetéséhez figyelembe vehető időszak meghaladhatja a 12 hóna­pot, de a költségeket pénzügyi bizonylatokkal igazolni szükséges, és az adatokat aktualizálni kell. Ebben az esetben a pályázat benyújtá­sát megelőző 12 hónapban befogadott és igazoltan kiegyenlített, ak­tualizált költségek is elszámolhatók.

Támogatásból nem fedezhető a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben lévő nem lakáscélú ingatla­nok energiamegtakarítást eredményező felújításának, korszerűsítésé­nek, a lakások és a nem lakáscélú ingatlanok energiamegtakarítást nem eredményező felújítási munkálatainak, valamint a pályázat elké­szítéséhez kapcsolódó ráfordításoknak az általános forgalmi adót is tartalmazó költségei, valamint a pályázati díj. Azon munkálatok, amelyekhez támogatás nem igényelhető, a támogatott programmal egy időben – a lakástulajdonosok, vagy az önkormányzat egyéb for­rásainak terhére – végezhetők el.

A hatályos szabályozás alapján a lakóközösség a bekerülési költ­ség minimum egyharmadát viseli, ehhez a települési önkormányzat minimum egyharmad, a központi költségvetés maximum egyharmad résznyi támogatást nyújt. Az állami támogatás azonban nem halad­hatja meg lakásonként a 400 000 forintot. Az önkormányzat a tulaj­donosoktól részben vagy teljes egészében átvállalhatja az őket terhe­lő sajátrészt. Apályázó önkormányzat olyan pályázatot is benyújthat, amelyhez az önkormányzat nem biztosít támogatást, de a lakástulaj­donosok vállalják a bekerülési költség legalább kétharmadát saját erőként.

Az önkormányzat saját erőként beszámíthatja az önkormányzat tu­lajdonában lévő saját pénzeszközöket, a projekt finanszírozására fel­venni tervezett vagy felvett pénzintézeti kölcsönt, illetve más forrás­ból származó, készpénzben, ellenszolgáltatás nélkül nyújtott vissza nem térítendő támogatást, valamint egyéb adományt. A pályázó ön­kormányzatnak képviselőtestületi határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt a költségvetésében elkülöníti.

A lakástulajdonosok saját erejeként figye­lembe vehető a készpénz, az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. Apályázó lakóközösség­nek közgyűlési, illetve lakógyűlési határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet bizto­sítja.

A pályázat elbírálásának eljárási szabályai

A pályázat kétlépcsős rendszerét – legtöbb esetben a pályázati eljá­rás túlzott bürokratikusságára hivatkozva – gyakran érik bírálatok. Szólnak érvek amellett is, hogy a lakóközösségek közvetlenül pályázhassanak, azonban a helyi lakáspolitikai szempontok érvényesí­tése, az önkormányzatok pénzügyi és adminisztratív szerepvállalása, valamint a komplexebb felújítási-korszerűsítési beruházások felé tör­ténő elmozdulást ösztönözni kívánó kormányzati szándék a kétlép­csős rendszer fenntartását indokolja. A pályázati rendszer normatív támogatássá való átalakításának jelenleg nincs realitása. A pályázat előkészítésének, elbírálásának eljárási szabályai az alábbiakban fog­lalhatók össze:

A pályázat során csak azok a települési önkormányzatok – beleért­ve a fővárost és főváros esetén a kerületeket is – nyerhetnek el álla­mi támogatást, amelyek maguk is pályázat útján működtetett támogatási rendszert hoznak létre – rendeleti úton – a közigazgatási hatá­raikon belül elhelyezkedő, iparosított technológiával épült társashá­zak, lakásszövetkezeti épületek, illetve önkormányzati bérházak energiatakarékos felújításának és az épületek környezete felújításá­nak elősegítésére.

Önkormányzati kötelességek

Az önkormányzatnak rendelkeznie kell a közgyű­lés, illetve a képviselőtestület által elfogadott, érvényben lévő az ipa­rosított technológiával épült lakóépületekre vonatkozó lakóépület­ felújítási programmal, amelynek kimutatást tartalmaz a területén lé­vő iparosított technológiával épült épületekről, az épületek nagysá­gáról, a lakótelepek nagyságáról, az eddig kapott támogatások összegéről, valamint középtávú tervet is magában foglal ezen épületek fel­újítására vonatkozóan.

A központi pályázati felhívás megjelenése után az önkormányzat­nak – a lakóépület-felújítási programjához kapcsolódóan – nyilvános pályázatot kell kiírnia a közigazgatási határán belül elhelyezkedő, iparosított technológiával épített, minimum 10 lakást magában fog­laló lakóépületek energiatakarékos felújításának, valamint a lakóépü­letek környezete felújításának önkormányzati támogatására.

A támo­gatás tárgya – a központi pályázati feltételekkel összhangban – csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész lehet. A pályázati kiírást önkormányzati rendelettel ki kell hirdetni. Amennyiben a la­kóépület tulajdonosai vállalják a felújítási költségek minimálisan az önkormányzati pályázatban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását, a felújítási pályázatot az önkormányzat felé kell be­nyújtaniuk. Az önkormányzat a benyújtott pályázatokról döntést hoz.

Második lépcső

A pályázati rendszer második lépcsőjében az önkormányzat nyújt­ja be pályázatát az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalhoz az ál­lami támogatás elnyerésére olyan lakóépületek (és környezetük) felújításához, amelyek pályázatát az önkormányzat elfogadta. Az ön­kormányzati pályázat tárgya a hivatal felé minden esetben egy épü­let felújításának támogatása. Amennyiben az épület teljes egészében önkormányzati tulajdonban van, úgy az önkormányzat közvetlenül nyújthat be pályázatot a hivatalhoz.

A pályázati útmutatóban megjelölt postafiókcímre beérkező vala­mennyi pályázat regisztrálásra kerül és egyedi azonosító jelet kap. A pályázat regisztrálását követően a pályázatkezelő megvizsgálja, hogy a pályázatot pályázati útmutatóban meghatározott módon (pos­tai úton, megfelelő példányszámban, határidőben), valamint az előírt formanyomtatványok kitöltésével került-e benyújtásra. Amennyiben nem, az a pályázat elbírálásból történő kizárását eredményezi. Ez a következmény akkor is, ha a pályázatot nem az arra jogosult önkor­mányzat nyújtotta be (hanem például egy társasház), továbbá, ha a pályázat műszaki tartalma nem felel meg a pályázat útmutatóban meghatározott feltételeknek.

Pályázat pótlása

Amennyiben a pályázat az útmutatóban felsorolt dokumentumok valamelyikét nem, illetve hiányosan tartalmazza, úgy a pályázatke­zeléssel megbízott szervezet a beérkezéstől számított 15 munkana­pon belül a pályázót 45 napos határidő kitűzésével, egyszeri alka­lommal formai hiánypótlásra hívja fel a hiánypótlás tárgyának meg­határozásával, amelynek keretében az előírt dokumentum egyszeri alkalommal pótolható. A pályázó a hiányt határidőben pótolja, ha a hiánypótlási határidő utolsó napján a felszólításban meghatározott dokumentumok a pályázatkezeléssel megbízott szervezethez beér­keznek. A hiánypótlási határidő nem hosszabbítható meg, elmulasz­tása esetén nincs helye igazolásnak.

A pályázat a hiánypótlás során sem műszaki tartalmában, sem for­rásösszetételét tekintve nem módosítható. A hiánypótlás részeként a hiánypótlási felhívás tárgyától eltérően megküldött dokumentumok nem kerülnek feldolgozásra.

Amennyiben a pályázat benyújtásának módja, a pályázó és a pá­lyázat jogosultsága és a pályázat teljessége az előbb meghatározott feltételeknek megfelel, a pályázat befogadásra kerül. A pályázó a be­fogadás tényéről a pályázat – illetve a hiánypótlás – beérkezésétől számított 10 munkanapon belül írásos értesítést kap.

A pályázatokat a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter által felkért tárcaközi bizottság véleményezi. A támogatás odaítéléséről a befogadástól számított 90 napon belül a tárcaközi bizottság javaslatának figyelembevételével a miniszter dönt. A pályázatok elbírálásának fontos szabálya, hogy a támogatás egyszer megítélt összeg. Ez azt jelenti egyrészről, hogy az állami tá­mogatás összege akkor sem emelkedik, ha a lakástulajdonosoknak vagy az önkormányzatnak a pályázatban megjelölttől eltérő, pótlóla­gos költségei merülnek fel.

Alacsonyabb költség esetén

Viszont, ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az állami támogatás összege ezzel arányosan csökken. Másrészt a pályázatban igényeltnél alacso­nyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt. A döntés végleges, annak felülvizsgálatára nincs lehetőség. A döntésről a pályázók 15 napon belül írásban tájékoztatást kapnak.

A nyertes pályázókkal a támogatás felhasználására a döntést köve­tően az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal támogatási szerző­dést köt. A támogatási szerződés megkötésének határideje a támoga­tott program teljes felújítási költségének függvényében alakul. A szerződéskötés határideje egy alkalommal és legfeljebb 6 hónappal, a pályázó kérelmére kizárólag abban az esetben hosszabbítható meg, ha a határidő betarthatatlansága a pályázó hatás- és feladatkörén kí­vül eső okokra vezethető vissza, vagy a szerződés a pályázónak fel nem róható hibájából nem jön létre. Amennyiben az eredetileg kitűzött, illetve a módosított határidőtől számított 30 napon belül a tá­mogatási szerződés nem kerül megkötésre, a támogatási döntés ér­vényét veszti.

A támogatásban részesített beruházás műszaki tartalma a megvalósítás során a pályázathoz ké­pest csak indokolt esetben és csak a pályázatkezeléssel megbízott szervezet, a hivatal vagy a miniszter előzetes, írásos engedélyével módosítható. A műszaki tartalom módosítását a pályázónak a pályá­zatkezeléssel megbízott szervezetnél írásban kell kezdeményeznie, részletesen bemutatva és dokumentumokkal alátámasztva a módosí­tás okait és tartalmát.

A panelfelújításhoz igénybe vehető hitellehetőségek

A következőkben az államilag támogatott, kedvezményes panelfel­újítások esetén igénybe vehető hitellehetőségek kerülnek ismertetés­re, a hitelpiacon elérhető piaci kamatozású kereskedelmi hitelekkel és az energiatakarékos beruházásokat vállalkozói finanszírozó pénz­ügyi termékekkel nem foglalkozunk.

A Panel Plusz hitelkonstrukció

A komplexebb panelfelújítások korlátját jelenti az a tény, hogy – bár az állami források pályázati formában rendelkezésre álnak – a lakás­tulajdonosoknak vagy az önkormányzatoknak nem áll rendelkezésre a megfelelő önrész a nagyobb értékű beruházások finanszírozására.

A kormányzat 2005. júliusában elindította a „Sikeres Magyaror­szágért” Panel Plusz Hitelprogramot. A hitelprogram a lakásszövet­kezetek, társasházi közösségek és önkormányzatok számára 20 mil­liárd forint keretösszegű kedvezményes kamatozású hitelt biztosít az Magyar Fejlesztési Bank Rt. refinanszírozása mellett, a kereske­delmi bankokon keresztül, 15 éves futamidővel, 3 év türelmi idő­vel.

A hitelkonstrukció bevezetésének célja, hogy a lakóközösségek és az önkormányzatok számára lehetőséget kínáljon az iparosított tech­nológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítése, fel­újítása, pályázat által előírt egyharmados saját erő hitelből történő fe­dezésére, így olyan lakóközösségek, önkormányzatok számára is le­hetővé válik a panelpályázat során elnyerhető állami támogatás igénybevétele az épület felújításhoz, amelyek mindeddig erre – meg­felelő sajátforrás hiányában – nem voltak képesek. A program olyan lakóközösségeknek és önkormányzatoknak is pótlólagos finanszíro­zási lehetőséget kínál, amelyek panelpályázata nem nyerte (nyeri) el az állami támogatást.

A hitelkonstrukció előnye például, hogy a lakástulajdonosoknak az energiatakarékos beruházások megvalósulása után a kölcsöntörlesztésre fordított kiadásait, a tényleges energiamegtakarításból szár­mazó fűtési rezsiköltség csökkenéséből származó megtakarítás rész­ben kompenzálja.

A hitel kamata az árfolyam-garanciára tekintettel alacsonyabb a piaci kamatnál. A kamat törlesztéséhez az állam az önkormányzato­kon keresztül segítséget nyújt a szociális rászorultság alapján, így azon lakóközösségek is vállalhatják felújítást, ahol a lakóközösség egyes tagjainak kisebb anyagi teherviselési képességei akadályt je­lentenének.

A hitelfelvétel szabályai

A hitelkonstrukció igénylésének és elbírálásának folyamata a panel­pályázat szabályozásával összhangban került meghatározásra. A hi­telprogram kertében hitel három formában igényelhető, a hitelfelvé­tel maximális összege a pályázati finanszírozási-költségmegosztási struktúrát követi.

Lakóközösségi önrészt finanszírozó hitel: E finanszírozási formánál a lakóközösség az együttesen akár kéthar­mados arányt elérő állami és önkormányzati panel felújítási támoga­tást egészítheti ki hitelből. A hitel maximális összege lakásonként 800 000 forint lehet, hiszen lehetőséget kell adni az önkormányzati önrész hitellel történő kiváltására is. A hitelt kizárólag azok a lakó­közösségek vehetik igénybe, amelyek a pályázat keretében állami tá­mogatást kaptak.

Önkormányzati támogatást pótló hitel: Az önkormányzat a panelpályázat esetén előírt egyharmados önkor­mányzati támogatás forrására vehet fel hitelt. A hitel összege laká­sonként legfeljebb 800 000 forint, hiszen az önkormányzat a pályá­zati szabályozás szerint átvállalhatja a lakóközösségi saját erő egy részét vagy egészét. A hitelt kizárólag olyan települési önkormányzat veheti igénybe, amely panelpályázatot írt ki.

Lakóközösségi önálló hitel: Lakóközösségi önálló hitel igénylése esetén a lakóközösségek vissza nem térítendő állami támogatás felhasználása nélkül a 25 %-os saját erejüket egészítik ki a hitelből. A hitel maximális összege lakáson­ként legfeljebb 900 000 Ft lehet.

A hitel az iparosított technológiával épített lakóépületek energiata­karékos felújítása során elvégezhető munkálatok finanszírozására használható fel. A hitel nem használható fel megkezdett beruházás fi­nanszírozására, más hitel kiváltására, a pályázat körében nem fedez­hető költségek finanszírozására, és beruházási hitel kamatának finan­szírozására.

Az igényelhető hitel legkisebb összege minden esetben 1 millió forint. A saját erő a beruházás bruttó bekerülési értékének legalább 25 %-a, amelybe beszámítható a panelpályázatból vagy európai közösségi forrásból kapott támogatás.

Mindhárom finanszírozási konstrukció esetében a hitel szempont­jából elismerhető bekerülési költség csak a felújítás megvalósításá­val kapcsolatban felmerült költségeket tartalmazhatja, így a felújítás egyéb közvetlen költségein túl az energiatakarékos felújítás, korsze­rűsítés szakértői költségeit, a felmérési terv készítését, a felújítás ter­vezési és engedélyezési költségeit, a közbeszerzési eljárás költsége­it, a kivitelezés, a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségeit.

A hitelkérelemre vonatkozó szabályok különbözőek attól függően, hogy a kérelmet az önkormányzat vagy a lakóközösség nyújtja-e be. Az önkormányzatnak a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit alkalmazva kell a hitelintézet kiválasztani. A lakóközösség a hitelkérelmet közvetlenül a hitelprogramban részt vevő hitelintézetekhez nyújthatja be.

A lakóközösségi önrészt finanszírozó hitel és önkormányzati tá­mogatást pótló hitel esetében a hitel elbírálási eljárása a panelpályá­zathoz csatlakozik, kizárólag a pályázathoz kapcsolódóan lehet kérelmet benyújtani, legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig. A hitelintézet megvizsgálja az igénylő lakóközösség, önkormányzat hi­telképességét, pozitív döntés esetén hitelígérvényt állít ki. A hitelígérvényt a pályázati feltételeknek megfelelően kell benyújtani. A hitelnyújtásra vonatkozó hitelintézeti döntés a pályázatban igé­nyelt állami támogatásról való döntés után születik meg. A hitel fo­lyósításának feltétele a pályázathoz kapcsolódó támogatási szerződés megkötése. A felújítás a pályázat benyújtása után kezdhető meg.

A lakóközösségi önálló hitelnél a hitelkérelmek benyújtása folya­matos, a felújítási-korszerűsítési munkálatok a hitelkérelem hitelin­tézet általi befogadása után indulhatnak. Kiemelendő, hogy a hitelké­relemben szereplő munkálatoknak meg kell felelniük a panelpályázat feltételrendszerének.

Ha a hitelkérelem formai vizsgálata során megállapították, hogy az adott hitelkérelem vonatkozásában formai hiánypótlásra van szük­ség, akkor a hiteligénylőt a hitelintézet hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a beérkezett hitelkérelem tekintetében hiánypótlásra nincs szükség, akkor a hitelkérelmet befogadottnak kell tekinteni. A szerződéskötési feltételeket a programban részt vevő hitelintézet saját belső szabályzata alapján határozza meg.

Lakóház-felújítási kamattámogatás

A panelprogram mellett már régóta létezik az a támogatási forma, amelynek keretében az állam a lakáscélú állami támogatásokról szó­ló 12/2001. (I. 31.) Korm.rendelet 16. §-ában részletesen szabályo­zott lakóház-felújítási kamattámogatással kívánja ösztönözni a lakás­szövetkezeti vagy társasház formában működtetett lakóépületek felújítását. A kamattámogatás nem csak iparosított technológiával épült lakóépületek felújításához jár.

A lakóépületek közös tulajdonú részeinek korszerűsítéséhez, fel­újításához, hitelintézettől felvett kölcsönök törlesztésének megfize­téséhez igénybe vehető kamattámogatott hitelfelvételi lehetőség ak­kor nyílik meg a társasházak és lakásszövetkezetek számára, ha azok a rendeletben előírt mértékű felújítási alapot képeztek. A támogatás mértéke a törlesztés első 5 évében a kamat 70 %-a, a második 5 évé­ben a kamat 35 %-a. A hitelt a támogatás nyújtására felhatalmazott hitelintézettől kell igényelni.

Tervezési hibák

Az iparosított építéstechnológiák bevezetésekor a legkritikusabb ter­vezési hibák az elemek kapcsolatainál fordultak elő. A kellő tapasz­talat hiányában eleinte a hagyományos falazatoknál alkalmazott füg­gőleges fugaképzést (síkfelületű bütüfalak függőleges habarcskitöl­téssel) terveztek. A – főleg mozgásból eredő – függőleges repedések hamar megjelentek. A középblokkos épületeknél kisebb, a nagyblok­kos épületeknél nagyobb mértékben. Ezeknél a hézagok habarcskikenése csak rövid ideig tartott, a repedések újra megjelentek, sőt, ezek átmenők voltak, amelynek következtében a lakásokból szinte „ki lehetett látni”. Ezt azzal „orvosolták”, hogy a hézagba cementes zsákot dugtak, s úgy vakolták be kívül-belül a hézagokat.

Az első kohóhabsalak paneloknál az ezekhez hasonló hézagok szintén megrepedtek, a zárt hézagok újrahabarcsolását kis idő múlva a szovjet házgyári tapasztalatok alapján műanyag kittel (secomastic) tömték be, amelyek már hosszabb ideig biztosították a csomópontok vízzárását.

A blokkos épületeknél a függőleges bütüfal csatlakozásoknál hor­nyot (végigmenő) képeztek ki, amelyeket építéskor híg betonnal töl­töttek ki. Ez az együttdolgozás javítása mellett az átmenő hézagok megszüntetését is eredményezte.

Tervezési hibának számít a tervező részéről a kellő tapasztalat hi­ánya, ezenkívül az építőipar ipari háttér adottságainak figyelmen kí­vül hagyása, ami abban nyilvánult meg, hogy egyrészt az akkori igények mielőbbi kielégítése a lehető leggazdaságosabban valósuljon meg (s ebben nagyrészt beruházói elvárások is szerepeltek), másrészt kénytelenek voltak azokból a termékekből tervezni, amelyek abban az időben egyáltalán kaphatók voltak. Kisebb mértékben befolyást gyakorolt az iparosított építési technológiák újszerűsége, a kötöttsé­geknek a lakások funkcióiban jelentkező hátránya. Utóbbi a fesztávok növelésével jelentősen javult.

Gyártási hibák

A gyártási hibák egy része a még nem kiforrott gyártási módok alap­ján indított termelésből adódtak. Ezek egy része a méretpontatlan­ságban, más része a felületek egyenetlenségében jelentkezett. Külön problémát jelentett a sablonok gyártásában jelentkező tapasztalatlan­ság, a gyártási kapacitás elégtelensége, valamint a panelok kizsaluzásánál jelentkező problémák (olajfoltosság, beragadás stb.).

Fordu­latot a házgyári technológiák hoztak, elsősorban a méretpontosság, a felületek simasága és a korszerű gyártás területén. Az alkalmazott csoportzsaluk nagyfokú gyártásintenzitást eredményeztek, jóllehet még további fejlesztésekre volt szükség ahhoz, hogy a panelok felü­letéről a panel olajat száműzni lehessen. (Különféle emulziók kikísér­letezésének eredményeként.)

Alacsony minőségű salakgyapot

A gyártás során a házgyári technológiánál kezdetben a homlokza­ti panelok hőszigetelésénél szovjet, import ásvány gyapotot használ­tak. Ez minőségileg sok kifogásolni valót hagyott maga után, főleg a szabásoknál. Ekkor a panelok gőzérlelésénél kb. 80-100 °C hőmérsékletet alkalmaztak. A korábban beépített ásványgyapot hőszigete­lés felülvizsgálata alapján kiderült, hogy a szovjet „salakgyapotnak” nevezett ásványgyapot egyes szériái minőségileg nem voltak megfe­lelők, roskadtak, így a homlokzati panelok felső része szigeteletlen lett.

Műanyagok

Ekkor elhatározták, hogy az ásványgyapotot műanyaghabbal váltják fel. Rövidesen bebizonyosodott, hogy a műanyaghab (polisz­tirollemez) hőszigetelés a 80-100 °C hőmérsékletű gőzérlelésnél „megolvad”, így a hőmérsékletet le kellett szállítani max. 70 °C-ra. Ez a beruházók részéről problémát jelentett, mert az elemek gyártási periódusa meghosszabbodott, a kapacitás az importszerződés szerint nem volt biztosítható. A további házgyáraknál erre a körülményre fi­gyeltek (2., 3. ábra).

2. ábra: Nyílthézagos műanyag C-profilos hézagzárás

3. ábra: Fejlesztett házgyári homlokzati panel függőleges metszete

A kezdetekben – még az első szovjet házgyári termékeknél is – a homlokzati elemek minősége, pontosabban a felületkezelésük kez­detlegesnek mondható. Többirányú magyar fejlesztés révén sikerült eredményt elérni, ezek közül leginkább a kőzúzalékos megoldás ter­jedt el. Az így készült panelok felülete – a természetes piszkolódást nem számítva – még ma is elfogadható.

Gyártási hibának nevezhetők a térelemek előállításánál keletkező hiányosságok, amelyek főleg méretpontatlanságból adódtak. Külö­nösen az épületgépészeti csatlakozásoknál okoztak problémát szere­lések közben, az alsó és felső szintek összekapcsolásánál.

Kivitelezési hibák

A kivitelezési hibák elsősorban a méretpontatlanságból adódtak. A korábbi építési módoknál cm-es volt a mérettűrés felső határa, a kor­szerű építésmódoknál ez mm-re változott. Már a panelokat fogadó ún. „0” szint kialakítását is nagy pontossággal kellett biztosítani, hogy a legnagyobb igénybevételű panelok teherátadása megfelelő le­gyen. Az első szinten lévő panelok pontossága meghatározta a továb­bi szintek paneljainak pontos elhelyezhetőségét.

Az újonnan alkalmazott geodéziai műszerek és szakemberek által alapvetően a szerelések az előírt minőségben készültek. Ettől függet­lenül – főleg az első időkben – előfordult, hogy egy, sőt két szintet is vissza kellett bontani a mérettűrés betarthatósága érdekében. Utóbbi főleg addig fordult elő, amíg nem tértek át a korszerű, ún. csavaros szintbeálló csavarok alkalmazására.

A szerelésnél a méretpontatlanságot okozhatta a kitámasztó szerkezetek pontatlan elhelyezése, esetleg a kitámasztókat befogadó panel­lyukak pontatlan helyzete. (Ez utóbbi gyártási hibának számít.) Az elemek elhelyezésénél a teherátadásban jelentékeny szerepet játszó ágyazat megfelelő szilárdsága és pontos vastagsága is igen fontos szerepet töltött be az épület állékonysága szempontjából.

A csomópontok acélkapcsolatainak kiképzése a helyszíni munkák ugyancsak kényes részét alkották. A hegesztési csomópontok eseten­ként nem az előírás szerinti korrózió-állósággal rendelkeznek. A monolit csomóponti kibetonozásnál mind a beton minősége (konzisz­tencia, szilárdság), mind a vibrálás gondossága (erre a célra kifej­lesztett tűvibrátorokkal) alapvetően kihat az egész épület állékonysá­gára.

Homlokzati hé­zagképzés

A csomópontoknak úgyszintén kényes területe a homlokzati hé­zagképzés. Itt a hő- és vízszigetelések gondos elkészítése, a hézag külső oldal felőli kiképzése (kezdeti egyszerű és sok hibát okozó vakolattól a „C” profil, illetve „ágas” hézagzárókig bezárólag) az épü­lettől a víz távoltartását biztosították. A kezdeti hézagzárásoknál je­lentkező hibákat napjainkra már széles körben rendelkezésre álló megoldásokkal kijavították, s remélhető, hogy beázások esetén az acélkapcsolatok nem korrodáltak (4.-6. ábra).

4. ábra: Fejlesztett fugaképzés

5. ábra: Továbbfejlesztett fugaképzés

Valamennyi iparosított technológiával készült épületre a tervezésük idején kb. 80-100 év élettartamot prognosztizáltak. A kohósalak és pernyebeton középblokkos és nagyblokkos épületeknél nyert tapasz­talatok azt igazolták, hogy az előregyártott szerkezetű épületek a ha­gyományos szerkezetekhez képest pontosabb szerelést és elhelyezést igényelnek, kényesebbek mind a süllyedésből, mind a rezgésből származó mozgásokra. Ugyanez érvényes az öntött technológiával készült épületek esetén is.

Alapozási megoldások

Ezért a hagyományos alapozási megoldá­sokon kívül a szakemberek elsősorban a különféle cölöpalapozási megoldásokat tartották megnyugtatóbbnak. Így a fúrt és vert cölöpök variációja közül az egyik legalkalmasabbnak a BENOTO alapozási megoldás látszott, amely egy fémcső lehajtásával járt fúrás közben, amíg az el nem érte a teherhordó talajt (pl. kiscelli-agyag stb.).

Ezt követően – mivel lehajtás közben a fúrt talajt a csőből kitermelték – jöhetett a betonozás, amelynek tömörítése a fémcső kihúzásával egy időben történt. Szükség esetén akár 40 m mélységig is lehetett így monolit beton cölöpöket készíteni különféle vastagságban. Az első BENOTO cölöpalapozással az Árpád híd pesti hídfőjénél épült, ön­tött kohóhabsalak épületek készültek, 10 szinttel.

Többféle vert cölöpös megoldás is készült, ezek azonban csak ki­sebb mélységig voltak alkalmasak (8-10 m). Az 1970-es években már elterjedt volt az ún. résfalas alapozási módszer is, különösen a házgyári épületeknél, ahol a pontos szerelés még inkább követelmény volt. A korszerű alapozásokkal készült iparosított épületek élettartama előreláthatóan több lesz, mint a hagyományos, sávalapozással ké­szült, korai blokkos és panelos épületeké.

Stabilitás

A szerkezetek élettartamát nagyrészt befolyásolja az alkalmazott anyagok stabilitása. A korai szénsalak- és pernyebetonból készült épületeknél az anyag egyenlőtlensége (inhomogenitása) miatt szi­lárdságcsökkenések tapasztalhatók, amelyek az élettartam csökkené­séhez vezetnek. Ennek mértéke épületenként és a felhasznált anya­gok változatossága miatt egyöntetűen nem ítélhető meg, egyéni fe­lülvizsgálatukra az eltelt 50 év figyelembevételével mielőbb szükség van!

Kohósalak

A kohósalakból készült öntött és blokkos épületek szerkezeti káro­sodása – anyagra visszavezethetően – ma még nem jelentkezik. Cél­szerű lenne azonban mintavétel alapján meggyőződni arról, hogy ha szilárdságcsökkenés be is következett, milyen mértékű. (Elsősorban olyan helyeken következhet be, ahol a vakolatok, illetve a szerkeze­tek átvizesedtek, leestek, vagy beázások miatt a habsalak beton hu­zamosabb ideig átvizesedett.)

Öntött vasbeton

Az öntött vasbeton szerkezetű épületeknél (pl. alagút- vagy nagy­táblás zsalu) anyagkárosodással nem kell számolni, legfeljebb ha­nyag betonozás miatt (fészkesség) keletkezhet acélkorrózió, amely a betontakarás leválásával akár láthatóvá is válik. Ez azonban már lát­szó és javítandó hiba.

A panelos épületeknél többségénél már megfelelő alapozások ké­szültek, de az épület mozgásából eredően a csomópontoknál repedé­sek keletkezhettek. A szerkezeti elemeknél anyaghiba kevésbé vehe­tő számításba. A csomóponti kibetonozások esetleges megrepedései azonban az acélkapcsolatok korrózióját indíthatták meg, amely az ál­lékonyságot veszélyeztetheti (1., ábra). Ezért ezek vizsgálatáról, szükség szerinti javításáról gondoskodni kell!

Repedések

A panelos szerkezetű épületeknél a szerkezeti kapcsolatoknál be­következő repedéseket elsősorban az épület hő tágulásából származó mozgások idézik elő, de nagy forgalmú utak mellett a dinamikus ha­tások is szerepet játszhatnak. A magasabb – főleg 16 szintes – épüle­teknél a szélterhelés okozta kedvezőtlen hatások is szóba jöhetnek.

Ugyancsak káros lehet a szerkezetekre a homlokzati elemek füg­gőleges hézagképzésének tönkremenetele. A csomópontba bejutó víz a téli időszakban fagykárt okozhat, ami szintén a beton- és az acél­kapcsolat károsodásához vezet(het). Külön figyelemmel kell kísérni a homlokzati panelok külső kéreg­betonját, a függesztő acéltüskék állapotát, mert ezek „elfáradása” vagy korróziója szélső esetben az elemek leesését idézheti elő. (Balesetveszély!)

Az iparosított épületek egyéb szerkezetei, nem teherhordó megol­dásai, amelyek felújíthatók, cserélhetők, jóllehet jelentős kiadással járnak alapvetően nem befolyásolják az épületek élettartamát. Elha­nyagolásuk azonban (pl. vízszigetelések, hézagok) természetesen be­folyásolják az egész épület élettartamát, mivel a szerkezeteket érő nedvesség sok esetben ún. rejtett hibák okozója lehet.

1. ábra: Teherhordó harántmerevítő vb. falak fejlesztett csomópontjai

Avulások

Funkcionális avulás

Az iparosított épületek – a tömeges alkalmazás érdekében – bizo­nyos mértékig uniformizáltak. Bár mindegyik technológiánál több tí­pust is megterveztek, ezek azonban a „nagy lakásínség idején a sze­rény igények kielégítését” szolgálták. Zömmel 1 és 2 szobás lakáso­kat építettek, egészen ritkán 3 szobásakat. Valamennyi lakásnál elő­írás volt, hogy 1 szoba alapterülete legalább 18 m² legyen, a többi 12-18 m².

Bevezették a félszobákat is 6-12 m² közötti alapterülettel. A szerkezeti rendszer – kis fesztáv, a blokkosoknál 2,40-3,00 m -3,60, 4,20, max. 4,80 m harántfalköz nem is tette lehetővé 18 m²-nél nagyobb szobák kialakítását. De az első házgyári lakásoknál alkal­mazott 3,06 m-es fesztáv még jobban korlátozta a szobák nagyságát. Ma már ezek a kis szobaméretek, és az ugyancsak kis vizeshelyiség­-méretek nem alkalmasak a jelenlegi korszerűbb életvitel által tá­masztott magasabb igények kielégítésére.

A „szocializmus építése” jelszó a lakástervezésnél azt jelentette, hogy a háziasszonyoknak nem kell otthon nagymosást végezniük, a konyhai munkát a vendéglátóhelyek biztosítják, illetve pótolják. így minimális nagyságú fürdőszobák és konyhák épültek, ahová napja­inkban nem férnek be a korszerű konyhai gépek, mosogatók, hűtő- és mosógépek stb. De az azokat működtető energiaforrások is elégtele­nek. (A villamosáram-kapacitás különösen!)

Magas zajszint

Funkcionális avulásnak tekinthető a már kezdetben is sokat kifo­gásolt, a lakásokban jelentkező magas zajszint. Ez több okra is visszavezethető. Részben a vasbeton tulajdonságára, amely jó testhang vezető közegnek számít (kopácsolás, fapapucsban való járkálás stb.), részben a gépészeti berendezések csillapítatlanságára (szellőzők, felvonók, szemétledobók stb.).

Amíg az elavult szakipari és szerelőipari megoldások javítására, korszerűsítésére több-kevesebb sikerrel van megoldás, úgy a helyisé­gek nagyságának és funkciójának megváltoztatására csak bizonyos szerkezeti adottságok esetén van lehetőség. Blokkos épületek esetén szinte lehetetlen, öntött épületek esetén minimális. Panelos épületek­nél az ún. haránt- és merevítőfalaknál (a lakások összekapcsolása), a statikai lehetőségek függvényében lehet változtatni.

Műszaki avulás

A teherhordó és térelhatároló vasbeton szerkezetek és könnyűbeton szerkezetek műszaki avulása az élettartam végéig tartó folyamat. Ez­zel ellentétben a szak- és szerelőipari megoldások élettartama és mű­szaki avulása jóval változatosabb. Vannak egészen rövid élettartamú­ak, mint a festések, mázolások, hosszabb a burkolatok, tetőszigetelé­sek, csomóponti megoldások élettartama, a szellőzőmotorok, az elektromos és épületgépészeti szerelvények élettartama és vannak hosszabb távon elavultak, tönkrementek is, mint a nyílászárók, gépé­szeti csövek, villanyvezetékek, radiátorok szellőzők, felvonók. Ezek felújításának, cseréjének időben történő elmulasztása a teherhordó szerkezetekre is károsan kihat.

Hőtechnikai követelmények, páralecsapódás

A szerkezetek elkészülte óta az épületekre vonatkozó hőtechnikai követelmények is szigorodtak. A szendvicspanelok vastagságához csak kismértékben volt mód hozzányúlni, a szerkezeti rendszer megtartása miatt. Azokban a lakásokban, amelyekben nem biztosították a megfelelő szellőzést, amelyekben több személy lakott, a mosásokat követő szárítás, a konyhahasználat stb. következtében a belső pára­tartalom oly mértékben megnövekedett, hogy a hőhidaknál, főleg a hőszigeteletlen vagy a nem elégséges hőszigetelést tartalmazó csomópontoknál páralecsapódás jött létre, és nyomában a penészesedés is megjelent.

Jóllehet több receptet is kidolgoztak itthon és külföldön is, de részleges megoldást csak a körültekintő lakáshasználat biztosí­tott, de az is csak ideiglenesen. Napjainkban hőtechnikai szempontból az érvényben lévő szabá­lyozások szerint semelyik iparosított szerkezetből épült lakóházunk sem felel meg korunk magasabb követelményeinek.

Cikksorozatunkban elsősorban a panelos technológiával készült épületek­re vonatkozó felújítások, fejlesztések kérdéseiről lesz szó. A teljesség kedvéért a hazai lakásépítés iparosításának időrendi összefüggéseit is érintjük röviden.

A II. világháborút követően

A II. világháborút követően Európában a nagymértékű lakáshiány mielőbbi felszámolására a szakemberek az építés iparosításában lát­ták a megoldást. Németországban az 1940-es évek közepén a hábo­rú utáni romhalmazban, törmelékben található téglaanyagot haszno­sították, ezekből közép- és nagyméretű falazóblokkokat állítottak elő, a födémeket pedig előregyártott vasbeton gerendákkal és béléstes­tekkel készítették. Magyarországon az 1950-es évek közepén kezd­tek gyártani először középblokkokat (fél emeletmagasságban, 25 cm vastagságban és 90 cm szélességben), majd emeletmagas nagyblok­kokat, 29-30 cm vastagságban.

Utóbbiak zömmel kohósalakból ké­szültek, a korábbi pernye alapú könnyűbetonoknál nyert kedvezőtlen tapasztalatok miatt. A födémek előregyártott gerendák közötti tégla­tálcák, később beton béléselemek, vasbeton tálcák voltak, ezt köve­tően körüreges (SZIM-KÁR) panelok, lágyvasas és feszített beton­ból. A panelok szélessége 60, illetve 120 cm volt, hosszuk – a blok­kos épületeknél – 4,20, 4,80, 5,40 m, vastagságuk 19 cm volt.

Blokkos épületek

A blokkos épületek kezdetben a hagyományos téglafalas épületek szerkezeti rendszerét követték, közép hosszfőfalas kialakításban, de már zömmel lapostetős kivitelezésben. A válaszfalak hagyományos válaszfaltéglákból készültek. Az elemek méretpontatlansága miatt jelentős többletvakolásra volt szükség. Általánosan kijelenthető, hogy a blokkos technológiával készülő épületek nem annyira az épí­tés iparosítása, mint inkább a téglaanyag országos, nagymértékű hi­ánya miatti problémák feloldása érdekében készültek.

Franciaországban már az 1950-es évek elején kifejlesztették az el­ső, házgyárinak nevezhető nagypanelos megoldást, amelyet a Szov­jetunió átvett, és amelyet a dánok továbbfejlesztettek. A kezdeti 5 szintes épületek építésére kifejlesztett házgyári rendszereket mind Franciaországban (COIGNET, CAMU), mind a Szovjetunióban a moszkvai (DOMOSZTRITYELNÜJ KOMBINÁT) házgyárban, mind Dániában (LARSEN-NIELSEN gyár) a 10 szintes építhetőségig továbbfejlesztették.

Hazai példák

Hazánkban a külföldi példák (elsősorban szovjet) alapján az 50-es évek végén több kivitelező nagyvállalat kísérleti jelleggel próbálko­zott (a blokkos technológia alkalmazása során nyert tapasztalatok felhasználásával) nagypanelos épületeket előállítani és kivitelezni. Ezek anyaga általában valamilyen könnyűbeton volt, az alacsonyabb épületeknél a homlokzati teherhordó falakon kívül a belső teherhor­dó falak is. Az ún. középmagas épületeknél már alkalmazták a vas­beton falakat is.

A hazai kutatás-fejlesztés első jelentősebb állomása a Beton- és Vasbetonipari Művek Dunaújvárosi Gyárában realizálódott 1962-ben. A homlokzati falak itt még kohósalakból készültek, a födémek 1,20 m széles, körüreges panelokból. (Utóbbiak ún. vakolatmentes megoldásban.) A dunaújvárosi évi 1200 lakáskapacitást a pécsi (Ba­ranya megyei ÁÉV) követte, amely nagymértékben átvette a dunaúj­városi eredményeket.

A könnyűbeton falelemek alkalmazásának tapasztalatai a hozzáfű­zött reményeket nem váltották be, jóllehet az így készült épületek ma is lakhatók.

Poligongyártás

A hazai építőipari vállalatok egyfolytában keresték a megoldást, így néhány helyen az ún. poligongyártás keretében további kapaci­tásbővülés adódott, amelyek egy része a dunaújvárosi példákból in­dult ki, más része pedig önállóan próbált előrelépni. (Előzőre a szek­szárdi, utóbbira a békéscsabai megoldás említhető meg, ahol a hom­lokzati elemeket téglából készült panel formájában állították elő. Utóbbinál – 5 szintig – a belső teherhordó falak is téglapanelból ké­szültek.)

A poligonok födéméi különbözőképpen készültek, az előregyártott födémgerendák vagy körüreges panelok mellett a téglapanel is sze­repelt. A poligonos szerkezetű lakások az 1960-as években nem tudták kielégíteni a hazai igényeket, technikai szintjük is alacsonyabb volt az akkor már 1,2 millió lakás/év kapacitással működő szovjet ház­gyárakhoz képest.

Az 1960-as évek első felében a kormányzat meghirdette a lakás­programot, ami azt jelentette, hogy 15 év alatt 1 millió lakást kell megépíteni, és ezek legalább 1/3-át magas fokon iparosított ún. házgyári technológiával. A hazai kutatóbázisoknak jóllehet már számos eredményük volt, ezek azonban elsősorban az épület szerkezeteire és csak kismértékben a gyártásuk technológiáira vonatkoztak. így arra is kormányzati döntés született, hogy szovjet házgyári technológia alapján kell a hazai fejlesztéseket, 10 házgyárat, összesen mintegy évi 30 ezer lakást előállító kapacitást megvalósítani.

A szovjet házgyárak fejlesztett típusai a hazai szakemberek egy ré­sze előtt kritikus fogadtatásra talált. Az akkor szakirodalmi szinten ismert, továbbfejlesztett dán megoldást – a rugalmasabb alaprajzi lehetőségek miatt – jobbnak tartották. Ennek több fórumon is hangot adva az akkori kormány engedélyezte, hogy a 10 házgyárból egy dán Larseen-Nielsen típusú legyen, hogy annak tapasztalatai a további, szovjet minta alapján kialakított házgyáraknál – a szovjet tervezők­kel és gyártástechnológiát előállító szervezetekkel konzultálva – re­alizálódjon.

Házgyári program bevezetése

A házgyári program bevezetése tehát az első szovjet típusú ház­gyár megvalósításával kezdődött (Budapest, Szentendrei út, 43. sz. Állami Építőipari Vállalat beruházásában). Ezt követte a Dániából megvásárolt házgyár, amelyet – egy londoni gázrobbanás miatt tör­tént események miatt (összedőlt az épület) – továbbfejlesztettek. Kö­zel ebben az időben, egy erős taskenti földrengés házgyári épületek­re kifejtett hatását elemezve a Szovjetunióban is szükségesnek látták a szerkezeti rendszer továbbfejlesztését.

A magyar szakemberek a további házgyárak beszerzésénél jelen­tős szerepet töltöttek be a jobb, megbízhatóbb, statikailag állékonyabb szerkezet kialakításában, együtt dolgozva a szovjet szakemberekkel. 1976-ban a tízedik házgyár beruházása is befejeződött. Ezzel párhuzamosan a poligonok kapacitása is tovább bővült, és a régebbi­ek továbbfejlesztése is megtörtént. Mindösszesen évi 30-35 ezer la­káskapacitás állt rendelkezésre, átlag 53 m² lakásterületet figyelem­be véve.

A régebbi házgyárak korszerűsítése, az újabbak emelkedő beruhá­zási költségei, az 1980-as évek második felében bekövetkezett igény csökkenések következtében az 1990-es évek elejére szinte valamennyi házgyárat és poligont működtető vállalat eladósodáshoz vezetett. A privatizáció folyamata felgyorsult, a panelos épületekkel szembeni negatív megítélés a házgyári kapacitások további gazda­ságtalan fenntartását nem indokolta. Az újonnan alakult magán-épí­tőipar visszatért a gyorsan megtérülő technológiák alkalmazására, így valamennyi házgyári kapacitás megszűnt, felszámolták.

A megépült lakások jellemzői

A házgyárak és a poligonok a közel 3 évtizedes működésük során több, mint félmillió panelos lakást gyártottak le. Területi elhelyezke­désük az előzetes szükségletfelmérések alapján történt, de a későbbi­ek folyamán – elsősorban a budapesti igények teljesítése érdekében – a vidéki építőipari vállalatok is jelentős mértékben építettek laká­sokat a fővárosban saját termékeikből. így Budapesten az előzetes számításokhoz képest (25-30%) a megépült lakások több mint 190 000-re, azaz közel 35%-os részarányra növekedtek. (1. és 2. táb­lázat).

1. táblázat: A hazai házgyárak és panelüzemek működésének kezdése és kapacitásadataik

[table id=246 /]

Megjegyzés: A BVM Szolnoki Gyárában mintegy 2 éven keresztül volt panelos lakásgyártás évi 1000 db kapacitással (1970-es évek közepén). A kapaci­tás az 1980-as évek második felétől az 1990-es évek elejéig teljesen leépült.

2. táblázat: A panelos lakóépületek területi elhelyezkedése Magyarországon

[table id=247 /]

A házgyári technológiák mellett külföldön is, hazánkban is már az 1960-as évek elején megjelentek az öntött falas 5, illetve 10 szintes épületek, amelyek anyaga kohóhabsalak-beton volt. A födémek monolit vasbetonból készültek. Mintegy 15 éven keresztül szép szám­ban épültek lakások ezzel a megoldással, bár itt is a vakolások és a hagyományos külső-belső munkák csak szerény mértékben szolgál­ták az építés iparosítását.

Alagútzsalus technológia

Európában először a franciák fejlesztették ki az ún. alagútzsalus technológiát, amely már versenyképes volt a házgyári technológiá­val a vakolatmentes (helyiség, illetve teljes épület mélységben felál­lított fémzsaluzati rendszerével) felületek előállítása (belső haránt-és merevítőfalak, födémek) és a homlokzatokon alkalmazott külön­féle elemekkel vagy hőszigetelési (pl. dryvit) rendszerekkel (a vas­beton szendvicstől kezdve a faanyagú szakipari falakig bezárólag). A válaszfalak is szerelt jellegűek voltak, így az ún. vizes technológiát ki lehetett iktatni a belső építkezés során.

Magyarországon elsőnek a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat fejlesztett ki – francia tapasztalatok figyelembevételével – alag­útzsalus technológiát (PEVA). A házgyári példák alapján a homlok­zati szakipari falak mellett kifejlesztettek egy vasbeton szendvicspa­nelt is (HEP), a belső falakat szerelt elemekkel készítették (Pl ÜGP – üreges gipszperlit).

Az 1970-es években a francia OUTINORD cégtől vásárolt licenc alapján több kivitelező vállalat (amelyek nem rendelkeztek házgyár­ral) is felkészült az alagútzsalus technológia alkalmazására. Évente mintegy 3-4 ezer lakás épült így. Ezzel egy időben az angol NO-FINES egyszemcsés betonos technológia licencvásárlásával is bővült az öntött technológiák sora, évi kb. 400-500 lakás épült belő­le.

Az iparosított lakásépítési technológiák sorát az ún. könnyűszerke­zetes (főleg földszint + tetőtér) épületek követték az 1990-es évek elejétől, amelyek zömmel import, majd később hazai fejlesztésű fa­házak és fémházak formájában máig is épülnek. A vakolatmentességet biztosító, különféle monolit építés zsalu­rendszerei is előfordulnak a hazai gyakorlatban, ezek a lakásépítés területén is egyre jelentősebbek.

A panelos építési mód műszaki jellemzői, szerkezeti rendszerei

Az 1965. évben indult 1. sz. házgyár előtt üzemelő panelos kapacitá­saink szerkezeti rendszerére az volt a jellemző, hogy a hagyományos épületeknél kialakult megoldásból indultak ki, sok esetben a közép-fő falas épületek példáit szem előtt tartva, de már gondolva a szüksé­ges „merevítés” igényelte csatlakozások megoldásaira.

A kezdeti ala­csony szintszámú épületeknél még előfordultak a blokkos épületek­nél alkalmazott megoldások, de hamar áttértek a szovjet házgyárak­nál kifejlesztett acélarmatúrák beépítésével és összekapcsolásával létrejövő csomópontok alkalmazására, ugyanígy a homlokzati pane­lok „zárt hézagos” kialakítására is. További fejlesztésként a többszin­tes épületekre való rátérés is megkövetelte a vasbeton teherhordó kö­zép- és merevítőfalak alkalmazását, majd a hőszigetelés fokozása ér­dekében a szendvicspanelok és vastagabb téglapanelok alkalmazá­sát.

A poligonok által előállított lakások azonban nem tettek eleget a maximálisan iparosítható elvárásoknak, főleg az ún. belső munkák területén, beleértve a válaszfalaktól a szerelvényekig, a szakipari munkáig, amelyeket a házgyári technológia megoldott.

Az első szovjet típusú házgyár ún. csoportzsaluzataiban állították elő a teherhordó vasbeton szoba nagyságú haránt- és merevítő­falakat, valamint a födémelemeket. A homlokzati szendvicspanelok belső vasbeton teherhordó rétege 10 cm, az ásvány gyapot (salakgya­pot) hőszigetelés 10 cm, a külső homlokzati kéregpanel 6 cm vastag volt, összesen 26 cm (1. ábra).

1. ábra: Eredeti (szovjet) házgyári homlokzati panelcsatlakozás, vízszintes metszet

A teherhordó vb. falak 14 cm, a födémek 16 cm vastagságban ké­szültek (2. ábra).

A vasbeton válaszfalak szintén csoportzsaluban készültek, 10 cm vastagságban. Már az első házgyárban a fürdőszoba térelemeket al­kalmazták az előregyártott válaszfallapok gyárban történt összesze­relésével, és ugyancsak a gyárban beépített konyha-, fürdőszoba-, WC-felszerelésekkel, csövekkel, szerelvényekkel.

A szakipari mun­kákat befejezve, az ajtókat „bezárva”, a térelemet a szállításig a tárolóhelyen raktározták. A falakat, födémeket ugyancsak a gyárban glettelték, festették. A homlokzati panelokba az ablakokat, loggiaaj­tókat felületkezelten, üvegezve építették be, úgyszintén a belső ajtó­kat is. A felvonók aknáit is gyárban – az előregyártott válaszfallapok összeszerelésével -, térelemként állították elő.

2. ábra: Eredeti (szovjet házgyári homlokzati panelok zárthézagos fúgakép­zése)

A kiegészítő elemek: lépcsők, pihenők, loggia- és attikaelemek is teljes készültségben hagyták el a házgyárat.

Helyszíni munkaként a szerelési sorrendnek megfelelő szállítási programként érkezett panelok beemelése, kitámasztása, a csomópon­ti acélok hegesztése és a csomópontok kibetonozása, vibrálása ké­szült, valamint a kibetonozás előtti függőleges szigetelések elkészí­tése a homlokzati panelok csatlakozásainál, majd a hézagzárás (2. ábra). Ezt követően az esetleges javítások, a tapétázás, a tető szi­getelése és a liftek szerelése jelentett még komolyabb helyszíni mun­kát.

A homlokzati panelok vízszintes csatlakozásainál bituráncsíkot al­kalmaztak, amely elsősorban a légzárást biztosította, míg a vízzárást a kéregpanelból kialakított vízorr oldotta meg (3. ábra). A homlokzati panel kéregelemének rögzítését a teherhordó és ké­regelemeket összekötő korten-acélok (tüskék) biztosították.

3. ábra: Eredeti (szovjet) házgyári homlokzati panelcsatlakozás függőleges metszet

A homlokzatképzés a vízszintes helyzetű egyedi zsalukban, ún. al­só vagy felső gyártással készült. Alsó gyártásnál vagy sima felület állt elő, amely a gyárban szilárdulás, kiemelés után festést kapott, esetleg szilikát anyagú fagyálló burkolóanyagra öntötték rá a betont. (Ez a megoldás később tökéletesedett a matricás, illetve előre elhe­lyezett fugázással.)

A felső gyártás (legjobban elterjedt) esetén a még friss betonra rá­szórtak kavics- vagy kőzúzalékot (színeset), és kis vibrálás után, amikor a beton kötése már előrehaladott volt, a panelsablonokat ferdére állítva a kavics- vagy kőzúzalékra rátapadt cementet vízpermettel kimosták. Más megoldásként a kész betonfelületre burkolóanyagot vagy egyéb hagyományos homlokzatvakolatot hordtak fel. Kü­lönleges vakolatnak számított az amerikai licencből megvásárolt ún. Fair Crete-megoldás. (Polipropilén szálerősítésű, finom színes beton, amelyet gépi vagy igényesebb esetben kézi, szobrász által készített felhordásként készítettek, ugyancsak még a gyárban.)

Az első szovjet házgyári termékekből csak 3,20 m tengelytávú szerkezeti rendszert lehetett kihozni, így a legnagyobb szobaszéles­ség 3,06 m-re adódott. Ez a körülmény gátolta a jobb lakások és funkciók kialakíthatóságát. Az előrelépést a második dán (Larsen-Nielsen) házgyár termelésbe lépése oldotta fel, ahol a harántfalak tengelytávolsága már 5,40 m-ig kialakítható volt.

Dán típusú házgyárnál

A dán típusú házgyárnál a harántfalak szintén csoportzsaluban ké­szültek, de a födémpanelok statikai meggondolásból egyedi, víz­szintes helyzetű sablonokban. A homlokzati elemek a szovjet megoldáshoz hasonlóan készültek, a lépcsőelemek úgyszintén. A rendszer hátránya volt, hogy erkélyek, loggiák nem voltak kialakíthatók. (A szovjet házgyárnál loggiák is készíthetők voltak.) A térelemek itt már poháröntéssel, vagyis egyben (és nem válaszfalelemek összeszerelé­sével) készültek. Az előrelépést a csomópontok kialakítása (nyílt hé­zagos homlokzati panelcsatlakozás), pontos elhelyezés (csavaros szintbeállítás) és jól funkcionáló lakások kialakítása jelentette.

A következő (3. sz.) házgyárnál az időközben nyert tapasztalatok alapján már megkezdődtek a továbbfejlesztések, amelyek a magyar szakemberek tehetségét, munkáját fémjelzik. A szovjet szakembe­rekkel a konzultációk sikerre vezettek, a további házgyáraknál mind a termékek, mind a technológiák jelentős mértékben előreléptek. (Az újabb szovjet házgyáraknál és a rekonstrukcióknál is alkalmazták a magyar eredményeket.) A harántfalak tengelytávjai megnövekedtek (5,40 m-ig), a homlokzati csomópontok továbbfejlődtek: a nyílt hé­zagos megoldás mellett az ún. „karácsonyfa profilú” hézagzárók al­kalmazásával a térelemek és panelok minősége jelentősen megjavult, és így lehetőség volt 16 szintes épületek megépítésére is.

A csomóponti rendszer fejlesztése által az épületek statikai állapo­ta jelentősen javult. (Ezt bizonyítandó pl. az előforduló robbanások, amikoris a házak nem omlottak össze, mint Londonban, vagy a taskenti földrengés idején. (Konkrét példa erre a Budapest III. ker. Jós utcai robbanás, amelynek során az épület nem dőlt össze.)

A hő- és vízszigetelések alkalmazása terén is javulás következett be. Még az első házgyárnál a roskadásra hajlamos ásvány gyapot szi­getelést a homlokzati elemeknél polisztirollemezzel váltották ki, a te­tő-vízszigeteléseknél a papír hordozójú bitumenes lemezeket üveg­ vagy műanyag betétes lemezekre cserélték, majd megjelentek a kü­lönféle műanyag és modifikált bitumenes szigetelések (4. ábra).

4. ábra: Lapostető szigetelés általános rétegrend 1. gyöngykavics védőréteg; 2. két réteg bitumenes vastaglemez vagy három réteg bitumenes lemezfedés; 3. gőznyomást levezető réteg; 4. műanyaghab hőszigetelés kasírozott védőréteggel; 5. párazáró (és páranyomás-kiegyen­lítő) réteg; 6. hideg bitumenmáz alapozás; 7. födémszerkezet

Utolsó fejlesztésként kell megemlíteni a kis szintszámú, magas­tetős (cserepes), egyedi tervek alapján készült panelos épületeket, amelyek ha későn is, de bizonyították, hogy panelos technológia alkalmazásával is lehet színvonalas lakóépületeket létrehozni.

Az unalmas fürdőszobafalak korának mindörökre vége. A mutatós csempék, bordűrök és díszlécek a fürdőszobát is színesebbé teszik.

Elegáns és sokoldalú az „Excellence” termékcsalád

Természet ihlette min­tával kapható csempe és hozzá illő bordűr

Mivel a kerámialapok korlátlan méretben nem állíthatók elő, a falak és a padlók burkolásához több lapot kell összeilleszteni. Ez a megoldás a variációs lehetőségek széles skáláját kínálja, amit fürdőszobánk kialakításakor ki is használhatunk. A kerámialapok különféle formákban és méretben kaphatók, és széles választékban kínálják a bordűröket, szegélyléceket és egyéb kiegészítőket is.

A különféle formák kombinációjával egyedi hatást érhetünk el. Bár a rikító kék és zöld kerámialapok már nem hódítanak, a színek kombinációja napjainkban is közkedvelt. Felváltva rakhatjuk fel az egyszínű és a mintás, a világos és a sötét kerámialapokat, kombinálhatjuk színes betétekkel és bordűrökkel is. A kínálat valóban rendkívül színes: a vízszintesen vagy függőlegesen felrakható díszlécektől a nagy felületet elfoglaló, több lapból álló mintákon át az egyedi díszítőelemekig.

A nagy méretű fejező tégla hagyo­mányos és rusztikus hangulatot áraszt

Kerámiaposzter a fürdőszobában. Az oszlop­csarnok-kompozíció négy részből áll, mérete 100×150 cm. Szürrealista kompozíció, amely különleges színfoltja a fürdőszobának.

Egy klasszikus kerámiaötlet – a bordűr ismét a figyelem közép­pontjába került. Ezek a mutatós ki­egészítők korlátlan felhasználási lehetőséget biztosítanak.

Játékos minták a csempén, a bordűrön és a díszlécen egyaránt

Nézzünk bele egyszer egy szakkatalógusba, vagy látogassunk el egy szakvásárra, és tengernyi ötlettel leszünk gazdagabbak. Fürdőszobánk tervezésekor először is el kell döntenünk, hogy milyen stílusban szeretnénk berendezni a helyiséget: vidám tarkaságot, modern high-tech hangulatot vagy reprezentatív megjelenést szeretnénk. Kérjünk tanácsot egy belsőépítésztől, hogyan valósíthatjuk meg leg­jobban elképzeléseinket. Gondoljunk az adottságokra, a négy sarokra és a homlokfalakra is.

Csak akkor lesz fürdőszobánk megjelenése egységes, ha minden szempontot figyelembe veszünk: a padlót, a falakat, a kiszögelléseket, a falra szerelt berendezési tárgyakat, a kád és a zuhanytálca elhelyezését is. Pontosan mérjük le a padlót, a falakat és minden felületet, amit csempével szeretnénk burkolni, majd döntsük el, hogy milyen elrendezés lenne a legideálisabb. Minél nagyobb a burkolandó felület, annál változatosabbak lesznek a lehetőségeink.

Egy 20×20 cm-es alapméretet burkolhatunk 20×20, de akár 10×10 vagy 5×5 cm-es lapokkal is. A lapok felrakását mindig a fal tükörtengelyénél kezdjük, így a hatás harmonikus lesz. Ne feledkezzünk meg a fugákról sem! Fontos, hogy a falak és a padló fugázása mindhárom dimenzióban találkozzon, mert az összkép csak így lesz tökéletes. A kisebb méretű lapokat nagyszerűen kombinálhatjuk nagyobbakkal, ha a csempe mérete megfelel az alapminta arányainak. Nehezebb dolgunk van a mozaikcsempével, amit hálóra erősített táblában rakhatunk fel. Mivel a háló könnyen elmozdul, a fugák harmóniája megszűnik.

Egyiptomban és Mezopotámiában a falakat már néhány évezreddel ezelőtt is gyönyörű, csillogó csempékkel fedték be. A csempe tehát egy meglehetősen régi hagyományokkal rendelkező anyag, amely napjainkban is közkedvelt. A kerámiát a modern iparban is hasznosítják, ebből készítik például az elektromos tűzhelyek kerámialapjait vagy az űrrepülőgépek hőálló borítását.

Kerámialapokat és csempéket legnagyobb mennyiségben az építőipar használja fel. A fürdőszobában a finoman megmunkált csem­pék hódítanak, amelyek a leg­különbözőbb formákban és színekben kaphatók, de tulaj­donképpen ugyanabból az anyagból készülnek.

Készítésükhöz agyagot, kvar­cot, földpátot, kalcitot (mészpát) vagy samottot használnak. Az alapanyagokat felaprítják, majd feliszapolják. A kemény anyagok aprítása maximum 24 óráig tart. Egy nagy őrlőbe­rendezésben az anyagokat víz és tűzkő hozzáadásával finom masszává őrlik, majd a gyártó saját „receptje” szerinti arány­ban összekeverik. Ezt a masszát felhevítik, így nedvesség­tartalma 7-10%-ra csökken.

A képen látható csempéket a kopással szemben nagyon ellenálló réteggel vonták be, így a leg­nagyobb igénybe­vétel sem hagy rajtuk nyomot.

Ezt a szárazanyagot ezután néhány napig állni hagyják, s csak ezután helyezik a nyomó-formába. A nagy igénybevétel­nek kitett kerámiát nagyobb nyomással kell a formába pré­selni. A csempe vagy járólap méretétől függően egy préselés­sel egy vagy több nyers lapot állítanak elő. Ezt követően a lapok elhaladnak a csiszolósza­lagok mellett, amelyek a lapok oldalát egyenletesre csiszolják.

A „Levanté” termékcsalád természetes anyagokból készül, és dekoratív gránit-intarziával díszítik

A matt felületű kerámiát ez­után maximum 1250 °C-on kiégetik, így egy nagyon ke­mény „cserepet” kapnak. A mázas kerámia égetését vagy két külön lépésben, vagy a korszerű rotációs kemencé­ben egy lépésben végzik. A csempéket futószalagon moz­gatják, amelyek így haladnak el a különféle rétegező berende­zések alatt. A cserép felületén a mintákat szitanyomással készí­tik. Az első égetést kb. 40 per­cig végzik, mintegy 1100 °C-os hőmérsékleten. A második égetés során a csempéket egy rotációs fényezőszalagon moz­gatják 30—35 percig, közben a hőmérséklet 10-50 °C.

Teljesen új, eddig ismeretlen lehetősé­geket nyitott meg a tervezők előtt az új lézer-vágótechnika megjelenése

Bár a termelést ma már szá­mítógépek vezérlik, gyakorla­tilag nincs két teljesen egyfor­ma csempe. A gyártási folyamat végén ezért minden darab mi­nőségellenőrzését el kell végez­ni: meg kell vizsgálni az olda­lak és a fényezés hibáit és a mé­retbeli eltérések toleranciaérté­két, amit szabványok határoz­nak meg. Ezután a csempéket szín szerint szortírozzák, ami az esetek többségében szintén manuálisan történik. A kerámia­lapok csomagolását már ter­mészetesen gépek végzik, majd minőségi osztályokba (1., 2. és 3. osztály) sorolják, amit a csomagoláson is feltüntetnek.

Mivel a kerámiacsempéket természetes anyagokból állít­ják elő, egy sorozaton belül is lehetnek eltérő darabok. Éppen ezért az apró eltéréseket a gyár­tók többsége kóddal jelöli, ami az utánrendelési nagyban meg­könnyíti. A piacvezető gyártók­nál a folyamat végén beiktat­nak még egy minőségellenőr­zést, amikor minden raklapról szúrópróbaszerűen kibontanak egy-egy csomagot, és még egyszer ellenőrzik az áru mi­nőségét.

A különleges minták egy részét a már fényezett és ki­égetett csempére viszik fel, s a minta fixálása érdekében 830 °C-on még egyszer kiége­tik. A mintákat gyakran lehúz­ható tapaszok formájában vagy szitanyomással viszik fel a csempékre.

Az egyre különlegesebb ke­rámialapok (intarzia, egyedi formák, szegélycsempék) to­vábbi megmunkálást igényelnek.A mintákat lézersugárral vagy nagyon koncentrált és erős vízsugárral maratják ki a csempe felületéből, ami újabb lehetőségeket nyit meg a ter­vezők előtt.

Az idők folyamán a csem­pék nem csak szebbé váltak, de gyártásuk is fejlődött, hiszen környezetkímélőbb és gazda­ságosabb lett. A legkorszerűbb rotációs kemencékben, melyek­ben az égéstér mindössze 10 cm magas, a kerámia futósza­lagon mozog, az égetési idő pedig 30 percre rövidül. így a gyártás hatékonyabb, hiszen gyorsabb és kevesebb energiát igényel.

A kerámia égetése közben kiküszöbölhetetlen a hidrogénfluorid (fluorsav) kialakulása, amit korábban a fel­szabaduló gázokkal együtt a levegőbe engedtek. A korszerű szűrőberendezések a hidrogénfluoridot kiszűrik a gázok­ból, és visszaforgatják a ter­melési folyamatba. A csempe-és járólap-gyártás hatalmas vízigényét is sikerült az elmúlt években korszerű megoldá­sokkal csökkenteni. A fogyasztók öröme kettős, hiszen a gyártási folyamat ke­vésbé terheli a környezetet, míg az árak csökkentek, vagy legalábbis szinten maradtak.

Tiszta formák, természetesség, maradandóság, egyszerűség művészi fokon – ezek a fő jellemzői a „New Haven” termékcsaládnak, amit a Long Island-i New Haven hétvégi házai inspiráltak, ahol a New York-iak^” nyugalmat és pihenést keresnek. Ez a hely különleges építészeti megoldásai miatt nagyon megkapó, az évek során kialakult formáját megtartották, és gondosan ápolják ma is. A hófehér kerámiát világos színű vörösfenyővel kombinálják. A lendületes vonalvezetésű kerámia kontrasztot alkot a szögletes formájú fa kiegészítőkkel.

A formatervezés még inkább kiemeli a kerámia különleges minőségét, így elegáns formák és finom anyagok között élhetünk. Az esztétikum nem öncélú, hanem lehetővé teszi, hogy a lakók egyénisége kibontakozzon, egyben teret enged a fantáziánknak és a kreativitásunknak is. A „New Haven” termékcsaládnál nyoma sincs a jellegtelenségnek és a felületességnek, a luxusban helyet kap a lélek és az érzelem.

Antik formák

Egy igazan jó fürdő frissítő és tisztító hatását már a régi görögök is felismerték. Az „Opus” termékcsalád a görög oszlopokat és az ókori Görögország han­gulatát idézi fel. A letisztult formák közép­pontjában a klasszikus építészet egyik szim­bóluma, az etruszk oszlop áll, amely az egész termékcsaládnak összeté­veszthetetlen, egyedi megjelenést kölcsönöz, és azt a klasszikus formák párat­lan képviselőjévé teszi. A képet a megfelelő kiegészítők és formás kerámiakarok teszik teljessé.

A legapróbb részletekig stílushű a képen látható mosdókagyló, amelyet stabil, klasszikus formájú oszlopra.

Akár szép formájú kiegészítőkkel vagy csaptelepekkel, akár formás kerámiaka­rokkal kombináljuk, a fürdőszoba igazán stílusos.